Vén bölcs szentélye

Az elmúlt napok nyugalmasan teltek a menyétek birodalmában Yoh számára. Ismerkedett a tereppel és új szövetségeseivel, már ami a kis állatkákat illeti, emberrel nem találkozott még Orokanán kívül a helyen. Ugyan nem tudta tanítványa merre lehet és milyen edzésen vesz részt, de lefoglalta magát saját edzésével és kísérletezett az idézéssel. Még Tsunadénak is tudott üzenni, aki elvileg bár tudott hősünk hollétéről de a hűség és a lelkiismeret azt diktálta hogy biztosra menjen a Jounin. A nyugalom aztán, ahogy szokott hamar megszűnt, amikor lakónegyedébe egy kis menyét érkezett, aki egy elhadart mondat után máris megidézte a bölcs színe elé.~Nem hiszem hogy meg fogom valaha is szokni hogy csak úgy idézgessenek oda vissza.~ Gondolta magában, amikor megérkezett, meglepetésére nem egyedül. Egy másik Shinobi pont hasonló dolgokra panaszkodott. A fiú fiatalabbnak tűnt de érződött rajta hogy nem zöldfülű teljesen. Ráadásul elég szabad szájúnak is bizonyult, vagyis már ismerős volt a környéken. Miután biztos volt benne hogy mindenki észrevette jelenlétét, leporolta fekete kabátját, biccentett egyet Saito felé és bölcs felé fordult. -Miért hívatott?- Kérdezte egy laza meghajlás után. A csacsogás ezúttal felesleges volt.

Miután mindenki akire szükség volt, tiszteletét tette, a két menyét aki megidézte a tagokat, egyből le is lépett. A Bölcs pedig nem húzta az időt, neki is kezdett a mondókájának ami egyszerű, tömör, és lényegre törő.
- Azért idéztettelek ide titeket, mivel feladatom van számotokra, amire Ti ketten vagytok a legmegfelelőbb személyek. Mint tudjátok, a Kami no Yuugen a béke megőrzése érdekében jött létre. Ezt a békét, nem csak a saját Országunk határain belül kell fenntartani, hanem más nemzeteken és földeken is. Persze, mi csak utat mutatunk az embereknek és nem szólunk bele más Országok ügyeibe, csupán akkor ha a helyzet már nagyon eldurvult. És itt most lépnünk kell. Szerte a világban vannak informátoraink akik jelentenek nekünk a történtekről és most nagyon is szükség van a szervezetre. A Tea Országában kisebb harcok dúlnak amiknek ártatlanok is áldozatul estek. A Wasabi és a Wagarashi család közötti viszályokat a Wagarashi család két bérgyilkossággal tetézte. Az egyik meggyilkolt a Wasabi család legnagyobb esélyese az idei versenyek megnyerésére és a másik pedig a család fejének fia. A feladatotok, hogy megtaláljátok a két bérgyilkost és átadjátok őket a Wasabi családnak. Így talán megtudunk előzni egy esetleges háborút az Országukon belül. Ami pedig azt illeti, a bérgyilkosok ámokfutásának ártatlanok is áldozatul estek. Ha készen álltok, akkor induljatok. Egy hajó vár titeket a sziget túloldalán. Most minden rajtatok múlik. Ha siettek akkor talán megelőzhetitek a további értelmetlen mészárlásokat.
A Bölcs, várta a válaszotokat vagy az esetleges kérdéseiteket.

// Ha kérdeznétek vagy ilyesmi akkor ide írjatok, ha nem akkor a Tea Országa --> Wagarashi Kikötővárosba. Az út eseménytelenül telt. //

