Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

5 posters

Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Pein Csüt. Nov. 06 2014, 23:41

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny 


Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  9lla86

A mai nappal hivatalosan is lezárult egy korszak, megjelent a Naruto manga 700., egyben utolsó fejezete. 15 év után vége. De rendben van ez így? Te is ekkor és így zártad volna le a Narutót? Vagy esetleg egy ideje már nem is követed az eseményeket, mert úgy gondolod: réges-rég pontot kellett volna tenni az egész végére? Akárhogy is, most Kishimoto nyomdokaiba léphetsz.
A Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és –rajzoló verseny keretében arra vagyunk kíváncsiak, hogy te hogyan, hol és mikor fejezted volna be a Narutót – és persze arra is, hogy mindez milyen következményekkel járt volna.

Tartalmi tudnivalók: 

– Arról kell tehát írni, hogy ti hogyan fejeztétek volna be a Narutót, és ez milyen következményekkel járt volna. A részletesség rátok van bízva, ahogy az is, hogy az alternatív befejezés közvetlen velejáróit vagy egy távolabbi jövőképet adtok hozzá a munkátokhoz.
– Nem kell megindokolni, hogy miért pont ott és úgy fejeztétek volna be a Narutót. Elég, ha a munkátok jól követhető, átgondolt és persze logikus.
– Természetesen meg lehet változtatni a valóban megtörtént események néhány mozzanatát vagy egy csata kimenetelét is, de csak akkor, ha ez a kulcsa a ti személyes lezárásotoknak.
– Novella esetén a nézőpont preferenciális.
– Rajz és manga esetén nyilván a fontosabb részletekre kell helyezni a hangsúlyt.
– Fő a kreativitás!

Formai tudnivalók: 

– Indulni lehet: novellával, rajzzal és mangával, illetve ezek bárminemű kombinációjával (az értékelés a beérkező művek számától függően lehet, hogy kategóriánként történik majd).
– Rajzot és mangát egyaránt készíthettek kézzel és erre alkalmas számítógépes programmal is (az eredetiséget ellenőrizzük).
– Mangakészítésnél lehetséges az eredeti mű szövegének átírása/szerkesztése valamilyen képszerkesztő program segítségével. Tehát a Naruto manga párbeszédeinek megváltoztatása a rajzok meghagyásával.

Az értékelés több szempont alapján történik majd. A jutalmak mértéke pedig csakis a munkáitok minőségétől függ. Indokolt esetben értékesebb díjakra is lehet számítani. Indulni egy művel lehet. 
A jelentkezés a készített munka benyújtásával történik egészen december 15-ig. Az esetleges kérdéseket PM-ben vagy ebben a témában lehet feltenni. 


Eredményes munkát és rengeteg kreativitást kívánunk!
Pein
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Pein Hétf. Dec. 15 2014, 19:37

A versenyre a téli szünet végéig várjuk a munkákat. Hajrá! Very Happy
Pein
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Shiren Hétf. Dec. 22 2014, 16:39

// Mivel egyszer kellemes módon elszállt az egész irományom, így nem lett annyira jó másodjára, de akkor is beteszem, ha már dolgoztam vele Very Happy Az eltelt idővel nem vagyunk tisztában, így azokat Én tippeltem be. A Történetet Naruto szemszögéből írom le, Ő mindennek a középpontja, elvégre a Manga és az Anime is így haladt. Ja és persze párbeszédekre épül, ami tőlem nem igazán megszokott, így ha valami nem úgy sikerül akkor elnézést érte. //



Réges-régen még a Negyedik Nagy Ninja Világháború előtt, egy Rókadémon tűnt fel Konohagakure no Satoban. Ennek a Rókának Kilenc farka volt és azoknak akár egyetlen csapásával, hegyeket morzsolt szét és szökőárakat keltet. Úgy nevezték, hogy a Kyuubi. Azért, hogy a falut megmentsék a hirtelen jött veszélytől a Ninják megküzdöttek vele. Egy legendás shinobi feláldozta életét, hogy a Rókadémont megfékezze. Ő volt a Yondaime Hokage. A Kyuubit elzárta egy fiúba, akit később Uzumaki Naruto néven ismert meg a Világ... A sok együtt töltött idő alatt a Rókadémon és a Fiú összebarátkoztak, ám az újjáéledt Juubi képében egy új fenyegetés tűnt fel, ám a Fiú igazi ninja lett és a Rókadémonnal egyé válva, valamint a barátai segítségével sikerült megküzdenie a Juubival és elzárnia azt... A Fiút hőssé kiáltották ki, majd végül beteljesült az álma és Ő lett a Hetedik Hokage...   


