>>>Raizetzu<<<

**Raizetzu, Az Ao Ryu** Vas. Júl. 04 2010, 18:10

E L Ő T Ö R T É N E T

Név: Raizetzu, A Kék Sárkány (Raizetzu Ao no Ryu)

Ország: Takigakure no Sato (Született)
Namigakure no Sato (Lakóhelye)

Rang: Jounin

Kor: 20 (a Hősök Vize használata miatt 22-nek néz ki)

Nem: Férfi

Felszerelések: 8db Kunai, 8db Shuriken, 1db Fuuma Shuriken, 2db Sai (jobb és bal lábra erősítve), 3db Tekercs, 20db Robbanó Jegyzet, 3db Füstbomba, 3db Villanóbomba, 1 palack Hősök Vize (lepecsételve) és egy különleges kard, a Rankuroi

Rankuroi: Egy igen különleges kard, melyet Raizetzu egy kis faluban szerzet, miután szembesült saját démonával. Ha a kardot a földbe szúrják, fekete orchideák veszik körbe az ellenfelet, majd gúzsba kötik és nincs menekvés. Mivel az orchidea növényben sok a víz, a tűz típusú támadások nem hatnak rá. A kardnak még vannak ebből adódóan Jutsu-jai, de ezek még nem lettek kijátszva.

Kinézet: Kék színű haj, zafírkék szemek, unott pillantások vagy titokzatos mosoly jellemzi Raizetzu arcát. Régebben egy hagyományos Takigakure viseletet hordott, de az évek alatt lecserélte egy elegáns, fekete öltönyre, amit szeretettel hord, bár kezd azon gondolkodni, hogy inkább egy fekete köpenyre cseréli azt. Teste viszonylag eléggé izmos, mellkasán és hátán egyaránt található egy-két karcolás, amik kezdenek eltűnni. Csak küldetések alkalmával szokta felvenni a Shuriken és Kunai tartókat, máskor egyáltalán nem hordja, de ettől függetlenül mindig van nála egy-két fegyver elrejtve vész esetére.

Jellem: Egoista, nagyképű és imádja Yamato-t szivatni, emellett pedig hihetetlenül intelligens és jól informált bármilyen téren. Az évek során egyre több kapcsolatot hozott létre más titkos szervezetekkel, így szinte mindenről tud, ami a világban történik. Szinte bárkit képes kivesézni, akár pillanatok alatt, ezalól kivétel kedvese, Shii-Ann, aki mai napig rejtély számára s talán ezért szeretett belé.

Előtörténet: //Sajnos nem találtam az eredetit, így leírtam azt, amire emlékszem. //

