Fenyőerdők

Az ország nagyját kitevő hol sűrűbb, hol gyérebb, néhol hatalmas hófödte tisztásokkal tarkított erdős területei.

Amikor megkértek rá, hogy találjak ki valami jelet, először nagyot néztem. El is kezdett kattogni az agyam, hogy akkor most mi van. Meg is vakartam a tarkómat ennek hatására. Hát azért nem mindennap kérnek ilyet az embertől, főleg nem akkor, ha több százan nézik. Egy darabig tanácstalanul álltam. De aztán nem akartam megváratni a tiszteletreméltó publikumot, így hát a lehető legkézenfekvőbbnél maradtam. Vettem egy mély lélegzetet, ahogy előre döntöttem a fejem... aztán hirtelen hátracsaptam, ahogy egy hosszú, farkasvonyításra emlékeztető hang szakadt ki a torkomból. Igyekeztem minél jobban rekonstruálni a farkasoktól hallottat, de persze az én hangképző szerveim teljesen mások, így tökéletest nem tudtam adni. Bár szerintem így utólag megnézve egész jól sikerült. Kicsit köhögtem is, amikor befejeztem.

De idő nem volt a regenerálódásra, menni kellett tovább. Mondjuk előtte még végighallgattam az igencsak érdekesen kinéző farkas aggastyánt, aki úgy nézett ki, mint aki meghempergett valamiben. Persze ezen véleményemnek nem adtam hangot, ahogy engedelmeskedtem Hyomaru kérésének és úgy tettem, ahogy mondta. Ezután volt lehetőségem gyönyörködni a természetes képződmények halmazában. Elég érdekes dolgokat láttam. Igaz, Hyomaru tempójának köszönhetően jó pár dolog csak elmosódva volt látható általam. De persze így is lenyűgöző látvány volt. Ezt követte, hogy kissé változott a légkör. A szó szoros értelemben. Eléggé fel voltam öltözve, de még így is megéreztem a hideget, ahogy a mellkasom előtt összefontam a karjaimat. Elég hamar felfogtam, hogy milyen helyen is vagyok. Amikor meghallottam Hyomaru-tól, hogy milyen helyre is megyünk, akarva akaratlanul is kibukott belőlem a kérdés:
- Ott mi vár ránk? - kérdeztem, ahogy a farkas nyomában sétáltam a hóban.

Ahogy Hyomaru megállapodott egy helyben az ügetést követően, lassan feljebb emelkedtem, hogy megnézzem, kik a hangok forrásai. Az egyiken nem volt sok mindent nézni. Átlagos laza ninjának tűnt, és ami azt illeti, találkoztam is hasonlóval az egyik küldetésemen. Bazinagy kard, laza testtartás, ruházat, ehhez még hozzá a viselkedése is. Oké, következő. Először elképedve bámultam, ahogy a kékes alak kimászik a jéghideg vízből. Eléggé abszurd látvány volt nekem. Igazából magának az alaknak a kinézete is... de ahogy lassan jobban szemügyre vettem az alakot, éreztem, hogy hevesebben kezd verni a szívem.
Nem, nem, ilyen nincs, nem lehet, hogy pont ő lesz itt.
Ezzel igyekeztem nyugtatni magam, hogy csak rosszul látok, és a fáradtság játszik velem. De ahogy kezdtek helyére kerülni a dolgok azzal a böszme nagy fegyverrel az élen, már tudtam, hogy nincs helye tévedésnek. Hogy honnan tudtam, ki ez? Az akadémián világéletemben jó voltam az elméleti tantárgyakból, így a történelemből is. A tankönyvben pedig volt egy kép, amit nem kellett sokáig néznem, hogy memorizáljam. Na, most ezt a képet láttam megelevenedni magam előtt jó pár méterre. Éreztem, ahogy a torkom elszorul a felismerés hatásától... így hát csak két részletben tudtam kinyögni a férfi nevét:
- Hoshigaki... Kisame... - éreztem, ahogy a döbbenet egyre jobban lezsibbaszt.

De aztán nem volt időm döbbenésre, ahogy Hyomaru elrugaszkodott. Az arcomba csapó jéghideg levegő észhez térített. Éreztem, hogy lelassul körülöttem az idő.
,,Most már nincs megállás, Kazuya... eltökélted, hogy értesíteni fogod a kagékat, akármibe is fog ez kerülni neked. Most itt az ideje, hogy megmutasd, mennyire gondoltad komolyan ezt. Álljon akárki az utadba, Hana, Kisame, vagy akárki... tenned kell azt, amit elhatároztál... még ha az életedbe kerül is!"
A gondolatmenet megtette a hatását. Még a becsapódás előtt ráhasaltam Hyomarura, ahogy egyik karommal elengedtem és hátranyúltam a fegyvertartómhoz. Három ujjamra is ráakasztódott valami, ahogy földet értünk. A chakrám egy része már visszatért, éreztem... ahogy hamarosan feltűnt a suhanc önelégülten vigyorgó arca.
- Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam - sziszegtem, ahogy hamarosan egy feléje repülő shurikennel nézhetett farkasszemet, melyet az előrecsapó kezemből repült feléje.
De ezzel még nem volt vége a mozdulatnak. Ugyanis két ujjamon kunai-tőrök lógtak a gyűrűjüknél fogva. Hamarosan a másik kezembe kötött ki az egyik, míg a másik maradt a tenyeremben, harcra készen a kardokkal szemben.
,,Kevés dolog van a tarsolyomban. A legegyszerűbb az lenne, ha valamelyiket el tudnám kapni, és a Kanashibarival megbénítva el tudnám vágni a torkát. De ahhoz nem vagyok eléggé feltöltődve. Tehát maradnak a fegyveres képzettségeim. Bár, ha meg tudnám kötözni valamelyiknek a kezét és magam után húzni, azt biztos megéreznék, ha Hyomaru vágtat. De ezt leszámítva eléggé meredek a helyzet. A fegyvereiket elnézve a bokenemet egyetlen csapással kettétörhetik, ergo azt csak akkor használhatom, ha hirtelen fejbe tudnám csapni őket, ütközés nélkül. Csoda, ha a kunai-ok kibírják a strapát. Kunai-ok, shurikenek, drót, boken, robbanójegyzetek... ezekből kell kitalálnom valamit, hogy elérjük a csúcsot!"
A böszme kardok ellen az az egyetlen esélyem, ha sikerül megakasztanom őket a kunai-okkal és ellökni őket veszélyes közelségből. Esetleg ha meg tudom akasztani az egyikkel és gyorsan visszacsapok a másikkal. Eléggé hosszú fegyvere van a srácnak ahhoz, hogy a felsőtestét ne érjem el, de a karja attól még ideális célpont. Még az is egy elfogadható felállás, hogy egyik kunai-al leszorítok, aztán hirtelen lekapom a bokent a hátamról és súlytok vele, amit érek. A boken nem ölésre való, de jó célzással elég szép csonttörést lehet vele elérni. Ellenben ha azt látom, hogy Hyomaru a célpontjuk, akkor nem félek odavágni az egyik kezemben levő fegyvert a támadók felé. Igaz, ilyenkor gyors újratárazás a tartóm felől. Amennyiben azt veszem észre, hogy a vad vágtában valamelyest sikerülne Hyomarunak lehagynia őket, úgy minden szívfájdalom nélkül hátravágok néhány robbanójegyzetet és felrobbantom őket. Ergo igyekszem minden szóba jöhető védelmi eszközt bevetni, esetleg gyors visszatámadások. Túlságosan kevés a nálam levő felszerelések száma, hogy csak úgy dobálgassak mindenfele, ezért jól át kell gondolnom mikor mit használok. Egy shurikenem máris odavan, és minimum három kunai az, amit eldobhatok. A többire szükségem van a két tőrös harcmodoromhoz.

