A Bábherceg rejteke

Egy barlangrendszer, mely Hiraku búvóhelyeként kezdte pályafutását, majd némi bővítgetés után műhellyel, csapdákkal és számos más dologgal bővült, nagy része azonban továbbra is beomlott és felderítetlen állapotban nyugszik. Hiraku nem az egyetlen lakó itt, egy idős, titokzatos múlttal rendelkező figura is beköltözött mellé, így jelenleg ketten élnek e rendszerben. A bejárat rejtett, így csak azok találhatják meg a barlangot, akik célzottan keresik. A belső rész ugyanakkor fáklyákkal és lámpásokkal világított, a műhelyben még díszítés is található.

Számos esemény történt már itt korábban, ezeket a Határvidékek topikban és Hiraku élményeiben lehet megtalálni.

A reggel hamar eljött. Kifejezetten jót aludtam, így energikusan keltem fel az ágyból, illetőleg arról a matracszerű valamiről, ami alvóhelyemként szolgált. Választottam egy almát, mely még nem volt megrohadva, majd azt dobálgatva, később pedig rágcsálva lépdeltem műhelyemben. Az előző nap új lakó költözött be mellém, így biztos ami fix alapon azért alaposan körülnéztem, hogy mindenem megvan-e, majd pedig az öreg szobájához léptem, megnézve, hogy felkelt-e már.
- Elmegyek vásárolni. Nem tudom, mikor jövök. Ha akarod tedd hasznossá magad és kicsit simítsd le a járatok falait. Kifelé menet biztosan észreveszed majd a csapdát, lehetőleg ne lépj rá - adtam ki napi áldásaim, majd visszatértem a műhelybe és összekészülődtem. Először az övem került fel, majd rá az övtáskák és harcigömbök, előbbiekbe tekercsek, kunaiok. Általában pénzem felét itt a barlangban tartottam és másik felét magamnál, most azonban mindet magammal kellett vinnem, hisz igen hosszúra nyúlt bevásárlólistám.
Legvégül a köpenyem kanyarítottam magamra, melyre már igen csak ráfért volna egy mosás, sőt igazából egy teljesen új köpenyt is beszerezhettem volna helyette. A lánckígyót is övemre csatoltam, noha kivételesen nem akartam harcba keveredni senkivel. Bár, ha az illetőnél van némi pénz, akkor még megeshet egy kis haddelhad. Hiába, a ninják felszerelése nem olcsó mulatság, olykor el kél egy kis támogatás.
- Léptem - kiáltottam vissza hátam mögé, majd elindultam a kifelé vezető járat irányába.

Jól sikerült bevásárlásomról tartottam barlangom felé, azon gondolkodva mi is legyen az első mulatság, amire muníciómból használok. A robbantgatós kempinget már kezdtem unni, de az utazók terrorizálása és szekerek kifosztása szóba jöhetett. Ugyanakkor jó lett volna valami komolyabbat is csinálni, például legutóbb készített bábommal gyakorolni vagy edzeni egyet. Az öreg ígéretet tett, vagy valami olyasmit, hogy fogunk gyakorolni a héten. Addig persze még napok eltelhetnek, amíg erre rá is szánja magát.
Gondolataimból egy különös hang zökkentett ki. Már megint van valaki a rejtekhelyem környékén? Hihetetlen, hogy egy ilyen eldugott helyen is váratlan látogatóktól kell tartanom. Azt hiszem, a kemping helyett csapdákat fogok készíteni, mert ez így nem állapot. Próbáltam megtalálni a hang forrását, ám mire az sikerült, furcsa érzésem támadt és szédülve rogytam a földre majd elvesztettem eszméletem, igaz, ez csak utólag vált világossá számomra.
Magamhoz tértemkor egy alak volt velem, de nem az öreg, hanem egy idegen. Érzékeim furák voltak, minden színesebb, erőteljesebb volt. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor egy rablóbandától szerzett vöröses port próbáltam ki. Azt nem mondanám, hogy bedrogoztam, de egy a jelenlegihez hasonló tapasztalat volt. Az idegen rövid magyarázatba és bocsánatkérésbe kezdett. Úgy tűnt, véletlenül kerültem egy technika hatása alá. Tehát egy shinobival találkoztam ismét. Vajon engem keres? Netán az öreget? Vagy csak véletlen, hogy erre járt?
- Hiraku - mutatkoztam be kelletlenül, ezúttal kihagyva a bábherceg titulust, majd felültem, hogy megállapítsam, szédülök-e még - Ez amit mondasz... genjutsu, igaz? Mi célból használtad, volt itt valaki más is? Vagy csak gyakoroltál?

Hanza gyors magyarázatba kezdett és két csengőt vett elő. A sejtésem beigazolódott, egy genjutsut használt rajtam, állítása szerint egy viszonylag egyszerűt. Az öreggel ezidáig elég másféléket gyakoroltunk, azok nem okoztak szédülést vagy ájulást, sokkal inkább az illúziókra mentek rá és egy egyszerű kai-jal meg lehetett őket törni. Itt most valami másról volt szó, így aztán éberen figyeltem átmenetileg erősödött érzékeimmel, hátha elleshetek egy-két hasznos dolgot.
Noha számomra a mókus mind egy gyakorlás, mind egy vadászat szempontjából felállított listán is igen hátul állt volna, nem kérdőjeleztem meg Hanza szavait. Elmondta, hogy ő vándorninja, ami teljesen illett is a képbe és azt is megtudtam, hogy csak véletlenül járt erre. Kérdésére azonban elbizonytalanodtam, jobbnak láttam ezúttal nem kitűnni és nagyzolni, valamint semmikép se árulni el a teljes igazságot, hisz könnyedén ártalmatlanná tud tenni, ha úgy látja jónak.
- Én... a környéken lakom - feleltem, majd közelebb léptem - Megtanítanád nekem ezt a csengős dolgot? Bizonyosan hasznát venném a legközelebbi... vadászaton.
Az öreg bizony nagyot nézne, ha hazaállítanék egy ilyen technikával. Ettől a gondolattól igen jó kedvem lett, így bizakodva néztem az előttem álló alakra, próbálva minél normálisabbnak és barátságosabbnak tűnő arcot vágni. Azt inkább meg sem mertem becsülni, hogy ez mennyire sikerült. Az is igaz, hogy én ugyan nem adnám ki könnyen a technikáim titkait, de hát a föld egyértelműen hordott a hátán még nálam is őrültebb embereket.

