Naeku Riun

Név: Naeku Riun
Kaszt: Genin
Ország: Medvék Országa
Kor: 15
Nem: férfi
Felszerelések:

5 db shuriken
5 db kunai
10 db robbanó cetli

Kinézet:
Haj szín: Félhosszú, ezüst árnyalatú
Szem szín: Mélykék
Testalkat: A tizenéveseknél megszokott kezdetleges izommal átszőtt forma, köszönhető a kemény edzéseknek
Öltözet: Civil öltözete kimerül a sötét ing + sötét nadrág kombinációban, hosszabb utakra bakancs, gyakorlóruházat és kiegészítőként egy faragott gyűrű a bal hüvelykujján.
Jellem: A jellem cendentális kitárgyalása az előtörténetben
Vajon képes-e felfogni egy tizenötödik életévében járó kamasz, hogy édesapját nem a halál ragadta el, hanem ő maga döntött úgy, hogy nem hajlandó felnevelni saját fiát? A válasz valószínűleg a következő kérdés lenne: miért? Naeku Riun történetében végére járunk a kérdésnek és választ adunk rá a felfedhetetlen hazugság kártékony leplébe bújva.

Ha valaki elzarándokol a Csillag faluba, könnyen felmérheti a különbségeket Hoshigakure és saját hazája között. Az országot határoló mérges gáz és természeti akadályok miatt nehéz megközelíteni a falut, ha valakinek mégis sikerül, karanténszerű látkép tárul a szeme elé. Sötét, kihalt utcák, gyér fények, beszögezett ajtók és ablakok. Egy cégér sem hívogatja az utazót, a bódék bezártak és nincs szabad szállás. A vándor szépen lassan konstatálja: rossz volt az úti cél. Mégis, ha körbe sétálunk a város főterén és megállunk a kórház előtt, az egyetlen fényforrás a második emelet ablaka, melyen gyenge fény szűrődik ki. December huszadika, éjfél; ezen a hideg, téli napon egy új lélek csöppen bele az életnek nevezett örök harcba.

A vajúdó anyát három orvos ninja veszi körül, rajtuk kívül pedig még egy férfi van jelen a szobában, aki az ajtóból figyeli az eseményeket. Arcát nem látjuk, a gyertyák csak a szoba középpontját világítják meg. Az orvosok kétségbeesetten végzik munkájukat, az anya állapota sokat rosszabbodott, félő: nem éli túl a szülést. Hosszú kínok sorozata után, de megkönnyebbülve veszi magához gyermekét. Hosszan nézi egyetlen fiát - kínzó számára a tudat, hogy nem nézheti végig a számára legfontosabb élőlény felcseperedését... Alkut kötött, cserét ajánlott fel a sorsnak: saját életét fia életéért, még ha tisztában is volt a következményekkel, hogy ha fiáról bárki is megtudja, mi valójában, kivetik maguk közül, hátat fordítanak neki vagy ami még rosszabb, végeznek vele.
- Te vagy minden, miért megérte ezen a kegyetlen világon élni... - utolsó szavait követően még egy utolsó könnycsepp, egy utolsó lélegzetvétel, elgyengülő kéz és első lépés követ a másvilág felé. Az alku megköttetett, a gyermek egészségesen jött a napvilágra.
Az addig az ajtóban álló férfi az orvosi ninják közé lép. A fényben kivehető hátrafogott hosszú szőke haja, megviselt, komoly arca, félhosszú kecskeszakálla és mélykék írisze. Az ismeretlen Jounin felszerelést visel. Kiemeli az újszülöttet az anya, Iw Naesana elernyedt karjai közül. Komoran gyártja a téziseket a síró gyermekről, majd átadja az éppen benyitó nővérnek. Mély hangján kihívja az előtérbe a hozzá legközelebb álló orvosi ninját, miközben a nővér az egyik folyosón lefordul a gyermekkel. Az anya holtteste érintetlen marad. Mikor a két férfi kiér az átriumba, a titokzatos szemlélő megszólal.
- Az apa tartózkodási helye ismeretlen, az előzményekről pedig csak mi ketten tudunk. A gyermek sorsa a mi kezünkben van. Namizato (Esküdjön), hogy titokban tartja az előzményeket, egészen haláláig!
Az orvos felkészült erre a beszélgetésre, Naesana régi barátja volt, a nő megbízott benne annyira, hogy elmondta neki a teljes igazságot. Fél perc szünet után az orvos halkan esküdött meg.
- Namizato... És mégis, hogy hívják a gyermeket? - kérdezte érdeklődve belemélyedve partnere mélyzöld íriszeibe.
- Naeku Riun...
A titokzatos Jounin ezután búcsúzás nélkül hagyta el a kórházat.

