Nashimaru Shizu

**Nashimaru Shizu** Szer. Aug. 07 2019, 20:18

A Chakra meg a többi...
// Nyomokban káromkodást tartalmaz //

- Hé, hé! Odanézzetek! Egy sötét bőrű. Van nála valami. Tekercs?
- Van nála más? Táska? Valami?
- Van biza! Úgy látom tele is van.
- Nem gondoljátok hogy ez egy kicsit gyanús?
- Te meg miről beszélsz? Egyedül van egy földúton az erdő közepén. Teli torokból kiálthat segítségért, senki sem hallaná.
- Hát épp ez az. Milyen józan eszű vágna át egyedül ezen az erdőn? Még fegyver sincs nála.
- Istenem Hakaku, szerinted mi miért poshadunk itt egy bokor mögött egész álló nap? Hogy elkapjunk valakit aki egyedül vág át ezen az erdőn fegyver nélkül. Hát istenem hülye vagy te?
- De hát nem pont azok az emberek mernek egyedül menni akik meg tudják védeni magukat? Vagy valami ilyesmi. Valahol olvastam hogy…
- Na látod ez a baj, hogy olvasol, itt kéne élned a való világban és tudnád hogy nem úgy van az ahogy a könyvekben holmi okosnak tűnő emberek megírják. Meg ha úgy vagy vele hogy nem kellene, akkor minek vagyunk itt? Hajnal óta itt várunk valakire, hát itt van, hát essünk neki.
- De, de én azért nem mondtam korábban hogy nem kellene mert akkor még nem gondoltam bele hogy lehet hogy akik egyedül mennek át az erdőn azok lehetséges hogy erősebbek az átlagnál.
- Hát nem igaz hogy nem áll be a szád, csak vedd fel a maszkot és menjünk.
- De minek veszünk maszkot?
- Miről beszélsz már megint? Hát nyilván azért hogy ne lássák az arcunkat.
- Hát azt tudom de te mondtad hogy senki sincs a környéken, őt meg úgyis megöljük akkor meg minek? Egyébként is olyan nehéz kilátni belőlük.
- Hát a szarkavaró anyádat már! - kiáltott fel – Banditák vagyunk vagy nem? Milyen rohadt bandita banda rabol maszk nélkül? Kérdezd csak meg apádat, ő még aludni is maszkkal jár.
- Hát de ő azért mert rossz a tüdeje…
- hÁt dE ő aZéRt mErT rOsSz a tÜdEje… Ez a baj hogy úgy forgatod a dolgokat hogy neked legyenek jók. Ami van az van. Kész. Maszkkal ment aludni? Abba.
- Hát jó de ő nem tud a maszk nélkül levegőt venni. Egyébként meg ezek nem is légáteresztők, alig kapok benne levegőt. Nem tudtál volna pamutból csinálni? Ez a kemény-bőr maszk még horzsolja az orrom hegyét is.
- Nem tudnál kicsit hálásabb lenni? Tudod milyen nehéz volt ezeket is megszerezni? Egyébként meg miért csak most mondod hogy szar? Itt volt rá az egész napod és a tegnapi hogy felpróbáld.
- Hát jó de olyan hülyén nézek ki benne, mint valami szexrabszolga. Meg hát csak nem fogom én ezt otthon próbálgatni, ahol lát engem anya, meg a nővérem, így is azt hallgatom tőlük hogy biztos azért nincs barátnőm mert a fiúkat szeretem, most ha még ebbe meglátnak ki is tesznek otthonról.
- Na jó de itt volt az egész délelőttöd, most miért nem próbáltad fel.
- Mivan akkor ha meglát valaki, hogy egy bokor mögött három másik férfival egy bőrmaszkkal a fejemen fekszek, amin van két alulméretezett lyuk a szeménél és egy túlméretezett lyuk a szájánál??
- Hát de pont most mondtad hogy úgy sem jár erre senki, meg nincs senki a közelben akkor meg mitől félsz hogy meglátnak?
- Fiúk, azt hiszem elment a srác.
- Mi?
- Mondom, már nem látom sehol. Várjatok, várjatok. Jön még valaki. Egy lány.
- Van nála valami értékes?
- Egy hátizsák. Meg van nála valami kard is.
- Fegyveres? Lehet át kellene gondol…
- Kuss és húzd fel a maszkot. Még egyszer nem basszuk el. Toshi, Vágj a lány elé, én hátulról bekerítem. A többiek várjanak a bokorban maradjanak rejtve, ha gané van, gyertek segíteni. És Toshi, ne felejtsd el! „Rablótámadás, ide az értékekkel”. Mozgás.

Egy pár napja már úton volt a lány. Városról városra járt, hogy legalább estére meg tudjon pihenni és le tudjon fürödni valahol. Most is épp egy közeli faluba tartott, miközben magának dúdolgatott, és verseket próbált felidézni az utazásról amit még tanítója mutatott neki. Azonban mikor hallotta ahogy oldalról valaki közeledik csendben maradt, megállt és próbált fülelni. Nem tudta hogy ember vagy állat.
- Főnök, basszus ezek valami csalánbokrok! - Hallatszott, majd nem sokkal később kilépett a susnyás közül egy magas férfi, koszos és faágakkal összetűzdelt rövid ujjú pólójában és rövidnadrágjában. Elég termetes volt, talán 180 centi, bokája és térde között pedig vöröses volt a bőre illetve már messziről is lehetett látni hogy kezd feldagadni. Kezében egy fatuskó volt fején pedig valamilyen gagyi bőrmaszk, aminek egyik szemlyuka nagyobbra volt vágva mint a másik.
- Rablótámadás! Ide az értékekkel! - Mondta majd a lány mögül egy másik mélyebb hang is megmutatta magát.
- Te hülye, túl korán mentél, én még nem vagyok pozícióba! - Mondta dühösen majd másodpercekkel később megjelent egy másik hasonló öltözetű férfi is, azonban ahogy rálépett a földútra bal karjába bele akadt egy akácfatövis, ami magával rántotta az ágat.
- ÁÁÁ! - Kiáltott fel fájdalmában – A ROHADT ÉLETBE MÁR! - Folytatta miközben visszább lépett egy párat hogy az akácfa ága ne húzza annyira a bőrét. Próbálta kiakasztani a jobb kezével, azonban még tartotta benne a fegyvernek szánt rozsdás fejszéjét, emiatt ez kicsit nehezen akart összejönni.
- Főnök, segítsünk? - Jött a kérdés a bokrok mögött rejtőző magas hangú Hakakutól.
- Nem te idióta, mondtam hogy maradjatok rejtve.
- Hát jó de úgy tűnt mintha bajba lennél.
- NEM VAGYOK BAJBAN. Csak egy rohadt akáctövis beleakadt az alkaromba. Mindjárt megoldom. - Mondta majd megunva a küszködést rácsapott a fejszéjével az ágra, ami nem csak nem tört le, de még jól meg is lett rázva, amitől a főnök szeme kicsit elkönnyesedett.
- Esetleg segíthetek valamiben? - Kérdezte Shizu vigyorogva.
- Csendet! - mondta a főnök mire hallatára nem csak Shizu és az emberei, de látszólag az egész erdő elcsendesült. A férfi nagyokat lélegzett, legalábbis próbált de a maszk miatt ez kissé nehezére esett, legalábbis az orrán keresztül. Mély levegőket vett, az izmai többször is megfeszültek, látszólag próbálta rávenni magát hogy végre levágja azt az ágat teljes erejéből,mígnem észre nem vette hogy a lány közeledik felé.
- Azt mondtam csendet! - Mondta a lánynak.
- Egy szót sem szóltam. - Felelte Shizu majd egy könnyed mozdulattal kiakasztotta a tövist a férfi karjából, aki megvizsgálta a kicsit vérző sebet, majd csapásra emelte a fejszéjét Shizu feje felett.
- Ide az értékekkel! - Kiáltotta
- Igazán szívesen. - Sóhajtott Shizu – Nincs nálam semmi értékes. - Folytatta majd jobb kezét a Wakizashi markolatára helyezte. A férfi szeme dühbe fordult.
- HÁT MAJD AKKOR MI… - Ordított, azonban hirtelen egy idegen hangra lett mindenki figyelmes az út másik oldalából.
- Elnézést, kiáltásokat hallottam, minden rendben? - Kérdezte egy öreg néni, kezében egy gombákkal teli kosárral. - Chinchinmaru? Te vagy az? Mégis minek van rajtad az az ócska maszk? - Fordult a „főnök” felé. - Az az apád fejszéje? Egész nap hallgatta a falu a káromkodását hogy nem találja. Ej mit fog szólni ha ezt megtudja.
- Saya néni kérem ne mondja el neki. - Chinchinmaru hangja hirtelen sokkal lágyabb hangnembe váltott. Persze párbeszédük itt nem ért véget, az öreg néni belekezdett a mondandójába, mint minden valamire való öreg néni. A „Semmirekellő”, „Suhanc”, „hülye” jelzőket látszólag hangszálak nélkül is meg tudta volna formázni a szájában. Shizu, mikor látta, hogy a figyelem elterelődött róla lassan elkezdett hátrálni, majd elindult tovább a földúton, azonban Toshi mellett még egy pillanatra megállt.
- Szóóóval, a közelben van a falu? - kérdezte Shizu.
- Ó igen – jött a gyors válasz – Még vagy fél órányi séta előre, akkor látni fogsz egy nagydarab követ ahol elválik az út két irányba, a jobb oldali a faluba a bal oldali egy szentélybe vezet, na már most ha követed a jobb oldali utat akkor öt percnyi séta után elérsz egy kis patakhoz, amin át kell majd jutnod. Ha ügyes vagy akkor a kis kövecskéken át tudsz ugrálni, de elég hideg a víz, úgyhogy ha nem érzed magad kockázatvállalónak, akkor 10 percnyire a patak folyását követve találsz egy régi fahidat. - mondta mindezt olyan hangnemben, mintha már el is felejtette volna hogy nem két perccel korábban még kirabolni próbálta a lányt. - Tudod azt a fahidat még anno én építettem az apámmal amikor… - kezdett bele a folytatásba azonban az öreg hölgy félbeszakította.
- Toshiitaru? Hát te is ekkora marha vagy? Veled egyébként is beszélni akartam. Valamit meg kellene magyaráznod...
- Szerintem siess mielőtt téged is felelősségre von. - Súgta oda a lánynak.
- Hát… Köszönöm a segítséget. - Mondta Shizu mire Toshi csak kacsintott egyet majd elindult az öreg hölgy irányába miközben már gyártotta a kifogásokat.
- Ha Saya néni arra gondol hogy a kecske fájlalja a farát, szóval az úgy volt hogy tudja nincs barátnőm meg múltkor nagyon lerészegedtünk és… - Shizu már nem hallotta hogyan folytatódik tovább a történet, mert sietve igyekezett továbbállni.

