Ookami Nanami
2 posters
1 / 1 oldal
Ookami Nanami
Ookami Nanami Szer. Feb. 19 2014, 18:36
A győzelem jutalma:
Ma váltam 15 évessé, de nem a születésnapomat, hanem a sikeres vizsgámat is ünnepeljük, hiszen tegnap lettem genin, végre...Igazából nagyon sokat váratott magára a dolog, mikor már 13 éves voltam, elbuktam ugyan ezen a megmérettetésen. Bár fáj kimondani, hogy ennyi idő kellet, mire egy ilyen viszonylag kis rangot elértem, mégis, sajnos ez történt. De én igyekszem még 14 éves koromra elkönyvelni a sikert, s bele sem akarok gondolni, hogy mi lenne, ha 1 nappal később lett volna kitűzve a vizsgám napja...Végül is még éppen beleesett a 14-be, úgyhogy ez nem baj, ugye?
A mai nap végig az ünneplésé volt, s ez az egyetlen nap volt, hogy anyám nem kínzott az edzésekkel, végre még ő is hagyott pihenni, pedig nem szokása az ilyesmi. Régebben még apámtól tartottam, de kiderült, anyám a veszélyesebb fél... Minden nap edzett engem, és nem hazudok ha azt mondom, hogy szinte minden erőmet felemésztette. Kellet a mai nap, hogy regenerálódjak egy kicsit, hiszen biztos vagyok benne, hogy holnap ismét nekilátunk. A vacsora mennyei volt, mint azt már megszoktam, s mind betömtem ami a tányéromon volt...
Aznap nem tudtam elaludni...~ Talán még mindig a vizsga izgalmait heverném ki? Vagy csak a holnapon izgulok...vajon mit hoz a holnap számomra!? Genin lettem, akkor minden más lesz...anyám edzései keményedni fognak, s lassacskán talán a falum is kijelöl mellém egy mestert, aki szárnyai alá vesz, s megtanít arra, mint a barátaim már tudnak...Igen, ők már biztosan megtanultak mindent, hiszen nem buktak el az első vizsgájukon, mint én...De...vajon utolérhetem őket valaha is? Ki lesz az, aki tanít engem, s lesz majd valaha is csapatom? Lesznek olyanok akikkel vállvetve harcolhatok majd egy-egy nehéz küldetésen? ~ Járt a fejem, s végül is, talán ezek a kétségek azok, amik nem hagytak nyugodni. Lassú léptekkel közeledtem a szobámból nyíló erkély felé, melyről az égboltot beszövő felhők, s a néha kivillanó csillagok, valamint a hold játéka volt megfigyelhető. ~ Olyan szép. ~ Néztem fel, miközben a szél lágyan simította végig arcom vonalait. ~ Tudni akarom mit hoz nekem a holnap...
- Nana! - Hangzott lentről a nevem, mintha az udvarunkról jött volna a hang, mely ismerős volt...már 15 éve hallom ezt a hangot. Édesanyám volt az. - Miért nem pihensz már? - Folytatta. - Holnap fáradt leszel a különleges edzésünkön.
- Különleges? - Kérdeztem vissza, hiszen fogalmam sem volt mi lesz a különlegessége.
- Igen. - Mosolyodott el anyám. - Ez lesz az ajándékod...az ajándékod a sikeres vizsgáért.- Fejezte be, de én nem éreztem, hogy ajándék kellene, s sokkal inkább féltem így a holnaptól mint eddig. ~ Anyám kicsikarja belőlem amit akar...de vajon mi lesz az ára?
- Rendben. Akkor jó éjt. - Fordultam vissza a szobámba, s dőltem le az ágyamra...vagyis inkább úgymond becsapódtam, de ez már nem lényeges. Az este így is hosszúra nyúlt, s ezek után még úgy sem tudtam pihenni. Talán éjfél is elmúlt, hogy álom jött a szememre, mely végül is megérkezett. De azt hiszem, holnap megint nagy nap vár majd rám...
