Damino Inute
2 posters
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Damino Inute
Damino Inute Csüt. Márc. 31 2016, 15:15
Séta az erdőben
Szép nyári reggelre ébredtem a tópart menti események előtt 3-4 nappal.
Úgy keltem ki az ágyamból, hogy rossz érzésem támadt. Ahogy kiléptem a szobámból egy papíron üzenet várt. Apukámtól volt. Az állt benne, hogy még az éjszaka egy fontos küldetést kapott, így el kellett sietnie, valószínűleg egy pár napig távol lesz. Amint ez tudatosult bennem sóhajtottam egy nagyot, majd nekiláttam elkészíteni a reggelim. Végigmentem a szokásos reggeli rutinomon, mint a reggeli, a mosogatás, reggeli bemelegítő torna és így tovább. Mire mindennel végeztem, már fél 10 volt, én pedig azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek, hiszen már jó ideje keményen edzettem, és fáradtnak is éreztem magam, így úgy gondoltam, hogy aznap szabad napot tartok. Végül egy túra mellett döntöttem a közeli erdőbe. Összepakoltam mindent amire szükségem volt. Először arra gondoltam, hogy ez csak egy kis séta lesz, inkább nem viszek fegyvereket, de továbbra is ott volt az a rossz érzés. Végül mégis csak felcsatoltam a shuriken tartóm és teleraktam, majd elindultam kifelé a városból.
Körülbelül másfél óra alatt elértem az erdőbe. A fák ritkásan álltak, de még mindig gond nélkül el lehetett bújni közöttük. Továbbra is éreztem azt a rossz előérzetet. Talán hiba volt eljönnöm? Nem, biztos csak fáradt vagyok. De azért készenlétben maradok. Haladtam a szép zöld rengetegben, csodáltam a gyönyörű természetet, megvizsgáltam pár érdekesebb bogarat, még egy őzet is láttam a távolban. Egyre mélyebben hatoltam be az erdőbe. Egyre nyugodtabbnak éreztem magam, de a rossz érzés továbbra sem tágított. Körülbelül egy, másfél óra múlva fémcsattogás hallottam valahonnan az erdőből, az úttól jobbra. Előrántottam egy kunait, majd félelmemet legyőzve elindultam a hang irányába, le az útról. Szép lassan haladtam előre, továbbra sem láttam semmit, majd hirtelen egy férfi kiáltását hallottam arról, amerről az előbb a csattogás jött. Megszaporáztam a lépteimet, de még mindig úgy tűnt, hogy messze történt a dolog. Majd 10 perc feszített figyelemmel eltelt idő után egy sötét alakot láttam meg bicegni valamerre az út felé. Vajon ki lehet? Megtámadták volna? Vagy ő volt maga a támadó? Semmilyen jelzést nem látok rajta. Nagy veszélyt nem jelenthet, hiszen biceg, és mintha vágás lenne a bal karján. Jobb lesz, ha ellenőrzöm. Így is tettem, elindultam felé, de nem szólítottam meg. Szép lassan, próbáltam közelebb kerülni hozzá anélkül, hogy észrevenne, hátha valamilyen jelzést találok rajta, hogy beazonosíthassam. Amikor olyan 10 méternyire voltam tőle ő megállt, én meg beugrottam egy bokorba. Csak reméltem, hogy még nem vett észre.
- Lépj elő, te gyáva féreg! - kiáltotta, majd megfordult és egyenes oda nézett, ahol én voltam. Tudtam, hogy nincs más választásom, és elfutni sem akartam. Így hát előléptem, felfedve magam. Az istenit! Lehet, hogy csapda? Későn jutott eszembe! Körülkémleltem, de semmi jele sem volt csapdának, úgy tűnik, hogy egyenlőre megúsztam. A férfi elkezdett felém bicegni, a jobb karját a bal vállára szorította, amin egy kisebb, de valószínűleg mély sebből vér szivárgott. Egyre közelebb ért.
