Kurogane Kobushi

Kobushi elégedett volt legutóbbi küldetése kimenetelével. Visszanyerte a főnöke bizalmát, így már nem kellett a figyelő szemektől tartania - megbíztak benne. Ezzel a lépcső legelső fokát megmászta. A férfi nem volt egy észlény. Nem igen volt stílusa a gondolkodás, morfondírozás, az élet mégis arra nevelte, hogy mindig célokat tűzzön ki maga elé. Ezért mindig voltak céljai, amit éppen el akart érni. Sosem nézett a messzi távolba, mindig csak a következő fokozatot látta, azt viszont tisztán. Most, apja halála után az első lépcsőfok a szervezete bizalmának visszaszerzése volt, amit most sikeresen teljesített is. A következő fok viszont még nem volt teljesen tiszta előtte, ezért ez egy jó ideig foglalkoztatta. Egészen egy bizonyos incidensig...

A vízesés országa földrajzilag igencsak kedvező helyen feküdt. Bár... kedvező? Nézőpont kérdése. Annyi viszont biztos, hogy rengeteg ember utazott át rajta minden évben. Viszont ezen rengeteg ember között voltak, akik nem egyszerű utazók voltak. Rengeteg bűnöző is "mozgott" keresztül az országon. Tolvajok, gyilkosok, időnként még 1-1 szökött ninja is felbukkant. Most éppen egy ilyen "időnként"-nek volt itt az ideje...
Kobushi jó szokásához híven az étteremben múlatta az idejét a társaival: iszogattak, beszélgettek, de közben persze az is a feladatuk volt, hogy a betévedő embereket figyeljék, hiszen itt volt a szervezetük főhadiszállása, nem engedhettek a közelébe gyanús egyéneket. Ezért is történhetett, hogy Kobushi egyből kiszúrta a magas, fehér köpenyes embert, akinek a külhoni ruházata, kissé ideges viselkedése, és alapossága, ahogy feltérképezte az épület belsejét kimerítette a "gyanús" jelzőt. Hasonló esetekben az volt a bevett szokás, hogy egyvalaki a Yakuzák közül felállt és megkérte az illetőt, hogy távozzon a helyiségből, miközben a többiek készenlétben vártak, hogyha a célszemély ellenkezne, esetleg ellenállna, akkor közbeléphessenek. Így hát fel is állt egyikük és elindult a köpenyes férfi felé, Kobushi pedig a többiekkel együtt figyelték az eseményeket. Ekkor azonban váratlan dolog történt, az idegen hirtelen előrántotta eddig a köpenyébe rejtett kezeit, és különböző irányokba eldobta a bennük levő robbanócetlis kunaiokat. Ezt követően felugrott az egyik asztalra és elkiáltotta magát.
- Senki nem mozduljon! Ha mostantól bármilyen mozgást tapasztalak, felrobbantom ezt az egész kócerájt!
Hogy szándékai komolyságát bizonyítsa, kezeival megformázta robbanó cetli aktiválásának pecsétjét.
Kobushi szemében fellobbant a tűz, ahogy meglátta a pecsétet. *Egy ninja!* A férfi már régóta kereste a lehetőséget, hogy szembeszálhasson egyel, úgy érezte ezzel kicsit törleszthet apja halála miatt. Akkor még könnyedén le tudták győzni apja gyilkosai, most már azonban egy teljesen más ember lett belőle, ráadásul ez a ninja egyedül van. Mindenképpen el akarta kapni, viszont azt nem szerette volna megkockáztatni, hogy a főhadiszállást felrobbantsa, így egyelőre csak várakozott és gondolkodott, hogy mit lehetne tenni ebben a helyzetben.
- Úgy láttam, hogy szép forgalma van ennek a helynek... - folytatta közben a rabló, aki valószínűleg egy szökött ninja volt és nagyon kétségbeesett lehetett, ha ilyen vakmerő dologra vállalkozott egy idegen városban.
- Ezért ha átadják a mai bevételt, akkor megússzák ennyivel és eltűnök innen.
Ez viszont nem volt egy rossz húzás tőle, és nem úgy nézett ki, mint aki most hirtelen rögtönözte volna ezt a szöveget. Jól begyakorolt mondókának tűnt. És ezzel elérte azt, amit sehogy máshogy nem tudott volna: az étteremben tartózkodó tömeg passzív nyomást gyakorolt az étteremvezetőre, hogy adja át a pénzt. Hiszen tőlük nem akart semmit a rabló, csak az étteremtől. Mindebből természetesen Kobushi semmit sem érzékelt, ő el volt foglalva azzal, hogy kitaláljon valamit. Ez nem igen ment neki, viszont érezte, hogy valami nagyon nyilvánvaló dolog mellett elsiklott, de egyszerűen nem ugrott be neki. Aztán egyszercsak, mintha felkapcsolták volt odabent a villanyt, hirtelen rájött! Felpattant a helyéről és elordította magát:
- Emberek! Nem robbanthat, hiszen akkor ő maga is odaveszne! Csak blöfföl, kapjátok el!
