Városfal

//Itachi//

Suiren egyre közelebb ért úti céljához, ami Kusagakure volt, vagyis egyenesen a fővárosba kellett sétálnia. Csakhogy ez nem tűnt olyan egyszerűnek, mint ahogy azt elsőre gondolta a kunoichi. A városfalhoz közeledve egyre inkább lelassította a lépteit, nehogy észrevegyék vagy meghallják. Kirigakure-i kiképzésének hála csendesen tudott bármilyen terepen közlekedni, ám ebben az esetben nem ártott a fokozott óvatosság. Eddig elkerülte a háborús helyzeteket és nem is nagyon tudott a világ többi részéről. Tulajdonképpen semmi információja nem volt arról, hogy a kisebb országok melyik hatalmi tömbhöz csatlakoztak. A bejutás egyelő volt a lehetetlennel, legalábbis, ahogy most állt a helyzet. Víz nem volt a közelben, ami megkönnyíthette volna a dolgát, így csakis a szakértelmeire és a birtokában lévő közelharci technikákra támaszkodhatott. Szerencsére az elmúlt évek alatt megtanult úgy elbánni az emberekkel, hogy nem kellett jutsut használnia. Talán már nem Ariku Saya volt, aki kimonóban járt-kelt, de furfangossága a mai napig nem hagyta cserben.
- Hm - a hang, ami kijött a száján halk és rideg volt, mint ő maga, amikor belevetette magát az akcióba. Megpróbált a lehető legközelebb lopózni a falhoz, pont akkora távolságot tartva, hogy ne lássák meg. A terepet gyorsan az előnyére fordította, hiszen a sűrű bambuszerdő elég jó védelmet biztosított. A falat kellő távolságból is sikeresen meg tudta vizsgálni. A magasságát nagyjából három méter körülinek saccolta, ami pont elég is volt ahhoz, hogy a frontális támadást elvesse. Még, ha el is tudott volna odáig észrevétlenül jutni, a falon felfutva könnyed célpontot nyújtott volna az őröknek. Sajnos a fal közelében az erdő kissé megritkult, talán véletlen volt, de szándékosan is kivághatták a bambuszt, hogy nyíltabb legyen a terep. Az őrséget megkettőzték, hiszen javában készültek a háborúra, ráadásul a beérkező embereket még jobban átvizsgálták, mint egyébként. Suiren tudta, hogy ki kell találnia valamit, ám az éj leszálltát mindenképpen meg akarta várni.
*Nem kellett volna eldobnom a Namigakure-i fejpántot. Azzal most bejuthatnék.* Töprengett el a fehér hajú kunoichi, viszont ez a hajó már elment, nem mehetett vissza csak azért a Hullámok földjére, hogy előkeresse a tenger mélyéről a hitai-atéját. Tehát maradt a jól bevált módszer, vagyis a megtévesztés. Ebben egész ügyesre fejlesztette magát, és bár jó pár hónapot kihagyott, ami miatt kissé berozsdásodhatott ezen képessége, ám bízott magában. Lila lélektükrei végigpásztázták a terepet, majd úgy döntött, hogy egy kevésbé forgalmas, ám nem is teljesen elhagyatott részt fog választani. A nap további részébe eltávolodott a faltól, és nekifogott az előkészületeknek. Először is, egy kunai segítségével vágott némi bambuszt, amit elhelyezett a fal közelében. A tekercsbe pecsételt váltás ruhák közül elővett egy kabátot, amit szép virágminták díszítettek. Ugyan a közelébe sem ért egy kimonónak, azonban azt már nem hordott. A méregbe mártott senbonokat kézközelbe rakta, hogy gyorsan el tudja érni a fegyvereket. Néhány újat is elővett, majd a tégelynyi mérget is megidézte a másik tekercsből. A tűket alaposan belemártotta a folyadékba, ezúttal nem csak a végét, hanem a felét nyomta bele a méregbe. Az a néhány óra, amíg besötétedett, elég volt arra, hogy a bénító hatású keverék rászáradjon a fegyverekre. Az eszközöket visszapecsételte a tekercsekbe, majd azokat elrejtette a kabátjában. Haját szépen kiengedte, hogy ezzel is növelje a csáberejét. Hófehér bőre és ezüstös haja lágyan világított a holdfényben, ezzel még titokzatosabbá és hidegebbé téve a lányt. Suiren halkan közeledett a fal felé, ám egyszer csak felhagyott óvatos ninja viselkedésével és a legtermészetesebb módon odasétált néhány őrhöz. Természetesen annyira felmérte előtte a terepet, hogy megtudja, hol van a legkevesebb őr. Tehát, ha minden a legnagyobb rendben történt, akkor csak néhány férfival állt szemben. Különös szempárja végigpásztázta az őröket, majd az egyikük felé vette az irányt. Kecsesen lépdelt felé, majd egyszer csak megbotlott és lágyan hullott a férfi ölébe. Nagy valószínűséggel elkapta az ember, hiszen mégiscsak egy törékeny lányról volt szó. Ha ez sikerül, akkor Suiren megköszöni a segítséget, de közben előkészíti az egyik senbonját. Ha az őr nem figyel már annyira, akkor megpróbálja megszúrni a tűvel. Mivel a méreg kettő és öt perc között hat, addig sikeresen szóval kell tartania. Mivel a kunoichi nem a szavak embere, ezért inkább testi adottságait igyekszik bevetni elterelés gyanánt. Ha a férfi sikeresen elájul, akkor elkezdi tettetni az ártatlant, aki nem ért semmit. Ezzel csak oda akarja vonzani a többi őrt, hiszen egy rosszul lett társuk miatt csak aggódnak. A zűrzavarban igyekszik eltávolodni a helyszíntől, amennyire csak lehet. Amennyiben sikeresen eltávolít pár felesleges embert a főkaputól, a Henge no Jutsu segítségével felveszi egy öregasszony alakját. Elmegy az összevágott bambuszért, amit felvesz a hátára. Amint odaér a kapuhoz, remegve kezd el lépkedni.
- K-kérem, engedjenek be éjszakára a faluba, friss bambuszt hoztam a fal megerősítéséhez - mivel ez az egyetlen növényforrás, amely elegendő szilárdsággal bír, így nem nehéz kitalálni, hogy mit használnak a vályoggal együtt. Ha minden jól megy, akkor az őrök egy része a rosszul lett társukkal foglalkozik és fel sem tűnik senkinek, hogy egy idős nő kér bebocsájtást.

