Goukai Hio/Shii- Ann

**Goukai Hio/Shii-Ann** Csüt. Júl. 15 2010, 22:21

Két hónapos bővítmény

1. „Kedvem van visszafeküdni, csatlakoznál?”
Hio összeráncolta fájdalmasan a homlokát, s a másik oldalára fordult a hatalmas ágyában, hogy a beszűrődő fény ne az arcát érje, de a napsugarak helyett egy meleg kéz simogatta meg az arcát, amire rögtön felnyitotta a feketés szemeit a lány.
- Hmmm…..? – Kérdezte álmosan, s közben felült az ágyában lassan. A takaró lejjebb csúszott, megvillantva a szexis fekete hálóruháját, ami kellően könnyed és vékony anyagból készült, a testét pedig finoman követte. Raizetzu nyelt egyet, s elpirulva fordította el a fejét.
Csak azért nem nyúlt a lány a párnája alá rejtett shurikenhez, mert tudta, hogy ki ébreszti: a szobához csak Raizetu-nak volt kulcsa rajta kívül. Ásított egyet, s kislányosan megdörzsölte az egyik szemét.
- Nya, miért keltettél fel? – Kérdezte érdes hangon, s apró mosollyal az arcán fordult a férfi felé. Közben a ruha egyik pántja lecsúszott a jobb válláról. – Amúgy szép reggelt.
~ Még hogy szép?! Már rosszul indul! ~ Az állandó kommentátor szerepében tetszelgő második éne rögtön keresett valamit, amin acsarkodhatott Hio-val: mintha semmi sem lenne jó neki, a kettes számú én mindig csak kritizált mindent, főleg Raizetzut. De Hio rájött, hogy ő mindenképpen szereti az említett Ao Ryu-t: mind a három én-e vonzódik hozzá valami úton- módon, csak mindegyik másképp. Az első szereti, mint egy normális nő tenné, a második ugyanezt, kicsit perverzebben és önzőbben, viszont a harmadik éne nagyon betegesen perverzen szerette Raizetzut. Ez utóbbi ugyanis leginkább a vérét imádta volna, ha láthatta volna.
~ De jó már kora reggel Őt látni! ~ Mosolyodott el, s közben kikászálódott az ágyból, s pipiskedve Raizetzu el állt s egy csókot adott neki. Nem hiába, a férfi majd’ egy fejjel magasabb volt nála.
- Kedvem van visszafeküdni, csatlakoznál?
- Sajnos most nem lehet… - Hárította el Hio-t a férfi, mire az durcás arcot vágott, s hátrébb lépve keresztbe fonta karjait a mellkasa előtt. – Kin Ryu küldött. El kell mennünk egy küldetésre… Itt vannak az akták a dologról. – S a mindig mindenre kész és mindenből jól felkészült Raizetzu egy vékonyabb kartont tett a nő pipereasztalára.
- Cöh, nem igazság. – Mondta Hio, de odalépett az asztalhoz, s kíváncsian felnyitotta a mappát. Átfutotta a sorokat, s leszűrte a véleményét.
- Mindössze egy ember megölésért kapunk 10 000 ryut! – Kiáltott fel elképedten és kapzsin. Raizetzu, aki már félig- meddig rájött Hio titkára, most tudhatta, hogy megtörtént a nő fejében a bizonyos váltás. – Gyerekjáték… és biztos nemes ember… - Húzta végig egy öreg fickó képén az ujját. – Azaz sok ékszere lehet… és értékes holmija…. Oh, azok a csillogó gyűrűk! – állapodott meg mutatóujja a férfi kezén, aminek minden kövérkés ujján egy-egy briliáns csillant meg a fénykép vakujában. – Mennyire szépek! – A hangja meghatott volt.
- Hio… -Szólította meg Raizetzu, remélve, hogy visszahozhatja a kevésbé pénz éhes Shii-Annt. Meg is történt a váltás, de rossz irányba.
~ Kövér fickó… ha beleszalad egy kard, van ami felfogja… vajon több vére van egy kövér embernek, mint egy vékonynak? ~ szerencsére a hangok csak a fejében szóltak, nem riasztották el a férfit.
- Ma délután indulunk. Készítsd össze a holmid, jó? Nem szeretném ha megsérülnél, úgyhogy jól gondolj át mindent! –Simította végig a lány arcát aggódóan Raizetzu, majd ujjai letévedtek a lány nyakában lógó sárgás medálra, amit éppen tőle kapott.
- Ne aggódj, minden rendben lesz!