Ahogy a harc elkezdődött és Hyomaru igyekezett maga mögé utasítani a támadókat, éreztem, hogy az adrenalin a fejembe szaladt. Elég egyetlen egy ballépés, egyetlen stikli, és az elég hozzá, hogy véres cafatként végezzem a hóban. Az ellenfeleim között ott van az a férfi, aki egykoron a Köd hét kardforgatójának tagja volt, és messze földön hírhedt. Emellett a társa se tűnt kispályásnak, a laza mivolta ellenére. Ez a típusú helyzet messze meghaladta egy genin szintjét... ez már A típusú helyzet volt... ha nem S...

//nem tudom erre gondoltál-e harci post alatt...//

A karjaim megfeszültek, ahogy igyekeztem visszatartani a termetes kardot. Minden erőmre szükség volt ahhoz, nehogy vagdalt hús legyen belőlem, mire Hyomaru újra a levegőbe emelkedett, ezzel elhagyva a fiút. De míg a farkas mozgott, éreztem valamit. Folyadék szivárgott a homlokomról. Egy pillanatra odanyúltam, majd kezemet elvéve láttam, hogy vér van az ujjaimon. Nagyot néztem erre, elvégre nem emlékeztem rá, hogy megvágott volna a srác. Viszont egy pillanat tört része alatt beugrott egy régi emlék. Éppen a nagybátyámnál voltam edzésen, amikor közben beszélgetett egy ninja ismerősével. Emlegettek valami technikát, ami hasonló dolgokra képes. Sajnos a nevére nem emlékeztem, meg amúgy is csak fél füllel hallgattam őket, mert közben fekvőtámaszoztam. De most, így a pillanat hevében, mégiscsak felrémlett ez a régi dolog.
,,Ó, remek, még ez is. Mondjuk, ha Kisame társa, akkor nem csoda, hogy ilyen képességek birtokában van. Nincs mese, nem hagyhatom, hogy még egyszer rám tudjon csapni! Valahogy el kell érnem, hogy…”
A gondolatmenetemnek Hyomaru újabb ugrása vetett véget… illetve egy sorozatos robbanás, amit még a bundába olvadva is meghallottam.
,,Mi? De hisz ezek robbanó jegyzetek! Kisaméék hagyták itt? Nem… akkor nem tűntek volna el ennyire… de akkor ki…”Körbenéztem és megláttam Kisamét, pár méterrel hátrébb. Éppen kézjelezett, ahogy a semmiből kezdett zivatar támadni. Ahogy felnéztem az égre, láttam, hogy egyre sűrűsödnek odafent a felhők, na meg a víztömeg, így nem kellett hozzá nagy ész, hogy rájöjjek, ez nem természetes jelenség. Riadalmamban már nyúltam a shuriken tartóm felé. Ki akartam venni egy robbanójegyzetet, hogy rászereljem a kunai-omra és Kisaméhoz vágjam. Primitív dolognak tűnhetett és valószínűleg meg se karcolta volna, de jelenleg ennél jobb ötletem nem volt, hogy megakasszam a koncentrációját, ha csak addig, míg Hyomaru ki nem nyargal innen. De aztán nem volt rá szükség, ugyanis egy hatalmas madár jelent meg a semmiből és vetette rá magát Kisaméra, mint valami prédára.
,,Mi a…”
A cápafejű eltűnt, ahogy az alkalmat kihasználva Hyomaru újra rástartolt, hogy kiérjen a víz alól. Ahogy haladt, hirtelen hallottam, hogy megszólít valakit. Újra a torkomban éreztem a szívemet.
,,Hát ez nem igaz, már megint ki a fene?”
De ahogy megláttam az illetőt, lenyugodtam. Egy ANBU maszkos valaki volt, méghozzá konohai. Közölte velünk, hogy segíteni jöttek, de aztán a bájcsevelynek vége is szakadt. Egy nagy vörös valami tőrt utat magának, ahogy szétszéledtünk, majd az ANBU, a hangokból ítélve, megütközött valakivel a víztömbben. Mivel Kisame éppen a nagydarab madárral és annak ninja-társával hadakozik, ezért nem volt nehéz kitalálni, kivel hadakozhat. Közben pedig Hyomaru kiért a víz alól és mint a szélvész, nyargalt a hegy felé.

Fejemet a farkas bundájába nyomtam, ahogy éreztem, hogy a torkomból kezd visszacsúszni a szívem a helyére. Az elmúlt pár másodpercben közel álltam hozzá, hogy szívinfarktust kapjak. Az események olyan gyorsan peregtek és változtak egyik pillanatról a másikra, hogy alig bírtam követni. Ha nem kapunk erősítést, akkor biztosra veszem, hogy ottmaradtunk volna a hóban, vérbe fagyva, mint az eltévedt részegek. De szerencsére ezek a konohaiak jókor voltak jó helyen és megmentettek minket. Sóhajtottam egyet. Nem mondom azt, hogy túl voltunk a nehezén. Elvégre ki tudja, Kisamétól kitelhet, hogy valahogy kicselezi a konohaiakat és utánunk jön. Már ha olyan fontos volt neki, hogy megállítson minket. Így hát lassan felemelkedtem Hyomaruról és újra a tájat kezdtem el fixírozni. Jobbnak láttam nem a véletlenre bízni a dolgokat innentől… még ha úgy is tűnt, hogy megmenekültünk…