//Remélem így gondoltad, eddig még nem nagyon volt dolgom egyedüli bejutással, szóval igyekeztem a legjobban kihozni a helyzetemből.
Kép az öregasszony alakról: http://animemvc.com/Content/animes/howls_moving_castle/sophie_hatter.jpg //

Sajnos csak a terv egyik része működött, így most Suiren be lett szorítva a kis szobába. A helyzet feszültséggel töltötte meg a levegőt, ám a kunoichi rájött, hogy ha nem gondolkozik tisztán, akkor könnyen fogságba eshet. Még egyszer nem fogja elkövetni a hibát, amit a chuunin vizsgán vétett. Az élete most már igenis számított neki, tehát addig nem halhat meg, ameddig meg nem tudja az igazságot saját származásával kapcsolatban. Azért jött ide, mert tudni akarta a Kenshiro klán történetét, vagyis a sajátját is. Ha már eddig eljutott, nem fogja feladni egykönnyen. Arca hideg és érzelemmentes volt, akárcsak az idő nagy részében, amikor küldetéseken járt. A kockázatosabb lépést választotta, holott nyugodtan megvárhatta volna a reggelt. Feloldotta a Henge no Jutsu-t, hiszen már semmi szükség nem volt az álcájára. Ez is csak fogyasztotta értékes chakráját, amiből amúgy sem volt neki sok. Az olajat már sehogy sem tudta volna kimagyarázni egyik őrnek sem, illúzió technikákat pedig nem ismert, amivel félre tudta volna vezetni őket. Talán jobb lett volna valami kevésbé feltűnő technika, ám jelenleg azzal kellett beérnie, ami van. Újabb kézjelsorozatot mutatott el, egy újabb alap jutsu-ét, ami sokkal hasznosabb, mint azt a többség gondolná. Mivel az őrök, akik a falu felől érkeztek, pont az útjában álltak, úgy gondolta, hogy fel fogja használni az egyiküket terve végrehajtásához. Az ablakból jól látta a közeledő férfiakat, tehát ideje volt akcióba lépni. Ő sosem olyan ninja volt, aki félt a harctól vagy a sérülésektől, ezért a terve tényleg elég merész, vagy ha jobban tetszik, ostoba volt. A robbanó cetlis kunai-t beledobta a padlóba, majd aktiválta a robbanást. A lökéshullám nagy valószínűséggel a falhoz lökte, ami miatt jókora sérülést szerezhetett, ám ha minden jól megy, akkor aktiválódik a másik technika, amit előkészített. Ez pedig nem más, mint a Kawarimi no Jutsu. Ez a jutsu csak akkor lép működésbe, ha valamilyen erőhatás éri a ninját, tehát Suiren esetében a falhoz csapódás váltja ki. Ezzel együtt viszont az egyik őr kerül a helyére, akivel cserélt. Kihasználja az alkalmat és a robbanás okozta zűrzavarban igyekszik kitalálni, hogy mi legyen a következő lépése.
Amennyiben a Kawarimi nem sikerül, a robbanás ereje azért nem akkora, hogy elkábuljon, tehát igyekszik kimenekülni az ablakon, mielőtt még égési sérüléseket kapna. Így viszont szembetalálja magát a váltással, ám ezen a hídon majd akkor megy át, ha odaér.

