Ayabito Kenzan

Mielőtt még felrobbanhatott volna Mizore jégklónja, elmondta hogy nagyon szépen teljesítettem.
Kihasználtam az ellenfelem gyenge pontjait, ezzel kovácsolva magamnak előnyt. A klón szétrepedezett, majd egy szemvillanás alatt összeroppanva hullott darabjaira. Nagyon megvoltam magammal elégedve.
Tarkóra tett kézzel, vigyorogva fordultam Mizore sensei felé; amikor minden elsötétült. Akkora egyenest kaptam hogy minden a feje tetejére állt, az idő mintha megállt volna, és a világ megszűnt volna létezni. Csak én voltam és zuhantam a sötétségben. Elájultam. Hogy miért kaptam, talán Mizore mellre szívta azt ahogyan a feladatomat végeztem. Nem bírja a perverzió megnyilvánulásait.
Soya ébresztett fel. Hirtelen nem tudtam hogy hol vagyok. A vakító fényt, csak Soya alakja törte meg, ahogyan felém hajolva pofozott újra az "élők" soraiba. Vért éreztem a számban, majd egyre élesebben hallottam a környezetem zajait. Eszméletemet visszanyerve, de még szétesetten ültem fel. Soya csak ennyit tett értem, és már ment is a dolgára. Fura alak. Miután erőre kaptam elindultam haza. Ki voltam száradva, a fejem pokolian fájt. Az volt életem leghosszabb 10 perce.

Szenvedés otthon

Már kiheverve a történteket, de még jócskán bekötözött fejjel riadtam fel reggel a süvítő szél hangjára ami nekicsapott pár hordalék apró kavicsot, és homokot az ablakomnak. Homokvihar volt.
Amint kinéztem az ablakon láttam hogy mindenki behúzódott otthonába, egy árva lélek sincs kint.
A homokot felkavarva, majd tovább fújva szinte lehetetlenné téve a közlekedést tombolt a vihar.
Visszadőltem az ágyamba. Ez a jelenség már megszokott errefelé. A jövőre gondoltam. Éjjeli szekrényemen ugyanis ott hevert egy felbontott levél Mizore senseitől, amiben az áll hogy a csapatunk ideiglenesen feloszlik Tsufu Norubetsu csapatból való elbocsájtása miatt. Nem tudom mikor kaptam, de nem is érdekel. A napok egybefolytak ekkor. Gondolkozásom ábrándozásba fulladt, majd csak a szél süvítését hallgattam jól magamra húzva a takarót. Tanácstalan voltam. Az unalom, és a tehetetlenség annyira kínzó gyötrelemmel sújtott hogy eljutottam ahhoz a pontig amikor azt mondtam hogy elég.
Pár nappal a baleset után elhatároztam hogy hasznosan fogom kihasználni az időt amíg nem találnak egy harmadik genint hozzánk. Szokásos módon apámat nyaggattam hogy tanítson ninjutsut nekem. Mivel már mutatott egyet, így mint egy jutsu aranybányát úgy akartam kifosztani a tudásából. Legnagyobb örömömre apám ki is talált valamit, amivel engem is leköt, és ő is tud a munkájára koncentrálni. Így visszagondolva eléggé huzamos időre levakart magáról. De egy rossz szavam nem lehet rá. Áldom a nevét. Mindjárt el is mesélem hogy miért.


Újra feltehettem magamra homlokvédőmet. Apám ugyanis a Sunagakure-i kórházba küldött, ahol majd várni fog rám valaki. Sok információt nem kaptam róla csupán annyit hogy nagy személyiség, és biztos hogy rá fogok találni. Az oda fele út visszaemlékeztetett engem arra a napra. Így visszagondolva nem volt annyira borzasztó mint akkor. De a kis nosztalgiázás nemhogy letört volna, inkább löketett adott nekem. Hiszen azon a napon tűztem ki célul hogy medikus ninja leszek! És most, egy szinttel feljebb léptem célom eléréséért. Shunsin no jutsu. Szinte repültem. A háztetőkön közlekedve gyorsabban odaértem mint gondoltam. Hatalmasat ugrottam az utolsó tetőről, és pont a kórház bejárata elé landoltam. Ebben a pillanatban nyílt ki a főbejárat, és egy shinobi lépett ki onnan.
Apa?! döbbentem meg a shinobit felismerve. Apám egy ismeretlen fickóval lépett ki, aki szinte egy pillantás alatt eltűnt. Változott a terv. Mondta. A személy aki tanítani fog Konohában vár rám.
Ez meglepett nagyon. Ellenkezni akartam legbelül, de tudtam hogy nincs más választásom.

