Kagua Hatami

Név: Kagua Hatami
Ország: Eső Országa
Rang: Elveszett ninja
Kor: 15
Nem: lány
Felszerelés: katana, 5db shuriken, 5db kunai, 10db senbon
Kinézet: Hosszú, könyékig érő vörös haj, csoki barna szem, világos, majdnem sápadt bőr, pisze orr és kicsi száj - annál nagyobb hanggal -, ninja szandál, rövid, térdig érő nadrág, egy hosszú ujjú póló és egy mellény, fejpántját a nyakába kötve hordja.
Jellem: gyakran visszahúzódó és félénk, de nem túl kedves az emberekkel, inkább goromba és távol tartja magát tőlük. Hosszú ideje kerüli a barátságot, és ha valaki barátkozni akar vele, akkor azt gondolkodás nélkül elutasítja.

Előtörténet:

A lány, 15 évvel ezelőtt született egy a Rejtett Eső Falutól nem messze található kis településen. Akkoriban még voltak kisebb harcok, amibe a belekeveredést lehetetlen volt elkerülni. Ezek nem egy ártatlan és nem ártatlan életet oltottak ki.
A harcok alatt hatalmas volt a kavarodás, minden vagyonuktól szinte meg kellett válniuk, és majdnem földönfutóvá váltak az ott élők, de csak majdnem. Ez ment több hónapja, az emberek éheztek, és többen is ez miatt meghaltak.
A harcot nem Amegakure robbantotta ki, hanem a két szomszédos ország, amik itt, Eső országában rendezik le a viszályukat, mert, hogy pont a két nagy nemzet között található, és így ezt választották ki harcuk színteréül. Bele se gondoltak, hogy ezzel mit okozhatnak.
A községben kevés shinobi volt, ez inkább egy kereskedőféle falu volt, ami nem tehet a jelenlegi helyzetéről.
Kevés volt a kereskedés ellenére a pénze a településnek, és most azt a keveset is fegyverekre és egyéb harcászati eszközökre kellett elkölteniük, hogy valamelyest védeni tudják önmagukat. Aminek a rosszabbik hatása az lett, hogy sokan éheztek és egyesek éhhalált haltak.
Aki nem képes fegyvert forgatni - gyerekek, öregek, betegek, terhes nők, vagy épp kik, mik - azok egy földalatti rendszerben bujkáltak, ahol a mocsok lassan, de biztosan beette magát.
Ebben a járatban összesen egy terhes nő volt, akit becses nevén; Yui Asaminak hívnak. A kilencedik hónapban járt már és nem sok kellett neki, hogy meginduljon a szülés. Párja, és egyben a születendő gyermek apja fent volt a felszínen, a faluvédők közt.
Mivel félő volt, hogy hamarosan megszül, ezért több valamennyi orvostudományt elsajátító nő vette körül, hogyha szükség van rájuk, akkor segítsenek Asamin.
A nő aggódott párjáért - Kagua Eiku-ért - és a még szíve alatt lévő kis gyermekért, nem akarta, hogy bármelyikük is életét veszítse.
Eredetileg, ha nem folynának a harcok, akkor most ők Rejtett Eső Faluban lennének Eiku mamájánál, ahol most nem kellene ilyenek miatt aggódniuk, de sajna a helyzet úgy hozta, hogy ez már inkább csak egy hiú ábránd, mintsem a valóság.
Ezen gyötörte magát Asami, amikor megremegett a járat; megtámadták a falut, vele együtt a védőket, akik közt a párja van.
Jeges félelem ült meg szívében, szapora lélegzet vételeket imádkozott mindenféle általa ismert istenségnek, hogy nem történjen a védőkkel semmi baj, a támadók menjenek el, és hagyják őket életben.
Pár perc után minden abbamaradt, néma csönd volt, se fent, se alul, nem hallattszódott egy hangyányi zaj sem, majd a járatot nyitó ajtó kinyílt és mögötte megjelent az egyik falusi közepes korú ember - akinek a munkája fazekasság volt, de a falu érdekében ő is fegyvert fogott - és egy halvány mosoly kíséretében kijelentette:
- Visszavertük a támadást... ideiglenesen - majd megfordult, becsukta az ajtót és visszament a védők közé.
Sokan kifújták az eddig bent tartott levegőt - amit nem vettek észre, csak akkor amikor kifújták -, de attól a félelem továbbra is ottmaradt. "Mi van, ha Ő meghalt, vagy súlyosan megsérült? Ha újra támadnak, akkor vajon bírni fogják?"- ilyen kérdéseken törték a fejüket, majd több fiatalabb nő, meg pár tini fogták magukat és felmentek a védők közé.