Követve a leírt útvonalat, hamar elért a patakhoz. Ahogy támadója leírta, valóban vannak kiálló sziklák, amiken megtörik a víz menete és amiken ügyesen át lehetne ugrálni, de úgy gondolta, hogy pár percnyi extra séta talán nem nagy áldozat a szárazságért, így hát elindult a patak mentén, élvezve a természet lágy ölét, hallgatva a madarak csicsergését, a fák susogását, és gyönyörködve a fény víg táncán a vízfelületen. A visszafele úton, a patak másik oldalán ahogy közeledett vissza az út folytatásához egy sötét bőrű fiúra lett figyelmes aki épp a patak felé közeledett. Shizu akarva akaratlanul is elbújt egy fa mögé, kíváncsi volt rá hogy vajon megpróbálkozik-e a kövekkel, vagy ő is a hosszabb utat választja.

Azonban meglepettségére egyik szcenárió sem következett be. Shizu nem akarta elhinni amit látott. A fiú úgy sétált át a vízfelületen, mintha szilárd talaj lett volna. Meglepődöttségére ad tanúbizonyságot az is, hogy a fiú már egy perce továbbállt, de Shizu még csak ekkor tért magához. Odasietett a patak partjához, és óvatosan hozzáérintgette a lábát a vízfelszínhez, kereste hol a trükk. Levette a szandálját, hátha csak a bőr érintkezésével működik.
- Samui! - Motyogta magában ahogy hirtelen elvette a lábát a vízfelszínről. Egy ideig még nézte majd négykézlábra ereszkedett és szemmel keresgélt valamilyen szerkezetet a patak medrében.
- Te meg mit csinálsz? - Kérdezte egy fiatal, fiús hang a lány mögül, melyre hirtelen Shizu felpattant és hátranézett. Az előbbi sötét bőrű srác volt az, aki átsétált a patakon. Talán három-négy évvel volt idősebb Shizunál.
- Te mit csinálsz? - Kérdezett vissza – Láttam ahogy átsétáltál a vízen, hogy csináltad? Hol a trükk? - Kérdezte miközben szemmel még egyszer gondosan végigfutott a sziklákon, a medren, és a vízen, keresve akármilyen árulkodó jelet.
- Trükk? - Kérdezett vissza kuncogva – Nincs semmilyen trükk. Chakra van.
- Chakra? Az meg micsoda? - A kérdésre a fiú kissé elgondolkodott.
- A nagyapám szerintem sokkal könnyebben szavakba tudná önteni, de a lényeg, hogy a Chakra mindnyájunkban benne van, csak tanulni kell a használatát. - Mondta, majd ráugrott a vízfelszínre. Shizu szemei tágra nyíltak most, hogy közelről láthatta hogy valóban semmilyen szerkezet nem tartja a fiút a vízen. - Szeretnél talán te is vízen járni? - kérdezte hivalkodóan.
- Még szép! - mondta egy másodpercet sem hezitálva. - Ki nem akarna? - A fiú csak nézegette egy ideig a lány arcát majd mosolyogva hümmögött egyet.
- Juuichironak hívnak. Imari Juuichiro. De szólíts csak Juu-nek.
- Nashimaru Shizu.
- Nos, Shizu-chan… - Kezdett bele Juuichiro, azonban látta ahogy Shizu szemei hirtelen szúrósabbak lettek – Shizu-san. Gyere el holnap reggel szentélybe a hegy tetőn. Ha a sziklánál balra fordulsz, az egyenesen oda vezet. És szerintem indulj korán. - Mondta kacagva.
- Megoldható. Meddig tart amíg megtanulok vízen járni?
- Az teljesen tőled függ. Na de, gyere, elkísérlek a falu fogadójáig, sok arrafelé az alkoholista, de legalább olcsó a szállás és kedvesek az emberek. - Ajánlotta, majd mielőtt még megvárta volna a lány válaszát, már el is indult. Shizu persze követte.
- Na és mi járatban errefelé? - kérdezte Juu.
- Csak erre vitt az utam. Nemrég indultam el Yoichából. Itt is csak áthaladóban vagyok, északra tartok a Konohai határ felé.
- Áh, Szóval Konoha a cél?
- Nem, ott is csak átutazok. Kemurigakure. Na és te? Nem úgy tűnik hogy idevalósi vagy.
- Valóban. Bár ez egy hosszú történet. Legalábbis hosszabb mint az utunk a faluba. A Villám országából származok, illetve a nagyapám is. Néhány éve vagyunk itt. A szentélyben élünk ahogy már említettem.
- Valamilyen szerzetesek vagytok talán? - Kérdezte Shizu kissé gúnyolódva.
- Dehogyis! - Nevetett fel Juu. - Bár nagyapa néha úgy viselkedik. Egyébként többnyire öneltartóak vagyunk, de néha napján hozok fel a faluból… élelmiszert. Na de lassan meg is érkezünk! - Mondta Juu és ebben a pillanatba előbújtak a fák mögül a kurta épületek. A fiú elvezette a lányt a fogadóig ami a falu közepén állt, majd ugyanott felpakolta a táskáját italokkal majd mielőtt még elindult volna vissza, még adott pár tanácsot Shizunak.
- Ne hozz sok holmit, csak ami nagyon kell. Igazából szerintem ne hozz semmit csak magadat. - mondta majd elköszönt a lánytól, illetve a fogadóstól. Bár nem volt még túl késő, a nap sem ment le, de mivel korán kellett kelni Shizu úgy döntött hogy talán a korai alvás bölcs dolog lenne.

# Másnap hajnalban

A korán kelés sosem esett jól a lánynak és ez most sem volt másképp, bár most kivételesen a kíváncsiság eltompította benne a fáradtságot. Még a nap sem kelt fel teljesen, ő már úton volt. Aludni is alig tudott, fenntartotta a vízen járás gondolata. Első akadályként a már jól ismert patak került az útjába, melyet ezúttal a köveken próbált meg áthidalni. A nyirkos és vizes kövek azonban csúszósnak bizonyultak, és egy elfojtott sikollyal ugyan, de nagyot csobban a lány a jéghideg vízbe.
- Samui! Samui! Samui! - Motyogta magában reszketve ahogy próbált kimászni a vízből. Ügyet sem vetve vizes ruháira továbbhaladt. Elfordult az út menti sziklánál balra, s egyenes úton ment egy hegy felé, aminek a lábánál egy hosszú és kanyargós lépcsősor indult. A lány keresve sem találta a végét, úgyhogy nagy sóhajtások közepette nekivágott a hosszú és fárasztó útnak. Shizunak szerencséje volt erőnléti edzésekhez, de érezte hogy itt most egy kicsit másról van szó. A lépcső nem csak felfele vezetett, de néha lefele is, így meghosszabbítva az egyébként is igen hosszú felfelé vezető utat. Mintha szándékosan úgy lett volna kiépítve, hogy lefárasszák az arra tévedőket. Fel sem tűnt a lánynak hogy a nap, mely már igencsak magasan járt, rég felszárította róla a vizet, és már csak az izzadtságtól nedves a bőre. Az út utolsó egy ötödét pedig sűrű szünetekkel, illetve négykézláb tette meg.

