Nashimaru Shizu
2 posters
1 / 1 oldal
Nashimaru Shizu
Nashimaru Shizu Kedd Júl. 30 2019, 17:28
Név: Nashimaru Shizu
Ország: Tea Országa / Vándor / Vándor Ninja
Rang: E ( D? )
Chakraszint:
Kor: 14
Nem: Nő/lány
Felszerelések: Hátizsák, 7 napnyi élelem, 1 db Wakizashi
Kinézet: Vállig érő dús, selymes haja az izzó parázs, vagy még inkább az oxigénben dús vér színében pompázik. Szeme a napnyugtakori kékes csillagos ég színéhez hasonlít a legjobban, melyet édesanyjától örökölt. Bőre bársonyos, hamvas, alap ragyogású, arca halvány, világos, tejszínű. Korához képest csöppet alacsony, mindössze 149 cm magas ettől függetlenül már látszanak rajta a nőiesedés jelei, ahogy teste szépen lassan felveszi a homokóra alakot. Ruházata egyszerű, fekete szandálok, sötét, kényelmes és rugalmas anyagól készült bokáig érő nadrág, egy könnyed fehér ing illetve egy burgundi színű felsőkabát.
Jellem: A klánban elterjedt őrültség szerencsére nem öröklődött a fiatal Shizuban, azonban hazugság lenne azt mondani, hogy teljesen érintetlen maradt. Képes ugyan az empátiára, azonban ez sokszor extra erőfeszítésébe kerül. Általában szórakozott hangulatban van, és nehéz intenzívebb érzelmeket kiváltani belőle. Száraz, fekete humora főleg szarkasztikus és cinikus megjegyzéseiben nyilvánul meg. Mindezektől eltekintve semmilyen radikális személyiségzavarban nem szenved ami "őrülté" vagy "beteggé" minősítené.
Adatok amik nem érdekelnek senkit de azért a user ideilleszti őket mert miért ne:
Vértípus: AB-
Testmagasság: 149cm
Testtömeg: 41 kg
Édesapja: Nashimaru Shirosuke
Édesanyja: Hayashi Chika
Húg: Shirazawa Fuyu
Mostoha apja: Shirazawa Keitaro
#Valahol a Füst Országának egy tengerpartján...
- Shiro, - Szólalt fel az aggódó nő, rongyokba bugyolált apró csomaggal a kezeiben – nincs más mód? Nem akarlak elhagyni... - Remegő kezével odébb simította a puha ruhadarabot, melyek mögül egy alvó csecsemő arca bukkant elő. Hideg kezével végigsimította orcáját, majd gyorsan visszatakarta mielőtt a hűvös tengeri szellő megkapta volna az újszülött bőrét. Még egy halvány mosolyra is telt ereje, még így is hogy tudatában volt helyzetük reménytelenségével. - Nem akarunk elhagyni...
- Te is tudod jól, hogy nincs más mód. - Válaszolt a férfi erőteljes, mégis bizonytalan hanggal. Szeme a horizontot pásztázta fáradhatatlanul - Te is tudod mi vár rád, és a lányunkra ha itt maradtok. Nem hagyom hogy ebben az őrültek házában nőjön fel. Tanjiro biztonságba fog titeket vinni. Új életet kezdhettek. - Ennek hallatán a nő szeméből dagadt könnycseppek kezdtek el kiszökni. Az előzőek nyomai még el sem tűntek az arcáról.
- Nem ér semmit az új élet ha nélküled kell leélnünk. És mégis hogy teheted ezt? Azt akarod hogy a lányunk apa nélkül nőjön fel? Önző vagy. Csak magadra gondolsz...- A nő haragja reménytelen volt. Tudta ő is és a férfi is hogy semmilyen rossz szándék nem vezérli szavait, csak a elmúlt idők terhei jönnek most ki belőle. Az sem segített hogy a végére a hangja is elcsúszott. Legszívesebben odabújt volna szerelméhez de büszkesége nem engedte. Kimondta a nehéz szavakat, most hát tartja is magát hozzájuk.
- Önző vagyok. Tudom. Rossz döntést hozok meg most. Tudom. De ez a legjobb rossz döntés a rossz döntések közül. - Mondta a férfi majd óráknak érződő percek után végre elvette szemét a tengerről, és odalépett lánya anyjához. - Az egész életem rossz döntések sorozata. - Átölelte a nőt. Mindkettejüknek kellett már ez az ölelés. A testüknél csak a lelkük volt jobban lefáradva. - Az egyetlen jó döntés amit hoztam pedig ide vezetett. Hozzád. - Súgta a férfi, majd kezét a nő karjaiban alvó csöppségre rakta. - És hozzá. - Egy gyönge csókot adott a nő homlokára majd ellépett tőlük. A nő teste úgy remegett bele a férfi távolodásába mintha egy darabot téptek volna ki a szívéből.
- Nem hagyom hogy ezt az egy jó döntésemet elvegyék tőlem. - Fejezte be gondolatmenetét, majd újra végigvizsgálta a hullámzó vizeket. Arcizmai hirtelen megkönnyebbültek. - Megérkezett Tanjiro. - Szemében egyszerre látszódott a megkönnyebbülés és a szomorúság.
Egy árva csónak hánykódott a habzó vizeken. Benne egy ősz öregember egy olajlámpással a kezében. A lámpás meleg fénye magányosan hánykódott a hideg csillagos ég és a zord tenger között. Sietve kavarta a vizet az evezővel, tudta hogy az idő nem a szövetségesük. Ahogy a part közelébe ért kiugrott a csónakból és a száraz homokig húzta azt.
- Shiro, Chika – Döntötte meg a fejét diszkréten. - A szerencse nem üldöz titeket. - Hangja rekedt volt és mély.
- De cserébe minden más igen. - Tette hozzá Shiro, majd elővett egy nehéz, vastag tarisznyát.
- Nem kell. - Szólalt meg az öreg. - Nem tudnék aludni ha azt a pénzt elfogadnám. - Shiro egy pillanatra hezitált, de végül is rábólintott, majd még egyszer átkarolta Chikát, ezúttal szorosabban.
- Mi legyen a neve? - Kérdezte Chika megtört hanggal. - Még el sem neveztük. - A férfi csak elmosolyodott rajta.
- Mindezek után nekem nincs jogom a névadásba beleszólni. - Nem szívesen ugyan, de engedett az ölelésből, s gyöngén odavezette őket a csónakhoz, ahol Tanjiro némán nézte az eseményeket.
- Kérlek vigyázzatok egymásra. - Mondta Shiro ahogy besegítette szerelmét a csónakba. - Szeretlek.
Shiro szeméből most hullottak ki az első könnycseppek Chika előtt. Hiába is próbált erősnek látszani, nem az a férfi volt mint aki lenni szeretett volna.
- Én is szeretlek. - Válaszolta rá a nő. Tanjiro visszahúzta a csónakot a vízbe, majd egy utolsó fejbiccentéssel elköszönt Shiro-tól s a csillagos ég köpenye alatt néhány perc alatt elrejtőztek a horizont másik oldalára...
#12 évvel később, valahol a Tea Országának egy ligetében.
- Gyerünk féreg-úr, ha nem küzdesz elszántabban meg fognak enni! - Mondta Shizu egy földön vergődő hüvelyknyi hernyónak amit vagy egy tucatnyi hangya zaklatott. Hosszú állkapcsuk már rég bele voltak fúródva a húsába, azzal hogy ide-oda dobálta magát csak magának okozott nagyobb fájdalmat. - Gyerünk, gyerünk! - Biztatta a lány a szenvedő állatot. Megpróbálta a hernyó helyébe képzelni magát. Feküdni a földön, tehetetlenül, halálfélelemben és fájdalomban, ahogy egy számára megszámlálhatatlan mennyiségű vadállat a testébe vájja a fogát és megkísérli leválasztani a húsát a csontjáról. Vizualizálta ahogy a csontjához tapadt izomszövetek próbálják a cafatokat a helyükön tartani, de végül elérik a korlátukat és megadják magukat. Mindeközben a vöröses vér ide-oda spriccel, ahol éppen utat talál magának az erekből. Belegondolt, mennyire örülne ha egy isteni lény lenyúlna botjával és szétmorzsolná ezeket a vadállatokat. De vajon mennyire is lenne ez helyes? Ha volt oly buta hogy ilyen helyzetbe hozta magát, vagy túl gyenge ahhoz hogy megvédje az életét lehet megérdemli hogy ilyen sorsra jusson...
Ekkor az egyik hangya elkezdte lehúzni a hernyót takaró bőrt, és a sebbe belenyomta a fejét. Próbálta befúrni magát a hernyó belsejébe.
- Szegény féreg-úr, úgy látom kétfrontos háborút vív. - Sóhajtott fel a leány. Szíve legmélyén szorított a hernyónak, de már ő is belátta hogy innen már csak egy helyre vezethet az útja. Néhány momentumig még nézte ahogy a hangya egyre mélyebbre és mélyebbre nyomul, egészen addig amíg a teste fele már be nem került a hernyóba és sötétes árnyékként látszott a szerencsétlen állat bőrén keresztül ahogy jobbra-balra forgatja a fejét benne a behatoló. A lány arcán egyszerre keserűség látszott, majd hátranyúlt a hátán lévő fatartóba aminek aljáról kihúzott egy vékony pálcikát.
- Azt hiszem itt az ideje hogy közbelépjen az isteni lény. - Suttogta a hernyónak majd egyesével szétnyomkodta a hangyákat körülötte, majd miután már csak az az egy darab maradt ami már majdhogynem teljesen belebújt az áldozatuk bőrébe, eldobta a pálcát majd hosszú körmével megcsípte a hangya potrohát és óvatosan elkezdte húzni azt. Próbált ugyan a hangya a hernyó húsába kapaszkodni, de állkapcsának ereje édeskevés volt, így szépen lassan ki lett vonszolva, bár nem adta könnyen magát, magával vitte a hernyó húsának egy részét kifordítva azt a testéből. Konokságának meg lett a következménye, potrohát már csak egy vékony íz tartotta a torához.
A hernyó még forgolódott egy ideig a porban majd fájdalmakkal teli, de elindult egy irányba, vonszolva maga után a belsőségeit. Egy ideig még szemével követte a lány, de úgy döntött nem akarja látni ahogy néhány perccel később kimúlik, azzal a tudattal akar elmenni hogy megmentette az állatot. Felpillantott az égre. A levelek között átszökő napfény átölelte a lány gyönyörű arcát, végigsimította selymes haját, majd belenézett a szemébe amiben otthonát látta: az kék eget.
- Remélem Te is megszánsz engem ha ilyen helyzetbe kerülnék. – motyogta magában a lány majd látva hogy a nap pont a feje felett van rádöbbent hogy nem sok ideje van magában beszélni. Ebédre vissza kell érnie a megtelt fatartóval de ennek a fatartónak még barátok között és hiányzik a fele. Elindult az otthona irányába, útközben pedig minden valamire való gallyat, botot, fadarabot felpakolt a hátára.
Futva mindössze tíz percre volt a házuktól. Egy egyszerű de terjedelmes otthon volt ez a város szélén. Kedvesek voltak a szomszédok, jó volt az idő. Nem úsztak a pénzben, de elkerülte őket minden baj mely más tájakon gyakran fordult meg. Háborúk, Járványok, Fosztogatók, olyan szavak, melyekkel arrafelé csak a könyvekben lehetett találkozni. Az ország nevéhez híven a fő kereskedelmi termékük a Sakura tea volt, de mivel egy, a tenger melletti városról beszélünk, a halászat is aranykorát élte. Nem mondható méretben nagynak ez a város, ettől függetlenül elég releváns hogy minden 2-3 naponként betérjen egy csapat kereskedő, akik ugyancsak 2-3 nap múlva, mikor megérkezik a következő csapat állnak tovább a következő városra ami innen gyalog fél-háromnegyed napnyi távolságra van.
A lány lassít ahogy közeledik az otthonához, nem akarja hogy futva lássa mostohaapja, így is elégszer leszidta már hogy hogy felelőtlen és nem szentel elég figyelmet az idejére. Óvatosan kinyitja a kaput, illedelmesen köszön a szomszéd néninek aki éppen a teraszon szövi a sálát az unokájának, majd beviszi a fát a melléképületbe ahova beborítja azt a többihez. A nyár vége óta minden nap elment fáért, néha még a húgával együtt is, így büszkén konstatálja hogy még egy pár nap és a melléképület megtelik. Elegendő fa van bent 2 télre így is, de ha valamiben egyetért a mostohaapjával, az az hogy félmunka nem munka, ha valamit csinálsz, csináld rendesen, ha valamibe belekezdesz, csináld végig, és ha azt mondták neked hogy legyen teli fával, akkor legyen teli fával.
