Re: Nyomornegyed

**Hazame Karou** Szomb. Aug. 15 2015, 22:10

// Pein //

Menetelek előre a bizonytalanság közepette. Nem tudom, hogy pontosan hol vagyok és azt sem, hogy kicsoda az, aki előttem sétál. Mégis gyanús ez az egész... Nem vagyok nagy híve annak, hogy mindent alaposan át kell gondolni, de jelen helyzetben mást nem igazán tehet. Ez így nem egészen igaz. Harcba kezdhetek és meghalhatok. Azonban ez a verzió nem túl szívderítő. Nem azért, mert félnék megtenni. Hanem mert nem jutnék közelebb a céljaimhoz. Meg kell ölnöm Ashigét, mindazért, amit a faluval tett. De ha az emberei lekaszabolnak, akkor azzal csak segítem Őt, ahelyett, hogy legyőzném. Ha még valakit meg is bírnék ölni a jelenlévők közül, nem hiszem, hogy fájdalmasan érintené. Ezért marad az a dolog, amit nem szeretek, mert nincs hozzá elég türelmem: a helyzet megfontolása. És ha már a türelemnél járunk. Egyértelművé vált, hogy ezt a képességemet fejlesztenem kell. Türelmesebbnek kell lennem, különben nem jutok közelebb a céljaimhoz. De egyszerűen... túl hosszú az út...!
A Teremben nagyjából tizenöten lehetnek rajtunk kívül, nyaklánccal rendelkező emberek. Valószínűleg mind ninja. Két hosszú faasztal mentén ülnek. Én és az ismeretlen alak leülünk. Remélem, hogy tényleg Yoshinoról van szó. De most már nem értem ezt az egészet. Kezd zsongani a fejem. És csak abban reménykedem, hogy nem lesz hosszú a megbeszélés és kitart a chakrakészletem. Mert a Hengét még egydarabg biztos fenn kell majd tartanom.
Már szinte teljesen biztos vagyok benne, hogy Yoshino álcázta magát az elfogott embernek. Nem rossz ötlet én meg sem mertem volna kockáztatni, de én nem is rendelkezek ehhez megfelelő mennyiségű információval. Valamiért olyan érzésem van, hogy Yoshino többet tud, mint amennyit elmondott. Ez nem meglepő, hiszen ANBU, de kellemetlen helyzeteket még okozhat. A férfi, aki a legkevésbé sem tűnik shinobinak, érdekes dolgokról beszél. Nagy érdekesekről. Kíváncsi vagyok, miképpen használhatnám ezt fel a saját céljaimnak megfelelően. És van is pár ötletem. A hozzám intézett kérdését, mely inkább költői volt, csak egy néma bólintással konstatáltam. Megengedtem magamnak egy mosolyt is, hiszen ha már manipulálni akar, akkor legyen hatása, az mindig elégedettséggel tölti el az ilyen embereket. S hogy honnan ismertem fel a manipulációt? Lehet, hogy inkább a tettek, mint a gondolatok embere vagyok, de Kemurigakure no Satouban nőttem fel. És nem vagyok azért teljesen bugyuta.
Tehát ez az alak lenne Yuudoku Omo fia? Az előbbi erőltetett mosolyom éértetlen arckifejezésre vált. Hiába, mint mondtam nem vagyom jó színész és annyi az új információ, hogy kezdek megfeledkezni magamról. Nem szoktam hozzá ehhez az ármánykodó játékhoz. Pontosabban mondva, nem szoktam hozzá, hogy ezt kell csinálnom. Ahhoz igen, hogy engem így próbálnak átverni. De kissé tanácstalan vagyok. Yuudoku Omo az allvilág egyik nagy, ha nem a legnagyobb alakja errefelé. Azt mesélik, hogy a Daimiyo és Ashige is tart tőle. Ennyit tudok, többet nem. Az sem biztos, hogy mindez igaz. De gyakrabban mutatkozik, mint Ashige, így a létezése teljes bizonyossággal hiteles. Azonban... a fia ezek szerint már közel sem annyira híve annak, hogy az apja ilyen szabad életet él. Ekkora híve lenne Ashigének? Nos, talán ebből még hasznot is húzhatok. Ez az egész ami körülöttem zajlik egyelőre még nagyon ködös. De kíváncsi vagyok, hogy mivel folytatódik. Koszosnak érzem magam, szennyesnek, amiért más "börében" rejtőzködöm itt, de Ninja vagyok, nem szamuráj. Előbb-utóbb be kell látnom, hogy ezt az utat választottam. Mélyet sóhajtanék, de most inkább mégsem. Nem kell jobban kitünnöm a tömegből. Abból még baj lehetne, akár...

// Mivel Karou csak egy-két falusi pleetykát hallott Omoról, ezért csak azokkal az információkkal rendelkezik. Szóval a következtetések ezért ilyen bizonytalanok, mert nem tud semmi extrát a Hando-ról ^^ //

Namikaze Minato Hétf. Aug. 17 2015, 12:08

Soro-sensei körbekémlelt az utcaszakaszon. Senki nem volt itt rajtatok kívül, és ez lehet, nyugtalansággal tölt el. Ao a fegyverövéhez nyúlt, de a sensei rátette a vállára a kezét, ezzel hangtalanul üzenvén, hogy ne tegye. Elképzelhető, hogy az itteniek, nem igazán szívlelik a fegyvereseket. Halkan szinte suttogva válaszol kérdésedre Soro, miközben még mindig a környéket kémleli:
- Nem hiszem, elvégre végig mellettem vagy mögöttem lépdelt. És biztos vagyok benne, hogy kijött velünk az ajtón.
Hirtelen felkapta a fejét, de semmi nem látszott közeledni, vagy előtűnni. Soro viszont még feszültebbé vált, mint azelőtt.
- Ibuka, Ao, figyeljetek. Induljatok, amilyen gyorsan csak tudtok a kórház irányába! Ne álljatok le feleslegesen harcolni, és vigyázzatok a másikra. Ha az életetek veszélybe kerül, akkor hagyjátok a csomagot, és meneküljetek. Világos?!
Ezzel elővette a mellénysebébe rejtett apró, talán öt centi átmérőjű dísztelen dobozkát, és a kezedbe nyomta.
- Indulás, a kórházban találkozunk!
Szólt, majd hirtelen eltűnt a szemetek elől. Ott álltatok ketten, az utcán Aoval, akin most már látszódott egy kevés idegesség.
- Menjünk!
Szólt oda neked, és futólépésben elindult vissza amerről jöttetek.

**Masaru Ibuka** Hétf. Aug. 17 2015, 13:16

Ránéztem Ao-ra és láttam rajta, hogy egy kicsit ideges. Tudtam, hogy nekem higgadtnak kell, hogy legyek. Mindig kell egy nyugodt, higgadt gondolkodású a csapatban aki a legjobb döntéseket tudja hozni a csapat számára. A küldetés egyértelmű volt, vissza kellet vinnünk a csomagot a kórházba.
- Ao, nem szeretnék már az első küldetésemen csalódást okozni, szeretném ha tudnád, hogy én akár az életem árán is vissza viszem ezt a csomagot, nem fogok megfutamodni senki elől. Ha megtámadnak minket és ha te az életedet szeretnéd menteni, akkor nyugodtan elmehetsz. De ha mégis itt akarsz maradni és befejezni a küldetést akkor szeretném, hogyha a parancsaimat követnéd. Nem vagyok egy erős nindzsa sőt elég gyenge vagyok, de hidd el hogy észből igen sokat kaptam a jó istentől. Szóval ha ravaszak tudunk lenni akkor simán kitudjuk őket cselezni. Persze csak ha megtámadnak. - mondtam el ezt a hosszú monológot Ao-nak.
Ha teljesíteni tudjuk a parancsot és még akkor sem kerül elő Mai, akkor tuti, hogy vissza jövök ide. Nem fogom itt hagyni egyedül, mégis milyen barát lennék én. Az egyik könyvemben olvastam a következő idézetet is, hogy " azok akik nem törődnek a bajtársaikkal, azok rosszabbak annál, mint akik nem követik a szabályokat " ez nagyon megmaradt bennem és én ehhez is tartom magam. A bajtársaim fontosabbak mint a hülye szabályok, még ez az idétlen Ao is.

