Hizari Koi

**Hizari Koi a Gin Ryu** Kedd Aug. 03 2010, 23:43

Név: Hizari Koi/ Gin Ryu
Ragadványneve a Raikou.

Régi szint: 11
Szint: C

Pont: 55

Chakraszint: 250 körül volt

Kaszt: Genin szintű elveszett ninja - Namigakure chuuninja

Kor: 17 év - 23

Származás: Sunagakure no sato

Születési idő: október 09

Vércsoport: B

Felszerelés: 5 kunai, 5 shuriken, 4 db tekercs, 5 db robbanócetli, 2 db sai

Kinézet: Vörös haj, fekete szemek. Fejpántja már nincs. Egy fekete pántot hord a fején. Fekete ujjatlant és szintén fekete nadrágot hord. Két fekete ujjatlan kesztyűt és a bal fülében egy fülbevalót hord. Ezen kívül még van egy különleges Sunagakure jelképét ábrázoló nyaklánca, amit szerencsenyakláncként tart számon. Ilyenje mindenkinek van a családjában. A két sait a két combján hordja felkötve.

Jellem: Öntelt, néha barátságtalan alak. Utálja, hogyha valaki irányítani akarja. Önfejű és iszonyúan öntelt.

Előtörténet: 17 évvel ezelőtt születtem Sunagakuréban Mikor születtem esett az eső. Ez elég baljós jellegű volt, de akkor ez senkit sem érdekelt. Apám Hizari Taida jounin szintű ninja. Anyám egy kereskedő lánya. Testvérem nincs. Gyerekkoromat egy szép nagy házban töltöttem Sunagakure szívében. Büszke voltam arra, hogy apám ninja. 5 éves lehettem, amikor először láttam őt edzeni. Addig soha nem engedte, hogy vele menjek. Akkor döntöttem el, hogy ninja szeretnék lenni. Hét évesen kezdtem meg az edzést. Egy év múlva iratkoztam be az Akadémiára. Soha nem voltam egy barátkozós típus. Visszahúzódó voltam. Néha még barátságtalan is. Nem voltak barátaim. Mindig az utolsó sorban ültem. Az eredményeim is közepesek voltak. Elérkezett a genin vizsga ideje. Ott ültem az Akadémia előtt. Már csak öten voltak előttem. Egy fiú jött ki sírva. Egy másik megkérdezte tőle, hogy mi a baja. A sírós fiú csak annyit mondott, hogy nem ment neki a Transzformáció.
~ Na, szép. Béna. Egy ilyen egyszerű technika nem megy neki, bár én mondjuk, nem dumálok. Nekem a Bunshin no Jutsu nem megy. Ha ezen hasalok el, apám tuti kitagad.- gondoltam magamban.
- Hizari Koi!- kiáltotta valaki a nevem.
Felálltam és elkezdtem bemenni.
~Nahát akkor jöjjön aminek jönnie kell. Most az egyszer azt kívánom, bárcsak ne aludtam volna az órákon.- gondoltam és beléptem a kijelölt terembe.
- Jól van. Csinálj nekem egy klónt.- utasított a sensei.
~ Na… szépen vagyunk. Pont ezt a technikát nem tudtam sohasem. De azért próbáljuk meg.
Kézjelekbe kezdtem. Sikerült. Így éltem túl a genin vizsgát. Másnap, amikor visszamentem, megkaptam a fejpántomat és két csapattársamat.

Genin korszak.

