Nashimaru Shizu

**Nashimaru Shizu** Vas. Jan. 31 2021, 17:44

Tanulandó technika:

Shikoku Fuuin // Ujjvéső Pecsét

Ez a jutsu lehetővé teszi a shinobi számára, hogy chakráját az ujjába koncentrálva égetett, eltávolíthatatlan (hacsak nem a felület elpusztításával) üzenetet véssen bármilyen tárgyba, legyen az akármilyen ellenálló.

Chakraszint: 200

Besorolás: C

Időbeli elhelyezés: A többi meg a Chakra... élményem alatt.

Vésés

- Hűűha. – Jelezte szarkasztikus csodálatát a lány Jo-sensei felé – Hát ez tényleg nagyon izgalmas. – Nézte a lány a mestere által papírfecnire vésett mosolygós fejet. Az idős férfi megjátszott értetlenséggel nézett a lányra.

- Talán nem tetszik?

- Inkább úgy fogalmaznék, hogy nem erre számítottam. – Húzta a száját, miközben farkasszemet nézett azokkal a rajzolt szemekkel. Hosszas vizsgálat után tudta csak megállapítani, hogy az a két pont még csak nem is sikerült egyazon méretűre.

- Ez a szép az életben nem? - Kacagott a vén Ninja. – Sosem azt kapod amire számítanál, hanem amire szükséged van. – Nem volt könnyű dolga, mint tanárnak. Elkövette ugyanis azt a hibát, hogy megmutatta technika-tárházának nehézfegyvereit a lánynak, s annak ellenére, hogy tudta, nem fog sokáig maradni, megígérte neki, hogy megtanít neki valami izgalmasat. Az idő rövidsége – illetve inkább a lány képzettségének hiánya – miatt pedig természetesen minden olyan technika amit szívesen tanult volna a lány kiesett a lehetőségek közül.

- Hát kíváncsi vagyok mikor sodor odáig az élet, hogy erre legyen szükségem. – Vonta meg a vállát.

- Meglepődnél, kicsi lány. – Válaszolta kissé hervadt hangon. Shizu csak felsóhajtott.

- Na jó, szóval mi a menete? – Kérdezte minimális lelkesedéssel, flegma hangon. Jo-sensei már szinte ösztönösen elkezdte a lány előtt felvázolni a folyamatot, de végül egy semmiből jött gondolat arra késztette, hogy ezúttal más úton tanítsa meg a lányt az egyébként sem túl bonyolult technikára. Ezzel együtt azt is ellenőrizni tudja, hogy eddig mennyi ragadt meg a fejében a tanításaiból.

- Hát mit gondolsz? Mi a menete? - Shizu fáradtan sóhajtott.

- Feltételezem chakrát kell irányítani az ujjhegyekbe. – Kezdte az improvizált magyarázatot miközben közelebbről is megvizsgálta a papírdarabot, amibe bele lett vésve a demonstráció. Jo-sensei egyetértően bólintott.

- Korrekt. Ez eddig egy nyolcéves akadémiás szintje. Magyarázat tekintetében legalábbis. – Kommentálta az öreg, miközben bal kezével végigsimította ősz szakállát. Shizu megajándékozta őt egy méltányos példánnyal a szúrós-tekintetek-arzenáljából, habár ez az öreget nem igazán hatotta meg. Talán még valami hasonlóan gyerekes beszólást is várt volna a lánytól, de az megtanulta már a leckét; s azt milyen kellemetlen érzés éhgyomorral aludni. Főleg úgy, hogy a szomszéd szobából be-be szökik a frissen főtt miso ramen illata.

- Hasonló a mechanikája, mint a függőleges terepen való megmaradásnál. – Folytatta inkább mintha mi sem történt volna. – Habár szerintem nem teljesen ugyanaz.

- Áh! – Kiáltott fel Jo-sensei, a frászt hozva ezzel a lányra. – Szóval észrevetted! Valóban nem ugyanaz. A tapadás nem egyenlő a véséssel.

- Még egy ilyen és a következő robbanócetli az ágyában robban! – Ismertette az üzleti ajánlatot Shizu, melyet a sensei egy távolságtartó és egyetértő bólintással elfogadott. – Tehát. Nyilvánvalóan ez nem testfelületi chakraművelet hanem testen kívüli. – Határozta meg a lány, elfáradt hanggal. – Sűrített chakra talán? Chakrapenge? Létezik olyan? – Jo-sensei megvakarta a tarkóját.

- Létezni létezik, de egy chakrapengével általában nem papírba vésnek.

- Elemi chakraművelet talán?

- Láttál villámokat? Tüzet? Ismersz elemi chakramanipulációt, hogy megtaníthassam ezt a technikát? – Sóhajtott - A technika a Fuuinjutsuk csoportjába tartozik hivatalosan, még ha igazából én személy szerint nem is sorolnám oda.

- Egyértelműen magas szintű koncentrációt igényel, hisz az ilyen szinten sűrített chakrát kordában kell tartani.

- Sem kézpecsét, sem magas koncentráció. Kis gyakorlás, és a fa… Orrod hegyével is rajzolni tudsz a sziklákba.

- Sziklákba?

- Amibe csak akarsz. Úgy érzem egyre távolabb kerülsz a megfejtéstől. – Sóhajtott az öreg. Hülyébb a lány, mint gondolta. – Egyszerűbb dolgokra gondolj.

- Jó, hát… - Fújta ki magát a lány. – Tehát nem elemi, nem kerül sok chakrába vagy magas szintű koncentrációba, és…

- Kezdjük inkább azzal, hogy mi a technika, ne azzal, hogy mi nem. – A lány szinte ösztönből szorította ökölbe a kezét összegyűrve a kezében a lapot.

- Tehát akkor egy egyszerű testen kívüli chakramanipu…

- És nem testen kívüli. Testfelületi. – A lánynak ezen a ponton fizikai fájdalmat okozott már ez az egész hercehurca, melyet a sensei jókedvűen konstatált.

- Utálom magát.

- Tudom. – Mosolygott az öreg. – Azért választottam ezt a technikát mert még friss az élmény a falon járásról. Emlékszel, mikor túl sok chakrát használtál a fánál, és megrepedt a lábad alatt a kérge?

- Igen, emlékszem mikor a hálószobájában véletlen így törtem le a falról vakolatot.

- Mi?

- Mi? – Hosszasan néztek egymásra, állva egymás tekintetét. Végül Jo-sensei adta fel ezt az értelmetlen farkasszem-párbajt.

- Hol törted le?

- Az ablak mellett. – Válaszolta lesütött szemmel a lány. – De eltakartam azzal az idétlen tájképpel, amit a szemközti falról helyeztem át.