Fent a hegy tetején, egy torii fogadta, mely alatt egy kikövezett út vezetett egy jinja felé. A szentély mellett pedig egy ház állt megemelt alapokon, lépcsőin pedig Juu várta a lányt, akinek még csak most volt ereje remegő lábaira felállni.
- Jó reggelt! - Szólt oda a fiú. - Már kezdtem aggódni hogy legyőz a lépcső.
- Dehogyis, dehogyis. - Fújta ki magát a lány – Bár egy kicsit túlerőben voltak a lépcsőfokok. - A fiú mosolygott majd közelebb sétált a Shizu-hoz.
- Kicsit korán érkeztél a nagyapám még alszik.
- Alszik? - kérdezett vissza kicsit ingerülten, majd felnézett az égre hogy ellenőrizze a nap állását. - Miért mennyi az idő?
- Nem sokkal múlt hét.
- Hét!? - Shizu még mindig levegőért kapkodott – Négykor indultam!
- Hosszú utad lehetett. És még lesz egy pár…
- Hogy érted hogy lesz egy pár? - Kérdezte Shizu azonban mielőtt válaszolt volna Juu, kinyílt a ház ajtaja. Egy ősz, öregember lépett ki, hosszú szürke kimonóban. Bőre ugyanolyan sötét volt mint Juu-é.
- Jó reggelt. - Köszönt Shizu.
- Jó reggelt. - Válaszolt vissza az öreg, mély és rekedtes hangon. - Imari Jo a nevem. Úgy említette az unokám hogy Chakráról szeretnél tanulni.
- Nashimaru Shizu, örvendek. Valóban így van. - Az öreg elmosolyodott.
- Remek! Remek! - Mondta ördögi vigyorral az arcán. - Kérlek fáradj be. - Mondta, majd eltűnt az ajtóban. Shizu és Juu követték őt egy nagyobb, sötét szobában melynek a közepén volt egy méretes kerek szőnyeg, azon pedig egy alacsony asztal. Három ajtó nyílt még ebből a szobából. Jo már leült az asztal másik szélére, kézmozdulatokkal jelezte hogy ezt várja el Shizutól is.
- Nos hát, mielőtt nekifognánk szeretném előre leszögezni hogy általában fele olyan idősen szokták elkezdeni a Chakra tanulását mint amilyen idős te vagy. Persze ez nem jelent semmit, csupán hogy le vagy maradva. - nevetett. Shizunak csak ilyen közelségből érződött először az öreg szájából áradó alkoholszag – Mennyit tudsz a Chakráról?
- Csak annyit amennyit Juu is elmondott. Mindannyiunkban benne van és…
- Nem csak mindannyiunkban! - szakította félbe – Minden élőlényben, az egekben, a földben, a hegyekben, a szélben! Mindenhol. Minden embernek különböző, tudtad hogy az anya és gyermeke chakrája rezonál, ha egymás közelében vannak? - Mondta lelkesen, majd egy kicsit visszább fogott a lelkesedéséből. - Na de kicsit elszálltak a gondolataim. Kezdjük az alapoktól. Mint már említettem minden élőlény minden sejtje chakrát termel. A chakra akkor keletkezik, ha két energia összeforr a testedben: Fizikális, vagy testi, illetve Spirituális, vagy lelki energia. Mindkettőt lehet képezni külön-külön, de egészségesebb ha egyensúlyban van a két energia.- Ekkor kicsit közelebb húzódott a lányhoz, aki erre reakcióként kicsit eltávolodott, tudván mennyire megizzadt a felvezető úton, és nem akarja hogy véletlenül megszagolják. - Mint ahogy a testedben áramlik a vér az ereidben, úgy áramlik a chakra a keirakukei-ben. A keirakukei 361 tenketsu pontból áll, melyek a tested valamennyi pontján helyezkednek el. Ezeken keresztül áramlik a chakrád. - Mondta majd mutatóujjával megbökte Shizu homlokát. - Van nyolc tenketsu pont a testeden melyek kiemelkedő fontosságúak. Itt helyezkedik el kettő belőlük.- Mosolygott majd visszacsosszant eredeti helyére. - De ne menjünk annyira előre. Mint már mondtam, Testi és szellemi chakrát külön-külön is lehet erősíteni. Testi energiád a tested sejtjeiből tevődik össze, így főleg fizikális edzésekkel lehet fejleszteni. A szellemi energiádat pedig a tudatod határozza meg, így olvasással, tanulással tapasztalattal lehet növelni a kapacitását. Azonban a kemény munka sokszor nem egyenlő a tehetséggel. Lesznek, illetve vannak akik hatalmas chakra készletekkel rendelkeznek anélkül hogy képeznék akár a testüket akár a tudatukat. Sajnos ez főleg genetika. - Mondta kissé lehangolóan majd hosszasan felmérte a lányt, aki csak kínos kellemetlenséggel tűrte a vizslató szempárt. - Ha pedig a tapasztalataimra kellene hagyatkoznom, azt mondanám hogy te is átlagos chakra készlettel rendelkezel. No de ez nem a világ vége, sőt! Azok kiknek sok van nem becsülik a keveset! Az a gyönyörű a chakrában, hogy egyfajta kivetülése az énednek. Ha elég találékony vagy akkor ki tudsz használni egy csepp chakrát úgy mint ahogy más nem tudna tengernyit. Chakra kontroll. Ebbe mélyebbe is bele fogjuk magunkat ásni, viszont mielőtt még folytatnám, szeretném tudni hogy még mindig érdekel-e a Chakráról való tanulás.
- Nem mondanám hogy Jo-sensei monológja elvette volna a kedvemet. - Válaszolta Shizu játékosan.
- Sensei? - Kacagott fel az öreg. - Ám legyen. A jobb oldali ajtó egy kis szobába nyílik. Találsz futont az oshiire-ben. A másik ajtó bal oldalt többek között egy kisebb fürdőbe vezet. - Mutatta a szobák ajtajait Jo-sensei, majd a lányra mosolygott. - Nem kis feladatnak állsz elébe. Nem véletlenül kezdik el korán a chakra tanulását. Sokkal könnyebben tanul az ember fiatalon. Nem egy-két nap alatt fog sikerülni. Viszont, szerintem itt az ideje hogy beszéljünk hogy mibe fog neked ez kerülni. - Mondta majd felállt és elindult vissza az udvarra, Mögötte Shizu és Juu. Ezúttal a ház mögé mentek ahol csirkék és kecskék pihengettek kenneljük árnyékában. Ezután továbbmentek egy pár méterrel ahol különböző fűszernövények, voltak ültetve, illetve mellettük egy virágoskert díszlett.
- Vizet kell nekik adni minden reggel és este. Ezen felül a fürdőnk vizét is neked kell feltöltened. Áll az alku?
- Áll! - Mondta Shizu gondolkodás nélkül – És hol van a kút vagy a forrás? Honnan kell hordanom a vizet? - Jo és Juu összenéztek. Mindketten elmosolyogtak.
- Ugye nem?… - Shizu arcára ráfagyott a mosoly.
- De bizony. - Szólt Juu – A lenti patakból hordom a vizet. - Jo-senseit ismételten elkapta a röhögés.
- Szeretem ha előre kapom meg a fizetséget úgyhogy szólj ha megitattad az állatokat illetve megöntözted a növényeket. Utána adom az első leckét. - Mondta majd visszaindult a házba, hátrahagyva Shizut és Juut. Ördögi kacaja még a ház belsejéből is hallatszódott illetve még utána is visszhangzott Shizu fejében, miután már az öreg abbahagyta.
- Ne aggódj, segítek. Egyelőre koncentrálj rá, hogy estére legyen fürdővizünk. A Többit majd megoldom. - mondta majd kihozott két vödröt és egy bambuszbotot a ház melletti kis melléképületből. Shizu még mindig sokkban volt.
- Tessék, és ne aggódj. Csak az első pár nap lesz nehéz. Ja meg azt nem említette nagypapa de az ivóvizünket is onnan hozzuk. De ne aggódj azt egy körrel le tudod majd tudni.- Kacsintott a lányra.