2. „Nahát… miért vagy ilyen öreg, Raizetzu?”
Délután már egy hajó fedélzetén is voltak, a kis ladik a Démonok országa felé szállította őket. A Ryukai bejáratott emberei voltak akik a hajón dolgoztak, nem kérdeztek és nem is foglalkoztak a két shinobival, így nekik sem kellett rájuk ügyelniük. Az aktát nézegették, s arról beszélgettek, hogy a fickónak, aki ellen felbérelték őket, nyílván őrzi is egy osztag. Megnézték a nemes házának alaprajzát, s kielemezték mindent, amit lehetett, de Hio lassan kezdte megunni a taktikai megbeszélést, noha Raizetzu éppen ezzel volt elemében.
A Démonok országában gyorsan elmaszkírozták magukat egy-egy henge no jutsuval, s vándorbűvészeknek kiadva magukat közelítették meg a férfi lakhelyét. Egy napig körbeszimatoltak mindent, s nagyon meglepődtek, amikor csak egy maszkos férfi őrizte a nemest, senki mást.
- Ah, piskóta! – Örvendezett Hio, de rögtön ketten is figyelemre intették: Raizetzu, meg a másik éne is.
- Az, hogy egyedül őrzik, azt jelzi, hogy az őr nagyon erős lehet…
~kivételesen egyet kell értenem a Kékséggel! ~ Szólalt meg a belső hang, s Shii- Ann ösztönösen kis félelemmel viseltetett ezután az ismeretlen védelmezővel szemben, ennek az én-nek a hatására.
Éjszaka támadtak. A magányos kastély védelmi rendszerét könnyen kijátszották, s még csak zajt sem csaptak. Úgy döntöttek, Raizetzu megy az őr után, Hio pedig a nemesemberrel végez. Csendben váltak el a folyosón, hogy ellenkező iránya induljanak meg, s Hio lassan előhúzta a két sai-ját. A fegyverek nem éppen a csendes gyilkolásra születtek, de ezek hozzánőttek a lány szívéhez még azokból az időkből, amikor lelépett konohából és egyedül bóklászott a világban. És ezzel is le lehet könnyedén szúrni valakit- állapította meg magában, s közben tovább lépdelt az ajtó felé.
Halkan nyitotta ki, s hagyta, hadd nyíljon az ki magától, s a résen át felmérte a szobát, de amikor csak az öreg ütemes hortyogását hallotta, be is slisszant az ajtónyíláson, s az ágy mellé lépett.
~ Gyűrűk! ~ Kiáltott fel a fejében egy hang, s a lány automatikusan az éjjeliasztalon lévő kis ékszeresdobozra bámult. Az ki volt nyitva, s szinte kiömlöttek belőle a különböző ékkövek. Néhány pillanatig az éjszakai fényben sejtelmesen megcsillanó drágakövekre fixálta tekintetét, de azután az öreg felhorkantott egyet, mire összerezzent.
~ Ideje megnézni a vérét. Azt mondják, a nemesek kékvérűek… ez vajon? ~ S a lány közelebb lépett az ágyhoz, s az öreg fölé hajolt. Mintha csak a szerelme lenne, úgy bámulta az öreg arcát, de valójában az ereit nézte közelről, hogy a sötétbe is megfelelően láthassa azokat. A tekintete tovább csúszott, a nyaki artériára, majd lágyan, anyáskodva lejjebb hajtotta a takarót, s finoman arébbtolta az öreg egyik kezét, s így szabaddá vált annak a szíve. Felemelte az egyik sai-t, s kéjes vigyorral az arcán sújtott le.
- Meglepetés!- A lesújtó sai páncéllemezen csúszott félre, s az öreg helyén a maszkos férfi feküdt. Az őr, akit korábban láttak, tehát várta őket.
~ Ah, még egy valakit megölhetek! Megszabadítom a földi sorsától! ~ Lelkendezett örömmel, s a másik sai-val próbálta a nyakat annak villájába szorítani, de a fickó már eltűnt az ágyról, Hio csak a maszkot törte semmivé a sai-jával.
- Huh…? – Bután pillantott egyet a maszkra, de ösztönösen ugrott félre egy felé dobott kunai elől. – Huh…? – Ismételte meg bután. A szemét lassan elöntötte a vér, ahogyan teljesen eluralkodott rajta a beteges gyilkolási vágy. Az, hogy az ő vérét akarják, teljesen elvette az eszét. Az ellenfelére emelte elborult tekintetét.
- Nahát… miért vagy ilyen öreg, Raizetzu? – Billentette oldalra a fejét, s csodálkozóan az ajka elé emelte az egyik ujját.

