Kuroda Nobu
2 posters
1 / 1 oldal
Kuroda Nobu
Kuroda Nobu Vas. Jan. 06 2013, 22:41
Név: Kuroda Nobu
Kaszt: Genin
Falu: Kumogakure no Sato
Kor: 12
Nem: Férfi
Vércsoport: A+
Felszerelés: 5 Kunai, 5 Shuriken, 10 Robbanójegyzet, 10m drót, 5db füstbomba, 10db Makibishi-tüske, 2 db Fumma Shuriken, 1db Katana, 1db elsősegély készlet, 1db shurikentartó, 1db övtáska
Jellem: Sokszor közömbös, éppen ezért nem nagyon nyit senki felé sem. Bár néha úgy beszél, valójában nem a magabiztosság a legfőbb tulajdonsága. Sokkal inkább a megfontoltsága. Többször átgondol mindent, nem siet el semmit sem. Nem szeret vitákba keveredni, inkább csendben meghúzza magát, azonban ha mégis előfordul, hogy belerohan egy nézeteltérésbe, akkor harcol a maga igazáért.
Előtörténet:
A nevem Kurod Nobu. 12 évvel ezelőtt születtem Kumogakure no Satoban, ami mái napig is - az okát nem tudom pontosan - de a kedvenc helyem. Bár nem mintha nagyon körbeutaztam volna a világot, de az biztos, hogy nagyon megfogott a falu a maga hegységes vidékével. Az a falu melyben oly sok kedves lakó él, az a falu amelyik olyan csodás a sziklás hegyvidékkel, ami olykor-olykor a felhőket karcolja, az a falu ahol a számomra legfontosabb ember élt, a bátyám Hisaki. Mindenkinél jobban szerettem a bátyámat, ami talán annak is volt köszönhető, hogy gyerekkorom óta ő nevelt. A szüleink, a falu shinobiai egy igen fontos és veszélyes küldetésen hunytak el még 3 éves koromban. Nem nagyon ismertem őket. Viszont sosem gondoltam úgy a halálukra, hogy a falu műve, hogy a falu hibájából nem lehetek velük. Ellenkezőleg. Tiszteltem őket. Tiszteltem és nagyon fájó pont volt a számomra. Megtették amit megköveteltek tőlük, bizonyosan jó cél érdekében adták az életüket, a faluért. Ha nem is pontosan ez, de valami nagyon hasonló lett az én álmom is, miután megtudtam pontosan mi is történt velük. Aznap íratott be Hisaki az akadémiára, eddig csak az volt az ürügy, hogy a szüleim is shinobik voltak, akkor legyek én is az. De azzal, hogy a bátyám mindent megosztott velem teljesen új értelmet nyert az életem. Hisaki egyébként egy nagyon kedves fiatalember volt a maga 24 életévével, és meglepő módon egy egyszerű kis boltot vezetett a lakásunk alsó szintjén. Ő sosem szeretett volna shinobi lenni, nem szerette a hadakozást, a gyilkolást, a fárasztó edzéseket. Azonban nem is ellenezte az akadémiára való beíratásomat, hisz tudta, hogy a szüleink is ezt akarták volna. Sosem mutatta ki, de az évek során nekem feltűnt, hogy ő igenis haragszik a falura. Pont az ellenkezője volt a véleménye ebben a témában, nem úgy mint nekem. A faluhoz való hűségemet semmi nem törhette volna meg. Ezt a hazafias érzést az edzéseimen tudtam igazán kamatoztatni, mert rájöttem, hogy minél erősebb ninja leszek, annál többet tudok segíteni a falunak.