Eltelt egy nap, eltelt két nap, de a támadók még nem támadtak, és Asami se szült meg még. Eikuról se tud semmit, nem volt képes mozogni, iszonyúan szúrt a hasa, ami megakadályozta bárminemű mozgásban.
Aztán elkövetkezett az egyik már-már várt pillanat, és a nőnél megindult a szülés. Pár lepedővel eltakarták a többiek elől a vajúdó nőt, aki több órán át vajúdott, de szerencsére megszült, és ő is, meg az újszülött kislány is épek és egészségesek voltak. A babának a Hatami nevet adta - ekkor született meg úgy igazából Kagua Hatami -.

Több napon át nem utalt semmi arra, hogy az ellenség visszajön-e vagy bármi, de még mindig nem merészeltek felmenni, nem akartak útban lenni.
Két nap múlva újból nyílt az ajtó, és többen a védők közül vidáman, széles mosollyal az arcukon közölték az utóbbi hetek lehető legjobb hírét: - Vége a háborúnak!
Felmentek a járatból és egy megdöbbentő látvánnyal találták szembe magukat: szinte porig volt rombolva a falu, majdnem minden épület romokban, hullák - védők és támadók - egymás hegyén hátán, de ez se vette el a kedvüket, mert a tudat, hogy többé nem kell rettegniük, felvidította őket.
Minden olyan ember, aki képes bármiben segíteni, azok neki láttak, hogy a falut újraépítsék.
Három hónap alatt ez sikerült is, de néhány nem túl jó hír elrontotta az eddig vidám hangulatot: még mindig van pár ellenséges ninja a környéken, akik csak úgy, nem tudni miért, ölnek, fosztogatnak. Ennek tudatában a falu továbbra is fenntartotta a védelmét.

Hamarosan, alig egy hét múlva több fosztogató ninja tűnt fel a település közelében, akik a falutól kicsit távolabb munkálkodókat gondolkodás nélkül megölték. Kialakult egy kisebb harc az ellenség és a védők közt. A védők közt volt megint Asami párja, Eiki, aki minden erejét beleadva védte a falut, benne is leginkább Asamit és Hatamit.
De történt egy előre nem látható, nagy kaliberű dolog: a fosztogatók közül többen is valahogy bejutottak a faluba, ahol gyilkolászni kezdtek, fosztogatni - és mint majd később kiderült, embert is raboltak el -.
Asami a kislányával kezében a pár hónappal ezelőtti járat felé menekült, amikor több fosztogató is elállta útját. Ezt nem látta Eiku, így továbbra is a falun kívül harcolt.
Egyre több épület kapott lángra, és ezzel együtt egyre több halál sikoly hangzott.
- Héj, te! - lépett közel a három ninja közül a legerősebbnek tűnő. - Szép vagy, nem jössz velünk? - kérdezte kacéren, száját megnyalva.
Asami nem tudott meg nyikkanni se, félt. Nem akarta, hogy a lányának bármi baja essen, és azt se, hogy a párjának baja legyen.
- Hm... Nézd csak, főnök, vann valami a kezében - mutatott a főnöknek nevezett alak jobb oldalán álló a nő kezében lévő, rongyba bugyolált kisbabára.
- Hahh... Mintha érdekelne! - köpte lenézően a szavakat az előbb megszólalt felé, aki valamiért meghunyászkodóan a háttérbe húzódott. - Igazad van, Kaoti, lehet, hogy valami értékes, mondjuk pénz vagy hasonló! - csettintett egyet a "főnök", majd kikapta a rémült Asami kezéből a babát.
- Ne... - suttogta, könnyekkel a szemében, remegő lábakkal Asami, majd térdre rogyott.
- Egy... baba - mondta kezében tartva a csöppséget úgy, hogy annak a feje kilátszódjon.
- Mit kezdjünk ezzel? - nézett bambán a Hatamira Kaoti.
- Mit, mit, mit! - sóhajtott ingerülten, majd ő is bamba képet vágott. - Mit is?
- Ké... kérem, ne bántsák őt, magukkal megyek, csak őt ne! - nézett fel az előtte álló három alakra a nő, és tekintetében az elszántság uralkodott.
- Érdekesnek, érdekes, de akkor is kinyiffan ez - bökött állával a kezében tartott gyermek felé.
- Főnöööööök! - kiabálta a nagydarab fülébe Kaoti, aki fél kézzel úgy fejen csapta, hogy az berepült egy 50 méternyire lévő házba.
- Jó, megegyezhetünk, a babát vidd oda, ahova akartad, de utána visszajössz, mert ha nem - nem fejezte be mondatát, hanem a mutató ujját végig húzta a baba nyakánál, utalva arra, hogy akkor bizony meghal.
- Re... rendben - egyezett bele akadozva Asami, majd miután nagy nehezen felállt, átvette a férfitől a babát, és bevitte a járatba, ahol egy papír fecnire egy rövid üzenetet firkantott:
Drága Eikum, sajnálom, de nekem az ellenséggel kell tartanom, Hatami élete érdekében, kérlek felejts el, és neveld fel úgy őt, hogy mosolyogj a múlton, és felemelt fővel tekints vissza rá. Ölel, és szeret téged, halála után is: Asami.
A levelet a békésen szunyáló gyermeke mellé helyezte, majd felbaktatott, és farkaszemet nézve a "főnökkel" megbeszélték az elkövetkező dolgokat.
Eiku és a falun kivül harcoló védők, amint a kinti ellenségekkel végeztek, elindultak a településen belülieket is elűzni.
Ez ment egész éjjelen át, majd Eiku másnap reggel megtalálta a járatban Hatamit a levéllel együtt. Hiába írta azt, amit Asami, ő nem volt képes csak úgy elfelejteni őt, és legjobb barátjára és annak családjára bízta Asamival közös gyermeküket és elindult, hogy megkeresse szerelmét.