3. „Nem véletlenül hívom Kékségek azt, most még erről is kiderül, hogy egy… egy… izé”
Ekkor egy hörgés tört fel az éjszakában, azután rögtön pedig egy kiáltás.
- Hio, hol vagy? Csapda, vigyázz! – Raizetzu hangja betöltötte a kastélyt, a férfi annyira féltette őt, hogy nem gondolt másra most. Az esetleges lebukás esélye sem érdekelte, csak Shii-Annt akarta megtalálni, aki azonban csak tovább bámulta a megöregedett Raizetzu-hasonmást.
A vele szemben álló férfi magas és szálkást termetű volt. A kék haja kicsit világosabb volt, mint a Hio által ismert Ao Ryu-jé, és a lélektükrei is sötétebbek voltak, nem olyan szép tiszta sárgák. A szemei alatt fekete táskák csúfították az amúgy sármos arcot.
A lány most a másik oldalra billentette a fejét. Már csak a férfi nyakán kiduzzadó eret látta, semmi mást.
~ az apja!!! ~ Sikított fel egy hang a fejében, de a visszhangja tompán eltűnt, minden hatás nélkül.
- Neked… vajon milyen színű a véred? – Szólalt meg Shii- Ann, s mohón közelebb lépett.
És itt hibázta el az első lépést. A férfi ökle körül sárgás csóva villant fel, s semmi alatt hidalta át a fickó a köztük lévő távolságot, hogy a villám chakrával megerősített csapás pontosan találja el a lány mellkasát. Nyílván a szívét akarta megcsapni, de Hio idejében bemozdult, s arrébb táncolt. Az ágyba szúrt sai-t kirántotta s ugyanazzal a lendülettel dobta a férfi felé, de az már megint eltűnt a szeme elől, s mögötte bukkant fel, a bordái közé ütve két ujjával, amire a lány összeesett.
- Túl... gyors… - Nyögött fel a kunoichi.
~ Jutsut! Használjunk már jutsut, te szerencsétlen!!!! ~ Sürgette félelemmel telített hanggal, s már egy második hang is csatlakozott hozzá.
~ Uram isten, ez a férfi Raizetzu apja… nem ölhetjük meg!
~ Ez nem fog vacakolni, minket fog megölni! Hát nem érzed, mennyire erős? ~ S a lány hirtelen felpattant, s a szoba másik oldalára szökkent, a fallal védve a hátát. A szeme kicsit kitisztult, s meg kell hagyni, értelmesebb arcot is vágott. A kezeit kézpecsétekre emelte, s villámgyorsan végezte el a megfelelő jeleket.
- Fuuton: Daitoppa (Áttörés)! – S ezzel a férfi sikerült a szemközti falhoz csapnia. A férfi a padlóra esett, s vérző szájjal tápászkodott fel. A kézfejével törölte le hanyagul a lefolyó vörös folyadékot, s a szemei egyre feketébbé váltak.
- Kis Rib***c! –
- Tudod kit Rib…-De a szó közepén elnémult, s újra azzal a sóvárgó, butácska tekintettel bámult rá, mint korábban. – Vér!! – A hangja kislányosan nyávogó volt, mintha csak egy hatalmas öltözetősbabát adtak volna egy ötéves kislánynak. – Mééég!!!! – Kiáltott fel, s újra elvégezte a kézpecséteket, s hihetetlen mosollyal és örömmel az arcán figyelte, ahogyan az erős széllökés újra a falhoz vágja a férfit és a berendezés nagy részét. A falon apró repedések szálai futottak végig a becsapódás erejétől, de a férfi fel sem véve a sérüléseit (pedig elég sok lehetett, mert egy nagy adag vért köpött a padlóra), Shii-Ann ellen fordult, s lassan a lány szeme láttára kezdett átalakulni.
A férfi bőre kékes-szürkés színt kezdett felvenni, s ujjai lassan karmokká torzultak.
~ A rohadt éledtbe! Nem véletlenül hívom Kékségek azt, most még erről is kiderül, hogy egy… egy… izé? ~ De csak ledermedten tudott a karmokra bámulni.

4. „Lehetetlen!”
Raizetzu akkor rontott be a szobába, amikor a férfi félig- meddig átalakulva kiegyenesedett. A két kék hajú egy pillanatig csak dermedten bámult egymásra, azután az egyik nevetésben tört fel: a hangja gonosz és nagyon mély volt. Hio rémülten figyelte, ahogyan szerelme arcán a meglepetés undorba és kétkedésbe csap át.
~ Most! ~ Kiáltott fel, s rögtön a test is mozdult, ahogyan az összes többi ledermedt én-t sikerült kiütnie a nyeregből.
- Fuuton: Kaiten Shuriken (Szél elem: Örvénylő Shuriken ) – a legerősebb jutsuját vetette be, mert nagyon félt. Tartott ettől a szörnytől, ami a szeme előtt állt, a térdei remegtek.
A jutsu által kialakult pengeéles szélshurikenek körbevették a férfit, s Shii-Ann azt hitte, darabokra fogják tépni, de nem így történt. Amikor elült a szél, a férfi szinte sértetlenül állt a szoba közepén, a kékes bőrén még csak karcolásnyomoknak sem nevezhető apró kis horzsolásokat eredményeztek.
- Lehetetlen! – Sikoltott fel elkeseredett és reményvesztett hangon, s Raizetzu-ra kapta a tekintetét, valamit remélve tőle, de a vér megfagyott az ereiben, amikor az általa jól ismert, csak Kékségnek csúfolt Ao Ryu valóban ezt a színt kezdte el szintén felvenni.
Klikk.
Az agya átkapcsolt. A félelemtől teljesen ledöbbent Shii-Ann teste egy percre megmerevedett, azután az izmok elernyedtek, majd ismét megfeszültek, ahogyan a lány kicsit előrehajolva egy kunait húzott elő, s kéjes élvezettel az arcán figyelte, ahogyan a két kék valami egymásnak ront. Már az elején vér fröccsent, amire ő boldogan felnevetett. A szoba széléről figyelte, ahogyan a kettő szörnyeteg egymásnak ront, de azután ő is közbeavatkozott, s elhajította a kunai-t az egyik szörnyeteg felé.
Azt sem tudta, melyiket célozta. Csak a vér érdekelte.
A dobófegyver beleállt az egyik kék szörny karjába, amire az felnyüszített, s egy pillanatra magához hasonlatos ellenfelétől elszakadva egy erős ütéssel a falhoz csapta Hio-t, aki ájultan csuklott a padlóra.