   Konohagakure no Sato csendes és békés, mint az elmúlt tíz évben mindig... Semmi jelentős dolog nem történt, minden megy a megszokott kerékvágásban. A legveszélyesebb feladat a falun belül az állatok etetése, építkezésben való részvétel és a hasonló hétköznapi veszélyhelyzetek. Az Öt Nagy Nemzet szövetsége az elmúlt tíz évben folyamatosan megmaradt, békéjük pedig kiterjed a kisebb, különálló nemzetekre is. Természetesen akadnak ellentétek és kisebb összecsapások a feltörekvő és a békét nem tűrő Csoportokkal, Országokkal, de az együttes fellépés mindig meghozza a gyümölcsét. Ezen a napon is az egyetlen különösebb és érdekesebb dolog, az Öt Kage Találkozója. Már nincs szükség a Vas Országának semleges beavatkozó szerepére, hiszen a Béke már olyan emberek, vagyis egy olyan generáció kezében van, aki igyekszik azt meg is tartani. Éppen ezért mindenki készülődik és igyekszik odafigyelni arra, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, mivel a mostani Kage Találkozó színhelye nem más, mint Konoha. 
   Az Utcákon és a teljes faluban lévő csend még mindig jelen van, de a nyugalom már kevésbé. Mindenki feszülten, a legkisebb pisszenést is elkerülve teszi a dolgát, hogy minden a legtökéletesebb rendben legyen, ha esetleg az ide érkező Kagék és azok segítői éppen erre felé haladnának el... Az éttermek és büfék patyolat tiszták, friss gyümölcsök és zöldségek az árusok ládáiban, valamint finom, Ramen illat száll Ichiraku boltja előtt! Minden tökéletesen alakult... Egészen idáig! A Hokage irodájába zaklatott Chuuninok törnek be.