Pontosan 20 éve született Takigakure-ban, a Vízezésben Rejtőző Faluban egy egyéjszakás kaland során. Édesanyja, Koi Mizuno, egy kicsiny teaházat üzemeltetett, édesapja, Dorso, pedig állítólag egy Vándor Ninja, aki mai napig él valahol az életét vagy már meghalt. Nagy álma az volt, hogy ő is nagy Ninja lehessen és megkereshesse apját, hogy újra együtt legyen a család; természetesen ez csak egy gyermeki álom volt. Az évek teltek és sajnos a teaház csődbe ment, míg végül eladósodtak és kénytelenek voltak eladni a házukat. Utcára kerültek, egy kis egyszobás menedéklakásba, de még így sem adta fel az álmát, hogy Ninja legyen. Mikor Raizetzu 7 éves lett, édesanyja beíratta a Ninja Akadémiára, ahol végre elkezdte tanulmányait. Mivel Mizuno reggeltől estig dolgozott, hogy legyen fedél a fejük fölött és tudjanak mit enni, naplementéig Rai az Akadémián tengette idejét s általában a könyvtárban. Egyáltalán nem érdekelte, hogy mások kint játszanak és jól szórakoznak, sokkal jobban tetszett neki a könyvek világa, így eléggé elzárkózott a többi osztálytársától. Hamarosan a tanárok is felfigyeltek Raizetzu eszére, aki pillanatok alatt képes volt feladatok megoldani. Talán ekkor érezte magát a legjobban szegény körülménye ellenére egészen addig a napig.
Édesanyját a szeme láttára szúrt le egy tolvaj, hogy az így is kevéske pénzét ellopja, ám ő nem hagyta ezt bosszú nélkül: a tettes után rohant, s mikor már azt hitte, megmenekült, a semmiből előbukkanva egy-egy Kunai-t dobott az illető lába, aki földre esett, majd a harmadik Kunai-val a kezében nekirontott és meglepetésszerűen elvágta a torkát. Ezek után tűntek ki belőle az érzések s szinte már úgy látszott véglegesen, mikor célját egy csöppet megváltoztatta: ugyan megtalálja édesapját, de abban a pillanatban megöli, mert cserben hagyta őket. Volt egy érdekes esett, mikor egy lány az Akadémián szerelemes levelet adott neki és hihetetlenül megsiratatta a lányt mégpedig a következő válasszal.
-A szerelem számomra egy abszurd dolog, csak az emberek testi és lelki vágyait teljesíti ki, azáltal, hogy a lelki társukkal lehetnek. Nekem ilyen felesleges dolgokra nincs időm és inkább másnak add ezt a...mi is ez? Egy papírfecni?-
Hát ezek után mindenki nagy ívben elkerülte Raizetzu-t és „Jégcsapnak” gúnyolták. Hamarosan be is fejezte a tanulmányait az Akadémián és másnap is jött a csapat, s abban reménykedett, hogy legalább fiúk lesznek, nem pedig nyavalygó lányok, de a sors nem így akarta. Mindkét csapattársa lány lett, ráadásul a mestere is nő lett, ami csak még jobban zavarta őt, de próbálta figyelmen kívül hagyni és csak előre. Ahogy teltek az évek, a kis Raizetzu egyre cseperedet és kezdett kibújni a könyvek fedezékéből, s talán azért lehetet, mert szinte az összes könyvet elolvasta, ami a keze ügyébe került. Egyik alkalommal néhány kitűnő képességekkel rendelkező csapatnak az a páratlan esély adatott meg, hogy valaki megszerezhesse a Hősök Vizét. Az egyetlen dolog, hogy meglehessen kapni az volt, hogy válaszolni kellett egy találós kérdésre. A falu öregje előre lépett, kicsit elszerencsétlenkedett a botjával és így szólt:
-Mondjátok, mi az, ami napfelkeltekor négy lábon jár, majd délben két lábra áll s estefele háromra rogy?- mosolyodott el az öreg.
Látszott, hogy a legtöbb csapattag nagyon erőlködött, de senki nem tudta a választ, mire csak Raizetzu emelte fel a kezét.
-Az ember...Mikor megszületik négy kéz-lábon jár, majd ahogy nő két lábra áll, végül pedig csak mankóval képes járni...- válaszolta, majd összefonta karjait.
Lám, Raizetzu-nak igaza volt és ezért megkapta egy üvegnyi Hősök Vizét, amit el is pecsételt egy speciális tekercsbe. Életében a következő jelentős tetőpontja a Chuunin Vizsga volt, ami Raizetzu-nak jól jött, viszont a két csapattársának nem igazán. Az első feladat mag az volt, hogy meg kellett találni egy dzsungelben a Chuunin Koloszeumot, ami eleve növényekkel volt benőve és Genjutsu-kkal védelmezték az őrök. De néhány csapat, mint ahogy Raizetzu-ék, átláttak a cselen és elérték a célhelyet, ahol a második Vizsga az volt, hogy meg kellett küzdeni a másikkal egy az egy ellen. Raizetzu egyik társa égési sérüléseket szenvedett, míg a másik elvesztette néhány ujját, hősünk pedig néhány karcolással, de legyőzte ellenfelét és végül pedig Chuunin-ná is nevezték ki. Talán ekkor örült a legjobban az elmúlt évek alatt, hisz egy Chuunin-nak sokkal több megengedett, így akár apja nyomában is szegődhet. Ám mikor ezt a Falu vezetője meghallotta, a következőt válaszolta:
-Még hogy elengedjelek, hogy megkeress egy olyan embert, akit lehet, már meghalt? Elment az eszed?! Te egy kincs vagy, Raizetzu, a falu kincse és nem engedlek el! Itt van szükség rá a te agyadra, hogy végre naggyá tegyük a falunkat! Bár csak mindenki kis Genin olyan lenne mint te...- majd egyszerűen legyintett a kezével és kivitetette az irodájából a testőrökkel.
Ezek utána Raizetzu-nak már nem volt haszna, hogy a faluban maradjon, amúgy sem ragaszkodott senkihez. Még aznap fogta a holmiját és 16 évesen, az éjszaka leple alatt elhagyta a Vízesésben Rejtőző Falu-t. Vándorolt a világban, információkat keresett és sok alvilági figurának segített már és ezzel csak értékes kapcsolatokat szerzett, majd hamarosan egy kibontakozó szervezetről kezdett pletykálni egy hajós neki (épp Kirigakure-ban tartózkodott), majd elhitette vele, hogy egy titkos Ninja, aki le akar számolni velük, így meggyőzte, hogy elviszi arra a szigetre, ahol azt a kis csoportot látta. Abban a pillanatban, hogy a hajó talajt ért és a fickó elmondta merre lehetnek, átvágta a torkát és indult is megkeresni. Ez a szervezett volt a Ryukai, melyben már jó sok éve benne van és ezalatt Alvezéri címet szerzet magának. Itt ismerkedett meg egy elbűvölő szépségű, de még annál is érdekesebb elméjű lánnyal, akivel azóta is együtt vannak, mint szerelmesek. Egy küldetés során, melyen a hatfarkút akarták elkapni kénytelen volta használni a Hősök Vizét, ezzel megmentve az egész csapatot, de emiatt 2 évet öregedett.

