.::Piac::.

Hai Obasan!
Hoshizoku Kaito kalandja

Kellemes a délután, s lám még az idő is kegyes, se metsző szél, se sűrű csapadék. Így hát a pihenőnapod úgy tűnik, jól alakul. A piac zsong. Rengeteg az ember, és olyan illatok szállnak a levegőben, melyeket érezve megkordul a hasad.  Az egyik sarkon ácsingózol, talán épp azt mérlegelve van-e értelme bevetned magad a tömegbe, mikor éles hang szólít meg:
-Hé te!- nem finomkodik, és ha felé fordulsz, egy nálad néhány évvel idősebb helyi shinobit látsz. Unott arcán most kellemetlen grimasz uralkodik.
-Hozzád beszélek!- úgy tűnik, egyértelműen ki akarja használni, hogy rangban feletted áll, és nyilvánvalóan tele van a  hócipője mindennel.
-Feladatom van számodra. -lép közelebb.
-Nem kell aggódnod, nem nehéz. Egy kiskölyköt kell előkerítened ebben a zűrzavarban és hazavinned.-int a zsongó piac felé.
-A kölyköt Gei Ichinek hívják. Feltűnő kék kabátot visel, egy vadkannal a hátán. A család házán is vadkan van. Arrafelé lesz- int egy másik irányban. Biztosra veszi, hogy meg fogod találni.
-Ja igen. Hírhedt csibész a gyerek, de nem veszélyes. Várják haza, szóval igyekezz.- és láthatóan már indulni is készül, így ha kérdésed van, még most kell elkapnod.

Végre van egy kis szabadnapom, amit úgy tölthetek el, ahogy szeretek. Természetesen azonnal a falu utcáit veszem célba és kezdek el mászkálni, hátha sikerül kitalálni valamit. Így keveredek a piachoz, ahol most is hatalmas a nyüzsgés. A levegőben finom illatok terjengenek, de csupán ennyiért nincs sok kedvem bemenni a tömegbe. Már éppen távoznék, amikor egy Shino förmed rám. Kíváncsian nézek rá és hallgatom amit mond. Ahogy észre vettem, épp egy küldetést kapok. A szabadnapomon... Oda figyelek arra amit mond a férfi, de valahogy nincs kedvem teljesíteni is azt. Már éppen megjegyeznék valami epéset, amikor látom hogy ez az őrült távozik és tényleg rám bízza a piszkos munkát.
- Bunkó! - szólalok meg halkan, majd keresek egy magaslatot ahonnan rálátok a tömegre.
Amint megvan a megfelelő hely, alaposan szemügyre veszem a piac embereit és próbálom észre venni a fiút. Ha észre veszem, akkor egy nagy ugrással megpróbálok a közelében teremni, majd minél gyorsabban oda menni hozzá, hogy haza vihessem. Ha nem venném észre, akkor beugrok a tömegbe és úgy kezdem el a keresést. Néhány embertől rákérdezek, hátha látták.

Hai Obasan!
Hoshizoku Kaito kalandja

Szerencse vagy sem, de a fickó nem hallja meg a megjegyzésed, te pedig elfoglalhatod a kilátód, nem is olyan messze: az egyik ház oldalában nagyobb ládák állnak halomban egymáson egészen a tetőig, így aztán különösebb erőfeszítés nélkül akár több helyet is szemügyre vehetsz. Alattad színes sátrak törik meg a jellemző szürkés-fehér árnyalatokat, és itt-ott szobrászok vésik nagy szorgalommal a legkülönfélébb formákat a jégbe. Minden nyugodtnak tűnik, mikor aztán valamivel távolabb, a zöldségesek körül hangos kiáltozás támad. Az egyik sátor mintha meg is rogyna, ládák dőlnek, és törnek.
-HÉ TE! Megállj!
-Fogják meg!-sokan felkiáltanak. Néhány nő felsikkant meglepetésében. Az egész olyan érzetet kelt, mintha tolvajt vagy csínytevőt űznének, aki akár a te feladatod is lehet, mivel elég kicsi ahhoz, még fentről nézve se nagyon tűnjön ki a tömegből. Aztán egy pillanatra mintha mégis észrevennél egy elsuhanó kék kabátot.
Az üldözéshez, hiába tudsz az ugrással kissé csökkenteni a távolságon, bele kell vetned magad a zúgolódó tömegbe. Sokan vannak, akiket nem érdekel a felfordulás, mások pedig látni akarnak mindent ami történik, így nagy a lökdösődés, és rád sem nagyon vigyáznak. Megtermett emberek lába döng, így vigyáznod kell a sajátodra, és szúrós, gonosz kis női könyökök suhannak az arcod magasságában. Bőrökbe, kabátokba burkolt, izzadt és különös szagú testek nyomódnak neked. Elég gyorsan felismered hogyha itt maradsz, elveszíted a gyereket, és neked sem egy életbiztosítás.

