Műhelynegyed

Shikaku Szomb. Szept. 18 2010, 01:07

A fegyverek készítőinek nagy műhelyei itt találhatók, egy többé kevésbé kör alakú katlanban, amit egy meredek, kőfalként kirakott lejtő vesz körül, hogy a lakónegyed házai ráláthassanak a műhelynegyed egészére. A műhelynegyed egésze kővel lerakott, és a műhelyek épületein túl alig található bármilyen építmény; a látkép olyan, mintha csak egy templomegyüttest látna a szemlélődő.

Shikaku Pént. Dec. 03 2010, 01:14

[Daizo]

Ahogy a tökéletesen elcsendesedett környéken sétáltál, úgy hogy senki sem akadt már az utadba, pár perc kellett csak, mire eljutottál a negyed határára. Az utca végén, ahová elértél, egy meredeken lejtő út, és a két oldalán lépcsők vezettek lefelé a tökéletesen kövezett medencébe, aminek a közepén jó pár hatalmas építésű műhely állt. A műhelyek környéke is, az egész katlan is üresnek és kihaltnak tűnt, minden túl csendes volt, egészen addig, amíg majdnem pontosan a hátad mögül újabb robbanás zaját hallottad, és az előző robbanáshoz hasonló hatást még majd száz méterről is újra érezted, de ezúttal már nem volt meg a két ház közötti kellemesen védett helyed, ami megvédett az utóhatásoktól. Most kerülgetned, és védened kellett magadat a perceken át hulló terméskő és fadaraboktól, amik kirobbantak a robbanás környezetéből. A pár perces veszély persze nem olyan komoly, hogy újra megsérülj, de ahhoz elég, hogy ne tudj zavartalanul figyelni.
Végül amint az ég lenyugodott, te egyedül álltál a törmelékkel megszórt nyílt kövezeten a katlan terén. Senki sem közelített feléd, hangok sem szűrődtek sehonnan az irányodba; az egész helyzet túl abszurdnak tűnt, ahhoz képest, ahogyan a két mester védekezett ellened...

**Daizo Tensei** Szomb. Dec. 11 2010, 23:06

Miután átérek egy másik negyedbe, feltűnik a túlzottan nagy csend. Nagyon óvatosan haladok és próbálok minden veszélyt észre venni, de helyette máshonnan jön zaj. A hátam mögül robbanásra leszek figyelmes.
~ Remélem Mosa jól van és nem esett semmi baja. Nem kellett volna hátra hagynom! ~
Hamarosan elértek a robbanásokból származó törmelékek. Amennyire csak tudtam, elkerültem őket, mivel nem akartam újabb sebet szerezni. Végül sikerült épp bőrrel megúsznom. Csak állok egy helyben a törmelékek között és bámészkodok.
A fegyveremmel a kezemben állok és várom hogy támadjanak. Nem lehet igaz, hogy nincs senki sem ezen a környéken! Ha nem ér támadás, akkor tovább rohanok és megpróbálok egy olyan helyet találni, ahol vannak is. Hátha sikerül megtalálnom a fegyvert, amit feltehetőleg nagyobb csapat véd.
Ha rám támadnak, akkor minden erőmmel azon leszek, hogy a lehető legnagyobb károkat és pusztítás okozzam.

Shikaku Szomb. Dec. 18 2010, 20:43

Miután leküzdötted az égi áldást, és ellenfél után náztél, a helyzet egyre dühítőbbé vált: sehol sem bukkant elő egyetlen őr, még egyetlen civil sem, hogy a haragodba álljon, csupán lepecsételt ajtók, amiken erővel kellett áttörnöd, csak, hogy tökéletesen üres, otthagyott műhelyeket találj mindenütt, újra meg újra, akárhová mész, és habár csak a bejutáshoz is jókora rombolást kell véghez vinned, nem látszik a keresés vége, sőt:
Az egyik széthulló műhelykapu és a környékbeli falak beomlásakor a figyelmedet a falakból kiálló, addig rejtett fémek kapják el. A ketté hasadt fémet, a köztük ragadt pár centis távolságot, mintha csak két áramfejlesztő csapna össze, izzó kék színű energia köti össze, amit az követ, hogy a bőröd minden négyzetcentimétere érdes, bizsergető érzést továbbítva az agyadba, libabőrössé válik...

