A Hoshigakurét körülvevő szakadék

+3
Erai Rei
Seikatsu Mamono
Tenten
7 posters

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Hazukage Kurono Hétf. Ápr. 11 2011, 20:37

Kurono minden úgy van, ahogy sejtette. Sikerült kielemeznie ellenfelét, éppen erre a célra szolgáltak a pikkelyek.
~Gyors, de hamar elfogy az ereje, és pihennie kell, ezek mellet a levegőben elkaphatom.~
Kurono kézpecséteket formál, de egy helyben áll, nem vesz fel támadó állást, ellenfelének jelezve, hogy nem támadó technikát alkalmazz.
-Raiton no Yoroi.-
Mondja ki a jutsu nevét, és remélhetőleg az aura megjelenik rajta, főleg ennyi alkalmazás után.
~Legalább a stimuláció miatt, addig sem érzem a fájdalmakat, és a sharingan is csak nehezen követ le, akkor az ő szeme még nehezebben lesz képes rá. Viszont nekem kell támadnom, nekem kevesebb az esélyem arra, hogy meglássam.~
Kurono támadó állást, vesz föl és használja a Shunshin no jutsut. Az ő technikája elégé rejtélyes nem sokan ismerik, így a mostani gyorsasága meglepő lehet az ellenfelének, de természetesen ez nincs számításba véve. Kurono ismét előtte teremne, és a lábára indítana vágást, ami két esélyes, ha netán talál a meglepetés erejéből, akkor sérült lábbal a gyorsasága is csökken, és elkapható lesz, ha nem akkor csak felfelé tud kitérni, mivel ez a vágás jobb alulról bal felé indított kereszt vágás, így a kitérés csak jobb fentre lehetséges. Ekkor Kurono a levegőben hajítana utána egy villám chakrával felerősített 3db-ól álló kunai sorozatot. Hát, hogy miért? Az ellenfelünk kiváló kardforgató, így a levegőben képes lehet a kardcsapás hárítására, de zitszer helyzetben nehezebb kivédenie, egy távolsági támadásból álló sorozatot, és amilyen gyors, lehet használná Kurono testét a kitérésre. Ezzel a tervel valószínűbb, hogy megsebzi, vagy ha a kunai jó helyre talál, akkor meg is ölheti, de ha egy is betalál, akkor az tuti átviszi a testét a villám chakra miatt, és még egyszer említve a sérülések egyenlők a gyorsaság csökkenésével. Ezt sajnos már tapasztalatból tudja.
Hazukage Kurono
Hazukage Kurono
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 704
Állóképesség : 300 (B)
Erő : 200 (C)
Gyorsaság : 100 (D)
Ügyesség/Reflex : 404 (B)
Pusztakezes Harc : 200 (C)

Tartózkodási hely : N/A


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: 658

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Karin Kedd Ápr. 12 2011, 15:20