Gyors körültekintést követően azonnal kiszúrok egy pontot, ahol vizsgálódhatok. Megrohamozom a ládákat, majd egy laza ugrással a magasban termek. Innen fentről könnyebb a dolgom, hamar észre veszek dolgokat. Egy ideig békés minden, majd hamarosan nagy ricsajra figyelek fel: valószínűleg egy tolvajt tetten értek és most ezért ilyen nagy a hangzavar. Mivel a célpontom is lehet az illető, így inkább utána eredek. Még ha nem is ő az, akit keresnek, akkor is legalább kapok valami jutalmat a segítségemért.
Így hát letekerem a derekamról a Kusari-gamát és két kezembe fogom. Ezt követően pedig belevetem magam a tömegbe. A tőlem telhető leggyorsabban mozgok az emberek között, de sajnos ez a sok idióta feltart. Hiába edzettem annyit a gyorsaságomon, ilyen környezetben nem tudom kihasználni. Próbálok tolongni, de nem igazán jön össze, ráadásul páran le is könyökölnek... Így hát új ötletem támad. A fegyverem láncos végével lábon csapok egy férfit, aki ettől biztos összecsuklik majd, ezt követően pedig ugródeszkaként használom és máris előre vetem magam a hang irányába. Míg a levegőben vagyok, próbálom a lehető legjobban megnézni magamnak a környéket és tájékozódni, illetve rájönni pontosan merre van. A továbbiakban így próbálom követni a tolvajt, ha pedig elég közel érek hozzá, akkor a fegyverem láncos végével megpróbálom elkapni a lábát, vagy legalább elgáncsolni.

Mivel nem tudok könnyen haladni a tömegben, azonnal cselhez fordulok. A fickó úgy esik el, ahogy szeretném és én máris ugorhatok a levegőbe. Azonnal meglátom hogy kit üldöznek és kiderül, hogy nekem is ő kell! Így hát elégedetten vetem magam utána. Sajnos nem jutok túl messzire, mivel egy fickó nyakába zuhanok, ezt követően pedig lényegében közre fognak. Azonnal vádaskodásba kezdek, hogy én is tolvaj vagyok és a srácnak segítek.
- Mit csinálnak maguk őrültek?! - dühöngök. - Yukigakure shinobija vagyok és épp a dolgomat végzem! - kiabálom.
Ekkor valaki rájön, hogy igazam van és elenged. Hiába próbálnak nyugtatni, a fejem rákvörös már az idegtől. A tömeg oszladozik, de ennek ellenére sem tudom merre mehetett a srác. 
- Köszöntem szépen, hogy elszúrták a nagyon jó esélyemet! - szólalok meg újra. - Szabadnapos vagyok, de egy idióta azt a feladatot adta, hogy keressem meg a tolvajotokat. Viszont ti pancserek elszúrtátok nekem!
Ezután minden különösebb intézkedés után tovább állok és próbálom átfésülni a falut. A fő terv az, hogy a háztetőkön szaladok és fentről nézek szét. Ha meglátnám újra a gyereket, akkor tovább mennék, mintha nem érdekelne, hogy mit csinál. Utána viszont óvatosan közelítem meg és próbálom becserkészni.