**Daizo Tensei** Csüt. Jan. 13 2011, 23:06

A törmelék eső után hiába vártam hogy megtámadjanak. Sehol senki nem volt, ez a része a településnek teljesen el van hagyatva. Érdeklődve tekintek körbe, így észre vehetek egy bizarr jelenséget. Érzem, ahogy a hideg végig táncol a gerinc oszlopomon. Még talán enyhén meg is rázkódok. Azonban tudom, nem szabad itt maradnom. Éppen ezért elindulok, hogy megkeressem hova is tűntek ezek a lakosok. Van egy olyan érzésem, ahol a fegyver van, ott vannak ők is. Az utóbbi összetűzésemből megtapasztalhattam mire képesek ezek az emberek a fegyvereikkel.
Gyorsan körbe tekintek, hátha mégis észre veszek valakit, majd elszaladok. Arra megyek amerre az út vezet. Természetesen mindvégig éber vagyok, nem hagyom hogy bármivel is meglepjenek.
~ Vajon mi lehetett az az izé, amitől kirázott a hideg? ~
Az agyamon átfut néhány dolog, azonban inkább a környezetemre összpontosítok. Nem lenne jó, ha fennakadnék valamilyen erőtéren, vagy csapdán.
~ Lehet hogy jobb lett volna, ha megvizsgálom azt valamit, mielőtt tovább állok... ~

Shikaku Szer. Jan. 19 2011, 17:47

A lépésed szerencsés volt. A kisülő chakra egy pillanatra alig-alig pislákolt a szétfejlett vasak között, a következő pillanatban pedig már egy robbanás, egy újabb még távolból is fület és érzékeket zengető kitörés hangzott. Sok időd viszont így sem maradt, a futólépésed a robbanás miatt lelassult kissé, de amint annak hangja elhalt, a hátad mögött a pattogó-zúgó kisülés elkezdte túltölteni magát és...

Nem tudod mennyi idő után keltél fel újra, csak azt tudtad, hogy nem telt el sok, azaz szinte el sem ájultál, mert a robbanás szemete még a levegőből potyogott, te pedig egy ismeretlen helység félhomályában feküdtél, és egy jókora beszakadt fal részletén át nézted a teret, ahonnan beszáguldottál. A helyiségben semmi sem volt, tökéletesen üresnek tűnt azon kívül, hogy most jókora törmelék borította a területet ahol feküdtél. Az egyetlen változás amit éreztél az volt, hogy a folyamatosan bizsergető érzés eltompult amit idáig éreztél és vagy az előző robbanás hatásának vagy az adrenalinodnak, esetleg a veszélyérzetednek tulajdoníthattál.

**Daizo Tensei** Hétf. Jan. 31 2011, 17:51

Miután elindulok, erősebbé válik a bizsergés, majd egy hatalmas robbanás megállít. Szinte azonnal a földre kényszerülök, talán még az eszméletemet is elvesztettem egy pillanatra, ebben nem vagyok biztos. Az biztos, hogy egy ismeretlen környéken találtam magam, ahol azonnal szétnéztem. Viszont tudom, nem szabad túl sokáig itt időznöm. Éppen ezért felállok. Kicsit szédülök, ezért enyhén imbolyogva hagyom el a romokat.
Amint az utcára, vagy legalábbis annak helyére érek, megpofozom magam. Ha kicsit jobban vagyok, akkor újra futásnak eredek, közben abban reménykedek, nem lesz még egy ilyen robbanás.
Nem tudom hogy éppen hova tartok, ezért még jobban fokozom az óvatosságomat. Nem hiszem hogy a következő robbanást ilyen könnyen túlélném.

Shikaku Hétf. Feb. 21 2011, 05:55

[Aikan, Daizo, Kanmiru]

Mindhárman a helyszínen vagytok már - ki ki a maga lendületével és hevességével, mondhatni szabadon.

Daizo, te amint kimozdulsz a beszakadt oldalú csarnokból, újra elfog a testközeli bizsergő érzés, és csak a shushin ment meg az újabb érkező robbanástól, ami a nyomodban indul be, amikor Aikan utolér, és találkoztok.