A férfi készségesen vállalta, hogy megtanít egy genjutsura, no nem egészen az övére, hanem egy általánosabb és könnyebben tanulhatóra, de egyelőre ezzel is bőven megelégedtem. Át is nyújtott nekem ajándékba két különleges csengőt, melyek szükségesek voltak a jutsuhoz. Először kissé meglepődtem, hogy egyes genjutsukhoz segédeszközökre van szükség, ilyenről ezidáig nem hallottam. Sokan jogtalanul lenézték azokat, akik bábokat vagy trükkös fegyvereket birtokoltak, pusztán azért, mert maguk képtelenek voltak ilyenek használatára. Ezért aztán alattomos módszereknek tartották őket, melyekre csak gyenge shinobiknak lehet szüksége. Pedig itt volt az élő példa rá, hogy az olykor szinte isteni hatalomként tisztelt genjutsuk között is vannak, melyek apró, trükkös fegyverekhez kötődnek.
Ahogy a férfi egyre részletesebben írta le a technika működését, egyre magabiztosabb lettem. A bábhasználat említésére nem reagáltam, előbb-utóbb bizonyára észre fogja venni, a felismerés pedig többnyire mellbevágóbb, mint maguk a szavak. Biztos voltam benne, hogy nem sok ember használja úgy eme technikát, ahogy én fogom. Senbonokra csengőt kötözni, meg drótot, aztán dobálni őket? Ugyan már! Ennél jóval ötletesebb megoldásokat is el tudtam képzelni. Egy dolog azonban még hátra volt, mégpedig a technika megtanulása, ami valószínűleg nagyobb falat lesz, mint bármi, amit eddig elsajátítottam.
Rövidesen be is bizonyosodott, hogy ez a dolog nem megy csak úgy simán. A fickó engedte, hogy rajta kísérletezzek, így szerencsére nem kellett minden próbálkozásnál mókusokat meg más állatféléket keresni. Nem mintha elmenekültek volna, hisz próbálkozásaimnak nem sok hatása volt. Kezdetnek felemeltem a csengőket, majd hasonlóan, mint bábok esetén, próbáltam chakrát vezetni beléjük. Az első probléma ott kezdődött, hogy a báboknál többnyire csak a külső felületre kellett tapasztani a chakrát, itt azonban bele kellett juttatni a csengők belsejébe, ami nem kevés gyakorlást igényelt. Amikor már úgy éreztem, hogy ez a rész tűrhetően megy, akkor csengettem csak először meg a kis eszközöket. Semmi hatást nem éreztem azonban.
Másodszorra már volt annyi eszem, hogy ne próbálkozzak egyből mindkét csengőbe chakrát áramoltatni, egyszerre elég lesz egy is. Így aztán marokra fogtam a bal csengőt és ezzel a módszerrel próbáltam elérni valamit. Lévén a kézfejemen át sokszor kellett chakrát áramoltatnom, így valamivel könnyebbnek tűnt a dolog. Közel tartva füleimhez éreztem is egy kis szédültséget, de lehet, hogy csak a túlzott chakrahasználat miatt, ami igen jellemző volt tanulási módszereimre.
Távolabb tartottam a kis csengőket magamtól és harmadszorra már mindkettőre koncentráltam, nem sok sikerrel. Negyedik nekifutásra azonban végre kiadták a szükséges hangot és a chakraáram is stabilnak tűnt, no persze nem eléggé, hogy a férfinak vagy akár nekem bármi bajom is legyen. Viszont így, hogy már sikerült ráéreznem a dologra, nagy bizalommal fordultam az ötödik kísérlet felé. Két kunaira kötöztem a csengőket, egyikhez pedig drótot is társítottam, melynek túlsó végét bal kezemben tartottam. Mindkét kunait a férfi környékére dobtam a talajba, majd a dróton keresztül chakrát vezettem az egyikbe. Egy kis ideig eltartott, de végül sikerült a csengőbe áramoltatnom. Ezután ennek fenntartásával a másik kunaihoz chakrafonalat létesítettem és így próbáltam meg feltölteni. Ez sem volt sokkal nehezebb, így hamar kész voltam, de már igencsak kezdtem elfáradni. Mindkét csengőben felerősítettem a chakrát, amennyire maradék energiámból bírtam, majd a fonalakkal megmozgattam a csengőket.
Megdöbbenve láttam, ahogy a férfi elszédült. Bármilyen abszurdnak is hangzik, először nem is gondoltam, hogy én értem el a hatást. Ezek valóban különleges kis csengettyűk és ez a technika is igen hasznos. Lebontottam a chakrafonalakat és széles mosollyal néztem a szememben egyre nagyobbra növő idegenre.
- Naaa, milyen voltam?