Tsurugi Atasuke

Időbeli elhelyezés: Konohába utazás előtti 2 nap.

Szép, napsütéses reggelre ébredtünk. Egyelőre még Kusagakuréban, otthon. Egy szokásos nap volt ez is. Reggeli, majd délig edzés. Ebéd után kimentem a faluba sétálni, hátha találok valami elfoglaltságot. Sétálás közben apám körül keringtek a gondolataim.. Hősi halál.. Büszkének kéne lennem arra, hogy a falujáért halt meg.. És büszke is vagyok rá de...akkor is .. örültem volna, ha ismerhetem.. Komoly gondolatmenetemet egy szinte a semmiből elém ugró jouninnak kinéző férfi szakította meg. Láttam már őt korábban néhányszor, de nem tudtam, ki ő , és hogy mit akar tőlem. 
-Gyere a főnökhöz! Azonnal! - az túlzás lenne, hogy üvöltötte volna, de a megszokottnál sokkal hangosabban beszélt.. A főnök alatt a helyi shinobi-réteg vezetőjét értette..Nekünk ő olyasmi volt mint a Kage-k. 
Nem nagyon tudtam mire vélni az utasítást, de háztetőkön ugrálva elindultam a bizonyos iroda felé. Ő ekkor eltűnt, nem követett engem.
Mit akarhat pont tőlem a főnök? ... mire komolyabban is eltűnődhettem volna ezen a kérdésen, már odaértem a bizonyos épület elé, ahol néhány régi osztálytársat, pár idősebb genint, és néhány chunint pillantottam meg. Ott vártak, bár tanácstalanságot csak a fiatalabbak arcáról tudtam leolvasni. Ekkor megjelent a ,,főnök'' is, és beszélni kezdett:
-Látom mindenki megérkezett. Nem is húznám az időtöket, fontos bejelenteni van a falu néhány ,,friss" geninje számára. A falu tanácsa úgy döntött, hogy a háborús helyzet miatt a fiatalokat evakuáljuk. Ezt ne úgy fogjátok fel, mintha most kitelepítenénk titeket azért mert gyengék vagytok.. Fogjátok fel küldetésnek, amit messze kell elvégeznetek. Konohagakure-ban és Kumogakure-ban!-szavait mindenki csendben hallgatta, senki sem tiltakozott, senkinek sem volt elégedetlen arckifejezése.- Mindenki a saját csapatával teszi meg az utat. Holnap éjszaka indultok. Részletesebb tájékoztatást kérjetek a csapatvezetőtöktől. Ott ugyanúgy küldetéseket fogtok csinálni mint itt, szállásért és élelemért cserébe. Van kérdés?- fejezte be a mondandóját a főnöknek nevezett illető. Lassan felemeltem a kezem lévén, hogy nincs csapatom és megkérdezem, hogy akkor én kivel menjek, de ekkor egy helybéli chunin  a kezem után nyúlt és jelezte, hogy ő tudja a választ a kérdésre. Középmagas, rövid barna hajú fiú volt. A hátán egy Ninjato-t viselt. 
-Üdv a nevem Sanjiro . Mivel neked nincs csapatod, ezért te velünk fogsz tartani. Velem és a csapattársaimmal:Mokichival és Hoshiko-val. Remélem jól szórakozunk majd! :)Mi hárman-azaz mostmár négyen- hamarbb indulunk mint a többiek, afféle ,,útvonalbiztosítás''. Ellenőrizzük a Konohába vezető utat. Tehát te Konohába jösz velünk. Beülünk egy ramenre, és közben elmondhatnád, milyen technikákat ismersz, hogy milyen ember vagy.. Mivel most néhány napig a csapatom tagja leszel.
Nagyon örültem, hogy ez a néhány chunin végre valami izgalmat is hoz az életembe. Elmentünk egy ramenre a sráccal, mondtam neki, hogy az alaptechnikákon (E szintű jutsukon) még csak a füstklón jutsu-t ismerem. Azt vártam, hogy sóhajt majd egyet, és azt mondja: ,,Ez minden? Hát oké.." de nem így volt. Hanem megdícsért, és elmondta, hogy a füstklón jutsu egy nagyon hasznos technika, és ha mérgező füsttel van készítve akkor nagyon is veszélyes tud lenni. Kedvesen viselkedett velem. 
