Shunsui
2 posters
1 / 1 oldal
Shunsui
Shunsui Szomb. Júl. 04 2015, 14:18
Név: Shunsui
Ország: Tűz országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: -
Kor: 17
Nem: Férfi
Kinézet:
210 cm magasságával és 125 kg súlyával jó pár fejjel kimagaslik az átlagos kortársai közül. Szálkás izomzattal rendelkezik a nyúlánk testalkata. Vörös rövid hajjal és kék szemekkel büszkélkedhet. Általában egy feszülős atlétát és egy fekete-fehér, vagy sötétebb színű nadrágot hord. Mindkét alkarját egy-egy felkarig érő kesztyű takarja. Testén több helyen borítja hegek, amiket az edzésekkor szerzett. A lábán egy megerősített talpú feiyue hord. Bal fülében egy fülbevaló log.
Jellem:
Egy meglehetősen szabad lelkű és szellemű fiú. Nem szereti a bezártságot, szeret a természetben sétálni és kiélvezni annak minden szépséget. Kedveli a magas hegyeket.
Imádja a másik nemet és ezt kis is mutatja. Sajnálatára ez fordítva nem igaz. Próbálja magát kontrollálni, hogy ne tegyen semmilyen perverz vagy udvariatlan dolgokat… több-kevesebb sikerrel. Nem igazán rendelkezik szégyenérzettel így képes olyan dolgokat is művelni mások szeme láttára, amiket egy normális ember meg nem tenne.
Fiatal kora ellenére szereti az alkoholt.
Felszerelések:
- Shurikentartó1db
- Széles övtáska 1 db
- Hátizsák 1 db
- Kunai 5 db
- Shuriken 5 db
- Dróthuzal 10 m
- Energiatabletta: 1 doboz
- Elsősegély készlet 1 db
- Robbanó jegyzet 10 db
- Füstbomba 5 db
- Váltás ruházat
- Élelem
- Hálózsák
Technikák:
Alap E szintű technikák, vízen és függőleges felületen való járás.
Hulla fáradtan nyitottam ki lélektükreimet, fejem iszonyatosan zúgott. A reggeli nap fényei könnyedén szöktek be az ablakon lévő sötétellő hiányos részein, szemhéjaimon keresztül ösztökéltek a felkelésre. Morcosan összevontam szemöldökeimet. Egyáltalán nem értettem a helyzetet. Hogy lehetséges az, hogy a sötétellőn lévő lyukakon keresztül beszűrődik a nap fénye? Hogy lehetséges, hogy lyukak vannak a sötétellőn. Tegnap, még ha jól emlékszek nem voltak rajta, épp volt és jól végezte dolgát, nem úgy, mint most. Mindegy, úgy akartam kezdeni ezt a reggelt is, ahogy a tegnapit és az azelőttit. Hosszú-hosszú percekig tartó morgással és lustálkodással. Így adtam magamnak még egy esélyt. Újra lecsuktam résnyire felnyílt szemhéjaimat, hátha az előző kép a sötétellőről csak fáradt elmém csalóka játéka lehetett.
- Na még egyszer… - dünnyögtem nyűgösen, s egy hatalmasat ásítva valamilyen okból kinyitottam szemeim. Nem is tudom miért tettem, hisz épp az ellenkezőjét akartam még előtte. A látvány, ami a szemeim elé tárult meglepett, nem a szobámban voltam. Vagyis nem az otthoni otthoni szobámba, hanem a Mesterem házában lévő szobámban.
- Oké! Itt valami tényleg nem stimmel. – állapítottam meg homályos látószerveimen át. – Mit keresek itt és miért alszok az ágy előtti szőnyegen? Tegnap haza indultam meglátogatni „oly’ szeretett” családom. Most megint képzelődök? Általában az ágyban szoktam álomra hajtani a fejem és nem a szőnyegen. – újabb hosszú másodpercekig csak pislogtam, ügyet sem vetve a külvilágból származó zajokra. Nagy nehezen rávettem magam, hogy felkeljek, de a fejembe és a nyakamba éles fájdalom nyílalt. Elszavaltam egy sor bájosnak nem igazán mondható szitkot a két testrészemet illetően. Tagjaim elgémberedtek, ami megint meglepett. Egy pihentető alvásnak nem épp ilyennek kéne lenni, ha felkel az ember, mint amint most érzek. Lestrapálva dőltem vissza szokásosnak nem épp mondható reggeli nyűgösségemben. Csukott szemeim előtt felvillant egy kép, egy emlék.
- Nekem ehhez reggel van. – motyogtam halkan az emlékemben szereplő embernek. Megviselten pillantottam végig magamon és az alattam elterülő szőnyegen. Barna színű mintás szőnyeg. Puha és kellemes szőnyeg. Szőnyeg és nem ágy! Fogalmam sincs meddig merengtem el a szőnyegen és kellemes tulajdonságain. Másodpercekig? Percekig? Nem tudom, de épp lég volt ahhoz, hogy valamelyest magamhoz térjek.