Egy nap az akadémián - már végzős voltam - kicsit későbbre nyúlt az edzés, mint amennyire szokott, már kezdett besötétedni, szinte már csak a holdfénye volt az ami valamicske gyér megvilágítást nyújtott. A kiképzőterepen voltam én és még pár másik akadémiai tanuló. Ez olyan szorgalmi edzés volt, és örömmel láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen komolyan veszi az edzést. Azonban rögtön megváltozott a hangulatom amint megláttam, hogy kik is azok. Ők voltak a "nagymenő" srácok, közülük is kitűnt a "vezérük" a legkegyetlenebb diák. Már amennyire kegyetlen lehet egy gyerek közel 12 évesen. Ő volt az a bizonyos "nagymenő" srác, aki minden nap kiszemel magának valakit, és megpróbálja durván megalázni. Már korában is volt egy-két csípős beszólása hozzám, de nem nagyon tud feldühíteni, ha engem sértegetnek, meg amúgy sem vagyok az a könnyen feldühödő ember. De ha a megfelelő sértéseket vágják hozzám, akkor nem bírok uralkodni magamon. Nem is engem sértegetett, hanem a bátyámat.
- Hogy is hívják a bátyádat.. Hisaki!!??? - mondta fennhangon - Az a szerencsétlen még egy hozzád hasonló kis nyápiccal sem bírna el. Túl gyáva ahhoz, hogy ninja legyen, mi!??
'Csak nyugalom Nobu, nyugalom...' - próbáltam fékezni az indulataimat, de a srác csak folytatta:
- Nah mi az Nobu!? Csak nem vissza akarsz bújni Anyuci szoknyája alá??? Jah tényleg, majdnem elfelejtettem. Már rég meghaltak. - mondta gúnyosan majd hangosan kacagni kezdett.
'Nyugalom Nobu...' - már a fogaimat csikorgattam és az öklömet szorítottam, könnyeim lassan végigcsordultak az arcomon.
- Hogy merészeled!!?? - mondtam szinte üvöltve, és a kiszemelt célpontom felé vettem az irányt, aki védekező pozíciót vett fel, várta a támadásomat. Annyira elborult az agyam, hogy nem voltam képes mindenre figyelni, és egy egyszerű mozdulattal a földre terített. Ezek után meg már tehetetlen voltam, csak ütött, és ütött és ütött. 'Miért vagyok ilyen gyenge??? Miért nem tudok kiállni a szeretteimért?? Miért??' Tovább sorozott volna, de valami sötét alak lerántotta rólam a támadómat, akit így alaposan a földhöz vágtak. 'Ki lehet ez az ismeretlen megmentő??'
- Meg ne lássam, hogy még egyszer hozzányúlj Nobuhoz!!! - szólt rá erőteljesen - Hallod!!??? Most pedig. Tűnés!! - hangja ismerős volt - Jól vagy Nobu? - hajolt oda hozzám, majd szépen lassan kitisztult a kép, és a bátyám arcát láttam. Csak bólintani tudtam, majd felsegített, és elindultunk haza.
Örültem, hogy segített, de arra is rájöttem, hogy milyen gyenge vagyok. Éppen ezért ha lehet, akkor még keményebben kezdtem másnap edzeni, és ha lehet, akkor még többre értékeltem Hisakit.
A genin vizsga már a küszöbön volt, kicsivel több mint 1 hónapnyi időm volt a felkészülésre. Mivel rengeteg energiát fektettem az edzésekbe, ezért a gyakorlati feladatokkal nem volt gond. A jutsuk terén is jeleskedtem, csakúgy mint az elméleti részeknél. Minden erőmet a vizsgára való felkészülésbe fektettem. Úgy nézett ki, hogy az én dolgaim remekül alakulnak, nem úgy mint a bátyám dolgai... Nem nagyon ment az üzlet mostanában neki, és hála a kíváncsiságomnak, na meg a vékony falaknak, szinte minden beszélgetést hallottam amit Hisaki és az üzletpartnerei lebonyolítottak. A baj ott kezdődött, hogy körülbelül fél éve lehetett az első nagy vita, amikor is valami uzsorások jöhettek a bátyámhoz. Feltételezem, hogy külső segítséget kért, újra be akarta indítani az üzletet, ehhez azonban pénz kellett, és mondanom sem kell nem a legjobbakhoz fordult. Már többször is jöttek követelni a pénzt, de Hisaki nem tudott fizetni, és mindig csak ígéreteteket tett. Azonban nem olyanokkal kötött üzletet, akik ezt méltányolják...