Nem volt valami eseménydús. 9D és egy C szintű küldetésünk volt. Az az egy is csak azért volt C rangú, mert aki felbérelt minket iszonyú paranoiás volt. Minden bokorban az ellenséget látta. Hihetetlen volt a pasas. Én általában nem kapom fel a vizet, de ez esetben annyira bedühödtem, hogy azon gondolkoztam, hogy behúzok neki. A senseiel elég sok mindent tanultunk. Fára másztunk chakrával és fegyverekkel tanultunk bánni és jutsukat tanultunk. A csapattársaimmal sem volt olyan a viszonyom, mint másoknak. Nem igazán tiszteltem őket. Azt hittem én ennél jobb vagyok. Valahogy egy idő után már kezdett unalmas lenni, hogy mindig én kaptam érte, hogy rossz a csapatmunka. Elhatároztam, hogy elmegyek a faluból. Már azt is tudtam, hogy mikor, csak azt nem, hogy hogyan. Asao, akivel az elején egész jóban voltam egy nap odajött hozzám és ezt mondta:
- Nem hiszem el Koi. Miattad fog szétmenni a csapat.
- Ja, persze. Kenjük rám az egészet. – feleltem, miközben hátat fordítottam neki.
- Mi van veled?
- Velem? A világon semmi, csak úgy gondoltam, hogy itt már unalmas lenni.
Egy pillanatra csend állt be közöttünk. Látszott, hogy Asao kezdi felfogni azt, amit mondtam.
- Mit akarsz?
- Elmenni. Miért, jönni akarsz?
- Nem, de ha rajtam múlik, akkor te sem mész innen sehová!
- Biztos? Én ezt nem így gondolom. – mondtam és nekitámadtam.
14 éves fejjel nem gondoltam, hogy máshogy is el lehet intézni a dolgokat. Forrófejű voltam és még most is az vagyok. Nem tagadom. Soha nem érdekelt, hogy mások mit gondolnak erről. Én ez voltam. Vagyok. A harcunk végül úgy fejeződött be, hogy kiütöttük egymást. A fa alatt ébredtem, nem sokkal előtte. Most volt itt az alkalom. Felálltam és levettem a fejpántomat. Rádobtam a volt társam térdére és útnak indultam. A házunk előtt megálltam egy pillanatra. Bementem és elővettem egy papírt. Nem tudtam búcsú nélkül elmenni. Akkor még nem. Megírtam a levelet és utána csendben elmentem. Felvettem azt a fejpántot, amit a geninné válásom előtt viseltem. Így hagytam el a falumat. Tudtam, hogy onnantól kezdve, amint észreveszik, hogy elmentem üldözött leszek. Most már nem érdekel.

Egy elveszett ninja útja.

Utamon, sok helyen átmentem. Az első néhány hónap, amíg beleszoktam, hogy elveszett ninjaként élek, elég nehéz volt. Volt, hogy már majdnem sajnáltam, hogy eljöttem Sunagakureból. Volt, hogy hosszan kellet bujkálnom, hogy ne kapjanak el. Az egyik ilyen alaklommal túlságosan óvatlan voltam. Ez az apró baki kis híján az életembe került. A Folyó országában jártam akkor. Óvatlan voltam és felfedtem magam. Pechemre a régi csapattársammal találkoztam össze. Ő ekkor már chuunin volt. Észrevett, de én nem akartam harcba szállni vele. Elkezdtem menekülni, de nem volt egyedül. Napokig üldöztek, míg végül sikerült előlük meglépnem. Nem volt könnyű, de sikerült. Sok mindent tanultam és hallottam az utam során. Gyakoroltam, míg végül a saikkal már egész profin bántam. A végén már élveztem is, hogy a magam ura vagyok, de egyben nagyon untam, hogy egyáltalán szinte semmi újat nem tanulok. Sokra mentem azzal, hogy kisebb lopásokkal szereztem pénzt. Felajánlkoztam, hogy ellopok egy ékszert és egyéb dolgokat. Ezért minimális pénzt kaptam. A végére már ezek sem érdekeltek. Egy napon aztán hallottam egy szervezetről A Ryukairól. Elkezdett érdekelni a dolog és az lett a vége, hogy csatlakoztam hozzájuk.

Egy sárkány útja.

