Suzuhito Sayuri

**Suzuhito Sayuri** Szomb. Dec. 06 2014, 23:15

Név: Suzuhito Sayuri
Kor: 14
Nem: Nő
Rank: Genin
Ország: Tűz országa

Felszerelés: Elsősegély készlet, 2 db Shurikentartó amiben 5 db Shurikent illetve 2 db Kunait tart, Hátizsák, amelyben némi élelem, hálózsák váltásruha, és egyéb mindennapi szükséglethez kellő felszerelések lapulnak, illetve további 3 darab kunai, 10 db Robbanó jegyzet, 10m Dróthuzal illetve 5 db Füstbomba tartalékban.

Kinézet: Aprócska csupán 154 centiméter magas, vékonyka lány. Bőre akár egy porcelánbabáé is lehetne, oly hibátlan, és ápolt, ezáltal kitűnik a tömegből, és meglátszik nemesi származása. Aranyszőke hajkoronája hátközépig ér, általában kiengedve hordja, de szinte mindig kitűnik belőle egy a ruhájához hasonló színben pompázó hajcsat, vagy pánt. Élénk kék hatalmas szemei azonnal oda vonzzák az ember tekintetét, illetve drágakőként ragyognak. Vagyis inkább csak ragyognának, ugyanis a jobb szemét hol egy klasszikus, hol pedig egy kissé elegánsabb szemfedővel takarja, ezzel elrejtve csúnya sérülését, amelyet egy kósza shuriken okozott gyakorlatozás közben. Öltözéke rendszerint egy dresszből áll, amely szoknya része rendszerint a térdéig ér, így lehetővé téve számára a könnyed mozgást, illetve biztosítsa azt az eleganciát is, amelyet szükségesnek érez.

Jellem: Határozott, tiszteletet parancsoló, valódi vezető egyéniségnek tartja magát, és elvárja a csapattársaitól, hogy ehhez mérten bánjanak vele. Nem szeret másokra hagyatkozni, a társakban csupán a gyengeséget látja meg mintsem az előnyt, ezért rengeteget panaszkodik, és előfordul, hogy ok nélkül is megszidja őket. A szótárában nem létezik a kudarc, ö mindent száztíz százalékosan igyekszik elvégezni, ezért ha úgy alakul a helyzet, hogy mégis kudarcba fulladna, azonnal a csapattársaiban keresi a hibát. Azonban ez csupán a vele egykorúakhoz való hozzáállása. Az idősebbekkel, és a tőle magasabb rangú ninjákkal tisztelettudóan bánik, és mintha teljesen kicserélték volna. Egy aranyos mosolygós lánnyá változik. Legkevésbé sem barátságos, csupán érdekei fűzik a társaihoz.

Előtörténet:

A születés:

December harmincegyedikén, kései órák jártak, odakint végeláthatatlan hóvihar tombolt már napok óta, az emberek élelme fogytán, még a legtöbb közép nemesi család is a lehető legkörültekintőbben osztotta be a készleteit, illetve helyzetre való tekintettel bántak a meg lévő készletekkel. A falu utcái üresek, életnek nyoma sincs, az ablakokat vastag lécekkel zárták el a külvilágtól, annak érdekében, hogy a meleg ne szökjön ki a vékonyka ablakokon keresztül. A város keleti részén a Suzuhito család birtokán azonban még e körülmények tudatában is hatalmas az öröm. Egy új gyermek születésének lehetnek tanúi. A család immáron harmadik gyermekkel büszkélkedhet, a korábbi két fiúgyermek – Ichirou, és Jirou – mellett végre valahára egy leánygyermek is napvilágot látott. Néhány órával később pedig a hatalmas vihar csillapodni látszott, majd reggelre nyoma sem maradt, a szürke felhők feloszlani látszanak, és az üres utcák újból élettel teltek meg. Innen ered a gyermek neve is, ugyanis a Sayuri liliomot jelent, ami hiedelmek szerint elűzi a démonokat.