Végül ahhoz a technikához folyamodtál, mely a lehető legnagyobb erőt adta neked, de ugyanakkora legnagyobb kockázattal is járt, vagyis a múltbeli használatok során egyértelmű volt, hogy nem tudod sokáig használni és utána valószínűleg, sokkal lassabb leszel mind most. Nem volt más választásod, vagy most győzöd le, vagy soha. A villámaura egy pillanat alatt vett körbe, ahogyan a fiú maga elé tartotta a kardját. Valószínűleg, nem biztosra vetted, hogy nem tudja mivel áll szemben és ahogyan a tekintetett nézted, nem félt továbbra sem tőled, ami azt jelenthette, hogy arra számít, hogy ez a technika egy újabb védekezés a részedről.
De ugyanakkor meg is lepheted, egy csapással kell eldöntened, hogy győzöl vagy vesztesz és te támadásodat egy pillanatra sem. A fiú ellőt teremtél, ahogyan ő meglepett arccal ég mindig oda nézett, ahol az imént által. Meglepődött és alábecsült, abban a pillanatban jött csak rá, hogy milyen gyors is lettél és egyáltalán nem védekezni akarsz ebben a harcban csak. Gyors voltál, ahogyan ő is, de történt más is. Ahogyan az oldalirányú csapásod elindult, azzal egyetemben ő is elugrott, de nem felfelé, amerre vártad, hanem hátrafelé, de éppen ezért, nem tudtad levágni a lábait, a kardot vége felszántotta mind a két combját, ahogyan amikor földet ért, a sérülésnek hála azonnal összerogyott és háttal a földre zuhant.
- Alábecsültelek, Kirigakure révén egy villamester vagy?!- tápászkodott fel, ahogyan a lábai már csurom véresek voltak, győztél, hiszen láthatólag nem tudja használni őket többé- Ez a negyedik Raikage technikája igaz? Hallottam már róla, de sohasem láttam olyan embert, aki használta is. Most már értem, hogy miért vállt ő annyira híressé, sokkal gyorsabb vagy mind én! -nevette el magát, ahogyan a kardot még mindig a kezében szorongatta. - Hahah … hát ennyi idő után, annyi áldozat után, végül így végzem be, ilyen fiatalon! Milyen vicces! -nézett rád, ahogyan az arca elkerekedett, ahogyan a válladon érezted, hogy valaki hozzáér.
- Elkaptad!- lépett melléd Gingitsuke, ahogyan a ruhája szakadásain kívül nem nagyon volt rajta semmilyen sérülés.
- Ez nem lehet! Háromszor öltelek már meg! - nézett a férfira idegesen- Háromszor bosszultam meg az apámat, de te még mindig itt állsz ellőttem! Ezt nem tudom elfogadni! -szakította le a ruháját, ahogyan a legnagyobb meghökkenésedre a felsőtestén egy hatalmas tetoválás volt.
- Na azt már nem! - lépett eléd Gingitsuke, ahogyan a kezében újfent megjelent a kardja. A fiú összecsapta a tenyerét, ahogyan érezted, hogy a chakrája megnő, ilyen távolságból is, de nem tudta megérinteni a mellkasán lévő jelet, Gingitsuke kardja a kezét a fiú vállához szögezte, ahogyan a chakrapenge, ilyen távolságból is félelmetes volt. - Nem öljük meg magunkat, amikro már ilyen helyzetben vagyunk!
- He...- köhögött fel vért, biztos az egyik tüdejének annyi lett- … két kezem van! -érintette a másik kezét a mellkasához, ahogyan a jel megvillant.
- Menekülj ez egy pecséttechnika! - kiáltott rád az oinin, ahogyan a fiú teste eltűnt, és mindent beragyogott a fény.
Karin
Karin
Inaktív


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Hazukage Kurono Kedd Ápr. 12 2011, 15:48

Kurononak sikerült elkapnia, még a kunaiokat sem kellet eldobnia. Sikerült meglepnie, és ez ismét egy pont a Raiton no Yoroinak. A fickó hanyatt feküdt, és innentől vége volt a meccsnek. Még papol egy picit, de Kurono nem ölheti meg, mivel kell a Jinton Inazami samának, pedig szívesen megtenné.
-Nem tud érdekelni a rimánkodásod.-
Mondja Kurono és ekkor kapja el Gingitsune a vállát, és nyugtázza a dolgokat. Ekkor a fiú mellkasán furcsa dolgok rajzolódnak, amikor leszakítja a ruháját.
~Mi lehet ez?~
Gingitsune biztosan ismeri, hisz egyből reagált a dolgokra, és az egyik kezét oda szúrja, a fiú vállához, viszont a fiúnak tényleg két keze van.
Kurono Gingitsune javaslatára a Shunshint használva hátrál, biztonságos távolságba.
-Mi a fene volt ez? Ez nem igaz. Már majdnem elkaptam, és erre öngyilkos lett. Istenit az ilyen szerencsétlen emberekbe, akik nem tisztelik ellenfelük fáradozását.-
Idegeskedik Kurono, hisz nem ezért strapálta magát, és Inazami-sama reakcióját se fogják tudni, hogy mi lesz.
-Első komoly feladatom Inazami-samának és ilyen pitiáner hülyéken bukok el.-
Rúg bele egyet a földbe, mivel most tényleg elég ideges lett. Egy legenda kérte meg valamire, és nem bírta teljesíteni akármennyire is akarta. Viszont hamar megnyugszik.
-Mi legyen most?-
Teszi fel a kérdést Gingitsunenek, mert ő tényleg nem tudja mi legyen. Úgy látszik, ez a küldetés is sikertelen, mint a Kisame elleni, hisz ő is meglógott anno.
Hazukage Kurono
Hazukage Kurono
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 704
Állóképesség : 300 (B)
Erő : 200 (C)
Gyorsaság : 100 (D)
Ügyesség/Reflex : 404 (B)
Pusztakezes Harc : 200 (C)

Tartózkodási hely : N/A


Adatlap
Szint: A
Rang: Jounin
Chakraszint: 658

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Karin Kedd Ápr. 12 2011, 20:53