- Ezért volt akkor olyan szokatlan a szoba összképe… Nem értettem mi nincs a helyén. – Csapta a tenyerét a homlokára.

- Hát ő… Tehetek arról, hogy nem vette észre, hogy egyik oldaláról átkerült a másikra? Szerintem ott egyébként is jobban mutat.

- Nem véletlenül volt a szemben álló falon. – Mormogott a sensei. – Az ablakkal szemben volt, hogy rásüssön a napfény. Objektíven nem mutathat jobban az ablak mellett mert alig éri természetes lumináció.

- Visszatehetem, ha úgy szeretné. – Ajánlotta fel Shizu, kacérkodva és kuncogva.

- Többet be nem teszed a szobámba a lábad! – Adta ki az egyértelmű utasítást, elég határozottan, hogy egy pillanatra ne vegye komolytalanul a lány. Egy pillanatra.

- Szóval kézen állva bemehetek? – Kérdezett vissza, szinte rögtön, majd miután csak egy kiábrándult arcot kapott reakcióként, lesütötte a szemét. – Bocsánat. – A férfi csak sóhajtott egy nagyot, majd két ujjával megmasszírozta bal oldali halántékát.

- Tehát… - Kezdett bele újra, látszólag elfelejtve (vagy legalábbis egy időre félretéve a kép és vakolat problémáját) - ugyanazzal a művelettel kell elérned ezt is. Viszont, míg a tapadás esetében a túl sok chakra elkerülendő, itt épp az a lényege. Vezess chakrát az ujjhegyeidbe, akárcsak mintha tapadni próbálnál velük. Viszont próbáld mindezt egy apró pontba sűrítve tenni. – Fejezte be a magyarázatot.

- Ennyi? – Kérdezett vissza a lány, hitetlenkedve.

- Talán többnek kellene lennie?

- Nem, csak… Nem is tudom. Szerintem ez így nem lesz túl bonyolult.

- Nem is kell annak lennie. – Vakarta meg állát az öreg, majd ránézett a falon lógó órára. - Legyen hát akkor… Nyolc óra. – Shizu kérdően nézett mesterére.

- Nyolc óra?

- Ha addigra produkálni tudod a technikát, talán elnézem azt a káoszt, amit a szobámban teremtettél. Na hajrá. – Mondta, majd felállt a lánytól, és elindult a szobájába, inspektálni a károkat. Kifele menet a házból még hallotta a lány ahogy Jo-sensei eldurrant egy-két káromkodást, de azt, hogy mit, már nem tudta kivenni. Keresett egy kellemes és nyugis helyet a közeli erdőben, messze a senseitől és haragjától, s kiszemelt magának egy törzset, mint áldozatot, s meg is kezdte a műveletet. Három óra. Ennyi ideje volt belevésni valami emlékezeteset valahova, örökké megjelölve itt jártát.

- Ha addigra produkálni tudod a technikát, talán elnézem azt a káoszt, amit a szobámban teremtettél. – Ismételte az öreg szavait. – nA hAjRá! – Tette ezt újra, eltorzított hanggal, majd jobb mutatóujjával megsimizte az egyik tölgy kérgét. – Mindjárt megmutatom mi vár a vakolatra a második körben… – Förmedt rá a fára, majd azzal a lendülettel belesűrítette chakráját az ujjába.

- Hmm. – Gondolkodott el, ahogy megvizsgálta az eredményt. Annyi ideje használta már a függőleges járást, hogy szinte ösztönösen rátapasztotta ujját a kéregre. Oly természetesen esett ez már neki, hogy szinte kényelmetlennek érezte, hogy a kelleténél több chakrát erőltessen bele ujjhegyébe, arról nem is beszélve, hogy mindezt nem is az ujjhegyének teljes felületére, csupán egy apró pontjába.

- Hehehe… - Kuncogott, ahogy próbálta húzni az ujját a kérgen, belevésve valamilyen feliratot. Ujja persze rátapadt mintha odaragasztották volna.

Gyötrelmes fájdalom járta át a lány elméjét, mikor rájött, hogy a feladat egyszerűségének ellenére nem fog kevesebb szenvedéssel és vergődéssel járni, mint akármelyik ezelőtti.

- Itt és most… - Kezdett bele a lány, ahogy belefejelt a fába lelki fájdalmában. – Itt és most megfogadom, hogy ha ezt a szart nyolc óra előtt megtanulom, belevések valami oda nem illőt a sensei hálószobájába.

- És ha nem sikerül nyolc óráig? – Kérdezett vissza a levegőbe, egy oktávval mélyebb hangon.

- Akkor barátom… - Mosolygott el. – A sensei popsijába fogok vésni.

Nem utolsó szavai voltak ezek a következő három órában. Javarészt minden percre jutott egy mondat, amiben vagy magát bíztatta, vagy a fát szidta. Aggodalmára viszont nem volt ok; már az első órában elkezdett ráérezni, s apró karcolásokat vájni a kéregbe, s a második órában már probléma nélkül volt képes úgy rajzolni ujjával, mintha csak fekete festékbe mártotta volna azokat. Fél órát szentelt viszont még arra, hogy ugyanez sikerüljön kemény felületeken is; köveken, fémen, vagy a sensei hálószobájának falán. Persze a technika természetéből adódóan ezek már nem ígérkeztek hatalmas ugrásnak, hisz az alapelv ezeknél a szituációknál is ugyanaz volt. Mi az időt elvette inkább, az a tervezés volt; mit, mikor és hogyan véssen a sensei falára.

Ám a terv amit kieszelt kétélű volt.

- Késtél. – Szólt a sensei, teleszájjal. – Nyolc óra és tíz perc. Olybá tűnik a részed eltűnt a tányérból… – Tettetett aggodalmakkal teli arcot, s rémült hangot. A büntetés azonban nem azt a reakciót váltotta ki a lányból, mint hitte. Shizu, elmosolyodva vonta meg a vállát, majd indult el a fürdő irányába, ám mielőtt még becsukta volna maga mögött az ajtót, kiszólt az étkezőbe.

