A Daimyou Birtoka

Egy hatalmas terület, amely a Folyó Országának legnagyobb folyója, a Hahori partján terül el. A Hahori folyó az országot kettészeli, a Daimyou birtoka pedig pont az Ország közepén lett kiépítve. A folyó mindkét partján épületek és kertek vannak és a Földesúr szolgáinak szinte egy teljes falut építettek ki, így a birtok már-már olyan hatást kelt, mintha egy Nemzet Rejtett falvában mászkálna az ember. Ez a Birtok és annak környéke semleges terület, így szigorúan tilos minden csatározás Kegarou és Tani között.

Shinobink másodjára is megúszta a lebukást. Szépen lassan folytatta is az útját. Útközben egy ideig még mindig fenntartotta az álcáját. Az úton haladva elég nagy forgalomra lett figyelmes, vándorok, lovasfutárok, szekerekből álló kereskedelmi karavánok, volt ott minden ami csak használhatta az utat. Ez még úgy önmagában nem zavarta a chuunint. Gyaloglás közben azon gondolkodott, hogy hogyan fog bejutni a daimyou-hoz. Nem szeretett volna megint kagerou-iakkal találkozni. Elég volt belőlük, főleg úgy, hogy Gennosuke is szerette volna minél előbb teljesíteni a küldetést. A színészi képességének hála, a második fogadóban gyilkolás nélkül is ki tudott mászni a bajból, ráadásul le sem bukott. 
Több órás menet után, elérkezett a Keleti főkapu közelébe. Nagyjából 300 méterre volt tőle. A chuunin tudta, hogy itt szigorú az ellenőrzés, az őrök nem ritkán meg is motozzák azokat, akik be akarnak térni a városba. Nindzsánk a közeli fás-bokros részhez ment. Szépen besétált a sűrű növényzet közé, mint aki a folyó ügyeit menne intézni. 
~ Ezt az alakot nem tarthatom tovább fenn. Az őrök motozása közben a Henge no jutsu hatása megszűnne, akkor pedig még gyanakvóbbak lennének, és akkor csak azért sem engednének be. ~ gondolta magában, ezután körül nézett alaposan, hogy nem látja-e őt véletlenül valaki. Amikor megbizonyosodott arról, hogy tiszta a levegő, megszüntette jutsut, ismét az eredeti alakjába volt. Ezután szépen kisétált a bokrok mögül, majd a főkapu irányába vette az irányt. Remélte, hogy az ellenőrzés simán és zökkenő mentesen fog lezajlani.

A chuunin közeledett a Főkapu felé, miközben haladt előre kirajzolódtak az őrök is. Mikor már egészen közel ért hozzájuk, kissé végig mérte őket e tekintetével. Tipikus szigorú, minden szabályt és törvényt betartó, tapasztalt őröknek tűntek. De hát egy kapuőrnek ilyennek is kell lennie. Jól fel is voltak fegyverezve. Tekintetük a bizalom legkisebb jelét sem mutatták. Persze Gennosuke sem ijedt meg, határozottan válaszolt, az elé lépő rangidős őr kérdésére:
- A nevem Chikuuma Gennosuke, Tanigakure egyik shinobija. Azzal a küldetéssel bíztak meg, hogy személyesen adjak át egy nagyon fontos iratot a Daimyou-nak. Ezt az iratot a falunk vezetője, Batta küldi. Nagyon fontos irat, ráadásul kizárólag csak személyesen adhatom át az iratot Ő méltóságának. - adta a választ komoly és határozott módon a chuunin. Miközben beszélt a testébe chakrát kezdett áramoltatni, előkészítette a Fürge test jutsut, hogy ha netán valami végett hátrálnia kellene. Shinobink most különösen óvatos volt, már csak azért is, mert elárulta a nevét és a feladatát is ismertette. Elképzelhető volt, hogy ezek nem is valódi őrök, hanem kagerou-i nindzsák, akik a Henge no jutsuval felvették az őrök alakját. Persze ez csak egy feltételezés volt a chuunin fejében, de fő az óvatosság.

