Víz Országának Partjai

Jiraiya Vas. 12 Jún. 2016, 11:59

A Határszigetek következő állomása a Víz Országa. A partszakaszokon őrtornyok vannak felállítva és több kisebb-nagyobb kikötő is található, de vannak olyan szirtek is, ahol semmilyen védelem sincs a nehezen megközelíthetőség miatt.

**Hazukage Kurono** Vas. 12 Jún. 2016, 13:06

//Igen Kuronon rajta van a pecsét, Reisei tette rá. //

Miután hősünk és a három hullazsák leszállt a szikla szirten Kanrou és Hana köszönés és pukkanás keretében eltávozott. ~ Így azért gyorsabb volt. ~ A pláne pedig, hogy semmi baj sem volt útközben. ~Ezt megtehettem volna hamarabb is. ~ Jegyzi meg magában, majd Kirigakure felé fordul, és a szirtről tökéletesen látta a falut. ~ Hiányzik. ~ Mélázik el magában. ~ Kirigakure volt az egyetlen aki befogadott.~ Szomorúság tölti el a szívét, ha arra gondol, hogy most Kirigakurenak árt, de Inazami hagyatéka a cél. Kurono még nem tudja mi az. Kabuto azt mondta a kulcs kell hozzá, amiről Kurononak halvány lila fingja sincs, hogy mi lehet az. ~Itt vagyok és még Kaoirival sem tudok találkozni. Valahogy üzennem kéne neki. ~ Ezen gondolkodik, és nem is azon, hogy vajon mi lesz, hogy lesz. Kuronot mindig is az érzelmei vezették, és attól fél, hogy ez most is elfogja tántorítani a feladatától. Viszont a másik oldalról meg pont ezért nem bánta meg a döntéseit. Talán majd ha oda került meglátja, hogy ezen a téren mennyit fejlődött. Gondolataiból a három hulla szakította ki, legalább is az egyik, amelyik megkérdezte hogy "Mi a terv?".
-Már egyszer elmondtam. Nem fogtaták fel idióták?- Szól oda mérgesen. Nem szereti ha megszakítják a gondolkodásban. - De ha ilyen agy nélküli hullák vagytok, akkor megyek egymagam, mert úgy se értek semmit. Remélem belepusztultok ott helyben. - Kurono már nagyon mérges a három koloncra. Nem szereti az ilyen "idegen" társaságot. Ő szereti meghatározni, hogy kivel megy és kivel nem.
-Na jó elmagyarázom még egyszer és érthetően. - Próbál megnyugodni kissé. -Oda megyek bekopogok. Elkérem ami kell, és mehetünk haza. - Mosolyodik el Kurono és várja a három hulla válaszát. Biztos érdekes fejet vágnak. Ha így történik Kurono azon nyomban kineveti őket. - Na jó nem, de részben igen.- Veszi komolyra a szót. - Tudják, hogy itt vagyunk. - Húzza fel köpenye úját. - A pecsét jeladóként funkciónál az alkaromon, és csupán ez jogosít fel arra, hogy bemenjünk a főkapun, ami fent van azon a hegynek a tetején, ott a kiálló szirten. - Mutat a hegyre ahol a Bishamon bázisa van. - Tehát ti rejtőzködve jöttök utánam. Én pedig felsétálok a szirten, és kinyitom a kaput. Ha minden igaz ott még nem fognak várni minket. Szerintem kíváncsiak, hogy miért jöttem ide. Ha pedig igen akkor a szirten várható egy harc, mert ott a legalkalmasabb rá a terület.- Mondja Kurono és itt tart egy hatás szünetet. - Nem tudom, hogy azóta van e szenzoruk, amikor én voltam akkor még nem volt, de ha harcra kerül a sor megpróbáljuk a meglepetés erejét kihasználni. - Nézz a három Otogakureire. - Még egyszer ismétlem, HA harcra kerül a sor, akkor azt szeretném, hogy a föld alól kitörve a kígyóitokkal próbáljatok elkapni bárkit aki ott van, és ellenség. -Kurono szeme komorrá válik. - De nem ölünk meg senkit! - Hangja határozott és nemlegességet nem fogad el. - A kígyóitokkal csak fogjátok el őket, de megölni ismétlem senkit sem szabad. Egy azért mert bármilyen információval rendelkezhetnek, kettő és a legfontosabb, azért mert én azt mondtam. - Mondja el indokit és mosolyog. - Ha minden simán ment, eselteg harc nélkül kinyitjuk a kaput, akkor egy lépcső sor következik. Ott kényelmesen elférünk, de a domborművekből figyelni fognak minket. Egyenlőre ennyi. Ha beértünk improvizálunk. - Mondja Kurono, mert nem tudja bent mi vár rájuk. Az utat ismeri, és gyanítja, hogy ha bármi ami kell nekik az Resei szobájában lesz. A legvédettebb hely a bázison belül. - Akkor indulás. - Mondja ki a végszót Kurono és egyenesen a hegy irányába veszik az irányt, a lehető legkevesebb feltűnéssel, ha kell többször megállnak, de nem hajlandó egy Kirigakurei életet sem kiontani. Ha netán minden simán megy, akkor felsétál a szirtre. ~ Reméljük minden simán megy. ~
Utolsó gondolatai, és induljon a show.