- Késtél. Megint. - Szólalt meg egy férfias és magabiztos, ellentmondást nem tűrő hang. - Siess kérlek, már egy ideje várunk rád az ebéddel. - A lány csak a mondata végére fordult meg hogy szemébe nézzen az embernek. Magas volt, legalább 190 centi, emellett izmos testalkata mindenkiben tiszteletet keltett, még ha nem is akarták ezt maguknak bevallani. Tengerkék szeme lyukat vágott mindenkinek a lelkében akivel beszélt, széles állkapcsa pedig egyedi karaktert adott az arcának, illetve erőteljes karaktert a hangjának, ha éppenséggel úgy döntött hogy kihasználja teljes erejét. Tekintete előrelátó, elszánt és magabiztos, állán pedig egy rövidke kecskeszakáll figyel. Sokan nem tudják a városban hogy ez egy reménytelen harc eredménye egy dús és hosszú szakállért ami a férfi kevés vereségének kollekciójának egy darabja. Tekintetét még öltözete is növelte, mindenki ismerte a szót, hogy a férfi még otthon is elegánsabb ruhát visel, de most még azt is mondhatnák hogy bálra van kiöltözve.
- Jó munkához idő kell ám. - Válaszolt Shizu. - Eltelt egy darabig amíg megtaláltam a legvastagabb, és legszárazabb darabokat. - Hangneme játékos volt, amihez a férfi még most nem szokott teljesen hozzá még így nyolc év alatt sem. Nem sok ember van aki hátradőlve tud vele dialógust folytatni de mostohalánya egy volt ezen maréknyi ember közül. Kényelmes tempóban odasétált a melléképülethez, belépett, majd kivett a kupacból egy kisujjnyi vastagságú darabot.
- Szerintem tisztáznunk kellene a „jó munka” fogalmát. - Mondta ahogy vizsgálta az apró pálcikát.
- Az a „legszárazabbak” közé tartozik. - Vette ki a férfi kezéből a botot majd dobta vissza a többi közé. - Ha nagyokat szeretnél látni, azokat alulra tettem. Megszemlélheted azokat is, csak vigyázz a ruhádra nehogy összekoszold. Elég mélyen vannak. - A férfi csak hümmögött egyet. Remekül rejtegette az érzéseit, a lány még sosem látta dühösnek, bár tudta hogy ha nem is dühös de biztosan irritált állapotában van most. Apró mosolyt csalt az arcára ez a gondolat.
- Lehet nem kellene összemocskolnom a ruhám, ha rendezetten tetted volna le őket mikor meghoztad. Az elején még jól csináltad, - mutatott a melléképület hátuljára, ahol szépen rendezve volt a fa – de az elmúlt időben ellustultál. Most is csak behánytad az egészet.
- Úgy gondolom hogy ameddig meg lehet gyújtani, nem számít milyen pozícióban tároljuk. - Válaszolta Shizu.
- Ezzel azért lehetne vitatkozni, látod így mennyi helyet foglal… - Kezdett volna bele az érvelésbe a férfi de hallotta ahogy mögötte nyílik a bejárati ajtó.
- Édesem, drágám, nem vagytok éhesek? - Kérdezte Shizu anyja, a lába mögül pedig kikukucskált egy aranyos angyali lény, Fuyu, Shizu féltestvére.
- Onee-saaaan! - kiáltotta a kislány ahogy kiugrott anyja takarásából és észt vesztve elkezdett rohanni Shizu felé aki jobb lábát maga mögé helyezve felkészült a becsapódásra. - Merre voltál eddig? - Kérdezte a kis teremtmény a legcukibb hanggal amit hangszálaiból ki tudott nyerni, majd ölelésre nyújtotta karjait, azonban apja megtámasztva kezét Fuyu buksiján megállította őt.
- Életem, nézz rá Shizu-tanra, csupa kosz és izzadtság, ne piszkold össze a tiszta ruhát. - Shizu ezen csak szolidan megforgatta a szemét. - Majd legközelebb korábban kel, nem lustálkodik, és talán nem kell futnia visszafele hogy időben hazaérjen. - A lány szeme ezt hallván most legalább annyira szúrt, mint ahogy a férfié vágott, de úgy döntött elengedi a füle mellett, mert éhes volt és valóban szerette volna lemosni magáról a koszt.
- Jaj valóban de buta vagyok, legközelebb majd korábban felkelek hogy gallyakat keressek az erdőben, ezek a faágak úgyis jobbak mint a farönkök amiket ingyen tudna hozatni apa... - Lépett vissza a döntésén. Rájött hogy 10 napnyi éhezés után sem engedné el a füle mellett ennek az embernek a szavait, és előbb ugrana bele a mocsárba minthogy csöndben maradjon. - De hát nem is értek én hozzá. - Fejezte be majd elindult a ház belsejébe lemosni magáról a koszt és tiszta ruhát venni fel. A férfi csak sóhajtott egyet majd adott egy puszit Fuyu homlokára illetve egy diszkrét puszit feleségének ajkaira.
- Ebéd után megyek vissza a hivatalba. Van még papírmunka amit el kell végezzek mielőtt megérkeznek a kereskedők északról.
- Megint dolgozol hétvégén? Azt hittem legalább ezen a héten… - Kezdett bele Chika, de Keitaro félbeszakította.
- Tudod hogy nem vehetem félvállról a dolgokat. Az egész város számít rám. - mondta megnyugtató hangon. A nő csak beletörődően mosolygott.
- Persze hogy tudom. Ezért szeretlek. Megbízható vagy és dolgos. - Mondta édes hangon miközben végigsimította a férfi arcát jobb kezével. - Menjünk mielőtt kihűl a leves. Gyere Fuyu mutasd meg apának mit főztünk neki. - Fuyu arca felvillant a boldogságtól.Tipikus kawaii anime imouto viselkedését demonstrálta.
- Gyere apa, nagyon ízleni fog! Én vágtam fel a zöldségeket meg fűszereztem a húst!
- Már alig várom, csak belegondolok és összegyűlik a nyál a számban. - Mosolygott majd együtt elindultak a házba.
Mire elfoglalták a helyüket az asztalon Shizu már lezuhanyzott és át is öltözött. Az asztal telis-tele volt finomságokkal. Chika szeretett temérdek mennyiségben főzni vasárnaponként, részben mert már egyfajta tradíciónak élte meg hogy vasárnap összegyűlik a család egy nagy és kellemes ebédre, részben pedig mert ami megmarad, azt a következő hét első felében még fel tudja szolgálni, így nem kell azokon a napokon főznie.
Az asztalt ezen felül még három tányér díszítette. Shizu már megszokta hogy magának kell megterítenie. Mostohaapja úgy vélekedett hogy ideje elkezdenie a saját lábára támaszkodni, hogy komoly nővé válhasson a következő években, amit persze Chika nem támogatott elsőre de a házban a férfié volt az utolsó szó. Mindettől függetlenül megvárták amíg az egész család összegyűlik hogy együtt tudják megkezdeni az étkezést, ebből Chika sosem engedett.
Az asztalfőnél ült Keitaro, aki nem mellesleg a város elöljárója (vagy polgármestere ha úgy tetszik) tőle jobbra Chika, balra pedig Fuyu. Shizu Fuyu mellé szokott megteríteni, egyrészt mivel egyébként is szereti húgát, másrészről pedig mikor utoljára nem oda ült Fuyu könnyekbe borulva ( de csöndben ) étkezett aznap.
- Itadakimasu – mondták egyszerre, majd hozzákezdtek az evésnek. Néhány percig mindenki némán falatozott, csupán a fém evőeszközök kellemetlen csattogása hallatszott a cserépedényekhez, de végül Chika törte meg a csendet.
- Na és mesélj, kik jönnek holnap, mit hoznak a kereskedők?
- Konohaiak – Mondta Keitaro miközben szájába vette a főtt csirke torkát. - Azt mondanám hogy semmi különlegeset nem fognak hozni. Csak a szokásos.
- Gondolod hoznak fűszereket? Kicsit híján vagyunk a kakukkfűnek.
- Lehetséges. - Felelt Keitaro. Sem ő, sem pedig Shizu nem szokott sok figyelmet szentelni Chika célszerűtlen csevegésének. Megszokták már hogy nem szereti a hosszas csendet, főleg ebédkor ezért próbálkozik beszélgetést kezdeményezni.
- A kakukkfű az nagyon finom! Azzal fűszereztem a húst! De a fahéj a kedvencem. Bár azt nem tudtam most használni. - Tette hozzá Fuyu, akire rámosolygott az apja.
- Na és miért a kedvenced a fahéj? - kérdezte Keitaro édes hangon.
- Hát mert az olyan finom! Például palacsintában, meg süteményeken! De egyszer véletlen felszippantottam ami nagyon rossz volt, meg ha sokat használok az is rossz. - Keitaro mosolygása gyenge nevetéssé, vagy inkább kuncogássá alakult, amit Shizu nem tudott elhinni. Hogy tud ez az ember ilyen őszinte mosolyt és nevetést varázsolni az arcára. Amióta feltűnt neki hogy Keitaro nem szereti az üres beszédet folyamatosan nézte ezeket a mosolyokat, kacagásokat, keresve bennük az árulkodó jelet ami a hamisságukra utal. De most sem találta meg. Ez az ember vagy úgy hazudik mint ahogy más ember levegőt vesz, vagy tényleg viccesnek találja a fahéjas történetet. Shizu nem igazán tudta eldönteni hogy melyik lehetőségért kellene jobban aggódnia.
- Na de mesélj te is valamit Shizu-tan. Shoji-sensei mesélte hogy látja benned a potenciált, de úgy érzi mintha nem adnál bele mindent a tanulásba. Igaz ez? - hangja egyszerre volt visszafogott és invazív, de minden esetben érezte Shizu hogy ez verbális offenzíva első ütközete.
- Én igazán mindent beleadok, de lehetséges hogy túl sok mindent láttok bennem. - Válaszolt Shizu majd kortyolt egy nagyot a poharából, érezte hogy szorul a hurok, nem akarta hogy lássa a torkán Keitaro hogy tudat alatt reflexszerűen nyel egyet a veszélyre reagálva.
- Az lehetséges. De akármennyire is nehéz bevallanom, nem valószínű. A munkám alatt számtalan olyan emberrel találkoztam már akik a lustaságukat inkompetenciaként próbálták rejtegetni. Az első pár még meglovasított. De mára már a legokosabbak, legtalálékonyabbak sem tudnak, és azt bizton állíthatom hogy nem tartozol a legtalálékonyabbak vagy legokosabbak közé. - A hangja emelkedett ugyan egy kicsit a mondandója végére, de még mindig nem a hangnemében rejtőzött a fenyegetés hanem a szavaiban.
- „Nem valószínű”. Úgy tűnik éppen elég okos és elég találékony vagyok, hogy ne legyél benne biztos. - Csönd állt be az asztalnál. Keitaro figyelmesen szemlélte Shizu minden apró mozdulatát, nem csak azért hogy információt nyerjen a testbeszédéből, hanem mert tudta jól hogy tekintete igencsak fenyegető tud lenni. A lány nem viszonozta ezt. Bár tudatában volt neki, hogy a szemkontaktus fontos, félt a férfi felé fordítani a fejét. Helyette a tányérjába nézett, úgy tett mintha válogatna a húsok közül.
- Mondd meg nekem Shizu-tan… - Kezdett bele Keitaro, mikor is Chika rátette kezét a férfi erős karjára.
- Drágám… - Kezdett bele a nő, de Keitaro csak szolidan megemelte mutatóujját és a nő hallgatott.
- Van tető a fejed felett, van puha ágy amiben aludhatsz, minden nap meleg és főtt éltál vár rád. Van két szerető szülőd, és egy szerető húgod. Felajánlottam a nevemet is, igaz azt visszautasítottad, de adtam neked tiszteletet, a város lakói is adnak neked tiszteletet amit nekem köszönhetsz, a legjobb magántanárhoz jársz ebben a településben, fényes jövő vár rád amit megint csak én biztosítottam számodra. Mondd meg nekem Shizu-tan, ezekért cserébe miért csak bugyuta és lüke visszaszólásokat és a makacs ellenállásodat kapjuk cserébe? Erre tanítottunk téged? Hálátlanságra? - Ekkor megállt egy szösszenetre. Nem mondott senki semmit, csak megigazította a zakóját, majd Chikához fordult.
- Drágám kérlek sétáljatok egyet Fuyu-val.
- Keitaro, életem én…
- Kérlek. - Chika felállt az asztaltól, megfogta Fuyu kezét majd elmentek sétálni egyet. Shizu még mindig a tányér tartalmát nézte, mintha nem hallana semmit. Próbálta leszorítani a kezét az asztalra hogy minél kevésbé látszódjon hogy remeg. Amikor aztán Fuyu és Chika már hallótávolságon kívül voltak újra nekikezdett.
- Tudom, hogy úgy gondolod hogy nem törődök veled, tudom hogy úgy gondolod hogy Fuyuval kivételezek. És miért is ne gondolnád így? Ő a vér szerinti lányom. Ha nem így gondolnád csalódnék benned. De ezek a gondolatok sértenek engem, mert azt feltételezik, hogy feleannyi ember vagyok mint valójában. Előbb esnék bele a saját kardomba minthogy előnybe részesítsem vagy ne adj isten, ne szeressem valamelyik Lányomat. - Ahogy elhangzott ez a mondat Shizu szeméből önkéntelenül is elkezdtek csörgedezni a könnycseppek. A férfi egy ideig csak nézte, ahogy Shizu küzd a sírással, ahogy először csak a szemét törölget, utána elkezd zokogni. A mindenható se tudná megmondani az arcáról hogy ez volt a célja, hogy megsirassa lányát, vagy túl lőtt a célon és bánja az erős szavakat. Mindenesetre megvárta amíg Shizu lenyugodott és összeszedte magát.