// Madara, Takefumi //


Nagyon különös választ adott az öreg, az elején még mókásnak gondoltam, ezért rávillantottam kedves mosolyomat, csakhogy nagyon úgy tűnik komolyan gondolja a dolgot. Még hogy ez a szottyadt... lenne az én társam?! Hisz már járni alig tud! Hol van az a menyét istenség aki talán méltó szövetségesem lenne. Na nem, itt valami félreértés van, s már-már nyitnám is a számat de ebben a pillanatban két dolog történik. Rájövök, hogy a nevemen szólított és megjelenik a méteres menyét.
A tévedés minden bizonnyal megoldódik, hisz mi okból jött volna az a csalódást keltően alacsony kis lény, ha nem ezért, hogy társul szegődjön mellém? Egyébként meg az öreg Kitorinak hívott. Ez csak azt jelentheti, hogy hírem megelőzött, bár nem igazán értem miként lehetséges ez, elvégre még nem vittem végbe olyan nagy tetteket. Igaz komoly kalandokat éltem át például azt elmesélhetném, hogy... Felidéztem eddig shinobi létem eseményeit és bizony eldöntöttem, hogy ha valakinek, akkor ennek az öregnek nem fogok mesélni róla miként alázta porrá az önbecsülésemet Niyo Sora.
Mindenestre már kozel sem vagyok annyira lelkes, mint mielőtt az öreg megszólalt. S ez még hagyján, az egészen szimpatikus menyét is végképp leírta magát azzal, hogy "ifjaknak" szólított minket. Remek - dühöngök magamban - nem elég, hogy meg kell védenem egy nemest, akit ki tudja milyen veszélyek fenyegetnek, még emellé rám sóztak egy "hohohózó" öreget, meg egy vak menyétet. Pedig olyan jól idult ez a nap!
Ahogy Takeotól átveszem a köpenyt és a maszkot, egy pillanatig összerándul az egyik szemem, ahogy a sírással küszködök, de gyorsan - kissé durvában a kelleténél, gyakorlatilag arcon csapom magam vele - felkapom az arctakaró eszközt, egyszóval a maszkot. Elvégre minden bizonnyal én vagyok társaim reménysugara, nem láthatnak kétségbeesve! Magamra öltöm a köpenyt is. Fejpántomat a hátizsákom mélyébe rejtem.
Az utazás kissé kiengesztelt, hiszen nagyon érdekes módja volt ez annak, s ráadásul még gyors is. Ámbár ismerve menyétpajtás szem problémáit, elmormoltam egy imát, hogy ne Iwagakure egyik földesurának kérója mellé érkezzünk. A továbbiak gyorsan lezajlottak, Takeo beszélt, aminek örülök, tekintve, hogy motivációim eléggé összezsugorodtak, s az egész olyan mintha a balszerencse keze komolyan benne lenne. Maszkom alatt keserű sóhajjal megjegyzem, bárcsak itt lenne az öreg helyett Mirubi, vagy Takefumi. Még Niyo-senseinek is örülnék, tudva az Ő írányítása alatt korházba kerülnék ugyan, de soha az életben nem fenyegetné többet senki Katashi-sant!
Végül magunkra maradunk az öreggel, aki a bölcselkedéseibe fűzve, hasznos ötletet vet fel. Magam elé meredek. Hiába csalódtam így nagyon azokban kiket társul kaptam, Konohagakure no Satou hős Chunninja vagyok, a Kami no Yuugen harcosa! Ez sovány, de mégis elégséges vigasz.
- Rendben, induljunk - mondom újra vidáman.
El is indulok, amikor hirtelen lánggal egy nagyon fontos kérdés merül fel bennem, s nem is vagyok rest hamar szóvá teszem:
- Egy valamit nem értek... őőő... Bácsi-san. A fenyegető üzenetben az állt, hogy ha nem adja el a birtokát, stb. Nem lehet utána kellene nézni annak, aki meg akarja venni, vagy róla nincs információ? Ezt megkérdezhetnénk a Szamuráj-Taichou-santól!