- Álljon meg és azonosítsa magát! Mondom állj! - kiáltottam rá. Meg se rezzent, csak jött tovább. Nagyon nagy darab volt, kb. 190 centi lehetett és csupa izom volt. Már elég közel került, hogy kivegyem az arcát is. Hosszú és vékony arca volt, de vörös mint az alma, az egész feje tiszta izzadság volt. Valószínűleg a fájdalmai miatt volt, amit a sebnek köszönhetett. Olyan 5 méternyire lehetett tőlem, amikor megállt, felegyenesedett, majd előrántotta a kardját és elkezdett rohanni felém, mint egy bika.
- Most meghalsz! - ordította a hangjában olyan vérszomjjal, amit még sose hallottam. Erre nem számítottam. Olyan sebességgel rontott nekem, hogy még jutsut se tudtam alkalmazni, már feldöntött. Gondolom ő sem számított rá, hogy nem térek ki előle, így mind a ketten felborultunk. Még a levegő is kiszorult a tüdőmből az ütközés hatására, egy pár másodperce földre kerültem. A fickónak valószínűleg a fájdalmai miatt, majd egy fél percbe került, mire feltápászkodott, én viszont feltápászkodtam, majd felfutottam egy fára, majd megszórtam egy pár shurikennel. Hatot dobtam el, ebből kettő lepattant a páncéljáról, a többi viszont eltalálta a fejét és a végtagjait, amitől olyat ordított, hogy borsózott tőle a hátam. Felnézett rám és a szemei véreresek voltak. Ez tuti, hogy őrült, jesszus. Megpróbálom nem megölni, csak kiütni, de ha így tombol, nem hiszem, hogy le tudom nyugtatni. Végül is, ő támadott meg, és muszáj védekeznem. Nem tűnik shinobinak, vagy csak teljesen elvesztette az eszét.
- Gyere le onnan, te kis vakarcs! Azt hiszed, hogy így elintézhetsz!? Meg foglak ölni! MEGDÖGLESZ! - kiáltotta szinte önkívületi állapotban. Támadt egy ötletem.
- Ahogy akarod, te nagy tulok. - mondtam, majd leugrottam a közelébe az egyik fa elé. Nem kellett sokat sértegetnem, azonnal felkapta a vizet, majd mint az előbb, elkezdett felém rohanni, de én már felkészültem rá. Kivártam az utolsó pillanatot, közben folyamatosan a lábamba összpontosítottam a chakrám, így a fürge test jutsuval minden erőmmel félreszökkentem az útjából. A fickó erre nem számított, de már túl késő volt. Úgy belevágódott a fába, hogy az majdnem kidőlt, a fickó pedig élettelenül terült ki. Ahogy éreztem, hogy a veszély alább hagy, körbepillantottam, hogy megbizonyosodjak, nincs a közelben senki, majd előjöttem, hogy megvizsgáljam a férfit. Amint közelebb értem már láttam, hogy kisebb vértócsa keletkezett körülötte, majd láttam, hogy a vállán lévő sebéből dől a vér, és a feje is valószínűleg betört, mivel igen érdekes formája volt. Ez biztos nem él sokáig, szerintem ha orvos lennék, még akkor se tudnék segíteni rajta... istenem... tényleg megöltem? Ahhhj... Most mihez kezdjek? Egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik, de megembereltem magam, majd gondolkodni kezdtem. Eszembe jutott, hogy ez már biztos harcolt valahol, és valószínűleg ő nyert, így attól nem kell tartanom, hogy megtámadnak, de attól még ellenőrizni kellett volna a helyet. Mielőtt bármi mást csináltam volna először megpróbáltam beazonosítani. Egyszerű banditának tűnt, valószínűleg megpróbált kirabolni valakit, biztos az volt az a kardcsattogás, amit először hallottam. Miután ezzel végeztem összeszedtem a széthullott surikenjeim, majd a fickóból is kihuzigáltam ami benne maradt, hiszen nem akartam otthagyni őket. Undorító munka volt, majdnem felfordult a gyomrom, de inkább az, mint hogy elpazaroljam a felszerelésem. Amint végeztem megakadt a szemem a kardján, ami elrepült a kezéből miután nekirohant a fának. Gyönyörű darab volt. Vajon ez hogy került hozzá? Nem mintha használni is tudná. Biztos lopta. Hmm... Ne vesszen kárba az ilyen mestermű, hiszen ha nem én, akkor más biztos elvinné innen. Elmentem érte, felvettem, majd megsuhintottam. Kicsit nehéz volt, de egy kis edzéssel biztosan jól tudnám használni. Jobban megvizsgálva rájöttem, hogy egy közepesen hosszú katana volt az, körülbelül olyan hosszú, mint a karom. Egyedien véstek bele mintákat, ha jól láttam egy farkas képe volt látható a pengén, alatta pedig //japánul// a farkas szó. Jól karbantartottnak tűnt így úgy döntöttem, hogy megtartom. Lecsatoltam az addigra már halott fickó oldaláról a penge tokját, ami olyan nagy volt, hogy én csak a hátamra tudtam felcsatolni.