Az akciónk végülis sikeres volt, hiszen Kisame technikája alól a farkas sikeresen kitért, így Ouki-kun tudott pár szót váltani a farkassal. < Jelentést.> Mondtam, az elmekommunikációs jutsummal az említett shinobinak, aki szerencsére megszokta már, hogy így kérem az információkat és megtanult válaszolni is. Netegoma sensei saját jutsui még ennyi évvel a halála után is jól jönnek. < Fontos információkat visznek a Kagéknak.> Kaptam a választ, ám ezúttal mind a három emberemmel közöltem a következő lépést. <Houshou! A sasoddal kísérd őket el, és tarsd távol tőle az ellenséget, ha túl jutna majd rajtunk. Oukei te Kisame társával törődj, mi Hamakival pedig Kisamét tartjuk fel. Houshou ha célba értetek küldjetek erősítést azonnal!> Gondolataim alatt a hátamon lógó két pengét kihúztam a tokjaikból, majd feldobtam pörgetve a levegőbe őket, azok pedig sikeresen a kezeimbe érkeztek. Az egyiket még at apámtól örököltem, egy nagyon erős fémből készült, díszes Tantoo volt, míg a másik egy állítólag törhetetlen Katana, amit még Kusagakure vezetője ajándékozott nekem, miután megvédtem a falut az Iwagakurei férgektől. A két fegyvert pár másodperc múlva átjárta a zöldes chakra, jelezve hogy alkalmaztam a Hient, vagyis föld chakrával járattam át, mivel a víz elemmel szemben ez egy előnyt jelenthet nekem. Hátrapillantva láttam, ahogy Hamaki szemei megváltoznak majf felveszi a Hyuuga klán alapállását. Ez a fickó már jópár küldetésen fedezett engem, és lassan metoraként tisztel, noha csak egy évvel vagyok idősebb nála. Oukei is elővette két Fuuton chakrára érzékeny kardját és közepes szélcsapásokkal fenyegetve zárkozott mellénk elzárva az utat a farkas és Houshou közé, akik nagy sebességgel indultak meg. Ha Kisame mozdulna én a Fürgébb test jutsuval egyből lesújtanék rá a két pengémmel. Hamaki pedig nyílván ott támadná meg, ahol nem tud védekezni. Segédjét Oukei pedig egy nagy szélcsapással terítené le. Ha kisame kézjelekbe kezd és egy nagyobb jutsuba kezdene, akkor Föld stílus: Fejvadász nevű jutsummal alá mennék, és a föld alá próbálnám húzni, vagy legalább feltartani, amíg Hamaki bevisz egy kemény csapást. Ha a kölyök kezd bele egy jutsuba azt Oukei könnyedén egy szélcsapással megzavarja.

//Aokaze Atsushi//


A világ narancssárgán pompázott. A felkelő nap, melegítő fénye sütötte meg az arcom. Egy fa tövében ültem, élveztem az új nap kellemes melegét, és a világ varázslatos színeit. Több madár kellemes énekét lehetett hallani. A világ csak most kezdett felkelni. A nap fényével egy ütemben, érkezett, a már amúgy is hűvös tájra a szél.
  A táj hűvös volt. Köpenyemet gyorsan összehúztam, a kapucnit pedig a fejemre vettem. Az elém táruló látvány tartott csak ülve. Egy darabig úgy is maradhattam. Legalábbis addig a darabig, amíg a vállamon szendergő madár, fel nem kíván ébredni. Mert ha felkel...
-Iiiiii – hallatszott fel az a hang, amit még nem akartam hallani.
Tetsu szólt bele a fülembe. Hangjával sokadszorra próbált megsüketíteni, de szerencsére még egyszer se járt sikerrel.  Oldalra néztem, hogy lecsitítsam. Mikor elfordítottam arcom, fejét kicsit eldöntve, ártatlan szempárral nézett vissza rám. Ezzel a nézéssel, engem könnyen el tudott olvasztani, és még a haragomat is le tudta csitítani.
 - Neked is jó reggelt sípolós játék ... – mosolyodtam el, majd megsimogattam tollas fejét.
Olyan sok, gyönyörű énekű madár létezik... az enyémnek pedig olyan a hangja, mint egy nyikorgó ajtónak.
A madár hirtelen leugrott a vállamról, és sietősre vette a figurát. Lehet, hogy csak talált egy apró rágcsálót és azt kezdte üldözni. De a mivolt lényegtelen. Mivel ennek a történésnek hála, fel kellett állnom.  Leporoltam magamat, majd követni kezdtem Tetsut, ebben a hűvös időben. Lassan lépkedtem az ezernyi fűszálon, követve a madarat...
- Tetsu... korán van még... tényleg most kéne fogócskáznunk? 
A madár egy pillanatra megállt és hátranézett. Én pedig ennek megörülve, szaporázni kezdtem lépteim. Már csak pár lépés választott el tőle. Majd mintha felcsillant volna a szeme, két lépéssel előttem, kitárta szárnyait és útját röpülve folytatta.
- Szemét kis dög..- mosolyodtam el, majd folytattam a kergetőzést...

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
Az ébredező nap vöröses színnel tarkítja a nem olyan sűrű zöld erdőt. S bár főként fenyők nőnek benne mégis vannak elszórtan kisebb csoportosulások nyír, juhar és tölgyből is. S bár a tájat nem fedi hó, ami ritkaságnak számít a vas országában, attól még hűvös szelek futkároznak a fák között. Amit te is jól érzel, így inkább jól el is bújsz köpenyedben. Lustálkodásod, valamint a hűvös táj látványának élvezetét sajnos utazótársad közel sem élvezi annyira. Amit tudtodra is ad éles hangjával. Nem törődve azzal a veszéllyel, hogy talán nagyothalló leszel, már huszas éveid elején. És nem hallhatod énekének lágy melódiáját, vagyis inkább üvegrepesztő csiripelését. Alig hogy felhagy, énekesi karrierjére való gyakorlásával, már útnak is indul a fészeknek használt vállról. Majd ahogy végre kezded beérni, ismét elindul saját feje után. Nem is törődve azzal, te merre szeretnél haladni.
 
Rövid ideig mutatja csak az irányt, hogy merre menjetek. De addig kénytelen vagy, úgy követni őt, mint, akit kötélen rángatnak. Olyan 5 perc után Tetsu beleun a vezetői szerepbe és egy éles fordulattal visszaindul feléd. Majd, mint potyázó az út egy részét, válladon folytatja. Mikor pedig kedve szottyan, visszatér az égbe. De már legalább hagyja, hogy te döntsd el, merre haladjatok. Ő pedig csak röpköd körülötted, néha-néha még ujjong is egy kicsit. Nem is törődve azzal, hogy a kettőtök közt húzódó kötél beleakadhat az egyik fenyőbe. Szerencsére ilyen nem történik. Úgy egy órába telik, mire az erdő egy olyan részébe értek, ahol az egyébként sem sűrűn növő fenyők még inkább ritkulni kezdenek. Ezzel nagyobb teret adva pajtásodnak. Aki ezt ki is használja és nagyobb, körökben cikázik fejed fölött. Majd egyszer csak a kötél kicsit megrántja csuklódat. Tetsu bizony már megtalálta reggelijét, le is csapott rá és sikeresen el is ejtette szegény pockot. Az rajtad áll, hogy megvárod, vagy sem az étkezés végét. Amint újra elindultok fél óra múlva eljuttok egy patakhoz aminek a szélessége meghaladja a 2 métert. A patakban halak úszkálnak. S bár széles, de nem olyan mély. Középen, a derekadtól alig ér följebb.  Most mit fogsz, vagyis fogtok tenni? Átkeltek vagy a part mentén haladtok tovább?
Ha átkelsz a vízen, akkor fél óra múlva egy földút fogja keresztezni az utadat.
Jobbra indulva a folyás irányába, pár percnyi séta után a távolban felszálló füstöt veszel észre.
Balra haladva, két óra elteltével egy szebb napokat is megélő kőhídhoz jutsz el.
De persze itt is maradhatsz és elütheted valamivel az idődet.

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
A patakparton állva, Yama kis utazótársa segítségét kéri a továbbhaladás irányát illetően. Kérdése nem meglepő módon süket fülekre talál. Ami igazából nem jelenthető ki biztosan, mivel Tetsu valószínűleg érti a kérdést. De mivel sólyom és nem papagáj, így nem tud választ adni a lány kérdésére. S bár a madár részben arra van, hogy megóvja Yamát a magánytól és megőrizze az épp eszét. Mégis, ha egy külső szemlélő fültanúja lenne egy ilyen beszélgetésnek, talán pont az ellenkezőjét gondolná a lányról. Akit mivel válaszra nem méltatták kénytelen egymaga eldönteni a továbbhaladás irányát.