- Nézz rám Shizu. - Mondta ellentmondást nem tűrően. A lány habozott egy kicsit, még egyszer megtörölte a szemeit, majd a férfi felé fordította tekintetét. Mint mindig, most is komoly, felelősségteljes tekintettel nézett rá vissza. Szemei egyszerre voltak félelmetesek és melengetőek. Sose hitte volna Shizu hogy valaha is ilyen nyomást fog gyakorolni rá egy szempár.
- Minden nap beszélek Shoji-senseijel. Minden nap. Átnézem a tesztjeidet a jegyzeteidet, meghallgatom mi a véleménye rólad, azt, hogy hogyan viselkedtél az óráin, hogy miről tanultatok, hogy mennyire figyeltél… Mindent. Minden nap. Végighallgatom minden egyes nap, hogy reggelente késel, sokszor nem figyelsz az óráin, látom ahogy a jegyzetfüzeted kardok meg csatajelenetek rajzainak a helyévé alakult, látom ahogy a teszteken olyan kérdésekre nem tudod a választ mikre előző héten még tudtad. De ami a legjobban elkeserít, végighallgatom hogy milyen módon sértegeted az öreg Shoji-senseit aki még anno engem tanított. Tisztában vagyok bele hogy kezdi utolérni a kor, de ez csak több okot ad rá hogy több tiszteletet adj neki. Tegnap előtt, pénteken, mikor elterelted a figyelmét azzal hogy a rég elhunyt feleségéről kérdezgettél és azt mondta hogy örül hogy fájdalommentesen és békében halt meg az ágyában mintha csak elaludt volna, mit mondtál neki? - kérdezte a férfi fenyegetően. A lány nem válaszolt.
- Mit mondtál neki? - Kérdezte meg a férfi még egyszer erőteljesebben.
- Azt… hogy… talán ne… - Kezdett bele a lány de a férfi hirtelen felkiáltott. Hangja mint a mennydörgés beleremegett a lány teste, szava mint a villám belecsapott a lány lelkébe.
- MIT MONDTÁL NEKI?
- Azt hogy talán nem kellett volna a feleségének órát tartania és nem aludt volna el... - Mondta ki végül a lány. Úgy jött ki a száján a szó mint másnapos ember szájából a hányás. Persze a szavak mellé könnyek is társultak. A férfi köszörülte a torkát majd normális hangnemben folytatta.
- Bátran mondd ki amit már egyszer kimondtál, hisz te mondtad ki, rólad árulkodnak, saját magad személyét mutatod meg vele. Üres ember az aki szégyelli saját magát és amit tett. Szavaiddal és tetteiddel együtt kell élni, fel kell venni és hordozni a hátadon őket ha jók ha rosszak. Az amit mondtál nem helyes, nem tisztelettudó, nem odaillő nem vicces de még csak nem is szellemes. Egyenesen undorító. De te tetted. Te mondtad ki. Vállald fel. Shoji-sensei elengedte a füle mellett, azt mondta hogy még fiatal vagy, nem tudod mit beszélsz. De én nem engedem el. Holnap bocsánatot fogsz kérni Shoji-senseitől. A homlokod a padlót fogja súrolni. Soha többet nem fogsz késni az óráiról, a jegyzeteidben nem lesznek a fantáziálásaidról rajzok, a tesztjeidnél pedig ahány pontot veszítesz annyi extra órára fogsz járni a hétvégén Shoji-senseihez. Lehet hogy nem fog tanítani mert vajból van a szíve az öregnek, de ott fogsz segíteni neki ahol tudsz a háza körül. Magányos és kell neki a társaság. Meg fogod tanulni mi az az alázatosság. Megértetted? - Kérdezte a férfi, amire a lány csak bólogatott. Már majdnem ismét szóra emelte volna a hangját, azt akarta hogy ne bólintson a lány hanem mondja ki hogy „igen, értettem” de végül úgy döntött, hogy eleget beszélt. Felállt a székből és odament a lány mellé aki még mindig a könnyeit törölgette. Letérdelt mellé is átölelte. Shizu egy ideig csak próbálta megérteni a helyzetét, de végül ő is csak átölelte Keitaro-t.
- Menj keresd meg anyáékat és hívd vissza őket. Kihűlt ugyan a leves de az íze még attól finom. - Súgta a fülébe a lánynak aki elszakadt az ölelésből és kiviharzott az ajtón. Keitaro komótosan visszaült az asztalfőre és sóhajtott egyet.
#1 év múlva Shoji-sensei házában.
- Shizu-kun, csinálnál kérlek még egy kis teát? - Kérdezte az öreg kissé rekedtes hangon.
- Persze Shoji-sensei, máris csinálom. - Jött a válasz a leánytól, aki már fel is tette a vizet főni.
- Úgy fest kicsit nehéz lett a tegnapi teszt. - mondta az öreg kis kacagással – Bocsáss meg kérlek hogy itt kell töltened a szabadnapodat. - A lány csak megrázta a fejét.
- Többet kellett volna tanulnom, Shoji-sensei. Semmi oka bocsánatot kérnie. Ha valakinek bocsánatot kell kérnie akkor az én vagyok, amiért nem figyeltem oda eléggé az óráin és nem kérdeztem mikor nem értettem valamit elsőre. - Az öreg csak bólintott egyet. Figyelte ahogy a lány gondosan előkészíti a teafüvet.
- Hány óra is van még hátra?
- Még kettő. De ha kell maradok tovább. Ha bármire is szüksége van szívesen segítek. - Shoji-sensei csak felkacagott.
- Így is rengeteget segítettél már nekem. Lehet öreg vagyok, de azért nem kell nekem egész napos felügyelet. - Mondta, majd beleült kedvenc fotelébe ahonnan szemlélte tovább ahogy Shizu elmélyülten nézi a hőmérőt ami a víz hőmérsékletét méri. Ha felforr a víz sokszor kicsobban a kancsóból néhány csepp amit jobb esetben csak fel kell törölni rosszabb esetben pedig megégethet valakit. Így hát folyamatosan nézni kell hogy amint felforr egyből le lehessen venni a tűzről.
- Ha tudnád mennyire hasonlítasz édesanyádra. - szólalt meg végül. Shizu füle egyből elkapta a kósza mondatot, hisz ezt még senki sem mondta neki.
- A szememet valóban tőle örököltem.
- A mosolyodat is. Hihetetlen mennyire gyorsan telik az idő. Szinte mintha tegnap lett volna mikor Tanjiro hajósmester meghozta édesanyádat, és a karjaiban téged. A legforróbb nyári nap sem volt olyan meleg mint annak a nőnek a mosolya mikor a kezében tartott. - Shizu arcára görbült egy gyönge mosoly. Valamiért boldogság töltötte el szívét ennek hallatán.
- Sosem meséltél még a napról mikor megérkeztünk anyával a városba. Anya nem szívesen beszél róla.
- Hm. Ha mesélnék arról a napról mikor megjöttetek rövid mese lenne. Mivelhogy is este volt az a nap. - Shizu csak megforgatta a szemét. Megszokta már hogy az öreg Shoji sokszor túlforgatja a szavakat. - Emlékszem ahogy beérkezett a vitorlás a kikötőbe, mindössze három emberrel a fedélzeten. Úgy mondták tán egy teljes nap óta voltatok úton a Füst Országából. Említettem már valamikor hogy az én Nanako-m mennyit vigyázott rád mikor kicsi voltál?
- Csak minden hétvégén. - Válaszolta vissza a lány kapásból.
- Szép, békés idők voltak. Mint a maiak, de nem is tudom. Valahogy az emlékeimben olyan élénkek. Bár azt mondják az idő szépít. - Nevetett fel – És rád nézve azt mondanám van a mondásnak alapja. Még ha talán nőnél egy kicsit… Bár sok férfi szereti az alacsonyabb nőket. - Kacagott fel újra.
- Shoji-sensei! - Szólt rá Shizu, bár nagyon is élvezte a dicsérő szavakat. A víz közben felfőtt, levette a tűzről és elkezdte átönteni a teafüvön. Két csészét is előkészített, Shoji-sensei mellett rászokott ő is a teára.
- Persze, persze, egy szóval se többet, tudom. - Mosolygott Shoji. - Na de mesélj mi a helyzet apáddal? Ugye nem vagytok haragban?
- Nem, nem dehogyis. Tavaly óta nem vesztünk össze semmin. A szokásos csipkedések még meg vannak de semmi komoly. Elég sok időt szán a munkájára úgyhogy legtöbbször csak hétvégén látjuk egyébként is. - Az egyik csészét Shoji-sensei előtti asztalra tette, aki levette onnan azt és elkezdte fújni, a másikat pedig a kezébe tartotta és élvezte a tea kellemes illatát.
- Zavar talán? Hogy kevés időt szán rátok?
- Dehogyis. Vagyis talán egy kicsit. De tisztelem a felelősségtudatáért és a munkába vetett szenvedélyéért. Meg hát a vak is láthatja hogy mennyit fejlődött a város a keze alatt.
- Örülök neki hogy elsimultak a konfliktusok. Egyébként valóban nem sok ideje van apádnak de annyi elég hogy minden nap kikérdezzen – nevetett fel – meg a jegyzeteidet is még mindig nézegeti. Remélem nem rajzolgatsz már bele.
- Dehogy. Vettem egy másikat, ha unatkozok az óráidon abba rajzolok. - Mosolygott a lány. Persze az öreg erre is csak nevetni tudott.
- Na és a jövődre gondoltál már? Mostanában elég sokat hozza fel ezt a témát. Azt akarja hogy legyen egy célod. Bár szerintem még korai, sőt még 5 év múlva is korai lenne, de szeretné hogy legalább elgondolkodj rajta.
- Igen gondoltam rá.
- Ó. És az ifjú Tadao-nak köze van hozzá? Látom mennyire könnyen beszélgettek, tudod mikor én voltam annyi idős mint te, én már megcsókoltam Nanako-t!
- Fúj, nem semmi köze sincs hozzá.
- Egy kicsit sem? Azért azt figyelembe vetted hogy milyen gazdagok a szülei… - A lány csak csalódott tekintettel nézett az öregemberre – Vagy nem. Na de akkor mire gondoltál. - Kérdezte az öreg majd beleszürcsölt a teába és konstatálta eléggé elhűlt a fogyasztáshoz.
- Hát… Még nem mondtam el senkinek… De azt tervezem hogy elmegyek a Füst Országába és megkeresem a vér szerinti apámat. - Mondta a lány. Shojinak kellett egy pár másodperc amíg összerakja a hallottakat, de amint összeállt a kép a tea célt tévesztett és a légcsövén próbált a gyomrába kerülni. Egy köhögés roham után pedig megszólalt.
- Ezt mondd még egyszer, nem hallottam.
- Azt tervezem hogy elmegyek a Füst…
- Nem, nem úgy értettem, hogy nem hallottam. Nem akarom hallani. Mégis mi vitt rá erre az elhatározásra?
- Én.. ühm… Késő lenne megkérni hogy ne mondd el apának?
- Halálkéső.
- Visszakérem a teát akkor... - Pár másodperces néma csönd.
- Tárgyaljunk…- az öreg ugyan nem mondta még soha, de Nanako óta Shizu csinálta a legfinomabb teát amit valaha ivott.
A lány rámosolygott az öregemberre aki nem viszonozta azt. Pedig a ráncok az arcán arról árulkodnak hogy többet mosolygott ez az ember életében mint nem.
- Miért akarod megkeresni őt? - Kérdezte végül. - Talán túl keveset adott neke…
- Nem, annak ehhez semmi köze. Apa többet adott nekem mint valaha akárki. Többet köszönhetek neki mint az életemet. Neki köszönhetem azt aki vagyok.
- Akkor miért? - A lányba belefulladtak a szavak. Érezte hogy menni akar, de nem tudta szavakba önteni gondolatait.
- Nem tudom.
- Nem tudod?
- Nem. Valamiért úgy érzem hogy menni akarok. Lehet hogy valójában nem is őt akarom látni csak a kalandvágy beszél belőlem, lehet hogy ez csak egy kósza gondolat amit jövőre kinövök. De jelenleg ezen gondolkozok. - Ismét kínos csönd állt be. Shizu is belekóstolt a teába majd ezúttal ő törte meg a csendet.
- Fogalmam sincs hogy miért, tényleg nem tudom, de annyira… üresnek érzem magam, mintha nem idevaló lennék. Az elmúlt éveimben rengeteget tanultam a kezed alatt de úgy érzem mintha nem élnék. Nem tudom elképzelni az életem sem háziasszonyként, sem pedig kenyérkeresőként … Reggel felkelni, egész nap dolgozni, aztán este hazamenni hogy aludjak. Aztán újra és újra. Amíg az életem tart. Nincs meg bennem az ami ehhez kell. Apában meg van. Nem csak hogy mindez természetesen megy neki, de mindemellett egy jó ember és jó apa. Néha azt kívánom hogy legalább fele annyi lehessek mint ő. De itt vagyok, megint, olyan dologra vágyok ami végigsért mindenkit aki kedves számomra.