Nindzsánk mondandóját, figyelmesen meghallgatta a rangidős őr. Aki beleegyezett abba, hogy a chuunin belépjen a területre, hogy átadhassa a fontos iratot. Ám az őr átnézett felette, mint ha valami mást nézne a távolban. Gennosuke is hátrafordult, egy kunoichit látott a fák között feltűnni. 
~ Valaki követett volna? Azt nem hiszem. Nem úgy tűnt, mint ha ez a kunoichi ugyanaz lenne, mint akivel a fogadóban találkoztam. Bár nem láttam a fejpántját sem, de lemerem fogadni, hogy kagerou-i. ~ mérte fel a helyzetet magában, hiszen furcsa volt neki ez a szituáció. A kísérő őrök is megérkeztek, shinobink gyorsan annyit mondott a rangidős őrnek, hogy:
- Maga is látta amit én. A maguk helyében én átfésülném az erdőt.... - adta a javaslatot, majd el is indult a kísérő őrökkel a birtokra. Persze abban nem lehetett biztos, hogy megfogadják az őrök a javaslatát, de ha netán igen, akkor kissé lelassíthatnák a kunoichi dolgát. De birtokon belül igazából nem is számítana semmit, ha elkapnák a feltételezett ellenséges shinobit, hiszen a birtok már szigorúan semleges övezet. Gyaloglás közben egész szép látvány tárult a szeme elé. Szépen felépített környezet volt, parkok és szép épületek. A természet találkozása a művészien kivitelezett épületekkel. Azon is csodálkozott hősünk, hogy minden itt lakó ember vidám és boldog. Egy falatnyi édenkertnek tűnt az egész. De vajon ez csak látszat, és a felszín alatt pedig másképp működnek a dolgok? Bárhogy is van, ez nem a mi nindzsánk feladata kideríteni, neki csak a feladatára kellett koncentrálnia.

A chhunint a két őr elkísérte egy nagy épületbe. Szép tágas és nagy volt a fogadóterem. Ott a teremben már várta őt egy hölgy. Valószínűleg valami szolgáló lehetett, rideg volt és igen kimért, látszott rajta, hogy alázatos nagyon. Menet közben pedig ellátta a shinobit tanácsokkal. Mikor odaértek az ajtóhoz, a földes úr behívatta magához hősünket. Gennosuke megfogadta a nő tanácsát, és úgy viselkedett ahogy javasolta. A földesúr körül őrök voltak, de ez már csak természetes, egy befolyásos nagy hatalmú ember ad a személyes biztonságára. 
- Üdvözletem Daimyou-sama! - mondta majd illendően meghajolt - Chikuma Gennosuke vagyok Tanigakure-ből, falunk vezetője Batta, azzal bízott meg engemet, hogy adjam Önnek ezt a nagyon fontos üzenetet. - mondta alázatosan a chuunin aki éppen átnyújtani készült a tekercset. Nem tudta mire számíthat, de ha sikeresen kézbesíti az üzenetet, akkor már "csak" haza kell mennie. Persze a hazaút sem lesz veszélytelen. A főkapu előtt előbukkanó kunoichi nem véletlenül járt arra. Shinobink biztos volt benne, hogy az a nagy valószínűséggel kagerou-i nindzsa meg fogja várni őt, hogy lecsaphasson rá. Gyorsan és viszonylag inkognitóban kell majd hazajutnia a falujába.

