Yotsuki Kagerou

Mesélő: Sai

A Villám Országa :: Kumogakure - A Felhők Közt Rejtőző Falu :: Yotsuki klán birtoka 1. 2.

Egy teljes nap telt el, hogy Kagerou sikeres vizsgát tett az akadémián és éppen megérdemelt kisebb szünetét töltötte otthon, hogy kipihenhesse kissé az akadémia vizsgára való feszült tempójú készülést és állandó tanulást, de hát ahogy ez történni szokott, nem éppen úgy alakultak a dolgok ahogyan az lenni szokott. A fiatal genin fiú nem bírt nyugton maradni és ennek nem az volt az oka, hogy nem bírt a seggén ülni, oh nem, hanem éppen egy apró kis meglepetés, egy meglepetéscsokor, melyet Hitonomi, az édesanyja talált ki neki a sikeres vizsga örömére. Szegény Kagerou egész éjjel azon törte a fejét, hogy mi lehet ez az ajándék és nem jött rá. Egészen éjfélig forgolódott, míg elnyomta az lom, de a bajok csak reggel kezdődtek. Azon egyszerű kis terve, hogy korán kell és rájöjjön az ajándékra nem jött be, révén, hogy elaludt. Hát igen a megszokás hatalmas, ahogyan az ember kinyomja félálomban a vekkert. De minimum kialudta magát. És a reggel kezdetét vette.
Tojásos rántotta reggelinek! Nem baj, kissé unott reggeli, de serkenti az agysejteket azt hiszem! Na de a válasz, válasz hogy mi is az ajándék, nos arra nem jött válasz, hanem csak egy kérés, sőt mondatni parancs. Irány a kert és hozz egy csomag fogpiszkálót! Nem is kellett több és csakhamar a verőfényes kertben álldogált a nagy családnak nevezheti páros. És fény derült az ajándékra. Hitonomi ugyan nem Kagerou legújabb szerzeményére volt kíváncsi, melyet hát végighallgatni nem éppen közönségbarát, de ennél jobbat talált ki az anyuka. Jutsu tanulás, hogy az anyuka nehogy izguljon a kis lurkóért. Érdekes ajándék és még hasznos is. Bár Kagerou éppen jobban örült volna az első elképzelésnek, de ha így alakult, nos akkor már beleadott mindent.

Youji // Fogpiszkáló! Ez volt az első technika melyet a fiatal genin elsajátított, de nyugalom nem öt perc alatt. Elégé jól megizzadt szegény! Bár elsőre milyen könnyűnek tűnt, hiszen egyáltalán nem gondolta azt, hogy fegyverként fogja használni a szájában örökké megtalálható fogpiszkálót! Bár azért mondjuk el, arra sem számított, hogy ez lesz a technika lényege. Ő azt hitte, hogy ezzel a technikával a költői kepeségeit fogja fejleszteni, hiszen mind régen látta, egy költőnek muszáj valamit rágcsálnia hogy ihletett nyerjen. Éppen ezért rágcsált ő mindig fogpiszkát. Na de a költői vénája nem javult, minimum a ninjutsu területén lett jobb. na de vissza a technikához. A fadarabba vezetni a chakrát és pontosan célozni! Ez volt a technika lényege, de könnyebb így olvasni, mind létrehozni, ezt ugye tudjátok! Összpontosítani a chakrát és csak szájjal úgy kiköpni a fogpiszkálót, hogy az a megfelelő pályát leírva eltalálja a célpontot és a chakra miatt meg is szebbesíti! Na ezt gyakorolnia kellett egy kicsit. Jó órákat vett el az életéből, mire ötször egymás után eltalálta a célpontját, azt a kis fadarabot, mely az oldalhelységnek volt döntve, de igazából semmi célja nem volt. De a kis genin annyira belejött, hogy a végére olyan pontosan célzott, hogy az előtti kiköpött fogpiszkát képes volt újra eltalálni és azért az nem könnyű!

Na de csak sikerült neki és csak hamar rátértek az ajándékcsomag második felvonására. És az nem volt már ilyen kellemes. Odakötözve egy fához! Nos elég kényelmetlen helyzet, de cserébe megtanulta hogyan is kötözze ki magát a csomóból. Ez volt a Nawanuke no Jutsu // Szabaduló technika! Na de rájönni a lényegére, még útmutatás mellett is nehéz volt. azt már tudta, hogy a csomóba kell irányítani a chakrát, na de azt nem, hogy ez nem elég. És erre a végtagjai fáztak rá. Odaszorította magát a fatörzshöz! Na de gyakorlás kérdése volt csak az egész. Nem csak chakrairányítás kérdése volt az egész, nem volt elég csak a csomóba irányítani, hanem még el is kellett képzelnie! Úgy ám, és a csomók lehulltak!

Jött a csomagutolsó tagja. Kagerou már tudta, hogyan tud szabadulni a csomókból,m nos azután megtanulta, hogyan szabadulhat a genjutsuk fogságából. Nos ez szörnyűbb volt mind az eddigiek, de ezúttal nem csak testileg, hanem lelkileg is. Szükség volt a Genjutsu Kai // Feloldás-ra! De milyen csodás látvány volt először. Hulló falevelek a szélben! És ez a csoda annyira elbódítja azt embert, hogy megfeledkezik magáról. Da amint észbe kap már nem minden az, aminek látszik! Nem volt valós, de mégis megrémítette a fiút, anyja halála, és a legrosszabb rémálma! A feldühödött klán akik az ő halálát kívánják. Kagerou tudta, hogy csak genjutsu, de akkor is nem tudott elégé koncentrálni! Elrontotta z első próbálkozást, hogy megálítsa a chakrafolyamát egy pillanatra és a genjustu egyre kegyetlenebb dolgokat mutatott. Félig halott Hitonomi is ellene fordult és megakarta őt ölni. Ez volt az a pillanat, hogy elszánta magát! Tudta, hogy ez sohasem fordulhat elő és ezúttal már sikerrel járt és nem a katana sújtott le rá, hanem Hitonomi meleg keze, ahogyan megdicsérte őt. És volt még egy ajándék, mely azért elvárható volt tőle, a jutsutanulás után a már elfáradt Kagerou-nak összedobott egy finom kis ebédet! Nos nos ezért megérte a fáradalom, a kedvence sült a konyhában, ahogyan ő lejegyzetelehette azokat a rímeket, melyeket észben tudott tartani.

Mesélő: Sai
Résztvevők Senri "Hatsukoi" Moanna // Nireiko Kai

A Villám Országa :: Ninja Akadémia :: Udvar 3. 4. 5. 6.

Eltelt egy újabb nap! És Kagerou tükön ülve várta, hogy az akadémia mit is titkól! Még egy nap volt hátra a napgy napig, hogy megtudja, hogy az akadémia hogyan tervezi afrissen lerakott Akadémia vizsga után, a fiatalok genin életétt. És bizony a eme genin nem volt kéeps várni. A regeli útán bevetve magát az élet sürüjébe belopozott a legnagyobb titokban az akadémiára és megpróbálta a lehetetlen-t. Megtudni, mi lesz másnap! De az események nem úgy alakultak, ahogyan azt ő várta.
Ott az a hely, rémálmaim háza, lábamat is csak egyszer raktam rája, ott az ajtó, rajta a tábla, nem ás az a hely, mind tanárok szóbája! Ezt gondolta arról a helyről, ahova éppen beakart lopni. A tanári szoba az kadémián. Azonban egy ember az utját álta. Az utolsó pillantban. Az ajtó tapasztott fül, majdnem időben figyelmeztette a kis genin palántát, de csak majndem. Ahogyan Kagerou halgatozott, az ajtó kinyilt és a fiúnak mázlija volt. Seiji sensei kapta lessen. ÉS hát a "...hát te mit keresel itt? " kérdésre valamit vakároszott ugyan a fiú, de nagyon átlátszó volt, bár láthatólag bejött. Beadta atanárnak, hogy éppen őt kerste, mert hát, valljuk be, ez a chuunin volt a legjobb fej az akadémián. Így a kis tanulás a shuriken jutsuk és a taijutsu terén, na meg egy ismerős női hang kisértett látványa, meghozta Seiji sensei kedvét is a tanúláshoz. Csakhamar teremtek az akadémia egyik legeldugottabb részén, melyet eme genin fiú, nmagyon jól ismert. Eldugott hely és soha senki sem kerste itt, mikor nem volt órán. Messze volt mindentől, és éppen ezért a tehetség nyugodtan gyakorolhatott itt. Jelen pillanatban technika tanulást. A Kage Shuriken no Jutsu !
A technika szóbeli ismertetése útán pedig a gyakolrati elméleten volt a sor. Néhány próbálkozás útán, azonban megjelnet vaaki, valaki, aki olyan csendben volt, hogy egészen addig, míg Kagero lenem fejezte egy Fumma shurikennek, na persze csak véletlenül, hiszen kicsúzsót a kezévől a fegyver és elszálva teljesne más írányba, éppen Moanna feje felett áltt meg. Azonban Kagerou-val ellentétben, ő nem ilyedt meg. Ahogyan pedig odasiette és rémült arckifejezéssel kérdezte a lánytól, hogy "Minden rendben?" Nos onnét, megindult valami. De a fiúval ellentétben a lány nem ismerte meg elöször Kagerout. De ahogyan lassan beugrottak neki a halvány emléke, úgy nyügözte le a fiú, az a bájos, angyali arca. És nem kenderfalazott, nem süketelet mellé, nem is várva meg a lány reakcióját, nem is érdkeleve annak ötlette, válassza, egyszerüen kinyilvánította, hogy pillanattól, Moanna lesz, Kagerou múzsája. És ennek alkalmából, született meg a legendás Szitakötő első igazi, művszi alkotása.

Hófehér sziklák a hegy oldalán,
Nem láttam szebbet még - soha talán!
A felhőbe burkolt erdőben én
elvesznék - hidd el! - ez ősz idején.
Tejszínű álom és égszívű táj;
hű múzsám már epedve vár...

ÉS a lány válaszolt neki:



Epedve vár a múzsa téged
Nem is érzi a messzeséget
Szerelemtől meleg szíve -
Fanyar mosoly büszke híve -
Fehér álom, szinte még szűz
Hideg ajkán...

De az utolsó sort, Kagerou-nak klett befejeznie. "… rímeket fűz! "!

ÉS attól a pillanattól, Kagerou teljesen letaglozta a lányt. Megértette vele, hogy mi az igazi művészet lényegge, hogy a művésztnek szivbők kell jönnie és aki csinálja élvezze azt amit csinál. Kedve legyen hozzá, és adja át teljesen magát az érzésnek és azt, hogy a bátorság, maga is erő. És hát a kunoichi, éppen ebből nem volt vaalmi jó. Ő ugyanis a genin pajtással, ellentétben, csendes és visszahuzodó volt, éppen a Kagerou ellentéte. De a gyakorlás nem várhatott. És az eddig hátrébe szoruló Sieji sensei technikája is előkerült. Néhány perc leforgás alatt pedig végzett is. Bár újra megszakították a gyakorlást.
Kagerou régi pajtása, Nireiko Kai is megjelent, bár addig hátrébe szórította őt a fiú, míg nem végzetta technikával. Na jó, egy pacsi azétr belefért a köszönés melett. De több nem. De a technika útán jött a keménykedés, de két fiútól mit várjunk. Megbeszélték az elöző nap fáradalmait és egy ki fa alatt megpihenve eszmecserét váltottal a holnapi napról.

Elérlek...?
Őrjítő, tipródó, tétova dallamok,
számomra fogságban miért kell tartanod?
Közel s messze minden,
értem, tudom, féltem.
Nem teszem. Elveszem... nem teszem.
Keservben szenvtelen, elvtelen,
nem veszem, megteszem.
Elvetem.
Nemtelen, nem tele (á) n... talán,
nem te lennél, nem nem nem...

De az unalom elurolkdotot rajtuk éls ezen az alábbi kagerou vers sem segített. Ideje volt elkezdeni, a megbeszélt edzés-t. De nem Seiji sensei-el, hiszen ő éppen Moanna-val foglalkozott. Hanem Kai-al. Egymás ellen. És Moanna verse egy pillantra félbeszakította a párviadalt. Nem váratott sokat magára a harc. Szembenéztek egymással és hamarosan el is kezdték.

Mesélő: Sai

Öt Nagy Shinobi Nemzet :: A Villám Országa :: Kumogakure no Sato :: Kiképzőterepek 1. 2. 3.

