Chiyoko Anzai

Név: Chiyoko Anzai
Ország: Víz országa
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: Nő
Felszerelések:
-5 shuriken és 5 kunai
-10 m dróthuzal
-10 senbon
-10 robbanócetli
Kinézet:
Korához képest kissé magas, hosszú, fekete hajú lány. Kék szeme tökéletesen passzol fakó bőréhez. Az egyszerű, de mégis elegáns ruhákat kedveli, az ékszereket teljes mértékben megveti, szerinte ez csak fényűzés. Testalkata sportos, egy ninjához illő, karcsú , de semmiképpen sem túl vékony. Haját szinte sosem köti össze, csak ha a helyzet azt nagyon úgy kívánja.
Jellem:
Kissé merev lány, aki nem szereti félvállról venni a dolgokat, a legtöbb témát halálosan komolyan veszi múltja miatt. Nevetni nem igazán látni őt, közeli barátai is nagyon örülnek, ha akárcsak egy félmosolyt is láthatnak arcán. Intelligens , semmit nem hamarkodik el, de néha túlgondolja a dolgokat, és a legegyszerűbb helyzetek okozzák a legnagyobb problémákat neki. Nagyon gyűlöli, ha valaki dicsekszik, és önmagát fényezi, ebből tudni lehet, hogy nagyon szerény. Nem nagyon barátkozik új emberekkel, a szívét zárva tartja a szerelemtől, még sosem szeretett senkit úgy...

Előtörténet:

- Őőő izé, warning, vagy mi. Nem tudom, ki mennyire tájékozott e téren, de úgy éreztem, hogy ez a téma még talán belefér.. Ha nem, elnézést kérek. -