5 - É V E S B Ő V Í T M É N Y

Az 5 év szörnyen unalmasan telt el. Főleg úgy, hogy Shii-Ann elment edzeni ez idő alatt, s én csak egyedül maradtam. Nem tudtam, mihez kezdjek...

-==1. év==-
A Hullámok Közt Rejtőző Falu megalapítása

A Ryukai egyre csak szervezkedett, hogy miként lehetne elfoglalni a Hullámok Földjét. A szokásos hatalmas tárgyalóterembe beszéltük meg a fontosabb taktikai támadásokat. Mindenki mondott valami okosat, hogy lehetne kiütni a legegyszerűbben a falut, csak én nem. Gondolataimban elmélyedve néztem az előttem lévő üres széket, ahol még akkor Shii-Ann ült. Csak azokra a szép emlékekre tudtam gondolni, mikor még együtt voltunk. Mi lehet ez az érzés?
3 nappal később mindenkinek fel kellet készülnie a harcra a Hullámok Földje ellen. Végül is nem vártunk nagy ellenállást és sok Ninja-t, de nem szabad semmilyen ellenfelet alábecsülni. Éjszaka támadtunk, mikor az ottani teljesen fegyelmezetlen katonaság éppen szórakozik vagy nem bírt virrasztani és elaludt. A hídon átkelve alkalmaztam a Kirigakure no Jutsu-t, ezzel szinte észrevétlenül suhantunk be a faluba. Első feladatunk az őrök kiiktatás. Mindegyiket sikerült halkan kivégeznünk, sőt volt olyan, akit álmában ért a halál. A második feladat a vezetőket megölni. Ez is pehelykönnyű volt, habár ők nem aludtak és kisebb zajt is csináltak, de értelmetlen volt őrt hívni, hisz mindegyiket megöltük. A terv sikerült, s másnapra már a mi kezünkbe volt az egész Hullámok Földje. Az elfoglalást sikerült olyan halkan és észrevétlenül csinálni, hogy a civilek észre sem vettek semmit. Az őröket lecseréltük a zsoldos katonáinkra, és a vezetőség helyére Kin állt. Minden tökéletesen alakult.
Ezután következett csak az igazi nehézség. Az ország már-már a hanyatlás szélén volt, s ez ellen tenni kellet valamit. Így megalapítottuk a Hullámok Földjének ANBU-s Osztagát. Én, és még néhány bekerültünk az Osztagba, s úgy indultunk rendbe rakni a környéket. Jómagamnak a délnyugati rész jutott, ahol a Nagy Naruto híd fekszik. Kicsit furcsáltam, hogy egy ilyen nevet adnak egy hídnak. Vajon ki lehetett az a Naruto? Több információt kell szereznem róla...
A Híd és annak környékén sok volt a rabló, fejvadász és egyéb bérgyilkosok, melyek csak rontották a falu helyzetét. A rablókat egyesével megöltem, míg a fejvadászokat és bérgyilkosokat a mi oldalunkra állítottam, kisebb pénzösszegért. Természetesen, akik nem akartak a hatalmas Ryukai-t szolgálni, mind meghaltak. 1 hét alatt megtisztítottam a Híd környékét és majdnem 150 zsoldossal tértem vissza. Kin büszke volt mindenkire, s véleménye szerint, ha így folytatjuk, biztosan sikerül egy nagy és erős országot létrehozni. Örültem, hogy ennek a csírázó országnak lehetek egy nagyrangú személy, de mégis, hiányzott valami. Egy arc. Egy kedves mosoly. Egy hullámzó, fekete haj. Shii-Ann, hiányzol...