- Tudja Jo-sensei, igaza volt. Az ablakkal szemben valóban kell egy kép, hogy jól mutasson a fényben. Kár, hogy az ön tájképének az ablak mellett kell maradnia, hogy takarja a fal hiányát. – Csapta be az ajtót. Jo-sensei torkán megakadt a falat, de még így, köhögve és fuldokolva is csak arra tudott gondolni, hogy mit tehetett a lány a szobájában amíg ő a ráment ette. Shunshin no Jutsuval szelte át azt a tíz méternyi folyosót, ami elválasztotta az étkezőt a hálószobájától, ám amint benyitott rajta, elmosolyodott. Shizu és Jo-sensei volt megörökítve a falon pálcikaemberek formájában – kilétükre is csak a rájuk mutató nyilak, és a hozzájuk tartozó név-feliratok engedtek következtetni – ahogy a Shizunak elnevezett emberke, belevés valamit a másik emberke valaga felé – Vélhetően chakrával. A kép tele volt aggatva „zümmm”, „zirrrr” és „scrrrrr” hangutánzó szavakkal, melyek feltehetően a technikával járó enyhén sercegős hangra próbáltak volna utalni.

- A kis taknyos. – Jo-sensei csak kacagott rajta egyet, hisz végre kapott egy okot arra, hogy elővegye régen használt fegyelmező pálcáját.

Észrevett azonban valami mást is szeme sarkából; Ágya mellett lévő éjjeli szekrényének egyik fiókja résnyire ugyan, de nyitva volt. Kisebb tekercseket tárolt benne, amikkel talán már évek óta nem is foglalkozott, de ettől függetlenül pontosan tudta melyik hiányzik az ottani kollekciójából. A néhány Fuuinjutsut tartalmazó, leíró, és részletező tekercs.

- A kis taknyos tolvaj…

**Nohara Rin** Hétf. Feb. 08 2021, 10:08

Hello!
Először is, a tanulást elfogadom. Olvasva nem nagyon találtam benne elírást se, jól raktad össze. Hiába volt tanulás, és hiába nem volt külön szál mellérakva élvezetes volt. Őszintén nem igazán olvastam túl sok posztodat, csak amit kellett, de érdekes Shizu jelleme is számomra, vagy ahol az élményben tart jelenleg, mivel ezzel a részével eddig nem igazán találkoztam. Jól összeszedett volt, tetszett a hirtelen lezárás, és önmagában az az érzés, hogy tényleg olyan a jelenet, mintha csak egy töredéke volna az egésznek (bennem legalábbis ezt az érzést keltette a hirtelen kezdéssel, zárással). Tudom, hogy szereted az építő kritikát, de sajnos nem tudok ilyet adni, csak + 11 chakrát és + 5 TJP-t.
Rin

**Nashimaru Shizu** Szer. Márc. 10 2021, 22:28

Tanulandó technika:

Nunoshibari no Jutsu // Szövetlekötő Technika

A technikával a használó szorosan egy szövetbe tekeri a célpontját és lepecsételi azt, ami így mozgásképtelen lesz. Ez az Edo Tensei "zombik" megállítására használt technika.

Chakraszint: 300

Besorolás: B

Használó: Maki, Nonota

Időbeli elhelyezés: A feltámasztott istenek fórumkaland után, és az Ahol a part szakad fórumkaland előtt.

Mozaik

Homályos kép tárult lassan felnyíló szemei elé. Optimista hangok áradtak be szobájába a nyitott ablakon keresztül. Emberi hangok, madárcsicsergés, és persze az ablak előtt álló fa leveleinek susogása. A tompa fénysugarak arca elé kényszerítették kezét; Ekkor vette csak észre a csuklójába futó infúziót. Ezernyi fiatal emlék ostromolta meg elméjét, melyek tompa sípolás formájában kínozták füleit. Fejébe éles fájdalom nyilallt, majd sikításokba és jajveszékelésekbe torzultak az előbbi kellemes hangok. Egy pillanatra remegni érezte maga alatt az ágyat, az épületet. Hallotta a beton törését, a fák szakadását, s egy pillanatra újra látta; az égig emelkedő törmeléket, a halált, mely fék nélkül haladt feléje, s magába kebelezte.

- Nashimaru Shizu? – Rántotta vissza a valóságba a lányt a kellemes férfihang. Egy fiatal orvos lépett ágya mellé. A megviselt lány óvatos mozdulatokkal felült ágyában majd ujjbegyeivel megpróbálta kitapogatni a fejébe nyilalló fájdalom forrását.

- Igen. – Válaszolt tömören, majd körbenézett a szobában támpontokat keresve. Tekintete a faliórán tapadt meg: kilenc óra harmincnyolc perc. – Milyen nap van? – Nézett az orvosra. A férfi nem válaszolt egyből. Írólapjára feszített papírra vésett valamit tollával.

- Kedd. Érez fájdalmat? Gyengeséget? – Nézett vissza a lányra. Shizu szemei újra körbetáncoltak a szobán.

- Nem. – Kezeit szorosan összekulcsolta ölében. Három nap telt el a Konohai incidens óta. Súlyos sérüléseinek nyomát sem érezte. – Vagyis… A fejem fáj. – Javította ki magát, majd bal halántékát két ujjával kissé megmasszírozta. Az orvos felírt még pár sort papírjára, majd elégedetten eltette golyóstollát.

- Rendben, ezzel meg is volnánk. Lekezeltük a sérüléseit. Hivatalosan semmi baja sincs már, de a biztonság kedvéért egy pár napig benttartjuk. A fejére pedig kap fájdalomcsillapítót. – Zárta le a doktor, majd elindult az ajtó irányába. Ugyanebben a pillanatban a lány szeme megakadt az ágya mellett lévő éjjeliszekrényen. Egy bontatlan levél volt rajta.

- Elnézést, Kemurigakure korházában vagyok igaz? – Kérdezte, miközben kinyitotta a levelet és végigfutotta a sorokat. Fél füllel figyelt a férfi válaszára.

- Igen. Hol máshol lenne? – Kérdezte kissé sivár hangon. Shizu alig láthatóan megvonta a vállát.

- A másvilágon. Arra legalábbis több jel mutat. – Szólt vissza cinikusan, majd összehajtotta a levelet, és felnézett a doktorra. - A fejfájásra a pirulákat elfogadom, de az ágyamat átadnám valaki másnak. – Zárta vissza a borítékot. Ujjai ráfeszültek a papírfecnire, szájában egy pillanatra újra érezni vélte a vér vasas ízét. Gyomra felkavarodott ahogy visszagondolt a Konohában történtekre. Érezte torkán az akatsukis szorítását, s újra meglátta a Poklok kapuját. Nagyot nyelt.

- A Konohában történtekre válaszul pecsételési gyorsképzést indítottak, amire úgy fest hogy hivatalos vagyok. – A doktor egy másodpercre elgondolkozott.

- Azt a képzést két napja indították. – Shizu arcára erőltetett mosoly mászott fel.

- Ühüm, ezért is preferálnám ha momentálisan ejtenénk a ráérős tempót. – Nyújtotta bal kezét a doktor felé, amire az infúzió volt kötve. Egy pár másodpercig szótlanul állt a férfi, majd közömbösen megvonta a vállát.

