Yumemachi

**Jaiba Minamo** Szomb. Dec. 03 2011, 00:22

Getsugakure egyik nagyobb városa, turisztikai, kereskedelmi és adminisztrációs központ.

**Jaiba Minamo** Szomb. Dec. 03 2011, 00:48

[Takayukinak]

Az életünk nem lett egyszerűbb, mióta gyarapodtunk eggyel. Persze mondhatnám, hogy lényegében mindig is szerettem volna legalább egy gyereket, de valahogy úgy képzeltem, hogy az Mineiro-tól lesz, nem pedig a nemnormális, magát istennek képzelő, de legalább sarki utolsó szerencsétlenként magát sajnáltató egykori ismerősétől. Ráadásul pici babát akartam kezdetnek, nem pedig egy tinédzsert a legrosszabb korában. Talán azért is kaptam az alkalmon, hogy kettesben hagyjam a férjem és a fiút, és választottam inkább a bevásárlást azzal a jelszóval, hogy úgyis anyagokat és cérnát meg egyéb kiegészítőket és kellékeket is kell vennem, amit Mineiro egyébként sem tudna magától elintézni rendesen. Természetesen, ha elmagyarázom rendesen, könnyedén elintézte volna, de most nem akartam, hogy elintézze. Ennyi kiruccanás nekem is jár.
A hátizsák, amit hoztam, szépen telik a vásároltakkal, de még mindenképp el kell néznem a város keleti felébe. Mivel utálom a tömeget, így egy sikátorba kanyarodom, hogy levágjam az utat. Errefelé nincs sok útonálló, mivel jobbára tisztességes munkával bőven meg lehet élni, s itt még viszonylag könnyedén talál az ember munkát, az idegenek meg inkább az utakon szeretnek rabolni, nem pedig benn a városban. Így nem is aggódom, arra viszont nem számítottam, ami bekövetkezik: az itt felhalmozott lom épp akkor dönt úgy, hogy ő most vándorolni kezd, mikor elhaladok mellette, s először észre sem veszem, míg a nagy zsákban levő valami - ami piszok nehéz - nem csattan a földön, engem ugyan nem temetve maga alá, de valahogy úgy esik a társával egymásra, hogy a kimonóm kettejük közé szorul, s kis híján orra bukok a hirtelen fékező hatásnak köszönhetően. Nem "akadnék" én fel ezen, de hiába rángatom, az anyag nem enged, márpedig - pirulok bele a gondolatba - eltépni nem tudom a nemes és gazdagon hímzett anyagot, ha meg levenném, majdnem meztelenül lennék, úgy nem mehetek sehova sem!
Kétségbeesetten nézek szét, a sikátor persze kihalt, mint mindig, de váratlanul fütyörészés üti meg a fülem. Talán ez az egyetlen lehetőségem, legyen az akárki is, így hát kiáltozni kezdek, ahogy csak a torkomon kifér, hátha szerencsém lesz, és felfigyel rám: - Segítség, kérem, ha hallja segítsen!

//Csak hogy ne legyen már minden hagyományos xD//

**Hoshino Takayuki** Szomb. Dec. 03 2011, 13:13

Ember szag és só borítja a fekete kimonót mely oly sötét, mint gazdája tudata. Felgyújt egy erdőt majd tovább áll, éjszaka pedig hajóra száll hol a raktérben megbújva nyomja el az álom. Reggel zajra riad, ám meg nem ijed a személyzet elől futva siet. Így kergetőzik napokon át, mígnem a hajó meg nem áll. Gyönyörű a sziget hol sok a gazdagság és a tisztesség, a Hold pedig örökké fényesen ragyog ez nem kétség. Hoshino Takayuki a fiatal ronin ki bár csak véletlen került ide cél és minden más nélkül úgy határoz, felcsap turistának, még ha az ég be is sötétül. Eltelik egy nap és eljő az éj, így az mellet voksol, hogy aludni tér. Másnap felcsapja warajiát, és aztán nekivág az útnak, mire elérkezik oda hol az élet szintén gazdag. Tábla hirdeti fennkölten ez Yumemachi város, ami a bűnözést nem tűri, polgárait megvédi. A kopasz szamuráj fején megcsillan a Nap, arca felderül, látván a törvényt itt sokan tisztelik nyilván. Ruganyos léptekkel, mosollyal az arcán, mint valami vidéki bolond, jár kel az utcán. Hívogató a sok stand és bódé ám gyomra szól, így másfelé néz. Nem messze onnan hol áll várja vendégeit a teaház hol nem csak ez a nosztalgikus nedű nagyszerű, de a dango is akad bőven, amivel majd gyomrát megtömi szépen. Kellemes időtöltés az evés és az ivás ám két napig ezt csinálni kissé problémás. Tompulnak a képességek, majd pedig elfogy a pénz az elme megbomlik, de nem az övé. Dolga végeztével fütyörészve hagyja maga után a távot meg az ember sávot. A fénnyel jár a sötétség mely itt egy elhagyott sikátor honnan egy női hang jelzi, segítségre szorul. Férfiúi és harcos becsülete ezt nem hagyhatja, lábait sebtén szedi a kanyart beveszi, végül azonban nevetésben tör ki. Számított ő mindenre de erre nem, hogy egy hölgyeményt a gaz szemét teperi le. Ám helyzet korántsem ilyen komikus miközben a bajba jutott tekintete vérszomjtól tombol. Mentegetőzve felemeli két karját, és hogy ne csak ezt tegye mindent félre dobál, mi a szabadság útjában áll.
- Jól van e a kisasszony kinek szépségéért még az élettelen is bolondul ahogy én látom.
Jókedve úgy látszik széles mint a világ, nevetésének pedig semmi nem szab határt. Ám neki is van modora, így rögtön kezét nyújtja.
- Fogja meg a kezem, hadd segítsem fel, kár lenne ezért a pompás kimonóért, amit visel.
Észbe kapva fejéhez kapott elvégre mancsa mocskos lett mikor a szeméthez nyúlt. Ruháját nem sajnálta elvégre nem volt drága a folyónál moshatta és volt is nála egy párja. Így hát ettől vezérelve más anyag híján kezét kimonójába törölte a tisztább tagjával pedig, előbbi szándékát megismételte. Újra ott lebegett a levegőben eme segítőkész tag mely csak arra várt, hogy belekapaszkodjanak.

**Jaiba Minamo** Vas. Dec. 11 2011, 23:04

Egy darabig hallgatóztam. Talán nem hallott meg? Nem lehet ekkora pechem! Újra próbálkoztam, majd ismét füleltem, s végre léptek közeledő dobogását hallottam, bár lehet, korábban is hallatszódtak már, csak dühösen dübörgő szívem miatt hozzám biztosan nem jutottak el. Ahogy azonban felbukkan, nevetésben tör ki, ami kifejezetten felbosszant. Mit nevet? Ez aztán cseppet sem vicces, inkább kétségbeejtő! Nem csoda, ha vérig sértődöm. Hiába mentegetőzik, mérgem bár kifelé csak erős fintorral mutatom, belül tombolok, akár a felhergelt sárkány. S bár hálás lehetnék, hogy megmentett, mert jót derülve, de a szemetet lehámozza rólam, s még a kezét is nyújtja, hogy kisegítsen, egyszerűen nem tudom felejteni őszinte kacarászását, na meg azt sem tudta figyelmen kívül hagyni, hogy a férfi visszahúzva kezét, biztos, ami biztos alapon, a ruhájába törüli, úgy nyújtja felé ismét. Igaz, miatta turkált a szemétben, de mégsem volt bizalomgerjesztő.
- Igazán köszönöm, de innen megoldom magam is - hárítom el az újabb segítséget felállva, majd a kimonóm egy redőjéből előhúzom a pénztárcám, s előkotrok pár bankót, ugyan nem egy vagyon, de egy kis segítségért szerintem méltányos összegecske 50 Ryou. - Ezt tegye el hálám jeléül - morgom még mindig durcásan. - A viccet, amelynek a szituációt tekintette, pedig tekintse a cég ajándékának - jegyzem meg metszőn, majd tovább nem törődve vele nyíltan, csak magamban fújtatva fordulok el tőle önérzetesen, hogy kikeveredjek a sikátorból, inkább választva a zsúfolt utcát eme eset után.

