Ookami Nanami
2 posters
1 / 1 oldal
Ookami Nanami
Ookami Nanami Kedd Feb. 11 2014, 17:16
Név: Ookami Nanami
Ország: Víz országa
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: Nő
Felszerelések:
- 3 db chakra tekercs
- 1 db övtáska
- 2db Fuuma Shuriken
- 10 db Makibishi
- 10 db senbon
- 1 db elsősegély készlet
- 1 db energia tabletta készlet
- 7 db robbanó cetli
- 5 db kunai
- 5 db shuriken
- 3 db robbanó cetli
- 3 db tekercs
Kinézet: Külsőm nem rejt magában semmi egyedit, csupán egy lány...hajam szőkés, már már fehér, melyben sűrűn hordozok virágokat, persze csak szolídan, általában egy fehér kabát van rajtam, s alatta egy rózsaszín ruha, mely kimonóbol lett átalakítva, amolyan szabadabbá tettem...amit egy fekete övvel fogok össze.
Jellem: Az életemet adnám az országomért, s a városomért. A csatákban nem magamat, hanem társaimat nézem főképpen, s higgadtan próbálom kitalálni a legjobb lépéseket, mellyel a legtöbb életet megmenthetem. Hamar felpukkanok a dolgokon, s ilyenkor néha akaratomon kívül is mondok butaságokat, de az idő nagy részében jókedvű vagyok. Ha bosszúra kerül a sor, ami eddig nem volt...nem tudom mit tennék, lehet, hogy mindenki számára meglepetés lenne? Kicsit virágfób karakter vagyok, s mindenhonnan hazacipelem éppen aktuális kedvenceim.
Előtörténet:
Rég volt már, hogy ebbe a faluba születtem, s életem egészét befonta a víz, mely országom alapjait képezi. A víz országa önmagában egy hatalmas szigetcsoport, mely több nagyobbacska településsel is büszkélkedhet, s ezek egyikében élek én is, itt Kirigakure-ban.
Itt hol a szemed nem láthat túl messzire a város körül magasodó hegyek miatt, s a levegő szinte mindig nyirkos. Itt születtem, s még nem is igazán jártam máshol...az eddigi életem nem érdekes, sőt túlontúl is tökéletes volt. Nem mondom, hogy nem voltak bajok, s bonyodalmak, de semmi igazán érdekfeszítő nem volt benne. De ha akarod, elmesélem...
Születésem már várva várt dolog volt a családomban, ugyan is szüleim lassan kicsúsztak az időből, s nem voltak már fiatalok, de gyermekük még nem volt...én voltam az első szülött, s ezzel az utolsó is. Talán pont ez eredményezte, hogy szinte mindent megkaptam, legyen az étel, ital, járték, vagy ami csak a számon kiesett. A szüleim mindketten ninják voltak...Kirigakure jouninjai, így sűrűn jártak küldetéseken, melyek idejére engem általában a nagyihoz vittek, de sajnos nem tudtam sokáig élvezni nagymama ölelését, a idős kor rajta is nyomot hagyott, s azt hiszem 3 éves lehettem amikor meghalt, de nem emlékszem rá, csupán fényképekről, s azokról amiket a szüleim meséltek...
Ezek után nem volt más választás, anyám nehéz döntésre kényszerült, de ő volt az, aki megtehette...lemondott a ninja létről, hogy rólam gondoskodjon, bár még kicsi voltam, s bennem már az otthoni, mindig jelenlévő anya maradt meg, aki mellettem volt állandóan, s ha elestem mindig ott volt a keze, melyet megfoghattam, s mely újra felhúzott engem. Azt mondta: " Semmi baj, menj tovább!", s ezzel nem is tudja milyen boldoggá tett. Édesapám nem volt sokszor otthon, miután anya már nem keresett, s neki kellett eltartani az egész családot, de amikor néha megjelent, hazatérve egy nehéz, s fárasztó küldetésről én mindig rajzoltam neki valami szépet, ami látszólag felvidította. Nem tudom tényleg így volt e, de felém ezt sugallta.
