Hiyama Takeo

A javítás megtörtént lila színnel jelöltem. 

 
 Ez a nap is úgy kezdődött, ahogyan a többi, az ifjú genin reggel felkelt jókedvűen, hiszen a mai napon edzés van. Reggeli után magára pakolta a kéz –és lábsúlyait, majd lefutott a kiképzőterepig, ahol kapásból el is kezdte az edzést. Először lenyomott száz fekvőtámaszt, majd ezt követte kétszáz felülés. Pontosabban csak követte volna, hiszen mindössze csak a negyvenedik felülésig jutott el, ugyanis az edzést félbe szakította a falu egyik chuninja.
- Hé Takeo! A vezetőnk Batta hívat téged! – kiáltott rá a chunin az éppen felülések sorozatát nyomó geninre.
~ Chh… már csak ez hiányzott! Pont most kell küldetést adnia, mikor edzek? Na mindegy, végül is ez a dolgom shinobiként. ~ jegyezte meg magában, majd az edzést abbahagyta és rohant a falu vezetőjének az irodájába. Ott várta Tanigakure vezetője Batta, aki így szólt:
- Hiyama Takeo, kaptunk egy megbízást a Tészta földjén élő gazdag családtól. Ott náluk kell majd teljesítened a küldetésedet.
- Ez jól hangzik! Egy gazdag előkelő családnál kell feladatot teljesítenem. Gondolom testőri feladatkört, fogok teljesíteni, vigyáznom kell egy fontos emberre! Ugye ez lesz a feladatom? – kérdezte lelkesen a genin.
- Őő…háát…őő…nem egészen. A helyzet az, hogy…izé…őő… takarítót keresnek. – válaszolta nem túl határozott hangnemben és kínos mosollyal Batta, ezt a feladatkört ismertetni, még neki is ciki volt.
- Ta-takarítót?!! Na ne! Na én lépek edzeni, keressen valaki mást. – jelentette ki hősünk nem túl elégedetten. Bár nindzsánk rendkívül kötelességtudó volt, és soha sem kritizálta a rászabott küldetést, soha sem hisztizett ez végett. De ez most még neki is sok volt, ilyen pitiáner küldetés már majdhogynem sértő volt számára, és még a tetejében az edzését is meg kellett szakítania. Már éppen sétált volna kifelé az irodából, mikor a vezető utána kiáltott.
- Várj! Nem mész sehova! El fogod vállalni a küldetést, több okból kifolyólag is. Egyrészt, te vagy az egyetlen szabad geninünk, a többi genin éppen küldetést teljesít. Másrészt, egészen tisztességes összeget fizetne a család, miután sikeresen elvégezted a ”küldetést”.
- Nyugodtan mondja ki, hogy ”takarítást”. Rendben elvállalom, úgy sem tehetek mást. – közölte Takeo, szintén nem túl elégedetten. Miután le lett tisztázva a dolog, a genin hazament összeszedte a felszerelését, majd egyből útnak is indult.
~ El sem hiszem, rám bíznak valami gagyi melót és kizökkentenek az edzésemből is. Hogyan leszek így profi taijutsu harcos? Valahogy össze kell majd egyeztetnem a munkát és az edzést. Mondjuk állítólag szép összeget, fizetnek. Ez nem is baj, mert anyagilag nem állok valami fényesen. Már régóta tervezem, hogy vásárolok fegyvereket magamnak, de eddig nem volt rá elég pénzem, de talán most szerencsém lesz. ~ filozofált el magában.
Hosszas utazás után megérkezett a Tészta Földjére, ott némi keresés után megtalálta a megbízó lakhelyét. Ott az egyik szolgáló kísérte be a megbízóhoz. Az egész család ott ült. A férfi, aki valószínűleg a családfő volt, megszólalt:
- Légy üdvözölve ifjú shinobi szerény hajlékunkban! A nevem Chikuma Koshiro, ő pedig a feleségem Yoko, ez a szépséges tünemény pedig a kislányom Hotarubi. A feladatod a ház és a porta rendbe tétele lesz.
- Üdvözletem! A nevem Takeo, állok rendelkezésükre! – mondta a genin, aki nagyon letaglózódott mikor meglátta Koshiro úr nem igazán szép leányát.
~ Szépséges tünemény?! Anyám borogass! Kegyetlenül ronda, mint a háború. Ilyen szörnyű látványt senkinek sem kívánnék, ezért a szörnyű látványért minimum S-osztályúvá kell majd minősíteni ezt a küldetést. ~ szörnyülködött el magában. Szegény Hotarubi tényleg nem volt valami szép, nagyjából 15 éves lehetett, de már 120 kg volt, kancsal is volt, emellett nagyon szeplős, pattanásos, kapafogú, szemüveges és lapátfülű is. Összegezve, minden Takeo korabeli srác rémálma.
Egy jó ebéd után, a genin neki is állt a munkának, az első munka az ablakpucolás volt. Egy ekkora háznak, majdhogynem palotának nem két-három ablaka volt, hanem sokkal több. A kis shinobi viszont nem akart lemondani az edzésről sem. Ki kellett találnia, hogy hogyan egyeztesse össze a melót az edzéssel. Az ablakpucolást kissé szokatlanul oldotta meg, mivel egy kisebb létráról kellett neki a feladat elvégeznie, így azt használta fel amilye volt. Kézenállást vett fel a létra legfelső fokán, de csak egy kézzel, hiszen a másik kezében az a rongy volt, amivel az ablaküveget tisztította, a vízzel teli vödör pedig az egyik lábára volt akasztva, hősünk amolyan tótágas formát vett fel. Így takarította le az ablakokat, ezt az éppen arra járó Hotarubi meglátta és így szólt a mellette álló édesanyjának:
- Anyu ez a fiú olyan helyes!
A genin mihelyt ezt meghallotta, ijedtében leesett a létráról és a nyakába borult a vödör víz.