Otthon összepakolva az útra való élelmet, és felszerelést bosszúsan magyaráztam magamba hogy semmi értelme Konohába mennem holott itthon is vannak kiváló orvosok. Most már tudom hogy akkor tévedtem. Nem akartam elhinni először hogy tényleg őt kapom mesternek. De ne rohanjunk így előre.
Fehér utazóköpenyemet felvéve kiléptem házunk ajtaján, majd egy utolsó pillantást vetek a környékre. Utoljára egy mélyet szippantottam az itteni levegőből majd útnak eredtem.
Apámtól kapott térképen eleinte nehezen igazodtam ki. Első önálló utazásom teljesen egyedül. Nagyon izgultam. Az új mesterem miatt is, valamint amiatt is féltem hogy mikor térek le a helyes útról és tévedek el. Szerencsére nem történt ilyesmi. Még ezen a napon sötétedésre elértem egy határt, ahol egy fogadót is találtam legnagyobb örömömre. Kivettem arra az északára egy kis szobát. Majd beugrottam a nyikorgós ágyba, ami már gondosan beágyazva várt rám.
Másnap szokatlanul korán keltem. Nem tudtam sokat aludni az izgalomtól, mégis kipihenten ébredtem.
El is indultam hiszen minél korábban érek oda, annál többet fogok tudni edzeni. Gondoltam.
A Tűz országában valami lenyűgözően szép tájba botlottam, ami végigkísért egész utamon. Én ennyi fát, és zöld növényt egy helyen csak képeken láttam. Odahaza csak az üvegházakban van ilyen.
Madárcsicsergés, mókusok szaladgálása a faágakon, és a végtelen árnyék amit a lombkoronák nyújtottak szinte könnyeket csalt a szemembe. Nagyon hálás voltam ezért a jó hosszú sivatag után.
Meg-megállva pihenve, már feléltem élelmem szinte teljes egészét. Megszabadulva a súlytól kedvem támadt egy kis bemelegítésre. Így hát a maradék utat a fák vastag ágain tettem meg. Jól feltudtam gyorsulni, mivel nem kellett megtervezni hogy mikor mekkorát kell ugranom mint odahaza a tetőkön. Itt jó nagy ütemekben szinte mindig akadt hova landolnom.

Elég gyorsan haladtam, így kirajzolódott a lombok közül Konohát körülölelő hatalmas fal.
Az utat követve elértem a kapuig ahol kicsit megingott az várt találkám lehetősége.
Két kapuőr állított meg, majd egy levelet kértek tőlem, már el is felejtettem mit. Természetesen semmi nemvolt nálam csak egy térkép, és egy váltóruhákkal megpakolt hátizsák. Improvizálnom kellett hátha kitudom magamat magyarázni valahogy. Nem volt szerencsém. Már dobtak volna ki, amikor egy lány hangja megparancsolta nekik hogy tegyenek le. Egy rózsaszín hajú konoichi-t pillantottam meg amint egy grimaszt lezavartam a két őrnek. Haruno Sakura. Konoha legnagyobb hírnevű medikus ninjája akiről odahaza könyvekből olvastam. Nagyon megtisztelve éreztem magam, hogy egyáltalán tanítványaként fogadott Sakura. Bár hogy miért, meg hogyan arra nem tudok választ adni. A bemutatkozás után a lány megkérdezte hogy szükségem van-e egy kis pihenésre, vagy egyből tudok e kezdeni. A válaszomat kitalálhatjátok..

Első teszt.