Gyerekkorom így felhőtlen volt, hiszen sosem voltam egyedül, s amire szükségem volt, az megvolt...sűrűn játszottam az udvaron, s a közeli játszótéren, ahol általában sok gyermek volt, de eleinte nem mertem senkihez sem közeledni, számomra elég volt, ha a kerítés mentén növekvő virágokat néztem, s szinte mindig teletűzdeltem vele a hajam, majd mikor az már tele volt, következett édesanyám, aki mondhatom nagyon boldog volt ettől. Jah, igen, még meg sem említettem, születésem óta kedvelem a növényeket, s állatokat egyaránt, de főleg a virágokat, melyek olyan szépen nyíltak a víz országának tökéletes levegője alatt. Sok érdekes színű, formájú, s alakú volt, de valahogy számomra mindig is az egyedi, s ritka virágok voltak a kedvenceim. Sokszor szedtem le őket, s vitettem haza anyámmal a szobám ablakába, s ez a hobbim a későbbiekben sem változott, majd idővel életem részévé vált, a mintha karakterem jellemét erősítené...
Amikor elértem életem végre a megfelelő kort, s mivel szüleim is ezen élet szerint éltek, számomra sem volt más út, mint ninjává válni. Szüleim beírattak az akadémiára, amint elértem a minimum korosztályt, s innentől kezdett el fejlődni az életem, s vele együtt én is. Az akadémián sok más gyerek is volt, s volt 1-2 akikhez tényleg sikerült közel kerülnöm, azt hiszem. A kezdeteknél, még anyám nem volt nyugodt, amikor az akadémián hagyott, pedig nem volt messze tőlünk, azt hiszem volt olyan, hogy egész nap kint várt, s távolról, de figyelt engem. Ezen felül mindig a kedvenceimet készítette ebédnek, melyet vidáman fogyasztottam barátaim között, ráadásul mindig csomagolt mellé egy szál virágot, miután neki is feltűnt túlzott szeretetem a növények felé...de hát az anyák már csak ilyenek nem?
Oh, tényleg, a barátaim, akikkel összehaverkodtam az évek alatt az egyikőjük Aizawa Karu-chan volt, aki a legjobb barátnőmmé vált, a másik pedig Minake Yasu, ő vált a legjobb barátommá, mindig arról álmodoztunk, hogy miután az akadémián végzünk, majd egy csapatot alkotunk...
Amikor az akadémia végre elkezdett minket felkészíteni, s igazából beindultak az edzések, s amikor végre már fegyver is foghattam a kezemben, anyám is belendült, s otthoni külön edzéseket tartott nekem, mondhatni keményebb volt mint az akadémián...amikor elrontottam valamit, mérges lett, s lehordott, hogy nem tudtam még megtanulni. Ilyenkor valahogy furcsa gondolat fogott el: ~ Hová lett az édes gondoskodó anyukám? ~ Kérdeztem valami rejtélyes belső hangtól, de valahogy nem válaszolt, majd egy idő után, anyám önmaga adott választ a kérdéseimre...
- Kemény vagyok veled Nana, ugye? / Otthon csak így hívtak./ - Mondta anyám, egyik edzésünk közben, mikor csupán shurikeneket dobáltam, s végre sikerült célba találnom tökéletesen. - De félek, ha nem tanítalak meg mindenre, s nem gyakorolunk, meghalsz. Azt pedig nem élném túl... - Mondta anyám, s arca idegennek tűnt, sosem láttam ilyennek, talán ideges lehetett.
- Gyakoroljunk tovább, anya! - Válaszoltam, s kicsit nagyobb beleéléssel dobáltam tovább a pengéket a fába, mely jelenleg ellenfelemet képezte, aki lassan ennyi shurikennel már menthetetlen állapotba kerül.
Anyám szemei felcsillantak, s talán azt hiszem önmagát láthatja bennem, mivel ő lemondott a ninja létről...miattam. ~ Kötelességem befejezni amit ő abba hagyott! ~ Így gondoltam, a keményebben edzettem. Ezentúl már nem magamnak szedtem a virágokat, hanem csakis neki.