A nap sugarai áthatoltak a felhőzeten, pontosan bevilágítva ezzel szobámat. De ahogy ezen első sugarak megérkeztek hozzám, máris éreztem az arcomon valami furcsa, mégis meleg érzést, melyet nem tudtam mire vélni, így kénytelen voltam kinyitni a szemeimet, még ha csak résnyire is...de amint megláttam mi az, szemeim hatalmasra nyíltak, s minden álmosság elszállt belőle. Anyám volt az, aki már már dühösen fújtatott az arcomba.
- Nem megmondtam, hogy ma különleges edzés lesz? Azonnal kelj fel kisasszony! - Förmedt rám, s án katonás rendben pattantam ki az ágyból, s igyekeztem magamra kapni a ruháimat. ~ Sietnem kell, még a végén feldühítem, és akkor végem lesz az edzésen!
- Lent kikészítettem a reggelid! Edd meg és indulunk! - Jöttek ki e szavak anyám ajkai közül.
- Indulunk? - Fordultam felé kérdően, de nem volt időm várni a válaszra. Kotortam lefelé reggelizni, melyet talán még sosem fogyasztottam el ilyen gyorsan.
- Pakoltam neked vizet és kaját. - Dobott hozzám egy kisebb táskát anyám. - Ne rinyálj! Csak ezt nem tudnám itt megmutatni neked, ehez kicsi az udvarunk. - Mondta, s ezzel a lendülettel el is indultunk, de tényleg nem volt messze a hely, melyre vezetett engem. Egy város közeli kis hely, mely egy vízparton helyezkedett el, körbevéve fákkal, de azért a hely sokkal tágasabb volt mint otthon...talán kétszer akkora lehet, de nem tudom pontosan megmondani. A hely látványa tökéletes összhangot mutatott, olyan tökéletes volt, de ami a legszebb, hogy a víz partján néhány virág ékeskedett, melyeket edzés utána haza fogok vinni! Ezt már látom...
- Kéne a virág mi? - Szólt anyám. - Ha sikeres lesz az edzésed hazaviheted. - Folytatta,miközben lepakoltunk, majd felé sétált,s egy furcsa papírt nyújtott a kezembe. - Ez a papír érzékelni fogja a chakrádat, jobban mondva ezzel rájöhetünk mégis milyen a chakrád típusa. A négy alap típus a tűz,víz,szél és a föld. Itt a Víz országában általában a víz jellemző, de sosem lehet tudni, jobb ha megnézzük, mielőtt bármi is történne. Úgyhogy igyekezz belevezetni a chakrádat, míg nem történik valami változás a cetlivel. Én majd figyelek. Oké? - Fordult meg, s leült a legközelebbi fa tövébe, mely szinte előttem volt.
- Rendben. - Mondtam, s tekintetem erősen a papírra szegeződött. ~ Vajon én is víz elemű leszek? Vagy számomra más lesz az út? Várjunk csak...akkor más leszek mint a többiek, különc. Ne...nem , azt nem akarom! Legyél víz, legyél víz, legyél víz! ~ Mondogattam magamban, miközben igyekeztem a chakrámat a papír felé terelni, de nem volt ez olyan egyszerű mint látszik. Eleinte valahogy nem sikerült. Hiába igyekeztem bele vezetni, a chakrám valahogy elkószált, s nem azt cselekedte amit vártam tőle. A papír mozdulatlan volt. ~ Mit nem csinálok jól? ~ Figyeltem a gondolataimra, miközben szemeim remegtek a papír, s anyám arca között.
- Ne rám figyelj, hanem a papírodra, és önmagadra. Itt te vagy a lényeg Nanami! - Figyelmeztetett anyám.