- Hetedik! Híreket hoztunk!
Ordítják mindketten kétségbeesett arccal. A Hokage vagyis Naruto és a tanácsadója Shikamaru éppen készültek indulni a találkozóra, elvégre a többi Kage már régen megérkezett.
- Mi az? Udon, Moegi? A Találkozóra kell mennünk, ez az ügy ráér utána is.
A két Chuunin zaklatott arccal némul el, ám a fiú nem marad tétlen.
- De nem hagyhatjuk, hogy a többi faluból jövők meglássák!
A dolog ekkor világossá válik mindenki számára. Az eddig talán izgatottsággal telt levegőt most a fáradt nyűg lengi körbe. A Hokage sóhajt egyet, majd feláll a székéből és kinéz az ablakon...
- Had találgassak...
Nyitja ki az ablakot, majd a Kage Kalapot felakassza a hátára. Nos igen, ezek után már minden perc számít, elvégre nem illik megvárakoztatni a többi Kagét...
- Már megint Bolt csinált valamit?
Tette fel a költői kérdést, majd a lehető legnagyobb sebességgel kiugrott az ablakon és átszáguldva a Hokage Rezidencián, egyenesen a Hokage Emlékmű felé vette az irányt...
   Odafent a magasból tökéletesen belátni az egész Tűz Országát és Konohagakure no Satot. A Távolban álló hegyek, amik évek óta ugyanott, ugyanazon a helyen állnak, a Tűz Erdeje, kisebb utak és rengeteg folyó, amelyből egy a Levelek Között Rejtőző Faluba is becsordogál, hogy ellássa annak lakóit. Idefent kezdődött minden, néhány évszázaddal ezelőtt, még a Negyedik Nagy Ninja Világháború előtt, a Faluk megalapítása előtt... Uchiha Madara és Senju Hashirama ezen a szent helyen, - amit most Konoha Hokage Emlékműjének neveznek - döntötte el, hogy együtt megalapítják a Béke falvát, magát Konohát. Akkor a terület még sokkal érintetlenebb volt mint most, de ebben az esetben az idő jót tett a látványnak, hiszen a napsugarakkal beszőtt Konoha is éppen olyan csodálatos látványt keltett, mint maga az Ország. Ám ez a fent lévő fiút, egy cseppet sem érdekli. Huncut mosollyal az arcán vitte véghez tervét, amely a Hokagék Kőszobrainak megrondítása volt. Piros festékkel a következő jelzők láthatóak az arcukon: Tökfej, Perverz, Banya, Barom és még sorolhatnám. Persze a "Trottyosvénember" és a "Baromarcú" apja kőarcáról sem maradhatott le. Természetesen a maradék festékkel ki is pingálta az arcukat, hogy még érdekesebbnek tűnjenek. Amint pedig végzett mindennel, sietősen körbenézett, ugyanis apja bármelyik másodpercben megérkezhet.
- Rühellem a Hokagékat!
Ordította ki magából némi daccal és dühvel hangjában, majd elővette shurikenjét, hogy az érkező apja szemei közé vágja. Természetesen meg volt a terve. Tudta, hogy nem veheti fel a versenyt a Hokagéval, de azért egy próbát megért. Miután sikerült megsebeznie, nem maradna tétlen... Beugrana a közelben csordogáló folyóba, amely a Kiképzőtéren is átfolyik, majd ott kibújva, elbújna az erdőben néhány napra. A lehető legtökéletesebb terv ez, egy tökéletes csínyhez, mindezt pedig tetézi, hogy pont most látogatta meg a falut a másik Négy Kage... Tehát már rugaszkodott el és ugrott volna le a tömegbe, hogy átvágjon Konohamarun a mesterén és a többieken, ám ekkor valami furcsát érzett a csuklóján... Minden a tervei szerint alakul, de most... Apja megragadta a csuklóját, használva a Shunshin no jutsut, amely hatalmas gyorsaságot kölcsönöz neki. De ennyivel még nem érte be...
- A Jó életbe! Hagyd már ezeket abba Bolt!
Ordított rá az apja, majd egy "barackot" nyomott fia fejére. Bár, az a "barack" sokkal inkább volt egy gyengédebb ütés, így fia fogai erősen összekoccantak és kezéből elejtette a Shurikent... Ebből talán megtanulja a leckét. A következő néhány pillanatban csend állt be, az odalent lévők is érdeklődve figyelték az eseményeket, ám a Hokage megtörte a kettejük között lévő csendet.
- Apádnak most egy nagyon fontos találkozón kell részt vennie. Majd utána beszélünk, de addig takarítsd le ezeket a mázolmányokat...
Ezen szavak hallatán Bolt csak lebiggyesztett ajkakkal nézett lefelé, majd összeszedte minden erejét és megszólalt.
- Akkor segíts nekem...
Motyogta halkan maga elé, hogy még saját magának se kelljen tudomást vennie arról, hogy mit mondott. Nagyon is jól tudta, hogy ezekkel a szavakkal elárulta szíve minden fájdalmát, elárulta azt, hogy miért csinálta mindezt, még akkor is elárulta, ha Ő maga nem is igazán tudta mindezt. A külvilágnak és így apjának világossá vált, ezért megragadta fiát és felugrott vele az egyik szobor tetejére, majd leguggolt hozzá és kedvesen mosolygott.
- Bolt... Jelenleg minden ember a faluban a családom. Ezért előfordulhat, hogy nem lehetek mindig csak a te apád... Tudom, hogy ez nehéz számodra, de meg kell tanulnod, hogy hogyan viseld el mindezt. Azért, mert te is Ninja vagy.
A szavai hallatán a fiú kicsit megnyugodott, ám nem érzett igazságot abban, hogy apja miért nem lehet csak az Ő szülője. Miért kellene azért, mert ninja, megosztoznia az édesapján? Ez egyszerűen nem fér össze és teljességgel elfogadhatatlan, így szilárd dühvel, le akart ugrani a Hokage Emlékműről, ám apja megragadta és együtt ugrottak le a többiek közé, ahol nagy felháborodás fogadta Boltot, ám erre sem Naruto sem a fia nem figyelt, hanem a fiú fejére tette a kezét.
- Ha vége a találkozónak, akkor találkozunk itt. Addig viszont tényleg tüntesd el ezeket.
Mondta, majd fia bólintott, Ő pedig megindult a lent várakozó Shikamaruval együtt a Kage Gyűlésre. Mivel siettek, így viszonylag gyorsan oda is értek, azonban még így is eléggé késve érkeztek. Már ott várta őket Darui, Chojuro, Kurotsuchi és Gaara az Öt Nemzet Kagéi.
- Bocs, hogy késtem.
- Én elég messziről jöttem és mégis te késel, miközben helyben vagy?!
Tette fel a szurkálódó kérdést a Tsuchikage teljesen jogosan.
- Valóban...
Értett egyet a Mizukage.
- Ne aggódjatok emiatt... Mind tudjuk, hogy milyen elfoglaltnak lenni. Nézzük el neki.
A Raikage mindig nyugodt természete talán a legjobban mérlegelte a dolgokat, hiszen ez egy baráti találkozó, ahol mind az öt fél ráér.
- Elég volt a csevegésből és kezdjük a találkozót!
Mondta a Kazekage, aki korához képest elég bölcs és érett. Erre természetesen a Hokage is levette a kalapját és az asztal többi tagja elé tette.
- Rendben! Kezdjük az Öt Kage találkozóját-tebayo!
Hangzott az érzelmektől túlfűtött kiáltás, amely kihallatszott a kicsiny teremből, egészen visszhangozva Konoha Utcáin... És ez volt a története Uzumaki Narutonak, aki elérte, hogy a Világban Béke legyen és a béke ebbe a faluba koncentrálódik... Ebbe a Faluba, ahonnan minden elindult, s ahol a Levelek táncolnak, s ahol a tűz ég... VAGY MÉGSEM!?!
   A Kage gyűlés a késéssel együtt sokáig elnyúlt. Rengeteg ügyet kellett megbeszélniük, kezdve a Bijuuk helyzetétől egészen a kisebb lázadásokig, amit a már említett feltörekvő Szervezetek és Országok okoztak. De szerencsére mindenben sikerült mindenki számára megfelelő és sértődésmentes, hiányérzet nélküli döntés hozni, ahogy az elmúlt tíz évben mindig. Így a béke és a szeretet amely bejárta az Öt Nagy Nemzetet, még most is megmaradt. A Kagék szállást kaptak a Hokage Rezidenciáján, elvégre már besötétedett, Narutonak pedig még volt egy megígért találkozója, ami most számára talán fontosabb volt, mint ez a Találkozó... Szélsebesen köszönt el mindenkitől, Shikamarura hagyva a munka további nehéz fázisát, majd megindult a Hokage Emlékmű felé.

