Okisha Aiza

**Okisha Aiza** Szer. Szept. 30 2015, 19:57

- Otogakure ma is dicső – nyitja ki ajtaját a chunnin, szinte teljes felszerelésében. Az égre tekint, a nap sugarai lassan beragyogják az egész területet, s bejut a magas házak közötti utcák földes vonalaira is. Aiza gyors tempókkal indult meg, célja pedig a főhadiszállás volt.
Háborús időkben a chunnin nem keresi fel az otogakuret, hanem a városban felállított katonai táborok egyikébe, a központba igyekszik újabb feladatért. Fejpántja a homlokának feszülve csillogott a fényben, kardja pedig rendíthetetlenül szegeződött a hátára, ahogyan a lábán lévő tartó is.
- Neve? – kérdezte a bejárat előtt álló férfi, hatalmas asztal mögött ülve, melyen papírhalmazok ezrei hevertek. A férfi álarcban volt, csupán a hangjáról következtethetett Aiza a nemét illetően. Nem mintha ez befolyásolhatta volna őt bármiben is.
- Okisha Aiza – hajolt meg a chunnin.
- Hm…Ennél többet nem adhatok magának, bármikor elrendelhetik a készenléti állapotot,s akkor szükségünk lesz minden mozgósítható emberre. Mindent megtalál a borítékban. Sok sikert….Neve?
Aiza odébb sétált, majd felnyitotta a fehér borítékot. A boríték egy fényképet, s egy levelet tartalmazott.
„Batao, egy harcban szerzett sérülés végett nem képes kimozdulni otthonából. A segítségét kéri az ország vezetőjétől, egy tapasztaltabb személy vegye fel vele a kapcsolatot.”
A fénykép valószínűleg magát Batao-t ábrázolhatja. Harmincas éveinek közepén járó, markáns állú, határozott tekintetű férfi. S Aiza azt is tudja már, hogy hol találja meg.

Egy kisebb birtok helyezkedett el a falutól nem messze. Rizsföld, mi más…talán fél óra lehetett az út a chunnin számára, átlagos tempóját diktálta, nem sietett, nem is lazsált. Shinobihoz hűen haladt. A birtokon néhány nőt tekintett meg, kik épp a földeken dolgoztak.
Magas, boltíves kapu fogadta az ifjú chunnint, a bejáratban pedig két, magas, vállas testőr várta. A boltíven Otogakure jelképe, valamint a „Dai” családnév szerepelt.
- Segíthetünk? – kérdezte az egyik őr, katanáján pihentetve a jobbját.
- A nevem Okisha Aiza, a városból érkezetem, ha jól tudom, Batao-samanak elkél a segítség.
Az őrök elvették a megbízatást, valamint felmérték a fiút és felszerelését. Sohasem lehet az ember elég óvatos, nemde? Az őrök visszaadták a papírokat a chunninnak, majd beengedték őt, egyikük pedig elvezette, át a nagy földön keresztül egy kisebb házhoz. A ház semmiben sem különbözött azon épületektől,amelyeket a chunnin eddig földesúrnál láthatott. Magas, boltíves kapu engedi be az idegent itt is, annyi különbséggel, hogy utóbbi inkább csak szimbólumként funkcionál a két ajtószárny megléte nélkül. Vörös cserepek, három emeletes épület. Az őr azonban nem nyitott be a házba, hanem megkerülve a bambuszfalas épületet, a birtok hátsó részébe, a kert felé vette az irányt. Számos növény, virág díszítette a kertet, mely rendes gondozásban részesült. Mintha egyesével vágták volna le a fűszálakat is. Egy férfi ült a kert szélén lévő cseresznyefa árnyékában egy székben. Háttal ültek.
- Batao-sama. Okisha Aiza jött, hogy a segítségére lehessen önnek Otogakureból. – hajolt meg a testőr, mire a fiú is. A férfi felemelte jobb kezét, majd intett. A mozdulatra egyszerre indult meg a chunnin a férfi felé, s az őr hátrafelé, vissza a kapuba.
- Lépj közelebb – szólt a férfi.
Aiza megkerülte a széket, majd térdére ereszkedve hajolt meg. Mikor felnézett, csupán akkor tűnt fel neki, hogy a férfinak egyáltalán nincs lába. Két fáslizott csonk csupán, mely a törzséből folytatódik. A fiú azonban a férfi szemeibe nézett. Az a szigorú tekintet, az igazi shinobi tekintet ismét felborzolta a hátán a szőrt, élőben a vérbeli katona valóban ölni tud a tekintetével is.
- Barátom. Nézd el nekem, hogy nem állok fel. – kezdett bele az amúgy kellemes hangú rokkant shinobi. – Ugyan a feladat, melyhez a segítséget kértem, nem nagy dolog, egyáltalán nem elit shinobihoz való. Ahogy végignézlek, magamat juttatod eszembe. Elszánt fiatal, aki alig várja, hogy a frontra küldjék. Erős és magabiztos testtartás. Ez a vérbeli shinobi. Valamikor én is ilyen voltam. Aztán…jött két háború. S csupán két lábam volt. Most pedig itt vagyok, a saját birtokom foglya. Hihetetlen, a sors néha milyen fordulatokra képes. Na de a lényeg, amiért itt vagyunk. Egy aprócska csomag csupán, amit kézbesíteni kellene az egyik táborba. Az ország szélén található határvédő táborok egyikében szolgáltam én magam is. Megígértem társaimnak, amint jobban leszek, elviszek nekik egy kis csomagot. A doki azt mondta egészséges vagyok…de hát ők – tekint le a fáslizott végtagjaira. – Nem úgy tűnik, mint ami be fog gyógyulni már. Arra kérlek, vidd el a csomagot, s ne add másnak, csak és kizárólag Yutei-san kezébe. Az, hogy mi van a csomagban, az maradjon Yutei és az én titkom. – mosolyodik el, Aiza szemrebbenés nélkül figyel és jegyzetel mélyen az elméjében.