- Ahogy gondolja.

[…]

Óvatos léptekkel közeledett a levélben megadott tanterem felé az Akadémia folyósóin. Tanórák közepette tért be az épületbe, így a termeken kívül egy árva lélekkel sem találkozott. Nagy levegőt vett a képzés tantermének ajtaja előtt, ami mögül egy mélyebb női hang szűrődött ki. Egy sóhajtással egybekötve nyitotta ki, majd lépett be szinte hezitálás nélkül. Harminc, talán negyven ninja ült a padokban. A tanár mellett egy próbabábu volt, és több nagy méretű tekercs. Egy pár másodpercre elcsendesült az instruktor, s a szempárok a lány felé szegeződtek. Egy ideig állta őket, majd szótlanul egy közeli padhoz sietett.

- Ha nem probléma folytatnám. – Rántotta vissza magára a megfigyelők tekintetét a tanár. Shizu fáradtan de töretlenül figyelt az anyagra, melyből nem sokat értett. Nagyjából húsz perc elteltével pedig figyelme osztódásra lett kényszerítve.

- Nem láttalak az elmúlt két napon. – Szólt hozzá a mellette lévő kunoichi. Aranyszőke haja egy gyönyörű arccal párosult. Shizu enyhe irigység erőre kapását érezte szívében. Ápolt, dús haj, elegáns ruhák, és festett körmök is helyet kaptak padtársa külsejében. Fondorlatos mosolya egész biztosan a fiúk kedvence lehetett.

- Gondoltam adok nektek egy kis előnyt. – Válaszolta egy halvány, hamis mosollyal az arcán. Szavait vékonyan hintett undor fedte le.

- Aha. – Mosolyodott el a szőke. – Így legalább érthető hogy élted túl Konohát. – Shizu arca kissé megfeszült. A tompa fájdalom, melyet még a fájdalomcsillapítók sem nyomtak el teljesen, erősödni kezdett. – A képeden lévő vastag bőr felfogta a feléd repülő törmelékeket. – Mosolya kárörvendő vigyorrá változott, ahogy megragadva a lány állát maga felé fordította annak fejét. A szőke lekezelő tekintettel vizsgálta meg a lány arcvonásait. – Igen… Ahogy gondoltam. Sajnos ezt a stratégiát nem mindannyian követhetjük. Néhányunknak van mit óvni az arcán. – Kuncogott, amire Shizu elseperte a Kunoichi kezét. Ajkait összeszorította, s megpróbálta elengedni a semmiből előjövő gyűlöletet, amit a padtársa iránt érzett. Izmait ellazította, és visszafordult a tanár felé. A szőke lány kissé sértődötten hátradőlt. – El sem hiszem. Őszintén úgy gondolod hogy be tudod hozni a lemaradást. - Shizu nagyot nyelt. Szíve a torkában dobogott.

- Hogyne. – Fordult vissza a lány felé. – Tudod vannak akikben egy kis tehetség is lapul, nem csak egy hányingert keltő személyiség. – Mondta, majd eltekintett a lánytól. Nem figyelte a szavaira adott reakcióját, hisz így is túl sok időt pazarolt el ezzel. Ebben a konfliktus helyzetben pedig nem tudott figyelni. Azonban nem jött visszavágás a lánytól. Helyette néhány perc múlva felemelte a kezét.

- Kimura-sensei! – Szólalt fel a lány Shizu mellett. – A vöröshajú itt mellettem úgy gondolja, hogy az időt vesztegetjük ezzel a képzéssel. Azt mondta, hogy bármelyik ninja akiben van egy cseppnyi tehetség pillanatok alatt elsajátíthatja ezt a technikát. – Hangja vékony volt és magas. Kifejezetten bántó Shizu fülének. A képző értetlenül nézett a fiatal Nashimarura.

- Nashimaru Shizu… Talán be szeretné mutatni a technikát? Feltételezem egy magához hasonló tehetséges személynek problémát sem fog okozni, így két nap kihagyás után sem.

Egy pillanat erejéig készen állt rá, hogy szertefoszlassa a félreértést, hogy megvédje magát és ne tűnjön úgy mint egy nagyképű, önző ember – elvégre nem oktalanul nem volt jelen az előző alkalmakkor. Ezt a tervét abban a pillanatban vetette el, amikor meglátta a szőke hajú lány arcát, a többi tanuló elítélő tekintetét és a tanára megvető testtartását.

- Így van. – Szavai elcsuklottak, de lábai nehéz léptekkel kivezették a próbababa felé. Kezei remegni kezdtek. Érezte a tenyerére kiülő verejtéket. Fogalma sem volt arról hogy mit csinál, vagy hogy mi a technika pontosan. Csak következtetni tudott abból amit eddig hallott.

- Nos? – Siettette a tanár kissé. Shizu csak állt a próbababa előtt hóna alatt a tekercsel, másik kezében pedig egy cetlivel. Hosszú percekig.

- Be is akar mutatni valamit, vagy csak azért jött ki hogy beálljon a próbababa helyére? – Kérdezte agresszív humorral a nő, amire életlen nevetés hullámzott végig a termen. Egy pár pillanatig még várt, majd rátette a vállára a kezét.

- Ha itt áll meg a tudománya, akár haza is mehet. Tegye le a tekercset. – Shizu szíve olya hévvel és ütemmel dobogott, hogy az még a ruhája alatt is látszódott. Düh, bosszú, méreg, szégyenérzet, félelem. Érzelmei keserű keveréke gyűlt össze szívében.

Végül letette a tekercset és a cetlit. Szótlanul elindult az ajtó felé, a szőke hajú lány elégedettségére. Mielőtt kilépett volna a küszöbön viszont, mélyen beleharapott ajkaiba. Újra érezte a vére ízét, azt amit Konoha romjai alatt is érzett. Érezte a fájdalmat, mely néhány napja kiterjedt teste minden pontjára. Újra érezte az elkeseredettséget.

Visszacsukta az ajtót, és visszaült a padba. Visszaemlékezett ígéretére amit halála pillanatában tett meg, és végre realizálódott magában a súlya. Vérrel ígérte meg megfesteni életét, a vér pedig fájdalommal jár. Ebben az esetben pedig a fájdalom megszégyenítést jelentett.

- Nem volt elég? – Kérdezte tőle a szőke hajú, mikor visszaült a padba.

- Hát nem úgy tűnik. – Bizonytalansága kiterjedt szavaira, de nem volt más választása. Muszáj volt maradnia és figyelnie, egyébként egész biztosan nem tudta volna megtanulni a technikát.

