Állatkódexek szabályai

2 posters

Go down

Állatkódexek szabályai Empty Állatkódexek szabályai

Témanyitás  Shikaku Hétf. Jún. 21 2010, 13:43

A karakterek egy idő után, bizonyos tapasztalattal a hátuk mögött rá kell, hogy jöjjenek, a ninja társ nélkül olyan, mint eszköz használó, vagy használó eszköz nélkül, így a folyamatos tökéletesedés útján előbb utóbb eljut odáig, hogy amikor szüksége lesz társra, egyedül marad, is akar valakire számítani, aki segítheti, vagy fel veheti mellette a harcot, illetve használhat vele és helyette technikákat, ezzel az ő erőnlétét és lehetőségeit bővítve.
Az állatokat ehhez meg kell találni, vagy a karakternek egy mestertől kell kérnie bevezetést az állatokhoz; mindkét esetnek az lesz a vége, hogy az illető egy vérszerződéssel szövetséget köt az állatokkal, akik családjába tartozó egyedeket innentől kezdve meg tud idézni.


Az idézett lények tulajdonságai:
- Nem a világ összes adott fajba tartozó állatára vonatkozik, hanem arra a közösségre, amelyik intelligens, különleges képességekkel rendelkező, chakrahasználó tagokból áll, és a világ egy rejtett pontján helyezkedik el saját rejtett faluja; az idézés gyakorlatilag ebből a térből rántja el őket.
- Az idéző saját szintjétől függően tud megidézni állatokat. Minél erősebb lények idézéséhez több chakra befektetése, illetve ismeretség szükséges: ha az idéző ismeri az idézettet, akkor azt sokkal könnyebb megidéznie, és sokkal kevesebb chakrába kerül.
- Ha az idézett nem akar megjelenni az idézésre, akkor az idézés vagy nem jön létre, vagy egy másik tag idéződik meg; ha az idéző mindenképpen az adott célpontot akarja megidézni, akkor a visszautasítás miatt exponenciálisan nő az idézés költsége, mivel gyakorlatilag akarata ellenére kell kiszakítani a környezetéből.
- Az idézhető állatok többsége képes beszélni, és jutsut használni, de legalább annyira intelligens, hogy értse az emberi nyelvet.
- Az állatok taijutsukat és ninjutsukat használnak; ritkák az egyéb jellegű jutsuk ismerői és alkalmazói, illetve kivételesen ritkák a genjutsuk és a pecsétek ismerői.
- A chakrahasználó állatok egyénenként egy elemet használnak, de azt a természetesség, ösztönösség erejével. Kivételek akkor lehetségesek, ha nagyon erős és tapasztalt lényt tudunk megidézni, vagy olyat, ami kiegészítő elemi specializációkat használ.


Az idézésre vonatkozó szabályok:
- Az Idéző Technika elsajátítása nem Engedélyköteles, azonban egy Fajjal való szerződéskötést Pályázatban kell leírni.
- Ha valaki kettő, vagy több fajjal akar szerződést kötni, akkor ahhoz Engedélyt kell kérnie a Ninja Tanácstól.
- A Sikeres idézéshez szükséges a fajjal való szerződéskötés és magával a megidézni kívánt taggal való ismeretség. Ha nem rendelkezik ismeretséggel a tag, akkor a szintjénél lényegesen kisebb szintű Ninjuut képes csak megidézni.
- Magasabb Szintű Tagot nem lehet megidézni!
- Az idézhető lények és azok ismeretének száma az idéző szintjével nő, tehát: D-0, C-1, B-2, A-3, S-5. Ezeket az állatokat, az idézőnek, mint ismerős idézhetőeket vezetnie kell az Adatlapján és csak ezeket az egyedeket képes megidéznie.  
- Ha egy játékos 5-nél több lényt szeretne idézhetővé tenni, akkor Engedélyt kell kérnie a Ninja Tanácstól.
- Lénycsoportok, párok egy idézésnek számítanak.
- Ha szerződés nélkül próbál idézni valaki, akkor a jutsu őt rántja valamelyik állati rejtekbe, ahol az ott élő állatok vérmérsékletük szerint bánnak vele.


Formai követelmények idézhető lény leírásakor:

Faj: a faj amivel szerződtél
Név: az idézett lény neve
Méretkategória: Normál (a faj eredeti mérete) Kicsi (a faj eredeti méreténél kisebb) Közepes (kb ló méretű) Nagy (kb elefánt méretű) Óriás (hatalmas méret, mint pl Gamabunta)
Különleges képességek: az állatok hagyományosan kiemelhető képességein kívüli képességek

Szint: E/D/B/C/A/S
Elem: tűz/víz/föld/szél/villám
Jutsuk: E-1, D-2, C-3, B-4, A-5, S-6; szinten-számú elemi jutsu (egyéb jutsu engedélyköteles, több jutsu szigorúan engedélyköteles)


Az állatfajokat az itt leírtak és a Világ / Nin-juu kódexek fórumában leírtak alapján és példáján írhatjátok le a Jutsu / Játékosok jutsui fórumban a saját témátokban.

