Nashimaru Hoshino

Név: Nashimaru Hoshino
Ország: Füst országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: ?
Kor: 13
Nem: férfi
Felszerelések:
Széles övtáska, benne: 1db elsősegély készlet, 5db füstbomba; 10db robbanócetli, 10db makibishi, 5db kunai, 1db csúzli, 20db fémgolyó a csúzlihoz
Shurikentartó a jobb lábán, benne: 5db shuriken
Kinézet: Kissé torzonborz vörös hajam van, ami a hófehér bőrömhöz képest valósággal rikít. Szemöldököm meglehetősen vékony, a szemem pedig világosbarna, enyhe sárgás árnyalattal. A testalkatom meglehetősen átlagos: 150Cm magas vagyok, meglehetősen vékony, de sportos fizikummal. Ruhatáram változó, többnyire kék(és annak árnyalatai) kimono, melynek ujjai hosszabbak a kelleténél. Szeretem, ha nem látják a kézfejem, mert így könnyedén meglephetek bárkit.
Jellem: Nagyon barátságos vagyok, állandóan mosolygom. Meglehetősen segítőkész vagyok, ha valaki megkér valamire, akkor nagyon ritkán mondok nemet. Szeretek viccelődni, vicceket mesélni, illetve szeretem a különböző történeteket. A betegségem miatt számos könyvet elolvastam már, mondhatni igazi könyvmoly vagyok.
Technikák:
Alap E szintű technikák

Előtörténet:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy falu. Na jó, nem csak volt, mert még most is meg van, de a könyveimben gyakran kezdődnek így a történetek. Szóval van ez a falu, mely a Füstben Rejtőzik. Itt születtem 13 évvel ezelőtt, egy szerető ninja családba. A szüleim mindketten a falu szolgálatában állnak, ezért nem volt rám elég idejük. A nevelésemben egy dada működött közre, aki nem a klán tagja.
Mondanám, hogy a gyermekkorom olyan volt, mint mindenki másnak, de ez nem így volt. Még csecsemő voltam, amikor összeszedtem egy nyavalyát, ami a tüdőmet támadta meg. A szüleimet ezért sem láthattam túl gyakran. A gyógymód ugyanis sok-sok pénzbe került, ami nekik sok küldetés teljesítését jelentette. Így a dadám vitt mindenhova, ahova kellett.
A gyermekkorom jelentős részét különböző fürdőkben és a hegyekben töltöttem. Amikor elértem a megfelelő kort, a szüleim beírattak az akadémiára. Ekkor már egy inhalátor segítségével szinte teljes értékű életet élhettem. Az első napom az iskolában nem volt zökkenőmentes. Sokan megbámultak a hófehér bőröm miatt, ráadásul a helyi bunkó is belém kötött. Mint kiderült, Genzo már kétszer is megbukott a Genin vizsgán, éppen ezért szívesen zaklatta a nála fiatalabbakat. Szerencsémre engem csak néha piszkált, inkább egy másik srácot szemelt ki magának. Egyszer elvette az osztálytársam ebédjét, aki éppen ezért nem evett egész nap. Benimaru szegény családból származik, szóval nem ehetett annyit, amennyit szeretett volna. Még most is magam előtt látom, ahogy sír az incidens miatt. Ekkor borult el kissé az agyam. A mérgemet az erdőben adtam ki, csúzlival fákra lövöldöztem, közben azon agyaltam hogyan változtathatnék ezen az egészen.
Teltek múltak a hetek, egyre több mindent tanultunk, de Genzo szekálásai cseppet sem csillapodtak. Az egyik alkalommal újra Benimarut fogta ki magának, amit én nem hagyhattam annyiban. Fogtam a csúzlimat és tarkón lőttem az idősebb fiút.
- Ez meg ki volt? - fordult meg, mire újra lőttem.
A fiú könnyedén elkapta a lövedéket, viszont a következő eltalálta a kezét. Dühtől eltorzult arccal indult meg felém, mire válaszul lábon lőttem. Ezután sarkon fordultam és elszaladtam. Nagyjából az akadémia hátsó udvaráig jutottam, amikor a tüdőm gondolt egyet és sajogni kezdett. A betegségemet a mai napig nem gyűrtem le teljesen, de inhalátor segítségével hamar rendbe jövök. A probléma viszont az volt, hogy a gyógyszerem az a teremben maradt. Amikor visszafordultam, Genzo már az ajtóban állt és nagyon örült, hogy láthat. Egyetlen ütéssel leterített, majd rám mászott, hogy alaposan ellássa a bajomat. Ekkor viszont Benimaru avatkozott közbe. Elég rendesen összekaptunk, de végül ketten elbántunk Genzóval.
Amikor a szüleim megtudták, hogy mi történt, azonnal ki akartak venni az akadémiáról. Egyedül a tanároknak köszönhetem, hogy valahogy meggyőzték őket. Így a balhé ellenére is folytathattam a tanulmányaimat. Genzo viszont soha többé nem zaklatott minket!
Ezután már nyugodtan teltek az évek és lassan eljött a vizsga ideje. Mivel az egészségem nem a legjobb, rám teljesen más feladatok vártak, mint a többiekre. Először is egy tesztet kellett megírnom, amelyben főleg a falu történelméről kérdeztek. Ezt követően jött egy állóképesség teszt. Futnom kellett három kört, majd célba kellett lőnöm, végül pedig fekvőtámaszokat kellett csinálnom. Egyszer elfogott az émelygés, de nem kellett a gyógyszeremet használnom. Ezután pedig be kellett mutatnom a Bunshin technikát. Ez már kicsit nehezen ment, de csupán csak azért, mert már el voltam fáradva. A falu vezetője végül átnyújtotta a fejpántomat, melyet szerintem életem végéig büszkén fogok viselni.