Namikaze Minato Hétf. Aug. 24 2015, 11:23

Ao egy pillanatra ledöbbent a monologizálásod miatt, majd gúnyos vigyorba rándult a szája.
- Még hogy egy ilyen taknyos parancsait kövessem! Hah! Jó vicc, előbb vágom fel a saját torkom, mintsem egy ilyen mitugrásznak szót fogadjak.
Meglehetősen hangosan kacarászott a hősies szónoklatodon, de gyorsan észbe kapott, és futólépésben megindult vissza amerről jötettek.
Durván öt perce futhattatok, amikor az egyik sikátorból halk csoszogásra lettetek figyelmesek. Egy öregember vánszorgott elő a sötétségből, és gyorsan felismertétek benne az idős Taka-t, akitől a küldetést kaptátok. Megviselt állapotban volt, jobb szeme bedagadt, szája véres volt, és több seb tarkította az arcát, mint eddig. Halkan zihált, és fél kézzel remegve kapaszkodott meg az egyik ház oldalában. Fejét felemelte, és rátok tekintett, majd intett öregesen hogy álljatok meg.
- Öreg mi van magával?
Kérdezte Ao lefékezve, és érdeklődő tekintettel vizslatta a papát.
- Megtaláltak… megvertek… a csomag… add vissza... üldöznek titeket.
Kapkodta a levegőt és szinte már-már az összeesés szélén állt. Vajon mit tesz most az ifjú geninpáros?

**Masaru Ibuka** Hétf. Aug. 24 2015, 14:20

Pontosan ezt a választ vártam, Ao-tol. Gondoltam, hogy úgysem fog beleegyezni de majd meglássa, hogy úgy is bele kell, hogy egyezzen ha túl akarja élni. Közben észrevettem az öreg Taka-t a sikátorba. Meglepődtem nagyon össze volt verve. Azt mondja, hogy adjam vissza a csomagot és , hogy üldöznek minket. Nem tudtam, hogy mi ez a csomag de gondoltam, hogy most már tényleg valami fontos lehet és, hogy szükség lehet ott rá a kórházban. Az öreget valami biztonságosabb helyre kellet vinni, még a végén itt elpatkol.
- Na Ao ha olyan bátor vagy indulj el ezzel a csomaggal a kórházba, innen már nincs messze. Ki tudsz jutni elég hamar. - közben átnyújtottam a csomagot neki.
- Ha megérkeztél küldj ide egy pár orvosi nindzsát az öreget el kell látni különben meghal. Addig én itt maradok és vigyázok az öregre. - folytattam tovább.
Nem tudom, hogy hova tűnt a sensei de bíztam benne, hogy nem sokká ő is megérkezik Mai-el. Az üldözőket addig megpróbálom lelassítani. Valószínűleg csak piti bűnözők lehetnek, akiket könnyedén legyőznék, de ha mégsem akkor remélem, hogy a sensei sietni fog!

Namikaze Minato Pént. Aug. 28 2015, 18:26

Ao egy fél pillanatig döbbenten állt, majd amint szóltál, hogy fogja a csomagot és menjen, egyből vörös színt öltött az arca, és a másodperc tört része alatt, rúgott bele az öregemberbe, aki a meglepettségtől és a rúgás erejétől egyből felbukott.
- Te teljesen meg vagy húzatva?! Még a hülye is látja, hogy egy ilyen csotrogány nem lehet a megbízó! Előbb ért ide, mint mi! Futás tovább!
Üvöltött a társad irányodba, arca paprikapirosan izzott, miközben ismét futásnak eredt. Ha kételyeid támadtak volna afelől, hogy Ao helyesen cselekedett-e, akkor szólok, igen. A sikátorból fojtott káromkodás szűrődik ki, majd lassan ezután egy pocakos férfi kecmereg elő, erősen dörzsölve a mellkasát. Mikor meglát benneteket, egyből futásnak ered, miközben kiabál irányotokba:
- Megdöglesz, te anyaszomorító állat! Add ide az istenverte csomagot, és akkor nem foglak kitömni benneteket Kunai-okkal!
Szinte habzik a szája, de rendíthetetlenül fut felétek, és sajnos korának köszönhetően – ha nem tesztek semmit – be fog érni titeket. Amit biztosan tudtok róla, hogy ninja legalább is alkalmazta a Henge no Jutsut, hogy felvegye az öreg képét.

// Egy tervet szeretnék kérni, hogy mégis, hogyan szándékozol megbirkózni az üldöződdel. Lehet több terv is, amit esetleges helyzetekre alakítasz ki. ^^ //

**Masaru Ibuka** Pént. Aug. 28 2015, 21:16

Ledöbbentem, amíg én itt saját magammal ötletelgetek addig Ao tényleg nagyon oda figyel. Nem szóltam Ao-nak semmit, ezek után nem is várhatom el, hogy hallgasson rám, úgy tűnik, hogy itt most kettőnk közül ő lesz a főnök. Egy nindzsa üldözött minket, nem tudhattuk, hogy mire képes és nagyon félelmetes volt ez a pasas. Én meg majdnem oda adtam neki a csomagot, nagyon sajnálom Ao többet nem fogsz csalódni bennem. - gondoltam ezt végig magamban.
Kell egy terv, elkezdtem gondolkodni és úgy döntöttem, hogy a Kemuri Bunshin no Jutsu-t fogom alkalmazni majd szét válunk. 3 füst klónt fogok létrehozni úgy is döntenie kell, hogy melyiket követi, ha szerencsém van akkor rosszat választ és akkor már le is ráztuk, ha mégis jól dönt akkor létrehozok még egy klónt amivel megfogom támadni, mivel a klón komolyabb fizikai behatásra sűrű füst formájába robban szét ez nehezíteni fogja az ő látási viszonyait.
- Ao adj egy utolsó esélyt és bízz bennem, van egy tervem. - szóltam oda Ao-nak
Van egy olyan érzésem, hogy ezek után nem fog bele egyezni. Ha mégsem egyezik bele akkor a következőt fogom tenni. Oda szólok az ellenséges nindzsának, hogy itt van nálam a csomag kapjon csak el. Majd létrehozok egy füst klónt ami abban fog segíteni, hogy ha felrobban a klónom abban a pillanatban, hogy ne vegye észre a nindzsa átfogom adni a csomagot Ao-nak. Aztán még mindig azt fogja hinni, hogy még nálam van a csomag ezért engem fog követni. Majd elcsalogatom minél messzebbre Ao-tol. És így ő biztonságba eltudja juttatni a kórházba a csomagot. Hogy engem ki ment akkor meg? Hát nagyon remélem, hogy a sensei addigra ide ér.