Egy darabig sétáltunk Konoha utcáin. Reméltem hogy belebotlunk még hírességekbe. Konoha utcái színesebbek, és élettel telibbek mint otthon. Első alkalommal beleszerettem Konohába, és az erdőbe is.
Egy padnál álltunk meg, ami egy terebélyes fával volt szemben. Sakura a fa tetejébe vágta egyik kunai-át, és arra utasított, hogy hozzam vissza neki. A feladat során csakis a chakrámat használhattam. Kicsit zavarban voltam. Ilyet még nem csináltam soha. Ráadásul ha itt elszúrom, talán nem is lehetek medikus shinobi. Ugyanis Sakura útközben mesélt egyesmást. A medikus ninjáknak tökéletes chakra érzéküknek kell hogy legyen. Csakis saját magamra voltam utalva. Jómagam tapasztaltam ki hogyan is kell helyesen végrehajtani a "falon mászást". Második próbálkozásra már feljutottam a feléig. Eljött az igazság pillanata. A harmadik próbálkozás amikor már utoljára szerettem volna megpróbálni.
Chakrát koncentráltam a talpaimba mikor egy jó nagy lendülettel elrugaszkodtam a talajtól, és megkezdtem a felfutást a törzs felszínén. Tervem már a végleges verzió volt, és szerintem a legjobb.
Minél több utat kellet megtennem már az ugrással, így kevesebb az esély arra hogy leesek a fáról.
Mindkét talpamba chakrát koncentrálva, a lehető legnagyobb lépéseket tettem meg. Feljebb érve, vékonyodott a fa törzse így borzasztóan nehezek voltak az utolsó lépések. Bekövetkezett a balszerencse. Fél méterre voltam a dobófegyvertől, és véletlenül félreléptem. Szinte lecsúszott a lábam a fáról. Próbáltam a kunai felé kapni, de csak az ujjammal súroltam a markolatot. Nem sikerült.
Leérkezve lemondóan, és szégyenkezve pillantottam Sakura felé.
A lány elmondta hogy ő hogy csinálta volna. Nemes egyszerűséggel egy másik kunait rádobva lepattintotta volna. Szóval nem várta el tőlem hogy feljussak odáig ezen a szinten a chakrám segítségével. Soha nem csináltam ilyet. Ezzel visszanyertem az egómat. Próbáltam magyarázkodni, de abba is hagytam mert nem nagyon hatotta meg. Nem akartam elrontani a renomét.
Az első próbámat félsikerként is elkönyvelhetem. A kórház felé vettük utunkat. Végre Jutsu tanulás alig várom!

Idáig jutottunk el amikor a gonosz május megszakította áprilist és bővítményt kellett írnom

Játékunk: Konohagakure no sato / utcák és terek
http://narutohun.niceboard.org/konohagakure-no-sato-f15/utcak-es-terek-t23.htm

Szerk.:
Chakraszint: 125
Sajnos nincs linkem róla. Előző oldalon volt.. Konan adott a játékomra meg Tenten az 1. bővítményemre. ők tudják igazolni

Május!