Aikan, amint dobótávolságban vagy már Daizohoz, a magasból szinte moziélményként látod, amit magad körül te magad célpontként, nem tudtál olyan könnyen átlátni: Daizo léptei nyomán a hálózat és a hozzá kapcsolt kis pecsétek mint membránháló izzanak fel a környékén, és rövid gyűlés után a felhalmozott chakra kirobban az aktiválás helyén, azonban a rendszer nem akkora robbanást kreál, mint nálad, hanem jóval kisebbet.

Kanmiru léptei nyomán nincs reakció, azonban az ő érzékeit teljesen elnyomja a folyamatosan zúgó sok-sok ismerős érzettel teli chakra jelenléte, így közelítheti meg a már találkozott párost.

//Közösen szabad játékot várok, mindenki a maga belátása szerint döntsön. Várom a láthatóan komoly gondolkodást mind játékosként mind karakterbeli cselekedeteken.//

**Daizo Tensei** Pént. Márc. 04 2011, 20:59

Sajnos nem sikerül biztonságban elhagynom a területet. Alig mozdulok ki a romokból, máris érzem azt a kellemetlen bizsergést ami a közelgő robbanást jelenti. Szerencsére még időben aktiválom a technikámat, így sikerül eltűnnöm arról a helyről. Ha pár másodpercet kések, akkor lehet hogy ott hagyom a fogam.
Sebesen száguldok végig az utcákon, magam mögött hatalmas pusztítást hagyva, amikor egy hasonló korú leányzó jelenik meg mögöttem. Mivel ő is nagyon gyors, feltételezem róla hogy ő is shinobi. Már pedig ez nem jelent túl sok jót. Rá kell jönnöm kikhez tartozik. Lehet a helyiek bérence, esetleg valamelyik falu küldöttje, vagy az én megbízom embere. Esetleg még az is megeshet hogy saját magának dolgozik.
Mivel még nem tudom melyik oldalra tartozik, ezért előveszem a kardomat és felkészülök arra, hátha rám támadna. Amint a kezemben van a fegyverem, semmi jelét nem mutatom annak hogy szeretnék rátámadni. Ha mégis harcra kerülne a sor, akkor megpróbálnám elgáncsolni, vagy csak egyszerűen egy szúrással visszatartom és a robbanásra hagyom a többi munkát. Viszont ha nem támad, akkor némán folytatom az utamat.
Hamarosan sajnos észre veszek egy ismerős arcot a közelben. A jelenléte egyszerre tölt el megnyugvással és szomorúsággal. Ha a lány rám támadna, akkor talán ő segíthetne rajtam. Feltéve ha kell a segítsége a lány ellen. Amennyire futás közben meg tudom állapítani, nem tűnik túl veszélyesnek. Azonban azt már megtanultam, a látszat néha csal. Gondoljunk csak a korábbi esetemre a falusiakkal. Azzal a fegyverrel elég komoly dolgokat lehet művel...
Egyre közelebb kerülünk, ami egyre jobban elszomorít. Úgy néz ki, a tervemet nem fogom tudni megvalósítani. Amint pár lépés távolságra vagyok tőle megszólítom:
- Milyen híreid vannak? - kérdezem, majd a válasza után elmondom a tapasztalataimat. - Még nem tudtam kideríteni a fegyver tartózkodását, azonban rájöttem hogy ezek a falusiak igen komoly veszélyt jelenthetnek az eszközeikkel. Korábban volt egy kis összezörrenésem néhány helyivel, ami nem volt túl kellemes. Egy különös botot használtak, amiből chakra hullámok törtek elő. Illetve még ezeket a robbanó dolgokat is meg kell említenem! Az épületek alá vannak aknázva. Ha a közelükbe megyünk, akkor jön a bumm. - lihegem, miközben futok tovább. -
- Valószínűleg tudják merre vagyunk. Akárhova is megyünk, várni fognak ránk! Tehát vagy külön válunk és ezzel talán megzavarjuk őket, vagy együtt folytatjuk az utunkat. - ekkor a kunoichi-re nézek. - Esetleg megtudhatnám ki ez a hölgyemény? Remélem nem út közben találtál magadnak barátnőt.
Ezután megállás nélkül futok tovább, egészen addig amíg valami biztonságosabb helyre nem érünk. Ott megpróbálom a lehető legjobban kipihenni magam, ki tudja mi vár még itt rám. Közben abba az irányba nézek, amerre a kutyámat hagytam. Azt hiszem elkövettem életem következő nagy hibáját.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Ápr. 22 2011, 23:08