Namikaze Minato Szer. Szept. 02 2015, 13:55

// A Kemuri bunshin létrehozásához már eleve meglévő füstre van szükség, szóval utólagos engedelmeddel, sima Bunshinnal helyettesítettem a Füstklónokat ^^ //

Ao gyanakodva tekint rád, fél szemöldökét felvonja, de nem szól semmit, miközben folyamatosan fut tovább. Az ellenség már majdnem dobótávon belülre ért, és nektek gyorsan kellett döntenetek, hogy mégis mihez kezdtek.
- Csináld!
Szólt oda neked Ao ingerülten, miközben egy kunai kést halászott elő az övtáskájából, és egy hirtelen fordulással a támadótok irányába hajítja azt, aki könnyedén kikerüli azt. Ez idő alatt neked volt lehetőséged kettő bunshint létrehozni, melyek egy kisebb füst kíséretében jeletek meg, azt a célt szolgálva, hogy megzavarják ellenfeletek. A férfi egy pillanatra lelassított, meglepte, a két klón feltűnése, de nem tétovázott sokat, hanem egyből egy Kunai kést termett a kezében, és surrogva szelte keresztül a levegőt, hogy aztán áthaladjon az egyik Bunsinon. Ha így folytatja tovább elképzelhető, hogy a követező támadása, már téged fog érni.
Persze eközben Ao sem tétlenkedett, hanem egyik Kunai-ára rácsomózott egy robbanó cetlit, és azt is ellenfele felé hajította, aki megpróbálta kikerülni, de a robbanásra nem számított, és hatalmas füstbe borult, az utcaszakasz. Rekedt ordítást hallottatok a robbanás helyszínéből, majd egy kissé füstölgő emberke dőlt ki el a porba.
Lehet, hogy sikerült megállítanotok? Ao nem így gondolta.
- Futás tovább! Lehet csapda… mielőbb el kell érnünk a kórházba… fenébe ezzel a küldetéssel.
Már ő is liheg, nincs hozzászokva a folyamatos meneküléshez egy Genin szervezete.
Pár percen belül, már látható volt a nyomornegyed határmezsgyéje, ami azt jelentette már majdnem a kórháznál jártok.

**Masaru Ibuka** Szer. Szept. 02 2015, 21:14

Úgy tűnt, hogy a tag kidőlt. Nagyon el voltam már fáradva, szerencsére kijutottunk a nyomornegyedből és onnan már nincs messze a kórház. Közeben nekem még mindig a sensei és Mai volt a fejembe lehet, hogy segítségre szorulnak. Átgondoltam az egészet nagyon fáradtak vagyunk és kész öngyilkosság lenne az hogyha én és Ao vissza mennénk oda megkeresni őket. Sőt ha meg is találnánk őket akkor is valószínűleg csak hátráltatnánk őket. Hisz alig-alig van már erőnk még menni is. Ahogy a kórház fele tartottunk észrevettem két faluból származó nindzsát ahogyan sétálgatnak és beszélgetnek. Nem tudom pontosan, hogy chuninok vagy jouninok lehettek de az biztos, hogy jól képzett volt mindkettő. Így hát az ő segítségüket kértem.
- Elnézést kérem segítsenek nekem és a csapatomnak, egy küldetésről jövünk vissza fele a nyomornegyedből, és az egyik társunk és a senseiünk már elég régóta bent vannak. Erősítés kellene nekik, mi már nagyon elfáradtunk és nincs annyi erőnk, hogy vissza menyünk nekik segíteni. - hadartam el. Az biztos, hogy a mi nindzsáink nem a segítőkészségükről híresek, itt mindenki jobban szeret inkább a saját dolgával törődni. De ezek a nindzsák elég normálisnak tűntek.

Namikaze Minato Szomb. Szept. 05 2015, 21:40

A dolgok úgy tűntek kezdenek végre jóra fordulni. Az üldözőtök lemaradt, és vélhetőleg egy darabig nem áll szándékában felállni. Persze ez nem jelenti azt, hogy nyugodtak maradhattok, elvégre Soro-sensei és Mai még mindig nem tért vissza a nyomornegyedből. Ezért egyből segítségért szaladtál, de Ao nem hagyta. Megragadta a vállad és elkezdett a kórház felé cibálni:
- Nem kell segítség! A Sensei megoldja, visszahozza a lányt. Nem kell is szükségtelenül pánikot kelteni.
Mondja és futva indul a kórház irányába.

A kórházba érve meglepetés fogad benneteket, konkrétan Mai és Soro-sensei képében. Mind a ketten a váróterem egy-egy székén ücsörögnek, mikor befuttok.
- Na, végre hogy ideértetek, örülök neki.
Mondja vidáman a Sensei.
- Remélem, megvan a csomag? Ha igen akkor kérlek, add ide, innen már átveszem.
A csomaggal el is indul befelé a kórházba, magatokra hagyva benneteket.
- Mi a fene történt veled? Hogy tűnhettél el?
Kérdezi karba tett kézzel ingerülten Ao Mai-tól
- Én… amikor kijöttünk a házból, valaki halántékon ütött, és csak arra emlékszem, hogy a Sensei karjaiban vagyok, és jövünk ide. Nem emlékszem semmire.
- Tudtam én, hogy haszontalan leszel!
Dörrent rá Ao, és lehuppant az egyik székre. Kisvártatva a Sensei ismét megjelenik kezében három borítékkal. Mindőtöknek ad egyet-egyet.
- A küldetés jutalma, szép volt srácok büszke vagyok rátok. A csomagot sikeresen átadtuk, Mai is megkerült, és legyőztetek egy banditát. Igazán tartalmas nap volt. Most menjetek, pihenjétek ki magatok.
Mondta Soro és ezzel utatokra bocsájtott benneteket.

// A borítékban 1000 ryu van ami a küldetésért jár ^^ emellett a szép játékért +10 chakrát írok jóvá Smile

Kérnék még egy záróposztot a Kórházba és utána a kaland lezáródik ^^ //

Pein Csüt. Szept. 10 2015, 19:41

//Hazame Karou//

– A fő problémák elhárításáért, a rendfenntartásáért és édesapám akaratának érvényesülésért vagyunk felelősek. Persze ez utóbbiért sajnos nem csak mi, így nehéz lesz a dolgunk, de mi már többen vagyunk. Sőt, úgy néz ki, egy kis erősítést is kapunk. De erről később.
A jelenlévők bőszen bólogattak, majd megkezdődött a dínom-dánom. Furcsa, de úgy tűnt, különösebben fontos téma híján a top secret megbeszélés egyszerű vacsorába csap át. Az ifjú szónok minden bizonnyal fontosabbnak tartotta a morál fenntartását, a legalkalmasabb katonák önmagához láncolását, mintsem néhány apró-cseprő feladatot, amit az apja biztosan kiosztott volna az elit hadtestnek.
Az este további részének egyetlen említésre méltó eseménye az volt, amikor a teremben tartózkodó shinobik elővették a már ismert félhold alakú nyakláncot, és nemtetszésüket kifejezve rátapostak – persze mindezt Omo fiának bátorítására.
Végül a helyiség olyan fél 11 tájában kezdett ürülni. Még ekkor se lehettél benne biztos, hogy a mindaddig kevésbé beszédes társad valóban Yoshino, de annyi biztos, hogy a férfi nem sietett sehova. Már minden shinobi elhagyta a termet, a „fiú” pedig a hátsó ajtón távozott – azon, ahonnan a pincérek jöttek.
– Követjük? – kérdezte, majd rád kacsintott.