Miután dühöngésbe kezdek, azonnal csendre int valaki, de engem annyira nem érdekel, hogy tovább vergődök. Viszont a fickó még mindig dumál, ezért kis szünetet tartok hogy meghallgassam. A szavai nem igazán hatnak meg, hisz nem is lett volna dolgom velük. Én csak a megérdemelt pihenőmet akartam eltölteni. Erre jön egy idióta, aki kiadja az utasítást hogy keressek meg egy srácot, utána pedig megakadályoznak a segítségben... Majd végre már elengednek és mehetek az utamra.
Nyakamba veszem a falut és elindulok hogy megkeressem a fiút. Szerencsére hamar rátalálok, így elkezdhetek kémkedni utána. Érdekesnek találom, hogy miért pont ételt lopott, bár lenne egy két sejtésem. Ahogy alaposan felmérem a terepet csak két menekülési utat látok számára. Az egyik a kerítés, a másik pedig a sikátor másik vége, ahol a tömeg van. Végül úgy döntök, hogy fegyverrel a kezemben leugrok hozzá, de úgy hogy a kerítést ne használhassa menekülő útvonalnak. Ha azonnal menekülésbe fogna, akkor a fegyverem láncos végét felé dobom, hogy a súllyal földre küldhessem. Természetesen azonnal szaladok utána, nehogy meglógjon. Ha a földön van, akkor nem bántom, csak megkérem hogy maradjon nyugton.
Ha nem akar menekülni, miután meglát, megnyugtatom hogy nem akarom bántani és csak azért jöttem, hogy haza kísérjem. Ha esetleg ellenkezni próbál, akkor megmondom neki, hogy velem jöhet szép szóval is, de ha kell akkor akár erőszakot is bevetek ellene. Végül is nekem ugyan mindegy, az a feladatom hogy haza vigyem, azt már nem mondták hogy milyen formában.

Miután földet érek, nagyon gyorsan cselekedek. A srác azonnal menekülésbe kezd, amint meglát, de a láncom máris úton van. Sikeresen elkapom és a földre rántom, így nincs más hátra, mint hogy leszállítsam, ahova kell. Azonban itt még nincs vége a kalandnak, ugyanis egy szőrpamacs ugrik elő a srác kabátjából és harap meg. Mérgemben felüvöltök és elengedem, amit kihasznál és lelép. Viszont annyira nincs nagy szerencséje, mivel hamar beérem és már nem menekülhet. Ekkor egy öreglány szól közbe, ráadásul kosarakat kapunk tőle. Az arcomat azonnal elönti a pír, mérgemben már majd fel tudnék robbanni, de az idősekkel sosem tudtam bunkó lenni és nem is most kezdem el. Magamban dünnyögök pár sort és teszem, amit kell, egészen addig, amíg a kölyök is. Ha meg akarna lépni, akkor azonnal utána eredek, természetesen kosarak nélkül, viszont ezúttal nagyon nem kímélem meg. Igencsak ellátom a baját: jó nagyot lekeverek neki majd a fülénél ráncigálva viszem haza. Viszont, ha marad, akkor addig nem zargatom, amíg a kosarat cipeli. Úgyis hamarabb elfárad majd, mint én, utána könnyebb lesz vele bánni...

Hai Obasan!
Hoshizoku Kaito kalandja

 A nagyanyó komótosan bevásárol, miközben a kosaratok egyre nehezebb lesz. A kölyök feje vörösödik, és szinte látod, hogyan forognak a fejében a fogaskerekek, miközben próbálja kitalálni, hogyan lépjen le. Aztán ahogy a zöldségpultnál mélyebben előrehajol az anyó, már mozdul is…
De szinte meg sem rezdül a kosár, a néni botja máris megsuhintja, így a srác tiltakozva felkiált, de a helyén marad. Úgy tűnik az öreglány meglepően gyors és pontos.
-Ejnye no, unokám.. hát szabad az öreganyádat ilyen rútul cserbenhagyni? Nem hogy példát vennél a testvéredről.. Ő bezzeg jó gyerek.. Ő megérdemli az édes babgombócot.-mormolja, majd pár gyökeret pakol a kosaradba. A kissrác gyűlölködő pillantást vet rád.
-Nehogy azt hidd, hogy sokáig itt maradok. –formálja a szája, de rá kell jönnie, a néni sem tervezi már sokáig a vásárlást.
-Gyertek kisunokáim. Segítsetek hazacipelni öreganyátoknak ezeket a kis kosarakat. –A gyerek nagyot sóhajt, és kelletlenül elindul. Nem kockáztat egy újabb botos affért.
Jól számoltad, bár neked is fárasztó a cipekedés, felér egy jó kis edzéssel, rajta már látod, hogy nehezen bírja. A nyúl a gallérjában aggodalmasan mozgatja az orrát.
-Egyébként miért jöttél? Mit ártottam neked? Nem is ismerlek. -kérdezi a srác rád pillantva két lihegés között.