Miután elindult a választott irányba és halad a part mentén kisebb csobbanásokat hallhat. Amit a lánytól megijedő és vízbe menekülő békák adnak ki. Fél órával az irányváltoztatás után szeme megpillantja a fák felett szálló füstöt a távolban. Viszont azt, hogy a patak melyik oldalán van, nem lehet tudni. Mert kb. 500 méterre a lánytól a patak balra kanyarodik, a füst irányába. Így az ember nehezen tudja megmondani, hogy végül is melyik oldalon lehet. Yama ismét csak a vállán helyélő Tetsura tekint és kikéri a véleményét. Aki a változatosság kedvéért, most sem válaszol érthető nyelven. Inkább csak rikkant egy nagyot. Csak remélni lehet, hogy ez annak a jele, hogy ő is arra szeretne menni. Tovább haladva a part mentén negyed óra múlva, már kivehető, hogy a füst a másik oldalról jön. Híd viszont sehol, ahol át lehetne kelni. Ilyenkor egy átlagember menne tovább a patakparton, amíg nem talál egyet. Rosszabb esetben megvárja, míg befagy a víz és úgy kel át rajta. Yamának viszont ilyen opciókra nincs szüksége, könnyedén át tud kelni a patakon chakrája segítségével. Így nem is meglepő, ha minden nehézség nélkül áthalad az enyhe sodrású víz felszínén. A túlpartra átérve, folytatja útját a füst felé. Itt az erdő már sűrűbb. De szerencsére kevés a fenyő, amibe beleakadhatna. Javarészt tölgy, nyír és akácfa alkotja a rengeteget. Újabb 5 percnyi monoton séta után a távolból, hangos csaholás hallatszik. Ami közeledve egyre erősödik. Tetsu mint bátor védelmeződ, be is siet a kapucnidba és csak a csőrét dugja ki onnan. A hang egy főként fekete bundájú kutyához tartozik, aki támadva rohan feléd. Marmagassága 60 centi körül lehet.
- Haru nyugszik!
Hallatszik a parancs a fák közül, egy mély kissé rekedt hangon. Amire a kutya meg is áll tőled 6-7 méterre. De továbbra is úgy figyel, mint, aki bármikor képes támadni. Közben pedig az emberi hang, gazdája is megérkezik, a fák közül. Egy magas, testes férfi fejszével kezében.
- Szép napot Ura… bocsánat hölgyem!
Helyesbít, ahogy közelebb érve jobban látja arcodat csuklyád alatt.
- Remélem nem rémített meg az én Harum. Oh, hol a jó modorom engem Inao Kiichinek hívnak. Téged, hogy hívnak kislány?
Első ránézésre ijesztő lehet. De hallásra, már kevésbé. Vajon melyik takarja igazi énjét?

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
A part szegletén járkálás mókás játék számodra. Még akkor is, ha veszélyes és a baj, már többször majdnem meg is történt. Mégis gyermeki játékos éned, figyelmen kívül hagyja a baljós jeleket. De ez, így is van rendjén. Fiatalságod tavaszán az ilyen kis rizikót az ember bevállalja a móka kedvért. A kisebb csobbanásokat egyszerre csak egy nagyobb nyomja el. Igen, a baj megtörtént elvesztetted egyensúlyodat és belepottyantál a vízbe.  Viszont, ha 10-15 évvel idősebb lettél volna és bölcsebb, vetted volna a lapot és kicsit beljebbmész. Kivéve, ha olyan, vagy mint Gai sensei, akinél a fiatalság tavasza 40+ éves korig tart. Tetsu már benne lehet a korban, mármint madárszemmel nézve. Ő ugyanis, amint érezte, hogy járműve alól kifordult a talaj a magasba röppent. Majd visszaszállt fejed tetejére amint látta, hogy a vízben ülsz, és nem süllyedsz. Amint, megpróbálsz kijutni a vízből ismét felrepül és addig vissza sem száll rád, amíg nagyjából meg nem száradsz. A parton az első tizenöt perc a legrosszabb, mikor a hűvös szél cirógat miközben a vizes ruháid is rád tapadnak. Újabb negyed óra és öltözeted nagyjából tűrhetőre szárad. Mi sem mutatja jobban, hogy utazótársad, visszatér a válladra. Mikor ismét a vízre, kell menned, hogy átjuthass a túlpartra, már kétszer is meggondolod megtedd-e. Végül egy nagy levegővel és még több bátorsággal, elrugaszkodsz a talajról és a víz felszínére érkezel. A sodrás miatt majdnem, ismét bele is pottyansz, hiába a lábba vezetett chakra. De most szerencsére sikerül visszanyerni egyensúlyodat.
 
A túlparton, rövid séta után két erdőjáróba botlotok. Mint idővel kiderül kapcsolatuk olyan, mint a tiétek. Kivéve, hogy ott az állat megvédi a gazdáját és hallgat annak parancsaira. Bár elnézve a gazdit talán nem is mer máshogy tenni. Viszont legalább magadról tudod, hogyan is érzel a férfi irányába. Akinek muszájból megszeppenve válaszolsz.
- Nem kell tőlem félned, én vagyok a helyi erdész, a szekerce csak egy munkaeszköz.  (Persze egy sorozatgyilkos is ezt mondaná) A vas országának észak-keleti régiójában, közel a Föld országának határához. De ha szabad kérdeznem, mit keresel itt az erdőben egyedül?
- IIIÍÍÍÍÍ!
Rikkant fel Tetsu hangosan a kapucnid alól. A férfi, kicsit meghajolva benéz csuklyád alá és amint megpillantja madarad korrigál is.
- Ezer bocsánat! Mit keresel itt apró társaddal?
A válaszra várakozás közben jobban szemügyre vesz téged.
- Azt a nemjóját! Te átgázoltál a patakon? Kövess elviszlek magamhoz ott, majd megmelegedhetsz!
Biztos észrevette, hogy még nedves a köpenyed alja. Vagy csak ráeszmélt, hogy máshogy nem tudtál volna átjutni a patakon. Ahogy elindul, visszanéz és így szól:
- A feleségem biztos meg fog lepődni, hogy munkából hozok vendéget. Főleg hogy egyedül dolgozok én dolgozok csak az erdőn. Hahahah! - Nevet fel hangosan miközben halad előtted az imént általa kitaposott ösvényen.
Azt hogy igazat szól-e nem tudhatod. Így ha menekülni akarsz itt az esély. De a kutya utánad siethet és akkor már nem biztos, hogy ilyen távolságban a gazdája megálljt tud parancsolni. És ha sikerül is elmenekülni a férfi ki tud igazodni az erdőn. Te pedig azt sem tudod merre van Észak.