//Shikaku: ismét eléggé elvesztem. Igen, igen, tudom, lool, de most tényleg XD. Sikeresen visszakászálódtam, és igyekszem aktivizálódni. Igaz, most is beteg vagyok, de talán éppen ezért van most kedvem játszani. Uhff… Viszont Naka kicsit átgondolta a dolgot, az előző postokban is látható volt már ez. (Magyarán nem akarja másnak megszerezni a fegyvert, nem akarja a saját bőrét kockáztatni más sikereiért, stb…), valamint Yoshival még régebben beszéltem, és felvetődött az az ötlet, hogy összefuthatnának a karijaink a kalandon belül (de Naka nem avatkozik bele Yoshi dolgaiba). Soroshima inaktívba ment, így hát Nakának most amúgy sincs társa, sem ösztönzője, hogy márpedig menjen a fegyver után. Remélem nem nagy gond… légyszi neharizz XD *.*//

Éééés, igen. Naka ismét az Élet színpadán. Avagy sikeresen beérte a Kisvörös az idegent, aki előtte viharzott elfelé, szép nagy sebesen. Bár userke megemlítené, hogy Soroshimát elhagyta Naka, de nem gond, az idegen szavait a Vöröske figyelmen kívül hagyja, legalábbis nagyjából.
- Üdv néked, ismeretlen idegen! – kezdte a nem éppen normális nőszemély meglehetősen határozottan, de persze megtorpant mondókája közepén, elgondolkodva az élet nagy igazságain: - Hát igen. Idegen vagy, mert hiszen ismeretlen, de viszont ismeretlen is vagy, mert idegen. Érted? Uhf… túl sok cukrot ettem. Megint.
Nakuci megrázza a buksiját, mint a kutya, aminek víz ment a fülébe. De nem. Inkább mint a macskák. Na nem mintha nagy különbség lenne a kettő között, de neki azért még számított. Határozottan is: ő inkább egy cica volt, mintsem egy bolhás korcs. Ehhem-ehhem.
- Amúúgy, a nagy, félelmetesen ezüsthajú démonbácsit valahol a romok alatt keresd, bár nem. Valószínűleg túlélte, és valahol csajozik, vagy piál. Peeersze, én meg végezzem a kemény munkát, mih?! Hah – horkantott egy jó nőieset, és már ott sem volt.
Betelt a pohár. Nem, nem az a töpszli sake-s csészécske, hanem a nagy korsó, ami még Nakus fejénél is méretesebb. Már pedig ez nagy szó, elvégre is Vöröske meglehetősen türelmes és toleráns (kivéve néhány alkalommal – értsd: az esetek 99%-ában). És most mégis megtörtént a gondolhatatlan. Naka bepukkadt.
Be se mutatkozott az idegennek, mert igen, ő ilyen kis szemtelen, amikor durcis (meg akkor is, amikor nem), de mivel ő sem tudta meg az idegen nevét (hát igen, elvégre is ezért volt ő idegen, meg ismeretlen, meg ismeretlen idegen), nem igazán bánta a lelkiismerete a dolgot.
Persze felfogta az információkat, amiket kapott, de nem nagyon tetszett neki az, amit látott. Az idegen férfi csak „kisebb” robbanásokat hagyott maga után, míg Naka és Soroshima alatt valahogy folyton utcák robbantak fel. Nem csoda tehát, hogy megfordult a fejében az az ötlet, hogy a detonációk mértékének szoros köze lehet az adott személy chakramennyiségéhez. Mert ha így van, hát az akkor… király. Jól megszívták.
Most már kezdte bánni, hogy Soroshimától elszakadt, mert bizony a férfi igazán megidézhetett volna egyet a sasai közül. Apropó sas. Még csak a férfi megidézett lénye sem volt láthatáron belül. Nagy kár, megspórolhattak volna a falunak egy pár utcát, maguknak meg pár sérülést.
~ Ezzel most már nem segítek magamon! ~
