A Daimyou Birtoka

//Madara, Arata: Ébredő természet //

Mikor a penge megcsillant, hirtelen nem tudtam eldönteni hogy mi is lenne ideálisabb. Kivédeni vagy elugrani előle. Abban is kételkedtem hogy egyáltalán valóságos-e a felém repülő fegyver. Sajnos az volt. Kételyeimnek nem engedve az utolsó percben megpróbáltam előle kitérni,pontosabban elugrani. Viszont túl késő volt. Csak azt éreztem, amint az éles tárgy egyenesen a bal vállamba szúródik. Alig bírtam megállni, hogy ne üvöltsem el magam. Maga a szúrás fájdalma, vagy az az égető érzés amely végigterjedt a vállamnál, nem tudtam eldönteni melyik volt kínzóbb. Mindenesetre az elugrásból a társam mellé érkeztem. Meglepődtem amikor a fegyver eltűnt a vállamból. Viszont az égő érzés megmaradt. A kép elkezdett homályosodni és a hallásom egyre jobban betompulni. Emlékeztem, hogy Arata intézett hozzám még pár szót, de semmit sem értettem. Ekkor kezdett el "inogni" körülöttem a világ, majd hirtelen képszakadás. Minden elsötétült és úgy éreztem, mintha az egész testemben lángban állna.
A kellemetlen érzés egy idő után folyamatosan elkezdett múlni. Szépen, lassacskán, mintha valami vagy valaki megpróbálná megszűntetni.  Mikor ez véget ért, kezdtem magamhoz térni. Kinyitottam a szemeim és ezzel arányosan ki is tisztult a kép. Próbáltam magamban letisztázni, mi is történt. Még kavargott valamennyire a kép, és a fejfájás gyötört, szóval nehezebben jöttek a gondolatok mint eddig.
* Francba, úgy látszik leblokkoltam. És az a penge...le merném fogadni, hogy meg volt mérgezve.  Egy puszta fizikai sérülés nem üt ki ennyire. De meddig lehettem eszméletlen?*
Oldalra néztem és láttam a társam, majd választ is adott a magamban feltett kérdésre. Hogylétemet egy gyenge poénnal próbáltam leírni.
-Körülbelül úgy, mint amikor 3 napig csak sakén élünk, aztán egy kiadós alvás után felkelünk. -
Nem sokára egy orvos érkezett meg, aki fejenként egy pohár vizet és egy pirulát adott nekünk és közölte, hogy a mesterünk vár ránk. A pirula bevétele után sokkalta energizáltabbnak éreztem magam. Sajnos az inogó érzés a fejemben még megmaradt de reménykedtem benne, hogy idővel elmúlik az is. 
Mivel nem volt nálam pótöltözet, így kénytelen voltam elfogadni társamét.Tetszett hogy a méret nagyobb, mint kellene. Valamennyivel túl ért a kezemen, de úgy is hagytam.
- Remélem a lezserség tükrözi a Suiton folyását! - tartottam pár másodperc szünetet. 
- Barátom, köszönök mindent. Legközelebb én mentem ki a hátsódat, ha szükséges. De most ne várassuk meg Tenzout! - majd közepes tempójú léptekkel megindultam az ajtó irányába.

A két ifjú ugyan nehezen kelt, elfért volna még pár óra alvásidő, azonban küldetésük nem várhat tovább. Hála a doktor által kínált tablettáknak, ereitekben vad háború dúlt. Éreztétek a konohai Ifjúság elsöprő erejét, amint bejárja az egész testeteket. Kitérve a kórházból, a kikövezett ösvényen indultok el, egészen a birtok bejáratáig. Mesteretek ott támaszkodik a kapu oldalán, kezében üveget tartva. Tenzou csuklott egyet.
- Már azt hittem, sohasem érünk a végére a..hükk...áh...beszélgetésnek. De végül drága Daimyou barátunk megosztott minden lényeges információt. Induljunk, út közben részletezem a feladatunkat. - Tenzou gyorsabb tempóban indult meg a széles, kövezett úton, méghozzá a folyó mentén. 
Számos épületsoron átérve, a birtok dolgozóinak nagy része már betért otthonába, hogy kipihenhesse a fáradalmas munkát, így nagyobb tömegtől nem kellett tartanotok. Néhány halász ült kinn a vízpart mellett, melynek felszíne csillogott a Holdfényben. A lakónegyedet elhagyva, számos nagy kiterjedésű, mégis rendezett kertek között folytatjátok utatok. Számos veteményes, gyümölcsöst, néhol fűszeres, sőt, még dohányt termelő földbirtokokat látthattok, a kisebb falakkal elválasztott földek együttesen egy kisebb falu méreteivel versengtek. A falak mögött az ország hatalmas pusztaságának északi határát láthattátok. Az eddig fával sűrűn körbeölelt birtok határán óriási füves mező terült el, ahogy egyre inkább elértétek a birtok déli kapuját. 
- A Daimyou birtokát többször veszélyeztette néhány nagyobb skorpió. A Szél országának területein kirobbanó háború feldúlta nem csak Sunagakuret, a rejtőző falvát, hanem a környező területeit is. Az ott letelepült élőlények új otthon után kutattak, s egészen idáig vonultak, hogy új fészkeket rakhassanak. Ezek az élőlények a Daimyou elmondása szerint igen csak termetesek, s annál is veszélyesebbek. Ám részletes információkat nem tudott adni. Ha átkeltünk a Hahori folyón, a túloldalt már várni fog minket a déli őrség vezetője, aki tájékoztatást ad majd a továbbiakról. A legfőbb feladatunk, hogy együttműködve a helyi civil erőkkel, visszaszorítsuk az esetleges bestiákat, kiűzzük a birtokról.
A birtok végén egy nagyobb fahíd állt. Két végén többméter magas, mestermunkák kezei által kifaragott Torii kapukkal. Az ívelt hídon átsétálva szemlélhettétek meg az emberi kéz csodáját. A híd korláta végig fantasztikus faragásokkal, és díszelemekkel volt felruházva. Lámpások tucatjai ragyogtak a sötét víz felett. 
Átérve a hídon, néhány civil katona várt rátok. kezükben hosszú naginatakat tartottak, testüket vastag páncéllemezek védték.
- Sora vagyok, a Déli őrség parancsnoka. Elkél a segítségük, Shinobi-sama - köszöntötte az érkező csapatot egy erős testalkatú, negyvenes éveiben járó, bajszos férfi. Oldalán egy-egy katana lógott.
- Mivel állunk pontosan szemben? - tette fel kérdését Tenzou.
- Lóméretű skoripók. Hármat számoltunk eddig összesen. Éjféltájt szoktak megjelenni. Valószínűleg a túlparti földeket akarják bevenni. Erős páncélzatuk van, az egyszerűbb fegyvereink hatástalanok velük szemben, nyilaink egyszerűen lepattannak róluk. A kaput kétszer sikeresen betörték, azóta megpróbáltuk az embereimmel megerősíteni. Nem tudom, hány éjszakát fog még kibírni a szerkezet. Ide az önök segítségére lesz szükség. A nagy mezőség délnyugati részeiről szoktak érkezni. Egyedül a tűz és a víz szabhat gátat nekik, ezért is akarják a hidat használni. Ennyit sikerült az elmúlt időszakban kiderítenünk, de így is, az embereim harmadát már elvesztettem. Segítsenek nekünk! - könyörgött szinte a férfi. Tenzou elmosolyodva, kezét a parancsnok vállán pihentette meg.
- Nyugalom. Konohai shinobik vagyunk. A kezünkbe vesszük az irányítást. 
- Összesen tizenkét megmaradt emberem várja az eligazítást. 

Tenzou ezután félrehívja osztagát, s kupaktanácsot tart, amíg Sora rendezi a sorait. 
- Nos fiúk, remélem minden világos. Maradjatok egymás mellett, és ha bármit láttok, akkor szóljatok. A ti érzékeitek élesebbek, mint ezeké a katonáké, ha bármit láttok, jelezzétek. - Tenzou ekkor körbeméri a fáklyákkal körbevilágított, vaskos falon.
- Shori, a tied lesz a déli torony, közel a folyóhoz. Arata, te velem jössz a főkapuhoz. A tüzedre szükségünk lesz még. Van kérdés?

// Madara, Shori: Ébredő természet //
 
Miután Shori életét a Damiyou orvosainak sikerült megmenteni, engem is ellátott a főorvos. Majd, hogy pihenni tudja ágyat is biztosítottak nekem barátom mellet. Mindössze csak egy keveset szerettem volna aludni, mégis sikerült majdnem hat órát átaludnom. De hiába aludtam ennyit még így sem tudtam kipihenni a két napos folyamatos futást teljesen. Ez viszont a kapott tabletta bevétele után teljesen megváltozott. Miután Shori is összekapta magát, és én is visszavetem a jól megszokott súlyokat elindultunk a birtok bejáratához, ahol vezetőnk már vidáman iszogatott kedvenc kulacsából.
- Na, látszik, hogy jobban vagy, egyből elkezdett piálni! - Panaszolom társamnak - De a viccet félretéve, ő is aggódott miattad. És ha ő nincs akkor talán az orvosok sem tudtak volna megmenteni!
 
Ahogy odaértünk Tenzouhoz elmondja, hogy a beszélgetés sikeres volt. De a küldetés további részletit még megtartja magának egy kis ideig. Gyors léptekkel meg is indul, hogy most már a küldetésünk tényleges helyszínére érjünk. Mivel napnyugta után haladunk az úton, már a birtok körüli házak, mentén is alig akad valami élet. Sokan már csak odabent pihennek. Még egy két halász vár a folyóparton a nap vagyis inkább az est nagy fogására. A kastélyt körülvevő városrészt elhagyva még nem értünk ki a Damiyou birtokáról. Ugyan is még mindig hátravolt a mezőgazdasági övezet. Takaros, szépen rendezett, és jól elkülönített földek terültek el előttünk végig. Melyeken mindent termeltek, ami csak kellhet. Élelmiszer mellett még élvezet cikkeket is termesztettek.
* Ezt nem hiszem el! Dohány van, de komló nincs? Bár elég nagy területen művelik a földet, biztos van valahol, csak megbújik az éjszaka sötétjében.
Utazásunk közben a szántók elhagyása után, Tenzou mesélni kezd a küldetés részleteiről.  Nem sokkal azután, hogy befejezi a mondandóját, oda is érünk az említett folyó hídjához. Két végét, mintákkal cicomázott shinto szentélyszerű kapuval díszítik. De a hidaknak nem csak a végeit, de még a korlátokat is gyönyörűre munkálták meg. Jól mutatva, hogy az ország legfontosabb személyének területén vagyunk.  Ahogy végigsétálunk a hídon, bele is botlunk a már messziről is látott helyi őrség néhány tagjába kezükben hosszú lándzsákkal. A parancsnokuk egyből be is mutatkozott, majd Tenzou kérésére ő is felvázolta a helyzetet. Utána visszatért eligazítani az övéit. Mi pedig félrevonultunk saját parancsnokunkkal, hogy átbeszéljük a tervet. Tenzou ki is jelöli őrhelyeinket. Bár mondta, hogy maradjunk együtt mégis külön vett minket. Mérlegelve kinek, hol is a legideálisabb a terep.
 
Miközben én Tenzout követem a fal egyetlen bejáratához addig Shori is elindul a neki kijelölt helyre. Amint odaérek, a kapuhoz, meg is vizsgálom a terepet.
Ha a fal másik oldalán, egy nagyobb elterülő tisztás van akkor, már szólok is Tenzounak.
- Van egy ötletem! De ahhoz beszélnem kell Soraval is, hogy megoldható-e.
Ha már nincs rá idő, hogy megkeressük Sorát és elmondjam az ötletemet akkor csak visszamegyek a falra. De ha még van akkor megkeresem és elmondom neki és Tenzounak mi az ötletem.
- Valami könnyen gyúlékony anyaggal, mondjuk benzin vagy petróleum olaj esetleg alkohol felrajzolunk a fal elé egy nagy kört. A kör közepébe pedig beteszünk valamit, amit fogyasztanak. Ha ráharapnak a csalira és bemerészkednek a körbe, akkor már csak be kell gyújtani. A csapdába esett vad vagy vadakat pedig, én támadnám megy egy katon jutsuval. Nos mit gondoltok megoldható?
Ha rábólintanak a tervemre, akkor segítek az előkészületekben, majd elfoglalom az őrhelyemet. Ha nem lehetséges, akkor csak simán fölmegyek a falra.
A falon, leveszem a hátizsákom, majd előveszek belőle egy tekercset. Leterítem a földre, majd megidézek belőle egy katanát és két fuuma shurikent. A kardot tokostul a hátamra erősítem, míg az összecsukott állapotban lévő óriási shurikeneket az övemre erősítem.

//Madara, Arata: Éledő természet//

Elhagyva az épületet, egy kis ösvény tárult elénk, melyen utunk keresztül vezetett egészen a birtok kapujáig. Ott várt minket mesterünk, aki jó szokásához híven ismét illuminált állapotban támaszkodott. Ennek kapcsán fel is merült bennem pár kérdés.
*Hát ez már megint be van ba....Na mindegy, de honnan szerez állandóan ennyi piát? És mégis mi a bús fenéért issza le magát mindig? Hogy az istenbe engedélyezte ezt a Hokage? Hogy nem jött még ki a mája?...*
Aratának is feltűnt a sensei alkoholmámoros állapota, de a javára írta, hogy ha nincs, lehet hogy nem tudnak az orvosok megmenti. Addig csak tiszteltem Tenzou-t , mint előljárót, de most hozzátársult az életem megmentéséért a hála is.
A csapatba verődés után egy gyorsabb tempót felvéve megindultunk a küldetésünk lényege felé. A területen amin haladtunk látszott, hogy főleg a mezőgazdaságra számítanak a lakók és nagy valószínűséggel ezt sem szeretnék hogy kárba vésszen. Közben a jounin tájékoztatott minket, hogy mi is lesz a feladatunk. A bestiák kiűzésénél felcsillant a szemem. Örültem, hogy végre teret adhatok a technikáimnak és használhatom őket. 
Megérkezve pár leginkább samurai-ra hasonlító katona várt minket, az előljáró szólalt meg először. Volt egy megérzésem, hogy nem lesz zökkenőmentes az este. Már csak a megszólítás is kétségbeesettséget tükrözött. Ő is említést tett a lóméretű fenevadakról, amik a háború és az új fészek keresése miatt háborgatták az itt lakókat. Minél inkább csak hallgattam a katona szavait, annál inkább kezdett előtörni a lelkességem a küldetés iránt. A két elem melyeket említett az ő hasznukra válik, hiszen a társam és én is ezeknek az elemeknek a birtokában voltunk. Azonban a helyzet koránt sem tűnt olyan fényesnek, mint ahogy elsőre azt gondoltam. Elég kis létszámban voltak a katonák és számomra a környezet valamint a stratégia hiánya sem kedvezett túlságosan. 
Miután a végig mondta Sora a tennivalónkat, mesterünk is megadta a beosztást. A folyóhoz közeli déli-torony-t kaptam meg, illetve az ilyenkor értelemszerű jelzést. A további tájékoztatás kérdésére csak megráztam a fejem oldalirányt. Majd a kijelölt objektumhoz tartottam. Próbáltam még több információt szerezni, lehetőleg a katonáktól. Reméltem, hogy valami meghatározóbbat is tudnak mondani. Oda is fordultam az egyikhez, közben megpróbáltam nyugodtságot tükrözni.
-Mondja, mit lehet még tudni ezekről a skorpiókról? Milyen úgymond a "harcmodoruk"? Esetlegesen a mérgüket mennyire használjak? A sebesült katonáknak milyen sérülései voltak? - reméltem, hogy nem teher a sok kérdés. De minél több dolgot tudok meg, annál hatékonyabban tudok cselekedni. Egyre inkább kezdtek pörögni a fogaskerekek az agyamban, hogy mivel rukkolhatnék elő.

"Éjfélkor támadtak először. Mikor először megjelentek, szinte észre sem vettük őket, azt hittük, valamiféle shinobi gyakorol a mezőség túloldalán. Majd mikor a kapunak rontottak. Az egyikük hatalmas volt, az ollója akkora volt, mint Bei - mutatott a katona egy másik felé. - A bestia közeledett, majd felegyenesedett, s elkapta az egyik társunk. Tragikus halál...A teste kettéroppant, mint egy keksz."
A táborban pezsgő élet zajlott, mindenki sietett, hogy még idejében megérkezhessenek a pozíciójukba. A shinobik is elfoglalták a helyüket a falakon, majd megkezdődött az utolsó visszaszámlálás. Körülbelül negyed óra maradhatott éjfélig. A shinobik gyorsan elvegyültek a magaslaton állomásozók között, s megpróbáltak minél több információt szerezni ellenfeleikről. A katonák nem egyszer találkoztak már a bestiákkal, így volt némi beszámolójuk. Lényegi pluszt ugyan nem adhatott annál, amit tudtatok, leginkább színesített, keserű és ádáz harcok leírását kaptátok.
Az embereken, leginkább derék- és mellkasvértezetük extra lemezekkel voltak körbefogva. Hosszú pikákat viselők állomásoztak mindenütt, valamint néhány íjász is jelen volt. A fal mentén lámpások tucatjai világítottak.
 
A déli szekcióban állomásozók egy része a fal végén lévő torony felé sietett. 
- Leginkább északon támadtak eddig, azonban amikor betörtek, az vérfürdő volt. Hatalmas testükkel letarolták a kapuban állomásozókat, voltak, akik az ollójukkal téptek ketté egy egész embert. Ugyan az egyszerűbb nyilak hatástalanok a páncéljuk ellen, ezekkel a botokkal - emeli fel hatalmas fejű fegyverét - Odaüthetünk párat a réseken át. Valamint itt van még Obuza is - mutat a torony felé. Amikor betörtek, Obuza volt az, aki megsebezte azt a rohadt nagy dögöt, s visszakényszerítette őket. 
Amennyiben szeretnél találkozni Obuzaval, a férfi a torony lépcsőkéhez kísér, majd felsétálva a háromfordulós lépcsősorokon, igen csak széles, magaslati pozícióba kerülhetsz. A torony tetején egy igencsak méretes fémszerkezet szünetelt egy óriási fakeréken. A fektetett kerék és a fal között alig másfél méternyi út maradt. Ennek a járatnak a felét azonban több hordó is elfoglalta.
- Obuza, a Déli őrség gyöngyszeme. A hatalmas balliszta képes egy hordóval elerősített nyilat ellőni. Az olajjal töltött hordó pedig igen csak hasznosnak bizonyult a skorpió megsebzésében. Ha azok a dögök a déli oldalon próbálkoznának, biztosan láthatod majd a kicsike működését. 

A főtéren is egyre több katona jelent meg , s alkottak párokat. Sora befejezve az eligazításokat, munkába küldte az embereit, majd csatlakozott a shinobipároshoz. 
- Alig fél óra múlva a Daimyou egy újabb osztagot küld az őrségbe. Úgyhogy húsz percig ennyi emberrel kell tartanunk a falat. - kezdi a tervezést a parancsnok, majd meghallgatván az ifjú chunnin ötletét, elgondolkodik.
- Hm. Van néhány hordónk itt a sátraknál, azonban nem hinném, hogy csalogatni kellene őket. Ugyan kevés, mégis, van rá esély, hogy ma éjjel nem fognak támadni. Azonban a gyúlékony anyagok felhasználását támogatom. Kap két embert maga mellé, shinobi-san. Vigyék a hordókat a falon túlra, s próbáljanak meg némi védővonalat húzni. Siessenek!
Az említett hordók a kaputól alig nyolc méterre, egy sátorban helyezkedtek el. Ha siettek, még van időtök teljesíteni a feladatot, s ezzel növelitek az erőd biztonságát. 


Tíz percetek van az elkövetkezendő körben, mikor is megszólal egy mély duda, jelezvén az egész tábor számára az időt. Az éjszaka felhőtlen, tiszta égboltú, csillagokkal ragyogó békéje még fennáll. A kérdés csupán az, mikor lesz vége ennek az idilli állapotnak. Már ha vége lesz.

// Madara, Shori: Ébredő természet //
 
 A táborba érkezésünk pillanatában az őrség parancsnoka fogadott minket. Rögvest vázolta is a helyzetet, mivel is állunk szemben. Szerencsére méretet is tudott, mondani. Már ha szerencsésnek mondható az, hogy akkorák, mint a lovak. A méretbeli fölény ellensúlyozására viszont jó a mi számbeli fölényünk, persze ez eddig is megvolt az ittenieknek, de látszólag nem sokat ért. Ez pont az a helyzet, amikor az erő többet ér, mint a mennyiség. Kicsit később még egy kis beszámolót is kaptunk az első ostromról. Valamint megtudtuk, hogy a legnagyobb ollója olyan nagy, mint az egyik itteni katona. Akit amikor megláttam kicsit meg is lepődtem mivel kell majd szembe szállni. Természetesen éreztem némi félelmet és izgalmait is amiatt, hogy milyen bestiákkal fogunk harcolni. De nem mutattam ki. Elvégre ezek az emberek még inkább félnek a harctól, hisz tudják mi vár rájuk. Éppen ezért a mi magabiztosságunknak kell beléjük bátorságot önteni. Azt sem csodálnám, ha némelyikükben kialakult volna egy fóbia a skorpiókra. Miután az ismerkedést letudtuk a parancsnokkal, Beiiel és a terep egy kis részével elindultam saját kijelölt helyemre, hogy még a harc előtt szemügyre vegyem, hátha kitalálok valami taktikát, ami segíthet a harcban. Ahogy felértem a falra, és körbenéztem egyből eszembe is jutott valami. Ötletemet hamar tudattam is a helyi őrség parancsnokával, aki rá is bólintott ötletemre.
 
Két őrt mellém is rendel, hogy még időben elő tudjak készülni. A katonákkal oldalra fektettük a méretes hordókat, hogy kigörgessük a kapu túloldalára őket, nem lazsáltunk mindenkire jutott belőlük. Amint kiértünk, közösen egyesével megemeltük a hordókat és a tartalmával egy 5 méteres sugarú kört rajzoltunk a kapu előtt pár méterrel. Nem pocsékoltuk az időnket azzal, hogy mértani pontosságú kört rajzoljunk, mivel az éjfél rohamosan közeledett. A kapu pedig még tárva nyitva volt miattunk. Valamint nem akartuk a harcot egyből a tűzvonalban kezdeni. Bár én a chakrám segítségével könnyedén megtudnám mászni a falat. Miközben megindulunk befelé eszembe jut, hogy valami fontosat elfelejtettünk, amit szóvá is teszek.
- Oh, ez majdnem kiment a fejemből! Ti menjetek előre, én még elhelyezem a gyújtószerkezetet.
Visszafordulok, miközben hátulról az övtáskámból előkotorok egy robbanó jegyzetet, amit aztán a földre locsolt körvonalra simítok. Amint elvégeztem a ténylegesen utolsó simítást én is visszasietek, a fal túloldalára. Ahogy átérek a kapun a katonák már sietve zárják is azt. Mivel nem tudni, mikor óhajt támadni az ellen, így egyből visszatérek a védőfal tetejére. Ahol felszerelésem készítem elő a harcra. (Azt hogy ez mit takar az előző posztban kifejtettem, így ezt most kihagynám ^^) Miután a szükségesnek, gondolt fegyvereimet is kezem ügyébe helyeztem, már nem volt más hátra, mint várni és kémlelni az éjszakai horizontot. Szerencsére tiszta felhőtlen az égbolt, így a Hold fénye a napszakhoz mérten jó látási viszonyokat teremt. A falra, kihelyezett lámpások pedig, tovább javítottak a dolgon. Legalább is rövidtávon. Nem tudom, hogy miért talán csak nem akartak megváratni minket. De az biztos, hogy nem kellett sokáig várni az érkezésükre. Vagyis én kb. két perccel ezelőtt még sietve készültem elő a csapdával. Remélve hogy legalább egyiküket, majd a tűzgyűrű addig csapdában tartja, míg én egy Goukakyuu-val meg nem főzöm, mint egy rákot. Pár pillanattal azután, hogy érzékeltem a közeledő ellent, a vészharang is megkondult. Így pedig már nem volt szükség arra, hogy értesítsem azokat, akik nem a falon, hanem az mögött vannak a közeledésükről. Amikorra a harangszó abbamaradt a katonák is elfoglalták posztjaikat.
 
Természetesen én a helyemen maradok és várom, hogy közeledjenek a nagyra nőtt dögök. Ha az egyikük belesétálna a csapdámba, akkor aktiválom is a robbanójegyzetet, hogy egy kis időre helyhez tudjam kötni. Legalábbis addig, amíg egy Goukakyuu-t felé nem indítok. Ha egyik sem menne a nyugvó állapotban lévő lángketrec közelébe, akkor pedig a Hinoushuriken technikámat használnám. Vagyis nagyjából öt-hat fuumashuriken méretű dobócsillag alakú lángokkal próbálnám beleterelni a kelepcébe a legközelebbi ollókezűt.

//Madara,Arata: Ébredő természet//

Természetesen a tájékoztatás nem volt más, mint a halálesetek kidíszítése. Annyit viszont megtudtam belőle hogy inkább az ollójukat használják. Nem igazán értettem, hogy miért is van ez. Magamban leginkább azt feltételeztem, hogy a megnövekedett méret a mérgük elvesztésével járhat. A körülöttem lévő nyüzsgést is kémleltem a gondolataim közben, és egyre jobban kezdett körvonalazódni a fejemben, hogy mi is lesz az "elhárítás" menete. 
*Minél előbb szúrjuk ki őket, annál hamarabb tudunk reagálni. De nem hiszem, hogy a Suiton itt egyedül elég lesz. Az pedig, hogy a közelébe mennek és odacsapnak a résekre, felér egy öngyilkossággal. Meg kell tartanunk a kellő távolságot. Egyszerre biztonságban is kell lenni és támadni is. Valahogy megoldom. *
Obuza hallatán kissé elbizonytalanodtam. Eleinte azt hittem, hogy valami féle személy lehet. Legalábbis úgy beszélt róla a katona. Mikor megindultunk a torony felé, kezdett kitisztulni Obuza kiléte, nem más lehet mint egy fegyver.
Felérve láttam, hogy az emlegetett dolog, nem más mint egy hajítógép. Ekkor viszont már nem tudtam eldönteni melyik érzelmem lesz úrrá rajtam, a düh vagy az öröm.
*Ezek az idióta barmok. Miért nem voltak képesek többet idehozni? Lényegében a saját embereik halálát okozták ezzel a felelőtlenséggel.* 
Kedvem lett volna a katonát a mellkasi vértezetnél megragadni, és közölni vele, hogy a társai vére az ő kezén szárad. Azonban meg kellett tartanom a hidegvérem.
*Azért még előnyömre válhat ez bitang nagy ostromgép. Ha mozgásképtelenné tudnám tenni a dögöt, akkor az eszközt használva rádobhatnánk az olajos hordót és az íjjászok pedig a nyilakat meggyújtva alápörkölhetnének. Azt hiszem ez lesz az ideális terv.*
Megragadtam a mellettem álló katona vállát és egyenesen a szemeibe néztem.
-Az íjjászokkal és Obuza kezelőivel akarok beszélni, sürgősen!- nem igazán érdekelt, hogy főnökösködőnek tartotta a modoromat vagy sem, hiszem ők kértük a segítségünket. Ilyen esetben pedig fogadják el a rangjuktól független, hogy valaki parancsokat oszt. Azzal a lendülettel el is mentünk a géptől a torony lábához.
Mikor pár íjjász és a balliszta működtetői is megérkeztek. Elkezdtem gyorsan, de határozottan ecsetelgetni a tervemet.
-Uraim, úgy gondolom, hogy a hatalmas "szörnyek" megfékezését három esetre tudjuk bontani. Az első a gyors észrevételnél lehetséges. Ebben az esetben a technikáim segítségével minél hamarabb a skorpió elé rohanok és egy nagyobb területet lefedek egy ragadós anyaggal, amely lassítja vagy ha szerencsénk van meg is állítja egy ideig a fenevadat. Ha Obuzával eltalálják, a lényen az olaj szét fog fröccseni, ekkor pedig az íjjászok a fáklyákkal meggyújtott nyilakat az olajos felületre lövik. A második esetben készlői észlelés történne. Ekkor a falat az állat már elérte, ugyancsak megpróbáljuk a mozgását korlátozni. Az egyik ragadó réteg a falon, a másik pedig a célponton. Az olajat ezesteben kérem öntsék rá, és gyújtsák meg. A harmadik eset pedig...- itt pár másodperc szünetet tartottam a mondandómban- Ha közénk ért és nincs más lehetőség, elterelem a figyelmét, addig pedig önök megtámadják az állat lágyabb testrészeit. Kérem, fogadják el és segítsenek a terv megvalósításában! Számítok önökre! - mondataimat egy enyhe meghajlással zártam. A szavaim nem tükröztek túl sok tiszteletet a katonák iránt, így megpróbáltam a formalitásra hagyatkozni. 
Amennyiben elfogadják a tervem, felmegyek a torony tetejére és onnan kémlelem az eseményeket tettre készen. Hogyha nem, akkor várom azt a módszer amit ők ideálisnak tartanak.

// Madara, Shori: Ébredő természet //
 
Ahogy engedélyt, eszközöket és segítséget kaptam tervem megvalósításához egyből hozzá is láttam a megvalósításához. Miközben a fal előtti terep előkészítésén fáradoztunk, a harc előtt még az idővel is versenyeznünk kellett. Szerencsére még a támadás előtt sikerült végeznünk. Bár a gyújtó szerkezetet majdnem elfelejtettem elhelyezni a nagy rohanásban. Amint visszatértünk a fal biztonságos oldalára már indultam is a falra kémlelni az ellent. Közben az őrség is felsorakozott mellettem, íjjakkal és lándzsákkal. A fegyverzetük nem meglepő, elvégre ezekkel a dögöket nem szeretnék közel engedni magukhoz. Gondolom ezért is használnak most távolsági fegyvereket. Az éjfél eljöttét, a tábori kürt jelezte. Hangja megtörte az éjszaka csendjét, a katonák halk suttogását pedig teljesen elnyomta. Innentől mindenki szeme, a fal túloldalára meredt. És az oda kihelyezett látást segítő fáklyákra, amik 50 méterre voltak helyezve a faltól. De akadt, ami meghaladta a 100-at. A legtávolabbiak, fénye mindössze egy gyertya lángjának tűnt. De persze annak a szerepe inkább a távolság, mutatására szolgált, mintsem arra, hogy felfedje előttünk az ellenséget. Nem úgy, mint az 50 méterrel közelebbi szomszédjaik. Tekintetem fáklyáról-fáklyára cikáztak, hogy merre látok valami mozgást.

Az idő haladásával, a feszültség az emberekben, az idő haladtával egyre csak nőtt. Talán csak ez a baj azzal, ha az embernek sok ”szabad” ideje van a harc előtt. Mert így előre kezd azon tanakodni, hogy vajon mi is fog történni. És tapasztalatból tudom, hogy nem olyan gondolataik lesznek, hogy egy döféssel végez az ellenféllel még mielőtt az bármit is tehetne. Hanem inkább saját és a társai megsebesüléséről és haláláról készít forgatókönyveket. Végül az idegtépő várakozás 30-adik perc környékén megtört a jég. Az egyik fáklya fénye hirtelen eltűnt. A szemek egyből arra szegeződtek. Elvégre elég tartósra lett tervezve az égési idejük. Mindenki tudta mit is jelent ez. Miközben a sötétben kerestem  az oltogató skorpiót, Shori őrhelye felől hangos kiáltás hallatszik.
* Vajon ki lehet ez az Obuza, hogy így a sötétben is neki mondják az irányzékot?
De nem érek rá holmi nevekkel foglalkozni. Főleg úgy, hogy barátom és társai a toronyból már meg is kezdték az ellentámadást. Egy oszlop méretű, vasdárda suhan végig felettünk az éjszakai égbolton.
* Az nem egy olajos hordó? Értem, tehát nekik is megvan a saját tűzerejük!
A következő pillanatban pedig, már egy tüzes nyíl repül a kilőtt olajtartályba. Aminek tartalma a robbanás következtében, elég nagy területen szóródott szét. Ezzel pedig sikerült javítani a látásviszonyokon. A hatalmas tűznek köszönhetően a lovakat is megszégyenítő méretekkel rendelkező skorpió már nem tudott a sötétbe burkolózni. A tűz elől menekülő skorpió, pedig pont az általunk felrajzolt olajkör felé vette az irányt. Majd mikor a közelébe, ért egy olyan dolog történt, ami mindenkit, de főleg engem meglepetésként ért. Az olajra helyezett papír cetli meggyengült az olajtól és magától felrobbant. Persze az okát akkor még nem tudtam, mert nem volt időm azon agyalni mivel lehetett a baj. Szerencsére, viszont még így is sikerült a robbanásnak megsebeznie, a bestiát. Így pedig az emberek előtt rejtve maradt, a baklövésem. A detonáció nemcsak, hogy majdnem megsebezte a skorpiót, de még olajat is fröcskölt a testére. Ami lángra lobbanva, már tényleg sebezte a fenevadat. Rövid ideig csak kiszámíthatatlanul tántorgott össze vissza, míg végül megállt. Ami számára végzetes lett. Mert kilőttek egy újabb vasdárdát, aminek sikerült átdöfnie a testét, és helyhez kötötte célpontját. De nem kellet sokáig rabságban sínylődnie. Mivel, a lövedék most sem jött magában. A hordó tartalmát elérték a skorpión lévő lángok, ami egy újabb robbanás keretében, lángzuhannyal küldte a végtelen sivatagba az ollókezűt. Viszont, ahogy kimúlt úgy két újabb fáklya fénye is kihunyt a távolban.
* Jön a második roham! De legalább nem kell újra egy fél órát várni. Bár van egy olyan érzésem, hogy nem lesz olyan könnyű megfékezni, mint az elsőt. A csapda is oda, viszont a tűz tényleg hatásos ellenük. Viszont az ostromgép még hasznos lehet, már ha a kezelők látják a célpontot.
Az ostrom második hullámában, sem tervezem a csatamezőre vetni magam. Persze csak, ha nem kívánja úgy a helyzet. Szemeimmel továbbra is keresem, a sötétség leple alatt közeledő ellenfeleket. Ha szemeim előbb kiszúrják az egyik behatolót, mint a balliszta navigátora, akkor a Hinoushuriken no jutsuval megcélzom a lényt. Valószínűleg, a gyors mozgásban lévő lényt nem tudnám eltalálni, ezért inkább, direkt nem is egy helyre lövöm a lángshurikeneket. Inkább csak megvilágítom a terepet, már amennyire ezzel a jutsuval lehet. Annak érdekében, hogy a toronyban tartózkodók könnyebben célba vegyék a skorpiót. Viszont, ha mégis sikerülne a fal közelébe jutnia, akkor egy Goukakyuuval próbálom elintézni.

//Madara, Arata: Ébredő természet//


A felvázolt három terv közül, csak az egyiket tartotta a kis "közönségem" valamire. Nem igazán értettem, hogy miért kell annyira védeni a falat.
*Azt hiszem, hogy egy kicsit félreértett a bajszos papper...na mindegy, még ha fel is égne valami, el lennék képes oltani, de egy valami nem tiszta. Ha kiirtjuk a kártevőket, akkor mi ellen akarnak védekezni? Végülis nekem mindegy, de ha most elutasítóak lesznek, felőlem még Obuzát is széttéphetik a dögök. Aztán büszkélkedhetnek amennyit akarnak.*
Forrongott egy kicsit a fejem, de nem vetítettem emiatt ki semmiféle emóciót. Percekkel később, már teljes hidegvérrel szemléltem az eseményeket. Mindenki végezte az előkészületeit a lehetséges támadásra. Kicsit furcsán éreztem magam, hogy mégis nekem hogyan kéne kivennem a részem az egészből? Körülbelül tíz perc gondolkodás után pattant ki az isteni szikra. Mely nem állt másból csak semmittevésből, figyelésből és valamennyi relaxációból. Mindez az elkövetkező harci helyzetre való felkészülést jelentette nálam. Azonban ezt a tevékenységem nem sokáig élvezhettem, hamarosan pár fáklya a távolban kialudt. Ez volt az elkezdődő esemény hírnöke, minden hirtelenjében megelevenedett; felcsapó lángok, és Obuza neve után már egy felnyársált skorpió. Úgy látszott, hogy a reakcióidőm az előző történések miatt eléggé lelassult. Azonban amint tudatosult bennem, hogy mi is folyik éppen, máris kapcsolt az agyam. Csak a hatalmas lényre néztem és máris elkezdtem formálni a kézjeleket, tekintve hogy csak kettő darab szükséges az adott technikához, így pár pillanat alatt meg is voltam vele. 
-Suiton: Mizuame Nabara! - hallatszot, aztán pedig a ragadós víztömeg a faltól körülbelül tíz méterre ért földet. Ezt még kétszer megismételtem, hogy minél nagyobb területet tudjak lefedni. Majd elkezdtem éberen szemlélni a tájat, hogy mi és honnan bukkanhat elő. Amennyiben jön a következő hullám és beleragad az előkészített vízrétegbe, egy másik technikával még megpróbálom eláztatni a skorpiót. Azután pedig a katonák segítsége és a tűz ereje jöhet segítségül.

// Elnézést kérek a hosszas késlekedésemért, de eléggé összegyűltek a dolgok iskola téren és nem volt időm. //

// Madara, Shori: Ébredő természet //
 
Alighogy vége lett az első rohamnak, máris kezdődött a másik. A fáklyák sorra tűntek, el a távolban mindkét szárnynál. A mező sötétségbe borításával lassan félelmet csöpögtetek az emberek szívébe. Amit a síri csönd csak fokozni tudott. Mert a sötétség és a csönd jó barátok, főleg ha megfélemlítésről van szó. Az ellen szerencsétlenségére ez rám a nincs akkor hatással, mint a katonákra. Az igaz, hogy így azt a kevés fényünk is, ami megvilágította a mezőt eltűnt. De a fal még áll és azon vannak még fények, amik elégé meg tudják világítani a fal előtti teret, hogy harcolni tudjunk. Mindössze annyit kell tennünk, hogy közelebb kell őket engednünk a falhoz, mint azt szeretnénk.
* Tehát most már ketten jönnek! Viszont, így ha ezt is leverjük, akkor már nem lesz több. Már, ha tényleg csak hárman vannak, ahogy azt a helyi őrség állítja.
Mivel az első rohamra készített csapdám kudarcba fulladt, vagyis inkább olajba ázott kénytelen leszek egyetlen megmaradt adumhoz nyúlni. Az elemi chakrához. Ahogy figyelem a kialvó fényeket, kezeimet már egymás mellé is helyezem és elkezdem, tüdőmbe koncentrálni a chakrát. Hogy majd, ha eljön a pillanat ezzel is nyerjek némi időt. Habár még azt sem tudom, hogy melyik technikát alkalmazzam majd. Hinoushuriken vagy Goukakyuu ez a két jutsu, ami közt vacillálok. De ezt végül úgyis a helyzettől függően fogom eldönteni. Szinte meredten figyelem a még megmaradt fáklyákat mikor, Shoriéktól már hallom is a ballisztának idézett tűzparancsot. Valamint a szerkezet hangját, ahogy ellövi az óriási nyílvesszőt. De amilyen gyorsan arra kaptam a fejem, úgy vissza is fordítom azt harcmezőre. Az olajos hordó robbanása viszont már nem tudott kizökkenteni. Tudtam, ha ott már harcra került a sor, akkor ez a hely is hamarosan csatazajtól lesz hangos. Viszont az nyugtalanított, hogy a robbanás után nem történt semmi éljenzés vagy hasonló.
* Kisebb, de eszesebb! Sajnos ezt már nem tudták egy lövéssel leteríteni, mint az elsőt.
Végül az ellenfélre való tűkön ülő várakozás abbamaradt, amikor az előtolta képét a sötétből. Az embereknek már parancs sem kellett. Ahogy megpillantották, a lényt már tüzeltek is. Nyilaik átszelik az éjszakai égboltot. De próbálkozásuk hiába való. Az összes lövedék lepattan a skorpió ollóiról, amiket feje előtt tart. Úgy tör előre a kapu felé. Majd ahogy eléri azt egy hatalmasat csap rá ollójával, amibe még a fal egy része is beleremeg. Közben én sem tétlenkedek, elkezdem megformálni a Goukakyuu-hoz szükséges kézjeleket, miközben egy utolsó nagy lélegzetvétellel, még levegőt juttatok a tüdőmbe. Amit aztán elkeverek, a már halmozott chakrával és utána kifújok. Végül, ahogy az elegy a számon át távozik a skorpiót célozva chakrám segítségével begyújtom azt. Az én támadásom már sikeresebb. Ha azt nézzük, hogy azt már nem próbálta meg kivédeni, hanem inkább kitérni próbált. Próbálkozott, de nem sikerült neki. A lángok elkapták az oldalát, de nem sebzik meg. Inkább csak még dühösebb lesz, és még inkább szeretne bejutni, hogy elégtételt vehessen.
* A fenébe! Ezt, most jól megcsináltam!
 
Egyetlen egy megoldás maradt, még tarsolyomban, amivel talán gyorsan meg lehetne ölni a dögöt. Így hozzá is fogok az előkészületekhez. Jobb kezemmel a combtokomba nyúlok és előveszek egy senbon, míg ballal az övtáskámban turkálok egy újabb robbanó cetliért. Amint mind a kettő a kezemben van a jegyzetet feltekerem a vaspálcikára. Amit aztán a skorpiónak hajítok. Mivel ez nem lánglövedék így remélhetőleg nem fog kitérni előle esetleg csak kivédeni próbálja. Ha még azt sem akkor az aktiválás, akkor végzem el, amikor az a legközelebb van a testéhez. Ha pedig megpróbálná kivédeni, akkor még olyankor tenném, mikor a senbon elég közel ér már, ahhoz hogy megsebezze a testét. A robbanás után megmarkolom a hátamon lévő katanát, és fél lábbal föl épek a fal korlátjára. Hogy könnyebben tudjak leugrani, ha a skorpió valahogy mégis megúszta volna az újabb támadásomat, akkor legyen kire vadásznia a kapu ütögetése helyett. S közben a következő mondat hagyja el a számat:
- Remélem, ez már végzetes találat volt!

//Madara, Arata: Ébredő természet//

Olybá tűnt hogy a tervemet sikerült végbevinnem. A hatalmas bestia beleragadt az előzőleg elkészített csapdámba. Így már következhetett volna a halálának pillanata az egyik aduászunk, Obuza által. Sajnáltam, hogy nem rendelkeznek több ilyen szerkezettel. Azonban mikor a nyíl talált volna, a skorpiónak immáron hűlt helye sem volt. Azonban ahogy a lángok melyek az olajjal keveredett vízen szétfolytak megvilágították a területet. Immáron nem egy hanem három ellenfélt tekintettem meg, amelyek a tűztől tisztes távolságban maradtak. Valójában egy minimális pánik is urrá lehetett volna rajtam, ha előzőleg nem készülök a dögök számának növekedésére és nem kezelem tényként, így viszont meg tudtam őrizni a hidegvérem. Majd a következő percben egy halovány szikra gyúlt a fejemben, amit még gyorsan részleteznem kellett magamban. Azonban a csata ténye már elég volt ahhoz, hogy a gondolataim pörögjenek és ugrásra kész legyek bármelyik pillanatban.
* Tényleg olyanok, mint az óriás paraziták. Ahogy elnézem félnek a tűztől, lehet hogy ez lesz az előnyöm. De jó lenne ha nem csak áztatni tudnám most őket! Mindegy is, hiszen robbanást elő tudok idézni ettől függetlenül és feltételezhetően nem képesek ugrani...legalábbis akkorát nem. Ha pedig nem tudok hatással lenni a konkrét célpontra gyorsan, akkor az elhelyezkedésükre és a területre kell koncentrálnom. *
Miközben pillanatnyi idő alatt végigpörgettem a gondolatokat, kivettem a hátizsákomból öt darab senbont és ugyanennyi robbanójegyzetet. Majd a jegyzeteket a dobótűkre illesztettem. Megpróbáltam minél gyorsabban cselekedni, hiszen egy vesszőfutás volt a lángokkal. Még mielőtt kialudtak volna, egyesével elhajítottam a senbonokat. Mindegyik fegyver csak a földet találta el, azonban egy ötszöget képezett a skorpiókat behatárolva körülbelül három méteres távolságban.
Amint észrevettem hogy a tűz kezd kialudni, már aktiváltam is a robbanójegyzeteket egy kézjel segítségével. Ezt az egyet két másik kézjel követte és ismét egy ragadós víztömeg repült a bestiákhoz, azonban most egyenesen a rájuk. A kézjelek formálása a víztömeg repülése közben sem maradt abba. A kos, a madár, a vadkan, a majom és ismét a kos kézjelek következtek a lehető legnagyobb sebességgel. Vettem egy hatalmas levegőt és összegyűjtöttem egy magamhoz képest nagy chakra mennyiséget. A felgyülemlett chakrát a tenketsu pontjaimmal melyeket a technika gyakorlatlansága miatt kissé leterheltem, vízzé alakítom és egyszerre fújom ki szinte robbanásszerűen. Mindezen cselekedetek egy Mizu no Kenjuu-t eredményeztek amely ugyancsak a skorpiókat célozta meg.
Az első izzadtságcseppek kezdtek is megjelenni a homlokomon a chakrahasználat miatt, valamint a fizikai állapotom sem volt még teljesen a csúcsán az előző történések miatt.
* A francba! Nem tudom a csata hány órán keresztül fog folyni, de ez így számomra versenyfutás lesz az idővel. Nem érdekes, megteszek tőlem minden telhetőt! Genin létemre ilyen nagy dögökkel harcolok, az elég komoly a szintemhez képest! *
A pillanatnyi kizökkenés után a tekintetem ismét az ellenfélre szegeztem és egy széles, szinte már őrült vigyorral vártam tetteim eredményét. Valamint hogy az óriási paraziták fel legyenek nyársalva, el legyenek pusztítva.
* Gyilkolásvágy lenne? Nem tudom, nem éreztem még ilyet. De remélem minél hamarabb megdöglenek! *

// Madara, Shori: Ébredő természet //
 
Az események hamar felgyorsultak, amint a skorpiót eltalálta a Gokakyuu-m. Bár nagyobb sérülést nem okozott neki, az mégis hatalmas fülsüketítő hangon, visítozott a fájdalomtól. Kedvem támadt volna befogni a fülem is, de azt nem tehetem, mivel akkor harcolni sem tudnék. Ahogy felhagy a nyivákolással újra nekiveselkedik a kapunak. És semmi mással nem törődve még erősebb csapásokkal próbálja betörni a kaput, hogy elégtételt vegyen. Úgy tűnik nagyon megorrolt rám. Mivel nem hatott rá a legerősebb katon technikám sem. Így nem maradt más választásom, mint egy a falra veszélyesebb terv kivitelezése. Elővettem a szükséges eszközöket, majd egymáshoz erősítettem őket. Amint elkészült a robbanójegyzetes senbon, már hajítottam is a fenevad felé. Ahogy megpillantotta bal ollójával próbálta, hárítani, amit az előbb a tűzgolyó is megsebzett. Amint pár centire van, a tű hegye, a szükséges kézjel megformálásával aktiválom a robbanó cetlit. A skorpiónak még sikerült is elütnie a fegyvert, de a robbanás túl hamar jött. Ezért védekezésre használt végtagja lerobbant. Továbbá a robbanás ereje még félre is lökte valamennyire a kaputól. De mivel nem sikerült végeznem vele, így újra roham alá vette a kaput.
* Vajon mennyit bír még? És én képes leszek legyőzni egy ilyen dögöt?
A dög állóképességének sikerült egy pillanatra megingatnia magamba vetett hitemben. De ahogy láttam, hogy már nem képes akkora erőt kifejteni, mint korábban sikerült helyrerázódnom. Ahogy ott állok fél lábbal a korláton kezemben a katanám-mal keresek egy támadható pontot a szörnyön. Amint megtalálom ezt a helyet, már el is rugaszkodok a falról, a skorpió hátára. A falon lévő őrök pedig csak annyit vesznek észre, hogy az egyik pillanatról a másikra a falról a skorpió hátára kerültem. Ahogy megérkezek rá, lábammal érkezésével egyszerre megpróbálom kardom beleszúrni. Sajnos a támadás sikertelen volt. A penge vége elcsúszott az erős páncélján. Mindössze egy alig a sötétben észre sem vehető karcolást ejtettem rajta. Második próbálkozásra pedig nem hagyott időt. Megmaradt ollóját meglendítette majd egy ütéssel próbált levetni magáról. Szerencsére, még idejében tudtam cselekedni és miközben, eltalált a kéz helyett kapott végtagjával én elrugaszkodok hátáról, hogy valamelyest csökkenteni tudjam az ütése erejét. Ami még így is a falig repít. A levegőben egy hátra szaltó közben jobb kezemet és a benne tartott katanát kitartom magam mellé. Majd ahogy guggoló helyzetben, megérkezek szabad kezemet a földre helyezve fékezem meg magam, hogy ne csússzak hátra és ne essek fel. Közben pedig egy furcsa nyugtalanító érzés lesz úrrá rajtam.
* Na, akkor ki fog nyerni? Az idő nekem dolgozik. Az a sérülés nem engedi túl sokáig élni. El fog vérezni. Még egy shiboni is belehalna, ha ilyen sérüléssel kéne, harcolnia. Ha nem is a harc közben, de utána biztosan, ha nem látják el a sebet. Azt pedig kétlem, hogy lenne köztök egy szanitéc aki, begyógyítja a sebét. Viszont az az előbbi furcsa érzés nagyon nyugtalanít. Valószínűleg Shoriékkal kapcsolatos. Mert hát Asaminak nem valószínű, hogy komoly baja eshetne a faluban. Mégis csak jobb lenne, gyorsan véget vetek ennek a harcnak. És megnézni mi van a másik oldalon.

Gyorsan felállok, majd várok. Várok, hogy az ellenfél nekem rontson. Közben pedig felkiáltok a falon lévőknek!
- Erősítsétek meg a kaput! Torlaszoljátok el valamivel, ha mégis én húznám a rövidebbet ne tudja egykönnyen betörni.
Majd amint megindul felém, hogy elkapjon én magam is futni kezdek. Eliszkolok előle, hogy ne a fal alatt keljen megküzdenem vele. Mert félek, hogy az összecsapás közben a falat is megrongálnám. Tudom jól, hogy követni fog, hisz fáj a foga a bosszúra. A súlyok nélkül tudom, hogy vagyok olyan gyors, hogy ne érjen utol. Az egyik ollója nélkül pedig nem is jó az egyensúly érzéke. Futás közben előhalászok egy újabb robbanójegyzetet az övtáskámból, majd hátranézek. Ha sikerült elég messzire, futnom a faltól és a skorpiótól, akkor megállok és a földre helyezem a robbanó cetlit. És amint újra közelebb ér a skorpió megfordulok és futni kezdek, úgy hogy a jegyzet kettőnk közt helyezkedjen el és elkeljen jönnie fölötte, ha engem akar. Amint a skorpió a robbanójegyzet fölé érkezik, aktiválom azt.

// Madara: Ébredő természet //
 
Ahogy földet érek csapása után, megnyugodva veszem észre, hogy védekező manőverem sikeres volt. A becsapódás előtti hátrarugaszkodásnak, köszönhetően le tudtam csökkenteni az ellenfél támadásának erejét. És még a katanám sem ált belém földet éréskor. Persze ez nem jelentette azt, hogy máris nyertem. A skorpió, ahogy látta csapása hiábavalóságát, megindult felém a földön. Mivel a fal biztonsága az elsődleges feladat jelenleg, így a sötétség felé futva próbálom elcsalni tőle. Ahogy elég messzire érek, egy előre elővett robbanó cetlit helyezek a talajra. Majd újra futásnak eredek, taktikai okokból, menekülést színlelve. Mint mindig most is győzött az emberi intelligencia. A skorpió nem törődve nekem jött, egyenesen a neki szánt csapdámon keresztül. Amint a cetli fölé ért aktiváltam. Az elszabaduló energia, pedig szétzúzta, hasánál a páncélját, és belső szerveinek is jórészét. A robbanásba a dög azonnal bele is halt. Jó magam is megnyugodtam, egy kicsit. Evégre sikerült felszabadítani a kaput az ostrom alól. De amint bajtársam fontvonala felé fordítom a tekintetem, ismét megkomolyodok a további két skorpió láttán.
* Akkor mégsem, csak három van. Végül is nem túl meglepő. Azután, hogy két olyan skorpió is feltűnt ami egy lótól is nagyobb. Holott csak egynek kellett volna lennie. Bár a dögök számának növekedése nem írja át a küldetést. Na, ideje alkotni valamit ott is!


- Átmegyek a másik frontra segíteni. Ha kellenék kiáltsatok értem!
Mondandóm, befejeztével lassú magabiztos léptekkel indulok el a két skorpió felé. Ennek persze nem csak a magamba vetett hitem kimutatása volt a célja. Hanem akárcsak pár perccel ezelőtt most is a katonákba próbálok bátorságot önteni. Végezetül pedig még időhúzásra is használom, hogy elő tudjak állni valamilyen stratégiával. És ne csak fejjel rohanjak a falnak.
*A kard, önmagában nem elég erős, hogy átvágja páncéljukat. Bár, az is lehet, hogy csak a rossz helyen támadtam. Meg kell próbálnom, még egyszer közelharcban megsebezni őket. Nem lenne jó, ha ideje előtt fogyna el a chakrám. Az este még hosszú, és már most több fenevad érkezett a harcmezőre, mint amennyiről beszámoltak nekünk. De hogyan kéne, megközelítenem őket? Gyorsak és elég jó a szemük ahhoz, hogy kiszórjanak a sötétben egy senbont is. Kár, hogy nem tudok olyan genjutsut, használni, mint az a Kagerougakurei shinobi akivel küzdöttünk. Bár, ha inteligenciát nézzük valószínűleg egy egyszerű Bunshin is elég lesz ahhoz, hogy megtévesszem őket.
A stratégia kiagyalása közben, lassan 10 méterre csökkent a köztünk lévő távolság. Először előkészítek három, senbonos robbanójegyzetet, biztosítéknak. Majd következőnek kézjelek formálásába kezdtek, majd az utolsó megformálása után négy bunshin jelent meg mellettem puffanó hangeffekt és füst keretében. Kettő a balomon, kettő pedig jobb oldalamon. A két baloldali, a messzebbi felé futott. Míg én és a klónjaim maradéka, a közelebbi felé kezdtünk futni. A klónok nagyjából 2 méterrel futottak előttem, hogy a skorpió őket vegye célba először. Amint megpillantja őket, már be is indul az önvédelmi mechanizmusa. Az első klónt, megüti az ollójával, ami egyből füsté is válik. A skorpió egy pillanatra, megakadt a támadásban a furcsa látvány miatt. De neki is luxust jelent, ha támadás közben sokáig gondolkozik, vagy legalább is próbálkozik vele. Így már csap is le a következőre. Az is úgy tűnik el ahogy megjelent. A támadása közben én gyorsítok a tempómon, majd kihasználva az a pár pillanatig tartó lefagyását, amit a klón eltűnése okoz a közelébe férkőzök. Majd súlypontomat, áthelyezve becsúszással zárom a rohamot. Ahogy pedig átcsúszok alatta a talajon, kardommal meglendítem és belevágom a hasába. Most sem sikerült, halálos sebet ejtenem, rajta, de már legalább sikerült átvágnom a páncélját. Még az arcomra is cseppent egy kevés a véréből. Ahogy, testének másik oldalán kiértem, már fordult is rám. Nem volt sok időm cselekedni, alig hogy két lábra tudtam állni, már futásnak is kellett erednem. Utam egyenesen a toronyhoz vezetett, ahol a balliszta is van. Ahogy a közelébe értem, lábamba koncentráltam a chakrámat, hogy meg tudjak maradni a függőleges terepen. Alig, hogy sikerült pár métert megtennem, a falon a skorpió ollójával egy erős ütést mér rá. Bár ez nem olyan erős, mint a kapunál próbálkozóé, de még így is megremegteti a falat. Ezt követően elrugaszkodok, és megkísérlek végrehajtani egy hátra szaltót. Ahogy 4 méter magasságában, háttal vagyok a skorpiónak veszek egy mély lélegzetet. Ezzel párhuzamosan pedig elkezdem megformálni a Patkány, Tigris, Kígyó, Kos, Majom kézjeleket. Kissé nehézkes feladat, a katanával a kezemben, de valahogy sikerül időre megformálnom mindet. A kézpecsétek, megformálása közben, a tüdőmbe összegyűjtött levegőt, pedig elkezdem elkeverni a chakrámmal. Ahogy ez megtörtént elkezdem a számhoz vezetni az elegyet, ahol még a tenektsu pontjaimmal elvégzem az utolsó átalakításokat. Majd, ahogy testem átfordul és meg tudom célozni az állatot, kifújom és meggyújtom az elemichakra levegő keveréket.
- Katon: Endan!
A tűzgolyó, a pár méter megtétele, után egyenesen a hátába csapódik be. Ahol egy fél percig perzseli is a bőrét, amitől a lény jajveszékelő hangokat kiadva, araszol vissza a sötétségbe. Miután földet érek a másik skorpió, indul meg felém. Ahogy észreveszem, előveszem az előkészített robbanójegyzettel ellátott senbont és egy simát is.  Majd utóbbit fejének hajítom, okulva az előző összecsapásból, amíg ollóját feje elé helyezze védekezésképp és elhajítottam a másikat is. Ahogy az első lepattant kemény bőréről, elvette a védelmet nyújtó végtagját. Ezzel pedig utat nyitott a második tűnek. A robbanócédulát pedig egyből aktiváltam is, amint a kellő távolságba ért. A robbanás szétroncsolta az állat fejét, véres húscafatok röpködtek szerteszét. Ezzel egy időben, pedig kialudtak a lángok a másik skorpión, és már alig lehetett látni testének vonalait a sötétben.
* Azt hiszem, ideiglenesen itt a csata vége. A megsebzett vad sokkal veszélyesebb. Főleg, hogy a sötétség még előnyt is ad neki.
Ismét, chakrát koncentráltam a talpamba, majd fölsétáltam, a biztonságot nyújtó falra.
- Én egyenlőre visszatérek, az őrhelyemre. Ha újra támadnak és szükség lesz a segítségemre, csak szóljatok.
Ennyivel le is tudtam, a déli torony őreivel az összeismerkedést és indultam is vissza a saját védelmi vonalamhoz. Közben pedig letöröltem arcomról az állat vérét. A visszaúton, különös látvány fogadott. Belül a kapu előtt, az emberek, a torlaszokat kezdik elpakolni.  Lábaim egyre gyorsabban kezdem kapkodni egymás után míg végül, már lassan futni nem kezdek és kérdőre vonnám az embereket. De megpillantok egy hátason magabiztosan, talpig páncélban ülő úriembert. Ekkor a futásnak eredő lábaim, lassítani kezdenek.
* Ki lehet ez, és miért veteti le a kapu extra védelmét?
Ahogy megpillantom szövet homlokvédőjét, és a bele hímzett folyó országa jelképet, valamint a plecsniket a mellkasán, úgy döntök nem avatkozok bele a dolgába. Helyette inkább, fönt maradtam a falon, és felültem a korlátra. Egyik lábamat föl is helyeztem, ideiglenes ülőkémre majd egyik kezemet térdemre helyeztem. Másik lábamat pedig csak lógattam alig 5 centire a padlótól úgy kémleltem tovább az éjszakai horizontot. Pár perc eltelte után Tenzou jön oda hozzám. Elmondja ki is az a férfi és hogy mi lesz a következő feladatunk. Majd indul, hogy ezen információkat megossza Shorival is. A várakozással teli órák lassan haladnak. De a sötétséget, a fény lassan száműzni kezdi a világ egy másik szegletébe. A pirkadat eljövetelével elhagyom őrhelyem, hogy utolsó előkészületet vegyek az indulás előtt. Felkerestem Sorat a helyi őrség parancsnokát, hogy még egy utolsó szívességet kérjek tőle.
- Szép reggelt Uram! Lenne egy kérésem. Ha van még pár hordó olajuk, amit elvihetnék magunkkal azt megköszönném. Ezek a skorpiók, nagy valószínűséggel, valami barlangban tanyázhatnak. Ha pedig oda begurítanánk pár hordót, talán csapdába tudnánk ejteni őket a tűzzel.
Ha a férfi rábólint, hogy elvigyek néhány hordót, akkor előveszek egy tekercset. Amibe bele tudom pecsételni a hordókat, hogy ne keljen cipelni őket.
Ha nem kapom, meg őket azzal sem lesz semmi gond. Nem fog letörni a dolog. Csak simán beállok a menetoszlopba osztagvezetőm és Sori mellé, mintha misem történt volna. És várom a következő utasításokat.
 
// Ha a harc a skorpiókkal így nem megfelelő, akkor szükség esetén átírom.  //

// Madara: Ébredő természet //
 
A déli szektor megsegítésére tett kísérletem jól kezdődött. Klónjaimnak hál sikerült kitapasztalnom az elsődleges célpont reakcióidejét. Így már könnyedén betudtam, csúszni alá. Katanámmal pedig megpróbáltam megsebezni. Kísérletem a páncél átvágására sikeres volt, csak sajnos a kardomat megszorult benne. Így kénytelen voltam benne hagyni. Miután a becsúszást sikerült épp bőrrel megúsznom, felpattantam a földről, majd onnan a falra. Kb két méter magasságában, jobb lábam nem mozdult, megrántottam kétszer, de hiába. Tekintetem egy pillanat erejéig a lábamra vezettem, ekkor láttam meg barátom Mizuame Nabarájának nyomait lábbelimen.
* Oh, ez a lehető legjobbkor jött! Sosem hittem volna, hogy egyszer Shori szirupja engem is csapdába fog ejteni.
Sokáig nem tudtam vele foglalkozni, mivel fontosabb a két skorpió fontosabb volt ennél. Meg szerencse, hogy merőlegesen voltam a falon, így annyira hátra dőltöttem a fejem amennyire bírtam. Így még láttam valamennyire a két állatot, még ha fejjel lefelé is.  Közben, a pár pillanattal ezelőtt kezdődő kattogás abbamaradt és hallatszik a tűzparancs. Majd egy több méter hosszú tömény vas nyíl süvít el orrom előtt pár méterrel egyenesen az általam megsebzett skorpióba. A lövedékre, hordók is voltak erősítve. Ezeket jól ismertem, hiszen én is ilyet használtam a kapunál. De már jött is egy tüzes nyíl, ami berobbantotta az olajat. Közben pedig, jobb lábam mintha csúszni kezdene.
* Na, végre nem vagyok megbéklyózva! Viszont ezt most már gyorsan be kellene fejezni.
Hátra szaltóval leugrok a falról, ahogy eredetileg is terveztem, majd két senbont dobtam a skorpió felé. Az első csak egy sima dobótű volt, a másik viszont már egy robbanó cetlivel is elvolt látva. Az állat az első tűt kivédve, nem látta a másodikat, így ahogy megnyitotta a védelmét már aktiváltam is a robbanójegyzetet. A detonáció ereje szétroncsolta, az állat fejét. Így a miénknek már nem kellett miatta fájnia. Gazdaságosság szempontjából, megkerestem a földön az elsőnek elhajított senbont, amit elterelésnek használtam és a torony aljába ütött el a védekező állat. Majd a katanámat is előkerestem a másik skorpió testének maradványai közül. Ezután visszatértem a déli torony falára, onnan pedig saját őrhelyemre indultam. A kapuhoz visszaérve, megpillantottam a rajtaütésre készülődő katonákat, és az egység parancsnokát. Mivel a veszély látszólag elmúlt, így minket pihenni küldtek, hogy pihenjünk, mielőtt ismét harcba kellene vonulnunk. Be is vezettek minket egy sátorba. Az elejében egy nagyobb asztal foglalt helyet körülötte székek. Helyet foglaltunk, majd hamarosan hozták is az ételt. Tábori koszthoz képest elég jó volt, nem a seregre főzött hatalmas mennyiségű ízetlen koszt. Ez inkább olyasmi volt, amit külön csak a magas rangú tisztek kapnak. Ezzel mutatták ki hálájukat az emberek. A kora hajnali étkezés után, a sátor végébe mentünk ahol elfoglaltunk egy-egy priccset. Lefeküdtem, majd alig, hogy kényelembe helyeztem magam már el is aludtam.
Néhány óra alvás után, Tenzou már fel is költ. Amint felkászálódok helyemről, már el is visz a tábor legkietlenebb zugába. Dicsérete után már, mondta is mi a valódi oka annak, hogy ide hívott ilyen kevés pihenő után.
* Nahát, ez a jutsu elég érdekes! Az már biztos, hogy nagy hasznát fogom venni, a későbbiekben. Elvégre ez nagyjából , mint a Hiuchi Yagura csak itt nem szükséges előre elkészíteni a gyúlékony anyagot. Itt instant tudom, létrehozni a lángokat a chakrám segítségével.
Gondolataimat, az szemeim előtt felcsapó engem körbevevő lángok terelik el, amiket vezetőnk alkotott demonstráció céljából. A bemutató után a férfi helyet adva nekem, odébb megy és úgy kíséri figyelemmel tanulásom.
* Vajon mennyivel lesz nehezebb, mint a Hiuchi Yagura? Azt hiszem egyenlőre annyi is elég lesz, ha egy vonalban halad a láng néhány métert. Amúgy sem sikerülne elsőre a dolog, az egy kész csoda lenne.
Lehunyom szeme és vizualizációval kezdek. Elképzelem magamban, ahogy a chakrám majd a lábamon át a földbe áramlik, ahol egyenes vonalban megindul előre. A folyamat a fejemben szépen végbement most már csak a kivitelezés volt hátra. Elkezdem előállítani és felhalmozni magamban a katon chakrám, amit elkezdek a lábamon át a talajba vezetni, majd azt tovább mozgatva egyenesen a talajon. Mikor már úgy vélem elég messzire haladt a chakra vonal begyújtom a kiengedett chakrámat. Szandálomtól pár centire fellobban egy körülbelül 15-20 centiméter magas láng, ami ahogy távolodik tőlem egyre kisebb lesz. Végül amint megtett egy fél métert már akkorára ment össze, hogy ki is aludt. Mivel gyakorlás a tudás atyja, így még négyszer megismétlem ezt a folyamatot, minden egyes alkalommal növelve a belefektetett chakrát. Az utolsó próbálkozásnál a kezdeti 15 centiméter körüli lángmagasság megmaradt a lángcsík végéig. Ami nagyjából 5 méterre volt tőlem.
* Itt az ideje nekikezdeni, megduplázni a vonalak számát! Vajon mennyire fog sikerülni, ha ketté külön irányba kell koncentrálnom a chakrámat?
Elkezdem ismét felhalmozni magamban a katon chakrát. Bár most az előző próbálkozás duplájára növeltem a mennyiséget. Kettéosztom őket fele-fele arányban és két lábamon keresztül a talajba vezetem őket, külön pontokba lábfejem él. Ahonnan aztán egyenes vonalban tovább mozgatok. Ahogy elindítom a talajon a chakrámat, már be is gyújtom azt, és figyelemmel kísérem a majdnem egybeérő párhuzamos lángcsíkokat.
*Azt hiszem most már elég lesz az egyenes vonalhúzgálásból, inkább jöjjön a kör megformázása! De, hogy is kéne hozzáfognom? Meg kell próbálnom a vonalakat valahogy egy idő után oldalra irányba indítani, amiből hamar átmegy egy köríves fordulóba. Ha ezt csak egy vonallal kellene megtenni talán még menne is. Kettővel már tényleg igazi kihívás lesz!
Ahogy az előbbiekben is úgy most is elkezdek chakrát halmozni magamban, amiket lábaimon keresztül a természetbe vezetek. A testemen kívülre irányított elemi chakrát nem állítom meg ennyinél, hanem tovább vezetem két egyenes vonalban. Majd ahogy a chakra haladt a talaj felszínén begyújtottam azt. Néhány méter után pedig, megpróbálom jobbra illetve balra elkanyarítva tovább mozgatni őket. A két lángcsík ennél a pontnál megállva jobbra-balra kezdett mozogni. Mindig abba az irányba, amelyikre éppen gondoltam. Ezt a próbálkozást kénytelen voltam sikertelennek elkönyvelni. A bukás nem tántorít el, megpróbálkozok vele még kétszer, de az eredmény egy kicsit sem változik.
* Mit kéne tennem, hogy a két tűz egymástól külön irányba mozogjanak? Talán, ha jobban odafigyelnék a chakra kontrollomra, akkor könnyebben bírnám irányítani őket. Segítene, ha jóval előre elképzelném, a vonalak útját? A chakra ”inteligens” a bunshin is tudja, mit kell csinálnia, ha már a létrehozása előtt végiggondolom, hogy mit kell csinálnia.  Végül is megér egy próbát. És reménykedek a legjobbakban.
 Akárcsak a tanulás elején most is lehunyom a szemem és elképzelem magam előtt, ahogy terjed a chakra. Megrajzolódik a fejemben az egész folyamat. Hány métert halad előre, mire elkanyarodnak majd még a további útjuk is, egészen addig, míg egy kört be nem zárva össze nem ér a két vonal. Az újabb vizualizáció után ismét jöhet a gyakorlat. Amihez mindenekelőtt tűz elemű chakrtá kezdek létrehozni és felhalmozni testemben. Az összegyűjtött chakrát kétfelé osztva kivezetem testemből a természetbe. Egészen pontosan a talajra, ahonnét továbbvezetem. Majd ahogy halad begyújtom, így a lábbelimtől pár centire begyulladó láng, már halad is végig a chakra vonalon. Majd eléri azt a pontot, ahol az irányváltoztatást tervezem.
* Most! * A lángcsíkok egy pillanatra megtorpannak, majd oldalra fordulva továbbhaladnak félkörívben.  Az egyik ilyen vonal egy méter után, megállt a másik pedig még, haladt egy kicsit. Sajnos nem figyeltem oda mindkét irányra egyenlően. Bár a kört még most sem sikerült bezárnom, de megkönnyebbültem, hogy a nehezén már túl vagyok. Innentől már inkább csak gyakorolnom kell, és be kell lőnöm a jutsuhoz szükséges chakra mennyiséget. Mivel már jól tudom, mit és hogyan kell tennem és mire kell odafigyelnem nem is agyalok azon, hogy mit rontottam el csak belevágok újra és újra. Míg végül elérkezek az ötödik próbálkozáshoz.
Elkezdem halmozni magamban a chakrát közben elképzelem magam előtt, ahogy terjed, majd a chakra és az mentén a láng. A tűz elemű chakrtát elkezdem lábaimon keresztül a talajba. Ami aztán egyenes vonalban halad előre további három métert. Majd a két vonal megváltoztatja pályáját és félkörívben haladnak tovább. A két külön haladó lángcsíkot nehéz volt úgy irányítani, hogy körülbelül párhuzamosan haladjanak. Végül aztán sikerült, körbeérniük még akkor is, ha nem volt túl gyors ez a folyamat. Majd a végén még több chakrát vezettem bele, amitől a körülbelül fél méteres lángok kettő-kettő és fél méteressé nőtték ki magukat. Majd nem sokkal azután, hogy abbahagytam a chakra áramoltatását a láng kezdett, egyre kissebbé válni, majd teljesen kialudt.
 
A Katon: Hibashiri jutsu elsajátítása után, pihenésképpen visszamentem a sátorba. Ahová Tenzou is velem tartott. Vissza már nem feküdtem az ágyba, ami a harc után rövid ideig fekhelyet nyújtott nekem. Csak az asztalhoz ültem le vezetőmmel. Ittam egy pohár vizet és beszélgetést kezdeményeztem.
- Ebben az osztagban akikhez csatlakozni fogunk lesznek más shinobik is rajtunk kívül. És ha igen melyik rejtekből?
Érdeklődök vezetőnknél, hogy egy kicsit én is képben legyek a dolgokról. Közben egy fiatal katona lépett be hozzánk a sátorba. Korban nagyjából egykorú lehetett velem és Shorival, aki még az igazak állmát alussza hátul.
- Öhh.. Shinobi uraim Lao tábornok hívatja önöket az osztagához! Mindjárt indulunk a skorpiók rejteke felé elégtételt venni elesett bajtársainkért.
Próbál komoly lenni, de arcán látni a kipirultságot, ami az a kínos szituáció hozott magával, hogy miként is kellene megszólítania engem egy korabeli srácot.
- Felkeltjük társunkat és már indulunk is!
Válaszolok, miközben felkelek ülőhelyemről. Majd Shoriért és a felszerelésemért elindulok, a sátor hátuljába. Barátom ébresztése után megvárom, amíg elkészül. Közben én magam is még felveszem a súlyokat. Mert, ha huzamosabb ideig nincsenek rajtam, akkor pucérnak érzem magam nélkülük. Amint mindketten készen álltunk csatlakoztunk is a csapathoz. Alig hogy beálltunk a sorba a megtépázott kapu kicsit nyikorogva ugyan, de kitárult előttünk. Mi pedig menetelésbe kezdünk.

// Madara: Ébredő természet //
 
A tűztől izzasztó, a chakra koncentrálástól pedig fárasztó tanulás után visszatértem a sátorba. Tenzou is velem tartott. Miközben élveztem a jól megérdemelt pihenést, beszélgetést kezdeményeztem vele. Aminek némi információgyűjtés volt a célja.  Sajnos csak egy kérdés elmondására és meghallgatására volt időm. Mivel időközben, egy férfi a helyi őrségből, továbbította Lao tábornok gyülekezőre hívó parancsát. Gyorsan megittam a kezemben tartott bögrében található víz maradékát, majd Shori ébresztésére indultam. Amint fölkelt, összekészültünk és beálltunk a csatába indulók sorai közé.
 
Nemsokkal az után, hogy beálltunk a sorba indultunk is. Mivel ezeknek a méretes skorpióknak a nyomai nem igazán összetéveszthetőek más élőlényével, ezért még nyomolvasóra sem volt szükségünk, hogy a jó irányba haladjunk. Menetoszlopunk élén természetesen a tábornok állt, a két ország ninja csapatának vezetőivel. Mögöttük pedig a szekerek, amiket a damiyou katonái vettek körbe. Felszerelésük a megszokott volt. Mi ninják pedig két hintó és azok kíséreteik közt szóródtunk szét. Lassan kezdtük elérni, a Szél országának határát. Ezt mi sem mutatta jobban, minthogy a táj egyre kietlenebbé kezdett válni. A kezdetben zsenge, zöld legelőnek való mezők, egyre kopárabbá kezdtek válni. A fű barnulni kezdett, majd végül már csak kisebb csomókban kezdett nőni, a sziklás talajon. Amikor erre a kietlen tájra értünk három domb magasodott ki elénk a nem is olyan messze a horizonton. A kártevők nyomai pedig egyenesen a középső domb felé vezettek. Ami a másik kettő fölé magasodott. A menetoszlop csak haladt tovább a tikkasztó úton. Hátizsákomból előkaptam, kulacsom majd kortyoltam a benne található nedűből. Bár nem alkoholt tartalmaz, mint Tenzou lopótökből készült flaskája. De így is nagyon jól esett. Végül az elől haladók, vagyis a stratégák megpillantották, a skorpiófészket. Egy hasadékot, ami a föld belseje felé haladt. Ekkor álltunk meg először. Igaz itt sem lazíthattunk túl sokat, mert egyből jött a parancs. Az emberek elkezdték kihúzni a hálókat, a kijelölt sziklák közé. Majd leemeltünk egy-egy olajoshordót a szekerekről. Az emberek két posztra lettek szétosztva. Akiknek van valamilyen tűzereje azok egyből a barlang bejáratához mentek. A Shori, a csapdaállítók közé lett beosztva. Ami nem is csoda, ha azt nézzük az előző összecsapásnál mennyit segített a sziruppal.  A támogatók a levett hordók tartalmával rajzolni kezdtek a talajon. Ahogy hátra tekintettem úgy tűnt nem véletlenszerűen, hanem előre meghatározott mintát követtek.
* Nahát, ez nagyjából olyan, mint az én csapdám múlt éjjelről. Remélem, nem fognak idő előtt lángra kapni, mint az általam rajzolt. Bár itt valószínűleg a hálók felé vezetik őket vele. Akkor a maradék hordóval kifüstöljük őket. Mint a vakondot, csak itt a vakond skorpió, a víz pedig tűz.
Amint, elértük a barlang száját lepakoltuk a hordók maradékát. Majd Lao tábornok az egyik hordóba szúrta katanáját. Majd lábával lendületet adva neki, elindította befelé a skorpiók felé.  Amint elindította az olajtartályt, a jelenlévő shinobik meglékeltek még kettőt és azokat is begurították. Ezután seregünk vezetője színpadias beszéde közben, egy égő fáklyát emelt a magasba, amivel később begyújtotta a hasadékba tartó olaj vonalat. A tűz gyorsan haladt, befelé és meggyújtotta a másik két csíkot is. Az olajoshordók erőteljes, robbanását még mi is érzékeltük. Nem beszélve az utána keletkezett pánikot a prédáinknál. Jajveszékelésük hangosabb volt, mint az éjjel és a hangok száma is sokkal több.
* Legalább kétszer annyian vannak! Nem lenne szerencsés, ha túl sokat engednénk ki közülük. Milyen jól jön most, hogy Tenzou megtanította a Katon: Hibashirit. Még akkor is, ha ezt a megérdemelt pihenőidőmben kellett elsajátítanom. Ha valamelyik nagyon közelre érnéne, így feltudom tartani.

A föld remegni kezdett lábunk alatt, a kis kavicsok pedig csak úgy pattogtak a földön. Dübörgő, menekülő léptek, hangja szűrődött ki a hasadék belsejéből. Ahogy megpillantottuk az első skorpiót már indítottuk is a tűzerőnket. Elkezdtem megformálni az általam választott Katon technikám kézjeleit. Közben vettem egy mély lélegzetet és a tüdőmben, összekevertem a chakrámmal. Majd elkezdtem a számba vezetni az elegyet. Mire odaért addigra a kézpecséteket is megformáltam, és a szám elé helyeztem a kezem két újam közt kis rést hagyva. Ajkaimat is szétnyitottam egy kicsit és kifújtam a chakra-levegő keveréket. Ami ahogy elhagyta a számat begyújtottam.
- Katon: Benijigumo!
A Dai Endan méretű lánggolyó repült, és ahogy távolodott úgy növesztett 8 lábat, valamint közeledett a talaj felé. Végül attól pár centire szelte a levegőt az állatok irányába. Mivel ez a technika szinte a földön halad, így nem kell attól félnem, hogy esetlen a lejtős talaj és az egyenetlen plafon miatt abba csapódna. Így nagyobb a találat. Ahogy lement az első sorozat, úgy ismételtem meg mindent és küldtem feléjük egy újabb tűzpókot. Ha nem sikerül minden, pókot elégetnünk a barlangban akkor amint 20 méterre érnek tőlük a Hibashirit használom és megpróbálom lefedni a teljes bejáratot.

// Madara: Ébredő természet //
 
Amint megindítottuk a támadásunkat, hamarosan jött a válaszroham. Én és a többi Folyó országi shinobik, akik a barlang szájában álltunk. Elkezdtük meggyűződésünk szerinti legerősebb és a terephez viszonyított legmegfelelőbb jutsuinkkal célba venni őket. Viszont még így sem tudtuk megállítani dühödt és sebzett soraikat. Noha némelyikük azért ottmaradt a járatban. És ha nem a támadásaink végeztek velük, akkor a hátulról futkorászó társaik taposták őket agyon. Hamar értek a közelünkbe. Túl hamar. Taktikámhoz híven más, a Katon: Benijigumotól eltérő kézjelek formálásába kezdtem. Ezen formák pedig a Katon: Hibashirihez tartoztak. A kézjelek megformálásának elején, chakrát halmozok magamban. Majd az utolsó kézjelekhez érve átvezetem a testemen a lábaimba, ahonnan aztán a földben vezetem tovább. Halad előre néhány métert előre, majd két irányba félkörívben kezd tovább haladni. Készülő csapdám felett továbbra is záporoznak a különböző technikák a többiektől. Majd amint körbeért a chakrám a talajon és összeértek a vonalak begyújtottam őket. Magas lángok csaptak fel hirtelen. Amikkel jóformán csak shinobi társaimat tudtam meglepni. A skorpiókat viszont még csak ideiglenes megálljra sem tudtam kényszeríteni vele. Nem törődtek, a tűzzel és a fájdalommal, ami az átkelés közben érheti őket. Ekkor egy erősebb széllökés halad el mellettem, ami az általam alkotott tűzketrec lángjait felerősítve a barlangban befelé kezdte tolni egy mindent felperzselő tűzfalként. Néhányan nagyobb sérülések mellett, vagy akik hátrébb voltak túlélték. De ezután rohamuk nemcsak, hogy megakadt. De még visszavonulásra is késztette őket.
Ekkor újra szerepet kaptak a hordók. A maradék kettőt ismét oldalukra fordították és beengedték az üregbe. Majd mikor felrobbantak, megrázták a talajt. És a járat egy részét beomlasztották. Hogy milyen távolságban sikerült bedőlteni a folyosó falait, azt kívülről nem lehetett meghatározni. Csak azt, hogy így a fenevadak már nem tudtak kijönni. A barlang elejében ünnepi kiáltások hangzottak fel. Amik a lejjebb lévőknek pozitív jel volt. Így ők örülhettek a rajtaütés sikerességének. Örömünk amilyen korán jött olyan korán ment is el. A lábunk alatti föld ismét remegni kezdett. Ami egyre erőteljesebbé is vált. Olyan erős volt, hogy el is vesztettem egyensúlyomat. Ha nem léptem volna jobb lábammal előrébb, akkor orra estem volna. A föld mögöttünk kitüremkedett. Mintha csak egy óriási vakond próbálna feljönni. Majd a feltúródott földkupac lezuhant. A méretes lyukhoz legközelebb álló két személy odament és lenézet. Ez lett a vesztük. Ahogy közelebb hajoltak egy hatalmas fekete olló nyúlt ki. Lépni nem volt időnk és az olló már záródott is. Vérük messzire fröcskölődött szét. Vörösre festve a talaj egy kis részét, az fekete óriási skorpió végtagot. A két férfi teste pedig két-két darabban zuhant a sötét mélységbe. Az óriási példány pedig kimászott az általa ásott gödörből. Egyből fejetlenség bontakozott ki a mi sorainkban is a menekülést illetően. Akik a barlang bejáratánál maradtak azok, befelé futottak menedéket remélve. Én az üreg szélén voltam, de nem akartam kelepcébe rohanni. Így én oldalra vettem az irányt. Milyen szerencsésen is tetem. Az skorpió először a járatba menekülőket próbálta, elkapna. Hatalmas méretével ez azonban nem sikerült neki. Így új prédák keresésére adta fejét.
* El kell csalnunk a lyuktól. És be kell omlasztani. Ha maradtak még kisebb túlélő skorpiók, akkor azok ott feljöhetnek. Az állat nagy mérete mellé valószínűleg nagy súly is társul, így nem lehet túl gyors. Jó esetben csak menni bír. Erre lehet alapozni és valahol csapdát állítani neki. Erre viszont szükségem lenne egy magas szintű doton használóra. Aztán a takigakurei shinobi és Tenzou fuuton elemével kombinálva az én és esetleg más katon használó tüzével talán sikerülne megsebeznünk. Viszont Shori szirupja sem lenne rossz bár itt most nem a leragasztáshoz. Hanem inkább az elvakításhoz. Esetleg az ollók összetapasztásához.
Amint kiötlöttem ezt a tervemet, nem haboztam megosztani a többiekkel. Bízva abban, hogy hajlandóak megfogadni, amit majd mondani szeretnék. Mert nem lehetetlen, hogy csak azért nem hajlandóak együttműködni velem mert másik faluból való vagyok. 
- Valaki vagy valakik csalják el a lyuktól a dögöt és foglalják le! Van egy tervem, de idő kell hozzá! Közben, ha sikerül elcsalni onnan, akkor a lyukba dobjátok be a fáklyát és robbanó cetlivel aknázzátok körbe! Hogyha újabb kis skorpiók jönnének ki a nagy által kreált járatból, még időben be tudjuk temetni.
Ha a skorpió nem rám figyel, akkor odamegyek Lao tábornokhoz és a két segítőjéhez. Akik a két jelenlévő ország shinobiainak vezetői. Azért hogy elmondjam a tervemet. Sietve szedem lábaimat, hogy minél előbb elérjek a három férfihez. Hiszen tudom, hogy míg én viszonylag biztonságos távolba megyek addig mások továbbra is szembenéznek a veszéllyel.
- Lao tábornok! Lao tábornok! Van egy tervem, kérem hallgassanak meg! - Kiabálok már messziről a vezetőség irányába. Majd ahogy odaérek, ha meghallgatnak felvázolom ötletemet. - Van a soraink közt doton használó, aki képes lenne egy akkora lyukat létrehozni, ami nagyjából ellepi a skorpiót, vagy négy akkora falat emelni köré? Mert, akkor talán erős szél és tűz jutsukat kombinálva le lehetne győzni. De akár víz és villám kombinációval is lehet próbálkozni, ha az jobban hangzik. Shorit pedig ott tartva biztosítéknak a Mizuame Nabarájával, ha az kell meg lehetne vakítani a skorpiót vagy összeragasztani az ollóit, hogy több embert ne tudjon úgy kettévágni.

// Madara: Ébredő természet //

Miközben én Lao tábornokhoz próbálok eljutni és megosztani vele tervemet. Addig a hátam mögött a skorpió harcostársaimat sorra iktatja ki. Néhány erősebb fuvallatot érzek hátulról és kétségbeesett, fájdalmas kiáltásokat hallok. Fejem hátrakapom, hogy megnézzem mi van. Bár valamelyest sejtem miféle egyoldalú harc dúl mögöttem. A lény pont abban a pillanatban, amikor hátratekintek, az egyik katonát üti a magasba, ollójával vad forgása közben. Az ütéstől a férfi még nem halt meg. Ám amint földet ért már nem maradt esélye a túlélésre. Amint elértem a vezetőséghez már meg is osztottam velük ötletemet. Szerencsére a tábornok gondolkodásmódja hasonló volt az enyémhez. Így mindenféle győzködés vagy agyalás nélkül rábólintott az ötletemre. Rögvest magához is hívatta azokat a személyeket, akiket érint a tervem. A résztvevők beavatása után, az események ismét felgyorsultak. Az őrjöngő óriást sietve körbeállta három tanigakurei doton használó shinobi. Majd szinkronban elkezdték ugyanazokat a kézpecséteket megformálni. Eközben a három ninja közt a föld elkezdett remegni. Majd egy része elkezdett a talajszint alá süllyedni, a rajtalévő óriásskorpióval együtt. Megpróbált még a készülő lyuk oldala felé sietni, hogy kimászhasson, amíg tud. De nagy teste miatt nem tudott elég gyorsan mozogni. Az összehangolt jutsu gyorsan süllyesztette el ahhoz, hogy még farkával se tudja elérni a fönt lévő embereket. Bár egyik csapása még elég közel volt ahhoz, hogy az egyik shinobit egy pillanatra megrémissze és megakassza a koncentrációban. Mivel a lény támadásával leomlasztotta a peremet a lába előtt. De amilyen gyorsan jött a rémület olyan sietve is távozott. Így nem állt meg a skorpiósüllyesztés.  Még néhány méterrel lejjebb süllyesztették, aztán jött a váltás. Vagyis én és újabb két tanigakurei, bár ezek most fuuton használók voltak. Felálltunk a verem peremére, majd mi is kézpecsétek formálásába kezdtünk. Tarsolyomban lévő legerősebb, legnagyobb és legpusztítóbb katon jutsut választottam a feladatra. A kézjelek megformálása közben vettem egy nagy levegőt, majd miután a tüdőmbe került összekevertem a chakrámmal. Ezután már indult is vissza. Amint a keveréket kifújom a számon a át az elé emelt jobb kezem mutató és hüvelykujjam által formált lyukon begyújtom. És szép lassan az előre haladó lángtömeg, egy elefánt méretű tűzgömbbé kezd formálódni.
- Katon: Goukakyuu no Jutsu
Hallatszik tőlem miközben a perzselő lángtömeg, halad a skorpió felé. Majd hirtelen két oldalról hatalmas széllökés kapja el a technikámat. Amitől az többszörösére nőve talál be az ellenfélbe. Majd mielőtt még a lángok kialudtak volna az olajos hordók maradékát, amit odagörgettek, nagy erővel löknek a civil katonák. Amik amint elérik a lángokat, nagy erejű robbanással erősítik a tüze. Néhol a robbanás következtében a lángok, olyan magasra felcsaptak, hogy majdnem kiért a láng a gödörből.  Hirtelen mindenki homlokáról izzadtság cseppek kezdtek végigcsurogni az arcokon. Egyrészt attól, hogy vajon sikerült-e végre végeznünk ezzel az ellenféllel is. Másrészt pedig azért mert a felerősített katon technikám magas hőmérséklete a levegőt is felmelegítette a környéken. Idegőrlő perceket vártunk, amíg a lángok eltűntek. Eleinte lassan húzódtak vissza a lángnyelvek. Ám amikor már csak a verem feléig értek hirtelen eltűntek akárcsak a skorpió. Ezzel ellenben egy újabb méretes lyuk tátongott a gödörben.
- Menekülő járat! Vajon most hol fog felbukkanni. Vajon elég hatásos volt a támadásunk?
Kérdéseimre úgy tűnik hamarabb kapok választ mint gondoltam. A föld ismét remegni kezdett és egy ponton a föld meghasadt. Abból pedig újabb repedések kezdtek gyorsan szétterjedni a talajon, de még ennél is gyorsabban szakadt be egy újabb lyukat kreálva. Először egy olló nyúlt ki belőle, amit követett a lény teljes teste. A támadásunk láthatóan hatásos volt, mivel másik ollója már csak egy a testéhez rögzült csonk, amit csak vonszol magával. Majd ahogy tombolni kezd jobban kivehető, a hátán lévő páncél állapota is. Ami csak egy fokkal, ha jobb, mint a sérült ollója. A lény csak rövid időre bocsátkozik velünk harcba. Hamar futni kezd a biztonságos zónának, hitt sziklák felé. Ahol a mi második hadrendünk állomásozik.
* Ez most menekülni próbál vagy tudja, hogy lent is állomásoznak katonáink és őket vette célba? Ami még fontosabb vajon fel vannak-e készülve egy ilyen kaliberű ellenfélre is?
Nem is agyalok sokáig a második front erejéről inkább futni kezdek, hogy mielőbb segíteni tudjak majd nekik. Alig hogy az állat leért újabb robbanás rázza meg a lábunk alatti talajt. Futás közben majdnem le is estem olyan váratlanul ért. Csak azt láttam, hogy a robbanás az első lábaknál történt. Tudtam jól ez mit jelent. Robbanó cetlis csapda. A skorpió a lábára mért robbanásoktól, a földre zuhant. Testének súlya, ahogy a földre érkezett ismét megrázta a földet. Bár nem annyira, mint a robbanások. A katonák már kezdték is a cölöpöket verni a földbe a bestia körül és köteleket átdobálni, a testén. Így sikerült rögzíteniük a talajhoz. Ettől megnyugodtam és lassítani kezdtem a tempón. Érkezésem után nem sokkal a tábornok is leért, Tenzouval és a másik ninja parancsnokkal. Vezetőnk volt az első, aki közelebb, mert lépni az állathoz. Megvizsgálta és abban a helyzetben elkeserítő hírrel szolgált nekünk. Az állat életben maradt. Sőt még meg is szólalt, ami igencsak meglepett engem. Szavai hallatán szemeim csodálkozva kikerekedtek és majdnem a szám is tátva maradt.  Újabb információkat szereztünk. Igen fontos információkat.
* Szóval egy menekülő utat akart csinálni a társainak. Még ninjukhoz mérve is bátor tett, ekkora túlerővel szembe szállni és a biztos halálba sietni.
Az óriásskorpió kérését ugyan végighallgatta a tábornok. De még időt sem szánt magának arra, hogy átgondolja. Inkább egyből kiadta a parancsot a támadásra.
* Ezt most komolyan gondolja? Még csak bele sem gondolt abba mivel járhat, ha kiirt egy egész ninjuu fajt.  Bár az sem sokkal jobb dolog, amit eredetileg akartunk csinálni. Egy egész skorpióhad lemészárlásával. De azért ez mégiscsak egy értelmes faj. És ha harc nélkül akarnak elvonulni miért is kéne a harcot választani helyette?
- Uram, biztos abban, hogy kiakar irtani egy egész ninjuu fajt? Talán azt akarja, hogy a történelem úgy emlékezzen önre, mint aki végrehajtatta az első ninjuu mészárlást? Láthatja, hogy ezek értelmes lények és inkább elvonulnának az országból. Mintsem, hogy egy újabb összecsapásba keveredjenek velünk. Ráadásul Délre akarnak vonulni a Szél országába, ahonnan az elmondások szerint jöttek. Talán ők már érzik, hogy a háborúnak hamarosan vége lesz. És inkább visszatérnének igazi otthonukba, ahonnan amúgy is a dúló harcok miatt kényszerültek továbbállni. Valamint az embereknek is jobb lenne, ha nem kellene harcolniuk. A mai napra már elég vér folyt mind a két oldalon. Ön nem így gondolja?
Talán megütöm még a bokámat a szavaim miatt. De azt mégsem nézhetem szó nélkül, hogy egy harcolni nem akaró, vagy talán már nem is bíró ellenfeleket gyilkoljunk le.