   Odalent már javában sötét volt, a lemenő nap sugarai pedig végleg elhalványultak a horizonton. Az éjszaka felhőtlen volt... Szó szerint. Egy darab felhőt nem lehetett látni az égen, csak a Falut, ahogy a napsütés helyett most az utcai fáklyák és lámpások fénye tölti meg élettel az utcákat. Idefentről a Kage Találkozót is tökéletesen látni lehetett, ezzel még Naruto is tisztában volt, így Bolt mindvégig figyelemmel kísérte az eseményeket. Amikor apja végre kijött a teremből, azonnal az Emlékmű felé vette az irányt. Bolt szíve hevesen kalapálni kezdett. Ezt várta egészen idáig, és most végre együtt tölthet egy kis időt a Hokagéval, aki csak a mai estére az Apja lesz. Ritka alkalmak egyike ez. Naruto általában a Hokage Rezidenciáján alszik, hiszen minden fontos ügyet ott kell intéznie. Ritka az, amikor otthon van a feleségével és a gyerekekkel. De ne kanyarodjunk el ennyire a tárgytól, Bolt tehát izgatottan várja édesapját, miközben a Hold Első sugarai elérik a Falut.

   Már messziről kiszúrta a fiút, így egy tökéletes ugrással mellette termett a Yondaime Hokage szobrának tetején. Pont a középső szobor, így teljes szimmetriában szemlélhető odafentről a vidék. A fiú csak elmosolyodik apja érkezésekor, majd a kezében lévő Shurikennel kezd el babrálni.

- Sikerült mindent megbeszélnetek?
- Úgy tűnik...
- Az jó.

A hangulat igencsak befagyott. A kínos csend, amikor kettő egymáshoz közelálló ember nem tud mit mondani, mindig idegölő. Bolt azon gondolkodik, hogy mit is mondhatna, apja pedig a távolba mered, látszólag a teljes nyugalom hatása alatt. Bolt nem tud mit mondani...

- Hát nem szép a táj?

- He?!

Vetül fel Boltban a kérdés, majd a messzibe tekint. Eddig még nem figyelte meg a Feljövő Hold szépségét, sem pedig az Erdő sötétjét, csak a Falu életeliségét.

- Ez a Falu és ez az Ország az, amiért mi annyit küzdöttünk.

Mosolyodik el a Hokage, visszagondolva a tíz évvel ezelőtti időkre. Bolt fejében furcsa gondolatok kavarognak. Nem várhat vele tovább... Nem érti, hogy apjának miért jelent ennyit a Hokage cím. Miért másabb egy Jouninnál, vagy egy Chuninnál? Tudja, hogy egy egész falut irányít, de akkor is... Mit jelent neki mindez?

- Apa... Kérdezhetek valamit?

A válasz csak egy bólintás volt. Bolt nagyot sóhajtott, majd kinyögte amit tudni akart.

- Mit jelent számodra a Hokage cím?
Naruto szíve nagyot dobbant. Rég nem kérdezték meg ezt tőle. Régen nem kellett neki már elmondani, hogy mit jelent az, hogy "Hokage". Most viszont itt egy gyermek, a fia, aki megkérdezi ezt tőle. Vajon még mindig ugyanaz rá a válasz?
- Bár sok év eltelt azóta, hogy Hokagévá lettem és sok év eltelt azóta, hogy Béke honol mindenhol. A válaszom ugyanaz maradt... Megvédeni másokat, Segíteni az eljövendő nemzedéket és barátokra lelni. Ezt jelenti Hokagévá válni, mert így a Béke vár a Világra... Egy régi barátom szerint a Hokagénak egyedül kell cipelnie azt a sújt, amit egy Egész Falu magára vesz... Régen ezt hittem én is, de már nagyon régóta tudom, hogy Barátok, Társak és Szeretet nélkül egy Hokage sem válhatna azzá aki. A békét csak együtt lehet elérni, sehogy máshogy. A Hokage cím számomra egy faladat, amivel összekovácsolhatom az Embereket...