Gyermekkor:

Teltek, múltak az évek és a picinyke Sayuri egy eleven kisgyermekké cseperedett, akinek minden tekintetben meg kellett felelnie a családja elvárásainak, amibe beletartozott a magántanár óráin való részvétel, és a megfelelő illem betartása. Szigorú neveltetésben volt része, és 6-7 éves korára csaknem teljesen kinevelték belőle a szeleburdi kislányt, helyébe pedig egy meggondoltabb, nyugodtabbnak tűnő kislány képe került, aki nemcsak az elvárásoknak felelt meg, de még a többi családdal való kapcsolatápolásban is nagy segítséget nyújtott. Idősekkel szemben felettébb udvariasan és kedvesen szólt, barátságos mosollyal az arcán. Ezekben az éveiben embertelen mennyiségű tudást sikerült elsajátítania, miközben a szórakozásra fordított idejét fel kellett áldoznia. Főzés, elsősegély nyújtási alapok, környezetismeret, matematikai alapok, és megannyi mást sikerült ellesnie a család többi tagjától, eleinte csupán önszorgalomból, majd pedig dicséretéhsége kielégítésére.

Fordulópont:

Kihúzott háttal, felemelt fejjel, ámde nyugodt tekintettel sétált végig bátyja oldalán a zsúfolt utcákon.
- Ne aggódj minden rendben lesz. – biztatta a tőle jóval idősebb férfi, mosollyal az arcán – Már mindent elsajátítottál, amire csak szükséged lehet az iskolában töltött éveid alatt. Nincs mitől félned. – tovább biztatja a lányt, aki félve felpillant, majd ismét leszegi tekintetét, egy pillanatra sem állva meg, vagy lassítva a tempón.
- Tudom. – suttogja maga elé, kissé bátortalanul, mire Jirou egy kuncogással válaszol, majd pedig a lány vállára teszi a kezét.
- Ha bármiben segítség kell, tudod, hogy ránk számíthatsz. – az ajánlatra egy mosoly húzódik végig a kislány arcán, és boldogan bólint, persze pontosan tudja, hogy soha sem jön el annak a napja, hogy neki valaki másra keljen támaszkodnia. Teljesen ellentmondana a neveltetésével. Azzal az elhatározással lépte át az iskola küszöbét, hogy ö bizony nem fog mások segítségére szorulni, ugyanis, ha másokra támaszkodik, azzal elveszti a tekintélyét, amit kemény munkával épít fel maga köré. Legalábbis ö így gondolja, talán helyesen is, mivel egész eddigi élete során olyan példákkal került szembe, ami csak tovább erősítette ebben a hitét. Édesapja nagyszerű ninja, édesanyja tiszteletreméltó orvos, bátyjai pedig büszke védelmezői a Tűz országának. Olyannyira belefelejtkezett a kis gondolataiba, hogy mire feleszmélt már valaki meg is szólította, majd pedig egy rövidke csevejt követően elvezette a megfelelő terem irányába, ahol vele egykorú gyerekek várakoztak. Döbbenten nézett végig a különböző rétegekből való fiatalokon, hol gazdagabb, hol pedig szegényebb, az adott falu viseletében, vagy éppenséggel valami drága szövetből készült egyedi darabban feszítve. Talán ez volt az első alkalom, hogy ennyi vele, egykorúval találkozhatott, ami eleinte megrémítette. Ám ez a kezdeti félelem hamar tovaszállt, és egy erős, határozott nő tört ki belőle, a kezdeti sikereiből felbátorodva egyfajta vezetőféleségnek képzelve magát. Tanáraitól sorra kapva dicséreteket és biztatásokat pedig még tovább növelték a kislány koránt sem kevéske egóját, de ennek ellenére mégis megmaradtak azok a formalitási követelmények, és gesztusai, amelyeket a magántanáraitól, illetve családtagjaitól tanult el gyermekkorában. Persze csak részben. A felnőttekkel szemben tisztelettudó, szeretetreméltó kislány, azonban a hozzá hasonló kisgyerekekhez másképpen viszonyult.
- Az erősebb marad talpon. Próbáld újra! – parancsol rá az egyik társára, miközben a céltáblába hajít egy shurikent. Természetesen a fegyver eltalálja a pár méterre odébb kihelyezett célt, mélyen belefúródva a gyenge fába. – Ha csak ennyi telik tőled, akkor akár haza is mehetsz. Sosem lesz belőled sikeres ninja. Azt hiszed, hogy a vizsga gyerekjáték? Hát akkor nagyot tévessz! – böki meg a fiút, szigorú pillantásokat vetve rá. Majd pedig az előbbi fegyvereihez siet, ismét magához véve őket, hogy aztán még egyszer átismételje a tanult gyakorlatot, ezzel jó példát mutatva a többieknek. Elégedettséggel töltötte el, hogy mennyire jól megy neki a célba dobás, az pedig elszomorította, hogy mennyire könnyen veszi a többség a gyakorlást, és a tanulást. Nagyon kevesen tudtak lépést tartani vele a tanulásban, és talán még kevesebben bírták elviselni az állandó tanácsait, és sértéseit.