8 évvel később:

Egy vörös hajú, csoki barna szemű lány menekült visítva egy könyvvel a kezében egy kék hajú, és kék szemű nála nem túl sokkal idősebb lány elől.
A falusiak csak mosolyogva, nevetgélve vagy éppen rosszallóan csóválták a fejüket. Ez szinte mindennapi dolog volt, hogy a kis Hatami menekül az idegbajos Yuuni elől, akitől mindig lenyúlja a naplóját, amibe minden magán jellegű dolgot leszokott írni.
Már nyolc év telt el azóta, hogy Eiku hátrahagyta a falut, hogy megkeresse Asamit, és itt hagyta a legjobb barátjának Hatamit, aki vigyáz rá, és saját lányként neveli.
A család, amelyben él, nem tekint rá különcként, mindegyik tagja már befogadta őt. Ez a család a Okui család, amelyben Hatamival együtt három gyermek, egy apa és egy anya él.
Boldog család, szép család, sötét titok. Ez jellemzi őket, de az utolsót tökéletesen titkolják, és a falusiak is kezdik elfelejteni, hogy Hatami ki is valójában. Őt is Okuiként kezelik, de jobb is így.
A kislány befutott egy könyves boltba, és a naplót betette sok könyv közé, majd berontott Yuuni, aki idegesen nézte a vörös hajú, kis "sátánt" - ő nevezte el így, mert mindig szórakozik vele-, majd mikor majdnem odaugrott, hogy kikaparja a lány szemét, feltűnt neki, hogy nincs ott a naplója.
- Hol van a naplóm?! - sziszegte vészesen elsötétült szemekkel, " kis fekete villámló felhőkkel a feje felett".
- Keresd meg, a könyvek közt van - válaszolta készségesen, és viszonylag már lehűtve önmagát a kislány.
- Mi? - nézett majdnem tányér nagyságú szemekkel Yuuni a boltban lévő könyvekre. A bolt hatalmas volt, több száz, vagy akár több ezer könyvvel. - Ezért még számolunk! - figyelmeztette a sunyin vigyorgó lányt, majd nekiállt kutatni lehetőleg úgy, hogy ne rombolja szét a boltot.
Hatami elindult, hogy kimenjen a boltból, de előtte villámgyorsan a naplót úgy rejtette el, hogy az a "nővérének" ne tűnjön fel.
Úgy döntött hazamegy, és bekap valami ennivalót, ez a sok futkorászás meghozta az étvágyát. Vidáman, újabb szórakozási lehetőségeken törve a fejét ballagott az Okui család háza felé, majd mikor odaért, egyből berontott, és az első szeme elé kerülő ennivalót - rament, ami ritka volt errefelé - egyből befalta. "Anyja" rosszallóan csóválta a fejét.
Kintről a ház udvaráról egy: "Éhes vagyok" kiabálás hallattszódott és ugyanúgy, mint ő, a kiabáló személy, a "húga" is berontott és nekiállt kutatni. Ő valami sütiféleséget talált magának, amit rekord sebességgel el is tüntetett. Ezt már az anya se bírta és hangos nevetésben tört ki.
Szerette őket Hatami, de volt egy fura érzése ott, bent a mellkasában, ami valami hiányérzetet jelezett neki. Valami hiányzott neki, de nem tudta mi.
- Na, úgy hallom, megint ment a baromság, de ezerrel - lépett be a nyitva hagyott hátsóajtón, az "apa" vigyorogva, majd mint a gyerekek, ő is enni kezdett.
- Itt mindenki zabagép, csak én nem? - kérdezte vidáman az anya, mire a két gyerek, és a férje is bólogatva, ennivalóval megtömött szájjal nevetni kezdtek. A végeredmény sejthető.
Mikor már mindannyian jól bezabáltak, aludni mentek. Alig mentek be a szobájukba, olyan robbanásszerű zaj hallatszott, hogy aki nem tudja, ki vagy mi csinálja ezt, azt hihette volna, hogy valakik támadnak.
Pedig csak Yuuni rontott be a házba, megtépázva és majdnem őrjöngeni kezdett, amikor meglátta, hogy a naplója az étkezőasztal egyik székén hevert. Egyből lenyugodott, és egy megkönnyebbült sóhaj keretében felbaktatott a naplóval a saját szobájába.
Így ment ez minden nap, valami mindig történik.