- Most komolyan ezen filózok, mikor lenne fontosabb dolog is, mint például mit keresek itt! – ámulok el magamon. Sajnos az agyam még mindig alvó üzemmódban van, és semmilyen normális gondolat nem akaródzott előbukkanni belőle. Nagy nehezen el tudtam terelni az agyam a szőnyegről a hiányos ruházatomra. Na igen, hiányos volt így is mondhatnám azt, hogy tök pucér voltam. Egy újabb talány állt elém, az hogy mi történt a fundoshimmal, mert abban szoktam álomra hajtani a fejem. Hunyorogva kerestem meg a tekintetemmel az órám, ami reggel fél nyolcat mutatott.
- Legalább ez a helyén van. Csak homályos képek derengtek fel arról, hogy mit csináltam tegnap este, amitől ennyire kiütöttem magam. Nem kellett volna jelentkeznem arra, hogy végig kóstolóm Eijisu-san frissen készült italait és véleményt mondok róla. Annyira elvetettem a sulykot, hogy most meg alig emlékszek valamire. Fáradtan és másnaposan fel-felnyögve kezdtem feltápászkodni a földről. Első utam a fürdőszobába vezetett volna, ha talpam alatt a szőnyeg ki nem csúszott volna és le nem fejeltem volna az ágyszélét. Két okból akartam bejutni a fürdőbe: egyrészt mert éhes voltam, másrészt mert úgy bűzlöttem, mint egy disznó. Amúgy sem elhanyagolható fejfájásom most még kellemetlenebb lett. A zsibbadtság és a hasogató fájdalom ide vagy oda újra próbálkoztam. Ízületeimet kiropogtatva nyújtóztattam ki kezeimet, s lábaimat.
- Eddig úgy néz ki ez nem az én napom. – sziszegtem idegesen miközben jobb kezemmel az előbb megütött helyet dörzsöltem. Lüktető fejjel, imbolyogva álltam két lábra. Egy halk neszre lettem figyelmes, az ajtóm nyílt ki.
- Jó reggelt! Mit történt veled? – egy ismerős női hang hangzott fel a szoba bejárata felől.
- Szerinted mi? Bal lábbal keltem az ágyból… akarom mondani a szőnyegről! – vakartam meg a fejem, miközben egy hatalmasat ásítottam.
- Azt látom! – mért végig tetőtől talpig. Ryuubi-san volt az a Mesterem rokona. Nem igazán zavart, ahogy végignézte meztelen testem, már úgyis rengetegszer látta. Újabb emlékek törtek fel belőlem az előző nap estélyéről.
- Na, várjunk csak, miért kérdezed meg mi történt, ha úgyis tudod. Te is ott voltál és mintha te hoztál volna haza. – támadtam le.
- Áh, igen az én voltam! – nevette el magát – Most jobb, ha mész fürdeni, mert kész a reggeli. – léptett ki – Jobb lesz, ha kint mosdasz, így gyorsabban végzel!
- Ne már… - visszafordult és szúrós szemekkel rám pillantott. – Értem, értem már megyek is. – megfordultam és kinyitottam az ablakot, hol kiugrottam és a ház előtti dézsában elkezdtem mosakodni.
Tizenhét évvel ezelőtt születtem Konohagakure no Satoban és egy jómódúnak mondható családban nevelkedtem. Apám egy jó menő kereskedő társaság többségi tulajdonosa és vezetője. Anyám egy olyan nő, aki egész nap csak otthon ül és a barátnőivel trécsel. Csak vásárolni megy el vagy a barátnőihez, hol ugyanazt csinálja, mint itthon. Bátyáim, mert sajnálatomra van kettő, mind dolgoznak. Apámnak segédkeznek a társaság vezetésében. Igen, én nem nagyon szeretem őket. Hogy miért? Mert apám és anyám jobban szeretik a bátyáimat, csak azért mert ők a vér szerinti gyermekeik, míg engem csak örökbe fogadtak azután, a bizonyos esemény után. Tizennégy évvel ezelőtt két mostohatestvéremet elrabolták és azt híresztelték az élrablók, hogy megölték mindkettőjüket. Apám és anyám összetörtek a hírek hallatán és néhány hónappal később örökbe fogadtak. Apám félt, hogy örökös nélkül marad és a társaság a partnerei kezébe kerül halála után. Ezért kellettem én, noha nem értem miért nem szült még egy gyermeket anyám. Mindegy is. Egész jó életem volt eleinte, szüleim szerettek és törődtek velem. Egy teljes évig boldog voltam, csak egy évig, mert utána apám olyan híreket kapott, hogy bátyái mégsem