Kurai Akuma

Konoha Raiken // Levél Villámököl

Egy hatalmas ütést mérhetünk ezzel az ellenfelünkre mely messzire repíti azt, csak ki kell várni a jó alkalmat és akár döntő csapás is lehet!
Szint: C
Pont: 20
Chakraszint: 150 

Akasuna no Sasori engedélyével


I. Konoha Raiken // Levél Villámököl
 
- Akuma, gyere, ideje tovább állni!
- Hm? Hagyj békén, még bőven van időnk!
- Azt mondtam, gyere le onnan, te szaros kölyök!
- Állandóan a te "szarod" takarítom. Itt te vagy az egyetlen szaros, vénember! Legközelebb talán nem 10 fogásos vacsorára, hanem néhány pelenkára kellene annyit költened!
- Teee...
A fa, melynek ágán kényelmesen ücsörögtem, hirtelen igencsak megremeg. Azt hiszem, ki is repült alólam. O.O Ja, nem, csak én estem le róla. Lényeg, ami lényeg, a földre érkezés fájt. Nagyon.
- Ez mégis mi volt, vén kecske? - kérdem némi tomporsimogatás után, miközben lábra állok.
- Valami, amit te az életedben nem tudnál megtanulni - von vállat.
- Ne fogadj rá, csoroszlya!
Szeme ebben a pillnatban felém villan. Megindul felém, olyan gyorsan, hogy követni is alig tudom, majd nyitott tenyérrel gyomron vág. Nem is akárhogy... Méterekkel odébb érek csak földet, eléggé kábán.
- Franc...
- Ha elviselni sem tudod, akkor biztos, hogy használni sem.
- Ha egy tulok nekem jön, még jó, hogy alulmaradok. A technika tudása egy dolog, de a te erőd sokkal az enyém fölött van. Még...
- Óh, csak nem azt hiszed, hogy utolérhetsz? - kérdi nevetve.
Hogy az a... Mégis hogy mer kinevetni? Felkelek és felé kezdek lépkedni. Azt hiszem, tényleg itt az ideje menni.
- Csak egyszer kapjalak el... - morgom közben az orrom alatt.
Azt hiszem, meghallotta. Már csak azért is sejtem, mert a következő pillanatban ismét fájdalmat érzek, majd egy az egyben megszűnik minden. Se kép, se hang.


