Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

**Ashikaga Eisaku** Szer. Júl. 13 2011, 22:26

Amegakure no Sato újonnan vezetőszerephez jutó kábítószert gyártó és importáló szervezetének villája. Amegakure nagykutyái mindig is az alsószintekhez húzódtak, ugyanis a bűnözők által irányított városrészre nem terjedt ki a hatóságok látóköre. Amíg kézhez kapták "jutalmukat" a "jó" munkáért, addig a rend őrei szemet hunytak a saját felfogásuk szerint mocskos csürhe piszkos ügyei fölött. Kahara Haragushi viszont nagyban különbözött a többi Yakuza-tagtól! Ő sokkal mocskosabb volt, mint a többi... Nem elégedett meg holmi lepukkant panelsorral, ő a sikeres üzletemberek közé tartozott és úgy gondolta, megérdemli, hogy egy felhőkarcolón belül tervezze meg saját villáját és építészmesterekre bízva a munkát, mihamarább beköltözhessen. A húsz szobás, szaunával és üvegházzal kiegészített álmok álma három éve az Aramo-k főhadiszállása.

Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina// Ontozo

Uzumaki Kushina Csüt. Júl. 14 2011, 12:37

A Nap már magasan járt, ezernyi sugárban szórva fényét a bárányfelhőkön a földre - pontosabban szólva a vörös tetejű házakra a külvárosban, valamint az egyre magasodó, az egekbe kapaszkodó épületek szürke falaira, ablakaira. Az egyik épület a többi fölé magasodik, habár még így sem a legnagyobb - távol áll attól, mivel az az óriási fellegvár az igazi vezetőhöz tartozott, nem holmi alvilági fejeshez. Bár az is igaz, hogy ezen "kisebb" épület tulajdonosa meglehetősen sokszor érezte magát az igazi Úrnak, sőt, néha még a világ urának is. Hát igen... még fogalma sem volt róla, hogy milyen nagyot tévedett...
Kivételesen nem esett az eső, ami kinek áldás, kinek átok - Eisaku számára viszont valószínűleg áldás, mivel így könnyebb a hangtalan osonás és a nyomtalan "kommandózás", mivel hát, valljuk be, kicsit gáz az ügy, ha az embert a vizes lábnyomait követve fedezik fel. Köhm...
Az épület hatalmas, tekintélyt parancsoló ablakai tízszeresére növelik a visszavert napsugarak fényét, s a vakító fehérség, valamint a sötétített ablakok együttesen nehezítik a bámészkodó emberkék befelé irányuló nézelődését, mivel így aztán csak nagyon-nagyon gyenge, szinte alig látható árnyak voltak láthatók az ablakok mögött - már ha éppen véletlenül arra mentek, teszem azt: kinyitni egy ablakot, ami azért meglehetősen ritka dolog, hála a ventillátoroknak és a légkondinak.
Az egekbe szökő épület aljában viszont - hozzáépítve a magashoz -, ott lapult az üvegház. Az oldalsó üvegei sötétítettek voltak, hogy kint tartsák a bámészkodók pillantásait, viszont a felfelé csúcsosodó és ívelő kupola viszont sima üveg volt, beengedve a felülről érkező napfényt. Belülről párhuzamos sorok futottak egymás mellett, közöttük ösvényekkel. Minden egyes sorban egzotikus gyümölcsök, virágok, zöldségek virágzottak - még nem hoztak termést -, és folyton kapták a tápszeres oldatot, a vizet. Felettük - a kupola alatt, meglehetősen alacsonyan - pedig a tűzjelző berendezés és a tűzoltó rózsák virítottak készen arra, hogy füst esetén azonnal megkezdjék az oltást, mivel ezek a növények túl drágák és ritkák voltak ahhoz, hogy kockáztassanak bármit is.
Alapjáraton véve a riasztóberendezés folyton üzemelt, még akkor is, ha volt valaki az üvegházban. A felső ablakok nyithatóak voltak ugyan, de folyton zárva voltak. De nem most. És ennek is oka volt.
Az a bizonyos személy, aki a főnök belső körében élvezhette kiváltságait – még ha ez csak látszat is volt -, most a sorok között járkált fel és alá, látványosan nézegetve és vizsgálgatva ezt, azt (miközben nem volt botanikus képzetsége, szóval alig értett hozzájuk), s néha, nagyon szolidan rápillantott a csuklóján lévő karórára, ami a tenyere oldalán volt pozícionálva, így nem kellett túlságosan forgatni a kézfejét ahhoz, hogy értesüljön az időről.
~ 30... 29... 28... ~
Számolta magában a másodperceket, s eközben szépen, óvatosan araszolt az üvegfalak felé, az üvegház széléhez. Néha meg-megállt, vizsgálgatott valamit, szagolgatott egy virágot (annak ellenére, hogy semmi illata nem volt), majd pedig, mikor a széléhez ért, beállt az egyik magasabb növény mögé, ahol takarásban volt az őr szeme elől, lehajolt a szegélyhez...
~ 3... 2... 1... ~
Az őr "telefonja" megszólalt, hangosan pittyegve. A robosztus férfi az övéhez kapott, egy vipera gyorsaságával kikapta azt és a bal füléhez emelte, hátat fordítva a látókörén eső, guggoló nőnek.
Akinek nem kellett kétszer jelezni, a kódolt kulcsot - melyet az előbb említett őrtől halászta el, miközben... meglehetősen, öhm... elfoglaltak voltak a liftben -, a szegély felső harmadán látható elektronikuszárba helyezte. Gyorsan elfordította, egy alig hallható fémes kattanás után az egyik felső ablak "felpattant" úgy kb. két centimétert. A nő álló helyzetbe egyenesedve megfogta a kis "pálcikát", amely minden tetőablakhoz hozz lett erősítve, felfelé tolta, így kitágítva a rést pont annyira, hogy egy 80-90 kilogrammos emberke beférjen rajta.
A bejutás biztosítva lett ezáltal Eisaku számára, habár a neheze még csak most kezdődik…