A kis csomag hamar meg is érkezett Aizahoz, ő pedig gondosan eltette azt. Tényleg apró volt, talán egy tál étel lehetett benne.
- Köszönöm, Aiza-kun. Járj sikerrel. Otogakureért! – hajt fejet a férfi székében, majd az egyik őrrel elkísérteti a birtok végére, miután minden részletről alaposan tájékoztatta a chunnint.
A célpont nem volt messzebb egy napnyi járóföldre, főleg egy shinobi számára, így Aiza hamar neki is indult, tervei szerint hajnalra el is érheti, ha bírja a tempót. S meg is indult.
A hatalmas rizsföldeken át hosszú, monoton, unalmas út várt hősünkre. Ő azonban egyetlen célt szegezett maga elé, ez pedig a tábor koordinátája volt. A chunnin sebesen, hangtalanul vágott keresztül a fákon, földeken, s az oly kevés folyón. Megállíthatatlannak érezte magát. S valóban, senki és semmi sem akadályozta meg céljának elérésében.
Sötétedett, a Nap sugarai mintha csak most sütették volna arcát az utcákon, mostanra szinte teljesen alábbhagyott, s eltünedezni kezdett a magas hegyek mögött. A Hold pedig átvéve szerepét,megkezdte az esti műszakot. Aiza csupán egyszer állt meg pihenni, akkor is inkább csak ivott és kimozgatta ízületeit, megmozgatta egész testét. Nem lehetett több fél óránál a pihenő. Elgondolkodott ugyan a táv egyben való megtételén, ám bölcsebbnek találta, ha frissen érkezik a táborba.