Hosszú csönd állt be az apró szobában. A falióra sosem kattogott még oly robajjal mint most. Mindkettőjük fejét lerohanták a gondolatok.
- Shizu-kun. - Az öreg hangja olyan volt mint hosszú szárasság után az első zivatar.
- Igen?
- Úgy említetted hogy lehet hogy egy év múlva kinövöd ezt a gondolatot.
- Igen.
- Mit szólnál egy alkuhoz. - Kezdett bele. Shizu arca sugárzott a megkönnyebbüléstől és a kíváncsiságtól. - Hajlandó vagyok segítséget nyújtani. Nem én személyesen hanem egy közös ismerősünk. Tanjiro, a hajómester. Samurai-nak tanult egészen fiatal felnőttkoráig. Nem lett ugyan Samurai, de hajósmesterként kalózokkal, banditákkal és számtalan veszéllyel nézett már szembe az élete során. Rengeteget tanulhatsz tőle. Íme az alku: A következő egy évben minden nap együtt fogtok edzeni. Személyesen meg fogom kérni, hogy a lehető legkeményebb edzéstervet állítsa össze neked. Az egy év végén ha még lesz erőd, vagy még mindig meg lesz ez a gondolat a fejedben, meggyőzöm apádat hogy engedjen el. - Shizu szeme felcsillant a örömtől. Nem elég hogy mentora áldását adta rá, még segít is neki felkészülni. - Viszont. Még ma elmondod apádnak a terveidet. Személyesen. Ha szeretnéd elmegyek veled hogy ne egyedül legyél, de neked kell beszélned. - Shizu szíve mélyén számított erre a fordulatra. Tudta hogy ha komolyan gondolja akkor egyébként is meg kellett volna tenni ezt a lépést előbb vagy utóbb. Ebben az esetben akkor inkább előbb. Persze ettől függetlenül remegett a félelemtől.
- Rendben. Megmondom neki. Egyedül.
#1 évvel később
- Koncentrálj! - Kiáltott oda Tanjiro Shizunak aki már így is alig bírt levegőt venni. Karjai már alig bírták el a fakardot, kezét már kikezdte a markolat. Testén apróbb foltok és zúzódások jelezték az eddigi találatok helyét. - Nem koncentrálsz eléggé. Ha már a fejedben nem tudsz nyerni a testeddel felesleges próbálkozni. - A lány az egy év alatt egy tiszta találatot sem tudott bevinni a férfinak. Mindig ugyanaz a kimenetel. 1-2 óra erőnléti edzés, 1000 erőteljes vágás az acélkarddal, majd a maradék másfél-két órába egy az egy elleni harc fakarddal. Általában mire a harcra kerülne a sor a lány már állni alig tud a lábán. Persze ez a menetrend ahogy telt az idő változott. Az első hónap után az erőnléti edzés 2-3 órára nőtt, 1000 helyett 2000 vágás, vagy csak olyan gyakorlatok végzése ami jobban leterheli a testet. Minden esetben a harc előtti edzések mindig úgy lettek elnyújtva hogy teljesen lefárasszák Shizut. A félév második felében kard mellett pusztakezes harcművészetet is tanultak, ami bár hasznos tudás volt, a már eleve lefárasztott lánynak túl soknak bizonyult és még az is szóba jött hogy feladja. Ironikusan az apja volt az ki erőt öntött a lányba. „Ha belekezdtél csináld végig. Nem olyan lányt neveltem aki félúton feladja”. Ez egyrészt nyugtatta a lányt és örült neki hogy apja támogatja, de csak szavak nem fejlesztik a fizikumát.
- Támadj! - Hangzott el a parancs. A lány összeszedve megmaradt erejét megindult a férfi irányába, kardját vágásra emelte majd lecsapott a férfira aki persze számított a lány minden mozdulatára. Háromszor ütköztek egymásnak a fakardok mielőtt kapott volna Shizu egy erőteljes ütést a gyomrába. Lábai összerogytak a fájdalomtól. Szégyellte hogy egy teljes évi edzés után csak ennyire futja. Szégyellte hogy 10 méterre az apja nézi mit ért el ennyi idő alatt. Szégyellte hogy az apja előtt, aki bár nehezen fogadta el lánya döntését de ettől függetlenül végig támogatta, most láthatja ahogy annyi izzadtság és fájdalom után a lánya még mindig a földön térdel, s képtelen felállni.
A vereség gondolatába beleremegett a teste. A szándéka még mindig meg volt hozzá, hogy megkeresse az vér szerinti apját, hogy világot lásson, hogy vándoroljon, de tudta hogy ehhez le kell tenni valamit az asztalra.
A kardjára támaszkodva felállt.
- Ez nem lesz elég. - Szólalt meg Tanjiro kinek testén több sebhely volt mint ép bőr. - Hogy akarod úgy elhagyni az otthonod hogy még magadat sem tudod megvédeni? - Elnézte ahogy a lány súlyát rátámasztva a kardjára áll előtte és levegőért kapkod. Hirtelen megindult felé.
- Ha nem tudsz megállni a saját lábadon, minek állsz fel? - Indított egy vágást a lány felé, amit éppen ki tudott védeni a sajátjával, bár igencsak hajszálokon múlott.
- Kényelmetlen a föld. - Válaszolta, majd ezúttal ő próbált meg egy sikeres találatot bevinni. Tanjiro úgy hárította ezeket a kísérleteket mintha előre látná őket. Egyetlen ellentámadásába pedig beleremegett a lány teste, a kardja pedig kis híján kiesett a kezéből.
- Shizu! - Kiáltott fel az apja hátulról. Bár megtanulta sokszor hogy nem szabad levenni a szemét az ellenfeléről, a váratlanság odavitte a tekintetét. Keitaro ott állt szokásos elegáns ruházatába. Már legalább két órája figyeli a lányát ahogy szenved egy sokkal tapasztaltabb és erősebb ellenfél ellen, de ő csak csöndben nézte, ökölbe szorított kézzel. Most pedig hogy megszólalt, most hogy megragadta lánya tekintetét, csak állt ott, farkasszemmel nézett lányára majd bólintott egyet. Shizunak fogalma sem volt róla hogy mit jelenthetett ez, de úgy érezte visszatért belé elég erő, hogy egy jó vágást tudjon mérni Tanjirora. Visszafordult az ellenfeléhez. Felvett egy stabil állást, felemelte a kardját majd próbálta lelassítani a légzését. Próbált koncentrálni. Lassan köröztek egymás körül, mindketten vártak a megfelelő pillanatra. Hirtelen megindultak egymásnak. Fakardok csattanásai hallatszottak, több mint amit számon lehet tartani. Oly erővel értek egymáshoz félő volt hogy a harc közben eltörnek. Azonban a hosszú hasítások után Tanjiro talált egy rést Shizu védelmében ahol egyenes találatot tudna mérni egyenesen a lány fejtetejére. Azonban mielőtt elérte volna hirtelen megállt a keze. Most először ő is levegőért kapkodott. Elmosolyodott.
- Ideje volt már.
- Tudom. - Mindketten mosolyogtak. Miközben Tanjiro suhintásra emelte a kardját Shizu hozzáért a férfi jobb bokájához. Nem volt elég erő benne hogy levágja a lábát, sőt, valószínűleg egy igazi harcban egy apró vágást ejtett volna rajta ami begyógyul egy hét alatt. De nem ez volt a lényeg. Egy év után ez az első alkalom, hogy kardját Tanjirohoz tudta érinteni.
- Szép volt kölyök – Ismerte el győzelmét, majd kezével összekócolta a lány haját. Persze ekkor már mindketten csak mosolyogtak.
Halk taps ütötte meg Shizu fülét. Az apja volt. Komótosan odasétált hozzá, kezében még mindig ott volt a fakard.
- Büszke vagyok rád Shizu. - Mondta
- Tudom. - Válaszolta. Átölelték egymást.
- Hoztam neked egy ajándékot. - Súgta a fülébe majd elengedett az ölelése és odaintett a kovácsnak aki a távolban állt. Az intésre elkezdett kutatni valamit majd kezében egy hosszúkás csomaggal elindult feléjük.
- Ajándékot? Milyen ajándékot? - Kérdezte Shizu. Az apja csak mosolygott ahogy kicsomagolta a csomagolópapír közül a Wakizashit, amit erre az alkalomra kovácsoltatott a lányának.
- Egy útravalót. - Shizu nem hitt a szemének. A meglepődöttség és öröm tengerében csupán egy kérdés jutott hirtelen az eszébe.
- De… Honnan tudtad hogy sikerülni fog? És hogy nem gondolom meg magam az egy év végén? - A férfi gondolkodott egy picit majd válaszolt.
- Azért mert a lányom vagy. És nem olyan lányt neveltem aki félúton feladja. - Ismét átölelték egymást.
- Köszönöm. - Mondta Shizu meghatódottan.
- Mikor indulsz?
- Holnap után.
- Rendben. Pihend ki magad és búcsúzz el mindenkitől.
#2 nap után a város kapuinál.
- Váltóruhát raktál el ugye?
- Igen.
- És ételt?
- Azt is.
- Vizet?
- Igen anya, minden itt van amit két perce már végigkérdeztél.
- Remélem tudod hogy nem örülök a döntésednek.
- Még mindig tudatában vagyok, igen. - Chika hosszú szómenése után most végre elhallgatott. Megpróbálta folytatni ugyan, de Fuyu kihasználta a fél momentumnyi csendet.
- Nagyon hiányozni fogsz! Ugye vasárnaponként visszajössz? A családi ebédet nem szabad kihagyni. - Kérdezte a 10 éves Fuyu könnyes szemekkel.
- Nem ígérek semmit. De vissza fogok térni. Egyszer. - Mosolygott rá. Megsimogatta a buksiját majd odafordult apjához.
- Tudod egy éve Shoji-sensei azt ígérte hogy ha eljutok idáig meg fog téged győzni hogy elengedj. De úgy fest erre végül nem került sor...
- Nem kellett meggyőznie. Meggyőztél te, tegnap előtt. Shoji-senseinek pedig elég idegesség jutott már az életében. Örüljünk hogy végre megpihenhet a felesége mellett. - Ezt kimondva mindenki szomorú lett kicsit, de végül Shizunak mosolyra görbült a szája.
- Így jár az aki saját magát kezdi el tanítani... - kacsintott egyet apjára aki csak sóhajtott egy nagyot.
- Bármikor visszavárunk Shizu. - mondta Keitaro – És ne felejtsd el hogy mikor visszatértél el fogunk beszélgetni. Megint.
Fájdalmas búcsú, és véget nem érő integetés után Shizu egyedül találta magát a földúton. Még nem ért messzire, akár vissza is fordulhatna. De nem fog. Elszánta magát, hogy bejárja a világot. Az első megálló pedig a Füst Országa
//Useri megjegyzések:
Tud a karakter chakrát használni? Nop. Tud kenjutsut? Nop (nyilván nem, hisz engedélyem sincs rá). Samurai? Definitely nop. Civil? Could be but nop.
Szerintem civilhez áll a legközelebb, de a shinobi élet felé tervezem terelgetni az útját. De jelenlegi állapotában nem tanult sem a chakráról, sem a shinobikról, a samuraiokról talán egy kicsit de egy év alatt nem mondanám hogy sok mindent meg lehet tanulni az alapoktól eltekintve.
Csak azért írok most itt mert nem tudom pontosan hogy milyen kategóriába esne a karakter, és mivel szeretném (mint már említettem) shinobivé kinevelni, nem tudom megoldható lenne-e vándor ninjaként jelölni.
Ország: Tea Országa / Vándor / Vándor Ninja
Rang: E ( D? )
Chakraszint:
Kor: 14
Nem: Nő/lány
Felszerelések: Hátizsák, 7 napnyi élelem, 1 db Wakizashi
Kinézet: Vállig érő dús, selymes haja az izzó parázs, vagy még inkább az oxigénben dús vér színében pompázik. Szeme a napnyugtakori kékes csillagos ég színéhez hasonlít a legjobban, melyet édesanyjától örökölt. Bőre bársonyos, hamvas, alap ragyogású, arca halvány, világos, tejszínű. Korához képest csöppet alacsony, mindössze 149 cm magas ettől függetlenül már látszanak rajta a nőiesedés jelei, ahogy teste szépen lassan felveszi a homokóra alakot. Ruházata egyszerű, fekete szandálok, sötét, kényelmes és rugalmas anyagól készült bokáig érő nadrág, egy könnyed fehér ing illetve egy burgundi színű felsőkabát.
Jellem: A klánban elterjedt őrültség szerencsére nem öröklődött a fiatal Shizuban, azonban hazugság lenne azt mondani, hogy teljesen érintetlen maradt. Képes ugyan az empátiára, azonban ez sokszor extra erőfeszítésébe kerül. Általában szórakozott hangulatban van, és nehéz intenzívebb érzelmeket kiváltani belőle. Száraz, fekete humora főleg szarkasztikus és cinikus megjegyzéseiben nyilvánul meg. Mindezektől eltekintve semmilyen radikális személyiségzavarban nem szenved ami "őrülté" vagy "beteggé" minősítené.