Kissé mérgesen fogom a kosarat és várom, hogy végre befejeződjön a bevásárlás. Azonban a sráccal vagyok jobban elfoglalva, a csomag nem érdekel. A lényeg, hogy a kölyök a helyén maradjon. Már éppen megfeszítem az izmaimat, hogy utána eredjek, amikor a mama megállítja a szökési kísérletét. A látottakon azonnal elvigyorodok, megérdemli a kis görcs. Majd végre valahára elindulunk. Szorgalmasan lépkedek a mamóca után, hogy a srác mellett haladhassak. Kérdésére ránézek. Eléggé rideg fejet vágok, így láthatja hogy nem viccelek.
- Épp a szabadságon vagyok, de egy idióta megbízott azzal hogy vigyelek haza. Na már most, szeretnék minél hamarabb túl lenni ezen az egészen és kiélvezni a pihenőidőmet. Szóval ha kell, akkor akár darabokban, de haza viszlek. Azt nekem nem mondták, hogy milyen formában kell leszállítani téged. Így ha kell, akkor eltöröm a lábad és úgy viszlek a házatokig. Ha az a szőrpamacs meg még egyszer megharap, akkor pörkölt lesz belőle!
Ezután folytatom az utat és csak akkor szólalok meg ismét, ha kérdez valamit. Ha végre megérkezünk a mamó házához, akkor ledobom elé a kosarat, majd megragadom a srácot és a lehető leggyorsabban távozok. Remélem a vénasszony nem akar engem is megállítani, mert akkor kénytelen leszek erőszakhoz folyamodni. Elvégre én sem tűrhetek sokáig az öregeknek!

Miután közlöm a fiúval, hogy miért vagyok itt, azonnal komorabb lesz. Ezután előadja nekem, hogy nem fog velem hazamenni, bármit csinálok is. A szavai nem igazán hatnak meg, valahogy nem bír érdekelni mit képzel rólunk. Az viszont picit meglep, amikor elmondja, hogy a testvére is shinobi volt, de meghalt. Ez a kis idióta hősként tekint ránk, mert szerinte a bátyja az volt. Úgy tűnik ki kell, hogy ábrándítsam.
- Ami azt illeti, semmi szükségünk a hozzád hasonló gyenge lurkókra. Ahhoz, hogy ninja lehess, elszántnak és erősnek kell lenned, ráadásul felkészültnek, hogy bármikor találkozhatsz a halállal. - mondom ridegen.
Még soha sem volt halál közeli élményben részem, de még nem is láttam mást meghalni, ezért kicsit furának tűnhetnek a szavaim. Azonban lényegében így gondolom el a létünket. Nem vagyunk más, csak eszközök mások kezében. Pénzért végzünk el különböző feladatokat: ha kell ölünk, ha kell másokon segítünk. Gyakran még a szabadidőnket sem élvezhetjük, mert valamilyen hülyeséggel bíznak meg minket, mint most...
- Már pedig engem nagyon nem érdekel, hogy mi a gondod a szüleiddel. Amint haza zavartalak, élvezhetem a pihit, amit már annyira várok. - jegyzem meg újra a dolgot. - Abban pedig igazad van, komolyabban nem bánthatlak... - ekkor ördögi vigyor jelenik meg az arcomon. - Nem hiányzik a fejemre semmilyen vérdíj, hamar kifiléznének a nagyok. Viszont az ellen senkinek sem fog szólni semmit, ha a te drága Pufi Uradat megölöm. Sőt, lehet hogy nem is én fogom ezt megtenni, hanem a drága jó "nagyink". - mondom gúnyosan.
Ezután megpróbálok megszabadulni az öregasszonytól, de sajnos nem járok sikerrel. Mérgemben a fegyvereim után nyúlok, de még időben eszemhez térek és megálljt parancsolok. Ezt nem lenne szabad művelnem! Így hát megfékezem magam, de ez eléggé nehezemre esik.
- Én csak az erdőbe akartam menni nyulat fogni! - szólalok meg sértődötten. - Anya megígérte hogy nyúlpörköltet készít nekem, ha fogok egyet, szóval nagyi engedj menni! - még könnyeket is színlelek a szemembe, mint aki épp sírni készül. 
Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kikerekedni. Ha a srác nem viselkedik, akkor jelzem hogy nála pont van egy nyúl és abból akár lehetne pörkölt.