Konoha forgalmas utcáin sétálva Sakura megtörte a csendet, és érdeklődni kezdett a fiú múltjával kapcsolatban. Konkrétan az érdekelte hogy mi motiválta Kenzan-t hogy erre a pályára lépett.
Kenzan büszkén fogott bele a válaszába, és elmondta a régi történetet ami az apjával történt, és hogy miért is tiszteli ennyire az orvosokat. Szemlátomást Sakura igencsak meglepődött. Nem is hitte volna hogy a kissé bohókás Kenzan ilyen céltudatosan, és kitartóan tőr előre álmai felé.
Időközben megérkeztek a kórházhoz, majd átszelve a gyönyörű a fákban gazdag előteret beléptek a főbejáraton. Tipikus kórházi szag, fehér köpenyes nővérkék, orvosok, néhol betegek siettek a dolgukra.
Sakura itt egy magasabb posztot tölt be, mondhatni minden orvos köszöntötte amint rászegeződtek a tekintetek. Kenzan nagy örömére ő se maradt ki a tiszteletteljes fogadtatásból, sőt annyira tetszett neki ez a bánásmód, hogy bele is élte magát. Bár lehet hogy egy kicsit eltúlozta.
Minden egyes embernek, akiről azt se tudta hogy kicsoda egy laza integetéssel köszönt, majd egyet biccentett mintha már régóta ismernék egymást. Néhol elismerő arccal bólogatott mint a főnök amikor nézi hogyan dolgoznak az alkalmazottjai. Látván az arcokat, azokat a tekinteteket egyből tudta hogy nem tudják ezt mire vélni. Pokolian jó mulatság volt. Ez a kezdeti jó hangulat hamar lelohadt, amikor dög büdös szag csapta meg Kenzan orrát. Sakura arcára tekintve őt nem zavarta, hiszen már hozzászokott ehhez. Ez volt a boncteremből áradó szag. Megnyugodva támaszkodott neki a falnak amikor Sakura egyedül ment be a terembe. Nem lett volna felkészülve a látványra, ami bent várta.
Kis várakozás után nyílt az ajtó, és Sakura jött ki egy köteg könyvel, ami kezeiben tornyosult.
Kenzan valahogy már sejtette hogy mi fog következni, de még a gondolatot is elűzte magában.
Következő állomás egy kis könyvtár volt, ahol már a jellegzetes szag uralkodott, és nem ez a bűz a boncteremnél. Sakura lepakolta a könyveket, majd tovább sietve a dolgára elmondta gyorsan a feladatot. Nem több mint négy vaskos könyvet kellett megtanulnia Kenzan-nak az ember anatómiájáról. Egy manga csepp gördült le Kenzan arcán, majd egy vigyort erőltetett a képére, ezzel is takarva nemtetszését. Sakura magára hagyta a fiút, aki bemelegítésnek kinyitotta az ablakot, hogy jól szemügyre vegye a kinti látványt. Sütött a nap, csicseregtek a madarak, minden adott volt egy kitűnő szabadtéri játékhoz, vagy esetleg sétához. Ehelyett egy szobában kellett görnyednie jó pár vaskos apró betűs könyv fölött amibe persze minimális volt a képek aránya. Ráadásul volt egy falióra melynek kattogása szinte az őrületbe kergette Kenzant. Szegény óra ami semmiről se tehet, egy kunai-al a közepén zuhant le a falról, és hallgatott el végleg. Sajnos ezzel sem tudta megkönnyíteni igazán a helyzetét Kenzan, ugyanis annyira száraz, és bonyolult volt a könyv tartalma hogy valami kibúvót kezdett el keresni. Az ötletek hogy egy rabló leütötte Kenzant, és elvitte a könyveket, sőt még az órát is, kissé hihetetlennek bizonyult, ezért Kenzan megerőltetve a fantáziáját, egy ötlettel állt elő ami talán még működhet is. Mivel a kis genin inkább vizuális típus, így otthagyva a gonosz könyveket elindult a boncterem felé. Szembeszállva a bűzzel, és a látvánnyal Kenzan benyitott a terembe, remélve hogy talál valakit, aki majd bevezeti őt az emberi szervezet működésébe, és ezt élőben láthatja is. Ez mind szép és jó volt, csak pech hogy pont Sakura végezte bent a boncolást. A lány visszazavarta Kenzant a könyvtárba, mondván hogy gyakorlatban nem lehet mindent megtanulni, mindenkinek túl kell esnie a száraz részén a dolognak.
Elkeseredetten tért vissza a kis kuckóba, és húzta magához a könyveket. Az olvasás ábrándozásba, majd elmélkedéssé vált. Kenzan rájött hogy ez nem valami büntetés, hanem csak is az ő érdekeit képviselik. Sakura a mestere, és biztosan jobban tudja a dolgok menetét mint a kis zöldfülű orvostanonc. Eszébe jutott a cél amiért egészen idáig eljött, és ez segített neki erőt venni a tanuláshoz. Nekiállt a vaskos könyvek olvasásának, és először azokat a részeket tanulmányozta, tette magáévá amit Sakura mondott. Ám ez sem ment egyről a kettőre. Hosszas időt vett igénybe, sőt napokat. Az első napon szorgos tanulással végzett az első vaskos könyvel, de még három mindég előtte volt. Az éjszakai szállása nem más volt mint a kórház egyik pihenőszobája, de a fiú ezzel nemélt, inkább éjjel is tanult amikor nem zavarta senki. Alig három napon belül sikerült neki átnyálazni és magáévá tenni a könyvek teljes tartalmát és amikor végre befejezte az olvasás, teste elnehezült és a könyv már-már sárga lapjaira zuhant álmatag feje.
Nem is tudta mennyit aludt, vagy hogy hány óra van. A napok egybefolytak, és csak a frissen tanult információk voltak sajgó fejébe vésve.