**Hoshino Takayuki** Hétf. Dec. 12 2011, 18:36

Kedvesség ide vagy oda a mocskos mancsokért senki sincs oda. Hősünk ki értetlenül bámul, a bajbajutott hölgy szemeiben, válaszra lel végül. Tombol a drága ez nem kétséges. A tekintetében lángoló tűz talán még egy szamuráj lelkét is megtörni képes. Így figyel némán ez az együgyű balga, mígnem eme nőstény sárkány köszönetét kifejezve el nem illan. Persze nem tűnt el, mert ott van előtte, ám látszólag nem szívesen marad meg egy helybe. Hagehoshi lepillant markába, hol a pénz mosolyog vissza rája. Nem érti az ő egyszerű lelke, hogy egy kis apró segítségért miért fizet kegye. Agyában végül fény gyúl, és kezeit összecsapja orrát pedig, hónaljához tapasztja. Nem érti mi itt a gond elvégre tegnap fürdött és a ruhája is tiszta kivéve, ha a szemét a szagát rá nem tapasztotta. Fiatal fője új tapasztalatra tett szert, melyet akár le is írt volna, ha meg lett volna hozzá az ecsete vagy a tolla.
~ A nő, mint az őz félénk egy természet, és ha szagod megérzi, rögtön lelécel. Ám tud olyan lenni, mint a bika, ha megsérted, és ő felöklel, hogy azt sem tudod mi lelt. Jó volna megjegyezni esetleg lejegyezni eme bölcs gondolatokat, ám írószer és papír híján ezeknek oda. Fejem olykor sötét, mint az éjszaka, de ha Nap csillan rajta, felderül apraja nagyja. Remélhetőleg akkor én is ilyen leszek és a bölcsesség, mikor kell, a fejembe megy. ~
Még egyszer megszagolta magát majd újra a pénzre nézett ám mikor felpillantott a hölgynek már csak hűlt helyét lelte.
~ Remélhetőleg nem vagyok büdös, és nem is tévedek ebben, ám ezt a pénzt nem hagyhatom eme kezekben. Jobb ha sietek, míg végleg el nem tűnik és kárpótolhatom kegyét kinek haragját jókedvem szítá fel nem is kevéssé. ~
Az evolúció csodáját a másodperc tört része alatt bemutatta, ahogy görnyedt tartásból tar fejét az ég felé csapta. Ott állt ő délcegen rajtra kész, míg minden izma meg nem feszült és az idő eljöttével ő el is repült. Ám csak futott, mint egy állat ki a prédáját üldözi. Ám ő más céllal futott az ismeretlen hölgy után a látszat ettől nem változott csupán fején csillant meg egy sugár. A sikátorból kiérve az irányt jobbra vette nem tudni miért, de detektora úgy jelezte, ő neki arra kell mennie. Milyen furcsa hogy ebben sosem tévedett és a keresett személyt mindig meglelte legyen az, bajba jutott vagy csak egy haragos asszonyság ki nem szívleli pimasz modorát. Nem kellett távolra mennie, mert már kiszúrta azt a kékséget, melyet a szemét szörny letámadott és szegezett a földnek. Tüdeje jól bírta az iramot és volt is még benne hely így feltöltve azt készült arra, hogy jelenlétére a sárkányt felhívja. Tüdőből kipréselt levegő végig száguldott torkán megrezegtetve hangszálait nyilván. A hangorkán elsöprő volt ám nem veszélyes viszont az utcán minden szempár rá lett figyelmes.
- Durcás kisasszony, ha szabad egy perce. Álljon meg egy pillanatra! Hadd kérjek elnézést, azért ami így felhúzta. Beszéljük meg ezt a kis problémát mi önben haragot ébresztett ellenem.
Az extra levegőből kifogyva addig futott, míg a lányt el nem kapta. Lihegve megállt előtte elvégre eme őz nem volt lassú és látszólag mozgását még a kimono sem lassította. A kezét, mely a pénzt rejtette kinyújtotta felé.
- Úgy hiszem, önnek nagyobb szüksége van erre, mint nekem. Egy kis apró segítségért nem érdemlek én ekkora jutalmat. Ám mit szólna, ha meghívnám ebédre, hátha kegye közben kissé lehiggad. Azonban ha ragaszkodik ahhoz, hogy jutalmam megtartsam, találhatunk megoldást azért, hogy ezt az összeget kiérdemeljem.
Cselekedetéből sugárzott az őszinteség azonban a tömeg ki oda gyűlt már nem egészen értett egyet. Volt kinek leesett az álla mást lassan a visszafojtott nevetés vitt sírba.

**Jaiba Minamo** Vas. Dec. 25 2011, 02:19

Egy pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy ezzel nem szabadultam meg a különös, bár segítőkész férfitől. Miért is kellett volna? Kellően arrogánsnak mutatkoztam, miközben még pénzt is nyomtam kárpótlásul, vagy mintegy bér gyanánt a kezébe. Az ilyenek - gondoltam én kis naiv - ennyivel megelégszenek, és mennek kielégíteni alantas vágyaikat, és isznak, szerencsejátékoznak, vagy tudom is én, talán prostituáltak közelében is megfordulnak, bár arra talán kevés az a pénzbázis, amit én biztosítottam az imént számára. A férfi hangja azonban beeszi magát a fülébe, ahogy utánam sietve kiáltja el magát, nem kis megdöbbenést okozva ezzel. Igazából okosabb lett volna talán nem megállni, de annyira megilletődtem, hogy egyszerűen reflexből fordulok vissza elképedve. Mineiro szerint ezért nem jó ötlet egyedül mászkálnom, túl nyíltszívű, naiv, gyanakvásoktól mentes vagyok, és könnyedén bajba keveredem eme tulajdonságaim miatt. Mondja ezt a drága férjuram úgy, hogy eddig egyedül a drága egykori barátja és főnöke rabolt el kisebb időre, hogy őt rávegye arra, hogy ismét csatlakozzon terveihez. S mintha nem én intéztem volna el, hogy az agyára menve visszahozzon önként és dalolva.
Na de visszatérve a férfire: valóban kíváncsi lenne, miért haragszom? Fura, hiszen szerintem tök egyértelmű. De mielőtt hangsúlyozottan a fejéhez vághatnám heves és legfőképp szókimondóan őszinte vérmérsékletemmel, kinyújtja felém a kezét, benne a pénzzel, amit adtam. Még az sem háborít fel, hogy utánam nyúlva elkapott, hogy azzal is megfékezzen, pedig erre már nem volt indok, de ő ezt talán még nem vette észre, vagy nem is vehette, nem tudom.
- Öööö - ült ki ajkamra is a rajtam eluralkodó tanácstalanság is bizonytalanság. Nem mindennap hívják meg az embert ilyen formában ebédre. Meg aztán fogalmam sincs, mit gondoljak erről a most már egyre határozottabban fura fazonról. Rossz érzésem azonban nincs, cserében viszont a bámészkodók kifejezetten kezdenek zavarni, így kissé még durcásan, de kissé már zavartan fordítom félre a fejem, enyhén elhúzva a szám, mint mindig, ha tök tanácstalan vagyok, és nem tudom az eszemmel felmérni, mi lenne a helyes cselekvés, és a szívemre próbálok hallgatni, ami sosem súg egyértelmű tanácsot, nem úgy, mint az ész. - Hát... legyen... - egyezem bele az ajánlatba azon gondolatba kapaszkodva, hogy akkor legalább a nagyobb zavaró tényezőtől, a bámészkodóktól megszabadulok, de a pénzt el is felejtem elfogadni, ahogy a kezét is lerázni magamról. Kissé fura, ha belegondolok, nap mind nap találkozok emberekkel, de olyan kevés a kontaktus. Nem az érintésre gondolok, hanem arra, hogy leüljek valakivel csak úgy beszélgetni. Ahogy régen is, csak akkor a pozícióm miatt nem tehettem meg. Fura, talán nem ő a legmegfelelőbb ember erre, de valahol el kellene kezdeni, talán Sei által ránk hagyományozott fiút is jobban megérthetném, és jobban kijöhetnék vele. Ezen gondolaton elindulva kissé lenyugszom, s megtalálom az utam vissza a természetes viselkedés felé, és valamiféle bizonytalan mosollyal mutatkozom be elég abszurdul alakítva ezzel a helyzetet: - Minamo Jaiba. Hova is menjünk akkor?

