Kiképzőtér

Egy hatalmas terület, ami tele van gyakorló bábukkal. Itt lesznek megtartva a képzések, illetve néhány vizsga is.

~ Cöh amatőrök....bárcsak ...Nem erre ne is merészelj gondolni! Ahhh pedig tudom, hogy akarod és szeretnéd. Égsz a tűzben, hogy újra meg tehesd. NEM ELÉG VOLT BELŐLED!~
Elmémben újra csend honolt újra egyedül voltam és már nem zavartak. Meg mutatom neked és még te is élvezni fogod ha akarod ha nem.
Min ez a rövid út során játszódott le Satsu és köztem. A harmadik jelenlétre még gondolni sem mertem. Bár most esélytelen volt az, hogy felszínre kerüljön és remélem jó ideig nem is fogok újra találkozni vele. Légzésem a futás alatt nem változott mintha egy lépést se tettem volna meg úgy álltam a kardok előtt. Vagy is a gyakorló eszközök előtt. A gondolatok továbbra is cikáztak elmémben tudtam, hogyha a jövő eseményeit túl akarom élni és nem akarom társaim egy részét likvidálni rövid úton változtatnom kel a dolgokon. Én nem akartam bántani senkit de Satsu már más tészta volt...... Így az a bizonyos két hét nem kevés ön uralom gyakorlásával illetve meditációval telt el. Talán az eredményét is meg hozza majd. Most pedig itt álok az első mérföld kőnél a kiképzés elején. Furcsa érzés kerít hatalmába mosolygok a köpeny alatt. A köpeny ujjai elernyednek majd végig mellkasomon finoman hullámzik a szövet. Begombolkoztam méghozzá belülről vart kis kapcsokat akasztottam össze. Sejtettem, hogy gyakorlás fog következni. Jobbnak láttam, ha továbbra is a titokzatosságot választom bőven elég még sok is, hogy nevem kiderült. Valójában épp ki van a felszínen és mi ért is ilyen furcsa a nevem azt csak egy valaki tudja, akiben meg bízok. Természetesen előtte a köpenyem mindig nyitva áll és nem fogom magam rejtegetni. Más előtt míg nem nyerik el a bizalmam... hát ne várjanak csodát. Elvégre is a jövőben akik bent maradnak és ők lesznek az új generáció vált vetve kel majd küzdeniük. Amíg nem tudják meg szerezni egy olyan csapat tag bizalmát mint én. Aki valójában kissé félénk és még azt sem tudja mi az a fagylalt de légfőkép nem ismeri a jó zene vagy szórakozás fogalmát. A köpeny ujjai ismét meg telnek hús vér kezekkel és fel veszem a földről az eszközöket. Furcsa szinte a tenyerembe simul mintha csak a karom meg hosszanitása lenne. A lelkem egy darabja a testem egy része ami most újra egyesül. tudom, hogy ezt a valódiról mintázták. De az menyire passzol hozzám szinte meg döbbentet. Nem vagyok buta és tudom, hogy miről van szó. Ha egy kicsit is igaz a sejtésem a motoszkáló gondolat ami nem hagy nyugodni. Akkor boldog jövőnek nézek elébe még ha csak a gyakorló fegyvereket forgathatom és pillanthatom.