5. „Nem hagyhatsz egyedül! Nem döntheted el egyedül!”
Hasogató fejjel ébredt fel. A füle csengett, s minden izma a fájdalom ezer jelét küldte az agyába, ahogyan felült az ágyban. Megdöbbenve nézett szét: egy kis kunyhóféleségben volt, az egész egy szobából állt, s ő ennek a szobának az egyik sarkában lévő rozoga ágyán feküdt, illetve most már ült.
- Rai…Raizetzu? – A hangja idegenen és kétségbeesetten csengett, mintha csak nem is ő szólalt volna meg.
Félt, és belül valami hideg magányt érzett. Az egész teste megremegett erre a gondolatra, s szorosan magára húzta a takarót. A hívott férfi azonban egy boldog, de ugyanannyira gondterhelt mosollyal is az arcán belépett az ajtón, s nekidőlt a falnak.
- Raizetzu! Hát jól vagy! – Könnyebbült meg Hio, s kitárta a karját hívogatóan a férfi felé, de az elfordította a fejét.
- Az a szerencse, hogy te jól vagy. – a férfi hangjában erős önvád csendült meg. Sóhajtott egyet, majd elmesélte a harcot.
A férfi valóban Raizetzu apja volt, és ugyanúgy magában hordozta a jutsetsut, mint a fia, pontosabban ő örökölte a felmenőjétől. Amint Raizetzu meglátta az apját, a düh rögtön elöntötte az agyát, és a démon kiszabadult belőle, s úgy csapott össze a saját apjával.
Hio csendesen hallgatta.
- … és… és én voltam, aki a falhoz csapott! – Kiáltott fel hirtelen, s az aggódás, szégyen és önvád érzelmeinek kevert kifejezésével nézte Hio-t, aki azonban nem szólalt meg. - Csak akkor sikerült visszaváltoznom… amikor láttam a vértócsát… körülötted… - Az emlékek felkavarták, s a férfi szép arca eltorzult a fájdalomtól. Az arcát eltakarta a kezével, de végül folytatta egy nagy levegő után.
- Ezért úgy döntöttem… hogy… elmegyek. Nem lehetek veled, amikor bármelyik percben megölhetlek… - Shii- Ann fekete szemei elkerekedtek, s kiszállt az ágyból. Kiegyenesedett, s hitetlenkedve lépett egyet közelebb a férfi felé, de az elutasítóan intett a kezével, s visszatemette arcát a tenyerébe.
- Nem.. nem hagyhatsz Te is most magamra! – Kezdte rimánkodva, s még egy lépést közelített. – Raizetzu… nem akarok egyedül lenni! Ők eltűntek, Raizetzu, eltűntek! – a hangja hisztérikusan csilingelt, ahogyan térdre esett. A könnyei lefolytak az arcán, s a földre cseppentek. – Nem akarok egyedül maradni! – Kiáltott fel.
- Ez a Te érdeked… nekem sem könnyű… de így lesz a legjobb… - Raizetzu ridegnek és keménynek akart mutatkozni, de arca megrándult, ahogyan látta Hio-t sírni. A lány szavai is lassan célba találtak: rájött, hogy Hio a másik én-jeiről beszélt, és hogy azok valahogyan kitörlődtek belőle.
A lány azonban hirtelen felállt, s ökölbe szorította a kezét, s minden figyelmeztetés nélkül a férfi arcába csapott.
- Nem hagyhatsz egyedül! Nem döntheted el egyedül! – Szinte már sikította hisztérikusan, s azután újra összerogyott a férfi előtt, de apró kezével a férfi ruhájának szélébe kapaszkodott. A keze lüktetett az ütéstől, de Raizetzu-nak jobban fájhatott az ütés. A férfi lassan lehajolt, s felsegítette erővel Shii- Annt, aki sírva borult a mellkasára, és addig sírt, amíg a fáradságtól újra el nem ájult.