~ Össze kell szednem magam! ~ Állítottam meg a szemeim, s irányítottam rá őket teljesen a papírra, mely eljövendő életem alapjait határozhatja meg. ~ Ez nem az a pillanat, amikor elmélázhatok. Figyelj oda! ~ Próbáltam fegyelmezni önmagam. S talán még soha nem látott komolyság lett rajtam úrrá. A chakrám, mintha engedelmesebb lenne, de a papír még mindig nem mozdult...Még ha néhány csepje a bennem rejlő chakrának el is érte a papírt, az biztosan nem volt elegendő. ~ Kevés, ez még kevés! ~ Mondogattam magamnak, s igyekeztem fokozni a figyelmemet, s a chakrámat, mely a papírba vezetődött. Azt hiszem elég sok idő telhetett el mire úgy éreztem átjár engem a chakrám, s éreztem, hogy képes vagyok a papír felé irányítani azt. S valamiért úgy éreztem a kezeim izzadni kezdtek, nedvesnek éreztem, de nem mertem széttárni azokat, hiszen akkor a papír is leesne kezeim szorítása közül, melyet nem engedhetek, így hát folytattam a chakrám vezetését, amilyen erősen csak tudtam. ~ Vajon mennyi kell még? Mennyi kell még, hogy megmutassa a típusom? ~ Járt a fejemben, de nem mertem anyámhoz szólni, s az időről kérdezni, csak igyekeztem tovább, s éreztem ahogy kezeim között már-már elcseppen egy két...számomra izzadságnak vélt cseppecske.
- Állj! - Szólt anyám. - Tárd szét a kezeid.
- De akkor el fogom veszteni a papírt. - Válaszoltam idegesen.
- A papír már nincsen a kezedben. - Mondta, mire én nagyra tártam kezeim, melyből a számomra izzadságnak vélt víz csordult ki, s a papír már sehol sem volt…Engem elfogott a csodálkozást, melyet újra csak anyám szavai törtek meg.
- Víz vagy!
- Eh? – Kérdeztem vissza kicsit kérdően, hiszen még fel sem fogtam mi történt, de mégis, egyszerre boldog lettem. – Ezek szerint mégis csak méltó vagyok a Víz országához! – Jelentettem ki kicsinyke vigyorral.
- Nehogy azt hidd, hogy itt végeztünk. – Suhantak felém a szavak. – Ez a kezdete a következő technikának…Tudod Nana, vagy egy viszonylag egyszerű technika, mely néha az életedet is mentheti, vagy támadásaid előfutárává is teheted azt. Ez a Kirigakure no Jutsu, mellyel ködöt hozol létre az egyszerű vízből, elrejtve ezzel magadat a világ kíváncsi szemei elől. Nem túl nehéz, de könnyűnek sem mondanám, de figyelj elmagyarázom. Tudod, hogy hogyan válik köddé a víz? – Kérdeztem anyám, furcsán kérdő szemekkel, s világos volt. Választ vár!
- Nem igazán. – Mondtam, miközben behúztam kissé fejem, s összeszorítottam a szemeim, mintegy várva a büntetést. Mintha ez olyan hatalmas bűn lenne.
- Sebaj, elmondom. Tudod a köd, a levegőben állandóan levő vízgőz, vagyis páratartalom kicsapódási formája. A kialakuló vízcseppecskék mérete mintegy a milliméter ezredrésze, ezért lebegnek a levegőben. Végül is nem nagy valami, menni fog az. A feladatod annyi, hogy próbált meg kicsinyke vízcseppeket kialakítani a vízből, mely már általában elég hideg ehez, így nem nehéz. Felfogtad? Vezesd a chakrád a vízbe, s próbálj elválasztani tőle egy picinyke cseppet, majd tedd ugyan ezt, de sokat, rengeteget, melyek majd ködöt alkotna. Lásd magad előtt a technikát, és akkor menni fog! De így is sokat mondtam. – Sétált arrébb. – Mennie kell, ez egy alap technika, próbálkozz, ráérünk. – Fejezte be anyám, leülve egy kicsinyke, még növekvő fa törzséhez. Én pedig magamra maradtam a nem messze csordogáló víz mentén, mely tényleg hűvös volt. Szinte éreztem, a hideget, miközben mellette álltam. Becsuktam a szemeim, s nagy levegőt vettem. ~ Menni fog! Ezt mondta anya. ~ Bóklásztak el gondolataim, mintha a víz elsodorná őket…
~ A chakrám a vízbe akartam vezetni, bár egyből nem sikerült, vagyis úgy éreztem. Nem éreztem, hogy kapcsolódnék hozzá, bár ki tudja, lehet csak én nem érzem ezt az egészet? Máris elbukok s erre sem leszek képes? Ez a legegyszerűbb technikák egyike, ha ez nem megy akkor majd mi fog? Hogyan válok naggyá, ha már itt véget ér az utam? Még nincsen senseiem, sem társaim, s semmit sem tettem a falumért! Ezt így nem hagyom! Mennie kell! – Fokoztam a koncentrációm, s mintha lassan egy izzadtság csepp gördült volna végig a homlokomon. – Gyerünk! Gyerünk! – Motyogtam magamban, persze csak halkan, miközben bent kezdtem nyugalmat érezni, valahogy csend volt, és a kezdeti feszültség elszállt. Tova siklott a vízben? Éreztem, ahogyan lelkem együtt hullámzik a vízzel, mely előttem van. ~ A hullámok elérnek engem? Akkor sikerült volna valahogy? ~ Bár fogalmam sem volt, hogyan. De éreztem a vizet, melynek habjai szívemben is ott voltak most már. ~ Remélem örökké így hullámzik majd lelkem…vagy egyszer talán megnyugszik? Eljöhet az a pillanat?