A chuunin sikeresen átadta az üzenetet a földesúrnak. Ezennel a küldetés teljesítve is lett, már csak haza kellett volna mennie. Ám ekkor hirtelen közbejött valami. Shinobink egy erős hangra lett figyelmes, mögötte a fal erősen repedezett, majd egy fény tört be a helységbe. Ezt követően pedig egy tűzgolyó tört át a papírfalon. Hősünknek azonban sikerült félre ugrania.
~ Ez egy tűzjutsu volt! ~ mérte fel a helyzetet magában, ám ekkor egy hegyes dolgot érzett meg a hátán, az egyik őr katanája volt. 
- Ez a maga műve? - jött a gyanúsító kérdés.
- Nem. De van egy sejtésem, hogy ki lehet. A Főkapunál az őrök parancsnokával kiszúrtunk egy nindzsát aki lopakodott a fák között. Még javasoltam is nekik, hogy fésüljék át a terepet, de ezek szerint nem tették meg. Ez egyértelműen egy merényletre való kísérlet volt. Engedjék meg, hogy elintézzem a tettest! - válaszolt a chuunin nyugodtan, de ugyanakkor határozottan is, eközben pedig alaposan felmérte a helyet, és el is kezdett agyalni a stratégiáján. Bár a küldetést már azzal is teljesítette, hogy átadta az üzenetet, ennek ellenére a dolognak még nincs vége. Egyrészt mert kissé meg is lett gyanúsítva, ezért muszáj bebizonyítania, hogy ő maga ártatlan. Másrészt pedig, ha elkapja a merénylőt, akkor azzal Tanigakure jó hírét is tovább növelné. 
Gennosuke már csak a daimyou engedélyére várt. ~ Itt az ideje akcióba lendülnie az orvlövésznek. ~ határozta el magát.

A chuuninnak nem kellett sokáig várnia a földesúr beleegyezésére. A daimyou megadta neki az engedélyt az ellenfél likvidálására. Sőt, kapott még négy fegyverest is. Bár ezzel kapcsolatban kissé vegyes érzelmei támadtak. Vajon segítségére lesznek számára a katonák vagy inkább hátrányára? Mikor az egyikük megkérdezte, hogy mit tegyenek, Gennosuke így felelt: 
- Mindjárt mondom... de előbb! - ekkor a földesúrhoz és annak testőreihez fordult - Vigyétek biztonságba a Daimyou-samát! Itt durva csata lesz. - majd ismét a négy kardforgatóhoz fordult. - Előbb lássuk a képét a merénylőnek. - mondta nekik, miközben feloszlott a füst és a porfelhő. Egy magas kagerou-i kunoichi állt előttük.
- Hé te ott... Kagerou szajhája! Rövid a határmezsgye bátor és bolond között! Megtámadni fényes nappal, nyíltan országunk földesurát? Bátor dolog.... de inkább annál is nagyobb ostobaság. Ezért az életeddel fogsz fizetni! - mondta neki miközben ellentmondást nem tűrően a szemébe nézett. 
- Uraim vigyázzanak vele! Egy percre se vegyék le róla a szemüket. Ne kíméljék, mert ő sem fogja magukat... és persze engemet sem. Nem biztos, hogy ez az eredeti, lehet, hogy csak egy klón. - mondta a kardforgatóknak halkabban. Ezután chakrát áramoltatott a testébe, kezét rátette a wakizashijának a markolatára felkészülve a támadásra. Egyenlőre kivárt, amúgy sem szokott kapkodni. Az óvatosság és az átgondoltság mindig célravezetőbb, legalábbis ő így gondolta. A chuunin amúgy sem igazán szokott támadást kezdeményezni, főleg olyan távolságból nem ahol többnyire a közelharc játszik szerepet. Gennosuke viszont inkább középhatótávú és még annál is inkább távolsági harcos, így egyenlőre biztos távolból felméri majd az ellenfele mozgását. Sajnos a kialakult szituáció és a helyszín sem alkalmas arra, hogy bevesse az orvlövész tudását. Viszont amint lehetősége adódik rá, kegyetlenül le fogja vadászni az ellenfelét.

A kunoichi azonnal rohamozásba kezdett, el is hajított pár kunait, de nem hősünkre célzott, hanem a körülöttük lévő katonákra. Bár a fegyveresek többsége sikeresen kivédte a feléjük repülő kunaikat, egyiküket eltalálta, aki ott azonnal meg is halt. Ezután kardforgatók a nőre támadtak, ám az ügyesen kimozgott a csapások elől. 
~ Gyors és mozgékony. Itt nem lesz időm távolsági harcot kezdeményezni. ~ mérte fel a helyzetet magában, Gennosuke az ellenséget figyelve, de figyelés közben kézpecséteket kezdett formázni. A bal öklét egy villámgömb borította be, ekkor már a kunoichi, alig 3 méterre volt tőle. Hősünk tudta, hogy itt most muszáj lesz közelharcot vívnia. De a kagerou-i kunoichi ilyen kis távolságból, jobb harcosnak bizonyult, mint shinobink. 
- Raiken! - kiáltja hősünk, aki a villámmal beborított bal kezével egy erős ütést indított el, a nő szívét célozná. Eközben pedig előrántaná a wakizashiját, amivel egy vágást indítana el az ellenfele nyakára/torkára. Nem egy kiváló stratégia, de a chuuninnak muszáj volt rögtönöznie. El kell kapnia a merénylőt bármi áron, a Falujának a jó híréért, és magáért is. 
De a feladat nem tűnik könnyűnek, főleg most. Eddig megúszott mindent nindzsánk. De persze a szerencse sem tud örökké tartani. 