halottak. Egész eddig rabságban tartották őket valamilyen ok miatt. Apám persze kiszabadítatta, és ahogy hazaértek szüleim elkezdték elhalmozni mindkettőjüket mindennel. Attól a perctől kezdve, hogy idősebb testvéreim átlépték az ajtó küszöbét én felesleges lettem. Nem volt könnyű megszokni, de valahogy túltettem magam rajta. Barátokat találtam és velük töltöttem az időt. Az ismerősök azt mondták rossz társaságba kerületem, pedig ez nem az volt. Különcök voltak mindannyian, mint én. Volt köztük, aki híres ninja akart lenni, aki megvéd mindenkit. Volt, aki a legerősebb akart lenni és volt olyan, aki csak a csajok miatt akart az lenni. Én meg csak szabad. Világot akartam látni, megismerni azt a világot hol élek. Megmászni a legmagasabb hegyeket és a csúcsokról lepillantva megcsodálni az elém táruló látképet. Még nem voltam abban biztos, hogy ninja akarnék lenni, inkább vándornak képzeltem el magam. Egész addig ezt az életet képzeltem magamnak, míg nem egy nap meg nem ismertem Gensai Mestert. Normál esetben talán nem is találkoztam volna vele, ha Kai nem ajánl egy fogadást. A fogadás témája az volt ki bír több piát inni. Ibuki apja szaké készítésével foglalkozik, de készít másféle alkoholos italt is. Többször volt olyan alkalom mikor Ibuki ellopott néhány üveg szakét és más italt, mit mi ittunk meg titokban. Ez alkalommal is a meglovasított piát kellett meginni, csak mos tétre. Ahányszor eddig ittam, mindig jól bírtam. Na jó, az első pár alkalom kivételével. Amikor azonban megszoktam, már más volt a helyzet. Magabiztosan fogadtam el és kezdtem kiüríteni a poharak tartalmát. Az eredmény azonban meglepő volt a negyedik barátunk Yuu, akiről eddig azt hittünk hamar bedobja a törölközőt lealázott minket. Ibuki, Kai és én megepedten guggoltunk egy-egy fa tövében és az épp kikívánkozó gyomortartalmunkkal voltunk elfoglalva. Annyira felhúztunk magunkat, hogy mindenki szétszéledt. Én hazafelé vettem az irányt, ám kicsit eltévesztettem azt. Jóbban mondva kicsit nagyon. Jó pár utcával arrébb egy idegen kertbe másztam be a kerítésen keresztül, amire azt hittem, hogy a miénk. Már akkor rájöttem, hogy valami nem stimmel a hellyel, mikor elkezdtem keresni a szokásos fám, aminél mindig könnyítettem magam. Hiányában és a sürgető dolgom miatt felhagytam a kereséssel, s a legközelebbi fánál könnyítettem magam. Nagy megkönnyebbülés volt számomra megszabadulni egy nagy tehertől, ami már annyira feszített, hogy azt hittem menten kitör belőlem és egy két lábon járó s mozgó vízesés leszek. Boldogan indultam meg ellenkező irányba, mikor beleborultam a bokorba. Jókedvem rögtön tovaszállt attól a bokortól, miből alig tudtam kievickélni. Csak a fejemet sikerült kidugnom, mikor megláttam öt. Ö ki megváltoztatta az életem. Tátott szájjal figyeltem a mozdulatait, a részegségem azon nyomban kiszállt belőlem, s mozdulatlanul néztem. Egy óra mozdulatlanság után felgyorsult minden. Csak úgy kiugrottam a bokorból és letámadtam öt, azzal a kéréssel, hogy tanítson. Nem nagyon fület a foga ahhoz, hogy tanítványul fogadjon, azonban én hajthatatlan voltam. Minden nap a nyakára jártam és kérleltem. Követtem mind hová, a sarkában voltam. Egyszer aztán beadta a derekát. Azzal a feltétellel fog tanítani, ha fizetek neki. Megörültem, mert ez már fél siker volt. Most már csak pénzt kellett szereznem. Apámtól nem kérhettem, mert ő nem adott volna. Egyetlen megoldás az volt, ha megkeresem azt. És már volt is ötletem, Ibuki apja személyében. Már régebben is volt mikor besegítettünk neki, ő meg a munkánkért fizetett. Arra is már volt tervem, hogy győzöm meg apám. Azt fogom majd mondani neki, hogy azért akarok dolgozni, hogy meg tanuljam értékelni a pénzt. Ezt be fogja venni. Ha ez meglesz Ibuki apja biztos beleegyezik majd.