**Hoshino Takayuki** Hétf. Jan. 02 2012, 15:20

Fut a balga és kitudja, hogy áll meg, kitudja hol áll meg, és kit hogyan kapál el? Tüdejéből a levegő fogyóban volt de tempóján ez mit sem változtatott. Kezét kinyújtja és elkap egy kart nem is akárkiét, pont, akit akart. Kopasz fejéről hullik alá az izzadság, míg koszos keze bűzlik. Hát nem ennivaló? Megvolt a cél, na meg mit szeretett volna és tiszta szívéből azt kívánta, bár csak ne itt volna. A tömeg mi odagyűlt nem akart eloszolni miközben a drága hölgyemény tanácstalanságát próbálta orvosolni. Tanult ő sok mindent mi egy szamurájnak kellhet, de pia nélkül nem volt meg benne mi kellett. Bátor volt ő, ha valakit meg kellett védeni vagy a halállal farkasszemet nézni. Dolgozik ő keményen és serényen, de nem leli helyét a vidéken főleg ilyen helyzetekben. Beugrott pár helyre miközben felfedezett ám most feje üres volt de nem adta fel kerekeit végkimerülésig hajtotta, főleg ha most ez kell.
~ Gondolkodj te ostoba, nem hajt a tatár, de a nevető tömeg hangja a szívembe váj. Ettem tintahalat meg dangot ittam teát és sakét még se emlékszem merre és hol. A helyzet egyre kínosabb, pedig csak úgy cselekszem, ahogy tanítottak. Nem értem én a vidéki népet ám most jobb, ha lelépek. ~
Markában még ott volt a hölgyemény keze és ő ezt nem felejtve vitte magával ellentmondva mindannak mit tanult, ám nem akarta őt egy ilyen helyzetben hagyni elvégre helyi lakos és az életét jobb lenne nem megbélyegezni. Ám nem volt abban biztos, hogy helyi elvégre ő kérdezte, na most merre és ennyi. Egy ideig maga után húzta és a kiindulási pontra visszatérve, el is engedte nyomban. Büdös volt a sikátor de legalább hűvös, ő pedig térden volt, feje a porban száját pedig sűrű bocsánatkérés hagyta el nyomban. Hátra nem nézett és a melegtől már nem érzett semmit, így abban se volt biztos, hogy a hölgy vele van még vagy sem. Most lehet, hogy csak a levegőnek beszél és ki belát eme koszos helyre egy bolondot lát, ki a földet bámulja és annak mormog.
- Elnézést kérek, mert ilyen helyzetben hoztam és magával, illetve akaratával mit sem törődve magam után húztam. Nem rég érkeztem ide így most én is tanácstalan vagyok, hogy mi és merre de ez a hely felfrissített ám ebédem nem itt enném meg. Mit szólna egy helyhez, hol hűvös szelek fújnak és az utazóknak, egy árnyas helyet nyújtanak? Lehetne teázni meg enni egy kis dangot, de ha ön valami másra vágyik kívánságát én lesem, ám oda vezetni már nem merem. Mint mondtam még csak ma érkeztem, és nem ismerem a helyet de, úgy érzem ön asszonyom itt nem ismeretlen.
Az egyszerű szamuráj még mindig a porban térdelt viszont arcáról az ártatlan őszinte mosoly nem halványult el. Nem ismerte a választ, így nem mert felkelni, de azt tudta mindenki meg kell becsülni és ha jól bánsz mással ők is jól bánnak veled. Ám ha netán mégse és életük sötét, mint klozet akkor kardodat vágd bele. Nem szép dolog a gyilkosság de a fény mindig megtalálja útját a sötétségen át.

// Bocsásd meg, hogy irányítást tettem bele mi főben járó bűn, na jó az nem csak kellemetlen. Ám úgy véltem, ha karját nem ráztad le vele ennek a pupáknak, nem ellenkezel hisz jobb, ha a sűrű embergyűrűből az ember elszelel. A sorokat olvasva orvoslom nyomban így feltételes lesz a helyzet és a székem se lesz villamos. //

**Jaiba Minamo** Hétf. Jan. 16 2012, 02:34

Bemutatkozásom után legfőképp arra számítottam, hogy egy: ezt ő is viszonozza, kettő: elengedi a kezem, azonban ezek egyike sem teljesült, helyette azon kaptam magam, hogy bizony vonszolnak visszafelé a sikátor felé, és ha nem lenne lélekjelenlétem (vagy ahogy életem szerelme, egyetlen férjem szokta mondani, nem lenne nulla veszélyérzetem), akkor normális lenne eltorzult arccal felsikoltani, de én ehelyett csak nagyra tágult bociszemekkel pislogva követem, totál nem értve a helyzetet, de a legminimálisabb ellenállást sem fejtve ki. Bár tény, tőle nem berzenkedek úgy, mint anno Seitől, Drága férjuram állítólag barátjától, aki volt olyan kedves, és elrabolt.
Mindenesetre a tömeget ott hagytuk, gondoljon aki amit akar, s ismét bevettük magunkat oda, ahonnan csak nemrég szabadultam, és épp ezért nem szavazok per pillanat még túl nagy bizalmat neki. A sikátor jó, mert nem jár arra senki, és lehet haladni, de épp azért, mert nem jár arra senki, igen kellemetlen is tud lenni,mint azt a mellékelt ábra kiválóan mutatta, és nem kis bosszúságomra azért a kimonón, akárhogy is, de rajta hagyta a nyomát a kaland. Remélem, kijön majd mosáskor azért, mert ez a kedvenc kimonóm... Az viszont mindenképp a sikátor javára írható, hogy végre ismét szabad vagyok, az ismeretlen férfiú ugyanis végre elengedi a kezem. Egyébként fura, a körülmények teljesen mások, de mégis sok a hasonlóság a vele és a férjemmel való találkozásban, ő is kihúzott a slamasztikából, és ő is magával vitt utána, persze csak, mert különben semmit nem ért volna, hogy kihúzott a slamasztikából, azaz segített meglépni a palotaőrök elől, akik vissza akartak hozni. Ahh régi "szép" hercegnői idők, kifejezetten örülök, hogy már végük.
Gondolataimból azonban illedelmesnek kifejezetten illedelmes szavak szakítanak ki. Jó persze, ha a konkrét illemet nézzük, lehet, találna az ember kivetni valót, de csak, ha a felső körök illemét figyeli, a hétköznapok illemében kifejezetten megállja a helyét, és miért is kellene a magasabb körök illemtanával tisztában lennie ~~(és nekem miért kell megint gondolatban elkalandoznom)~~?
- Hogy is mondjam - mosolyodom el kissé zavarba jőve. Valóban nem vagyok itt idegen, de annyira járatos sem, legalább is nem kifejezetten éttermekre, beülő kávézókra és egyéb hasonló helyekre vagyok szakosodva. -, szoktam errefelé sűrűn járni, de csak üzleti ügyben, egyébként egy tanyán lakom innen nem messze, olyan három óra járóföldre egy takaros kis tanyán. Szóval jobbára én is csak azt tudom, hogy a piacon kitől érdemes selymet venni, kitől bársonyt, kitől tüllt, hol lehet bő választékban hímzőfonalakat, cérnát vagy épp tűt cippzárt kapni, kapcsokat meg ilyesmi. Aztán mivel általában sietni szoktam haza, nem igazán tudom, hova lenne ildomos beülni, szóval nekem igazán megfelel az első szembe jövő bizalomgerjesztő hely. Inkább a férjem jó ilyesmikben, és ha többnyire megállunk ilyen helyen, ő is velem van, de ma dolga van, tanít - magyarázom teljesen nyitottan, mindenféle gyanakvás vagy óvatosság nélkül. - Ízlés szempontjából is egész mindegy, mert nem vagyok kifejezetten válogatós, egyedül a sushit nem szeretem, szóval azt hanyagolhatjuk, de szerencsére ahol sushit szolgálnak fel, ott találni más harapnivalót is, így ha mégis arra fájna a foga, a szagát el tudom viselni az ételnek.
Nem szeretnék én megszabni semmit, teljesen nyitott vagyok, ha már úgy döntöttem, hogy én most márpedig időt szakítok arra, hogy szocializálódjak.
-Mondjuk - jut eszembe. -, azt tudom végül is, merrefelé van sok ilyen kis étkezde meg ivó egymás hegyén hátán, mivel az épp a piaccal szomszédos, szinte egybefolynak érthető okokból, mert mégiscsak ott fordul meg a legtöbb ember, így akár próbálhatnánk arrafelé is szerencsét, ha nagyon biztosra akarunk menni.
Ha rábólint, akkor megindulok, persze bevárva, de ha oda megyünk, addig úgyis nekem kell mutatnom az utat.