Adatok amik nem érdekelnek senkit de azért a user ideilleszti őket mert miért ne:
Vértípus: AB-
Testmagasság: 149cm
Testtömeg: 41 kg
Édesapja: Nashimaru Shirosuke
Édesanyja: Hayashi Chika
Húg: Shirazawa Fuyu
Mostoha apja: Shirazawa Keitaro
Előtörténet
#Valahol a Füst Országának egy tengerpartján...
- Shiro, - Szólalt fel az aggódó nő, rongyokba bugyolált apró csomaggal a kezeiben – nincs más mód? Nem akarlak elhagyni... - Remegő kezével odébb simította a puha ruhadarabot, melyek mögül egy alvó csecsemő arca bukkant elő. Hideg kezével végigsimította orcáját, majd gyorsan visszatakarta mielőtt a hűvös tengeri szellő megkapta volna az újszülött bőrét. Még egy halvány mosolyra is telt ereje, még így is hogy tudatában volt helyzetük reménytelenségével. - Nem akarunk elhagyni...
- Te is tudod jól, hogy nincs más mód. - Válaszolt a férfi erőteljes, mégis bizonytalan hanggal. Szeme a horizontot pásztázta fáradhatatlanul - Te is tudod mi vár rád, és a lányunkra ha itt maradtok. Nem hagyom hogy ebben az őrültek házában nőjön fel. Tanjiro biztonságba fog titeket vinni. Új életet kezdhettek. - Ennek hallatán a nő szeméből dagadt könnycseppek kezdtek el kiszökni. Az előzőek nyomai még el sem tűntek az arcáról.
- Nem ér semmit az új élet ha nélküled kell leélnünk. És mégis hogy teheted ezt? Azt akarod hogy a lányunk apa nélkül nőjön fel? Önző vagy. Csak magadra gondolsz...- A nő haragja reménytelen volt. Tudta ő is és a férfi is hogy semmilyen rossz szándék nem vezérli szavait, csak a elmúlt idők terhei jönnek most ki belőle. Az sem segített hogy a végére a hangja is elcsúszott. Legszívesebben odabújt volna szerelméhez de büszkesége nem engedte. Kimondta a nehéz szavakat, most hát tartja is magát hozzájuk.
- Önző vagyok. Tudom. Rossz döntést hozok meg most. Tudom. De ez a legjobb rossz döntés a rossz döntések közül. - Mondta a férfi majd óráknak érződő percek után végre elvette szemét a tengerről, és odalépett lánya anyjához. - Az egész életem rossz döntések sorozata. - Átölelte a nőt. Mindkettejüknek kellett már ez az ölelés. A testüknél csak a lelkük volt jobban lefáradva. - Az egyetlen jó döntés amit hoztam pedig ide vezetett. Hozzád. - Súgta a férfi, majd kezét a nő karjaiban alvó csöppségre rakta. - És hozzá. - Egy gyönge csókot adott a nő homlokára majd ellépett tőlük. A nő teste úgy remegett bele a férfi távolodásába mintha egy darabot téptek volna ki a szívéből.
- Nem hagyom hogy ezt az egy jó döntésemet elvegyék tőlem. - Fejezte be gondolatmenetét, majd újra végigvizsgálta a hullámzó vizeket. Arcizmai hirtelen megkönnyebbültek. - Megérkezett Tanjiro. - Szemében egyszerre látszódott a megkönnyebbülés és a szomorúság.
Egy árva csónak hánykódott a habzó vizeken. Benne egy ősz öregember egy olajlámpással a kezében. A lámpás meleg fénye magányosan hánykódott a hideg csillagos ég és a zord tenger között. Sietve kavarta a vizet az evezővel, tudta hogy az idő nem a szövetségesük. Ahogy a part közelébe ért kiugrott a csónakból és a száraz homokig húzta azt.
- Shiro, Chika – Döntötte meg a fejét diszkréten. - A szerencse nem üldöz titeket. - Hangja rekedt volt és mély.
- De cserébe minden más igen. - Tette hozzá Shiro, majd elővett egy nehéz, vastag tarisznyát.
- Nem kell. - Szólalt meg az öreg. - Nem tudnék aludni ha azt a pénzt elfogadnám. - Shiro egy pillanatra hezitált, de végül is rábólintott, majd még egyszer átkarolta Chikát, ezúttal szorosabban.
- Mi legyen a neve? - Kérdezte Chika megtört hanggal. - Még el sem neveztük. - A férfi csak elmosolyodott rajta.
- Mindezek után nekem nincs jogom a névadásba beleszólni. - Nem szívesen ugyan, de engedett az ölelésből, s gyöngén odavezette őket a csónakhoz, ahol Tanjiro némán nézte az eseményeket.
- Kérlek vigyázzatok egymásra. - Mondta Shiro ahogy besegítette szerelmét a csónakba. - Szeretlek.
Shiro szeméből most hullottak ki az első könnycseppek Chika előtt. Hiába is próbált erősnek látszani, nem az a férfi volt mint aki lenni szeretett volna.
- Én is szeretlek. - Válaszolta rá a nő. Tanjiro visszahúzta a csónakot a vízbe, majd egy utolsó fejbiccentéssel elköszönt Shiro-tól s a csillagos ég köpenye alatt néhány perc alatt elrejtőztek a horizont másik oldalára...
#12 évvel később, valahol a Tea Országának egy ligetében.
- Gyerünk féreg-úr, ha nem küzdesz elszántabban meg fognak enni! - Mondta Shizu egy földön vergődő hüvelyknyi hernyónak amit vagy egy tucatnyi hangya zaklatott. Hosszú állkapcsuk már rég bele voltak fúródva a húsába, azzal hogy ide-oda dobálta magát csak magának okozott nagyobb fájdalmat. - Gyerünk, gyerünk! - Biztatta a lány a szenvedő állatot. Megpróbálta a hernyó helyébe képzelni magát. Feküdni a földön, tehetetlenül, halálfélelemben és fájdalomban, ahogy egy számára megszámlálhatatlan mennyiségű vadállat a testébe vájja a fogát és megkísérli leválasztani a húsát a csontjáról. Vizualizálta ahogy a csontjához tapadt izomszövetek próbálják a cafatokat a helyükön tartani, de végül elérik a korlátukat és megadják magukat. Mindeközben a vöröses vér ide-oda spriccel, ahol éppen utat talál magának az erekből. Belegondolt, mennyire örülne ha egy isteni lény lenyúlna botjával és szétmorzsolná ezeket a vadállatokat. De vajon mennyire is lenne ez helyes? Ha volt oly buta hogy ilyen helyzetbe hozta magát, vagy túl gyenge ahhoz hogy megvédje az életét lehet megérdemli hogy ilyen sorsra jusson...
Ekkor az egyik hangya elkezdte lehúzni a hernyót takaró bőrt, és a sebbe belenyomta a fejét. Próbálta befúrni magát a hernyó belsejébe.
- Szegény féreg-úr, úgy látom kétfrontos háborút vív. - Sóhajtott fel a leány. Szíve legmélyén szorított a hernyónak, de már ő is belátta hogy innen már csak egy helyre vezethet az útja. Néhány momentumig még nézte ahogy a hangya egyre mélyebbre és mélyebbre nyomul, egészen addig amíg a teste fele már be nem került a hernyóba és sötétes árnyékként látszott a szerencsétlen állat bőrén keresztül ahogy jobbra-balra forgatja a fejét benne a behatoló. A lány arcán egyszerre keserűség látszott, majd hátranyúlt a hátán lévő fatartóba aminek aljáról kihúzott egy vékony pálcikát.
- Azt hiszem itt az ideje hogy közbelépjen az isteni lény. - Suttogta a hernyónak majd egyesével szétnyomkodta a hangyákat körülötte, majd miután már csak az az egy darab maradt ami már majdhogynem teljesen belebújt az áldozatuk bőrébe, eldobta a pálcát majd hosszú körmével megcsípte a hangya potrohát és óvatosan elkezdte húzni azt. Próbált ugyan a hangya a hernyó húsába kapaszkodni, de állkapcsának ereje édeskevés volt, így szépen lassan ki lett vonszolva, bár nem adta könnyen magát, magával vitte a hernyó húsának egy részét kifordítva azt a testéből. Konokságának meg lett a következménye, potrohát már csak egy vékony íz tartotta a torához.
A hernyó még forgolódott egy ideig a porban majd fájdalmakkal teli, de elindult egy irányba, vonszolva maga után a belsőségeit. Egy ideig még szemével követte a lány, de úgy döntött nem akarja látni ahogy néhány perccel később kimúlik, azzal a tudattal akar elmenni hogy megmentette az állatot. Felpillantott az égre. A levelek között átszökő napfény átölelte a lány gyönyörű arcát, végigsimította selymes haját, majd belenézett a szemébe amiben otthonát látta: az kék eget.
- Remélem Te is megszánsz engem ha ilyen helyzetbe kerülnék. – motyogta magában a lány majd látva hogy a nap pont a feje felett van rádöbbent hogy nem sok ideje van magában beszélni. Ebédre vissza kell érnie a megtelt fatartóval de ennek a fatartónak még barátok között és hiányzik a fele. Elindult az otthona irányába, útközben pedig minden valamire való gallyat, botot, fadarabot felpakolt a hátára.
Futva mindössze tíz percre volt a házuktól. Egy egyszerű de terjedelmes otthon volt ez a város szélén. Kedvesek voltak a szomszédok, jó volt az idő. Nem úsztak a pénzben, de elkerülte őket minden baj mely más tájakon gyakran fordult meg. Háborúk, Járványok, Fosztogatók, olyan szavak, melyekkel arrafelé csak a könyvekben lehetett találkozni. Az ország nevéhez híven a fő kereskedelmi termékük a Sakura tea volt, de mivel egy, a tenger melletti városról beszélünk, a halászat is aranykorát élte. Nem mondható méretben nagynak ez a város, ettől függetlenül elég releváns hogy minden 2-3 naponként betérjen egy csapat kereskedő, akik ugyancsak 2-3 nap múlva, mikor megérkezik a következő csapat állnak tovább a következő városra ami innen gyalog fél-háromnegyed napnyi távolságra van.
A lány lassít ahogy közeledik az otthonához, nem akarja hogy futva lássa mostohaapja, így is elégszer leszidta már hogy hogy felelőtlen és nem szentel elég figyelmet az idejére. Óvatosan kinyitja a kaput, illedelmesen köszön a szomszéd néninek aki éppen a teraszon szövi a sálát az unokájának, majd beviszi a fát a melléképületbe ahova beborítja azt a többihez. A nyár vége óta minden nap elment fáért, néha még a húgával együtt is, így büszkén konstatálja hogy még egy pár nap és a melléképület megtelik. Elegendő fa van bent 2 télre így is, de ha valamiben egyetért a mostohaapjával, az az hogy félmunka nem munka, ha valamit csinálsz, csináld rendesen, ha valamibe belekezdesz, csináld végig, és ha azt mondták neked hogy legyen teli fával, akkor legyen teli fával.
- Késtél. Megint. - Szólalt meg egy férfias és magabiztos, ellentmondást nem tűrő hang. - Siess kérlek, már egy ideje várunk rád az ebéddel. - A lány csak a mondata végére fordult meg hogy szemébe nézzen az embernek. Magas volt, legalább 190 centi, emellett izmos testalkata mindenkiben tiszteletet keltett, még ha nem is akarták ezt maguknak bevallani. Tengerkék szeme lyukat vágott mindenkinek a lelkében akivel beszélt, széles állkapcsa pedig egyedi karaktert adott az arcának, illetve erőteljes karaktert a hangjának, ha éppenséggel úgy döntött hogy kihasználja teljes erejét. Tekintete előrelátó, elszánt és magabiztos, állán pedig egy rövidke kecskeszakáll figyel. Sokan nem tudják a városban hogy ez egy reménytelen harc eredménye egy dús és hosszú szakállért ami a férfi kevés vereségének kollekciójának egy darabja. Tekintetét még öltözete is növelte, mindenki ismerte a szót, hogy a férfi még otthon is elegánsabb ruhát visel, de most még azt is mondhatnák hogy bálra van kiöltözve.
- Jó munkához idő kell ám. - Válaszolt Shizu. - Eltelt egy darabig amíg megtaláltam a legvastagabb, és legszárazabb darabokat. - Hangneme játékos volt, amihez a férfi még most nem szokott teljesen hozzá még így nyolc év alatt sem. Nem sok ember van aki hátradőlve tud vele dialógust folytatni de mostohalánya egy volt ezen maréknyi ember közül. Kényelmes tempóban odasétált a melléképülethez, belépett, majd kivett a kupacból egy kisujjnyi vastagságú darabot.
- Szerintem tisztáznunk kellene a „jó munka” fogalmát. - Mondta ahogy vizsgálta az apró pálcikát.
