A Suzuhito Család Birtoka

Jiraiya Kedd Dec. 16 2014, 16:00

A Falu szélén egy régi családi ház, amit egy hatalmas összefüggő tölgyfakerítés választ el az utcától. A díszes kapu előtt két oldalt a család szimbólumaként szolgáló két farkas szobor díszeleg. A kapun túl rövidke macskakövekkel kirakott ösvény vezeti az arra tévedőt a kétemeletes japán stílusban épült régi házhoz.
A ház felépítése belül azonban nagyban eltér a küllemétől ugyanis a régi ház számtalan felújításon esett át az évek során, így egyszerre találhatóak meg benne régi, hagyományos és modern stíluselemek ötvözete. Többnyire a hálószobák padlózata tatami, viszont a hálószobákból eltűntek a megszokott futonok, és egyszerű ágyak kerültek a helyükre. Természetesen ez alól kivételt képeznek a földszinten található vendégszobák. Az emeletre két lépcsősor is vezet, azonban a család fiatalabb tagjai rendszerint a főbejárathoz legközelebb esőt használják, ennek legfőbb oka az, hogy a hálószobák többsége azon az oldalon, még a dolgozószobák többnyire a hátsó kijárat felőli lépcsőhöz vannak közelebb. Az ajtókon fatáblácskákat függesztettek fel, amelyeken szépen kifaragva szerepel a helyiség, vagy a tulajdonos neve, ezzel is megkönnyítve azok helyzetét, akik elvesznek a labirintusszerű folyosórendszerben.

A család gyakran fogad vendégeket, illetve szövetséges falvakból érkezőknek időnként szállást biztosít. A Családnak nagy befolyása van Konohagakure no Satoban.

**Yuu** Kedd Dec. 16 2014, 18:31

Előzmény

Csapatunk első találkozójáról hazaérve, első dolgom volt megebédelni, majd, elhagytam a házat, kicsit jártam a várost, egy könyvet kerestem. Igyekszem minél többet olvasni, mert próbálom megfejteni, hogy mi lehet az oka, annak hogy ilyesfajta chakra áramlási problémáim vannak. De még nem sikerült rájönnöm, sajnos ez elég fájdalmas ébredést tud okozni reggelente és rémes éjszakát, a fájdalom kihat álmaimra, már ha ezeket a szörnyű lidércnyomásokat lehet annak nevezni. A következő éjjel is felriadtam, de ekkor nem otthon voltam. Ugyanis amint hazaértem a városnézésből, fent egy boríték várt az ágyamon, a borítékban pedig az volt, hogy szedjem össze a cuccaim és nyomás a Suzuhito bírtok, úgy tűnik a feladatomat, nem csak a küldetések alatt kell ellátnom. Nagyjából fél kilenc körül értem a birtok kapujához, mert indulás előtt még elintéztem egy két dolgot és le is tusoltam. A személyzet egyik tagja fogadott, említette, hogy Sayuri-san már alszik és hogy, annak ellenére, hogy a vendégszobák a földszinten vannak, az „úrnő” melletti szobában kell megszállnom, a minél nagyobb védelem érdekében. Kezdem úgy érezni, hogy itt már egyáltalán nem arról van szó, hogy, a küldetésen sérül meg, hanem hogy valaki az életére törhet. Megértem, a háború idején egy gazdag családnak sok ellensége akad. A komornyik megmutatja a legfontosabb helyszíneket és a levegő tisztaságáról biztosít, így nyugodtan megválhatok a maszkomtól. Persze továbbra is a nyakamba hordom, mert ha esetleg tényleg jönne valami támadás, felkészültnek kell lennem. Végül ledőlök az ágyba, és a plafont bámulom, majd egyre jobban elragad a sötétség, alszom, álmodom. Ezúttal egy bírósági tárgyaláson ülök, kezeim hátrakötözve, kívülről látom magam, majd hirtelen vissza térek a testembe, álmomnak ezennel új tagja akad, Danzou-sama, mint bíró ül és vár, hogy ítéletet hozzanak felettem. A vád gyilkosság, mint mindig, már unom, de továbbra sem vagyok tudatában, hogy ez egy álom, de tudom, hogy semmi rosszat nem tettem és remélem, nem ítélnek el. Anyámat hívják a tanuk padjára, ekkor összerezzenek, „Anyámat? Hiszen ő halott.” Mondanám, de nem tudom, mert ajkaim össze vannak varrva és egy szó nem jön ki a számon, csak a fájdalom, csak azt érzem, semmi mást. Egy sötét alak bújik elő, mögöttem van, először csak kezeit látom, fekete karmok nyúlnak felém, és egy arc közelít hátulról, bal vállam felől. A kezei egyre közelítenek az arcomhoz, majd belém marnak, én üvöltenék, de nem tudok, a cérna nem enged a fájdalom nő, folyik a számból a vér, nem tudok szabadulni, hiába erőlködök. A karmok végig szaladnak arcomon és mindkét felén négy-négy csíkot hagynak maguk után. Előre dőlök, nem bírom tovább, a földre folyik a vér lábaim közt, és a vérből, egy pecsét kezd kirajzolódni. Korábban még sosem láttam ezt a pecsétet, teljesen érthetetlen. Egyenesen előre bámulok, bele a pecsétbe, hirtelen egy kéz nyúlik ki felém és magával ránt. Sötét van, egy lámpa kapcsolódik fel, mely egyenese az arcomba világit, majd sorban szólalnak meg a hangok, végül mind ugyan azt kántálják „Bűnös! Bűnös!” A sötétből egy gumikesztyűs alak tűnik fel, ki megfogja a fejem, és a kezében lévő szikét elkezdi az arcom felé tolni. „Ezt most vissza veszem” majd belevágja a szikét a szemembe. Felriadok, kapkodom a levegőt, a szemem lüktet, az álmaimnak egyetlen érdekessége hogy ott mindkét szememmel látok, még jó is lenne ez a világ, ha nem torzítaná fájdalom. Fekete pizsamámban, melynek nadrág része rövid, felkelek és elindulok a mosdó felé, inni akarok egy kis vizet, mielőtt vissza fekszem aludni. Lassan végig megyek a folyosón, kitöltöm, magamnak a vizet megiszom, majd eltörlöm a poharat, és vissza indulok hálószobámba, fáradt vagyok, hiszen most sem sikerült túl jól aludnom, kettő óra körül járhat az idő, benyitok a szobámba, magamra húzom a takarót és igyekszem elaludni, minél hamarabb, a fáradtság gyorsan elnyom, úrrá lesz rajtam.

**Suzuhito Sayuri** Kedd Dec. 16 2014, 18:34

Magabiztos léptei csak úgy visszhangoznak az üres kis mellékutcán, ahogy hazafelé tart. Ugyan nem túl helyénvaló ez a viselkedés, de néha jobbszeret elbujdosni a kíváncsi szemek elől, és egy kicsit a csendes magányba burkolnia magát. Idegesítő, idegtépő érzés a monotonitás, amit nap mint nap meg kell élnie. Végigsétálni az utcán, köszönni, hajlongni, természetesen mindenki széles mosollyal az arcán fogadja, és köszönti nevén szólítva. Kiborító, mintha csak tőröket döfködnének a lány mellkasába. Az érzés napról napra egyre csak elviselhetetlenebbé válik. Ugyan örülnie kellene, hogy többnyire megkapja azt a mértékű tiszteletet az idősebb korosztálytól amit ö is megad nekik, azonban mégis tudja, hogy valójában mindezt a nevének köszönheti. Egyre többször felteszi magának a kérdést: „Vajon ugyanez lenne akkor is, ha nem Suzuhito családba születtem volna, hanem egy szegényebb, kevésbé ismertebbe? Ugyanezekkel a szemekkel néznének rám, mint most?”
Azonban erre talán nem fog választ kapni soha sem. A neve megbillogozta, és mindenki azt látja, meg amit a név kínál neki, nem pedig a személyt, aki a Suzuhito név mögött rejtőzik. Talán még a saját szülei sem ismerik valójában a céljait, ambícióit, csupán vakon támogatják mindenben, amibe belefog, egészen addig, amíg nem mocskolja be a család nevét. Lehet, hogy a többiek kinevették, lenézték, amikor a ninja útjáról számolt be a sensei-nek, de száz százalékig komolyan gondolta mindazt, amit akkor és ott mondott. Első alkalom volt, hogy valakit a személy érdekel nem pedig az amit látni. Léptei egyre csak szaporábbá válnak, ahogyan egyre mélyebbre és mélyebbre ássa magát saját kis képzelgéseiben, és észrevételeiben, majd hírtelen megtorpan, nem sokkal azelőtt, hogy megpillanthatná a családi birtok kerítését. Ö is ugyanazt tette a sensei-jel mint, amit a legjobban utál az emberektől. A borítója alapján ítélte meg a könyvet.
- Bocsánatot kell kérnem tőle. – mormogta magában szomorkás tekintettel, majd egy hatalmasat sóhajt, és ismét erőt vesz magán, hogy azt a néhány métert még lesétálja. Kétes érzések tomboltak benne, azonban ahogyan eddig is, most is sikerült a lehető legtökéletesebben elrejtenie ezeket a sokak számára feleslegesnek tűnő dolgokat, és a már megszokott módon üdvözli az otthon tartózkodókat.