**Ashikaga Eisaku** Szer. Júl. 20 2011, 22:54

Amegakure no Sato elit negyedébe az öltönyös alakoknak mindig könnyebb volt bejutni; őket megtűrték a nagyhatalmak, a pénz és lojalitás párosáért természetesen! Ellenben, ha egy másik országból származó utazó ide tolta a képét, rövidtávon megfizettették vele a tudatlanság árát, ami legjobb esetben is kizárást jelentett a felsőszintről. Igen, igen... a külsőségekről szól minden. Lehetsz akárki, a Yakuza szindikátus feje vagy egy bank vezetője, ha nem becsülöd meg magad, akkor mások sem fognak és mehetsz haza sírni.
Az Aramo villához vezető úton, Ashikaga az Orikushi-umo éjfekete autójának hátsóülésén az aktatáska tartalmát elemezgette. Nem sűrűn vetette a sors a felsőszintre és most homlokát ráncolva figyelte az utcán sáskahad módjára egybetömörülő és rohanó öltönyös emberrajokat. Kizárt dolog, hogy ilyen tömegben félre tudna vonni akárkit is, hogy feltűnés nélkül végezhessen áldozatával és annak személyazonosságát felvéve bejusson a születésnapi rendezvényre. A főbejárat tehát kilőve... A felhőkarcoló oldalágában felállított üvegház ellenben tökéletes "meghívó" lenne a partira, leszámítva, hogy ez az opció zsákbamacska. Kyo azt kérte, hogy találkozzanak az üvegházban, a nő módszereit ismerve pedig szinte biztos, hogy minden veszélyfaktort kiiktatott, köztük az üvegházban cirkáló öröket is, vagy erőszakkal vagy vonzerejével. Biztos, hogy kialakított egy hátsó bejáratot a trió számára, ami nagyban megkönnyíti Ashikaga-ék dolgát.
- Fugunaga, hajts be azon a mellékutcán és kapcsold le a fényszórókat. Láthatatlannak kell maradnunk...
A parancsot hallva Fugunaga bevezette az éjfekete járművet a sötét mellékutcába. Miután leállította a motort, hátrafordult és némán rámosolygott Ashikaga-ra.
- Nyugalom, ott leszünk mögötted. Ha balul sülnek el a dolgok és a nő meggondolná magát a szövetségünk kapcsán, nem lesz ideje támadni vagy elmenekülni. Bízz bennem! Tisztelem a főnök döntéseit, de egy nő a családban? Eddigi életem során csak rossz tapasztalataim voltak velük és nem hiszem, hogy ez a sorozat pont ma törne meg...
Ashikaga arcán a jól ismert kaján vigyor jelenik meg. Elképzeli, ahogy a mogorva és magának való Fugunaga egy kedves, szeretetreméltó lány kezét fogja és szerelmet vall neki a naplementében.
- Nem a főnök tehet róla, hogy szerencsétlen vagy a nőügyeidben, kedves Fugunaga. Nem tudom, hogy látszik-e az arckifejezésemen, de egy óra múlva már Kahara vérben úszó holtteste mellett szeretnék állni és nem a fölösleges fecsegésedet hallgatni. Nem lesz semmi gond, Aramai az üvegházban akar találkozni velünk és eleget is teszünk a kérésének.