1 évvel később:

Az "apa", Jourichiou úgy döntött, hogy megtanítja Hatamit minimálisan harcolni, hogyha szükség van rá, megtudja önmagát védeni.
Az egy év alatt gyökeres változás következett be a lánynál, soha többé nem szórakozott Yuunival, nem volt már egy zabagép, és egyre jobban visszahúzódó, barátságtalan, és goromba lett.
A lány megtalálta a levelet, amit anyja írt apjának, és pár irigy falusi hathatós segítségével megtudta az igazságot. Ez miatt lett olyan, amilyen. Rájött, hogy az egész eddigi élete egy hazugság, és eltűnt szülei után akart indulni, de tudta, hogy minden tudás, stb nélkül semmire se jutna, meg hát, túl fiatal, így amikor Jourichiou felajánlotta a harcművészet tanulás dolgot, egyből beleegyezett.
Nem jutsukat tanultak, a faluban nem volt senki, aki tudott volna egyáltalán chakrát használni, ez egy shinobi mentes falu volt. Hataminak a tanításai inkább a kard és a kunai, shuriken használatának a megtanulásáról szóltak.
A lány pár hónap alatt megtanulta az alapokat, és Jou' úgy döntött, hogy elviszi Rejtett Eső Faluba, hogy ninja válhasson belőle, aki így hatékonyan fogja tudni védeni a falut, ha lesz valami.
Ő egyből ebbe is beleegyezett, és a mostohaapjával együtt elindultak abba a faluba, ahol mindig esik az eső, és egy legendákkal övezett ember a vezető. Vagyis ezeket híresztelik, és Jou' részben ezért is megy oda, hogy valamit megtudjon ezeknek az igazság tartamából.

Két nap múlva elérték a falut, ahol eléggé szigorúan kezelik azokat, akik beakarnak menni a faluba. Ők is nagyon nehezen jutottak be, de szerencsére bejutottak.
Hatami beiratkozott az ottani akadémiára, majd ezután egy kis pénzt a lányra hátrahagyva a mostohaapa egyedül hagyta őt.