15 perc, ennyi idő alatt kocogtak a kijelölt helyszínre a shinobik, ennyi idő múlva kezdődött meg a képzés, ami miatt idejöttek a résztvevők. Miután megérkeztek a tisztásra, mindenkit sorba állítottak, egy-egy kard mögött. Ez után elmondta a tiszt, hogy új kardokat készítettek az új generációnak, mivel a régiek elvesztek, megsemmisültek, esetleg elveszett ninják birtokában voltak. A jounin előtt egy hatalmas fegyver hevert a földön, a pengéjéhez mérten aránylag kicsi volt a markolata, roppant hatalommal bírhat az, aki egy ekkora fegyvert képes csata közben forgatni. Ekkor lassan leguggolt, és tenyerével végigsimította a pengét, majd a markolatot, ekkor meg is fogta, és fel is emelte a fegyvert. ~Könnyebb, mint gondoltam.~ A zanbato tökéletesen követte a jounin utasításait, aki karja laza mozgatásával próbálgatta a fegyver egyensúlyozását, súlyát. Majd, mikor érezte, hogy tökéletesen lett megmunkálva, kovácsolva a penge, akkor már próbálhatta a nehezebb kombinációkat, mozdulatokat is, azt a táncot, amit a saját katanájával is eljárt, megismerkedésük pillanatában. Először saját teste körül forgatta a fegyvert, egyre gyorsabban, majd a végén feldobta, és elkapta a másik kezével, és ekkor a bal kezével kezdte el a mozdulat sort, és így tovább, amíg háromszor nem került a fegyver mindkettő kezébe.
- Remek kard ez! - suttogta, és közben a pengét nézte, majd a következő simítás által az élére volt kíváncsi, és meg is vágta enyhén az ujját. ~Vajon mi jöhet még? És miért választották már ki nekünk a fegyvereket, vagy azok választottak minket? Esetleg, most hogy próbálgattuk a pengét, elkezdődik az edzés, vagy egymásnak ugrasztanak minket? Túl sok a kérdés, és a választ csak ők mondhatják meg, a legenda, és az edző, akiknek a céljuk egy új Kirigakure-i alakulat megalapítása és, feltehetően irányítása.~

A szállóban üdvözöltem régi társamat Kawát, aki szint úgy örült, hogy találkoztunk. Sajnos nem sok időm akadt bármit is csinálni, mert Tsugahara, a kiképző kijelentette, hogy a kiképzőterepre megyünk. Újra felálltunk és bevetettük magunkat az erdőbe. Egy laza 15 perces kocogás után kiértünk egy térre. Rengeteg gyakorló bábú és fefegyver volt ott. A kiképzőnk gyorsan felállított minket névsorba és mindenki előtt fegyverek voltak. Első ránézésre az én fegyverem egy hatalmas fadarab volt. Nézegettem, elemeztem, hogy mi leshet majd rájöttem, hogy ez hasonlít Chojuro kardjára, a Hiramekareire. Nagyon megörültem neki, hogy így felismertem magamtól a kard mintáját. Már majdnem fel akartam vágni ezzel, amikor a kiképző elmondta, hogy ezek a kardok hasonlítanak a régiekre. Ezzel még nem volt gond, de amit utána mondott a szíven ütött. Ez az volt, hogy a régi kardok közül sok már elveszett. Ezt nagyon sajnáltam, mert nagyon szerettem a kardokat és a róluk és forgatóikról szóló históriákat. De utána visszatért belém az élet, mert Tsugahara elmondta, hogyha eljutunk odáig, saját kardunk lesz. Ezen elkezdtem gondolkodni, hogy mégis milyen kardot kaphatnék. Eddig mindig két ninjatoval harcoltam, de nem szerettem volna két fegyvert. Jobban izgattak az olyan fegyverek mint a Samehada, mert jó nagyok voltak. De ezen még ráértem gondolkodni, mivel addig el kell, hogy jussak és az sem bisztos, hogy bekerülök. Persze akkor akkorát csalódnék, ami felérne azzal, hogy idegbeteg vagy depressziós legyek. De utóbbit gyorsan kivertem a fejemből és lehajoltam a kardért, hogy kipróbáljam. Soha nem fogtam még ekkora kardot, legalább is hasonlót. Amikor felvettem kicsit nehéznek tűnt, mert tömör fa volt. Nagyon jól nézett ki és tetszett benne az, hogy ilyen nagy. Két markolata volt egymás mellett, ami nekem különös volt, mert nem tudtam mire lesz így jó. De hamar tapasztaltam, hogy elég az egyiket megfognom ahhoz, hogy forgatni tudjam. Elkezdtem kipróbálni a pengét. Először megforgattam a fejem föött, majd egy előrecsapást indítottam. Utána 90 fokban elfodítottam a kardot és forogtam körbe egyett. Lehet, hogy a többieknek furán nézhetett ki, de nagyon vidám és energikus lettem a fegyverrel a kezemben. Még csapdostam vele néhányat, hogy hozzá szokjak a fegyverhez, ami szerintem nagyon jól illett hozzám. Majd amikor kellően kifárasztottam magam, kicsit leraktam pengét és rátámaszkottam. Így vártam, hogy mit adnak majd következő utasításnak.