-==2. év==-
A Nagy Ryukai Fejvadászat

Kaptunk egy kisebb szünetet, mialatt mindenki kiválaszthatott egy kisebb házat, úgymond második lakásnak. Vagy akár a Ninja Akadémia alapköveit lerakni. Jómagam ebben segítettem a legtöbbet. A falak álltak, ám az is csak a földszinté, de mégis, olyan gyönyörű volt számomra, ahogy egyre csak nő és erősödik ez az ország. Egyik nap, a Ryukai vezére, Kin, összehívott minket, de ezúttal a Hullámok Földjének vezetői irodájába. Kicsit szűkös volt a hely, de még így is befértünk. Hirtelen egy újabb gondolat szállt el lőttem. Vajon, milyen lehetne, ha még egy személy volna bent. Igen, megint csak Shii-Ann-ra gondolok.
A Vezér belekezdett mondandójába. Percekig ecsetelte, milyen jól megy a munka, viszont a pénz kezd kifogyni. Ennek érdekében kihirdette a Nagy Ryukai Fejvadászatot. Gondoltuk, hogy valami ilyesmi lesz, hisz a zsoldosokat, az építéseket és az élelmezést is valahogy ki kell fizetni. Az egész fejvadászat összesen 4 hónapig tartott. Ez alatt sikerült öt igen sok pénzt érő személy likvidálnom. Ezek közül 2 csak azért volt olyan drága, mert az egyik maffiózót felbosszantották és kigúnyolták, s dühében hatalmas pénzösszeget adott ki rájuk. Miután eléje vittem a két hullát, csak az összeg felét akarta odaadni, de rögvest megváltozott a véleménye, mikor a két gorilláját felszabdaltam egy kicsit. A következő kettő pedig egy-egy erős kardot lopott el Amegakure-tól. Égy vén gyűjtőtől, aki igen sok pénzt adott annak, aki visszahozza. A két fegyver különlegessége az volt, hogy képes acél tüskéket kinöveszteni a pengéből, így nagyobb a sebzés esélye. Viszont azok ketten egyáltalán nem értettek a kardvíváshoz, és könnyedén összemorzsoltam őket. Az ötödikkel viszont rendesen meggyűlt a bajom. Volt egy Kekkei Genkai képessége, méghozzá a Souma no Kou. Sajnos itt már ténylegesen szereztem sérüléseket. Végül is csak úgy voltam képes megölni, hogy előhívtam a Jutsetsu-mat. Szerencsére nem annyira zúzta össze a fickót, így még a megbeszélt összeget is megkaptam. A fejvadász idő alatt kereken 58’006’000 Ryou-t hoztam a konyhára. Kin újfent megdicsért, hogy milyen remekül végzem a munkámat. Mosolyogva léptem ki az irodából, s zsebre tett kézzel sétáltam tovább. Fejemet búsan a földre szegeztem és nem érdekelt semmi. Még ha velem szembe is jött pár őr, akik tisztelettudóan kihúzták magukat, rájuk sem néztem. Gondolataim ismét Shii-Ann-ra terelődtek. Vajon mikor láthatom újra? Egyáltalán életben van-e még? Remélem érzi, hogy gondolok rá...