6. „Ah, nem is tudnál elhagyni engem, Te”
A férfi végül úgy döntött, nem hagyja ott Hio-t. az ájult lány visszafektette az ágyra, majd kiment, hogy egy valamennyivel arrébb lévő kunyhóba lépjen be. Egy öregasszony lakott itt, s alkalmadtán vendégei abban a kis házikóban, ahol Hio pihent. Az öreg nő ismerte Raizetzu-t és a jutetsu-s titkát is, mert amikor a férfi a karjában a csurom vér és ájult Hio-val s ő maga is tele sebesüléssel bedörömbölt az ajtaján, a sokat látott anyó rögtön rákérdezett. Egyszer még fiatal javasasszony korában akadt már dolga a belső démonokkal, s megérezte rögtön Raizetzu-n a jutsetsu-t, még is elvállalta, hogy néhány arany fejében a gyógyítást.
A férfi beszámolt a történtekről neki, s Hio heves érzelmi kitörésén is. Az öreganyó csak bólogatott, aztán a kezébe nyomott egy üvegcsét, hogy azt itassa meg Hio-val.
- Ettől majd minden rendben lesz! – recsegte egy sunyi mosollyal, aztán visszahessegette Raizetzu-t a másik házikóba.
Hio már ébren várta vissza idegesen Raizetzu-t. nem tudta, végül sikerült-e meggyőznie a férfit vagy sem, és hogy most mi is lesz. Elvette a férfi kezéből az üvegcsét és engedelmesen kiitta, de alig tette le az üres fiolát az ágy szélén lévő asztalkára, többször is kirázta a hideg.
- Hii… hideg van! – Vacogta, s a takaró alá bújt. A kék hajú csak felvont szemöldökkel igazgatta el a pokrócot, mert neki pedig éppenséggel melege volt. Hio kidugta a kezét a takaró alól, s megfogta a férfi kezét.
- Ne.. menj el… amíg alszok… - ígértette meg vele, de nem bírt elaludni, tovább vacogott. Raizetzu először az ablakot csukta be, azután pedig már be is gyújtott a kis kandallóba, s miközben ő a ruháit dobálta le, mert melege volt, Hio annál jobban remegve szorította magához a takarót.
- Rai… gyere ide… - Kérte vékony hangon, s arcához húzta a férfi kezét. – olyan jó forró vagy! – Mosolyodott el.
Alig telt el tíz perc, a férfi már a takaró alatt feküdt, Hio-t magához szorítva. A lány immáron nem vacogott, hanem szerelmesen ölelte azt egyetlen hím nemű egyedet, aki a szívébe is belopta magát… (..)
Másnap teljesen újjászületve ébredt, mosolyogva. Raizetzu még álmában is magához szorította, a meztelen testük tökéletesen simult egymáshoz.
~ Ah, nem is tudnál elhagyni engem, Te… ~ Simította boldogan végig a fiú arcát, de kibontotta magát óvatosan a férfi öleléséből, és felöltözve kiment a kunyhóból. Nem kellett sokat keresgélnie, hogy megtalálja az öreganyót, aki foghíjas vigyorával köszöntötte.
- Mondtam én, hogy attól a szertől minden rendben lesz! – Vigyorgott Hio-ra, aki meglepődve és piros foltocskákkal az arcán kérdezett vissza.
- Úgy érti… hogy a tegnapi éjszaka…. A szer?
- Ah, leányom, sokat kell még tanulnod… - Fordult a virágaihoz midentudó mosollyal, majd vett egy levegőt, s lilás füstöt köhögött a virágokra.
- Huh? Ön shinobi? – A lány elképedése folyamatosan nőtt. – Ez egy jutsu volt, nem?
- Iye, leányom, igen. Egy olyan öreg kunoichi vagyok, aki sokat meglátott. És sosem lehet eléggé felkészülni mindenre. – S közben a virágon eddig vígan rohangáló tetvek dermedten hullottak le a földre. – Főleg nem arra, hogy ha az ember lánya egy jutetsu szerelme! – Sopánkodott.
- Ön tud róla?
- Ah, az első ránézésre megállapítottam! – Vigyorgott az öreg nő, s megveregette Hio könyökét, ugyanis a válláig nem ért fel. – Első pillantásra! Mondtam is a fiatalúrnak, hogy hiába akar elmenni, úgysem fog tudni, és nincs igazam? A nőknek megvan a fegyvere, hogy visszatartsa a férfiakat… - Kacagott fel, miközben Hio elpirult. Pedig Shii- Ann sem volt az a prűd fajta, főleg nem, miután évekig gésa-tanoncnak álcázta magát.
- De hát honnan tud ennyi mindent? Rólunk, a jutetsukról…
- Fiatalkoromban egy olyan férfi felesége voltam, aki jutetsut őrzött magában. Akkor még más világ volt és a szerelem is teljesen más volt. A szüleim intézték el a házasságot, és meg kellett tanulnom megvédeni magam. A férjem nem szeretett az elején, ahogyan én sem őt, éppen ezért az előtörő jutsetsu annyira sem volt figyelemmel irántam, mint a fiatalúré irántad! Ideje, hogy tanulj néhány hasznos dolgot, leányom!