Egy késő éjszakán hangos robajra keltem fel, ami egyértelműen a szobám alatti helyiségből jött, Hisaki boltjából. Ilyen este már nincs nyitva a bolt, és mégis mi csaphatna ekkora lármát. Gyorsan lerohantam, nem is gondolkoztam, meg sem fordult a fejemben, hogy bajba kerülhetek. De amint leértem a lépcsőn a fordulóján megálltam és onnan leskelődtem, hallgatóztam.
- Már túl régóta nem fizetsz nekünk Hisaki. Mito-san nem díjazza az ilyesfajta viselkedést. - szólalt meg az egyik fekete ruhás alak, majd lassan előhúzta kardját hüvelyéből.
- Neeee, kérlek nee!! - könyörgött Hisaki - Valahogy csak megtudjuk beszélni..
- Hát persze, hogy meg... - kuncogott a fickó, majd kegyetlenül lemészárolta a bátyámat, aki egy hangot sem tudott kiadni magából, kettévágott teste szétterült a padlón.
Ledermedtem. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Mozdulni sem tudtam, a lábaim egyszerűen nem engedelmeskedtek nekem. Az egész életemet az a férfi jelentette, aki már holtan terült el a földön.
- Bátyám... - suttogtam halkan, a könny bőségesen ömlött a szememből.
- Hallottátok? Mi volt ez?? Ki van ott??? - a gyilkos hangja volt ez, észrevett - Gyere csak ide kisfiú, én nem szoktam félmunkát végezni. - arca mint valami őrülté, és azaz idegesítő kuncogás ismét előjött. Lassan közelített felém kivont kardjával, azt hittem itt a vég számomra is, de ekkor valaki megszólalt:
- Hé!!! Hagyd békén a fiút!! - szólt rá az egyik társa - Tudod jól, hogy Mito-san nem ezt bízta ránk. Amit megkellet tennünk azt megtettük. Most indulás, gyorsan el kell tűnnünk innen, még mielőtt valaki észrevesz. Messze van még Otogakure.
Azzal a fickó megfordult és én valahogy öntudatomon kívül utánakaptam, megragadtam az övét. A férfi azonnal megfordult és azzal a lendülettel a falhoz csapott.
Ennyire emlékszem a történtekből. A következő pillanatban már a kórházban voltam. Mint később megtudtam 1 hetet töltöttem ott eszméletlenül, és még 1 hetet kellett volna maradnom, de 3 nap után nem bírtam tovább, mennem kellett. Nem bírtam egyhelyben maradni. Még aznap este kilopóztam a kórházból és csak rohantam. Nem tudtam, hogy hova, nem volt semmi célom, de úgy éreztem hogy rohannom kell. Kissé ügyetlenül, többször megbuktam, elvégre sokáig pihentem, de úgy éreztem, hogy semmi sem állíthat meg. Mígnem akaratlanul az akadémiai edzőterepen álltam meg. Pont ott ahol még nem olyan rég a bátyám védett meg engem. Letérdeltem a gyakorlóterep közepére és zokogtam. Még nem volt időm feldolgozni a történteket, még mindig nem tudtam megbékélni, hogy nincs többé bátyám. 'Ismét gyenge voltam. Miért? Ő meg tudott védeni engem, én miért nem tudtam őt? Miért vagyok ilyen gyenge???' - kérdeztem magamtól kétségbeesetten, majd valamilyen különleges, érdekes érzés támadt fel bennem.
- Mito-san.. Otogakure... - motyogtam magamban. A bosszú, a tehetetlen düh érzése kerített hatalmába és attól a naptól kezdve nem voltam hajlandó senkivel sem bármiféle kapcsolatot létrehozni. Nem akartam újra elveszíteni senkit, az érzelmeimet elfojtottam, elástam a szívem legmélyebb gödrébe, és reméltem, hogy sosem talál rá senki sem.