-Rendben, ez pipa, de…hogyan válasszak ki ici-pici buborékokat? Hogyan? Talán ne a vizet próbáljam kiválasztani, hanem a chakrámat? Vagy éreznem kellene a vizet, s a kettőt együtt irányítani? Talán mindezt egyszerre kellene megtennem? Hogyan kellene próbálkoznom vele? – Mormogtam ismét, miközben úgy döntöttem mindezt együtt próbálom megvalósítani, s a vizes a chakrámmal együtt próbálom terelgetni. Ha ez sikerülne…talán elérhetném a célom. De persze ez sem volt olyan egyszerű mint hittem. A vizet már éreztem, de a chakrámmal együtt nem akart azonnal mozdulni. Talán 1-2 órát is eltölthettem vele, mire végre mozgásba lendült, de elsőre elég nagy csepp lett az áldozat. Ez csöppet sem volt köd szerű, inkább mintha óriási eső esett volna.
-Nem jó! Kisebbet. – Folytattam, s egyre kisebb, s kisebbre sikerült. Mégis még mindig inkább volt eső szerű, mint köd.
- Már nem kell sok! – Szólalt meg anyám mögöttem. – Ne add fel! – S ezzel újra erőt adott a lelkemnek, s testemnek. S össze szedtem a még megmaradt erőmet, mely lassan fogyóban volt. De azt hiszem , még meg tudom próbálni párszor, de egyszer minimum.
~ Gyerünk Nanami! ~ Mondtam magamnak. Miközben tényleg nagyon igyekeztem kicsinyre alakítani a vizet, melyet a levegő már könnyedén sodor magával. ~ Könnyeden, könnyeden. ~ Hunyorogtam, miközben nem mertem magam elé tekinteni. Nem akartam újra kudarcot látni. ~ Nem akarom. De látnom kell…Mit tegyek? ~ Szorítottam a szemeim, de lassan, mintha valami furcsa erő sugallta volna, hogy nyissam ki… lassan, lassan, de tágulni kezdett a szemem záró fedő, s elém tárult a világ, vagyis mégsem. Igazából semmit sem láttam, csak furcsa ködöt. ~ Ezt én csináltam? ~ Kételkedtem, s nem hittem a szemeimnek. ~ Vajon az igazat mondják?
-Igazat! – Hangzott mögülem, miközben egy hűvös, mégis olyan ismerős kéz fogta meg a vállamat.
- Anya? – Fordultam hátra, s igen , ott ált anyám, akinek ezt a technikát köszönhetem.