7. „Nem baj, jó lesz a levesbe.”
Az öreganyó mintha csak unokái lettek volna, úgy zsongta körül kedvességével őket, s Hio meg is tudta győzni Raizetzu-t, hogy egy picit éljenek vissza a vendégszeretetével és maradjanak néhány hétig. Shii- Ann el akart tanulni néhány hasznos jutsu-t az öregasszonytól, s Raizetzu is úgy látta jobbnak, hogy előnyére válhat a lánynak, ha meg tudja magát védeni.
Az anyó elmagyarázta azt a jutsut Hio-nak, amit a virágokon használt. A nő a Doku Gasu-nak(Gázlehelet) nevezte a jutsut, s az egyik legalapvetőbb jutetsu-k ellen bevethető technikának tartotta. Először néhány könyvet tolt Hio keze ügyébe, s közölte, hogy a lánynak meg kell tanulnia mindent, amit a könyvek írnak. A lány először tiltakozott és félvállról vette a dolgot, de aztán valahogy rákapott a dolog ízére, ahogy a anyó bemutatta, milyen hasznos gázokat lehet előállítani az ember saját tüdejében, ha ismeri a gázok összetételét. Miután Hio már a harmadik típusú altatógáz hatásától próbálta kitisztítani a fejét, magához vette a könyvet, és végül megtanult jónéhány gáz összetételét, többek között egy altatógázét, egy halálosan mérgező gázét és egy olyanét, ami kisebb fokú hallucinációt okozott.
Amikor huszadszor mondta fel a pontos hatóanyagokat az anyónak, az végül elmutogatta neki a kézpecséteket is, és elmagyarázta, hogyan kell a tüdőben létrehozni ezeket a gázokat.
- Nah, próba cseresznye leánykám! - és Hio kezébe nyomott egy csirkét, ami rúg-kapálva próbált menekülni. – Altasd el!
- De ha lerakom… elszökik! – Tartotta messze magától a csipkelődő szárnyast a lány kicsit undorodva.
- Ah, de sok a problémád! – s az anyóka néhány kézjelet mutatott, mire a csirke megdermedt. Hio meglepetten rakta le a földre, de nem kérdezett, hanem a saját jtusuját próbálta kivitelezni. Elgondolta még egyszer a fejében az altatógáz összetételét, s megpróbálta a szervezetéből a tüdejébe irányítani a kívánt anyagokat, majd kilehelte. Legalábbis valamit kilehelt, de a csirke ijedt kotkodálásba kezdett, a szeme pedig fennakadt, s a teste még inkább megmerevedett, mint eddig.
- Te megölted a csirkém! – Sopánkodott az anyóka, miközben feloldotta a saját jutsuját. – Nem baj, jó lesz a levesbe. Emberekre nem mérgező ez a gáz, amit kreáltál. – Állapította meg, miután megszaglászta a csirkét. Hio elképedve fogta a fejét: ez az anyóka levette teljesen a lábáról a sajátos stílusával.
- Nah, próbáld újra! – Utasította az öreg, s újabb csirkét hozott a baromfiudvarból. – Én addig felrakom a levest!
- De hát elfut! – Kiáltott az öreganyó után Hio.
- Ah, már semmit nem tudsz megoldani magadtól? – S újra azokat a kézjeleket mutatta el, mint az előbb, s a csirke megdermedt.
- Mi ez a jutsu? – Kérdezte kíváncsian Shii- Ann, mire az anyóka közölte, hogy paralizáció a neve. Röviden elmondta, hogyan kell alkalmazni, aztán ott hagyta a körbe- körbe futkosó csirkével Hio-t.
~ Azt hiszem, ezt kellene először megtanulom… ~ S a csirke után futott, hogy elkapva megérinthesse: az anyó azt mondta, úgy könnyebb a jutsu. Elmutogatta az előbb látott kézpecséteket, s megérintette a csirkét, aztán koncentrált, de semmi sem történt, az csak vígan kaparászott immáron kicsit lenyugodva tovább.
~ Ah, pompás…~ Jegyezte meg, de tovább próbálkozott.
Délidőre már sikerült becserkészni a csirkét, azután délutánra pedig Raizetu-t szemelte ki áldozatul, aki végül beleegyezett a nem túl kényelmes szerepbe. Két napig nem hagyta békén addig Raizetzu-t, míg az kőbálvánnyá nem dermedt, már érintés nélkül.
- Sikerült! – Boxolt a levegőbe boldogan a lány, de az öregasszony közelebb csoszogott.
- Akkor próbáld újra a csirkékkel a Gázlehelet jutsut! – Recsegte, rögtön letörve Hio lelkesedését.
Újabb három nap telt el, mire sikerült nem megmérgeznie, hanem elaltatnia a csirkéket, majd az öreganyó magán teszteltette le a hallucinogén gázt, s mikor annak is elégedett volt a hatásával (miután körbeugatta az elképedt Hio-t), megveregette újra csak a lány könyökét.
- Jól van lányom, egészen jó. Azért még szedj fel néhány hasznos kis csili-vili technikát a jutetsu ellen. Meg a fiatalúr megtartására is. Bár ez utóbbi talán menni fog. – Hio megint csak a fejét csóválta lángoló arccal.