Eltelt pár év, s én is nőttem, vele együtt fejlődött tudásom, s egyre inkább kötődtem a szüleimhez, az iskolámhoz, a barátaimhoz, de valahogy legfőképpen Kirigakuréhoz, s az országomhoz, melynek minden része egy kicsinyke csodát rejtett. Talán 11 éves lehettem, amikor anyám szigorított az edzéstervünkön, s máris a vizsgára való felkészülés lett a célunk, mely bár még távoli, mégis időben kellett kezdenünk...szerinte. Mióta elcsattant köztünk az a beszélgetés, egyre izgatottabb lett, mely rám is nagy hatással volt. Azt hiszem úgy érezheti, hogy én viszem tovább az álmait, melyeket ő nem valósított meg, s már számomra sem volt más lehetőség, de nem is kerestem, tökéletes jövőképet láttam magam előtt, itt a Víz országában, s ennek az országnak a színeit akartam viselni. Ám ekkor már apám is besegített néha az edzéseimbe. ~ Remélem felkeltettem a figyelmét, s ő is hiszi, hogy nagy leszek. ~ Járt a fejemben, miközben arcomon hatalmas vigyor terült el. További iskolai éveim már nem tartogattak semmit, ami eddig nem történt volna meg, s csupán hétköznapiak voltak számomra. Minden nap a barátaimmal mentünk hazáig, majd jött a tanulás, s az edzés, mely egy napon sem maradhatott el. Így ment még vagy 3,5 évig, mire az akadémia végre vizsgára ajánlott minket , s repestünk az örömtől. Az edzést nem hagytuk abba, s főleg a technikákra mentünk rá anyuval, hanyagolva így az elméletet...anyám szinte biztos volt benne, hogy gyakorlat lesz, amin így biztosan át mennék, de félek...~ Félek az elmélettől, mi lesz ha anya téved a vizsgával kapcsolatban . ~ Járt a fejemben minden edzésünk alatt, de nem mertem megszólalni, így csak tettem amit mondtak, mígnem eljött a vizsgám napja, s befáradtunk egy hatalmas terembe, mely telis-tele volt padokkal, s székekkel, s a terem közepén egy ismeretlen alak állt, aki azt állította, hogy ő vizsgáztat majd. A figura nem tetszett, sötétbe volt burkolva, s a hangja is egészen idegen volt. Arra kért minket foglaljunk helyet, s ennél a pontnál valahogy éreztem a pengét a torkomnál. ~ Írásbeli lesz! ~ Futott keresztül rajtam, s minden sejtemet elfogta a félelem...leblokkoltam. Volt a teremben még néhány Jounin, akik kiosztották a papírokat, melyeken a teszt kérdések voltak.
- Örüljetek kölykök, ma csak ennyi lesz a vizsgátok, kezdhetitek. - Szólalt meg a sötét alak, majd leült egy székre a terem közepén, melyről szorgosan figyelt minket. Némely diákhoz oda is ment, akikről úgy vélte csalnak, s nem egy volt akit kiküldött elvéve tőle a dolgozatát. Nálam nem volt erre lehetősége, mivel csupán ültem a vizsgám felett mintha csak kezdő lennék, s nem írtam semmit. Végig ezt tettem, s így nem életem első nagy próbatételén csúnyán leszerepeltem. A lapokat beszedve az alak elsiklott felettem, s el sem vette a lapomat, látva...üres. Leszegett fejjel, s kicsit búslakodva sétáltam ki a teremből, miközben barátaim vígan szaladtak oda hozzám.
- Nana-chan! Ugye milyen egyszerű volt?
- Könnyű volt ugye?
Hangzottak a kérdések felém, melyekre nem tudtam elmondani az igazságot, így elsőre...ezért csak ezt felelte, mosolyt erőltetve arcomra.
- Persze! - Mosolyogtam, olyan hamisan, melyet soha többé nem akarok megtenni.
Hamar leráztam őket kifelé menet, ahol anyám várt, aki sajnos jobban ismert engem bárkinél. Mondanom sem kellett semmit, ő felelt rá...
- Jövőre az elméletre is ráhajtunk, rendben? - Mondta, de arcán szomorúság volt jelen. Ezt látva pedig én nem bírtam tovább, s ki akartam adni magamból minden szomorúságom. Úgy sírtam mint még soha, mint valami kisbaba.
Hazatérve apám nem volt elragadtatva, s én is nagyon rosszul éreztem magam előtte. Nem telt bele sok idő, míg barátaim is értesültek csúfos kudarcomról, míg ők sikerrel zárták a vizsgákat...az álmunk, hogy egy csapatba kerülhessünk szerte foszlott, s számukra hamar kijelölték a mesterüket, valamint megkapták a fejpántot is, mely a genin-é válás fontos jelképe volt. De nem szomorkodtam, gratuláltam nekik, s igyekeztem túltenni magam az egészen. Szerencsére a barátságunk elég erős volt, hogy túlélje ezt, s nem szakadtunk el végleg, csupán kevesebbet láttam őket, mivel többet edzettek, s néha már küldetésekre is mehettek.