Mondta Naruto. Szavain egy percet sem gondolkodott, minden egyes betű, mindegy egyes hang magától jött, rögtön, úgyszólván zsigerből... Bolt elcsodálkozott, hiszen Ő nem is gondolt még mindebbe bele, de még így sem érti, hogy miért is ekkora dolog a Hokage cím. Ő még nem élt annyit, nem tapasztalta meg a háborút és nem tapasztalta meg az elvek csatáját. Nem látott még szenvedést, így nem is érheti mindezt. Majd ahogy nő, idővel Ő is tudni fogja, hogy mi is az a "Hokage..."

   Léptek zajai lettek figyelmesek a Yondaime szobor felett állók. Hátranéztek és egy nőt láttak. Haja rövid és rózsaszín, finom anyagú otthoni kötényt visel, haja pedig fel van fogva... Sakura érkezett meg a fent tanyázó csapathoz, kezét pedig egy szintén rózsaszín hajú, hajpántos kislány fogja. Az Ő neve Himawari. Bolt fülig érő mosollyal és piros festékes arccal áll fel apja mellől.

- Anya, Himawari!

Fut megölelni testvérét és édesanyját.

- Sakura, Himawari?

Lepődik meg Naruto, majd feláll és öleléssel, valamint puszival üdvözli kedvesét és lányát.

- Nem találtunk titeket sehol. Shikamaru mondta, hogy ide igyekeztél... Leülnék mi is gyönyörködni egy kicsit.

Mondta Sakura, mire mind a négyen visszaültek a szoborra. Középen a két gyermek, a Sárga hajú Bolt és a Rózsaszín hajú Himawari. Bal szélen Sakura a jobb Szélen pedig Naruto. Mindketten megfogták a másik kezét, így átkarolva gyermeküket. Az egész család a messzeségbe tekint, gyönyörködve az éjszakában. A Hold Fénye belengi az egész vidéket... Csodálatos a látvány. Ha valaki nem szokta volna meg, akkor a fénye, igencsak baljósnak hatna, de Naruto és a többiek, valamint az egész világ, már a kezdetektől ezzel a fénnyel él együtt... Az éjszaka csendjét a bájos Himawari töri meg.

- Anya, Apa...?

- Mondjad Hima.

Mosolyog rá Sakura, miközben Naruto érdeklődő tekintettel néz rá.

- A Hold Miért Pont Vörös Színű?

Tettel fel a gyermeteg kérdést, amire szülei csak pislogni tudtak. Sakura Narutóra nézett, hiszen a miértjét nem tudhatta. Mióta élnek, a Hold azóta Vörös színű... Senki nem tűnődött el azon, hogy miért...

- Nem tudom kislányom... A Hold Mindig is Ilyen Színű Volt. Ez a Természet varázsa...
Mondta az apa, majd a család többi tagjával együtt, folytatták a természet csodálását... Eközben a messzeségben egy árny bújt meg a néma szélben. Neve, Teste, Kiléte és minden más is, ami a létezést jelentené nincs neki... Csak egy kósza árnyék, egy fuvallat, vagy ha úgy tetszik, akkor maga a Hold. Ebben a Világban Ő az isten. Maszkja alatt a Malomkerék (Utalás a Sharingan magyar nevére) Forogni kezd... A Mugen Tsukuyomi Teljessé vált, már több mint tíz éve. A Fájdalmat nem látott Világ, a Béke korszaka eljött...
- Tehát ez lenne Uzumaki Naruto tökéletes Világa? Mily szánalmas...
Tette fel a kérdést magának a maszkos alak, majd kézjelet formálva, mint egy hologram, eltűnt ebből a Valóságból...
Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Chen Hétf. Dec. 29 2014, 21:48

Na hát akkor én is beszállok, igaz olyan szépen és terjedelmesen nem írok, és most még ps sincs a gépen. Azért olvassátok olyan szeretettel a paintes kis szösszenetet, mint ahogy csináltam.

u.i.: remélem azért kihüvelyezhető a lényeg belőle.

Címe: 

A 7. Hokage hosszú és tartalmas vezetése

1-2. oldal
3. oldal
4. oldal
5. oldal
6. oldal
7. oldal
8. oldal
Chen
Chen
Játékos

Tartózkodási hely : Az országút, és a színpad között félúton


Adatlap
Szint: C
Rang: Előadóművész
Chakraszint: 262

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Pein Vas. Jan. 04 2015, 11:59

A kérésre pontosított, végső határidő: január 11. (vasárnap) éjfél. Addig még van időtök beadni a munkátokat! 
Pein
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Hateshi Vas. Jan. 11 2015, 20:55