A fény teljesen beragyogott, ahogyan Gingitsuke kiabálására azonnal, szinte reflexből cselekedtél, de mégis, ahogyan a shunsin no justut használtad érezted, hogy egyre lassulsz, ahogyan nem láttál mást, csak a minden elborító fehérséget. Még ilyen gyorsaság közepette is, éérezted, hogy a fény magához húz, ahogyan ez az érzés egy pillanatra felerősödött, de a következő pillanatban, mind ahogyan megszületsz a fény helyett mindent újra tisztán láttál, ahogyan elestél a nagy erőlködés közepette.
Szinte azonnal átfutott az agyadon, hogyha nem figyelmeztet téged az oinin,most nem lennél itt, gyorsaság ide vagy oda. A földön ültél, ahogyan a villámaura eltűnt körüled, miközben a lábaid fájtak és hitetlenül fáradt voltál. Pedig a támadások közben egyáltalán nem éreztél ilyent, akkor még semmi különös nem volt körülötted.
- Ne lepődj meg! - nézett le rád Gingitsuke, ahogyan egy jó káromkodtál azon, hogy a fiú öngyilkos lett. - Ez a technika egy pecsételő jutsu volt. A falúja vénjei helyezhették el rajta, hogy a halála pillanatában, vagy pedig a saját akaratával, de megvédhesse a vérvonalát. Végül is jobb nekik, hogy elveszik, mindhogy a mi kezünkbe kerüljön. Annak idején az apja is csak ezzel akadályozott meg engem. - mosolyodott el- A saját testét is lepecsételte így elvesztettük őt, de az a technika! -nézett rád kíváncsian- Elég erős lehet, a pecsét szívóhatása annál nagyobb, minél több chakrát próbálsz felhasználni az elkerülésére, így fejlesztették ki. De te még mindig itt vagy! - rakta el a tanto-t, ahogyan újfent panaszkodtál egy sort és csak utána tetted fel neki a kérdésedet! -Hogy mi? Hazamegyünk! Ez a vérvonal nem volt létszükség a mesternek! - A füst lassan eloszlott, ahogyan egy hatalmas kráter tárult eléd, mintha egy meteorit csapódott volna be.

// + 20 ch szinttel gazdagodsz (ez jóváírva!), egy „A” szintű küldetésért! Köv. post mehet a Bishamon bázisra, hogy pont akkor érsz oda, mind Yun-ék! //
Karin
Karin
Inaktív


Adatlap
Szint:
Rang:
Chakraszint:

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Ayokama Makoto Hétf. Ápr. 14 2014, 20:00

Úgy tűnt sikerült Makonak megelőznie a klónt és a rúgás után már nem is heveskedett annyira mint előtte. A kunichi érezte ahogy ereiben szét árad a chakra és újult erővel tölti fel. Mintha egy állandóan töltődő akkumulátor lenne amit a hátára rogzítettek és sosem hagyja lemerülni. Teljesen mindegy milyen technikát használ a saját chakra készletéhez még mindig nem kellett nyúlnia. Vajon a szerzetesek is ezt érezhetik miközben ezt a technikát használják? Gondolkodott el a jounin és közben felkészült arra az idézésre ami ezúttal a legrosszabb rémálmokat idézi fel ellenfeleiben ahelyett, hogy elszívná őket. Amikor a Baku feltűnt megfordult a csata kimenete. A mindent elnyelő vákum szinte másodpercek alatt végzett az ellenféllel és annak megidézett gólemével. Mako még akkor is erősen szorította a kislányt amikor feloldotta az idézést és visszaküldte a Bakut arra a különleges helyre ahonnan származik és közben lepillantott a kislányra. Még mindig tettre készen feszültrek izmai pedig a veszély elmúlt...
A három kaput maguk mögött hagyva folytatják útjukat a hoshigakure felé legalábbis amerre Mako remélte, hogy találni fogja a falut. Nem sokára megérkeztek egy nagyon széles árokhoz aminek a másik oldalát szinte alig lehetett látni. Ahogy a kunoichi lepillantott meglátta a sárgásan kavargó gázokat amik valószínűleg a föld alól törtek fel, de nem tudhatta pontosan. Azonban már hallott erről az helyről és pontosan jól tudta, hogy aki egyszer oda lemerészkedik az sosem kerül elő. 
- Félelmetes mi? Ne félj minden képpen átjutunk. - Mosolygott a kislányra, de közben Mako sem tudta, hogy mihez kezdjen és hogy oldja meg ezt a problémát hiszen ő nem tudott repülni. 
Ekkor Mako egy pillanatra is, de elmosódottan észrevett egy alakot a túlparton. Bármennyire is akart bízni, most valahogy nem nagyon akarta elhinni, hogy barátságos az illető és a harc miatt minden kő alatt ellenséget sejtett. A küldetésben amúgy is az szerepelt, hogy már hetek óta megszakadt a kapcsolat a Konohai kémmel. Ki tudja, hogy vajon a kirigakurei szövetség felütötte-e itt is a fejét. vagy esetleg az a fickó várja őket a túl oldalon aki megpróbálta megölni. Akkor viszont kellemetlen meglepetésben lesz része. 
- Hahóóó, van ott valaki? - Probált kapcsolatot teremteni az egyre kétségbe esettebb shinobi!
Ayokama Makoto
Ayokama Makoto
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Shimura Danzou Szer. Ápr. 16 2014, 09:45