Arakawa-val egyidejűleg lép ki az éjszakába. Szemének szüksége van pár másodpercre ahhoz, hogy hozzászokjon a sötétséghez, de miután kikörvonalazódott előtte a három méter magas üvegház képe, mosolyogva konstatálta, hogy az egyik tetőablak nyitva van. Az ablakpárkánynak köszönhetően könnyedén felmászik a tetőre, majd int az őrködő Fugunaga-nak és Arikawa-nak. Szerencsére az üvegház melletti ajtón, ami az Aramo-villa konyhájából nyílik, senki nem lépett ki. "Nagyszerű! Ma este semmi nem állíthat meg!"

Az elegáns földet érést követően kihúzza magát és a tökéletes sötétségbe mered. Minden néma, minden halott...
- Kyo! - suttogja a nevet és várja a választ. Ha valami rosszul sül el, előrántja katanáját és beleveti magát a sötétségbe.

Uzumaki Kushina Csüt. Júl. 21 2011, 18:43

- Neked teljesen elment az eszed?! – sziszegte a nő, gyorsan a földre húzva a belépő Eisaku-t. Majd pedig int, jelezve az ajkai elé tartott mutatóujjával, hogy maradjanak csendben…
~ Vagy különben kiheréllek egy golyóstollal! ~
Na igen, köhm, ott van az a ki nem mondott befejezés is. Egy mérges nőnél nincs rosszabb – na jó, maximum a dobott, mérges nő.
A fiatal nő is guggolt – vagy legalábbis annyira, amennyire a combközépig érő szoknyájában tud –, majd pedig a rejtekhelyet jelentő sövényes-leveles-egzotikus-izé (ergo növény) sűrű leveleit arrébb hajtja, óvatosan és nesztelenül, és kiles az így keletkezett résen.
Jó. Az őr még mindig el volt foglalva – erősen animáltan, szinte kiabálva beszélt a telefonba. Ez vagy azt jelenti, hogy van még sok idejük, vagy pedig azt, hogy mindjárt földhöz vágja és így nő az esélye a lebukásnak.
Kyo így tehát felcsípte a gyönyörű hajú ifjú öltönyének ujját, megrángatta, hogy figyeljen rá, majd pedig a „Kövess!” univerzális jelét leadva gyorsan kihúzta a kódkulcsot a zárból, majd pedig a sövények mentén hangtalanul osonni kezdett, egészen a falig, amelynek a tövében elkommandózva egy pultsorhoz ért – ami szinte a bejárati ajtó mellett volt, mégis jól takarta őket, hála a magasságának és a zsúfolt felszínének, valamint az őr is teljesen másfelé figyelt.
A pultsornak Kyo a hátát nekivetetette, majd pedig óvatosan felemelkedett, hátrafordulva odapillantott a dosszié-tornyok között az őrre, majd pedig ismét vissza rejtőzködésbe. Szinte hallhatatlanul, majdhogynem csak száját mozgatva (azt viszont úgy, hogy könnyen lehessen látni), informálta Eisaku-t a tervéről:
- Elvonom a figyelmét – itt az őrre mutatott –, kiosonsz a folyosóra. Elromlott mosdóba be – itt egy egyszerű fémkulcsot nyomott a fiú kezébe –, takarítóruhát fel, majd kopogok. Ebben a szárnyban szinte senki nincs. Sok sikert.
Azzal négykézlábra ereszkedett, majd pedig a pultsor egyik vége felé elkezdett araszolni (a pultsor nem egészen a falig tartott, hanem előtte még pont volt fél méter, így egy ember számára tökéletes ösvényt képezve, valamint az ajtó is befelé nyílt, így takarást nyújtva a fal mentén közlekedőnek), viszont Kyo azt a véget választotta, amely a növénysorok felé volt. A földre helyezte a kódkulcsot, majd pedig akkora csúsztató löketet adott, hogy az apró tárgy egy alig hallható hangot adva becsúszott az íróasztal alá, mely mellett az őr is állt.
Óvatosan felállt, kiegyenesített és feljebb húzta az amúgy is épp eléggé aprócska szoknyát, kigombolta ingjének felső gombjait, majd pedig határozott, mégis nesztelen léptekkel odaosont az őr mellé, megkopogtatta a vállát.
-… nem érdekel, hogy…
Kyo várt, míg az őr felfogta, hogy ki áll mögötte, és hogy hogyan.
- Üdv, kisasszony, miben… segíthetek? – kérdezte az őr, miközben a nő dekoltázsát vizslatta.
- Attól tartok, hogy tűrhetetlenül… meleg van idebent. Nem tudnánk… megoldást találni erre a… problémára? – s mindezt miközben a szemrevételezett testrészét legyezgette mindkét kezével. Így leplezve a „Jöhetsz!” mozdulatot, melyet Eisaku kíváncsi szemének szánt.