Mire Midoriko megérkezetett, már várta őt és a társaságot Choujuurou és Tsugahara. A kiképző bejelentette, hogy a képzés azonnal megkezdődik, és figyelmeztetett rá mindenkit, hogy bármilyen saját fegyver birtoklása és használata szigorúan tilos. Midoriko az összes fegyverét és felszerelését előzőleg az ágyán hagyta, ennek nyomán a lány nyugodtan lélegezhetett fel. Tsugahara ezután intett, erre a társulat futólépésben megkezdte útját a kiképzőtér felé. Egy tizenöt perces utat és egy erdőt maguk mögött hagyva elérkeztek egy tisztásra. Itt Midoriko különböző méretű fegyvereket pillantott meg: mindenféle méretű és formájú volt közöttük, csak egy dolog volt bennük közös, az, hogy mind kardok voltak. Minegyik kardhoz rendeltek egy ninját: Midorikonak egy hosszú, vékony kard jutott. Ez a fegyver Midorikot leginkább egy tűre emlékeztette. Tsugahara jelzése után ki-ki kezébe vette a maga fegyverét.
- Ezek a fegyverek a régi kardok mintájára készültek el. Súlyban természetesen nincsenek ott, mint az eredetiek, de gyakorolni tökéletes. Ezen kívül, a régi fegyverek többnyire elvesztek, így a ti új generációtok új fegyvereket fognak kapni! Tehát senki se kezdjen el ábrándozni, hogy a Samehada-val fog majd rohangálni! Kaptok pár percet, hogy hozzászokjatok a fegyveretekhez. Addig én megbeszélek pár dolgot a társammal. - mondta a kiképző.
Ezután Midoriko először is alaposabban megnézte a fegyverét. Egy hosszú kard: az leginkább szúrásra alkalmas. A pengéje is viszonylag vékony, így könnyű lehet forgatni. Viszont, így lehet, hogy a penge ís törékenyebb az átlagosnál... Már ha fémről lenne szó, de e a darab itt fából van. Vizsgálgatta az eszközt Midoriko, majd rövid filozofálgatás után átültette gondolatait a gyakorlatba is. Tett pár szúró mozdulatot a levegőbe a fegyverrel. A szúrásokat igyekezte gyorsan véghet vinni. Midoriko úgy gondolta, hogy ha majd egy igazi ilyen kard lesz a kezében, akkor azt majd biztosan gyors szúrásokra fogja használni. A lánynak igaza volt: ezzel a karddal tényleg könnyű volt támadásokat végrehajtani, a kard nem húzta le a karját. Ezen felbuzdulva a lány tett is még pár mozdulatot.

Miután sorba álltunk a szálló előtt, a mentoraink elvezetnek minket. Futólépésben indulunk be az erdőbe. Végig nagyon izgatott vagyok, már alig várom, hogy elkezdődjön a képzés. Azonban csalódnom kell, ugyanis miután egy tisztáshoz vezetnek minket, még nem látunk hozzá az edzésnek. Egyszerűen csak beállítanak minket névsor szerint. Én előttem két fakard van, amiből rájövök, hogy mindannyian más dolgot fogunk elsajátítani. Izgatottan hallgatom a Sensei-t majd újra csalódnom kell. Ezek a fegyverek a régi generáció másolatai, de mi nem ezeket fogjuk megkapni. Így hát kissé elszomorodtam. Milyen jó is lett volna, ha valamelyik régi fegyvert kapjuk meg... Így viszont be kell érnünk újakkal. Vajon azok mire képesek?