~ Te szent ég! Buddha ments meg ettől a szörnytől! Nem elég, hogy gagyi ez a küldetés, de pont egy ilyen rondaságnak tetszek?! Az egész világ ellenem, van ezen a napon! ~ szörnyülködött el magában, majd felkelt és folytatta a munkáját. Jó egy órányi meló után következett a másik feladat. A hatalmas előcsarnok padlóját kellett felsikálnia. Takeo ebbe a munkába is beépítette az edzéstervét, miközben térdelve sikálta a padló kövét, beiktatott egy új módszert. Kockánként kezdte feltörölni a követ, és kockánként lenyomott 5 fekvőtámaszt. Mire a csarnokkal végzett, addigra majdnem 700 fekvőtámaszt csinált meg. Egy órányi pihenés után következett a söprés az udvaron, a meló után, Takeo elkezdte pörgetni a seprűt, úgy mintha botvívást gyakorolna. Ez volt az aznapi munka. Másnap reggel felkelt, némi reggeli elfogyasztása után következett a favágás. Ezt a munkát egyébként kifejezetten szerette, mert nem csak karerősítésre volt jó, hanem ezzel egyidejűleg begyakorolta a vágásokat is. Mivel egy nagyméretű fát kellett kivágnia így ez a munka eltartott jó két óráig. Majd ezt követte a kert felásása. A kerti munka ugyan nem tartozott a shinobi kedvencei közé, de mint köztudott az ásás, bizony kemény fizikai munka. Mivel a kis geninnek meg kellett szakítania az edzéseit, így tulajdonképpen minden nehezebb fizikai munkának örült, hiszen ezt is úgy fogta fel, mint ha csak erősítene. A váltott kezes favágás alaposan megdolgoztatta a karizmait, aminek örült. De nem sokáig, ugyanis Hotarubi ismét oda ment hozzá és kedvesen így szólt:
- Takeo, hogy te milyen izmos vagy. Ugye nincs barátnőd?
Geninünk ettől a kérdéstől majdnem szívrohamot kapott, amikor pedig rá is nézett a ronda lányra, akkor pedig az olyan volt neki, mint ha lidércet látott volna.
~ Miért, miért?!! Muszáj mindig nekem szívni a legnagyobbakat? ~ szörnyülködött magában, ráadásul ki is esett a kezéből a fejsze ijedtségében, a szerszám pedig ráesett a lábfejére.
-Áááú! – ordított hősünk fájdalmában és idegességében. A csúnya lány pedig szomorúan odébb állt. Vége volt aznap minden munkának, pont indult volna vacsorázni, mikor hatalmas sikítást halott a házból, shinobink befutott és olyan látvány tárult a szeme elé amire nem számított. Négy férfi állt ott, kezükben fegyverekkel, hárman a szülőket és az egyik szolgát vették őrizetbe, míg a bandavezér a katanáját Hotarubi torkához szegezte, ezt követően így szólt:
- Chikuma Koshiro! Mi vagyunk a Négy Sakál Banda, ha nem adsz nekünk 3 millió ryo-t, akkor lányodnak elvágom a torkát!
- Kérem, ne tegye! Inkább fizetek, csak a kislányom életét kímélje meg! – mondta Koshiro úr könyörögve.
- Nyugalom, nem kapnak az urak egy 1 ryo-t sem, nem hogy 3 milliót. És a lánynak sem lesz elvágva a torka. – szólt közbe nindzsánk teljesen nyugodt hangnemben, enyhén flegmán. A túszok és a banditák is meglepődtek ezen a kijelentésen, nem kicsit. Tudta, hogy csak egyszerű  banditákkal van dolga, egy shinobinak az ilyenek nem ellenfelek.
- Hé te kis szolgafiú! Inkább eredj wc-t pucolni! Hord el innen magad, ha kedves az életed!- fenyegette meg őt a vezér. Ekkor Takeo elővette az egy kunait és a bandavezér felé dobta de csak lazán, a bandavezér könnyedén elhajolt előle, a kunai beleállt a falba, a vezér gúnyos mosollyal a falra nézett és röhögve így szólt:
- Legalább tanuljál meg célozni!
Ám ekkor a genin elkiáltotta magát:
- Dainamikku Entorii! – és ezzel a technikával teljes erőből állba rúgta a banditák vezérét, aki három métert repült hátra. A többi bandita elengedte a foglyokat, majd kétségbeesetten próbálták a főnöküket felpofozni, hogy az magához térjen, ám a vezér csillagokat látott maga körül forogni, azt sem tudta, hogy hol van.
- Most ti jöttök. – figyelmeztette őket a genin, majd feléjük futott és alaposan elverte őket. A banditák vérző orral-szájjal, monoklikkal és kivert fogakkal megemelték a főnöküket és sántikálva elfutottak. Mikor a veszély elmúlt, Koshiro úr megkönnyebbülten Takeohoz szólt:
- Fiam! Köszönöm, hogy megmentetted az életünket, örökre az adósod vagyunk! – hálálkodott az apa.
- Takeo te vagy az én hősöm! Köszönöm! – futott a genin felé Hotarubi, csücsörített szájjal, majd átölelte a shinobit és egy hatalmas puszit nyomott az arcára, azzal a hatalmas nagy pampula szájával. Ám ekkor a shinobi körül füstfelhő kíséretében egy pukkanás hallatszott, majd az egész család, de különösen Hotarubi meglepődve nézett maga elé, hogy nem is Takeot öleli, hanem egy farönköt. Ugyanis a shinobi a Kawarimi no jutsu-t alkalmazta.
- Tyűű…ez volt a legveszélyesebb része a mentőakciónak… szegény farönk. – mondta megkönnyebbülten hősünk majd lejött a mennyezetről ugyan is ott volt.
~ Chh… el sem hiszem a banditákat alapszintű taijutsuval elvertem, erre pedig ninjusut kell bevetnem egy csúnya lány ellen. Ez gyalázat. ~ szörnyülködött megint magában ifjú nindzsánk.