Az erdő szélén nagy fényforrást látott meg a fiú. Fáklyák tucatjai világították be a körbekerített,sátraktól zsúfolt települést,mely valószínűleg a határtábor lesz. Megérkezett hát a chunnin, s nincs más dolga, mint odaadni a levelet, nem más, mint…
- Yutei-sama jelenleg nincs a faluban. Rajtaütöttek egy kisebb konohai csapaton, de hamarosan visszatérnek szerintem. Várd meg őket itt – ültette le az egyik shinobi a táborban.
- Remek… - tette hozzá halkan a chunnin. Nem tehetett mást, leült és várt.
Teltek a percek, s lassan összeadódva órákba váltott át a várakozás. Látta, ahogy a táborban néhányan az eszközeiket csomagolják.
- Yutei-samat elfogták. Ki kell szabadítanunk. – mondta egy magasabb, otogakurei fejpántos, jounin mellényes férfi, majd két emberrel karöltve indult ki a táborból. Aiza a hír hallatán megfelelőnek találta a csendes távozást, úgysem zavart sok vizet, valamint, ha nem segít a csapatnak, talán napokig itt fog ülni, s várni Yutei-samara. Csendesen és fürgén futott végig a sátrak között, figyelve arra, hogy senkinek se tűnjön fel. A falon átugorva sietett a jounin és csapat után. Néhány percre rá hallotta, ahogy több, erőteljes férfi hang kiált fel, megtörve ezzel a csendet. Aiza a bokrok között lapulva közeledett a hang irányába. Elhúzva az egyik nagyobb ágat, láthatta, ahogy mind a hárman valami hálószerűségben csüngtek a levegőben. A háló különleges színben vibrált, ám először nem értette, egy ilyen egyszerű hálóba hogyan eshetett bele egy jounin. S miért nem szabadul ki. Hamarosan választ kapott kérdéseire, méghozzá egy hamar megjelenő kis csapat vezetőjétől. Mind Konoha fejpántját viselték.
- Hiába minden. A hálót erős pecsét fogja le, lehetetlen átvágni a köteleit. Tegyétek a többi mellé. Te itt maradsz. – intett a mögötte lévő két férfi felé, majd elsétált. Az egyikük a kezét egy tekercsre nyomta, ekkor a háló alatt mintha a semmiből tűnt volna elő, egy csapóajtó. talán valamiféle elfedő pecsét lehet rajta, tökéletesen elrejtve a fö9ld alatti börtön bejáratát. A másik ekkor kezdte kezei mozgásával kígyóztatni a kötelet, mely a hálót tartotta, végül a kinyitott ajtóba eresztette őket. A puffanás hangját Aiza is hallotta, ahogy a jounin és csapata földet ér. A hálót kiemelte az üregből, a másik férfi pedig bezárta azt, s ismét megérintve a tekercset, eltüntette a kíváncsi tekintetek elől. A hálót mozgató férfi a művelet után felettese után indult, s a tekercset kezelő őr egyedül maradt. Tökéletes. Itt az idő egy kis akcióra.
Aiza elemezte még egyszer a helyzetét, s felmérte a kockázatot.
Az őr lassú sétáját nem zavarta meg senki. Léptei egyértelműen a csapóajtót kerülgették, közel maradt hozzá, még ha nem is látta a chunnin, tudta, ott vannak a társai. S tudta is, mihez fog kezdeni. Először is ártalmatlanítja az őrt, de úgy, hogy az ne haljon bele. Szükség lesz rá, ha fel akarja oldani a pecsétet. Két senbon húzott elő táskájának oldalsó reteszéből, majd ujjai körül, lassan forgatni kezdte némi szél chakra segítségével. Az első fegyver a férfi bal vállába furakodott, míg a második nem sokkal később csapódott a jobb lábának vádlijába. A férfi összeesett, üvölteni azonban már nem tudott. A chunnin egy szempillantás alatt ugrott a hátára és fejpántját erősen a szájába húzva akadályozta meg, hogy a férfi segítséget kérhessen. Aiza a lábán lógó kunait azonnal torkának emelte az így is gyengült férfinak, aki úgy tűnt, nem tud szabadulni. Aiza a kunait lebegtetni kezdte a férfi nyaka előtt, szabad kezével pedig gyorsan a férfi oldalán lévő tekercsért nyúlt.