Az élet azonban ment tovább, és hogy újdonsült céljaimat elérhessem, erősebbé kellett, hogy váljak. Éppen ezért is fektettem a maradék időmet újfent az edzésekbe, mert tudtam, hogy már közel a genin vizsga. Egy cél vezérelt, és ez a cél segített túltenni magam a fájdalmas érzelmeken. Új ember lettem. Az eddigi kedves Nobu eltűnt, és megmaradt a közömbös énem.
Eljött a genin vizsga napja. Nem jellemző rám, de magabiztos voltam, tudtam, hogy ezt meg kell tennem, ahhoz hogy erősebb legyek. A vizsga első részében két technikát kellet bemutatni. Az első a Kawarimi no justu a második pedig, a Jibaku Fuda: Kassei. A robbanó jegyzet aktiválásánál sokan elbuktak, de nekem ez volt az egyik kedvenc technikám, szóval a siker garantált volt. Ezután egy írásbeli rész következett, egy elméleti számonkérés, amire nem volt lelkierőm készülni az utóbbi időkben, de korábban rendesen megtanultam, így sikerült teljesíteni ezt a részét is a vizsgának.
Ezek után már a fejpánttal a kezemben távoztam az akadémiáról, hogy elkezdhessem a shinobik világát élni.
Kaszt: Genin
Falu: Kumogakure no Sato
Kor: 12
Nem: Férfi
Vércsoport: A+
Felszerelés: 5 Kunai, 5 Shuriken, 10 Robbanójegyzet, 10m drót, 5db füstbomba, 10db Makibishi-tüske, 2 db Fumma Shuriken, 1db Katana, 1db elsősegély készlet, 1db shurikentartó, 1db övtáska
Jellem: Sokszor közömbös, éppen ezért nem nagyon nyit senki felé sem. Bár néha úgy beszél, valójában nem a magabiztosság a legfőbb tulajdonsága. Sokkal inkább a megfontoltsága. Többször átgondol mindent, nem siet el semmit sem. Nem szeret vitákba keveredni, inkább csendben meghúzza magát, azonban ha mégis előfordul, hogy belerohan egy nézeteltérésbe, akkor harcol a maga igazáért.
Előtörténet:
A nevem Kurod Nobu. 12 évvel ezelőtt születtem Kumogakure no Satoban, ami mái napig is - az okát nem tudom pontosan - de a kedvenc helyem. Bár nem mintha nagyon körbeutaztam volna a világot, de az biztos, hogy nagyon megfogott a falu a maga hegységes vidékével. Az a falu melyben oly sok kedves lakó él, az a falu amelyik olyan csodás a sziklás hegyvidékkel, ami olykor-olykor a felhőket karcolja, az a falu ahol a számomra legfontosabb ember élt, a bátyám Hisaki. Mindenkinél jobban szerettem a bátyámat, ami talán annak is volt köszönhető, hogy gyerekkorom óta ő nevelt. A szüleink, a falu shinobiai egy igen fontos és veszélyes küldetésen hunytak el még 3 éves koromban. Nem nagyon ismertem őket. Viszont sosem gondoltam úgy a halálukra, hogy a falu műve, hogy a falu hibájából nem lehetek velük. Ellenkezőleg. Tiszteltem őket. Tiszteltem és nagyon fájó pont volt a számomra. Megtették amit megköveteltek tőlük, bizonyosan jó cél érdekében adták az életüket, a faluért. Ha nem is pontosan ez, de valami nagyon hasonló lett az én álmom is, miután megtudtam pontosan mi is történt velük. Aznap íratott be Hisaki az akadémiára, eddig csak az volt az ürügy, hogy a szüleim is shinobik voltak, akkor legyek én is az. De azzal, hogy a bátyám mindent megosztott velem teljesen új értelmet nyert az életem. Hisaki egyébként egy nagyon kedves fiatalember volt a maga 24 életévével, és meglepő módon egy egyszerű kis boltot vezetett a lakásunk alsó szintjén. Ő sosem szeretett volna shinobi lenni, nem szerette a hadakozást, a gyilkolást, a fárasztó edzéseket. Azonban nem is ellenezte az akadémiára való beíratásomat, hisz tudta, hogy a szüleink is ezt akarták volna. Sosem mutatta ki, de az évek során nekem feltűnt, hogy ő igenis haragszik a falura. Pont az ellenkezője volt a véleménye ebben a témában, nem úgy mint nekem. A faluhoz való hűségemet semmi nem törhette volna meg. Ezt a hazafias érzést az edzéseimen tudtam igazán kamatoztatni, mert rájöttem, hogy minél erősebb ninja leszek, annál többet tudok segíteni a falunak.