- Fiam a küldetésedet elvégezted. Még egyszer köszönöm szépen! Itt van a küldetésért járó pénz - adta oda neki a kis zsákot – ez pedig a Tiéd kis barátom, némi zsebpénz – majd a shinobi kezébe nyomott még egy zsákot, ami kicsit kövérebb volt az előzőnél, a genin ezt illendően megköszönte. Ezután elköszöntek egymástól, majd a kis genin útközben haza sétálva el kezdett töprengeni.
~ Nem volt valami pompás ez a küldetés, de legalább kaptam pénzt. Ez mondjuk rendes volt az öregtől. Nem baj, anyagilag amúgy is le voltam égve. Hmm… fegyvereket akarok venni amúgy is. ~gondolta magában, majd szépen haza bandukolt.
 
 
 
 
 

 

  Egy újabb nyugis két hét Tanigakureben. Ez az időszak hősünk kedvence, hiszen ilyenkor számára csak egy dolog létezik, a kőkemény edzések. A legutóbbi tanulása során, mikor a Gouken stílust tanította neki a mestere, felfigyeltek arra, hogy a gyorsaságán van még mit fejleszteni. Éppen ezért, a rendelkezésére álló időt, ennek fejlesztésére fogja szentelni.
 Reggel miután felkelt lerohant a régi elhagyatott dojo-ba, ilyenkor mindig ezen a helyen szokott edzeni, hiszen tulajdonképpen rajta kívül ezt a helyet senki sem használja. Először elkezdett egy bemelegítő sorozatot lenyomni, 300-at csinált fekvőtámaszból, guggolásból, felülésből és törzsemelésből. A szettek után következett a valódi rávezető edzés. A testén viselt súlyainak a tömegét tovább növelte, a 12 kg-os súlymellényét lecserélte egy 15 kg-osra, a 3-3 kg-os kézsúlyait 5-5 kilóra növelte, valamint az 5-5 kilós lábsúlyait is 7,5-7,5 kilóra cserélte le. Így összesen 40 kg-os terheléssel állt neki a gyakorlásnak. Először az ütéseinek a sebességét akarta megnövelni. Elkezdett árnyékolgatni, olyan gyorsan, ahogyan csak tudott, próbálta minél tovább fenn tartani a tempót. A villámgyors levegőben történő ütéssorozatok eléggé fárasztóak voltak. Ezek a gyakorlatok nem csak a gyorsaságot növelik, hanem egyben az állóképességet is. A kis genin csakúgy csépelte teljes sebességgel a levegőt.
~ Növelnem kell a tempót! Gyorsabban! ~ ösztönözte magát, hiszen előre tudta, hogy ez az edzése is arról fog szólni, hogy hülyére gürizi magát. Takeo több percen keresztül folyamatosan váltotta az ütéseit, érezte a nehézséget, amit a súlytöbblet okozott neki. Ezután már nem csak a levegőt csépelte, hanem egy fabábút. Már az edzés előtt eltervezte, hogy chakrát egyáltalán nem fog használni, csakis a saját testi erejét fogja felhasználni az edzései során. Hősünk ütései csak úgy kopogtak a fabábún, ám ő még mindig nem volt elégedett.
- Gyorsabban! Ennyi nem elég! – ordította vicsorogva, le volt már jócskán izzadva, az öklein a bütykök már elkezdtek vérezni, a bandázs már szétfoszlott a kézfején, a bábú felülette is kezdett itt-ott repedezni, de ő csak csinálta tovább és tovább, sőt egyre gyorsabban. Persze azonnali látványos gyorsulás nem volt, hiszen mikor kicsit sikerült is neki ténylegesen felgyorsulni, akkor először arra törekedett, hogy azt az adott sebességet minél tovább sikerüljön fenntartani. Már önmagában a fenntartás is komoly megpróbáltatás volt, nemhogy még a rágyorsítás. Ezt több órán keresztül nyomatta, persze azért tett bele pihenő időt is. Majd ezután jött ugyanez csak lábbal. A rúgások gyakorlása szintén nehezen ment, sőt még nehezebben, mint az ütések. Geninünk sípcsontja nagyon szét volt horzsolva, olyan volt a bőre, mint egy durva csiszolópapír. Ezeket, az edzéseket hat napon keresztül csinálta, mindig próbált egy kicsit gyorsítani az ütésein és rúgásain.
 A hetedik napon kipróbálta súlyok nélkül is, bizony meg lett a várva várt eredmény, sokkal gyorsabbak voltak a támadásai, súlyok nélkül ráadásul nem csak villámgyorsan mozgott, hanem kevésbé fáradt el, és tovább is fenn tudta tartani a sebességét. Viszont geninünk még mindig nem volt teljesen elégedett, érezte azt, hogy ugyan valóban sikerült a gyorsaságát növelnie, de ennél a még többre lesz szükség a későbbiek során. Pihenésképpen szépen nyugodtan leült meditálni, majd elkezdett azon töprengeni, hogy mégis hogy a búbánatban tudja ennél hatékonyabban fejleszteni a gyorsaságát. Hosszas gondolkodás után eszébe jutott, hogy valami olyan helyen kellene gyakorolni, ahol sűrűbb a közeg. Ekkor ötlötte ki a ”víziedzést”, mivel a víz sűrűbb és nehezebb közeg, mint a levegő, így jobban akadályozza a mozgást. Amennyiben sikerülne elérnie azt, hogy vízben minél gyorsabban mozogjon, akkor a szárazföldön már nagyon gyors mozdulatokra lenne képes. Ezt a gondolatot tett követte, a genin kiment a faluból, majd a legközelebbi tavat felkereste. Ez sikerült is, neki a falutól nagyjából 4 km-re talált is egy kisebb tavat. Levette a lábbelijét és a felsőruházatát, majd beugrott a vízbe, ám shinobinknak nem felelt meg a víz hőmérséklete.