- Nyissa ki! – mondta hideg hangján. A férfi ellenkezett. Ekkor a kunai közelebb lebegett, nekifeszülve a hideg fém a torkának. Ekkor Aiza megragadta a férfi jobbját, s rányomta a tekercsre. Nehéz volt ugyan, de szerencséjére a férfi nem volt a legjobb formájában már. Az előtte lévő terület villódzni kezdett, majd felfedte az ajtót. Ebben a pillanatban Aiza tarkón vágta a konohat a kunai markolatával, amáikk,ezében lévőfejpántotpedig zsebre vágta. Az ajtóhoz sietett, majd az őrtől ellopott kulcsokkal hamar kinyitotta azt. Úgy tűnik, konoha nemrég érkezhetett a helyszínre, a csapdák nem voltak oly összetett és bonyolultak még a chunninnak sem. Hamar felnyitotta az ajtót. Egy pecsétet talált ismét csak az ajtón, talán ez akadályozta meg, hogy belülről lehessen kitörni. A csapóajtó kinyílt, ő pedig fejt az üreg felé helyezte.
- Nincs sok időnk. – köszöntött be, majd segített a shinobiknak kijutni, közben a területet szemlélte.
- Köszönjük. – hajtott fejet az egyik magas férfi. - Azonban a konohaiak mindjárt visszatérnek, sohasem hagyják egyedül az őrt sok időre. Leckéztessük meg ezeket.
A csapat elrejtette az ájult őrt, a tekerccsel együtt, a magas férfi pedig egy egyszerűbb Hengevel vette fel az alakját. A nap hamarosan felkel.
Az otogakureinek igaza volt, öt konohai tért vissza nem sokkal az akció után.
- Hogy vannak a hangjaink? – nevetett fel az elől álló.
- Nehezen akarnak megtörni. – válaszolta az őrnek álcázott otogakurei, mire a levélfalusi csak a földre köpött egyet.
- Ezek is csak emberek, majd az osztag kiszedi belőlük, amire szükségünk van.
- Nem biztos az. – mosolyodott el az őr, majd egy eddig a kabátja alatt rejtegetett kunaial a férfinek esett és gyomron szúrta.
- Most! –adta ki a parancsot, mire a bokrok megmozdultak, s az eddig fogságban ülő otogakurei a meglepett csapatnak ugrottak. Aiza is köztük volt. Az előbb elfogott jounin csapatával és Aizaval kiegészülve az otogakureiek összesen hatan voltak az öt levél ellen. Ebből egyikük most esett a földre, szájából és gyomrából vér csörgedezett.
Aiza a hozzá legközelebb álló felé tört. Kardját előrántva ugrott neki a konohainak, ekkor kelt fel a nap, s első sugaraival beragyogta a tisztás területét. Aiza kardjába koncentrálva némi chakrat felerősítette a nap ragyogását (Hikage), mely a pengéről csillant fel ismét, s mostanra igen vakító, erős fényt árasztott. A chunnin lehunyta szemeit közben, hogy őt ne érhesse a vakító hatás, nem úgy, mint az ellent. A férfi maga elé emelte kezeit, az eddig sötéthez szokott szemeknek túlságosan is erős volt. Aiza ki is használta a helyzetet és egy gyors vágással metszette fel a férfi mellkasán a taktikai mellényt. A felszakadó anyag szakadó hangját az otogakurei is hallotta, s ahol a penge elhaladt, ott vörös csík vette át az uralmat, mígnem az egész mellkasát befedte a vér. Végzett az ellenfelével, s a létszámfölény hamarosan eldöntötte a csatát. A konohaiak mind vérükben fuldokolva estek a földre.
Aiza lehajolt, majd felvette a férfi fejpántját.
- Ma kettő, holnap talán egy tucat is összegyűlik.
- Hm…érdekes gyűjtemény, de mindenképp kiemelkedő képességekkel rendelkezel. Mi a neved fiú? – kérdezi az egyik shinobi.
- Okisha Aiza – hajt fejet a chunnin.