**Hazame Karou** Hétf. Okt. 12 2015, 12:09

// Pein //

Tudom, hogy zsiványokkal körülvéve nem valami okos dolog becsületesnek lenni. De ez az érzés majd széttép belülről és nem is tudom az igazi okát. Talán az, hogy valaki más "bőrébe" bújtam a Hengével, talán, hogy... Hiába, egyszerűen kínoz. Én nem ilyen vagyok! Ezek az ellenségeim trükkjei. Azoké, akiket megvetek. Talán mégis többet jelent számomra az életem, mint hittem? Hiszen ha ilyen alattomos trükköket is hajlandó vagyok bevetni az érdekében, akkor... már ez a gondolatmenet is fájdalmas, de megpróbálom elnyomni. Nem túl nagy sikerrel. Így többnyire az álca fenntartására és erre koncentrálok.
Fura egy népség gyűlt össze körülöttem. Én magam is próbálkozom, hogy vidámnak tűnjek. Az étel segít ebben, hiszen bőséges és finom. Bőségesebb, mint amit valaha látnom adatott. De nem finomabb, mint amit Katsumi-san csinál. Vagy amit azok csináltak, akik már nincsennek köztünk. Abban reménykedek, hogy bírni fogom chakrával. Ha már ilyen mocskos trükkhöz folyamodtam, akkor csinálja jól. Ez az egyetlen, ami még lelkesít. Talán túl sokat adok a becsületre, vagy egyszerűen őrült vagyok. Nehéz lenne megmondani.
Amikor ürülni kezd a terem, a mellettem ülő ember megkérdi, hogy követjük-e a szószólót. Úgy hiszem, csakis Yoshino lehet. Természetesen bólintok. Nyílván gyanús lesz, hogy egyedül mi megyünk majd arra, amerre az a férfi. De ez már nem érdekel. Olyan gondolatok cikáznak az elmémben, amik sokkal fontosabbnak tűnnek, mint az alapvető óvatosság. Naivitás? Meglehet.
Kezdek kételkedni benne, hogy Yoshino szimpla futár lenne. Talán inkább Konoha kéme. Más esetben hazament volna a feletteseihez, hogy jelentse az esetet, de nem kozkáctatná meg, hogy tönkretegye a Konoha és Kemuri közötti szövetséget. Márpedig a mostani ténykedésével könnyedén szétzúzhatja azt. És én is. De ha ez igaz, akkor nagyon komoly játszmába keveredtem...

Pein Szomb. Okt. 24 2015, 19:40

– Rendben, nem lesz gond. Odabent csak ketten őrzik őt.
A férfi körülbelül fél perccel a szószóló távozása után nyomta le a kilincset. Alig léptétek át a küszöböt, végre valahára a lepel is lehullott. És láss csodát:

Nyomornegyed - Page 2 Zetsuen-no-tempest-mahiro-l-51041e55e1e9db8509015575

– Azt hiszem, elfelejtettem bemutatkozni. De megvolt rá az okom. Pótoljuk be azt a fránya lemaradást: Hitomi vagyok, örvendek.
Bizony, az a Hitomi állt előtted, akit mindeddig hajkurásztatok. És még mielőtt felvetődhetett volna benned a kérdés:
– Yoshino is megvan, ma hajnalban találkoztunk. Hamarosan mindent érteni fogsz.
A folyosó fehérre volt meszelve, gyertyákkal volt kivilágítva. Hamarosan kettéágazott: jobbra jól láthatóan a konyhába lehetett felsétálni, balról pedig egy csigalépcsőn vezetett az út, valószínűleg egy lakás irányába. Hitomi is erre indult meg.
Mikor beléptetek a polgári pompával berendezett, faliórákkal, festményekkel teli helyiségbe, Hitomi nem volt rest, máris akcióba lendült. Talán még Yoshinónál is képzettebb lehetett: a „nagyfiút” őrző két shinobit egy szempillantás alatt harcképtelenné tette. Ha nem figyeltél különösebben, akkor is észrevetted, hogy Hitomi már ránézésre se akármilyen shinobi. Talán nem láttál még élőben ilyen furcsa, átható és mindent látó pillantást, de hallomásból már biztosan tudtad, mi is az a byakugan.
– Ne erőlködjetek! – intett az addigra egyébként is haszontalan embereinek Kazuko, Omo fia. – Üdvözlöm az urakat! – fordult felétek. – Már vártam az érkezésüket. Végtére is, az én meghívásomra jöttek az országba.
– Nos, igen. De csak hogy tisztán lássunk: nem az ön megsegítésé végett… – felelte Hitomi. – Ugyanakkor – és itt megköszörülte a torkát – Konoha minden esetben törekszik a jó viszony fenntartására – ez pedig, mint láttuk, amíg az édesapja kezében van a hatalom, nos, hogy is mondjam… nem lehetséges.
– Ezt örömmel hallom.
– Az este meggyőző volt. Nem csak a levegőbe beszél, tényleg változást akar, még ha demagóg is kicsit. De valóban kész arra, hogy ha nem is saját kezűleg, de végezzen a saját apjával?
Kazuko szemrebbenés nélkül felelt:
– Ha az a falu érdekét szolgálja, természetesen.
– Rendben. Pontosan ilyen keménykezű, de odaadó vezetőre van szüksége minden egyes falunak. Akárcsak Konohának... Persze a nagy feladat elvégzése egy falusira hárul majd. A mi támogatásunk nem terjed ki idáig.
– Magától értetődő.
– Még valami: ha kérhetem, elintézné végre, hogy hagyjanak minket békén? Szép dolog a látszat, de ne harcoljunk feleslegesen.

//Kérdezhetsz, bekapcsolódhatsz a beszélgetésbe. Ha rajtad maradt az álca, Kazuko azt hiszi, te vagy Yoshino. Ha nincs kérdés, egyszerűen kisétálhatsz a lakás ajtaján, és hazamehetsz.//

**Hazame Karou** Pént. Dec. 25 2015, 16:14

// Pein - bocsánat, a mesélések mellett nem volt időm írni //

A helyzet egyre különösebb. Nem csak az lep meg, hogy ki is valójában, aki mellettem áll, hanem amilyen gyorsan elintézi az őröket. Nem szólalok meg, figyelek. Érdekes fejlemény, rendkívül érdekes. De nem tudok vele mit kezdeni. Egyre inkább az az érzésem, hogy fölösleges a jelenlétem, mert csak elterelés vagyok. Alibi, hogy miért is van itt egy konohai ANBU. Kihasználtak? Elfogadom. De hogy az eddig eszményi konohai shinobik is pont ugyanolyan aljas módszereket használjanak, mint ami egy kemurigakureitől kitelik... ez hatalmas csalódás számomra.
Bár Hitomi azt mondta, hogy hamarosan mindent megértek, ez így közel sem fedi a valóságot. Jól lehet, megértettem ezt azt, ennek ellenére egyetlen dologban lehetek csk biztos: jelenlétemre a továbbiakban nincs szükség. Az alibi már nem kell, így én sem kellek. Azt hittem... azt hittem valami olyanért küzdünk, ami jobbá teszi ezt a helyet. De mint kiderült ez hazugság. Egy gazdag bűnöző kapszi fiának játékszere lettem és ezt nem fogom megbocsájtani magamnak. Beszéljen akármit, jól ismerem az ilyen embereket. Amint eléri célját és megöleti a dögevőt, Ő éppen úgy fog lakmározni belőlünk, mint az elődje. Ez őrjítő! Eljutottam idáig... és mégsem értem el semmit. Semmi olyasmit, amire büszke lehetek.
A maszk alatt arcom ördögi fintorba fordul. Kezeimet zsebeimben tartom, de ökölbeszorulnak. Mit kellene tennem? Próbáljam megölni azt, aki átvert? Aki kihasznált? Talán többet veszítenék ezen, ha sikerülne... de mégis... most, hogy így mérlegelem a lehetőséget, nem vagyok több, mint egy olcsó kufár! A becsületembe gázoltak, erre azt számolgatom, hogy mivel nyernék nagyobbat?
A pillanat elszállt, az eddigi érzések helyén csak üres csalódás maradt. Lassan megindulok hazafelé. Át kell gndolnom az életem. Van értelme ezt így folytatni? Egyáltalán miért vagyok ilyen tehetetlen? Meg kellett volna ölnöm őket, mindet! Így lett volna méltó ahhoz, aki lenni akarok. Hiszen a becsületembe tapostak. Mégis, a tudat, hogy talán még a kardom sem tudtam volna előrántani, Hitomi máris végzett volna velem... ez a gondolat, ez a felismerés elbizonytalanított. És ez a legrosszabb, ami történhetett. Egy harcos, aki nem bízik önmagában, az magatehetetlen. Erre Ő megtanított, én pedig elfeledtem. Ajkamra szörnyű szitokszó tolul, de megfeszítem akaratom és elnyomom. Megaláztak, de nem mutathatom ki, mennyire megsebeztek. Így talán még menthetem a menthetőt. Bár már ez is hibás felfogás, úgy hiszem.