Még egy utolsó pillantást vetettem a fickóra, majd elraktam a az újonnan szerzett kardom és elindultam vissza a faluba, mert attól féltem, hogy a barátai utánam jönnek, hiszen a banditák nem szoktak egyedül járkálni. Elindultam arra, amerre jöttem, egy idő után meg is találtam az utat, azon pedig már futva siettem vissza. Amint beértem a faluba, első utam a házunkhoz vezetett, amit üresen találtam, az apukám még nem ért vissza, hiszen mondta is, hogy akár napokig is ellehet. Beléptem a házba, siettem a szobámba, a kardot lecsatoltam a hátamról, majd becsúsztattam az ágyam alá. Miután végeztem siettem és jelentést tettem a hokagénak.
- Szóval egy bandita, mi? Biztos vagy ebben? Jól van, akkor elküldök oda egy-két embert, hogy ellenőrizzék, mivel te már nem akartad leellenőrizni a másik összecsapás helyszínét, mi? Megspórolhattad volna nekem a fáradságot. A lényeg, hogy nem esett bajod. Na most eredj innen! -
- Igenis! - mondtam, majd kisiettem. Otthon pedig leültem, és elkezdtem átgondolni az egészet. Tényleg megöltem valakit... De nem érzem magam nagyon rosszul, hiszen egy mocskos bandita volt, majdnem megölt! Végül is ez a shinobik útja, ölniük kell a falujukért, habár most nem ez történt. Hozzá kell szoknom az öléshez. Pár nappal később, amikor apukám hazaért töviről hegyire elmeséltem neki, hogy mi történt, a kardot is megmutattam neki.
- Sajnálom, hogy így történtek a dolgok, de ez azt jelenti, hogy már te is tudsz vigyázni magadra, aminek nagyon örülök! A kardot nyugodtan megtarthatod, és ha akarod segítek megtanulni használni. -
- Semmi baj, apa! Tényleg tanítanál? Köszi! -
A következő napoktól pedig már neki is álltam megtanulni a kardozás alapjait.
Szép nyári reggelre ébredtem a tópart menti események előtt 3-4 nappal.
Úgy keltem ki az ágyamból, hogy rossz érzésem támadt. Ahogy kiléptem a szobámból egy papíron üzenet várt. Apukámtól volt. Az állt benne, hogy még az éjszaka egy fontos küldetést kapott, így el kellett sietnie, valószínűleg egy pár napig távol lesz. Amint ez tudatosult bennem sóhajtottam egy nagyot, majd nekiláttam elkészíteni a reggelim. Végigmentem a szokásos reggeli rutinomon, mint a reggeli, a mosogatás, reggeli bemelegítő torna és így tovább. Mire mindennel végeztem, már fél 10 volt, én pedig azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek, hiszen már jó ideje keményen edzettem, és fáradtnak is éreztem magam, így úgy gondoltam, hogy aznap szabad napot tartok. Végül egy túra mellett döntöttem a közeli erdőbe. Összepakoltam mindent amire szükségem volt. Először arra gondoltam, hogy ez csak egy kis séta lesz, inkább nem viszek fegyvereket, de továbbra is ott volt az a rossz érzés. Végül mégis csak felcsatoltam a shuriken tartóm és teleraktam, majd elindultam kifelé a városból.