-Sajnos nekünk hamarabb kell indulnunk, mint a többiek, mivel mint mondtam, mi biztosítjuk az útvonalat, amint minden Konohába tartó csapat jönni fog. Holnap reggel 9 előtt 10 perccel légy a város kapujában, onnan indulunk.
Boldog voltam. Örültem, hogy van valaki aki nem vesz semmibe, és nem macskát kergetni küldözget. Hazasiettem, és összepakoltam minden dolgot ami amire szükségem lehet. Megéleztem a fegyvereket (amelyeket kellett) bepakoltam mindet a hátizsákba és tőlem akár abban a pillanatban is indulhattunk volna. Anyának elmeséltem, hogy mi történt, és hogy hova kell mennem. Nem örült, hogy elmegyek, annak viszont igen, hogy szerzek egy kis tapasztalatot. 
-Tessék fiam, itt van 1000 ryo, tedd el és vigyázz magadra.- mondta már másnap reggel, miután megreggeliztem, és már indulásra készen álltam. Megköszöntem neki, és elbúcsúztunk. Odaértem a megbeszélt időben a kapuhoz teljesen felszerelve. Sanjiro már ott volt, ahogy a két társa is. Mokichi magas, rövid fekete hajú fiú volt, de közel sem olyan beszédes és aktív mint csapattársa. Hoshiko pedig hosszú barna hajú csinos lány. Bemutatkoztam mindkettőjüknek, majd Senjuro szólalt meg:
-Végig alakzatban fogunk haladni. Én megyek elöl. Hoshiko, te tőlem jobbra, Mokichi balra. Te Atasuke végig a hátunk mögött maradsz. Ha csatába keveredünk, akkor ránk hagyod. Csak akkor tehetsz mást, ha én jelt adok. Értve vagyok? Atasuke, nem felelünk érted, de azért nem örülnénk ha meghalnál.- mosolygott rám.
Nem féltem. Elindultunk, és a megbeszélt alakzatban haladtunk az erdőn át. 2 napos út várt ránk.
4 óra ágról ágra ugrálás után Sanjiro intett, hogy megállunk. 
-Fél óra pihenő srácok. Tartalékoljuk az energiát. 
Leültünk, majd néhány perc múlva Mokichi halkan megszólalt:
-Ugye ti is észrevettétek?
Hoshiko és Sanjro bólintottak, nekem meg fogalmam sem volt miről van szó. Sankiro közelebb ült hozzám, majd a fülembe súgott valamit. Ekkor Mokichi egy alig észrevehető kézmozdulattal jelt adott Hoshiko-nak, aki két mérgező gázzal teli bombát dobott le a földre, és egy emberként mind a négyen elrohantunk onnan. Hátranéztem, és láttam, hogy két ninja a nyomunkban van. Hirtelen a két ninja mögülem eltűnt, és ugyanaz a kettő oldalról megtámadta Hoshiko-t és Mokichi-t. Az üldözők csak klónok voltak, az igaziak mindketten végig mellettünk jöttek. Mindkét társamat hátulról lefogták, és kunait szorítottak a nyakukhoz.
-Ha megmozdultok, ők meghalnak.-mondta az egyik támadónk. Egyikük sem viselt fejpántot. Sanjiro biccentett a fejével. A jel! Ekkor feloldottam mindkét füstklónomat, akiket a menekülés közben átváltoztattam Mokichivá és Hoshiko-vá. A támadók csak az én füstklónjaimat kapták el. A füst ugyanúgy mint az igazi Hoshiko által eldobott bombákban mérgezett volt, és az idegrendszerre hatott. A támadóinkat teljesen megbénította a füst, mozgásképtelenné váltak. Az igazi Mokichi és Hoshiko nevetve és tapsolva bújtak elő a bokorból, ahol előtte elrejtőztek. (ezt a tervet súgta nem rég Sanjiro)
-Bravo Atasuke, nagyon szépen csináltad! Gratulálunk!
Boldog voltam. Végre igazi ellenfelek voltak. És legyőztem őket. Büszke voltam magamra. És örültem, hogy a srácok esélyt adtak nekem is a bizonyításra.
-Elejétől tudtam, hogy követnek minket, de úgy becsültem, hogy nem veszélyes ellenfelek.Ekkor eszembe jutott, hogy felmérhetnénk Atasuke képességeit. Szép volt Atasuke!