Amíg Tsugahara Sensei a hírességel tanácskozik, van időnk hozzászokni a fegyvereinkhez. Kicsit fura, hogy fakarddal hadonászok, de ez van. Most ezt kell szeretni. Próbálok kicsit felvágni a többiek előtt és különböző mutatványokat csinálok: magam körül lengetem a fegyvereket, feldobom őket a levegőbe, majd elkapom mindkettőt és hasonlók. Szinte már táncot járok.
Miután a kiképzőnk megbeszélte a társával amit szeretett volna, hozzá látunk az edzéshez. Bemelegítésnek máris egy kisebb támadással kezdünk. A feladatunk az, hogy egy félköríves vágást követően lecsapunk egyet fentről.
Mivel szeretek egyszerre több fegyverrel harcolni, ez nem okoz nekem komolyabb gondot. Ennek ellenére nem kezdek el szórakozni. Erősen megmarkolom a fegyvereimet, majd a jobb kezemben lévővel leírok magam előtt egy félkörívet. A levegő csak úgy suhog. Ezután jön a következő lépés, a fentről indított támadás. Ezt is hihetetlen precizitással és erővel hajtom végre. Közben persze megfigyelem a többieket is. Ha egy nagyobb fegyvert kapok, annak jobban örülök, de most ezzel kell beérnem.
Az egyik srác, aki egy balta és kalapács kombinációját kapta, egészen jól végzi a feladatot, bár eleinte kissé kilendül az egyensúlyából. Nem hibáztatom érte, valószínűleg sokkal nehezebb a fegyvere, mint az enyém. Később viszont egész jól végzi a gyakorlatot.
Nem tudom hányszor ismételtem már meg a mozdulatot, de már az izzadtság folyik az arcomon. Éppen ezért gyakran törölgetem az arcomat. Ráadásul már kezd kissé fárasztó is lenni a dolog. Alig várom, hogy a Sensei új feladat elé állítson minket!

//A határidő ma este 20:00-kor lejár! Aki még nem tette meg, igyekezzen és postoljon, ugyanis senki nem adta semmi jelét, hogy nem fog írni.//

Amíg a kiképzőnk és a felügyelőnk, a jelenleg utolsó kardforgató a faluban beszélgettek, mi ismerkedhettünk a fegyverünkkel. Aztán ennek vége szakadt és megkaptuk az első feladatot. Igaz volt előtte egy kis eligazítás, elsőként beszélt a stílusról, hogy a széles vágások jellemzők rá, majd kiadta a feladatot: alapállás és vágás. Először gondolkodnom kellett, hogy mi lehet, de aztán beugrott. A gyengébb oldal lába, esetembe a bal, elől, a másik hátul. Ez általában ökölharcnál úgy szokott lenni, hogy az elsővel támasztunk a hátsóval adjuk az erőt, vajon kardozásnál ez hogy működhet? A vágást nem volt nehéz elképzelni, de a kivitelezés annál nehezebb volt, vagyis inkább az volt, nehéz, hogy a nehéz kard ne húzzon előre. Jó időbe telt, mire rájöttem a technikára, hiszen ekkora fegyver még nem volt a kezembe, de aztán már ment. Mind a feladat, mind akard súlya, de még a ruha mennyisége is fárasztó volt, így izzadtam, mint a ló. Már a kabátomat, a kendőt a szám elől, de még a pulóvert is levettem, de még így is folyt rólam a víz. Mivel a parancs az volt, hogy addig folytassuk a végrehajtást, amíg nem szólnak, így hiába már alig bírtam tartani a kezem, mégis folytattam az edzést, pihenőket tartva, hiszen én se vagyok gép, kell egy kis idő, hogy kifújjam magam.

