Aisu Fumiya

Név: Aisu Fumiya
Ország: Tűz országa
Rang: Vándor ninja
Szint: D (Genin)
Chakraszint: ? A Staff/Admin döntéséig ismeretlen
Kor: 15 év
Nem: Férfi (fiú)
Felszerelés: 5db kunai, 5 db shuriken, 2db fuuma shuriken, 5 db füstbomba, 1db elsősegély készlet, 1db kék fejpánt a Tűz országának jelképével, 1db kis tasak (shurikenek, füstbombák, elsősegély készlet), 1db kis lábtáska (kunaioknak), 1db hátizsák (fuuma shurikenek, egyébb nagyobb tárgyak).
Kinézet: 178 centiméter magas vagyok, zöld, fehér kapucnis pullóvert szoktam hordani és fehér hosszúnadrágot, fejpántomat általában nem hordom, ha muszáj, akkor a karomon szokott lenni. Barna hajam, hozzá zöld szemem van. Nem vagyok izmos, társaimnál kicsit magasabb vagyok.
Jellem: Visszahúzódóbb vagyok, csak azoknak mutatom be igazán a jellemem, akiket a barátomnak mondhatok. Belőlük nincs túl sok, de igaz barátok, és ezért nagyon megbecsülöm őket. A valódi jellemem pedig: barátságos és segítőkész vagyok, nem teszek megfontolás nélkül dolgokat, de ez néha nagyobb bakba visz, minta nem fontolnék meg semmit.
Technikák: Henge no jutsu/Tranformációs technika
Kakuremino no jutsu/A láthatatlanság köpenye
Bushin no jutsu/Klón technika
Jibaku Fuda: Kassei/Robbanó jegyzet: Aktiválás
Genjutsu kai/feloldás
Előtörténet:
Kezdetek
Pont azon a napon érkezett egy egész klán Konohába, mikor az a sorsfordító éjjel volt. Azon az éjjelen, mikor a semmiből a hatalmas rókadémon előkerült, és megtámadta a Hokagék sziklája alatt épült falut. A kilencfarkú szinte az egész várost lerombolta, de a konohai ninják, a két hokage, és a pont aznap érkezett klán legyőzték a démont. Az akkori hokage ezért menedéket biztosított az újonnan érkezetteknek. És hogy honnan jöttek? Az Aisu klán a Vasföldéről jött, ismeretlen okok miatt, amelyek csak később derültek ki. Hosszú útjuk végének Konohát választották, mivel az klán feje jó barátságba volt a Második Hokagéval. Persze, eredetileg nem volt biztos, hogy befogadják őket, de a róka démon leverésének segítségével tárt karokkal fogadták őket. Aisu Akime, a klán vezetője, aki mellesleg nő volt, fogadalmat tett, hogy megvédik a várost. Mivel ninja klán vagyunk, csak ezt tudtuk fölajánlani, de ők ezzel is beérték. De most itt elhagyom klánom történetét, és rátérek a sajátomra. Néhány évvel a letelepülésünk után születtem. Anyám, Emi szerint már akkor is csendes volt, nem sírtam sokat, és így könnyebb volt velem bánni. Nem voltak testvéreim, egyedül nevelkedtem. Apám sokszor volt távol, de mikor hazajött egy küldetésről, hihetetlen történeteket mesélt. Ez motivált, hogy ninja legyek. Hét évesen beíratott a konohai ninja akadémiára. Ott eléggé visszahúzódott voltam, de szereztem néhány barátot. Akit mindenképpen be kell mutatnom, az Inazuka Ryuuji volt. A családtagjaival ellentétben neki szőke haja és kék szeme volt. Kutyát még nem kapott, de a jellegzetes piros háromszögek ott virítottak az arca két oldalán. Meggondolatlan és nagyszájú volt, az én szöges ellentétem. De így is nagyszerű barátok voltunk. Teltek az évek, tizenkét éves lettem, és elérkezett a genin vizsga ideje.
Genin vizsga
Az egyik nap végén bejelentették, elérkezett a vizsga ideje. Ha letesszük, végre igazi ninják leszünk! A vizsga előtti napot csak a gyakorlással töltöttem. Megadták, milyen jutsukat kell gyakorolni. Az alakváltás, a klón létrehozás volt feladva. Házunk udvarán gyakoroltam. A nap fénye vakított, de nem érdekelt. A chakrára koncentráltam, és megcsináltam a jutsut. Füst vett körül, de amikor a kezeimet, ruhámat néztem, még mindig magamat láttam. Rengetegszer kellet újra megcsinálnom a technikát, hogy tökéletesen mennyen. A tartalékaim nagy részét elhasználtam a nap végére, de megérte. Este kimerülten dőltem az ágyamba. Nyugodtan aludtam, mert tudtam, meg lesz a vizsga.