//Ilyen szinten máskor is csak nyugodtan Very Happy

Végtére is a szándékom kifejeztem, és egyébként is előferdülne valóságban is, hogy ezek után egy "elragadással" nem tud mit kezdeni az ember, annyira ledöbbenti stb.. Very Happy

//

**Hoshino Takayuki** Hétf. Feb. 06 2012, 13:43

Üres tekintet, bamba mosoly kíséri útján a földön ülve seizában elhelyezkedve. Sokszor szólott ez már róla habár szamuráj nem hordja fent az orrát, hisz paraszt legény volt kinek hona zöldségek közt volt. Az elveket tanulta serényen mégse értett egy szót sem belőlük ezért van az, hogy csendben figyeli a hölgyet ki magában elmerül, majd érveit sorakoztatja szépen sorban hogy végül döntését meghozza. Ám mindeközben Taka sem tétlenkedett hisz hibáit sorra számításba vette. Az elmúlt pár percben akadt belőle bőven és nem talált rá szót vagy tervet mellyel ezeket majd a helyükre tehet. A gondolkodás nem volt az erőssége így hát nem maradt más, mint az ösztöne és megérzése. Szerencséjére azonban nem sok dolog akadt min ne tudott volna javítani így mikor a fiatal asszony, hisz házas magyarázata végére ért rá is lépett a helyes útra hogy egy hibáját mindjárt ketté is hasítsa.
- Bocsássa meg faragatlanságom hölgyem. – hajolt meg a nő felé – A nevem Hoshino Takayuki, egyszerű földműves, aki a szamurájok útjára lépett. Bár ha helyesek akarunk lenni csak ronin vagyok, hisz nincsen gazdám és az eszmei utakhoz se értek túl sokat, ami úgy hiszem, le is rí rólam. Örömmel önnel tartok, bárhova is vezet és ne aggódjon míg velem van vagy a kedves férje elő nem kerül bántódása még egyszer nem eshet.
Elmondván mindent mi a lelkét nyomta vagy csak felvillant kopasz homlokán, lábait egymás után téve követte az idegenvezetőjét, hogy gyomrát megtölthesse és önkéntes feladatát elvégezhesse.

// Sajnos csak ennyire futotta, holott idő volt rá hogy ezt megírjam, de nem mindig jön az ihlet vagy csak szimplán az ötlet. Netán a kettő ugyan az volna? Most nem tudom, hisz balga vagyok, mikor balgát alakítok. ^^ //

**Jaiba Minamo** Szomb. Feb. 25 2012, 23:16

- Igazán köszönöm! - mosolygok gáláns ígéretére. Igen kellemes benyomást nyújt így, hogy már beszélünk is, nem csak felbukkan és hát... úgy megjelenik. - szükségem is lesz rá talán, bár szerencsére nem szoktam sűrűn ilyen jellegű bajba keveredni - utalok vissza kissé elpirulva az esetre. -, de mivel a férjem sosem jön velem, mert ő is igen elfoglalt, az egyedüllét sokszor támad rám, amely igen félelmetes fenevad tud lenni, mert az ember hajlamos hallgatni a buta sugalmaira, és igen fura gondolatokat táplálni magában. Meg egyébként is rég beszélgettem csak úgy, szabadon, hogy én is szerettem volna! - mert amit férjuram kedves barátjával, Seikatsuval műveltünk, az minden volt, csak nem szociális élet, az a tuskó! Ahh, még gondolni is vétek rá! - Tényleg, erről jut eszembe, kérlek, tegezz, furcsa ez a magázódás.
Miközben lelkesen, és egyre barátságosabbá válva magyarázok, megérkezünk a kis utcácskára, hiszen itt, a vásárlónegyedben minden egymás hegyén-hátán van voltaképp, egy helyen. A választék széles, mindenféle étek kapható a komoly, komplett vacsorától a könnyed falatokig, édes, sós, hazai, egzotikus, egész szép bazársor gyűlt össze, és az illatok, nem voltam eddig kimondottan éhes, de ínycsiklandóan ellenállhatatlan minden, és hirtelen a bőség zavarába esve "nyáladzom" nőiesen szinte mindenre, amit megpillantok. Márpedig ha mindenből ennék, egyrészt rosszul lennék, msárészt nem hogy pénzem nem amradna, de még itt fognának takarítani, míg le nem dolgozom az adósságom. Szépen néznék ki...
- Hahhh, mennyi finomság! Te mit ennél? Én őszintén szólva szinte mindent, csak annyit meg nem tudok - kuncogok megvallva korábbi gondolataim. - Szóval ne fogd vissza magad, dönts, ha te sem tudsz, akkor kénytelenek leszünk valahogy kisorsolni a szerencsés nyertes éttermet, aki fogadhatja szerény személyeinket, felszolgálva, amilye csak van.

**Hoshino Takayuki** Hétf. Márc. 19 2012, 14:08

A kaland folytatódik, míg a talaj ki nem fut lábuk alól mely nehéz volna, hisz tenger sehol vagy hát mégis, de nem a falun belül és utca na meg föld is akad bőven, ám szavam ne feledjem a történetet ostobasággal be ne rekesszem. Eme rövid történések alatt hősünk megmentett egy finom hölgyet a rettenetes szemét úrtól ki a fehér népet zaklatja, és küllemével őket bemocskolja. Ám hagyjuk a rizsát és haladjunk is tovább. Minamo-san mert hogy ez a becses neve magáról mesél, míg ő maguk a célt keresik. Tőle ugyan nem tudni meg a világ hét csodáját, ám kijelenti tegezni kell sokat, és persze van vagy lehet, hogy már csak volt, az életében egy tuskó valami tökleves, aki az észből könnyen kivesz. Yukinak ugyan sok mondanivalója nincs, ám a magányt ő is megérti, és érzéseit szavakba önti.
- Tudom milyen a magány, hisz alig egy éve az élet úgy döntött az ő karjaiba taszít ám engem megtörni nem könnyű, hisz a kard az oldalamon örök barátom. Szüleim kik egyszerű zöldség műszerészek akarom mondani termesztők voltak egymás után a sírba hullottak. Nos én se voltam rest és feltaláltam magam elvégre a földművelésre engem is kitanítottak. Egy éven át szerényen gondoztam földünket, és hogy bánatom feledjem a munka mellett kardomat lengettem. Megtanultam ezt azt és elrepült egy év én meg útra keltem s most itt vagyok, így azt hiszem minden oké.
Száj és lábjáratások közepette végül elértek mondhatni egy sík terepre, hol úton útfélen bódék és egyebek, törték meg a sík terepet. Minamo kisasszony továbbra is tanácstalan akár csak hősünk ám mivel ő az egyszerűség híve fejében fény gyúl és a megoldás rögtön elénk tárul.
- Minamo-san mit szólna ahhoz, hogy egy játékkal döntenénk el mit együnk? Mind keletre s nyugatra standok tucatjai, emellett feltételezem, egyik oldalon sincs ételből hiány. Válasszunk egy oldalt mind ketten, majd döntsön a kő a papír vagy az olló. Bár itt nem fontos ki a nyerő ám gyorsabban dűlőre jutunk és megtudjuk, hogy merre menjünk. Utána már csak lecsapunk egy helyre, mi az orrunkat hívja. Frappáns nem gondolja?
Vigyorog mi a tök a saját ötletén, holott frappánság és ész nincs az egész mögött, ám jobb, mint egy helyben toporogni és az éhségtől mumifikálódni.

**Jaiba Minamo** Kedd Ápr. 03 2012, 20:57

Ahogy megszólal, és mesél kicsit magáról, na meg persze hosszabban megnyilvánul, egészen másmilyennek tűnik, mint tűnt első riadalmamban. Mostanra már egészen aranyosnak találom, kicsit dagályos, meg nekem furcsa, de igen jólelkű és nemesen egyszerű embernek tűnik, amelyekből igen kevés van a világon, pedig mindenki sokkal boldogabb lenne, ha az ilyen emberekről venne példát. Már egy cseppet sem bánom, hogy találkoztunk, és mindenképp meginvitálom majd hozzánk is, szívesen látott vendég lesz bármikor, ha rajtam múlik.
Na de a jelenlegi problémánk nagy, nála csak tanácstalanságom hatalmasabb. Egészen addig, míg egy igen vicces és játékos ötlettel nem áll elő. Infantilis énem azonnal előtör, és csillogó szemekkel bólintok. Ez így olyan izgalmas, csak úgy rábízzuk magunk a sorsra, amely majd arrafelé terelget bennünket, ahova mennünk kell.
- De várj! - állítom meg, mielőtt még nekikezdhetne. - Mondj egy számot, egy tetszőlegeset, de ne gondolkodj! - mosolygok huncutul, s már magyarázom is. - A szám fogja eldönteni, pontosan melyik vendéglátóipari egységbe menjünk, majd kiszámoljuk a kisorsolt oldalon, és én is mondok egy számot, az legyen mondjuk a hat, mert az a szerencseszámom, és akkor a hatos menüt választjuk az étlapról. Benne vagy?
Izgatott vagyok. Legutoljára a férjemmel, Mineoval csináltunk hasonló bohócságokat, gyerekként sosem vehettem részt semmi ilyesmiben, mint leendő hercegnő, így minden lehetőségbe két kézzel kapaszkodom, ahol kicsit kiszakadhatok a hétköznapokból, és valami egészen rendhagyót, mások számára talán bugyutának tűnő dolgot csinálhatok.
Persze, ha esetleg a férfiember nem lesz benne az én ötletemben, sem durcázom be, csak kissé felsóhajtok, és a kő-papír-ollóra koncentrálok. Ha meg mégis, akkor megvárom, míg megleszünk az előkészületekkel, majd erősen rákoncentrálok a játékra. Én választottam a jobb oldali sort, így Takayukinak jut a bal oldali sor. Nincs komoly tét, mégis, nagyon-nagyon koncentrálok, hogy győzzek. Persze jót fogok nevetni akkor is, ha vesztek, de határozott jellem lévén minden idegszálammal koncentrálok a számolásra, elkészülve rá, hogy papírt mutassak.
Az egész roppant izgalmas, pedig annyira nem tűnik egetrengetőnek, de most már kifejezetten boldog vagyok, hogy találkoztam vele, és kezdem magam úgy érezni, mintha régóta barátok lennénk, akik még így, felnőve is ugyanúgy szeretnek bohóckodni, mint gyerekkorukban szerettek