- Olyan jó nekik. - Mondogattam, mikor távolodni láttam őket a falutól vagy éppen visszatértek valamiért. Bár közben magamról sem feledkeztem meg, anyám komolyan gondolta, hogy gyűrűnk az elméletre, de mégis nem hanyagolhattuk el most sem a fizikai edzést...így napjaim hosszabbra nyúltak, s mindent megtettem mi erőmből telik. Már közel van a vizsga, csupán 6 napnyi idő...s másnap 1 hét múlva leszek 15 éves...tavaly ilyenkor a szülinapi légkör nem volt túl mesés vagy felhőtlen...de most teszek róla, hogy boldog, s vidám legyen.
Eljött a vizsga napja, melyen azt hiszem idegesnek kéne lennem, de nem voltam. Most tudom, hogy eleget gyakoroltam, s készen vagyok bármire! vonultam be a nagy terembe, melyből tavaly komoran távoztam, de most csupa boldogsággal fogom betölteni azt... A vizsgáztató más volt mint tavaly, egy kedvesnek tűnő fiatal nő, nem is néztem volna ki belőle, hogy már ekkora rangja van, hozzá képest én le vagyok maradva... nagyon is. S nem csak küllemre volt szép, a hangja is csupa életkedvről árulkodott, vidám volt és szeszélyes.
- Üdv lurkók, akkor kezdjünk is bele a közepébe. Tudjátok én arra gondoltam, hogy lesz egy pár soros kis szösszenet, majd egy technika is okés? - Fejezte be, mire elfoglaltuk a helyünket. Körülnézve nem csak én vagyok itt ilyen korú. Nem messze előttem ült egy idős kölyök. ~ Tuti megvan már 17 is..vagy több.~ Járt a fejemben. ~ Bukott szamár. ~ Nem messze tőle volt egy lány, aki felettébb nagy volt, mármint termetre. ~ Ő sem 14-nek néz ki...~ Morfondíroztam. Miközben elém került a pár soros kérdés. ~ Csak egy kérdés? ~ Kaptam fel a fejem. ~ És ráadásul könnyű is. ~ Vigyorogtam, s hamar megírtam a válaszom, majd beadtam. Majdnem első voltam, s mikor beadtam a nő máris szólított előre, ahol a technikát kellett végrehajtani.
- Szia Kis Hölgy. - Szólalt meg. - Akkor mit is kérjek tőled...tudnál egy...mondjuk klónt? - Fejezte be.
- Igen. - Válaszoltam, majd elkezdtem a kért technikát, mely cseppet sem volt nehéz. Sokat gyakoroltam már, így hamar készen lettem, s szerintem egészen olyan lett mint én.
- Remek. - Mosolygott a nő. Majd kezébe vette a papíromat, s hevesen olvasni kezdett. - Hmm...nem rossz. Akkor azt mondom, átmentél? Oké? - Mosolygott megint. S szemeim nagyra nyíltak, majd hatalmas boldogság fogott el. Amint engedélyt kaptam elhagyni a termet, rohantam ki anyámhoz, aki még mindig ott várt engem kint, s aki talán még jobban örült az eredményemnek mint én magam...
Másnap lettem 15 éves...s végre ez a nap olyan volt amilyennek kellet. Boldogok voltunk, s egész nap a fejpántommal játszadozva..dicsekedve otthon, s persze hamar értesítettem barátaimat is a fejleményekről, kik gratulációjukat fejezték ki.
Talán kicsit megkésve, de itt tartok most, végre ninja vagyok, és azért élhetek amit a legjobban szeretek a virágoknak...na meg persze Kirigakurénak!
Na ugye, hogy nem volt túl érdekes a sztorim, de figyelj, a lényege, csak most fog kezdődni...
( Multi leszek! Karakterem: Kitsune Haruka)
Ország: Víz országa
Rang: Genin
Kor: 15
Nem: Nő
Felszerelések:
- 3 db chakra tekercs
- 1 db övtáska
- 2db Fuuma Shuriken
- 10 db Makibishi
- 10 db senbon
- 1 db elsősegély készlet
- 1 db energia tabletta készlet
- 7 db robbanó cetli
- 5 db kunai
- 5 db shuriken
- 3 db robbanó cetli
- 3 db tekercs
Kinézet: Külsőm nem rejt magában semmi egyedit, csupán egy lány...hajam szőkés, már már fehér, melyben sűrűn hordozok virágokat, persze csak szolídan, általában egy fehér kabát van rajtam, s alatta egy rózsaszín ruha, mely kimonóbol lett átalakítva, amolyan szabadabbá tettem...amit egy fekete övvel fogok össze.