//Bocs a gyengeposztért, írtam egy jobbat is, de az elszállt, mert a niceboard szerencsétlenekedett//

Kész szerencse, hogy arcom és testem minden pontja rejtve van. Így azt nem is láthatja senki és ami még jobb köpenyem se nyílik szét.
Nem próbálgatom a fegyvert és nem hadonászok vele ahogyan a többiek. Inkább a fogását és súlyát próbálom felmérni. Két fegyver lévén rengeteg támadási és védekezési kombináció létezhet. Fejemben sorra zakatoltak a lehetséges mozdulat sorozatok. Mindenesetre már most eldöntöttem a jövőben is ha kiesnék a képzésről. Két fegyverrel fogok harcolni egyszerre.
Csendben veszem tudomásul a feladatot és az kissé egyszerűnek tűnik szememben talán kicsit gyerekesnek is. Felemelem a kardot és félkörívben vágok, majd a másikkal lecsapok. Azt nem adta meg senki sem, hogy másik támadás már milyen legyen. Ezért improvizáltam.
Egyszerű torok vágást hajtottam végre majd kezemben át fordítva a pengét a vágást tovább vittem a mellkasra. Ha ezt egy élő ellenfélen tudnám végre hajtani torka fel vágva és mellkasán keresztben egy csúnya seb futna végig. Most csak képzeletbeli vért izlelehetem meg. Vissza kelet fogni vágyaimat és indulataim. Szinte felsem tűnt a folytonos mozdulat sorozatba merülve, hogy testem önállóan mozdul és hajtja végre a sorozatot egymás után néha lassabban néha pedig az izmaimból kitelő legnagyobb erőt és sebességet beleadva. Egy pillanatig a két jelem a jó és a gonosz a felszínre vívódót bennem, de hirtelen a jó került felszínre. Abban a pillanatban egy pillanatra megálltam a mozdulat sor közepén. Majd újra folyattam mintha semmi sem történt volna. Egyetlen pillanatra sem álltam meg míg valoszinüleg lehet már mások elméjükben pihenésért könyörögnek. A fájdalom mit karjainkban érzünk csak érzéki csalódás. Az elme uralja a testet és ha képesek vagyunk ténylegesen uralkodni elménken testünk sokkal több mindent elvisel. Ezen a téren nekem tiszteségtelen előnyöm volt, hisz bennem két jelem is élt. Valami más is......

A fegyveremhez, ami hasonlított a Hiramekareire, a híres kardra eléggé hozzászoktam, könnyen fogattam és az alakját is megkedveltem. Forgattam elég sokáig, majd Tsugahara elénk jött hogy közölje velünk mi a következő feladatunk. Egy viszonylag könnyű feladatot kaptunk. A feladat az volt hogy a karddal vágjunk egyett oldalra, majd forduljunk meg vele és utána felülről vágjunk egyet. Ez egy könnyű feladatnak tűnt számomra. Először meglendítettem fegyveremet, de hamar feltűnt, hogy nem olyan egyszerű a feladat, mert a kard elég nehéz volt. De ez nem okozhatott problémát ez sem ezért megcsináltam, de elcsúztam a végén és túlpörögtem. Újra megpróbáltam nagyobb sikerrel és utána egy felsővágással be is fejeztem. Nagyon boldog voltam és büszke magamra, mert ezt sikerült megcsinálnom. Még néhányszor megismételtem a mozudlatot. Egy kicsit el is fáradt a kezem ebben a nagy hadonászásban. Már alig vártam a következő feladatot. Azt gondoltam, hogy mos valami sokkal nehezebb fog jönni, mint például feldobom a kardot és utána ugrok és úgy csapok le. Azt is reméltem, hogy a képzés közben megtanítanak pár jutsut, amelyekkel erősebbé válhatok és igazi kardforgatóvá. Természetesen még nem voltam olyan erős, hogy valami nagyon erős technikát megtanuljak, de kisebb, hasznos technikákat igen. Már nagyon vártam, hogy folytatódjon a képzés, és reméltem, hogy én is kardforgató leszek a végén.