Magáénak tudván a ninják figyelmét, a sensei folytatta.
- Tehát akkor, jól figyeljék meg a pecsétet. A rajzolt szimbólum fogja szolgáltatni a szándékot, a pecsét természetét. Csak tökéletes megformázás esetén fog működni a technika. - Emelt fel magasra egy üres jegyzetet. - A pecsétet bármilyen felületre fel lehet rajzolni. Mi erre fogjuk gyakorolni. Ne feledjék, hogy a szimbólum csak a technika fele. Erős és céltudatos akarat és megfelelő chakrakontrol a technika másik része. - Mondta, majd csípőjére tette kezeit. - Ezekből én csak az előbbit tudom maguknak megtanítani. Kezdjenek neki!

[…]

Hajnali két órára járt az idő. A lány papírcetli-tenger közepén kutatott egy üres fecni után. Bőre és ruhája fekete tintától ázott. Maga előtt megannyi próbálkozásának kudarca nézett vissza rá. Figyelme lankadt a fáradtságtól, de képtelen lett volna aludni. Nem puszta szorgosság vezérelte ok miatt maradt fent ilyen sokáig gyakorolni a pecsétet: rémálmai kergették vissza minden alkalommal az ébrenlétbe. Minden alkalommal ugyanaz a visszatérő képsor fogadta akárhányszor lehunyta szemeit. Konoha magasba emelkedő épületei, a sötét porfal, mely folyamatos terjedésével csendesítette el a sikítozó emberek hangjait, majd a sötétség mely a törmelék alatt ringatta át a túlvilágra. Kezei rég megadták magukat a remegésnek, de festett vonalai még mindig egyenesek voltak.

Erőtlen elmével emlékezett vissza az aznapi órára. Több értelemben is látta maga előtt a pecsétet; a komplex szerkezetet, körülményes vonalait. Ismerte a pecséttechnikák mibenlétét már. Tintacseppre pontosan kellett meghúzni minden vonalat, nem hibázhatott különben a technika nem jött volna létre. Az persze, hogy tökéletesen le tudta festeni, csak az első lépése volt az elsajátításának. Ettől függetlenül nem engedhette meg magának, hogy a pecsét rajzolását ne fedje le teljesen a tudása. Álomból felkeltve, de még álmában is tökéletesen le kellett rajzolnia, ha ezt harcban, chakrájával akarta megformázni. A pecséttechnikák alapköve ez a feltétel; kívülről-belülről ismerni a szimbólumokat, jelentésüket, és hatásukat a technikára. Sötét szobája tökéletes gyakorlópályát szolgált neki: egy bizonyos ponton túl, már a gyötört szemei nem tudták megkülönböztetni az árnyékot a tintától. Ahogy az előző napokon - és estéken is - apartmanjába érve először az aznap vásárolt lapokra, később akármilyen talált felületre gyakorolta a pecsét alapjának rajzolását. Chakramanipuláció, ahogy azt a képzésen is elmondták, csak jóval azután lép be a képbe, miután maga a fuuin az "ember részévé válik". Mi előnyt adott számára társaival szemben az traumája volt. Habár nem engedte pihenni, számtalan hasznos órát adott a lánynak, melyek alatt a technikát gyakorolhatta. Még ha ez hosszútávon egészsége kárára is kezdett válni.

Utolsó estéje volt már a képzséből. Mindösszesen tegnap óta próbálta kivitelezni a tényleges technikát: első áldozatai virágcserepei voltak, pontosabban lettek volna, ha pecsételései sikeresen zárulnak. Az áldozatai köré mozgatni a tekercset nem volt nehéz; már meglévő Drót csévelő technikájával segített rá árva virágcserepei csapdába ejtésére. Próbálkozásai mindig a pecsét megformálásánál buktak el; habár kézzel már szinte ösztönösen rajzolta, chakrájával sokáig képtelen volt effektív kialakítani a jeleket: jobb esetben csak egy gyenge pecsételést tudott produkálni, rosszabb esetben csak egy átlagos papírfecnit dobott szövetbe kötött célpontjára, mely hatás nélkül hullott utána a földre.

Hajnali két és fél óra: előző fáradalmas estéi koronája. Az első alkalom, amikor a pecsét sikeresen megformálódott, s kitartott. Habár chakrája nagy része már elhagyta testét, s erős fáradtság nyomta már szemeit, még mindig nem érezte biztonságban magát ágyában, s főleg nem lecsukott szemmel.

Egyszerre csak a mély sóhaj hagyta el száját, és mintha a sok papírfecni az ágylepedője lenne, hátradőlt rájuk. Álomra próbálta hajtani szemeit, de azokból könnyek kezdtek el kiszökni, melyek arcán végigfutva átvették a tinta színét.

- Mégis mit csinálok? – Kérdezte magától megtört hangon. Közel s távol senki nem volt, ki válaszolhatott volna számára. Elhagyta otthonát, a békés Tea országát, hogy a Füst országában egy lepukkant apartmanban hajnalig gyakoroljon kaligráfiát. – Mit keresek itt? – Vetette második kérdését az éjszaka árnyainak. Végül erőt véve magán, fekete kezeivel letörölte könnyeit, majd nehéz mozdulatokkal felkászálódott a földről s levert léptekkel elindult a fürdő irányába.

[…]

- Elérkezett a hét napos képzés utolsó alkalma. – Jelentette ki Kimura sensei, majd maga elé dobta az óriási tekercset. - A mai nap már csak a kivitelezést fogjuk gyakorolni. Aki sikeresen be tudta mutatni az elmehet. Délután kettőig gyakorolhatnak, utána át kell adnom a termet. Arisu, kezdheted. – Nézett a szőke hajú kunoichi felé. A lány kissé meglepő arccal állt fel, azonban mielőtt még kiléphetett volna a mellette ülő vörös hajú felemelte a kezét.

- Kezdhetnék inkább én? – Kérdezte elgyengült, fáradt hangon. Arisu fintorgó arccal tette keresztbe kezeit, de nem szólt semmit. Az oktató megvonta a vállát. Shizu kába léptekkel sétált ki a próbababához, végigtapogatva a falat. Kezébe vette a tekercset, majd mielőtt még nekikezdett volna, megdörzsölte kimerült szemeit, kis frissességet erőltetve beléjük.

- Nem érünk rá egész na…

- Tudom. – Förmedt rá a tanárra ingerülten, majd néhány kézjel elmutogatása után ráeresztette a próbababára a tekercset. A szövet körbefonta a bábut, majd egy cetlit rádobva fekete chakratinta futott végig, a jegyzetből kiindulva. A pecsét szilárd volt és tökéletesen kivitelezett. A lány látványosan a földre hajította a tekercset, majd szó nélkül megindult a kijárat fele.