- Mondtam, hogy megy ez, nem ? – Kérdezett vissza. Miközben csak álltunk, s bámultam …azt hiszem munkám gyümölcsét…
Ma váltam 15 évessé, de nem a születésnapomat, hanem a sikeres vizsgámat is ünnepeljük, hiszen tegnap lettem genin, végre...Igazából nagyon sokat váratott magára a dolog, mikor már 13 éves voltam, elbuktam ugyan ezen a megmérettetésen. Bár fáj kimondani, hogy ennyi idő kellet, mire egy ilyen viszonylag kis rangot elértem, mégis, sajnos ez történt. De én igyekszem még 14 éves koromra elkönyvelni a sikert, s bele sem akarok gondolni, hogy mi lenne, ha 1 nappal később lett volna kitűzve a vizsgám napja...Végül is még éppen beleesett a 14-be, úgyhogy ez nem baj, ugye?
A mai nap végig az ünneplésé volt, s ez az egyetlen nap volt, hogy anyám nem kínzott az edzésekkel, végre még ő is hagyott pihenni, pedig nem szokása az ilyesmi. Régebben még apámtól tartottam, de kiderült, anyám a veszélyesebb fél... Minden nap edzett engem, és nem hazudok ha azt mondom, hogy szinte minden erőmet felemésztette. Kellet a mai nap, hogy regenerálódjak egy kicsit, hiszen biztos vagyok benne, hogy holnap ismét nekilátunk. A vacsora mennyei volt, mint azt már megszoktam, s mind betömtem ami a tányéromon volt...
Aznap nem tudtam elaludni...~ Talán még mindig a vizsga izgalmait heverném ki? Vagy csak a holnapon izgulok...vajon mit hoz a holnap számomra!? Genin lettem, akkor minden más lesz...anyám edzései keményedni fognak, s lassacskán talán a falum is kijelöl mellém egy mestert, aki szárnyai alá vesz, s megtanít arra, mint a barátaim már tudnak...Igen, ők már biztosan megtanultak mindent, hiszen nem buktak el az első vizsgájukon, mint én...De...vajon utolérhetem őket valaha is? Ki lesz az, aki tanít engem, s lesz majd valaha is csapatom? Lesznek olyanok akikkel vállvetve harcolhatok majd egy-egy nehéz küldetésen? ~ Járt a fejem, s végül is, talán ezek a kétségek azok, amik nem hagytak nyugodni. Lassú léptekkel közeledtem a szobámból nyíló erkély felé, melyről az égboltot beszövő felhők, s a néha kivillanó csillagok, valamint a hold játéka volt megfigyelhető. ~ Olyan szép. ~ Néztem fel, miközben a szél lágyan simította végig arcom vonalait. ~ Tudni akarom mit hoz nekem a holnap...
- Nana! - Hangzott lentről a nevem, mintha az udvarunkról jött volna a hang, mely ismerős volt...már 15 éve hallom ezt a hangot. Édesanyám volt az. - Miért nem pihensz már? - Folytatta. - Holnap fáradt leszel a különleges edzésünkön.
- Különleges? - Kérdeztem vissza, hiszen fogalmam sem volt mi lesz a különlegessége.
- Igen. - Mosolyodott el anyám. - Ez lesz az ajándékod...az ajándékod a sikeres vizsgáért.- Fejezte be, de én nem éreztem, hogy ajándék kellene, s sokkal inkább féltem így a holnaptól mint eddig. ~ Anyám kicsikarja belőlem amit akar...de vajon mi lesz az ára?
- Rendben. Akkor jó éjt. - Fordultam vissza a szobámba, s dőltem le az ágyamra...vagyis inkább úgymond becsapódtam, de ez már nem lényeges. Az este így is hosszúra nyúlt, s ezek után még úgy sem tudtam pihenni. Talán éjfél is elmúlt, hogy álom jött a szememre, mely végül is megérkezett. De azt hiszem, holnap megint nagy nap vár majd rám...
A nap sugarai áthatoltak a felhőzeten, pontosan bevilágítva ezzel szobámat. De ahogy ezen első sugarak megérkeztek hozzám, máris éreztem az arcomon valami furcsa, mégis meleg érzést, melyet nem tudtam mire vélni, így kénytelen voltam kinyitni a szemeimet, még ha csak résnyire is...de amint megláttam mi az, szemeim hatalmasra nyíltak, s minden álmosság elszállt belőle. Anyám volt az, aki már már dühösen fújtatott az arcomba.