A lefele tartó út egy csöppet könnyebb volt, de még így is megterhelő. A vödrök 25 literesek voltak nem kellett sokat gondolkodnia rajta hogy tíz, vagy tizenöt literenként fogja felhordani a vizet (per vödör). A fürdőhöz 100 liter kell, illetve egy extra kör az ivóvíznek. Legjobb esetben is hat kör. Reggel négykor indult el a faluból,de maga az út a pataktól a szentélyig kicsit több mint két óra, vödrök nélkül lefele pedig talán fél. Nem kellett nagy számtani tudás ahhoz hogy tudja Shizu milyen kegyetlen napok várnak rá.
Leérve a patakhoz Juu várta. Éppen töltötte fel a vödreit.
- Te hogy értél ide hamarabb? Van valami rövidítés? - kérdezte Shizu.
- Felfoghatjuk rövidítésnek. De sajnos te még nem használhatod.
- Miért nem? - kérdezte a lány elégedetlenkedve.
- Mert a falon függőlegesen megy felfele.
- Azt ne mondd nekem hogy te ötven extra kilóval képes vagy megmászni ezt a hegyet.
- Nem mondom azt. Csak azt mondom hogy függőlegesen felfele van a rövidítő. Gyere add a vödreid, gyors feltöltöm és megmutatom. - Mosolygott Juu. Shizu odanyújtotta a vödröket, majd mire kettőt pisloghatott volna tele lettek töltve vízzel.
- Hmm. Ezt nem igazán így képzeltem el. - Mondta Shizu miközben Juu már fel is emelte a két vödröt a bambuszbottal s felvette a vállára.
- Ezt hogy érted?
- Hát úgy, - kezdte el Shizu majd megpróbálta felemelni az ő részét kevéske sikerrel – hogy ezt nem bírom felemelni.
- Dehogyisnem! Csak képzeld el hogy az erő, mely átjárja a tested összpontosul az izmaidba! - Shizu csak csalódottan nézte a mosolygó fiút, majd kiöntött körülbelül tíz-tíz litert mindkét vödörből. Ezt is nehezére esett felemelni, de legalább ezekkel már tudott haladni.
- Na gyere mutatok valami menőt! - Elindultak vissza a lépcső kezdetéhez. Juuichiro persze gond nélkül ment, Shizu ezzel ellentétben időnként meg-meg állt kifújni magát. Ahogy odaértek a lépcsőhöz, Juu megszólalt.
- Figyelj! - mondta, majd bal lábát rátéve a függőleges sziklafalra egyszerűen fellépett rá. Nem sokkal később követte a jobb lába, majd Shizu már csak azt látta hogy Juu mintha más dimenziókban létezne, felsétál egy függőleges falon, miközben egyik kezében tartja a bambuszbotot amin lóg a két vödör.
- Hát ez barátok között is csalás. - Mondta Shizu aki azt hitte hogy a vízen járás után már nem tudják meglepni.
- Így mindössze öt perc az út! - kiáltotta le Juu, miközben ugyanazzal az ördögi hangnemmel nevetett mint a nagyapja. - Fent találkozunk.
- Ó, csak csúszna meg a lábad… - Motyogta magában Shizu miközben nekivágott a visszafele vezető útnak.

Éjfélt ütött az óra mire Shizu felvitte az utolsó adag vizet. Juu és Jo-sensei már 60 liternél lefürödtek, azonban Jo-sensei nem engedte Shizut fürödni, amíg teli nem lett a kád. A lány életében nem érezte még magát ennyire fáradtan. Ha azt mondaná hogy nem érezte a karjait és lábait sem mondana igazat, mert érezte őket. Legalábbis azt a nagy fájdalom-pacát ami a helyükön volt. Elég csak egy pillanatra vízszintre ereszkednie és el tudna aludni akármilyen piszkos is a teste vagy a ruhája vagy akármilyen kényelmetlen a föld.
Viszont eljött hát az idő. Az utolsó csepp víz is belekerült a fürdőkádba, már az sem érdekli hogy kihűlt a víz, csak had fürödjön le és aludhasson. Azonban Jo-sensei közbeavatkozott.
- Szóval feltöltötted?
- Fel. – Shizu még mindig levegőért és életkedvért kapkodott.
- Teli?
- Teli. Most már… Fürödhetek? - Kérdezte elkeseredetten.
- Már hogy fürödhetnél? Most kezdődik csak a leckéd. Tele van a kád, kifizetted a díjat, itt az ideje hogy tanítsalak kicsit. - Shizunak nem volt ereje sikítani. Pedig ha lett volna… - Nos. Kérlek ülj le. - Jo-sensei elővett egy kis falevelet – Itt van ez a levél, ezt a fejedre rakom, és azt akarom, hogy hunyd le a szemed és próbáld meg belevezetni a chakrád a levélbe.
- De még nem is érzem a chakrámat...
- Hidd el nekem Shizu-san, a mai nap után ha lehunyod a szemed és koncentrálsz egy kicsit, csak a chakrádat fogod érezni. Persze a meditáció és az alvás két külön dolog. - Ekkor elővett egy Shinait az egyik szekrényből. - Ha elalszol megmutatom hogy még tud jobban fájni a tested mint most. - arcán szadista vigyor látszódott. - És hidd el tudni fogom mikor szundítasz el. - A lánynak ereje sem volt már válaszolni. Csak bólintott egyet és lehunyta a szemét. Ebben a pillanatban hatalmasat csattant a fején a bambuszkard.
- Áúú!
- Megmondtam hogy tudni fogom ha elszundítasz. Na próbáljuk meg még egyszer. Amíg nem megy. - Shizu nyúlt a földre hullott szakadt falevél után azonban a bambuszkard még egyet csattant ezúttal a kezén.
- Hozz egy újat. Ez elszakadt. - Mutatott a ház mellett lévő akácfára. Shizunak fel sem tűnt hogy az akácfa tele van tüskével. Ő csak arra gondolt hogy túl akar ezen az egészen esni minél hamarabb. Csak akkor tűnt fel hogy karjait végigcsikarta egy-két tüske, mikor már visszaült a helyére és feltette a fejére a levelet.
- Hát akkor kezdjük újra. Hunyd le a szemed.

**Nashimaru Shizu** Szer. Aug. 07 2019, 20:23

# Négy héttel később

- Áúú! Nem is aludtam!
- Nem, de nem is koncentráltál.
- Talán ezt is tapasztalatból tudja megállapítani, Jo-sen-sei?
- Többek között ezt is. Hozz egy új levelet és hunyd le a szemed.
- Sensei már ezt csináljuk több mint egy hónapja. Mindig ugyanaz. Egész nap szenvedek a vízzel, aztán leveleket használok fejfedőnek. Egyáltalán bele lehet vezetni a chakrát a levélbe? Nem érzek semmit.
- Nem, nem lehet. Vagyis te biztosan nem tudod megcsinálni.
- Tessék?
- Neked még nem lehetséges.
- Akkor mégis miért csinálom? Miért hordom minden álló nap a vizet, miért próbálok lehetetlen dolgot csinálni? Miért…
- Azért hogy fejlesszük a koncentrációs képességeidet. Ez a gyakorlat elterjedt az Akadémiákon. Bár nem hiszem hogy valahol is használják így.
- Az Akadémiákon? Milyen Akadémiákon?
- Nem releváns. - Jo-sensei ekkor kicsit elmerengett. Hosszasan nézett a lányra aki viszonozta tekintetét.
- Jo-sensei, helló, hahó!
- Bocsáss meg, eltévedtem a gondolataimban. Lassan kezd lemenni a nap, lassan itt az ideje pihenni.
- Nem. Lassan itt az ideje elkezdenem tanulni valami értelmeset. - Jo-sensei szomorúan nézte a lány tüzes és türelmetlen tekintetét. Eddig remekül haladt, lehet tényleg ideje lenne továbblépni?
- Legyen. Mostantól Juu-val fogsz vizet hordani. A sziklafalon.
- Miii? Még meg sem mutatta hogyan kell…
- Nem is fogom. Ha a magad tempójában szeretnél haladni, akkor magad után kell gondoskodni. - A lány szeme lyukat tudna égetni egy acéltömbben, de nem szólal meg, persze nem tetteti elégedetlenségét. Mindeközben Jo-senseinek csak azon jár az esze, hogy meg fog-e tudni birkózni a lány a feladattal. Persze egyébként is tervezte már, hogy új gyakorlatokat vezessen be a lány napirendjébe, de saját tapasztalataiból azt tanulta meg, hogy az ember akkor tanul a legalaposabban, ha elé állítanak egy lehetetlen akadályt amivel muszáj megbirkóznia.