Karikás szemekkel ült fel, nyúzott feje, és szája szélén kifolyt nyál tanúskodott a borzalmakról amiket az elmúlt pár nap alatt élt át Kenzan. A csipát végleg kitörölve szeméből, visszanyerve látását Sakurát vette észre, ahogy mosolyogva ült az egyik széken. Azt is érezte hogy valami melegíti a testét. Egy takaró. Ez nem volt itt amikor tanultam. Vajon mióta lehet itt Sakura? Tette fel magában a kérdést, majd érezve a törődést kedvesen köszöntötte a rég nem látott mesterét.
Sakura nem azért volt itt hogy sütit hozzon be neki, vagy hogy meghívja egy rámen-re. Sakura a kő kemény kikérdezés miatt várta míg felébred Kenzan.
Kétségbeesett fejjel próbálta átfutni gyorsan az utolsó oldalt, amit párnaként használt, de hiába.
Lemondva a puskázás lehetőségéről, becsukta a könyvet, majd tüzes tekintettel várta az első kérdést.
Kérdés helyett egy találós kérdésbe fogott Sakura, melynek hallatán leesett Kenzan álla.
Elvégre ez a kérdés, erre kell válaszolni alapon gondolta át az egészet. A kérdés a káposzta-kecske-farkas probléma volt. Miként lehet megoldania az öregembernek hogy a csónakkal átvigye mindet, de csak egyszerre egy fér el a csónakban.
Kenzan egy bevezető "őőő"-zéssel, majd mosolygással nyert némi gondolkodási időt. Megragadt egy ceruzát, és hevesen elkezdte felvázolni a feladatban szereplőket. Sakura türelmesen megvárta míg megszületik az eredmény, de a végén csak a fejét fogta. Ugyanis Kenzan olyan baromságokkal jött elő mint ahogy ez várható volt tőle. Sakura elárulta a helyes megoldást, valamint felnevetve kérdőjelezte meg Kenzan taktikai zsenialitását. Igaza volt, Kenzan-nak nem ez az erőssége, de az hogy ezt el is ismerje lehetetlen volt. Kenzan ügyesen kontrázott, és ráfogta pontatlanságát a reggeli hiányára. A kis orvostanonc végre kamatoztatni tudta több napi szenvedését, úgy hogy szájbarágósan elmondta hogy mennyire szükséges a reggeli a fizikai, és szellemi tevékenységek energia ellátásához. Valamint még hozzátette azt is, hogy nem maradhat itt tovább, hiszen magától a Kazekage-tól kapott levelet egy küldetés miatt. Nyugtató volt Sakura válasza, ugyanis neki is küldetésre kell mennie, szóval semmiről se marad le a genin. A búcsúzkodás egyszerű volt, nem is kellet túllihegni a dolgot, hiszen nemsokára viszont látják egymást. Sakura utolsó szó jogán megkérte Kenzant hogy tüntesse el a faliórát, majd elköszönve becsukta maga mögött az ajtót.
Meglepett fejjel nézett utána Kenzan, fogalma sem volt hogy jött rá a kis merényletre.
Naiv fejjel azt hitte hogy azon a napon nem érheti több meglepetés, így a találós kérdés,és a falióra leleplezése után jött egy harmadik meglepi is. Egy boríték pottyant ki a takarójából, amikor Kenzan felállt a székről. A levelet neki írták, és a hátoldalán lévő szöveg felszólította hogy csak akkor nyithatja kis amikor visszatér Sunagakure-ba. Ablakon keresztül távozott, magával vitte az órát is amit majd otthon meg fog javítani. Élelmiszerrel felszerelkezik az egyik boltban, majd nekivág a visszaútnak.