Ahogy a hulló cseresznyefa virágait nézem, a könnycseppek jutnak eszembe, amik arcomon futottak végig kislány koromban, pont ennek a fának a tövében.. Mindig azt mondták nekem, hogy egy fiatal lány legyen kecses, és bűvölje el a férfiakat, hiszen csak akkor lehet igazán hasznára családjának. Aki nem volt ilyen, teher volt az én családom nézetei szerint. Születésemkor egy átlagosnak nem mondható családba kerültem be, akik a magányos férfiakból éltek. Így születtem meg én is, nem szándékosan, csupán egy véletlen folyamán. Az emberek megvetették édesanyámat, amiért hagyta, hogy megszülessek. Csak azt hangoztatták, hogy én teher vagyok számára, hiszen még magát sem tudja eltartani. Megvetették, a szemére hányták, hogy kínoz engem, és tönkreteszi egy ártatlan gyermek életét azzal, hogy már ilyen fiatalon meg kell tapasztalnia mi az a kegyetlen sors. Akkoriban költözött el anyám a nagymamámtól, mert nem folytathatta tovább azt az életet, ami ott jutott neki, fel kellett nevelnie. Igaz, ami igaz, minden nap meg kellett aláztatni magunkat, hogy ételhez jussunk az utca emberei által, de a szeretetet, amit tőle kaptam, sosem fogom tudni igazán meghálálni már...
Tisztán emlékszem, egy márciusi nap volt, amikor édesanyám elárulta nekem, hogy miként is dolgozik . Megdöbbentem, hiszen mégcsak tisztában sem voltam ezekkel a dolgokkal. Arra kért aznap, hogy este bújjak el a szobámban, és ne leskelődjek, ne is lépjek ki onnan, lehetőleg próbáljam meg a hallásom elnyomását is. Így is tettem..
A csillagok fénye reménnyel töltötte meg a szívem a sötét éjszakában, még ha kételyeim is voltak, a ragyogásuk megnyugtatott, úgy éreztem bízhatok anyámban. Egy csapat ninja ment el a szobám ablaka alatt. Tudtam, hogy hozzánk jönnek, másképp nem jöttek volna erre, mi vagyunk az utolsó ház a faluban, és ilyen késői órákban nem mászkál senki sem köztes területeken. A fejpántukból tudtam, hogy ők nem civilek. Hallottam, hogy szinte ránk rontották az ajtót. Ijedtemben megszegtem szavam, és a kilincsen leskelődni kezdtem..
- Nos, sikerült összeszedned a pénzt? Vagy kénytelenek leszünk megverni ismét.. Mégis mit képzelsz, mi ingyen szereztük azt az ételt, te büdös szajha?!
Édesanyám vékony, meggyötört kezei a fiókunkból aranyat kotortak ki.
- Ez-z nem a teljes összeg, de ígérem, holnapra megszerzem!- térdelt le a helyzetet élvező férfiak előtt.
- Mennyi ez a pénz, kedves Ayame?
- 230 Ryo. - felelte félénken édesanyám. Az egyik katona előprelépett, és anyám kezére lépett teljes erejéből.
-AZ NEM ELÉG! 2000 RYO-val tartozol nekünk!!! Nem azért adtunk kölcsönt, hogy utána ne szolgáltasd azt vissza!
- Sajnálom.. Kérem, kegyelmezzen .- könyörgött zokogva. Szemeimben összegyűltek a könnyek, és patakzottak lefelé, de a félelem miatt moccanni se bírtam.
-Akkor viszont másféle szolgáltatást kell nyújtania nekünk..- Nevetett fel gúnyosan a ninja társa, és megsimogatta anyám arcát.
-D - dehát a kislányom is itt van! Ami sok, az sok, kérem, legyen elég ebből.- erre a kijelentésre anyám oldalába rúgtak, és megverték. Az ütések brutális, csonttörő ereje a szívembe hatolt, és átéreztem azt a pokoli kínt, amit át kellett élnie annak az embernek, akit valaha is szerettem. A férfiak felvették a pénzt, és önelégülten, gusztustalan arccal lépdeltek ki az ajtón. Zokogva szaladtam édesanyámhoz.
- ANYA!! ANYA!! - szólongattam, de halk szavai az utolsóak voltak, amit hallottam tőle, a sérülések túl erősek voltak.
- Kislányom... mindig is szerettelek, szeretni foglak, és vigyázni fogok rád.. kérlek, légy mindig magadhoz hű, és sose feledj el engem. Olyan gyorsan felnőttél.. és én csak ezt a szenvedést tudtam neked adni.. sajnálom.- édesanyám kezei lágyam arcomhoz értek, és végigsimították azt. Egy könnycsepp végigcsordult arcán, szemei kitágultak , elvesztek belőlük az élet apró, kristályos gömbjei, meghalt. Aznap este megfogadtam, hogy ninja leszek, és bosszút állok ezeken az embereken. Megtalálom őket, és nem kegyelmezek, kínok között fognak meghalni. Szívemből mindenféle szeretet eltűnt a nagymamámék kúriájában, ahová az eset után vittek. Állandóan gúnyoltak engem, és sokszor bántottak is, amiért nem fogadtam szót nekik és nem éppen a legszebb kislány voltam. Végül az idősödő nagyapám beíratott az akadémiára, amit el is végeztem rövid időn belül. Ez persze nem tetszett a régimódi öreganyámnak, de kit érdekel? Még most is ugyanúgy utálom, ahogy akkoriban utáltam. Ő tette ezt az anyámmal, neki annyi pénze volt, mégsem segített egy kicsit sem neki, mondván, hogy szégyelli őt, amiért terhes lett velem. , aki híres ninja a falunkban erős víz típusú technikái miatt. Amit ma tudok, szinte mindent tőle tanultam. A vizsgánk eléggé érdekes volt Akinarival és Chionnal . A sensei azt kérte tőlünk, hogy szabadítsunk ki egy civilt ( aki természetesen beleegyezett ebbe ) a karmai közül. Nem tudtuk, hogy álljunk nek
Az akadémiai éveim nyugalomban teltek, bár sok szenvedést kellett elviselnem, mert mindenki a hátam mögött összesúgott rólam, de voltak, akik mellémálltak, és máig is barátaimként tisztelem őket. Ha azokra az alattomos, beképzelt arcokra gondolok, akikkel akkoriban szembe kellett néznem, hányingerem támad, és mindentől elmegy a kedvem. Igaz, azok az arcok még gyermetegek voltak és fiatalok, de mégis olyan gonoszak, és aljasok.. Féltem. Mindentől féltem, amitől csak félhet egy ember ezen a világon. Habár én határoztam el, hogy ninja leszek, az út közepén majdnem feladtam az egészet.. Nem sikerült semmi úgy, ahogy szerettem volna, és sokan azt mondták, nem vagyok ninjának való. Minden este erőt kellett vennem magamon azzal, hogy szívemhez öleltem édesanyám képét, ezzel eszembe juttatva az örök ígéretet, amit semmiképpen sem szeghetek meg. Sokat köszönhetek az akadémiai tanároknak, hisz ők segítettek felállni minden egyes kudarcom után, bár ők sem voltak benne biztosak, hogy erre az életre lettem szánva. De végül csak befejeztem az akadémiát, és genin lettem. A két csapattársam 2 teljesen átlagos ninja, egyikőnknek sincsenek hatalmas, kiemelkedő képességei, de azt sem mondhatják ránk, hogy gyengék vagyunk. A senseiem Nashira Omotakei, mégiscsak egy élő ember volt az, és nem csinálhattuk bárhogy. Mivel az áldozat le volt kötözve, és a sensei előtte állt, elterveztük, hogy ketten eltereljük a sensei figyelmét Akinarival, míg Chion megpróbálja eloldozni a kötelet hátulról, hogy erről mit sem sejtve a mester velünk foglalkozzon. Természetesen Chion készített magáról egy klónt, amit nagyon kellett óvnunk, nehogy bármi baja essen, ezzel leleplezve az egész trükköt.
El is jött hát az idő. Chion a fa mögé lopódzott, ahol az áldozat volt, mi pedig a klónnal együtt támadtuk a sensei-t. Kunai-kat és senbonokat hajítottunk felé, melyeket egyszerűen eltérített.
- Így soha nem szabadul ki!- mondta mosolyogva, majd senbonokat hajított el, hogy ezzel letesztelje képességeiket, persze próbált mellé célozni, de mégis annyira pontosan, hogy megijedjünk.
- Ejjnye, gyanús ez itt nekem! Hogy mozogtok ti? Nagyon véditek Chiont. Talán csak egy klón?- abban a pillanatban hátrafordult, és meglátta a valódi Chiont miközben kötözi ki az áldozatot.
- Jó kis trükk volt, de ezzel vége! Mindenesetre továbbjutottatok a csapatmunkátok miatt.
Nagy volt az öröm köztünk. Mostanában sok küldetést végzünk el, és nemsokára chuuninok lehetünk végre! Már nagyon várom a vizsgát.

megjegyzés: Ez az első ilyen fórumos szerepjátékom, így kérek szépen kritikákat, és , hogy mire kéne figyeljek, mert nem tudom, hogy ez elég -e.. próbáltam ragaszkodni az előtörténet kreálós témához, meg a szabályokhoz, de ha ez ütközik valamivel ( mert vannak benne durva szavak ) akkor bocsi XD