- Jáááj!!! Ez hííídeeeg!!! – visított fel, majd ki is jött gyorsan a vízből – Basszus! Ez jéghideg, ez így nem lesz valami jó – mondta vacogva és, ám ekkor jött egy ötlet hirtelen. – Meg van a megoldás! Katon … - mondja miközben össze-vissza, alkot kézpecséteket – Vízforraló jutsu! – és teljes tüdőből okádná ki a lángokat, ám semmi, csak egy, két perces fulladozó köhögés. A mi kis Takeonk hiába tűz beállítottságú, soha sem tanult semmilyen elemi ninjutsut, így hoppon maradt, de azért megpróbálta. Miután megszokta a teste a víz hőmérsékletét, neki állt az edzésnek. Most nem volt rajta semmilyen testre rögzíthető súly. Először csak egy bizonyos mélységig ment be a tóba, körülbelül a nyakáig ért a víz. Ezután neki állt az edzésnek, először az ütéssorozatokkal kezdte. Megpróbált egyre gyorsabban és gyorsabban ütni folyamatosan a víz alatt, érezte, hogy az ütései húzását, mikor tolta maga előtt a vizet. Bizony nem volt egyszerű, akármilyen gyorsan is csinálta hamar elfáradtak a karjai. A víz alatti ütéseiből mindössze annyit lehetett látni a vízfelszínén, mintha csak egy kisgyerek pancsolna. A kétórányi víziedzés után eléggé elfáradt, úgy érezte, mintha leszakadna mindkét karja, kisebb pihenő után következtek az alacsony magasságú rúgások a víz alatt. Erre szintén 2 órát edzett, próbált minél gyorsabban rúgni, ám csak nagy izomlázat csinált magának a combjaiban.
 Másnap újra lement a tóhoz, és elismételte az előző napi gyakorlatokat, ám előtte alaposan bemelegített. Jobban összeszedte magát, az egész testét beleadta az ütésekbe és rúgásokba, a légzésre is jobban odafigyelt. Most már a vízfelszínen nem csak kisebb felfreccsenéseket lehetett látni, hanem nagyobb vízgyűrűket és kisebb hullámokat is, amik gyorsan váltogatták egymást, hiszen a mi nindzsánk begyorsult. A víziedzésnek a másik pozitívuma az volt, hogy a vízben történő mozgástól az izmok ellazulnak egy idő után, nem lesz tőle kötött az ember. Egy taijutsuhasználónak ennél nem is lehet jobb. Három napon keresztül folytatta Takeo az edzéseket a tónál, és ahogy haladt az edzéssel, a vízfelszínen a hullámok is fokozatosan nőttek és erősödtek. Mikor már elfogadhatóan ment neki a dolog, megpróbálkozott egy merészebb módszerrel. Tudni akarta azt, hogy vajon egy nagyobb rá nehezedő víznyomás alatt mennyire lehetne gyors. Ezt ki is próbálta, még beljebb merészkedett a tó vizébe, mikor már nem ért le neki a lába, akkor még beljebb úszott majd alámerült. Nagyjából 3 méter mélyen lehetett, ekkora mélységben már azért nehezedik rá némi nyomás. Mikor már leért a talpa a tó sziklás aljához, két nagyobb szikladarab közé beékelte mindkét lábfejét, hogy a felhajtó erő ne vigye őt fel, miközben a víz alatt kivitelezi az ütés- és rúgástechnikáit. Tudta azt nagyon jól, hogy gyakran fel kell majd jönnie levegőért, éppen ezért csak rövid sorozatokat nyomatott, de azt olyan gyorsan, ahogyan csak bírta. Ez az edzés a tüdőkapacitását is fejlesztette. Shinobink elkezdte a teljes víz alatti edzést, a tiszta vízben láthatta, ahogyan az ütései keltenek némi áramlatot, az alkarja és az ökle körül sok apró buborék gyöngyöződött ki, mintha pezsgett volna a keze. Ez a sebesség végett volt. Olyan gyorsan csinálta, ahogyan csak tudta, ahányszor sikerült neki kellően jól felgyorsulnia pont akkor fogyott ki a levegőből, így kénytelen volt felúszni a felszínre. Újabb mély lélegzett után ismét lemerült és teljes erejéből zúdította az ütés-és rúgászáporait, karjai és lábai csak úgy hasították a vizet, ám csak rövid ideig. Takeo tudta nagyon jól, hogy itt nem csak azt kell elérnie, hogy minél gyorsabb legyen a víz alatt, hanem azt is, hogy minél tovább lent tudjon maradni, vagyis minél tovább bírja ki levegő nélkül a víz alatt. Ugyanis ha minél tovább lent tud maradni, akkor több ideje van arra, hogy a végtagjai kellően fel tudjanak gyorsulni. Nem kell a gyorsulás fázisait megszakítani azzal, hogy feljön gyakran levegőért. Ez egy igen fárasztó és keserves edzés volt, amit 4 napon keresztül gyakorolt, ám az utolsó napon meg lett az eredménye.
  Immáron a szárazföldön, súlyok nélkül kipróbálta az ütéstechnikáit, a gyorsaság magáért beszélt, az ő szintjén ez a sebesség megfelelt. Shinobink végre elégedetten mehetett haza kipihenni e két hét fáradalmait.

  Egy újabb küldetésmentes szabad hét Tanigakure-ben, hősünk számára. Ezek az időszakok a kedvencei a mi edzésmániás geninünknek. Takeo sokat gondolkodott azon, hogy hogyan tudná még jobban feledzeni a testét ahhoz, hogy eredményes taijutsuhasználó legyen. Úgy gondolta, hogy nem ártana növelnie a fájdalomtűrő küszöbét. Hiszen egy éles harcban, annál tovább tud talpon maradni, ha minél jobban bírja a fájdalmat. A sok fabábú püföléstől a sípcsontjában és az öklében már majdhogynem kihaltak az idegek, így ezeken, a részeken már alig érzi a fájdalmat. Viszont a többi testrészén egészen más a helyzet, így ideje azokat is keményíteni. Ehhez az edzéshez, segítségre volt szüksége. Kazuya nagybátyja éppen kéznél volt, el is ment hozzá. Majd mikor a nagybácsi fogadta, kisebb beszélgetés után neki is álltak az edzésnek.
- Mond Takeo, pontosan mit is kell majd nekem csinálnom? – kérdezte Kazuya.