**Hoshino Takayuki** Szer. Ápr. 11 2012, 13:54

Már épp belelendülne mikor kezét a légrendőrség megállítja. Minamo nem csak tetszését fejezi ki eme játékos, ám könnyed terv iránt, ám eddig még nem látott oldalát is megmutatja. Bár ez a mutatvány nem nehéz, te ész, hisz az ismeretségi idejük pár perc és kész. Na de lényeg, ami a lényeg remek kis mókás kacagás, na meg persze szórakozás ez az egész, és a kopasz legény a feltuningolt tervre nagy lendülettel bólint. Mert igen ám Minamo-san tudja, hogyan fokozza a dolgokat, pont mint egy mesterszakács a saját főztét.
- Nyolc. - vágja rá hangosan minden gondolkodás nélkül, miközben szájára lakat nem kerül.
- Remek ötlet ez Minamo-san, igazi lángelme vagy. Így nem csak az irány dől el, de még az étek is, így időt sem vesztünk melyet a fenséges falatoknak szentelhetünk.
Na de folytatódjék a játék, lássuk hova mennek és merre tovább. Taka-chan keze lendül, fejében megannyi kétely vajon a helyes döntés mi volna, ám dűlőre nem jutva, a menet végén keze ökölbe szorul, és a követ mutatja.

**Jaiba Minamo** Szomb. Ápr. 28 2012, 10:18

Ahogy elérkezik a pillanat, és kezem kisimul, imitálva a papír vékonyságát, azonnal az ő kezére pillantok, amely marokba szorul, hosszú másodperceig tart, mire meggyőződöm róla, bizony én nyertem, s elégedetten felmosolygok a fiatal férfire.
- A papír viszi a követ - csilingel a hangom, ahogy körbefogom marokba szorított kezét, imitálva a "becsomagolását", majd máris vizsgálni kezdem, hova is jön ki a sorsvetésünk, s melyik bolt lesz az a szerencsés, amelynek szolgáltatásait élvezni fogjuk. - Tehát akkor jobb oldal, nyolcas üzlet, és hatos menü - kaparom össze emlékeimből a paramétereket, majd nekiindulok, s az utca népének talán ne, de Takayuki számára egyértelműen kezdem számolni a boltokat. A nyolcas számú szórakoztatóipari egység egy tamagoyaki-ra specializálódott bolt. Ennek az ételnek már az elkészítése is igen érdekes, jobban mondva igazából az benne a nagy szám, én nagyon szeretem nézni, de képtelen vagyok megcsinálni, és ez általában, ha főzök, igen fel szokott bosszantani.
A hatos menü egyszerű, csupán kis valamennyire már előresütött szalonnacsíkokkal dobják fel a "tojástekercset", amelyet sütés közben szintén beletekercselnek, majd a tetejére díszítés gyanánt kis szárított, apróra vágott hagymazöldet tesznek. Mellé lehet kérni pékárut, de ha valaki szeretné, rizzsel is fogyaszthatja. Én most a pékárura szavazok, majd pedig egy "hatos" üdítővel egészítem ki az egészet, amely szerencsés választott a parfé.
Ha mindent beszereztünk, mivel ez a hely olyan gyorsétterem jellegű, igyekszünk valami helyet vadászni, majd leülünk. - Nem jártunk rosszul, ez kifejezetten jól néz ki - állapítom meg. - Remélem, te is szereted, elég népszerű étel, és még finom is - lelkendezek egy sort, majd miközben falatozni kezdek, rákérdezek kíváncsiságom legújabb tárgyára. - Amúgy Takayuki, mármint ha szólíthatlak egyszerűen csak így - hercegnői múltam sajátossága, hogy reflexből szólítok embereket bizalmasan... -, mi járatban errefelé? Csak úgy kóborolsz, esetleg konkrét céllal érkeztél? Persze, ha titkos, azt is megértem, csak kíváncsi vagyok.

**Hoshino Takayuki** Csüt. Május 10 2012, 15:24

Véget ért a játék, melyben ugye a papír viszi a követ, és bár Takayuki veszített jól esik neki, hogy kis szórakozásukon Minamo-san nevet. Bár a vereség ebben az esetben csúnya szó, hisz nincs itt győztes vagy vesztes, mert az étek mit elfogyasztanak valószínűleg remek lesz. A kopasz férfi tudván ezt jókat mosolyog, miközben fejében ügyetlenül számolja, vajon most merre a menet. Mindkét fél szerencséjére azonban nincs itt para, hisz a háziasszony tudja merre hányóra. Célba is veszik az üzletet, melyet a nyolcas szám takar, és az étek mit elad a tamagoyaki, ám nem csak az. Továbbra is lemaradva a számokban pusztán azt kéri mit útitársa, ám ő vele ellentétben pékáru helyett rizst fogyaszt. Gyorsan helyet vadásznak maguknak és lezuttyannak, miközben Minamo-san reméli, hogy gyomorbarát e az étel hősünk számára, ő addig egy tekercskét gyorsan bekap. Száján hatalmas mosoly terül szét, feje csillog, lelke pedig a mennybe jutott. Na jó oda még nem.
- Pihe puha egy mennyei falat, én mondom Minamo-san. Egyszerű, de nagyszerű étel és rizzsel talán még jobb.
Tesztelve teóriáját, fog egy kis tekercset, hozzá egy kis rizst és úgy tömi szájába a kettőt. Rágcsál, rágcsál ám az eredmény nem az, amit várt.
- Hát így se rossz.
Újabb adagot küld el az emésztés csarnokába, majd tekintete ismét felfelé vándorol mikor a nő hangja, nevén szólítja. Szegény ember olyan kérdést kapott ki, melyre talán még ő maga se tudja a választ, ám reményei szerint útjai során egyszer ráakad.
- Nyugodtan szólíthat a keresztnevemen, nem harapok érte, hisz barátok vagyunk elvégre. - kissé korai kijelentés, de hát kinek irányába nem folyik negatív érzelmi hullám, azt barátjának tekinti, és a témát itt be is rekeszti.
- Célom nem titok, hisz én magam sem tudom. Tudod nem igazán kalandos a történetem, így pár mondatba könnyedén össze is foglalhatom. A Tea országából származom földműves családból. Amikor kis lurkó voltam volt lehetőség kardvívást tanulni és mivel sok energiám volt, szüleim beírattak a dojoba. Ezt azt megtudtam az évek alatt a kardról meg az útjáról, még ha az nem is tud sétálni. Aztán teltek az évek szüleim meghaltak egymás után, én meg egy évig dolgoztam tovább a földünkön egyedül. Valamiből meg kellett élnem viszont rájöttem, nem akarom ott leélni az egész életemet, így mindent felgyújtottam. Utólag belátom rossz ötlet volt.
Kis szünetet tartva bekapta az utolsó darabokat és áttért a parféra, amit úgy imádott.
- Szóval gondoltam útra kelek és végül itt kötöttem ki. Nem tudom miért ezt az országot választottam, és azt se tudom merre tovább. Lehet, hogy körbe utazom a földet és talán még a képességeimet is fejlesztem. Állítólag jól vívok, viszont ha lehet nem szívesen csapok oda másnak. Utoljára akkor rántottam kardot ilyen céllal, amikor megpróbáltak kirabolni régi otthonomban. A fickó életben maradt, de a kardommal a testében elfutott.
Nagyot sóhajtott monológja végén, ám hogy jobb kedvre viduljon keze ismét a parféért nyúlt. Némi plusz boldogsághormonnal benne, rá esett a kérdező szerepe.
- Te mivel töltöd a mindennapjaidat Minamo-san?
Kérdezi százszázalékos kíváncsisággal, hisz ő aztán bárki irányába képes érdeklődést mutatni, mert hát így van ez, őt minden érdekli.

