Sen Sei

Családnév: Sen (1000)
Név: Sei
Falu: Kumogakure
Rang: Genin
Kor: 14
Magasság: 165 Cm
Súly: 68Kg
Elsődleges elem: Villám ( Ő még nem tudja )
Megjelenés: Széles, barátságos vigyor húzódik rikító narancssárga hajkoronája alól mely orráig lóg ki fejkendője alól. Középen lógó tincsét két sárga szempár fogja közre. Sötét nadrág és trikó, rajta a faluban megszokott mellény a kedvenc viselete. Nyakában zöld sálat hord melyből hátul csak a Tantó markolata látszódik ki, a tokot teljesen elrejti. Fejpántja pedig fejére kötve kendő módjára, a pántot mindig kicsit balra igazítja.
Jellem: Alapjába véve kedves és életvidám, kerüli a bajt de nem szereti ha megkülönböztetik másoktól. Többnyire úgy bánik az emberekkel ahogy ők vele.
Felszerelés:
- 10 kunai
- 10 shuriken
- 5 Kibaku Fuda (Robbanó jegyzet)
-1 Tantoo

Előtörténet:
A long time ago… (Elnézést, angolra volt állítva a billentyűzet é beragadt a backspace…) A villám országában, egy nagyon magas hegynél kezdődik a történet. A hegy lábánál áll egy kicsiny kis viskó, ebben éltem én, családommal együtt. Húgommal ketten birtokoltuk az emelet egyik szobáját, míg szüleink a másikat. Lefele egy gerenda vezetett, oldalába kisebb nagyobb fadarabok voltak farigcsálva. Környékünkön nem nagyon volt civilizáció, saját magunkat tartottuk el, így mi is kivettük a részünket a házimunkából amint eljött az ideje, addig pedig testvéremmel játszadoztunk a közeli patakparton az erdőben. Szüleink minden nap keményen dolgoztak, apám azonban sokat panaszkodott a lábára. Volt is miért, hiszen a háború kemény dolog és nem kímél senkit. Még ennél is régebben, a háború előtt shinobi volt. Nem a tehetséges, hanem a kitartó és hasznos fajtából, melyet egy komolyabb sérülésnél nyugdíjaznak. Apámmal is így lett. Miután elküldték, felszerelését mindenét megtarthatta. A pincében hátul van egy ajtó. Se kilincs, se kulcsluk, csak egy papír cetli valamiféle firkával rajta. Az ajtón pedig egy sérült, régi fejpánt. Apánkat még fiatalon kérdőre vontuk hogy mi van az ajtó mögött. Nevetve leült, térdére ültetett bennünket és jött egy újabb mese. Ekkor mesélte el nekünk is, mi is történt vele. Hogyan ismerte meg anyát, jöttek össze, kerültek ide. A születésünk titkát persze nem osztotta meg, egy magamfajta 6 éves és egy 4 éves kislánynak az nem való. Azt hinné az ember, hogy valaki, aki ilyen fiatalon haszontalan egy országnak, szomorú lehet, ezzel ellentétben apám mindig is jókedvű volt. Ahogy cseperedtünk feljebb, egyre távolabb mentünk a háztól egy-egy családi kirándulás alkalmából. Emlékszem, mikor sok idő után először értünk fel a nagy hegyre, aminek a lábánál laktunk. Levegőt alig kaptunk, mivel ritka volt, de a látvány megérte. Hamar le kellett mennünk, hiába voltunk már kissé hozzászokva a ritkább levegőhöz. Onnantól kezdve húgommal heti rendszerességgel felmásztunk, eleinte anyánk kísért, apánk nem bírta. Egy éven belül már csak húgommal mentünk fel 2-3 naponta órákra nézelődni, gyönyörködni. Egy kisebb kést és egy vaskosabb botot mindig vittünk magunkkal. Szerencsénkre csak egyszer kellett használni. Egy termetes kutyaféle állta utunkat hazafele. Húgomat gyorsan haza zavartam és próbáltam feltartani az állatot a husánggal. Kemény harc volt, sok sérülést szereztem. Nem mélyek, nem súlyosak, de koszosak, ráadásul el is tévedtem a sötétben. Gyorsan tábort vertem, tüzet gyújtottam. Félelmetes, hosszú és fárasztó éjszaka volt, alig aludtam. Pirkadat lehetett, nagyon hideg volt, a tűz is kialudt. Dideregtem, majd melegség öntötte el a hátamat és egy erős szorítás. Apám volt az. Egész éjjel keresett. Köszöntem neki, mosolyogtam, ő pedig könnyezett örömében. Majd otthon ébredtem, nagyon hideg volt. Rosszul is éreztem magamat, hányingerem volt, szomjaztam, minden bajom volt. Húgom 4 réteg pokrócon feküdt az ágy szélénél, ami rám volt terítve. Erőtlenül visszaejtettem fejemet a párnára. Sokáig azon elmélkedtem, hogy mi történhetett. Hírtelen valaki a képembe lihegett. Lassan kinyitom szememet. Hugicám, ártatlan tekintete sugárzó örömbe majd örömteli kiabálásba csapott át. Szülőik is hamar megérkeztek. Elmesélték, hogy csúnya fertőzést kaptam el az állattól, de úgy látszik, megmaradok. Hamarosan teljesen felépültem, ez alatt a pár hét alatt volt időm elgondolkozni néhány dolgon. Olyan 10 éves lehettem, már lassan egy éve, hogy én is kiveszem a részemet a kerti munkából. Gyomlálás, ültetés, metszés, kapálás, szüret. Révén, hogy én is dolgoztam már, hugicám unatkozott, így folyton a sarkamban lógott és próbált segíteni. Eleinte több kárt csinált, mint hasznot, végül azért beletanult. Jókat nevettünk, az egész család boldogan dolgozott. Egy borúsabb napon elkéredzkedtem hazulról. Húgom mindenáron jönni akart, nehéz volt, de végül meggyőztem, hogy maradjon itthon, ugyanis szeretnék egy kicsit egyedül lenni. Utam hova máshova vezetett volna, mint a nagy hegyre. Késő délután lehetett, mikor felértem. Hosszas merengés után döntést hoztam: ideje hazamenni.