-==3.-4.év==-
A titokzatos falu

Éppen egy kisebb küldetésről tértem haza. Egy közeli faluban a vízszint nagyot ugrott és sok házat elöntött. Mikor beértem az öltözőbe, s épp venném le a küldetésre alkalmas ruhámat, egy küldönc jelenik meg. Üzenetet hozott Kin Ryu-tól, miszerint mindenki jelenjen meg az irodájában. Rögvest felkaptam a ruhámat és rohantam is. Amint beértem, márt vártak. Gyorsan helyet foglaltam, s figyeltem a Vezér szavaira. Ám amit mondott, nem tudtam feldolgozni. Véleménye szerint a falu remekül alakul, már van saját Ninja Akadémiája, s ennek örömére mindenkit elenged, hogy több Jutsu-t tanuljon. Sokan elmosolyodtak és örültek ennek, én viszont le voltam lombozva. Nem tudok kihez elmenni, hogy technikákat tanuljak, a küldetések is egyszer elfogynak, s mi marad végül? Shii-Ann-nal töltött közös perceim...
Egyik nap unalmasan sétáltam a Ryukai bázis edzőterepén, ahol csak kisebb simításokat végeztem a Doton: Toburai Saishi technikámon, mire Kin jelent meg. Ő is ugyan úgy unott ábrázattal közeledet felém. Amint egymás elé értünk, lustán megvakarta a tarkóját, és a kezembe dobott egy tekercset.
-Nesze...Egy küldetés a Vízesés országában...Mivel te vagy ez egyetlen, aki még itt van, ráadásul te ismered legjobban Takigakure-t, így a tied...- mondja, majd int nekem, és tovább sétál.
Nyílván valóan neki is van mint fejlődnie. Valami olyasmit halottam róla, hogy egy Kekkei Genkai birtokába jutott, de nekem itt van Groundon. Igazából nem is ismerem úgy igazán, mégis bennem él és pusztítani akar. Ahogy az épületbe sétáltam vissza, kihúztam a tekercset és elkezdtem olvasni. Valójában kicsit furcsáltam, hogy pont Takigakure kért segítséget tőlünk, de ami benne volt, rögtön megmagyarázta a dolgot. Egy nagy vihar csomó bambuszt és fákat döntött ki, s ezzel elzárva az egyetlen egy utat a faluba. A lakók éheznek és a Takigakure Vezetősége nincs ideje ezt a problémát megoldani, ugyanis egy másik kisebb országgal rivalizálnak. Mosolyogva húztam vissza a papírt, s a fejemet a plafonra emeltem.
-Ez a falu...Ezért sem lesz soha olyan virágzó, mint mi...Mert csak egymás gúnyolódásával akarják kimutatni, milyen erősek is...- motyogom, s a szobámba indulok.
Bepakolok néhány szükséges felszerelést, majd el is indulok. Az út sajnos kicsit hosszúra nyúlt, hisz a határőrséget mindig át kellet vernem valami trükkel. De ne feledjük el az én kis információs füzetemet, amiben minden egyes dolgot feljegyzetelek. Amint átjutottam és elég távol voltam az őrségtől, egy magas bambuszra felmászva megpróbáltam megállapítani, hol is lehet a falu. Ahogy forgolódtam, egy nagy tavat vettem észre, s annak a közepén egy nagy száraz területet, amin faházak álltak és láthatóan voltak rajta emberek. A célt megtaláltam. Mint akit puskából lőttek ki, rohantam a faluhoz. Csak egy fél órába telt, mire megkerültem a tavat, s döbbenetes dolgot láttam. A híd, amely az egyetlen utat biztosítja a kis falunak, el volt torlaszolva különféle. Már ránézésre meg tudtam állapítani, hogy ezeket biztosan nem egy vihar döntötte ide. A fák törzse kormos volt és mintha valami leégette volna a helyükről. Hirtelen sikítást hallottam, s fejemet rögtön a hang irányába fordítottam. Egy kislány volt az. A tóból furcsa kezek nyúltak ki, akik megpróbálták a vízbe húzni, s ki tudja, milyen szörnyűségért. Egy mozdulat, s a lábamra rögzített Sai máris a kezemben csillant egyet. Használva a Sunshin no Jutsu-t rögtön ott termettem, majd egy határozott vágásokkal elkezdtem darabolni a karokat. Azokból csak néhány pocsolya maradt, ám de újak jöttek. Gyorsan felkaptam a gyereket, s rohanni kezdtem vele. Mikor a tótól 5 méterre voltam, a karok elkezdtek gőzölögni, végül teljesen elpárologtak. Gyanúsan néztem a tóra, s egy gondolat keringet fejemben. Ez egy különös tó.