//Uchiha Madara//
 
Ha bár minden úgy történt, ahogy akartam, mégis tágra nyílt szemekkel néztem végig, ahogy Haru-t körbetekerte a drótom és eldőlt a földre. Mintha lelassult volna az idő.. Szinte értetlenül álltam ott, és bámultam előre, miközben valami olyasmi történt, amit a legkevésbé sem gondoltam volna. Haru a földön fekve, fejét lehajtva ugyan, de jól láthatóan és hallhatóan.. sírt. Egy darabig csak savanyú képpel néztem, meg sem tudtam szólalni, vagy akár megmoccanni. A győzelmi mámoromat teljes mértékben elfeledve - vagy inkább kihagyva -, csakis arra tudtam gondolni, hogy miért? Miért történik most ez, miért okoztam én ekkora fájdalmat Harunak, saját akaratomon kívül?
- Haru... - nyögtem ki végül. Szomorúan, halkan, de még így is Haru biztosan meghallotta - Én... - csuklott el a hangom.
Mindeközben még mielőtt bármi más történhetett volna, Kano-sensei közbe lépett. A tőle megszokott széles mosollyal és tapssal gratulált a harcunkhoz, ám ez most kivételesen nem vidított fel engem. Sokkal inkább lekötött az előttem éppen feltápászkodni próbáló lány, akit láthatóan megbántottam, pedig ezt a legkevésbé sem akartam.
- Sajnálom. - mondtam még ki ezt a bocsánatkérő szót, olyan szomorúságosan, ahogy csak tudtam, ám mindez tiszta szívemből jött. Pontosan nem tudhattam, hogy mit érezhet most Haru, legfeljebb csak találgatni tudtam volna, ám.. Azt tudtam, hogy ezt nem akartam, ezt nem akarom. Jelenlegi helyzetben viszont, amit végignéztem Haru könnyes és földtől poros arcán, tudtam, hogy itt és most többet nem tehetek.
Pár pillanat múlva egy ismeretlen hangforrásra lettem figyelmes, mely a nevemen szólít. Kano-sensei lábánál volt egy apró kis teremtmény, fehér köpenyben, két lábon állva. Megtudtam, hogy az ő neve Ashi, és azt is, hogy honnan jött. Időközben pillanatnyi meglepettségem után rájöttem, hogy egy menyéthez van szerencsém. Kis lábaival egy nagy fa felé indult el, várva, hogy én kövessem. De még mielőtt megtettem volna még mondani akartam valamit Harunak, azonban.. amint megláttam keserves arcát, ahogy éppen letörli arcáról a könnyeitől nedves port egy szót sem tudtam szólni. Csupán egy őszinte, megbánó pillantást vetettem rá, a tekintetünk találkozott ám.. nem volt erőm többre, és talán nem is lett volna most olyan mondat, ami javíthatott volna a helyzeten. Így hát lassan megfordultam és a kis menyét után sétáltam.
Miközben a Ashi mögött baktattam, megfigyeltem öltözetét. A nagy fehér köpeny hátán egy piros lótusz volt, nyilvánvalóan szimbolizált valamit. Ez alatt a pár méteres séta alatt volt időm átgondolni azokat a furcsaságokat, amikre eddig úgymond nem figyeltem, túlságosan is lekötött Haru. Akinek szomorú, könnyáztatta arca állandóan előttem volt, ám muszáj volt némi figyelmet szentelnem erre a kis jövevényre is előttem. Egy beszélő és két lábon járkáló menyéttel van dolgom, aki ráadásul még fel is van öltözve. Nyilván valóan egy ninja menyét, tehát végülis annyira nem lepett meg a dolog, ám volt amit furcsálltam. Vajon honnan tudja a nevemet? És mégis miért "megtisztelés" a számára, ha velem beszélhet? Sok kérdésem volt, melyre azt hittem, hogy a következő beszélgetésünk során válaszokat kapok, ám talán csak még több kérdést kaptam. Hogy micsoda? Engem figyelnem már régóta a menyétek? - esett le az állam, miközben a kis Ashi mondandóját hallgattam. Megtudtam, hogy ő egy ninjuu, és ezen lényekről is megtudtam a szükséges információkat. A további részleteket hallgatva - amit maga a menyétek vén bölcse küldött(bármilyen fontosságot is jelentsen ez..) -, ismételten csak ámultam és bámultam, szóhoz sem jutottam. Bár tény, hogy amit így úgymond titokban kiderítettek rólam a menyétek, az mind igaz volt. Tény, hogy nem akartam háborút. Nem akartam, hogy az emberek ok nélkül öldököljék egymást, sőt, nem akartam, hogy egyáltalán öldököljék egymást. Amint kicsit jobban belegondoltam ezen dolgokba, még talán a világbéke nézetet is tudtam magammal azonosítani. De leginkább Kumo védelme, és békéje a legfontosabb számomra. Így hát kezdeti meglepődöttségemet legyőzve, büszkén és határozottan jelentettem ki:
- Megtiszteltetés lenne a Jó ügyet szolgálni, Kumogakure és a Világ békéjéért felelni, így hát szívesen csatlakozok a szervezetbe! - váltottam hirtelen mosolygós stílusra, mondhatni a jól megszokott Natsu-stílusra. - Feltéve ha tényleg megfelelek..
Nah ez volt csak ám az igazi Natsu stílus. Sosem tudom, mikor kell lezárni egy mondatot, mindig képes vagyok egy kis, apró, idióta töltelékmondatot beszúrni a mondandóim végére. Nah de.. ez vagyok én, Hiraga Natsu. A néha kicsit idiótán pozitív személyiség.
Ashi láthatóan örömmel fogadta, hogy vállalom a feladatot, majd néhány ügyes mozdulattal felkapaszkodott egészen a vállamig. Eközben én a távolabb lévő Harura pillantottam, akin valami megdöbbentő dolgot vettem észre. Mosolygott. Szélesen, teljes őszinteséggel mosolygott. Nem tudom mi történhetett ott, Kano és Matoi társaságában, míg én az újdonsült kis menyétbarátommal társalogtam, de láthatóan pozitív hatással volt Harura. Ennek nagyon örültem, és csak egy dolgot sajnáltam. Azt, hogy én nem lehetek ott. Hogy nem én voltam az, aki fel tudta vidítani őt, hogy talán nem is tudja, hogy én most figyelem őt, és azt biztosan nem tudja, hogy az, hogy én őt boldognak látom, az engem is boldogsággal tölt el.
Ezt a talán furcsa örömforrást nem sokáig élvezhettem, mert hirtelen kavargó érzés fogott el, enyhe hányinger. Az egész világ elmosódott, majd mintha magasan repültem volna, mint egy lehetetlen álomban.. Majd zuhanni kezdtem, és amint nagynehezen kinyitottam szemeimet, magasra nőtt fűszálakat látok, persze csak miután kitisztult teljesen a látásom. Hirtelen feltámadt a szél is. Pontosabban egy lágy, gyengéd szellő suhant végig a magas fűszálakon, ám még az iménti furcsaság hatására ez igen-igen meglepett. Amint teljesen magamhoz tértem, felpillantottam, és mint ma már oly sokszor, ismételten elállt a lélegzetem. Magas fák, melyek szinte az égig értek, hosszú lelógó kötelek, néhol egy-egy faház, mely szinte tökéletesen illeszkedett a fákba.. Ez valami.. Csodálatos. - bámészkodtam még egy kicsit, majd eszembe jutott Ashi otthonának a leírása, amit nemrég mondott el nekem. Erre a vidékre tökéletesen illet, úgyhogy tudtam hol vagyok. A menyétek falujában. Ezt szinte azonnal meg is erősítette a kis menyét mellettem, kin nem mutatkoztak a rosszullét jelei, mint nálam, nyilvánvalóan ő már hozzászokott az ilyesmihez.
Nem kellett sokat várnom, mire a kis menyéttársam felvette az idegenvezető szerepét és elbarangoltatott a faluban. Sok féle érdekes dolgot pillantottam meg, miközben Ashit követtem. Maga a táj is gyönyörű volt, és az, hogy mindezt pusztán menyétek építették, és látszólag megóvták minden külvilági csapástól. Egy ilyen helyet ennyire titokban, rejtve tartani nem kis teljesítmény... A másik dolog, amit megfigyeltem, az az, hogy nem csak olyan apró méretű menyétek élnek itt, mint pöttöm barátom, Ashi. Voltak kicsit nagyobban, sokkal nagyobban, ember méretűek, és még azt is meghaladók. Sokukon ugyanazt a fehér köpenyt látta, hátán a piros lótusz szimbólummal, mint azt Ashin is megfigyeltem. Nyilvánvalóan ez a Kami No Yuugen szimbóluma. Vagy valami ilyesmi lehet az eddigi információim alapján. Hosszas "városnéző" sétánk lassan véget ért, amint egy hatalmas nagy menyét elé kerültem, aki szintén viselte azt a bizonyos fehér köpenyt, füstölgő pipája pedig olyan gigászi méreteket alkotott, hogy még én is belefértem volna. Egyszerű volt rájönnöm, hogy ki is ő valójában. Ő a vén bölcs, a menyétek vezetője, akiről Ashi is beszélt, akitől az üzenetet kaptam. Immáron tudtam, hogy mit keresek itt, hogy ő miért hivatott ide, így hát nem is húztam tovább az időt. Fél térdre ereszkedtem, fejet hajtottam, majd határozott, tisztelettudó hangon megszólaltam:

- Hiraga Natsu, Kumogakure no sato-ból. Szolgálatodra jelentkezik menyétek bölcs vezetője. Megtisztelő lenne, ha csatlakozhatnék a szervezetbe, a felsőbb Jót szolgálva.

//Uchiha Madara//
 
Maga a nagy menyét bölcs előtt álltam, és ha egy óriási menyét nem lenne elég ok a meglepettségemre, akkor az óriási pipa, ami a szájában volt, biztos, hogy életem végéig emlékezni fogok rá. Ezek után nagy füstöt fújt ki, mely biztosan beterített volna egy nagyobb helyiséget is, ám ezen a kis tisztáson hamar nyoma veszett.
Milyen furcsa népség ezek a menyétek.. A faluban meg sem lepődtek a megjelenésemen, nyilvánvalóan jó párszor megfordult már itt hozzám hasonló lény. Vagyis.. ember. Éppen ezért ugyanúgy mászkáltak a fákon, vagy a fákról fel-alá, tették a napi dolgaikat. Azt hiszem.. Elvégre nem igazán tudhatom, hogy mégis milyen lehet egy átlagos menyét napirendje. Az biztos, hogy nem átlagos.. Őőő.. okés, haladjunk tovább.
A nagy bölcs előtt álltam, ki miután jól szemügyrevett, egy kisebb beszédbe kezdett bele, melyre én lelkesen figyeltem. "Mondd csak, Natsu. Mit jelent számodra a béke? Miért érzed, hogy alkalmas lennél a csatlakozáshoz?" Ezek voltak felém utolsó szavai, majd csendben, türelmesen várta a válaszomat. Tudtam, hogy ezen a válaszon nagyok sokminden múlhat. Talán ez egy tesztféleség, hogy kiderítsék, mennyire is illenék bele a közösségükbe. Az úgynevezett gondolkodási időmet ki is használtam, nem akartam egy elhamarkodott választ adni, a legjobbat kell nyújtanom, ami csak tőlem telik. Miután összeszedtem gondolataimat, határozottan kezdtem bele válaszomba:
- Születésem óta Kumogakuréban élek. Ott nőttem fel, és egyetlen alkalmon kívül tulajdonképpen el sem hagytam ezt az országot. Ez a hely, ez a falu jelent számomra mindent, azért küzdök nap, mint nap, hogy erősebb legyek és így megtudjam védeni azt. Háborús időkben pedig ez nehéz és kockázatos feladat. De egy békés világban, melyre a szervezet törekszik, nem fenyegetné semmilyen veszély Kumo-t, sőt! Egyik másik nemzetet sem. Ha én ilyen erős érzelmeket táplálok a falum, szülőhelyem iránt, biztos vagyok benne, hogy a többi ember is hasonlóképpen érezhet. Ezért a béke jó nyugalmat biztosít az embereknek, és ekkor lehetnek csak igazán boldogok. A felesleges öldöklés és pusztítás elkerülésén túl még boldogságot is hozhatunk a világra. Úgy érzem ennél nagyobb cél nem létezhet a földön. És hogy én miért lennék alkalmas a béke harcosaként harcolni? Mindig is a jó ügyet szolgáltam, igyekeztem helyesen megoldani a problémákat, és jobbá, békésebbé tenni azt a helyet ahol élek, mint a falu shinobia. Nagy megtiszteltetés lenne más hasonló célú emberekkel találkozni, és együtt küzdeni a nemesebb célért. Azt hogy erő szempontjából mennyit tudok hozzátenni a szervezethez, majd úgyis a csatamező fogja eldönteni, illetve ha már jó ideje figyeltek, akkor tudhattok rólam egy-s mást... - fejeztem be végül a beszédemet, a végét talán kicsit elrontva, vagy nem is tudom... Inkább könnyedebbre vettem a hangsúlyt, remélhetőleg ez nem lesz nagy hiba a nagy bölcs szemében.