- Nem megmondtam, hogy ma különleges edzés lesz? Azonnal kelj fel kisasszony! - Förmedt rám, s án katonás rendben pattantam ki az ágyból, s igyekeztem magamra kapni a ruháimat. ~ Sietnem kell, még a végén feldühítem, és akkor végem lesz az edzésen!
- Lent kikészítettem a reggelid! Edd meg és indulunk! - Jöttek ki e szavak anyám ajkai közül.
- Indulunk? - Fordultam felé kérdően, de nem volt időm várni a válaszra. Kotortam lefelé reggelizni, melyet talán még sosem fogyasztottam el ilyen gyorsan.
- Pakoltam neked vizet és kaját. - Dobott hozzám egy kisebb táskát anyám. - Ne rinyálj! Csak ezt nem tudnám itt megmutatni neked, ehez kicsi az udvarunk. - Mondta, s ezzel a lendülettel el is indultunk, de tényleg nem volt messze a hely, melyre vezetett engem. Egy város közeli kis hely, mely egy vízparton helyezkedett el, körbevéve fákkal, de azért a hely sokkal tágasabb volt mint otthon...talán kétszer akkora lehet, de nem tudom pontosan megmondani. A hely látványa tökéletes összhangot mutatott, olyan tökéletes volt, de ami a legszebb, hogy a víz partján néhány virág ékeskedett, melyeket edzés utána haza fogok vinni! Ezt már látom...
- Kéne a virág mi? - Szólt anyám. - Ha sikeres lesz az edzésed hazaviheted. - Folytatta,miközben lepakoltunk, majd felé sétált,s egy furcsa papírt nyújtott a kezembe. - Ez a papír érzékelni fogja a chakrádat, jobban mondva ezzel rájöhetünk mégis milyen a chakrád típusa. A négy alap típus a tűz,víz,szél és a föld. Itt a Víz országában általában a víz jellemző, de sosem lehet tudni, jobb ha megnézzük, mielőtt bármi is történne. Úgyhogy igyekezz belevezetni a chakrádat, míg nem történik valami változás a cetlivel. Én majd figyelek. Oké? - Fordult meg, s leült a legközelebbi fa tövébe, mely szinte előttem volt.
- Rendben. - Mondtam, s tekintetem erősen a papírra szegeződött. ~ Vajon én is víz elemű leszek? Vagy számomra más lesz az út? Várjunk csak...akkor más leszek mint a többiek, különc. Ne...nem , azt nem akarom! Legyél víz, legyél víz, legyél víz! ~ Mondogattam magamban, miközben igyekeztem a chakrámat a papír felé terelni, de nem volt ez olyan egyszerű mint látszik. Eleinte valahogy nem sikerült. Hiába igyekeztem bele vezetni, a chakrám valahogy elkószált, s nem azt cselekedte amit vártam tőle. A papír mozdulatlan volt. ~ Mit nem csinálok jól? ~ Figyeltem a gondolataimra, miközben szemeim remegtek a papír, s anyám arca között.
- Ne rám figyelj, hanem a papírodra, és önmagadra. Itt te vagy a lényeg Nanami! - Figyelmeztetett anyám.
~ Össze kell szednem magam! ~ Állítottam meg a szemeim, s irányítottam rá őket teljesen a papírra, mely eljövendő életem alapjait határozhatja meg. ~ Ez nem az a pillanat, amikor elmélázhatok. Figyelj oda! ~ Próbáltam fegyelmezni önmagam. S talán még soha nem látott komolyság lett rajtam úrrá. A chakrám, mintha engedelmesebb lenne, de a papír még mindig nem mozdult...Még ha néhány csepje a bennem rejlő chakrának el is érte a papírt, az biztosan nem volt elegendő. ~ Kevés, ez még kevés! ~ Mondogattam magamnak, s igyekeztem fokozni a figyelmemet, s a chakrámat, mely a papírba vezetődött. Azt hiszem elég sok idő telhetett el mire úgy éreztem átjár engem a chakrám, s éreztem, hogy képes vagyok a papír felé irányítani azt. S valamiért úgy éreztem a kezeim izzadni kezdtek, nedvesnek éreztem, de nem mertem széttárni azokat, hiszen akkor a papír is leesne kezeim szorítása közül, melyet nem engedhetek, így hát folytattam a chakrám vezetését, amilyen erősen csak tudtam. ~ Vajon mennyi kell még? Mennyi kell még, hogy megmutassa a típusom? ~ Járt a fejemben, de nem mertem anyámhoz szólni, s az időről kérdezni, csak igyekeztem tovább, s éreztem ahogy kezeim között már-már elcseppen egy két...számomra izzadságnak vélt cseppecske.