Hamarosan elérkezett az idő, és minden vele egykorú gyerekkel az akadémiára kezdett járni.
Eleinte nagyon sokan érdeklődtek felőle, de miután belátták, hogy a lány nem hajlandó barátkozni, inkább magára hagyták.
Hatami átlagos eredményeket ért el, nem kívánt kitűnni a többiek közül, de épphogy így tűnt ki, ami egy jó ideig bosszantotta, de végül megszokta.
Így ment ez három éven át, amikor is elérkezett a Genin vizsga előtti nap. A tanító be is jelentette, hogy mikor lesz, hova kell mindeninek jönnie, és figyelmeztette a diákokat, hogy tanuljanak és gyakoroljanak, mert ezen nagyon sok múlik.
Hiába próbált nem izgulni, ő is izgult, nem tagadta, elvégre most bemutathatja, hogy mire is képes, és talán végre nem különcként tekintenek majd rá.
Részben a nem mindennapi hajszíne miatt is különcnek tekintik, részben meg a személyisége, viselkedése miatt. A három év alatt sose ment vissza a faluba, a mostani település, ahol tartózkodik, valamiért egy állandó lakhelyet nyújtott neki.
Éjjel keveset tudott aludni, ezért a vizsga napján karikás szemmel, és kómás fejjel kelt ki az ágyból. Nagyon megvolt zavarodva, annyira hogy ha valamiért lehajolt, akkor vagy fél órán át próbált úgy felállni, hogy közben valamit ne fejeljen meg.
Miután sikeres a minden lefejelő manőverezései abbamaradtak, és kész is lett, elindult a tegnap elmondott helyszínre, ami a tanterem volt.
Majdnem az utolsóként ért oda, de nem törődött ezzel, inkább átismételte a fejében a tanult dolgokat.
Amikor az utolsó diák is odaért, akkor jött csak be a tanér, és mindenkit a helyére parancsolt, majd minden egyes diák orra alá egy papírt nyomott.
- A vizsga első részében az előtettek lévő papírt kell kitöltenek - mondta a tanár, mire sok diák fejét fogva gondolkodni kezdett, hogy vajon mi, hogy is van, meg hogy nem. Közéjük tartozott Hatami is. Minden, amit tudott, most kiszállt a fejéből, és csak üresen kongott az agya.
Nagyon nehezen ugrottak be neki dolgok, de így se végzett mindegyik feladattal, volt, ami üresen maradt, és így adta oda a tanárnak, aki amikor lejárt az idő, egyből beszedte az összes papírt.
- A második vizsga a szomszéd teremben lesz, névsor szerint fogtok bemenni - jelentette ki a tanár, amint a szokásos helyére ért.
Több diák - akik a névsor elején voltak - izgultan suttogni kezdtek, hogy vajon mi lehet, de akik a névsor vége felé voltak, azok is.
Hataminak mivel nem voltak barátai, így eljátszott a körmével és az asztal lapjával.
Pár perc múlva behívták az első tanulót, aki pár perc múlva kezében egy amegakurei fejpánttal, vidáman ugrálva jött ki a teremből.
Kérdezősködni kezdték tőle, hogy mi volt, de az csak fejcsóválva mondta, hogy nem szabad elmondani.
Behívták a következőt, az is fejpánttal széles vigyorral jött ki a teremből.
Így ment ez egy jó ideig, közben a vizsgát letett diákok elhagyták a termet és elmentek vidáman elújságolni a hírt, hogy sikerült a vizsgájuk.
Majd lassan, de biztosan elérkezett az a pillanat is, amikor Hatamit hívták be, Okui Hatami néven, de ő már tudta, hogy mi valójában az eredeti neve, így bár idegesítette, de elfogadta.
A padok közt haladva egyre nőtt az idegesség érzete a gyomra tájékán, és mire az ajtóhoz ért, nem kicsit félt, de ennek ellenére lenyomta a kilincset és belépett a kitáruló ajtón, majd be is csukta azt.
A teremben egyetlen egy asztal volt, amin egy tálcaszerűségen volt még pár fejpánt, az asztal mögött, két akadémiai tanár volt. Egyikük egy mosollyal az arcán köszöntötte őt.
- Szia, Hatami - a lány feszengve visszaköszönt, mire az előbbi ninja mosolyogva mondta neki, hogy: - Ne félj, nem lesz semmi rossz se, maximum akkor, ha félsz. Ne félj - ezek hallatán elmúlt a félelme és bátran nézett szembe a feladattal, vagy feladatokkal. Nem tudta.
- A feladatod az lesz, hogy csinálj egy klónt - mondta el a feladatot, mire a lány neki is látott.
Megcsinálta a kézjeleket, majd erősen koncentrált, hogy sikerüljön a klón, majd mikor hallotta a pukkanást, kinyitotta szemét, és önmagával nézett farkasszemet. Sikerült.
- Gratulálunk, tessék, gyere ide, ez a tiéd - szólalt meg az eddig némán figyelő másik tanár, és az egyik fejpántot Hatami felé nyújtotta, aki eltüntette a klónt és hálásan vette át a homlokvédőt.
- Köszönöm - suttogta hálásan, majd ő is egy levakarhatatlan vigyor keretében kiment a teremből, és egyből a falu eső áztatta utcáira ment.
Az eső már nem zavarta, megszokta, és már szinte fel sem tűnt neki, hogy esik. Most is így volt, vidáman ugrálva, kezében a frissen beszerzett számára értékes tárggyal ugrált el ideiglenes otthonáig.
Úgy döntött, hogy amint lesz rá alkalma, ellátogat a mostoha családjához, és utána elindul felkutatni az igaz apját és anyját.