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
A férfi érdeklődve hallgatja válaszaid, melyeket információszerzés és társalgás kezdeményezés céljából feltett kérdéseire adsz.  Miután meghallgatott sarkon fordul, amint jónak látja és elindul előtted Haruval az oldalán. Mutatva az ösvényt a házához, nem törődve azzal, hogy te mit is szeretnél. Halk sutyorgásodra Tetsuval felfigyel, megáll és hátra tekint. Biztos azt hitte hozzá szólsz. De amint észre veszi, hogy a madaraddal cseverészel, tekintetét újra előre szegezi. É tovább folytatja a vezetésedet ezen a nem mindennapi erdőjáró túrán.
- Gondolom láttad a füstöt az erdő fölött. Na, ott van a házam. Olyan 2-3 kilométerre van innen. A falunknak van könyvtára, de igen szerény a felhozatala. Ha van még kérdésed tedd fel nyugodtan. Ne aggódj, nem harapok érte! Ahogy Haru sem szokott kivéve, ha a gazdáit védi!
Teszi hozzá a kis extra információt félve feltett kérdéseid válaszához.
 
Ahogy haladtok befelé 250-300m után az erdő fái eltűnnek. Vagyis nem, mert megvannak egy hosszú 20m-es, 1,5 magam rakásban, összerakva és méretre vágva. Régi helyüket pedig csak a földtől alig pár centivel magasabb tőkék mutatják. Úgy tűnik a favágó sztori kezd egyre hihetőbbé válni.
– És egyébként, hogy hívják a félénk házi sólymodat?
Teszi fel a kérdést mély, rekedt hangjával megtörve a már lassan kínossá váló csöndet. Körülbelül 20 perc múlva a tarvágáson átesett erdőből lett tisztás végén már látható lesz a férfi háza, ami közelében egy kis akol is helyet kapott. Amint közelebb értek, kirajzolódik az épületekhez hasonlóan fából készült kerítés is. Az elkerített birtok 400m²-es amit ti hátulról közelítetek meg. A közel 4m széles kapu pedig pont a birtok másik oldalán van.  Az emeletes faház a kaputól nézve a birtok jobb oldalán helyezkedik el, az akol pedig a balon. Középen pedig egy kis szekér áll. A pajta nem túl nagy, de nem is kell annak lennie mindössze egy lónak, két kecskének és egy tucat baromfinak ad otthont. Amik a kecskék kivételével, mind az udvarban vannak és kapirgálnak. A szakállas állatkák pedig egy-egy karóhoz vannak kötve a telek melletti mezőn. Majdnem úgy, mint te Tetsuhoz. A ló pedig egy külön lekerített karámban ahol szabadon mozoghat.
- Nos, ez lenne az én otthonom! Nem túl nagy, de nekem megfelel.
Mondja, ahogy haladtok a kerítés mellett a kapu felé. Ahogy odaértek kinyitja előtted, akárcsak egy fél perccel később a bejárati ajtót is. A ház maga modernizált még, ha ez kívülről nem is látszott. Rendelkezik egy jól felszerelt, fürdővel és a villany is be van vezetve. Az alsó szinten, van a már említett fürdő, egy a nappali szerű konyhával egybenyitott ebédlő. S bár a konyhában van sütő, az ebéd most mégis a kandallón készül. Az emeletem pedig két hálószoba kapott helyet.
- Drágám, megjöttem és hozam egy vendéget is!
- Nahát és ki az? - Kérdezi miközben hátrafordul a kezében fakanállal. - Oh, örvendek még nem találkoztunk. A nevem Inao Shizuka. Remélem nem ijesztett meg az én nagy mackóm és hogy maradsz ebédre.
- Maradj! Higgy nekem a megéri, Shizuka nagyon jól tud főzni. A falu pedig messze van 3-4 óra gyalog. Jobb, ha tele hassal indulsz neki!

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
Nem sokkal azután, hogy kiértetek az erdőből a megritkított részre te orra is buksz az egyik tőkében. Ugyan próbálod visszanyerni egyensúlyodat, de hiába a kalimpálás. Egy nagy puffanás keretein belül hasast dobsz a földre. Nagy szerencséd volt. Ugyan is, ha előre tekintesz, pár centire a fejedtől meglátsz egy hasonló tőkét, mint amiben felestél. Ha abba belevered a fejed legjobb esetben azonnal meghalsz. Mivel a tőke pár centire van a földtől, ahol a fejed megállt volna az esésben, de a tested nem. A nyakcsigolyáid pedig eltörhettek volna. De ez nem történt meg, de ezek után nem árt vigyázni, úgymint Tetsu barátod. Aki most is csak úgy tett, mint a patakba esésnél. A magasba repülve elkerülte a totális becsapódást. Persze neked nincs szárnyad, így marad az oda figyelés. Kiichi esésed hallatán egyből fordul is vissza, hogy felsegítsen. De mire odaér, te már magadtól felállsz. Egy kis ijedtségen kívül nincs semmi bajod.
- Minden rendben? Fáj valahol? - Teszi fel a kérdést, aggodalommal a hangjában. Amint újra elindultok, már nincs semmi gikszer, ami miatt meg kellene állni. A házba érve pedig új barátod a véres hentes, akarom mondani az erdész pár szót vált feleségével. Utóbbi ezután rögvest köszönt és hellyel kínál az asztalnál. Amit vonakodva ugyan, de elfogatsz.
 
- Ez remek, az étel mindig jobb, ha megosztjuk másokkal! Nemsokára kész lesz az ebéd. Addig foglalj helyet nyugodtan.
A férfi leteszi baltáját a bejárati ajtó elé. Ami meg is csillan közben, ennek láttán pedig a félős Tetsu szemei élénkülnek meg és repül rá. Természetéhez híven megpróbálja elcsenni, az ütött kopott, de még olykor megcsillanó favágó eszközt. Apró lábaival belekapaszkodik és próbál elrepülni vele Yamához. De meg sem tudja mozdítani, így szomorúan száll vissza a válladra. Kiichi eközben hellyel kínál téged az egyik karosszékben.
- Foglalja helyet nyugodtan. A palástod elrakjam? - Nyújtja feléd, nagy érdes, bőrkeményedéses nyitott tenyerét, hogy átvegye az említett ruhadarabot. Ha nem adod oda neki az sem baj, felrakhatod a háttámlára is, a férfi a fogasra akasztaná.
- Esetleg kérsz inni? Van tea, kávé, bodzaszörp vagy víz.
Bármit kérhetsz, a férfi elkészíti és hozza. Körülbelül negyed óra múlva, Shizuka kiadja férjének a parancsot:
- Drágám pár perc és ehetünk. Addig teríts meg! Yama te pedig ülj át az asztalhoz.
A férfi hozzá is lát a kikapott munka elvégzéséhez. Benyúl a konyhaszekrénybe és kivesz három, tányért, és egy falapot. A tányérok lerakása után, a falapot leteszi középre, valószínűleg majd erre rakják a forró üstöt, hogy ne égessék meg a terítőt. Ezután pedig az egyik fiókba nyúl bele és rövid csörgés után előveszi az evőeszközöket. Amiket a tányérok mellé helyez. Mivel ezek is csillognak és madárszemmel nézve sem nehezek Tetsu rá is veti magát az egyikre. Amint megszerzi, visszaszáll vele hozzád.
- Tetsunak meg mi baja? Úgy viselkedik, mint egy szarka. - Kérdezi meglepetten Kiichi.
Majd a válaszra várakozás közben, visszamegy a konyhába és egy fonott tányérnyi szeletelt kenyérrel tér vissza. Ekkorra pedig Shizuka is végez a főzéssel. Leemeli a tűzről az üstöt és az asztalon lévő falapra viszi. Majd elemeli a tányérodat, és a szedőkanállal belemer a babpörköltbe.
- Mennyit kérsz? (Ha három alatt kérsz, kapsz egy ráadást is tőle.)
Utána kiszolgálja férjét is, majd magának is szed
- Jó étvágyat!
 Az ebéd elfogyasztása után, de még az asztalnál ülve Kiichinek eszébe jut, hogy elfelejtett megemlíteni valami fontosat.
- Oh, majdnem kiment a fejemből. A falut és a könyvtárat a kapu előtt található földutat követve találod meg. De erre gondolom rájöttél magadtól is. Amit viszont nem tudsz az-az, hogy lesz egy útkereszteződés ahol, jobbra kell tovább menned.
- Na, de Kiichi, ha ezt így hozod fel, az olyan mintha elzavarnád!
- Nem úgy értettem, csak erre volt kíváncsi, amikor találkoztunk. Yama ha akarsz, maradhatsz éjszakára is.
Hogyan folytatod a napod az már rajtad áll. Azt viszont jó ha tudod, hogy körülbelül délután egy és kettő közt jár az idő.