A fiatal Yotsuki barátságos harcát Kai-al a drága chuunin tanító megakadályozta. Állítólag azért, mert fontosabb dolgokhoz kellene Kagerou-nka tartalékolnia az erejét, mind a harc. És hát pillanatokkal később kiderült, hogy Kai is annyira belemelegedett ebbe a harci mizériába, hogy el is felejtette, hogy neki jelen pillanatban teljesen máshol kéne lennie. De sebaj, így hát Kagerou tudott tanulni, pontosabban megtanulni azt, amiért idejött, amiért megkérte oktatóját, hogy tanítsa. A Dinamikus akció-n volt a sor, hogy elsajátítsa. De ez a technika, mondhatni majdnemhogy kifogott rajta.
Nagyon örült, hogy végre egy olyan technikát tanulhat, mellyel kitűnhet a többiek közül. Bár annyira belelovalta magát abba, hogy a nagy kitünésbe, hogy nem is figyelt a lényegre, ezért hát mondjuk ki, saját magát szívatta meg az első percekben. Hiszen a technika megtanulása három részre volt bontva. Az első a gyorsaság, a második az erő, a harmadik a pontosság. És az első a gyorsaság volt.
A feladatta pedig az volt, hogy speciális sulyok kíséretében próbálja meg elkapni a kis játék állatott, melyet a súlyok taszítottak. Mind egy macska, úgy eredet a kis műállat nyomába. És ahogyan elérte azt a határt melyen az álatt már a taszításnak hála megmozdul, az is megelevenedett. Tartva azt a jó néhány lépésnyi távolságot, úgy üldözte végig Kagerou a kiképzőterepen, ahogyan szinte szabályos köröket leírva, futották a köröket. De nem került hozzá közelebb. Sőt egyre jobban lemaradt, mígnem a kis állat néha megállt pillanatokra, majd újraindult. Kagerou pedig egyre fáradtabb lett. Mígnem használni kezdte a kis eszét is, és rádöbbent, hogy a macska is gyorsan csap le az áldozatára, hogy az ne tudjon menekülni. A shunsin no jutsu esetén tanult elmélettel, pontosan szemmel tartva a kis célpontot próbálkozott újra és újra, egyre nagyobb sikerrel. Nem volt más dolga mint hogy elkapja úgy az állatot, hogy gyorsan mellette teremjen ezzel pedig átlépni azon határt, melyen az állatot már nem taszítja hanem vonza. De túlbecsülte a képességeit. Gyorsabb lett a felhasznált chakra segítségével, de nem annyira, hogy sikerrel járjon. De mégis sokkalta közelebbinek tartotta a közöttük lévő távolságot és az is volt. Az idő pedig úgy pergett, mind ahogyan fogyott Kagerou állóképessége és a chakrája is. Hiszen minden egyes próbálkozás után megkellet állnia és előröl kezdeni mindent. Bizony alig észrevhető volt a javulás, de a próbálkozások sikeresek voltak, hiszen minden egyes próbálkozás alig látható millimétereket jelentett. És jó fél órája küszködött már, ahogyan teljesen kimerült. Remegett a lábba, de az akarata megingathatatlan volt és magabiztosan nézett előre, ahogyan a remegés abbamaradt és a lehető legutolsó erőforrásait bevetve, egy utolsó próbálkozásba adta minden erejét. Eltűnt! Ahogyan a kis gömböc mellett termett és hatalmas porfelhőt kavarva zuhant a földre és bukfencezett jó néhányat a porban. Ahogyan pedig a por eloszlott, háttal a földön feküdve, magasba emelte a kis állatkát és arcára a mosoly és fáradság ült ki. Sikerrel járt. De jöhetett a második rész, az erő.
A feladatta pedig csak az volt, hogy fél óráig, így holt fáradtan püföljön egy farönköt, pontosabban egy rajta elhelyezett kis papír kört. De Ő ennél többet csinált. A sulyókat magán hagyva próbálta a feladatott. Először amolyan bemelegítésként, öt percig ütötte egyfolytában az oszlopot, és bár mondhatnánk, hogy ez nem olyan nehéz, ne feledjünk el néhány dolgot. Kagerou öklét nem védte semmi, ezért már az első perc után, kicsordult a vér az öklén, és minden egyes ütéssel, saját magának okozott csak fájdalmat. De ha ez nem lenne lég, minden egyes ütést, ugyanoda kelet bevinnie, ami a sulyok miatt, már két perc után fárasztó volt, fölég, hogy két ütés között nem hagyott szünetet, egyfolytában pofozta a törzset, ahogyan a lábgyakorlat is megvolt közben, és a sulyok és fáradtság egyre jobban kijött rajta ezáltal, és lassan a kezeit egyre lejeb kerültek, mígnem az utolsó ütése már kicsúszott a körön kívülre. Megállt egy pillanatra, ahogyan egy egyenes rúgást vitt be a célpontba, pontosan eltalálva a közepét és innen máshogyan alakult az edzés. Az ez utáni percekben főleg a lábát, ezen belül, főleg a talpal és a sípcsonttal használt rúgásokat gyakorolta be, ahogyan a hosszú percek ezen gyakorlat közben, még jobban kivették belőle az állóképességet. Hiszen magas rúgások még jobban megterhelik a testet és ezáltal jobban fárad is. De azért ne becsüljük alá Kagerout, hiszen csak egyszer állt meg hosszabb időre, méghozzá, éppen félidőkor. Tizenöt perce gyakorlatozott, ahogyan ekkor abbahagyta ezen gyakorlási formát, hiszen úgy gondolta, ideje átérni a lényegesebb részre. Egy korty vizet ivott csak, ahogyan visszasétált a törzshöz és bizony már nagyon is érezte, hogy a kezei,a lábai, már remegnek. Túlerőltette őket! De ez legyen a legkevesebb gondja. Elhatározta, hogy megtanulja a technikát és ezzel még a testét is fejleszteni tudja, akkor semmi sem állhat az útjába. Az eddiginél is nagyobb erőket összpontosított, de most már nem egyszerűen csak ütötte megállás nélkül a fadarabot és a rajta lévő papírt, hanem megpróbálta keresztezni a két technikát. Jó fél méternyi-re eltávolodott a fától és az első néhány próbálkozáskor csak nekifutásként egy-két ütést vagy vagy éppen rúgást beadni pontosan, majd amikor látta, hogy megy ez ha akarja, megpróbálkozott az utolsó öt percben azzal, ami lényegében a technika volt. A gyors helyzetváltoztatás és egy pontos ütés, a láb és a kéz sulyokkal méghozzá! Hát nem is várhatott többet a sensei a fiútól. Az első próbálkozás tragédia volt. Túl közel került a rönkhöz és az ütés mellément, ahogyan majdnem tovább lendült és lefejelte a rönkött. Még szerencse, hogy az embernek két keze van és sikeresen megtudta magát tartani. De az utána lévő próbálkozások egyre jobbak voltak, hiszen csak eltalálta a papírt, vagy a fát, de a legtöbb siker akkor volt, mikor a gyorsaság hagyott maga mögött kiváltságokat. Mígnem a sensei közebszolt és barátságos hangon közölte, a súlyokra már nem lesz szükség, hiszen Kagerou majdnem összeset a fáradságtól. Nem érezte a kezeit, a lábait és már az is nehezére esett, hogy egyáltalán valamijét is megmozdítsa, olyan hatalmas fájdalomként élte meg. De ez mintsem érdekelte. Ő már elhatározta magában régen, hogy semmi sem állhat az útjába. Minden megfog tenni azért, hogy erősebbé váljon, hogy egyszer majd a klánja segítségére lehessen és végre ne úgy tekintsenek rá, mind egy selejtre. És ezen elhatározásnak köszönhette, hogy még mindig talpon állt. De ahogyan eltűntek a súlyok , az olyan érzés volt, mintha lebegne, mintha súlytalan állapotban, könnyedén állna fel a földről. De egyben mást is érzett. Azt, hogy a kezei és a lábai néha még mindig megremegnek. Hiába a könnyedség, a fáradság és a kínzás megtette az eredményét is. Éppen ezért egy utolsó próbálkozásba adat bele minden erejét. Egy gyors mozdulattal termet a tönk ellőt, ahogyan pontosan, hatalmas erővel ütött a papír közepébe, ahogyan az megrepedt és kissé benyomódott a tönkbe is. Kagerou kezén pedig lassan egy vércsík futott végig, ahogyan a genin fiú arcára egy mosoly is kiült, ahogyan abban nyomban összeset és behunyva a szemeit elaladt a fáradságtól.

+18 chakraszint

Összesen 128 chakraszint

Kagerou-nak másnap pedig bekövetkezett élete legnagyobb eseménye. Geniné vált teljes mértékben, immáron hivatalosan is. Hogy fejlődjön, hogy minél erősebbé váljon, hogy megértse a shinobi eszmét és megtanulja mit is jelent igazából Shinobi-nak lenni. Ezért osztották őket háromfős csapatokba, egy tapasztalt jounin irányítása alá. Fajiwara Sagente sensei, Yuura Yunami-chan, Hamate Kasae-kun, ezek voltak azok a nevek, kikkel egész életében egy csapatott kellett volna alkotniuk. De a sors máshogy akarta.
De ne szaladunk annyira előre. Ők is átestek lassan a tűzkeresztségen. Először csak kisebb, gyermekdedebb D-színtű küldetések. Segíteni idős néninek bevásárolni, bébisziterkedés, macskakergetés és termőföld gondozás közben nemcsak izzadságokat, karmolásokat, horzsolásokat és vízhólyagokat, na meg néha kellemetlen csatorna szagot szereztek, hanem annál sokkalta többet. Tapasztalatot minden téren. Régente sensei tökéletes választás volt a csapat vezetésére, hiszen sikeresen elnyomta Kagerou feltűnési viszketegségét és megakadályozta, hogy néha meg ne öljék egymást Kasae-kun-nal. De ez a viszálykodás tette a csapatott egyre bensőségesebbé és erősebbé. Egy hónap alatt többet tanultak, mind más fél év alatt. Ez a fejlődés első állomása pedig nemmás volt mind a chakrakontrol, melyre a jounin elsőként vezette le a fiatalokat, magyarázta el az elemeket és azok erősségét és egyben azok gyengeségeit, chakraformázás alapjai mellett azok használatára is megtanította őket. Hosszú hetek gyakorlása, a renget fájdalom árán, mely először a fáról való leesés, majd a meleg vizű forrás okozta hőguta okozott, de sikeresen elsajátították a Kinobori no Waza - A fáramászás technikája // Suimen Hokou no Waza - A vízenjárás művészete-t.
De Kagerou nemcsak ezt tanulta meg ezen idő alatt. Sokkalta többet és hasznosabb dolgot. Sokat tanult a Taijutsu művészetéről és kardforgatásról, arról, hogy egy shinobi sohasem adja fel és végsőkig ragaszkodik a hitéhez. Ezek voltak Kagerou számára a legfontosabb tanulságok és tanítások. Szinte már mellékes volt az a néhány technika, melyet elsajátított lassan. Páros rugás // Kyaku Kyaku, egy egyszerű taijutsu technika volt, melyet Sagente tanított a geninek. Egy egyszerű páros rúgás, melyet órák alatt tanult meg és hetekig csiszolta, hogy tökéletesen alkalmazni tudja minden adandó alkalomhoz. De az idő nekik kedvezett, nem siettek sehova se, és ahogyan egyre jobban termelték a sikeres D-szintű küldetéseket az fiatal mester még valamire megtanította a tanítványát. Fukumi Hari // Rejtett Tűk technikára. Elégé egyszerü de veszélyes technika volt ez, elég sok véres nyelvvágás eredménye és némi káromkodás és néhány sikeres vers után, melyet mondjuk csak dudolva tudott elmondani, a technika nem sokkal tűnt el a fogpiszkáló technikától. De éppen ezért lassan illett rá ,hogy egy fegyver harcos. Hiszen a küldetések mellett mindig volt ideje arra is, hogy fejlessze minden képességét. Így pedig nem tellett bele sok idő, hogy rájöjjön, hogy a fegyveres harc milyen alapokon is nyugszik a valóságban. De még mielőtt beleáshatta volna magát a témába történt valami.

Végül miután elhagyta a kórházat, ahova azért került, mert túlzásba vitte az edzést, kapta a hírt. Nagyapja a halálán van és érdekes módon öt akarja látni. Sohasem beszélt vele, egyszer látta csak. A férfi sohasem akarta elfogadni a unokájának Kagerout. És akkor tudta meg a teljes igazságot. Anyja igazat mondott annak idején, apja valóban Kirigakure-ból származott és hagyta magára őket, mikor rájött, hogy kunoichi terhes. De az sohasem derült ki, hogy a történtek után a saját nagyapja rendelte el Ichikamaru megölését (így hívták az apját), de az ok még érdekesebb volt. Ichikamaru valójában Kagerou születése után megbánta a tettét és eljött Kumogakure-ba, hogy új családjával legyen, köztük a jövendőbeli feleségével és a néhány hónapos gyermekével. De a falú és a klán sem akarta az ősi ellenség jelenlétét éppen ezért nyilvánosságra hozták hogy a férfi valójában ezen tények látszatát keltve Kumogakure titkait akarta kilesni és ezért a tettéért halállal fizetett. Ezt közölte halálos ágyán Kagerouval a nagyapja és bocsánatot kért az ostobaságáért. De Kagerou nem akarta elhinni a hírt, ellentétes érzelmek kavarodtak benne és akkor eldöntötte pontot tesz az ügy végére. Befogja bizonyítani, hogy az apja nem volt gonosz, és nem volt olyan ember, akit a meg nem történt bűneiért öltek meg. De az elhatározás ellenére, legbelül szenvedett, hiszen csalódott az egész világban. A klán, akikre annyira vágyott hogy elfogadják, kiderült, hogy lehet nem is azok, akiknek mutatják magukat. És ettől a tanácstalanságból újra ugyanaz az ember mentette meg.
Az unokabátyja, Gyilkos méh. Ő öntött újra erőt bele, ahogyan megtanította a történtek ellenére neki, hogy az ember kerüljön akármilyen helyzetbe, csak akkor igazi férfi, ha emelt fővel, elfogadva a történteket, mosolyogva tud a jövőbe tekinteni. Kagerou pedig felfogta a szavait és mosolyogva nézett a példaképére és a jövőbe. Méh pedig megtanította neki, cserébe a mosolyáért, a kardforgatás alapjait. A hat alapvágást, de a többit már a kis shinobira, hagyta, engedte hogy saját maga jöjjön rá a titokra és a lényegére. (Ez egy saját technika lesz, melyet majd ez alapján fog kifejleszteni!) De ez melett ajándékot is adott neki. Egy kisebb ajándékot, mely nagy segítségére volt. De a történtek után a történet más alapot vett. A Raikage egyedül küldte a genin-t küldetésre, de ez már egy másik történet.

Összesen 25 pontom volt! Amiből levonva a D-szinten hozzáadandó 10 ch szintet, maradt 15, melyből ez a két technika megvásárlásra került. Ez melett az alábbi felszereléseket is megvettem 2900 Ryu -m volt, maradt 300 Ryu-m!

- 2db tanto (1600 Ryu)
- 3 db senbon (300 Ryu)- a Fukumi Hari miatt egyenlőre
- Szerszám szet(150 ryu)
- 2 db füstbonba (300Ryu)
- Pántolások, vértdarabok (alkarvédő) (250 Ryu)

Páros rugás // Kyaku Kyaku
Eme jutsu segítségével egy erős és gyors kétlábas rugást végzünk ellenfelünk ellen.
Szint: D
Pont: 5
Chakraszint: 90

Fukumi Hari // Rejtett Tűk
A használó ezzel a technikával, képes a szájából maximum 2-3 hosszabb tűt lövellni, melyek lehetőség szerint mérgezettek.
Pont: 10
Chakraszint: 90
Szint: D

Nos mivel is állok én szemben Egy fiú aki közeli kapcsolatban áll Gyilkos Méhvel. (máris imádom a karaktert )
Szépen leírt, tömör nem agyonrészletezett, de a lényeg benne volt tehát a Jutalmad amit kapsz tőlem:

• A jutsuk amiket beleírtál a bővítménybe
  
• +10 chakra
  

További lelkesedést és sikereket a karakterhez

Mesélő: Uzumaki Naruto

Kisebb shinobi nemzetek :: A Fű Országa 1. 2. 3. 4.

Nos Kagerou már kemény két hónapja volt genin és nyíltan ki merem állítani, hogy sohasem volt egyedül távol a falújától. Sőt, egy küldetésen vett csak részt eddig, mely hát érdekesnek érdekes és tanulságos is volt, de ez legyen a legkevesebb, hiszen ő maga sem értette, hogy miért éppen őt küldik erre a küldetésre. Egész úton ezen gondolkodott, ahogyan villámsebesen szelte át az erdőket, kezdve Kumogakure déli részein át, a több, éppen útban lévő országot értve. De csakhamar rájött erre is, igaz beletelett néhány napja de sikeresen rájött a Raikage igazi céljára. - -------
- Ahogyan gondoltam! -dörzsölte az állát- Egy versem nem szól fegyverről, vagy kovácsról! - csillant fel a szeme- Szóval ezért küldött a Raikage-sama! Hogy milyen előrelátó! Egy olyan vershez kell ihletet gyűjtenem, mely a kovácsról és a munkájáról szól! Igen! – kiáltotta el magát – Igazi mesterművet csinálok! Bár ellőtte kajálok... és azt is tette, ahogyan Hat napi kemény menetelés után talált csak rá a házra, hiszen eltévedt a bambusz rengetegben, majd egy folyót követet, mely megkerülte azt a hegyet, mely egyáltalán nem ott volt, ahol a térkép mutatta. De Kagerou nyugodtan nyugtázta, hogy aki a térképet készítette egy kontár volt és nem értett a munkájához. Így megkerülve a Fű országának a felét csak megtalálta a helyet, melyet keresett. És annak örömére, hogy néhány őr kint volt, elő is adta nekik az egyik legújabb költeményét.


Majd bemutatkozva nekik csakhamar kiderült, hogy végre jó helyen jár, hiszen az előbbi tizenöt ház melléfogásként volt elkönyvelhető. És az emberek mindig egyidősben érkeznek. Több, más országbeli shinobi is megjelent váratlanul. Természetesen pedig voltak olyanok, akiknek eme művészet nem nagyon tetszett, és bizony nekik Kagerou is megmondta a véleményét, mi másban mind versben.


Majd előlépett a nagy mester tanítványa, aki kijelentette, hogy ő nem nagyon akar takarítani, majd telesékelte őket a házba, mindegyiket, hát elég sokan voltak. Kisvártatva megjelent az az alak is, aki lényegében összehívta ezt az egész bagázst. ~Öreg vagy haver, menjél már nyugdíjba, ha te kardot csinálsz, én rapelek szavamra...~ méregette az öreget.
Kis házikó a domb oldalán. Itt laksz te régóta már. Te vagy a ház ura, ezt nem firtatom, ezért ellőtted most fejet hajtok! -köszönt a saját stílusában az öregnek, ahogyan ő is meghajolt ellőtte.
Azonban ekkor újra beszóltak neki, ezúttal az egyik másik nemzet shinobija, Nem nagyon, de olyant ami nagyon is közel állt a genin szívéhez. A férfi egyszerűen nem verselésnek, hanem Rap-elésnek hívta azt amit ő csinált, sőt gyorsan kellett ő is egy kisebb darabot, ami csak olaj volt a tűzre.
- Ez nem rappeles, hanem verselés! - mutatott rájuk határozott arccal- Tartsátok észben pupákok! - közölte velük határozottan, ahogyan egyben felcsillant a szeme is, és közelebb lépett Kitsumo-hoz. - Majd ha korábban felkel, talán majd jobban versel! Ezt jól jegyezd meg, de kösz a kritikát! De a válasz sem maradt el és a két shinobi kissé ezen összekapott.

"Ily ifjúként talán túl nagy a szám, ahhoz képes, hogy nem vagyok nagy szám. Oltom a népet, de rímeket nem lelek, ne tőlem féljetek, hanem attól mit rappelek. Ha szótag számot eltalálnám, talán a dicsőséget is learatnám. De így csak a felturbózót egom marad, mire rímmel az, hogy nincsen agyad."

És jött az újabb válasz Kagerou-tól.


De lassan abbahagyták a civakodást és komolyabb dolgok felé fordították a témát. Mindenki leült az asztalhoz, ahogyan teát öntöttel eléjük, bár a samurai-ok mindvégig ott voltak mellettük. ~A samurai hit erős és kötött, nemcsoda, hogy leverik azt a tököt! de a beszélgetés eközben lassan az információ szerzésre hatott át, ahogyan több információ napvilágot látott, pontosabban, hogy van egy másik kard, sőt egy ugyanolyan mestermű, mind a mit elloptak, éppen ezért hívták őket ide, mert Masamune úgy gondolta, hogy azt is elfogják lopni, vagyis megpróbálják. De ami a lényeg, sokan ezt nem értették, ezért Kagerou lett egy pillanatra a szó.
- Azért mert az új kard is ugyanolyan mű, mestermű! - váltott komolyabb hangvételbe – Vagyis ha Masamune-sama csinál egy ugyanolyan minőségű kardot, akkor az előző ellopása csak fél siker volt! Az új kard miatt a régi értéke lecsökkent, már nem egyedül lesz a legjobb! Éppen ezért, visszajön ellopja a másikat is, és ….
Azonban az aggályokra több válasz is érkezett és mellesleg kiderült, hogy a kard még nincs készen, a támadó a Rejtett vízesés falúból érkezett és az is, hogy lehet fegyvert vásárolni a mester tanítványánál Muramasa-nal, aki nem volt hajlandó takarítani. ÉS bár megnézte milyen fegyverek és mennyiért találhatóak a kínálatban, az áruk túl busás volt ahhoz, hogy egy genin-nek annyi megtakarított pénze lehessen. Sajnálatos ugyan, de ez volt a helyzet. Pedig a fegyverek a párjukat ritkították! Könnyűek és jól kezelhetőek voltak. ÉS ahogyan a nap újabbat fordult, a kard is készen lett és ami ennél is rosszabb volt, vagyis inkább szerencsésebb, hogy bizony a támadó is hamarosan felfog tűnni. Így pedig a tervek kidolgozása kezdődött el, melyben Kagerou diadalmaskodott.
Az ő terve szerint, inkább bent maradt az épületben és ott kellene csapdát állítaniuk az ellenfelük ellen, révén kisebb helyen nagyobb eséllyel szállhatnak szembe azzal a ninjával és bizony a legtöbben osztották is ezt a véleményt. A terv megszületett. A házat hermetikusan zárták el, és egy helyre tömörülve nem volt más dolga senkinek csak várni. Az este csendben telt, ahogyan egyedül abban volt egy kihívó esett, mikor Muramassa kiment wc-ra. De ezen kívül néma csend. Vagyis ameddig vissza nem tért a tanonc a helyére.
Abban a pillanatban gránátok koppantak a terem közép és felrobbanva szinte átláthatatlan füst kezdett terjengeni a teremben, ahogyan mindenki tudta, hogy a füst valamilyen módon de mérgező. És ekkor a terv gyengéje is kijött. A csapat nem volt összeszokva és túl sokan voltak egy kis helyen. Éppen ezért Kagerou nem akart beleavatkozni a dolgokba, volt egy sejtése, mely be is jött volna neki, ha mások nem húzzák keresztbe ezt. Tudta, hogy Muramassa volt a tettes, ezért ment ki wc-re, illetve ezért tudott a shinobvi észrevétlen betörni az épületbe. De ami ennél is rosszabb volt, ugyanarra kell menekülnie ismét, vagyis kelet volna, ha többen nem menekülnek ki az épületből ezzel, több útvonalat is adva az ellenségnek. Így nem maradt más hátra. Csak ketten szálltak szembe a shinobival. Kagerou és Ishida.
A két genin közelharcban próbálkozott a shinobi ellen, aki érdekes módon azzal a kardal küzdött melyet először ellopott és az a penge valóban különleges volt. A férfi a két genin egyidejű támadásait is képes volt védeni, ahogyan Kagerou testén több apró vágás is esett, bár a penge el sem találta. Igaz volt amit mondtak. A penge körüli levegő is képes vágni. De Ishida-nak volt egy terve és Kagerou-ra hárult a feladat, hogy feltartsa az ellenfelét.

Ha már itt vagyok,
Olyan nyomot hagyok,
Amit ember még sohasem.

Ha kell repülök,
Szárnyalok feléd.
Olykor nem látok semmit,
Vakon ütközök Beléd!

Lehet hogy fáj majd;
És én ott maradok nálad.
Légy türelmes!
Várd a csodát.
Ha meghalsz egyszer,
Lepihensz majd,
A csillagok alá.


Adott bele mindent, ahogyan a kellő időben avatkozót közbe Ishida és a férfi holtan feküdt a földön. Olyan gyorsan történt minden, hogy a Kumogakure-i genin nem is látott semmit belőle.

Másnap az öreg mindent elmondott, hogy kik voltak azok, akik megtámadták, mit is tervelt ki Muramasa és mi lett mindennek a végeredménye. Megigérte Kagerou-nak és néhány társának, hogy egy kardot készít nekik, ahogyan ha elkészül elküldi nekik. Így ért véget a genin első önálló küldetése és indult el haza.

----------------------------------------------
Megjegyzés:
- Mindenki kapott + 17 Chakraszint emelést,
- Kagerou, Anso és Ishida kaptak egy kardot, melyet akár be is írhatnak az adatlapjukba!

Egy újabb csapatnyi játékos felszabadult veletek!

+15 chakra a mesteri rímekért
+ a jutalom kardod
+2000 ryo

Összesen 177 chakraszint

Mesélő: Rock Lee

A Villám Országa :: Kumogakure no Sato :: Kiképzőterepek 5. 6. 7.

Végre egy nap pihenés és semmitevés és véget ért. Kagerou örült ennek, a Mesterétől kapott egy napos pihenő, mely valljuk be nagyon is szükséges volt, a hosszú és a megterhelés, főleg a fizikai megterhelés biztosan rányomta volna a bélyegét a genin viselkedésére, a lelkesedésére és a fizikai állapotára is. De egy nap, annyi bőven elég volt, hogy felfrissüljön, hogy feltöltődjön és végre valahára, de valamit csináljon. Példának okáért elmenjen a megbeszélt helyre, melyet a jounin jegyzett meg, ahogyan mondta, „Ha ráérsz látogass meg, valamiről akarok veled beszélni!”
Kagerou pedig ennek eleget téve már korán reggel el is indult. Tudta, hol lakik a jounin, ismerte már annyira, de nem oda tartott. Tudta, hogy minden reggel kimegy a lakásához közeli edzőterepre, de az okot nem tudta, még ha fúrta is az oldalát.


Olvasta hangosan, nem kisebb zűrzavart okozva egy reggel látott újság oldalait, ahogyan váratlanul összegyűrte és bedobta az legközelebbi kukába. Arca dühös volt, ahogyan fújtatott néhányat és trappolva sétált az utcán, a hátán immáron új fegyverével, mely sokkalta nagyobb volt nála, de mégsem húzta a vállait.
- Drága Barátom, arra kérem, több verset ne írj mert akkor végem! - dalolta, ahogyan búcsút intett az újságnak, ahogyan befordult azonnal a következő sarkon és kicsit megerőltette a lábait szó szerint átugrott a kiképzőterepet ölelő kerítésen. - Az idő szép, a társaság jó és minden oly remek, kiváló. - sétált zsebre tett kézzel a csendben, a terep közepén álló férfihoz, aki láthatólag nagyon is gondolkodott, vagy inkább emlékezett, de nem szólt egy szót sem. -Hé..? Mondom hé...?- kiáltott rá, de nem jött válasz, ahogyan ér kitagadt a genin homlokán.



Verselt neki néhány sort, ahogyan odasétált mögé és megpróbált egy hatalmasat rúgni a sensei hátsó fertájába, hogy az figyeljen rá végre! Azonban a jounin csak épphogy csak nyakizmát megrándítva félig hátrafordult és szeme sarkából megpillantotta őt. Majd a következő pillanatban már Kagerou mögött termett és mosolyogva így szólt:
- Heló fiacskám, mi járatban? Csak nem tanulni vágysz itt nálam? Szívesen látlak hisz tudod, mert hát tőled mindig sok szép verset hallok. - Nevetett fel majd, hátba vágta nagy kacajjal Kagerout aki majdnem felborult a lendületes hátba veregetéstől. - Most bőven rendelkezem idővel amit rád fordíthatok, úgyhogy bökd ki bőszen mit szeretnél tőlem. - Ezután törökülésbe ült a földre és kezét mellén összefonta.
- Másnak látszik, és azonnal a könyvekre mászik? -kérdezte a férfitól, ahogyan mérgesen nézett hátra. Nem csak az ütés miatt, sokkalta másabb dolog zaklatta fel. A férfi azt mondta neki tegnap, hogy beszélni akar vele, erre meg! Úgy tesz, mintha semmit sem mondott volna egy nappal korábban. Ennyi idő eltelt és ismét nem kertel? -kérdezte ismét, ahogyan megfordult és szembenézett Sagente-vel – Szólt, hogy jöjjek és itt vagyok, mért nem mondja ki, hogy mit akarok? -mosolyodott el.
- Örömmel látom még most is rímeket szősz. - mondta miközben már szemben álltak egymással, Sagente hátra lépett egyet, majd épp hogy csak a lendülete megcsapott, egy pillanat alatt ütött vagy hatot. Nem ért hozzá, de Kagerou érezte sebességének lendületét mely olykor-olykor megmozdította ruhát. Nem tudta minek vélni í genin az esetet, netán technika, vagy csak ilyen gyors, mire a jounin félre legyezte kételyeit és közölte mi is akart ez lenni. -Fiacskám jól figyelj, mert csak egyszer mondom el, amit most láttál az a Sorozás // Hajaifuri no jutsu nevű jutsu mely lényegében ütéseid számát triplázza meg. Mit szólsz meg akarod tanulni? Ne is válaszolj tudom, hogy igen.-mosolyodott el ismét majd a közelben elhelyezkedő kis kerti tóhoz mutatott. - Lábad a parton kezed a vízen...összpontosítsd a kezedbe a chakrád majd pedig szólj ha sikerült száz darab fekvőtámaszt csinálnod egy huzamba utána jöhet a következő lépés. De figyelmeztetlek ennek a jutsunak vannak hátrányai is, nagyon sokat vesz ki a karodból ezért megerősítjük egy kicsit.
Kagerou arcán pedig lassan széles mosoly jelent meg, ahogyan a kezeit ökölbe szorítva kissé összegubancolódott, majd hatalmas kilátva felugrott örömében levegőbe.
- Vágom mire megy ki a játék, edzeni akar, hogy túlszárnyaljam a Kage-t! Megyek, rohanok, de fűbe nem harapok! – rohant a vízhez, ahogyan szinte rávetődve azonnal nekiakart állni a gyakorlatnak és azzal egyetemben mártózott fejjel a víznek. Prüszkölt, köhécselt, ahogyan kimászott t a vízből, majd a tarkóját vakarva zavarában nevetgélt. - Ne nézzen így, nagy volt a hév, lehűtöttem magam és kész! -állt fel, ahogyan levette a felsőjét és a fegyvereit, majd lassan elhelyezkedve a víz felszínén, chakrát áramoltatott a tenyerébe és nekiállt a fekvőtámaszoknak.


És sikerült. Megvolt neki a 100, bár az utolsó néhánynál, már a fél keze éppen hogy a vízben volt, de nem adta fel, ahogyan ezen edzés végeztével, a jounin egyből haza is küldte őt, hogy pihenje ki magát. ahogyan azonnal lepihent, pontosabban semmit sem evett, mert a kezei annyira fájtak. Hiába tanulta meg a chakrakontrollt, egyformán fenntartani mindkét kézfejében, ahogyan közben szinte az egész karját használja, nem kis feladat. Főleg elsőre. Még ha nem a vízen kellet volna csinálnia, akkor meg sem kottyant volna neki, de így. Már értette, hogy mire megy a ki a játék és alig várta, mitt is hoz a második nap.
- Rendbe jött, éljen müzli, Happynyuszi krokettje a …. auauau...- erőltette már meg korán a kezeit, ahogyan az reggeli fekvőtámaszokat akarta megcsinálni, de érezte, hogy a nagy rendbejövés, még korántsem teljes. És ezúttal nem a teko-kat vette fel, hanem befáslizta mindkét kezét, hogy könnyebb legyen az aznapi edzése. Persze Happynyuszi ([i]egy müzlifajta, melyet én találtam ki) is adott neki bőven energiát már kora reggel és szinte kicsorduló egességél és önbizalommal rohant az edzőterepre.
A falút még a reggeli köd lepte el, ahogyan a fiú végigrohant örömtől sugárzó arccal a falún.

Előttem a nagy köd, senki sincs benne,
Aki belépett azt már felemésztette.
Lépjek be a körbe és jobb lesz nekem,
Hozzak barátokat, kik jönnének velem.
Mondjam, hogy nem lesz baj, menjek be vele
Menjek vele, az igazságot keresve.

Fordult be a sarkon, ahogyan a beért az edzőterepre. Ismét, mind egy nappal korában szinte átugrotta a kerítést, ahogyan elkiáltotta magát.

Ha látod a ködöt, mi magába akar húzni,
Próbálj meg tisztán gondolkodni.
Ha erős leszel meglesz a jutalmad,
Ha gyenge, még magad felett sem lesz hatalmad.

Ért talajt, ahogyan körbenézett, de nem látott senkit. Túl korán jött, ahogyan a sensei is csak fél óra múlva érkezett és mit talált. Kagerou csendben állt a víz felszínén, ahogyan koncentrált, koncentrálta a chakráját, próbálta még jobbá tenni a chakrakontorlját, ahogyan nem telet bele sok idő, és meg is kapta az aznapi feladatát. Ezúttal nem szólt semmit, csak bólintott egyet sensei-nek, ahogyan semmi chakrakontolt nélkül, csak az izmait használva kezdett bele a gyakorlatba. szabad elfelejteni, hogy ez nagyon is komoly fizikai megterhelés alá vonja az egész testet, mely mellé a komoly egyensúlyérzéknek is párosulnia kell. De ez sem tágította el Kagerout. De alig jutott el tízig, amikor az egyik váltás közben megremegett a keze és egyszerűen elveszítve az egyensúlyát összerogyott.
- A fene egye meg, a ló rúgja meg, szakállat ereszen az ég, ha nem kapcsolok rá ezerrel...- káromkodott a saját módján
- Kagerou fiam.-szólt a mester miközben összekulcsolta kezeit. - Lehet, hogy elsőre túl sokat vártam el tőled, de én mégis bízom benne, hogy az akadályt sikerrel veszed. - a mester felsegítette a földről a genint, majd leült elé és mutatta, hogy ő is tegyen így és törökülésbe helyezkedve elmesélte neki, hogy az edzésnek mi is a lényege. - Kagerou, az első feladatot ha nem is vetted észre, de meggyorsította ütéseid sebességét. A most feladott lecke pedig ütéseid erejét fogja megnövelni. Amennyiben ezt a két feladatot végig csináltad jöhet a harmadik amiben már a jutsut próbálod véghez vinni. Ám emlékezz, hogy az első edzés utáni fájdalom könnyen megismétlődhet a jutsu nem túl sikeres használata után. Csak abban bízom, hogy magadtól is ráérzel, mert igazából nem túl sokat tudnék neked segíteni ezen a téren.


Vette újra elő egy régebbi versét, pontosabban mondta el újra, mely valójában számára sokkal több volt. Ez amolyan életút volt, olyan út, melyet magának szánt és megpróbálta megtartani is. Mondhatjuk, hogy ez volt az ő életének eddig mesterműve, az életútja egy olyan vers melyet akármikor más is vállalhatott boldogan és merészen, mert követendő példa volt.
- Álljunk neki sensei! - fordult meg, ahogyan egyből két kézre pattant, és nekiállt, sokkal gyorsabban, lelkesebben, sőt immáron nem úgy mind az előbb, hanem ugyanúgy ahogyan ő szokta. Verselve, mi is volt az a vers? Az melyet az előbb elkezdett.


Állt meg kissé, fújt egyet kettőt, ahogyan egy kézen egyensúlyozott, de továbbra is mosolygott, mintha a nyers erőt adott volna neki. Szinte újfent ugyanolyan maradandó lelkesedéssel folytatta, abban a tudatban, hogy 20al készen van.


Kagerou szemébe egy apró izzadság csordult, ahogyan kitörölte onnan, de megingott, de mégsem esett el. Valahogyan ficeregve újra megtalálta az egyensúlyát, 37-től újra folytatta.


Nem állt, folytatta, ahogyan hangja egyre halkabb volt. 70-nél tartott már, de az izmai jól láthatólag már teljesen merevek voltak, majdnemhogy görcsöltek. Valószínűleg minden egyes újabb mozdulat már hatalmas fájdalommal járt, De Kagerou nem hagyta abba a verset összeszorított fogakkal folytatta, szakadatlan llelkesedésselés elszántsággal.


Közzel volt, de nem elégé. A keze immáron a kinyomásnál megremegett és megállt. Erőlködött, ahogyan egyben helyben volt a levegőben, a könyöke félig behajlítva, de nem akarta feladni, minden erejét összeszedve határozta el magát, hogy kinyomja az utolsót. Kagerou hatalmas erőt vett magán ahogy az utolsókat fújta, de nagy lelkesedésének és akaraterejének hála, mind a 100-at kinyomta. Kifeküdt a földön és örült sikerének, mestere figyelte ahogy pihen egy kissé a megerőltető edzés után. Kagerou karja sajgott és csaknem leszakadtnak érezte, de az öröm eléggé felvidította, hogy felálljon és induljon hazafele.
Újabb nap, újabb lehetőségek tárháza, bár ez erre a napra nemigazán volt helyes kifejtés. Kagerou reggel úgy ébredt, mind aki a halálán van. A kezei fájtak, sajogtak az izomláz teljes kihatással közölte, hogy mi a nagy helyzet. Így pedig nagyon nehéz nap elé nézett a genin. Bár ezért nem kell annyira lebecsülni őt. Egyszerűen ez az edzésfajta nem az ő stílusa volt, ennyire nem szerette lestrapálni magát, mert egészen idáig nem látta értelmét, de az elmúlt napoknak hála kezdte megérteni, hogy mit is jelet ez az egész. A fájdalom alatt érezte, hogy a kezei erősebbek lettek, és a kezdeti elviselhetetlennek hitt fájdalom is alábbhagyott, ahogyan a teste hozzászokott.
De hiába volt a meleg fürdő, este és reggel is, lényegében semmi hatása, talán csak pillanatnyi volt, nagyon sokat vett belőle észre Kagerou. De mindezek ellenére, semmit sem változott. Felébredt reggeli, sőt a reggeli fájdalmas testedzést is elvégezte, ahogyan felöltözve, rohant a kiképzőterepre, ismét, édesanyja legnagyobb megdöbbenésére.

És a nap nem is alakulhatott volna jobban. Lényegében a megeredő hó jelezte, hogy a nyárnak vége, miközben a technika elsajátítása is a végéhez közeledett. Kagerou valamilyen érthetetlen dolog miatt, teljesen csendben hallgatta végig a sensei-t,
- Kagerou, most jól figyelj...a chakrád gyűjtsd össze a kezedben, majd próbáld meg minél nagyobb sebességgel kivitelezni a technikát. Csak üss és meglátjuk mi fog kisülni belőle. Ne lohadjon le a kedved ha nem sikerül elsőre, nem szokott ez olyan könnyen menni.- fejezte be, ahogyan a genin felpattant a földről, ahol addig ült, majd kezeit összecsapva rámosolygott a jouninra.
- Nyugalom sensei, voltam semmi és senki, egy nulla, élő hulla! Nincstelen rongy, mindenkin taposó kolonc...- nevetett, ahogyan a jounin jól tudta mire gondolt, a klánjára és az ott betöltött helyére, ahogyan Kagerou erőt vett és megfeszítette a kezét.


Megpróbálta és csakugyan volt eredménye a gyakorlásnak. Még ő sem látta tisztán, de érezte, tudta, hogy kétszer ütött gyengéden a sensei kezébe, még ha az ő szeme csak egyet is látott. Kicsit nagyobb hévre váltva, na meg talán elégedetten nem állt le, hanem folytatta, megpróbálta teljesen kihasználni a technikát és megnézni mennyit is tud.


Rímei pedig meghallgattattak mikor kivitelezni próbálta a jutsut. Lassan, de biztosan egyre jobb és nehezebb volt a technika használata. Mestere büszkeséggel az arcán figyelte, hogyan használja a genin bokszzsáknak a kezét . A kimerítő edzések meghozták gyümölcsük amit le is szedet Kagerou a fáról. Úgy felbuzdították a rímei, hogy új erőre kapott és beleadva mindent az utolsóként bizonyult ütésbe. Kagerou homlokán egy enyhe izzadság csepp gördült végig, ahogyan az utolsó ütés után nagyon is érezte a csuklójában és a kezében a fájdalmat, de ez semmi volt ahhoz, ahhoz az örömhöz, melyet legbelül érzett. El sem hitte, hogy sikerrel járt, hogy a hosszú és fárasztóedzésnek meglett a haszna. Erősebbnek érezte magát, de nem csak a technika miatt. Az edzés a szervezetére is kihatott és ha így folytatja majd, akkor sokkal jobbá is válhat.
Ahogyan a sensei a fejére rakta a kezét, Kagerou örömtől ittasan szinte egy pillanatra összekuporodott, ahogyan a kezeit ökölbe szorított maga ellöt, ahogyan kissé remegett, majd ahogyan a vulkán tör ki a férfi kezét is magával rántva felugrott a levegőbe, a kezeit kinyújtva, mind egy szitakötő, mely éppen akkor kapott szárnyra.


Boldog volt, ahogyan a verselés közben ide oda ugrált, néha úgy vesztett, hogy mindjárt dalolni fog, néha, pont amikor felpattant a gyakorlóbábú tetejére és onnan kiabálta szerte a versét, ahogyan egyszerűen olyan hangos volt, hogy még az iskola ablaka is kinyílt és egy kréta repült ki rajta, ahogyan fejbe találva a genint az leszaltózott az oszlopról, de ott is befejezte a versét és csak mosolygott.
- Na sensei mi a mai menü, tartogat még valamit nekem? -kérdezte immáron normális hangvételben. Ahogyan a földön feküdt továbbra is.
- Most, hogy mondod, van itt még egy dolog. -Vett elő egy wakizashit, majd felé tartotta. - Jól figyelj, próbáld meg leszűrni mi is történik. - Ekkor a fegyver körül chakra jelent meg, majd körbeöntötte a kard körvonalát felvéve az alakját. Odasétált a közeli fához, majd húzott előtte egy vonalat. Ekkor a fa félig át lett metszve és a kardban megszűnt a chakra. -Nagyából ennyi lenne. Ez egy Hien technika valószínűleg halhattad már, sokan rebesgetik hatékonyságát. A chakrát belevezeted a fegyverbe, ami aztán reagál a chakrára és megerősíti a fegyvert, tömören ennyi. Viszont az elsődleges, hogy az elemed derítsük ki, anélkül nem fog sikerülni. -
- Hogy mimet? -kérdezte tőle kíváncsian, de Eekkor kezét összecsapva kámforrá vált a jounin, majd 5 perccel később újra megjelent.
- Bocsi a késésért.-mondta, majd Kageroi felé nyújtott egy papírt. - Ezzel fogjuk ellenőrizni az elemed.-azután elmagyarázta mi is fog történni ha tűz, víz, szél, villám, vagy esetleg föld elemű a chakrád. Miután pedig végbement a történet egyértelműen kimondható volt, hogy a genin eleme a SZÉL volt. És nagy szerencséjére mestere is eme elemet birtokolta így megoszthatta veled fegyverét amennyiben képes leszel bánni azzal.
– Szél? -kérdezte tőled, ahogyan a mesterre bólintót. - Áhh...- kiáltotta el magát- … miért nem raiton! Hogyan legyek így olyan, mind a mesterem, ha nem vagyok képes a villámok urává változni! -panaszkodott, még ha közben azt sem tudta, hogy mit is jelentenek ezek a szavak valójában. - De mondja sensei, mi ez az egész elemekről és a hien-ről... magyarázza el, mert egy kukkott sem értettem belőle!
Mestered felsóhajtott bal kezét csípőre tette jobb kezével pedig a tarkóját simogatta.
- Na tehát...a Hien egy olyan Taiujutsu technika min belül különböző újabb technikákat tartanak számon. A Hien főleg a fegyverekbe áramoltató chakrával foglalkozik, sima azaz alap formájú chakrával és más technikákban, melyek elsajátítása nehezebb, elemi chakrával. Ezen technika melyet most tárultattam szemed világa elé, sima chakrát igényel. Az elemed a chakrád elemi hovatartozásától függ, egyes jouninoknak két vagy akár három elemük is van, amiket nem kis munkával sajátítottak el. Egy két helyen gén kísérletezés során fejlesztettek katonákat kik mind a négy elemet birtokolták, de ezt részletesebben akkor, ha már érettebb lettél. A lényeg, hogy az elemed a kardban különbözőképp mutatkozik meg, a villám azaz raiton elektromossággal tölti meg a kardot, röviden sokkol. A szél mi a te elsődleges elemednek bizonyul jóval élesebbé teszi a kardot és gyorsítja a használhatóságát. A mostani technika szerint sima chakrát fogsz használni, de van technika melyben elemit és így legalább tágabb lett a rád bízható technikák száma, ugyanis a szél elemi jutsuk tárháza hatalmas.

A hosszas magyarázás közben Kagerou bólogatott, helyeslet, bár nem szólt, de elégé olyan arcot vágott, mind aki teljesen tisztában van azzal, hogy a mesterre mit is mond neki. Lassan pedig, ahogyan az befejezte a genin palánta is felugrott a földről, teljesen bevolt zsongva, hiszen okosabb lett néhány dologban, miközben előrántotta a derekán lévő egyik tantot, melyet megpörgetett a kezében. A jounin azzal a feladattal bízta meg, hogy vezese a chakrád a fegyverbe és próbálja meg azt fenntartani 10 percen keresztül. Amennyiben nem sikerül addig kell próbálnia amíg nem lesz tökéletes.
-Ez az első lépés. Sok szerencsét.-ezt követően ott hagyott a lassan szállingózó hóban és fél óra múlva tér majd vissza.


Állt fel, ahogyan lassan maga elé tartotta a kis kardját, ahogyan lassan megalkotta magában a chakrát, lassan a kézfejébe irányította, ahogyan lassan a kis kardba is próbálta fókuszálni, e hát elsőre hihetetlenül rosszul. Nem tudta egy tárgyba pontosan belevezetni, ahogyan az össze vissza áramlott ki, csak nem éppen oda, ahova kelet volna.
Egy pillanatra felkapta a vizet, ahogyan vette gy mély levegőt és a másik kezével megragadta a kardot tartó keze csuklóját. Újra nekiállt, ahogyan immáron jobban képes volt fókuszálni a chakrát, pontosabban a kardba vezetni, ahogyan elég apró mennyiség melyet felhasznált, nem sokra volt elég. Éppen ezért váltott taktikát, ahogyan kissé több chakrát emésztett fel, de nagyobb menyiséget könnyebb irányítani ekkora felszínen. Az idő múlásával pedig rákezdett ismét. Hirtelenjében a technika irányíthatatlanná vált, nem volt képes fenntartani az irányítást, ahogyan egy pillanatra kitörő, majd szertefoszlott chakra, kissé elvette a kedvét a geninek.
- … együnk! - mondta! Kagerou pedig vígan falatozott. Úgy érezte, hogy elsőre nem is ment rosszul, majdnem elérte az az idő korlátot, melyet a sensei-e akart. Nem sok kelet, de a sikeretlenség nem vette kedvét, egyszerűen a pocija mondta azt, hogy pihenj és egyél, és amúgy a morgó poci nem éppen egészséges,m sőt zavaró, főleg a fókuszra, mely testet és lelket, de minél jobban figyelmet követel meg. Mikor azonban már az utolsó falatok csúsztak le a torkán, a mestere visszatért a kezében egy nem kivehető tárgyal. Felé fordult és félrehúzta szája szélét.
- Na de fiam nem hiába adtam neked fél órát. Úgy gondoltam nem fog mérhetetlen sikert aratni a feladat, de reméltem, hogy megpróbálkozol vele. - bár a jounin nem tudta, hogy az elmúlt öt perc nem telett csak edzéssel- Reméltem, hogy ez majd lelkesít, de ha te így akkor én is. Ezt, amit nem mutatok meg neked, megkapod amint sikerült befejezned a jutsu első részét, hisz utána már csak második rész van és akkor ennek jó hasznát veszed. Alakja elgondolkodtató, színe nyugtató, felhasználhatósága határtalan, hisz csak a fantázia szab neki határt. Tiéd lehet amint végeztél a technikával, de mivel meg se próbáltad ezért már csak holnap fojtatom oktatásod. - A mondat befejeztével eltűnt mint a kámfor nem törődve semmivel. A sensei eltűnt előle, ahogyan Kagerou lehajtotta a fejét egy pillanatra, majd a félig megevett ételt a hangyáknak hagyva felvette a földről a kis tanto-t és újra belekezdett.

Összegyűjtötte a chakráját, ahogyan a kézfején át a kardba fókuszálta, egyszerűen beleáramoltatta, ahogyan most már nem akarta pazarolni azt. Óvatosan megpróbálta eloszlatni benne, hogy mindenhova ugyanaz a mennyiség jusson és hát ez nemvolt éppen könnyű dolog. Áramoltatni, irányítani és fenntartani, ez sok tekintettben meghaladta egy egyszerű genin tudását, ahogyan két óra edzés után sem volt teljesen képes arra amit akart. Nem tudta ezen két dolgot egyensúlyba hozni. Vagy a kibocsátott chakra mennyisége volt túl nagy és így kárba veszett a legjava, vagy túl kicsi és nem hatotta át az egész fegyvert a kellő módon. Nehéz dolga volt ahogyan a sötétben egyedül maradt kint. Elhatározta, hogy nem adja fel addig, míg nem sikerül neki.
Fáradt volt, éhes, sőt fázott kissé, ahogyan a havazás elállt és kellemes meleg éjszaka volt, vagyis annyira, hogy az ember ne fagyon halálra. Kagerou ledöglött egy fa alá, ahogyan hold fáradt volt, álmos és kissé nyűgös is. Pont olyankor, mikor nem jut eszébe egy verssor, egy rím, pedig annyira vágyik rá. Lassan előhúzta a kis noteszét és kis tollát, ahogyan a sötétben, pontosabban volt elég fény, a telihold fénye, elég fényt adott ahhoz, hogy a genin írni tudjon.


- Ez az! – ugrott fel, ahogyan arca mosolygós volt. Örömteli és újra telve erővel. - Ez vers a végső, a tökéletesség, ezzel leszek sztár és híres, hisz erőt önt belém, hogy megint egyet lépjek... YEA! -kiáltotta el magát, ahogyan szinte odarohant a kardhoz és újra megpróbálta, sikertelenül, de nem adta fel. A nap már újra fordult, felkelő ágban volt, ahogyan a genin a földön feküdve aludt, de a kezében még mindig ott volt a kard, ott szorongatta, ahogyan csak mosolygott.
Kagerou-nak szép álma volt, nagyon szép. Egy virágokkal teli réten szaladgálhatott, ahogyan a virágok lassan táncoltak körülötte, miközben egy hatalmas színpadra lelt, ahol örömére adhatta elő az összes költeményét, ahogyan hallotta a virágok nevetését és tapsviharát, ahogyan az összes barátja és a klántag előlépett és válátt veregetve dicsérték és éltették őt. Majd váratlanul a sensei arca bámult a képébe, ahogyan elmosolyodott, de a sensei megszólalt, egy kérdést rakott fel, ahogyan Kagerou rádöbbent, hogy már nem álmodik.
Reggel epdig a jounin meg si jelent, a szokott időben, de ezúttal érdekes és meglepő dolog várta odakint. A mérhetetlen büszkeség amit érzett nem lehetett szavakba önteni. Két keze zsebre téve és arcán mosoly. Odasétált a genin mellé, ahogyan leguggolt és bal kezét zsebéből kivéve megveregette gyengén a hátát, ahogyan abban a pillanatban az állóm is érdekes fordulatot vett. A színbadon hirtelen a sensei arca bámult a képébe, ahogyan elmosolyodott, de mikor sensei megszólalt, egy kérdést rakott fel, ahogyan Kagerou rádöbbent, hogy már nem álmodik.
- Na fiam te nem vagy kispályás amint látom. És sikerült előrébb jutnod?-a mondat miközben felállt.
- Persze, hogy sikerült sensei! – kiabálta mosolyogva ahogyan felpattan a földről és átmozgatta az izmait. - Egész éjjel kint voltam és gyakoroltam! Nem fogom hagyni, hogy egy ilyen technika túljárjon rajtam! -nevetett, ahogyan előhúzta a derekára kötött tanto-t, miközben megpörgette azt a kezében és maga elé rántva, megmutatta, mennyit is fejlődött.

Megalkotta lassan magában a chakrát, ahogyan teljesen nyugodt volt és csakis a céljára koncentrált. Nem sietett el semmit, bár azért nemvoltcsiga lassú sem, volt ebben gyakorolta, ahogyan lassan a kézfejébe és onnan a kardba koncentrálta a sima chakrát, ahogyan ahogyan az elmúlt este begyakolra, szinte a kellő mennyiséget használta csak fel, ahogyan egyszerűen végigjáratta a chakrát a kardban, hogy annak minden részét átjárja. Nem kevesett, hogy a chakra kardra ható hatása gyenge legyen és nem is sokat, hogy a tanto-ba áramoltatott chakra mennyiségének kisebb része kárba vesszen.
-Nagyon szép.-felelte mester.-Most pedig meg kell tanulnod, hogy csatában is koncentrálni kell. -vette elő saját kardját. A következő pillanatban már csak azt érezte Kagerou, ahogy gyengén tarkón vágja csak azért, hogy kizökkentse a koncentrációból. A kardba áramoltatott chakra kissé megingott, majd lassan de biztosan sikerült vissza állítania a megfelelő értékre. -Érted ugye.-Abban a pillanatban a felülről érkező csapás védésére is kelet koncentrálnia, ahogyan a chakra szintén megbomlott és oda lett a tökéletesség. De még ha csak ez lett volna a legkisebb gond. A jounin vad, de mégis gyenge és erőtlen csapásait védve, egyfajta kisebb erőpróba vette kezdetét, melynek azonban nagyon is nagy felelőssége volt. Minden egyes csapás, a kardok útjának kiszámítása, a test koordinációja, mindez, hogy a kardra is koncentráljon, szinte lehetetlen lett volna, ha nem tanult volna eddig is kardforgatást.
A szem reakciója, hogy nemcsak a kardot és a kart, hanem az ellenfél egész testét figyelte, szinte már ösztönös volt, reflexből cselekedett, ahogyan a mozgás összehangolása a védésekkel ugyan még nem volt tökéletes, de elejtetni a genin-t, még így is lehetetlen lett volna, ilyen egyszerű és gyenge csapások sorozata láttán. És a chakrakoncentráció a kardban? Nos, az ugyanolyan volt, mind a vízen járás! Nem csak fenntartania kelet, hanem mozgatnia is a chakrát, fenntaratva ugyanazon chakramenyiséget és lényegében a gyakorlása abban a pillanatban zajlott. Minden egyes csapással jobban érezte, mennyire közel van sikerhez. A technika fenntartása pedig igencsak jól ment már a számára. A harc felbuzdította a genint és izgalmassá is tette az eddig monoton gyakorlást. Mester örömmel látta, hogy Kagerou reflexei egyre kiélezettebbek és mozgásod gyors és tiszta. A chakra áramoltatása szinten tartása nem kis feladat főleg nem harc közben. De igencsak ügyesnek bizonyult, mert egy órányi tömény harc után, mikor már a fáradtság kezdett az úr lenni, teljes magabiztossággal mondhattad ki, hogy rendesen tudod használni a jutsut. Eleinte fel se tűnt számára, de fél perc alatt rá is jött, hogy ez már maga a jutsu és sikerült elsajátítania. Mestere meghajolt, jelezve a csata végét, majd benyúlt a zsebébe és elővette azt bizonyos tárgyat. Meglendítette karját majd egy finom mozdulattal odadobta a tanítványának. A levegőben kivehető volt, hogy egy kis labda melyre írva van valami. Mikor Kagerou keze ráfondott, lassan megfordítva elolvasta azt ami rávolt írva.

"Sosem szabad feladni"-ez állt a labdán ami egy 5 centi nagyságú barna színű sárga felirattal ellátott mesterről tanítványra szálló tárgy volt.

-Íme a jutalmad, nem tudom mire számítottál, de vedd elő ezt ha netán pácban érzed magad és tudd, hogy mindig van esély. – Kagerou azonban nem nagyon értette mi az a kis gömb, egészen addig, míg el nem olvasta. Az elolvasása után, megértette és jót nevetett rajta, ahogyan úgy gondolt arra kis tárgyra már abban a pillanatba is, mint ami sokkal erősebbé tette már most is. Lassan ökölbe szorítva a kezét, ahogyan a jounin felé nyújtotta, hogy öklözzék azt össze.
- Köszönöm sensei, ez többet jelent számomra, mind akármelyik fegyver, melyet valaha kaptam! -nevetett fel még egyszer boldogságtól ittasan, ahogyan zsebre rakta a kis golyót, majd egyenes a jounin szemébe nézett. - Sohasem vártam azt, hogy valaha is megakarok majd valakinek felelni a klánom tagjain kívül, de tévedtem. - mosolyodott el- Most már az ön és a falú elismerése is annyit jelent számomra, mind akárkié a Yotsuki klánban! - lépett hátrébb- Megtanított sok mindenre mester, csak azért, hogy megvédhessem magamat és másokat! Hálás vagyok önnek mindenért, hogy a bizalmába fogadott, hogy a mesteremnek nevezhetem önt. Éppen ezért kérem önt...- fordult meg, ahogyan körülbelül, három méteres távolság volt közöttük- Küzdjön meg velem, mind mester és tanítványával. Hadd mutathassam be, hogy mennyit is fejlődtem! -hívta ki egy edzőmecsre a jounin-t, de hogy mi fog ezútán történni, az már egy másik történet.

----------------------------------------------
Megjegyzés:
- 2010.11. --- Ajándék a jó játékért --- + 18 Chakraszint --- Rock Lee
- 2010.12. --- Ajándék a jó rímekért --- + 16 Chakraszint --- Rock Lee
- Illetve megtanulva a Hajaifuri no jutsu // Sorozás (2010_11) és a Hien: Kaizou no Iki // Száguldó Fecske: Formázás útja! (2010_012)
- mind a kettő jóvá lett írva az adatlapomon és profilban is a képem alatt! Vagyis a jelenlegi ch szintem 211

Mesélő: Rock Lee
Társak: Shirogane Shiro

A Villám Országa :: Kumogakure no Sato :: Kiképzőterepek 7. 8.

És végül is a sensei elfogadta a felkérést. Mosolyogva húzta elő a kardját és nézett farkasszemet Kagerou-val. Talán ahogyan a mester, úgy gondolta a fiú is, hogy igazán jót tesz majd ez mindkettőjüknek. De valamiért a harcuk, nos nem igazán úgy kezdődött el, mind azt várta volna az ENKA ninja.
Hiszen a jounin bejelentette, hogy nem fog megküzdeni vele, hogy csak viccelt és ezen a kijelentésen, főleg mert már beleélte magát, szó szerint leeset az álla. És mintha csak ezt akarta volna a mesterre. Eltűnt a szeme elől és ha nem szólal meg a háta mögött, a genin fiú észre sem vette volna őt. „Soha se zökkentsen ki a koncentrációdból, bármit is mond az ellenfél, könnyen csapdába esve találhatod magad.” tanította meg a férfi egy újabb bölcsességre. És bár a harc elkezdődött, az egész csupán gyerekes játszadozásnak tűnt a férfi szemszögéből és egy jó tesztnek Kagrou-éből. Bár a cél mind a kettőjüknél ugyanaz volt. Felmérni a Kagerou képességeit.
A kard megemelkedett és a lapjával lefelé akarta hokkon ütni a genin-t. De Kagerou is gyors volt. Villámgyorsan rántotta elő a derekára kötött tanto-k egyikét, ahogy megforgatva a kezében, a feje rántotta, de a sensei kardjával ellentétesen, hogy a két penge keresztezze egymást. Apró kis csillagok táncoltak a pengéken egy pillanat erejéig és fiú teste magától mozgott. A másik keze váratlanul megemelkedett, ahogyan az egész teste elmozdult hátra, nem titkolt céllal, hogy a könyökkel eltalálja a férfi abban a pillanatban szabadon hagyott hasfalát. De a tervek sokszor csak tervek maradnak. A férfi egy egyszerű ugrással szaltózott át Kagerou felett, majd néhány ügyesebb szökdécselés után váratlanul egy kunai-t hajított el felé, mely csak a genin jelenlétének köszönhetően nem találta el. Ügyesen hajolt le a feje felett elzúgó tör elől és a következő pillanatban, máris a jounin előtt termet.
- Csoda történt: Meghalt a bánat! Feláldozta magát önként, így beteljesült szenvedő vágyam. - de a szája közben be sem állt, amikor a tanto-val azonnali keresztirányú vágást indított, de ismét sikertelenül. A mesterre egyszerűen felugrott a tanto-ra, így az, Kagerou kezével és az egész azt tartó felsőtestével előredőlt. De a fiú tekintette egész végig a mestert nézte. A szájában tartott apró kis fogpiszkáló pedig hirtelen kivágódott. Chakrával megerősítve, senbonként használta a kis fapálcikát, mely belevágódott a jounin-ba, de ugyanakkor mégsem találta el. A füstoszlop a semmiből tört fel és a megjelenő farönk kisebb puffanással zuhant a földre.
- Örömömben osztozik létem: Fejet hajtva megköszöntem, megesküdtem, hogy nem leszek tétlen. - a kezében tartót kés körül abban a pillanatban jól láthatólag megmozdult valami. Tiszta chakra borította be a pengét, ahogyan az megnőtt és távolról már egy ragyogó kardnak, mind egy tanto-nak lehetett volna nevezni. De a harc nem ért ilyen könnyen végett. Egy apró kis pukkanás leplezte le a jounin helyzetét, ahogyan Kagerou azonnal odakapta a fejét. Az egyik fa közeli ágán térdelt a jounin, ahogyan eldobott egy tekercset a kezében lévő hatalmas fuuma shurikent nem sok jóval kecsegtetett, de mind kiderült nem is volt olyan veszélyes. Kagerou villámgyorsan indult meg a férfi felé, de a sensei ügyesen és erősen hajította el a fegvyerét és ami ennél is fontosabb volt, villámgyors volt a gyilkos ezköz. De ennek ellenére a shuriken röppályáját a nagy távolság miatt elégé könnyű volt, kiszámítani és kivédeni is. Egyszerűen átugrott a fuuma shuriken fölött, ahogyan rohant tovább, de ekkor váratlan dolog történt. A shuriken irányt változtatva, egy kisebb félkört leírva oldalról közeledett a genin felé, miközben Kagerou észre sem vette volna egyből, ha a sensei érdekes karmozdulatokat nem rak, melyekkel a shurikenre akasztott drótokat mozgatta. Villámgyorsan cselekedett, ahogyan megvetve a lábát a chakrakardot maga elé rántva megakasztotta a pörgő shurikent, majd erőt véve magán félresöpörte úgy, hogy közeli bokrokba zuhant és az azt követő halk női sikolyt észre sem vette.
- Szemem kinyílt: tudom mit tegyek, minden, mit látok felvidít, s átértékelem régi életem. - nézett a sensei-re, ahogyan egyszerűen elhajította a kezében lévő tanto-t, mely a férfi feje mellett elhúzva csapódott a fába, belefúródva abba, de ezzel csak a megtéveszteni akarta a jounin-t. Ahogyan ő a kardal volt elfoglalva, Kagerou már előtte is termed, ahogyan egyenes az arcába vágott az öklével és ez olyan volt, min egy fabábút ütne meg. A jounin meg sem bicsaklott, ahogyan Kagerou meglepett arcot vágott, miközben elmosolyodott a jouninhoz hasonlóan. Egy pillanata alatt reagált és másik kezével egy erős ütést mért a jounin oldalára, hiszen az öreg időben észlelte a veszélyt és kifordulva az ütés elől, az nem tudta elérni a hasát. Ennek ellenére az oldalába kapott ütés is furmányos volt. Egy ütés ideje alatt, három ütést mért rá, hála a Hajaifuri no jutsu -nak. A sensei ennek hála menekülőre fogta a dolgot és néhány ügyes ugrással kellő távolságot vett fel a fiúval szemben, aki közben kirántotta a fa törzséből a tanto-t.
- Tudod mit, ez lesz az utolsó próbád utána kijelentem, hogy van értelme tovább tanítanom téged, ha elbuksz akkor viszont ég veled. - jelentette ki nyíltan és oldalra tekintett. Arra, aki addig a bozótból nézet őket, de hála a fuuma shuriken-nek, előbújt a rejtekéből.
A jounin kézjelekbe kezdett, majd felduzzadt a mellkasa és a kitátott száján egy hatalmas tűzgolyó borította el a tájat, egyenesen a lány felé haladva. A közben megjelent régi ismerős, már ha lehet annak mondani, hiszen Shiro valójában elégé távoli ismerőse volt. Na jó, egy osztályba jártak, de ezen kívül, hogy néha beszélgetett vele, nem sokat tudott, sőt előszór meg sem ismerte őt, bár az a jámbor tekintette egyből felidézte benne a régi emlékeket, még ha mind már mondtam, nem is volt olyan sok. Villámgyorsan termett a lány ellőt, a kezeit kinyújtva, takarta el a lány elől a tűzgolyót. De a szavai arra irányultak, hogy megnyugtassák a halálig rémült lányt. És miért csinálta ezt? A chakrája kimerülőben volt, a keze hála a sorozásnak annyira fájt, hogy fogni is alig tudott vele és emelet, valami furcsa érzést érzett. -
- Megnyugodtam: Biztos ideérek, Mindenképpen megvédelek, S ha kell a saját testemmel védelek Shiro-chan! - nézett hátra a lányra, és a tűzgolyó elborította őt. Körbeölelték őket a lángok, ahogyan semmivé vált és pillangók ezrei tűntek fel belőle.
- Ostoba kölyök. Ha igazi lett volna nem csak te, de a barátod is ugyanúgy meghal. Nem tudom mi értelme volt a saját életed is kockára tenni, ha nem érsz el vele semmit. - ugrott le a jounin a fáról és indult el a genin fiú felé. -Átmentél, te lökött. Bár legközelebb légy meggondoltabb. - ért elé és csapott a fejére mosolyogva. Újra régi volt, olyan mind amilyennek megismerte annak idején.
És Kagerpu abban a pillanatban megértette, hogy mi volt az a furcsa érzés. Egy genjutsu alatt állt, de mégsem azt érezte, hanem sokkal többet. Úgy ismerte meg a jounin-t, aki nem tudna ártani másoknak, nem a társainak, a falusiaknak. És éppen ezért jól tudta, hogy nem eshet baja, ahogyan azt is jól sejtette, hogy az egész arra ment ki, hogy megtudja, hogy bár lehet Kagerou tehetség genin, megvan-e benne az, ami sokkal többé teszi. Van e benne emberség, hogy képes lenne-e feláldozni az életét egy falusiért. És megkapta a választ.
- Jól vagy? -kérdezte váratlanul a mögötte gugoló lánytól. - He... nem hallom? -hajolt közelebb a lányhoz türelmetlenül, ahogyan belépve annak személyes magánszférájába, mondhatni majdnem hozzáért az arcával a lányhoz. - Mondjad, kisegér, hogy nem ijedtem meg, mert a nagy Kagerou-sama itt volt velem. Na halljam, vagy elég lesz csak egy szia is! - hajolt el tőle, ahogyan kezet nyújtót neki. - Régen láttalak Shiro-chan! .
- Sz.. Szia...- dadogta a lány. - Sajnálom, hogy megzavartam a gyakorlást, igazán nem akartam, csak gondoltam, csendesen figyelemmel kísérem, az nem zavar majd senkit... - és váratlanul úgy kezdett viselkedni, mint régen. Össze vissza beszélt, félénk volt és mégis elmondott egy olyan embernek, akit alig ismert. És ezt mindig is szerette benne a fiú. Úgy gondolta, hogy az ilyen emberek olyanok mind ő. Nem érdekli őket, hogy kivel beszélgetnek, megbíznak benne, mert ismerik őt és könnyedén kitárja nekik mégis a szívét. A szavaiból pedig az is kiderült, hogy mi történt vele, mit kellett átélnie és azt még a fiúnak is be kellett látnia, hogy őhozzá képes semmit sem tett még le az asztalra. És talán az emlékeknek hála, elsírta magát a lány, kiadva végleg minden keserűséget magából. És a fiú nem mondott semmit. Leült a lánnyal szemben, miközben a sensei is észhez kapott és egy kisebb pukkanás közepette eltűnt, magára hagyva a két genin-t. Várt, miközben a lány arcát nézte. A kezeit összefonta a mellkasa előtt és várt. De ahogyan a lány kezdett megnyugodni, Kagerou is vette egy mély levegőt.
- Na megnyugodtál? -kérdezte tőle immáron mosolyogva- Nem nagyon értem a lányokat, vagy hogyan is működnek...- vakarta meg a tarkóját zavarában, vagy éppen azért merte erősen gondolkodott, mit is mondhatna- … de megpróbálok shinobi-ként tekinteni most rád! -mondta neki, ahogyan előre dőlt kissé, de ezúttal nem túl zavaróan, ahogyan a kezeit a törökülésben lévő lábaira rakta- Tudod én a bennem felgyülemlett érzéseket versekben adom ki! -mosolyodott el, ahogyan felnézett az égre- Talán ezért verselek olyan gyakran! Ha ideges vagyok, mérges, vagy félek, vagy egyszerűen elkeseredtem, valahogyan azok a rímek megnyugtatnak és újra erőt képesek önteni belém! Tudod, minden shinobi-nak kell lennie hasonló viselkedésnek. -ahogyan hirtelen mintha számolna, az ujjain, úgy kezdte sorolni, hogy mire gondol- Az evés, a zene, a tánc, a festészet. verekedés, kiabálás, vagy éppen minden olyan dolog, mely megnyugtat, de egyben kienged mindet ami idebent van! - ütött lágyan a mellkasára- Muszáj kiadnunk, mert különben belebolondulnánk! – nevettet, ahogyan kicsit közelebb hajolt- De kérlek ne sírj![/color]- törült le egy könnycsepp az arcodról- A sírás egy olyan dolog mely nagyon zavaró! Elgyengít más embereket, akinek megesik rajtad a szíve, vagy éppen csak sajnálni akarnak, de nem segítenek. De ez nem old meg semmit. A sírás csak egy kicsit könnyeit a szíveden, de ami zavar az ott marad, mert nem tudtad kiadni magadból! És csak akkor van értelme valamit kiadni, ha azt valaki meg is hallgatja, mert különben csak visszamásznak beléd! Ha magadba zárkózol és sírdogálsz, akkor magadra maradt! Inkább üss engem és vágd a fejemhez ami zavar! -nevetett fel ismét- Nyugi álom az ütéseket...
- Köszönöm - felelte a kis dorgálásra, és letörölte a könnyeit egy utolsót sóhajtva- Igazán kedves vagy - próbált rendes mosolyt villantani biztató arcára. Aztán az ég felé pillantott- - Valójában Akihikoval szoktam megbeszélni az ilyen jellegű problémáim, csak tudod, most kicsit zavarban vagyok... a sensei azt mondta, hogy keressem fel a szeretteim, barátaim, és próbáljak belőlük energiát meríteni, de rá kellett döbbennem, hogy a családomon kívül, ami persze nem kevés, nincs egy olyan ember sem, akit felkereshetnék, és nem kellene attól tartanom, hogy zavarom, vagy hogy esetleg nem is akar látni. Igazán hálás vagyok, amiért te nemcsak megismertél, de hajlandó vagy beszédbe is elegyedni velem, pedig azt hiszem, egy fontos edzést szakíthattam félbe, amit szörnyen restellek. - derült ki végül, miért is tűnt fel váratlanul, éppen itt, ennyi idő után. - Biztos sokat erősödtél, mióta nem találkoztunk, jól megdolgoztattad a senseied - mosolygott elismerően.
- Valóban? -nevetett fel Kagerou is- Nem vagyok olyan erős mind gondolod! A sensei visszafogta magát ellenem, ha akart volán egy ütéssel lecsap. Eddig nem nagyon jeleskedtem semmiben! Ostobán és fejetlenül használtam amim van, de talán igazad van, lassan én is úgy gondolom, hogy erősebbé váltam valamelyest! - nézett le a kezére, ahogyan ökölbe szorította azt- He, ez egy kicsit vicces...- nézett vissza lassan Shiro-ra - Tudod, én eddig azt hittem, hogy te... ilyen furcsa ufócsaj vagy, de...- pirult el ismét, ahogyan széles mosoly ült ki az arcára- … de igazat megvallva kedvelem az olyanokat mid te! - nézett félre egy pillanatra- Megpróbálsz változtatni azon ami vagy, ahol vagy, még ha nehéz és fájdalmas is! Megpróbálkozol vele, mert te is akarod a változást, ahogyan én is. Mi ketten mondhatni hasonlítunk! -nézett vissza a fiatal kunoichire- Tudod én elhatároztam, hogy elfogadtatom magam a klánommal és egy nap olyan erős és menő shinobi leszek, mind az unokabátyám, Méh-sama! - nevette el magát- És az is lehet, hogy ha összeszedem a bátorságomat elhívlak randira is...- nevette el magát hangosan.
- Ehh? - tör ki belőle a totális meglepetés, de azonnal a szája elé is tette a kezét, és a lelógó haja mögé bújt. - Ha...[/color] -motyogta a kezei mögül- Ha sikerül elérnünk... mindkettőnknek... azt hiszem... szóval... ha megkérsz... azt hiszem... én... elmennék arra a randira. - nyögte ki végül, ahogyan ezekbe a szavakba még Kagerou is bevörösödött. - Mi lenne, ha addig, mint két barát, elmennénk enni, közben elmesélhetnéd, mi minden történt veled. - a keze lassan ráfonódott Kagerou kezére, aki elpirulva nézett a lány ugyancsak piros arcára. Nem szólalt meg, miközben őt nézte, de arcán a meglepetés apró jelei után, kitisztulva, egy boldog és aranyos, sőt megnyugtató arccal nézhetett szembe Shiro, ahogyan Kagerou keze is ráfonódott a lány őt szorító apró kezére, ezzel megakadályozva azt, hogy eltudja kapni, hiszen nem erősen szorította meg, de érezhette Shiro, hogy Kagerou keze megremegett egy pillanatra.
- Hát... izé...esik- nézett a lányra boldog arcot vágva, ahogyan a reggeli nap után, ismét elkezdett havazni. Egy apró kis hópehely hullót a kezükre, ahogyan a hideg érzés egyáltalán nem járta át őket, nem volt hideg, még nem volt tél, ezért is furcsa volt, ilyen időben havat látni, de nem reménytelen, hiszen hegyek közt rejlő falú esetében előfordulhat hasonló.



A Villám Országa :: Kumogakure no Sato :: Ramen-bódé 2. 3.

Váratlanul indult el, szinte magával ráncigálva a lányt. Bár egyáltalán nem bántóan, nem fájt a lánynak a fiú szorítása a kezén. Sőt, mintha szándékosan, vagy talán véletlenül, még jobban befedte volna a kezét, talán azért, hogy ne fázzon. Az idő lassan egyre hidegebbre fordult, ahogyan váratlanul megállt a genin fiú, miután átszelte a város utcáit, majd megfordulva a lány szemébe nézett. Arca elpirult, ahogyan a kunoichi arcát nézte, ahogyan mindkét kezével megfogta a a kezeit. Mintha egy kicsit remegett volna, ahogyan lassan és kissé sután szólalt meg.
Nekem ez lesz az első ,de örülök, hogy veled csinálhatom...- közölte a lánnyal, elpirulva, ahogyan közelebb húzta magához. Kagerou arca tiszta vörös volt, ahogyan a lány szemeit nézte, mosolyogva- … remélem, nem haragszol meg érte, de nem tudom megállni...- közölte a lánnyal - … sohasem gondoltam úgy egy lányra, mind most rád. - hangjába mintha visszatért volna az erő – Éppen ezért... -hirtelen oldalra nézett, ahogyan Shiro is követte az arcát és a Ramen Bodé ajtaja ellőtte állva, a fiú vigyorgó arcára lett figyelmes - … remélem nem gond, ha meghívlak egy ramenre. - nevette el magát zavarában- Sohasem hívtam meg egy lányt sem még ide, és sohasem hittem azt, hogy meg is fogok. De vele lenni, olyan, mind egy igazi baráttal. -mosolygott a lányra, ahogyan beinvitálta őt, majd helyet foglaltak.
Az ajtó mellett, közel a bejárathoz és közel az falhoz. Egy egyszerű kis asztalnál. Shiro pedig végre elengedte magát és felhőtlenül tudott beszélgetni a fiúval, aki vele szemben ült. Kiderült, hogy mind a kettőjüknek ez a törzshelye, még ha mostanában a genin elfoglaltságok miatt, nem is igazán tudtak ide bejárni. De azt elismerték, hogy a séf nagyon is jól főz és ezt nem is bizonyította jobban, hogy Kagerou és Shiro is Yakitori -t kért. Bár míg Kagerou-nak ez volt a kedvence, a lány csak kíváncsiságból rendelt ilyent. De a beszélgetést kezdte átvenni a fiú. Mintha nem is figyelt volna a lány érdeklődésére, elmondta neki részletesen, hogyan is csinálják az ételt, majd eleget téve a lány kérésének, végül is elmesélte neki az utolsó küldetését is, bár kicsit nagyon is „én” központúvá téve azt. De végül is, nem Shiro hanem a kihozz ételnek hála, tudott egy kicsit fellélegezni a lány és Kagerou is elhallgatni.
És az ameddig Kagerou evett? Addig Shiro is mesélt néhány dolgot neki, sötéteket és komorakat, miket élt át. És bár úgy tűnt, hogy a fiú nem is figyel rá, ez nem volt igaz. Végig rá figyelt, és mire a történet befejeződött, Kagerou befalta mind a két adag étket, úgy, hogy Shiro még csak hozzá sem látott. De csakhamar megtette, hogy ameddig ő eszik, sőt ha megeszi az egészet, addig Kagerou versel neki egyet és ezt a lány nem hagyhatta ki. Ahogyan nekiállt az ételnek, a fiú felpattanva a székéről, egyáltalán nem zavartatta magát tovább, hangosan kezdte verselni a kis könyvéből az egyik versét.


És Shiro éppen akkor hagyta abba az ételt, mikor Kagerou a verselést. És a kunoichi-nek nagyon is tetszett a vers. Kérdezhette ő, hogy miért nem adja majd ki a verseit a fiú, vagy miért nem írónak ment, ezekre Kagerou nem tudott válaszolni, hiszen ő maga sem tudta, hogy miért lett shinobi. Vagyis ezt pontosan tudta, de hogy honnan jött a verselés, az egy olyan régi emlék volt, melyet már szinte el is felejtett. De Shiro akkor olyan ajándékt adott Kagerou-nak, melyet sohasem felejtett el. Egy jókívánságot.



De ezeket a szavakat, nos a fiú egyáltalán nem értette. Nem értette, hogy mit jelentenek, hogy mit akarnak jelenteni. Összezavarodott és kissé dühös is lett magára, hogy nem érti. Éppen ezért ő is adott egy ajándékot a lánynak. Egy apró kis puszit nyomva az arcára és ez olyan ajándéknak bizonyult, melyet immáron a lány nem értett meg. Kissé elpirult, ahogyan ide -oda beszélve kicsi időt kért és levegőt, miközben kirohant az épületből, magára hagyva Kagerou-t, aki hátradőlve a székében, visszaemlékezett az első alakalomra, mikor találkozott vele.

- MI a baj fiam? - kérdezte egykoron az édesanyja, ahogyan a lakásuk teraszán üldögélve csak lógatta a lábát és olyan szomorú volt azon a napon, mind eddig sohasem. - Csak nem az akadémia? - kérdezte újfent, ahogyan leült a fia mellé.
- Nem!- nézett félre, ahogyan elpirult.
- Hát akkor nemcsak egy lány? – kérdezte tőle nevetve, ahogyan Kagerou azonnal felkapta a fejét és teljesen vörös arccal nézett az anyjára, dühös és mogorva arccal, de ez természetes volt és ezzel szinte le is leplezte magát ellőtte. - Oh értem, nyugi. De tudod, a lányok igencsak bonyolult lények, akármit is mondott, nem nagyon lehet az, hogy komolyan is gondolta. Olyanok mind a szél, egyszerre erre, egyszer arra fújnak, néha dühöngenek, de valamikor megnyugtat a közelségül.
- Nem arról van...- nyögte ki lassan- … a mai nap éppen a versemet adtam elő a könyvtárban, mikor az egyik könyvtáros leordította a fejem, mire visszavágtam neki a rímeimel, de csak azt értem el, hogy laposra vert. -dünnyögte mérgesen.
- Oh... azt akkor megérdemelted, de miért vagy ennyire letörve akkor...-kérdezte, ahogyan a kezét Kagerou fejére rakva, megpróbálta megnyugtatni őt, ahogyan elmosolyodott. - Na bökd már ki!
- Volt vele egy lány, egy magának való, visszahúzódó osztálytársam, akit addig szinte észre sem vettem, de egyedül ő nézte mosolyogva a versemet, ezért is akartam megmutatni neki, hogy mire vagyok képes. De az alak a testvére lehet, mert együtt beszélgettek ellőtte és utána is.
- Szóval akkor azt hiszed, hogy ami történt, az miatt nem beszélgethetsz azzal a lánnyal? -kérdezte érdeklődve fiától
- Ki akar vele! -pattant fel- Ha arra sem képes, hogy odajöjön hozzám és lépjen velem szemben, akkor nem érdemli meg, hogy meghallgathassa a verseimet és a bennük lévő igazságot!

És ez már nagyon is régen volt. De ahogyan az emlékek elszálltak, úgy tért vissza Shiro is. Mind a ketten furcsán érezték magukat, mind kiderült és Kagerou váratlan ajánlatára is válaszolt. Igen, lesz a múzsája. Bár shiro azt sem tudta, hogy mi lenne a dolga, ezért Kagerou felvilágosította ezen a téren és ennek az örömnek az alkalmából fel is pattan volna a székből, hogy újra verseljen egy hatalmasat, de ez már a séfnek sem jött be igazán, hiszen kiabálva dobta hozzá az egyik edényt és fenyegette meg, hogy verseléseit hagyja kint. De nem kellett messzire mennie. Kagerou is idegesen válaszolt neki, de bekellet látnia, hogy a férfinak igaza van és visszaülve a helyére, a lány kezébe adta a legbecsesebb kincsét. Az apró kis noteszfüzetét, melynek a kinyitott oldalain egy vers volt, az melyet elakart szavalni.


És tetszett neki. Shiro szavaiból kitűnt, hogy sajnálja azokat akik nem halhatták ezt a verset. Elmondta mit váltott ki belőle és Kagerou egyre jobban érzet, hogy ezúttal tényleg megtalálta a múzsáját. Nevetve és a székben hátradőlve, tarkóra tett kézzel hallgatta a lányt, aki egy sétára invitálta őt, melynek eleget is tett.
Percekkel később már az utcákat járva beszélgettek, mikor is egy pillanatában eszébe jutott valami. Az a könyvtáros, aki régen mindig vele volt és akit a bátyjának nézett. De ahogyan rákérdezett, kiderült, hogy sokkal több van abban a történetben és kiderült, lehullt a lepel Akihiko-ról. A férfi nem a bátyja, hanem az egyetlen barátja volt, aki már évekkel ezelőtt elhalálozott. Kiderült, hogy nagyon is közel álltak egymáshoz és a lány szavaiból tisztán érződött a fájdalom. De mire a fiú észbe kapott már a temetőben jártak és egy sír előtt, az ő sírja előtt fény derült a kunoichi legnagyobb titkára. Ott álltak a sír előtt, ahogyan a lány bemutatta őket egymásnak és Shiro szíve összeszorult. Halkan szólalt meg.


Szavalta el lassan egy újabb versét, ahogyan a lányra nézett.
- Tudom, hogy mit érzel, de ne hidd, hogy egyedül te hordozol ilyen terheket. - nézett a sírra- Ha az ember megosztja az érzelmeit másokkal, könnyebben boldogul, ez igaz, de ha olyan ember kezébe rakja, aki fontos neki, akkor ledobhatja a terheket és szabad lehet. -nézett vissza a lányra- És te vagy már az én múzsám, és mind mondtam megvédelek! Nem kell félned mástól már, mert ha kell én is ott leszek neked!- arca végre felvidult és olyan boldog volt, mind amikor megismerte, amilyenek addig is látta a lány. - De most haza kell mennem. Késő van és van még néhány dolgom. - nézett a lányra közben- Ne félj, amit tudok átugrok hozzád... de nem a szobádba...- vakarta meg a tarkóját. - Csak a … ház elé...- vörösödött egyre jobban és elbúcsúzva a lánytól rohant haza. Maga sem tudta, mennyi idő tellik el, mire újra láthatja majd.

KOR:12
KINÉZET:
- Magassága: 133 cm
- Testsúly:46 kg
- Szeme színe: barna
- Haja színe: fekete
- Bőrszín: fehér

A 2011.12. havi időváltozás miatt a fent közölt információk, íj módra nem változtak.

KOR:13
KINÉZET:
- Magassága: 140 cm
- Testsúly:48 kg
- Szeme színe: barna
- Haja színe: fekete
- Bőrszín: fehér