Másnap kiosztották a csapatokat, hogy ki kivel lesz, de Hatami a fellegekben járt, és nem is fogott fel a dolgokból szinte semmit. Azt se, hogy jött a senseijük, és ővele, meg két évfolyam társával elindultak. Lábai automatikusan követték őket.
Valahova elmentek leültek, és elkezdtek beszélgetni, ha kérdezték, ő egy "hm" kíséretében válaszolt.
Fejpántját még mindig a kezében szorongatta. A család járt a fejében, hogy végre nem sokára lesz ereje rá, hogy biztosan eltud indulni a szülei keresésére.
- És veled mi a helyzet? - zökkentette ki gondolkodásából a sensei hozzá intézett szavai.
- Tessék? - értetlenkedett, semmit se fogott fel az egészből.
- Itt voltál agyilag? - incselkedett a két ott lévő vele egyidős fiú közül az tőle távolabb ülő.
- Nem - válaszolta tömören és röviden Asami.
- Értem... Akkor elmondom még egyszer. A mai napon csak annyit kell tenned, hogy mesélsz magadról, vagyis, hogy hogy hívnak, mit szeretsz, mi az álmod, meg ehhez hasonlók.
- Óhh, oké. A nevem: Okui Hatami, vagyis mindenki így tudja, de az eredeti nevem Kagua Hatami. Nem tudom mit szeretek, de azt tudom, hogy egyetlen célom van most, az pedig az, hogy megtaláljam anyám és apám, akik nem rossz szándékból, de kénytelenek voltak engem elhagyni és nevelőszülőkhöz rakatni. Ez az álmom, és ezért bármit megteszek.
- Ez... Mi van? - nézett bambán az előbbi incselkedő. - Akkor most Kagua vagy Okui?
- Kagua.
- Oké.
- Holnap lesz még egy vizsga, akkor lehettek teljesen geninek, majd a részleteket megbeszéljük akkor, legyetek az akadémiánál reggel kilencre. Sziasztok! - intett a sensei, majd egy füstfelhő keretében eltűnt.
- Ez király - jelentette ki csalódottan a két fiú, majd mindhárman elhagyták a helyszínt.

A vizsgát másnap sikeresen letették, és a sensei tekintettel Hatamira egy hónap "szabadidőt" adott maguknak.
Hatami hazament, zsebében volt a fejpántja.
Amint hazaért, egyből berontott és a mostohacsaládja elképedve hallgatta végig és a végén egy emberként örültek neki, de ez hangulat hamar elromlott, amikor bejelentette, hogy elhagyja a falut és, hogy megkeresi a szüleit.
Nagy nehezen sikerült elhagynia az őt visszatartani akaró családot és el ballagott a faluból. Nyakába kötötte a fejpántját és útnak eredt, hogy megkeresse szüleit.

Már két éve kutat utánuk, de egyenlőre csak annyira jött rá, hogy melyik országhoz tartozó shinobik vitték el anyját, akik után az apja eredt. Az az ország pedig Tűz Országa, így most oda viszik lábai, vagy épp útközben mikor hova.

Köszönöm szépen.