Körülbelül másfél óra alatt elértem az erdőbe. A fák ritkásan álltak, de még mindig gond nélkül el lehetett bújni közöttük. Továbbra is éreztem azt a rossz előérzetet. Talán hiba volt eljönnöm? Nem, biztos csak fáradt vagyok. De azért készenlétben maradok. Haladtam a szép zöld rengetegben, csodáltam a gyönyörű természetet, megvizsgáltam pár érdekesebb bogarat, még egy őzet is láttam a távolban. Egyre mélyebben hatoltam be az erdőbe. Egyre nyugodtabbnak éreztem magam, de a rossz érzés továbbra sem tágított. Körülbelül egy, másfél óra múlva fémcsattogás hallottam valahonnan az erdőből, az úttól jobbra. Előrántottam egy kunait, majd félelmemet legyőzve elindultam a hang irányába, le az útról. Szép lassan haladtam előre, továbbra sem láttam semmit, majd hirtelen egy férfi kiáltását hallottam arról, amerről az előbb a csattogás jött. Megszaporáztam a lépteimet, de még mindig úgy tűnt, hogy messze történt a dolog. Majd 10 perc feszített figyelemmel eltelt idő után egy sötét alakot láttam meg bicegni valamerre az út felé. Vajon ki lehet? Megtámadták volna? Vagy ő volt maga a támadó? Semmilyen jelzést nem látok rajta. Nagy veszélyt nem jelenthet, hiszen biceg, és mintha vágás lenne a bal karján. Jobb lesz, ha ellenőrzöm. Így is tettem, elindultam felé, de nem szólítottam meg. Szép lassan, próbáltam közelebb kerülni hozzá anélkül, hogy észrevenne, hátha valamilyen jelzést találok rajta, hogy beazonosíthassam. Amikor olyan 10 méternyire voltam tőle ő megállt, én meg beugrottam egy bokorba. Csak reméltem, hogy még nem vett észre.
- Lépj elő, te gyáva féreg! - kiáltotta, majd megfordult és egyenes oda nézett, ahol én voltam. Tudtam, hogy nincs más választásom, és elfutni sem akartam. Így hát előléptem, felfedve magam. Az istenit! Lehet, hogy csapda? Későn jutott eszembe! Körülkémleltem, de semmi jele sem volt csapdának, úgy tűnik, hogy egyenlőre megúsztam. A férfi elkezdett felém bicegni, a jobb karját a bal vállára szorította, amin egy kisebb, de valószínűleg mély sebből vér szivárgott. Egyre közelebb ért.
- Álljon meg és azonosítsa magát! Mondom állj! - kiáltottam rá. Meg se rezzent, csak jött tovább. Nagyon nagy darab volt, kb. 190 centi lehetett és csupa izom volt. Már elég közel került, hogy kivegyem az arcát is. Hosszú és vékony arca volt, de vörös mint az alma, az egész feje tiszta izzadság volt. Valószínűleg a fájdalmai miatt volt, amit a sebnek köszönhetett. Olyan 5 méternyire lehetett tőlem, amikor megállt, felegyenesedett, majd előrántotta a kardját és elkezdett rohanni felém, mint egy bika.