**Jaiba Minamo** Csüt. Május 24 2012, 23:02

Érdeklődve hallgattam Takayukit, és komolyan irigyeltem. Úgy látszott, persze lehet, tévedek, de nekem ez a benyomásom, nem zavarja, hogy az élete úgy folyik medrében, ahogy sikerül, nem tervez, nem vágyakozik oly jelentős dolgokra, és talán épp emiatt olyan végtelenül egyszerű az élete és épp ezért boldog a maga igen csodálatos módján. Nem azért, mintha én boldogtalan lennék, de olyan sok mindenről érzem, hogy egyelőre elérhetetlennek tűnik, pedig már annyira szeretném. Például egy gyermek Mineirotól...
Míg hallgatom, eszek, így mikorra rám kerül a sor, nagyjából már kezdem érezni, hogy ettem, s már attól megmenekültem, hogy még a végén szégyenszemre megkorduljon a gyomrom. A kérdés egyszerű, s megválaszolni sem olyan nehéz, de nem tudom, kimondva olyan kevésnek tűnik a vágyaimhoz képest, pedig nem szeretnék elégedetlennek tűnni, vagy ilyesmi, mert igazából még így is irigylésre méltó az életem, mégis... Az az apró plusz hiányzik, amely azt mondathatná velem, teljesen tökéletes és kerek minden.
- Elsősorban háziasszonyként foglalatoskodom - mosolyodom azért el kissé, ahogy eszembe jut férjem, a kis házunk, a közös életünk. Milyen rég is volt már, hogy megismerkedtünk, miután letaroltam a kikötőben, s milyen rég volt már a közös kalandozás Hó Országában. Hah, vénülök... - van egy kis takaros tanyánk nem messze a várostól, de elég messze, hogy ne zavarjon már a zaj, olyan kis zug, egy kuckó, ami csak a miénk. Egyébként meg varrogatok. Kifejezetten egyéni megrendelésekre, bár nem drágán, meg nem sokat, de azért Mineiro tanári keresete mellett kellemesen el lehet belőle éldegélni, és én is szeretem, mindig jó érzés valamit az embernek a saját két kezével teremteni. Legalább is engem boldogsággal tölt el. Emiatt szeretek egyébként sütni is - elgondolkodva emelem ajkamhoz egy rövid korty erejéig poharam, majd folytatom. - Egyébként az is kellemes érzés, ha a megrendelőnek tetszik az elkészült ruha, viszont a gazdag népségekkel sokszor nehéz együttműködni, félúton ezerszer meggondolják maguk, és persze téged tartanak a tökkelütöttnek, amiért nem sejtetted meg előre. Nem értem igazán, mert én is előkelő családból származom, mégsem viselkedtem sosem hasonlóan. De mindegy is - hessegetem el a szakmám kellemetlenségeit. - Igazából az én életem sem bonyolult, mégis kellemes. Régen én is utaztam egy keveset, mostanában nem nagyon vállalkoztunk rá a háborús feszültségekkel terhes légkör miatt. Bár azért néha ellátogatunk a szüleimhez is Tűz Országa határaira - szavaim közben elkalandozom a várhoz gondolatban, előkelő építmény, sok szép szobával, s mára már sikerült megszabadulnom attól a nézetemtől is, hogy csak egy börtön, mert sikerült kipattintanom a kalitka ajtaját, s kirepülve saját fészket alapítani.
- Tényleg! -"ébredek fel". - Van hol meghúznod magad, Takayuki? Mert ha nincs, akkor ha nem zavar, hogy az éjszakába nyúlik, hazakísérhetné. Nekem sem kellene egyedül hazagyalogolnom, és neked is lenne hol meghúznod magad. Na? - lelkesülök fel. Így belegondolva, még rendesen vendégünk sosem volt, csak Mineiro lökött "haverja" látogatott el hozzánk két ízben is, és mind a kétszer a hátam közepére sem kívántam.

**Hoshino Takayuki** Hétf. Jún. 11 2012, 20:59

Nagyon is kopasz, ám közel se lovag, sőt lovagtól is messze álló szamuráj, míg a fejét tömte az egyszerű, de nagyszerű történetet hallgatva, folyamatosan egyre nagyobbra tátotta a száját. Persze mint sokszor mondottam volt nem faragatlan vagy neveletlen alak így egy falat a szájában nem akadt. Elméje úgy zakatolt a csodálattól, mint a legújabb típusú légkalapács, amit vagy feltaláltak ebben a világban vagy nem. Hisz nézze meg az ember, ha a férfi nem mer, nem is győz, de varrni akkor se tud. Hisz milyen nagyszerű dolog az, hogy egy mini bökőből és pár színes izébizéből azaz fonálból meg miegymásból, sőt valami hiperszonikus varró székkel képes az ember olyat alkotni, amit nap mint nap magára ölthet, le ehet, ihat és még mindig jó. Nem hiába csodás szakmának tartotta ezt hősünk. Kellett hozzá némi spiritusz, kézügyesség és fájdalom tűrő képesség az esedékes ujjbökdösés esetén.
- Micsoda remek szakmája van Minamo-san. Meg is értem, ha otthagyta az utazó életmódot és a pompát ezért a nagyszerű hivatásért. Lássuk be nem sokan képesek szépet alkotni. - egy pillanatra elhallgatott és lenézett a pokolba, ha az ott lett volna, vagy lett volna rajta karóra, így hát ezek híján a dumát folytatta.
- Szállásomat illetően, nos a természet ingyen bérmentve befogad, és minden jóval ellát, csak jó helyen kell keresni. Bár nem szűkölködök pénzben a szállókat, inkább elkerülöm és... nem szívesen zavarnék...
Beszéde akadozni kezdett, mint egy régi hangfelvétel, elvégre nem mindennap hívják meg őt valahova, sőt talán ez az első. Hisz hova ment volna a vidéken, mikor annyi volt a dolga és a fejleszteni való képesség. Talán most pont ez az oka, hogy egészen kopasz feje búbjáig vörös, mint a homár, rák vagy a rákos homár.

**Jaiba Minamo** Csüt. Jún. 21 2012, 19:22

- Ugyan, ha zavarnál, nem ajánlanám fel - legyintek, kissé csalódottan bár, de őt sem akarom megerőszakintani akarata ellenére, ha nem fűl a foga a felajánlott dologhoz. Épp csak rég nem beszélgettem csak úgy, és annyira jó érzés kissé kiszabadulni ilyen szinten a négy fal közül, hogy kifejezetten zseniális ötletnek tűnt elsőre, de végül is, biztosan kényelmetlen lenne egy gyermektelen házaspárnál megszállnia, mert ugyan ott a kamasz gyerek, akit istápolunk, de végül is akár félreértésekhez is vezethet, gondolhatja joggal, s ezt elkerülni igyekszik, engem sem megsértve.
Felsóhajtok, akárhogy is, előzékeny akartam lenni, de voltaképp igen csak udvariatlan és tapintatlan voltam.
- Ne haragudj, nem akartalak kellemetlen helyzetbe hozni, csak még nem igazán volt vendégünk, és egész belelkesültem, de ahogy így jobban végiggondolom a helyzetet, bizonyára nem éreznéd magad kellemesen, erőszakoskodni meg nem szeretnék egyébként sem. Sajnálom, hogy tapintatlan voltam, tényleg nem rossz szándék vezérelte szavaim - mosolygok rá bocsánatkérően. Annak ellenére, hogy már nem élek előkelő palotában vagy ilyesmi, még mindig rengeteg íratlan szabály van, aminek mégis meg kell felelni, s a hétköznapi emberek élete sem olyan egyszerű és szabad, mint gondoltam. Persze élhetnék úgy is, de nem akarok senkit megbántani, és innentől kezdve egy csomó minden megköti a szabad szellemet. - Ha lehet, inkább vedd dicséretnek, mert annyira kellemes személyiség vagy, hogy az ember automatikusan bízni kezd benned - próbálom menteni a menthetőt, bár tény, nem hazudok, olyan kis egyszerű és tényleg barátságos ember, aki hamar megnyeri magának azt, akivel szembetalálkozik.
- Juj! - jut eszembe egészen más, és olyan hirtelen váltok témát és bűntudatom is elfújja a szél. - Takayuki, te biztosan értesz a fegyverekhez. Egy ideje gondolkodom rajta, hogy a férjemnek veszek valami különleges kardot, tudom, nem olcsó, de az a kisebbik baj, a nagyobb az, hogy nem igazán tudom, mi lenne jó. Lenne kedved ismét a segítségemre sietni, ha nem vagyok teher és nem sértettelek már meg idáig is nagyon? - régi reflex, de hatalmas szemekkel nézek rá esdőn, olyan csalárd pillantással, amelynek csak a szívtelen ember képes nemet mondani mindenféle bűntudat nélkül.