- Hálásak vagyunk neked Aiza. De mondd csak…mit kerestél ilyen messze egyedül a falutól? Nem tudok arról, hogy bárkit is felvettünk volna a táborba.
Ekkor Aiza hirtelen kapcsolt, az események közepette meg is feledkezett valódi küldetéséről.
- Majdnem elfelejtettem. Yutei-samat keresem.
- És mégis miért keresed őt?
- Feladatot kaptam, hogy kézbesítsek egy csomagot. Csak neki adhatom át.
Ekkor a férfi elmosolyodott.
- Nem is gondoltam volna, hogy egy chunnin ennyi mindent megtesz azért, hogy egy csomagot átadhassanak. A nevem Hakaro Yutei. A tábor ideiglenes parancsnoka. – hajtott fejet mosolyogva. Aiza viszonozta a köszöntést, majd átnyújtotta csomagját.
- Batao-sama elégedett lesz – tette hozzá a chunnin.
- Batao-sama, azt mondtad? Hogy van a parancsnok? Felépült már? – faggatta hirtelen kérdéseivel a férfi a chunnint. Aiza azonban némán nézett előre, nem adott választ, az arckifejezéséből azonban a jounin is tudta pontosan a választ. Eltette a kis csomagot, majd visszatértek a táborba. Aiza kapott némi élelmet, s folyadékot a hazaútra, s készen állt a visszaútra. Yutei-sama a csomaggal az ölében ült, kezében levelet fogott, olvasott. Felkapta a fejét, mikor a chunnin elhaladt mellette, s fejet hajtott. A férfi viszonozta, majd egy kis zacskót nyújtott át.
- Kiérdemelted. S reméljük, gyűjteményed a levél fejpántokból meghaladják az én rekordjaimat is. – mosolyodott el, majd útjára engedte a chunnint.
- Minden úgy lesz, ahogy kéri – szólt utána majd egy kis tekercset nyújtott át a chunninnak.
- Ezt pedig a központnak add le kérlek.
Aiza ugyan nem tudta pontosan, mit is tartalmazott a levél, de ennyit átadhat az információk nélkül is.
Estére ért haza a chunnin, egyenesen a Batao birtokra sietett.
- Aiza-kun. Hát sikerrel jártál? A csomagom eljutott a címzetthez?
- Azt üzente, minden úgy lesz, ahogy azt ön kérte. – hajtott fejet a chunnin.
- Köszönöm a segítségedet. Most menj,pihenj, úgy látom, az út kifárasztott. Aiza elköszönt a földesúrtól, majd a központi táborba ment, hogy befejezze véglegesen a küldetését.
- Neve?
- Okisha Aiza. a 47-es küldetést sikeresen teljesítettem. Valamint ezt küldik a táborból. – ekkor Aiza átnyújtotta a kis tekercset. A férfi szétnyitotta, majd végigolvasta.
- Remek munkát végzett, Aiza-kun. Kevesen kapnak személyes dicséretet Yutei-samatól. Maga most már közéjük tartozik. „Elhivatott, bátor, vakmerő, shinobi.” Ez a négy szó az üzenet utolsó sora. Szép munka volt. Most pihenhet.
Aiza a siker után hazatért, majd miután felszerelését lepakolta és a helyére tette őket, a két konohai fejpántot fogta meg.

- Hamarosan az összes konohai fejpántja az én gyűjteményem része lesz. – tette le őket az asztalára. Nem csak egy sikeres küldetés, hanem egy újabb, talán kissé különös, de egy otogakurei shinobihoz mindenképp méltó, új hobbit talált magának a chunnin, mégpedig a konohai fejpántok gyűjtését. Remélhetőleg hamarosan nagy gyűjteményt fog összeszedni a Konoha jelképét szimbolizáló fémlemezekből.

Jiraiya Szomb. Nov. 07 2015, 13:01

Jó, tényleg tetszett. Aiza már most egy jól kidolgozott karakter, ami a jellemét illeti. Szerintem Ő az aki ilyen játékkal gyorsan törhet felfelé a Ranglétrán.
+14 Chakra és +5000 Ryo.
+2 Chakra ami valahol valami miatt valaki vagy valami által elkeveredett Aiza adatlapjáról O.o (Remélem nem én számoltam el ^^"')

Okisha Aiza

Okisha Aiza

Re: Okisha Aiza