//Aokaze Atsushi - Vashegyek közt//

Egy kellemes esés... ma már másodszorra történt meg. Mikor én a porba hullottam, bátor madaram, megint csak az égbe repült. Nemhogy jó társ módjára, velem együtt elessen... A puffanásra a baltás férfi hátrafordult, és kedvesen kérdezősködött.
- K-köszönöm, de miattam nem kell aggódnia.. El sem tudja képzelni, hányszor estem már orra... – mosolyogtam.
Majd leporoltam ruhám és tovább indultam.


 A férfi leülésre unszolt. Baltáját a bejárati ajtóhoz helyezte le. A fejsze megcsillant. Tetsu előmerészkedett kapucnim alól. Szemében valami furcsa fény kezdett el ragyogni, majd felreppent. Apró lábaival szállt rá a régi eszközre, majd nagy erőlködések közepette, próbálta elvonszolni hozzám. Mikor rájött, hogy nem bírja megmozdítani, kissé letörve szállt vissza vállamra.
- Illetlen vagy – pöcköltem meg madaram fejét.
A férfi egy karosszékbe ültetett, majd palástomat kérte.
- Ömm.. hát.. igen.. köszönöm.. –dadogtam.
Majd levettem a kapucnis csuklyát a hátamról és a férfi kezébe adtam. A férfi elvitte és felakasztotta. Majd újra kérdésekkel fordult felém. Ritkán vagyok vendégségben, így nem igazán tudom, hogy mi is lenne az illendő.
-I-igen köszönöm... egy pohár vizet kérhetek?
A férfi egy pillanatra eltűnt, majd vissza is tért a vízzel.
- köszönöm.. – mondtam majd átvettem a poharat.
A következő negyed órában, lassan szürcsölgettem a vizet. Mivel nem voltam szomjas, de azért nem akartam visszautasítani a kedves felajánlást. Ezek után a nő, kiadta a parancsokat, nekem is és a férfinek is.
Míg én átcsoszogtam az asztalhoz, és leültem, addig a férfi nekiállt a pakolásnak. Kivett a szekrényből három tányért és egy falapot. A tányérokat szépen elhelyezte, a falapot pedig az asztal közepére rakta. Majd egy kis csörömpölés után az evőeszközök is a helyükre kerültek. A fényes tárgyak megcsillantak, úgy mint madaram szeme. Egy ügyesebb mozdulattal rárepült az egyik kanálra, magához vette, majd visszaszállt hozzám.
- Nem, Tetsu! ezt nem szabad – motyogom a madaramnak, majd elveszem tőle az evőeszközt és visszaraktam a helyére.
Tetsu dühösen nézett vissza rám, majd összeszedett egy újabb kanalat és megint csak a vállamra szállt.
- Tetsu! – mondtam a madárnak,, majd megint csak elvettem tőle a szerzett dolgot.
Ezt még egy darabig játszottuk. Tetsu lopott én meg visszaraktam a tárgyat a helyére. Mikor a sokadik párbajt játszottuk le, Tetsu egy újabb zsákmányért indult. Már borzalmasan untam a madár játékát, ezért megfogtam az a bőrszalagot, ami összeköti velem, és visszarántottam.
- Kérlek, fejezd be... – mondtam Tetsunak, aki kissé dühösen szállt vissza a vállamra.
A férfi megint csak kérdést tett fel.
- Igen... és bocsánatot is kérek érte.. a kleptomániája mellett még a fényes dolgokért is teljesen oda van... nem könnyű vele...
A férfi elmegy egy pillanatra, és egy kevés kenyérrel tért vissza. Közben a nő is végezett a főzéssel, és az üstöt a falapra helyezte. Majd elemelte a tányéromat és egy szedőkanállal belemert az ételbe.
- Köszönöm.. csak egy kanállal... –mondtam.
Mivel nem vagyok egy nagy evő, így nem tudnék sokkal többet megenni. A nő kedvesen mosolygott, majd az egy adagot kettőre emelte, és visszarakta elém a tányért. Majd kiszolgálta a férjét és szedett magának is.
- Jó.. étvágyat – motyogtam én is halkan.
Az ebéd finom volt, és nehezen, de leküzdöttem mindet a torkomon. A vége felé, már olyan érzésem volt, hogy belülről fogok szétrobbanni, de mivel nem akartam illetlen lenni, ezért megettem mindet. Az étkezés befejezése után, a férfi belekezdett mondandójába, és elég fontos dolgot mondott.
- Köszönöm az útbaigazítást. – mondtam majd elővettem a füzetemet, és gyorsan lefirkantottam amit mondott. – K-köszönöm az ajánlatot, de nem szeretnék tovább zavarni... és ha nem illetlenség... szeretnék minél hamarabb eljutni a könyvtárba.. – hebegtem, majd felállni készültem. – Nagyon köszönöm a vendéglátást – mondtam, majd elindultam a csuklyámért.
Tetsura néztem, akinél már megint egy kanál volt. Elvettem tőle az evőeszközt és visszaraktam az asztalra
- S- sajnálom – mondtam, majd visszafordultam a madaramhoz – ezt meg, hogy csináltad? – suttogtam, majd újra megindult a köpenyemért. 
Reményeim szerint, nem próbálnak majd meg itt tartani.. mert egy hatalmas hibámnak hála, ritka nehezen mondok nemet.. Ruhaujjamat gyűrögetve mentem el a csuklyámig, majd próbáltam leakasztani azt. 