//Uchiha Madara//
 
Türelmesen végighallgattam a vén bölcs mondandóját, és el kell ismernem rátapintott a lényegre, mégpedig azzal, hogy ő is kiemelte, hogy számomra a falum a legfontosabb. Persze ez így is van, a világ rendje és békéje mondhatni csak másodlagos lesz számomra, de nem elhanyagolandó. Talán tudja ezt a vén bölcs is, ha kimondom, ha nem, és remélhetőleg rendben is van ez így. Igaz, hogy ha például a menyétek faluja és Kumo egyszerre lenne veszélyben, és döntenem kéne, akkor kérdés nélkül Kumo felé venném az irányt. Talán még ezzel is tisztában van a bölcs, de mégis mit várhatna? Nem lehetek egyik percről a másikra egy teljesen más ember, nem lehet az, hogy ha magamra öltöm a fehér köpenyt, akkor minden ami a múltamat képezte semmissé váljon, és csakis a Kami no Yuugen céljait tartsam szem előtt. Úgy érzem ez sosem fog bekövetkezni. Nem leszek egy a szervezetért mindent feláldozó tag, de egy lelkes tagja még lehetek. Nyilvánvalóan ezt a nagy menyét is pontosan tudja, nem véletlenül hívják a vén Bölcsnek…
Gondolatmenetem helyességét azonnal bizonyították a következő szavak, melyek két pipafüst közt értek el hozzám:
- …Ilyen shinobikra van szüksége a Kami no Yuugennek.
Az előbb hirtelen felmerülő kételyeimet teljesen eloszlatta ez az utolsó mondat. Szemeim tágra nyíltak, nyeltem egy nagyot, majd letörölhetetlen mosoly kezdett kirajzolódni fiatal arcomon. Még a vak is láthatta, hogy nagyon megörültem, hogy úgymond hivatalosan is befogadtak a szervezetbe. Rövid megszeppenésem után csak ki tudtam nyögni néhány szót:
- Arigato, vén bölcs! Nem fog csalódni bennem a szervezet. – jelentettem ki boldogan, magabiztosan, mintha mindenre képes lennék jelenleg, mintha egymagam meg tudnám állítani a háborút, és mindent ami a világ sötét részein most lezajlik.
Eufórikus állapotomból egy menyét sétál elém, majd egy nagy méretű tekercset helyez elém. A tekercset kinyitva számos szimbólum található benne, és nem egy névvel is találkozok, mely mind vérrel lett papírra festve. Bizonyára valami szerződés lehet.. Feltételezésem azonnal beigazolódott, miután a bölcs újra beszédre nyitotta a száját, pofáját, pofikáját… nem is tudom pontosan mijük is van.. Szóval.. Felvilágosított engem, hogy pontosan mit is látok magam előtt és, hogy mi lesz most a dolgom. Kicsit fellélegeztem már, úgy éreztem túl vagyok a nehezén, befogadtak a szervezetbe, ez a vérszerződés és örök hűség dolog meg menni fog, innen már nem ronthatom el.
- Szóval ez azt jelenti, hogy lesz egy saját menyétem, aki társam lesz a harcokban? Nagyszerű! Választhatok?
Ujjujj Natsu, ezt most nem kellett volna.. Úgy látszik a nagy stressz után túlságosan is ellazultam, és ismét előbújt belőlem az a kis szeleburdi énem, mely néha-néha megmutatkozik, olykor-olykor nem a legjobb pillanatokban. Mint például ez is. De hát fiatalság bolondság, nem? Idiótán vakargattam a fejem, furcsa arckifejezéssel és egy még furcsább mosollyal telt el a következő néhány másodperc, ami egy örökkévalóságnak tűnt, ám hamar észbekaptam, hogy mivel húzhatnám ki magam ebből a kínos helyzetből. A megoldás kézenfekvő volt: az egyik kunai késemmel kicsit megvágtam a jobb mutatóujjamat, és a kifolyó vérrel a tekercsbe írtam a nevemet, ezzel – ahogy a bölcs is mondta – megkötetett a szerződés ember és menyét között.
Miután sikeresen végeztem a ceremóniával a bölcsre pillantottam, várva, hogy adjon valami jelzést, hogy jól csináltam-e mindent, vagy nem. A felém fújt füstfelhőből és a hallgatag bámulásból azt a következtetést vontam le, hogy jól oldottam meg ezt a rémegyszerű feladatot, így hiába is várok dicséretet és ékes szavakat, ezért most nem jár.
