Tűz Szövetségének Főhadiszállása

Egy hatalmas erdővel körülvett tisztás, melynek közepén egy nagyobb kőépület áll.
Több ANBU-val és képzett Szenzor Ninjával védett terület. Itt tartózkodik többek között a Hokage, Raikage, Kazekage és Kusagakure no Enraku, valamint a teljes taktikai osztag.
Ha valaki erre a területre téved, igazolnia kell magát és ha illetéktelen személyekről van szó, akkor azokat a Kagék elé viszik.

// Szökőár - Konoha legdicsőségesebb csapata //

Konohagakure no Satouba való visszatérésem természetesen rangomhoz és személyemhez méltóan fenséges, de szolíd volt. Úgy sétáltam be a faluba, ahogy az tőlem, Konohagakure no Satu Hős Chunninjától elvárható. Magától értetődik, hogy út közben kihasználtam az időt és rendkívül fontos kérdéseken filozofáltam. Példának okáért azon, hogy én valójában a Lenyűgöző Kitori Musato vagyok-e, vagy pedig a Legendás Kitori Musato. A végén természetesen arra a megállapításra jutottam, hogy az első verzió túl szerény, a második pedig magától értetődik, ezért egyszerűen Kitori Musato maradok, ami azért is kézenfekvő, mert ez már önmagában egy fenomenális név, tekintve, hgy fényes orcájú személyem viseli. Amint így rendberaktam magamban a fontos dolgokat, meg is láttam a láthatáron szeretett otthonom főkapuját. Hosszú és fárasztó utam volt, ennek ellenére a galád és bárdolatlan Őr, valami középkorú Chunnin, közölte velem, hogy sűrgősen meg kell jelennem a Hokage színe előtt. Mint a kötelességtudat mintapéldánya, azonnal elhatároztam, hogy eleget teszek imádott Hokagénk könyörgő szavának és méltóztatok megjelenni a színe előtt. Mindazonáltal térképész nem vagyok, ennek okán pedig fogalmam sem lehetett hol van ez a hely, ahol Danzou-san a fogadásomra palotát építtetett, ezért a tájékozódás kis fennakadással járt. Mindenesetre itt vagyok!
Fontosságom teljes tudatában, az illemnek megfelelően - bár a hosszú út miatt enyhén porosan - állok most három másik, bár egyértelműen hozzám nem mérhető, társam mellett. Természetesen a sok vezető jelenléte kissé meglepett, nem gondoltam volna, hogy ennyien idefáradnak megcsodálni engem, a konohai árja Chunnint.
Figyelmemet el nem kerülheti semmi. Mosollyal ajkamon és tisztelettel állok, hogy megkapjam a szükséges utasításokat. Fáradt vagyok bár, hiszen a menyétek vidékéről érkeztem, de mint a Chunninok legjobbjainak egyike - ha megengedhetem magamnak, hogy ily' szerényen fogalmazzak - mindig készen állok az újabb kihívásokra.

// Előrebocsájtanám, hogy Musato arcméreteit tekintve, hosszú lesz ez a háború a csapat számára...   //