**Ashikaga Eisaku** Pént. Júl. 22 2011, 18:40

Felesleges lenne túlmagyarázni: nem erre számított. Kyo sziszegéséből csak az "eszed" részt hallotta és máris a földön találta magát a nő mellett. "Ehh... Szóval semmit nem intézett el. Szerencse, hogy Fugunaga-ék eltűntek." A két Arayemo azt a parancsot kapta, hogy ha Ashikaga eltűnik az üvegházban, hagyják el az üvegház területét és a kocsival biztonságos helyre parkoljanak. Mégsem olyan egyszerű a betörők élete. Eisaku némán tédelt Kyo mellett és érezte, ahogy egy izzadságcsepp csöppent homlokáról a földre. Most járt először üvegházban és máris negatív kritikát könyvelt el magában a helyiségről. Bármelyik pillanatban lebukhatnak, egy furcsa növény mögött rejtőzködik egy magából kikelt őrtől, a sötétségtől és párától pedig még Kyo arcát is alig látja.

A "Kövess" jelzés hatására átváltott guggoló pozícióba és a lehető leghalkabban indult meg a nő után. Érezte, ahogy adrenalinszintje a duplájára nő, szíve pedig zakatolva ver. A meleg levegő hosszútávon égette a torkát, de ettől eltekintve élvezte a helyzetet, Kyo-hoz felzárkózva pedig megkönnyebbülten vélte felfedezni végállomásukat. Háttal neki dőlt a pultnak és lélegzetét visszatartva hallgatta a nő beszámolóját. Folyosóra ki, elromlott mosdóba be, takarítóruhát fel? "Takarítóruha? Ennyit az elegáns megjelenésről..." Két mély lélegzet között megdöbbenve figyeli, ahogy Kyo kigombolja ingének felső gombját, ezzel tisztább rálátást biztosítva formás kebleire és így hagyja el közös búvóhelyüket. Ashikaga mosolyogva követi szemével a nő nyomait, egészen a rádióba üvöltöző őrig. A csábító mozdulatnak köszönhetően az őr minden figyelmét a nőre, pontosabban annak "fontosabb" részeire vetíti, így tökéletesen megfeledkezve munkaköréről. Az ezüsthajú a megfelelő pillanatot várva megnézi a kezébe nyomott kódkulcsot, majd társa jelzésére a kijelölt úton lopakodva eljut az üvegház kijáratához. Résnyire kinyitja az ajtót, hogy megbizonyosodhasson arról, hogy senki nem őrködik a másik oldalon. Semmi... Gyorsan távozik az üvegházból, majd halkan bezárja maga mögött az ajtót.

[Folyosó]

Kahara villája belülről még monumentálisabbnak fest az eltúlzott magassággal és tágas, hosszú folyosókkal. Végül is nem meglepő... volt ideje felépíttetnie saját kis birodalmát, ezt az örömöt pedig senkinek nincs joga megvonni tőle. Eisaku gyorsan átpásztázza a területet és rögtön kiszúrja az elromlott mosdót, a "Karbantartás miatt zárva" kilincscetlinek köszönhetően. Végighalad a folyosón, majd a Kyo-tól kapott kulccsal kinyitja a mosdó ajtaját és gyorsan magára zárja. Nem kellett sokat keresgélnie, a takarítóruha egy fekete szatyorban pihent az ajtóhoz legközelebbi mosdókagyló alatt. Az Arayemo kihalászta a szatyor tartalmát, gyorsan különválogatta a részeket, majd átvedlett inkognitójába. Öltönyét elrejtette a szatyorban és morcos arccal a hozzá legközelebb álló kukába dobta. "Most dobtam ki 3000 Ryo-t. Tényleg ennyit jelent nekem Kahara?" A cselekménysor végén haját copfba fogja és megkoronázza magát a takarítóruha elengedhetetlen cégsapkájával. Cinikus tekintettel szemlélve magát a tiszta és drága keretes üvegből csak Kyo kopogására vár...