A holnapi vizsgára való tekintettel a szokásosnál is korábban bújt ágyba. Körülbelül nyolc óra lehetett, amikor végzett a lefekvéshez való előkészületekkel, magára öltötte hófehér hálóruháját, amelyet tömérdek csipke szegélyezett, és szinte azonnal álomba is merült amint lehajtotta fejét a puha matracra.
Hosszú percek teltek el, ugyan szép álmokat lát, de ennek ellenére, mégis nyugtalanul alszik, talán az agya még most is azon kattog, hogy miként is lesz a holnapi nap, mire számíthat, és mi lesz a megpróbáltatásuk valójában. Halk nyöszörgéseket hallat, lábával körülfonja a lepedőjét. Beakadt, kicsit nyugtalanabbá válik, miközben félálomban próbálja magára csavarni a leplet, rövidesen feladja a próbálkozást, és ahelyett, hogy a lepedőt tekerné magára, saját maga változtatja meg a pozícióját arccal az ajtó felé szenderedik ismét álomba. Vagyis csak szenderedne, ugyanis az ajtó halk nyikorgása kelti fel álmából. Szemeit résnyire nyitja csak ki, éppen annyira, hogy megpillantja a felé közeledő alakot, aki lassú fáradtságot sugárzó léptekkel közelít az ágy felé, kezeit maga mellett tartja, látszólag fegyvertelenül, ami kicsit megnyugtatja a lányt, ugyanis ö sem egy kunai-jal a párnája alatt alszik. Mozdulatlanul halk szuszogásokat hallatva figyeli tovább az eseményeket, egészen addig, amíg a férfi fel nem hajtja, a takarót majd pedig egy könnyed mozdulattal be nem fekszik a lány mellé. Értetlenül, lesokkoltan fekszik, ezúttal teljesen kinyitva a szemét, majd villámcsapásként érkezik a felismerés, és reflexből kirúgja a nem kívánatos személyt az ágyából.
- Mi a fenét képzelsz, mégis mit csinálsz?! – és azonnal feloltja az asztali lámpát – Mégis, hogy jutottál be?! Mi ez a ruha? – mutogat a fiúra, miközben felül az ágyon szorosan összezárva a lábait.

**Yuu** Kedd Dec. 16 2014, 18:35

Már épp kezdtem mély álomba szenderülni, mire, mintha villám csapott volna oldalamba, zuhanok le az ágyról és gyenge tüdő erezetem miatt, a rúgást követően vért kezd köhögni. E közben kezemet tartom a lány felé, hogy ne érjenek további támadások, amíg a köhögéstől nem tudok beszélni. Hörögve veszem a levegőt és próbálok szóhoz jutni és nem megfulladni saját véremben.
- Saj… *hörgés* Sajnálom Sayuri-sama –
Kapkodok levegő után.
- Úgy tűnik *köhögés* eltévesztettem a szobát. Ne aggódjon, mindjárt elmúlik –
Próbáltam nyugtatni a lányt és reméltem, hogy igazam lesz. Így is volt.
- Nagyon sajnálom, hogy önre törtem az éjszaka közepén, felriadtam, és miután ittam, úgy tűnik rossz szobába tértem vissza. Engedelmével feltakarítok. –
Minden tisztelettudásom összeszedtem, hogy kinyögjem ezt a mondatot, előttem van egy lány, akin nincs semmi, csak egy hálóruha zakatol a szívem, mely koránt sem segít a helyzetem, hülye érzések, csak arra jók, hogy az ember elnyomja. Letörlöm, számról a vért. Maszkom nincs az arcomon, így a kisebb pír is meg látszik, bár igyekszem elrejteni zavarom. Felkelek, hogy elinduljak takarítószerekért, két lépés, szédülök, minden elsötétül, még utoljára hallok egy koppanást én voltam az, elájultam. Úgy tűnik túl sok vért vesztettem óvatlan voltam, ez teljes bukás. Még magamra sem tudok vigyázni, hihetetlenül gyenge vagyok, meg akarom védeni Sayuri-samát. Mármint elvégezni a küldetést, persze semmiféle érzelem nem jöhet szóba. Azért remélem, jól van, és persze azt hogy nem fog feldarabolni, vagy valamiféle perverzséget rám kenni, mint legutóbb. Felesleges törnöm magam, már bőven sok ájuláson túl vagyok. Itt vagyok a sötétség kellős semmi közepén és várhatok, míg felébredek. Legközelebb berendezem, vagy legalább egy lámpát hozhatnék magammal és egy könyvet. Tényleg nagyon unalmas tud lenni, még ha kint csak pár perc, itt több órának érződik az ájulás, sötétségben, magányban. Egy dolgot tudok itt csinálni talán, és az a gondolkodás, amely egy gyűlölt dolog számomra. Nem az az oka ennek, hogy nem érek fel nagy filozofikus gondolatokhoz, hanem az, hogy mindig ugyan az az eredmény. Egyedül vagyok, ez ellen tehetnék, de az egyetlen ember, aki közel állt hozzám, azért halt meg, mert én gyenge voltam. Nem akarok gyenge lenni és semmiféleképp sem akarok gyengének tűnni. Lehet, hogy butaság, de inkább halok meg egy esélytelen küzdelemben, mint hogy meg se próbáljam azt. Persze a koromhoz képest elég erős vagyok, de a testem gyenge, az izomzat felesleges, ha nem tudja az ember kihasználni. Mind a két társamnak ott a nagy álma, szerintem teljesen felesleges álmodozni, lassan már nem vagyunk gyerekek, ninják vagyunk. ha az ember nagyon előre tervez, azt veszi észre, hogy idő előtt halt meg. Én nem akarok így meghalni, ha meghalok, úgy akarom érezni, hogy itt volt az ideje, és bár nem akarok megbánni semmit, azt is bánom, hogy megszülettem. A családom teljes büszkeséggel fordul a húgom felé, aki tökéletes ANBU harcosként viselkedik. Vele szemben itt vagyok én, nagy lexikális tudásom van, a testem gyenge, semmire sem megyek vele jelenleg. A család szégyeneként örülnöm kell ennek a küldetésnek, persze épp az ütött ki, akire vigyáznom kéne. Bár való igaz, sikerült rögtön a testem leggyengébb pontját eltalálnia, és egyáltalán nem számítottam rá. Lassan megtudom érteni, hogy mit érzett mikor csapdát állítottam fel neki. Nagy butaság volt így utólag belegondolva. De mégsem lehetek kedvesebb, hiszen az a dolgom hogy tökéletesen érzéketlen legyek. Persze maszk nélkül… Még azt is eltudom képzelni, hogy nevet ájult testem felett, vagy fellógat a lábamnál és gúny tárgyává tesz. Bár nem tűnik rossz embernek, mégis hirtelen képes arcot váltani így nem tudom melyik az igazi Sayuri-Sama. Lassan nyitom ki szemeim egyelőre nem látok még sokat, de egy mondat csúszik ki a torkomon.
- Kérlek, ne hívj többet Yuu-channak. -

**Suzuhito Sayuri** Kedd Dec. 16 2014, 18:38

A hirtelen rémületet követően reflexből lerúgta a fiút az ágyból, és rögvest az asztali lámpához nyúlt, hogy fényt csiholjon a sötét szobácskába, majd pedig szemügyre vehesse a célpontját. Rögvest kérdőre is vonta, sorban dobálta a kérdéseket a fiú felé, aki mintha a kelleténél is egy kicsit többet tartózkodik a földön. Kíváncsi pillantást vetett a földön heverő testre, miközben lassú mozdulatokkal kezdte feltornázni magát korábbi fekvő helyzetéből és mire az első komolyabb köhögő roham tőr a fiúra már az ágy szélén ülve pattan a földre, rémült arckifejezéssel.
- Úristen! Jól vagy?! – remegő hangon kérdi a fiút, miközben jobb kezét a fiú hátára helyezi, lassan simogatni kezdi, pontosan, úgy ahogyan kisgyermek korában anyukája ápolgatta náthás napjain, szemével pedig a földre csorgó vöröses folyadékot vizsgálgatja. – Vér?! Úristen mit tettem. – kapja a szája elé a kezét, teljesen elönti az agyát a pánik és az aggodalom. Ez volt az első alkalom, hogy valakit sikerült ilyen helyzetbe hoznia, ráadásul egyetlen rúgás elegendő volt ahhoz, hogy a fiút gyakorlatilag mozgásképtelenné tegye. Csendben figyelte, ahogyan a fiú visszaküzdi magát, és erősnek mutatja magát, de valami mégis különbözik attól, amit a délelőtti énjében látott. A maszk!
- Várj. Inkább ülj le, majd én feltaka… - még mielőtt befejezhette volna, a mondatát a fiú elveszti az egyensúlyát és a földre rogy, szerencsére Sayuri gyorsan reagál és még mielőtt földet érhetne, sikerül elkapnia a kezét, és legalább annyira megtartania, hogy ne érkezzen olyan keményen a földre. A fiú arca, ruhája véres, csakúgy, mint a padló ahol alszik. Sayuri összeszedte minden erejét, hogy észhez térjen a sokkból, amit az iménti jelenet okozott, és a fiúhoz guggolt, majd pedig oldalra döntötte, kitámasztva a fiút a kezeivel, hogy az esetleges többletvér ne ölje meg, és így talán sikerülhet levegőt vennie. A sikeres pozícióváltoztatás után sem maradhat rest, a megfelelő kézjelek elmutogatása után aktiválja egyetlen olyan jutsu-ját amely talán segíthet neki, felmérni az esetleges sérüléseket.
-Shindan – zölden izzó kezeit, lassan húzza a fiú mellkasa felé, felmérve a keletkezett károkat, és belső sérüléseket. Ugyan a fiú valami olyasmit említett, hogy ez gyakran megtörténik, nem feltétlenül hihető, amit mondd. A férfiak hajlamosak hazugságokkal etetni a nőket, azért, hogy kellemetlenül érezzék magukat. A vizsgálat befejeztével, jobb ötlet híján gyengéd lökésekkel, és a fiú nevének halk ismételgetésével, szólongatásával próbálja felébreszteni az eszméletlen srácot.
-Kérlek, ébredj fej. Nem maradhatsz a földön, meg fogsz fázni. – a fiú motyogását nem tudta hová tenni, ugyanis talán ö volt az egyetlen, aki eddig nem szólította a keresztnevén. – Nem foglak ezután sem úgy hívni, ha nem szeretnéd. – a gyengéd lökések ezután sem maradtak abba egészen addig, amíg a fiú ki nem nyitja a szemét, és nem ad magáról valamilyen életjelet. Amint ez megtörtént, a lány megpróbálja felültetni az ágyára a fiút, majd pedig kirohan néhány perc elteltével pedig egy bögre meleg teával tér vissza.
-Kérlek, ezt idd meg. – nyújtja át a fiúnak a gőzölgő fekete folyadékot, ami nem más, mint szárított borsmentából készült tea. – Elvileg fájdalomcsillapító. Viszont nem tudom, hogy enyhíti-e a te problémádon. Kérlek, legalább kortyolj bele néhányat, ha képes vagy rá. – megvárja, amíg a fiú elfogadja, vagy elutasítja az italt, ha az utóbbi mellett dönt, a lány nem erőlteti, lerakja az éjjeliszekrényre, majd pedig leül mellé. Ugyan még mindig nem érti, hogy hogyan is kerülhetett a házba a fiú, nem, hogy a szobájába, viszont lassacskán kezdett összeállni a kép. Ezek szerint apja nem csupán azzal bünteti, hogy egy csapatba rakta egy testőrrel, de még ide is költöztette a fiút, ezzel gyakorlatilag megfosztva őt a személyi szabadságától.
-Ha jóvátehetem valamivel, az előbbit…