Amit felfedezel, az több mint különös. A kislány mintha vonzódna a szakadékhoz, megpróbál arrafelé araszolni, s ha nem fogod meg, akkor belezuhan. Vajon megfogod? Nos az elég valószínű, de mégsem biztos, hiszen csak rajtad áll.
Kiáltásodra lilásrózsaszínes fény gyullad a másik oldalon. Nem egy, hanem három pávaszerű "lény" reppen a magasba, majd megindulnak feléd. Féltávon járnak, amikor az egyik felkiállt. Előszőr azt hiheted, hogy a kislánynak szól, de hamar rájössz, hogy nem. Feléd címződtek a szavak:
- Nozora! Nozora! Hát életben vagy? Hála az égnek, hála az...!
A három alak előtted ér földet. Még mindig az a különleges chakra veszi körbe mindet. Aki beszélt az egy ezüstszőke hajú férfi, társai mind a ketten fiatal nők. Előbbi izmos, arca szigorúságról árulkodik. Utóbbiak még nem tölthették be a huszat, bájosak, nőiesek, de valamiféle rejtett szikárság és komorság is van bennük. Talán ez a helyiek sajátja.
- Te nem Nozora vagy! - mondja a férfi - Hanem Takigakure shinobija... Vagy legalábbis a fejpántod onnan származik.
Hamar támadóállást vesznek fel mindannyian. A férfi tekintetébe düh költözik, s ez a rejtett feszültség talán téged is megfertőz, ki tudja. Ám harcra semmiképpen sem kerülhet sor, csak akkor, ha hajlandó vagy feláldozni a kislány életét egy sikeres támadásban. Történetesen azért mert beugrik eléd és átöleli az egyik Kunoichit.
- Tomo-sama! - a kislány nyelve most is akadozik.
Fejedben teljes lehet a káosz. Téged egy másik embernek néztek, a kislány talán ismeri az egyik hoshgakureit, s hogy sok időd ne legyen ezen gondolkozni a Csillag falusi férfi neked ugrik szavaival:
- Túl sok gerilla érkezett Iwagakurétől ahhoz, hogy elhiggyük tényleg a szövetségesünk vagy, bizonyíts shinobi!
Eközben a Tomo-samának nevezett Kunoichi rezzenetlen arccal tekint rád, olybá tűnik mintha nem is hallaná azt, amit a kislány mond, s mintha észre sem venné, hogy ölelgetik. Különös, de neked most valahogy ki kellene vágnod magad...

// Ez és talán a következő kör még ilyen lassabb lesz valószínűleg, mert fontos, hogy egyáltalán bejutsz-e a faluba //
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Ayokama Makoto Csüt. Ápr. 24 2014, 10:23