- Az a „legszárazabbak” közé tartozik. - Vette ki a férfi kezéből a botot majd dobta vissza a többi közé. - Ha nagyokat szeretnél látni, azokat alulra tettem. Megszemlélheted azokat is, csak vigyázz a ruhádra nehogy összekoszold. Elég mélyen vannak. - A férfi csak hümmögött egyet. Remekül rejtegette az érzéseit, a lány még sosem látta dühösnek, bár tudta hogy ha nem is dühös de biztosan irritált állapotában van most. Apró mosolyt csalt az arcára ez a gondolat.
- Lehet nem kellene összemocskolnom a ruhám, ha rendezetten tetted volna le őket mikor meghoztad. Az elején még jól csináltad, - mutatott a melléképület hátuljára, ahol szépen rendezve volt a fa – de az elmúlt időben ellustultál. Most is csak behánytad az egészet.
- Úgy gondolom hogy ameddig meg lehet gyújtani, nem számít milyen pozícióban tároljuk. - Válaszolta Shizu.
- Ezzel azért lehetne vitatkozni, látod így mennyi helyet foglal… - Kezdett volna bele az érvelésbe a férfi de hallotta ahogy mögötte nyílik a bejárati ajtó.
- Édesem, drágám, nem vagytok éhesek? - Kérdezte Shizu anyja, a lába mögül pedig kikukucskált egy aranyos angyali lény, Fuyu, Shizu féltestvére.
- Onee-saaaan! - kiáltotta a kislány ahogy kiugrott anyja takarásából és észt vesztve elkezdett rohanni Shizu felé aki jobb lábát maga mögé helyezve felkészült a becsapódásra. - Merre voltál eddig? - Kérdezte a kis teremtmény a legcukibb hanggal amit hangszálaiból ki tudott nyerni, majd ölelésre nyújtotta karjait, azonban apja megtámasztva kezét Fuyu buksiján megállította őt.
- Életem, nézz rá Shizu-tanra, csupa kosz és izzadtság, ne piszkold össze a tiszta ruhát. - Shizu ezen csak szolidan megforgatta a szemét. - Majd legközelebb korábban kel, nem lustálkodik, és talán nem kell futnia visszafele hogy időben hazaérjen. - A lány szeme ezt hallván most legalább annyira szúrt, mint ahogy a férfié vágott, de úgy döntött elengedi a füle mellett, mert éhes volt és valóban szerette volna lemosni magáról a koszt.
- Jaj valóban de buta vagyok, legközelebb majd korábban felkelek hogy gallyakat keressek az erdőben, ezek a faágak úgyis jobbak mint a farönkök amiket ingyen tudna hozatni apa... - Lépett vissza a döntésén. Rájött hogy 10 napnyi éhezés után sem engedné el a füle mellett ennek az embernek a szavait, és előbb ugrana bele a mocsárba minthogy csöndben maradjon. - De hát nem is értek én hozzá. - Fejezte be majd elindult a ház belsejébe lemosni magáról a koszt és tiszta ruhát venni fel. A férfi csak sóhajtott egyet majd adott egy puszit Fuyu homlokára illetve egy diszkrét puszit feleségének ajkaira.
- Ebéd után megyek vissza a hivatalba. Van még papírmunka amit el kell végezzek mielőtt megérkeznek a kereskedők északról.
- Megint dolgozol hétvégén? Azt hittem legalább ezen a héten… - Kezdett bele Chika, de Keitaro félbeszakította.
- Tudod hogy nem vehetem félvállról a dolgokat. Az egész város számít rám. - mondta megnyugtató hangon. A nő csak beletörődően mosolygott.
- Persze hogy tudom. Ezért szeretlek. Megbízható vagy és dolgos. - Mondta édes hangon miközben végigsimította a férfi arcát jobb kezével. - Menjünk mielőtt kihűl a leves. Gyere Fuyu mutasd meg apának mit főztünk neki. - Fuyu arca felvillant a boldogságtól.
- Gyere apa, nagyon ízleni fog! Én vágtam fel a zöldségeket meg fűszereztem a húst!
- Már alig várom, csak belegondolok és összegyűlik a nyál a számban. - Mosolygott majd együtt elindultak a házba.
Mire elfoglalták a helyüket az asztalon Shizu már lezuhanyzott és át is öltözött. Az asztal telis-tele volt finomságokkal. Chika szeretett temérdek mennyiségben főzni vasárnaponként, részben mert már egyfajta tradíciónak élte meg hogy vasárnap összegyűlik a család egy nagy és kellemes ebédre, részben pedig mert ami megmarad, azt a következő hét első felében még fel tudja szolgálni, így nem kell azokon a napokon főznie.
Az asztalt ezen felül még három tányér díszítette. Shizu már megszokta hogy magának kell megterítenie. Mostohaapja úgy vélekedett hogy ideje elkezdenie a saját lábára támaszkodni, hogy komoly nővé válhasson a következő években, amit persze Chika nem támogatott elsőre de a házban a férfié volt az utolsó szó. Mindettől függetlenül megvárták amíg az egész család összegyűlik hogy együtt tudják megkezdeni az étkezést, ebből Chika sosem engedett.
Az asztalfőnél ült Keitaro, aki nem mellesleg a város elöljárója (vagy polgármestere ha úgy tetszik) tőle jobbra Chika, balra pedig Fuyu. Shizu Fuyu mellé szokott megteríteni, egyrészt mivel egyébként is szereti húgát, másrészről pedig mikor utoljára nem oda ült Fuyu könnyekbe borulva ( de csöndben ) étkezett aznap.
- Itadakimasu – mondták egyszerre, majd hozzákezdtek az evésnek. Néhány percig mindenki némán falatozott, csupán a fém evőeszközök kellemetlen csattogása hallatszott a cserépedényekhez, de végül Chika törte meg a csendet.
- Na és mesélj, kik jönnek holnap, mit hoznak a kereskedők?
- Konohaiak – Mondta Keitaro miközben szájába vette a főtt csirke torkát. - Azt mondanám hogy semmi különlegeset nem fognak hozni. Csak a szokásos.
- Gondolod hoznak fűszereket? Kicsit híján vagyunk a kakukkfűnek.
- Lehetséges. - Felelt Keitaro. Sem ő, sem pedig Shizu nem szokott sok figyelmet szentelni Chika célszerűtlen csevegésének. Megszokták már hogy nem szereti a hosszas csendet, főleg ebédkor ezért próbálkozik beszélgetést kezdeményezni.
- A kakukkfű az nagyon finom! Azzal fűszereztem a húst! De a fahéj a kedvencem. Bár azt nem tudtam most használni. - Tette hozzá Fuyu, akire rámosolygott az apja.
- Na és miért a kedvenced a fahéj? - kérdezte Keitaro édes hangon.
- Hát mert az olyan finom! Például palacsintában, meg süteményeken! De egyszer véletlen felszippantottam ami nagyon rossz volt, meg ha sokat használok az is rossz. - Keitaro mosolygása gyenge nevetéssé, vagy inkább kuncogássá alakult, amit Shizu nem tudott elhinni. Hogy tud ez az ember ilyen őszinte mosolyt és nevetést varázsolni az arcára. Amióta feltűnt neki hogy Keitaro nem szereti az üres beszédet folyamatosan nézte ezeket a mosolyokat, kacagásokat, keresve bennük az árulkodó jelet ami a hamisságukra utal. De most sem találta meg. Ez az ember vagy úgy hazudik mint ahogy más ember levegőt vesz, vagy tényleg viccesnek találja a fahéjas történetet. Shizu nem igazán tudta eldönteni hogy melyik lehetőségért kellene jobban aggódnia.
- Na de mesélj te is valamit Shizu-tan. Shoji-sensei mesélte hogy látja benned a potenciált, de úgy érzi mintha nem adnál bele mindent a tanulásba. Igaz ez? - hangja egyszerre volt visszafogott és invazív, de minden esetben érezte Shizu hogy ez verbális offenzíva első ütközete.
- Én igazán mindent beleadok, de lehetséges hogy túl sok mindent láttok bennem. - Válaszolt Shizu majd kortyolt egy nagyot a poharából, érezte hogy szorul a hurok, nem akarta hogy lássa a torkán Keitaro hogy tudat alatt reflexszerűen nyel egyet a veszélyre reagálva.
- Az lehetséges. De akármennyire is nehéz bevallanom, nem valószínű. A munkám alatt számtalan olyan emberrel találkoztam már akik a lustaságukat inkompetenciaként próbálták rejtegetni. Az első pár még meglovasított. De mára már a legokosabbak, legtalálékonyabbak sem tudnak, és azt bizton állíthatom hogy nem tartozol a legtalálékonyabbak vagy legokosabbak közé. - A hangja emelkedett ugyan egy kicsit a mondandója végére, de még mindig nem a hangnemében rejtőzött a fenyegetés hanem a szavaiban.
- „Nem valószínű”. Úgy tűnik éppen elég okos és elég találékony vagyok, hogy ne legyél benne biztos. - Csönd állt be az asztalnál. Keitaro figyelmesen szemlélte Shizu minden apró mozdulatát, nem csak azért hogy információt nyerjen a testbeszédéből, hanem mert tudta jól hogy tekintete igencsak fenyegető tud lenni. A lány nem viszonozta ezt. Bár tudatában volt neki, hogy a szemkontaktus fontos, félt a férfi felé fordítani a fejét. Helyette a tányérjába nézett, úgy tett mintha válogatna a húsok közül.
- Mondd meg nekem Shizu-tan… - Kezdett bele Keitaro, mikor is Chika rátette kezét a férfi erős karjára.
- Drágám… - Kezdett bele a nő, de Keitaro csak szolidan megemelte mutatóujját és a nő hallgatott.
- Van tető a fejed felett, van puha ágy amiben aludhatsz, minden nap meleg és főtt éltál vár rád. Van két szerető szülőd, és egy szerető húgod. Felajánlottam a nevemet is, igaz azt visszautasítottad, de adtam neked tiszteletet, a város lakói is adnak neked tiszteletet amit nekem köszönhetsz, a legjobb magántanárhoz jársz ebben a településben, fényes jövő vár rád amit megint csak én biztosítottam számodra. Mondd meg nekem Shizu-tan, ezekért cserébe miért csak bugyuta és lüke visszaszólásokat és a makacs ellenállásodat kapjuk cserébe? Erre tanítottunk téged? Hálátlanságra? - Ekkor megállt egy szösszenetre. Nem mondott senki semmit, csak megigazította a zakóját, majd Chikához fordult.
- Drágám kérlek sétáljatok egyet Fuyu-val.
- Keitaro, életem én…
- Kérlek. - Chika felállt az asztaltól, megfogta Fuyu kezét majd elmentek sétálni egyet. Shizu még mindig a tányér tartalmát nézte, mintha nem hallana semmit. Próbálta leszorítani a kezét az asztalra hogy minél kevésbé látszódjon hogy remeg. Amikor aztán Fuyu és Chika már hallótávolságon kívül voltak újra nekikezdett.
- Tudom, hogy úgy gondolod hogy nem törődök veled, tudom hogy úgy gondolod hogy Fuyuval kivételezek. És miért is ne gondolnád így? Ő a vér szerinti lányom. Ha nem így gondolnád csalódnék benned. De ezek a gondolatok sértenek engem, mert azt feltételezik, hogy feleannyi ember vagyok mint valójában. Előbb esnék bele a saját kardomba minthogy előnybe részesítsem vagy ne adj isten, ne szeressem valamelyik Lányomat. - Ahogy elhangzott ez a mondat Shizu szeméből önkéntelenül is elkezdtek csörgedezni a könnycseppek. A férfi egy ideig csak nézte, ahogy Shizu küzd a sírással, ahogy először csak a szemét törölget, utána elkezd zokogni. A mindenható se tudná megmondani az arcáról hogy ez volt a célja, hogy megsirassa lányát, vagy túl lőtt a célon és bánja az erős szavakat. Mindenesetre megvárta amíg Shizu lenyugodott és összeszedte magát.
- Nézz rám Shizu. - Mondta ellentmondást nem tűrően. A lány habozott egy kicsit, még egyszer megtörölte a szemeit, majd a férfi felé fordította tekintetét. Mint mindig, most is komoly, felelősségteljes tekintettel nézett rá vissza. Szemei egyszerre voltak félelmetesek és melengetőek. Sose hitte volna Shizu hogy valaha is ilyen nyomást fog gyakorolni rá egy szempár.
- Minden nap beszélek Shoji-senseijel. Minden nap. Átnézem a tesztjeidet a jegyzeteidet, meghallgatom mi a véleménye rólad, azt, hogy hogyan viselkedtél az óráin, hogy miről tanultatok, hogy mennyire figyeltél… Mindent. Minden nap. Végighallgatom minden egyes nap, hogy reggelente késel, sokszor nem figyelsz az óráin, látom ahogy a jegyzetfüzeted kardok meg csatajelenetek rajzainak a helyévé alakult, látom ahogy a teszteken olyan kérdésekre nem tudod a választ mikre előző héten még tudtad. De ami a legjobban elkeserít, végighallgatom hogy milyen módon sértegeted az öreg Shoji-senseit aki még anno engem tanított. Tisztában vagyok bele hogy kezdi utolérni a kor, de ez csak több okot ad rá hogy több tiszteletet adj neki. Tegnap előtt, pénteken, mikor elterelted a figyelmét azzal hogy a rég elhunyt feleségéről kérdezgettél és azt mondta hogy örül hogy fájdalommentesen és békében halt meg az ágyában mintha csak elaludt volna, mit mondtál neki? - kérdezte a férfi fenyegetően. A lány nem válaszolt.