**Hoshino Takayuki** Pént. Júl. 06 2012, 11:29

A helyzet egyre rosszabbra fordult, míg a kopasz meg egyre vörösebb lett. Nem tudta miként magyarázza meg a félreértést, amit zavarában okozott. Míg Minamo-san szabadkozott, addig Takayuki gondolatai sebesen jártak, de nem jutottak előbbre. Végül mint mindig, a bölcs háziasszony életmentő ötlettel állt elő. Szeretett férjurát egy kardal akarta meglepni és mivel ő maga nem igazán értett ezen eszközökhöz, remélte a szamuráj elkíséri útján. Erre naná, hogy az eddig borús arc felvidult és ragyogó szemekkel, fülig érő szájjal vállalta el a feladatot.
- Bár szemem nem egy sólyomé és tudásom se mesteri, valamicskét értek a fegyverekhez. Így, hogy a segítségedre lehetek, már elfogadhatom a meghívást, ha az ajánlat még áll. Nem szívesen furakszom be másokhoz úgy, hogy nem tettem érte semmit. Bár vendégségbe menni egy eb ott is maradni egy éjszakára már más kutya. De így, hogy mégse ingyen teszem és ezzel az asztalra is valamit leteszek, örömmel segítek. Már csak az a kérdés merre az a bolt, hová szándékodban áll menni, ugyan is eme várost még nem fedeztem fel ahhoz, hogy nyílegyenesen oda tudjalak vezetni. Ám feltételezem te pontosan tudod, hol kell keresni.
Az evés befejeztével hatalmas hátizsákját hátára kapta, sőt nem kapta, csak rakta és bár szó nem esett idáig róla, mindvégig hűen az oldalán szolgált, mint a kardja. Pontosításképpen mégse az oldalán, hanem a hátán mint mondottam volt, de ez most senkit nem érdekel.

**Jaiba Minamo** Pént. Júl. 27 2012, 10:04

//Bocsánat a hatalmas késésért T_T//

Egész felderülök, hogy segít nekem, és így még a meghívást is elfogadja.
- Biztos vagyok benne, hogy mesteribb a tudásod, mint az enyém. A férjem néha szokott ilyen elnevezésekkel dobálózni, de nem nagyon tudom ám, mi mit jelent, és a kereskedők meg már csak olyanok, hogy rásóznak az emberre, amit tudnak. Mineiro meg, márcsak azért is mert ért is hozzá, kényes az ilyesmire, de ha bevonom, akkor oda a meglepetés, márpedig pont az lenne ugyebár a lényeg - csivitelek, árnyalva a problémát, és fenntartva a beszélgetés fonalát, míg felállunk és fizetve távozunk.
- Úgy tudom, hogy a kereskedőnegyed nyugati felében vannak a mindenféle fegyverszaküzletek. Nagyjából tudom is, hol, mert a múltkori vásárlás alatt elmentem az utca mellett, ahol kezdődött a sor, és akkor jutott eszembe, hogy ez milyen jó ajándék is lehetne.
Nincs is messze a környék, mivel a kereskedő negyed azért nem egy óriási valami, csak pár szakterületre bomló utcácska a városka déli szegletében. Három üzletecske van, ahol katanát is árulnak, így azok kirakataira bökök rá, hogy azokat tudom, és várom Takayuki válaszát, melyik tűnik a kirakat alapján a legjobbnak, közben azért elmondom, hogy nekem, mint nőnek, aki csak azt nézi, mi esztétikus, melyikek tetszenek, na meg kérdezek is párat.
- Nekem az kifejezetten tetszik a kis sárkányos markolat feletti izével.
Yumemachi Images?q=tbn:ANd9GcSTBtiLmkUJbUtRSQe5rgas_3W7OZ97T_DzQC77V1a_8pvu5Arl

Yumemachi Images?q=tbn:ANd9GcSTBtiLmkUJbUtRSQe5rgas_3W7OZ97T_DzQC77V1a_8pvu5Arl

Vagy az a másik, nagyon fehér.
Yumemachi KatanaModel5-300x278

De ez sem rossz, ami úgy néz ki, mintha egy bot lenne, és nincs a markolatánál olyan izé.
Yumemachi Images?q=tbn:ANd9GcTq4-_CMd9QQxsKuqXG4L2eRe0P2pWtfgldNr5VsCCD5wFWvwXQRA

Yumemachi Images?q=tbn:ANd9GcTq4-_CMd9QQxsKuqXG4L2eRe0P2pWtfgldNr5VsCCD5wFWvwXQRA

Tényleg, számít valamit, hogy van-e rajta olyan markolatdísz, vagy sem?

**Hoshino Takayuki** Hétf. Aug. 06 2012, 19:01

// Ugyan. Lassan, de biztosan haladunk előre. Amúgy se küldetésen vagy kalandon vagyunk. ^^ Plusz nekem is néha sokáig tart ezzel a karakterrel írni. //

- Nem igen tudom, mennyire leszek a hasznodra, de ami tőlem telik azt megteszem. Engem csak az út és kardforgatás megismerésére oktattak. Egy öreg vén róka biztos jobban meg tudja ítélni mennyire jó a kard, ám én csak akkor, ha használom. Igyekszek hát tisztára polírozni a szemem, hátha az segít.
Nem volt túlzottan biztató mit állított azonban nem lehet mit tenni csak az ujjainkat keresztbe fonni. Ahogy haladtak úgy jöttek a boltok is szembe melyekből ugyan nem volt annyi, mint égen a csillag, viszont akadt belőlük elég. Minamo-san három kirakathoz vezeti a férfit, aki szintén megszemléli a nőnek tetsző darabokat.
- Az biztos, hogy mindegyik szemrevaló darab. Tisztában vagyok vele, hogy az utcán sok kóklerrel találkozni azonban a boltok se mindig megbízhatóak. Rengetegen árulnak pusztán egyszerű másolatokat vagy kiállításra szánt darabokat. Nem ismerem a férjed a foglalkozását, de ha kardot szánsz neki, úgy hiszem, olyat szeretnél, amit használni is tud, és nem törik a penge apró darabokra két, három csapás után.
Bár Takayuki a fegyverekhez nem sokat konyított mégis két remek pár fityegett az oldalán. Talán érzéke volt a megfelelő kard kiválasztásához vagy csak a csalók kerülték el. Most azonban nem saját magának kellett választani.
- Ami keresztvas nélküli kardot illeti arról csak hallottam. Állítólag nehezebb forgatni és más a fogás is, mint az látszik. Egy átlagos katanának biztos a fogása, míg ennek nem. A keresztvas például megvédi a kezedet attól, hogy valamilyen úton, módon belecsússzon a pengébe. Ez ugyanis megeshet. De nem jutunk előrébb, ha csak itt bámészkodunk. Nézzünk be abba boltba, ahol a sárkányos kardot kinézted. Nagy szakértelmet igényel egy ilyen elkészítése így biztos, hogy nem lesz olcsó. De talán találunk egy megfelelőt. Egy dologban biztos vagyok. Minél kevésbé csicsás egy kard és fénylik a pengéje annál jobb. A két útitársammal is ez a helyzet.
Szavai teljes egészében meghazudtolták korábbi kijelentéseit miszerint nem ért hozzájuk. A tapasztalat és a forgatás úgy tűnt mégis csak jár valamiféle tudással. Hát még ha oda is figyelt, amikor a kardról beszéltek neki. Mindenesetre azt tényleg tudta, hogy elkészíteni egy mesteri darabot hosszú hónapokba telik hát még mindenféle csicsás mintával ellátni.