A küldetés kezdete

A visszaút egyhangúan telt, minél előbb már otthon akart lenni, és el akarta olvasni a levelet.
Egy napot töltött otthon, amit beszámolásokkal, készülődésekkel töltött. A levél bennmaradt a táskája egyik különálló zsebében, teljesen megfeledkezett róla. Másnap korán kelt, hogy kellő kép feltudjon készülni a Kazekage-val való találkozásra, és hogy megkapja első komoly küldetését.
Háztetőkön ugrásmértékben haladt a kiemelkedő épület felé, a város középpontja felé.
Útközben egy hatásos belépőn járt az esze. Sokat kitalált de nemtudta eldönteni hogy melyik hangzik a legjobban. Mélyen elvolt a maga kis dolgával, mígnem észrevette hogy már az épületben van, és a folyosón halad az iroda felé. Nyitott ajtó fogadta, és amint bekanyarodott rajta, majdnem beleütközött Koreko Rui-ba, aki már épp a köszöntő meghajlásnál tartott. Hamarosan befutott a harmadik ember is Yomi Yama. Mindketten idősebbek, és tapasztaltabbak voltak. Ráadásul rangban is felülmúlták Kenzan-t. Gaara ismertette a feladatot, mi szerint egy követet kell védelmeznünk amíg át nem érünk a Fegyverkészítők falujába. A követ feladata egy sikeres tárgyalás levezetése, melyben meggyőzi a Fegyverkészítők szövetségét hogy a szuper fegyvert, amit nemrég készítettek adják el a Szél országának. Csakhogy ezért szinte az össze shinobi nemzet pályázik, szóval számítani lehet támadásokra. Későn ugyan de befutott a követ, aki kicsit lenézően tekintett ránk.
Benkai-nak hívták, és senkinek se volt szimpatikus. Se külsőleg, se a megjegyzései miatt. Az hab volt a tortán, hogy kikezdett Rui-val, miután megtudtuk hogy van barátnője.
Az út csendes volt, csak úgy repkedtek a szúrós pillantások Benkai felé. Kenzan is kicsit szótlanul battyogott a sor végén, vállán átvetve fehér utazóköpenyét. Kicsit szokatlan volt a társaság, még sosem volt jóval idősebbekkel együtt, főleg nem küldetésen. Yama törte meg a csendet, majd Benkai mellé zárkózva kezdte el a helyzetet tovább rontani, úgy hogy a korábbi beszólásain nyavalygott Benkai-nak. A párbeszédet hallgatva kiderült hogy Benkai egy nagyon arrogáns ember, így még nagyobb szakadék keletkezett Kenzan, és Benkai közt.

A támadás (?)