Senjiro ezután megidézett egy pocok-szerű kis valamit, ami egy üzenettel elindult visszafelé-gondolom, jelezte a falunak, hogy a két illetőt elkaptuk (tam) és vigyék vissza kihallgatni.
Az út további részén örömmámorban úsztam. Ám az akadályok itt még korántsem értek véget. Alig egy órát haladtunk előre, amikor mind a hárman megálltak előttem. Én csak annyit láttam, hogy nemsokára kiérünk egy tisztásra. De Hoshiko így szólt:
-3-an vannak. És erősebbnek tűnnek mint az előbbiek..
-Akkor adjunk nekik!- mondtam lelkesen, de a lelkesedést ezúttal senki sem viszonozta.
-Úgy tűnik a harc elkerülhetetlen.- mondta Mokichi- Atasuke, jobb ha hátul maradsz.
-De én harcolni akarok! Hiszen előbb is már bizonyítottam!-tiltakoztam
-Nem érdekel, most azt mondtuk, hogy hátul maradsz. Ezek nem kezdő balekek mint az előbb!-válaszolta ezúttal Sanjiro. Hangja hidegebb volt és egy cseppet sem kedves. Meglepett a viselkedése, de hallgatam rá. Elvégre, ha ő is úgy gondolja, hogy a mostani ellenfelek keményebbek, akkor az biztosan úgy is van. Lassan elkezdtünk lépkedni kifelé az erdőből. Már csak néhány méter volt a tisztásig. Ahol minden bizonnyal komoly ellenfelek vártak. A tisztásig, amim nemsokára valószínűleg olyan harc lesz amilyet eddig nem láttam.
-Atasuke, maradj itt, és ha baj történne, menj vissza a faluba, és értesítsd a falu vezetőjét. Ne avatkozz bele, ha lehet. Ha mi nem bírnánk velük, akkor te se.
Ne feledd, hogy nem felelünk érted. Elvárom, hogy ne csinálj hülyeséget.
A 3 társam egyszerre ugrott ki a nagy tisztásra, ahol a 3 ellenfél már várta őket. Mind a hárman 15-20 év közötti fiúk voltak. Egymás mellett álltak, a jobb szélsőnek két Fuuma-Shuriken volt a hátán. Körül-belül egy perces csend után a középső ellenfél szólalt meg:
-Adjátok át az értékeiteket és a felszereléseteket. Cserébe szabadon, sértetlenül elmehettek.- Mokichi lassan elmosolyodott, majd válaszolt nekik.
-Szó se lehet róla. Menjetek el az utunkból, és mindketten jobban járunk ha elkerüljük a harcot.
-Nincs esélyetek ellenünk. Rendezzük le őket gyorsan fiúk- mondta ezúttal a középső ellenfél.
-Vándor ninják vagytok igaz? Szánalmas hontalanok.. És milyen nagyképűek...-Mokichi ezzel valószínűleg felhergelni akarta az ellenfelet, hogy elveszítsék a kontrolljukat, és így jobb eséllyel indulhatnak. És úgy tűnik, hogy sikerült is, és a jobb szélső lendült támadásba először. Látszott, hogy vérig sértették őt. Megfogta az egyik Fuuma Shurikenjét és négy kunai ,,kíséretében'' Mokichi felé hajította. Mokichi átlátta a tervét, és látta, hogy az egyik Shuriken árnyékában ott van a másik. Mokichi nem hárította a támadást, hanem kitért előle. Valószínűleg nem akarta, hogy az ellenfél kipuhatolja a képességeit. Így viszont a fegyverek felém repültek tovább. Még ha az ellenfél nem is látott engem, mert az erdőben maradtam egy fa mögött, a fegyverek nem kis erővel csapódtak egy mellettem levő fába. Annak ellenére, hogy elég messze álltam tőle. Nagy erővel dobta őket.
-Én jövök!- ezúttal a középső ellenfél szólalt meg. Egy kunait hajított a társaim felé, majd kézjel formálása után így szólt: -Kunai Kage bunshino jutsu!- 
Erre az 1 kunaiból hirtelen több száz lett. Most Sanjiro jutsuja következett:
-Doton: Iwayado Shigari! - erre a földből sok kis szikladarab emelkedett ki, amik nagy sebességgel forogni kezdtek mind hármuk körül, ezzel kivédve, az összes kunait. Ez a két technika összesen kb 4 másodpercig tartott. Ámultam. A csapatok tagján azonban nem látszott semmi féle nyugtalanság. Mindenki higgadt volt.