Mikor az elzárt hídhoz értünk, a remegő gyermeket a földre raktam s egyenesen a fatorlasz elé álltam. Lábamat a magasba emeltem, s erősen koncentrálni kezdtem. Hamarosan egy csepp jelent meg a lábam hegyén, mely lágyan hullott a talajra, s ebben a pillanatban az én szemeim is kinyíltak.
-Suiton: Mizu Kamikiri!- mire egy éles vízpenge képződött, mely kettéhasította a fatörzseket, s mind a vízbe merültek.
A fák torlasza mögött csomó ember volt, s látván, hogy a torlasz eltűnt, örömkurjantásba kezdtek és kedvesen falujukba invitáltak. Bevallom, nem voltam nyugodt, amiatt a furcsa dolog miatt, mely a vízben lehet. Minden esetre próbált elfelejteni. Hamarosan a falu közepére vittek, s egy szépen kidíszített ház előtt álltunk meg. Hamarosan egy öreg és hosszú szakállú férfi lépet ki, akinek még szemébe se lehetet nézni a sok ránctól. Ám, ami döbbenetes volt rajta, hogy egy hatalmas nagy kardot hordott a hátán. Fogalmam sem volt, hogy képes ilyen öreg létére egy majdnem akkor kardot cipelni, mint ő maga. Az öreg hümmögve lépet elém, majd alaposan végigmért. Hamarosan meg is találta a jobb vállamon lévő sárkánytetoválás felső részét, amire felhúztam az egyik szemöldökömet.
-Nocsak, egy ANBU...- motyogja, mire a nép rögtön suttogni kezd egymással.
Fogalmam sem volt, hogyan vélhette erről, hogy ANBU vagyok, hisz a tetkó egy kis részletét látta csak. A mostani állapotban a Ryukai tényleg egy ANBU szerű osztag, de mégsem ugyan olyan. Emellett borzasztóan idegesítő, hogy a hátam mögött beszélnek ki. Kezdett dühíteni a dolog, miközben egyre jobban szorítottam az öklömet. A férfi kihúzta magát, mire mindenki befejezte a sustorgást.
-Jer’ velem...- motyogta, s visszasétált a házba.
Érdeklődve követtem, majd a lógókat, melyek eltakarták a termet, most végre megmutatkozott. Az egész terem kör alakú volt, s a padló üvegből volt, melyen keresztül a tó fenekére lehetet nézni, főleg, hogy fényt adó kristályok világítottak. De végül megláttam azt a dolgot, amely majdnem elkapta a kislányt. Egy kékes színű gömb, melynek közepén ott világított valami és rengeteg polipszerű karja volt. Homlokomat összeráncolom, mire a falat kezdem bámulni, melyen térképek és képek vagy polcok, melyeken kifaragott faszobrok voltak. Az öreg mester nyöszörögve leült egy fából készített trónszerűségre, majd újra felém nézett.
-Mi az ott lenn?...Az a valami majdnem elkapott egy kislányt...- kérdezem semmitmondó hangon.
-Az ott Jujiko...A mi védőszellemünk...S mostanság meg van kicsit bolondulva, ugyanis sokan megpróbálják a kincseit elvenni...Biztosan a kölyökre is azt gondolta...- simogatta szakállát.
A kincs nyílván valóan azok a fényes kövek, melyekből valami furcsa pulzálást észlelek. De ez legalább megmagyarázta a kidöntött fákat. Biztosan azt vélték a kincsvadászok, hogy valami Jutsu, így egy ember irányítja. Tehát ha nincs étel, előbb-utóbb mindenki meghal az éhségtől. Hosszú és várakozó munka, ebből is látszik, milyen kezdők lehettek. A falu öregje hirtelen köhögött egyet, mire rögvest befejeztem az elmélkedést.
-Mivel megmentetted a falumat a pusztulástól...úgy vélem, valami jutalom is kellene adnom.- kuncog néhányat, amely inkább köhögésnek hangzik.
-Nem szükséges...Én elvégeztem a dolgom...- mondom, s meghajolva távoznék.
-Biztos?...- mosolyodik el.
Lépéseim abba maradnak, s furcsálkodva fordulok vissza. Még ha nem is látok szemeibe, tudom, hogy valamit akar.
-Az ajánlatom, hogy megtanítok bármennyi technikát...-
-Ez az ön része...És mit vár cserébe? Mert ugye nem adnak semmit sem ingyen...- teszem ölbe a kezem.
-Te már azzal kifizetted a jutalmadat, hogy segítettél a fatörzseket eldarabolni...Nos? Itt még is csak nagyobb hasznod lehet, mint ahonnan jöttél...- mondja mosolyogva.