**Yuu** Kedd Dec. 16 2014, 18:39

Végül felébredek, és Sayuri-san segítségével felülök az ágyára, a lány kiszalad teáért, egyedül maradtam a szobájában. Most így hogy belegondolok, először vagyok egy lány szobájában. Fura érzés, mindent körülleng a lány mámorító illata. Kezdek össze zavarodni, a mellkasom szorít, nem értem mi folyik itt, mi ez az érzés, biztos valami utóhatása lehet az előbbi vérzésnek. Igyekszem lenyugodni, mire a lány beér a szobába. Nagyjából sikerült a dolog, a lány belép egy bögre forró valamivel, majd közli, hogy tea, örömmel fogadom a dolgot, hiszen, bár nem tudom mért, de boldoggá tesz a dolog, hogy kicsit ráijesztettem. Persze nem azért mert ráijesztettem, hanem mert ez azt jelenti, hogy azért mégsem utálhat annyira a lány. Felhörpintem a teát, majd a lány felé fordulok és rámosolygok, jelezve hogy minden okés.
- Tehát….
Itt az ideje, hogy megmagyarázzam neki a dolgokat. Felhúzom a lábam és karjaimat átkulcsolom felette.
- Ezt nem kéne elmondanom, és remélem, nem adod tovább. Én egy ANBU családból származok, az Apám, a húgom és a felmenőim nagy része tagjai voltak az ANBUnak. A húgom, vagyis az ikertestvérem, sikeresen teljesítette az ANBU vizsgát, azzal hogy engem legyőzött. Ezt azért fontos, mert, te vagy az egyetlen esélyem, hogy bekerüljek az ANBUba szóval jelenleg te vagy a legfontosabb ember a számomra. –
Mondtam, a végén kis pírral az arcomon.
- Azt kérdezted, hogy tehetsz e valamit. A válaszom igen tehetsz. Bármennyire is nyűg vagyok, neked viselj el és hagy végezzem a dolgomat, mint a testőröd, vagy akármid, mindegy hogy hogyan hívod a dolgot. Ja, és ne gondold azt, hogy gyenge vagyok, csak azért, mert jó helyre rúgtál… -
Felkeltem az ágyból és elindultam kifelé az ajtón.
- Köszönöm a segítséget, Sayuri-san és ha nem bánod, most feltakarítanék, és vissza térnék a szobámba. -
Így is tettem, ha beleegyezett a dologba, és a takarítás végével, az ajtón kifele menet eszembe jutott a korábbi tettem, a csapdával. Zavarban voltam és megálltam az ajtónál.
- Izé… B-bocsánat a csapda miatt, és igazából nem láttam semmit, bár ahogy láttam sikerült beletrafálnom… Sz-szóval még egyszer bocsánat. -
Tiszta lelkiismerettel, de fáradtan tértem vissza a szobámba, az éjjel további részében, rémálom mentesen tudtam aludni, rég aludtam már ilyen jót.

**Suzuhito Sayuri** Kedd Dec. 16 2014, 22:10

Borzalmas lelkiismeret gyötörte, és hatalmas megkönnyebbülés volt neki az a néhány másodperc amíg a fiútól távol, a konyha rejtekében ténykedhetett. Összeszedte minden tudását, és a szárított növények és gyógyfüvek között matatott, amíg végül sikerült rálelnie egyre amelyről biztosan tudta, hogy nem öli meg a fiút, hanem jótékony fájdalomcsillapító és nyugtató hatású italt, készíthet belőle. Borsmenta. Remegő kézzel rohant fel a lépcsőn, majd az ajtó előtt gyorsan rendbe szedte magát, és megpróbálta kicsit elrejtenie a túlzott aggodalmát, hogy a fiúban ne keltsen rossz érzést. Úgy tűnt sokkal jobban érzi magát, ami valóban megnyugtatta, a lányt, és a fiú mellett ülve gondosan figyelte ahogyan elkortyolja az italt, majd pedig amint végzett vele már nyújtotta is a kezét, hogy átvegye az üres bögrét, és mialatt helyet szorított neki az éjjeliszekrényen döbbenten hallgatta a fiú vallomását. Miért mondja ezt el nekem? Kérdi önmagától, majd szinte azonnal rá is jön a válaszra. Ha valaki önként beszámol élete legfontosabb és legmeghatározóbb titkáról, akkor minden bizonnyal megbízik az illetőben.
- Ezek szerint nem véletlen, hogy egy genint jelöltek ki a védelmemre. - vág a fiú szavába, persze mondhatni halkan, alig hallhatóan, azonban rögtön azután lángba borult az arca, ám ezúttal nem az aggodalomtól, vagy a dühtől, hanem sokkal inkább azért mert a fiú valami olyasmit mondott számára, amivel sikerült teljesen zavarba hoznia. Talán még sosem hallott ilyen őszintének ható szavakat, ráadásul ezt még félreérteni sem lehet. Tekintetét a párnájára szegezte, és ujjaival játékosan csavargatni kezdi a bojtját.
- Tényleg sajnálom amit tettem veled. De nagyon meglepődtem amikor csak úgy megjelent valaki a szobámban, majd pedig bármi nemű figyelmeztetés nélkül bebújik az ágyamba. Tudom, hogy ennyivel nem vívtam ki a megbocsájtásod. - hajtja le a fejét és hangja időnként megremeg. Sosem érzett még ehhez hasonlót. Mardosó lelkiismeret. Sosem hitte volna, hogy nem szándékosan képes lesz ilyesmit művelni valakivel, majd amint az ágy kissé megemelkedett a fiú után pillantott. Szerette volna megragadni a karját, és megállítani, arra kérni, hogy inkább maradjon és pihenjen le az ö ágyán, mert egy ilyen jelenet után nem biztos, hogy jót tesz neki, hogy ha csak úgy mászkál a házban. Azonban a fiú ennek ellenére még a takarításról is beszélt, és minden bizonnyal ha Sayuri nem állítja meg már el is kezdené feltakarítani a tatamit.
- Hagyd csak. Sokáig tartana feltakarítani, és a véred már beleivódott. Majd holnap hagyok egy üzenetet a házvezetőnőnek és ö megcsinálja. - nyugtatgatta a fiút, remélve, hogy ez elegendő lesz ahhoz, hogy lebeszélje az éjjeli takarításról, és inkább visszatérjen a szobájába. Majd amikor már ismét kezdett lenyugodni, és a szívverése is lassacskán kezdene visszaállni a rendes ütemébe, a fiú ismét megszólalt, azonban ezúttal egy olyan dolog miatt kért bocsánatot amelyre a lány el sem tudta képzelni, hogy valaha is kapni fog. Egy picit elmosolyodott, ahogyan a fiú szerencsétlenkedve, kissé dadogva kér elnézést.
- Nem tudom miről beszélsz. Én nem emlékszem semmi ilyesmire. - megrázza a fejét, majd pedig az ajtóhoz lép - Kérlek feküdj le. Holnap beszélek a sensei-el, hogy hadd kapjunk haladékot a megpróbáltatásunkkal kapcsolatosan, ugyanis ilyen sérülésekkel nem szabadna semmit sem csinálnod. - majd mielőtt még a fiú ellenkezni próbálna, mert hát miért ne ellenkezne, egy olyan dologgal ami ilyen mértékben sérti a férfiúi becsületét, becsukta előtte az ajtót. Keze a kilincsre tapadt, fejét az ajtónak döntve hallgatja, ahogyan eltávolodik a fiú.

//Köszöntem a játékot :3 //
folytatás

**Chen** Kedd Jan. 27 2015, 23:20

//Az álom rémek, a 16-os csapat.//

Hosszú reggelen vagytok túl, még nyolcat is alig ütötte el az óra, de már túl vagytok egy Fujimoto-sanféle eligazításon, egy kifejezetten fájdalmas vitán genin társaiddal (na persze nem számodra fájdalmas, igaz az öklöd kissé megreccsent a tockosok után), és máris itt álltok a Suzuhito család birtokán. Elől vezéretek a sensei lépdel, Wataru, és Heidan sama pedig egy fél lépésre is alig lemaradva próbálnak védő szárnyai alatt elhelyezkedni, tőled na meg halálos ökleidtől természetesen távol.

Az eligazítás halálosan unalmas volt, a család kikről csak alig hallottál, egy feladatra béreltek fel. Mesteretek nem sokat mondott el. Csak annyit mondott sejtelmes mosolya mögül, hogy tetszeni fog a feladat. Na erre kezdtek el a srácok hülyéskedni, aminek véres véget vetettél.

Már vagy tíz perce rójátok a birtokot, a külső kapun beengedtek titeket. Mérhetetlen kerteket, és díszített filagóriákat láttok. Amíg a szem ellát, csak maga a birtok az, ami körülvesz titeket. Míg a lábnyomaitok százasával maradnak le mögöttetek, úgy közeledik felétek a hatalmas palota mely célotok.

A Suzuhito Család Birtoka Study_for_drawing_of_japanese_palace_by_fran_akayla-d4sxohz

Még ugyanennyi idő telik el, súlyos csendben. A srácok sugdolóznak egymás között, de téged kihagynak a beszélgetésből, még ha pont rólad is van szól. Mert hát ki más lenne a téma, főleg mivel látványosan feléd tekingetnek, púpjaikat dörzsölgetve. Minden sétának véget kell érnie egyszer, így ti is beértek a házba. Fényűző és pompázatos, fogad titeket egy magas rangú családtagnak kinéző alak, ki titeket szóra sem méltat. Egyik szobáról a másikra vezet titeket, amíg csak meg ne érkeztek egy meglepően giccses, és játékokkal teleszórt helyiségbe. Középen egy kövérkés gyerek, még csak serdülő lehet, de máris látszik rajta a jó étvágy, na meg a kényelmes élet. Pökhendin rátok veti pillantását, és csak foghegyről szól oda vezetőtöknek.