- Konoha Raiken // Levél Villámököl - hallom a számomra ismerős hangot ébredésemkor.
- He?
- A technika, amivel leszedtelek a fáról. És amivel repülni küldtelek, majd kiütöttelek, kölyök! Mi az, hogy nem tudod, hogy miről beszélek?
- Nem értek kecskéül - jelentem ki szárazon.
- Akkor majd a káposzta megtanít rá, hígagyú! A technika lényege, hogy olyan ütést tudj mérni az ellenfélre, ami jócskán fel van erősítve. Az erőd többszörösét juttatja egyetlen ütésbe. És persze minél erősebb vagy, ez is annál hatékonyabb. Tehát neked felesleges, mert a légynek sem tudnál ártani.
- Francokat! Ha már elmondtad, meg fogod nekem tanítani, vénség! - pattanok fel, megragadva ruháját nyakánál.
- Heee? Mégis mit képzelsz magadról?! - kiált arcomba, majd ismételten kapom a már sokadszorra tapasztalt ütést.
Egyenesen a mögöttem lévő falnak csapódom. Na szép. Most már tudom, hogy milyen erővel is bírhat. A kérdés csak az, hogy hogy fogom megtanulni.
- Kellj fel és gyere ki. Megpróbálom megtanítani neked, de figyelmeztetlek... Ha rövid időn belül nem érsz el fejlődést az ügyben, abbahagyom. Utána pedig valahányszor megkérsz a befejezésre, kapsz egy ilyet - vigyorogja.
A nyomorult. Tudom jól, hogy mennyire élvezi, hogy a falra kenhet. De lesz ez még így se. Csak várja ki a végét. Én fogom eltenni láb alól, az már egyszer biztos. Azt viszont már előre tudom, hogy miféle kiképzés vár rám odakint. Összekapva magam ki is sétálok. Ő már ott vár a ház előtti kis tisztáson. Kezeit vigyorogva kezdi ropogtatni, amint meglát az ajtóban. Sóhajtok egyet, veszek egy mély levegőt lehajtott fejjel, aztán felnézek rá és elvigyorodom.
- Kezdjünk bele, szatyor!
- Ó, már el is kezdtük. A lényeget tudod. Itt az ideje, hogy megpróbáld alkalmazni is.
- Alkalmazni? Persze, a lényeget tudom, de hogy kell végrehajtani? Mert szerintem az lényegebb a lényegnél.
- Jó néhányszor tapasztaltad már, rájöhettél volna ennyi idő alatt, béna!
- Francokat!
- Gyere rá szaros, vagy véged! Csak azt a technikát használhatod most, világos?
- Hogy? - kérdem, de már előttem is van.
Ütését épphogy el tudom kerülni. Mi az, hogy csak azt a technikát használhatom? Na jó, rendben!
- Majd én megmutatom neked, banya! - kiáltom, kezemmel pedig készülök az első ütésre, ami... hasztalan.
Hiába a próbálkozás, meg sem érzi. Karomat ezek után megragadja, amíg én pillanatnyi leblokkoltságom élem, aztán elhajít néhány méterre.
- Egy hibapont! - vigyorogja és már jön is utánam.
Ahogy látom, szándékosan hagy olyan helyeket, ahova üthetnék. Az ilyesmihez nagyon ért, de ha akarná, soha az életben nem találnék rajta rést. Akkor addig kellene ütnöm, amíg én magam nem nyitok egyet. Ez viszont jelenleg lehetetlen.
A következő ütésem is hiábavaló. Talán még rosszabb volt, mint az első próbálkozás. Ennek oka a kétségbeesés lehet, ami akkor tört rám, mikor hirtelen gőzöm sem volt, hogy mit kellene csinálni. Pedig bizonyára egyszerű. A test tulajdonságának manipulálása a saját chakrámmal. Ez esetben a karomé. A chakrám sejtjeimbe juttatásával, el kell érnem azt, hogy a karom egy pillanatra nagyobb ütőerőre tegyen szert. Ha ez sikerül, méghozzá a megfelelő időben, akkor nyertem. És akkor leshet majd a vénség.
Időbe telt kitapasztalnom, miként tudom karomban tartani, pontosabban oda irányítani chakrám. Az időzítésen viszont még van mit javítani. Az a szörnyeteg újra és újra elhajított. Az biztos, hogy kék-zöld folt leszek mindenhol holnapra.
- Feladod végre?
- Azt már nem, kecske! - mordulok fel két lihegés között.
Ő ezt hallva elégedetten elvigyorodik. Felveszi alaptartását, utána ahogyan eddig is, nekem ront. Első lépésem most is ütésének kikerülése. Nem egyet kaptam ma már tőle, semmi kedvem egy újabbhoz. Jobbjával egyenesen üt. Én balra, oldalra kilépve kikerülöm azt. Könyököm hátra húzom, aztán teljes erőmből, már ami karomból telik, megütöm. Ezúttal mintha kicsit megrezzent volna. Ennek ellenére, ahogyan ma már sokszor, most is az égben kötök ki. Hogy hogyan? Egyszerűen elvigyorodott az a szemét, csuklómnál fogva eltaszított, majd mielőtt még elesnék, újra megízleltette velem, hogy milyennek is kellene lennie az általam próbálgatott technikának.
- Haladsz, taknyos! De még mindig nagyon messze vagy a jótól.
- Akkor mond meg, hogy mit szúrok el, vénember! Elvégre te vagy a tanár nem?
- Tévedés, nem a tanárodnak szegődtem, hanem az anyádnak.
- Egy anyának még jobban kellene segítenie... Egy francokat vagy te az anyám!
- Vérszerint nem, és tényleg, nem is érzem úgy, hogy az lennék, de attól még ugyanannyi bajom van veled. Vagy még több, kölyök! - kiabál már ő is.
Ezek után néhány próbálkozás múlva kidőlök. Többre nem jutottam. A mai nap... Fejlődtem valamit, de nem eleget. Közel sem eleget. A francba!
 