Az idézésre, fajjal való szerződésre megkapott engedély után azt ki kell játszani, leírni, illetve a fajjal való kapcsolatot, a megismert lényekkel való kapcsolatot is taglalni kell a játékban illetve a bővítményekben. Egy karakter akármennyi állatfajjal szerződést köthet, (Ha van rá Engedélye) és természetesen az esetleges ebből eredő következményekkel is szembe kell néznie, csakúgy, ahogy azzal a következménnyel, ami azzal jár, hogy nem kezel jól egy fajt.
Az idézhető lények leírását nektek kell elkészíteni


Fontos! Ha valaki már szerződést kötött egy fajjal, akkor csak azokat az egyedeket idézheti meg, akikkel már előzetesen találkozott! Ezen kívül ezeket a tagokat fel kell tüntetni az adatlapon is!


A hozzászólást Nara Shikaku összesen 6 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Dec. 08 2010, 09:22-kor.
Shikaku
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Állatkódexek szabályai Empty Problémák a kódexekkel

Témanyitás  Shikaku Szomb. Dec. 25 2010, 19:46

Mindeki pályázatait szívesen várjuk a leírások elkészítésére a Saját Jutsuk témába,
az itt látható minta alapján:
(Nyugodtan vegyétek alapul az eddig elkészült leírásokat is.)



[Rejtek]:
A rejtek leírása, amelyben meg van adva annak helye, elérhetősége, és védettsége.

[Állatok]:
A rejtek lakóinak kultúrája, hagyományai, viselkedése, hozzáállása emberekhez és más állatokhoz.

Jellemzők:
Az állatokra általánosan jellemző tulajdonságok, mint például:
Erősségek
Gyengeségek
Elemi beállítottság
Különleges képességek

A jellemzők összességéről fontos elmondani, hogy szeretnénk látni, ha egy nagy koncepció lenne, amit felölel a leírás, egy központi elemmel amit az állatok természete diktál, vagy specializáció szintű egyéb elemmel vagy technikákkal, amiket filozofikus, vallási és egyéb kifejtésekkel lehet indokolni.
Az alapvető természetes elemek, amik felülírhatók egy a fentebb említett kifejtést tartalmazó pályázattal:
- föld: szárazföldi állatok
- víz: vízi állatok, hüllők, kétéltűek
- levegő: madarak
- villám: némely nagymadarak és elektromos állatfajok (angolnák, ráják, medúzák, némely rovarok)
- tűz: nagyon ritka (csak bizonyos hüllők és rovarok)
Minden kérdéses állatfaj, aminek természetes alapkon köze van egyéb elemhez, mint az az itt meghatározott, egyedi elbírálásként eshet eltérő, vagy két kategóriába.

Tagok:
A rejtek jeles tagjai, azaz azon ninja állatok, akik vérszerződéses idézésekre képesek reagálni.
A leírásokat az idézett lények szabályzata szerint kell legalább megejteni.
Shikaku
Shikaku
Játékos


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin Hancho
Chakraszint: nem lényeges

http://animecomment.blog.hu/

Vissza az elejére Go down

Állatkódexek szabályai Empty Nin-juuk fejlődése

Témanyitás  Uchiha Madara Szomb. Nov. 15 2014, 16:37

Vannak olyan tagjai egy adott fajnak, akik szorosabban kapcsolódnak a használóhoz, többi társához képest. Az efféle tagok képesek együtt fejlődni a használóval a következő módon:
- Csupán egyetlen tag fejlődhet a használóval
- A Szerződés kijátszása után a Játékos kreálhat egyetlen Tagot, aki csak vele áll szövetségben. A tag idézéséhez más játékosok számára csak az alkotó engedélye után valósulhat meg
- A ninjuu adatlapját a Játékos adatlapján kell vezetni, tanulását, szintlépését vezetni kell
- A ninjuu szintje nem haladhatja meg a használó szintjét
- Az egyező elemmel rendelkező állat képes tanulni/tanítani az idézőtől. Az elemi beállítottságnak meg kell egyeznie a faj elemi beállítottságával. A tanult technika nem lehet engedélyköteles egyik tanulási irányba sem
- A karakter szintlépésekkor a fejlődő tag is szintet léphet
- Besorolástól függően tanítható a ninjuu, fontos, hogy a tanítandó technikát ismernie kell a használónak
   - C szinten +1
   - B szinten +2
   - A szinten +3
   - S szinten +4 
- A ninjuu tanulását meg kell említeni a Tanulás folyamatában, játéktéri kijátszás esetén a Mesélőt előre értesíteni kell
- Szintet lépő, illetve új tudást szerzett Ninjuu adatait levélben kell elküldeni a Ninjuu Kódex Moderátorának, aki felvezeti a Kódexben a változást
Uchiha Madara
Uchiha Madara
Kalandmester

Specializálódás : Fegyverek || Ninjuu kódex


Adatlap
Szint: S
Rang: Legenda
Chakraszint: Az öt Kage erejénél is nagyobb+10

Vissza az elejére Go down

Állatkódexek szabályai Empty Re: Állatkódexek szabályai

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.