Feszülten vártam a fejleményeket a többiekkel az oldalamon. Nara Shikaku felemelkedett az asztaltól, ahol feltehetőleg a haditervek hevertek, majd felénk fordult. Elmondta, hogy a többiektől el kell szakadnom, mert külön küldetést kapok. Izgulni kezdtem, hogy mi lesz a teendőm, mert ötletem sem volt, hogy mi lesz egyedül a feladatom. Minden esetre jól esett a tudat, hogy teljes shinobiként tekintenek rám. Én is felsorakoztam a háború sakktábláján, én is kivehettem a részemet a falu és a szeretteim védelmében. Még ha az egyik leggyengébb gyalogként is álltam ott. De ki tudja? Lehet, hogy kinövöm a szerepemet és még az is lehet, hogy rajtam fog múlni az egész háború kimenetele! Persze ez nem valószínű, de ki tudja, hogy mit hoz a sors. Sőt... Konoha végre egy olyan helyet nyújtott számomra, amilyennel már évek óta nem rendelkeztem. Otthont. A sok évnyi fogság és vándorlás után végre volt egy hely amit az otthonomnak nevezhettem, így az otthonomat kellett megvédenem! Minden esetre a büszkeség eltöltött. 
*Végre megadatott az esélyem, hogy valami maradandót alkossak... Az esélyem, hogy emlékezzenek a nevemre! Végül is, ki ne szeretne legenda lenni?  Élni fogok ezekkel az esélyekkel, nem lesz ellenség, aki elbánhat Akihiro Jakennel! Kivéve ha még is. De az biztos, hogy az ilyen határozottság, mint az enyém nem fog egy könnyen megtörni a harcban.
Igaz, a legendává válásig még hosszú évek gyakorlása és a tudástáram hatalmas kibővítése szükségeltetik, de a háborús tapasztalatok mindenképpen jó alapozók lesznek.
Természetesen tudom, hogy milyen szörnyűségekkel jár a háború, de mindennek a pozitívumait kell nézni, nem igaz?
Ekkor egy titkárnő bújt elő a nagykutyák mögül és egy tekercset átadva tájékoztatott a teendőimről.
*Hmm... Szóval egy másik csapat? Szólhattak volna előbb is és akkor nem kell ide fölöslegesen elsétálnom. Na de mindegy, a parancs az parancs.
 - Azt megkérdezhetem, hogy pontosan mikor is van a találkozó? Csak hogy tudjam, hogy mégis mennyire kell sietnem.
Miután a választ megkaptam, a  mögöttem lévő hatalmas ajtó kitárult. Biccentettem a többiek felé, majd kisétáltam az épületből. Kint kinyitottam a tekercset és tanulmányoztam az útvonalat.
*A többieknek jó nagy előnye van, így nem lazsálhatok, be kell érnem őket, ha nem akarok egy jó hosszú és unalmas utat egyes egyedül megtenni a Villám Országába. Milyen unalmas lenne az út mindenféle társaság nélkül? És ki tudja milyen veszélyek leselkednének rám az úton.

Így hát nekiindultam az utamnak a találkozó pont felé, még egy shinobihoz képest is megfeszített tempóban, hogy beérjem a többieket. Így vette kezdetét életem egyik, valószínűleg nagyban meghatározó kalandja.


//Húha de furcsa volt az elejét leírni! Most először hallgattam zenét írás alatt (méghozzá Narutosat: )és nagyon fura volt. Mintha csak a zene beszélt volna, én meg leírnám azt amit mond  //