Minden úgy lett, ahogy azt terveztem. Apám belement, elkezdtem hát dolgozni Ibuki apjánál és Gensai Mester keze alatt kezdtem tanulni a harcművészet alapjait. Iszonyú nehéz volt tartanom a tempót a Mesterrel. A fizikumom fejlesztése és a különböző mozdulatok elsajátítása oly’ leterhelt, hogy még lerészegedni sem volt kedvem. Ahogy végeztem a munkámmal egyből mentem a Mester házához és késő estig ott voltam. Nehéz volt, sokszor volt olyan, hogy legszívesebben feladtam volna vagy panaszkodni lett volna kedvem. Mégsem adtam fel, s nem panaszkodtam. Hiába fájt, hiába volt a sok szenvedés minden egyes nap mosolyogva borultam bele az ágyba. Tudtam, minden egyes nappal erősebb és erősebb leszek. Egy nap azzal álltam apám elé, hogy áttakarok költözni egy időre a Mesterhez és ott élni. Ezt azért akartam, hogy egy magasabb szintre emelhessük a képzésem. Meglepődtem, amikor azt monda, hogy csak nyugodtan. Számíthattam volna erre a válaszra, valahogy mégis ledöbbentem a hallottakon. Ennyit számítottam neki, hogy még nem is próbált marasztalni. Egyik rokonom sem, nem törődtek velem. Nem lett ettől rossz kedvem, ahhoz túlontúl izgatott voltam az előttem álló időtől. Az évek csak úgy röpültek és én beiratkoztam az Akadémiára. Még akkor ígéretet tettünk a barátaimmal, hogy ninják leszünk és egyszerre kezdjük meg az Akadémiát. Ahhoz képest elég jól ment a tanulás, nem sok időt tudtam rá szánni, ám mégis meg tudtam jegyezni a fontosabb dolgokat. Nem meglepő hogy a Taijutsu ment a legjobban mind közül. A négy év számomra nagyon hamar eltelt és szembekerültem az életem egyik legfontosabb eseményével a Genin vizsgával. Az összes fontos dolgot be kellett mutatnunk, amit a négy év alatt megtanultunk, kezdve a Bunshin, a Shunshin, a Kakuremino no Jutsu és még pár dolgot. A nyugodtságomnak meglett az eredménye, a vizsga sikeres volt a számomra és Genin lettem. Az évek alatt sokat gyakoroltam és Gensai Mesternek köszönhetően még a vízen járás és a fára mászást is megtanultam kéz nélkül. Ezeket mind fontos volt megtanulnom Gensai Mester szerint. Ahogy megkaptunk a fejpántunkat, háromfős csapatokba osztottak minket és kaptunk egy Senseit. Szerencsétlenségemre a csapatom összes tagja mind hímnemű egyén volt, és mind ismeretlenek. Már a legelején kiderült, hogy a másik két Genin társam nem kedvelnek. Nem volt könnyű így elvégezni a kiadott feladatokat, ám mivel a legtöbb egyszerű volt megoldottuk. Ároktakarítás, kutyasétáltatás és az öregeknek való segítség. Ezen feladatok voltak többségben. A legelső komoly feladatunkon kiderült, hogy két társam még nem érte el azt a szintet, amikortól már elvégezhetnének egyet. Egy kereskedőt kellett elkísérnünk egyik helyről a másikra, mikor belénk futott néhány rabló. Sikerült legyőznünk, ám ez a Senseinek volt köszönhető, mert a másik két Genint rajtam kívül elég hamar elintézték és még elég komolyan. Ketten maradtunk, az ellenfeleink többségben voltak. Hiába próbáltam minél többet elintézni ezzel is segítve a Senseit, de mit várható egy kevés tapasztalattal rendelkező Genintöl. Hiába régóta tanulom a harcművészet alapjait, egy igazi harc, amiben meg is halhat az ember teljesen más, mint a gyakorlás. Engem is elintéztek, ám az én sérüléseim nem voltak olyan komolyak. Sensei megmentett minket és sikerült teljesíteni a feladatot, azonban ennek ára volt. Nemcsak két társam került hosszabb időre kórházba, hanem a Sensei is. Így most társak és Sensei nélkül várom a Hokage-sama döntését, hogy mi is lesz velem.
Ország: Tűz országa
Rang: Genin
Szint: D
Chakraszint: -
Kor: 17
Nem: Férfi
Kinézet:
210 cm magasságával és 125 kg súlyával jó pár fejjel kimagaslik az átlagos kortársai közül. Szálkás izomzattal rendelkezik a nyúlánk testalkata. Vörös rövid hajjal és kék szemekkel büszkélkedhet. Általában egy feszülős atlétát és egy fekete-fehér, vagy sötétebb színű nadrágot hord. Mindkét alkarját egy-egy felkarig érő kesztyű takarja. Testén több helyen borítja hegek, amiket az edzésekkor szerzett. A lábán egy megerősített talpú feiyue hord. Bal fülében egy fülbevaló log.
Jellem:
Egy meglehetősen szabad lelkű és szellemű fiú. Nem szereti a bezártságot, szeret a természetben sétálni és kiélvezni annak minden szépséget. Kedveli a magas hegyeket.