8. „Ez tetszik…. Hogyan kell csinálni?”
A megkezdett küldetésük óta eltelt 3 hét, mikor úgy döntöttek, visszatérnek a Ryukai bázisra. A sebeik nagyjából begyógyultak, s Hio is teljesen újjászületve közeledett a sárkányok lakhelye felé, noha nem nagyon kedvelte a helyet. Ő maga rögtön a szobájába indult, míg Raizetzu elment jelentést tenni Kin-nek.
~ Végre itthon! ~ Dőlt az ágyába fáradtan, s végig is aludta az egész délutánt. Estefelé riadt fel, akkor pedig átöltözött, s a kiképzőterepek felé indult meg. komolyan vette, amit az öregasszony mondott: csak úgy maradhat Raizetzu mellett, ha megtanul megvédeni magát a jutsetsu ellen.
A kiképzőpályán unottan rugdosta azonban már egy óra múlva a port, amikor minden általa ismert technikát kipróbált már és gyakorolt. Néhány bábút felrobbantott, néhányat cafatokra szaggatott a szélshurikenjeivel, de nem volt megelégedve magával.
- No csak, nem a kis Shii- Ann? – Csendült egy ismerős hang a háta mögött. Hátrafordult, s a legutáltabb kiképzőjét látta meg: a nevére már nem is emlékezett, csak annyi rémlett neki, hogy a szél shurikeneket ettől a fickótól tanulta. Meg hogy a férfit nem ’nagyon’ szívleli.
- Csak te hiányoztál már. – Sóhajtott fel. – Talán útban vagy valamelyik kis nőcskéd felé?
- Nem, sajnos nem. Azért jöttem, hogy valami hasznosa okítsalak. A vezetőség küldött. – Mutatott felfelé az ujjával, mintha csak istenek lennének a Ryukai vezetői. – Azt mondják, lógattad a lábad majd’ egy hónapig, úgyhogy ideje felszedned magadra egy kicsit.
- Még hogy lógattam a lábam?!- Fortyant fel Hio dühösen, s rögtön a Kanashibari kézjeleit mutogatta el. Úgy tippelt, néhány másodpercig érintés nélkül meg tudja gátolni a férfi mozdulatait, s nem is tévedt, azonban amikor a kiképző elkezdett sztrájkolni Hio hatalmas ellen, a nő rögtön visszavonult.
- Tanultam valamit azért. – Húzta ki magát büszkén, állát felszegve.
- Ah, azt látom. Például azt is, hogyan legyél még arrogánsabb. – Vigyorodott el a férfi, de a lány dühös pillantására mentegetőzve emelte fel kezeit. – De a parancs az parancs!
- Rendben, miért is ne? De valami tényleg hasznos legyen! – Dühöngött még mindig kicsit Hio, de hamar befogta a száját, amikor a srác kézjelei után három hatalmas kígyó jelent meg, s fenyegetően Hio-ra sziszegtek.
- Nah, ez elég hasznosnak tűnik? Kitűnően erősek a kis drágák, bárkit le tudnak béklyózni…
~ Még egy jutsetsu-t is vajon? ~ Gondolkodott Hio, de bólintott.
- Ez tetszik…. Hogyan kell csinálni? – Kérdezte meg széles mosollyal az arcán. A férfi elkezdte aprólékosan elmagyarázni, hogyan kell a jutsu-t létrehozni
- Nahát, változott a modorod! Legutóbb csak úgy otthagytál, hogy fundáljam ki magam a dolgot!
- Akkor felidegesítettél, amiért nem mehettem el azzal a nővel. Amúgy még mindig haragszom, amiért szétszaggattad a papírt, amire a lakcímet írtam fel.
- Ah, ugyan már! Nyílván akad más is… - Vigyorgott Hio, de azután, mielőtt a férfi meggondolná magát, gyors rákérdezett a jutsu néhány további elemére. A kiképző most türelmesen választ adott mindenre, s elmutogatta újra a kézjeleket.
- Jagei Jubaku (Kígyó Hatalom Bűbáj)! – Kiáltott fel Hio, amikor megpróbálkozott a jutsu-val. A földön három kicsit kígyó kezdett el tekergőzni.
- Te, ez a Rejtett Árnyék kezek jutsu, nem a Jagei Jubaku! – Vágta hátba erélyesen a férfi. Mutathatnál már valamit, mert kezdek unatkozni. És tudod, milyen vagyok, ha haragszom.
- Te tuti nyugtatókon élsz! – Vágott vissza Shii- Ann sértődve, s újrapróbálta a jutsu-t.
~ Tényleg hasonlít az egyik már ismert jutsum-ra…~ Gondolta, miközben a kézpecséteket mutogatta. ~ Talán abból kellene kiindulni, csak több chakrával~ S elképzelte, hogyan tanulta meg a rejtett árnyék kezek jutsu-t egy kicsit tehetségesebb tanártól, mint ez a kiképző. Persze, azt a férfit, akitől azt a korábbi jutsu-t tanulta, a végén meg kellett ölnie… lassan már 3-4 éve történt mindez.
- Jageu Jubaku! – Kiáltott újra a jutsu nevét, sok chakrát koncentrálva a dologba. Az eredmény is pofásabb lett már: kettő méretesebbnek is mondható kígyó jelent meg,
- egy hét múlva ugyanitt, ugyanekkor. – Szólalt meg a férfi, s lassan elballagott. – Megmutathatod hogy mire mész magadtól!
Hio csak dühösen dobott utána egy kunait, amit a férfi nevetve került el.