Már éppen indultam, hogy megkeressem a masszőröket, drága pajtásunknak, amikor két sötét alak manifesztálódott elő a vaksötétből. Ahogy jobban megnéztem a két szutykot rá kellett jöjjek, hogy ismerem őket. Vagyis csak az egyiket. De ettől nem lett jobb a kedvem, főleg hogy ez az a drágalátos ANBU volt, aki ott az erdőben szúrós szemmel nézett rám, és utána még a koponyámban is matatott. Hurrá, és most mi jön? Végbéltükrözés chakrával? Alig várom, hogy megtapasztaljam. 
Nyeltem egy nagyot, amikor azok ketten beléptek a fénybe és a barátunk elkezdett beszélni hozzám. Legalább a nevemre emlékszik. Bár miért ne emlékezne, amikor gyerekkoromtól idáig minden emlékemet lecsekkolta. Hoppá… Akkor tudja, hogy véletlen belevizeltem a patológián az urnába? Esküszöm nem volt direkt, csak már rohadt késő volt, ezt meg a wc-be tették, én meg piszoárnak néztem, na. Mázlimra nem volt benne senki. Legalább is még.
Na de visszatérve, az ANBU aki a Hjaku névre hallgat azt hiszem most előadta a protokolláris szarj be szöveget. Nem mintha hatott volna. Vagyis de hatott, mert ne már. Elég volt egyszer összeszűrnöm a leve az ANBU-val. És főleg hogy csak pár éve vagyok Konohai még csak nem is tetszem nekik. Pedig eskü a kisfiús sármom mindenkire hatással szokott lenni. Bár kire így kire úgy. És majd megkeresnek. Kik ezek? Jah az ANBU… valóban.
Amikor szólni próbáltam már sehol se voltak. Tipikus.
- Nektek is jóéjszakát!
Szólok utánuk a bajszom alatt morogva. Konkrétan az estém arról szólt, hogy futkározhattam össze vissza belesétáltam egy MELLékvágányba majd majdnem kipurcantam… megint. Konoha valóban nem unalmas. Csak sztereotip. Sebaj. Vár a puha ágyam, és a…. a rohadt életbe hol van a másik?!
- Ööööö Hjaku ha még itt van… volt ennek egy haverja. Az utoljára még a házamban tanyázott. És a másik… ki fogja megjavítani az ablakom?!
Mert igen még az is várt magára. Egy bazinagy lyuk tátong a szobám ablakán! Valóban hosszú estém lesz.
Hazaérve kicsi lakberendezésbe kezdtem. Persze előtte minden négyzetcentimétert leellenőriztem nehogy valahol egy dekányi marcona harcos is várakozzon rám vérben forgó szemekkel, és palacsintával… éhes vagyok.
Szóval, a nagy szekrényt betoltam az alak elé, amit kívülről előtte, egy használt paplannal leterítettem. Majd bent összetakarítottam az üvegszilánkokat, és eltettem őket egy kis dobozba. Majd odaadom Hjakunak hogy ezt lehet belekeverni a reggeli müzlijébe a rohadéknak. Had szenvedjen.  Ezek után nem volt más dolgom mintsem beboruljak arccal előre az ágyba. Odakint már elkezdett feljönni a nap. Én pedig csak annyit gondoltam:
~ Húzz vissza aludni és ne világíts, mint egy rohadék… ~
Igen eddigre már kifogytam a szuszból, és a vicces hasonlatokból.

Nyálas párnám csak úgy kidobott az ágyból. Vagyis inkább legördített onnan. Az első órák borzalmasak voltak, főleg hogy minden apró zajra felkeltem. De hát ezt teszi a paranoia, meg az, ha az utcán fél hétkor verik a gyereket. Mondjuk megérdemelte elvégre ne szép dolog kaviccsal dobálni a szomszéd macskáját. Főleg hogy az öregasszony gyorsabb seprűvel, mint valami boszorkány.
Lényeg a lényeg már magasan járt a nap, amikor is elindultam, hogy valami ehetőt kerítsek, meg megjavítgassam az ablakom. Gyorsan beugrottam az első boltba és megpakoltam a szatyrokat mindenfélével majd ki is perkáltam a megfelelő összeget és indultam is volna haza, ha az a drága ANBU nem tűnt volna fel ismét az orrom előtt. Egyből két dolog jutott az eszembe. Hjaku fenyegetése miszerint megkeres. És az hogy nem ehetek semmit, pedig már morog a gyomrom. Nem sok a félelem reggelire, és a beszarás sem ebédre. Egy jó rántott csirke elég lenne, de ehelyett cellulózt kell falnom. Várjunk mi?
Hjaku hivatalos monoton hangon előadta, hogy kellek a Hokakénak… Hokadénak… Ho-Ka-Génak. Csak meglett. És mehetek a frontra. A hova?
Döbbenetem csak nagyon halványan látszott arcomon, a leesett államon kigúvadó szemeimen, és az elakadt lélegzetemen, a verejtéken mely azonnal elkezdett vízesésként megjelenni a homlokomon. Szóval jah, ezt nem volt egyszerű feldolgozni. És elgurultak a szatyraim is de mire szólhattam volna annyit is hogy „szent habakukk” addigra Hjaku volt nincs. Csodás. És ki fogja megjavítani az ablakom?