// Bocsánat a késésért és a gyenge postért az élet közbeszólt.//

//Elnézést a késésért, szoknom kell az új munkámat, és a vele járó fáradtságot. Ha elkéstem, kérlek jelezz és kiírom magam.//

A szórakozásnak vége, jöhet élesben az edzés, mármint ami a kardokkal való gyakorlatot jelenti. A mester az akadémián való alap felállást kéri tőlünk, és hogy az imént kapott fegyverrel egy félköríves, majd egy fentről lefelé haladó vágást ejtsünk a levegőben, ezt pedig ismételjük meg aztán többször. Talán azt próbálják megfigyelni, ki hogy bánik a fegyverével, kinek milyen tiszta a vágása, milyen a sebessége, és technikája. Mindenesetre én is beállok a sorba, majd felveszem az akadémián és a klánházban tanult alapállást, a lehető legjobb formációban alkalmazva a vékony kardot. Ahány fegyver annyi stílus, nyilván egy ilyen karddal nem erőből fogok csapni, az ilyen könnyű gyors pengéket ügyességgel forgatják, de legfőképp a sebesség a mérvadó.
Felveszem az alapállást, át teszem az egyensúlyom a bal oldalamra, majd jobbról kicsit lentebbről indítok egy félköríves vágást, ügyességemet és sebességemet kihasználva, majd egyből hátrébb is lépek egyet, hogy megtartva a lendületet fentről ismételjem meg ugyanezt lefelé. Figyelem, mennyire esik kézre a fegyver, mennyire vitt magával a lendület, s minden újabb gyakorlatot követően irányítom az egyensúlyom, hogy megtaláljam a megfelelő fogást.
Szép lassan kezdek együtt mozogni a fegyverrel, érezni annak hegyét, élét, a korlátait, a markolat súlyosságát és kényelmességét. Szinte már saját mozdulatokkal spékelném meg a gyakorlatot, de az utasítást követvén maradok az alapoknál, csupán kicsit viszek bele a klánháznál tanult stílusból.

//Még egyszer elnézést, és köszönöm, hogy megvártatok, többé nem fordul elő!//

//Köszönöm! Utolsó eset volt, hogy várni kellett rám!//

Minden rendben ment, mindenki lelkiismeretesen és akaratosan végzi a ránk bízott gyakorlati feladatot, akinél pedig mégis hiányosságot vélnek felfedezni, Tsugahara ott terem és kijavítja azt. Ki gondolta volna, hogy ez az egyszerű gyakorlat ennyit kivesz az emberből, leszámítva az idáig tartó futást, bár azok akik nagyobb fegyvert forgatnak jobban átérezhetik ezt, még szokniuk kell pengéjük súlyát, még akkor is, ha a fa könnyebb, mint az edzett acél. Én jól jártam a sajátommal, bár nem garancia, hogy ugyanilyet fogok kapni, hiszen ezek az előző generáció fegyvereinek másolatai, lehet most ilyet forgatok, de később egy hatalmas kétkezes pallost kapok.
A következő gyakorlat sem tűnt megerőltetőnek, tíz embert kiválasztottak, s őket a kiképzőterep szélére vezényelték, úgy tűnik különböző gyakorlatokat fogunk végezni, habár én először azt hittem csapatharc lesz. Milyen mókás lett volna pedig.
Chakravezetést fogunk gyakorolni ideiglenes pengéinkbe vezetve azt, s úgy kell megismételni az előző feladatot. Annyi lesz az én szemszögemből a különbség, hogy most nem a nyilamba vezetem a chakrát, hanem a fakardra, bár ügyelnem kell rá, nehogy kiszabaduljon belőlem némi méreg, mert az számomra még végzetes lehet, nem vagyok még felkészülve a mérgező chakra irányítására.
Felvettem ismét az alapállást, majd mindkét kezemmel megmarkoltam kardom markolatát. Megpróbáltam kizárni a külvilágot, a csapással kombinált üvöltéseket, a minket körülvevő erdő zajait, és minden kósza gondolatot, melyek megzavarhatják koncentrációmat. Felkaromból, vállaimból kezdtem el áramoltatni a chakrát, éreztem, ahogy fokozatosan halad a tenketsu pontjaimon egyenesen a tenyerem felé, hol meg kell találnom az összhangot a fakard anyagával. Nem akartam egyszerre sokat szabadjára engedni, először szokni akartam az érzést, hiszen merőben más, mint nyílvesszőbe áramoltatni, főleg, hogy nem tudtam, a kard chakraérzékeny-e, jobban válaszol-e a rajtam átáramló energiára, vagy tényleg csak egyszerű faragott gyakorló penge.
Amint éreztem, hogy felszabadul a chakra, sóhajtottam egy mélyet, majd villámgyorsan próbáltam kivitelezni a technikát, még akkor is, ha Tsugahara az erőre hívta fel a figyelmem. Több erőt vittem bele, mint eddig, de a hangsúlyt a gyorsaságba fektettem, a kezeimen lévő súlyokkal próbáltam olyan sebességet kivitelezni, ami egy átlagos csapást felülmúl. Még ha nem is sikerült úgy első, mint ahogy reméltem, nagy volt a különbség a chakrával feltöltött csapás és az előző gyakorlat között, így hát újra nekilendültem, hogy most még több energiával töltsem fel a kardot, lehetőleg úgy, hogy minél kevesebb chakra menjen veszendőbe. Ez még nekem nehezen megy, hiszen kardba eddig nem áramoltattam chakrát, így nem meglepő, ha két gyakorlat kivitelezése között több ideig molyolok, mint a többiek. A kivitelezés most a lényeg, nem a mennyiség, és erre Tsugahara sem hívta fel a figyelmem, a lényeg, hogy megismerkedjem az általam forgatott pengével, és hogy miként hat a technika beleáramoltatott chakra segítségével.