Szégyenben maradtam. Már nem akarok mást mint hazajutni, de kötve hiszem, hogy Hitomi ennyivel lezárná a dolgot. Ha akar valamit, út közben úgy is utolér.

Pein Szomb. Ápr. 02 2016, 21:06

Csalatkoznod kellett hát mindenben, amit eddig hittél, próbáltál, és amiért küzdöttél? A helyzet bonyolultabbnak tűnhetett, mint amilyen valójában volt. Szerencsére jól láttad: már mindegy volt, hogy megtartod-e inkognitód; mindegy volt, ki vagy te. Valójában mindegy volt minden. Az ember hajlamos úgy hinni, végre ő lehet az, aki változást hoz, hogy végre olyasvalamit tett, ami számított. Hogy te mennyit számítottál Yuudoku Omo, a demagóg vezetőpalánta és a konohai ANBU árnyékában, azt talán se magad se mérhetted fel igazán. Gondolataid talán épp ezért nem voltak a legderűsebbek.
A továbbiakban a beszélgetés kevésbé érdekes témákra terelődött, és hamar vége is lett. Együtt távoztatok a tisztességtelenül csillogó kócerájból, és együtt indultatok meg tovább az úton, a zuhogó esőben is – akár akartad, akár nem. Hitomi nem szólt hozzád, egyszerűen csak lépkedett melletted, és mint egyfajta becses kincset, úgy kísért végig a városon. Bárhova is tartottál, ő egészen odáig veled tartott, majd érkezés után biccentett, és kámforrá vált.
Néhány perc egyedüllét után valaki hátulról, szinte észrevétlenül a válladra helyezte a kezét, majd zsenge, már ismerősen csengő hangján a neveden szólított. Yoshino volt az.
– Köszönök mindent! – mondta. Amint megfordultál, és rápillantottál, láthattad, hogy a fiú bal keze be volt kötve, arcára pedig komoly kimerültség telepedett. Ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy ezerfogas vigyorral, mosolygó szemekkel nyújtsa feléd jobb kezét, majd miután viszonzod kézfogását, meg is hajoljon előtted. – Hitomit Yuudoku Omo legfelsőbb köre tartotta fogva, ahogy azt a kezdetektől gondoltam. A pontos helyzetére a rizsmanufaktúrás incidens közben, és az azután a túszokból kinyert információknak köszönhetően jöttem rá. Ezért nagyon hálás vagyok neked, hiszen egyedül, bármennyire is vagyok erős, ezt nem tudtam volna kivitelezni.
Ezután, amennyiben érdeklődően hallgatod, és nem ábrándulsz ki teljesen az elmúlt néhány nap eseményeiből, az ANBU felajánlja, hogy fogyasszatok el együtt egy csésze teát, amely mellett további részleteket közöl veled.
– Azért küldtelek ma oda, ahol jártál, hogy lásd, mi a helyzet jelenleg a faludban. A mi eredeti küldetésünk az volt, hogy felmérjük, Yuudoku Omo meggyilkolásával és a fia felemelkedésével átláthatóbbá válhat-e Kemurigakure politikája, növelhető-e hazád biztonsága, stabilitása. Mint te is láthattad, rájöttünk, hogy a kemurigakurei többlépcsős erőszakszervezet egyik szintjét Omo fia teljesen a markában tartja, az ő – elméletben –deklarált célja pedig apja meggyilkolása. Nem tudjuk, hogy erről Omo tud-e, azt viszont igen, hogy létezik egy ennél magasabb szint is. Ezek azok a hithű, ámde erős shinobik, akik Hitomit is elfogták. Árulkodó, hogy erről a szintről Kazukónak – az elfogott shinobikhoz hasonlóan – tudnia kellett, ő mégse sietett közvetlenül a segítségünkre. Csak azután lett ilyen kooperatív, hogy megtörtént a szökés.
Yoshino nagyot nyelt a teájából, majd bizalmasan újra feléd fordult.
– A küldetésünknek hivatalosan még nincs vége, én mégis úgy döntöttem, hazamegyek. És Hitomit is magammal viszem. Bár lehet, önzőnek tűnök, és nem vagyok igazi shinobi, én megelégszem azzal, hogy a társamat végül sikerült megmentenem. A kemurigakurei ügyekbe egyébként se gondolom, hogy jelenleg kifizetődő lenne beavatkoznunk… Nem tiszták Kazuko szándékai, Omo pedig már egészen biztosan hajtóvadászatot indított ellenünk.
Yoshino újra megköszönte a segítségedet, kifizette a tea árát, majd egy égszínkék borítékot nyújtott át neked.
– Hazame Karou, igaz? Vedd úgy, hogy a konohai ANBU az emlékezetébe véste a neved. A borítékban némi pénzjutalmat találsz; épp annyit, amennyit én ezért a küldetésért valószínűleg kapni fogok. Rászolgáltál.
Azzal Yoshino biccentett, arrébb tolta az asztalon a csészéjét, felállt, és kisétált a teaház ajtaján.

A kalandból még ki lehetett, és a jövőben akár még ki lehet hozni egy nagyon komoly szálat, mindenesetre én nagyon élveztem a játékot, és a posztjaiddal is végig kifejezetten elégedett voltam. Volt olyan szituáció, ahol rá lehetett volna még jönni néhány dologra, de alapvetően logikus és jó következtetéseid voltak. A posztok terjedelme és a fogalmazás is megfelelő volt. A sajnálatosan hosszú szünetek ellenére a fentiekben megpróbáltam összeszedni a kaland eddigi lényegét, de ha ezzel kapcsolatban merül benned fel kérdés, nyugodtan írj PM-et!

A borítékban 50.000 ryuut találtál, ezen túl pedig felírhatsz az adatlapodra +80 chakrát is.

**Nashimaru Miuru** Hétf. Aug. 08 2016, 12:50

// Yori //

Nagyjából fél nap telt a „szabadulásom” óta. Keiko hazament és kipihente fáradalmas perceit, míg én ott maradtam az utcán. Nem akartam, hogy tudomást szerezzen az Alkuról, melyet kötöttem az álruhás alakkal. Lassan közeledik az idő, amelyet az álruhás alak kijelölt. És honnan tudom? Nos azért, mert egy üzenet lapult az egyik zsebembe, mintha azelőtt rakták volna, hogy magamhoz tértem volna… szóval már előre sejtették a válaszom… vagy legalábbis biztosak voltak benne, hogy tudnak olyan érvet mondani, amivel meggyőzhetnek. A papíron ez állt.

„ Legyél este 9-re a Vörös Fácánban”

Ennyi volt a leírás és semmi több. Természetesen ismertem a falu ezen szakaszát, és több ízben is elmentem az épület előtt, de a tudat, hogy egy lebujnál kell várakoznom, felforgatta a gyomrom. Igen… a várakozóhelyem egy örömlányokkal teli ház, egy sikátor végén… nagyszerű… ez olyan bizalomgerjesztő. De nem volt mit tenni. Felszerelésem ismét rajtam, és ha egy-pár tata rám nyomulna, akkor nem csak az ujjaik fogják bánni, az egyszer biztos.

