Látogatónegyed

//Sai//

A srác egy ideig hallgat, de aztán már látom, hogy nem figyel. Érzem, hogy túlzásba estem, viszont a védekezésből fixen tudom, hogy telibe talált a mondandóm. Jelenleg amúgy sincs értelme finomkodni, hiszen ki tudja, hogy a kint gyakorló srácok mit terveznek. Lehet, hogy nem a megfelelő szavakat használtam, de amúgy is megtanultam már, hogy aki nem tud és nem akar segitséget kérni, annak fölösleges segiteni.
- Inkább az igazság bajnoka vagyok, mint ennek a szar rakásnak!
Szólok vissza mielőtt a bandavezér felszólal. Szavai nyomán az eddig megalázott fiú csendben leveszi a felsőjét és várja a folytatást. Csendben és feszülten várom én is a történéseket. A srác mellkasán egy fura jelkép tűnik fel, amit valaki belevágott. Innen szinte filmeket megszégyenitő lassúsággal történnek a dolgok. Várom a fejleményeket, bár nagyjából két ötletem is van, hogy mi lesz a folytatás. Viszont ami jön, az egy kicsit meglep. Ezúttal nem azért nem szólok, mert nem tudnék mit mondani, hanem mert fölösleges. Nézek a srácra és ötletelek, hogyan tudnám kihozni belőle a legtöbbet. Rosszabbat is túléltem, egy kis fájdalom nem fog ártani, anya majd ellátja a sebet. Pontosan tudom, hogy mit mondanék, de csak magamban tartom. ~Persze, biztos, ha most megteszed azt, amit kérnek tőled, akkor békén hagynak és a barátukké fogadnak. A világ nem látott még ilyet.~ Amennyiben elindul felém, megpróbálok lengeni és a kővel távoltartani magamtól a srácot.

Akira
// Úgy néz ki a te esetedben előfordul a kalandjaid átnevezése, így én is hasonlóan fogok eljárni, de ez majd a folytatás végére kiderül. Igazából mondhatni, új útra indulunk majd. Legyen izgalmas a közös munkánk. //
 
Sós levegő csapja meg az orrodat. Kiszolgáltatott helyzeted a napnál is világosabb. Bajban vagy. Hiába a mérhetetlen tudás, amit az évek alatt felhalmoztál a téged búsba kötő béklyó, a pecséted miatt nem vagy képes úrrá lenni a kialakult helyzeten. Az életed egy ártatlan, elnyomásban felnőtt, mondhatni gyerek, remegő kezében van. A társai buzdítása, a valahova való tartozás reménye és a félelem vezérli ártatlan testét, miközben mélyen legbelül tudja, hogy amire készül megváltoztathatja az egész életét és egy olyan irányba vezetheti, ami csak a sötétségbe mehet. Minden porcikája ellenkezik azzal amire készül, de a folyamatos nyomás, amit a többiek helyeznek rá kikapcsolják elemi ösztöneit, és szinte csak egy madzagon vezetett bábként, kívülről szemléli magát. Az ő orrát is megcsapja az országban megszokott tengeri, sós levegő, ami a boldognak nem igazán nevezhető, de legalább tiszta, őszinte gyerekkorát juttatja eszébe. A nagy visszaemlékezés közepette remegő kezéből a téged fenyegető kunai a földre zuhan, majd a fiú sírva borul térdre. Végül győzött a lelkiismerete. Szemedben egy pillanatban felcsillant a remény halvány, de annál biztatóbb sugara, ám amikor az egyik férfi egy jól irányzott rúgással arrébb rúgja a földön zokogó fiút, és felveszi a kunait a földről, az az apró reménysugár amilyen gyorsan felcsillant, olyan gyorsan tova is szállt. Ha eddig úgy érezted bajban vagy az igazi baj még csak most kezdődik. A férfi feszülten, vérben forgó szemekkel néz rád. Szét veti az ideg a fiú miatt, hogy nem volt képes teljesíteni a parancsot és megint neki kell elvégeznie a piszkos munkát. Innentől kezdve az életed egy elborult alvilági személy kezében van, és nem a te véred lesz az első, ami a kezéhez tapad. Kikötözve várod az utad végét, közben átszalad fejeden a gondolat, hogy érdemes volt e visszatérni arra a helyre, aminek egyszer hátat fordítottál és vállalni a következményeket, ami az újbóli befogadásod feltétele volt. Akkor mikor úgy döntöttél, hogy visszatérsz vállaltad, hogy lesznek olyanok, akik ellened lesznek, és lesznek olyanok, akik az életedet követelik. Soha senki nem mondta, hogy az élet egyszerű. A nagy merengés közepette először fel sem tűnt, hogy a kellemes sós tenger illatú levegő egy ideje megváltozott. Helyébe egy sokkal kellemetlenebb „illat”, mondhatni szag kezdett el terjedni a levegőben. A következő pillanatban csak azt láttad, hogy körülötted mindenki összeesik, majd nem sokkal később te is álomra hajtottad a fejed. Valami felső hatalomtól vezérelve egy jótét lélek a megmentésedre sietett, és az ő altatógázának köszönheted a feltételezett szabadságot. De az igazság nem mindig az, amit a saját szemünkkel látunk. A férfi, aki elaltatta a rossz fiúkat, és velük együtt téged is csak egy fejvadász, akit a rossz arcú, kétes alakok elfogása miatt béreltek fel, szóval valójában nem is a te őrangyalod, az, hogy végül neki köszönhetően került ki a fejed a hurokból csak rengeteg véletlen találkozása. Persze míg édesdeden aludtál meg sem fordult a fejedben, hogy milyen helyzetbe kerültél, és ki fog e menteni valaki. Nem foglalkoztál abban a pillanatban semmivel, végre olyan jól tudtál aludni, mint már nagyon rég.


Mikor újra magadhoz tértél már a közeli tengerparton találtad magad. Hajadba belekapott a hűs szellő és az eddigi megpróbáltatásaid mostanra csak álomnak tűntek. Lehet, hogy valójában csak tényleg egy furcsa álom volt az egész? Valójában végig itt aludtál a parton egy pálmafa alatt? Sokáig csak nézted a fodrozódó tengert és elmélkedtél a nagy kérdésről: Hogyan tovább? Tudtad, hogy ha igaz, ha nem, soha többé nem szeretnél olyan fiatalokat látni, akik kényszer hatására, elnyomásból ártanak valakinek, vagy cselekednek úgy, hogy tudják az nem helyes. Változtatnod kell rajta! Lassan kezd a nap lepihenni, így miután összeszedted a gondolataidat, hogy mi is történt pontosan veled, elindulsz a partról a faluba.
 
// Egy mester útja… //  


// Folytatást ide: Tengerpart, ahol eldöntheted, hogy merre tovább.//