Hosszasan elgondolkozom, vajon tényleg jó ötlet. Minden olyan furcsa, főleg ez a sok misztikus dolog. Ráadásul még egy olyan lény lakozik bennem, amelyet még kontrolálni sem tudok. Ahogy megígérte, elkezdődött az edzésem. Furcsa mód, sok olyan Suiton technikát tanultam, melyek az erősebbikhez tartoztak. Az öreg tényleg sokat tudhat, ugyanis még egy-két Genjutsu-t is ismert. Összesen 7 hónap telt el, s ez alatt a következő technikákat tanultam meg: Suiton Suiryuuben (Víz Stílus: Vízsárkány Korbács), Suiton: Suishuu Gorugon (Víz Stílus: Erőteljes Viharcsapás), Mizu no Muchi (Vízostor), Mizu Bunshin no Jutsu (Vízklón), Suiton: Suikōtoppa (Víz Stílus: Víz Cápa Áttörés), Kasumi Jūsha no Jutsu (Köd Szolga) és a Kori Shinchū no Jutsu (Ravasz Érzelmi Gondolat). Őszintén szólva, az egész csak 6 hónapomba telt, de valahogy annyira megragadott a hely és maradni szándékoztam. Eközben is egyre jobban megpróbáltam megismerni a Jutsetsu-mat. Az öreg segítségével sikerült eljutnom lelkem legmélyére, legsötétebb gondolataimhoz, ahol a Jutsetsu volt. Próbáltam valamiféle ”Kérdezz, felelek!” státuszt létrehozni, de a bennem lévő démon csak morgott egyet.
-Ne nézz már kisgyereknek! Az egyik leghatalmasabb Jutsetsu vagyok és te akarsz engem analizálni?!- háborodik fel.
-Miért tartod magad annyira nagyra?- kérdezem unott képpel.
-Tessék? Öcsi, amint kijutok innen, elpusztítom a rohadt szervezetedet!- ordítja.
-Feltébe, ha kijutsz...- vigyorodik el, s kezem lassan a lábamra erősített Sai-ért nyúl.
-Ezt mire véljem?- villantja meg dühödten fogait.
A fegyvert egy határozott mozdulattal kihúzom a tokjából, majd elkezd pörgetni, s az éle felém mutat. Arcomon egy elégült mosoly sugárzik, míg a fenevad döbbenten néz rám.
-Ha tényleg te volnál a legerősebb Jutsetsu...Akkor van mit vesztened...- mondom egy gúnyos vigyorral.
-Mit akarsz tőlem?!- emeli fel újra a hangját és a démon emberi alakjának a haja csap egyet.
-Semmit...Csak működjünk együtt...- válaszolom egy újabb vigyorral.
-Ha csak ennyi...- hatja oldalra fejét. –De ne feled...Amint megérzem, nem vagy képes engem kordában tartani...Élvezettel foglak cafatokra tépni!- nyalja meg szája sarkát, miközben villás nyelve csak úgy mozog minden fele, s a kép elsötétül.
Szemeimet kinyitom, s a falu partján ébredek. Mintha az egész egy álom lett volna, de valójában nem volt az. Az öreg mellettem ült és bámult.
-Sikerült a küldetésed?- kérdezi hirtelen.
-Igen...- motyogom, de fogalmam sincs, mire értette.
A fákat rég eltüntettem, a falu kap ételt. A Jutsetsu-ról pedig nem lehet tudomása, hisz nem meséltem el senkinek. Hamarosan felálltam és elindultam hazámba. Sikerült sok technikát megtanulnom, a hajamat is levágattam valamennyire és tény, hogy nem tudom a Jutsetsu-m Chakra-ját irányítani, de magát a szörnyet valamelyest képes vagyok kordában tartani. Legalább lenyugodhatok, hogy a társaimat nem fogom cafatokra tépni. Amint átlépem a híd végét sűrű köd képződik és az öreg szandáljának a hangját hallom. Érdeklődve fordulok felé, s mosolyogva egy anyagba tekert valamit ad a kezembe.
-A neve Rankuroi (Fekete Orchidea)...Vigyázz rá!- mondja egy mosollyal, mire a köd egyre sűrűbb és sűrűbb lesz.
-Köszönöm, de...- kezdek bele, mire jobban szemügyre veszem a vén bölcs hátán lévő kardot.-Miért nem tudta azzal a hatalmas karddal a fatörzseket eltüntetni?- húzom föl egyik szemöldökömet.
Az öreg csak elmosolyodik, végül a köd már annyira sűrű, hogy orromig sem látok. Néhány pillanat, majd elkezd eloszlani, s a falu helyén csak a tó van. Semmi jel arra, hogy lenne vagy volt is ott egy szárazföld. Mi lehetett ez? Mégis hol töltöttem én az elmúlt 7 hónapot? Egy újabb rejtély...
Mivel nem tudtam mit csinálni, a tervem szerint visszamentem a Hullámok Közt Rejtőző Faluba, s kiderült, mások is elmentek kisebb-nagyobb kiruccanásokra, akárcsak én.