- Mit mondtál neki? - Kérdezte meg a férfi még egyszer erőteljesebben.
- Azt… hogy… talán ne… - Kezdett bele a lány de a férfi hirtelen felkiáltott. Hangja mint a mennydörgés beleremegett a lány teste, szava mint a villám belecsapott a lány lelkébe.
- MIT MONDTÁL NEKI?
- Azt hogy talán nem kellett volna a feleségének órát tartania és nem aludt volna el... - Mondta ki végül a lány. Úgy jött ki a száján a szó mint másnapos ember szájából a hányás. Persze a szavak mellé könnyek is társultak. A férfi köszörülte a torkát majd normális hangnemben folytatta.
- Bátran mondd ki amit már egyszer kimondtál, hisz te mondtad ki, rólad árulkodnak, saját magad személyét mutatod meg vele. Üres ember az aki szégyelli saját magát és amit tett. Szavaiddal és tetteiddel együtt kell élni, fel kell venni és hordozni a hátadon őket ha jók ha rosszak. Az amit mondtál nem helyes, nem tisztelettudó, nem odaillő nem vicces de még csak nem is szellemes. Egyenesen undorító. De te tetted. Te mondtad ki. Vállald fel. Shoji-sensei elengedte a füle mellett, azt mondta hogy még fiatal vagy, nem tudod mit beszélsz. De én nem engedem el. Holnap bocsánatot fogsz kérni Shoji-senseitől. A homlokod a padlót fogja súrolni. Soha többet nem fogsz késni az óráiról, a jegyzeteidben nem lesznek a fantáziálásaidról rajzok, a tesztjeidnél pedig ahány pontot veszítesz annyi extra órára fogsz járni a hétvégén Shoji-senseihez. Lehet hogy nem fog tanítani mert vajból van a szíve az öregnek, de ott fogsz segíteni neki ahol tudsz a háza körül. Magányos és kell neki a társaság. Meg fogod tanulni mi az az alázatosság. Megértetted? - Kérdezte a férfi, amire a lány csak bólogatott. Már majdnem ismét szóra emelte volna a hangját, azt akarta hogy ne bólintson a lány hanem mondja ki hogy „igen, értettem” de végül úgy döntött, hogy eleget beszélt. Felállt a székből és odament a lány mellé aki még mindig a könnyeit törölgette. Letérdelt mellé is átölelte. Shizu egy ideig csak próbálta megérteni a helyzetét, de végül ő is csak átölelte Keitaro-t.
- Menj keresd meg anyáékat és hívd vissza őket. Kihűlt ugyan a leves de az íze még attól finom. - Súgta a fülébe a lánynak aki elszakadt az ölelésből és kiviharzott az ajtón. Keitaro komótosan visszaült az asztalfőre és sóhajtott egyet.
#1 év múlva Shoji-sensei házában.
- Shizu-kun, csinálnál kérlek még egy kis teát? - Kérdezte az öreg kissé rekedtes hangon.
- Persze Shoji-sensei, máris csinálom. - Jött a válasz a leánytól, aki már fel is tette a vizet főni.
- Úgy fest kicsit nehéz lett a tegnapi teszt. - mondta az öreg kis kacagással – Bocsáss meg kérlek hogy itt kell töltened a szabadnapodat. - A lány csak megrázta a fejét.
- Többet kellett volna tanulnom, Shoji-sensei. Semmi oka bocsánatot kérnie. Ha valakinek bocsánatot kell kérnie akkor az én vagyok, amiért nem figyeltem oda eléggé az óráin és nem kérdeztem mikor nem értettem valamit elsőre. - Az öreg csak bólintott egyet. Figyelte ahogy a lány gondosan előkészíti a teafüvet.
- Hány óra is van még hátra?
- Még kettő. De ha kell maradok tovább. Ha bármire is szüksége van szívesen segítek. - Shoji-sensei csak felkacagott.
- Így is rengeteget segítettél már nekem. Lehet öreg vagyok, de azért nem kell nekem egész napos felügyelet. - Mondta, majd beleült kedvenc fotelébe ahonnan szemlélte tovább ahogy Shizu elmélyülten nézi a hőmérőt ami a víz hőmérsékletét méri. Ha felforr a víz sokszor kicsobban a kancsóból néhány csepp amit jobb esetben csak fel kell törölni rosszabb esetben pedig megégethet valakit. Így hát folyamatosan nézni kell hogy amint felforr egyből le lehessen venni a tűzről.
- Ha tudnád mennyire hasonlítasz édesanyádra. - szólalt meg végül. Shizu füle egyből elkapta a kósza mondatot, hisz ezt még senki sem mondta neki.
- A szememet valóban tőle örököltem.
- A mosolyodat is. Hihetetlen mennyire gyorsan telik az idő. Szinte mintha tegnap lett volna mikor Tanjiro hajósmester meghozta édesanyádat, és a karjaiban téged. A legforróbb nyári nap sem volt olyan meleg mint annak a nőnek a mosolya mikor a kezében tartott. - Shizu arcára görbült egy gyönge mosoly. Valamiért boldogság töltötte el szívét ennek hallatán.
- Sosem meséltél még a napról mikor megérkeztünk anyával a városba. Anya nem szívesen beszél róla.
- Hm. Ha mesélnék arról a napról mikor megjöttetek rövid mese lenne. Mivelhogy is este volt az a nap. - Shizu csak megforgatta a szemét. Megszokta már hogy az öreg Shoji sokszor túlforgatja a szavakat. - Emlékszem ahogy beérkezett a vitorlás a kikötőbe, mindössze három emberrel a fedélzeten. Úgy mondták tán egy teljes nap óta voltatok úton a Füst Országából. Említettem már valamikor hogy az én Nanako-m mennyit vigyázott rád mikor kicsi voltál?
- Csak minden hétvégén. - Válaszolta vissza a lány kapásból.
- Szép, békés idők voltak. Mint a maiak, de nem is tudom. Valahogy az emlékeimben olyan élénkek. Bár azt mondják az idő szépít. - Nevetett fel – És rád nézve azt mondanám van a mondásnak alapja. Még ha talán nőnél egy kicsit… Bár sok férfi szereti az alacsonyabb nőket. - Kacagott fel újra.
- Shoji-sensei! - Szólt rá Shizu, bár nagyon is élvezte a dicsérő szavakat. A víz közben felfőtt, levette a tűzről és elkezdte átönteni a teafüvön. Két csészét is előkészített, Shoji-sensei mellett rászokott ő is a teára.
- Persze, persze, egy szóval se többet, tudom. - Mosolygott Shoji. - Na de mesélj mi a helyzet apáddal? Ugye nem vagytok haragban?
- Nem, nem dehogyis. Tavaly óta nem vesztünk össze semmin. A szokásos csipkedések még meg vannak de semmi komoly. Elég sok időt szán a munkájára úgyhogy legtöbbször csak hétvégén látjuk egyébként is. - Az egyik csészét Shoji-sensei előtti asztalra tette, aki levette onnan azt és elkezdte fújni, a másikat pedig a kezébe tartotta és élvezte a tea kellemes illatát.
- Zavar talán? Hogy kevés időt szán rátok?
- Dehogyis. Vagyis talán egy kicsit. De tisztelem a felelősségtudatáért és a munkába vetett szenvedélyéért. Meg hát a vak is láthatja hogy mennyit fejlődött a város a keze alatt.
- Örülök neki hogy elsimultak a konfliktusok. Egyébként valóban nem sok ideje van apádnak de annyi elég hogy minden nap kikérdezzen – nevetett fel – meg a jegyzeteidet is még mindig nézegeti. Remélem nem rajzolgatsz már bele.
- Dehogy. Vettem egy másikat, ha unatkozok az óráidon abba rajzolok. - Mosolygott a lány. Persze az öreg erre is csak nevetni tudott.
- Na és a jövődre gondoltál már? Mostanában elég sokat hozza fel ezt a témát. Azt akarja hogy legyen egy célod. Bár szerintem még korai, sőt még 5 év múlva is korai lenne, de szeretné hogy legalább elgondolkodj rajta.
- Igen gondoltam rá.
- Ó. És az ifjú Tadao-nak köze van hozzá? Látom mennyire könnyen beszélgettek, tudod mikor én voltam annyi idős mint te, én már megcsókoltam Nanako-t!
- Fúj, nem semmi köze sincs hozzá.
- Egy kicsit sem? Azért azt figyelembe vetted hogy milyen gazdagok a szülei… - A lány csak csalódott tekintettel nézett az öregemberre – Vagy nem. Na de akkor mire gondoltál. - Kérdezte az öreg majd beleszürcsölt a teába és konstatálta eléggé elhűlt a fogyasztáshoz.
- Hát… Még nem mondtam el senkinek… De azt tervezem hogy elmegyek a Füst Országába és megkeresem a vér szerinti apámat. - Mondta a lány. Shojinak kellett egy pár másodperc amíg összerakja a hallottakat, de amint összeállt a kép a tea célt tévesztett és a légcsövén próbált a gyomrába kerülni. Egy köhögés roham után pedig megszólalt.
- Ezt mondd még egyszer, nem hallottam.
- Azt tervezem hogy elmegyek a Füst…
- Nem, nem úgy értettem, hogy nem hallottam. Nem akarom hallani. Mégis mi vitt rá erre az elhatározásra?
- Én.. ühm… Késő lenne megkérni hogy ne mondd el apának?
- Halálkéső.
- Visszakérem a teát akkor... - Pár másodperces néma csönd.
- Tárgyaljunk…- az öreg ugyan nem mondta még soha, de Nanako óta Shizu csinálta a legfinomabb teát amit valaha ivott.
A lány rámosolygott az öregemberre aki nem viszonozta azt. Pedig a ráncok az arcán arról árulkodnak hogy többet mosolygott ez az ember életében mint nem.
- Miért akarod megkeresni őt? - Kérdezte végül. - Talán túl keveset adott neke…
- Nem, annak ehhez semmi köze. Apa többet adott nekem mint valaha akárki. Többet köszönhetek neki mint az életemet. Neki köszönhetem azt aki vagyok.
- Akkor miért? - A lányba belefulladtak a szavak. Érezte hogy menni akar, de nem tudta szavakba önteni gondolatait.
- Nem tudom.
- Nem tudod?
- Nem. Valamiért úgy érzem hogy menni akarok. Lehet hogy valójában nem is őt akarom látni csak a kalandvágy beszél belőlem, lehet hogy ez csak egy kósza gondolat amit jövőre kinövök. De jelenleg ezen gondolkozok. - Ismét kínos csönd állt be. Shizu is belekóstolt a teába majd ezúttal ő törte meg a csendet.
- Fogalmam sincs hogy miért, tényleg nem tudom, de annyira… üresnek érzem magam, mintha nem idevaló lennék. Az elmúlt éveimben rengeteget tanultam a kezed alatt de úgy érzem mintha nem élnék. Nem tudom elképzelni az életem sem háziasszonyként, sem pedig kenyérkeresőként … Reggel felkelni, egész nap dolgozni, aztán este hazamenni hogy aludjak. Aztán újra és újra. Amíg az életem tart. Nincs meg bennem az ami ehhez kell. Apában meg van. Nem csak hogy mindez természetesen megy neki, de mindemellett egy jó ember és jó apa. Néha azt kívánom hogy legalább fele annyi lehessek mint ő. De itt vagyok, megint, olyan dologra vágyok ami végigsért mindenkit aki kedves számomra.
Hosszú csönd állt be az apró szobában. A falióra sosem kattogott még oly robajjal mint most. Mindkettőjük fejét lerohanták a gondolatok.
- Shizu-kun. - Az öreg hangja olyan volt mint hosszú szárasság után az első zivatar.
- Igen?
- Úgy említetted hogy lehet hogy egy év múlva kinövöd ezt a gondolatot.
- Igen.
- Mit szólnál egy alkuhoz. - Kezdett bele. Shizu arca sugárzott a megkönnyebbüléstől és a kíváncsiságtól. - Hajlandó vagyok segítséget nyújtani. Nem én személyesen hanem egy közös ismerősünk. Tanjiro, a hajómester. Samurai-nak tanult egészen fiatal felnőttkoráig. Nem lett ugyan Samurai, de hajósmesterként kalózokkal, banditákkal és számtalan veszéllyel nézett már szembe az élete során. Rengeteget tanulhatsz tőle. Íme az alku: A következő egy évben minden nap együtt fogtok edzeni. Személyesen meg fogom kérni, hogy a lehető legkeményebb edzéstervet állítsa össze neked. Az egy év végén ha még lesz erőd, vagy még mindig meg lesz ez a gondolat a fejedben, meggyőzöm apádat hogy engedjen el. - Shizu szeme felcsillant a örömtől. Nem elég hogy mentora áldását adta rá, még segít is neki felkészülni. - Viszont. Még ma elmondod apádnak a terveidet. Személyesen. Ha szeretnéd elmegyek veled hogy ne egyedül legyél, de neked kell beszélned. - Shizu szíve mélyén számított erre a fordulatra. Tudta hogy ha komolyan gondolja akkor egyébként is meg kellett volna tenni ezt a lépést előbb vagy utóbb. Ebben az esetben akkor inkább előbb. Persze ettől függetlenül remegett a félelemtől.