- Állj! - Szólt anyám. - Tárd szét a kezeid.
- De akkor el fogom veszteni a papírt. - Válaszoltam idegesen.
- A papír már nincsen a kezedben. - Mondta, mire én nagyra tártam kezeim, melyből a számomra izzadságnak vélt víz csordult ki, s a papír már sehol sem volt…Engem elfogott a csodálkozást, melyet újra csak anyám szavai törtek meg.
- Víz vagy!
- Eh? – Kérdeztem vissza kicsit kérdően, hiszen még fel sem fogtam mi történt, de mégis, egyszerre boldog lettem. – Ezek szerint mégis csak méltó vagyok a Víz országához! – Jelentettem ki kicsinyke vigyorral.
- Nehogy azt hidd, hogy itt végeztünk. – Suhantak felém a szavak. – Ez a kezdete a következő technikának…Tudod Nana, vagy egy viszonylag egyszerű technika, mely néha az életedet is mentheti, vagy támadásaid előfutárává is teheted azt. Ez a Kirigakure no Jutsu, mellyel ködöt hozol létre az egyszerű vízből, elrejtve ezzel magadat a világ kíváncsi szemei elől. Nem túl nehéz, de könnyűnek sem mondanám, de figyelj elmagyarázom. Tudod, hogy hogyan válik köddé a víz? – Kérdeztem anyám, furcsán kérdő szemekkel, s világos volt. Választ vár!
- Nem igazán. – Mondtam, miközben behúztam kissé fejem, s összeszorítottam a szemeim, mintegy várva a büntetést. Mintha ez olyan hatalmas bűn lenne.
- Sebaj, elmondom. Tudod a köd, a levegőben állandóan levő vízgőz, vagyis páratartalom kicsapódási formája. A kialakuló vízcseppecskék mérete mintegy a milliméter ezredrésze, ezért lebegnek a levegőben. Végül is nem nagy valami, menni fog az. A feladatod annyi, hogy próbált meg kicsinyke vízcseppeket kialakítani a vízből, mely már általában elég hideg ehez, így nem nehéz. Felfogtad? Vezesd a chakrád a vízbe, s próbálj elválasztani tőle egy picinyke cseppet, majd tedd ugyan ezt, de sokat, rengeteget, melyek majd ködöt alkotna. Lásd magad előtt a technikát, és akkor menni fog! De így is sokat mondtam. – Sétált arrébb. – Mennie kell, ez egy alap technika, próbálkozz, ráérünk. – Fejezte be anyám, leülve egy kicsinyke, még növekvő fa törzséhez. Én pedig magamra maradtam a nem messze csordogáló víz mentén, mely tényleg hűvös volt. Szinte éreztem, a hideget, miközben mellette álltam. Becsuktam a szemeim, s nagy levegőt vettem. ~ Menni fog! Ezt mondta anya. ~ Bóklásztak el gondolataim, mintha a víz elsodorná őket…
~ A chakrám a vízbe akartam vezetni, bár egyből nem sikerült, vagyis úgy éreztem. Nem éreztem, hogy kapcsolódnék hozzá, bár ki tudja, lehet csak én nem érzem ezt az egészet? Máris elbukok s erre sem leszek képes? Ez a legegyszerűbb technikák egyike, ha ez nem megy akkor majd mi fog? Hogyan válok naggyá, ha már itt véget ér az utam? Még nincsen senseiem, sem társaim, s semmit sem tettem a falumért! Ezt így nem hagyom! Mennie kell! – Fokoztam a koncentrációm, s mintha lassan egy izzadtság csepp gördült volna végig a homlokomon. – Gyerünk! Gyerünk! – Motyogtam magamban, persze csak halkan, miközben bent kezdtem nyugalmat érezni, valahogy csend volt, és a kezdeti feszültség elszállt. Tova siklott a vízben? Éreztem, ahogyan lelkem együtt hullámzik a vízzel, mely előttem van. ~ A hullámok elérnek engem? Akkor sikerült volna valahogy? ~ Bár fogalmam sem volt, hogyan. De éreztem a vizet, melynek habjai szívemben is ott voltak most már. ~ Remélem örökké így hullámzik majd lelkem…vagy egyszer talán megnyugszik? Eljöhet az a pillanat?