Imádja a másik nemet és ezt kis is mutatja. Sajnálatára ez fordítva nem igaz. Próbálja magát kontrollálni, hogy ne tegyen semmilyen perverz vagy udvariatlan dolgokat… több-kevesebb sikerrel. Nem igazán rendelkezik szégyenérzettel így képes olyan dolgokat is művelni mások szeme láttára, amiket egy normális ember meg nem tenne.
Fiatal kora ellenére szereti az alkoholt.
Felszerelések:
- Shurikentartó1db
- Széles övtáska 1 db
- Hátizsák 1 db
- Kunai 5 db
- Shuriken 5 db
- Dróthuzal 10 m
- Energiatabletta: 1 doboz
- Elsősegély készlet 1 db
- Robbanó jegyzet 10 db
- Füstbomba 5 db
- Váltás ruházat
- Élelem
- Hálózsák
Technikák:
Alap E szintű technikák, vízen és függőleges felületen való járás.
Hulla fáradtan nyitottam ki lélektükreimet, fejem iszonyatosan zúgott. A reggeli nap fényei könnyedén szöktek be az ablakon lévő sötétellő hiányos részein, szemhéjaimon keresztül ösztökéltek a felkelésre. Morcosan összevontam szemöldökeimet. Egyáltalán nem értettem a helyzetet. Hogy lehetséges az, hogy a sötétellőn lévő lyukakon keresztül beszűrődik a nap fénye? Hogy lehetséges, hogy lyukak vannak a sötétellőn. Tegnap, még ha jól emlékszek nem voltak rajta, épp volt és jól végezte dolgát, nem úgy, mint most. Mindegy, úgy akartam kezdeni ezt a reggelt is, ahogy a tegnapit és az azelőttit. Hosszú-hosszú percekig tartó morgással és lustálkodással. Így adtam magamnak még egy esélyt. Újra lecsuktam résnyire felnyílt szemhéjaimat, hátha az előző kép a sötétellőről csak fáradt elmém csalóka játéka lehetett.
- Na még egyszer… - dünnyögtem nyűgösen, s egy hatalmasat ásítva valamilyen okból kinyitottam szemeim. Nem is tudom miért tettem, hisz épp az ellenkezőjét akartam még előtte. A látvány, ami a szemeim elé tárult meglepett, nem a szobámban voltam. Vagyis nem az otthoni otthoni szobámba, hanem a Mesterem házában lévő szobámban.
- Oké! Itt valami tényleg nem stimmel. – állapítottam meg homályos látószerveimen át. – Mit keresek itt és miért alszok az ágy előtti szőnyegen? Tegnap haza indultam meglátogatni „oly’ szeretett” családom. Most megint képzelődök? Általában az ágyban szoktam álomra hajtani a fejem és nem a szőnyegen. – újabb hosszú másodpercekig csak pislogtam, ügyet sem vetve a külvilágból származó zajokra. Nagy nehezen rávettem magam, hogy felkeljek, de a fejembe és a nyakamba éles fájdalom nyílalt. Elszavaltam egy sor bájosnak nem igazán mondható szitkot a két testrészemet illetően. Tagjaim elgémberedtek, ami megint meglepett. Egy pihentető alvásnak nem épp ilyennek kéne lenni, ha felkel az ember, mint amint most érzek. Lestrapálva dőltem vissza szokásosnak nem épp mondható reggeli nyűgösségemben. Csukott szemeim előtt felvillant egy kép, egy emlék.
- Nekem ehhez reggel van. – motyogtam halkan az emlékemben szereplő embernek. Megviselten pillantottam végig magamon és az alattam elterülő szőnyegen. Barna színű mintás szőnyeg. Puha és kellemes szőnyeg. Szőnyeg és nem ágy! Fogalmam sincs meddig merengtem el a szőnyegen és kellemes tulajdonságain. Másodpercekig? Percekig? Nem tudom, de épp lég volt ahhoz, hogy valamelyest magamhoz térjek.
- Most komolyan ezen filózok, mikor lenne fontosabb dolog is, mint például mit keresek itt! – ámulok el magamon. Sajnos az agyam még mindig alvó üzemmódban van, és semmilyen normális gondolat nem akaródzott előbukkanni belőle. Nagy nehezen el tudtam terelni az agyam a szőnyegről a hiányos ruházatomra. Na igen, hiányos volt így is mondhatnám azt, hogy tök pucér voltam. Egy újabb talány állt elém, az hogy mi történt a fundoshimmal, mert abban szoktam álomra hajtani a fejem. Hunyorogva kerestem meg a tekintetemmel az órám, ami reggel fél nyolcat mutatott.