- Tudjátok ki vagyok nem? A Suzohito család egyenesági leszármazottja, a vagyon várományosa, aki most vett meg titeket. Hatalmas feladatom van számotokra, amit nem hiszek hogy ilyen csenevész csapattal meg lehetne oldani... - Nézett szúrós szemekkel a kis kompániátokra, főleg a fiúkra, mert hát rád még csak egy pillantást sem szánt. Fujimoto sensei közbe akart vágni, de a suhanc megelőzte. - Ha csak ezt tudták küldeni a pénzünkért hát legyen. - Unottan arrébb pöckölt egy méregdrága csecsebecsét, és csak miután a zaj elhalt folytatta. - Kedvenc kifőzdém bajban van, segítsetek neki, hogy továbbra is a világ legjobb ételeit kaphassam. Szüntessétek meg a problémát, pusztítsátok el a konkurenciát bármi áron. Bármibe is kerüljön, az Ichiraku Ramen Barnak működnie kell tovább zavartalanul. - Bármit is szólhatnátok már ki is parancsol titeket a szobájából, és egy kis tanukival kezd játszani.

Így hát mint oly sokszor a rámen bár felé veszitek az irányt. A nindzsa első feladata a helyzet teljes megismerése, hát ezt teszitek ti most...

**Ransui Midori** Szer. Jan. 28 2015, 17:51

A reggeli kelések egyáltalán nem szoktak jót tenni nekem, sem a vérnyomásomnak. Akárki, akármit is mond, az egészséges 10 óra alvásra mindenkinek szüksége van. Még nekem is. De nem így történt; sajna tegnap késő estig kint voltunk "a terepen" szemétszedő akciót lebonyolítani, de valamiért nekem mindig vagy kiszakadt a zsákom, vagy valamiért, valahogyan, valaki meglökött hátulról, és fülig szemetes lettem, nem beszélve a kiboruló zsák tartalmáról. Genintársaim mintha szent célul tűzték volna ki, hogy megpróbálnak valamit csinálni velem. Nem tudom még, hogy mire készülnek, de már napok óta meglepően közel került egymáshoz, az alapjáraton két ellentétes beállítottságú, és személyiségű srác, és engem, nem meglepő mód, mindig kihagytak kupaktanácsaikból. Nos, sikerült estére befejezni a munkát, amit délben kezdtünk, ezek után vacsora, és otthoni edzés volt a terítéken, meg még esetleg egy gyors zuhany. Mentálisan teljesen leszívva, fizikailag kiégve borultam be az ágyba a nehéz nap után, és mintha másodpercek sem teltek volna el, máris zörgött a vekker.

Teljesen kómásan, karikás szemekkel, meggörbült háttal, félálomban hallgattam végig Fujimoto sensei előadását valami Suzuhito családról, meg birtokról, meg feladatról. Sensei kifürkészhetetlen mosolya mögött bármi meglapulhatott, és a megjegyzése "Tetszeni fog a feladat", végképp feltette az i-re a pontot. Nem beszélve arról, hogy ezen Ichinosének és Kyoyának beindult a fantáziája, és elkezdték sorra mondogatni, hogy mitől lenne nekik érdekes egy küldetés. Sikerült az utolsó képükkel alaposan felébreszteni, és feldühíteni engem, mivel az Kyoyánál én voltam, egy szál mosollyal és egy törülközővel, Ichinosénél csak a mosoly volt jelen. Jutalmul mindkettejük fejére helyeztem egy méretes púpot, és ezután inkább megtartották egymásnak vadnál vadabb ötleteiket, tőlem kartávolságon kívül.

Sikerült minden tovább komplikáció nélkül elérni a birtokot, ami hatalmas volt. Nem tudtam elképzelni, mire jó egy embernek ennyi föld, de meg kellett hagyni: tisztán, rendezetten, csinosan tartották, amitől kellemes, békés hangulat szállt haragos énemre, és a finom virágillat kóma és eufória közötti állapotot eredményezett nálam, mely arcomon félig csukott szemként, és ránctalan homlokként jelent meg. És ez még csak a birtok volt, a földesúri palotának beillő hatalmas épület még távolabb volt, bár látni így is láttuk... a tetejét....a szélkakast....annak tetejét.... azon a bolhát.... Legszívesebben leheveredtem volna a fűbe, és elszundítottam volna. Észre sem vettem, hogy a két fiú gyakran tekingetnek felém, ki tudja, mit gondolva. Ki tudja, és kit érdekel.

Fogadtatásunk egy kemény téli szellő maró fuvallatánál egy csöppet fagyosabb volt. Vezetőnk, aki fogadott is minket egy mukkot sem szól, úgy vitt át minket szobáról szobára, mikor is megérkeztünk látszólagos felbérlőnkhöz... egy sráchoz, aki társaimnál nem nézett ki idősebbnek, de annyira el volt kényeztetve, hogy minket, legalábbis a többieket nem igazán nézte többnek, mint egy porszem. Engem még ennyire sem méltatott figyelemével. Szobája tele volt csodálatosabbnál csodálatosabb játékokkal, melyek feléről még hírből sem hallottam, habár nem mintha nagyon otthon éreztem magam az ilyesmiben: legjobb játékom a sár volt, jobb híján, vagy a homok. Fura család volt az enyém. Most meg a legjobb bartáom apám után a Sakécsésze.

- Tudjátok ki vagyok nem? A Suzohito család egyenesági leszármazottja, a vagyon várományosa, aki most vett meg titeket. Hatalmas feladatom van számotokra, amit nem hiszek hogy ilyen csenevész csapattal meg lehetne oldani... - Csenevész mi? A virágok okozta derű szempillantás alatt sötét felhőkké vált. Megmutatom én ennek a felfuvalkodott pöfetegnek, ki a csenevész; sajnos Senseiem pillantása félbevágta gyilkosnak erősen nevezhető indulataimat. Egy időre. - Ha csak ezt tudták küldeni a pénzünkért hát legyen. Kedvenc kifőzdém bajban van, segítsetek neki, hogy továbbra is a világ legjobb ételeit kaphassam. Szüntessétek meg a problémát, pusztítsátok el a konkurenciát bármi áron. Bármibe is kerüljön, az Ichiraku Ramen Barnak működnie kell tovább zavartalanul. - Rövidke, de annál kivesézőbb eligazítás után kiszórt minket a ház picinyke ura. Furcsának találtam, hogy Ichirakut akármi, vagy akárki is fenyegetné, Konoha, a szövetségei, illetve ellenségei szerte is ismert ramenezőt melyik botor lélek próbálta megingatni hatalmi pozíciójában? Egy nagyon botor. Eléggé feleslegesnek éreztem egy a reggeli sétát ide ki, mely után a visszautat beleszámítva már késő délelőtt járt a nap, gyomrom meg korogva követelte a kimaradt reggelit. Szerettem enni, de kora reggel mindig rosszul voltam a kajától, annak ellenére, hogy mardosott az éhség, és általában délelőtt juttatom szervezetem némi munícióhoz. Ha már úgyis Ichiraku felé megyünk, akár meg is lehet reggelizni.

**Chen** Hétf. Feb. 02 2015, 23:46

A kis kifőzde megszokott látványt nyújt. Kevéske széken megannyi ember akart ülni, hogy szájába vehesse isteni mannát. Ám ahogy az idő is gyorsan pereg, úgy a tápanyagban dús étel is pillanatok alatt elfogy a tányérokból. Megannyi jó lakott, és nem utolsó sorban jó kedvű kuncsaft hagyja el a helyet, hogy felváltsák újabb éhezők.

Ebben a pillanatban toppan be kis csapatotok, akikre megfelelő a leírás. Éhezők egy teli tál mellett. Hol a főszakács kedves mosolya mögött megannyi élvezetes íz, és falat található. Míg szemeiteket legeltetitek a két darab vendégen, kik ételt tüntetnek el mint az igazi varázslók, egy barna tollú madár ereszkedésére lehettek figyelemmel. A mestereteket célozza, de nem potyadékával. Vállára ereszkedik, és mesteretek ezen meg sem lepődik.

Aprócska papírtekercset emel le az erős lábról, majd kihengergetve figyelmesen olvassa. Ti hárman pedig a kínálkozó székek felé vágyakoztok. Tulajdonos invitál titeket, mert még nem tudja milyen nagy úr is adta mai megbízatásotokat. Célotok ismeretlen előtte, de mielőtt még Fujimoto sensei megoldhatná ezt a problémát, csak annyit szól.

- Sürgős üzenetet kaptam. El kell mennem... - Már indulna, de rápillant még a srácokra, majd rád, és elhúzza a száját. - Ne kerüljetek bajba, nem hiszem hogy gond lenne, de Midori ne legyen baj. - Kissé szúrós szemmel nézi a túlkoros genint, de nem lehet tudni, hogy most mesteretek a sake fogyasztásra, vagy a súlyos testi sértésekre gondolt e. Egyetlen ugrással el is tűnik a szemeitek elől. Egyedül hagyva a kis csapatot, kik egy ideig még tétován álldogálnak. Ki ki elmerülve, mi is lenne most a feladatuk, vagy mit kellene lépni.