- Rendben. Megmondom neki. Egyedül.
#1 évvel később
- Koncentrálj! - Kiáltott oda Tanjiro Shizunak aki már így is alig bírt levegőt venni. Karjai már alig bírták el a fakardot, kezét már kikezdte a markolat. Testén apróbb foltok és zúzódások jelezték az eddigi találatok helyét. - Nem koncentrálsz eléggé. Ha már a fejedben nem tudsz nyerni a testeddel felesleges próbálkozni. - A lány az egy év alatt egy tiszta találatot sem tudott bevinni a férfinak. Mindig ugyanaz a kimenetel. 1-2 óra erőnléti edzés, 1000 erőteljes vágás az acélkarddal, majd a maradék másfél-két órába egy az egy elleni harc fakarddal. Általában mire a harcra kerülne a sor a lány már állni alig tud a lábán. Persze ez a menetrend ahogy telt az idő változott. Az első hónap után az erőnléti edzés 2-3 órára nőtt, 1000 helyett 2000 vágás, vagy csak olyan gyakorlatok végzése ami jobban leterheli a testet. Minden esetben a harc előtti edzések mindig úgy lettek elnyújtva hogy teljesen lefárasszák Shizut. A félév második felében kard mellett pusztakezes harcművészetet is tanultak, ami bár hasznos tudás volt, a már eleve lefárasztott lánynak túl soknak bizonyult és még az is szóba jött hogy feladja. Ironikusan az apja volt az ki erőt öntött a lányba. „Ha belekezdtél csináld végig. Nem olyan lányt neveltem aki félúton feladja”. Ez egyrészt nyugtatta a lányt és örült neki hogy apja támogatja, de csak szavak nem fejlesztik a fizikumát.
- Támadj! - Hangzott el a parancs. A lány összeszedve megmaradt erejét megindult a férfi irányába, kardját vágásra emelte majd lecsapott a férfira aki persze számított a lány minden mozdulatára. Háromszor ütköztek egymásnak a fakardok mielőtt kapott volna Shizu egy erőteljes ütést a gyomrába. Lábai összerogytak a fájdalomtól. Szégyellte hogy egy teljes évi edzés után csak ennyire futja. Szégyellte hogy 10 méterre az apja nézi mit ért el ennyi idő alatt. Szégyellte hogy az apja előtt, aki bár nehezen fogadta el lánya döntését de ettől függetlenül végig támogatta, most láthatja ahogy annyi izzadtság és fájdalom után a lánya még mindig a földön térdel, s képtelen felállni.
A vereség gondolatába beleremegett a teste. A szándéka még mindig meg volt hozzá, hogy megkeresse az vér szerinti apját, hogy világot lásson, hogy vándoroljon, de tudta hogy ehhez le kell tenni valamit az asztalra.
A kardjára támaszkodva felállt.
- Ez nem lesz elég. - Szólalt meg Tanjiro kinek testén több sebhely volt mint ép bőr. - Hogy akarod úgy elhagyni az otthonod hogy még magadat sem tudod megvédeni? - Elnézte ahogy a lány súlyát rátámasztva a kardjára áll előtte és levegőért kapkod. Hirtelen megindult felé.
- Ha nem tudsz megállni a saját lábadon, minek állsz fel? - Indított egy vágást a lány felé, amit éppen ki tudott védeni a sajátjával, bár igencsak hajszálokon múlott.
- Kényelmetlen a föld. - Válaszolta, majd ezúttal ő próbált meg egy sikeres találatot bevinni. Tanjiro úgy hárította ezeket a kísérleteket mintha előre látná őket. Egyetlen ellentámadásába pedig beleremegett a lány teste, a kardja pedig kis híján kiesett a kezéből.
- Shizu! - Kiáltott fel az apja hátulról. Bár megtanulta sokszor hogy nem szabad levenni a szemét az ellenfeléről, a váratlanság odavitte a tekintetét. Keitaro ott állt szokásos elegáns ruházatába. Már legalább két órája figyeli a lányát ahogy szenved egy sokkal tapasztaltabb és erősebb ellenfél ellen, de ő csak csöndben nézte, ökölbe szorított kézzel. Most pedig hogy megszólalt, most hogy megragadta lánya tekintetét, csak állt ott, farkasszemmel nézett lányára majd bólintott egyet. Shizunak fogalma sem volt róla hogy mit jelenthetett ez, de úgy érezte visszatért belé elég erő, hogy egy jó vágást tudjon mérni Tanjirora. Visszafordult az ellenfeléhez. Felvett egy stabil állást, felemelte a kardját majd próbálta lelassítani a légzését. Próbált koncentrálni. Lassan köröztek egymás körül, mindketten vártak a megfelelő pillanatra. Hirtelen megindultak egymásnak. Fakardok csattanásai hallatszottak, több mint amit számon lehet tartani. Oly erővel értek egymáshoz félő volt hogy a harc közben eltörnek. Azonban a hosszú hasítások után Tanjiro talált egy rést Shizu védelmében ahol egyenes találatot tudna mérni egyenesen a lány fejtetejére. Azonban mielőtt elérte volna hirtelen megállt a keze. Most először ő is levegőért kapkodott. Elmosolyodott.
- Ideje volt már.
- Tudom. - Mindketten mosolyogtak. Miközben Tanjiro suhintásra emelte a kardját Shizu hozzáért a férfi jobb bokájához. Nem volt elég erő benne hogy levágja a lábát, sőt, valószínűleg egy igazi harcban egy apró vágást ejtett volna rajta ami begyógyul egy hét alatt. De nem ez volt a lényeg. Egy év után ez az első alkalom, hogy kardját Tanjirohoz tudta érinteni.
- Szép volt kölyök – Ismerte el győzelmét, majd kezével összekócolta a lány haját. Persze ekkor már mindketten csak mosolyogtak.
Halk taps ütötte meg Shizu fülét. Az apja volt. Komótosan odasétált hozzá, kezében még mindig ott volt a fakard.
- Büszke vagyok rád Shizu. - Mondta
- Tudom. - Válaszolta. Átölelték egymást.
- Hoztam neked egy ajándékot. - Súgta a fülébe majd elengedett az ölelése és odaintett a kovácsnak aki a távolban állt. Az intésre elkezdett kutatni valamit majd kezében egy hosszúkás csomaggal elindult feléjük.
- Ajándékot? Milyen ajándékot? - Kérdezte Shizu. Az apja csak mosolygott ahogy kicsomagolta a csomagolópapír közül a Wakizashit, amit erre az alkalomra kovácsoltatott a lányának.
- Egy útravalót. - Shizu nem hitt a szemének. A meglepődöttség és öröm tengerében csupán egy kérdés jutott hirtelen az eszébe.
- De… Honnan tudtad hogy sikerülni fog? És hogy nem gondolom meg magam az egy év végén? - A férfi gondolkodott egy picit majd válaszolt.
- Azért mert a lányom vagy. És nem olyan lányt neveltem aki félúton feladja. - Ismét átölelték egymást.
- Köszönöm. - Mondta Shizu meghatódottan.
- Mikor indulsz?
- Holnap után.
- Rendben. Pihend ki magad és búcsúzz el mindenkitől.
#2 nap után a város kapuinál.
- Váltóruhát raktál el ugye?
- Igen.
- És ételt?
- Azt is.
- Vizet?
- Igen anya, minden itt van amit két perce már végigkérdeztél.
- Remélem tudod hogy nem örülök a döntésednek.
- Még mindig tudatában vagyok, igen. - Chika hosszú szómenése után most végre elhallgatott. Megpróbálta folytatni ugyan, de Fuyu kihasználta a fél momentumnyi csendet.
- Nagyon hiányozni fogsz! Ugye vasárnaponként visszajössz? A családi ebédet nem szabad kihagyni. - Kérdezte a 10 éves Fuyu könnyes szemekkel.
- Nem ígérek semmit. De vissza fogok térni. Egyszer. - Mosolygott rá. Megsimogatta a buksiját majd odafordult apjához.
- Tudod egy éve Shoji-sensei azt ígérte hogy ha eljutok idáig meg fog téged győzni hogy elengedj. De úgy fest erre végül nem került sor...
- Nem kellett meggyőznie. Meggyőztél te, tegnap előtt. Shoji-senseinek pedig elég idegesség jutott már az életében. Örüljünk hogy végre megpihenhet a felesége mellett. - Ezt kimondva mindenki szomorú lett kicsit, de végül Shizunak mosolyra görbült a szája.
- Így jár az aki saját magát kezdi el tanítani... - kacsintott egyet apjára aki csak sóhajtott egy nagyot.
- Bármikor visszavárunk Shizu. - mondta Keitaro – És ne felejtsd el hogy mikor visszatértél el fogunk beszélgetni. Megint.
Fájdalmas búcsú, és véget nem érő integetés után Shizu egyedül találta magát a földúton. Még nem ért messzire, akár vissza is fordulhatna. De nem fog. Elszánta magát, hogy bejárja a világot. Az első megálló pedig a Füst Országa
//Useri megjegyzések:
Tud a karakter chakrát használni? Nop. Tud kenjutsut? Nop (nyilván nem, hisz engedélyem sincs rá). Samurai? Definitely nop. Civil? Could be but nop.
Szerintem civilhez áll a legközelebb, de a shinobi élet felé tervezem terelgetni az útját. De jelenlegi állapotában nem tanult sem a chakráról, sem a shinobikról, a samuraiokról talán egy kicsit de egy év alatt nem mondanám hogy sok mindent meg lehet tanulni az alapoktól eltekintve.
Csak azért írok most itt mert nem tudom pontosan hogy milyen kategóriába esne a karakter, és mivel szeretném (mint már említettem) shinobivé kinevelni, nem tudom megoldható lenne-e vándor ninjaként jelölni.
Nashimaru Shizu- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 457
Elosztható Taijutsu Pontok : 105
Állóképesség : 177 (C)
Erő : 160 (C)
Gyorsaság : 160 (C)
Ügyesség/Reflex : 160 (C)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Adatlap
Szint: B
Rang: Vándor Ninja (Uchiha fogoly)
Chakraszint: 469
Re: Nashimaru Shizu
Hyuuga Hanabi Hétf. Aug. 05 2019, 17:56
Szervbusz!
Itt most hivatalosan is üdvözöllek az oldalon!^^
A történet maga tetszetős volt, jól megírtad, egy élmény volt olvasni. Szép munka!
A karaktered azonban, miven nem tanult a chakráról, nem nevelődött shinobiként, csupán civil rangban tevékenykedhet a Gundanon... egyenlőre. Azonbam az idő múlásával, a játéktéren kérheted a mesélőd, hogy shinobi irányba terelje a karaktert. Ezesetben tanul majd a chakráról és technikákat is tanulhat. Akkor a rangját átírjuk és a megfelelő csoportba fog kerülni. Nehéz út lesz, de nem lehetetlen.
Kezdő értékeid:
Rang: Civil
Szint: E
Chakraszint: 50
Tjp: 15 (mivel küzdeni tanult)
Pénzösszeg: 2000ryo
Írj adatlapod, keress mesélőt és jó játékot! ^^
Itt most hivatalosan is üdvözöllek az oldalon!^^
A történet maga tetszetős volt, jól megírtad, egy élmény volt olvasni. Szép munka!
A karaktered azonban, miven nem tanult a chakráról, nem nevelődött shinobiként, csupán civil rangban tevékenykedhet a Gundanon... egyenlőre. Azonbam az idő múlásával, a játéktéren kérheted a mesélőd, hogy shinobi irányba terelje a karaktert. Ezesetben tanul majd a chakráról és technikákat is tanulhat. Akkor a rangját átírjuk és a megfelelő csoportba fog kerülni. Nehéz út lesz, de nem lehetetlen.
Kezdő értékeid:
Rang: Civil
Szint: E
Chakraszint: 50
Tjp: 15 (mivel küzdeni tanult)
Pénzösszeg: 2000ryo
Írj adatlapod, keress mesélőt és jó játékot! ^^
_________________
Mesélések:
~Aokaze Atsushi - A vér kötelez
~Naito Kenji - Egy szinttel feljebb
~Fujimori Asami - A valóságot ki hallucinálja?
Hyuuga Hanabi- Kalandmester
- Specializálódás : Kifogások
Adatlap
Szint: A
Rang: Epilepsziás viziló
Chakraszint: Tápiókapuding
Similar topics» Farkasokkal táncoló (Ago vs. Nashimaru Shizu, Nashimaru Hina, Nashimaru Momo, Nashimaru Junohara)
» Nashimaru Junohara vs Nashimaru Shizu
» Nashimaru Miuru
» Nashimaru Shizu
» Nashimaru Hina
» Nashimaru Junohara vs Nashimaru Shizu
» Nashimaru Miuru
» Nashimaru Shizu
» Nashimaru Hina
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.|
|
|