A megbeszélt idő előtt pár perccel fordultam be a lebujhoz vezető sikátorba. A hold már feljött, és félhomályba bújtatta az utamat. Bár előre figyeltem, éber voltam a környezetemre, türelmesen figyelve a környezetembe levő rosszarcú alakokra. Bár senki sem támadt rám, éreztem magamon a kíváncsi tekinteteket. Természetesen furcsa lehetett, hogy egy kislánynak tűnő személy megáll a vörös lámpákkal kivilágított örömhely előtt, sőt még be is lép oda, de nem igazán izgatott a rólam kialakult vélemények. Ahogy beértem, érezni lehetett a füst, és a kéj vegyes, undorító keverékét a levegőben, amitől fintorogva az orromhoz kaptam. Nem mentem túlságosan mélyre, egyszerűen a bejárattól pár lépésre megálltam a fal mellett, lábamat felrakva a vöröses gumiborítású falra. Pár kíváncsi tekinteten túl nem kaptam mást, akik pedig megindultak felém, azok legtöbbször egy gyilkos pillantástól hamar meggondolták magukat. Érezni lehetett belőlem a gyűlölet és a megvetés zord auráját. Reméltem, hogy hamarosan jön a maszkos alak, vagy különben esküszöm itt vér fog folyni, ha valaki hozzám mer érni a mocskos kezével!

**Kenshiro Yori** Hétf. Aug. 08 2016, 15:38

//Nashimaru Miuru - Vérben van a kulcs//

A nyomornegyed utcái mind ugyan abban a közös dologban egyeztek meg a mai éjszakán is: A bűnben. A kivilágítatlan szakaszokon felzendült megannyi halálos sikoly és gonosz kacaj egy-egy jól vagy esetleg rosszabbul végződött üzlet után. Az égen ragyogó ezüstös fényét árasztó Hold baljósan bújt meg a közelgő fellegek mögött, így talán még ez is rájátszott a kellemetlen hangulatodra ott a bordély előtt. A vöröslámpás negyedi ház felett egy fácánfejű csipkeruhát viselő női alak formája volt kivehető az ide oda himbálózó cégéren, s jó helyismeretednek köszönhetően tényleg megérkeztél a megbeszélt találkozási helyre.

Az bordély előtti utcáról kaptál pár felhívó szót egy kellemesebb, melegebb estére pár arcukat nem mutató szájhőstől, mellékelve azt a bizonyos füttyszót tudatva veled, hogy körülnéznének körülötted, mit is rejt a nadrágod.

Az idő elérkezett majd kitártad a kéjhely ajtaját s be is léptél azon. Benn a bódító illatok keveréke nem éppen nyerték el az ízlésedet, de pár benn kuncsaftjukra várakozó idomaikat nem rejtegető nőnek és kiéhezett férfiaknak te igencsak elnyerted a tetszését.

- Héj vöröske! – Mutat rád az egyik kurta szakállú férfi kinek hatalmas bele talán még a reggeli Napot is eltakarná. – Nem lennél benne egy hármasban? – Tört ki belőle az undorító röfögő röhögés melybe testének minden porcikája beleremegett és hullámzott egyaránt.

- Kazokou uram, pofa be. – Hallatszott mellőled egy máris barátságosabb hang, majd ahogy hátrafordultál a maszkos férfit vélted felfedezni kinek elhessegető kézmozdulataira az incselkedő vendégek és örömlányok sokasága elhagyta az előteret. – Elnézésedet kérném, de a tesznye népségnek igencsak felkeltetted a figyelmét, akárcsak a miénket. – Indult el az egyik folyosó irányába, majd a lépcsőfordulóból intett hogy kövesd.

A kacskaringó lépcsőkön haladva a szomszédos szobákból minden egyes mozzanatot hallottál melyekre fiatalosnak mondható füleid egyáltalán nem voltak kíváncsiak. Legszívesebben szobáról szobára haladtál volna, hogy meggondoltan kivéreztesd az egész bordélyt, de ehhez a tulajnak is lett volna némi hozzászólnivalója.

A lépcsősor legvégén egy kétajtós szoba várt benneteket melyeket sebesen tárt ki a maszkos férfi. A szoba tágas volt, és kiszellőztetett ahová nem hatolhatott el a kéjhely bűze. Még mielőtt jobban szemügyre vehetted volna a helyet feltűnt, hogy az előtérben veled a száját járató férfi megkötözve kapálózik egy székben. A maszkos a férfi mögé ült kellőképp megmunkált faragott asztalához, egy vörös selyem székre majd ismét felhangzott valami furcsa mód nyugtatóan ható hangja.

- A disznó incselkedett veled. Így a szabályaim szerint lehetőséged van eldönteni mi is lesz a sorsa. – Tárta ki mind két karját majd ujjaival a kövér férfi mögött, ujjait végül kinyújtotta egyenesen a férfire mutogatva. – Ha végeztél rátérhetünk az ittléted igaz mivoltára, szóval ne várakoztass túl sokáig.

**Nashimaru Miuru** Vas. Aug. 21 2016, 00:11

A pajzán beszólogatások, felhívások csak úgy leperegtek rólam. Egyszerűen nem foglalkoztam ezekkel az eltaposásra váró bolhákkal. Egyikük miatt sem jöttem ide, ha értük lettem volna most itt, már mind a vérükben fürdenének és a saját belüket próbálnák visszatuszkolni a hasukba. Szóval adjanak hálát az égnek, hogy túlélhetik. Hamarosan beléptem az ajtón, és nekidőltem a falnak. Kezemben található ronggyal takartam el az orrom a benn uralkodó bűzáradat elől, azonban ahogy ott állok némán valaki megszólított. Szemeim lassan nyílódnak ki és nyílt fenyegetéssel bámulok a megszólalóra érezhető vérszomjjal. Kényes emlékeket hozott fel a hely, melyek nem is voltak olyan régiek, szinte csak pár naposak. Így a férfi szavai elég rossz helyre döftek. Azonban mielőtt teljesen eluralkodott volna a vérszomj rajtam egy hang szólalt meg mellettem. Kezem villámgyorsan mozdult fegyverem markolatához kapva, oldalpillantással a szólalót nézve. A hangja is ismerős volt, és ahogy felé fordultam, már biztos voltam. Őt vártam. Bár ez a tény miatt valamiért továbbra sem sikerült elengednem a tantom markolatát. Legszívesebben leszúrtam volna a férfit, aki lényegében megzsarolt. De csak egy szúrós pillantással meredtem rá, majd elengedtem egy sóhajtás közepette a fegyverem, bár kész voltam, hogy kirántsam, ha kell. Hízelgő szavaira csak mordulok egyet és karba font kézzel indulok utána. Végig a férfi mögött sétáltam megtartva a távolságot, és ügyeltem a környezetemre. Nem voltam hülye. És a férfivel szemben különös, eddig ritkán érzett feszültség lett úrrá rajtam. És ez mindig elővigyázatossá tett. Végül egy szobába jutottunk Ott az előző férfi volt kikötözve. A férfi szavainak elvileg meg kellett volna magyaráznia a dolgokat, de mégis kissé furcsa érzés járt át. Nem mozdultam a már becsukott ajtó elől, hanem továbbra is összefont karokkal álltam és dühös tekintettel meredtem a maszkos alakra.
- Ha a perverz szavakra ugranék, a sikátorban a fél csöves bandát takaríthatnátok. Az időm drága, szóval kezdje a lényeggel.
Bár feszült voltam, nem hagytam, hogy ez kilátszódjon, viszont azt nyugodtan hagytam látszani, hogy az első rossz mozdulatra ugorni fogok. De nyílván valóan az eddigiekből a fickó nagy eséllyel számíthatott rá, hogy ilyen vagyok.