- A te dolgod egyszerű lesz Kazuya bácsi, fogod azt a fahusángot, és engem kell ütnöd folyamatosan, fokozatosan egyre erősebben. Nekem pedig ki kell bírnom. Az elején csak lazábban üss, hogy szokja a testem. – magyarázta a genin. Kisebb gimnasztika, nyújtógyakorlatok után shinobink levette a felsőruházatát, a nadrágját pedig a térde fölé tűrte, majd felvette a lóállást, széttárta a karjai és befeszítette minden izmát, ahogyan csak tudta. Majd intett a nagybratyónak, hogy mehet a menet.
- Höhö! Ezen jól fogok szórakozni! – mondta dörmögő hangon nevetve a jounin, majd erőteljesen rávágott unokaöccse combjára. – Áááúúú!!!! A francba! A ”fokozatos” szónak melyik részét nem érted? Miért vagy ilyen bunkó? – kérdezte óbégatva a kis nindzsa, miközben a földön hemperegve, fájlalva fogta a combját, ám azonnal kapott még egy nagy ütést a másik combjára is. – Hékás! Ezt most megint miért kaptam? – kérdezte ismét a genin.
- Azért mert azt mondtad rám, hogy bunkó, Te bunkó! Hahaha! Ezt nem hagyhattam ki. – válaszolta Kazuya harsányan kacagva, miközben a hasára csapott a röhögéstől. ~ Na, tessék a szadistája még élvezi is! ~ jegyezte meg magában hősünk, majd miután talpra állt, és persze a segítője is kellően kiröhögte magát, elkezdték komolyan az edzést. Takeo először a jobb combjára kapta az ütéseket, először csak lazán, majd fokozatosan erősebben. Bizony az elején többször is felszisszent, és erősen vicsorogva türtőztette magát. Tudta ő nagyon jól, hogy ezen a héten olyan lesz, mint a ronggyá vert kutya. De egyszerűen kellett ez neki a fejlődéshez. Egy taijutsu-harcosnak kétféle állóképesség kell. Kell egy általános jó állóképesség, hogy bírja az iramot, és ne fáradjon el az első tíz ütés után, és kell egy ütésálló-képesség is, hogy az első pár találat után ne essen össze a fájdalomtól, hanem talpon tudjon maradni, vagyis szívós legyen. Ezt geninünk nagyon is jól tudta, szóval éppen elérkezett ennek a fajta képességfejlesztésnek is az ideje. A folyamatos combra mért ütéseket elég nehezen viselte, kezdetben, volt kőkemény fogcsikorgatás, később pedig már annyira zsibbadt a lába, hogy már alig érezte. Vérvörös izzadt fejjel tűrte a fájdalmat. 40 ütés az egyik combra, és ugyanennyi a másikra is. Mikor ezzel végeztek, akkor Kazuya alaposan kimasszírozta, átgyúrta nindzsánk combját. Majd kisebb pihenő következett. A pihenő után alig tudott a lábára állni a genin, ám újra felvette a lóállást, most a vádlija következett. Szintén 40-40 ütés következett. Ez nem volt annyira fájdalmas, mint az előző, de azért itt is össze kellett szorítania a fogait a shinobinak. Mikor megtörtént a 80 ütés, a srác alig állt a lábán, alig tudott odébb menni, így újabb pihenés következett. A masszírozás közben a jounin így szólt hozzá:
- Ez nem lesz neked így sok egyszerre? Nem hittem volna, hogy ennyire fanatikus taijutsus lesz belőled, de ha már elkezdted, akkor végig kell, szenvednek ezt az edzést is. –
- Tudom. De most nem érünk rá pihenni! – válaszolta a genin, aki feltápászkodott valahogyan, majd ismét beállt alapállásba. Most a gyomorszája következett, szintén ugyanannyi ütés. Az még hagyján, hogy nagyon fájt neki, ráadásul vérvörös is lett a hasa. Persze tudta, hogy mire végez ezzel az edzéssel, tiszta véraláfutásos lesz az egész teste. – Tökös egy gyerek vagy Takeo, azt meg kell hagyni, lemerem fogadni, hogy a faluban egyik genin sem merné magát üttetni, de még a chuuninok közül is csak igen kevesen. – mondta elképedve hősünk nagybátyja, aki ugyan kezdetben viccelődött ezen, de a sokadik husánggal való ütlegelés során, rájött, hogy az unokaöccse elég kemény dologba vágta a fejszéjét, ami a fejlődését illeti. Kazuya keményen csapkodta a srácot, aki már vicsorogva hörgött és néha-néha térdre is esett a lóállásból. Mikor a has felkeményítése megtörtént következtek a bordák, itt a jounin lényegesen gyengébben ütött, hiszen nem akarta azt, hogy a genin bordája eltörjön. Ezek az ütések voltak a legfájdalmasabbak, hiszen itt a fahusáng közvetlenebbül érte a csontot. Takeo minden egyes ütésnél azt ordította, hogy ”Nem fáj!”. Holott persze fájt neki, épphogy össze nem vizelte magát. De ő csak azért is erőltette magában a dolgot. Így próbálta buzdítani magát, el akarta terelni a gondolatait a fájdalomtól. Mikor ezzel a résszel is végeztek, következtek a lapockák, ez annyira azért nem fájt neki, így ezt könnyebben viselte. Amikor ez is megvolt, hősünk úgy döntött, hogy a mai napra elég. Haza ment bicegve, nyögdécselve. Az anyja tátott szájjal fogta a saját fejét, hogy mégis mit csinált ez a gyerek. De persze a srácot ilyenkor semmi sem érdekelte, csak egy jó étel és egy kiadós pihenés kellett neki. Bekente magát gyulladáscsökkentő krémmel, hogy valamit enyhítsen.