A bemelegítés megtörtént, és a kardot tökéletesen kiismerte a jounin. Következhetett a nehezebb gyakorlat, chakrát összpontosítani a fegyverbe, és úgy suhintani a levegőbe. Ezen támadás csak azon mivolta miatt lehetett nehéz, hogy felismerjük a fegyvert, és a chakránkat áramoltassuk végig rajta, majd tartsuk fönt ezt az állapotot egészen addig, amíg egy félkörívet írunk le a kezünkkel, de csak másoknak lehetett nehéz. Feng még évekkel ezelőtt elsajátította a Hien stílus művészetét, ami pontosan ezt foglalta magába, így már tapasztalatból, a kezében lévő tenketsu pontokon keresztül a fegyverbe áramoltatta szél elemű chakráját. A zanbato pengéje körül megjelent a kék aura, ami élesítette, és meghosszabbította a fegyvert, és a szél hangja süvített a pengén. Megszokta már ezt a mozdulatsort, hiszen otthon is van egy Fuuton chakrára érzékeny katanája, és pontosan tudta, hogy most képes lenne átvágni egy sziklát is, nem csak egy ember nyakát. De, azért folytatta a gyakorlatsort, és villámgyorsan vágott maga előtt, félkörívben. A penge kék csíkot húzott maga után, nehéz, sűvítő hangot hallatot, majd megállt a másik oldalon. Ekkor a jounin fogást váltott rajta, és hirtelen, a másik irányba, megismételte a mozdulatot. Ez így ment egy tíz percig, mikor már tudta, hogy tökéletesen megy neki a mozdulat, bár nem is várhattunk mást, hiszen már egy éve folyamatosan használja ezt a stílust, így már tudja, hogyan kell más fegyvereken is alkalmazni. Ekkor kezet cserélt, kezdte elölről a gyakorlatot, és húsz perc múlva be is fejezte. Lihegve eresztette le a fegyvert, nem gondolta volna, hogy ennyire megizzaszthatja a feladat. ~Na, most mit tervel ki Tsugahara? Csata, újabb mozdulat, pihenés, kardviadal, mindenféle technika használata nélkül? Várom már a következő lépést.~