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
A tálalást követően szinte végtelen játék kezdődött közted és Tetsus a kis tolvaj közt. Ő felszedte, rád szállt, majd kezedbe adta. Amit te szépen vissza is raktál a helyére. Végezetül, hogy a kör újrakezdődjön társad elcsent egy másikat.  Talán azt hitte, nem tetszik a zsákmány ezért hozott helyette egy újat. Amit teljesen ugyan olyan, de mégis egy másik. Vagy csak szimplán, játszani szeretett volna. A pontos választ nem lehet tudni, elvégre nem látunk bele a kis kobakjába. Az Inao családdal közös ebéd nem is ment olyan rosszul leszámítva, hogy megtömtek babpörkölttel saját hibádból. Már ha hiba az, ha valaki próbálja nem megsérteni vendéglátóit azzal, hogy nem adja vissza az kapott étel majdnem felét. Hogy ez annak minősül-e, azt joga van mindenkinek magának eldöntenie. Miután sikerült magadba tömnöd az utolsó kanál babos finomságot, végre szó esett a faluról és a könyvtárról. Aminek hallata látszólag úgy hat rád, mint madaradra a csillogó tárgyak látványa. Ezt a tekinteted felcsillanására értem és nem arra, hogy el akarod lopni a könyvtárat. De szólj, ha tévedek. Az útbaigazítás után, már csak a palást megszerzése van hátra, hogy eljuss a hőn áhított épületbe. Csak sajnos, az akasztó túl magasan van, amit egy fiatal lányka nem érhet fel.
 
Sikertelen megnyúlási kísérleted, közben nehéz lassú léptek közelednek feléd, melyekbe még a fapadló is belenyikorog néha. Majd Kiichi hatalmas keze árnyékot vet kobakodra, ahogy átnyúl fölötted az elérhetetlen magasságokba helyezett köpenyedért. Leemeli, majd a kezedbe adja.
- Kikísérem, aztán jövök vissza!
- Mond, biztos nem szeretnél maradni? - megvárja míg válaszol, majd így köszön el tőled: - Ha, valamikor erre jársz nézz, majd be nyugodtan. Szia! Új utat!
Aligha meglepő módon a hölgy egy nem túl érzelmes búcsúval köszön tőled. De mit is várjunk, hiszen kevesebb, mint egy órája ismeritek egymást. Kiichi illően kinyitja előtted az ajtót, kkárcsak akkor, amikor beinvitált téged a lakásába. Végigsétál veled az udvaron egészen, a kapuig. Majd ahogy azt is átlépitek búcsúzóul még ős is intéz feléd pár mondatot.
- Ahogy azt Shizuka is mondta, nyugodtan benézhetsz, ha majd erre jársz. Valamint még egy jó tanács, mielőtt még elindulnál. Az éjszakák errefelé igen lehűlnek. De ezt gondolom már te is jól tudod, elvégre egy éjszakát minimum itt kellett töltened a hegyekben. Viszont vannak a tegnapinál sokkal hidegebb éjszakák is. Így azt tanácsolom, az estét töltsd a faluban, és ha mindenáron tovább akarsz onnan is haladni azt csak holnap reggel tedd. Nem lenne jó, ha véletlenül az éjszakát a szabadban kellene töltened.  
Miután elindulsz, a kitaposott földúton lassan a férfi is visszaindul a házába. Te pedig visszatérsz a nomád élethez, amit már olyan, jól megszoktatok Tetsuval. Akinek Kiichi eltűnésével a bátorsága, hogy hangot adjon magának újra előtört belőle. Ami füled számára már kevésbé kedvező. De mindig a dolgok jó oldalát kell nézni. Társad hangja azt, jelzi megindultatok a félelmetes erdész birtokáról a falu felé, ahol már várnak a kiolvasásra váró könyvek. A földútnak köszönhetően, pedig még egy olyan tájolódási képességekkel megáldott személynek is, mint Yama könnyű eljutni a településre. Vagy mégsem? Ugyanis közel harmincpercnyi gyaloglás után egy útkereszteződés választja ketté előtted az utat. Most merre tovább?

//Aokaze Atsushi - Vashegyek közt//

Már csak a köpenyem kell... és elindulhatok.... csak a köpenyem.
Az akasztóhoz elérve borzalmas látvány fogadott. Míg ez távolról nem látszott, közelről már könnyen kiszúrható volt. Az a pici akasztó, hozzám képest, olyan magasan volt, mint másoknak a Mount Everest. Azért a próbálkozás szándéka bennem is megvolt. Lábujjhegyre álltam és nyújtózkodtam az elérhetetlen magasságok felé. Párszor fel is ugrottam, reménykedve, hogy ez megoldást jelent majd szenvedéseimre.  Egyszerűen fel is sétálhatnék a falon... de az, hogy nézne ki, hogy most fellépkedek a falra, csak azért, hogy összeszedjek egy ruhadarabot?! Erre még egy szék is jó lenne... nem kell hozzá chakra. De, ha jól végiggondolom... csak pár hónap kéne hozzá, és bebírnám tanítani Tetsunak, hogy szedje le. De nincs rá pár hónapom. Abban meg nem vagyok biztos, hogy jó ötlet megkérni a férfit, hogy szedje le.... 
Szenvedéseimet, a padló nyikorgó hangja törte meg. Majd egy hatalmas kéz árnyékot vetett rám. Mikor felnéztem, a férfi állt ott, és vette le a köpenyem. Majd a kezembe adta a ruhadarabot, megkímélve így, több órányi szenvedéstől.
- K-köszönöm. – Vettem el a csuklyám.
A férfi szólt a feleségének, jelezve, hogy még kikísér engem. Majd a nő egy kérdéssel felelt rá, ami hozzám irányult.
- Köszönöm, a k-kedvességet... de t-tényleg i-indulnom kell... még egyszer köszönöm a v-vendéglátást. – habogtam.
Ezután a nő elköszönt tőlem, s utamra engedett.
A férfi kinyitotta előttem az ajtót, akárcsak akkor, amikor idejöttem. Végigsétált velem az udvaron, egészen a kapuig. Mikor azt is átléptük, búcsúzóul ő is intézett felém pár mondatot, egy jó tanáccsal fűszerezve.
- Köszönöm a tanácsot... és ö-önnek is köszönöm a vendéglátást. – mondtam, majd elindultam a kitaposott úton.
Mikor én megindultam, a férfi is elindult, vissza a házba. Mikor újra kettesben lettünk Tetsuval, megéreztem azt a mardosó hideget. Egészen idáig valamiért nem tűnt fel, de most mégis...  olyan érzés, mintha egy hatalmas fagyaszóban álldogálnék. Ezzel a lendülettel, gyorsan magamra kaptam a köpenyem és jól összehúztam. A kapucnit pedig a fejemre vettem, és jó mélyen beleburkolóztam. A faluban vennem kell majd valami melegebb ruhát, ha sokáig tervezek maradni... bár nem tervezek... de ki tudja?
Mikor a férfi végleg eltűnt a látókörömből, madaramból újra előtört a bátorság, s annak hangja. Megmutatta gyönyörű hangját, aminek hála, Kis híján megint csak megsüketített. Kivételesen nem akartam összeragasztani a csőrét. Valamiért örültem, hogy újra hallhatom a hangját. A bérgyilkos kinézetű erdész házában meg se mert mukkanni. Furcsa volt így látni őt. De, most már megnyugodtam. Elhagytuk a házat, és Tetsu ezáltal visszatért igazi valójához. Ezen kívül, végre elindultunk a falu felé... ahol vár a könyvtár... tele új könyvekkel... legalább is remélem.
A földút jól ki volt taposva. Így még én sem tévedek el rajta. A férfi ráadásként még útbaigazítást is adott. Ezáltal nem fogok eltévedni, és eljutok a faluba. Megsimogattam kapucnimban fagyoskodó madaram fejét, és csak sétáltam előre.
Úgy harminc perce gyalogolhattunk, mikor egy útkereszteződéshez értünk. Emlékeim szerint a furcsa favágó, erről is mondott valamit. Elővettem a füzetemet és gyorsan átlapoztam. Mikor megtaláltam a rajzot, máris megkönnyebbültem.
- Na! Akkor erre kell menni! – mutattam balra, majd azzal a lendülettel meg is indultam.
Nagy boldogan zártam össze a füzetet majd becsúsztattam a táskámba. Örülök, hogy legalább a rajzomnak hála nem tévedek el.
  Igen... ha csak nem tartottam volna fejjel lefelé...