Uzumaki Kushina Hétf. Júl. 25 2011, 12:45

Na igen, sokféle módja lehet annak is, hogy az ember levezesse a felesleges felgyülemlett feszültségét – energiapazarlás nélkül, ugyebár, elvégre is azt most nem lenne szabad –, úgyhogy a fiatal nő enyhén szólva rávetette magát az első hímegyedre, aki vele jött szemben. Pontosabban szólva: aki az útjába akadt. És ráadásul még hasznosan is, mivel szabad utat kellett biztosítania a világos hajú Adonisznak – ez már a hasznos és kellemes összekapcsolásának története. Vagy sem…
~ Hé, most miért? Jól csókolt! ~
Megrázta sötét tincseit, melyek kicsusszantak divatos kontyából, így keretezve márványfehér, szív alakú arcát. Jobb mutatóujjával kiigazította a szolid, mégis csábító vörös rúzsvonalát. A szín még jobban kiemelte arcának fehérségét – noha nem volt sápadt, mi több, neki ez a szín még jól is állt: éles kontrasztban a hajszínével és most a szájával is.
Elmosolyodott – a bejutás hadműveleti rész letudva.
Magassarkújának tűsarkai kopogtak a fényesre csiszolt, háromóránként takarított padlóján, mi több, a plafont tükrözte vissza – és ilyenkor örül az ember a fejének, amikor nagyon szoros miniszoknya van rajta, mivel így nem lehet bekukucskálni… Perverz férfiak.
Körbenézett, de senki nem járt errefelé – mindenki a felsőbb szinteken, a patkány barlangjában lapult, talpat – és egyéb testrészeket – nyalva, kényeztetve a főnököt, miközben a kishalak a munkájukat végezték. És persze itt volt még a kém is, aki annak ellenére a belső körbe tartozott, most mégis errefelé lóbecolt, de szerencsére meg volt rá az oka. És szerencsére nem is volt egyedül, aki álarcot viselt egy olyan mindennapi bálon, ahol az emberek csak a Játékmester közelében mutatták igazi lapjaikat.
~ De már nem sokáig…! ~
A nő kopogott a WC ajtaján, pont a „Nem működik! Legközelebbi mosdó: I. emelet!” felírat mellett, majd pedig a fémes kattanás után benyitott, gyorsan besurrant és egy egyszerű mozdulattal becsukta maga mögött az ajtót.
Az ifjú mögé lépett, s belepillantott a tükörbe, így végigmérve őt. Vörös ajkain egy szelíd, mégis ravasz mosoly játszott, szemei alig leplezett csínytevéssel csillogtak.
- Igaz, elintézhettem volna, hogy „ügynökként” surranj be, de valahogy nem tudtam kiverni a fejemből, hogy milyen lennél takarítóruhában.
A mosoly elveszti ördögi élét, majd pedig felveszi nyugodt, mégis titokzatos mivoltát. Ez úgymond tipikus Kyo mosoly – egy kém védjegye. Avagy: amikor sosem lehet megmondani, mire gondol.
Franciára lakkozott körmeit végigfuttatja a fekete haján, eligazítva a kicsúszott tincseket, majd pedig a mozgáskorlátozott mosdót kinyitja, kihúzva belőle azt a tipikus kis „trolit”, amely a takarítók legjobb barátja. Egy félmosollyal felé intett.
- Ez a drága a te jószágod. A következőt csináljuk. Felmegyünk a legfelső szintre, ahol a parti lesz. Véletlenül lett ott egy kis kavarodás, én meg jelentkeztem, hogy keresek egy szabad takarítót, aki elrendezi a dolgokat. Az nem te leszel, de úgy fogunk tenni. Na szóval. Lifttel megyünk fel a troli miatt, de te néma csend. Zipzár, oké? A kocsi alsó, függönyözött részébe tedd be az öltönyödet. Ha felértünk, akkor átvedlesz. A szellőző biztosítva lett ugyan, de tíz percre ki tudom kapcsolni a riasztókat. Annyi bőven elég, hogy a belső szobába kommandózd be magad. Aztán visszakapcsolom. A főirodában lesz majd a kis barátunk. Lekapcsolod szépen, az íróasztala alatt lévő padlóba rögzített reteszből kötél, biztosító, meg miegyéb ki, aztán magadra, ablakon meg szépen ki és le az utcára. Ez a terv. Világos?