És hát így is volt. Naka már egy jó ideje agyalt Hana ajánlatán, a Soroshimával való találkozáson. És persze azon is, hogy milyen ostoba volt. Naiv, buta kislány. Megesküdött magának, hogy nem fogja egyik oldal pártját sem fogni, hogy csak megfigyelő lesz, erre tessék. A régi énje még mindig bekavart a jelenjébe, és még szép, hogy valakinek az oldalán kötött ki. Még akkor is, ha nem állt szándékában ellopni a fegyvert, sokkal inkább megsemmisíteni, de hát nah. Nem attól tartott, hogy mások rossz oldalára esik át, így ellenségeket szerezve, hanem inkább attól, hogy összekavarja a saját sorsát másokéval.
De természetesen sikerült összeszűrnie a levet egy érzékelővel, aki rögtön kiszúrta. Ez az illető pedig sikeresen felismerte a benne rejlő lehetőségeket, Nakus pedig túl későn észlelt. Mentségére szolgál, hogy az Unazaki klánban ott van a férje és Ashu, akik nagyon erősek, és ő meg csak most fogta fel először igazán, hogy a hatalmas ház falai kívül ő is erősnek számít. Ezzel a gondolattal pedig még nem éppen barátkozott meg, így hát vakon ment bele Hana játékába. Ami kihasználás játéka volt. Soroshimával legalább más volt a helyzet.
A belső lelki vívódását legyűrve gyorsított tovább, míg az egyik ugrása közben (amikor nagyon magasra hágott nagyon gyorsan), lecsatolta magáról az összes súlyt, amik eddig feltarthatták bizonyos mértékig. Dühös volt, lángolt belül, mint a legveszedelmesebb tűztornádók leghatalmasabbika, de ismét elhatározta magát, hogy nem avatkozik bele a sors folyamába, valamint mások életébe, csupán néz és kacag. Meg beolvas párat. Jammm, abban nagyon jó.
S bár legbelül koponyákat szeretne lékelni, kívülről nyugodtnak tűnik, és nem csak azért, mert megtanulta, hogyan játsszon szerepeket, hanem sokkal inkább, mert néma elhatározásra jutott, amely elől nem fog meghátrálni.
Ha tudná, hogyan rejtse el a chakranyomát, akkor talán nem lenne baja a robbanásokkal, de most már hiába rágná ikszipszilon fülét, mert nem számított. Igyekezett a lehető leggyorsabban futni, ugrani, landolni és ismét futni, mint régen, amikor még az életéért is futott, elvégre is, most is ezt tette – nem akart popcornként elpattogni a világűrbe.
Nem is akármiért volt Hyuuga. Most már nem a hálózatra koncentrált, elvégre is végleg felhagyta a fegyver keresését. Végig figyelte azonban még mindig, hogy miként reagál, hogyan gyűlik, mert ha ismét robbanási rádiuszon belülre kerülne, akkor aztán nyúlcipőt föl.
Új célpontja volt: a csata színtere. Ebben az övezetben szinte alig voltak rajta kívül, magyarán feltartották a többieket valahol. Illetve: feltartották egymást. Azt is tudta, hogy csak ebben a körzetben akadt problémája a robbantósdival, ott nem voltak ilyen incidensek, ahol a többiek is tartózkodtak.
Hana jelét könnyű volt felismerni, mert egészen érdekes volt, nem olyan, mint másé. Persze nem volt két egyforma jelű ember, de a „hétköznapi” shinobiknak nem olyan volt, mint Hanáé. Volt egy kis vadsága és zavartsága, nem úgy, mint a többieknek. Voltak ugyan teóriái, hogy mi miatt lehetett ez, de olyan nagy számban, hogy már rég feladta a találgatást, inkább megnézné magának, a saját szemeivel, az biztosabb.
Remélhetőleg Naka robbanásmentesen – vagy legalábbis úgy, hogy ő maga nem robban felfelé az egekbe, mennyekbe – jut el a hálózat peremére, ahol már nagyjából biztonságban tudhatja magát az aknázások elől. Viszont még akkor sem hagy fel a felturbózott Sunshinjával.

Ajánlott tartalom

Műhelynegyed

Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed

Re: Műhelynegyed