Jellem: Az életemet adnám az országomért, s a városomért. A csatákban nem magamat, hanem társaimat nézem főképpen, s higgadtan próbálom kitalálni a legjobb lépéseket, mellyel a legtöbb életet megmenthetem. Hamar felpukkanok a dolgokon, s ilyenkor néha akaratomon kívül is mondok butaságokat, de az idő nagy részében jókedvű vagyok. Ha bosszúra kerül a sor, ami eddig nem volt...nem tudom mit tennék, lehet, hogy mindenki számára meglepetés lenne? Kicsit virágfób karakter vagyok, s mindenhonnan hazacipelem éppen aktuális kedvenceim.
Előtörténet:
Rég volt már, hogy ebbe a faluba születtem, s életem egészét befonta a víz, mely országom alapjait képezi. A víz országa önmagában egy hatalmas szigetcsoport, mely több nagyobbacska településsel is büszkélkedhet, s ezek egyikében élek én is, itt Kirigakure-ban.
Születésem már várva várt dolog volt a családomban, ugyan is szüleim lassan kicsúsztak az időből, s nem voltak már fiatalok, de gyermekük még nem volt...én voltam az első szülött, s ezzel az utolsó is. Talán pont ez eredményezte, hogy szinte mindent megkaptam, legyen az étel, ital, járték, vagy ami csak a számon kiesett. A szüleim mindketten ninják voltak...Kirigakure jouninjai, így sűrűn jártak küldetéseken, melyek idejére engem általában a nagyihoz vittek, de sajnos nem tudtam sokáig élvezni nagymama ölelését, a idős kor rajta is nyomot hagyott, s azt hiszem 3 éves lehettem amikor meghalt, de nem emlékszem rá, csupán fényképekről, s azokról amiket a szüleim meséltek...
Ezek után nem volt más választás, anyám nehéz döntésre kényszerült, de ő volt az, aki megtehette...lemondott a ninja létről, hogy rólam gondoskodjon, bár még kicsi voltam, s bennem már az otthoni, mindig jelenlévő anya maradt meg, aki mellettem volt állandóan, s ha elestem mindig ott volt a keze, melyet megfoghattam, s mely újra felhúzott engem. Azt mondta: " Semmi baj, menj tovább!", s ezzel nem is tudja milyen boldoggá tett. Édesapám nem volt sokszor otthon, miután anya már nem keresett, s neki kellett eltartani az egész családot, de amikor néha megjelent, hazatérve egy nehéz, s fárasztó küldetésről én mindig rajzoltam neki valami szépet, ami látszólag felvidította. Nem tudom tényleg így volt e, de felém ezt sugallta.
Gyerekkorom így felhőtlen volt, hiszen sosem voltam egyedül, s amire szükségem volt, az megvolt...sűrűn játszottam az udvaron, s a közeli játszótéren, ahol általában sok gyermek volt, de eleinte nem mertem senkihez sem közeledni, számomra elég volt, ha a kerítés mentén növekvő virágokat néztem, s szinte mindig teletűzdeltem vele a hajam, majd mikor az már tele volt, következett édesanyám, aki mondhatom nagyon boldog volt ettől. Jah, igen, még meg sem említettem, születésem óta kedvelem a növényeket, s állatokat egyaránt, de főleg a virágokat, melyek olyan szépen nyíltak a víz országának tökéletes levegője alatt. Sok érdekes színű, formájú, s alakú volt, de valahogy számomra mindig is az egyedi, s ritka virágok voltak a kedvenceim. Sokszor szedtem le őket, s vitettem haza anyámmal a szobám ablakába, s ez a hobbim a későbbiekben sem változott, majd idővel életem részévé vált, a mintha karakterem jellemét erősítené...