Shizu felállt és elindult Juu keresésére, aki a hátsó kertben a rózsákat csodálta.
- Ah Shizu-san, nézd! Ennek a rózsának pontosan olyan színe van mint a hajadnak! Kirei na!
- Köszönöm a bókokat, de most kellene egy kicsit a segítséged.
- Miben? Egyre gyorsabb vagy a vízhordásban, most már sötétedés előtt végzel, szerintem kifogástalanul haladsz.
- Igen, de most sürgősen meg kellene tanulnom a varázslatot amivel úgy tudok járni a kilencven fokos falon mint te. - Juu szemén látszódott a meglepődöttség.
- Ezt Jo bácsi adta ki? Ezt a feladatot?
- Mondhatjuk úgy is. Tudnál légy szíves segíteni? Ellenkező esetben lehet holnap reggel lecsúszok a sziklafalon a halálomba. - sóhajtott – Ilyen magasságból mondjuk legalább nem fog fájni… - motyogta.
- Hát… Megpróbálhatjuk. Gyere. - Juu elvezette a lányt egy vastagtörzsű tölgyhöz, ami nem száz méterre a háztól volt, az erdő szélén. Alsó hangon is volt vagy 15-20 méter.
- Rendben. Próbálj meg ezen felmászni. Próbáld meg a lábadba irányítani a chakrádat egyenletesen. De óvatosan, ha túl sok a chakra akkor betörik alattad a fa kérge, ha túl kevés akkor csak lecsúszol róla. Gondolj rá mint mágnesekre. Minél erősebb a mágnes annál jobban húzza magát más mágnesekhez. Minél több chakra van a talpadban, annál jobban húzza magát oda a fában, sziklában, vagy vízben áramló chakrához. Nyugi a kisebbik baj az, ha túl sok chakrát használsz; nem valószínű hogy a szikla be fog törni a lábad alatt. De az is biztos hogy jobban el fogsz fáradni tőle.
- Oké… - Válaszolta Shizu. Nem igazán hitt benne hogy sikerül, de amint megpróbálta összpontosítani a chakráját hirtelen pozitív csalódás érte.
- Whaow. Ezt nem akarom elhinni. - Mondta halvány vigyorral az arcán.
- Mi az?
- Azt hiszem mintha éreznék valamit. De nem vagyok benne biztos… - Óvatosan ráhelyezte jobb talpát a fatörzsre és ahogy hozzáérintette kirázta testét a hideg az örömtől meglepődöttségtől és sikerélménytől. Talpa ugyan nem „tapadt” oda, de érezte hogy valamilyen láthatatlan erő húzza a lábát a törzshöz. Az érzés leírhatatlan volt Shizu számára. Egy ideig csak oda vissza húzogatta a lábát, próbálta kitapasztalni az érzést ahogy az a bizonyos láthatatlan erő elkapja a talpát és elkezdi húzni azt. Mintha egy új, eddig ismeretlen végtagját kezdte volna el életében először mozgatni, mintha apró gyönge szárnyaiba most kapott volna bele elsőként a kellemes őszi szellő.
- Ez… Fergeteges érzés – Suttogta Shizu. Juu csak mosolygott. A gyerekek mikor megtanulnak először függőleges terepen járni sokszor nem fogják fel milyen ajtót nyitottak ki. - Oké, légyszi ne nevess most ki. - Mondta Shizu majd lefeküdt a fűre úgy, hogy két lába érintette a fa törzsét. Kicsit bizsergő volt még neki az érzés, és ki akarta élvezni minden pillanatát. Egy ideig csak ide oda csúsztatgatta lábait a kérgen, majd megpróbált lépni egyet függőlegesen.
Egy ideig mintha elég lett volna a tapadóerő, ám ahogy megpróbálta áthelyezni a testsúlyközéppontját lecsúszott a lába.
- Próbáld meg több chakrával. - szólt oda neki Juu aki mosolyogva nézte ahogy egy tinédzser lány a földön feküdve a lábával masszírozza egy tölgyfa kérgét.
- Tudom, tudom, de annyira nehéz koncentrálni miközben csak arra tudok gondolni hogy mindjárt felsétálok egy fán. - Mondta Shizu kuncogva.
- Na látom el leszel egy darabig. Visszamegyek a házhoz, csinálok vacsorát. Aztán ne maradj kint sokáig. - Mondta Juu miközben elindult visszafele. Shizu csak bólogatott. Fejben már rég visszadegradálódott egy hatévessé. Csak fetrengett a magas fűben mint valami bujdosó kis nyuszi. Aztán egyszerre csak behunyta a szemét. Mély levegőt vett. Érezte ahogy a chakrája áramlik a testében, ahogy sűrűsödik a talpában. Érezte, ahogy a húzóerő erősödik illetve gyengül, attól függően hogy milyen intenzitású a chakra a talpa körül. Egy ideig még azt is elhitette magával hogy érzi ahogy a chakra áramlik a fakéregben. Fellépett jobb lábával a kéregre. Háta még a földön volt.
- Na gyerünk… Sikerülni fog… - Suttogta magában halkan majd jobb lábában megfeszültek az izmok, és felemelte a hátát a füves földről. Életében nem mosolygott még úgy mint most. Ahogy bal lábával megtette a következő lépést elkezdett kuncogni is. A harmadik lépésénél már másfél méterre volt a földtől és hisztérikusan röhögött. Olyannyira, hogy elterelődtek a gondolatai és hirtelen húsz centit csúszott vissza a kérgen.
- Hó-hó… hoppá. - Mondta miközben próbálta leküzdeni a hátraesés kellemetlen érzését. De megtartotta a tapadást. Megfordult a fán, majd elnézett a ház felé, és elkiáltotta magát.
- NA TESSÉK JO-SENSEI! AZT HITTE HOGY MAJD EZ KIFOG RAJ… - ordította de nem tudta befejezni mert félúton a mondatában nem összpontosított eléggé, huppant egyet a sűrű fűben. Sóhajtott egyet a lány – Ezen még lehet kicsit dolgoznom kellene… - Mondta majd ismét elnevette magát. Furcsa érzés öntötte el a szívét, amit akkor érzett utoljára, mikor elhagyta az otthonát: a szabadságérzet.
- Nos, hát… Akkor próbáljuk meg újra.

# Másnap reggel, a hegy egyik sziklaszirtjén.

- Itt szoktam lemenni. Innen látni a falut és még a patakot is. - Mutatott Juu a távoli vízfolyamra. - Ez a legrövidebb út. - Mondta majd lenéztek a szirtről. Egy többnyire egyenes lefele vezető utat láttak, azonban kisebb nagyobb kiálló sziklákat kerülgetve kell majd lemenniük. - Na mehetünk? - Kérdezte Juu.
- Várj várj. Nincs másik út? - Kérdezte Shizu kissé aggódóan.
- Ez a legrövidebb. Miért félsz?
- Egy kicsit. De nem amiatt kérdeztem. Csak tudod ha lecsúsznék vagy leesnék nem akarok végigpattogni ezeken a kiálló szikladarabokon, ha érted mire gondolok. - Nézett Juura akin látszott hogy nem teljesen érti mire gondolt a lány, ezért folytatta. - Úgy értem hogy ha lecsúsznék akkor csak bumm-platty legyen az egész. Gyors és fájdalommentes.
- Gyakoroltad tegnap nem? - Kérdezte Juu.
- Hát persze. Majdnem egész este.
- Akkor nem kell mitől félned. - Mosolygott. - Egyébként meg itt leszek melletted. Vigyázok rád. Na gyerünk!
A lány óvatosan, a fiú kezét fogva elindult lefele.
- Ez az első hogy ténylegesen együtt fogjuk hordani a vizet. - Szólalt meg Shizu. - Gondolom most már nem csak a fürdővízért kell hogy feleljek.
- Ne aggódj, ha nem szeretnéd nem kell. Eddig is egyedül hordtam végül is.
- Szívesen segítek. - Mosolygott a fiúra Shizu aki visszamosolygott rá. Egy pillanatra úgy érezte mintha megcsúszott volna. - Neked hogy megy ilyen jól? Mármint ez a… falon járás.
- Hát elsőre nekem is úgy ment mint neked, sőt. Nekem eltelt egy pár napba mire egyáltalán sikerült felmászni azon a fán.
- Ó? Akkor talán valami géniusz vagyok? - kérdezte Shizu játékosan. Juu csak nevetett.
- Lehet, lehet. De a lányoknak egyébként is jobban szokott ez menni. A chakra kontroll mármint. Bár kissé megleptél vele hogy szinte elsőre fel tudtál azon a fán sétálni. Lehet mégis van abban a levélgyakorlatban valami…
- Miért te talán nem így tanultad?
- Nem igazán. Persze nálunk is használták az „irányítsd a chakrádat a levélbe” gyakorlatot, de ezeket csak az Akadémia első évének első hetén csináltuk, akkor is csak pár órán bemelegítésnek.
- Akadémián?
- Aham. A nagy országok mint a Villám országa szisztematikusan képzi a chakrahasználókat. Ha eljutsz a Tűz országába úgyis meg fogod majd látni. Ott az embereknek úgy megy a falon járás mint a levegővétel. - Egy ideig csöndben voltak. Leértek a földre és a patakig nem szóltak egy szót sem. Shizunak először az járt a fejében hogy ha a falon járás a legelső lépés a chakrahasználathoz, vajon mi a következő? Vagy mit lehet a chakrával még csinálni? Majd hirtelen elfogta a kíváncsiság egy másik dologgal kapcsolatban ami még csak most jutott eszébe.
- Egyébként miért hagytátok el a Villám országát? - Kérdezte Shizu miközben telemerítette a vödrét. Juu egy ideig gondolkozott a válaszán.
- Gondolom tudod már hogy mennyire sokoldalú a chakra. És azt is tudod hogy a kést lehet ugyan főzésre használni, de előbb vagy utóbb valaki talál rá módot hogy más ártalmára fordítsa az eszközt. Ugyanez van a Chakrával is. - Juu is megtöltötte a vödrét. Egy ideig csendben voltak, csak a patak lágy csobogását hallgatták. - Ha rövidre akarom fogni a szót, akkor azt mondanám hogy a chakra használatának rossz oldala elől menekültünk. Gondolom ha azt mondom hogy nagyapám, illetve az én apám ANBU volt, az neked nem sokat mond.
- Hát így nem igazán… - válaszolt Shizu. Juu egy szomorú mosolyt erőltetett az arcára.
- Nem is baj. ANBU, jounin, chuunin, kage, shinobi… Ezek mind ember alkotta dolgok, fogalmak. A chakra valami sokkal több, tisztább. De erre majd úgyis rájössz. - Ahogy befejezte a mondatot elindult Felfele. A visszavezető úton már nem fogta Shizu kezét, egyrészt mert egyébként is tartania kellett a bambuszbotot, másrészről pedig úgy látta nem szükséges a lánynak a segítség.
- És te? Miért hagytad el az otthonod? - Jött a váratlan kérdés Juutól.
- Őszintén szólva, szerintem képtelen lennék szavakba önteni. Valahogy nem éreztem magamat magamnak ott. Mintha lett volna mélyen bennem valami ami ki akart törni.
- Talán problémák voltak a szüleiddel? Vagy talán a lakosokkal?
- Nem. Kedves és felelősségtudó szüleim voltak, és egy kishúgom. Szigorúak, legalábbis az édesapám, de szeretőek. Emlékszem mikor először mondtam el apának hogy el akarok menni otthonról. Teljesen kiborult, utoljára akkor láttam ennyire… csalódottnak mikor viccet csináltam a tanítóm halott feleségéből. Mármint tudom hogy ez nem hangzik jól, de még gyerek voltam és hülye… De a lényeg hogy veszekedtünk, és tudtam hogy rettenetesen dühös rám. De éreztem a hangján a szomorúságot. Másnap pedig ő keltett fel, és kísért el Tanjiro-hoz, aki egy év alatt igyekezett a legtöbbet kihozni belőlem. Az úton odafele emlékszem mennyire kínos volt a csend. Sem én sem apa nem szóltunk egy szót se. Szerintem mindketten megbántuk amiket azelőtti nap mondtunk. - Nevetett Shizu a nosztalgiázástól – Emlékszem mennyire bocsánatot akartam tőle kérni, de annyira nem vitt rá a lélek. Annyira próbáltam megszólalni, mondani hogy „Apa, tegnap tiszteletlenül viselkedtem és szeretnék bocsánatot kérni”, de egyszerűen nem tudtam mondani egy szót se. Féltem hogy a hangom elárulja a gyengeségemet, és egyszerűen túl makacs voltam ahhoz hogy felvállaljam. Soha életemben nem fojtogattak ennyire a torkomban ragadt szavak mint akkor. De végül ő volt az aki megtörte a csendet. „Shizu!” - Shizu hangja elcsuklott ekkor. Egy apróbb könnycsepp fordult ki a szemhéja alól de ezt Juu nem láthatta mert a lány előtt (vagy fölött) haladt. - „Shizu! Sajnálom”. - Ekkor felértek a hegy tetejére.
- Egy csodálatos ember lehet. - mondta Juu megnyugtató hangon.
- Igen. És egy csodálatos apa. - Shizu megtörölgette a szemeit, majd egy édes mosolyt mutatott a világnak. - Na menjünk, nehogy szomjan haljanak a kecskék.
- Előremész kicsit? Valamit még gyors el kell intéznem.
- Ő… Persze, miért ne. Vigyem a te vödreidet is?
- Hát ha elbírod. - mosolygott majd átadta a lánynak akin látszott hogy minden izma erejét kihasználja hogy meg tudja tartani a négy teli vödör vizet. Juu megvárta amíg elég messzire ér a lány majd megszólalt.
- Nem bízol bennem talán? - Kérdezte, majd az egyik fa lombkoronájából leugrott Jo-sensei, a szokásos szürke kimonójában.
- Persze hogy bízok benned. De fő az elővigyázatosság. Bár úgy látom még a te segítséged sem kellett.
- Gyorsan tanul a lány. - Mondta majd vett egy mély levegőt. - Az elmúlt hetekben nem ittál.
- Az alkohol tompítja az elmét, a tiszta elme pedig szükséges a tanításhoz. Most viszont lenne egy kérésem. A végére értem a tekercseknek amiket egy hónapja hoztál. Most pedig hogy a lány egyedül is meg fog tudni itatni és locsolni, nem muszáj itt lenned. Van egy irat, valahol a Villám országa déli partvidékén. Azt hogy pontosan hol azt nem tudom, de egy olyan szentély körül kell lennie mint a miénk. El tudnád-e hozni? - Juu csak sóhajtott.
- El.
- Ne aggódj ha minden jól megy akkor visszaérsz a fesztiválra.
- Miért aggódnék érte? - Kérdezte Juu mire nagyapja csak megrázta a fejét.
- Tudod te azt. - Mosolygott. - Addig is amíg odavagy, tanítok Shizunak egy kis taijutsut és ki tudja, talán ninjutsut is. Ne aggódj nem fog unatkozni. - Kacagott fel az öreg. Juu csak sóhajtott egyet és a szirtről elnézett a távolba.
- Szóval a Villám országa…