- Legalább ez a helyén van. Csak homályos képek derengtek fel arról, hogy mit csináltam tegnap este, amitől ennyire kiütöttem magam. Nem kellett volna jelentkeznem arra, hogy végig kóstolóm Eijisu-san frissen készült italait és véleményt mondok róla. Annyira elvetettem a sulykot, hogy most meg alig emlékszek valamire. Fáradtan és másnaposan fel-felnyögve kezdtem feltápászkodni a földről. Első utam a fürdőszobába vezetett volna, ha talpam alatt a szőnyeg ki nem csúszott volna és le nem fejeltem volna az ágyszélét. Két okból akartam bejutni a fürdőbe: egyrészt mert éhes voltam, másrészt mert úgy bűzlöttem, mint egy disznó. Amúgy sem elhanyagolható fejfájásom most még kellemetlenebb lett. A zsibbadtság és a hasogató fájdalom ide vagy oda újra próbálkoztam. Ízületeimet kiropogtatva nyújtóztattam ki kezeimet, s lábaimat.
- Eddig úgy néz ki ez nem az én napom. – sziszegtem idegesen miközben jobb kezemmel az előbb megütött helyet dörzsöltem. Lüktető fejjel, imbolyogva álltam két lábra. Egy halk neszre lettem figyelmes, az ajtóm nyílt ki.
- Jó reggelt! Mit történt veled? – egy ismerős női hang hangzott fel a szoba bejárata felől.
- Szerinted mi? Bal lábbal keltem az ágyból… akarom mondani a szőnyegről! – vakartam meg a fejem, miközben egy hatalmasat ásítottam.
- Azt látom! – mért végig tetőtől talpig. Ryuubi-san volt az a Mesterem rokona. Nem igazán zavart, ahogy végignézte meztelen testem, már úgyis rengetegszer látta. Újabb emlékek törtek fel belőlem az előző nap estélyéről.
- Na, várjunk csak, miért kérdezed meg mi történt, ha úgyis tudod. Te is ott voltál és mintha te hoztál volna haza. – támadtam le.
- Áh, igen az én voltam! – nevette el magát – Most jobb, ha mész fürdeni, mert kész a reggeli. – léptett ki – Jobb lesz, ha kint mosdasz, így gyorsabban végzel!
- Ne már… - visszafordult és szúrós szemekkel rám pillantott. – Értem, értem már megyek is. – megfordultam és kinyitottam az ablakot, hol kiugrottam és a ház előtti dézsában elkezdtem mosakodni.
Tizenhét évvel ezelőtt születtem Konohagakure no Satoban és egy jómódúnak mondható családban nevelkedtem. Apám egy jó menő kereskedő társaság többségi tulajdonosa és vezetője. Anyám egy olyan nő, aki egész nap csak otthon ül és a barátnőivel trécsel. Csak vásárolni megy el vagy a barátnőihez, hol ugyanazt csinálja, mint itthon. Bátyáim, mert sajnálatomra van kettő, mind dolgoznak. Apámnak segédkeznek a társaság vezetésében. Igen, én nem nagyon szeretem őket. Hogy miért? Mert apám és anyám jobban szeretik a bátyáimat, csak azért mert ők a vér szerinti gyermekeik, míg engem csak örökbe fogadtak azután, a bizonyos esemény után. Tizennégy évvel ezelőtt két mostohatestvéremet elrabolták és azt híresztelték az élrablók, hogy megölték mindkettőjüket. Apám és anyám összetörtek a hírek hallatán és néhány hónappal később örökbe fogadtak. Apám félt, hogy örökös nélkül marad és a társaság a partnerei kezébe kerül halála után. Ezért kellettem én, noha nem értem miért nem szült még egy gyermeket anyám. Mindegy is. Egész jó életem volt eleinte, szüleim szerettek és törődtek velem. Egy teljes évig boldog voltam, csak egy évig, mert utána apám olyan híreket kapott, hogy bátyái mégsem halottak. Egész eddig rabságban tartották őket valamilyen ok miatt. Apám persze kiszabadítatta, és ahogy hazaértek szüleim elkezdték elhalmozni mindkettőjüket mindennel. Attól a perctől kezdve, hogy idősebb testvéreim átlépték az ajtó küszöbét én felesleges lettem. Nem volt könnyű