A Ryukaiba való belépésem után talált székhelyet a szervezet. A Hullámok földjén. A becenevem Aka Ryu lett. Részben azért is csatlakoztam ehhez a szervezethez, mert untam, hogy lopkodok mindent össze vissza. Másrészt viszont erősebbé akartam válni. Hatalomra vágytam és ezt csak úgy tudtam elérni, hogyha erősebb leszek.

1. Év: Sárkányok találkozója

Miután visszatértem a Ryukaihoz, semmi nem változott. Maradt minden a régiben. Ahhoz képest, hogy nem mentem el sok időre, én soknak érzem. Az egyik ilyen nap a vezetőn egy gyűlést hívott össze. Én mindig is a tetteket tartottam előnyösebbnek. Sosem szerettem a megbeszéléseket, mert mindig valami rémunalmas dologról volt szó. Ami azt illeti, a Ryukai találkozója sem volt valami érdekes. Legalábbis részemről. Mennyivel egyszerűbb lett volna megmondani, hogy oda megyünk, aztán foglalunk, de nem. Kellett erről órákat társalogni. Soha nem voltam egy nyugodt valaki, az utóbbi időben meg pláne nem lettem az. Én a gyors megoldások híve vagyok, de hát így jártam. Nem változtathatok meg mindenkit. Egyenlőre. Ha nem is most, de egyszer biztosan. Most még várok egy kicsit. Olyan jó buli egy ilyen szervezetben lenni. Ha mást nem is, egyetlen egy dolgot megtanultam itt. Nem oldhatok meg mindent egyedül. Ahhoz, hogy végigvigyem a terveimet, több ember kell. De inkább visszatérnék a megbeszélésre. Csak játszottam az asztal alatt egy kunaial, mikor meghallottam azt a két varázsszót. Az egyik a falu szó volt, a másik pedig a foglalás. Beleszúrtam az asztalba a kunait és kivételesen, mondom kivételesen figyeltem. Ez már jól hangzott. Alapvetően szeretek nagy dolgokat megcsinálni. Ilyet eddig miért nem csináltunk? Gondolkodni nem volt kedvem ezen, mert a falu ninjáin járt az eszem és a meglepett képükön, amint a sárkányok bevonulnak az ő kis szánalmas falujukba és elfoglalják azt. Ezen majdnem nyilvánosan is elkezdtem röhögni, de visszafogtam magam. Ez egy nagy bunyónak bizonyult, hiszen egy falut elfoglalni nem két perc és nem könnyű, kivéve, hogyha az a valaki a Ryukai. Időközben rájöttem, hogy imádok bunyózni.
A falufoglalás: Na, ez sem lett olyan, mint vártam. Amikor bevonultunk a faluban egy árva ninja sem volt, akit el kellett volna verni.
- Öcsém… itt nincs senki? – kérdeztem hangosan úgy, hogy azt lehetőleg mindenki hallja.
Hát ennyit a mi kis falufoglalási akciónkról. Ninja nuku, vezetők dettó. A vezetők likvidálása után úgy járhattunk a faluban, hogy annak a sok embernek fel sem tűnt, hogy mi vagyunk a Ryukai. Így lett nekünk egy kis falvacskánk, Namigakure. Az új faluhoz egy új élet is járt. Most már nem voltam sunagakurei elveszett ninja, most már namigakurei ninja lettem. Nem semmi. Ilyen évem sem volt még. Ilyen az élet számomra.

2. Év: Egy sárkány vadászata.