- Most meghalsz! - ordította a hangjában olyan vérszomjjal, amit még sose hallottam. Erre nem számítottam. Olyan sebességgel rontott nekem, hogy még jutsut se tudtam alkalmazni, már feldöntött. Gondolom ő sem számított rá, hogy nem térek ki előle, így mind a ketten felborultunk. Még a levegő is kiszorult a tüdőmből az ütközés hatására, egy pár másodperce földre kerültem. A fickónak valószínűleg a fájdalmai miatt, majd egy fél percbe került, mire feltápászkodott, én viszont feltápászkodtam, majd felfutottam egy fára, majd megszórtam egy pár shurikennel. Hatot dobtam el, ebből kettő lepattant a páncéljáról, a többi viszont eltalálta a fejét és a végtagjait, amitől olyat ordított, hogy borsózott tőle a hátam. Felnézett rám és a szemei véreresek voltak. Ez tuti, hogy őrült, jesszus. Megpróbálom nem megölni, csak kiütni, de ha így tombol, nem hiszem, hogy le tudom nyugtatni. Végül is, ő támadott meg, és muszáj védekeznem. Nem tűnik shinobinak, vagy csak teljesen elvesztette az eszét.
- Gyere le onnan, te kis vakarcs! Azt hiszed, hogy így elintézhetsz!? Meg foglak ölni! MEGDÖGLESZ! - kiáltotta szinte önkívületi állapotban. Támadt egy ötletem.
- Ahogy akarod, te nagy tulok. - mondtam, majd leugrottam a közelébe az egyik fa elé. Nem kellett sokat sértegetnem, azonnal felkapta a vizet, majd mint az előbb, elkezdett felém rohanni, de én már felkészültem rá. Kivártam az utolsó pillanatot, közben folyamatosan a lábamba összpontosítottam a chakrám, így a fürge test jutsuval minden erőmmel félreszökkentem az útjából. A fickó erre nem számított, de már túl késő volt. Úgy belevágódott a fába, hogy az majdnem kidőlt, a fickó pedig élettelenül terült ki. Ahogy éreztem, hogy a veszély alább hagy, körbepillantottam, hogy megbizonyosodjak, nincs a közelben senki, majd előjöttem, hogy megvizsgáljam a férfit. Amint közelebb értem már láttam, hogy kisebb vértócsa keletkezett körülötte, majd láttam, hogy a vállán lévő sebéből dől a vér, és a feje is valószínűleg betört, mivel igen érdekes formája volt. Ez biztos nem él sokáig, szerintem ha orvos lennék, még akkor se tudnék segíteni rajta... istenem... tényleg megöltem? Ahhhj... Most mihez kezdjek? Egyre jobban eluralkodott rajtam a pánik, de megembereltem magam, majd gondolkodni kezdtem. Eszembe jutott, hogy ez már biztos harcolt valahol, és valószínűleg ő nyert, így attól nem kell tartanom, hogy megtámadnak, de attól még ellenőrizni kellett volna a helyet. Mielőtt bármi mást csináltam volna először megpróbáltam beazonosítani. Egyszerű banditának tűnt, valószínűleg megpróbált kirabolni valakit, biztos az volt az a kardcsattogás, amit először hallottam. Miután ezzel végeztem összeszedtem a széthullott surikenjeim, majd a fickóból is kihuzigáltam ami benne maradt, hiszen nem akartam otthagyni őket. Undorító munka volt, majdnem felfordult a gyomrom, de inkább az, mint hogy elpazaroljam a felszerelésem. Amint végeztem megakadt a szemem a kardján, ami elrepült a kezéből miután nekirohant a fának. Gyönyörű darab volt. Vajon ez hogy került hozzá? Nem mintha használni is tudná. Biztos lopta. Hmm... Ne vesszen kárba az ilyen mestermű, hiszen ha nem én, akkor más biztos elvinné innen. Elmentem érte, felvettem, majd megsuhintottam. Kicsit nehéz volt, de egy kis edzéssel biztosan jól tudnám használni. Jobban megvizsgálva rájöttem, hogy egy közepesen hosszú katana volt az, körülbelül olyan hosszú, mint a karom. Egyedien véstek bele mintákat, ha jól láttam egy farkas képe volt látható a pengén, alatta pedig //japánul// a farkas szó. Jól karbantartottnak tűnt így úgy döntöttem, hogy megtartom. Lecsatoltam az addigra már halott fickó oldaláról a penge tokját, ami olyan nagy volt, hogy én csak a hátamra tudtam felcsatolni.