Amikor elértem életem végre a megfelelő kort, s mivel szüleim is ezen élet szerint éltek, számomra sem volt más út, mint ninjává válni. Szüleim beírattak az akadémiára, amint elértem a minimum korosztályt, s innentől kezdett el fejlődni az életem, s vele együtt én is. Az akadémián sok más gyerek is volt, s volt 1-2 akikhez tényleg sikerült közel kerülnöm, azt hiszem. A kezdeteknél, még anyám nem volt nyugodt, amikor az akadémián hagyott, pedig nem volt messze tőlünk, azt hiszem volt olyan, hogy egész nap kint várt, s távolról, de figyelt engem. Ezen felül mindig a kedvenceimet készítette ebédnek, melyet vidáman fogyasztottam barátaim között, ráadásul mindig csomagolt mellé egy szál virágot, miután neki is feltűnt túlzott szeretetem a növények felé...de hát az anyák már csak ilyenek nem?
Oh, tényleg, a barátaim, akikkel összehaverkodtam az évek alatt az egyikőjük Aizawa Karu-chan volt, aki a legjobb barátnőmmé vált, a másik pedig Minake Yasu, ő vált a legjobb barátommá, mindig arról álmodoztunk, hogy miután az akadémián végzünk, majd egy csapatot alkotunk...
Amikor az akadémia végre elkezdett minket felkészíteni, s igazából beindultak az edzések, s amikor végre már fegyver is foghattam a kezemben, anyám is belendült, s otthoni külön edzéseket tartott nekem, mondhatni keményebb volt mint az akadémián...amikor elrontottam valamit, mérges lett, s lehordott, hogy nem tudtam még megtanulni. Ilyenkor valahogy furcsa gondolat fogott el: ~ Hová lett az édes gondoskodó anyukám? ~ Kérdeztem valami rejtélyes belső hangtól, de valahogy nem válaszolt, majd egy idő után, anyám önmaga adott választ a kérdéseimre...
- Kemény vagyok veled Nana, ugye? / Otthon csak így hívtak./ - Mondta anyám, egyik edzésünk közben, mikor csupán shurikeneket dobáltam, s végre sikerült célba találnom tökéletesen. - De félek, ha nem tanítalak meg mindenre, s nem gyakorolunk, meghalsz. Azt pedig nem élném túl... - Mondta anyám, s arca idegennek tűnt, sosem láttam ilyennek, talán ideges lehetett.
- Gyakoroljunk tovább, anya! - Válaszoltam, s kicsit nagyobb beleéléssel dobáltam tovább a pengéket a fába, mely jelenleg ellenfelemet képezte, aki lassan ennyi shurikennel már menthetetlen állapotba kerül.
Anyám szemei felcsillantak, s talán azt hiszem önmagát láthatja bennem, mivel ő lemondott a ninja létről...miattam. ~ Kötelességem befejezni amit ő abba hagyott! ~ Így gondoltam, a keményebben edzettem. Ezentúl már nem magamnak szedtem a virágokat, hanem csakis neki.
Eltelt pár év, s én is nőttem, vele együtt fejlődött tudásom, s egyre inkább kötődtem a szüleimhez, az iskolámhoz, a barátaimhoz, de valahogy legfőképpen Kirigakuréhoz, s az országomhoz, melynek minden része egy kicsinyke csodát rejtett. Talán 11 éves lehettem, amikor anyám szigorított az edzéstervünkön, s máris a vizsgára való felkészülés lett a célunk, mely bár még távoli, mégis időben kellett kezdenünk...szerinte. Mióta elcsattant köztünk az a beszélgetés, egyre izgatottabb lett, mely rám is nagy hatással volt. Azt hiszem úgy érezheti, hogy én viszem tovább az álmait, melyeket ő nem valósított meg, s már számomra sem volt más lehetőség, de nem is kerestem, tökéletes jövőképet láttam magam előtt, itt a Víz országában, s ennek az országnak a színeit akartam viselni. Ám ekkor már apám is besegített néha az edzéseimbe. ~ Remélem felkeltettem a figyelmét, s ő is hiszi, hogy nagy leszek. ~ Járt a fejemben, miközben arcomon hatalmas vigyor terült el. További iskolai éveim már nem tartogattak semmit, ami eddig nem történt volna meg, s csupán hétköznapiak voltak számomra. Minden nap a barátaimmal mentünk hazáig, majd jött a tanulás, s az edzés, mely egy napon sem maradhatott el. Így ment még vagy 3,5 évig, mire az akadémia végre vizsgára ajánlott minket , s repestünk az örömtől. Az edzést nem hagytuk abba, s főleg a technikákra mentünk rá anyuval, hanyagolva így az elméletet...anyám szinte biztos volt benne, hogy gyakorlat lesz, amin így biztosan át mennék, de félek...~ Félek az elmélettől, mi lesz ha anya téved a vizsgával kapcsolatban . ~ Járt a fejemben minden edzésünk alatt, de nem mertem megszólalni, így csak tettem amit mondtak, mígnem eljött a vizsgám napja, s befáradtunk egy hatalmas terembe, mely telis-tele volt padokkal, s székekkel, s a terem közepén egy ismeretlen alak állt, aki azt állította, hogy ő vizsgáztat majd. A figura nem tetszett, sötétbe volt burkolva, s a hangja is egészen idegen volt. Arra kért minket foglaljunk helyet, s ennél a pontnál valahogy éreztem a pengét a torkomnál. ~ Írásbeli lesz! ~ Futott keresztül rajtam, s minden sejtemet elfogta a félelem...leblokkoltam. Volt a teremben még néhány Jounin, akik kiosztották a papírokat, melyeken a teszt kérdések voltak.