Ezen ünnepélyes pillanatok után ismét megjelent mellettem Ashi és kicsit félrevonultunk egy csendesebb, nyugodtam helyre az erdőben. Ezek után ismertette velem az igazi feladatomat, miszerint el kell sajátítanom az idéző technikát. Hisz csak ennek segítségével tudok majd bárhol és bármikor magam mellé hívni egy menyét szövetségest.
- Csak egy kérdés, Ashi: Mik a kézjelek? – érdeklődtem a kis menyéttől, miután ezen apróságot eltekintve minden mást megosztott velem, amit tudnom kell a technikával kapcsolatban. Úgy néz ki, hogy most pöttöm kis barátom lesz a tanítóm, tényleg bárkitől lehet tanulni a világon…
Nos akkor lássunk is neki, nem lehet olyan nehéz. Mind mindig, most sem rohantam egyből neki a feladatnak, bármennyire is egyszerűnek tűnt. Azt mondta vért kell áldoznom elsőnek. Hát legyen, az imént megvágott ujjamból könnyedén meglesz. Utána a kézjelek, majd a szilárd talaj. Ez lesz a landolási területe az idézett menyétkének. A szerződésnek köszönhetően úgy gondolom ennek a technikának nincs semmi rafinált megoldása, nem igazán lehet trükk melyet meg kéne fejtenem, pusztán koncentrálni és csinálni. Így is tettem. Megsebzett ujjamat erőteljesen megnyomva sikerült egy kis vért kennem a tenyerembe, csak egy kis vonásnyit, nem sokat. Majd kézjeleket formáltam, és:
 - Kuchiyose no jutsu! – ejtem ki a technika nevét a számon, majd tenyerem a földre csapom, az idéző kör pedig rendje és módja szerint meg is jelenik szépen kirajzolódva a füves talajon. Ezen eseményeket követve egy kis pukkanás, és némi füst után lassan láthatóvá válik valami. Valami.. nagyon-nagyon-naaaagyon kicsiny kis menyétke. Szemeim tágra nyíltak, egyértelműen nem erre számítottam. Feltételezhetően ez egy menyétkölyök lehet, vagy még fiatalabb, netán csecsemő menyét vagy nem is tudom… Az mindenesetre biztos, hogy nem ezt az eredményt szerettem volna, és amint rápillantok Ashi-ra látom rajta, hogy ő sem ezt várta tőlem. Amilyen gyorsan jött az új látogató olyan gyorsan is ment el, mondhatni annyi időt volt köztünk, mint apró kis pöttöm mérete. Fenébe! Pontosabb koncentrációt Natsu! Bár sejthettem, hogy elsőre nem fog menni, rá kell még érezni az ízére. – határoztam el magam, hogy mostmár elég volt a laza figurámból, ideje komolyan vennem ezt a dolgokat, bármennyire is egyszerűnek tűnhet a feladat, nem szabad félvállról vennem, 120%-ot kell nyújtanom a biztos siker érdekében.
Még pár kísérlet után – ami az elsőhöz hasonlóan nem mondhatni, hogy tökéletes volt -, csendben, de talán Ashi számára is jól hallhatóan megjegyeztem:
- Talán könnyebb lenne a dolog, ha tudnám, hogy kit akarok megidézni… - mormogtam az orrom alá.
Hirtelen jött felindulásból, csak úgy spontán, illetve a képzelőerőmet használva elképzeltem egy menyétet. Szemeim behunytam és erősen koncentráltam az általam kreált kis állatkára. Egészen apró volt, olyan 20-30 cm, sárgás-barnás szőrzet, bajuszkái jobbról-ballról ácsingóztak oldalra, szeme színe sárga volt, és abban a tipikus menyét pózban állt, amikor felállnak a hátsó lábukra, és felemelkednek, mintha csak kikukucskálnának valami mögül. Valahogy ilyennek képzeltem el a még csak elméleti síkon létező menyétkémet, ám hamarosan mindenre fény derül. Véráldozat, kézjelek, Kuchiyose no jutsu, földre csapás, pukkanás, füst.. és máris meglett az eredmény. A füst lassan szálingózott el, mígnem végül teljesen felfedve azt az alakot, akit sikerült magam mellé idéznem. Mint a mai nap folyamán már oly sokszor, most is tágra nyíltak szemeim, szóhoz nem jutottam, ugyanis a fejemben elképzelt menyét tökéletes megtestesülés jelent meg előttem, abban a kis cuki menéytpózban.
- Ilyen nincs… - nyögtem ki végül, majd továbbra is csak bámultam az új jövevényre.
Remélhetőleg Ashi szól valamit, vagy netalántán a frissen megidézett menyét – feltéve ha beszédképes -, és az majd kizökkent ebből a meglepődöttségemből. De.. így vagy úgy, azt hiszem sikerült a technika.

//Természetesen a választott menyétem Ichi :3//