Hehe, szerencsére minden úgy alakul, ahogy szeretném. A srác kűzd a feladatom ellen és nem igazán hisz nekem, de amikor belekezdek egy kis akcióba, világossá válik számára, hogy mi a helyzet. Kissé meglep, amikor az anyó észre veszi, hogy legszívesebben a fegyvereimért nyúlnék, de mivel nem teszem, így nincs gond. Menekülhetnék itt a falu összes shinobija elől... Nagyon nem tetszik a mamó, olyan, mintha eléggé szakképzett lenne. Valószínűleg ő is közülünk való, így jobb lesz vigyázni vele.
Végül egy utolsó feladatot kapok tőle. Nagyon örülök a dolognak, mivel már nagyon unom ezt a napot. Inkább lennék küldetésen... de komolyan! Végre szabadon sétálhatnék, élvezhetném a falu nyújtotta lehetőségeket, erre ezt a kis szerencsétlent kellene hazavinnem. Kissé kelletlenül indulok meg a mutatott irányba, ahol a pince lehet. A kutya hallatán, azonnal a fegyvereim közelébe helyezem a kezem. Ha támadna, akkor nem leszek rest a védekezésben! Nagyon lazán, higgadtan közelítem meg a pincét, nem úgy, mint egy betörő. Úgy tutira a nyakamnak esne a kutyuli.
Ha nem futok össze Buksival, akkor egyszerűen csak bemegyek a pincébe, kihozok egy zsák rizst az anyónak, majd keresek egy helyet, ahonnan rálátok a házra. Innen várom meg, hogy a srác is távozzon. Ha viszont össze akadok az állatkával, akkor jól ellátom a baját és csak utána teszem meg ugyanezt.

Nyugodtan közelítem meg a pincét, de mégis oda figyelek mindenre. Szememmel a Buksinak nevezett állatkát keresem, de szerencsére még sehol sem találkozok vele. Az öreg háza olyan, mint ő maga: öreges. Nem írom le ezért, elvégre rendben tartja, csak hát sok itt a lom. Teljesen zavartalanul jutok el a pincéig, ami nekem kissé rosszat sejtet. Próbálok benézni az ajtón, de a félhomály miatt nem igazán látok semmi érdekeset, így hát óvatosan indulok le. Amint rálépek a lépcsőre, azonnal megnyikordul. Ha ott a kutya, akkor ezt tutira meghallotta. Ennek ellenére nyugodtan le tudok menni és semmi sem jön közbe. Alaposan körül nézek, nehogy valamelyik zöldség közül lepjen meg, de semmi. Így hát teljesen nyugodtan a rizs felé nyúlok és máris megragadom, hogy elvihessem. Ekkor nyikorgást hallok a lépcső felől.
- Fenébe! - szólalok meg dühösen, majd nagyon gyorsan oda fordulok. Egy nálam kisebb valami az... Azonnal rájövök, hogy ő lehet Buksi, vagy legalábbis remélem hogy ő az és nincs több kutyája a vénasszonynak.
- Szia kutyuli! A mama küldött le rizsért... - magyarázom neki. - Nem akarok semmi rosszat. 
Nem igazán bízok meg benne, ezért óvatosan egy kunaiért nyúlok. Ha rám támadna, akkor nem leszek rest és ellentámadásba lépek. A fegyveremmel fogom leszúrni, ha túl közel jönne!