**Kenshiro Yori** Hétf. Aug. 22 2016, 16:32

// Nashimaru Miuru - Vérben van a kulcs //

- Ha a perverz szavakra ugranál, és más bántó, apró megjegyzésekre akkor igen is azt láthatnánk amit elvárnánk tőled. - Rázza meg a felyét egyre idegesedő hangnemben a maszkos ahogy közelebb sétál a megkötözött férfihoz. Lassant térdelt le mellé, majd kezét a kövér lábára helyezte és azt cirógatva folytatta mondandóját.

- Ez az undormány, megsértett. És a te időd annyit ér amennyiért fizetni foglak. Ha azt mondom óránként tíz Ryo akkor tíz Ryo óránként. Ne felejtsd el hogy miért vagy itt, és mi történhet. - Simította végig utoljára a kezét Kazokou lábán, azzal egy kést rántott elő hirtelen és fültől fülig felmetszette a torkát. A férfi öklendezve szortyogott előtted míg az utolsó csepp vére is kifolyt a szoba szőnyegére. Végül egy utolsót rándult, a maszkos csettintett egy hangosat mire megjelent pár férfi, kik letörölték a késről a vért, majd felemelték és nagy nehezen kivonszolták a hatalmas élettelen testet.

- Mi így intézzük felém a nézeteltéréseket, és mivel nekem dolgozol nem eshet csorba a szokásainkon, hírnevünkön meg pláne. De mivel az én időm ellentétben veled tényleg drága, vágjunk bele. - Az asztalához sétált a maszkos és az egyik kihúzott fiókban kezdett kutakodni. Szeme felcsillant amint megtalálta amit keresett és hozzád sétált. Ha nem is hagynád, akkor erőszakkal de feltesz a mellkasod felé egy kitűzőt melyen a Vörös Fácán logója ékeskedett. Kezét a válladra helyezte majd még a maszkján is átlátható hatalmas vigyorral veregette meg a vállad, jelét adva, hogy innentől partnerek vagytok.

- Szóval, immár hivatalosan is nekem dolgozol. Nem kell aggódnod nem hivatásos bordélylakóként sem takarítóként. Bár ez a kifejezés nem is tér el annyira a munkád pontos megfelelőjétől, takarítani fogsz! De a mocsok amire te fogsz vadászni kicsit nagyobb falat mint a polcok alatt felgyülemlett porcica telep. - Pördült egyet előtted, majd egy papírt nyújtott át melyen megannyi tétel sorakozott, de a végén és elején egyetlen egy névvel, mely mind két helyen megegyezett: Bakuki Lee.

- Ez a pacák néha eljön hozzánk. Egyfajta pénzbehajtó, de mindenkinek fúrja az oldalát a dolog és nem akarunk fizetni egy ilyen felkapaszkodott csótánynak. Így a te dolgod az lesz kedvesem, hogy megkeresed és elhozod nekem a pici buksiját. A további miértekre a válaszom, hogy menj, és arra a kérdésre, hogy hol van szintén az hogy menj. Hess-hess és jó mulatást. - Tessékelt ki az ajtón, hogy végre elindulhass az utadon és teljesítsd a maszkos megbízását.

**Nashimaru Miuru** Kedd Aug. 23 2016, 20:31

A férfi szavaira egyre jobban ráncolom a homlokom, és ha eddig mérges voltam, most már a pokol bugyrai tombolnak a lelkemben. A kezem akaratlanul is a tantom markolatán dobold, már-már azzal fenyegetve, hogy a következő pillanatban kirántom, a férfi torkának ugrok. Persze nem tettem, bármennyire is hívogatónak tűnt. Bár nem ismerem az erejét, a következményekkel akkor is tisztában vagyok. Még ha meg is ölném, csak pillanatnyi öröm lehetne ez számomra, tekintve, hogy az ő megbízója nagy eséllyel ezt nem nézné jó szemmel. Ugyanis tuti biztos, hogy nem ő maga egyedül érte el a dolgokat. Magamért nem aggódtam, de nővérkém sorsát mindig is magam előtt tartottam és nem örülnék neki, ha a tettem visszaütne rá. Így hát lenyeltem a büszkeségem és megelégedtem azzal, hogy a markolatot szorítgatom. A férfi „produkciójára”, ahogy elvágta a lekötözött torkát, szinte semmit nem reagáltam, hisz egyáltalán nem volt szokatlan tőlem ez a tett. Ez után jött oda hozzám, hogy feltűzzön valamit. Azonban először nem akartam hagyni neki, de miután egy szinte már majdnem belém döfte a tűt, inkább morogva bár, de hagytam magam. Látszott az önelégül képe, mikor feltűzte a kitűzőt, de ahogy a bácsikám esetében is, itt is elviseltem… de ezt szerintem nem fogom sokáig eltűrni. Végül szinte kitépem a kezéből a papírost, majd alig fejezi be, szint becsapom magam mögött az ajtót. Nem is kell több, hogy leszedjem magamról azt a flancos kitűzőt és eldobjam. Összeszorított fogakkal, viharos léptekkel indultam a kijárat felé szememet félig az útra, félig a papírosra fókuszálva. Lelki nyugalmam végett, ha valaki belém jön, vagy megpróbál megtapizni kifele menet, az nagy eséllyel egy villanó tanto képpel az agyában tért át a másvilágra. Nos igen… eléggé fel voltam húzva. De jelen esetben nem volt más, csak, hogy megtaláljam ezt a férget. És miként találjak meg egy behajtót, mint az utca emberein keresztül. Így rögtön első utam egy dílertelep felé ment, próbálva olyan helyet keresni, ahol viszonylag sok droggal foglalkozó emberkét találhatok meg.

**Kenshiro Yori** Vas. Szept. 04 2016, 20:10

// Nashimaru Miuru - Vérben van a kulcs //

Nem sejthetted még hogy a homlokráncolás és a fegyvered markolatán tartott kezed fenyegetése egyáltalán nem hatotta meg a maszkost. Elképzelésed miszerint vérét veszed hamar engedted útnak ugyanis a következményekkel hamar szembesítetted magad. A kitűző felkerült majd a papírost elragadva indultál útnak. A maszkos láthatta rajtad hogy dúlsz-fúlsz az idegességtől, de ezt a tetted leginkább csak egy halk kuncogással díjazta, melyet alig hallhatóan még kitudtál venni a becsapódó ajtó zajától. Valósággal tombolni lett volna kedves és valószínűleg ha így cselekedtél volna az egész bordélyt és annak több kilométeres körzetében átélteted volna a poklot, bármely ember számára ki most egy szót is mert volna szólni hozzád. A kitűzőt melyet gondosan szúrtak a mellkasodra, egyből letépted ruhádról és elhajítottad ki is tudja már hová, bár lehet meggondolatlan lépés volt ez, de ki tudhatja? Szerencsédre, vagy inkább mondjuk úgy mások szerencséjére senki sem ért hozzád még egy ujjal sem, és felfedezve benned a felhúzott bestiát szinte egyetlen ember még a szemét sem merte rád szegezni míg ki nem értél a bordélyból és megindultál, hogy találj magadnak egy díler telepet. Pár emberrel végül kénytelen voltál interakcióba lépni, kik a megfelelő irányba tessékeltek, hogy merre is találod a drog és újabb kéjközpont Mekkáját.
Pár percnyi séta után egy drótkerítéssel elkerített telepre érkeztél, hol pár színes bőrű férfi állt a kapuban. Az átlátszó falakon betekintést nyertél mi is történik odabenn. Egyes férfiak és nők zacskókból szipákoltak felakadt szemekkel, kábult, örömteli arcal meredve maguk elé. Mások cigarettákhoz hasonló rakétákat pöfékeltek, míg páran inkább tűkkel és más tárgyakkal döfködték végtagjaikat. Nagyon úgy tűnt megtaláltad a helyet melyet kerestél, de a dílerkedés az élvezetszereknél nem állt meg ez az egész, így felfedeztél néhány kirívóruhát viselő nőt is, kik gúnyáját egy öltönyös férfi igazgatta és gyűjtött be tőlük kétmaroknyi pénzt széles perverz vigyorral az arcán.
A kapuhoz sétáltál hogy tovább folytasd a keresgélést, leginkább odabenn ha esélyed akad rá, de a két hatalmas férfi az utad állták.
- Hova-hova kis anyám? Legalább egy kitűző lenne rajtad, hogy tudjuk hova valós vagy, de nem látok semmi effélét. Igazold magad vagy húzz innét! - Förmedt rád az egyik furcsa akcentusával, majd ölébe tette kezeit míg a másik fényes bokszerját igazítgatta az ujjain elrettentésként.