// Yukari Yama: Vashegyek közt //
 
Bár csak a köpeny kellett az induláshoz, azt segítség nélkül nem sikerült megszerezned. De végül a búcsúzkodások végighallgatása és viszonzása után elindulhattál a faluba. Bár te ezt inkább menekülésnek a sorozatgyilkosok, házából élted meg. Holott erre semmi okot nem adtak. Mindössze az egyikük félelmetesen nézett ki. S talán te tudod a legjobban, hogy a könyvet nem szabad a borító alapján megítélned. Te mégis azt tetted, de ez betudható gyermeki fantáziálásodnak.
 
Az utazásod az erdészlaktól könnyűnek mondható. Mivel egy sokszor járt és kitaposott úton kellett haladnod. Viszont, hiába bejárt az ösvény az időjárás nem válogat. Ott lesz hideg és meleg, ahol csak akarja. Neki senki sem parancsolhat. Bár nem éreznéd meg a hideget, ha nem időztél volna el a házaspárnál a melegben. Mert az idő semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint mikor benéztél hozzájuk. De megszoktad a meleget,0 így utána ez az idő már hidegnek mondható. Szerencsére a köpenyed megvan, így magadra véve tetőtől talpig betakarózhatsz vele. Ahogy haladtok, a köpenyed alatt eljuttok az említett útelágazásig. S valószínűleg mindkét út mentén találhatsz egy települést. Csak nem mindegy melyik, milyen messze van innen. Szerencsére te elsajátítottad, a térképrajzolás művészetének alapját. De annak olvasását már nem. Így a térképet tótágasra állítva nézted s indultál el a helyesnek vélt irányba.
 
Ahogy haladsz, az utat követve az ég rátok mosolyog. A felhős ég lassan kitisztul és a Nap meleg sugaraival kicsit felmelegíti a tájat. Így Tetsunak sem kell a hidegtől bujkálnia és utazhat természetes közegében. Boldogan szeli a levegőt, ami részben azért van, mert megtudja mozgatni végtagjait. Részben pedig azért, mert nem kell tartania Kiichi-től.
- Íííiiiii!
Hallható boldog, hangja többször is. Szerencsére már nem közvetlenül a füledbe. Ami számodra külön öröm, hogy nem kell félned az időskori nagyothallás veszélyétől. Nagyjából egy órát utaztok a helyesnek vélt irányba, amikor megpillantotok egy öreg kőhidat. Ami természetesen azon a patakon ível át, amibe korábban nemcsak beleestél. De át is keltél azon. Ha feltűnik a dolog és rájössz, hogy a helyesnek vélt út mégis rossz és visszafordulsz akkor a falut nagyjából két óra múlva éred el.
Ha nem tűnik fel, vagy feltűnik, de mégis folytatod az utat akkor körülbelül háromnegyed óra múlva az ösvény, amit követsz merőlegesen hozzákapcsolódik egy másikhoz. Ez pedig azt jelenti, hogy egy újabb hármas útelágazáshoz értetek. Amitől már biztos rájössz, hogy ez nem a jó irány. Veled szemben találsz egy oszlopot, ami két deszka van erősítve. Az egyikre pedig Tetsu rá is száll pihenés céljából, amíg te elolvasod és döntesz merre tovább.
” Iwagakure - Hoshigakure kereskedelmi út” a fölső deszkán, de nem jelzi melyik irányba melyik ország rejtett falva található
”Muraoka ” az alsó lécen, ami abba az irányba mutat, amelyikből jöttetek
Újfent csak az a kérdésem merre mész tovább?
 
Ide kérném a következő posztot, amennyiben a kereskedelmi úton folytatod tovább: Határvidék

// Nem muszáj miattam más országba menned. Ez csak egy opció és, ha arra is mész lehetnek még hasonló elágazások és eljuthatsz másfelé az országon belül.  //

Éppen 3 napja van, hogy hazatértem a frontról és azóta 1 nap telt el, hogy hivatalosan is bevettek az oinin osztagba, hogy megkapjam azt a kiképzést, ami ahhoz kell, hogy ne halálozzak el túl gyorsan a küldetéseken. Éppen túl voltam a reggelin, amikor Eisuke jött, hogy kapcsolatai révén a fülébe jutott egy felhívást, miszerint a Vas országában egy titokzatos szervezet csinál mindenféle dolgot, ami az országban komoly károkat tesz és globális csapatot szerveznek, akik elintéznék őket. Elmondott mindent, amit tudott, majd átnyújtotta az engedélyeimet, amivel elhagyhatom a falut és az országot is, hogy eljussak a Vas országába. Ezenkívül átnyújtott egy teljes arcot fedő maszkot. A maszk azon kívül, hogy a szájnál kialakított pára elvezetővel rendelkezett, ami azt a célt szolgálja, hogy a légzésnél kiszabaduló pára ne rakodjon le a maszkon, semmi különlegességgel nem rendelkezett. Megköszöntem, majd fel is vettem. Minden létező fegyveremen átnéztem a pecsétet, majd kiválasztottam, hogy mi az, ami velem jön és mi az, ami marad. Ruházatom a korábban kapott teljes oinin ruházatból állt a maszk kivételével. Fegyvereimet sem vittem túlzásba, a szokásos zanbaton, a 2 ninjaton, a fronton talált ikerpengéken és 3 katanán kívül a széles övtáskámba 1 fanyelű kés volt, ami evésre is alkalmas, valamint 5 darab kunai és shuriken, 10 senbon és a szokásos felszerelésem található. (Ami az adatlapon fel van tüntetve ide) Miután végeztem a pakolással, körülbelül fél óra alatt a papírokkal a zsebembe el is indultam a falu határához, majd onnan a kikötőbe, hogy találjak egy hajót, ami aztán elvisz a Vas országába. Az úton nem igazán történt semmi, nem foglalkoztam senkivel, leginkább csak enni mentem ki a kabinomból, ezen kívül a fegyvereimet éleztem vagy a technikai tudásomat fejlesztettem egy kage bunshinom segítségével. Jó egy hétig tartott az utazás, majd miután kifizettem az utat a kapitánynak el sem köszönve indultam a megbeszélt helyre. Ott már egy kirigakurei társamon kívül 2 konohai várakozott. Nem barátkozom, én küldetésért jöttem, nem társakat keresek, így csak bólintok és kézzel jelzem, hogy ugyanazért vagyok itt, mint ők. Nem zavar a csend, sőt örülök neki, hiszen nem vagyok társasági ember. Legyünk túl az egészen és menjünk haza. Nem bírom látni ezeket a levél férgeket.