- Örüljetek kölykök, ma csak ennyi lesz a vizsgátok, kezdhetitek. - Szólalt meg a sötét alak, majd leült egy székre a terem közepén, melyről szorgosan figyelt minket. Némely diákhoz oda is ment, akikről úgy vélte csalnak, s nem egy volt akit kiküldött elvéve tőle a dolgozatát. Nálam nem volt erre lehetősége, mivel csupán ültem a vizsgám felett mintha csak kezdő lennék, s nem írtam semmit. Végig ezt tettem, s így nem életem első nagy próbatételén csúnyán leszerepeltem. A lapokat beszedve az alak elsiklott felettem, s el sem vette a lapomat, látva...üres. Leszegett fejjel, s kicsit búslakodva sétáltam ki a teremből, miközben barátaim vígan szaladtak oda hozzám.
- Nana-chan! Ugye milyen egyszerű volt?
- Könnyű volt ugye?
Hangzottak a kérdések felém, melyekre nem tudtam elmondani az igazságot, így elsőre...ezért csak ezt felelte, mosolyt erőltetve arcomra.
- Persze! - Mosolyogtam, olyan hamisan, melyet soha többé nem akarok megtenni.
Hamar leráztam őket kifelé menet, ahol anyám várt, aki sajnos jobban ismert engem bárkinél. Mondanom sem kellett semmit, ő felelt rá...
- Jövőre az elméletre is ráhajtunk, rendben? - Mondta, de arcán szomorúság volt jelen. Ezt látva pedig én nem bírtam tovább, s ki akartam adni magamból minden szomorúságom. Úgy sírtam mint még soha, mint valami kisbaba.
Hazatérve apám nem volt elragadtatva, s én is nagyon rosszul éreztem magam előtte. Nem telt bele sok idő, míg barátaim is értesültek csúfos kudarcomról, míg ők sikerrel zárták a vizsgákat...az álmunk, hogy egy csapatba kerülhessünk szerte foszlott, s számukra hamar kijelölték a mesterüket, valamint megkapták a fejpántot is, mely a genin-é válás fontos jelképe volt. De nem szomorkodtam, gratuláltam nekik, s igyekeztem túltenni magam az egészen. Szerencsére a barátságunk elég erős volt, hogy túlélje ezt, s nem szakadtunk el végleg, csupán kevesebbet láttam őket, mivel többet edzettek, s néha már küldetésekre is mehettek.
- Olyan jó nekik. - Mondogattam, mikor távolodni láttam őket a falutól vagy éppen visszatértek valamiért. Bár közben magamról sem feledkeztem meg, anyám komolyan gondolta, hogy gyűrűnk az elméletre, de mégis nem hanyagolhattuk el most sem a fizikai edzést...így napjaim hosszabbra nyúltak, s mindent megtettem mi erőmből telik. Már közel van a vizsga, csupán 6 napnyi idő...s másnap 1 hét múlva leszek 15 éves...tavaly ilyenkor a szülinapi légkör nem volt túl mesés vagy felhőtlen...de most teszek róla, hogy boldog, s vidám legyen.