---

Tizenöt év... Tizenöt hosszú, harcokkal és kihívásokkal teli év. A serdülőkorba lépett Naeku testét és elméjét megedzették a harcok, a kihívások alatt pedig tapasztalatot szerzett ellenfeleitől. Naegashi Niata mestere az évek alatt kiismerte a fiatal ninját, túlzás nélkül állíthatjuk: még többet is tud tanítványáról, mint maga a tanítvány, de a kérdés megválaszolása várat magára. Semmit nem szabad elhamarkodni, hiszen a sensei szavaival élve "Várat még magára a tavasz...". Naegashi emlékeiben tovább él a fiú anyjának falfehér arca. Igen, ő volt az a titokzatos idegen december huszadikán a kórházban, Ő volt az, aki végignézte gyerekkori barátjának halálát, Ő volt az, aki felnevelt egy szörnyszülöttet.

Minden korszaknak megvoltak a tanulságai. Ha egy éhes kutyát egyszer megetetünk, az a kutya akkor se fog megtámadni minket, ha arra ösztökéljük; ez volt a nevelés elve. Szigor és büntetés a hibákért. Tökéletes Csillag falu módszer az elkanászosodás elkerülése végett. A történetben betekintést nyerhetünk Naeku "kiképzésének" legelső fázisába, a meteor szentélyben történő meditálások koráig, ahol Naegashi a multiverzumról mesélt tanoncának. A Chakra megismeréséhez, majd használatához sok idő kell, ehhez pedig meg kell ismerni azt az apró pontot, ahol abban a hitben élünk, hogy örökké fenn marad a nevünk és halhatatlanok leszünk. Ámítás... Az elbeszélés második fele tehát a "kutya az ember legjobb barátja" elvet követi. A sensei és tanonc között nincsenek érzelmek, a tudás nem a szeretet, hanem a gyakorlat spirálján vándorol a mesterből a tanítványba. Naeku engedelmes kezdőnek illett be, tudásszomja kielégíthetetlen...

A gyermekévek gyorsan tovaszálltak. Talán túl gyorsan... Törvény, hogy a legszebb, legkiegyensúlyozottabb korszakot tudjuk csak legrövidebb ideig élvezni. Ez lenne az idő örvénye? Gyermekkorban kitanuljuk a fegyelem "fortélyait", az odaadó munka pedig csak ezután következik. Ezután kezdünk filozofálni a származásunkon, a szülői odaadás mennyiségétől; más szóval itt alakulnak ki azok a jellemzők, amik későbbi életünket meghatározzák. Naeku-t sok kérdés foglalkoztatta. Miért kapott mestert ilyen fiatalon? Miért halt meg oly korán az édesanyja? Ki az igazi édesapja? Ami pedig a legjobban bosszantotta az az, hogy mestere miért nem képes érzelmeket táplálni felé. Sok próbát kellett teljesítenie ahhoz, hogy sensei-e megbízzon benne, de ezután sem látott érdemleges változást kapcsolatukban. Rejtőzködés, támadás, egyensúlyozás, tüdőkapacitás, büntetések, akár egy edzéssorozatban összezsúfolva, de utolsó két kérdésére soha nem kapott választ.