Mielőtt még nekivágtunk volna a sivatagnak, Yama elfutott a homokszínű utazóköpenyéért, majd a csapatnak volt szerencséje látni Benkai barátnőjét, ahogyan odafut a csapathoz, és egy hátitáskát nyújt át Benkai-nak. Élelmiszer, és hálózsák volt benne. Kenzan megnyugodott hogy neki is pont ezek vannak a táskájában, nem felejtett el semmit.
A sivatag végtelenül hosszúnak tűnő homokdűnéi perzselően forróak voltak. A tűző nap miatt hamar felkerültek az utazóköpenyek, fejkendők, és a vizes kulacsok. A társaság viszont most sem volt szótlan. Ment megint a keménykedés Yama, és Benkai közt, akik már szinte odáig jutottak hogy egymásnak estek. Kenzan lépett közbe, és tette a szemrehányó magyarázatot a gyerekes viselkedésről. A shinobinak nem kellene engednie hogy az érzelmei eluralkodjanak rajta. Főleg nem küldetésen. Ekkor már jócskán a határvidék azon szakaszán haladtunk ahol már fák is megjelentek, nem is olyan kis számban.
Benkai javasolta a példavételt Kenzanról, valamint a többiek is igazat adtak neki, így a szótlanságból megint előjöhetett a régi Kenzan az egoját tápláló válaszok miatt.
Már kezdett volna belejönni, és szinte uralkodni a csapat felett Kenzan amikor Benkai szájából vér fröccsent ki, és összeesve hevert a csapat elött, négy senbonnal a hátában. Nem messze az egyik fa lombkoronája megrezzent, majd egy maszkos férfi fogott bele menekülésébe. A csapat kétfelé szakadt. Gyors megbeszélés után azt az utasítást adták hogy Kenzan, és Yama menjen a támadó után, és addig Rui gyorsan ellátja Benkai sérüléseit. Yama nem is habozott egy shunshinnal el is tűnt, nem úgy mint Kenzan, aki habozott egy kicsit. Átgondolva a helyzetet nem eredt Yama után, hanem Rui mellett maradt. A kis genin szerint egy ilyen szabotázs feladatra sose bíznak meg egyetlen embert, főleg nem egy olyat aki szinte majdnem leesett a fáról. Tehát vagy nagyon béna, vagy nagyon okos az illető. El akar csalogatni minél több embert a követtől, akit valószínűleg megbénított a senbonra kent méreggel, majd csapattársai megtámadják, és végeznek vele.
Kenzan ezt tartotta valószínűnek, és shurikeneket előhúzva felkészült az esetleges támadásokra amik érhetik Benkai-t, és a gyógyító Rui-t. Nos ez nem következett be, ehelyett egy pukkanás kíséretében eltűnt a földön fekvő Benkai, majd az egyik fa törzse mögül előlépett.

Idáig jutottunk, a játékom az alábbi linkeken nyomon követhetőek (sorrendben):
http://narutohun.niceboard.org/konohagakure-no-sato-f15/utcak-es-terek-t23.htm
http://narutohun.niceboard.org/konohagakure-no-sato-f15/konoha-korhaza-t25.htm
http://narutohun.niceboard.org/sunagakure-no-sato-f18/a-kazekage-irodaja-t29.htm
http://narutohun.niceboard.org/sunagakure-no-sato-f18/sunagakure-utcai-t575.htm
http://narutohun.niceboard.org/a-szel-orszaga-f13/hatarvidek-t60.htm

valamint Konan megjutalmazott +10 ch-val. Ezt a Konoha kórháza topik legalsó sorai bizonyítják.