Ez utóbbi szavai már a társainak szólt, akik nem is voltak restek, nyomban a ninja felé indultak, Kobushi pedig egy szökkenéssel az ajtóban termett, hogy elzárja az egyetlen menekülési útvonalat. Robbanás valóban nem történt, már-már úgy tűnt, hogy elfogják a behatolót. Azonban kiderült, hogy ez mégsem egy kétségbeesés szülte rabláskísérlet volt. A köpenyes férfi profi volt, szinte biztos, hogy nem ez volt az első ilyen tette. Ez akkor vállt nyilvánvalóvá, amikor - mindenki nagy ilyedségére - mégiscsak aktiválta a cetliket, illetve a cetlit. Mivel a feloldás után csak egyetlen cetli robbant, mégpedig úgy, hogy azon keresztül éppen ki tudott menekülni az utcára, ahol szinte egyből el is tűnt mindenki szeme elől. Kivéve Kobushi-t. Ő kicsit kintebb volt az ajtónál, amikor a robbanás történt, így látta, ahogy a ninja köszökött a robbantott lyukon keresztül, ezért követni tudta őt. Annyira nehéz dolga sem volt, hiszen a köpenyes nem számított arra, hogy bárki is felocsúdik  még legalább 2-3 percig, addig pedig kényelmes tempóban is el tudott tűnni: házról-házra ugrálva távolodott a tett színhelyétől. Kobushi, hogy észrevétlen maradjon, az utcán követte egészen a város határáig, ahol már nem volt hova rejtőznie. De ott már nem is szándékozott így tenni, hiszen a ninja is leugrott a földre, hogy ott folytassa az útját, amikor a Yakuza egy szökkenéssel előtte termett.
A köpenyes szemében felismerés villant, ahogy megpillantotta Kobushi-t.
- Aha, szóval te voltál az a nagyokos, aki elrontotta a napomat? - mérte végig tetőtöl talpig a Yakuzát, majd indulatosan folytatta.
- Nem elég, hogy egy komoly bevételtől estem el miattad, de még itt is hátráltatsz!
Itt egy pillanatra eltűnödőtt, majd hirtelen elvigyorodott, és elhúzott két kunai-t a tartójukból.
- De talán nem is olyan nagy baj ez... Legalább alkalmam nyílik egy kicsit törleszteni!
Az utolsó szavakat már kiáltotta és a szavakat azonnal követte a két kunai is.
Kobushi azonban már fel volt készülve. Kardját kivonva maga elé emelve várta ellenfele támadását, ami nem is késlekedett. Az első kunai elől elegánsan oldalra lépett, a másikat pedig kardja lapjával térítette el. Azonban a megkezdett oldalra mozgást nem fejezte be, egy keresztlépéssel irányt váltott, majd nekilendült és igyekezve valamennyire cikk-cakkban haladni, a ninja felé száguldott. Ellenfelének elmúlt a beszédes kedve látva, hogy Kobushi azért nem egy védtelen civil, viszont még mindig eléggé lebecsülte. Úgy gondolta közelharcban is le tudja őt győzni, ezért elővett két újabb kunai-t, és azokat maga elé emelve várta a Yakuza rohamát. Hősünk ajkai vad félmosolyra húzódtak, ahogy konstatálta, hogy ellenfele a közelharc mellett döntött. Egyetlen dologban volt biztos az elkövetkező harcot illetően, hogy amennyiben közelharcra kerül sor, úgy ő fog győzni. Nem azért, mert olyan jó volt kardvívásban. Hanem azért bízott magában, mert egy különleges stílust használt, amikor harcolt. Sosem csak a kardjában bízott, ő elsősorban harcművész volt. Azaz két fegyvert használt párhuzamosan, a kardját és a testét. Ezért is sikerülhetett meglepnie ellenfelét, aki egy szimpla vágásra számított, arra nem, hogy miután megakasztotta a vízszintes vágást, az érkezési lendületet felhasználva, egyszerűen kirúgják a lábait. Mégpedig ez történt: Kobushi a vágást követően legugolt és egy félpördülettel elkaszálta ellenfele lábait, majd míg az egyensúlyával küszködött, egy gyors, íves vágással meg is sebezte a mellkasán. Az ívnak folytatása is volt, és egy végzetes csapásban fejeződött volna be, azonban Kobushi hitelen azzal szembesült, hogy nincs ott az ellenfele. Az egyik pillanatban még ott állt előtte, a másikban már 5 méterrel hátrább volt, és enyhén lihegett. - Szóval piszkosan játszunk... - kiáltotta felé a ninja, még mindig küzdve a légzéssel.