Naegashi-nak léfontosságú volt a közeli kapcsolat elkerülése, el kellett kerülnie a harag, a gyűlölet érzetét - hidegvérrel bűntette meg a fiút minden egyes hiba után. Hosszú évek tanulmányozása után megbizonyosodott róla, hogy tanonca kegyetlen, nem képes elfogadni az emberi élet szikráját, ezért a tettéért pedig saját magát okolta. Nem volt elég a folyamatos gyakorlás, a fiúnak szüksége volt lelki támaszra, egy emberre, akiben megbízhat, különben megmutatkozott volna az a fiúban, amitől legjobban félt és próbált kordában tartani. Naeku tizenévesen jóképű fiú volt, de nem érdekelték a lányok, csak az időszámítás kezdeti csatákról és harci tudományokról olvasott, bőre napfényt pedig csak az edzéseken látott.

Rosszul gondolta a Jounin - a folyamatos edzéseknek hála Naeku elsajátította az alap Ninjutsu-k és Taijutsu stílusok használatát, minek köszönhetően akadémiai tanulóból könnyedén magasabb, Genin szintre lépett. A transzformációs feladatokat gyors kézmozdulatokkal és környezeti beleéléssel oldotta meg, Taijutsu technikáját pedig tökéletesre fejlesztette, köszönhetően mestere "ajándékának", a több éves szankcióknak. Naegashi a Genin-é válás után vélte úgy, hogy elmesélheti Naeku-nak apja történetét. Hatalmas hiba azonban, hogy a Jounin hazudott a fiúnak, de ez a jelenig még nem számít eltaposásnak. Tudni illik, a fiú régóta kutatott apja emlékiratai után, ha voltak egyáltalán ilyenek, a Jounin pedig félt a fellángolásoktól. A fiút dühítette, hogy mestere mélyen hallgat a származásáról, egészen tizenötödik születésnapjáig, amikor Naegashi kihívta házának udvarára és a szakadó hóban beborította hazugságával a fiú "tudásszomját". Naeku megtudta, hogy apja közrendben álló Jounin volt és egy B szintű küldetésen más faluból származó ninják végeztek vele, a megfogantatás után pár héttel. Nem ismerhette meg a szüleit... Egy idegen nevelte fel, bűntette, képességeit kritizálta, ahelyett, hogy átérezhette volna az anyai szeretet szimpátiáját.

A fiú csillagképe Káosszá formálódott, a multiverzumban csak a jövő pusztulását látta és a bosszú, halál gondolatát csak az elméjében kutakodó "magasabb rendű" Jounin-ok elől takarta el... Elmenekült sensei-e elől, a Hoshigakure-t körülvevő erdőség legmagasabb lombhullatóján próbálta kitörölni a család, szeretet elvesztésének elhatalmasodó tézisét. Naegashi több órán át kereste, s miután megtalálta, sikerült elérnie, hogy a fiú racionálisan lássa át a helyzetet és megosztotta vele a ninja törvények alappillérének számító örök szabályt: "Ne hagyd, hogy az érzelmeid vezessenek utadon, a bosszúvágy kialakulása az első lépés a halálra vezető ösvényen." Igaza volt, de az életet meghatározó alappillérről fogalma sem volt:

Hazugságban élünk... Belülről emészt az ezeréves gonosz és ami a leghátborzongatóbb, hogy nem menekülhetünk, nem bújhatunk el előle, mert ez a gonosz bennünk él, belőlünk táplálkozik, szobrász módjára próbálja átfaragni érzéseinket, világképe a mi világképünk lesz, láthatjuk azokat a szörnyű dolgokat, amiket át kellett élnie. Megvakulunk, hallásunk, szaglásunk használhatatlanná válik - legfontosabb érzékszerveinket elveszítjük és parázsban sétálunk kínokból kirakott életünk végéig. Ez lenne a bosszúvágy? Nem... Ez valami egészen más, ez több, mint egyszerű érzés, sokkal több.