Senjiro és Mokichi egymásra néztek. Utóbbi halkan így szólt:
-Most!- Erre Senjiro kézjel formálása után így szólt:
-Doton: Ganchuurou!- erre az ellenfeleink középső tagja körül rengeteg hegyes kődárda emelkedett ki a földből, minden irányból körbezárva őt. Észre sem vettem, hogy Mokichi ezalatt elkezdett futni -szintén- a középső tag felé. Mire az kiugrott volna a kőoszlopok közül Mokichi is felugrott, kézjelet formált és támadott:
-Katon: Goukakyuu no Jutsu!- Így a középső ellenfélnek nem volt iránya menekülni semerre. Viszont a bal szélső fiú is -Mokichi-vel kb egyidőben- társa segítségére sietett egy víztechnikával:
-Suiton: Suigadan!- Ez a technika valamilyen szinten visszatartotta Mokichi tűz-jutsuját, de ekkorra Sanjiro ismét akcióba lendült-a víz jutsut használó ellenfelet vette célba ez a technikája:
-Raiton: Jibashi! -erre a víztechnikát használó illető komoly sérülést szenvedett, ugyanis az ujjból kilövődő villámot a víz egyenesen a szájához vezette. A bal szélső ellenfelünk nagy eséllyel meghalt Senjiro villám-jutsujától. A középső a kődárdák közé szorulva bekapta a Goukakyuu no-t, úgy láttam, hogy komolyak az égési sérülései. Egy maradt. A jobb szélső. Amelyik először dobott shurikent Mokichi felé, mely később nem messze tőlem csattant. Az ellenfelünk nem mozdult. Sőt, a teste kifejezetten merev volt. Mokichi elkezdett sétálni felé. Ekkor vettem észre, hogy Hoshiko (a csapatunk lány tagja) sem tétlenkedett a csata során. Csak most tűnt fel, hogy Hoshiko erősen koncentrál... Megvan! Hoshiko elkapta a ,,maradék'' ellenfelünket egy bénító genjutsuval! Genjutsu Shibari! Hallottam már erről a technikáról. Anya egyszer mesélte, hogy az apámnak ez volt az egyik leghatásosabb technikája.
Közben Mokichi odaért az ellenfélhez és már a kezében volt Senjiro Ninjato-ja. Senjiro pedig ott állt mellettem. Észre se vettem, hogy eltűnt, és valahogy mögém került.
-Azt hiszem, most nem kéne odanézned.- mondta és ekkor már csak elmosódott foltot láttam a tisztás helyén. Senjiro megfogott és ugrálni kezdett velem tovább. Pár másodperc múlva már mindhárman mellettem voltak, és tovább haladtunk Konoha felé.
-Mokichi..- szólaltam meg úgy 10 perc múlva- megölted őket?- tettem fel félve a kérdést.
-Igen- válaszolta nem kis ridegséggel.- Egy ninjának az a dolga, hogy teljesítse a küldetését. Nekünk pedig biztosítani kell az útvonalat. Nem kockáztathattunk. Hiszed vagy sem, néha hidegvérűnek kell lenni.
-Értem...- nyögtem ki valahogy, de egyszerűen lehetetlennek tartottam, hogy egyszer én is ilyen hidegvérű legyek.. Akkor még hihetetlennek tartottam...
Ez volt életem eddigi legnagyobb harca, amit láttam. Ennyi technikát.. És ilyen okosan alkalmazni őket. Összeszokott csapat volt ez.. Hatalmas összhangban harcoltak.
 Ők nem maradtak Konohában, nekik ez is csak egy küldetés volt. Örültem, hogy velük jöhettem ide, és hogy ennyi tapasztalatot szerezhettem tőlük.

//Remélem azért érthető volt a harc, hogy ki mikor támadott stb.//

Üdv.

A hosszúság mostmár kb megfelel. Azért írtam kalandnak, mert küldetése csak az engem kísérő chuninoknak volt. Azért nem tettek másik geninekből álló csapatba, hogy ők szokják egymást, fejlesszék a csapatmunkát. Nekem nem az volt a küldetésem, hogy biztosítsam az útvonalat (csak a chuninoknak volt az), én csak velük utaztam. Ezért döntöttem inkább a kaland mellett.
Az evakuálást leírtam nekem pm-be.