- Nashimaru Shizu! Még nem végeztünk. – A sensei szavaira még csak vissza sem fordult. Mindösszesen megrázta a fejét. Lelkét megrengette cselekedete. Érezte undorító viselkedését, s belefeszült az egész teste.

- Azt hiszed jobb vagy nálunk, mi? Fogadok, ANNYIVAL többnek érzed magad most. – Állította meg szavaival a lányt Arisu. Shizu válla fölött hátra nézett, egyenesen beletekintve a lány lelkébe.

- Igen. – Szava dermesztő hidegként visszhangzott végig a testén. Érzékei eltompultak, egy pár másodpercig csak saját lélegzetét és szívverését hallotta. Lábai elnehezedtek. Legszívesebben pofont adott volna magának. Arisu kissé hökkenten, de mély gyűlölettel a szemében nézett vissza a lányra.

- Ismerlek én téged. – Folytatta, amire Shizu tekintetében, ha tompán is, de felcsillant egy kis érdeklődés, invesztáltság. – Megismerem a hulladékot ha látom. – Szava megállította a Nashimaru lélegzetét egy pillanatra. Megannyi megvető tekintet nézte egyetértően az ajtóban álló Shizut. Nem bírta ezeket a szempárokat. Hátat fordított a mögötte állóknak, majd átlépte a küszöböt.

- Dögöljetek meg. – Szólt vissza égő gyűlölettel, mielőtt becsapta volna az ajtót.

[…]

Kevés ellenállást mutatott a szekrényeinek faszerkezete az öklével szemben. Könnyektől csillogó arccal, szapora lélegzettel, és dühtől ökölbe feszülő kezekkel verte és rúgta szét apartmanja bútorzatát, nem kímélve edényeit és virágcserepeit sem.

- Mégis… - Tette homlokát az összetört tükrére. - …Mégis mi a francot csinálok? – Kérdezte deformált tükörképét, majd ütemes lassúsággal elkezdte beleverni a fejét repedt arcképébe. Ezt kopogások hangja szakította félbe, s a bejárati ajtaján becsúszó levél. Négykézláb kúszva indult el boríték felé. A levél tartalma hideg zuhanyként érte a lányt. Mély félelem kezdett el benne alakot ölteni, mely minden perccel erősödött. Toguro hívatta. Nagy nehezen két lábra állva először a konyha felé vette az irányt. Bevette utolsó két piruláját fájdalomcsillapítóiból, majd egy nagy pohár vízzel lemosta torkán. Hideg víz alá állt be fürdőszobájában, majd szekrényei maradványából kibányászta épen és tisztán maradt ruháit. Mély lélegzeteket vett. Megvárta, amíg kifejti hatását a fájdalomcsillapító, majd megkezdte útját a klánvezér felé.

**Nohara Rin** Hétf. Márc. 15 2021, 12:23

Hello!
Sajnos a tanulásod jelen formájában el kell utasítanom. Az élmény szépen meg volt fogalmaza, a szituáció rendben volt, a karaktert szépen hoztad, azonban a tényleges tanulás részt én kevésnek éreztem, hisz lényegében csak egy rövidebb bekezdés szólt róla, kérlek ezt a részét bővítsd ki, és akkor újra ránézek az élményedre.

**Nohara Rin** Kedd Márc. 16 2021, 19:37

Hoy! Köszönöm szépen a bővítést, így már elfogadom. Élvezetes volt olvasni, adott egy olvasásélményt, jutalmad a technika mellé: + 10 chakra, + 6 TJP.

**Nashimaru Shizu** Hétf. Szept. 12 2022, 18:09

Tanulandó technika:

Sorozás // Hajaifuri no jutsu

A jutsu segítésével a használó egy ütés ideje alatt három ütést visz be ellenfelének, ám ez néha fájdalmakkal is járhat. Rendkívül megfeszülnek az izmok és ha valaki sokszor csinálja egymás után akár be is ájulhat. Az izmok terhelése elég nagy, de a gyakorlat és sok használat után ez a veszély csökkenthető, bár teljesen sohasem fog eltűnni.
Besorolás: C
Chakraszint: 160
Taijutsu Pont: +5
Szükséges Taijutsu pont: 40

Időbeli elhelyezés: A Tea és a Füst országa közötti út megtétele alatt.

Úton, útfélen

Egy napja sem volt még, hogy a lány elhagyta idős mestere lakhelyét. A kellemes, meleg ágyat hamar leváltotta a kemény föld, a meleg fűszerezett ételeket pedig az éppen kezébe akadó élelem. Ha valamit, akkor ezt mindenképpen bánta. Először sem volt könnyű elszakadni az otthon kényelméből, még ha oly csábító is volt az ismeretlen út hívószava. Mélyen a Tea Országának határain belül járt még, visszafordulhatott volna, ám hübrisze nem adta magát, Shizu pedig makacsul ment a feje után. Új tudását a chakráról viszont játékszerként próbálgatta úton útfélen. Különös szórakozottsággal mászkált fel fákra, hol szabályosan két lábbal, hol a hasán, de még - gyakorlásképp persze - fókában felgurulni is próbált a lombok közé, ha senki sem járta rajta kívül az utakat a közelben persze. Míg a talpával - és tenyerével - magabiztosan tudott megtapadni, addig minden más testrésze inkább csúszott mintsem stabilan tartotta volna a lány testének súlyát. Már ha tartotta akármennyire is.

Egy péntek délutáni nap volt, amikor szokásaihoz híven megállt egy vastagabb törzsű fa mellett. Percekig fürdött a lombja szolgáltatta árnyékban, elbújva a tűző nap elől. Rég találkozott hűvös fuvallatokkal, s habár elméletileg esős időszakban jártak a tájak, az egyetlen dolog ami csepegett azok az izzadtságcseppek voltak Shizu álláról. Amennyire tudta, órákon belül volt a legközelebbi falu, úgyhogy nem aggódott amiatt hogy a vadonban hagyná magára a nap. Negyed óráig pihent, hátát a fának döntve, majd még negyed órát pihent a fa melletti bokáig érő fűben hemperegve. Miután kiélte kisgyerekes ingereit, wakizashijával kezdett el játszani. Vad mozdulatokkal pörgette kezében a pengét, idétlen vigyorral az arcán, miközben fejében maga elé képzelt egy samurait, kinek minden csapása így vagy úgy valamiért mindig a wakizashija acéljába ütközött. Szórakozása akkor ért véget, mikor bal kezéből kicsúszott a markolat, s fejétől csupán pár centire szúródott bele a földbe, megfosztva a lányt egy hosszabb tincsétől. Az ijjedtség a semmiből szúródott bele a mellkasába, mely hosszú másodpercekig paralizálta. Végül egy nála hatvan évvel idősebb ember mozdulataival felállt a földről. Szemei tágra nyílva nézték a földben a wakizashiját.