megszokni, de valahogy túltettem magam rajta. Barátokat találtam és velük töltöttem az időt. Az ismerősök azt mondták rossz társaságba kerületem, pedig ez nem az volt. Különcök voltak mindannyian, mint én. Volt köztük, aki híres ninja akart lenni, aki megvéd mindenkit. Volt, aki a legerősebb akart lenni és volt olyan, aki csak a csajok miatt akart az lenni. Én meg csak szabad. Világot akartam látni, megismerni azt a világot hol élek. Megmászni a legmagasabb hegyeket és a csúcsokról lepillantva megcsodálni az elém táruló látképet. Még nem voltam abban biztos, hogy ninja akarnék lenni, inkább vándornak képzeltem el magam. Egész addig ezt az életet képzeltem magamnak, míg nem egy nap meg nem ismertem Gensai Mestert. Normál esetben talán nem is találkoztam volna vele, ha Kai nem ajánl egy fogadást. A fogadás témája az volt ki bír több piát inni. Ibuki apja szaké készítésével foglalkozik, de készít másféle alkoholos italt is. Többször volt olyan alkalom mikor Ibuki ellopott néhány üveg szakét és más italt, mit mi ittunk meg titokban. Ez alkalommal is a meglovasított piát kellett meginni, csak mos tétre. Ahányszor eddig ittam, mindig jól bírtam. Na jó, az első pár alkalom kivételével. Amikor azonban megszoktam, már más volt a helyzet. Magabiztosan fogadtam el és kezdtem kiüríteni a poharak tartalmát. Az eredmény azonban meglepő volt a negyedik barátunk Yuu, akiről eddig azt hittünk hamar bedobja a törölközőt lealázott minket. Ibuki, Kai és én megepedten guggoltunk egy-egy fa tövében és az épp kikívánkozó gyomortartalmunkkal voltunk elfoglalva. Annyira felhúztunk magunkat, hogy mindenki szétszéledt. Én hazafelé vettem az irányt, ám kicsit eltévesztettem azt. Jóbban mondva kicsit nagyon. Jó pár utcával arrébb egy idegen kertbe másztam be a kerítésen keresztül, amire azt hittem, hogy a miénk. Már akkor rájöttem, hogy valami nem stimmel a hellyel, mikor elkezdtem keresni a szokásos fám, aminél mindig könnyítettem magam. Hiányában és a sürgető dolgom miatt felhagytam a kereséssel, s a legközelebbi fánál könnyítettem magam. Nagy megkönnyebbülés volt számomra megszabadulni egy nagy tehertől, ami már annyira feszített, hogy azt hittem menten kitör belőlem és egy két lábon járó s mozgó vízesés leszek. Boldogan indultam meg ellenkező irányba, mikor beleborultam a bokorba. Jókedvem rögtön tovaszállt attól a bokortól, miből alig tudtam kievickélni. Csak a fejemet sikerült kidugnom, mikor megláttam öt. Ö ki megváltoztatta az életem. Tátott szájjal figyeltem a mozdulatait, a részegségem azon nyomban kiszállt belőlem, s mozdulatlanul néztem. Egy óra mozdulatlanság után felgyorsult minden. Csak úgy kiugrottam a bokorból és letámadtam öt, azzal a kéréssel, hogy tanítson. Nem nagyon fület a foga ahhoz, hogy tanítványul fogadjon, azonban én hajthatatlan voltam. Minden nap a nyakára jártam és kérleltem. Követtem mind hová, a sarkában voltam. Egyszer aztán beadta a derekát. Azzal a feltétellel fog tanítani, ha fizetek neki. Megörültem, mert ez már fél siker volt. Most már csak pénzt kellett szereznem. Apámtól nem kérhettem, mert ő nem adott volna. Egyetlen megoldás az volt, ha megkeresem azt. És már volt is ötletem, Ibuki apja személyében. Már régebben is volt mikor besegítettünk neki, ő meg a munkánkért fizetett. Arra is már volt tervem, hogy győzöm meg apám. Azt fogom majd mondani neki, hogy azért akarok dolgozni, hogy meg tanuljam értékelni a pénzt. Ezt be fogja venni. Ha ez meglesz Ibuki apja biztos beleegyezik majd.