Egy nap az akadémián - már végzős voltam - kicsit későbbre nyúlt az edzés, mint amennyire szokott, már kezdett besötétedni, szinte már csak a holdfénye volt az ami valamicske gyér megvilágítást nyújtott. A kiképzőterepen voltam én és még pár másik akadémiai tanuló. Ez olyan szorgalmi edzés volt, és örömmel láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen komolyan veszi az edzést. Azonban rögtön megváltozott a hangulatom amint megláttam, hogy kik is azok. Ők voltak a "nagymenő" srácok, közülük is kitűnt a "vezérük" a legkegyetlenebb diák. Már amennyire kegyetlen lehet egy gyerek közel 12 évesen. Ő volt az a bizonyos "nagymenő" srác, aki minden nap kiszemel magának valakit, és megpróbálja durván megalázni. Már korában is volt egy-két csípős beszólása hozzám, de nem nagyon tud feldühíteni, ha engem sértegetnek, meg amúgy sem vagyok az a könnyen feldühödő ember. De ha a megfelelő sértéseket vágják hozzám, akkor nem bírok uralkodni magamon. Nem is engem sértegetett, hanem a bátyámat.
- Hogy is hívják a bátyádat.. Hisaki!!??? - mondta fennhangon - Az a szerencsétlen még egy hozzád hasonló kis nyápiccal sem bírna el. Túl gyáva ahhoz, hogy ninja legyen, mi!??
'Csak nyugalom Nobu, nyugalom...' - próbáltam fékezni az indulataimat, de a srác csak folytatta:
- Nah mi az Nobu!? Csak nem vissza akarsz bújni Anyuci szoknyája alá??? Jah tényleg, majdnem elfelejtettem. Már rég meghaltak. - mondta gúnyosan majd hangosan kacagni kezdett.
'Nyugalom Nobu...' - már a fogaimat csikorgattam és az öklömet szorítottam, könnyeim lassan végigcsordultak az arcomon.
- Hogy merészeled!!?? - mondtam szinte üvöltve, és a kiszemelt célpontom felé vettem az irányt, aki védekező pozíciót vett fel, várta a támadásomat. Annyira elborult az agyam, hogy nem voltam képes mindenre figyelni, és egy egyszerű mozdulattal a földre terített. Ezek után meg már tehetetlen voltam, csak ütött, és ütött és ütött. 'Miért vagyok ilyen gyenge??? Miért nem tudok kiállni a szeretteimért?? Miért??' Tovább sorozott volna, de valami sötét alak lerántotta rólam a támadómat, akit így alaposan a földhöz vágtak. 'Ki lehet ez az ismeretlen megmentő??'
- Meg ne lássam, hogy még egyszer hozzányúlj Nobuhoz!!! - szólt rá erőteljesen - Hallod!!??? Most pedig. Tűnés!! - hangja ismerős volt - Jól vagy Nobu? - hajolt oda hozzám, majd szépen lassan kitisztult a kép, és a bátyám arcát láttam. Csak bólintani tudtam, majd felsegített, és elindultunk haza.
Örültem, hogy segített, de arra is rájöttem, hogy milyen gyenge vagyok. Éppen ezért ha lehet, akkor még keményebben kezdtem másnap edzeni, és ha lehet, akkor még többre értékeltem Hisakit.