- Oy, oy. Mi egy csapatban vagyunk. - Szólt oda a fegyvernek megvető, elárult hangon, majd felvette azt, s becsúsztatta annak tokjába. Húzott szájjal és szomorú szemekkel figyelte ahogy egy erősebb szellő felkapta a füvek közül a közel harminc centis hajtincset, s magával vitte útján. Kissé pánikolt mozdulatokkal kezdte el keresni hajában a maradványokat, fel akarta térképezni a károk pontos mértékét. Végül nagyot sóhajtva kezével nekidőlt a fának. Cikáztak fejében a gondolatok, melyek őrült ütemben ágaztak szerte mindenfelé, koherens alakot fel nem véve. Csupán a haja gondolatától, néhány képzeletbeli lépéssel eljutott fejében édesanyja kakaójáig, majd néhány másik lépéssel sensei-je undorító, ősz szakálláig - reflektálva, ugyan nem tudta miért gondolta undorítónak, ápolt tiszta szakáll volt, ékköve az idős tapasztalt férfinak - végül pedig kiakadt egy emlékénél. Jo-sensei minden hajnalt edzéssel töltött, melyre inkább ritkábban ugyan, de felkelt Shizu, hogy a távolból figyelemmel kísérje. Ő maga nem sok izgalmat látott abban, ahogy a férfi képzeletbeli ellenfeleket ver össze, de mindig is belelátott valamilyen különös eleganciát a mozdulataiba. Nem csupán az erejükbe persze, hanem a fluiditásukba, a sebességükbe.

Szinte egyből bevillant, élénk színekkel a lány elé egy emlékjelenet, ahogy Jo-sensei öklei követhetetlen sebességgel fúródtak bele az arra szálló szélbe. Habár egy pislantás elég volt, hogy lemaradjon a mozdulatsorrol, oly sokszor látta Shizu az ott töltött idő alatt, hogy szinte beleégett az emlékezetébe. Három, négy, akár öt ütes egy ideje alatt. Hogy a sensei-e pontosan hány ütést vitt be mennyi idő alatt sosem volt tiszta számára. Annyit tudott viszont, hogy sokat.

Ahogy lejátszódott benne a gondolat, szinte ösztönösen felvette Jo-sensei egy kedvelt taijutsu formáját. Középszéles terpeszbe tette enyjén behajlított lábait, izmait ellazította. Kezeit maga elé emelte, készen állva ugyanúgy a hárításra mint ahogy az ütésre. Mély lélegzeteket vett, ahogy elméjét elcsendesítette, s átengette magát a nyugalomnak. Amikor úgy tűnt, vagy legalábbis úgy gondolta hogy úgy tűnt, hogy szoborrá változott mély meditációja alatt, kitörő erővel elindított egy ütést jobb kezével az ártatlan fa kérge felé.

Elszánt szemei sarkában megcsillantak a könnyek, torkából vékony, rövid sikoly szökött ki a fájdalomtól, amit megpróbált kordában tartani. Nem sikerült neki. Jobb öklét akaratlanul mellkasához rántotta s odaszorította másik kezével, aminek ujjait ráfonta a fájdalmas területre. Bütykein a felszakadt bőr alatt hajához illő színű vér kezdett el kibuggyanni. A sebet valami állatias ösztönéből adódóan elkezdte nyalogatni. A fizikális konfrontációt egyértelműen a fa nyerte, s miután Shizu, nem bírva a testén végigterjedő fájdalommal szitokszavakhoz fordult, eldönthető volt hogy a morálisat is. Összegubózva a földön várta a halált, vagy legalább a fájdalom végét, ami hosszú percekig nem jött el. Ha valamit, annyit biztosan megtanult, hogy először ő is a levegővel fog bunyózni.

~~~ Egy héttel később ~~~

Mérföldekre hagyta már le Konoha határát. Gyerekes vigyorral figyelte a változó tájakat, a végtelen erdőket. Sokat hallott már a Tűz Országáról, s nem csalódott benne. Nem túloztak a könyvek, amikor az éghajlatáról meséltek a lánynak. A tökéletes hőmérséklet táncra perdítette úton útfélen, a kellemes szellő pedig táncpartnerként suhant végig a lány mellett. Mindezt persze ha senki sem látta. Konohában sokkal lassabban haladt útján. Gyerekes énje ki-ki tört belőle, s néhány ponton két lépést nem tudott tenni anélkül, hogy ne akart volna felmászni egy fán, vagy tigrisbukfencet vetni a magas fűben. Amikor csak tudott, szandáját levéve járkált az utak mellett csurdogáló patakokban, élvezve a víz hűsítő erejét. Meg-meg próbált maradni a víz felszínén chakrája segítségével, minimális sikerrel.

Egy nagyobb mezőn találta meg az aznapi esti pihenőjét. A nap fényei elhagyták már az égbolt nagy részét, ám erejével még vörösre festette a nyugati horizontot. Shizu ekkor már elkészítette egyszerű fekhelyét. Tüzet nem rakott, mert a meleg nyári levegő valahogy az éjszaka alatt sem hagyta el a vidéket. Lefekvés előtt persze wakizashiját elővéve még felszelte a levegőt, ám ahogy rutinedzése végére ért, úgy eltéve a kardot újra felvette kedvelt taijutsus állását. A kezeibe futó erő ökölbe kényszerítették ujjait, s habár testének többi része el volt lazulva, érezte hogy csak elméje nincs elfáradva ezen esti órákban. Talpai fájtak a hosszú kemény úttól, karjait pedig még gyötörte az előző napról megmaradt izomláz. Mégis úgy érezte, hogy újonnan begyógyult jobbkeze készen áll rá, hogy megmutassa erejét ezúttal egy kevésbé ellenálló ellenféllel szemben. A szokásos beállást felvéve szinte türelmetlenül kezdte el sorozni a levegőt. Mozdulatai habár gyorsak voltak, korántsem olyan gyorsak, mint a senseié. Ha pedig lett volna egy megfigyelő, őt inkább a nevetés kapta volna el mintsem a csodálat. A lány ütései egy pont után inkább tüntek a végtagok kontrolálatlan csapkodásának. Eleget tettek viszont, hogy elfárasszák. Két percnyi "edzés" után levegőért kapkodva támasztotta meg magát térdein.

- Nyugodtabban, lassabban. - Mondta magának, ahogy letörölte homlokát, Izzadni ugyan nem izzadt meg, de izmai lázának nem segített ez az esti gyakorlat. - Kevesebbet, de kontroláltan. - Mondta magában ahogy felegyenesedett. Jo-sensei sem őrülten ütögetett maga elé, gondolta. Ő is robbanásszerűen ütött hármat-négyet, mielőtt újra felvette volna alapállását. - Meg tudod te csinálni... - Mormogta magában, ahogy újra harci pozícióba állt. Hármat ütött. Jobb, ball, jobb. Szemei egy pontra fókuszáltak maga előtt az üres térben, ahova az ütéseit is szánta. A célt tévesztett ütéseket frusztrált sóhajok követték, az elfáradt izmok terheléseit pedig fájdalmas, remegő végtagok. Egy fél óráig szórakozott ezzel, hol megpróbálva gyorsabban, hol visszavéve a sebességet végigkövetve a technika minden mozdulatát pontosan és kontroláltan. Végül elfáradva dőlt bele a fűbe. Szemében megcsillantak a csillagok, miknek látványa hamar elkezdte álomba terelni.

- Talán chakrával kéne? A karjaimba összpontosítani? - Beszélt magához félálmában, majd eldöntötte, hogy lefekvés előtt ez a sorozás a részét fogja ezentúl képezni az edzésrutinjának.