A hishigakurei őrség keményen letámadta a kunoichit és úgy tűnik csak kis híjja volt, hogy ezt szavakkal és ne jutsukkal tegyék. Mako komolyan gondolkozott, hogy hogy vágja ki magát ebből a helyzetből. Valószínűleg vártak valakit, de ha veszteségük van akkor még nehezebb lesz meggyőzni őket arról, hogy nincs ellenséges szándéka. Ekkor egy váratlan dolog történt. A kislány odaszaladt az egyik hoshigakurei őrhöz aki viszont mintha észre sem vette volna, hogy mi történik. Időközben a többiek harci állást vettek fel. Makoto elég fáradt volt ahhoz, hogy eszébe se jusson bármi ellenkezést mutatni az őrség shinobijaival szemben. Több napnyi gyaloglás és egy kimerítő csata után mondhatni mindjárt összeesik. 
- A nevem Ayokama Makoto és Konohából jöttem. A hokage küldött, és egy nagyon fontos üzenetet kell átadnom a Hoshikagénak. Tudom, hogy furcsának tűnhet, hogy miért épp egy Takigakurei shinobi végzi konoha feladatát, de ha gondoljátok megmutathatom Shinuze utasítását aki a hokage személyes segédje. Természetesen az üzenetet magát csak a hoshikagéval oszthatom meg. - Amennyiben az őrség tagjai vonakodnak elhinni a történetet a papnő megmutatja nekik az iratot és azon is Shizuna aláírását. - Mondhatni most érkeztünk ide ezzel a lánnyal akit a sivatagban találtam. Nem messze a határtól megtámadott egy Iwagakurei hátvéd és nagyon nehéz csata után sikerült csak túljutnunk rajtuk. Az egyik katonának sikerült meglépnie, de a kislánynak szüksége van egy helyre ahol kipihenheti az elmúlt napok fáradalmai ezért nem mentem utána és ezért hoztam ide. Ha úgy határoztok, hogy nem engedtek be a faluba akkor is szeretnélek megkérni, hogy ezt a kislányt engedjétek be segítsetek neki. Elég fontos lenne ez nekem mert nem szeretném, hogy komolyabb baja legyen. Azt gondolom már így is a kiszáradás szélén jár. Papnőként felelek az emberek biztonságáért és ezt a kislányt elég rossz bőrben találtam a sivatag szélén, remélem nincs vele problémátok, de ahogy látom talán még ismeritek is egymást.
Mako nem vesz fel semmilyen harci alakzatot, de a senzaku no sai által használt chakrából még nem fogyott ki teljesen, ha védekezésre kerülne sor akkor azt fogja használni először. A saját chakrája szinte érintetlen, de a fizikai állapota egyre rosszabb. Ha nem sikerül valami helyet találnia hamarosan a pihenésre akkor lehet, hogy elveszti az eszméletét. 
Ayokama Makoto
Ayokama Makoto
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 49

Tartózkodási hely : Takigakure


Adatlap
Szint: S
Rang: Jounin
Chakraszint: 1040

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Shimura Danzou Vas. Ápr. 27 2014, 11:38

Kár lenne tagadni a csend mely körbelengi a társaságot közel sem békés. Feszült. Méghozzá nem is kicsit. Ám ez a burok hamar szétszakad, szavaid tépték szét. A három Hoshigakurei csapdát sejtve mondandódban óvatos tekintettel figyel. Közben a kislány szomorúan visszasomfordál hozzád. Talán mégsem ismeri azt a hölgyet? 
A férfi lassan kinyújtja a kezét és az igazadat bizonyító papírért nyúl. Szeme mozgásából látod, hogy többször is átolvassa, majd továbbadja társainak. Miután mind a hárman megvizsgálták és kölcsönös, sokatmondó pillantásokat váltottak, az eddig szószóloként szereplő férfi megszólal:
- Bocsásd meg udvariatlanságomat, csalódott voltam amiért nem a csapattársam tért vissza. Több hete eltünt és még mindig reménykedek, Te nagyon hasonlítasz rá! Átviszünk titeket a szakadékon. A nevem Udon.
Mind a ketten - Te és a kislány - kaptok egy-egy maszkot, valószínűleg a mérgesgáz kiszűrésére használatos. Az egyik Kunoichi elindul hogy felemelje a kislányt, míg Udon téged akar megemelni. Ha hagyod, akkor átrepülnek veletek a szakadék fölött. A két kunoichi a szakadéknál marad, de Udon elkisér titeket a falu vezetőjének épülete elé és közli veled, hogy várj türelemmel bejelent titeket a Hoshikagénál.
Körülbelül tíz-tízenöt perc várakozás után egy szolgáló siet elétek és betessékel titeket egy kisebb helyiségbe. Elnézést kér a váratásért, ám mint mondja, a Hoshikagénak fontos megbeszélése van. Addig is hoz nektek ételt, italt illetve a rendelkezésetekre áll. Újabb egy órát kell várakoznod mire belép egy díszes kimonoba öltözött hölgy.
- Üdvözöllek Takigakure shinobija. Sumaru vagyok, a Hoshikage! Úgy hallottam fontos üzenetet kell közölnöd velem. Nos, mi lenne az?
A teremben hárman vagytok - Te, Sumaru és a kislány.




// Következő poszt: Hoshikage iroda //
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

A Hoshigakurét körülvevő szakadék - Page 3 Empty Re: A Hoshigakurét körülvevő szakadék

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

3 / 3 oldal Previous  1, 2, 3

Vissza az elejére


 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.