A genin vizsga már a küszöbön volt, kicsivel több mint 1 hónapnyi időm volt a felkészülésre. Mivel rengeteg energiát fektettem az edzésekbe, ezért a gyakorlati feladatokkal nem volt gond. A jutsuk terén is jeleskedtem, csakúgy mint az elméleti részeknél. Minden erőmet a vizsgára való felkészülésbe fektettem. Úgy nézett ki, hogy az én dolgaim remekül alakulnak, nem úgy mint a bátyám dolgai... Nem nagyon ment az üzlet mostanában neki, és hála a kíváncsiságomnak, na meg a vékony falaknak, szinte minden beszélgetést hallottam amit Hisaki és az üzletpartnerei lebonyolítottak. A baj ott kezdődött, hogy körülbelül fél éve lehetett az első nagy vita, amikor is valami uzsorások jöhettek a bátyámhoz. Feltételezem, hogy külső segítséget kért, újra be akarta indítani az üzletet, ehhez azonban pénz kellett, és mondanom sem kell nem a legjobbakhoz fordult. Már többször is jöttek követelni a pénzt, de Hisaki nem tudott fizetni, és mindig csak ígéreteteket tett. Azonban nem olyanokkal kötött üzletet, akik ezt méltányolják...
Egy késő éjszakán hangos robajra keltem fel, ami egyértelműen a szobám alatti helyiségből jött, Hisaki boltjából. Ilyen este már nincs nyitva a bolt, és mégis mi csaphatna ekkora lármát. Gyorsan lerohantam, nem is gondolkoztam, meg sem fordult a fejemben, hogy bajba kerülhetek. De amint leértem a lépcsőn a fordulóján megálltam és onnan leskelődtem, hallgatóztam.
- Már túl régóta nem fizetsz nekünk Hisaki. Mito-san nem díjazza az ilyesfajta viselkedést. - szólalt meg az egyik fekete ruhás alak, majd lassan előhúzta kardját hüvelyéből.
- Neeee, kérlek nee!! - könyörgött Hisaki - Valahogy csak megtudjuk beszélni..
- Hát persze, hogy meg... - kuncogott a fickó, majd kegyetlenül lemészárolta a bátyámat, aki egy hangot sem tudott kiadni magából, kettévágott teste szétterült a padlón.
Ledermedtem. Nem tudtam, hogy mit csináljak. Mozdulni sem tudtam, a lábaim egyszerűen nem engedelmeskedtek nekem. Az egész életemet az a férfi jelentette, aki már holtan terült el a földön.
- Bátyám... - suttogtam halkan, a könny bőségesen ömlött a szememből.
- Hallottátok? Mi volt ez?? Ki van ott??? - a gyilkos hangja volt ez, észrevett - Gyere csak ide kisfiú, én nem szoktam félmunkát végezni. - arca mint valami őrülté, és azaz idegesítő kuncogás ismét előjött. Lassan közelített felém kivont kardjával, azt hittem itt a vég számomra is, de ekkor valaki megszólalt:
- Hé!!! Hagyd békén a fiút!! - szólt rá az egyik társa - Tudod jól, hogy Mito-san nem ezt bízta ránk. Amit megkellet tennünk azt megtettük. Most indulás, gyorsan el kell tűnnünk innen, még mielőtt valaki észrevesz. Messze van még Otogakure.
Azzal a fickó megfordult és én valahogy öntudatomon kívül utánakaptam, megragadtam az övét. A férfi azonnal megfordult és azzal a lendülettel a falhoz csapott.