~~~ Néhány héttel később ~~~

Viharfelhők gyülekeztek a távolban. Órák sem teltek el, amióta belépett a Füst Országába, de már fogadták a bambuszerdők és az errevetődő esőcseppek. Leírhatatlan izgatottság feszengette mellkasát minden megtett lépésénél, amit Kemirugakure felé tett meg. Fantáziája őrületes ütemben gyártotta a Nashimaru klánról alkotott képeit. Elképzelte édesapját és családtagjait kedves, megértő embereknek, akik alig várják hogy találkozhassanak vele, elképzelte őket keménykező szigorú rokonoknak, akik kemény elvárásokkal fogják fogadni, illetve számtalan képpen elképzelte e két véglet között. Úgy ahogy valójában várják, persze meg sem fordult a fejében.

Úgy ítélte messze volt tőle még a vihar. Az erős szelek felé reptették a kósza esőcseppeket, de nem gondolta sürgősnek a menedékhely keresést. A Tea Országában imádta a viharokat és az esőket, hülye mód mindig az utcán táncolt a pocsojákban gyerekkorában, mikor dézsából öntötték fentről a vizet. Mindezt szülei kevés örömére persze. Régi szokások nehezen haltak viszont a lánynál, a porszemekben hulló eső pedig oly kedvesen simogatta bőrét, kedve támadt tárt karokkal táncolni az út közepén - ahogy azt oly sokszor tette már újta során. Mint mindenkor, most is jól körbetekintett, hogy vállalhatatlan viselkedésének ne legyenek tanúi. Vad mozdulatokkal és élénk kacagással forgott körbe-körbe az egyre sárosabb úton. Nem gondolt sokat a koszra, úgy volt vele hogy lesz alkalma kimosni ruháit. Egyértelmű volt számára, hogy tiszta ruhákban akar megjelenni Kemuriban a klánja előtt, de amennyire tudta, jó pár napnyira volt még a falu.

Egy hirtelen vett gondolatra hirtelen megtorpant. Égszínkék szemei ördögi vigyorba torzultak, ahogy meglátott egy útmenti vastag bambuszfát. Lassú magabiztos léptekkel közelítette meg, kisodorva a víztől összeálló tincseit az arcából.

- Tudod... - Kezdett bele, megjátszott hangon, ahogy homlokát nekihajtotta a bambuszfának. - ...Néhány testvéred már a pengém áldozatává vált az út mentén. - drámai szünetet tartott, várva a bambusz válaszára, amit miután elképzelt a fejében, elmosolyodott. - Ne aggódj a családod miatt. Eljövük értük is. - Démoni mosolya vérfagyasztó volt, ahogy az egyre erősödő és hűvösödő szelek is, melyek már kevésbé simogatták nedves bőrét. - Nincs okod a félelemre. Gyors leszek... - Mondta, majd bal lábát hátratéve, chakráját karjaiba koncentrálva, s halálra kész tekintettel villámgyors ütéseket mért a bambuszra. Ezek a csapások a bambusz kérgének közepét érték némi pontatlansággal, ami a hirtelen erőhatásra megrepedt. Shizu büszkén tartotta jobbját a repedés helyén, lassan elemelve onnan. Már mondta volna a következő szövegét, amit valamelyik samurai történetből lopott ki még gyerekkorában, de hirtelen egy erősebb levegőáramlat belekapott a bamuszba. Az behajlott ugyan, de a repedés a másodperc töredéke alatt továbbterjedt, s eltörte azt. A bambuszrönk ördögi gyorsasággal indult meg Shizu felé, aki kislányos sikolyával ugrott meg ijjedtében. A bambusz mindösszesen néhány centivel esett arrébb a lánytól. A Felcsapódó sár egyenesen az arcát érte. Rémült, ugyanakkor szomorú tekintettel nézett maga elé. Makacs hitetlenség ragadta el, mikor szituációjára gondolt. Bár legyőzte a kérget, valahol mégis saját magát érezte vesztes félként. Főleg a hangok miatt, amik ijjedtében kiszöktek belőle.

Ahogy felerősödtek a szelek, s a porszemű eső egyre vastagabb cseppekben csapódtak, nagyot nyelt, s rájött mennyire ostoba volt, hogy nem keresett egyből menedéket. Még tett egy pillantást a bambusz felé, mielőtt egy közeli malom maradványai felé vette volna az irányt. Valahol csodálkozott, hogy ezidő alatt nem ölte meg még magát.

Uzumaki Kushina Hétf. Szept. 19 2022, 20:40

Kedves Shizu!
A megfogalmazásaid kifejezetten tetszenek, az írásod ékesíti az oldalt.
A tanulást elfogadom, a technikát felírhatod az adatlapodra.
Jutalmad továbbá:
+ 10 ch (379+10=389)
+ 15 tjp (Elosztható tjp: 0+15=15) a játékminőség alapján (figyelembe vettem a fizikai utazást és chakra nélküli edzést is), valamint
+ 5 tjp (Elosztható tjp 15+5=20) a technika alapján/„jogán”.
Csak így tovább - Kushina

Ajánlott tartalom

Nashimaru Shizu

Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu

Re: Nashimaru Shizu