Még egy utolsó pillantást vetettem a fickóra, majd elraktam a az újonnan szerzett kardom és elindultam vissza a faluba, mert attól féltem, hogy a barátai utánam jönnek, hiszen a banditák nem szoktak egyedül járkálni. Elindultam arra, amerre jöttem, egy idő után meg is találtam az utat, azon pedig már futva siettem vissza. Amint beértem a faluba, első utam a házunkhoz vezetett, amit üresen találtam, az apukám még nem ért vissza, hiszen mondta is, hogy akár napokig is ellehet. Beléptem a házba, siettem a szobámba, a kardot lecsatoltam a hátamról, majd becsúsztattam az ágyam alá. Miután végeztem siettem és jelentést tettem a hokagénak.
- Szóval egy bandita, mi? Biztos vagy ebben? Jól van, akkor elküldök oda egy-két embert, hogy ellenőrizzék, mivel te már nem akartad leellenőrizni a másik összecsapás helyszínét, mi? Megspórolhattad volna nekem a fáradságot. A lényeg, hogy nem esett bajod. Na most eredj innen! -
- Igenis! - mondtam, majd kisiettem. Otthon pedig leültem, és elkezdtem átgondolni az egészet. Tényleg megöltem valakit... De nem érzem magam nagyon rosszul, hiszen egy mocskos bandita volt, majdnem megölt! Végül is ez a shinobik útja, ölniük kell a falujukért, habár most nem ez történt. Hozzá kell szoknom az öléshez. Pár nappal később, amikor apukám hazaért töviről hegyire elmeséltem neki, hogy mi történt, a kardot is megmutattam neki.
- Sajnálom, hogy így történtek a dolgok, de ez azt jelenti, hogy már te is tudsz vigyázni magadra, aminek nagyon örülök! A kardot nyugodtan megtarthatod, és ha akarod segítek megtanulni használni. -
- Semmi baj, apa! Tényleg tanítanál? Köszi! -
A következő napoktól pedig már neki is álltam megtanulni a kardozás alapjait.
A hozzászólást Damino Inute összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Ápr. 07 2016, 20:06-kor.
Damino Inute- Játékos
- Tartózkodási hely : A világ közepén
Adatlap
Szint: D
Rang: Genin
Chakraszint: 115
Re: Damino Inute
Namikaze Minato Csüt. Ápr. 07 2016, 15:42
Volna egy két apró problémám az irománnyal. Az első és a leglényegesebb a testhelyettesítő technika vagyis a Kawarimi no jutsu nem éppen úgy működik ahogy azt te gondolod, de ITT találhatsz róla részletesebb leírást. Ezt szeretném, ha kijavítanád. A másik pedig ez lehet csak nálam ilyen, de attól nem lesz hosszabb az iromány hogy nagyobb betűméretet használsz :DD Ha netán nem látnád hogy mit is írsz mert ez előfordulhat akkor a poszt szerkesztésénél a felső menüsorban az utolsó kis fehér lap ikonra rákattintasz és máris mindent látni fogsz ^^
Ha javítottad kérlek jelezd felém, hogy ellenőrizhessek újból ^^
Ha javítottad kérlek jelezd felém, hogy ellenőrizhessek újból ^^
Namikaze Minato- Moderátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár
Re: Damino Inute
Namikaze Minato Pént. Ápr. 08 2016, 02:27
Így hogy javítottad már rendben is vagyunk. +5chakra és a fegyver. Vésheted is fel az adatlapodra ^^
Namikaze Minato- Moderátor
Adatlap
Szint: S
Rang: Yondaime Hokage
Chakraszint: Amennyi egy Hokakénak jár
Naruto Gundan :: Karakter készítés :: Élmények :: Kalandok
1 / 1 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.