- Kelj fel, szaros! Nem érünk rá húzni a lóbőrt. Eddig egy-null ide! A mai nap végére kettő-null lesz. Már alig várom! - vigyorogja, miközben nyújtózkodik ágyam felett.
Néhány perc múlva már ismét kint állunk, egymással szemben.
- A szabályok mint tegnap. Emlékszel még rá ugye?
- Hm? Csak nem gond van a memóriáddal, vénember? Persze, hogy emlékszem, ha szeretnéd elmondom neked!
- Semmi szükség rá, kölyök! Rám nem vonatkoznak a szabályok - von vállat és már támad is.
Ez a nap sem más, mint a többi. A karommal már nagyobbat tudok ütni ugyan, de ez nagyon kevés. Mit csinálok rosszul? Mi az, amit ő másképp csinál? Ugyan a chakráját nem látom, de a mozdulatait igen. Mit rontok el? Pontosabban, mikor rontom el és hogyan? Ezekre a kérdésekre nem kaptam még választ. És a mai nap... már nem is fogok.
 
- Hé, az egész éjszakát kint töltötted, a nappalodat is ott akarod? Egyél, szedd rendbe magad aztán gyere vissza. Tegnap nem bírtad valami sokáig.
- Csodálkozol, mikor szétvertél az első nap? És tegnap még erősebbeket ütöttél - morgom.
- Örülj neki! Ez azt jelenti, hogy fejlődsz - vigyorogja.
Igen, fejlődök, de vajon merre? Reggeli közben végig azon gondolkoztam, hogy ő mit csinál másként. Higgadtabb, az tény. Vagyis... még ilyenkor. Aztán ő tűnik idegesebbnek. Ami jó. És egész szórakoztató is lenne, ha emiatt nem ütne nagyobbat olykor. Nekem viszont le kellene nyugodnom és végiggondolnom az egészet. Mit szokott csinálni, mikor úgy megüt? Először is, az én próbálkozásom után felvesz némi távolságot. Aztán... karral egyező láb hátra, könyökkel együtt, test kifordul, rámnéz, majd... Kéz megindul, test teljesen felém fordul, elvigyorodik, puff, kismadár. Lehet, hogy nekem is vigyorognom kellene közben? Nem, biztos nem ez a gond. De akkor... A mozgása... Ezaz! A kar erőkifejtése egy dolog, de ehhez hozzáadja a testtel való rásegítés erejét. Az egész testsúlyomnak benne kell lennie az ütésben. A csípőnek rá kell fordulni és használni kell a test többi izmát is. A hát, kar, de még a lábizmokat is. Ez az! Ennek kell lennie. Egész végig rosszul ütöttem. Na szép, most kezdhetem előről...
 