Eljött a vizsga napja, melyen azt hiszem idegesnek kéne lennem, de nem voltam. Most tudom, hogy eleget gyakoroltam, s készen vagyok bármire! vonultam be a nagy terembe, melyből tavaly komoran távoztam, de most csupa boldogsággal fogom betölteni azt... A vizsgáztató más volt mint tavaly, egy kedvesnek tűnő fiatal nő, nem is néztem volna ki belőle, hogy már ekkora rangja van, hozzá képest én le vagyok maradva... nagyon is. S nem csak küllemre volt szép, a hangja is csupa életkedvről árulkodott, vidám volt és szeszélyes.
- Üdv lurkók, akkor kezdjünk is bele a közepébe. Tudjátok én arra gondoltam, hogy lesz egy pár soros kis szösszenet, majd egy technika is okés? - Fejezte be, mire elfoglaltuk a helyünket. Körülnézve nem csak én vagyok itt ilyen korú. Nem messze előttem ült egy idős kölyök. ~ Tuti megvan már 17 is..vagy több.~ Járt a fejemben. ~ Bukott szamár. ~ Nem messze tőle volt egy lány, aki felettébb nagy volt, mármint termetre. ~ Ő sem 14-nek néz ki...~ Morfondíroztam. Miközben elém került a pár soros kérdés. ~ Csak egy kérdés? ~ Kaptam fel a fejem. ~ És ráadásul könnyű is. ~ Vigyorogtam, s hamar megírtam a válaszom, majd beadtam. Majdnem első voltam, s mikor beadtam a nő máris szólított előre, ahol a technikát kellett végrehajtani.
- Szia Kis Hölgy. - Szólalt meg. - Akkor mit is kérjek tőled...tudnál egy...mondjuk klónt? - Fejezte be.
- Igen. - Válaszoltam, majd elkezdtem a kért technikát, mely cseppet sem volt nehéz. Sokat gyakoroltam már, így hamar készen lettem, s szerintem egészen olyan lett mint én.
- Remek. - Mosolygott a nő. Majd kezébe vette a papíromat, s hevesen olvasni kezdett. - Hmm...nem rossz. Akkor azt mondom, átmentél? Oké? - Mosolygott megint. S szemeim nagyra nyíltak, majd hatalmas boldogság fogott el. Amint engedélyt kaptam elhagyni a termet, rohantam ki anyámhoz, aki még mindig ott várt engem kint, s aki talán még jobban örült az eredményemnek mint én magam...
Másnap lettem 15 éves...s végre ez a nap olyan volt amilyennek kellet. Boldogok voltunk, s egész nap a fejpántommal játszadozva..dicsekedve otthon, s persze hamar értesítettem barátaimat is a fejleményekről, kik gratulációjukat fejezték ki.
Talán kicsit megkésve, de itt tartok most, végre ninja vagyok, és azért élhetek amit a legjobban szeretek a virágoknak...na meg persze Kirigakurénak!
Na ugye, hogy nem volt túl érdekes a sztorim, de figyelj, a lényege, csak most fog kezdődni...
( Multi leszek! Karakterem: Kitsune Haruka)
Ookami Nanami- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 44
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 167
Re: Ookami Nanami
Orochimaru (Inaktív) Kedd Feb. 11 2014, 17:26
Átlagos, szép előtörténet, Elfogadom!
Chakra: 110
Pénz: 1200 ryo
Technika: Ugyebár a Krigakure-i technikákról tudsz, hogy ha Suiton az elemed miket kapsz, illetve a taijutsu, mellé megkapod tőlem a
Hana Shuriken: Hikarakuyou // Virág Shuriken: Szóró Virágok
Ez a technika a Virágok Országából származik mely ninjáinak nagy részét a fűben rejtőző faluban képezték ki. A használó a fegyvere segítségével virágokat hasít le a szárukról, majd a kézjelek után azokat Shuriken módjára az ellenfél felé irányítja.
Chakraszint: 90
Szint: D
És ne használd a színem
))
Chakra: 110
Pénz: 1200 ryo
Technika: Ugyebár a Krigakure-i technikákról tudsz, hogy ha Suiton az elemed miket kapsz, illetve a taijutsu, mellé megkapod tőlem a
Hana Shuriken: Hikarakuyou // Virág Shuriken: Szóró Virágok
Ez a technika a Virágok Országából származik mely ninjáinak nagy részét a fűben rejtőző faluban képezték ki. A használó a fegyvere segítségével virágokat hasít le a szárukról, majd a kézjelek után azokat Shuriken módjára az ellenfél felé irányítja.
Chakraszint: 90
Szint: D
És ne használd a színem
))
Orochimaru (Inaktív)- Inaktív
Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.