Na, nézzük csak… ezt az embert kellene elkapnom? Az emberem egy cingár férfi volt, chuunin. Nagydolog. A kartonjára csak ennyi volt ráírva:
Sumiko Daisoki
Chuunin
Ebből az információbol nem sok mindent tudtam meg. Mondhatom úgy is, hogy szinte semmit. Egy kép is volt mellékelve. Amikor megláttam, csak röhögtem rajta. Attól még, hogy geninként hagytam el a falut, a tudásom egy chuuninéval már lazán felért. Nem hittem volna, hogy ennyire lebecsülnek. Hihetetlen. Na de vissza a küldetéshez. Egy teljes hetembe telt, míg megtaláltam a férfit. Gyors volt, mint a nyúl. Csak a bosszúságomat fokozta, hogy még csapdákat is állított. Egyszer még bele is estem az egyik gödrébe. Leálltam egy kicsit, hogy megtudja, hogy merre jár. A földön folytattam az utamat a fák helyett. Na, ez volt ám a baki. Nem vettem észre a gödröt, mert elvonta a figyelmemet a bosszankodás. Hirtelen azon kapom magam, hogy zuhanok lefelé. Nagyon jó. Egy kis chakrát fókuszáltam a lábamba, így nem lettem nyársra húzva.
- Ha én egyszer megtalálom ezt a szemetet, esküszöm, hogy nyársonsültet csinálok belőle. – morogtam, miközben felfelé mentem a gödör falán.
Innentől kezdve óvatosabb voltam és végül megtaláltam. Egy elhagyatott házban bújt meg az a szemét. Gondoltam, megviccelem egy kicsit. Kézjeleket formáltam.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu! – kiáltottam, mire a kunyhó lángba borult.
Jól gondoltam. Ha ürgét öntesz, az egy idő után kijön. Ha valakit ki akarsz füstölni, az sokkal jobb. Jót vigyorogtam azon, hogy emberem köhögve rohant ki a házából.
- Na, mi van! Tán forró lett a talaj? – kérdeztem, miközben ő felém fordult.
- Ki vagy te? – kérdezett vissza köhögve.
Jót vigyorogtam rajta.
- Kíváncsi vagy rá, hogy ki vagyok? Ez egyszerű! Én vagyok a veszted! – szóltam, miközben kunaiokat hajítottam felé. Nem volt olyan szerencsém, hogy eltaláljam. A fene vigye el az ilyeneket. Ismét támadásba lendültem. A Shunshin no Jutsu segítségével ott ütöttem, ahol értem. Egy idő után persze kifeküdt. Most már semmi akadálya nem volt annak, hogy elvigyem és a főhadiszállásra. Esetleg jó kaja lehet belőle Yamatonak. ( XD ) Miután ez megvolt az év többi részét semmittevéssel töltöttem.

3.Év: Egy sárkány szabadságon

Na, a harmadik évem aztán végképp henyéléssel telt. Mivel a Ryukainak nem volt semmi terve erre az évre, így úgy gondoltam, hogy egy kis szabadságot én is megengedhetek magamnak. Gondoltam egyet és elhúztam a Gőz országába egy teljes hónapra. Nem vagyok társasági ember, de ezt kifejezetten élveztem. Végülis miért ne. Ember vagyok, nem rabszolga. Becsekkoltam és mentem nyaralni. Az utam nyugodt és viszonylag gyors is volt. Nem hittem volna, hogy egy sárkánynak is jót tesz a gőzfürdő. Bár mondjuk, azt is számítsuk bele, hogy nem csak azért jártam be. Én is férfi vagyok. Rájöttem, hogyha a megfelelő helyen keresem, akkor találok egy lyukat, amin keresztül átláthatok a nőkhöz. Ahogyan elnéztem, nem csak én jöttem rá erre. Rajtam kívül még sok férfit lehetett látni a lyukaknál. Kerestem egy lyukat és átnéztem rajta. Így teltek egy hónapon keresztül a napjaim. Amikor eljött a hónap vége, kénytelen voltam visszamenni a bázisra, illetve a hullámok földjére. Nem volt kellemes, de ezen kívül még elég sok dolgom akadt. Egyrészt képezni kellett magamat. Nem ártott, hiszen a Kage testőrségébe tartoztam. Ez első jutsu amit megtanultam ebben az évben, az az Utsusemi no Jutsu volt. A Ryukai egyik kiképzőjétől tanultam meg ezt a technikát. Nem volt nehéz megtanulni, hiszen nem egy nehéz ninjutsu. Nem kellett hozzá, csak három nap, hogy tökéletesen tudjam ezt a jutsut is. Itt tartottam egy két hetes szünetet, mert egy kicsit körülnéztem a környéken. Rájöttem, hogy egy ninjafaluban több lehetőség rejlik, mint egy bázison. Egy bázison például csak a szervezet emberei tartózkodnak, a városban pedig mások is. A másik technika egy Katon jutsu volt. Egy elég könnyű jutsu. A Katon: Endan. Ezt is egy kiképző tanította meg nekem.
- Mi szükségem van egy ilyen egyszerű technikára? – kérdeztem meg a kiképzőt.
- Ne becsüld alá ezeket a technikákat. Még jól jöhetnek. – szólt az öreg, aki tanította a jutsut.
Ehhez a jutsuhoz sem kellett több három napnál. Az év hátralevő részében felfedeztem a környéket és edzettem.