Minden úgy lett, ahogy azt terveztem. Apám belement, elkezdtem hát dolgozni Ibuki apjánál és Gensai Mester keze alatt kezdtem tanulni a harcművészet alapjait. Iszonyú nehéz volt tartanom a tempót a Mesterrel. A fizikumom fejlesztése és a különböző mozdulatok elsajátítása oly’ leterhelt, hogy még lerészegedni sem volt kedvem. Ahogy végeztem a munkámmal egyből mentem a Mester házához és késő estig ott voltam. Nehéz volt, sokszor volt olyan, hogy legszívesebben feladtam volna vagy panaszkodni lett volna kedvem. Mégsem adtam fel, s nem panaszkodtam. Hiába fájt, hiába volt a sok szenvedés minden egyes nap mosolyogva borultam bele az ágyba. Tudtam, minden egyes nappal erősebb és erősebb leszek. Egy nap azzal álltam apám elé, hogy áttakarok költözni egy időre a Mesterhez és ott élni. Ezt azért akartam, hogy egy magasabb szintre emelhessük a képzésem. Meglepődtem, amikor azt monda, hogy csak nyugodtan. Számíthattam volna erre a válaszra, valahogy mégis ledöbbentem a hallottakon. Ennyit számítottam neki, hogy még nem is próbált marasztalni. Egyik rokonom sem, nem törődtek velem. Nem lett ettől rossz kedvem, ahhoz túlontúl izgatott voltam az előttem álló időtől. Az évek csak úgy röpültek és én beiratkoztam az Akadémiára. Még akkor ígéretet tettünk a barátaimmal, hogy ninják leszünk és egyszerre kezdjük meg az Akadémiát. Ahhoz képest elég jól ment a tanulás, nem sok időt tudtam rá szánni, ám mégis meg tudtam jegyezni a fontosabb dolgokat. Nem meglepő hogy a Taijutsu ment a legjobban mind közül. A négy év számomra nagyon hamar eltelt és szembekerültem az életem egyik legfontosabb eseményével a Genin vizsgával. Az összes fontos dolgot be kellett mutatnunk, amit a négy év alatt megtanultunk, kezdve a Bunshin, a Shunshin, a Kakuremino no Jutsu és még pár dolgot. A nyugodtságomnak meglett az eredménye, a vizsga sikeres volt a számomra és Genin lettem. Az évek alatt sokat gyakoroltam és Gensai Mesternek köszönhetően még a vízen járás és a fára mászást is megtanultam kéz nélkül. Ezeket mind fontos volt megtanulnom Gensai Mester szerint. Ahogy megkaptunk a fejpántunkat, háromfős csapatokba osztottak minket és kaptunk egy Senseit. Szerencsétlenségemre a csapatom összes tagja mind hímnemű egyén volt, és mind ismeretlenek. Már a legelején kiderült, hogy a másik két Genin társam nem kedvelnek. Nem volt könnyű így elvégezni a kiadott feladatokat, ám mivel a legtöbb egyszerű volt megoldottuk. Ároktakarítás, kutyasétáltatás és az öregeknek való segítség. Ezen feladatok voltak többségben. A legelső komoly feladatunkon kiderült, hogy két társam még nem érte el azt a szintet, amikortól már elvégezhetnének egyet. Egy kereskedőt kellett elkísérnünk egyik helyről a másikra, mikor belénk futott néhány rabló. Sikerült legyőznünk, ám ez a Senseinek volt köszönhető, mert a másik két Genint rajtam kívül elég hamar elintézték és még elég komolyan. Ketten maradtunk, az ellenfeleink többségben voltak. Hiába próbáltam minél többet elintézni ezzel is segítve a Senseit, de mit várható egy kevés tapasztalattal rendelkező Genintöl. Hiába régóta tanulom a harcművészet alapjait, egy igazi harc, amiben meg is halhat az ember teljesen más, mint a gyakorlás. Engem is elintéztek, ám az én sérüléseim nem voltak olyan komolyak. Sensei megmentett minket és sikerült teljesíteni a feladatot, azonban ennek ára volt. Nemcsak két társam került hosszabb időre kórházba, hanem a Sensei is. Így most társak és Sensei nélkül várom a Hokage-sama döntését, hogy mi is lesz velem.
Shunsui- Játékos
- Elosztott Taijutsu Pontok : 1153
Elosztható Taijutsu Pontok : 10
Állóképesség : 200 (C)
Erő : 228 (C) – Súlyok nélkül: 456 (B)
Gyorsaság : 178 (C) – Súlyok nélkül: 356 (B)
Ügyesség/Reflex : 341 (B)
Pusztakezes Harc : 300 (B)
Tartózkodási hely : Hang Országa
Adatlap
Szint: A
Rang: Genin
Chakraszint: 605
Re: Shunsui
Shimura Danzou Hétf. Júl. 06 2015, 14:23
Üdvözöllek az oldalon!
Látom, elolvastad a szabályzatot és tanulmányoztad is, ez pedig dicséretes. Őszíntén szólva tetszik, ahogy írsz és a koncepció is elég vagány. Az Előtörténetedet ELFOGADOM!
Kezdő értékek:
Rang: Genin
Chakraszint: 105
Szint: D
Pénz: 5000 ryou ( mert megdolgoztál érte a Sake üzletben)
Jutsuk: E szintű alap technikák. + amit írtál, tehát a chakramanipulációs műveletek. Vízen járás és Fára mászás chakra segítségével.
Írj adatlapot és jó játékot kívánok!
Danzou!
Látom, elolvastad a szabályzatot és tanulmányoztad is, ez pedig dicséretes. Őszíntén szólva tetszik, ahogy írsz és a koncepció is elég vagány. Az Előtörténetedet ELFOGADOM!
Kezdő értékek:
Rang: Genin
Chakraszint: 105
Szint: D
Pénz: 5000 ryou ( mert megdolgoztál érte a Sake üzletben)
Jutsuk: E szintű alap technikák. + amit írtál, tehát a chakramanipulációs műveletek. Vízen járás és Fára mászás chakra segítségével.
Írj adatlapot és jó játékot kívánok!
Danzou!
Shimura Danzou- Inaktív
- Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!
Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.