Izgatottan figyelem a közeledőt, még gügyögök is, hátha a kutya az, de szerencsére csak a kölyök az. Gonosz vigyor terül el az arcomon, elvégre most már nincs a mamó védelme alatt. Így pedig leszállíthatom végre! Már épp megindulnék felé, amikor a hátam mögé mutat. Szavaira azonnal oda fordulok, de elsőre nem tudom rendesen kivenni, hogy mi az. Végül rájövök, hogy egy hatalmas patkány ront rám. Mivel nincs túl sok terem mozogni, azonnal a kijárat felé ugrok, miközben a kezemben tartott fegyvert az állat felé hajítom. Ezután a gyerek felé fordulok, majd határozottan állon vágom, hogy elájuljon. Ha első ütésre nem borulna el, akár egy zsák rizs, akkor nagyon gyorsan kap még párat.
Amint a srác elfekszik, a ruhája alá nyúlok, és az ő drága pamacsát(a nyulat) a patkány felé hajítom. Ha ezzel meg vagyok, akkor gyorsan felnyalábolom a srácot és egy shunshinnal távozok. Ha minden rendben megy, akkor most már tényleg haza viszem a srácot. Bekopogok az ajtajuknál és ha ki jön valaki, akkor átadom a srácot. Akárki veszi is át, megmondom  hogy néhány utcagyerek megverte. Ezután pedig távozok és próbálom kiélvezni végre valahára a szabadságomat!
Ha nem jönne össze a dolog úgy, ahogy szeretném, akkor is minden erőmmel azon leszek, hogy végre távozhassak a sráccal és leszállíthassam. Unom már, hogy nem csinálhatom azt, amit szeretnék!

Dühödten esek a fiúnak, egyszerűen nincs kedvem ehhez az egészhez! Legszívesebben elővennék egy robbanócetlit és felrobbantanám az egészet, utána meg hagy egye itt a fene a falut. Elvégre egy ilyen tett után büntetlenül nem mászkálhatnék, szóval menekülnöm kellene. Ehhez meg még nem vagyok felkészülve, mondhatni harmat gyenge vagyok, nem bírnám sokáig a vadonban. Sajnos a srác szívósabb, mint gondoltam, így nem sikerül egyből padlóra küldenem. Ezután persze a patkány is nekem esik, így nincs mit tenni, agresszívabb dolgot kell kezdeményeznem. Szerencsétlenségemre ez a nap tényleg kezd egy romhalmazzá válni. Előbb ezt a kis sz*rost kell haza vinnem, ami persze nem mehet simán, majd jön a mamó, most meg ez!
- Na jó, ebből én nem kérek! - szólalok meg dühösen, majd a robbanócetliért nyúlok.
A kis papírost egyetlen csapással feltapasztom a falra, majd megragadom a gyereket és kiugrok a pince ajtaján. Amint kint vagyok nem várok semmire, még a levegőben feloldom a pecsétet, így a cetlibe zárt energiák azonnal előtörnek és felrobban a pince. Ezután egyszerűen csak a földre dobom a kölyköt, majd mérgesen nézve szólok hozzá:
- Nah, már azonnal takarodj haza, mert ha megtalállak, akkor véged! - közlöm vele a tényt, amit teljesen így gondolok.
A robbanást követően pedig nem várok semmire, hisz úgyis hamarosan itt lesznek a falu emberei, nekem pedig el kell tűnnöm. Mivel gyorsabb vagyok a korombeli genineknél, a sebességemet ki is használom arra, hogy eltűnjek. A célom az, hogy úgy hagyjam el minél gyorsabban a falut, hogy a lehető legkevesebb emberrel találkozzak. Éppen ezért próbálom feltűnés nélkül a sikátorokat használni a távozásra, ráadásul nem egy kaput választok a kiúthoz, hanem az erdőket. Ott akár még csapdát is felállíthatok azoknak akik utánam jönnének. Ha pedig kint vagyok a faluból, majd eldöntöm merre folytatom az utamat.

A tervem sikerrel zárul. A kölyök életben van, a patkányoknak vége, én pedig mehetek az utamra. Bár nem épp így képzeltem el a napomat, most már tényleg mindegy. A lehető leggyorsabban és a legóvatosabban lopakodok keresztül a falon, majd távozok és vetem be magam az erdőbe. Egy ideig minden rendben megy, már szinte el is hiszem hogy megléphetek a faluból, amikor megbotlok valamiben. A legnagyobb baj viszont az, hogy valaki szinte azonnal meg is szólal. Ilyen az én szerencsém... Csendben feltápászkodok és figyelem amit mond. Nagyon úgy tűnik, hogy semmit sem tud a faluban történtekről. Mire a kérdéséhez ér, addigra már egyenesen állok.
- Valami őrült robbantott a faluban. Szerettem volna minél távolabb menekülni, nehogy valami bajom essen. - adok választ a fickónak. - És ha megbocsájt, most mennék tovább, ki tudja mit fognak még művelni...