Hoshino Takayuki

Név: Hoshino Takayuki
Ország: Tea Országa
Rang: Szamuráj - Ronin / Zsoldos
Nem: Férfi
Kor: 20
Vércsoport: AB
Chakraszint:

Kinézet: Egy 186 centi magas és nagyjából 72 kilós fiatal, akinek fizikuma terén nem kell szégyenkeznie a kemény munkával töltött időknek hála. Igazi különlegessége hogy feje úgy becsillan, mint a reflektor fénye. Igen tényleg nincs haja az ipsének. Szemei azonban már vannak, amik a fényben feketén csillognak, mellettük pedig, piros festék csíkocska díszeleg. Ruházata egy olcsóbb fekete kimonóból áll lábbeliként, pedig egy warajit visel.

Jellem: Teljes egészében optimista és kitartó. Egyszerűen csak nincs az-az isten, hogy feladja ettől lesz igazán makacs és egyszerűen gondolkodó. A természet igaz barátja kopasz barátunknak, aki szívesen tölti idejét a szabadban, mint sem egy házban kuksol. A legtöbb esetben teljes egészében nyugodt ám mikor a kard útjáról szerzett tudását kritizálják rendesen, ki tud akadni. Tény lövése sincs az eszméről, mert hát gyerekkorában a dojoban se tudták beléverni a tudást ám kardforgató képessége vitathatatlan.

Felszerelések: A szamuráj elhagyhatatlan társa vagy inkább társai a daisho vagyis egy katana és egy wakizashi. Bár szamuráj nem az őskorban vagyunk, így mindig van nála egy hátizsák benne egy váltás kimonoval ami teljesen, megegyezik azzal, amit hord, illetve még egy pár lábbeli, ha az út során tönkremenne. A tisztálkodó szerek, mint szappan, fogkrém és fogkefe szintén megtalálható a kelléktárban. Mindezeken kívül található nála egy vízzel teli nagyjából fél literes kulacs, egy elsősegély készlet és végül egy egyszerű stílusú bőrből készült pénztárca. Mindközül a legfontosabb dolog azonban egy kisebb tekercs, melyben az öreg pár technikát és elméletet osztott meg.

Előtörténet:

Az erdő mélyén egy ház lángol füstjével megtöltve a levegőt, eltörölve mindazt, amit egykoron látott. Történetünk korántsem lesz hosszú vagy kacifántos, de még izgalmas se. Ám tegyük félre a komoly hangvételt és a negativitást és térjünk át hősünkre. Kereskedő családból származik a drága kinek haját még a Nap sem látta. Egyetlen gyermeküknek ugyanis nem volt és úgy néz ki nem is lesz már haja ez, tehát az ő kegyetlen sorsa. A földművelés erősíti a testet és növeli a kitartást a termelt zöldség jó az egészségnek eladva, pedig a pénztárcának. Ez lenne a család, ahová született egy itókáról nevezett országban, a Tea Országában. Házuk a déli határ mentén álldogált, most pedig a tűz martalékává vált. Na de ne szaladjunk ennyire előre, lássuk hol is tanult ez az ipse. Mikor a tízet betöltötte egy messze földről jött öreg szamuráj dojot nyitott a kerületbe. Ide várt minden lelkes tanulni vágyó gyermeket kik a tudásért epekedtek. Itt tanult a Hoshino kölyök ki úgy hitte a kardnál nincs menőbb a föld kerekén. Nap, nap után edzették testüket és fejüket, hogy el ne veszítsék az eszüket. Megtanulták, hogyan legyenek jók és győzzék le a gonoszt, mert ha nem így tesznek életük már régen rossz. Stílusa nem volt az iskolának minden az alapról szólt nem a piáról. Így teltek az évek, míg cseperedett a gyermek edzett és dolgozott, mígnem saját kardot nem vásárolt. Tizenhat éves fővel készült elhagyni a házat ám szükség volt rá így úgy döntött ez még várhat. Így hát elfeledetten porosodott a kard rozsdállott a penge mikor betörő jött ki fogát a zöldségre fente. Takayuki mert ez volt a keresztneve nem volt rest és felkapta fegyverét, hogy azzal a betolakodót elrettentse. A megátalkodott galád nem ijedt meg és tőrt rántott karja, pedig kést többé nem fogott. Egy határozott mozdulattal csapott le, ám a meggyengült penge a csontba ragadt bele. Szitkozódva, magát összevizelve és nem utolsó sorban jajgatva, vállában a kardal futott el a gyáva. Dicsőséges nap volt hol tudását kamatoztatta és első csatáját megnyerte, a vagyont pedig megvédte. Oda lett a kard de a becsület megmaradt az öreg szamuráj, pedig büszke volt, mint még soha. Újabb évek teltek el munka és edzés, a házat pedig rablók többé nem környékezték. Egy napon azonban apuka rosszul lett ágynak esett majd a halálé lett. Anyuka még kitartott de a depresszió húzta, mígnem a szakadék nem hívta. Egyedül maradt az árva gyermek ki már lassan a férfikorba lépett. Minden tőle telhetőt megtett és egy évet serényen végig termesztett. Eljött a tél a föld elfagyott a három hónap alatt, pedig kardot forgatott. Megismert új mozdulatokat, na meg a chakrát persze nem értette mi az, de nem mondta, hogy viszlát. Eljött a tavasz kivirágzott minden, ő pedig szépen, eladott mindent. Üres lett a ház, az ő zsebe pedig tömve, minek egy részét kardra költötte. Most hogy már nem köti lakához semmi, útnak indul, és helyét megkeresi. A fából készült kuckó remek és gyúlékony, nem is volt rest az olajat szétlocsolva mindent felgyújtott. Ám egy szikra pattant a közeli fára, az pedig társára, míg nem már lassan minden lángolt. Kopasz fejét egyik karjával takarva egy „Basszus ez nagyon ég!” kiáltással rohant el miközben fenekét vakarta. Azt hogy hol jár, senki sem tudja, ám lelő helyét a csillogás mutatja. Ám ott, ahol szükség és baj van, ő felbukkan, és rendet vág, ám ha nagy a gáz, akkor elillan. Ha útszélén ragyogást látsz és egy hullát, ne aggódj nem halt meg, csak egy alagutat lát. Hozd hát vissza, hogy útját folytathassa, és hű társad legyen, mert rájött ez az élet nem oly könnyű, mint a mesékben. Ám hagyjuk ezt a rizsát, mely a szükséges helyet kitöltötte, ragadjunk hát kardot és csapjunk a közepébe. Szemet szemért fogat fogért és néha majd a pénztárcád is elveszi azért, mert a szükség nagyúr és ezt ő jól tudja, pénz nélkül pedig, nem kerül ramen az asztalra. Ha itt megállnék, csúnyán néznének a népek, így hát lássuk, mitől repesnek a szívek. Hősünk ki a természet rabja és vagy egy fél erdő porig rombolója. Valójában ő gáláns lélek ki a nénit is vállán viszi a hegyre, míg száz kilós cókmókjától majd le nem szakad a lépe. Ám ne hogy már csak jókat írjak róla, lássuk mi az, mitől mindenkinek feláll a haja. Sok férfiú közt nem ő az egyetlen ki részegen vág ketté egy asztalt, ha felönt a garatra, míg a pincérnőt tapizza. Útjai hosszúak és fárasztóak viszont ad magára így a vízesés örömmel várja. Fogkeféjét néha elhagyja így mire a városba ér a szájszagától döglik minden lény. Röviden ennyi mit érdemes tudni róla és bár szerény művem nem bestseller begyújtósnak még megfelel.