**Ransui Midori** Csüt. Feb. 05 2015, 17:44

Ichiraku ramenbárja nem volt idegen számomra, és úgy általában senki számára, annak ellenére, hogy nem jártam oda túl gyakran. Az igazat megvallva csak párszor ültem be, mikor megjött a kedvem egy kis főtt zöldségre, húsra, és levesre. Mi tagadás, az öreg tényleg tudta, hogyan csaljon mosolyt a vendég arcára, szervezetébe, és lelkébe is, de nem állítottam magam egy ramenező alkatnak, én inkább a grillezett húsokat kedveltem jobban.
Hamar elértünk a bódéhoz, és átléptük a "küszöböt". Ichiraku hangos, szívből jövő üdvözlése bejráta a kis helyiséget, és mi azonnal láttuk, hogy kettő vendég van rajtunk kívül és úgy takarítják el tányérjaik tartalmát, mintha az életük múlna rajta; volt is már néhány üres tál mellettük. Semmi rendelleneset nem láttunk, semmi feszültséget sem éreztünk a levegőben, és legfőképpen, még mielőtt beléptünk volna, nem láttunk semmi olyasmit, ami arra utalt volna, hogy a vendéglő bajban van. Minden olyan átlagos volt, mint amilyen átlagos lehetett akármi.
Ekkor azonban kis probléma történt, ugyanis Fujimoto sensei egy madárkát kapott a vállára, mely számunka rossz hírt közölt.
- Sürgős üzenetet kaptam. El kell mennem... Ne kerüljetek bajba, nem hiszem hogy gond lenne, de Midori ne legyen baj. - Nem igazán értettem, hogy miért kell ilyen arckifejezéssel közölnie nekem, hogy ne legyen baj, nálunk sosincs baj, csak akkor, amikor a két bohóc olyasmit mond, vagy csinál, mely kétes lenne. Pár pillanat múlva egyedül is maradtam társaimmal, de így, vezetés nélkül túl sokat nem tudtam csinálni, habár megpróbáltam gondolkozni.
- Szerintem kérdezzük meg Ichirakut, hogy őszerinte mi a helyzet ezzel a "fenyegetéssel". - Vetette fel Kyoya, és igazat kellett neki adnom, ez tényleg szenzibilis ötletlenek tűnt. Meglepő volt látni, hogy kivételesen komolyan áll hozzá mindkét delikvens a küldetéshez.

**Chen** Kedd Feb. 10 2015, 23:05

Ahogy Kyoka javasolja a csapatnak, máris magatokra akarjátok vonni a főszakács, és tulaj egybeni személyét Ichiraku figyelmét. Ám ez nem túl egyszerű. A vendéglátás nehéz szakma, és csak a fizető kuncsaftokkal foglalkozik igazán aki meg akar élni belőle. Azonban egy kis idő, na meg energia bevetésével, sikerül magatokra vonni a mesterkifőzdés figyelmét.

- Mit szeretnétek? Enni, vagy csak egy ital mellett hűsölni egy kicsit? - Teszi fel a kérdést, hogy aztán választ is kapjon rá. Kyoka mint ötletgazda, és elöljáró válaszolna is neki, mikor olyan történik, mire nem számítottatok.

Az utcán hatalmas döndüléssel, na meg nem kisebb meglepetéssel egy megtermett legényke adja tudtotokra, nem túl nindzsásan, megérkezését.

Alakja egy pillanattal előbb még hordóra hajazott, ám a méretes has máris eltűnt, így már csak egy eléggé érdekes megjelenésű tinédzser áll előttetek. Karja vaskos, csak úgy dagad az izomtól, hasa szintén vaskos de az már nem csak a testedzés nyújtotta előnyök miatt. Arca önelégült, kiállása is nagyon rossz fiús, arca kipirult kissé liheg, talán sietett idáig, hogy megtegye nagy belépőjét. Kihúzza magát, egy fél fejjel alacsonyabb nálad, de majdnem kétszer olyan széles. Vállait taktikai mellény borítja, és nyakában a minden Levél rejteki nindzsa által viselt fejpánt lóg. Mellény egyik zsebéből fésű kerül elő, tökéletesen zselézett haján igazít egy kicsit, máris a nap sugarai eszményien csillanjon meg frizuráján.

Megropogtatja izmait, és akkurátusan elindul a étkezde felé, hangját kiereszti és kissé artikulátlanul, de mégis elég érthetően adja tudtára mindenkinek megjött.

- Visszatértem hát, és nem vagyok jó kedvemben. Már előző alkalommal is megmondtam, ne rontsd az üzletét másnak vénember, és még mindig itt vagy. Ez ellen tenni fogunk. - Úgy látszik a feliratos függönyökön nem lát keresztül, hogy három genin is a hallgatóság része. Hát veszéllyel nem törődve közeledik, és szavait papírra nem vethető szidalmakkal toldja meg.

**Ransui Midori** Csüt. Feb. 12 2015, 13:35

A váratlan vendég láthatóan csak minket ért váratlanul, de a fenomén olyan egyedi volt, hogy nem bírtunk egy ideig értelmesebb megnyilvánulásra, mint a szájtátásra. Ez a fiú olyannyira nem volt proporcionált testű, hogy akár mutánsnak is lehetett volna nézni... nem, igazából én valami félresikerült torzszülöttnek néztem. Alapjáraton, egyébként, egész csiklandozó testfelépítése volt, gyengém volt a vastag, megművelt izom, de ez a fiú... tökéletesen kombinálta a groteszket a vonzóval, és a végeredmény sajnos, vagy inkább szerencsére a groteszkre hajazott.
Egyvalami viszont nagyon hamar kiderült: ennek a fiúnak köze lehet az Ichirakut övező problémának, de azért kételyeim támadtak abban, hogy szép szóval rá lehetne őt venni, hogy legyen olyan szíves, és ne piszkálja tovább a méltán híres mestert. Ezekből a kételyekből jött a további aggodalom, hogy, ha ez a képződmény nekünk esik, akkor lehet, hogy igaziak az izmai, és jól is tudja őket használni. Az is lehet, hogy nem, és a fésűből, csőlátásából ítélve véltem úgy, hogy kamu az egész fiú, és valami trükkel néz ki úgy, ahogy, mégsem szabad fejjel nekirohanni a falnak.
Társaim ugyanannyira ledöbbentek, mint én, Kyoya éppen azon volt, hogy elregélje Ichirakunak a szívfájdalmunk, de félbe vágta a testépítő. Kicsit hátra csúsztunk, nehogy véletlenül is észrevegyen minket a húsgombóc, egymásra pillantottunk mindhárman, és kicsit lehajoltam, hogy halljam a bombabiztos tervet.
- Ez a srác biztosan tud valamit a dologról, és a lehetséges megoldásokról. Ki kellene hallgatni. - Suttogta Kyoya. Mert az egy olyan könnyű feladat volna, mi?
- Jó ötlet. Hát, hölgyeké az elsőbbség. - Mondta vigyorogva Ichinose, miközben teátrálisan meghajolt előttem, hogy tényleg előreengedjen.
- Pf, azt hiszed, hogy engem fog megzabálni az az állat? Próbáld ki magad egyszer, nem kellene mindig rám hárítani feladataitokat. - Morogtam karba tett kézzel,és felszegtem orrom. Igazából mindannyink feladata lenne ez, de ismerem magam, nem nekem kellene beszélni. A két fiú összenézet, majd nonverbális közös megegyezés alapján fellendítették kezeiket, melyek rövid úton fenekemen csattantak. A váratlan "támadás" sikkantást váltott ki belőle, és egy előreugrást... pontosan bele a kigyúrt vendégbe. Az, hogy a két fiút ezek után nagyon mélyen el fogom ásni, biztos volt számomra, de nagyobb probléma volt az, hogy a fenyegetőző "úriember", akit mellékesen sikerült majdnem felborítanom, figyelme rám irányult. Kicsit ijedten néztem vele farkasszemet, de miután kihúztam magam, és láttam, hogy magasabb vagyok nála, ez önbizalommal töltött el, és egyszer élünk alapon megkezdtem a rossz első benyomás után következő diplomáciai próbálkozásaimat, olyan retorikai fordulatokkal, hogy szerintem egy diplomata megirigyelt volna.
- Mi is lenne a probléma kedves Mesterünkkel? Mert ez most már a mi problémánk is. - Mondtam hetykén a fiúnak. Felém fordult, és szembetalálta magát kebleimmel... igen, nem volt túl magas szerencsétlen.

**Chen** Vas. Feb. 15 2015, 23:20

A meglepetés ereje nem is lehetett volna nagyobb. Mármint ahogy a srácot kifejezetten kellemes helyzetbe hoztad, úgy torpan meg egy pillanatra, és csak bámulni tud előre. Ám a hatás nem olyan, mint amire gondolhattál. Először egy fintort pillantasz meg nagy arcán, majd egy homlokráncolást, végül a keze egyik övén lévő tokban kotorászik, és máris egy-egy szögekkel kivert bokszert húz kézfejeire.

Ahogy végigvizslatott, megállapodott fejpántodon szeme. Ezzel egy időben kettőt lépett hátra, és ökölbe szorított kezeivel, harci pózt vett fel. Az agyonzselézett hajú srác megnedvesíti szája szélét, és nem mozdul. Csak meredten néz rád, majd a kifőzde felé. Látod már gyanakszik, és megpróbál rájönni a sok láb közül, melyik is lehet még hasonló kaliberű potenciális ellenfél. A gondolat menetének vége szakadhat mert, elhúzza a száját és elkezd szemezni veled.

- Gyertek elő, tudom hogy van még ott nindzsa, ahonnan ez a repedt sarkú is jött. - mondja ki eléggé meggondolatlanul a jelzőt, mi még sok bajt hozhat a fejére. Meggondolatlan cselekedetek előtt még, újabb szereplők lépnek be a bájára.

A Suzuhito Család Birtoka Inoshikacho___5th_generation_by_himynameisblargh-d5vqy2v

Még két nem túl szívderítő egyén kerül elétek. Mint kiegészítve az eddig sem túl kedvesnek tűnő nindzsa kompániáját. Egy kifejezetten feketébe öltözött lány, aki inkább néz ki egy sírból kikelt halottnak, mint egy élő embernek. Ruházatában dominálnak a sötét színek, még a taktikai mellényét is bekente, csak hogy ne tűnjön ki nagyon a többi közül. Szemei kissé delejesek, nem úgy néz ki mint aki ezzel a világgal foglalkozik, de a méretes legény szavait lesi, és minden mozdulatára reagál. Még ha nem is tudod, hogyan teszi.

A csapat harmadik tagja nagy valószínűséggel a férfi nembe tartozik, vagyis inkább a fiúéba. Kezén egy édes kis mókus, aki már nem annyira édesen vicsorog azzal a kevéske hatalmas fogaival. A fiú szemüvegen keresztültekint rátok, eléggé meghasonult lelki állapotban lehet, fejét jobbra-balra tekergeti, hogy mindent szemügyre vehessen. Mintha rettegne, vagy magától a világtól, vagy az elkövetkezendő eseményektől.