A kiismerhetetlen gonosz


  Ketten feküdtek ott. Az egyik egy maszkos alak. Álarcát egykor mindenféle díszek fedték, de most koromfekete volt, nem látszott rajta semmi. Még a szemnyílás faragványán se lehetett belátni, mintha nem is lenne alatta más, csak üresség. Mellette a földön valamiféle szarv hevert, amolyan kürt formájú, az is fekete. Nyitott markában ott nyugodott egy hosszú pálca, talán inkább bot. Hogy bronzból vagy ezüstből, netán vasból készült? Honnan lehetett volna tudni, miután azt is valami fura fekete burok fedte, mely nem volt égett, se korommal fedett, egyszerűen csak fekete. A férfi teste volt csak fehér, rücskös, kissé pikkelyes, mint valami gyíké. Az se volt éppen szívet melengető látvány, de legalább mutatta: van ott valaki.
  Mellette egy vörös páncélinges, hosszú, fekete hajú férfi feküdt. Az ő arca fehér volt és sápadt, akár egy hulláé, amiben nem is találni semmi kivetnivalót, hiszen tényleg hulla volt. A sápadt vonalak mögött mégis akkora arcjáték bújt meg, amilyet még a legtehetségesebb színészek is megirigyeltek volna. Az egyetlen tágra nyílt, körkörös pupillájú szem, a résnyire nyitott száj és az a néhány kósza ránc pontosan azokat az érzelmeket mutatta, amelyeket a második keserű halál beállta előtt a férfi érezhetett: meglepettség és csipetnyi félelem – márpedig ha Uchiha Madara fél, az minden, csak nem alaptalan. Hogyisne lett volna meglepett, és miért is ne félt volna! A második esélye, minden tervezgetése, ármánykodása odaveszett, pedig az áhított béke már csak karnyújtásnyira volt... Feltámasztják, majd rögtön azután megölik? Milyen dolog már ez?
  Ekkor a maszkos alak, aki eddig legalább annyira holtan feküdt ott, mint a másik, drámai hirtelenséggel megmarkolta koromfekete botját. Mintha csipkerózsika-álmából ébredt volna, szemei felpattantak, illetve csak egyetlenegy, de az vörös színével szinte átvilágított a sötét maszkon. A férfi, akit hívtak már Madarának, de leginkább Tobinak, és valljuk be, egykor Obitónak is, ezután feltápászkodott, leporolta magát, és maszkját magán hagyva, roppant kevélységgel megállt a hulla felett.
  – Lehettem volna kegyesebb – krákogta. – Élhetnél egy tökéletes világban, amit én kreáltam neked. De ennyire nem vagyok kedves, a helyzet pedig annyira mégse rózsás. A holtak maradjanak csak holtak. – A hangja magasabbra szökött. – Nem, Madara bácsi? 