// Mehet az amputálás!  //

A chuunin Raiken jutsuja nem jött be, mert a lány pont a bal karjáról rugaszkodott el, és egyenesen a daimyou irányába vette az irányt. Szerencsére a fal időben bezárult. 
~ A francba! Sokkal jobb mint gondoltam. Nem vagyok jobb nála közelharcban. ~ analizálta a helyzetet shinobink, aki el is kezdett gondolkodni, hogy mit is tegyen. Eközben a három kardforgató is megérkezett melléjük. 
~ Basszus ezek sincsenek valami nagy segítségemre~ mérgelődött magában nindzsánk, aki így szólt halkabban a katonáknak:
- Uraim most fedezékbe! - mondta, majd a Fürge test technikával, előrébb ment nagyjából 7 métert. Egyforma messze volt a katonáktól és a kunoichitől is. Ez a táv talán biztonságos lesz a katonákra nézve, a jutsuja kivitelezésekor. Főleg úgy, hogy figyelmeztette is a kardforgatókat valamint, remélhetőek azoknak is lesz annyi sütnivalójuk, hogy fedezékbe vonulnak a méretes villámok elől. Mikor Gennosuke az adott távot megtette villámgyors kézpecséteket alkotva, bevetette a technikáját:
- Raiton: Sandaaboruto! - kiáltotta miközben az ellenfeléhez irányította a villámait. ~ Remélem nem szél elemű! ~ gondolta magában, hiszen nem szeretett volna meglepetéseket. A chuunin remélte, hogy támadása be fog válni, hiszen az ellenség, mögött fal van, hátrébb menni már nem tud, szembe vele pedig ott van hősünk, aki több villámnyalábot is indított, rengeteg irányba. Ezzel is kevesebb teret és lehetőséget adna ellenfelének. Ugyanakkor remélte, hogy a mögötte lévő fegyvereseket nem találják el a villámai.

Gennosuke keményen támadta villámaival, a kagerou-i nindzsalányt. Az elektromos nyalábok beborították a termet, és szinte becsapódtak mindenhova, ahova csak lehetett. Egyszerre volt félelmetes és impozáns látvány. De ennek meg is volt a hátránya, a villámok által kibocsátott fény, elvakította hősünket, aki érezte is, hogy valami nem stimmel. Hova lett a nő? Tette fel magában a kérdést, hiszen tudta, hogy a technikája nem találta el a kunoichit. Amikor éppen abbahagyná a jutsut, egy váratlan dologra lett figyelmes. Az alkarján sárgás színű szikrák kezdtek kipattogni, ami halkan sistergett is. 
- A p***ába!!!! - ordított mérgében, mikor meglátta a karján a robbanó jegyzetet, de levenni azt már nem volt ideje. A chuunin azonnal lehasalt a földre, a robbanó jegyzetes kezét pedig a magasba emelte. Így a robbanás lökéshullámának a nagy része felfelé és oldalra fog terjedni, a másik (azaz a jobb) kezével pedig a fejét -  és arcát - védte, amin még szerencse, hogy van alkarvértezet is. De a bal karon hiába volt, szintén alkarpáncél, az már nem menti meg a karját a robbanástól. Egyszer csak hatalmas robbanás következett be. Hősünk ebből csak egy nagy földrengéshez hasonló dolgot érzékelt. Utána teljes csend és elsötétülés. Ki tudja mennyi idő múlva, a chuunin csak egy fehér fényt lát maga előtt. Aztán pedig hirtelen elkezd sötétedni és élesedi minden. Egy szürke dolgot látott maga előtt, a padló volt az. Mélyen lélegezve, feltápászkodik és érthetetlen arckifejezéssel maga elé néz. Teljesen süket, hangokat nem hall. Körülötte minden mozog, forog, és ide-oda dől. Emberünk erősen szédül. Aztán a füle elkezd búgni, halkan és tompán hangokat hall. Lehet, hogy a katonák hangjait. Aztán a hangok is felerősödnek és tisztulnak. A szédülés kissé abba marad, a látása is kezd kiélesedni.
- Túléltem? - teszi fel halkan a kérdést.