- Nem tudom mit kerestek itt, de minél hamarabb hordjátok el büdös irhátokat, vagy nem fogunk jót állni magunkért. - Na ez már fenyegetés volt a javából. Még ha csoda volt is, hogy ki tudta nyitni a száját annyi zselétől, amitől még a fejbőre is csillogni látszik.

**Ransui Midori** Szer. Feb. 25 2015, 14:41

A helyzet egyre furcsábbá vált. Nem igazán értettem, hogy miért vannak Konohás shinobik felbérelve arra, hogy szegény Ichirakunak a szűrét kitegyék, de mi arra voltunk felbérelve, hogy ezt ne engedjük, akármennyire is néznek csúnyán ránk. Mondjuk a csúnya nézés mellett repedt sarkúnak is titulált a furcsa fejű úriember, amit nem bírtam sehova se tenni, még vissza is néztem, le sarkaimra, hogy tényleg repedtek e vagy mi a szösz; nem voltak azok.
A mellette megjelenő pereputty pontosan a fiú képét tükrözték csak más proporcióban: mindkét újdonsült látogató furcsa volt, és természetellenes. Még a cukinak nevezhető mókus is riasztónak hatott az ismeretlen, vézna srác kezén. A zselétenger jó alaposan felszólított engem, illetve minket, mert időközben kiszúrta a két lapuló genintársam, hogy távozzunk, ha lehet, minél hamarabb, de engem nem tudott megfélemlíteni, legyen akármekkora karja, és akármennyire nagy a szögsor rajta. Hátranyúltam és előrerántottam a kettő "bátor oroszlánt".
- Na, ha le akartok nyűgözni, akkor hajrá. Ezek nagyon kívánják a püfölést, adjuk meg nekik. - Morogtam, ujjaimat ropogtatva. Kyoya nem helyeselte az ötletemet.
- Ezek keményeknek néznek ki, lehet, hogy diplomatikusan kellene megoldani a dolgot. - Mondta, idegesen eszegetve körmeit, de Ichinose kapva kapott az alkalmon.
- Kit érdekel, ha összeverjük őket, akkor el kell jönnöd randira velem Mido-chan. - A lelkesedés ott volt, kétség sem fér hozzá, de az ajánlat nem tetszett nekem...
- Hékás, óvatosan az ilyenekkel. Feladatunk múlik ezen, úgyhogy odafigyelj. Viszont meggondolhatom, ha tényleg sikerül most bravúrozni. - Figyelmeztettem a korán érő fiút, de ő mintha meg sem hallotta volna.
- Hmmm, Fujimoto-sensei nem fog ennek örülni, nem kellene meggondolatlanul cselekedni. - Próbálkozott a könyvmoly, de Wataru leintette.
- Ne légy beszari, csak fedezz minket és laza menet lesz. -
Aztán, mint később kiderült, nem egészen úgy történtek a dolgok, mint számítottunk rá.

(Bocsánat a kései válaszért, közbeszólt az élet, de most már gyakran leszek Smile

)

**Chen** Vas. Márc. 01 2015, 09:27

A "laza menet" hallatán, oylan történik amire talán nem számítottatok. Látványosan kikerekednek szemei a pici mókusnak. Egy egészen indulatos vérér kezd el dagadozni, és ahogy a fogát csikorgatja a vér ütemesen kezd el lüktetni a szőr alatt. Csak egy tizedmásodpercig tart az egész, hogy aztán éktelen sivításba kezdjen.

Végigszalad a vékony karon, mi már felétek mutat. Megáll a vörös hajú srác kézfején, és akár ha a legmélyebb káromlásokat zúdítaná felétek. Bár az igazat megvallva semmit sem értetek belőle, csak egy magas hangú sipítozást. Jobban megfigyelve, ezzel csak a ti csapatotok van így, a fekete hajú lány elpirul, és mind a hárman egy kicsit összehúzzák magukat, ahogy a "szóáradat" kirobban az aprócska állatból. Végül csak abbahagyja, és fejét megfordítva két rövidke "szót" ordít a hármasnak, akik hatalmas sóhajt hallatva beletörődnek a dologba.

Hármuk szájából egyszerre hangzik fel a kiáltás, és máris kézjeleket formáznak.

- Ino, Shika, Cho! - kiáltják az ég felé. - Legszörnyűbb rémalak kombináció. - Három szájból szakad fel a kétségbeesett kiáltás. Ezt követően azonnal három, jobban értve négy részre oszlik a csapat. Szemeid alig bírják követni. A mókus arcod felé támad, nem túl félelmetes karmait előre szegezve, akarja véredet ontani. Közben vörös hajú srác háromszöget formáz kezeiből, és megcélozza mókustársát - Yamanaka titkos technika, Elme csere! - közben az "emos" lány már a patkány jelénél tart, mikor - Nara titkos technika, Pókfészek - árnyéka megbolydul, és övében turkálva hat darab hasonló tartályt varázsolnak elő, mit felétek dobnak, végül a zselében úszó srác veti magát négylábú állatkájuk után, és szintén kézmozdulatokat tesz, ami egy újabb titkos klántechnika lesz - Akimichi titkos technika, Óriás test - Egy lélegzetvételnyi időtök még marad, mikor a világ felrobbant körülöttetek. A tartályok reptükben szétnyílnak, és szemet csípő füst tör előre belőlük, pillanatok alatt beterítve az egész utcát a látási viszonyokat nullára csökkentve.

Hárman álltok a füst közepén, szemetek még nem szokott teljesen hozzá az új viszonyokhoz, ám máris rémeket kezdtek látni. Hatalmas szőrös lény köröz körülöttetek, karmain meg-megcsillan a gyér napfény. Mintha millióan vennének körül, innen is, hörgéseket, vinnyogást hallotok, és egy-egy árnyék melynek nem szabadna megmozdul. Végül egy eddig nem hallott hang szólal meg kívülről, ajkakról érces rémálomba illő hang reppen felétek. Fületek alig bírja felfogni a szavak értelmét, a torz és embertelen hangfoszlányokon át.

- Még megadhatjátok magatokat. Muhahahaha! - És ezzel a rémálom elkezdődik, hárman vagytok a megelevenedett látomások ellen.

**Ransui Midori** Hétf. Márc. 09 2015, 20:32

Egyszerre volt ijesztő, és komikus a jelenet, amikor a mókus, eszét veszítve, visítozni kezdett velünk. Ichinose testhez állóan buta arcot vágott, Kyoya a fejét vakargatta, és bizonytalanul nézegetett felén, én meg majdnem elnevettem magam, de a három váratlan vendégnek a váratlan reakciója a mókus viselkedésére gyanúra adott okot. Úgy viselkedtek, mintha az állatka lenne a vezetőjük, és ez eléggé aggasztó volt.
Sajnos túl későn ébredtünk fel, és beindult a gépezet, melynek eredményeként, szerencsémre, nem kellett randira mennem Ichinoséval. Ez volt az egyetlen pozitív dolog az egészben. A kombinált jutsu nem volt ismeretlen számomra, a legendás Ino-Shika-Cho kombó méltán híres volt a faluban, de valamiért egyáltalán nem bírtam elképzelni, hogy ezt falulakó ellen vetnék be, így van tolvajok voltak, vagy ... vagy nem is tudom, a gondolkodás sosem volt az erősségem. Az öklöm viszont annál inkább, de nem éreztem becsapódást, amikor a felém repülő mókust egy lendületes ütéssel a falnak kentem volna. Ez arra engedett következtetni, hogy nem találtam el, de az állatka eltűnt. Ekkor környezetünk felrobbant az alattomos technikaegyveleg eredményeképp, és szemet, tüdőt maró füst vett körbe minket egyik pillanatról a másikra. Úgy mozgott a három, mintha begyakorolt táncot adtak volna elő, reagálni sem tudtunk, csak annyit, hogy egymásnak vetettük hátainkat, és kunai-okat fent tartva vártuk a támadás folytatását. Időközben előkerült a mókus, vagy annak a mutáns, deformálódott apja, aki most körülöttünk suhant el ide oda, és baljós fenyegetésekkel rontotta a morálunkat.
Kiugrottunk egyszerre az utcára, de a helyzet ott sem volt fényesebb. A füst nem tűnt el, kitakarta a napfényt, furcsa, kellemetlen hangok kúsztak be füleinkbe, és a mókusállat fáradhatatlanul körözött minket. Árnyékok jelentek meg, és tűntek el, alakot váltottak, szenvedtek; nagyon álomszerű volt az egész, de talán annál egy fokkal rosszabb volt: rémálomszerű.
Aztán meglendült a hatalmas árnyék, melyet a mókusnak hittem, és összeállt minden: a jutsuikkal a mókust manipulálták, nem pedig saját magukat, mint, ahogyan azt hittem, de ez nem volt elég az effektív ellentámadáshoz. Félrelöktem a lefagyott, remegő Kyoyát, és a fenevad hatalmas mancsa engem passzírozott bele a földbe. Az érzés páratlan volt: tüdőm fellángolt, mellkasom roppant egy kellemetlent, és a levegő teljesen ki lett ütve belőlem. Felállni sem bírtam, kapkodtam a levegőért, próbálva felfogni, hogy mi is történt. Társaim, félig csukott szemeimen keresztül még láttam, hogy felveszik a harcot a szörnyeteggel, de esélyük sem volt. Hamar fájdalmas kiáltásokkal ők is a földre kerültek, még épp időben: a füst kezdett felszállni.