+14 chakraszint

Összesen 168 chakraszint

Június


A Sunagakurei küldöttség két felé szakadt. Yama a rejtélyes támadó után eredt, míg a csapat másik két tagja meglepetten álltak Benkai előtt, aki épp egy fatörzs mögül lépett elő. Kenzan első pillantásánál megnyugodott, de felmerült néhány lehetőség miszerint a támadó shinobi, és nagyon trükkös. Úgy festett a helyzet hogy Rui is hasonlót gyanított, mert egyből egy olyan kérdést intézett a fa mellett álló férfinek, amire csak az igazi Benkai tudhatta a választ. A férfi megfelelően válaszolt, így már csak Yama-t kellett előkeríteni ahoz, hogy minél gyorsabban elhúzhassák a csíkot a veszélyes területről. Kenzan-t még mindig zavarta a tudat hogy esetleg még többen is figyelhetik őket. Mielőtt tovább léphettek volna, Kenzan megbizonyosodott róla hogy ez a kis támadás valóban nem Benkai kis tesztje, amiben rávilágít arra, amit egész úton a szemükre hányt hogy mennyire is hasztalanok a küldetés szempontjából. Kenzan nem akart hibát ejteni, hiszen ez az első komoly küldetése. Ráadásul az egyikük levált a csapattól. Ismét jött egy jel, amely megnyugtatóan közölte Kenzan-nal hogy tapasztalt társai vannak, és nincs mitől félni. Rui egy gyors mozdulattal megidézett egy kölyökfarkast, aki annak ellenére hogy folyton jártatta a száját egészen jól végezte munkáját. Pompás szimatának a segítségével hamar megtalálták Yama-t. Kenzan vezette a sort, így akarta mutatni hogy ő a vezér, vagy csak nagyon a szívére venné ha elveszítenék Yama-t. Legbelül Kenzan nem bízott Yama-ban. Túlságosan is forrófejűnek bizonyult az eddigiek során. Benkai lehet ezért is kötekedett állandóan, hogy le tudja szűrni hogy ki az akire kéne figyelni forrófejűsége miatt. A látvány, ami a csapat elé tárult kissé ijesztő volt. Yama fejjel lefele lógott le egy fáról. Egy drót volt a lábára kötözve, amiből egyből lehetett sejteni hogy az eggyik leg alapvetőbb csapdák egyikének az áldozata lett. Hát ez nem egy shinobi-hoz méltó helyzet volt az egyszer biztos, és most már mindenki felmérte Yama képességeit. Szerencsére Yama életben volt. Kiváló alkalom ahhoz hogy mindenki szemrehányóan beszólhasson neki, persze Kenzan-nal az élen. Ha ez nem lett volna elég szegény Yama-nak, még jól pofára is esett amikor megkísérelték leszedni. Mindenki tétován állt az eszméletét vesztett Yama teste felett. A néma szünetet Benkai törte meg gyors helyzetfelismeréseivel. Neki jutott eszébe hogy még mindig nem múlt el a veszély, és ideje lenne tovább haladni. Kenzan szájából vette ki a szavakat, legalábbis ő akarta volna ezzel haladásra sarkalni a csapatot, csak neki épp a csapdákon járt az esze. Ha egy csapdával vakarta le a támadó magáról Yama-t, akkor több csapda is előfordulhat. Figyelmeztette efelől a többieket, akik azzal hálálták meg az egészet, hogy rátukmálták Yama cipelését. Csöppet sem volt ez Kenzan ínyére, de hát nem volt mit tenni. Visszavágásképp csak a hátizsákját tudta Benkai terhére odalökni. Ezután jöhetett a megszokott színjáték része. Kenzan ugyanis túlságosan beleélte magát a feladatba, és mint egy akciófilmben felkapta a hátára Yama-t, és miközben biztató szavakat intézett hozzá miszerint majd ő megmenti, sebesen elkezdett vele haladni. Az ámuló csapat követte, mire csak még több egoista monológot kaptak a szőke fiútól.
Az úton Kenzan tempójához mérten tudtak csak haladni a többiek. A kis srác becsületesen akarta végigvinni társát, nem akarta átadni senkinek. Voltak olyan pontok amikor elfáradt, és kényelmetlen volt a cipelés. Ekkor nekitámasztotta egy fa törzsének Yama testét, és beugrott a bozótosba, mondván hogy hallott valamit, és mindenki maradjon a helyén. Persze semmi ilyesmiről nem volt szó, csak elgémberedett nyakát, és vállát ropogtatta meg, majd újult erővel tér vissza a többiekhez s nyugtatja meg őket hogy csak egy mókus volt. Éppen kísérletezgette melyik pozíció a legkényelmesebb számára, már a táj is szép lassan elkezdett változni, ami az elején még fel sem tűnt.
Rui megszakítva a csendet hozta mindenki tudatára hogy megérkeztek. Ki is használva a helyzetet, Kenzan ledobta a hátáról Yama-t, majd beletúrt hátizsákjába egy kis vízért. Megérkeztek Takumi no Sato babérlombú erdőségeihez. Innentől Kenzan nem számított támadásra, valamint nagyon díjazná ha a legközelebbi kis faluban megpihennének úgy, hogy Yama is az eszméleténél van.

//Hát nagy volt az inaktivitás, és az idő meg rohan.. szóval csak ddig jutottunk. Sajnálom a terjedelmet, és köszönöm a késésem tolerálását. //
Játék: http://narutohun.niceboard.org/a-tz-orszaga-f10/hatarvidek-t22-30.htm
http://narutohun.niceboard.org/a-tz-orszaga-f10/hatarvidek-t22-30.htm

+12 chakraszint

Összesen 180 chakraszint