**Nashimaru Shizu** Hétf. Aug. 12 2019, 08:52

# Egy héttel később

- Több energiát Shizu! Összpontosítsd a chakrád. - Kiáltotta az öreg, miközben könnyed módon hárította a lány minden ütését. - Túl gyenge!
- Próbálom, de nem könnyű egyszerre koncentrálni és verekedni!
- Ez nem verekedés! Ez művészet. Ez taijutsu. - Mondta az öreg majd hirtelen eltűnt Shizu szeme elől mintha ott sem lett volna, s mire a lány felfoghatta volna mi történt Jo-sensei tenyerének a szélével már rácsapott egyet a fejére. - Tartsunk egy kis szünetet. - Mondta a vénember aki könnyebben mozgott mint a fiatal lány. Leültek a tölgyfa árnyékába.
- Használnod kell a chakrád Shizu. A Chakra maga az élet és az erő, sokkal jobb lesz a kitartásod ha bele tudod vinni minden mozdulatodba.
- Tudom, tudom. Menni is fog. Csak gyakorlás kérdése. Először én sem tudtam elhinni milyen könnyedén fut fel Juu a falon, de így egy hét múlva már kezdem érteni. Gondolom ez is olyan lesz. Egy idő után nem kell gondolkozni rajta, jönni fog ösztönösen.
- Igen. De ez nem azt jelenti hogy ha esztelenül ütögetsz akkor egyszer majd effektíven ki tudod használni a chakrád. - Jo felsóhajtott. - Tudod Juu szokott nekem tekercseket hozni, melyekben ősi tudás van feljegyezve főleg chakráról. A pontos keletkezése még ugyan rejtély, de egy valamit biztosra tudok állítani! Eredetileg nem arra szánták mint amire ma használjuk. A chakrának ugyanis van egy olyan érdekes tulajdonsága hogy képes összekötni embereket, élőlényeket egymással. Csak gondolj bele. Egy világ amiben minden ember össze van kötve a másikkal, egy világ melyben béke honol, egy világ melyben az eberek szavak nélkül megértik egymást. Persze a valóság kiábrándítóbb.
- Miért a valóságban mire használják a Chakrát? - A kérdésre Jo-sensei félszemmel ránézett a lány érdeklődő szemeire.
- Arra amire az ember használta a követ mikor először felvette a földről. Ninjutsu. Fegyvernek. - Az öreg szünetet tartott a mondandójában. Nagyot kortyolt a kulacsából.
- Hogy lehet a chakrát fegyvernek használni? - Kérdezte a lány. Az öreg felemelte a mutatóujját.
- Hát így. - Ekkor először apróbb szikrák, majd kisebb villámok kezdtek el Jo sensei ujja körül pattogni. Ezután a mutatóujjával két írásjelet vésett a fába: 忍術. A lány szeme ismételten érdeklődéssel telve csillant fel.
- Ezt is meg tudod tanítani? - Kérdezte.
- Akár. De nem fogom. Ettől a szinttől még távol vagy. Meg ki tudja, lehet nem is fogsz tudni ilyet csinálni soha. Várj csak egy kicsit… - Ekkor elkezdett matatni a kis táskájában ahonnan a kulacsot is elővette. Egy régi tekercset vett elő melyből letépett egy darabot. - Tudtad hogy a Tea Országába néhány szent tekercset Chakra papírból csináltak?
- Chakra papírból? - Kérdezett vissza a lány, mire Jo-sensei csak legyintett.
- Nem fontos. Vedd a mutató és a középső ujjad közé és próbáld meg belevezetni a chakrád.
- Ez is olyan gyakorlat lesz mint a levél? Lehetetlen?
- Mondtam hogy az sem lehetetlen, csak a te szinteden nem lehetséges. De ezt meg fogod tudni csinálni. Na gyerünk. Próbáld meg belevezetni. - Mondta Jo, mire Shizu csak megforgatta a szemét majd elkezdett koncentrálni. A papír hirtelen összegyűrődött a két ujja között, amitől kicsit megijedt a lány.
- Ez meg mi volt???
- Ó. Semmi különös, csak kíváncsi voltam valamire. Na de mondd csak, szeretnél tudni klónokat formázni a chakrádból? - Kérdezte az öreg mosollyal az arcán.