Egy kellemes, nyugodt év elteltével, azonban a termés meglehetősen kevés volt. Alig jutott valami a piacra, nemhogy az asztalra. Ekkor bennem felmerült, hogy Ninjának állok. Érvem csak egy volt, a pénz. Az izgalmasabb élet is vonzott, remek kalandokat átélni, aztán mesélni majd a fiatalságnak. Továbbá, négy helyett 3 főt etetni sokkal könnyebb és ha jól alakulnak a dolgaim még haza is tudok hozni egy keveset. A válasz nem igazán volt válasz, de mégis tudtam, hogy igent mond. Lementünk a pincébe, pár furcsa dolgot csinált a kezével és a cetli a rejtélyes ajtóról eltűnt. Lazán betolta és elénk tárult a múltja. Az egész felszerelése. Odaadott egy kunait, és vele adta a fegyver történetét is. Hosszú és érdekes történet volt. Egy tömött tarisznyát is előhúzott a zsebéből, melyre szükségem lesz az akadémia alatt. Indulás előtt még ígéretet tettem a családnak. Amint sikeresen levizsgáztam, hazatérek! Ekkor kezdődött meg az utam. Hosszú, kimerítő út állt előttem, izgalmakban hiányt szenvedett, de a tájak gyönyörűek voltak, melyeken végighaladtunk. A Felhők között rejtőző falu pedig valami meseszép. Ninják és hatalmas épületek mindenütt, amerre a szem ellát. Nem tellett sok időbe, míg megtudtam, hogyan is vehetek részt az akadémiai tanulmányokon. Kissé nehezen tudtam beilleszkedni a nálam pár évvel fiatalabbak közé, de nem is nagyon akartam. Mindenáron el akartam érni a célomat. Ez nem azt jelentette, hogy színjeles tanuló voltam. Csupán négyes, de ez is elég volt. Eleinte a helyi íztelen gyümölcsök nagyon nem tetszettek, de hát hozzá kellett szoknom. Osztálytársaimmal mondhatni átlagos viszonyban voltam, néha összefutottunk, gyakoroltunk. De barátnak senkit sem nevezhettem, és jócskán több volt az ellenség errefele, mint otthon. Ott csak az állatoktól kellett félni, nem pedig az emberektől, akik mint első alkalommal is kiderült, lopnak. Hamar hozzá kellett szoknom, hogy itt az élet nem csupa játék és kacagás. A második év végén elérkezett a Genin vizsga. Halottam róla ezt azt, apám szerint nem volt nehéz. De akkoriban más idők jártak. Elérkezett az idő, mély levegőt vettem, határozottan álltam elő. A feladatok nem voltak nehezek. Bunshin no jutsu, Kawarimi és végül a Henge no jutsut kellett demonstrálni. Kezembe adták a fejpántot és továbbküldtek egy másik terembe. Itt egy ismeretlen tanár várt, kezembe nyomott egy cetlit és kérte, hogy vezessek bele némi chakrat. A papír összegyűrődött, felírt valamit a kis füzetkéjébe, a papírt pedig eltette és gyorsan odébb hessegetett. Eljött végre a nap. Időbe telt mire sikerült engedélyt kérnem eltávra. Összesen 5 napot lehettem távol. Ez 3 napot jelentett a családdal. Húgomból csinos lány cseperedett, a termés is kiváló volt és az étel… az valami fenséges. Első napon csak én meséltem a ninja életről, milyen a nagyváros és hasonlók. Hugicám teljesen oda volt a történetekért. A második napot pedig fent töltöttük a hegyen kis nosztalgiázással. Sajnos nem bírtam annyira, mint régen, el voltam szokva a ritka levegőtől. Sajnos a 3 nap gyorsan eltelt, mennem kellett vissza. Apám gondjaimra bízta egyik fegyverét: egy gyönyörű Tantoo volt.
És igen, megérkeztem, ismét a felhők között rejtőző faluban, apám fejpántjával a fejemen. Most az enyém díszíti a falat az övé pedig a homlokomat.

Üdv!

Csupán pár apróságba kötnék bele. A kezdő Geninek átlagéletkora 12-14 év, 16 évesen már vagy tehetségtelennek számítasz vagy már rég Chuuninnak kéne lenned. Javaslom vidd le az életkort. Az átlagosa geninek négy évig járnak az akadémiára. a Tantót kérlek írd Tantoo-nak. Ha javítod ezeket, el fogom fogadni.

A javítást befejeztem.

Elfogadva!
Chakraszint:100
Pénz: 2000 Ryo
Szint: D
Ajándék jutsu: Szabaduló Technika