***


  A csatatér ugyanolyan volt: tele hullákkal,  néhány edo tenseies zombival és hús-vér shinobikkal. Három nap telt el azóta, hogy az Uchiha Obitoként azonosított személy magával ragadta Madarát, és a terve megvalósítása helyett egy másik dimenzióba ugrott. Senki se értette, miért tette, amit tett. Igaz, mikor távozott, már eléggé lerongyolódott állapotban volt, talán le is győzték volna, ki tudja. Lehet az ember akármilyen félisten, félresikerült Rikudou-klón vagy szuper jinchuuriki, ha egyszer egy elitshinobi-hadsereggel néz farkasszemet, melynek a magja méghozzá halhatatlan.
  És hát igen. Elég furcsa patthelyzet alakul ki olyankor, amikor két ember ellen háborúzunk, azok pedig felszívódnak egy másik dimenzióba. Nem tudni, miért mentek el, sőt, azt se, pontosan hova. A végtelenségig nem lehet rájuk várni, főképp, mivel annyira nem is rossz, hogy elmentek.
  Így hát három nap múlva a shinobi szövetség további működéséről, a kétfős ellenség eltűnésének kérdéséről egy közeli – csodák csodájára épen maradt – faluban rendkívüli tanácskozást tartottak. A kagékon és a katonai vezetőkön kívül az azóta is szabadon ténykedő feltámasztott hokagék, sőt ereje jogán Sasuke Uchiha is meghívást kapott. Szívmelengető látvány volt, ahogy egy kis teremben annyi shinobinemzet összegyűl, továbbra is félre teszi a nézeteltéréseit, és még az ellenség felszívódása után is a közös jón töri a fejét. Mint a mesében.
  – Egyértelműen visszavonultak. Obito, amint közel kerültünk a legyőzéséhez, már rohant is Madarához. 
  – Édes mindegy, ha náluk vannak a bijuuk. Bármikor visszajöhetnek. 
  – Ez nem ilyen egyszerű – mondta Shikamaru, a gyűlés fő stratégája. – Ne felejtsük el, hogy Madara az ál-Madara ellen fordult, még mielőtt az jinchuurikivé vált volna!
  – Én láttam Madara arcát – szólt Senju Hashirama. – Roppant meglepett volt. Megpróbált ellenállni, de akkor és ott a jinchuuriki erősebb volt nála.
  – Ezzel nem sokra megyünk, a francba már! – vágott közbe Naruto. – Madara nagyon erős, és Obito is tuti kieszel valamit.
  – Egyetértek – helyeselt Shikamaru. – Csak remélni merem, hogy már különböznek az érdekeik, mert ha nem, és esetleg erősítéssel vagy hadsereggel térnek vissza, akkor nagy bajban vagyunk. Ja és ne felejtsük el… újra felmerül a még megmaradt bijuuk kérdése…
  Nagy puffanás. A fő emelvény előtt a semmiből földre huppan egy hulla, két világító rinnegannal, ugyanazzal a színpadias ábrázattal, amellyel a másik dimenzióban újra otthagyta az élők világát. Felette egy fehér utazóköpenybe bújt, ébenfekete maszkos alak magasodik, kezében a nagyságát jelző bottal. Kicsit megváltozott, de Ő az. 
  – Hát újra találkozunk – mondta, mire az elit shinobikkal megtöltött terem egyszerre vett fel harci állást. De bármilyen küzdő szellem is tombolt azokban a nindzsákban, mikor Madara tetemére pillantottak, elállt a lélegzetük, és megmerevedett a testük. Egyedül a Második rögtönzött egy gyors támadást, ami elől a maszkos könnyedén kitért. 
  Mivel a félresikerült kísérletet követően az egyszemélyes hadtest még mindig mozdulatlanul állt, és úgy tűnt, nem is akar támadni, Hashirama odasétált egykori vetélytársához. Pár másodperc erejéig a fejére tette a kezét, mormogott valamit, majd lecsukta Madara szemeit.
  – Miért ölted meg? – kérdezte rezignáltan.
  – Az ő szerepe idáig tartott. Így is túl sok esélyt kapott az élettől.
  – Azért toltad ide a pofád hogy meggyalázd a legyőzött társadat? – fakadt ki Naruto. – Hogy tehetsz ilyet, Obito? Ezt nem fogod megúszni... 
  – Nem Obito vagyok, mondtam már – csengett a maszkos alak érdes hangja. Az a kurta kijelentés valamiért annyira meggyőzően hatott, hogy még Naruto se kezdett prédikációba.
  – Madara sok mindent nem tudott, és ti is tudatlanok vagytok – folytatta. – Legutóbb meséltem nektek a tízfarkúról és Rikudouról, de például meg se említettem, hogy Rikudounak volt egy testvére is. Az igazsághoz pedig ennél is több minden tartozik. Ám most – emelte fel mutatóujját – nem mondok újabb mesét. Csak annyit, hogy ne aggódjatok: a Hold Szeme terv nem az enyém volt, hanem Madaráé. Az én célom nem fogalmazható meg tervekben, én nem ezért létezem.
  A jelenlévők kérdőn összenéztek. Az érdekes mondandó ellenére vagy épp annak okán sokak fejében megfordult, hogy most kellene legyőzni a maszkost egyszer és mindenkorra. A hely szűkössége miatt azonban erősebb technika bevetése túlságosan kockázatos lett volna. Na meg, az ál-Madara pontos ereje is kétséges volt, hiszen az előző csata során még nem teleportálgatta magát…
  – No, ne is húzzuk az időt – ütött a földre a botjával. – Ezennel a Negyedik Ninja Háborút lezárom! A rinneganokat pedig ajándékba adom a szép játékért. A viszontlátásra!
  A Negyedik, a Második és Naruto egy pillanat alatt Madara holtteste mellett termettek, de a maszkos ekkorra már a tárgyalóterem kijárata mellett állt, onnan intett búcsút, majd fel is szívódott. 

***

  A hátrahagyott szuvenírnek hála a shinobi szövetség hamar feloszlott, a rinneganok sorsa sokáig el nem döntött kérdés maradt. Jó hír viszont, hogy a maszkos hosszú évekig nem bukkant fel, így Naruto nagyobb zavaró tényező nélkül huppanhatott le az olyannyira áhított Hokage székére.
  És hogy mégis ki volt Ő? Talán csak egy elmeháborodott Uchiha, talán olyasvalaminek az örököse, amiről még nem sokat tudunk. Ha visszatér, és ő is úgy akarja, úgyis megkapjuk rá választ.
Hateshi
Hateshi
Játékos

Elosztható Taijutsu Pontok : 20 + ?


Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 611

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Suijin Benzaiten Vas. Jan. 11 2015, 22:44

Történet

Tessék, remélem tetszeni fog:P
Suijin Benzaiten
Suijin Benzaiten
Játékos

Tartózkodási hely : 霊魂


Adatlap
Szint: B
Rang: Elveszett ninja
Chakraszint: 310

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Pein Kedd Jan. 13 2015, 18:53

Köszönjük a részvételt! Very Happy Eredményhirdetés két héten belül várható. 
Pein
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Pein Hétf. Feb. 02 2015, 22:26

Az eredmény késett egy kicsit, aminek az oka főképp abban keresendő, hogy a pontos helyezéseket illetően az NT nemigen tudott konszenzusra jutni. Ilyen nem fordul elő túl gyakran, de mivel több induló is ugyanannyi pontot kapott, valamint mivel viszonylag kevesen pályáztak, nem osztunk ki helyezéseket, de mindenki jutalomban részesül.

Az indulók mindegyike felírhat az adatlapjára 12 chakrát, valamint a kiírásban ígérteknek megfelelően két különleges jutalom közül választhat egyet.

1. Kaland, melyben a karakter találkozhat egy narutós szereplővel (főképp szociális tevékenység)

2. Kaland, melyben a karakter információkat szerezhet a Naruto univerzumáról (ésszerű kereteken belül mindenről, ami a mangában szerepelt)

A különleges jutalmat itt lehet igényelni. Akármelyiket is választjátok, egy rövid indoklást kérünk hozzá, hiszen - főképp az első lehetőségnél - fontos, hogy a találkozás a karakter szempontjából érthető és kivitelezhető legyen. Tehát mindkét esetben arra kérünk titeket, hogy röviden vázoljátok, mit szeretnétek. Kérdés esetén nyugodtan keressetek meg!

Gratulálunk minden indulónak!
 
Pein
Pein
Adminisztrátor


Adatlap
Szint: S
Rang: Kami
Chakraszint: Bőségesen elég Konoha elpusztításához...

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Chen Szomb. Feb. 14 2015, 13:29

Hát azt nem mondom hogy sokat gondolkoztam mit is szeretnék kérni, főleg mivel már azon voltam hogy ráírok Pein samára hogy mikor is fogjuk megkapni az értékelést a versenyre Very Happy mert nem vettem észre két vaksi szememmel hogy már rég megkaptuk.

Na szóval én az első lehetőséget választanám a narutoból ismert híres karakterrel vagy karakterekkel szeretnék egy szociális kalandba bonyolódni. Ez pedig ha már a hang országából indultam és most a gőz országán keresztül tart a turnénk, akkor vagy tűz országának, vagy a villám országának Daimyojával akarnék szorosabb kapcsolatot ápolni, szórakoztatnánk a nagy urakat, hogy esetleg mecénásként, vagy állami színháztársulatként legyen a védnökünk. Hírnevet, pénzt, na meg persze jó sok grupit szerezni ezzel a lépéssel. Csak hogy továbbra se sorvadozzon szegény Chen.

A megfontolást előre is köszönöm.

Chen szólott.
Chen
Chen
Játékos

Tartózkodási hely : Az országút, és a színpad között félúton


Adatlap
Szint: C
Rang: Előadóművész
Chakraszint: 262

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Shiren Csüt. Márc. 12 2015, 22:56

Sokat gondolkoztam rajta, és nagyon sok mindent átfutott az agyamon. Főleg olyat akartam, ami majd előrébb viszi a karakteremet a saját történetének szempontjából. A Senjutsu Chakra és annak ismeretei futott át az agyamon, az Akatsuki tagok ismerete, meg persze a Chakra betevő ismerete. (Ehhez mindenképp kellett volna Rikudou Sennin legendája is, ami most nem lényeg) Ám ezek közül sem a Senjutsu, sem az Akatsuki tagok ismerete (Ami egyáltalán nem vinné előre a karakter) sem pedig a Chakra betevő ismerete nem bizonyult jónak, így arra gondoltam, hogy Orochimaru kutatásait szeretném megismertetni a karakterrel. Természetesen nem a legtitkosabbakat, hanem úgy amiket akár Kabuto is ismerhetett. Már ha ez lehetséges.


Visszaállítottam a versenyt, mivel ide lehet csak írni a játékosoknak, hogy mit kérnek ~ Rikudou



Engem kell megverni, én pakolgattam a halott versenyeket az archívumba ^^ - Danzou
Shiren
Shiren
Játékos

Elosztott Taijutsu Pontok : 1736
Elosztható Taijutsu Pontok : 0

Állóképesség : 800 (S)
Erő : 350 (B)
Gyorsaság : 1186 (S)
Ügyesség/Reflex : 800 (S)
Pusztakezes Harc : 350 (B)

Tartózkodási hely : A Természet Útját járva


Adatlap
Szint: S+
Rang: Nekomata
Chakraszint: 1741

Vissza az elejére Go down

Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny  Empty Re: Naruto: én jobban tudom! Mangaíró és -rajzoló verseny

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.