Ennyire emlékszem a történtekből. A következő pillanatban már a kórházban voltam. Mint később megtudtam 1 hetet töltöttem ott eszméletlenül, és még 1 hetet kellett volna maradnom, de 3 nap után nem bírtam tovább, mennem kellett. Nem bírtam egyhelyben maradni. Még aznap este kilopóztam a kórházból és csak rohantam. Nem tudtam, hogy hova, nem volt semmi célom, de úgy éreztem hogy rohannom kell. Kissé ügyetlenül, többször megbuktam, elvégre sokáig pihentem, de úgy éreztem, hogy semmi sem állíthat meg. Mígnem akaratlanul az akadémiai edzőterepen álltam meg. Pont ott ahol még nem olyan rég a bátyám védett meg engem. Letérdeltem a gyakorlóterep közepére és zokogtam. Még nem volt időm feldolgozni a történteket, még mindig nem tudtam megbékélni, hogy nincs többé bátyám. 'Ismét gyenge voltam. Miért? Ő meg tudott védeni engem, én miért nem tudtam őt? Miért vagyok ilyen gyenge???' - kérdeztem magamtól kétségbeesetten, majd valamilyen különleges, érdekes érzés támadt fel bennem.
- Mito-san.. Otogakure... - motyogtam magamban. A bosszú, a tehetetlen düh érzése kerített hatalmába és attól a naptól kezdve nem voltam hajlandó senkivel sem bármiféle kapcsolatot létrehozni. Nem akartam újra elveszíteni senkit, az érzelmeimet elfojtottam, elástam a szívem legmélyebb gödrébe, és reméltem, hogy sosem talál rá senki sem.
Az élet azonban ment tovább, és hogy újdonsült céljaimat elérhessem, erősebbé kellett, hogy váljak. Éppen ezért is fektettem a maradék időmet újfent az edzésekbe, mert tudtam, hogy már közel a genin vizsga. Egy cél vezérelt, és ez a cél segített túltenni magam a fájdalmas érzelmeken. Új ember lettem. Az eddigi kedves Nobu eltűnt, és megmaradt a közömbös énem.
Eljött a genin vizsga napja. Nem jellemző rám, de magabiztos voltam, tudtam, hogy ezt meg kell tennem, ahhoz hogy erősebb legyek. A vizsga első részében két technikát kellet bemutatni. Az első a Kawarimi no justu a második pedig, a Jibaku Fuda: Kassei. A robbanó jegyzet aktiválásánál sokan elbuktak, de nekem ez volt az egyik kedvenc technikám, szóval a siker garantált volt. Ezután egy írásbeli rész következett, egy elméleti számonkérés, amire nem volt lelkierőm készülni az utóbbi időkben, de korábban rendesen megtanultam, így sikerült teljesíteni ezt a részét is a vizsgának.
Ezek után már a fejpánttal a kezemben távoztam az akadémiáról, hogy elkezdhessem a shinobik világát élni.
Kuroda Nobu- Játékos
- Tartózkodási hely : Kumogakure no Sato
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 128
Re: Kuroda Nobu
Namikaze Minato(Inaktív) Kedd Jan. 08 2013, 01:57
Először is: Üdvözöllek az oldalon! ^^
Másodszor: Ez egy remek előtörténet! Bár már klisé cucc ez a sok "bosszúlgatás", egész érdekes dolgokat hoztál ki belőle
Remélem majd elkapod a gyilkos grabancát :3
ELFOGADVA!
Jutalom:
Írj Adatlapot és mehet a játék! ^^
Másodszor: Ez egy remek előtörténet! Bár már klisé cucc ez a sok "bosszúlgatás", egész érdekes dolgokat hoztál ki belőle
Remélem majd elkapod a gyilkos grabancát :3
ELFOGADVA!
Jutalom:
- (+ megvannak az alap Genin technikák)
- (+ha első elemnek a Villámot választod, megkapod még ajándékba a Raito: Kyuuden no Jutsu // Villám Stílus: Villámgömb Jutsu-t )
- +3 Chakraszint (tehát 103 ChSz)
- +ajándék Jutsu: Youji / Fogpiszkáló
- +3250 Ryou
Írj Adatlapot és mehet a játék! ^^
Yondi
Namikaze Minato(Inaktív)- Inaktív
Adatlap
Szint: S
Rang: IV. Hokage
Chakraszint: It's over 9000!!! @_@
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.