- Kicsit lebecsültelek, ez tény. De megnyugodhatsz, nem fog még egyszer előfordulni. - fejezte be vészjóslóan, miközben kezeivel megformázta a ló pecsétjét.
- Megmutatom, hogy mi az igazi sebesség: Shunshin no Jutsu!
Kobushi igyekezett felkészülni, de azért arra ő sem számított, hogy ellenfele a háza mögött fog megjelenni. Az ellenfeleinél, akikkel eddig harcolt, szinte mindig gyorsabb volt. Alapvetően egy gyors harcosnak tartotta magát, erre most itt van valaki, akinek szinte követni sem tudja a mozgását. Annyit tudott, hogy a háta mögött van, de mire megfordult, már be is kapott egy vágást. Ő is megpróbált visszatámadni, de pengéje már csak a levegőt szelte át, ellenfele ismét távolra került. És ez az eseménysorozat megismétlődött még egy párszor. A ninja szándékosan nem ejtett sosem túl mély sebet Kobushin, fölénye tudatában csak apró, de fájdalmas vágásokat intézett felé. És a Yakuza kezdett fáradni... Nem csak testileg. Eddig lelkes volt, hogy végre legyőzhet egy ninját, bosszút állhat legalább részben az apjáért. De most azzal kellett szembesülnie, hogy még mindig nagyon gyenge. Ahogy folytatta a reménytelen harcot, a sebekkel együtt a kétségei is szaporodtak. Eltűnt a reménye és a motivációja. Amikor a végkimerüléstől a földre hanyatlott már csak az maradt benne, hogy minél hamarabb legyen vége ennek az egésznek. Így hát igencsak meglepődött, amikor a végső csapás elmaradt, s helyette egy fémen kongást hallott. Mintha megakasztották volna ellenfele fegyvereit. Felnézett, és valóban, egy férfi állt kettejük közt, katanájával nekifeszült a ninjának. Bár, ha jobban megnézte Kobushi, annyira nem is kellett nekifeszülnie, eléggé lazán tartotta a kardot. A ninja bosszúsan mormogott valamit maga elé, ami nagyon hasonlított arra, hogy "sosem fogynak el", majd hátraszökkent, hogy nekikezdjen a szokásos jutsujának. Azonban azt kellett tapasztalnia, hogy az ismeretlen férfi követte a mozgását, és még mindig ott volt előtte. A szökött shinobi tisztában volt vele, hogy nem sokat ér a kunai-al egy katana ellen, így mindenképpen távolabb akart kerülni ellenfelétől. Azonban úgy tűnt, hogy erre nem lesz képes, hiszen shunsin nélkül az ismeretlen képes követni a mozgását. Ezért megpróbálkozott egy gyors, vízszintes vágással, hogy kizökkentse támadóját egyensúlyából, és ezzel időt nyerjen. Terve látszólag sikerrel is járt sőt, a férfi, hogy elkerülje a fegyvert előre lebukott és ezzel teljesen kiszolgáltatta magát ellenfelének. A ninja nem is habozott, rögvest kihasználta a kedvező alkalmat és lesújtott kedvezőtlen pozícióban levő ellenfelére. Illetve csak sújtott volna, mivel akkor már a férfi nem volt ott. Egy pillanatra eltűnt mind a Kobushi, mind a ninja szemei elől, majd hirtelen feltűnt az utóbbi háta mögött. A szökött ninja mindezt azonban már nem látta, őt lefoglalta a bordáin nyílt hatalmas seb, ami 1 másodperce még nem volt ott. Hitetlenkedve fogta meg az oldalát, amiből ömlött a vér, majd lassan a földre rogyott és pár perc múlva kiszenvedett. Kobushi elhűlve nézte az eseményeket, egyszerűen nem értette, hogy mi történt. A férfi ugyan olyan gyorsan mozgott, mint a ninja a jutsujával, de mégsem nézett ki úgy, mint egy shinobi.
Azonban nem sokáig tudott ezen morfondírozni a yakuza, mivel a vérveszteség hatására egyre gyengébb lett, majd el is ájult. Utolsó gondolata az volt, hogy milyen jó is lenne, ha ő is tudna ilyen gyorsan mozogni.

//Egy hosszabb történet kaland része ez az írás. A második része egy technika megtanulása lesz, ami majd be is kerül a megfelelő topikba.//