# három héttel később a falu teafesztiválján.

- Mangalica fasírt! Mangalica fasírt!
- Hé Te! Toshi! Mi a francnak mondasz mangalica fasírtot?
- Hát tudod főnök, tegnap előtt mondta apám hogy mennyire jó lenne ha mangalicát tartanánk sertés helyett. Merthogy annak jobb a zsírja meg mi meg finomabb a húsa, szóval hogy értékesebb. Érted, szóval gondoltam ha sertés helyett mangalicát mondok akkor biztos többen veszik majd merthogy ez értékesebb. Úgyis mindkettőnek olyan az íze mint a csirkének.
- De te barom állat, te teafüvet árulsz! A sertésfasírtot Hakakuék árulják a túloldalon.
- De nem úgy volt hogy azt én fogom?
- De, csak utána mondta Hakaku hogy allergiás valamelyik fűre a teafüvek között vagy mittudjanén, úgyhogy ő csinálja a fasírtosat.
- Jaaa, bocsi azt hiszem nem figyeltem.
- Húú te…
- Elnézést kérhetek két mangalica fasírtot?
- Bocsánat de azt nem tudok adni. Mangalicafasírtnak mondtam de valójában sertéshúsból van.
- Értem… Akkor abból kérhetek kettőt?
- Bocsánat de azt sem tudok adni, mert tudja valójában teafüvet árulok, de szemben tud kérni.
- Ő… Köszönöm…
- Elnézést, teafüvet mondott? - Lépett oda Shizu egy gyönyörű bíbor yukatában. A lányt Juu kísérte egy égszínkék kimonóban. Az előző vásárló összezavartan lépett el a bódétól.
- Igen igen, azt árulok. Szerintem.
- Milyen fajtát?
- Hát ő, azt hiszem ez…
- Ó! Sakuratea! A kedvencem! Az összeset kérem! - Mondta Shizu majd ránézett Juu-ra aki már készítette a pénzt. - Megmutatom neked hogyan kell finom teát csinálni!
- Rakhatom zacskóba?
- Mi? Nem! Abba a fémdobozba kérem amiben most is van. Van teteje nem? Nem akarom hogy sok pára érje.
- Igen azt hiszem. - Shizu csak ekkor ismerte fel az eladót. - Nem te voltál az aki úton idefele megtámadott? Toshi igaz?
- Aham az én lennék.
- Hát a főnök, Chinchinmaru hol van?
- Nem tudom, az előbb még itt volt – Mondta a fiú miközben vadul körbenézett. - De egyébként az igazi neve Chiro. Mikor gyerekek voltunk és samuraiosat játszottunk Chinchinmarunak nevezte el a botját, onnan van a neve. Tudod hogy van ez, a fantázia igen élénk a gyerekekben.
- Igen, valóban…
- Ötven ryo lesz.
- Nem olcsó az egy kicsit?
- Őszintén szólva nem tudom. Nekem azt mondták hogy ötven ryo egy fasírt, hát az hogy mennyi a tea azt nem említették.
- Értem… - Törődött bele Shizu majd Juu mellélépett és kifizette.
- Éhes vagy? - Kérdezte Juu.
- Egy kicsit. Eszünk ott? - Mutatott a lány a fogadó mellett felállított kültéri „étteremre”. - Kellemes illatok forrása az a hely!
- Én benne vagyok! - Mosolygott Juu. A szokásos részeg emberek persze most is a helyükön voltak, de a jelenlétük már megszokott volt a falu körében. A két fiatal leült az egyik asztalhoz és vártak a pincérre.
- Igencsak élettel-teli ez a kis falu. - Jegyezte meg Shizu.
- Bizony ám! Idén lehet még tűzijáték is lesz.
- Tűzijáték? Hooo~? Alig várom!
- Mit hozhatok? - Lépett oda a mosolygós pincérhölgy.
- Én miso rament kérnék! - mondta Shizu
- Én is. Elnézést, kérhetném hagyma nélkül?
- Persze! Máris hozom. - Mondta a hölgy, majd eltűnt a tömegben.
- Olyan szép ez a kis falu. - Kezdett bele Shizu. - Kicsit emlékeztet az otthonomra. - Kicsit elszomorodott miután ezt így kimondta. Felnézett az égre. Nevetések és víg beszédek összemosott atmoszférája vette körül. Valóban, mintha csak otthon lenne.
- És két Miso ramen, az egyik hagyma nélkül! - hozta meg a pincér látszólag másodpercek alatt. - Jó étvágyat!

Az este kellemesen zajlott. Bár a falu kicsi volt, mégis tele volt élettel. Standok voltak felállítva ahol volt hely, Shizu és Juu pedig mindegyiken végighaladt, mígnem közel éjfélt ütött az óra, s az ígért tűzijátékok felrepültek, s színnel töltötték fel a sötét égboltot. Shizu és Juu kicsit távol a tömegtől, egy fapadról nézték a tűz játékát. A lány szeme fixen az eget nézte, míg a fiú a lány arcát. A mai nap volt az amikor meg akarta tenni. Elhatározta hogy a fesztiválon megcsókolja a lányt, most viszont, hogy itt ül mellette alig találja rá a bátorságot. Mígnem egyszer megembereli magát, óvatosan és lassan közelebb csúszik hozzá, és jobb kezével megpróbálja felé fordítani a lány arcát, hogy megtörténhessen a csók. Azonban mikor már majdnem hozzáértek az ujjai a lány állához, Shizu megszólalt.
- Azt hiszem holnap továbbmegyek… - A szavak átdöfték a fiú szívét. Kezét visszatette a combjára és próbált megszólalni.
- Tovább? Hova? És miért?
- Tudod hogy miért… Ugyanazért az ok miatt amiért elindultam anno otthonról.
- De hisz még a vízen járást sem tanultad meg!
- Nem, de szerintem most már meg fogom tudni tanulni… Az utam során. Nagyon hálás vagyok mindenért amiért tettetek értem. Nagyon kellemes volt az idő amit itt tölthettem. - Mondta a lány selymes hangon és melengető mosollyal, miközben a gyönge szellő belekapott a hajába. - Ha még esetleg tudnék tenni valamit értetek, hogy legalább egy kis részét viszonozni tudjam annak amit adtatok…
- Maradj velü… - Kezdte el a fiú azonban hirtelen egy rettenetes érzés fogta fel. Érezte a közelben… A gyilkolás szándékát. Körülnézett de nem látott senkit. Ettől függetlenül tudta; valaki vagy valakik figyeli őket.
- Shizu, gyere menjünk vissza! - szólt a lánynak ellentmondást nem tűrően.
- De miért? Mit akartál mondani az elő…
- Gyere, induljunk! - vágott a szavába a fiú. Sietve felszaladtak a hegyen, majd mikor már látótávolságba került a szentély és a mellette lévő ház, Juu megállt.
- Menj be a házba és maradj nagypapa mellett!
- Juu, mi történik, miért…
- Kérlek, csak menj! - A lány hezitálva ugyan de bólintott egyet majd továbbszaladt a házig, kezébe a kis fémdobozzal amiben a teafű volt. Juu megvárta amíg bezárja maga mögött az ajtót, majd megfordult és farkasszemet nézett az erdő sötétségével.
- Tudom hogy itt vagy. Mutasd magad! - Kiáltott Juu.
- Gyönyörű lány. - Jött egy baljós, és eredendően gonosz hang. - Kár hogy nem tekint rád úgy, mint te ő rá. - Ismerte a hangot a fiú, de jelenléte meglepetésként érte.
- Mit keresel itt Kai?
- Kai? Sosem szólítottál így. - Egy magas alak lépett ki a sötétből, hátán egy katanával, teljes ninja felszerelésben, és egy Kumogakurei fejpánttal a homlokán. - Ha jól emlékszem régen úgy hivatkoztál rám hogy… Mi is volt a szó?… Apa… Igen, ez volt az. - Hangja csúszós és nyálkás volt mint egy kígyó. - Az meg hogy mit keresek itt, erre szerintem te is tudod a választ. Szökött ninják vagytok, te is és az apám is. Élve vagy halva de küldetésem hogy visszavigyelek titeket a szülőföldetekre. Az a helyzet hogy aput biztosan nem fogom tudni élve visszavinni, de téged… Benned még látok esélyt.
- Önszántamból soha nem fogok oda visszamenni! És ezt te is tudod.
- Persze persze, számítottam erre a reakcióra. Viszont mondd, mi lesz ha itt összecsapunk? Mi lesz a kis faluval, a szentéllyel, vagy a lánnyal? Mi is a neve? Shizu? Ahh igen! Shizu-chan! Shizu-chan lesz az első fedezék amit ki fogok használni! - Juu válaszolni akart, de nem tudott mivel. Tudta hogy apja van olyan szörnyeteg hogy megtegye.
- Rendben… Mik a követeléseid. - Kai csak mosolygott. Körülötte fekete villámok gyülemlettek fel katarzisában, amit gyorsan elfojtott.
- Fél óra. Ennyi időt adok hogy elbúcsúzz a barátnődtől. Ha még azután is itt lesz, úgy veszem hogy úgy döntött hogy ma meghal. Az óóóóraaaa indul! - Nevetett fel. Juu mint az őrült szaladt a ház felé, melynek ajtaját lendületből kinyitotta. A nagyapja a kis asztalka távolabbi végén ült nyugodtan, Shizu pedig éppen forralt vizet hozott a fürdő melletti konyhából. Az asztalon volt egy szűrő, teafű, három csésze, és egy teás kancsó.
- Fekete teát hoztam tehát ilyenkor a legideálisabb ha megvárjuk amíg felforr a víz majd abban a pillanatban levesszük. A tanítom mindig úgy mondta hogy nézzem a víz felszínén a buborékokat. Ha oolong teát csinálok akkor a halszem méretű buborékokig forraljam a vizet, ha pedig fekete teát akkor gyöngyszem méretűekig. Viszont sosem szabad túlmelegíteni mert a buborékokon kiszáll a vízből az értékes oxigén. - Mondta Shizu Jo-senseinek miközben Juu még mindig levegőért kapkodott. Shizu ránézett a fiúra.
- Minden rendben?
- Igen, csak…
- Gyere ülj le fiam, Shizu-san éppen a tökéletes tea elkészítéséről mesél nekünk.
- De nagyapa…
- Ülj le Juuichiro. - mosolygott az öreg. Juu hezitálva ugyan de leült a nagyapjával szembe. - kérlek folytasd Shizu-san.
- Oké… Szóval a legideálisabb víz az amikben kevés az ásvány de sok az oxigén. A patak vize tele van oxigénnel de ásványokkal is, így le kell szűrni előtte. - Mondta miközben beleöntött egy deciliter forró vizet a másik teás kancsóba, majd kicsit és óvatosan ide-oda billentgette azt hogy a forró víz minden részét elérje a kancsónak. - Fontos hogy a kancsó amibe végül a teát töltjük ne legyen hideg. Ez könnyen elronthatja az ízét. - Juu eközben többször is próbált megszólalni, de Jo-sensei nyugalomra intette. Shizu beletette a teafüvet a kancsóba amiben a forralt víz volt.
- Azért sem szabad túlforralni a vizet, mert könnyen megpörkölheti a teafüvet amitől kesernyés lesz az íze. Ezen felül a fekete teafüvet ha sokáig áztatjuk egyébként is kesernyés ízt kölcsönöz majd a teának ezért kettő-három perc az ideális áztatási idő. A tökéletes teát, és az ihatatlan teát 10 másodperc választja el egymástól. - Mondta majd csöndben elkezdte számolni magában a másodperceket. Juu leghosszabb három perce következett amiben sem ő, sem pedig a nagyapja sem szólalt meg.
- És kész is! - Mondta Shizu, majd átöntötte a szűrőn a már előre felmelegített teás kancsóba. Gyönyörű színe volt a teának és még annál is kellemesebb illata. Miután meggyőződött róla hogy valóban jó munkát végzett töltött mind a három csészébe.
- Ez nagyon finom! - Mondta Jo aki egyből beleszürcsölt a teába, nem érdekelvén azt hogy még tűzforró volt. - Juu, azt hiszem mondani akartál valamit. - Juu-t nagyapja szavai visszahozták mély gondolataiból.
- Igen. Shizu… - Fordult a lány felé aki büszkén szimatolgatta a csésze teáját.
- Igen?
- Mondtad hogy holnap továbbindulsz.
- Igen… Tudom hirtelen jött a gondolat… Úgy gondoltam délelőtt indulok és…
- Most fogsz indulni. - A beszélgetés kis szünetbe torkollott. Shizu törte meg végül a csendet értetlen hangjával.
- Most? Ezt hogy érted?
- Most. Összepakolsz és indulsz.
- Valami baj van talán?
- Igen. Te. Az hogy itt vagy. Eleget loptad tőlünk a levegőt, etted az ételünket, szerintem épp itt az ideje hogy eltakarodj az otthonunkból… - a fiú szavai átszúrták a lány lelkét aki egy pár másodpercig csak próbálta összerakni a hallottakat, és még javában az összerakás közepén járt mikor végül is megszólalt.
- Igen… Értem… Bocsánat… Máris pakolok… Sajnálom hogy problémát okoztam.