-Rendben, ez pipa, de…hogyan válasszak ki ici-pici buborékokat? Hogyan? Talán ne a vizet próbáljam kiválasztani, hanem a chakrámat? Vagy éreznem kellene a vizet, s a kettőt együtt irányítani? Talán mindezt egyszerre kellene megtennem? Hogyan kellene próbálkoznom vele? – Mormogtam ismét, miközben úgy döntöttem mindezt együtt próbálom megvalósítani, s a vizes a chakrámmal együtt próbálom terelgetni. Ha ez sikerülne…talán elérhetném a célom. De persze ez sem volt olyan egyszerű mint hittem. A vizet már éreztem, de a chakrámmal együtt nem akart azonnal mozdulni. Talán 1-2 órát is eltölthettem vele, mire végre mozgásba lendült, de elsőre elég nagy csepp lett az áldozat. Ez csöppet sem volt köd szerű, inkább mintha óriási eső esett volna.
-Nem jó! Kisebbet. – Folytattam, s egyre kisebb, s kisebbre sikerült. Mégis még mindig inkább volt eső szerű, mint köd.
- Már nem kell sok! – Szólalt meg anyám mögöttem. – Ne add fel! – S ezzel újra erőt adott a lelkemnek, s testemnek. S össze szedtem a még megmaradt erőmet, mely lassan fogyóban volt. De azt hiszem , még meg tudom próbálni párszor, de egyszer minimum.
~ Gyerünk Nanami! ~ Mondtam magamnak. Miközben tényleg nagyon igyekeztem kicsinyre alakítani a vizet, melyet a levegő már könnyedén sodor magával. ~ Könnyeden, könnyeden. ~ Hunyorogtam, miközben nem mertem magam elé tekinteni. Nem akartam újra kudarcot látni. ~ Nem akarom. De látnom kell…Mit tegyek? ~ Szorítottam a szemeim, de lassan, mintha valami furcsa erő sugallta volna, hogy nyissam ki… lassan, lassan, de tágulni kezdett a szemem záró fedő, s elém tárult a világ, vagyis mégsem. Igazából semmit sem láttam, csak furcsa ködöt. ~ Ezt én csináltam? ~ Kételkedtem, s nem hittem a szemeimnek. ~ Vajon az igazat mondják?
-Igazat! – Hangzott mögülem, miközben egy hűvös, mégis olyan ismerős kéz fogta meg a vállamat.
- Anya? – Fordultam hátra, s igen , ott ált anyám, akinek ezt a technikát köszönhetem.
- Mondtam, hogy megy ez, nem ? – Kérdezett vissza. Miközben csak álltunk, s bámultam …azt hiszem munkám gyümölcsét…
Ookami Nanami- Játékos
- Elosztható Taijutsu Pontok : 44
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 167
Re: Ookami Nanami
Orochimaru (Inaktív) Szer. Feb. 26 2014, 15:52
A Bővítmények ezen "régiójában", témájában a játéktéren megtörtént, és kijátszott dolgokat foglalunk össze, mint egy napló. Amit te ide írtál, azt nem játszottad ki, erre van a Küldetés, és Kaland topic-ok, tehát nem fogadom el, itt nem. Ha átírod egy másikba(topicba), akkor beszélhetünk róla...
Orochimaru (Inaktív)- Inaktív
Adatlap
Szint: S
Rang: Ex-Kage, Sannin
Chakraszint: Ha tudnád.....
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.