//Itachi, mivel nem írtad, hogy pontosan honnan tudja Suiren a váltás érkezését, ezért feltételeztem, hogy az ablakból látta.//

//Köszönöm az ajándékot! ^^//

Suiren lihegve állt meg az egyik sikátorban, ami a közelben volt. Sikerült bejutnia a faluba és még mindig életben volt, ám ennek is megvolt a maga ára. A robbanás nagy zűrzavart okozott, de a taktika bejött. Gyorsan tovább kellett innen állnia, ameddig még a tűzzel voltak elfoglalva az őrök. Régen volt már, hogy éjszaka kellett dolgoznia, ezért érezte, hogy egyre jobban fárad. Vett néhány mély levegőt, hogy kitisztítsa a tüdejét és a fejét egyaránt. Fehér hajtincsei szépen világítottak az éjszakában, csakhogy ezzel is elárulhatta magát.
*Meg kell találnom a birtokot.* Jelentette ki magának a kunoichi. Sérüléseivel nem törődött, eleget kapott már az évek során, tehát hozzászokott. Több ideje nem volt a kis utcácskában ácsorogni, ezért el is indult, de nem a falu központja felé. Az öreg, aki megbízta, nem mondott semmi, hogy merre keresse a Kenshiro birtokot, ezért teljesen magának kellett rájönnie mindenre. A központot egyelőre a ninják miatt is igyekezett elkerülni. Arra is gondolt, hogy valami nagyobb épület lesz, tehát inkább Kusagakure külső részén kéne nekilátnia a keresésnek. Elkezdett futni és közben azon igyekezett, hogy elkerülje a forgalmasabb utcákat, tereket. A háztetőkön való ugrálást szintén elvetette, az túl feltűnő lett volna ebben a helyzetben. Reggelig szintén nem akart várni, a leszólítás pedig eléggé kockázatos ötletnek tűnt. Térképet nem látott sehol, ami megkönnyítette volna a tájékozódást a faluban, így csakis magára számíthatott. Megszokta már, hogy egyedül dolgozik, talán jobban is ment neki a küldetések végrehajtása. Korábbi társaival sosem jött ki, habár elismerte, jelenleg jó lett volna valaki, aki fedezi a hátát. Sötétlila szemei folyamatosan fürkészték az utcákat és a házakat. Kusagakure nem hasonlított egyetlen olyan shinobi falura sem, ahol eddig járt a kunoichi. Néha azért vállalta a kockázatot, felszaladt egy-egy ház tetejére, hogy onnan nézhessen még jobban körül. A tűz még mindig megvilágította a sötét éjszakát, habár igyekezett olyan messze kerülni a városfaltól, amennyire csak lehetett. Reménykedett benne, hogy éjszaka nem járkál annyi ember az utcán, így egyelőre nem vett fel új álcát, de már kitervelte a következő megjelenési formáját. Taktikája szerint egy nagyobb fajta épületet és hozzá tartozó udvart, kertet keresett. Elvégre egy klánról volt szó és arról ugyan tudott, hogy alig maradt tagja, de bízott benne, hogy az épület elég feltűnő egy ilyen kisebb faluban.