  Másnap, nem volt testkeményítő edzés, hiszen tudta ő azt nagyon jól, hogy szüksége van a testének némi regenerálódásra, éppen ezért csak a közönséges edzéseket végezte, felülés, fekvőtámasz és társai. Persze, sokkal nehezebben mentek neki a gyakorlatok, de azért megcsinálta a sorozatait. De főként meditálással telt el ez a napja, valamint rengeteg nyújtógyakorlattal. Este még a gyógyfürdőbe is elment, ezzel segítve valamelyest magának, ugyanis tudta, hogy holnap még keményebb napja lesz. El is érkezett ez a nap, a genin újra a bácsikájával volt, aki vonakodva egyezett bele az ütlegelésbe. Shinobink most egy másfajta módszert akart kipróbálni. A saját edzési módszereit akarta keverni az ütlegeléssel. Amikor lenyomott 5 guggolást, akkor a nagybratyó egy ütést mért a husánggal a fiú combjára, de ez az ütés erősebb volt, mint a tegnapelőtti. Minden egyes ütést 5 guggolás követett. Összesen 20 ütés volt az egyik lábára. Vagyis 200 guggolás kísérte végig az összesen 40 ütést. Az ütések száma ugyan ”csak” feleannyi volt, mint előzőleg, viszont erősebbek voltak ezek a csapások, ráadásként maga a gyakorlat is nehezítette a dolgot. Ez még fájdalmasabb volt, mint az első ilyen nap. Ugyanis itt a folyamatosan terhelt mozgó izomzat, kapta be az erősebb ütéseket, ráadásul az első napon elszenvedett ütések még nem regenerálódtak teljesen. Volt óbégatás az ifjú harcos részéről, de amit bírni kell, azt bírni kell. Mikor a comb megvolt, akkor következett a vádli ugyanígy, ebben a formában guggolásokkal lekísérve, ezt könnyebben kibírta, hiszen a vádli az nem annyira fájdalmas terület a testen.  Mikor ez is meg volt akkor pihenő következett. A jounin csak csodálkozni tudott, hogy a fiú ennyire nehezíti magának a gyakorlatokat. Nos igen, hősünk ilyen téren mindig is kreatív volt. A fél órás szünet után, egy újabb módszert alkalmazott a genin, amit el is magyarázott az őt püfölő bácsikájának.
- Figyelj, most egy újabb módszer következik. A hasamat kell püfölnöd megint, pont úgy, mint tegnap előtt. Csak most az lesz, hogy a lábamnál fogva felkötsz ennek a fának a vastag ágára, ahonnan én fejjel lefelé fogok lógni, mint egy zsák. Mikor megcsinálok öt felülést, te rávágsz egy erősebbet a hasamra, majd újra öt felülést nyomok, és így tovább… -
- Hehh…rendben. – mondta nagyot sóhajtva, fejét rázva Kazuya, aki azt tette, amit az unokaöcsikéje kért tőle. A genin ott lógott a fán, megcsinálta az első öt felülést, majd kapta is a hasára az erős ütést, amitől úgy kilengett, mint egy hinta a játszótéren. A nagybratyó nem győzte mindig megállítani az ütések utáni kilengéseket. A 100 felülés és a 20 ütés, kissé megerőltető volt nindzsánk számára, nem csak, hogy nagyon fájt neki, de fárasztó is volt így. Kazuya úgy szedte le Takeót a fáról, mint a kötözött sonkát a füstölőből. Újabb kisebb pihenő, de nem sokáig, mert következtek a bordák. Itt megint igencsak óvatosan jártak el. Az oldalsó felülések során a borda folyamatosan erőhatásoknak volt kitéve. Itt bizony szakaszonként is meg kellett állni, pihenni. Hiszen ez sokkal fájdalmasabb volt, mint a többi. Ennek a testrésznek a felkeményítése igen sokáig tartott, a kis genin fogcsikorgatva és hörögve viselte a fájdalmat, próbálta úgymond kikapcsolni az agyát, de valahogy nem akart összejönni neki, mert a fájdalomérzet bizony erősebb volt. ~ Gyerünk! Ki kell tolnom a korlátaimat még jobban! Muszáj feszegetni a határaimat! Ha nem ismerem meg a saját testem határait, akkor képtelen leszek az erősebb technikák elsajátítására, valamint alul fogok maradni a harcokban a képzettebb ellenfelek ellen. ~ próbálta magában, önmagát buzdítani. Ezek az edzések, nem csak komoly fizikai igénybevételt követeltek, de mentálisan is erősen lefárasztották a shinobit. A hosszú időre elhúzódott bordapüfölés után, következett a lapocka, ezeket, az ütlegeléseket törzsemelés kísérte le. Ezt jobban elviselte a genin, így kicsivel gyorsabban is haladtak ezzel. Mikor már minden megvolt, Takeónk alig tudott a lábára állni, mindene fájt, alig tudott haza bicegni.
   Két teljes napig pihent ezután. Gyulladáscsökkentő kenőcsök, borogatások, jegelések, majd gyógyfürdőben való üldögéléssel telt el ez a két nap. Ez a fajta edzésmódszer, nem olyan volt, mint azok, amiket eddig csinált, ez sokkal aprólékosabb ráadásul jóval nehezebben is lehet benne fejlődni. A hatodik napon pedig ugyanazokat az ütlegelési-sorozatokat csinálta meg, amit a legelső napon. Az a nap telt el a leglassabban. A genin a hetedik napon, ismét pihenő napot tartott, hiszen szó szerint nem tudott ki kelni az ágyból sem. A rehabilitációval egybekötött pihenés közben, sokat gondolkodott, tudta ő nagyon jól, hogy ezen a héten semmit sem javított a fájdalomtűrő küszöbén, ez a hét csupán arra volt, jó ki ismerje a saját tűrőképessége határait. Viszont ez egy jó tapasztalat volt a számára, hiszen ez a későbbi edzéseinél a hasznára fog válni.