Másnap korán keltem. Miközben az Akadémia felé ballagtam, találkoztam Ryuujival. Ekkor már volt kutyája, akit Midorinak (zöld) nevezett. Hogy miért, azt nem nagyon tudom, de a név nekem is tetszet. Odaértünk a vizsga helyére, és bementünk. Egy külön erre fenntartott terembe kellet menünk. Bent a helység végében a szenszeiünk állt egy notesszal a kezében. Mellette egy asztalon kék fejpántok voltak elhelyezve. Az asztal előtt ifjú ninják álltak sorban érkezés szerint. Ryuujival beálltunk a sorba, és vártunk. Észre se vettem, hogy telt az idő, és én kerültem a szenszei elé. Nagyon izgultam. Lassan kifújtam a levegőt, és megcsináltam a jutsut. A szenszei dicsérően bólintott. Újra kifújtam a levegőt, és bemutattam a második technikát. Még egy elismerő nézés, és a szenszei intett, hogy jöjjek az asztalhoz. Megfogott egy fejpántot, és a homlokomra kötötte. Nem akartam elhinni, csak mikor már kimentem a teremből. Ninja lettem!
Első küldetések, és a csapat
Mikor összerakták a csapatokat, eléggé meglepődtem. Két lánnyal lettem egy csapatban! Az egyik Hitomi, egy kicsit félénk, kék szemű, nagyon világos szőke hajú lány. A másik Kasumi, egy vörös hajú, szürke szemű, lobbanékony természetű lány. A szenszeiünk férfi volt. Etsuse fekete hajú, vörös szemű, izmos és magas ember volt. Eléggé szótlan, de a harcokban gyorsan reagáló egyén volt. Így négyen voltunk mi a hármas csapat. Legelső küldetéseink elveszett háziállatok becserkészése volt. Ezeket a feladatokat szinte azonnal megcsináltuk. A szenszei mégsem volt velünk elégedett. Ezért próbák elé állított. Az volt a feladatunk, hogy egy óra alatt elvegyük a tisztás közepébe állított kunait. Ezt pofon egyszerű feladatnak véltem, de később rám hibáztak. Mert mikor elindultam volna, hogy elvegyem, Etsuse szenszei mögöttem termet, és elgáncsolt, majd fölém hajolt és rámosolygott:
- Elfelejtettem említeni, hogy közben én vigyázni fogok, hogy nehogy elvegyétek.
A lányok velem együtt kicsit meglepődtek, de nem hátráltak meg. Kasumi a szenszeinek rohant, de Etsuse gyorsabb volt nála, és őt is földre küldte. Kasumi gyorsan felállt, és Hitomira nézett. Ezt a jeladást én is megértettem. Felálltam, és megpróbáltam a kunaihoz osonni, de a mesterünk gyorsabb volt nálam, és elém került. Most én is támadásba lendültem. Gyors ütésekkel bombáztam, amiket persze mind hárított. Most ő indított offenzívát, de hirtelen a háta mögül egy lágy hang kiáltott fel:
- Megvan!
Hitomi volt az, és a céltárgyat szorongatta a kezében. A szenszei ez után elmagyarázta, hogy mind hárman teljesítettük a vizsgát. A feladat az volt, hogy csapatmunkát használva szerezzük meg a kunait, ne pedig egyesével próbáljunk szerencsét. Végül elmondta, hogy továbbra is így kell teljesítenünk a küldetéseket.
A vándorút kezdete
Egy évvel később már jól szervezett csapat lettünk. Rengeteg küldetés állt már a hátunk mögött. Jól megismertük egymást, és jó barátok lettünk. Sajnos, a régen megismert barátaimmal ritkán találkoztam. Közben közeledet a háború is. A szüleim szinte sosem voltak otthon, mindig volt valami küldetésük. Egy nap viszont szörnyű hír fogadott. Apámat egy Kirigakurei fejvadász megölte. A fejvadászt nem találták meg, de nem is volt időjük a keresésre, mert egy héttel később hivatalosan is kitört a háború. A chuuninok és jounninok mind elmentek harcolni. Szenszeiünk, Etsuse is elment a haderővel. Csak a geninek és a civilek maradtak otthon. Még a hadba vonulás előtt bebocsátást nyertem a Hokagénál. Elmondtam neki, mi ügyben jöttem, hogy szeretném elhagyni a falut, és megkeresném apám gyilkosát. Mivel mást nem tudott erre a célra mozgósítani, és én nagyon makacs voltam, elengedett a vándorútra. Viszont szabott hozzá egy feltételt: egy évig kereshetem csak a fejvadászt, vagy míg komolyabb helyzet nem lesz. Elbúcsúztam a csapattársaimtól. Egy kis hátizsákba beletettem mindent, ami kell, és egy képet a csapatomról. Az induláskor még visszanéztem a városra, majd elindultam hosszú utamra.