**Ashikaga Eisaku** Hétf. Júl. 25 2011, 22:33

Adoniszunk már így is többet várt a kelleténél. Soha nem voltak komoly kapcsolatai, sőt!, az igazi szerelmet sem ismerte még, de abban biztos volt, hogy a Kyo féle nőket mindig ki fogja szűrni az első randevú előtti találkozón és kihúzza őket a következő randevú listájáról, ellenben most mégis úgy érezte, hogy érdemes várnia a nőre, még ha az éppen a forró üvegházban kacérkodik az őrrel. Nem ismeri Kyo-t, de bízik annyira Sura-ban, hogy az nem holmi örömlány gondjaira bízta egyik legtehetségesebb emberét. Nem félreérteni!
~ Ha jobban belegondolok, nem is áll olyan rosszul... Csak mintha a WC-ből léptem volna elő! ~
Az elmélkedést végül a WC ajtó becsapódása és Kyo belépése zárta le, akinek pajkos mosolya láttán Ashikaga-t a halálvágy környékezte meg. Tökéletes a kém módszere, de Eisaku nem volt hozzászokva az ilyen titkos akciókhoz, még akkor sem, ha szülei gyilkosának levadászásáról volt szó. Kyo "kedvcsinálójára" egy dühös morgással reflektál, majd a tükörből fürkészi a nő - amúgy - gyönyörű és fiatal arcát. Túlzás lenne azt állítani, hogy rögtön beleszeretett volna a nőbe, de nem lehet elmenni a szemtelensége és testi adottságai mellett. Na igen, ez a baj a nőkkel... Ezért kell távol tartani őket az alvilágtól, mert az "adottságaikkal" képesek felborítani egy több ezer éves hagyományt vagy egy fél évszázadot megélt barátságot. Tökéletes szerep egy tökéletlen rendszerben.
Miközben Kyo előhozza a "hintót", a takarítóruhában tündöklő Eisaku undorodva előhalássza a fekete szatyrot a kukából. Nem hitte volna, hogy ennyi gond lesz csak az álcával.
~ Mindent a cél érdekében... Mindent a cél érdekében... ~
Addig oldalán lógó katanáját és wakizashi-ját öltönye mellé rejti, majd a szatyrot a kocsi hátsó, függönnyel "védett" részébe helyezi, közben végighallgatja és hibát keres Kyo tervében. A kivégzés résznél kajánul elmosolyodik, majd nyugodt, megfontolt hangon megszólal.
- Ez mind szép és jó, kedves Kyo, de Kahara-t ismerve biztos, hogy a személyi testőrei most is a seggét nyalják és nem fogják ölbe tett kézzel végignézni, ahogy végzek a főnökükkel. Tetszik a terved, de nem tudok riasztás nélkül végezni négy alakkal. Ha rosszul sülnének el a dolgok, Kahara torkát akkor is elmetszem, de számítanod kell rá, hogy téged is elővesznek a merénylettel kapcsolatban. Mindenesetre nem örülnék neki, ha idő előtt kivágnák a gyönyörű szemeidet... Indulhatunk!
A kocsi mögé áll és egy határozott lökéssel kilöki a mellékhelyiség ajtaját. A fényárban úszó folyosó végén meglátja a liftet. Megnyújtott léptekkel átvág az épületen, minimális figyelmet fordítva társára, ha annak van még bármiféle mondanivalója vagy tanácsa az akcióval kapcsolatban. Felkészült...