  Ismét egy szép nap, hősünk falujában. A mi shinobinknak is elkezdődött a napja, felkelt és a gyors reggeli után elindult a kiképzőtérre edzeni. Ám útközben az egyik chuunin megállította őt, majd közölte vele, hogy menjen a falu vezetőjének az irodájába. ~ Na, tessék! Biztos megint valami küldetés. ~ gondolta magában, majd az utasítást követve elindult az irodába. Mikor odaért, bekopogott és mikor szóltak neki, hogy bemehet, akkor egy érdekes látvány tárult a szeme elé. Az irodában rajta kívül sok más genin is ott tartózkodott, és ő utána is bejött még pár genin. ~ Mi van itt? Miért van itt ennyi genin? Hmm… még azok is itt vannak, akik az osztálytársaim voltak az akadémián. ~ jegyezte meg magában. A gondolatban feltett kérdéssorozat után hamarosan megérkezett a válasz, Batta-tól:
- Figyelmet kérek! Gondolom most, mindenkiben felmerült a kérdés, hogy miért is vagytok itt mind. A helyzet a következő, egy kísérleti program keretén belül fogtok tevékenykedni a Ninja Akadémián. Az akadémiai tanárokkal kigondoltunk közösen egy új oktatási programot, tapasztaltabb geninek fognak 3 napon keresztül akadémiai növendékekkel edzeni és gyakorolni. Egy geninre három tanuló jut majd. Ennek a programnak a célja az, hogy első kézből gyűjtsenek némi tapasztalatot a tanulók igazi geninektől. Így ők a saját szemükkel fogják látni és a veletek való közös edzés során tapasztalni, hogy milyen is valójában geninnek lenni. Mi az a genin szint. Ezt éreztetni kell velük. Ez az egész program azért lett létrehozva, mert az akadémiai tanulók tanulmányi átlaga nem valami jó, és a tanulók sem annyira motiváltak. Éppen ezért, van szükség rátok, hogy a lurkók ne csak a padban unják magukat az órákon, hanem veletek is közösen együtt gyakoroljanak, így talán öntünk beléjük némi lelkesedést, és így a geninvizsgát is komolyabban veszik, és talán nem is lesz annyi bukás. Most gyertek ide, mindenki kap egy papírt, amin három név szerepel, azokkal fogtok foglalkozni három napig, akik a papíron szerepelnek. – mondta nekik miközben, osztogatta a lapokat. – Holnap kezdődik a kísérlet. Teljes mértékben rátok van bízva, hogy a három nap alatt mit gyakoroltattok velük, shuriken dobálás, túlélő túra, terepismeret, csapdakészítés, fegyveres gyakorlás….akármit, amit csak akartok. Szabad kezet kaptok. Ugyanakkor a gyerekek is fognak írni egy beszámolót erről a három napról, és ezzel együtt egy véleményt rólatok. Értettétek? – fejezte be a hosszas beszédét Batta.
- Igen! – mondta mindenki katonásan egyszerre. Mikor mindenki elhagyta az irodát, hősünk ment a dolgára és folytatta az edzését, a fekvőtámaszok közben elgondolkodott. ~ Anyám borogass! Három pisissel kell három napon keresztül elpazarolnom a drága időmet? Mit mutassak nekik? ~ Az egész napos edzés után hazament, majd eltette magát holnapra.
  Másnap reggel, elballagott az akadémiára kezében a neveket tartalmazó papírlappal. Bement az egyik osztályterembe, ahol 6-7 gyerek volt, ott felolvasta a neveket, ám válasz nem érkezett, de az egyik kis srác viszont mondta, hogy kint vannak az udvaron egy padnál. Takeo kiment, ott látott három gyerkőcöt, két fiút és egy lányt, majd odament hozzájuk és ismét felsorolta a neveket:
- Amori Ibuki-
- Itt vagyok. –
- Egami Namika –
- Jelen! –
- Higuchi Kizashi –
- Én lennék az! –
- Rendben. A nevem Hiyama Takeo, nyilván ti is tudtok az új oktatási programról. Az én irányításom alatt fogtok edzeni három napon keresztül. De még mielőtt elkezdenénk, szeretném, ha válaszolnátok két kérdésemre. Első kérdés, milyen irányban szeretnétek tovább fejlődni, vagy inkább milyen shinobinak képzelnétek el magatokat? Második kérdés, mennyi a tanulmányi átlagotok? – kérdezte tőlük a genin, aki fel szerette volna mérni a helyzetet.
- Őő… hát nem is tudom, majd meglátjuk, nem tudom, hogy mihez van érzékem. A tanulmányi átlagom 2,2. – válaszolta Ibuki, miközben két pofára majszolt valami kaját.
- Én akadémiai tanárnő szeretnék lenni. A tanulmányi átlagom 1,98. – mondta Namika mosolyogva és nevetgélve.
- Akadémiai tanár, ilyen átlaggal??!!! Óh… kisasszony össze kell kapnod magadat rendesen. Amúgy miért mosolyogsz folyton? – kérdezte Takeo, aki nem értette, hogy ez a kislány miért vigyorog állandóan.
- Azért mert cuki vagyok! – jött a válasz hamar a lánytól, szintén mosolyogva. Hősünk akkorát csapott a saját homlokára, hogy Konoha-ig is lehetett hallani. ~ Na, ne!!!!~ szörnyülködött el magában. De ekkor jött a harmadik gyerkőc válasza is:
- Chöhh… az én átlagom nem nagy szám, 1,6. Viszont ez nem állít meg abban, hogy én legyek a falu legkeményebb nindzsája. Igazából elég szerény kis célt dédelgetek, ANBU-parancsnok akarok lenni. De nem ilyen balfácánokkal szeretném elpazarolni az időmet, mint például veled Takeo! Yeah! – mondta a csávó keményen, ám shinobink akkora pofont adott neki, hogy a menő gyerek egyből seggre esett, majd feltápászkodva így szólt nyafogó hangon:
- Áú! Mi volt ez? Júúj, ez fáj! Anyuu…. –
A mi geninünk pedig csak szörnyülködött. ~ Istenem! Tuti, hogy én fogtam ki a három legrosszabbat! Egy dagi zabagép- mondjuk ő válaszolt a legnormálisabban - egy butuska cuki kislány és persze a nagyszájú vagány gyerek, akinek persze csak a szája nagy, mert amúgy egy kis beszari selyemgúnár. ”Kiváló” csapat összeállítás. Pff… és még Batta mondta, hogy motiváljuk őket. Ide nem motiváció kell, hanem először is fegyelmezés. Lerágom a bal lábamat, ha ezekből nindzsák lesznek. ~ gondolta magában, miközben elkeseredetten végigmérte a három kölyköt.