9. „Rendben, akkor itt a következő adag házi feladat. Fuuton: Shinkūgyoku”
Egy hétre rá este türelmetlenül járkált le- föl a pályán a lány, várva a kiképzőt. Sikerült szerinte tökéletesre csiszolnia a jutsut: három hatalmas és erős kobrát tudott már előhívni immáron, hogy védjék.
- Ah, a kis türelmetlen! – Bukkant fel a férfi egy kis pukkanás és füst keretében. – Nah, mutasd. – Intett lekezelően, amire Hio-ban megint felment a pumpa. Valamiért nem túlzottan csípte ezt a férfit, aki folyton lekezelte.
- Jagei Jubaku! – Harsogta magabiztosan a jutsu nevét a kézjelek után, s meg is jelent három kígyó. A férfi bólintott, de arca érzelmeket nem tükrözött.
- Rendben, akkor itt a következő adag házi feladat. Fuuton: Shinkūgyoku ( Szél elem: Vákuum Labda) – Kiáltott, a szükséges pecsétek után. A fickó a kiképzőpálya közepén megpördült a saját tengelye körül, s apró lövedékeket lőtt ki a száján keresztül, s a körben álló szalmabábúk hamar semmivé váltak a bombázás alatt.
- És mielőtt kijelentenéd, tudom, hogy tetszik. – Nagyképűsködött a férfi. – De mivel ma randim van, neked kell kifejlesztened, még egyszer megmutatom. Levegőt tüdőbe be, vákuum, aztán adagolva ki. Mintha csak dinnyemagokat köpködnél ki. – Intézte el ennyivel a jutsu megmagyarázását.
- Mii, ez komoly? – Kapott a férfi után Hio, de az már a pálya közepére lendült újra, s megint csak körbelőtt egy sorozat kis szélgombócot, aztán intett egyet, s egy pukkanással eltűnt.
- Ezt nem hiszem el! – Dobbantott egyet dühödten a fekte hajú kunoichi, de fél óra után sikerült lenyugodnia, s végiggondolta a látottakat. Kielemezte, hogyan működhet a technika, azután megpróbálkozott, de semmire sem jutott, csak mint egy balerina, perdült meg maga körül.
~ Ah, és még hülyét is csinálok magamból! ~ Sopánkodott, s aznapra elengedőnek gondolta a gyakorlást, s aludni ment.
Másnap, harmadnap, és ötödik nap is még csak a saját tengelye körül forgolódott, s lassan a világ is vele. A léglövedékeket csak nem sikerült előállítania, vagy ha igen, akkor pedig azok félúton megszűntek, mielőtt elérték volna a bábúkat.
- Rosszul vagyok… - Fogta hasát a nyolcadik megpördülés után, s sietve rohant a mosdóba. Ez a jutsu kivette minden energiáját, s semmit sem haladt vele. Fáradt volt és nyűgös, akarta is meg nem is ezt a jutsut, és már nagyon unta, hogy vagy a világ, vagy a gyomra forog folyamatosan.
- Haha, látom, hatalmas autodidakta fuuton mester veszett el benned! – Röhögte ki a legfinomabb szóval is élve a férfi, amikor egy hét múlva Hio bemutatta az eredményét: azaz néhány félrelőtt lövedéket.
- Örülnék, ha befognád és inkább… - De nem fejezte be, mert megint elrohant a mosdóba. – Pont ez hiányzott. És nehogy azt hidd, hogy a jutsu miatt van! Rossz a kaja az ebédlőben! – Mentegetőzött a megszokottnál is fehérebb arccal, s lázasan csillogó szénfekete szemekkel.
- Nahát, kicsi Shii-ann milyen kényes! – vigyorgott a férfi. – További egy hét gyakorlási idő. – Intett, s megint csak eltűnt.
Hio nagyon kezdte unni a dolgot. Tovább gyakorolt két napig, minden átütő siker nélkül. Aztán harmadnap, amikor egyszer csak arra riadt fel a pálya közepén, hogy valószínűleg az utolsó forgásnál annyira megbillent a világ körülötte, hogy el is ájult, abbahagyta a gyakorlást egy napig és csak aludt.
Másnap friss erővel vágott neki újra. úgy döntött, hagyja a férfi hülye dinnyemagos hasonlatát, és inkább az öreganyó Doku Gasu jutsujából indul ki. Ott is tele kellett szívni először a tüdőt levegőből s utána elegyíteni a különböző anyagokat, hogy létrejöjjön a méreg. Ennél a jutsunál is hasonlót kellett tenni, csak éppen a beszívott levegőt kellett „feldarabolni”, s kis lövedékek formájában kilőni, folyamatosan, nagy erővel. Szinte kipréselni a tüdejéből.
- Nah még egyszer… - Motyogta magának, s körbefordult a tengelye körül. Amikor megvolt a 360°, ámulva nézett a bábukra, amiket szétszaggattak a lövedékek. Sikerült
elsajátítania a jutsut!

10. „9 hónapig megint nem leszek egyedül a testemben.”
Kéjes vigyorral az arcán mutatta be az elsajátított jutsut a kiképzőjének, aki végre búcsút intett neki elégedetten. Azaz, elrohant megint egy randira. Hio boldogan és fáradtan cammogott vissza a szobája felé, de félúton megállt, s a falnak dőlve megpihent.
~ Ah… ez a hülye romlott étel! Hogy szolgálhatnak fel ilyet? ~ Sopánkodott, s homlokát a hideg falnak támasztotta, a szemét lecsukva.
~ De… másnak miért nincs baja? ~ Nyíltak fel a szemei rémülten. A hasára szorította az egyik tenyerét.
- Huh…? – Szólalt meg hangosan, maga elé meredve, azután a hasára nézett. – Na neeeeem. – Rázta meg a fejét. – Az biztos nem lehet! – Motyogott az orra alatt, s gyorsan a szobájába sietett. Bezárkózott, s a kulcsot a zárban hagyta belülről, hogy még Raizetzu se tudjon bejönni. Az ágyra vetette magát, s felhúzta a térdét a mellkasához, kifli-pózba. Így is aludt el.
Másnap megint arra ébredt, hogy forog a világ, s a gyomra is felfordult. Miután a mosdóban töltött vagy tíz percet, falfehér arccal kitántorgott a folyosóra a bázis orvosához indulva.
Fél óra múlva már Raizetzu ajtaján kopogott. A férfi csak kiszólt, hogy szabad, mire Shii-Ann benyitott, s közelebb lépett: az Ao Ryu az asztalánál ült, s valami aktát töltött ki éppen. Ha szólt is valamit, azt Hio nem fogta fel, csak rá bámult, majd megállt, majd a férfi ágyának szélére rogyott. Akkor tűnhetett fel Raizetu-nak, hogy a kezében egy orvosi jelentést szorongat a fekete szépség.
- Én…. Mi… 9.. illetve még 7 hónapig megint nem leszek egyedül a testemben. – Nyögte ki végül.

Shikaku Vas. Aug. 01 2010, 13:27

Gondolom már értesültél: az Exclawos részt nem fogadtuk el, de a technikák jöhetnek. Írd fel őket, és a következő bővítményhez kérek majd chakraszintet.

Goukai Hio/Shii- Ann

Goukai Hio/Shii- Ann

Re: Goukai Hio/Shii- Ann