Uzumaki Kushina Hétf. Aug. 01 2011, 12:45

Kyo csak elvigyorodva forgatta szemeit.
- Jajj, ugyan már! Amint akadályba ütközünk, elháríthatod kedved szerint. Komolyan mondom, mint egy gyerek a cukorkaboltban.
Színpadias sóhajtással még a válla fölött hátraszólt az ifjúnak:
- Ó, és még valami, Cukorborsó. Zabolázd ám meg azt a kis mocskos szádat egy magamfajta hölgy jelenlétében, mert még rosszat fognak gondolni rólad az emberek!
Kacsintott, majd pedig felvéve a pókerarcát – melyet egy fensőbbséges és arrogáns aura kísért, mely a nő szinte minden pólusából szinte áradt a külső szemlélők felé –, majd pedig a túlvilágított folyosóra fordult be úgy, hogy pár lépéssel Eisaku előtt haladjon, így vezetve a hosszú hajú fiút.
Léptei nyomát a tűsarkú kopogása jelezte, míg a mellmagasságban lógó VIP kártya minden egyes lépéssel kilengett. A baljában egy fekete, műanyag, csiptetős irattámasztót tartott, melyet magához szorított, nehogy a menetszél megbizergálja feleslegesen a precizitással rendezett és sorba állított lapokat.
Az arca érzelemmentes maszkká formálódott – a tipikus álarc. Egy kém arca…
- … igen, én is így gondoltam…
- Persze, persze, azonnal…
A beszélgető páros mély társalgásba merült, de mindketten felnéztek és biccentettek Kyo irányába. Fekete nadrágot és fehér inget viseltek, névkitűzővel. S bár a fiatal nő nem ismerte őket különösképpen, azért már látta őket az alacsonyabb szinteken, így köszönőviszonyban voltak – ezért aztán felvette bájos, mégis távolságtartó mosolyát, visszabiccentve feléjük.
A két alak megnézte a takarítóruhás fiút, az egyikőjük összevonta a szemöldökét. Nyitotta a száját, hogy mondjon valamit…
És akkor Kyo házon belüli kommunikátora pittyegett.
Érte nyúlt, kihúzva tartójából, megnyomva a „Fogadás” gombot.
- Kyo-san, érdemes lenne mihamarább szerezni valakit, aki feltakarít! Merre vagy?
- Éppen úton. Sikerült találnom egy… szorgalmas és ügyes fiatalembert.
- Szorgalmas és ügyes? – a vonal végén kacagás hallatszódott. – Tán csak nem letesztelted, hogy az-e?
Kyo morgott egyet, a homlokán mangásan kidagadt egy ér, majd pedig kinyomta a készüléket. A lifthez érve benyomta a hívó gombot. Szerencsére nem is kellett sokat várniuk: egy „PING” hanggal meg is érkezett a luxuslift. A fiatal nő belépet a belsejébe, néma elégedettséggel nyugtázva, hogy üres, majd pedig – megvárva a trolis társát –, benyomta az ezüstszínű gombot, mely a legfelső emeletet jelezte.
A háttérben halk – japán klasszikus – zene hallatszódott. A lift ajtaja már éppen összeért, mikor egy kéz nyúlt be a résen, megfogva a fém ajtót, így megállítva azt. A szenzor erre vette az adást és a következő pillanatban az ajtó újra kinyílt, így belépést engedve egy fiatal férfinak.
Rövid barna haj, barna szemek, kerek arc, közepes magasság. Takarítóruhát viselt, akárcsak Eisaku. Biccentett mind a kettőjüknek, majd pedig Kyo felé fordult.
- Az előbb szóltak le nekem, hogy csatlakozzak a probléma elhárításában. Elvégre is, több kész többet tud és gyorsabb is.
Egy mit sem tudó mosollyal az arcán beállt Kyo és Eisaku közé.
A lift pedig megindult felfelé. Az ajtó fölötti számláló mutatva az emeleteket. A gyors út végén lassulni kezdtek, majd pedig egy alig érezhető, tompa zökkenéssel megálltak. Egy újabb „PING” hang kíséretében kinyílt az ajtó, mire Kyo kilépett, nyomában az idegen takarítóval, s remélhetőleg Eisaku sem aludt el.
Az idegen ismét a fiatal nőhöz fordult:
- Kyo-san, innentől átveszem! – a férfi megpöckölte a névtábláját. Enshi Koba, a név alatt pedig a kis szimbólummal, ami a „főtakarítokat” jelezte. Ők irányították az „egyszerű” takarítókat, emberhiány alkalmával ők is ellátták az alattuk dolgozók feladatait.
Kyo minden arcrezzenés nélkül bólintott, majd pedig az egyik főfolyosón indult el, míg Koba egy mellékfolyosó irányába bökött a fejével.

Ajánlott tartalom

Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//

Re: Aramo villa //Kalandmester: Uzumaki Kushina//