-==5.év==-
A közelgő háború

Amint hazaértem, egy hétig pihentettem magam és próbáltam ellazítani magam az elkövetkezendő eseménydús napokra. A kardot, amit az öregtől kaptam igen értékes lehet, ugyanis valami furcsa kővel vannak díszítve a fekete részek, ráadásul a markolat is egyedi. Miután rendesen toppon voltam, elment az egyik informátoromhoz, aki egy öreg ember, hihetetlen kapcsolatokkal, olyan információkat hallottam, amit nem is hittem el. Az Akatsuki széthullott és Uchiha Sasuke vette át az Akatsuki vezetését. Ezek szerint mégse olyan erősek, mint gondoltam volna. Ám de újabb dolgokat hallottam. Miszerint az új Akatsuki nagy felfordulást csináltak Iwagakure-ban, s ezt sikerült a Konoha-iakra kenni. Ennek érdekében mindkét fél magához hívta szövetségeseit. Amint ezen elmélkedtem, szobám ablakára ültem és a lemenő napot kezdtem bámulni. Arcomon egy mosoly ült, s tudtam, mi fog történni.
-Nem tudom, ki ez a Sasuke...De okos ellenfél lehet, ha tudta, mi a nemzetek gyenge pontja...Kevesen képesek ezt meglátni...- nyitom föl szemeimet, s a nap utolsó sugarai is eltűntek.
A háború közeleg és nincs, aki ezt megállíthatná...

Karin Hétf. Júl. 05 2010, 12:46

Természetesen elfogadva!!!

Üdv újra itt ezen karaktereddel is Yoshi kun Very Happy

Írj adatlapot és légy aktiv Surprised

>>>Raizetzu<<<

>>>Raizetzu<<<

Re: >>>Raizetzu<<<