Juu szeme kissé megkönnyezett de tudta hogy nem volt idejük finomkodni. Ha elmondta volna neki a tényleges szituációt akkor pedig még annak az esélye is fennállt volna hogy önszántából itt marad. Az óra ketyegett a fél óra lassan letelt. Shizu letette a csészét az asztalra benne a gondosan elkészített kifogástalan teával, majd megtörten ugyan de elindult összepakolni. Senki sem szólt egy szót sem. A lány összepakolta a holmiját, majd elindult az ajtó felé ahol még egyszer megállt és visszanézett. Sem Jo sem Juuichiro nem sietett elbúcsúzni tőle.
- Hát akkor… Köszönök mindent és… Bocsánat hogy a terhükre voltam. Viszlát. Minden jót… - Mondta, de egyikőjük sem válaszolt kiment az ajtón. Egy pár másodpercig még hallatszottak a lépései s minden egyes dobbanással Juu szíve egyre hevesebben vert, egyre nehezebben tartotta vissza magát attól hogy utána fusson és megállítsa a lányt. Amikor aztán már nem hallatszottak ezek a lépések a fiú már nem tudta visszafojtani magába a könnyeket. Egy fél perccel később újra nyílt az ajtó. Kai lépett be rajta.
- Ez igen fiam! Büszke vagyok rád! Csak ezért az alakításért adok a lánynak még fél órát hogy elég messzire kerüljön ettől a helytől. Tudod annyira aranyos volt, még pityergett is. Bár nem bőgött mint most te. Viszont a gyűlölet a szemében! Pont mint a tiedben.
- Hogyan találtál ránk? - Kérdezte Jo
- Te neked nincs jogod megszólalni öregember! Itt most csak én és a fiam fogunk beszélgetni. - mondta majd leült oda ahonnan Shizu az előbb felállt és belekortyolt a csészébe amit a lány otthagyott. - Kiváló! Micsoda tea!
- Te szörnyeteg! - Szólal fel végül Juu megtört hanggal.
- Szörnyeteg? A szörnyeteg veled szemben ül! Én egy aggódó apa vagyok, egy jó apa, aki eljött a világ végére a fiáért hogy hazavihesse. Ez egy olyan dolog amit az én apámtól sosem kaptam volna meg. Úgyhogy nem fiam, a szörnyeteg valóban itt ül ennél az asztalnál, de az nem én vagyok! - Az ingerültséget hirtelen visszafojtotta magába a férfi. - No de, úgy gondolom tartozunk a drága Shizunak annyival hogy békésen elfogyasztjuk a teáját mielőtt még… Munkába kezdenénk.

# Néhány órával később, aznap reggel

Shizu egész este az utat rótta. Volt ideje reflektálni, a dolgokra és bár valóban szomorú volt, ahogy telt az idő ez a szomorúság egyre inkább változott át csalódottságba, dühbe, majd az elárultság kényelmetlen érzésébe. Tudta jól hogy volt valami a háttérben, és bár nem tudta elképzelni hogy mi, a gondolat kissé megnyugtatta. Egy dolog viszont biztos volt, mégpedig hogy sokkal óvatosabban kell bíznia az emberekben. Meg hát nem tudta egyébként sem őket okolni. Így jár az aki elég közel enged embereket magához hogy azok bánthassák őt.

//Végre meg tudtam oldani a betűméret problémát (nem tudtam állítani, valamiért beakadt 17-esen, utána pedig for god knows why, nem tudtam két postba betenni ide újra a kalandot. Egy szóval sem volt több egyik poszt sem, de azt írta hogy túl hosszú a poszt, úgy hogy utána később néhány részt még át is írtam hogy rövidebb legyen, és a rövidebb(!) posztot sem fogadta el, úgy hogy amit átszerkesztettem (vagyis amit már egyszer elfogadott) alapból hosszabb volt.

Tördeltem a szöveget százféleképpen hogy két posztba legyen mint eddig de well... didnt really work out.

Sai Szer. Aug. 21 2019, 20:42

Szia!

Nagy dilemmában voltam ám veled Very Happy

Először is egy kis technikai megjegyzés: ez ilyen formán nem kaland, hanem tanulás, és igazából oda tartozik, hiszen az élmény fő célja minden kitérő ellenére a chakrairányítás tanulgatása volt.
Na de nem is ez volt a dilemmám, hanem hogy civilként, úgy, hogy a chakráról nem sok fogalmad volt, egy úgymond alap szintű, de mégis kicsit magasabb koncentrációt és képzettséget igénylő gyakorlatot kívánsz itt elsajátítani, arányaiban nem sok idő alatt (Nagyjából az alap jutsuk E szintűek, ez meg egy E+-os chakrairányítási gyakorlat - ezt írták nekem, mert kikértem a többiek véleményét is XD)
Mivel ennek ellenére rám bízták a döntést, úgy határoztam, mivel ennyire szépen kidolgoztad a történetrészt - a komédiába illő mellékszereplőidet pl imádom -, valamint a két megismert főbb szereplő sejtetett felfogása miatt érthetően logikus, miért ilyesmit tanulhattál náluk, elfogadom a tanulásod olyan kitétellel, hogy ennek ellenére az első jutsuiddal is komolyan meg kell majd küzdened, és a chakrairányításod még közel sem vált természetes részeddé, mint azoknak, akik hosszabb képzés után kikerülnek az akadémiáról. (Illetve, bár gondolom, ez számodra is egyértelmű, elsőnek majd az E szintű, alap jutsukat kell majd elsajátítania a karakternek, ahogy jobban megismerkedik majd a chakrával.)

Plusz jutalom: +15 chakra és +5 TJP, hogy legközelebb se fukarkodj a betűkkel ;D

Ajánlott tartalom

Nashimaru Shizu

Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu