Sziklapárkány Kagerou Közelében

**Huramino Saito** Szer. Márc. 31 2010, 21:05

Az az ország legmagasabb pontja, mely Kagerougakure no Sato közelében helyezkedik el. Remek hely meditálásra, hiszen nagy ott a nyugalom, nincsenek zavaró tényezők és az ember szó szerint bele tud olvadni a környezetébe eme helyen.

**Katsumi Kawachi** Vas. Márc. 10 2013, 14:15

//Képzés: Acél védelem // Hagane mamori no jutsu, Darui//

Reggel korán keltem, mert fontosnak tartom, hogy minden nap legalább egy órát foglalkozzak a nunchakuval, hogy legalább, amit eddig megtanultam azt ne felejtsem el. Letelt az egy óra és hamarosan a lányok is felébredtek és reggelihez hívtak. Gyors evés és mivel senki nem toppant be, hogy feladat lenne, így elhatároztam, hogy gyakorlok egy kicsit, így egy gyors felszerelés összeszedés után el is indultam a gyakorló pályára. Általában nem foglalkozok az emberekkel, ahogy az elefánt se foglalkozik a lábánál mászkáló hangyával, de most kivételesen felfigyeltem egy tömegre, akik a hirdető oszlop mellett tolongtak. Nem túl sok mindent hallottam a zavargásból, csak egyetlen dolog ütötte meg a fülem: képzés. ~Mostanában nem nagyon volt időm jutsut tanulni, mert rengeteg feladatom volt. Jó lenne megtudni, hogy milyen képzés.~ Általában az ilyen dolgok érdekelni szoktak, hiszen ezzel is fejlődhetek, így hát átverekedtem magam a tömegen és megnéztem miféle technikát tanítanak. A technika neve nem árult el sokat, Hagane mamori no jutsu// Acél védelem, de a leírás igen tetszetős volt. Rá kellett jönnöm, hogy nem elég a támadásra koncentrálnom, hanem néha olyan helyzetbe kerülhetek, ahol bizony védekeznem is kell és a technika a kenjutsu ismereteim mellé tökéletes kiegészítés lehet. Aztán tovább olvasva a felhívást a képzést a hegyek országában tartják és tilos bármiféle olyan tárgyet, például fejpánt, magaddal vinni, ami az országodra utal. nem nagyon tudtam, hogy a helyszín, ahol tartják a dolgot merre van, így első dolog, amit beszereztem az információ, hogy mégis hogy jutok el oda. Szerencsére valakinek volt egy térképe, amit egy kis rásegítéssel szívesen ajánlott fel. Ezután az utam a mizukagéhoz vezetett, hogy engedélyt kérjek a falu elhagyására és a képzésen való részvételen. Innen haza mentem, ahol elújságoltam a lányoknak a hírt, majd egy gyors ebéd után összeszedtem a dolgaim és elindultam. Amit tudtam, hogy kell, de túl nehéz azt a nálam lévő tekercsekbe pecsételtem és a tekercseket egy jellel ellátva a hátizsákomba tettem.
Amik a tekercsekbe kerültek:
1. tekercs: 2 fuuma shuriken, láncing, katana, wakizashi, 2 ninjato, 10 ballisztikus kés, 2 nunchaku
2. tekercs: 10 senbon, 4 füstbomba, 10 dobókés és a könyv a mérgekről és azok ellenmérgeiről
3. tekercs: kabala kunai, kedvenc manga, tabletták
4. tekercs: 9 fanyelű kés, szerszámkészlet, sátor, hálózsák, kis párna, 1 mély és 1 lapos tányér, evőpálcikák, szanitéc készlet
Ezenkívül nem sok mindent vittem magammal.
Amik elől maradtak:
széles övtáska: elsősegély készlet, 5 kunai, 5 shuriken, 5 senbon, furulya, 2 tanto, 1 fenyelű kés és 15m drót
kunai tartó: rajzfüzet, ceruzák, 5 robbanó jegyzet
Miután összeszedtem mindent a lányok még valami ételt is pakoltak nekem majd füttyentettem Gonak, aki ha nem is egyből, de valahonnan előkerülve mellém jött. Mivel nem nagyon volt cuccom a hátizsákban, csak a számára ehetetlen dolgok és még nem igen tudott a fákon követni, így belekerült abba, persze, hogy kapjon levegőt a cipzárt nem húztam össze teljesen, csak annyira, hogy még esetleg a feje kiférjen. Elbúcsúztam a lányoktól, majd a papírokkal a kezembe elindultam a falu határáig, ahol egy rövid ellenőrzés után át is engedtek. Az utam a kikötőbe vezetett, ahol Kemurigakuréba akartam menni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy háborús időkben nem túl szerencsés, még ha fejpánt nélkül is van az ember, főleg úgy nem, átvágni a tűz országán, így egyből a Folyó országát céloztam meg, ahova viszont egyenesen senki nem vállalt el, így hát maradt a verzió, hogy Kemurigakure, onnan át a Tea országába, majd onnan a célomhoz. Jó pár óra keresés után sikerült találnom valakit, aki hajlandó volt elvinni a célomhoz, de csak másnap reggeli indulással, így hát az estére szállást kellett találnom, ami egy kocsma egyik nem túl tiszta szobája volt, de a célnak megfelelt. Másnap már korán kinn voltam a megbeszélt helyen, mivel a kapitány kikötötte, hogy hajnalba indulunk. Az út körülbelül 1,5 hétig tartott, bár ezt nem igazán tudtam megsaccolni, mivel nem igazán mentem ki a kabinomból, csak néha enni, így a fény és sötétség viszonyokról se tudtam, tehát a napszak sem volt ismert számomra. Megérkezvén először léptem ki a fényre, ami igen csak zavart, hiszen szinte végig szürkületben éltem az életem. Innen körülbelül az őrjáratok elől való bujkálással együtt, 5 nap alatt értem el a túl partra, ahonnan egy helyi halász gyerek és a vitorlása segítségével jutottam el a megfelelő országba. Itt már nem nagyon kellett bujkálnom, de azért jobb az elővigyázatosság, nem nagyon akartam összefutni senkivel, így egyenesen a megjelölt helyszínre indultam, ami újabb egy hét volt, ed sikerült elérnem a hegyek országát, majd onnan a sziklaparkányokat.

**Kenshiro Karu** Vas. Márc. 10 2013, 17:19

// Darui, Acél védelem képzés //

Korán reggel fölkeltem. Napok óta nem aludtam jól. Féltettem a lányt akitől nem rég el kellett a fagy országának határában. Igaz nem volt egy olyan teremtés akit annyira kellett félteni de nekem már most hiányzott egy barát pedig alig egy hete, hogy elváltak útjaink egymástól. Neki a villámok országába kellett utaznia engem pedig vártak vissza Kusagakuréban, hogy jelentsek az akcióról.
Kora reggel az utcákon még nem volt senki. Bár eltartott egy kis időbe mire beértem a faluba azért megérte a villában lakni. Sokkal jobban éreztem magam ott a klántársaim közt mint bent a faluban. Egy kicsit még ködös volt az idő is mint a hangulatom, ezért úgy gondoltam ma az időmet edzéssel töltöm és lehet, hogy nézek magamnak valami kisebb levezető vagy inkább bemelegítő küldetést. A vizsga óta nem nagyon akarnak megerőltetni, legalábbis úgy érzem, mintha Enraku és az öreg összebeszéltek volna. Pedig semmi közük sincs egymáshoz... Amikor az öregről meséltem Enrakunak azt hazudtam, hogy az öregapámnak egy régi vándor kereskedő ismerőse aki meghúzta magát egyszer nálunk még régen Kirigakuréban. Innen tehát az ismeretség és ezért segítek most az öregnek. Ennek persze a fele sem igaz. Néha még magamat is meglepem, hogy milyen könnyedén tudok hazudni egy felsőbb vezetőnek is. Minden szemrebbenés nélkül bele hazudtam az arcába annak az embernek aki menedéket és szállást biztosított nekem...
Amikor odaértem a vezető irodája előtti kis hirdető táblán felkeltette a figyelmemet egy tanulás felhívás. Egy taijutsu oktatást hirdettek a hegyek országában. Azt hallottam arról a vidékről, hogy egy régen virágzó ninja nemzet lepusztult maradványaira épült és nagyon szép, csak veszélyes ország. Nem is mentem be vezető irodájába csupán levettem a küldetés kiírást a falról zsebre vágtam és elindultam visszafelé a kenshiro birtokra. Hamar össze is készültem majd közöltem az ott lévőkkel, hogy majd tájékoztassák Kankot a helyzetemről és, hogy merre mentem. A távollétemben őt szoktam megbízni a klán ügyeivel.
Ismét útra keltem a hegyek országának irányába. Az út nem egész két napig tartott persze ehhez hozzájárult az is, hogy egy kicsit kiléptem amikor elhagytam a fű országának határát.
Amikor megérkeztem az országba a határon nem fogadott semmilyen határőrség se senki, ami egy kicsit furcsa volt ezekben a háborús időkben. A bejutáson tehát túl voltam minden gond nélkül. Remélem Emivel minden rendben van és nem addig ér vissza a küldetéséből amíg én itt tanulni fogok... A leírt helyre mentem és a sziklapárkányokról valóban az a legendás kilátás nyílt erre a hatalmas és nagyszerű hegységre mint gondoltam. Szerettem a hegyeket valahogy tisztelet és csodálatot éreztem irántuk és itt fönt még a nyugalom is párosul a friss levegőhöz. Hát most aztán igazán erre volt szükségem!

**Shirogane Shiro** Kedd Márc. 12 2013, 01:44

[Képzés - Darui - Hagane mamori no jutsu]

Ámulva néztem a fenséges hegyeket. Na nem mintha Kumogakurében ne lenne elég, hanem épp azért, mert ott is van sok, de ezek a hegyek mégis másfajták, nem ismerősek, mégis otthonosak. A civil öltözékem nem sokban különbözik a ninjafelszerelésemtől, épp csak most egy egyszerű túratáskába pakoltam azokat a cuccokat némi váltás ruhával, amit máskor simán csak felcsatolok kunaitartó vagy kis táska képében.Persze azok is a hátizsákban vannak, épp csak most őket is így, táskában cipelem. Kezemben csak egy térkép, és most épp egy alma, mert megéheztem, és vettem egyet még út közben.
A helyiek egész kedvesek voltak. Bár furcsállták, hogy egyedül járkál egy hozzám hasonló kislány, de megráztam a fejem, kedves mosollyal magyarázva el, hogy én nem vagyok egyedül, Akihiko mindig velem van. Kaptam ugyan pár sajnálkozó pillantást, de nem foglalkoztattak különösebben, mert már nem veszem a szívemre, ha az emberek kissé zakkantnak tartanak.
De hogy mit is keresek egy idegen országban, egy állítólagosan errefelé ismertebb sziklapárkányt kutatva?
Az egész egy papírfecnivel kezdődött:

A nap kivételesen egész derűsen sütött át a vastag felhők szakadozó foltjai között, mikor reggel elindultam, hogy segítsek anyának azzal, hogy elvégzem a bevásárlást. Különösen kalandos tanulás állt mögöttem, de az életem visszazökkent a megszokott kerékvágásba. Küldetést épp nem kaptam, ugyanakkor lehetőséget sem láttam arra, hogy tovább képezzem magam valamivel, meg egyébként is rám fér a pihenés. Anyára meg, hogy segítsek neki. Elhavazta magát a nagytakarítással rendesen.
A boltba ismerősként lépek, és bátortalan határozottsággal köszönök, hogy aztán szépen a kosaramba gyűjtsek mindent, amit anya felírt a bevásárlólistára. Egy kicsit elidőzök az édességek mellett, de végül úgy döntök, hogy nincs igazán szükségem rá, és inkább beállok a sorba. A fizetés után jókedvűen távozom, elégedetten mosolyogva, hogy teljesítettem a "küldetést", már csak a piacra kell kinéznem friss gyümölcsért. Fel is keresem az emlegetett helyet, és nagyban nézelődök, kerülgetve a sürgés-forgás, mikor tekintetem megakad egy hirdetményen. Mondhatni az ilyesmi igen ritka, talán ezért is keltette fel a figyelmem, ahogy az enyhe szellőben a falon lengedezett. Közelebb lépve kezdem olvasni, és az izgalom apró piros foltjai ülnek ki az arcomra. Mondhatni ez pont kapóra jön! Nem tudom, mi az a Hagane mamori no jutsu pontosan, de már a nevéből kiérződik, hogy kifejezetten rám férne! A feltételeket olvasgatva ugyan elcsodálkozom, mert mégis mit keres itt egy ilyen viszonylag távoli vidék hirdetménye, de innentől felgyorsulnak az események. Gyorsan továbbindulok, és beszerzem a friss cseresznyét, majd hazarobogok, persze a vásárolt cuccokra vigyázva, aztán lelkesen elmesélem anyámnak, míg elszámol a pénzzel, hogy mit olvastam. Az ő gondolatait persze először a gyanú tölti meg, de megnyugtatom, hogy utánakérdezek, és csak akkor indulok neki, ha nem tűnik kamunak. Így Akihikoval rögtön szedtük a sátorfánk, és az Akadémiára siettünk, ahol az igazgatónak is elmesélem a piacon látottakat. Mivel tudott a dologról, úgy vélem, nem lehet átverés, így megkérdezem, hogyan kaphatnék hivatalos iratokat arról, hogy elhagyhatom emiatt a falut.
A bürokrácia félelmetes. Majdnem az egész napom elment arra, hogy egy időpontot kaphassak a Kagétől, de mégis felvillanyozva térek haza. Holnap beszélek vele, és mindenképp elintézem, hogy elutazhassak. Nincs ugyan sok pénzem, de szerintem bőven elegendő lesz, hogy fedezzem az út viszontagságaiból adódó felmerülő költségeket.

Másnap valóban korán kelek, és gondosan igyekszem mindenféle jó indokot összeírni egy papírra, hogy ha leblokkolnék, akkor legyen miről puskázni, mikor a Kagéval beszélek, majd miután ez megvan, szépen felöltözöm, és rendbe vágom magam. Aztán kicsit sietek, Akihiko is sürget, mert nem illene késni.
Késni végül annyira nem késünk, hogy fél órát keringhettem a környéken, mire végre beengedtek, mert az én időpontom következett.
Torkom a szívemben dobog, ahogy kinyitják előttem az ajtót, és nagyot nyelve lépek be a már ismert ajtón, és azonnal meghajolok, de megszólalni nem vagyok képes. Sőt, mikor a Kage megszólít, még hátra is hőkölök, kissé megrémülve, de Akihiko noszogat, így előszedem a papírt, és sírós-rekedtes hangon igyekszem előadni jövetelem célját, felsorolva az érveimet is. Mármint csak szerettem volna, mert döbbenetemre, mire kibököm, hogy miről is lenne szó, már felém is nyújtja az engedélyt mosolyogva. Kis híján elájulok, míg átveszem a papírt, és halálra váltan távozom még egy mély meghajlással az irodából, de kinn végre felszabadulok, és egy tőlem nem megszokott, harsányabb sikkantással ugrom a levegőbe, öklömmel az ég felé csapva: Ez az, megszereztem!
A délutánom pakolással telik. Először be, aztán ki, mert nem férnek el a tervezett cuccok, aztán szelektálás, ismét bepakolás, majd újra kipakolás, mert még mindig nem jó. Ez így megy estig, amikor is anya megzavarja ezt a folyamatot azzal, hogy lerángat vacsorázni. Ennek ellenére megállás nélkül csak az útról csicsergek, anya és apa pedig ellátnak jó tanácsokkal, elmagyarázzák, merre hogyan, és még pénzt is adnak, hogy bizonyosan elegendő legyen. S bár azt hittem, nem fogok tudni egy szemhunyásnyit se aludni, úgy elfáradtam a tervezgetésben, hogy azonnal elnyom az álom.

A reggel cirógatva ébreszt lágy napsugaraival. Egy ideig csak bágyadtan bámulok kifelé a fejemből az ágyon, de ahogy eszembe jut, hogy ma már indulni is akarok, hogy bizonyosan odaérjek, azonnal kipattanok az ágyból, hogy nekikezdjek a reggeli készülődésnek nevezett totális káosznak és hisztériás rohamnak. Szép lassan azonban elkészülök, majd anyám is sikeresen nyom le az asztalhoz, hogy reggelit diktáljon belém, s csak ezután hajlandó elbúcsúzni, kissé meghatódott könnyektől csillogó szemmel. Én pedig felvágom a hátamra a táskát, és Akihikoval kézenfogva nekiindulok a túrának.

A többi már csak unalmas utazgatás. Mivel megtiltották eleve, hogy bármilyen, az országunkra utaló jelképet viseljünk, így úgy döntöttem, azzal sem kérkedem, hogy ninja vagyok, így teljesen hagyományosan, más utazókkal és turistákkal együtt érkeztem az ő tempójukban, s most, a hosszú út után kifejezetten izgatottan pillantok fel a sziklapárkányra, amelyet kerestem, s amely újabb lépcsőfokkal tol majd feljebb, hogy megfeleljek a chuunin ranggal nyert kötelességeimnek.

**Itanashi** Kedd Márc. 12 2013, 19:25

A fiú nagy ásítással kelt fel az ágyból, feje kissé hasogatott az előző este ivott szakétól. Egy szál cigaretta és egy kis nyújtózás azonban rendbe tette őt, és frissen, erőtől duzzadva öltözött fel. A lány még aludt. Halkan felöltözött, majd kapucniját fejére húzva elindult, hogy körbenézzen a városban. Nem viselt álarcot, ám nem félt, hogy valaki ráismerne, hisz arcát egy ügyes hengevel rejtette el egy szakállas, húszas éveinek végét járó férfi arcával. Az erdőn végigsétált, majd kitérve a fák hűvös árnyékából tért ki az utcákra. Korán volt még, csupán egy-két piaci árus rendezte be a pultját az érkező vásárlóknak. Zöldségesek, halászok, és minden egyébbel volt felkészülve a kereskedők csoportja.
A fiút azonban egyáltalán nem érdekelték, cigarettával a szájában járta az utcákat, nézegette a hirdetéseket. Majd hirtelen megállt.

Egy kisebb méretű plakát kötötte le a figyelmét. A szöveget végigfutotta a szemével, majd letépte a helyéről, mely az Akadémia kerítésére volt felrögzítve. Csupán egy szöget, alatta egy kis méretű papírfecnit hagyva maga után. A papírt zsebre dugta, majd továbbsétált. Mikor az utcák életre keltek, megteltek, zsúfolódtak, a fiú már hazafelé járt.
Belépett a ház ajtaján, ekkor már a saját arca rejtőzött a kapucni alatt. Hátrahajtotta, mely alól kilógott hosszú, fehér haja, sebhelyes arca. A lány, aki vele élt, már felkelt, épp reggelit készített. A fiú köszönt neki, majd az asztalhoz ülve elővette a leszakított plakátot. Egy különleges edzést tartanak a Hegyek országában. A részvétel bármely ország shinobijának engedélyezett, mivel egyfajta inkognitó jellemzi a találkozót. *Hm. fejpánt...már rég nincs fejpántom. Benn maradt a múltammal együtt a házban.* gondolta magában, miközben elmosolyodva olvasta. Egész jól hangzik.

A fiú még aznap este útnak indult. Egy karavánra szállt, mely egy kis rábeszélésre a hegyek országának határa felé vette az irányt. habár a karaván gyors volt, az út mégis hosszadalmas és fárasztónak bizonyult. Két napos kocsizás után megérkezett a határra, onnan pedig gyalog folytatta az útját. Majd a távolban meglátta a célt. Az óriásira nőtt hegyre nehéz és hosszú idő lett volna felmászni, ám nem neki. A földben egyre jobban belesüllyedt, bokáját, derekát, majd fejét is elnyelte a föld.

A sziklapárkány tetején egy kapucni nőtt ki az árnyékban, majd azt követte egy mosolygó álarc, homlokára a Vér kanji felrajzolva. Hamarosan egy termetes, magas férfi nőtt ki a földből. Hosszú lila kabátja hátán két tekercs, egy vörös, valamint egy lila tekercs volt rögzítve. A fiú körbenézett. Voltak néhányan már itt, egyikük sem viselte a hazájának fejpántját. Azonban így is be tudott azonosítani egy valakit. A Kenshiro fiú, akivel egy országot képviselt még régen, együtt indulva a Chunnin vizsgán. Karunak hívták. Ám a fiú nem sétált hozzá.

**Hyuuga Emiko** Kedd Márc. 12 2013, 22:56

//Hagane mamori no jutsu képzés//

Egy felhívás, egy felcsillanó tekintet és egy újabb jutsu. Emi nem gondolta volna, hogy megint tanulásra fogja adni a fejét, ám ez a kiírás egészen csábítónak hangzott. Éppen be akart kószálni Amegakuréba, amikor is az Akadémia épületén meglátta a papírfecnit. Az invitálás a Hegyek országába szólt, a technika pedig a Hagane mamori no jutsu volt. A közelharci képességeit mindig is szerette fejleszteni, hiszen jóval több érzéke volt ehhez, mint az elemi ninjutsukhoz. Kicsit ugyan eltért a többi jutsujától, de ez kivételesen nem zavarta. Átfutotta a szöveget, melyben kikötötték, hogy nem szabad fejpántot viselni, mert senki származására nem derülhet fény. A hitai-atét amúgy is tekercsben pecsételve hordta és esze ágában sem volt villogni vele. A helyszín kicsit elbizonytalanította, hiszen még sosem járt abban az országban. A már ismert vidékeken is látványosan tévedt el, ez pedig még rosszabb volt, mint amire számított. Tekintete kissé lejjebb vándorolt és meglátta a mellékelt térképet, amit szintén felfüggesztettek a falra.
*Úgy látszik, gondoltak rám.* Futott át az agyán, majd elkezdte áttanulmányozni a papírdarabot. Hamarosan rá kellett jönnie, hogy még a szokottnál is idiótább volt, hiszen a Hegyek országa déli irányból nagyon közel fekszik az Eső országához. Szerencsére senki sem látott bele a gondolataiba, így megúszta a szégyent. A jounin igyekezett minden részletet az agyába vésni, mert nem téphette csak le úgy a térképet. Vagy mégis? Emi gyanútlanul körbetekintett a környéken és amikor megállapította, hogy látótávolságon kívül van mindenki, aki gyanakodhatna rá, egy egyszerű mozdulattal leszakította a papírt. A kiírás persze a helyén maradt. Mások egyébként is sokkal jobb tájékozódási képességekkel rendelkeztek, tehát ennyi csalás belefért.
Nem is habozott, azonnal útnak indult, elvégre látogatása a falujában nem éppen számított hivatalosnak. Amúgy is kezdte unni a rengeteg esőt, ami a nyakába hullott ott tartózkodása alatt. Úgy gondolta, hogy ha megszaporázza lépteit, akkor viszonylag hamar megérkezhet a helyre. A sziklapárkány nem hangzott túl hívogató helynek, viszont arra számított, hogy annál nem lesz rosszabb, mint ahol a legújabb Hyuuga taijutsut tanulta. A társaságot messze kerülte, ezért fákon ugrálva vagy a földön futva, illetve gyalogolva tette meg a távolságot. Éjszakára ugyan meg kellett állnia, de már hozzászokott a nem túl kényelmes élethez. A talaj egyre keményebbé vált, ahogy közeledett úti célja felé, tehát a pihenőt már kissé spártai módon töltötte el. Másnap reggel korán felkelt, amit részben a sziklás földnek köszönhetett. Azért sikerült pár órát aludnia, valamint eddig úgy nézett ki, hogy irányban van. A nagy hegyet mondjuk nem igazán téveszthette el, legalább abban biztos volt, hogy a fő helyszínre odatalál. Sajnos magát a sziklapárkányt már nehezebb volt megtalálni, így megint kóborolhatott. Még szerencse, hogy eszébe jutott, talán mások is jelentkeztek a képzésre. Aktiválta a Byakugant, és nagy szerencséjére észrevett pár chakrafoltot a távolban. Még elég messze voltak, de folyamatos támpontot biztosítottak a kunoichi számára.
Amikor megérkezett, nem foglalkozott azzal, hogy megláthatják valódi kilétét, eleget bujkált már a világ elől. Halványlila szempárját valószínűleg azonnal felismerte mindenki. Szép lassan végigfutott a tekintete a jelenlévőkön, majd hirtelen maga elé kapta a kezét, mint valami védőpajzsot.
- Ka-Karu? - kérdezte megilletődötten.

Darui Vas. Márc. 17 2013, 12:07

A kis felhívás, melyet itt ott szétszórtak a falvakban, sikeresen elérte a célját ami az volt, hogy shinobik figyeljenek fel rá. Bő egy hónappal a képzés előtt már ki voltak ragasztgatva a térképpel ellátott cédulák, hogy a shinobik mind el tudják végezni dolgaikat és legyen idejük olyan dolgokra, mint példának okán az engedélykérés a falu elhagyására, élelmiszerkészlet feltöltése az útra, tervezgetés, valamint az utazás. Ennek az idősávnak köszönhetően senki sem késte le a tanulást, mindenki meg tudott érkezni sikeresen időben a kijelölt napon és napszakban a megadott helyre, mely a Sziklapárkány volt a. Rengeteg ismeretlen arc futott össze egy időben, ám köztük volt elvétve pár ismerős személy is, de még mielőtt bármiféle párbeszéd alakulhatott volna ki, egy igencsak közismert dalocska felkeltette mindenki figyelmét.
- Merry-san no hitsuji, hitsuji, hitsuji, Merry-san no hitsuji kawaii~ne. Ichi~nii~san~shi! Merry-san no hitsuji, hitsuji, hitsuji, Merry-san no hitsuji kawaii~ne. A kis ének közelített felétek, végül az egyik szikla mögül egy kislány bukkant elő, majd a jelenlévő shinobik és kunoichik előtt először megállt, majd a földre feküdt és kezeivel alátámasztva az állát, egyenesen rátok tekintett. A lánynak hosszú fekete haja volt, melyben egy rubintvörös masni villogott, ruhája egy fehér egyrészes felső volt, mely már kissé piszkos volt a földön való játszadozástól, bár ez az ilyen korban lévő gyerekek részéről teljesen természetes volt.

Sziklapárkány Kagerou Közelében Hagane_mamori_no_jutsu_www.kepfeltoltes.hu_

- Üdv! Az én nevem Hakaze, ti pedig biztosan azok vagytok, akik az Acél védelem felhívásra érkeztek ide. Mondta teljesen ártatlan hangon, ahogyan egytől egyig végignézett mindenkin, majd pedig az égre nézett. - Lassan dél lesz... Azt hiszem már többen nem fognak eljönni. Mondta szomorúan, s tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy kicsit több emberre számított. - Na de sebaj! Pattant fel a földről, majd miután leporolta magát, folytatta a beszédet. - Ennyien is elegek vagytok, így már megkezdhetjük a Hagane mamori no jutsu tanulását. Aki még nem jött volna rá, annak lelövöm a poént, én Hakaze leszek a tanítótok! Arcára széles mosoly ült ki, ahogyan egyre közelebb ment a "diákjaihoz", majd mikor melléjük ért, mindenkit végigszaglászott.

//Ének: http://indavideo.hu/video/Mary_had_a_little_lamb_japan_nyelvlecke //

**Itanashi** Kedd Márc. 19 2013, 19:05

*Mi a jó élet ez?* Dühöngött belül a hang. Valami hihetetlenül idegesítő hangot hallott a fiú, és Ő is. A fiú elfordította fejét, egyenesen a hang irányába. Meglátta a kislányt, ki egy szikla mögül jött elő. Álarca mögött szemei tágra nyíltak. *KI ez a kis taknyos?* kérdezte magában. A lány közelebb lépett, amid bemutatkozott. Habár fiatal volt, beszéde önszántságot, eltökéltséget sugárzott. Egy biztos volt, nem félt az őt körülvevő emberektől. Tudta jól, miért vannak ott. *Ez most csak valami vicc, ugye? Nem hiszem el, hogy emiatt a kis taknyos miatt utaztam idáig.* forrongott magában, ám ezt a külvilág egyáltalán nem láthatta.
Mindenesetre, ha már ennyit utazott, gondolta, kivárja mi lesz belőle, hátha valami rossz vicc az egész. Akkor viszont itt vér fog folyni, az biztos. Kezeit átfonta mellkasa előtt, hátával megtámasztotta magát egy sziklának, és csak hallgatott. Mindeközben a két résen szemlélte végig a többi összegyűltet. Érdekelte a véleményük. Elvégre minden ember arcára van írva, mire gondol valójában. És az tisztán látszódott, hogy mindenkit meglepett a lány, a kérdés, ki találja ezt viccesnek? Mindenesetre a fiú csak hallgatott a falnak dőlve, figyelt. Mást nem tudott tenni. Remélte, a lány fog többet énekelni, mert ha igaz amit mond, miszerint ő lesz a mester, hát...lehetséges, hogy gyors kiképzésben lesz részük. Aztán ki tudja, mire képes ez a kislány? Talán mégis csak rejteget valamit a tarsolyában...Majd meglátjuk.

**Katsumi Kawachi** Szer. Márc. 20 2013, 23:52

//Képzés: Acél védelem // Hagane mamori no jutsu, Darui//

Érdekes társaság jött össze a sziklapárkányon, ahova a képzést hírdették. Körbenézve én voltam a legfiatalabb és talán a legképzetlenebb is, de ez nem jelent semmit. Rajtam kívül volt egy piros bőrkabátot viselő férfi, egy fura leányzó, aki talán kinézete alapján vetélkedhetett az utolsó helyért, egy maszkos idegen, akiről a barna ruházatán és a maszkján kívül nem igen volt semmi látható, de biztos oka van, hiszen ha szökött ninja, akkor nem túl szerencsés, ha ismerik az arcodat, főleg, ha valaki a múltadból úgy tudja, hogy halott vagy végül pedig egy másik, idősebb lány. Igen, ilyet én is átéltem, hiszen a falumban még mindig halottnak hisznek azok, akik a Füst országában tett kitérőmről nem tudnak. Ha maszk nem is, de egy kendő volt a szám előtt és mivel most a homlokpántomat otthon kellett hagynom egy csuklya helyettesítette azt, végül pedig egy napszemüveggel takartam el a szemem, hogy ne nagyon látszódjon belőlem semmi. Ha mást nem is, de legalább az idősebb lány csodálkozásából megtudtam a piros ruhás srác nevét, Karu. Azonban mielőtt bemutatkozhattunk volna egymásnak, majd egymásnak eshettünk volna, ha esetleg ellentétes oldalon álló országból jövünk, egy dallam majd egy kislány szakított meg mindent. Lefeküdt a földre, amitől tiszta por lett a fehér ruhája, de gyerek lévén nem igazán izgatta a dolog. Nagyon aranyos volt, ahogy ott könyökölt és nézte a csapatot, akik közül szinte mindenki szívtelenül végezhetne vele. Bemutatkozott, Hakaze, amit jól eltároltam a memóriámba, majd közölte, hogy ő lesz a tanárunk. Nevetésbe törtem volna ki, de mégse tettem, hiszen nem az én stílusom és ha úgy vesszük még én is gyerek vagyok, bár több embert öltem meg, mint egy átlagos velem egykorú gennin. Közben a leányzó egyre közelebb jött, majd mindenkit körbeszaglászott. Nem nagyon értettem, hogy mit akar, de ő a "tanár" ő tudja, hogy mit akar. go nem tudom mit érezve mozgolódni kezdett a hátizsákomba, majd egy kis furkálódás után sikerült kidugnia a fejét és megszemlélni az új helyet, ahova érkeztünk.

**Hyuuga Emiko** Pént. Márc. 22 2013, 22:23

//Hagane mamori no jutsu képzés//

Emi-t némileg megnyugtatta, hogy ezen a jutsu tanuláson jelen lesz egy ismerőse. Nem csinált volna belőle különösebb problémát, ha teljesen idegen arcok veszik körül, de így mégiscsak jobb volt. Nem sok ember gyűlt össze, viszont annál színesebb társaságot alkottak. Az igazat megvallva, a Hyuuga lány nem is lógott ki közülük annyira. Egyszer csak valami éneklés-félére figyelt fel, ám a legnagyobb meglepetés csak ezután következett. A jounin már majdnem aktiválta a Byakugan-t, mert meg akart róla győződni, hogy tényleg jól lát-e.
*Ez meg mi?* Tette fel magának a nagyon jó kérdést. Látszott a többiek arcán is a döbbenet, tehát ezzel nem volt egyedül. A kislány igazolta a shinobi erős gyanúját, miszerint ő fogja nekik megtanítani a Hagane mamori no jutsu-t.
*Oké, ez eddig nagyon jó vicc... de senki sem nevet. * Csupán sóhajtott egy nagyot, nem akart rögtön az első pár percben szarkasztikus hangnemével feltűnést kelteni. Lehet, hogy valamiféle felmérésnek szánták, nem tudhatta biztosan. Úgy döntött, játszani fogja a játékot, hátha jut valamire a technikával kapcsolatban. Ugyan még mindig ott motoszkált a fejében gondolat, hogy most rögtön le kéne lépnie és valami fontosabbal foglalkoznia, mint például a túlélés ebben a háborús helyzetben. Csakhogy meg akarta tanulni a jutsu-t, na meg különben sem festett volna magáról túl jó képet, ha Karu szeme láttára távozik.
*Majd meglátjuk, hogy mire jutok ebben a helyzetben. Ha a kislány tényleg ért a Taijutsu-hoz, akkor valami feljegyzést kell készítenem róla, hiszen később hasznos lehet a tudása.* Töprengett el a jounin, miközben próbálta kifürkészni a többiek gondolatait. Volt, akinek az arcát maszk vagy egyéb dolog fedte, tehát megint meztelennek érezte magát, már ha ez a megfelelő szó ebben a helyzetben.
- Üdv, Hakaze-sensei! - köszönt oda a kislánynak, nem túl formálisan, de a kellő tiszteletet megadva. A gyerek láthatóan mindenkit végigszaglászott. Emi furán nézett újdonsült tanítójára, itt ért véget az a határ, amit még normálisnak titulált ebben a helyzetben.

//Bocsi Karu, hogy nem vártalak meg, és előtted írtam, de hétvégén nem leszek gépközelben, így most postoltam.
Félreértések miatt javítva utólag.//

**Kenshiro Karu** Szomb. Márc. 23 2013, 14:33

Miközben szépen végig mértem a többieket félszemmel Emit figyeltem, de látszólag ő is hasonlóképp cselekedett. A repertoár nem volt túl széles viszont annál változatosabb. Egy fiatalabb fiú és egy maszkos valaki akinek a vonásai ismerősek voltak számomra. Bár nem tudtam beazonosítani a maszk miatta, hogy honnan, vagy hogy ki az de azért majd kíváncsi leszek rá, hogy ki az ha a későbbiekben leveszi a maszkját. Amikor már fordultam volna vissza Emihez egy furcsa kis csengő hangot hallottunk meg. Egyre csak közeledett és amikor felbukkant a nagyjából két fejjel alacsonyabb kislány az egyik szikla mögül ugrándozva egy kicsit elképedtem be kell valljam. Aztán a kis produkciót feldobta azzal, hogy még hempergett is egy kicsit a földön. Ez már tényleg botrány ezt nem akarom elhinni, hogy egy ilyen előadás miatt utaztam ennyit. Már majdnem elindultam amikor eszembe jutott, hogy hiszen ez megint egy jó lehetőség, és nem hagyhatom itt a Hyuuga lányt. Így csendben, rezzenéstelen arccal tűrtem, hogy a kislány végig szagolgasson... Emi felé fordultam és épp feltettem volna az első kérdést amikor valaki a kis csoportunkból felnevetett. Lehet, hogy ezt most nem kellett volna gondoltam magamban...
- Szerinted mennyi az esélye, hogy ez a kislány legyen a senseiünk? - Minden esetre Emi üdvözletéből levontam azt a következtetést, hogy bármennyire is furcsa ő elfogadta a lányt és inkább szeretne már a technikai részénél tartani.
- Hogy vagy? Mi szél hozott erre? Remélem minden rendben van! Mikor jösz felénk? - Bombáztam kérdéseimmel mielőtt bármit is mondhatott volna!

**Shirogane Shiro** Vas. Márc. 24 2013, 12:48

[Képzés - Darui - Hagane mamori no jutsu]

Számítottam rá, mégis kissé félénken reagálok arra, hogy mások is összegyűltek a helyre, amit én is megcéloztam. Mondjuk botor dolog kihagyni egy ilyen lehetőséget, ha az embernek módja van rá, hogy megtanuljon csak úgy, mondhatni ingyen egy ilyen technikát, miközben még szét is nézhet egy kicsit a világban, mégha veszélyes is manapság egyedül járkálni.
Na de én még csak egyedül sem vagyok, igaz, Akihiko? Barátomra kacsintok huncutul, s ő visszakacsint rám mosolyogva, egyetértve megállapításommal. Sok időm azonban nincs a terepet, vagy az egybegyűlt embereket figyelni. Egyébként sem vagyok egy könnyen barátkozós típus, még olyan se, aki hamar feltűnne. Általában inkább a csendes, háttérben meghúzódó alakokat képviselem, akik ha elmennek, hiányuk fel sem tűnik senkinek.
Most mégsem kívánok eltűnni, csak épp láthatatlanná válva elsajátítani a titkokat. Mert bár ismeretlenekkel nem szeretek és nehezen barátkozom, jutsukat szeretek tanulni - még ha abban sem vagyok tehetséges, kitartásom viszont legalább van.
Nyugalmam egy dalocska zavarja meg, s azonnal abba az irányba fordulok, ahonnan érzékelem. Egy nagyon fiatal, picinyke lánykát pillantok meg - jó, én sem vagyok valami naaaagyon nagy, de még én is nagyobb és idősebb vagyok szerintem nála. Így ránézésre legalább is úgy vélem. Talán ezért is taglóz le picit a lányka, Hakaze kijelentése. Ő lesz a tanárunk?! Nem elégedetlenség rajzol apró fintort az arcomra, erről tanúskodik tekintetem is, hanem a magammal szembeni kisebbségérzetem újbóli megnövekedése késztet elkeseredett fintorra. Amikor ilyen lányokkal találkozom, olyan messze érzem magam attól a kevéske céltól is, amit magam elé tűztem. Mert ha ilyen tehetségek akadnak a világban, ahhoz, hogy én egy tűrhető kunoichivé váljak, rengeteget kell dolgoznom. S valahogy ez az egyszerű álom is folyamatosan távolabbinak és távolabbinak tetszik.
Arra viszont összerezzenek, amikor mellém lépve szaglászni kezd, és arcomon az elkeseredettséget is felváltja a meglepődés, ahogy szélesre nyílnak a szemeim, és még az orrlyukaim is kitágulnak. - Ano... nani? - nyikkanok vékony hangon, elvörösödve. Vajon miért szaglászhat? Tudom, hogy megizzadtam már ma, de azért elég nagy udvariatlanság lenne büdösnek titulálni... Vagy esetleg ennek köze van ahhoz, hogy alkalmas vagyok-e egyáltalán magára a jutsura? Ez a gondolat arra késztet, hogy minden izmom megfeszüljön, és még nagyobb gombóc növekedjen a gyomromba. Nem akarok a jutsu ismerete nélkül hazatérni, ha már annyira erősködtem, hogy eljöhessek!

Darui Hétf. Márc. 25 2013, 13:56

A kislány egy cseppet sem zavartatta magát és olyan természetesen ugrált a shinobik között mintha csak ők is ártalmatlan gyerekek lettek volna a környékről. Miután kellően bemutatkozott tanítványainak, orrát használva végigszaglászott mindenkit. Ez természetesen megtette a kellő hatását, előjöttek a jelenlévőkből a kínos "mivan?!"-ok, valamint a feszült "hagyjmár!"-ok, melyekre Hakaze rá sem hederített. Miután az utolsó embert is, név szerint Shirot is végigszaglászta, csodálkozva felkiáltott.
- Süti szagot érzek! Valakinél biztos van pár darab finom kekszes süti... Mondta, ám nem találta a finom sütemény illatának a forrását, így tovább keresgélt. Megpróbálta behatározni a helyét az édességnek, pontosan úgy ahogyan azt a kutyák szokták az orrukkal és ennek érdekében fákat, sziklákat is gyorsan végigszaglászott, de rá kellett jönnie, semmi értelme, hisz nem olyan fejlett a szaglószerve mint az állatoknak, így hát abbahagyta a keresést. Hakaze szája kicsit lefelé görbült, hisz nem varázsolhatta el ízlelőbimbóit, ezért morcosan zsebre vágta a kezét, ám ekkor felcsillant a szeme. - Megvan! Megvan, megvan megvan megvan... Ugrándozott egyhelybe örömébe, miközben a szebéből kihúzta a süteményt. - Biztos anyu csempészte bele a zsebembe amikor elindultam otthonról. Mondta, ahogyan elkezdte majszolni a kis zsákmányát. Nagyon is boldognak látszott, olyannak mutatta magát mint akinek nincs semmi gondja az életben, bár ez viszonylag merész elgondolás, hisz a lány talán még nincs is meg tíz éves és hogy ezt honnan lehetett tudni? Nos először is a kislányos alakjáról mindenképpen, na meg a viselkedése is, amikor meglátta tanítványai reakcióját, eléggé erre hajazott. A lány feje kissé elpirosodott, arcát mérgesen felfújta, aminek köszönhetően teljesen úgy nézett ki mint egy érett paradicsom.
- Parancsolsz?! Kérdezett vissza Karunak, a kijelentése miatt, melyet a lány korával és alkalmasságával kapcsolatban jegyzett meg. - Mit tud egyáltalán egy ilyen vörös kabátos fehér hajú balek arról, hogy mire lehetek képes illetve mire nem? Kiáltozott, ahogyan amint befejezte mondandóját, eltűnt a szemetek elől. Pontosabban a levegőbe ugrott, de olyan gyorsasággal és lendülettel, melyet alig tudtatok lereagálni. A levegőben dobott pár bukfencet előre, majd végül lábai Karu nyakában állapodtak meg, ám a lendületnek valamint az apró plusz súlynak, mely váratlanul terhelte meg a fiú testét, kizökkentette egyensúlyából és így hátraesett. Mindez a többek részéről teljesen olyan látványt nyújtott, mintha pankrátori precizitással vitte volna földre a fehér hajú fiút. Rögtön ezután felpattant a földről, kifújta magát, majd mintha mi sem történt volna, ismét mosolyogni kezdett és megkért titeket, hogy mutatkozzatok be, mivel eddig ezt nem tettétek meg vele ellentétben.

//Bocsánat a napos csúszásért. következő határidő 31. Vasárnap.//

**Katsumi Kawachi** Csüt. Márc. 28 2013, 12:44

//Képzés: Acél védelem // Hagane mamori no jutsu, Darui//

Kislány úgy ugrált a csapat között, akikről látszott, hogy már öltek embert, bár ebben én se maradok el, mintha csak a társai lennénk. Nem igazán zavarta az sem ha valaki arrébb küldte vagy értetlenkedve rákérdezett, hogy mit is csinál. Végzett, utolsó egy furcsa lány volt, majd sütit kezdett keresni. Kezdett igen csak bosszantani, hogy egy kislány lesz a tanárunk, aki még csak komolyan sem vesz minket, mintha csak a játszópajtásai lennénk, úgy sétál köztünk. Hosszas keresés után feladta, de ekkor belenyúlt a zsebébe és megtalálta a keresett sütijét. A vörös kabátos illető kijelentésére felfújta magát és az erőlködéstől olyan vörös lett az arca, mint egy érett paradicsom. Nem tudtam nem egyetérteni a fiúval, de hangot nem igazán tudtam adni a véleményemnek, hiszen a lány ordibálni kezdett, majd eltűnt. Körbenéztem, de csak a vöröske huppanását hallottam, majd felállt és leporolta magát. Némelyik felnőtt sem képes arra, amit a lány végrehajtott. Olyan precizitással vitte le a földre a fiút, hogy még követni sem nagyon lehetett volna, hacsak az ember nincs ehhez hozzászokva. Ismét röhöghetnékem támadt, de inkább nem kockáztatom meg a társam haragját így ismét csöndben maradok. Megigazítom a fekete hajam, majd mivel senki nem mutatott hajlandóságot a lány kérésére kezdem én a bemutatkozást. Lehúzom a maszkom az arcom elől, majd beszédre nyitom a számat.
- Üdvözletem Hakaze kisasszony a nevem Kawa.
Nem voltam hajlandó elárulni a teljes nevem és már úgy hozzászoktam, hogy a bűnözök és a társaim is, akikkel együtt voltam kalandon így hívtak, így nem erőltettem meg magam, hogy álnevet találjak ki, így maradt ez a rövid verziója az eredeti nevemnek. Emelett nem szokásom idegeneknek csak úgy elárulni a nevem, hacsak nem a falum megbízásából van velem és itt nem tudni, hogy ki kinek az ellensége vagy barátja, így jobb, ha eredeti kilétem csak egy kis részét fedem fel, na meg amúgy sem vagyok olyan, aki szeret sokat beszélni.

//Legyen szíves, akinek küldtem pm-et javítsa még nem nevetett a karim és nem szőke (az utóbbit Karu már javította)//

**Hyuuga Emiko** Csüt. Márc. 28 2013, 22:50

//Hagane mamori no jutsu képzés//

Karu sem volt meggyőződve arról, hogy tényleg lehet-e egy ilyen kislány tanító. Ennek az észrevételének hangot adott, habár ez elég nagy hibának bizonyult. A kislány, miután befejezte a szaglászást és végre megtalálta a sütijeit, tartott egy szép kis bemutatót. Ennek hatására az fehér hajú fiú nyakában landolt, nem kis meglepetést okozva Emi-nek, valamint a többieknek. A kunoichi szája elé kapta a kezét, hogy leplezzen egy mosolyt. Elfojtani már nem tudta, ezért palástolta el, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza Karu-t. Persze így is sejthette a ninja, hogy miért tett így.
*Azért jobb megtartani magunknak egyes gondolatokat.* Jegyezte meg magában a jounin. A feltett kérdésekre még nem volt ideje válaszolni, éppen ezért kihasználta a a bemutatkozási szünetet. Természetesen előbb bemutatkozott, hiszen így illett.
- A nevem Hyuuga Emi - válaszolta a szőkés hajú shinobi. Mivel nem változtatta el külső megjelenését, egyből rájöhettek, hogy milyen klánhoz tartozik. Aki pedig ezt nem vette észre, nos az vessen magára. A kunoichi nem csinált ebből problémát, hiszen, amikor kereste a kis csapatot, a Byakugan-t használta, vagyis szépen felmérte mindenkinek a chakramennyiségét. Bízott az erejében, na meg abban is, hogy Karu a segítségére lesz, ha netalántán valaki a szemeire pályázna. Mialatt a többiek is elmondták a nevüket, a fiúhoz fordult, hogy válaszoljon a kérdéseire.
- A kis bemutatóból ítélve valóban Hakaze lesz a tanítónk - kacsintott a fehér hajú chuunin-ra, majd folytatta. - Egy taijutsu képzésnek nehéz volt ellenállni. Szerencsém volt, hogy hazalátogattam a falumba, az akadémián hirdették meg ezt a tanulást. Fogtam magam és eljöttem, ilyen egyszerű az egész. Egyébként minden rendben van velem, amint látod élek és virulok, ráadásul a szemeimet se kaparta ki senki - próbált némi fekete humort csempészni a mondandójába, azt viszont nem tudhatta, vajon mennyire talál be ezzel Karu-nál. - Nemsokára célba veszem a klán birtokát. Még van pár elintéznivalóm, de utána ígérem ellátogatok hozzátok! - jobb kezét a szívére tette és arcára széles mosoly ült ki. Megvárta még a fiú válaszát, utána viszont minden figyelmét Hakazéra fordította. Elvégre tanulni jött ide, tehát szüksége lesz arra, hogy teljes erőbedobással teljesítse a feladatot.

//Kawachi: Egy jó tanács, próbálj meg a karakterleírásodnak megfelelő képet keresni, mert legtöbbször azt látják mások, nem pedig az adatlapodat. Az elírást pedig javítottam az előző hozzászólásomban.//

**Kenshiro Karu** Pént. Márc. 29 2013, 10:47

A szavak, melyek az imént elhagyták a számat kellő képpen bajba sodortak. Úgy látszik a kislány sokkal képzettebb mint amire számítottam... Legalább is a taijutsu terén. Szép mozdulat volt és meghökkentően gyors. Egy-kettőre a földre küldött. Igaz maga az esés egyáltalán nem fájt, de hát az utóbbi évek alatt megtanultam esni. Minden esetre minden érdem a kislányé, aki egy nála kétszer nehezebb embert ilyen könnyen és gyorsan a földre küldött.
Az első pillanatban olyan harag gyűlt össze bennem, hogy talán a gyilkost is láthatták a szememben a többiek, de amint a hyuuga lányra néztem egyből elillant ez az érzés. Mondjuk nem is akarom kideríteni, hogy melyikünk erősebb úgyhogy inkább csak feltápászkodom és megvárom amíg Emi befejezi a mondatát és én is bemutatkozom...
- Üdv mindenkinek, a nevem Kenshiro Karu. Elnézést kérek az iménti beszólásomért! - Mondom ezt a lánynak, majd visszafordulok Emihez. - Na az jó, remélem minél hamarabb ellátogatsz hozzánk! Örülök, hogy itt vagy legalább nem lesz unalmas ez a képzés. A szemedet meg egyet se féltsd amíg engem látsz!
Bár az unalom valóban kizárva mivel elég díszes társaság verődött itt össze. Az egyik lányt ismerem. Pontosabban a chuunin vizsgán küzdött a másik Kenshiro ellen. Abban biztos vagyok, hogy ő ügyes lán annak ellenére amit mutat. A másik tag akinek a vonásai ismerősek az a maszkos fickó, bár a maszk megtévesztő, de azért rá még kíváncsi vagyok. A többiek annyira nem érdekelnek inkább Emivel foglalkoznék, de ő már árgus szemekkel figyeli a kislányt...

**Shirogane Shiro** Szomb. Márc. 30 2013, 13:40

[Képzés - Darui - Hagane mamori no jutsu]

Már épp azt hittem, hogy hozzám fog szólni a lányka, mikor szóra nyíltak ajkai, de csak valami sütit keresett, ami persze szintén fontos ügy, épp csak nem válasz a kérdésemre, és mivel nem nálam van a süti, még csak ilyen módon sem tudok segíteni. Viszont jó orra lehet, mert én nem érzek sütiszagot. Te Akihiko? Mivel ő is megrázza a fejét, hát tanácstalanok maradunk, de úgy tűnik, Hakazet ez nem zavarja. Nekem meg kis zöldfülű nebulóként nincs jogom felülbírálni a mesterem kénye-kedvét, nem igaz? Így türelmesen várakozok, hogy kisüljön, mi lesz ebből, bár figyelmem nem kerüli el az elégedetlenkedés. Nehéz is lenne, mikor verbálisan érkezik, de olyan jutalmat kap, amitől eltátom a szám, és egyre inkább szétfeszít belül a kettős érzés, amely arra irányul, hogy én mennyire gáz vagyok, miközben Hakaze olyan de olyan menő, pedig kis csipásnak látszik hozzám képest, de ha ebből a szemszögből nézzük, én még kis csipásabb vagyok hozzá képest, mint egy csecsemő. Csodálatom hatalmasra duzzad, ahogy lekászálódik a fiúról, de azonnal el is sápadok, ahogy a bemutatkozást kéri. Én nem szeretem, ha rám figyel mindenki...
Egyre gyűlik is bennem a lámpaláz, ahogy fogynak előlem az emberek, ahogy gyorsan keresztülesnek a bemutatkozáson, s mikor rám pillant mindenki, az ajkamra forr minden szó, és félénk hevességgel hajolok meg, hogy legalább ne lássam, csak érezzem a rám vetülő szemek szúrósságát.
- Ano... eto... Shirogane Shironak hívnak... - nyekergem szánalmasan félénken és halkan, talán nem is hallották, de azért folytatom még félénkebben magam mellé mutatva Akihikora - Ő pedig... a barátom Akihiko... ano... yoroshiku... - felnézni azonban továbbra sem merek, először azt akarom, hogy valaki vegye át a szót, és terelődjön el rólam a terhes figyele. Láthatatlanná akarok válni, láthatatlanná, mint Akihiko, hogy ne kelljen tartanom ettől az egésztől. Mennyivel bátrabb lennék, ha nem néznének rám várakozón. Mindenki azonnal vizsgálgat, elemezget minden pillantással, én pedig olyan említésre sem méltó vagyok...

//A képzések anyjaként, mindenki írja oda minden képzéses postja elé, hogy az képzésre készült, nehogy egy ellenőrző admin - mint ahogy én pl szoktam monitorozgatni - azt higgye, két helyen vagy egyszerre! Köszi ^^//

**Itanashi** Vas. Ápr. 07 2013, 15:46

//Elnézést a csúszásét, kiment a fejemből
Képzés - Darui//

*Mit csinál ez a lány? Sütit keres? na ne, ezért utaztam idáig, hogy valami kis elkényeztetett lányka nyafogását hallgassam? Azt hittem, komolyabb képzés lesz, ha már ennyien összegyűltünk. És nem is akárki vesz részt a képzésen. Itt van Emi, valamint Karu is.* gondolta magában a fiú. Habár a Hyuuga lányt nem igazán ismerte, Karuval azonban szorosabb barátság kötötte össze őket, még régen, hisz egy csapatban jártak küldetésre, a Chunnin vizsgán is együtt indították őket. Egy ilyen csapatnak akar bármi újat mutatni ez a kis vakarék? Hm.
Ekkor azonban a lány meghallotta Karu gúnyolódását, majd ráugorva a földre kényszerítette a fiút. Az egész alig volt pár másodperc. Karu a földre feküdt.
*Mondjuk ez szép volt. Hm. Talán mégis csak tud valamit ez a lány?* Majd felállt, leporolta magát, és megkért mindenkit, hogy mutatkozzon be. Mindenki sorra bemutatkozott, így az álarc mögé rejtőző fiú sem bújhatott ki a feladat alól. Ám nem kellett félnie, hogy lelepleződik, elvégre a régi életét már otthagyta, kit egykoron Djuka Sendo néven ismert meg a világ, eltűnt a lángokban, elfeledtetve, ki is volt ő valójában. Már a fiú sem emlékszik rá, legalábbis csak homályos képek maradtak a régi életéről.
- A nevem, Itanashi - válaszolt a kérdésére gyorsan, határozottan. Az álarcát nem veszi le, sőt, még a zord, szürke kapucni is a fején marad. Elvégre tanulni jöttek ide, nem pedig barátkozni. Remélte, hogy hamar nekikezdenek a tanulásnak, nem fog sokáig elhúzódni a beszélgetésekkel, hanem egyből a lényegre törve kezdenek bele az edzésbe.
*Türelem* szólította meg a Nagyúr. A fiú bólintott, tudta, ha mestere türelemre parancsolja őt, akkor várnia kell, azt kell tenni, amit Ő mond.

Darui Pént. Ápr. 12 2013, 15:07

//Képzés//
A türelem, mint erény, nem sok embernek adatott meg és ez az állítást, a jelenlévők feloszlásából is magabiztosan ki lehet jelenteni. Voltak akik bágyadtan, kissé idegesen próbálták elterelni magukról a szót, vagy éppen időt nyerni, voltak akik már legszívesebben már rég belecsaptak volna a lecsóba, hogy a tanulás végén lehessenek, bár ez érthető is volt, a jelen háborús körülményei között. Így hát a kislány, vagyis Hakaze nem is nagyon húzta az időt, miután végighallgatott mindenkit és befejeződött a bemutatkozási ceremónia, büszkén, magasra emelt fejjel indult meg a sziklapárkányon, közben kezével intett egy nagyot, mellyel jelzést adott le arra, hogy kövessétek. A lányka, vígan himbálta jobbra-balra a fejét míg haladt előre az úton, mit sem zavartatva magát, nem foglalkozott vele, hogy a háta mögött a többiek vajon miféle úton módon beszélik ki, hisz pár pillanattal korábban mutatta be, hogy igenis ő az aki megfogja tanítani nekik a technikát.
Alig sétáltatok előre a hegy oldalán tíz percet, máris egy olyan párkányra érkeztetek, melyre egy egész kertes családi ház épült. Természetesen, hogy a ház "kertes", viszonylag relatív, hisz fű nem volt, mi befedte volna a talajt, vagy növényzet, mi díszítette volna a telket, azonban az emberi kreativitás ezen a helyen is megmutatta, hogy képes hatalmas csodákat véghezvinni. A ház előtt, egy kész edzőterep volt kiépítve. Jó három méteres sziklacölöpök lettek felállítva a földön egymás előtt és mellett sorba, ami egy kocka alakot adott volna ki, ha a magasból néztük volna, ezen kívül egy rodeo bikára hasonlító szerkezet is helyet foglalt a cölöpök mellett, de ha mindez nem lett volna elég, a hegy oldalába egy barlang volt vésve, közvetlenül a ház háta mögött, melyben egy nagyobb méretű természetes tó foglalt helyet.
- Üdv itthon srácok. Az elkövetkező pár hétben ez lesz az otthonotok. A tanuláshoz szükséges eszközök nagy részét már felállítottuk nektek, azonban sokkal több cuccunk is van a házban, de majd úgyis meg fogtok ismerkedni velük mindannyian. Egyenlőre a holmijaitokat dobjátok le bent a házban, osszátok fel magatok között a szobákat és ágyakat. Természetesen gondoltunk arra is, hogy fiúk és lányok is egyaránt jönnek, így két külön szobát készítettünk elő. Étel miatt nem kell, hogy fájjon a fejetek, majd mi gondoskodunk róla. Ja és ha már ételről van szó, megkérek mindenkit, hogy adja ide nekem az összes kaját ami nála van, mert az edzés különleges táplálkozási módot követel meg. Mondta a lány, ahogyan a kezét kinyújtotta maga előtt, jelezve, hogy most azonnal vegye elő mindenki minden élelmét.

**Katsumi Kawachi** Pént. Ápr. 19 2013, 22:26

//Képzés: Acél védelem // Hagane mamori no jutsu, Darui//

A bemutatkozók sorában én voltam az első, nem akartam nagy dobra verni a teljes valómat, így csak a nevem rövid verzióját közöltem, viszont voltak érdekes nevek. Elsőnek a Hyuuga, nem igen ismertem még Hyuugát, de a klán képességéről a szemükről már az akadémián is hallottam, bár sosem vonzott az a fajta képesség a tai jutsujukat szívesen tanulmányoznám. A következő a beszóló, majd egyik pillanatról a másikra a földre kerülő fiú volt, aki a Kenshiro Karu nevet viselte. Róla nem igen tudtam semmit, de ha kell, akkor úgyis megszerzem a tudást. A csapat másik nő tagja egy félénk, inkább ijedtnek mondható tag volt, aki Shirogane Shiro néven mutatkozott be, majd a társáról kezd el beszélni, aki itt sincs. Végül, de nem utolsó sorban a maszkos mutatkozott be, aki az Itanashi nevet mondta, ami nem igen volt ismerős a számomra. ~Csodás, egy lila szemű hölgy, egy béna vörös kabátos, egy kényszerképzetes lány és egy maszkos idegen, aki nem hiszem, hogy a jó oldalon áll.~ Csodás kis csapatunk minden tagja bemutatkozott, majd Hakaze nem húzta az időt a helyünkre kísért, alig 10 percre a találkozóhelytől. A látvány csodálatos volt a maga furcsa módján. Egy családi háznak tűnő építmény, előtte pedig egy komplett kiképzőterep volt. Megcsodáltuk, majd Hakaze beszélni kezdett. Megtudtuk, hogy ez lesz az otthonunk és a képzés itt fog lezajlani. Nem mondom, aranyos egy hely volt, nem voltam hozzászokva a küldetések alatt az ilyen kényelemhez, de majd meglátjuk. Ezután egyből nyújtotta a kezét, hogy a nálunk lévő összes élelmet adjuk át. Kinyitottam a táskám, de már csak a csomagolás volt benne, a felszerelésemen kívül.
- Nálam nincs, a kutyám megette.
Ezzel ki is rakom Go-t a hátizsákból, majd az orrára koppintottam, de csak gyengéden, majd meg is simogattam a fülét. Először félénken szaglászott körbe, majd Hakaze lábához ment és az egyik lábát a lány lábára tette, miközben a fejét felemelve felnézett rá.

**Itanashi** Pént. Ápr. 26 2013, 16:24

-Képzés ala Darui-

Gyorsan túlestek a bemutatkozáson, a fiú volt az utolsó a sorban. Miután megvoltak, a lány elindult a párkány mellett. A kis csapat alig haladt 10 percet, a hegy túloldalán egy gyönyörűen kiépített komplett edzőpálya volt felhúzva. Elég nagy kerttel és rengeteg eszközzel felszerelve, természetesen.
*Szebb, mint az enyém* - mosolygott magában a fiú, miközben a kis házára gondolt. Vajon Ikei jól van? Féltette a lányt, akivel a sors összehozta, egybeszőtte végzetüket. Bárcsak itt lehetne. A fiúban furcsa érzés kavargott. Hiányzott neki a lány, nagyon is. *Elkövetkezendő pár hétben? Erről nem volt szó* mérgelődött egy pillanatra, majd lehiggadt. *Ikei tud magára vigyázni, kitanítottam rendesen*
Itanashi elővett egy tekercset a hátáról, összesen 3 tekercs volt nála; egy lila, egy vörös és egy barna. A kezében lévő barna tekercsben tartotta az élelmet, valamint a vizet. Látta, hogy mit művelt Karuval a kislány, és ha már itt van, akkor inkább edzene, mint vitázna, főleg egy kis taknyossal, így a tekercsben lévő élelmet a lánynak adta.
Itanashi ekkor vette szemügyre részletesebben a csapatot. Karut már a legelején kiszúrta, valamint Emit is. Azonban a Shiro nevű lány és a srác teljesen ismeretlen volt a számára. Talán jobb is, bár ki tudja, mire képesek. Gyilkos tekintetével mérte végig az álarc mögül a két ismeretlent, ekkor rájött, hogy a lányt is ismeri, látásból. Hisz ő is részt vett a Chunnin vizsgán, a harcukat végignézte, szép harc volt. És milyen régen... . Miután megfejtette a fiút mérte végig, ám bármennyire is törte a fejét, sehonnan sem ugrott be neki.

//Bocsánat a hosszért, nem volt sok időm//

**Hyuuga Emiko** Szomb. Ápr. 27 2013, 21:50

//Elnézést, totál kiment a fejemből, hogy ide is kéne írnom. >.<//
[Képzés - Hagane mamori no jutsu]

Az út nem volt hosszú, úgyhogy Emi inkább a saját gondolataival volt elfoglalva, mintsem azzal, hogy kitárgyalja a kislány képességeit. A bemutató meggyőzőre sikerült, már csak azt kellett letesztelnie, hogy vajon milyen tanító a gyermek. Sok sensei-t hagyott már maga mögött, tehát lesz kikhez viszonyítania. Közben igyekezett társait is végigmérni, hiszen pár napig együtt lesznek ezen a helyen. A fekete hajú fiút jobban megnézte magának, de nem talált semmi gondot, ami miatt esetleg aggódnia kellene. Karu-t már ismerte, akárcsak a tenyerét, tehát neki csak egy széles mosolyt küldött, aztán tekintete tovább siklott. A maszkos fiú szintén ismerős volt neki, bár kapcsolatuk csupán futó volt. Legalább a nevét megint hallotta, így nem kellett gondolkodnia, hogy ki is ő. A Kumogakure-i kunoichi-vel még sosem találkozott, és bemutatkozásából csupán annyit szűrt le, hogy igen félénk és szótlan. Vele legalább biztos nem lesz összetűzése a képzés során. Amint ezzel megvolt, halványlila lélektükreit a mester hátába fúrta.
*Ezen a vidéken embert nem lehet látni. Ennyit a kényelmes szállásról, valahogy nem nomád körülményeket képzeltem el. Na, mindegy.* Gondolkodott el magában a jounin, ám nemsokára megpillantotta a házat és a körülötte található gyakorló terepet.
- Nem rossz - csúszott ki a száján akaratlanul. Arcára kínos vigyor ült ki, de szerencsére a lány gyorsan a lényegre tért és elkezdett magyarázni.
*A ház rendben van, legalább a földön alvást megúsztam. Azért a több hét kicsit érdekesen hangzik, azt hittem pár nap alatt végezni fogunk.* Miközben erre gondolt, nagyot sóhajtott. *Szerencsére a lányok és a fiúk külön lesznek elszállásolva, erre azért gondoltak. Már kezdtem egy kicsit ideges lenni.*
A kunoichi elővette az élelmét, ami nem volt valami hatalmas adag, viszont nem akart kikezdeni Hakazéval. Néhány onigiri, dango és mochi lapult a tekercsében. Emi sosem törődött az egészséges és változatos étkezéssel, ezeket tudta elkészíteni a lehető legkevesebb pénzből.
- Nincs több - jobbnak látta előre közölni, nehogy a kislány elkezdjen szaglászni. Semmi rejtegetnivalója nem volt, csak idegesítette, ha valaki ok nélkül lépett be a személyes terébe.

**Kenshiro Karu** Pént. Május 03 2013, 09:04

Daru - képzés

Végig futottam még egyszer a többieken. Volt aki ismerős volt, de volt olyan akit még életemben nem láttam. Aztán jöttek az érdekes hírek. Ez a kislány azt mondja, hogy itt hetekről van szó? Ez azért nekem egy kicsit furcsa lenne főleg, hogy én nem erre számítottam. Megvallva az őszintét azt hittem pár nap alatt végzünk, erre felhoz minket egy ilyen kis hegyi házhoz, ahol az ország komplett hadseregét ki lehetne képzeni, ki indulva abból, hogy egy teremtett lélek sem él itt. Amint kellően szemügyre vettem az edzőterepet jött a következő instrukció... Jaj csak a kaját ne... Kénytelen voltam oda adni a megmaradt élelmemet. Bár nem szívesen váltam meg az ennivalótól tudtam, hogy ha arról van szó az éhenhalás nem fog fenyegetni, mert tudok vadászni magamnak akár a vadonban is.
Emire pillantottam akit szintén igen csak meglepett ez a pár hetes gyakorlás, ezek szerint erre ő sem számított amikor elindult a képzésre. Jól van legalább nem vagyok egyedül. A fiúk és lányok külön szobában, legalább ezt a luxust meg engedhetjük magunknak, na meg remélhetőleg kényelmesek az ágyak. Kicsomagoltam minden ételt ami nálam volt, vagy lepecsételve egy kis maradék és oda adtam a kislánynak. Aztán egy pillanatra belenéztem a maszkos fickó képébe. Mint ha ismerős lenne nekem valahonnan ez a fiú, legalábbis a tekintete... Majd összehozunk egy beszélgetést aztán meg látjuk mi lesz belőle...
- Mit gondolsz Emi jó az edző terep mi? - Egy széles vigyorral indítottam útjára ezt a mondatot, legalábbis abból ki indulva, hogy beszélgető partnerem is egy vigyorgott rám az előbb mint a vadalma.
Út közben ha sikerül csendben megoldani akkor ismét eldiskurálunk a semmiről, ez nagyon jól megy vele. Illetve nem is semmi, csak nem a témához kapcsolódó gondolatokról!

**Shirogane Shiro** Vas. Május 05 2013, 03:08

[Képzés - Darui - Hagane mamori no jutsu]

//gomen, ide is, de nem értem nagyon rá, és a mesélői postokat előrébb soroltam - sőt, azt hittem, innen már kiestem XD//

Ahogy véget ér a bemutatkozós rész, megnyugszom. Boldog vagyok, hogy annyira nem beszéltem zöldségeket, legalább is senki nem illet különösebben furcsa pillantással. A menet viszont megindul, így én is besorakozom a végére. Azt hiszem, így illik, mert ha jól tippelek, itt mindenki a senpai-om a sensei-en kívül, mert ő fiatalabbnak tűnik egyértelműen, épp csak tudása miatt ő meg ugyebár a senseiem, így azt hiszem, úgy illik, ha én megyek a legvégén, előre engedve mindenkit. Úgy legalább nincs vita. Bár engem az sem zavar, ha valaki előre enged, mert hátramaradna, akkor előrelépek, ezen ne múljon az ő boldogsága se, nem iga, Akihiko. Nekem úgysincs kifejezetten másra szükségem, idegenekkel meg azért nem is jó barátkozni, mert sosem tudhatom, mikor kell szembenéznem velük a harcmezőn. Pedig akkor nem lenne szívem ártani nekik, ha barátok voltunk egykor. (Nem mintha egyébként igen, és nem azért edzenék, hogy annyira jó legyek, hogy még egyszer ne kelljen végignéznem senki természetellenes halálát.)
Az arcok java szerencsére abszolút semleges, egyetlen fiú ismerős még a chuunin vizsgáról, de mivel nem tartozott azok közé, akikkel beszélgetni is próbáltam a vizsga közben, így nem csatlakozom be mellé sem, csak "egyedül" rovom az utam, követve a kis senseiem.
A hely, ahova érkezünk, egyszerűen lenyűgöző. A sziklás vidék pedig még egy picit az otthon érzetét is kelti, amelytől egy fokkal jobban érzem magam annak ellenére, hogy elkeserít a hetekben mért tanulási idő. Persze számítottam rá, hiszen egyébként sem vagyok egy gyors tanuló, de mégis hajt az, hogy minél hamarabb visszaérjek, és lejelenthessem a Raikage-nek, milyen eredményeket produkáltam, és hogy érdemes volt bennem megbízni, elengedve az útra. Nem baj, nem csüggedek, a lehető legjobbat nyújtom, amire képes vagyok, akkor nem lehetek elégedetlen magammal, és jó lesz ez a kis edzés arra is, hogy felmérjem a saját képességeim, és aszerint igyekezzem magam továbbfejleszteni, az alapvető hibáktól kezdve a javítgatást, csiszolódást, s haladva a kisebb, apróbb bakik felé. Akihiko, szólj rám te is, ha bármi kifogásolnivalót vélsz felfedezni!
Épp ezért máris előszedem a táskámból az ebédem maradékát, amit már itt vettem, s készségesen átnyújtom a senseiemnek, majd ha más is megindul, követem a házba, hogy lepakolhassam a többi cuccom, ami nem áll sok mindenből, a szoba leginkább kieső sarkába szerényen, jó az ott nekem, legalább nem leszek senkinek útban. Arra azért ügyelek, hogy könnyen kijuthassak majd a szobából, mert van egy olyan érzésem, hogy kétszer olyan keményen kell majd edzenem, hogy egyáltalán a lépést tartsam a többiekkel, nem hogy bárkit is lepipáljak, esetleg kiemelkedőbben haladjak. Áh, eleve hiú remény, örülök, ha a többiek után fogok kullogni, sosem voltam jó gyakorlatból. Elméletből se kiemelkedően, de gyakorlatból végképp nem.

Hatake Kakashi(Inaktív) Vas. Jún. 23 2013, 14:59

// Képzés-Átvéve //

A szobák beosztása, illetve azok elfoglalása zökkenőmentesen zajlott, az élelem átadásánál akadt egy két zavarba ejtő momentum, de végül mindenki kéntelen volt tisztességesen betartani a szabályokat és átadnia az otthonról hozott házi falatokat és megelégedni a jóval szerényebb ám de egészségesebb koszttal. Másnap korán reggel már mindenkit az edzőterepre rendeltek, megjegyezve hogy a késés kizárással járhat a szoros időbeosztás miatt. Mikor megérkeztetek már észrevettétek hogy a fiatal kunoichi már vár rátok egy férfi chuunin társaságában, aki legalább két fejjel magasabb volt nála. -Naaa szóóóval... Hagane Mamori no jutsu! Ezt lessétek!- Mondta majd intett a másik férfinek, mire az megtámadta egy gyors ütéskombinációval a lány azonban akrobatikus mozdulatokkal, ugrásokkal és hajlásokkal, hihetetlen gyorsasággal kerülte ki a chuunin rohamait, mindezt oly könnyedséggel mint aki órákig tudta volna csinálni. Lehet így is volt, azonban nem volt időtök megvárni hogy ez kiderüljön, így az oktatók befejezték a kis előadást és következett a magyarázat. -Ennek a Taijutsunak a lényege a hibátlan, gyors és elegáns mozgás! Előbb fel szeretnénk mérni ki hol tart a saját tudásából, mindenki próbáljon meg úgy kitérni ahogy én tettem. Kin ha kérhetnélek!- Intézte utolsó szavait a férfihoz, aki egy kézjel elvégzése után létrehozott mindegyikőtök számára egy-egy árnyékklónt. Azt viszont nem várta meg hogy bárki felkészüljön a rohamra, mindenki felé megindult egy klón.

// Határidő 06. 30 //

Ajánlott tartalom

Sziklapárkány Kagerou Közelében

Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében

Re: Sziklapárkány Kagerou Közelében