- Na gyerekek. Kemény három napunk lesz, az egyszer biztos. Egy shinobinál nagyon fontos, sőt alap dolog, a jó fizikai kondíció és az állóképesség. Mert hiába tudsz városromboló ninjutsukat, ha kétpercnyi futás után kiköpöd a tüdődet. Az elkövetkezendő három napban a fizikai teljesítőképességeteket fogjuk fejleszteni. Kezdésnek legyen 30 kör itt az udvaron. – mondta nekik és adta ki az utasítást geninünk. A három kis lurkó kocogott, de már a tizedik körnél erősen lihegtek, látszott rajtuk, hogy nincsen valami jó állóképességük. Ezután lenyomatott velük 100 fekvőtámaszt, ő is velük együtt csinálta az edzést – így sikerült összekötni a kellemetlent a hasznossal - , de gyerkőcök hamar kifáradtak itt is. Ibuki jó ha 30-at megcsinált, Namika is csak negyven körül teljesített, Kizashi a menő gyerek épphogy elérte a hatvanat.
- Gyerünk, gyerünk! Nincs lazsálás! Ötven húzódzkodás, rajta! – utasította őket Takeo miközben húzódzkodott. Az akadémiai növendékek fogcsikorgatva, vicsorítva remegő testtel görcsösen húzták fel magukat, és persze nem sikerült teljesíteniük a kért mennyiséget. A panaszkodás az ment ezerrel, az edzés túl nehéz, a daginak nem volt kajaszünete, hősünk pedig kegyetlen, ám Takeo nem kímélte őket, újabb gyakorlatokra utasította őket, felülések, guggolások és törzsemelések. Szegényeknek ez kínszenvedés volt.
- Na jól van mára elég lesz! Mennyetek haza pihenni, de holnap folytatjuk. – mondta nekik nem túl elégedetten.
- Szadista!!!! – fejezte ki a véleményét a három diák egyszerre, akik lihegve holtfáradtan ballagtak haza.
  Másnap reggel, hatalmas izomlázzal jelentek meg az iskola udvarán, shinobink pedig már várt rájuk különféle edzőeszközökkel, udvariasan köszöntötte őket, ők viszont kevésbé udvariasan köszöntötték őt, majd indult a második nap.
- Srácok ma egy új edzésmódszert fogtok kipróbálni. 10 kg-os súlytárcsát kell a fejetek fölött megtartanotok miközben guggolva körbeszökdeltek az udvaron 20-szor. – mondta nekik, majd ő is elkezdte, persze ő 40 kg-os tárcsával. Szegény Namika megemelni is alig tudta, Kizashi előre szökdelt egy hatot-hetet, majd oldalra kidőlt, Ibuki a második szökdelésnél elesett. A genin erényesebben rájuk szólt, hogy csipkedjék magukat, mert még rengeteg gyakorlat van hátra. De ők csak bukdácsoltak, nyögdécseltek és izzadtak, 3 óra alatt nagy nehezen megcsináltak 4 kört, ám utána oxigénsátor kellett mindegyiknek. ~ Hát mi van ezekkel? Manapság nincsenek testnevelés órák az akadémián?? ~ csodálkozott magában Takeo, de ő nem hagyta annyiban 10 perc pihenő után fekvőtámaszok, felülések, törzshajlítások, és más gyakorlatok nem kis mennyiségét zúdította rájuk, késő délutánra végeztek mindennel. Sántikálva, lógó nyelvvel, kiizzadva szinte négykézláb mentek haza.
  Elérkezett az utolsó nap. A tanulók késve jöttek, és már fáradtak voltak, előre féltek az edzésektől. Kérték a genint, hogy ezen a napon legyen lazább az edzés. Hősünket sokra mindenre meg lehetett kérni, de arra nem, hogy vegyen vissza az edzésekből.
- Szó sem lehet róla. Ez az utolsó nap, ma kell belehúznunk! Ma taijutsu alapozás lesz. – mondta nekik lelkesen és jó kedvűen. Közösen lefutottak a kiképzőterepre, és kiadta nekik a feladatot, 100 ütés és 100 rúgás a fabábún. Ez a gyakorlat volt a legrosszabb szegényeknek, fájt a kezük-lábuk, nyafogtak és hisztiztek. Mikor nagy nehezen megcsinálták remegett mindenük. Utána jött a 100 térdelés és 100 könyökütés – és mellé dupla annyi hiszti. Az edzés végén sántítva ment haza a három diák.
  Másnap, minden genin bent volt az irodába, és Batta ismertette velük az eredményt:
- Háát….őőő…izé…szóval, a kísérleti program, enyhén szólva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, enyhén szólva. Egyszóval, irtó pocsék lett, teljes kudarc. A tanulók véleményei rólatok….nos…kevésbé lett pozitív. Nos, kiosztom a papírokat, mindenki elolvashatja, hogy miket írtak rólatok a ”tanítványaitok”– közölte velük a falu vezetője, akinek szintén ciki volt ismertetni a dolgot, majd kiosztotta a lapokat. Minden genin elkezdte olvasni a róluk írt véleményeket.
- Beképzelt parancsolgató buta liba. Tessék??!! Ilyet írni rólam??!! Szemét kis mocskok! – dühöngött az egyik kunoichi.
- Nagyképű okoskodó majom. Na megálljatok, ezért aztán….olyat kaptok, hogy…*****!!!! – hőbörgött egy másik genin.
- Kegyetlen és szadista vadállat. De most miért? Azokért a laza tesiórákért? – csodálkozott Takeo. De az összes jelenlévő genin dühöngött. Batta pedig az íróasztalát verte a röhögőgörcstől. Mikor már mindenki kiment az irodából, hősünk elhatározta, hogy semmi pénzért sem lesz akadémiai tanár.