**Jaiba Minamo** Hétf. Aug. 20 2012, 01:18

A fiú szabadkozásai ellenére meg vagyok róla győződve, hogy ezerszer jobban ért hozzájuk még így is, mint én. Ez épp olyan, mint a varrás. Én sem tartom magam tökéletesen profinak, akinek már nincs mit tanulnia, mégis meg tudom mondani, melyik anyag mire jó, illetve milyen minőségű az adott anyag az egyik illetve a másik helyen. Ahogy arról is mindig van elképzelésem, egy-egy egyedi ruhához miképp is érdemes hozzákezdeni.
- Hmm - bólogatok. - Szóval akkor, ha csicsás, valószínűleg nem foglalkoztak annyit a pengével. Legalább is feltételezhető. Akkor lehet, hogy mégis valami egyszerűbb kellene? - mélyülök el ismét, igaz már a boltban, a választékban. Tudom, hogy ezek a dolgok nem olcsók, de azért keresgetek szépen a ruháimmal, és még a hercegnői jussom jó része is megvan, s ha minden kötél szakad, még ott van az a nagy nyakékes nyakláncom, amit úgysem hordok, mert hülyén nézne ki egyszerű ruhámhoz bepárosítva, és beadhatom valahova, ahol megveszik elfogadható áron. De nem hinném, hogy arra szükség lenne.
Az is valóban igaz, hogy harc esetére is szánom, nem csupán dísznek, így akkor a keresztvas nélküli sem jó. Az viszont izgalmas, hogy tanultam valami újat ma is.
- Nézd, Takayuki-san, szerinted ez?
Bökök egy újabb darabra. Nem tehetek róla, nőből vagyok, mindig igénylem egy férfi megerősítését. Igaz, most nem ruhát vagy kiegészítőt próbálok, nem az a lényeg, hogy nem túl erős-e a sminkem, nem vagyok-e túl kövér, és hasonlók, mégis fontos, hogy mivel egy másik férfinek kell tetszenie, megkapjam egy semleges - azaz nem bolti alkalmazott - férfi véleményét is a dolgokról.
A most kiválasztott darab az én szememben megfelel a társam által előadott feltételeknek, szerintem egész fényes a pengéje, és még a keresztvasa sem annyira csicsás. Bár tény, az utóbbi kategória elég képlékeny, de nálam ez már az abszolút aluldíszített verzió.

Yumemachi Images?q=tbn:ANd9GcT5tihBdyQN9z5wpd3fzPn3tYhGo13LcabUx0oqnRvikiiInPVL

Yumemachi Images?q=tbn:ANd9GcT5tihBdyQN9z5wpd3fzPn3tYhGo13LcabUx0oqnRvikiiInPVL

**Hoshino Takayuki** Csüt. Szept. 20 2012, 15:09

// Kicsit elmaradt... kicsit. //

A nagy akció, a nagy próba éppen ez került most sorra. Taka és Mina-chan berobbant a boltba majd szakértelmüket összedobva elmerültek az árukban. Volt itt minden mi tetszetős, hogy hatásos e az nem kérdéses, de meggyőződés nélkül a csatában a tagvesztés lehetséges. Így hát, mint nagy tudósok vették sorra a portékákat, ám az, ki katanát forgat, olykor megfeledkezik magáról, és új fegyvert talál érdekfeszítőnek. Így került a tulok kezébe egy nunchaku, amit forgatni, pörgetni kezdett, ahogy ujjai rázárultak és mikor Minamo-san döntését meghozta a kopasz saját magát orrba vágta. Nem lepődött meg pusztán... áh teljesen a frász tört rá annyira megfeledkezett magáról. Vére folyóként suhant tova a fekete földön. A biztonság kedvéért megtapogatta az orrát nem törött e el, de ezzel pusztán azt érte el, hogy még jobban folyni kezdett a vörös lé.
- Zaszt bhiszem beghteszi az a khard. – szólott a pupák, míg igyekezett magát lábra állítani, ugyan is az ütés becsapódásakor elterült.

**Jaiba Minamo** Szomb. Okt. 20 2012, 02:18

//azt hiszem, átáltunk havi postolásra xD gomen én is ._.//

Már csak arra fordultam vissza, hogy valami fegyvert pörgetve épp kamisamásan orrba vágja vele magát, s felsikkanni sem maradt időm, kiterült a földön, mint a gyalogbéka. Ez önmagában még vicces is lehetne, de a vér is elhűl bennem, ahogy az orrából ömleni kezd a vörös, minden bizonnyal fémes ízű, éltető nedű. Azonnal leteszem a katanát, kit érdekel most, s lehajolva kapom elő a rongyzsebkendőm, kezébe adva, hogy azt az orrához szorítva felfoghassa vérét, s két ujjammal nyomni az orra nyergénél, elszorítva az ott futó ereket, amennyire csak tudom, majd az eladóra ordítva - kissé azt hiszem, megijedtem - orvost követelek. De hiába a lélekjelenlétem, nem sok dolgom volt eddig vérző tagokkal, és érzem, az erő lassan elszáll belőlem, ahogy megszédülve inkább a földre huppanok leülve, mert még a végén beájulok, pedig nem is én vagyok a sérült.
- Minden rendben lesz, mindjárt jön egy orvos - súgom inkább magamnak, mint neki enyhén remegni kezdve, aztán arcom kezeimbe temetem, elrejtve előlük a látványt - Sajnálom! - nyökögöm - Nem bírom a vért! - sosem bírtam, egyszerűen nekem fáj,a mi másnak nem, mármint, neki is fáj, minden bizonnyal piszkosul ég az orra, de a látvány hatására olyan, mintha velem is megtörtént volna. Érzem az orromban a még most tompa fájdalmat a sokktól, a vért a torkomban, s máris úgy reszketek, mintha iszonyatosan sok vért vesztve merednék magam elé sokkos állapotban, s lélegeznem is nehéz, mert elképzelem, ahogy az orrán keresztül nem kap levegőt, s a száján keresztül is csak nyeldekelve, korlátozottan jut az éltető kortyokhoz. Úgy érzem, egész elhagy az erőm, lesápadok, s csak szorítom a kezeim az arcomra egyre erősebben. Pedig nekem kellene neki segítenem, mert ő sérült meg, de képtelen vagyok. Félek. Pánik robbant bennem csupán ennyire... Hol van már az az orvos?!

**Hoshino Takayuki** Pént. Nov. 23 2012, 11:22

// Most már tényleg igyekszek előbb írni. //

Az ember többnyire csak mosolyog azon, amikor azt mondják neki, hogy egy kis dolog is beláthatatlan következményű vagy inkább szinte elképzelhetetlen folyamatot indít be. Legtöbben csak bólogatnak és ontják magukból a kétkedő szavakat, mások megpróbálják elképzelni, de fantázia híján feladják és csatlakoznak a kétkedők táborához. Itt és most ilyen eseménynek lehetünk tanúi. Nem gigászi, nem is fogja megváltoztatni a világot, ám a váratlan és elképzelhetetlen határát már így is súrolja. Takayuki pusztán nemrég ismerte meg az ifjú háziasszonyt, aki elsőre kedves és igen csak erős akaratú személynek látszott. De nem csak látszott, hiszen az is, viszont melyik embernek ne lenne gyengéje. Amikor a férfinak sikerült orrba vágnia saját magát és rákontrázva a természet törvényeinek hatására dobott egy hátast szegény Minamo-sant a frász törte ki. A helyzet, pedig csak egyre romlott. A nő annyira bepánikolt miután a szamuráj saját ügyetlenkedésének köszönhetően a véréből még jobban ömleni kezdett a vér, mint ahogy azt idáig tette. Az asszony azonban segítségére sietett bármennyire is látszott rajta, hogy minél tovább tesz így, az erő annál inkább elhagyja. Taka-chan kezdetben nem akarta hazavágni a zsebkendőt, de ahogy az óra kegyeget és úgy lett Minamo is egyre erőtlenebb már teljes erejével az orrához szorította igyekezve elrejteni a vérfolyamot. Időközben, bár ez neki nem tűnt fel, hisz némán hallgatott, sikerült visszanyernie beszédképességét is.
- Minamo-san, nyugodjon meg semmi gond. A vérem elfolyhat, de én megmaradok. Nincs szükség orvosra, elég, ha az égre nézek. A folyó nem folyik többé, vérem elapad és boldog lesz mindenki, mint egy virág a nap alatt.
Igyekezett mosollyal mosolyt csalni a nő arcára ám a zsebkendő takarásánál ennek nem lett sok haszna. Nem tudván, hogy ilyenkor mi a teendő hirtelen ötlettől vezérelve megsimogatta a nő fejét, hátha némiképpen nyugtatólag hat. Bár ez csak a gyerekeknél működik, senki nem mondta, hogy egy elgyengült személynél nincs jótékony hatása.

Ajánlott tartalom

Yumemachi

Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi

Re: Yumemachi