Váratlan fordulat:

- VIGYÁZZ! – hangzik fel egy éles női hang, majd pedig egy gyermek sikoltása töri meg az udvaron gyakorlatozók zaját. Egyszerre mindenki megáll, majd pedig a hang forrásához siet.
-ÚRISTEN! SAYURI! SAYURI! - Szólítgatja az idősebb nő a földön fekvő kislányt, akinek az arcát vöröses folyadék borítja, tőle nem messze pedig egy hasonló színben pompázó shuriken hever a földön. A nő ijedtében azonnal lehámozta a síró kislány kezeit a szeméről, majd pedig orvosi ismeretihez mérten megpróbálta ellátni a sebet.
-Ne aggódj, a fájdalomcsillapító nemsokára hatni fog. –
-Mondja, kérem. Nagyon csúnya a seb? – félő pillantásokat vet a még ép szemével a nőre, aki éppen befejezi a kötözést, majd a lányka fölé magasodik.
-Szerencsére nem túl mély a seb. A szemed pedig nem sérült meg, a látásod rendbe fog jönni. Viszont attól tartok egy aprócska heg marad a gyógyulás után.
-He-Heg?! – riad fel ismét, majd pedig az arcához kapja a kezét, vastag hófehér fásli rengeteg fedi arca jobboldalát. – Miféle heg?
-Ne aggódj, előfordulnak kósza shurikenek, szerencsére csak végigkarcolta az arcod, és egy ponton ért komolyabban, ezért volt annyi vér. A heg miatt pedig ne aggódj, észre sem fogod venni. – veregette vállon a lánykát, majd pedig távozott a szobából.

Persze valójában ez nem így történt. Hetek, hónapok teltek el, és a sérülésből maradt heg ott hevert, még csak el sem halványodott, és semmi jele sincs annak, hogy tovább gyógyulna. A porcelánbaba bőrű lányka immáron, elvesztette számára oly fontos szépségét, viszont egy új eszme született meg benne. Nincs oka szerencsétleneknek segíteni. Semmi haszna nem származhat abból, hogyha idejét pocsékolja mások teljesítményének növelésére. Ami számít az csak is saját maga lehet, és senki más.

A vizsga:

Az az embertelen mennyiségű idő, amit tanulásba fektetett végül meghozta gyümölcsét. Elégedetten állt a sor legelején, azok között a szerencsések között, akik sikeresen teljesítették a Genin vizsgát. Büszkén, kihúzott háttal állt, és várta, hogy nevén szólítsák, majd pedig átnyújtsák neki a jól megérdemelt tanúsítványt, ami bizonyította, hogy sikerrel kiállta az elé állított akadályokat, majd pedig a vizsga végeztével, még egy utolsó pillantást vetett azokra a szerencsétlenekre, akiknek ez nem adatott meg.
- Sa-sayuri-san.. – érkezik egy halovány gyermeki hang, mire a lány azonnal reagált is. Kérdő pillantást vetett az egykori csoporttársára. Felismerte a lányt, ö volt az, akivel korábban gyakorlatozott, illetve ejtette azt a sérülést az arcán, amit kénytelen egy szemfedővel elrejteni a világ elől. – Én… Én sajnálom azt… tudod, amit én.. – motyog össze vissza, mély meghajlások közepette, amit Sayuri egy ideig szó nélkül rideg tekintettel néz végig.
- Nincs mit sajnálnod. Az én hibám volt az ami történt.
- Nem. Ez nem igaz! – csattan fel a kis copfos, azonban mielőtt újból szót kaphatna Sayuri folytatja korábbi mondandóját.
-Az én hibám volt, hogy olyan szerencsétlenekre vesztegettem a drága időm, mint te! Korábban is rájöhettem volna, hogy nincs értelme az időmet fecsérelnem olyasmire, mint mások edzése. Értelmetlen, és ez volt érte a jutalmam. Már megtanultam a leckét. – kezét végighúzza a sebhely tarkította orcáján, majd pedig egy 180°-os fordulatot véve otthagyja a lesokkolt lányt. Néhány méter megtételével még mindig hallja a zokogó lány, sajnálkozó kiáltásait. Azonban ez már nem hatja meg, csupán szánalmasnak találja. Nem fog megbocsájtani annak a lánynak, aki ezt tette vele, de még annál is jobban haragszik magára, amiért nem tűnt fel neki előbb az, amit egész eddigi életében tanítottak neki.
„A bölcsesség korral jár, ha elég tudást teszel, magadévá mindenki felnéz rád.”
Persze ez csupán egy rejtett üzenet volt. Aki hátráltat hátra kell hagyni, a tudás pedig egy olyan érték, ami miatt a tudatlanok örökké irigyek lesznek.
A megpróbáltatások koránt sem értek véget. A sikeres vizsgát követő nap, édesapja magához rendelte. Teljes magabiztossággal tolja félre az ajtót, majd húzza be maga után.
- Elnézést a zavarásért. – dönti meg a fejét, majd engedélyre vár, hogy leülhessen, amit édesapja egy bólintással jelez felé, hogy megkapta.
- Szeretném, ha tudnád, hogy édesanyáddal nagyon büszkék vagyunk rád. Persze biztosak voltunk benne, hogy jó eredménnyel végzel. Viszont az a sérülés… - mély sóhajtás, és egy rövidke szünetet tart – Nem engedhetjük meg magunknak, hogy hasonló meggondolatlanságok végett tönkretedd magad.
-Sajnálom, ahogy már korábban is mondtam, többé nem fordul elő. Mint láthatod ez volt az első és az utolsó is.
-Ebben biztos vagyok. Azonban szeretnénk, ezt bebiztosítani. Nem engedhetjük meg, hogy az így is fogyóban lévő családunk létszáma tovább apadjon, ezért is a csapatod felállásán egy kis változtatást eszközöltünk. – kortyol bele a forró teájába, mire a lány csupán értetlenül pislog. Rengeteg kérdés fordult meg a fejében, azonban ahelyett, hogy mindet rázúdítaná édesapjára, inkább csak azt kérdezi, meg amelyik leginkább foglalkoztatja.
- „Eszközöltünk?” Hogy érted ezt?
- Úgy értem, hogy felbéreltünk egy testőrt, mint harmadik személyt, aki majd megvéd, ha arra kerülne a sor.
-De..
Nincs több mondanivalóm. Most pedig elmehetsz. – vág a lány szavai közbe, aki sértődötten, hagyja el a szobát. Igazságtalanság, amiért ennyi edzésnek ez az ára. Egy aprócska baleset megbélyegezte a családja szemében. A bizonyítani akarás azonban tovább hajtja, meg fogja mutatni mindenkinek, hogy nincs szüksége testőrökre.

Jiraiya Vas. Dec. 07 2014, 09:29

Szép Előtörténet és láttam, hogy már két társaddal összefontátok a "sorsotokat".
Elfogadva!

Jutalmazás:
Kezdő Chakra: 100 (Nem kapsz plusz kezdő chakrát, viszont kapsz kettő könnyebb ajándék technikát)
Kezdő Pénzösszeg: 8000 Ryo
Kezdő Rang: Genin
Kezdő Szint: D

Ajándék Technikák:
- Genjutsu Kai // Genjutsu Feloldás
- Shindan // Diagnózis (A neveltetésednek hála és az ismereteidből kiindulva kaptad ezt meg. Ha további Orvosi Technikát szeretnél tanulni, akkor írnod kell egy pályázatot valamilyen Orvosi Ismeret megszerzéséhez. Akár toxikológiai ismeret, anatómiai stb stb)

Suzuhito Sayuri

Suzuhito Sayuri

Re: Suzuhito Sayuri