- Sok null ide, szaros! Még mindig nem akarod feladni?
- Mi az, csak nem unod? Akkor segíts egy kicsit többet.
- Már tudod. Csak ahhoz vagy béna, hogy ütési felületet találj - von vállat.
És igaza van. Nem találok ütési felületet. A mechanikáját hiába tudom, ha nem tudok olyan rést találni, ahol tesztelhetem az erejét. Pontosabban azt, hogy tényleg sikerült-e elsajátítani, vagy megint kezdhetem elölről az egészet. Most már nem ad teret. Folyamatosan üt, én pedig nem győzöm kerülgetni az ütéseit. Az a szabály, hogy csak a technikával való próbálkozásaimmal küzdhetek... Az idegeimre megy.
- Vén banya, mi lenne, ha mást is engednél? Elvégre sosem lesz olyan harc, ahol megszablya az ellenfelem, hogy csak ezt használhatom.
- Nem! Kerülgess csak, amíg kell. A lényeg, hogy megtaláld azt a jól eldugott pontot. Mert mindenkinél ott van. Ha pedig ismered az ellenfeled, könnyebb megtalálni - mondja egész higgadtan.
Az utóbbi napokban leszoktam arról, hogy felidegesítsem. Annak semmi értelme. A visszaszólásaival csak még jobban felhúzom magam. Akkor pedig veszett ügy. Olykor megengedem magamnak, hogy elsüssek egy-egy próbálkozást. Akkor azonban csúnyán megjárom. Vajon hány csontom tört már el? Van olyan részem, amit nem is érzek. És mindenem fáj. Bár... Jó, valószínűleg még semmim nem tört. Akkor csak nem hagyná, hogy folytassam. Vagyis... nem is tudnám folytatni. Úgyhogy, vigyáznom kell magamra. Így is jó néhány ütést kaptam már ma is.
- Ma még korábban kifekszel? - kérdi vigyorogva, két ütés között.
- Elegem van! Letörlöm azt a vigyort a képedről! - kiáltom el magam.
Amint úgy vélem, hogy rést látok, hátra lépek, karom lendítem és egész testem beleadva az ütésbe kezdeményezek egy újabb kísérletet. Majdnem! Szinte már láttam magam előtt, ahogy repül, de mégsem. Az utolsó pillanatban elkerülte csapásom. Megragadta csuklóm, feldobott a levegőbe és belém rúgott, mintha csak egy rendes harcot vívna valamelyik útmenti ellenfelével. Mégis hogy mer velem is úgy bánni he?
- Béna!
- Na várj csak, vén kecske! Ezek után már nem tudod letagadni, hogy vered a gyereked - vigyorgom.
Ezen mintha felkapta volna a vizet. Szemei ismét szinte szikrát hánynak, akárcsak akkor, mikor először tapasztaltam saját bőrömön ezt az egész technikát. Jó néhány napja volt az már. Pontosan gőzöm sincs, hogy mennyi, mert igencsak összefolytak, nem is beszélve arról, hogy néhol nagyon is hiányosak az emlékeim... Egyszerre kezdünk el futni a másik felé. Most egész könnyen sikerült felhúznom. Lehet, hogy ez lesz a kulcs? Ilyenkor sokkal kevésbé figyel magára. Igaz, hogy brutálisabb is.
- A nyitott tenyér a te stílusod igaz? Mert az jobban csattan. Az enyém viszont az ököl
Abban a pillanatban már ütünk is. Fejem igyekszem elhúzni csapása elől. Sikerrel is járok és már látom. A rést. Nem nagy, de ott van. A folyamat pedig adott. A chakrámat szétárasztom a testemben, megerősítve az összes ütést segítő izmot. Nem kevés van belőlük, de ez nem is baj. Ezek után jönnek az apró mozdulatok. Apró? Egy fenét! Úgy fáj már az összes, hogy csodálom, hogy még mozognak. Ez a némber brutális. Nem is értem hogy nevezheti magát anyának. Az összes öröme az én bántalmazásom. Egek! Képemen széles vigyor terül el, amikor meglátom, hogy a banya teste furcsán reagál ütésemre. Pontosabban... Hátra vágódik, bár csak néhány méterre. És tádám! Megszületett a várva várt eredmény. Ami viszont furcsa, hogy az ő képén még szélesebb a vigyor, mint az enyémen. Én térdre esek. Elég volt, a mai napra felfüggesztem ezt az egészet.
- Ez az egy sikeres találat még vajmi kevés egy kiütéshez.
- Aha... De úgy tűnik, mégis sikerült megtanulnom, kecs-keeee - öltök rá nyelvet, melynek jutalma egy gyors kiütés és az utána következő, pihentető alvás...