**Yuu** Szomb. Márc. 21 2015, 22:34

Az ANBU rácsai közül kiszenvedve magam immár szabadon, és legálisan távozhattam, első utam rögtön a birtok felé vezetett. Bár jelenlegi helyzet alapján nemvolt érthető számomra, hogy mégis mért kell akkor Sayuri-sant védenem. Úgy döntöttem annyiban hagyom a dolgot. Alig telt el egy nap, mégis mennyi minden történt ez idő alatt. Hála Sayuri-san mozdulatának sikerült végig haldokolnom a napot. Szörnyen kimerítő dolog és egyedül csak olyan körülmények között volt időm regenerálódni, ahol a levegő összetétele nem éppen volt regeneráló hatással rám. Így végül totális kimerültséggel indultam a birtok felé. A birtokra érve, legszívesebben beestem volna az ágyba, de éreztem magamon az elhasználtságot, fel kellett frissítenem magam. Fogtam a törölközőm és a fürdő felé vettem az irányt. A korábban összevérezett ingem is magammal vittem, hogy a szennyesbe kössön ki. Szétnyitottam amennyire tudtam, bár eléggé erőteljesen össze volt ragadva a vérnek hála. Az egész csupa vér volt, egyre kevésbé gondoltam azt hogy menthető a dolog, de kitudja, hogy mit tudnak az itteni szobalányok. Elkezdtem vetkőzni, szépen minden ruha lekerült rólam, a maszkomat nem vettem le, hiszen ilyen magas páratartalomban, azért jó a tiszta oxigén. Kezdem szépen megtapasztalni az új maszkom pozitív hatásait. Tiszta oxigént szívva sokkal élesebb az elme és jobban tud elmélkedni az ember. Mégis mi másra lenne jó egy kellemes fürdő, miközben az ember ereszti a fejére a vizet, mint arra hogy gondolkodjon. Talán emiatt a kedvelt tevékenységem miatt eléggé el is szokott húzódni a fürdőm. De úgy döntöttem most kicsit másképp csinálom a dolgot. Kinyitottam a csapot a fejem felett, majd a földre leülve, meditációba kezdtem, hogy teljesen kitisztítsam a fejem és teljes nyugalmat élvezhessek.

Érzem, ahogy csepereg rám a víz, ahogy ez a kellemes meleg átjárja az egész testem, lassú lélegzetvételekkel egészítem ki a folyamatot, tökéletes béke jár át. Egész nap el tudnék itt üldögélni.

**Suzuhito Sayuri** Szomb. Márc. 21 2015, 23:05

Előzmény

A felszínre érve sem volt sokkal barátságosabb a helyzet, éjszaka volt, a hold fénye világította be az utcákat, talán ha nem egy ilyen nehéz és fáradtságos nap után járnánk Sayurinak még kedve is lenne ahhoz, hogy egy hosszú, kiadós sétát tegyen még mielőtt hazaérkezik a birtokra, és jól megérdemelt fürdője után beessen a frissen mosott ágyneműrengetegbe. Alig, hogy véget ért a vizsga, máris megérkezett a következő feladat, szerencsére a Sensei ezúttal nem egy kora reggeli időpontot tűzött ki a találkozónak, hanem egy barátibb déli találkozót szervezett meg, egy rejtélyes negyedik csapattag bemutatásával egybekötve. A lányt igazából nem érdekelte, hogy ki is lehet az a személy, vagy, hogy milyen ember is valójában, a fáradtsága sokkal erősebb volt mint a kíváncsisága. A kellemes séta helyett, inkább összeszedve megmaradt erejét, a séta helyett, inkább egy rövidebb útvonalat választott magának amit a háztetőkön való ugrándozás jelentett számára.

- Jó estét Sayuri kisasszony. Elkészítsem a fürdővizét? - hajol meg az ajtó előtt az egyik cselédlány, üdvözölve a lányt, bizonyára az ajtó nyitódása felkelthette a kíváncsiságát ki is érkezhetett haza késő este. A lány is illendően üdvözölte a nőt, egyet biccentve felé.
- Jó estét. Igen, azt megköszönném. - majd máris a lépcső felé veszi az irányt, egyenesen a szobájába, ahol lepakolva a felszereléseket, megfelelő helyet találva nekik, illetve gondosan, biztonságos helyet keresve a Sensei által kapott kenőcsöt is lerakja, egy csinos, virágmintás kendőbe csomagolva, hogy véletlenül se sérüljön meg a dobozka. Az ágy szinte vonzotta magához, gyakorlatilag hívogatta magához a lányt, aki legszívesebben azonnal mosdatlanul belehuppant volna. Szerencsére már érkezett is a kopogás az ajtó irányából, és a cselédlány szólalt meg a túloldalon.
- Elkészült a fürdője. Esetleg szeretne vacsorázni?
- Köszönöm szépen, nem. A vacsorát kihagynám, ha nem probléma. - egyébként is túl késő volt hozzá. Még egy búcsúpillantást vetett az ajándékra, majd pedig az emeleti fürdőszoba felé indult, amelyik legközelebb volt a szobájához.
A fürdőben hatalmas, átláthatatlan gőzréteg alakult ki, amire nem is próbált meg magyarázatot találni, és nem is érezte gyanúsnak a dolgot. A ruháskosárnál lassan, óvatosan lehámozta magáról a ruhákat, melyeket gondosan össze is hajtogatott, kibontotta a haját, utoljára hagyva a szemfedőt, melyet egész álló nap hord. A csúnya seb, és az elszíneződött, szemét szégyellte, igazából még orvosi magyarázatot sem kívánt találni a jelenségre, vajon mi idézhette elő, hogy a gyönyörű kék szeme, egy más árnyalatot vegyen fel. A szeméről hamar lentebb vándorolt a tekintete, a vállára, és karjaira, melyeket néhány zöld és lila folt mellett apróbb horzsolások tarkítják. Még néhány másodpercig elidőzött a tükröt figyelve, majd lassan a fürdőkád felé veszi az irányt, kezével ellenőrizve a víz hőmérsékletét még mielőtt belevetné magát a fürdővízbe.
- Ah. Milyen kellemes. - először csak fél lábbal majd, másodpercekkel később már a másodikat is beleemelte a kádba, a törölközőt pedig a kád peremére hajtogatta, ahogy mindig is szokta.

**Yuu** Vas. Márc. 22 2015, 08:56

Csend van, nyugalom, átjár a béke, a nap megpróbáltatásai után, ez a kis zuhany megváltásnak számít, most valahogy még az alvásnál is jobban esik a dolog. Legalábbis alapvetően ezt gondoltam, de olyan mélyen járt át a nyugalom, hogy sikerült belealudnom a fürdőzésbe.

Ezúttal annyira jól érzem magam, hogy még a rémálmok sem tudnak megzavarni, tényleg el tudnék itt aludni egész nap. Bár ezúttal tudatában vagyok, hogy alszok, de igazából álmomban sem csinálok mást mint puha felhőkön fekszek és pihenek. Vajon így kétszer olyan kipihent leszek mint általában? Nem hiszem, hogy ez ilyen egyszerűen működne, de jó érzés, hogy a sötét zárkát ez a hely váltotta fel. Bár igaz misem élünk sokkal kisebb házban, de azért ott a fürdő visszafogottabb és lefogadom, hogy van itt még vagy három négy másik ilyen.

Egy ismerős hang nyitja fel szemeimet. Körbe nézek de sehol senki, bizonyára csak álmodtam. Mindenesetre nekem ennyi elég volt, ideje átülni a kádba. Átverekedem magam a gőzfelhőn és épp emelem át a lábam a kád peremén, amikor is meglátom, hogy Sayuri-san ül a kádban. Először kissé meglepődök, majd rájövök, hogy ez még az álmom része, tehát végül bele ülök a kádba. Ahh olyan valóságosnak néz ki. Bár láttam egy két nőt apám „Jól” elrejtett felnőtteknek szánt könyvében, de ő messze felülmúlja őket. Hát igen ez az álom valósága. Annyira valóságos, hogy majd kiesik a szívem, hiszen olyan közel ülök hozzá. Vajon nem válik köddé ha megérintem, vagy inkább egy csókot kéne neki adnom. Végtére is ez nem a valóság mért is ne.

**Suzuhito Sayuri** Vas. Márc. 22 2015, 09:54

A lány hófehér bőrét néhány kisebb, nagyobb zöld, lila folt, horzsolás borítja, nem nagyon csúnyán kitűnnek, és az ember tekintetét azonnal odaterelgetik magukhoz, mintha egy méretes tábla mutatná a szemnek az utat, hogy "nézd milyen csúnya vagyok!". Persze Sayurit sosem érdekelték ezek a külsőségek, tisztában volt ugyan a szépségével, és adott is az alakjára, viszont sosem mélyült el a szépségápolási termékek világában, csupán annyira foglalkozott vele amennyit a család státusza megkövetelt, hogy viseljen. Persze nem volt szüksége sminkre, hiszen természetes szépsége volt, ami nem sok lánynak adatott meg. Miután lassan lemosta magáról az út porát, és az izzadtságot, ami valóban egy nagyon gyors művelet volt, reppent is tovább a fürdőkád irányába, amit a hatalmas gőzfelhőben elég nehéz volt megtalálnia, aprócska lépteit szaporázta, közben pedig a földet kémleli, nehogy egy ottfelejtett, esetleg valahonnan leesett szappanban megcsússzon, és összetörje magát, végül pedig megtalálta a kádat, és a már megszokott módon bele is csüccsent. A sérülések nem csak csúnyák de még fájnak is, a forró víz szinte mardossa őket, viszont mégis olyan kellemes érzés járta át a testét. A fürdőzés olyan békés és nyugodt tevékenység, szíve szerint akár egy éjszakát is el tudna tölteni ebben a meleg vízben, biztosan nem lenne rosszabb az ébredés mint mondjuk egy vasszékhez kötözve ébredni...

Fejét a falnak dönti, a forró víz mellig ér neki, szemeit először a plafonra mereszti, majd lassan a fáradtság erősebb lesz és lehunyva szemét, mozdulatlanul ücsörög, mintha csak szunyókálna. Nem lehet baj belőle ha kicsit elidőzök idebent.. Egy hatalmas sóhajtás hagyja el a száját, fejét picit oldalra dönti, keresi a számára lehető legkényelmesebb pózt a lehető legkevesebb energiafelhasználással, miközben a kád fala itt-ott megnyomja sebeit, ezért időnként felszisszen, vagy nyög egy picurit.
- ny-nyuu - egy lágy tapintást érez a mellkasán, majd egy picivel később az ajkán is. Lehet, hogy a Sensei az? Áh biztosan csak álmodom. Kizárt, hogy még egyszer megcsókoljon.. Kissé elszomorítja a gondolat, valójában maga sem tudja miért, hiszen ami kettejük között van az csupán a tisztelet, és a tanár és diák közötti jó kapcsolat. Az ajándékok. Mindenki kapott nem csak kizárólag ö, és ugyan a szíve majd meg szakadt amikor a borostás férfi a másik lány hajába tette azt a csodaszép virágot, sikerült meggyőznie magát arról, hogy annak nem volt jelentősége, hiszen hamarosan újra száraz kóróvá válik majd az a növény. Féltékenység? Butaság, nem vagyok féltékeny. Nem vagyok féltékeny. Arca kissé vörösebb lesz, talán a meleg víz miatt. Ismét mocorgásba kezdett, majd lentebb süllyed a vízben már amennyire ez lehetséges. Vajon beleütközik a lába valamibe, vagy esetleg valamibe.. ami felriassza álmából?
- Se... Sze... - beszélni próbál, azonban néhány szótagfoszlányon kívül nem jut tovább. Sensei.. Miért játszadozol velem?