4. Év: Mint a villám

Ez az évem is pusztán barangolással telt. Egy idő után már hajtott valami, hogy menjek. Ismét útra keltem. Most a Tea országában lyukadtam ki. Érdekes hely, meg kell mondanom. Nem szeretem, hogyha észrevesznek, de így álruhában senkit sem zavartam. Úgy terveztem, hogy csak egy pár napig maradok, de ebből lett egy teljes hónap is. Találkoztam egy öregemberrel. Ő tanított nekem egy jutsut. Mondhatom, hogy élveztem a társaságát. Jól összebarátkoztam az öreggel. Ő adott nekem szállást és mesélt arról az időről, amikor még ninja volt. Ekkora már egy kicsit leadtam abból a hatalmas egoizmusból és a diktátor stílusom is megszűnni látszott. Mint egy engedelmes kisfiú, amikor a nagyapjával beszélget. Egy napon egy papírt adott a kezembe. Ismertem ezt a módszert. Rá akart jönni az elemi beállítottságomra. Chakrát küldtem a papírba, mire az összegyűrődött. Így lett az elemem a Raiton. Ő rögtön egy egyszerű jutsuval kezdte a Raiton: Kyuuden no Jutsuval. Az elsajátítása nem tartott tovább egy pár napnál. Ezek után az öreggel gyakoroltam. Ő megmutatott nekem egy sort a technikái közül. Élveztem ezt az időt, de a háború szele elért minket is. Tudtam, hogy vissza kell, hogy térjek a Hullámok országába. Az öreg barátom még egy jó néhány tanáccsal ellátott. Végül eljött a búcsú ideje. Én megköszöntem neki mindent, amit értem tett.
- Vigyázz magadra. Raikou. – szólt az öreg, mire én búcsút intettem neki.
Az érkezésem óta Raikounak szólított. Ki tudja, hogy miért. Ez a név rajtam ragadt és én ezt élveztem is. Nem tudtam, hogy miért. Úgy jöttem, mint a villám és úgy is távoztam. Hirtelen, mint a viharok, amik út közben elkaptak. Más ember lettem ez idő alatt. Teljesen más. Az öreg olyan dolgokra tanított meg, amikre talán magamtól nem jöttem volna rá. Megtanított arra, hogy nem csak verekedéssel lehet valakit meggyőzni. Szavakkal egyszerűbben mennek a dolgok. Visszatértem a mostani hazámba. Így ért véget egy számomra kalandos és sorsdöntő év.

5. Év: A Háború

A háború senkit és semmit nem kímél. Nekem mondjuk eddig nem volt részem ebben. Lehet, hogy ez pusztán csak szerencse. A vad, egoista és kezelhetetlen Hizari Koi mintha eltűnt volna. Helyette itt maradt az okos, türelmes és törekvő Raikou. A név rajtam ragadt. Talán nem is akartam eldobni. A háborúnak immáron egy egész más ember vág neki.