**Nashimaru Miuru** Vas. Szept. 04 2016, 21:23

Indulatos léptekkel haladok az úton az emlékeim által vezetve. Fegyvereim minden egyes léptemmel zörrent egyet, ám pechemre nem húzhattam elő gyilkos szisszenéssel, hogy legalább ennyivel is megkönnyíthessem a tudatomat. Végül elértem a helyet, ahol a céljaimnak megfelelő információkra le lehetek reményeim szerint, így nagy léptekkel indultam is meg a bejárat felé, hogy befejezzem, amit elkezdtem. Azonban alig közelítettem meg, két melák állta el az utamat. Szavaik hallatán csak még több gyűlölet uralkodott el rajtam. Nem amiatt, hogy elhajítottam, hanem mert egyszerűen azt várják el tőlem, hogy viseljem el azt a hányadékot. Kezem ökölbe szorul, majd megtorpanás nélkül folytattam feléjük a tempóm. Nagy eséllyel fenyegetően közelítenek felém, ám alig érnének a hatókörömbe, átlagos ember számára követhetetlen gyorsasággal rántom elő wakizasim. A penge kíméletlenül sújt le egy gyors vízszintes vágással. Kumo-Ryü Mikazukigiri. Egy igen pusztító és halálos technika, mellyel akár egy sziklát is átvághatunk. Ez a két melák, ha átlagos civil verőemberek nyilvánvalóan csak kicsivel később veszik észre, hogy a pengém kettémetszette őket derekuknál. Ha kimúltak továbbra is szikrázó tekintettel rázom le egyetlen mozdulattal az esetleges vért a kardomról, majd visszasüllyesztem a tokjába. Fenyegető aurám mely körbevett elég valószínű, hogy még beállt embereknek is feltűnő lehet, de a józan őröknek tuti biztos. Mikor felszóltam hangom messzire szállt.

- Hol van ennek a tetves telepnek a főnöke? Tolja elő a seggét, vagy levágok mindenkit, míg meg nem találom! Esküszöm bánni, fogja azt a pillanatot! Egy percet kapsz te gennycsomag, ne kelljen érted mennem.
Fejembe szépen számoltam vissza tekintetemet fenyegetően végigvéve a tömegen. Komolyan gondoltam a mészárlást és látszott is rajtam. Bár teljes mértékben fegyvertelennek tűntem (tokban lévő pengéimen kívül), ha valaki szemtanúja volt az előbbi attrakciómnak, nagy eséllyel, már tudhatják mire vagyok képes. Teljes mértékben éber voltam, az esetleges támadásokra is felkészültem, s persze ez esetben meg is bosszúlnám ezeket... kegyetlenül..

**Hyuuga Shakaku** Kedd Szept. 27 2016, 21:40

[Miuru]

Még nem is nő a lány, de már akként akar viselkedni; a tinédzserkor alapvető veszélyeket rejt, kifejezetten akkor, ha kunoichiről van szó. A képzéssel bíró személy ugyanis hatalmat tart a kezeiben, bármennyire aprók legyenek azok.

Talán pont ebben a kettősségben próbálja megtalálni magát ifjú főhősnőnk is, akit ezen túl a múltjában történtek egyrészt erősítenek, másrészt gyengítenek: a nehéz sors ugyan megedzi a lelket, viszont a rossz szocializáció nem teheti lehetővé azt, hogy az érzékeny társadalmi szituációkban megfelelően reagáljon.

Ez alapvetően minden shinobinak nehézséget jelent, így talán helyzete nem is annyira elvetendő – elviekben. A gyakorlat természetesen mindig sokkal összetettebb és kifinomultabb; ezeket a jelzőket a jelen helyzet szintúgy megkívánja. Sőt feltételezi.

A támadás ötlete ugyan jó lehet(ne), elvégre kellően fizikai, továbbá váratlan – és márpedig az ismeretlen ellen a legnehezebb védekezni, ennek mindössze alkategóriája, sőt előfeltétele a váratlanság –, így talán kifejezetten magas százalékban jár(na) sikerrel, de természetesen van a bizonyos realitási törvény, ami pont a dolgok ellenkezőjét, a nemkívánatos eseményeket vonzza be. Nos, alkalmazásának statisztikáján ismét javíthat, ugyanis annak ellenére, hogy a különböző maffia, egyéb illegális csoportosulások által felbérelt shinobik száma a normál shinobi-alkalmazottsághoz képest majdhogynem elenyésző, a fiatal lány természetesen belefut egy füsthasználóba.

A probléma magja továbbá csak akkor tudatosul, amikor túl késő: amikor már minden elhomályosodott, elsötétült. A füst ugyanis még talán rendben, hiszen a beállítottságát tekintve a lány könnyűszerrel elboldogul egyszerű füstképződményekkel, de jelenleg egyszerű füsttechnikáról, füstbombáról van szó, hanem olyanról, aminek képzéséhez mérgező füstöt alkalmaztak. És valószínűleg a jelenlévők közül mindenki más birtokában van az ellenszernek, persze őt leszámítva.

A hideg, koszos, vizelettócsás beton közeli barátságba kerül a gyönyörű nővé válás előtt álló lány testével...

A helyiségben csöpögő víz(?) ritmikus hangzása eredetileg a jelenbe köti a fiatal lány tudatos érzékelését, de rövidesen a monotónia dühítővé válik. Ahogyan a visszhangzó falak között elképesztő erősséggel érződő ürülékszag, rohadó hús szaga.

A szemeit érdes rostú, ázott anyag fedi, de ajkai között semmi nincs.

Hamarosan megtudja, miért.

A fülébe lihegő hang egyértelműen férfihoz tartozik, legalább középkorú. Szájszaga brutális: alkohol, több napos hús, talán valamilyen füst keveréke. Selypítése okkal zavarhatja a lány kifinomult füleit.

– Na éssz mink van itten?

Ülő testhelyzetben van, az ülőalkalmatosság kifejezetten kemény, de valamilyen testnedvtől nedves. A lány mezítlába érdes felületet tapint a szék lábainál terülő tócs alatt. A csuklók háta mögé feszítve, egy érdes, feltételezhetően gyakran használt kötél fogja le őket, megakadályozva a lányt a mozgásban. Egy-egy lába egy-egy székhez kötve. Így tehát (egyelőre) csak mocorogni és beszélni tud.

//Kérlek, írd le a karakter reakcióját a váratlan shinobijelenlétre, továbbá, hogy mi a véleménye a „hibájáról”, illetve fokozatosan építsd fel az ébredést (érzékszervenként), stb. Csak kreatívan, ami a csövön kifér :DDD

Ajánlott tartalom