**Yuu** Vas. Márc. 22 2015, 11:27

Keble olyan bársonyos és puha érintésű. Ráadásul tökéletesen illeszkedik a tenyeremhez. Az egyik kezemmel a kád alján, a lány lába között támasztom magam. Amint egyre közelebb hajolok és megérintem a mellét, a párás levegőből kitűnnek kék lila zúzódások, annyira valóságosnak tűnik, de most már nem állok meg. Keblére rakom a kezem, és arcom egyre csak közelít az övéhez. A szívem majd kiugrik a helyéről, ahogy ajkam az övéhez ér. Már volt korábban hasonló élményem álmomban, de sosem volt ilyen valóságos. Hallom, hogy a lány mondani akar valamit, de végül nem mondja ki. Nem is értem hogy mit csinálok, kezem ösztönösen ereszkedik lefelé a leányzó melléről, miközben végig érintésben marad a lánnyal. Érzem ahogy végig haladok a bordáin, majd elhagyja kezem az utolsót is. Végül kezem kitér a lány oldalára és ott mozog tovább, a feneke felé. Igen talán ez a gyengém. Ám mielőtt elérhetné kezem a lány fenekét, úgy tűnik, hogy rossz helyre helyeztem a súlypontom. Elkezdek előre dőlni, úgy tűnik megállíthatatlanul, a lány keblei között fogom végezni. Itt jöttem rá, hogy ez nem más mint a valóság, ha álom lenne akkor nem lehetne ilyen problémám, viszont abban biztos vagyok, hogyha Sayuri felébred, akkor engem igen erőteljesen kasztrálni fognak. Még mielőtt a mellei közé érhetnék egy Dainamikku Akushonnel az ajtónál termek, magamra tekerem a törölközőt, és csak a szennyes ruhámat hagyom ott. Az ajtón kilépve, az egyik cseléddel találom szembe magam, aki épp befelé megy a fürdőbe, nyúlok felé, de nem jön ki hang a torkomon nem is tudom mit mondhatnék és mivel háttal volt nekem nem is látott, miközben az ajtó lassan becsukódik leengedem a kezem. Beszaladok a szobámba és gyorsan felöltözök. Majd elülök az ágyra. „Mégis mit tettem” Bámulok a tenyeremre, mintha csak vér borítaná és épp most végeztem volna valakivel, de nem, a lány keblét még mindig érzem tenyeremben, hevesen ver a szívem, innom kell valamit, indulok ki a szobából.

**Suzuhito Sayuri** Vas. Márc. 22 2015, 11:49

Már majdnem elnyomta az álom, halk szuszogásba kezdett, majd végül félálomban fürdőzött tovább. Érezte a kellemes víz melegét, a gőzt, a párát, és azt az ismeretlen érintést, ami lágyan megérinti keblét. Némán tűri az érintést, valójában el sem jutott ekkor még a tudatáig, hogy ez a valóság nem pedig pajkos képzelgéseinek eredménye, hanem valaki tényleg fogdossa, ráadásul ott. Az ismeretlen keze végighalad a lány mellétől végig a bordáin, a csípőjén, ekkor már kénytelen visszafogni magát és egy halk nyögés hagyja el a száját, a csókot is tűri, viszont lassacskán kezd visszatérni a valóságba, és szemeit nyitogatni kezdi. Kábán pislog kettőt, értetlenül szemléli a fekete hajkoronát, azt az ismerős arcot, ami néhány centire van az arcától. Ilyen közelről még sosem láthatta, a fiút. Sensei? Nem... Saito... Saito Yuu-kun..ÚRISTEN! Arca lángba borul, és rémülten húzza maga alá a lábait, kezeivel pedig a melleihez kap, a víz csak úgy lötyög mindenfelé, ijedős kislány módjára még a szemeit is lehunyja egy pillanatra. Leírhatatlanul zavarba jött attól ami történt. Mégis mikor jött be? Most tényleg... játszadozott az ártatlanságommal... Ez elfogadhatatlan! A fiú persze ekkor már lelépett, még mielőtt a lány bármit is szólhatott volna a történtekről, ö sem volt képes tovább a kádban ülni, és az előre kikészített törölközőért nyúlt amit gondosan magára tekert, haját ujjaival a füle mögé fésülte.

Mit sem törődve a folyosón elhaladó személyzettel, dühösen végigtrappol a folyosón, vizes papucsa cuppogó hangot hallatva minden egyes lépés után, egyfajta háttérzajt generál, miközben keresi azt az ominózus szobát, ahol a "testőre" is "lakik". Hangosan dörömbölni kezd az ajtón.
- Yuu... - igazából maga sem tudja, hogy mit akar csinálni, mit akar mondani a fiúnak. Talán az lenne a legjobb, ha szó nélkül nekiesne egy kunai-jal és szépen, gondosan lehámozná a "banánjáról" a bőrt, akkor talán megtanulná, hogy mielőtt belép valahova, kopogjon, illetve nézzen körül. Szégyentelen disznó. Ez a legjobb szó rá, hiszen képes volt kihasználni egy alvó lányt. Nem érdemel könyörületet az ilyen. Ismét kopogtat az ajtón, bal kezével pedig a törölközőt fogja magán, hogy véletlenül se csússzon le róla.
- Követelem, hogy magyarázd meg mi a fenét műveltél a fürdőben! Most azonnal!

**Yuu** Vas. Márc. 22 2015, 13:43

Hangos zaj töri meg a csendet a szobámban, még jó hogy a hajammal kezdtem a törlést, így egész gyorsan megszáradt. Sayuri dörömböl, ezek szerint felébredt, mivel azt hittem, hogy ez az egész csak egy álom, ezért reménykedek, hogy vele is el tudom hitetni, hogy valami hasonlót látott. Gyorsan felkapva egy ruhát, az ablakon kivetem magam és a főbejáraton térek be ismét. Mivel már nagyon kellett az a pohár víz, ezért azzal indulok vissza a szobám felé, mindent kitaláltam minden okés lesz nyugtatom magam. Lassan lépdelek fel a lépcsőn, közben kitalálva a teljes és megbonthatatlan történetemet. Egyetlen egy probléma volt, hogy az egyik szobalány látta, ahogy kijövök a fürdőből. Ezen most nem aggódhatok, ha ő nem köp be akkor nem lesz semmi gond.
Felérve az emeletre látom ahogy Sayuri-san dörömböl az ajtómon egy szál törölközőben.

- Bocsi, hogy ott hagytam a véres ingemet, de nem tudtam mit tenni, azt valakinek ki kell szedni belőle, de nem értem mért akadtál ki ezen ennyire. Szerintem a mai nap folyamán láttál ennél rosszabbat is.
Reméltem hogy már ezzel a mondattal megzavarom őt, és rádöbben hogy ez csak egy álom volt, egyenlőre várom a hatást.

**Suzuhito Sayuri** Vas. Márc. 22 2015, 13:56

Az ajtó túloldaláról nem érkezett válasz és ez felettébb dühíti a lányt aki kissé felbátorodik és a kopogása átmegy heves dörömbölésbe, és követelőzésbe. Azonban bármennyire is üti, csupán a keze fájdul bele a dologba, dühíti a gondolat, hogy alig két napja nevezheti magát valóban geninnek, és ez a két nap leforgása alatt, legalább háromszor belestek a szoknyája alá, ugyanennyiszer be is nyúltak alá, két különböző személy is csókot lopott tőle, ráadásul az egyik egy jóval idősebb férfi akit mélyen tisztel, és felnéz rá. Mikor lettem ennyire erkölcstelen? Teszi fel a kérdést magának, amit tett az megbocsájthatatlan. Nem elég, hogy ilyen fiatalon történt a dolog, házasságon kívül de máris megcsalta az elsőjét, egy számára majdnem, hogy vadidegen fiú miatt akinek a feladata a lány védelme, és mindezért pénzt kap. Szüntelenül folytatja a kopogást, kisebb szüneteket tartva, legalább másfél perce biztosan várja a fiú válaszát aki most gyáva nyúl módjára elrejtőzött a szobájában, félve a lány haragjától. Igen, ez lehet a magyarázat. Biztosan fél, hogy emiatt kirúgják, és most magyarázatot gyárt. De ezt nem ússza meg szárazon.. A kopogásnak végül egy ismerős hang vet véget. A lány döbbenten fordul meg, kezeit maga elé kapva, hiszen egészen biztos volt benne, hogy a fiú odabent van, de úgy tűnik tévedett. Hétköznapi ruhákba bújva, egy pohár vízzel a kezében áll a folyosó túloldalán, látszólag megbánva bűneit, azonban szavai kissé összezavarják a lányt.
- Véres inget? - értetlenkedik Sayuri, igazából fogalma sem volt miről beszélhet a fiú, egy pillanatig csendben elgondolkozik a történteken, majd pedig a fiúra néz, illetve annak a szemébe. A szem a lélek tükre bizonyára ha hazudik el fogja kapni, szégyenében, vagy valami hasonló. - Mégis miről beszélsz? Nem a fürdőben voltál az imént? Biztos vagyok benne, hogy láttalak.- hunyorít, és a fiú hajára téved a tekintete, ami kissé lelapult, talán még egy hangyányit nedves is.
- Ne szórakozz velem! Mégis mi a fenét műveltél mit csinálsz?! - tekintete villámokat szór, hangján érezhető, hogy dühös, karba tett kézzel várakozik a fiú szobájának ajtaja előtt.

Ajánlott tartalom

A Suzuhito Család Birtoka

A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka

Re: A Suzuhito Család Birtoka