Miután összekapartam magam hazavittem a dolgaimat, összeszedtem, amire úgy éreztem szükségem lesz a csata alatt azt bepakoltam a táskámba, és megindultam a kijelölt találkozási pontra. Előtte azért bekaptam egy valami gyors kaját, amire azt mondták laktató, de én csak még éhesebb lettem tőle.
Amint befutottam a hatalmas kétszárnyú ajtón túl (persze a strázsának ott kellett lobogtatnom a kivégzésem papírját, hogy odaeresszenek a bitófához) a látvány kiégette a retinámat. Vagyis inkább csak túl sok volt az információ. Híres Konohai személyek görnyedtek az asztaloknál és beszélték meg kik hogyan patkoljanak el. Nem éppen szívderítő. Amott egy Shikaku pózol egy Tremburival… ugye? Nem Temari az. Rossz a névmemóriám úgy tűnik. Az asztalnál pedig a Hokake… Hokage. Nah. Az ül. Te jó ég úgy néz ki, mint egy rossz múmia. Elcseszték volna a bandázsozást? Tudtam én, hogy a mumifikálás körülményes tud lenni, de ennyire? Mondjuk hallottam érdekességeket arról, hogyan is került ilyen helyzetbe. Némelyik nevetséges egyik másik meg csak abszurd. De a kedvencem az az, hogy egy nyugati útja során összefutott, egy Jóképű zsenge ifjú, de hihetetlen erejű varázslóval, aki nyugati varázslatot, valami woodoo-t alkalmazott rajta, és most emiatt takarja magát, mert olyan sérüléseket szerzett. Mintha azt mondták volna késett valamivel. És ez volt a bosszúja. De mindegy is, a lényeg, hogy engem ne woodoozzon össze.
Mellettem sorakoztak még ninják, feltehetőleg a jövőbeni csapatom. Ééééés az egyiket el is küldték. Pech. Bár ez így nekem is az főként, hogy egyel kevesebb potenciális célpont van. És így megugrott a százalékos esély arra, hogy az én seggemből csináljanak kalocsai mintás terítőt. Na de mindegy is. jöjjön, aminek jönnie kell. Amúgy is csak egy medikus vagyok. Nem hiszem, hogy bedobnának a mélyvízbe. Vagy mégis?  

// Csak befutottam én is  És higgyétek el. Nem csak Musato arcától lesz hosszú a front ^^ //

//Nekem már volt dolgom korábban Danzo-val, szóval látásból már felismerem. Kaptam tőle küldit anno...//

A háború szépen lassan elterjed a világban. Ma még vannak független nemzetek, de ha ez sokáig így fog haladni, akkor hamarosan mindenhol a harcokra fognak készülni. Ráadásul ezt nem csak a felnőttek és magas rangúak vívják. A genineket is bevonják az ütközeteknél. Nem minden esetben harcolnak a frontvonalon, leggyakrabban a háttérben kapnak feladatokat. Viszont akit már elég erősnek tartanak, azzal megeshet, hogy ütközetekben vesz részt. Ráadásul úgy néz ki, én is ezen szerencsések közé tartozok.
Csak állok és figyelek. Nem merek megszólalni, de a tekintetem azért alaposan körbejáratom a termen. Egy egész nagy helyiségben vagyunk, mögöttünk két ANBU áll, illetve egy kétszárnyú ajtó. Előttünk, egy asztalnál hárman ülnek, illetve ketten pedig mellette állnak. Danzou samát azonnal felismerem, hisz tőle kaptam már küldetést. A másik két személyről nem tudom miféle, de sejtem hogy ők is valami fejesek lehetnek. Két oldalt, Temari és Shikaku áll. A kunoichit csak hírből ismerem, illetve párszor láttam már Konohában. Shikakut pedig nem igazán kell bemutatni, bár személyesen még nem igazán volt hozzá szerencsém. A kérdés már csak az, mi a dolgunk? A mellettem álló shinobikat nem ismerem, vagy legalábbis nem rémlik, hogy volt-e dolgom velük. Viszont a képességeimet ismerve, nem éppen az lesz a dolgom, hogy hajókat pakoljak meg ellátmánnyal, vagy falakat erősítsek meg. Ráadásul akkor nem is kellene itt állnunk, az ilyen kisstílű feladatokat bármelyik kisebb parancsnok a nyakunkba tudja sózni... Szóval miért lehetünk itt?