A chuunin ugyan megpróbált feltápászkodni a robbanás után, még a katonák is próbálták őt felsegíteni, de ennek ellenére elájult. Csend, sötétség és üresség. 
A fene tudja, hogy mennyi idő múlva, de Gennosuke felébredt. Mikor kinyitotta a szemeit, minden homályos volt neki. A kezeivel megszerette volna dörzsölni a szemeit, na de nem volt mivel. A jobb karját alig tudta mozgatni, bal karja pedig jóformán nincs is. 
~ Egy idióta barom voltam! Elég lett volna csak simán átadni a tekercset a földesúrnak, aztán hazamenni. Ááá...de nem... nekem kellett "hősködnöm", bizonyítanom. Tanigakure jó híréért...pff.... egy fityfenét! Most aztán feláldoztam az egyik karomat a Daimyou-ért... és a falumért. Jól döntöttem??? Pont úgy jártam, mint az apám, ő is elvesztette az egyik küldetésén a bal kézfejét és a jobb szemét. Az én szemeim szerencsére épek, de könyöktől lefelé nincsen bal karom. Úgy látszik a Chikuma család férfi tagjaira egyfajta átok, a végtagok elvesztése. Nagyfaternak is levágta a lábát, az egyik ellenség. Hmm... amúgy hol is vagyok? ~ töprengett el magában a fiatal shinobi, most sikerült igazán felfognia a veszteségét. Mi tagadás az apja is küldetésen vesztette el a kezét // Tényleg! //. A faterja a sérülése után fel is hagyott a nindzsa szakmával. Ám Gennosuke kicsit sem tervezte azt, hogy abba hagyja a shinobi pályafutását. Miközben a gondolataiban elmerengett, kiélesedett végre a látása. Egy szépen berendezett kórteremben volt. De nem is volt terem, hanem inkább csak egy egyszemélyes szoba. Ekkor megszólította őt egy nővérke, ezen hősünk kissé meglepődött, hiszen ez idáig nem is tudta, nem is érzékelte, hogy rajta kívül más is tartózkodik a helységben. 
- Hol vagyok? A daimyou jól van? A három katona túlélte a robbanást? Mi lett a merénylővel? - tette fel kérdések tömkelegét a chuunin.

// Jiraiya: Éledő természet //
 
Az utazó kereskedő elsőre nem értett a szép szóból. Így újra megpróbálta értékesíteni portékájának egy darabját. Viszont erre az ajánlatra a válaszom már megértette vele én nem tartozok az átverhető járókelők közé és jobban teszi, ha békén hagy. Bár ha a kulacsban alkohol is lett volna talán, Tenzou hajlandó lett volna fizetni érte. De az árus erről legnagyobb sajnálatára nem tudott. Miután csapatunk faképnél hagyta a férfi nem próbálkozott utánunk jönni. Amit valószínűleg a fenyegetésem beváltásától való félelem akadályoz meg. további utazásunk szerencsére zavartalanul ment végbe. Még úgy is, hogy az egyre erősödő fáradtsággal kell dacolnunk miközben egy újabb napot kénytelenek vagyunk végigfutni.
Egy nappal később, a reggeli órákban elérjük a damiyou birtokának bejáratát. A fából készült hosszú falat és díszes kaput már messzebbről is jól látjuk, noha méretei közel sem akkorák, mint az otthonunkénak.
- Tarts ki még egy kicsit Shori, megérkeztünk mindjárt segítenek rajtad!
Legalább is remélem, hogy hajlandóak lesznek segíteni rajtunk. Ahogy haladunk a cél felé, kezd kirajzolódni két alak a kapualjban. Melyek mellé hamarosan másik kettő is társul. Éppen őrségváltásra érkeztünk meg. Sajnos viszont számukra koránt sem okoz akkora örömöt a mi megpillantásunk, mint fordítva. Kezükben tartott kétélű ember nagyságú lándzsáikkal harcra készen állva várnak minket.
* Ez az ország nem ismeri a barátságos fogadtatást? Tényleg azt hiszik, azért hozunk egy sebesültet, hogy megtámadjuk őket?
A kapuhoz érve, az őrök továbbra sem hagynak fel az ellenségüknek tekintésével. Akkor kezdenek csak engedni védelmükön, mikor Tenzou elkezd tárgyalni velük. Felvázolja nekik mi történt és érkezésünk célját. Nekem ismét nincs semmi dolgom, míg a tárgyalás tart csak az, hogy pihenjek. A beszélgetésre is csak részben figyelek, mivel fejemben Shori egyre romló állapota jár. Csak az üzenet szó hallatán fordítom teljes érdeklődésemet a beszélgetés irányába.
* Miféle üzenet? Erről eddig szó nem volt!  Bár nem is csodálkozok már azon, hogy nem mond el néhány dolgot. Ha azt nézem, hogy a küldetés célját sem akarta önként elárulni. Csak miután én rákérdeztem. De akkor miért nem mondta a levelet is?
Miközben azon tanakodok miért is nem szólt, vezetőnk a levélről az őrök közül kettő elment bejelenteni az érkezésünket és egy orvosért. A másik kettő pedig, amint meghallották, hogy miben jöttünk segíteni, a palotába kísértek minket. S az őrök, akik eddig olyan nagyon őrizték, a bejáratot most őrizetlenül hagyták. Értem én, hogy ránk is oda kell figyelniük, de mégis így most bárki besétálhat a kapun észrevétlenül. Anélkül, hogy kicsit is megerőltetné magát.

// Madara, Shori: Ébredő természet //
 
Amint megérkeztünk a Damiyou birtokára és tudattuk jöttünk céljait az őrséggel, mindjárt segítettek is. A két éjszakai őr gyorsan elment értesíteni a palotaorvost. A másik kettő pedig átvette Tenzoutól az eszméletlen társunkat és addig is, míg megérkezik a segítség beljebb vezettek minket a birtokon. Nem haladtunk sokat mire megérkeztek a gyógyításhoz értő kezek és az előbbi őrök. Akik egy hordágyon vitték tovább Shorit. Tenzou kénytelen volt elválni tőlünk. Bár ő is aggódott társunkért valakinek a küldetést is el kell végezni. De mielőtt még elváltunk volna, átadja a mérget, majd tovább halad az őrökkel, én pedig az orvosokat követem. Amint elértünk a palota orvosi részlegébe Shorit máris lefektették egy előkészített műtő asztalra. Ahogy lefektették az asztalra a vezető orvos már meg is kezdte chakrája segítségével a kivizsgálást. Közben pedig a segítőknek is folyamatosan mondta mire lesz szükség. Amint kiadta az ő feladataikat én következtem. Bár nekem korántsem volt ilyen nehéz dolgom mindössze csak a mérgezésről kellett beszélnem.
- Nagyjából 46-48 órája sebesítették meg egy tőrre! De tessék, itt van ez. Szerintem ez többet tud segíteni, mint én.
Nyújtom át a mérget tartalmazó fiolát az egyik rezidensnek. Közben pedig megosztom velük még azt a kevés tudást, ami Tenzounak köszönhetően szereztünk.
- Mikor vezetőm, megvizsgálta, azt állította, hogy egy gyorsan ható idegméreggel van dolgunk. Rögvest kerestünk is ellenszert. De nem találtuk meg, csak a mérget.
Majd abba is hagytam a fecsegést, ne tartsam fel őket a munkájukban azzal, hogy felesleges fecsegésemmel elvonjam a figyelmüket. Amit kellett már úgyis elmondtam. Amit pedig nem tudtam azt remélhetőleg sikerül kideríteniük a méreg elemzésével. Mivel nem tessékeltek ki, így inkább csak odébbálltam egy sarokba ahol nem voltam útban. Onnan figyeltem a méregtelenítést. Ahogyan a férfi belevezette zöldszínű chakráját, társam testébe, majd pár másodperccel később kihúzta azt, de már akkor, egy lila anyag is keveredett a zöld aurájú chakrával. Pontosabban a méreg, amit aztán egy előkészített tálba vezetett. Majd újra megismételte a folyamatot még párszor.  Készen álltam, hogy segítsek lefogni, Shorit ha arra lenne a szükség, de erre nem volt szükség.
 
Másfél óra után Shori testéből sikerült kitisztítani a mérget. De igazán csak akkor kezdtem én is megnyugodni, amikor már láttam, hogy a beadott ellenszertől kezd jobban lenni. Arca is derűsebb lett. Már nem látszódott rajta, hogy még mindig támadná szervezetét a méreg. A beavatkozás végeztével átrakták egy kényelmesebb ágyra, ahol jobban tud pihenni. Ami mellett nekem is biztosítottak egy ugyan olyan fekhelyet. De előtte még engem is szeretett volna átvizsgálni és ellátni a főorvos úr.
- Köszönöm uram, de nem éri meg chakrát pazarolni rám. Egy ütést sem kaptambe a harc alatt. Mindössze csak a kétnapos futás fáradalmait látja testemen.
Hiába mondtam el, hogy nincs semmilyensérülésem, a férfi mégis bevonja chakrájával kezét és megkezdi a kivizsgálásom. Az ellátás végeztével, ismét megköszönöm kedvességét. Majd lefekszek a Shorié melletti ágyba. S mielőtt még elaludtam volna, eszembe jutott a Hokage levele amiről eddig mi nem is tudtunk.
* Vajon mi állhat benne, hogy eddig nem akart szólni róla Tenzou? De akarok én tudni egyáltalán róla. Danzou-samának voltak sötét ügyletei mielőtt még Hokagévá vált volna a faluban terjengő pletykák szerint. Hogy ezekkel felhagyott-e nem tudhatom. De nem is akarom tudni és belefolyni jobban. De azért remélem, hogy egy diplomáciai levélről van csak szó.
Végül ezzel fel is hagytam a levél után való érdeklődéssel és Shori példáját követve lehunytam a szemem és elaludtam.
 
Mikor kinyitom a szemeimet, az ablakból már nem sütött be a nap fénye. A nappalt felváltotta az éjjel. Mikor feleszmélek, hogy többet aludtam, mint szerettem volna egyből, társam felé kapom a fejem. Megnyugodva látom, hogy ő is éppen ébredezik. Ezután miközben fölültem, a faliórára nézve megnéztem mennyit is aludtam.
- Több mint két napig ki voltál ütve, hogy érzed magad?
Kérdezem, még mindig egy kis aggodalommal társamtól. Közben pedig az orvos is megjelenik két pohár vízzel, melléjük pedig két tablettával. Hamar be is vesszük őket, elvégre ártani nem árthat. A gyógyszer szinte azonnal hatott, fáradtságom maradékát eloszlatta. Felkeltem az ágyról, majd a táskámban lévő tekercsből megidéztem a súlyokat, amiket föl is veszek. Majd mielőtt még, elraknám a tekercset előkotrom a tartalék pólómat amit az ágyára helyezek.
- A ruháim egyenlőre tartsd meg, ha nincs pótruhád. Ugyan is felső ruházatod Tenzou vizsgálatának áldozata lett. Ha hosszú lenne, akkor hajtsd föl az úját. De persze majd, ha gondolod megállhatunk egy útba eső butikban.
Ha barátom igényt tart a ruháimra, akkor csak a tekercset rakom vissza a hátizsákomba. De ha nem kell neki a ruhám, akkor azokat is. Majd fölveszem a táskát a hátamra és amint Shori is indulásra készen áll elindulok Tenzouhoz.