Jiraiya Szomb. 18 Jún. 2016, 16:32

// Mivel semmilyen leírást nem találtam a csak említés szinten szereplő fontosabb tagokról, így lesznek dolgok amik furcsák lehetnek. Ha valami nagyon elüt a sztoritól, akkor szólj! //

   Rengeteg dolog történt, mióta Kurono itt hagyta ezt a helyet. Bizony, nagyon bátornak, vagy éppen nagyon ostobának kell lennie ahhoz, hogy így látatlanul is visszamerjen ide jönni... De térjünk a lényegre: Az Otogakureiek arcán nem látszott semmi, ugyanis a maszkjuk nem engedte meg azt. Nem tudni, hogy egyetértettek e a tervel, viszont az látszott rajtuk, hogy már unják a tétlenséget, ezért inkább nem kérdeztek. Megindultak előre...
   A csapat elérkezett a hegy lábához, majd megkezdték útjukat a szerpentinen és néhány perc múlva, meg is érkezetek a szirthez, ahol eléjük tárult a hatalmas kapu látványa... A Hold magasan járt az égbolton, éjfél lehetett. Teljesen tiszta, csillagos égbolt tekintett le Kuronora és a három Otogakureire. Természetesen a három kolonc rejtőzködve a sziklák és kövek takarásában várt.
- Akkor csak be akarsz sétálni?
Kérdi Go, még mielőtt Kurono közelebb mehetett volna, ám abban a pillanatban ahogyan feltette ezt a kérdését, a hegybe épített kapu megnyikordul, majd egy hatalmas kattanással mozogni kezd: Kinyílik... Feszült pillanatok ezek, a három Otogakurei még jobban lelapul és tartják magukat a tervhez... Néhány másodperc alatt a Bishamon bejárata teljesen nyitva áll már Kuronoék előtt, ám mindenki csak a hatalmas sötétséget látja...
   Léptek zajai ütik meg Kurono fülét. Először csak egy pár lábé, majd kettő másik követi. Végül a Hold ezüstös fényében, megcsillant egy hófehér, letisztult jellegű maszk, valamint egy újszerű, eddig még nem látott öltözék, amin a Bishamon jelképe díszelgett. A fehér maszkos alak mellett, ugyanilyen öltözékben, kettő vörös maszkos Shinobi lépett elő a sötétségből. Tehát hárman vannak...
   Csend telepszik az éjszakába, senki nem szól egy szót sem. Váratlan vendégek érkeztek, ez nem vitás, a kérdés csak az, kiszúrták e már a három Otogakureit és hogy Kurono mennyire van biztonságban? Ezer s egy kérdés, melyek egyenlőre válaszokra várnak...

// A posztot ide kérem: http://narutohun.niceboard.org/t853p75-bishamon-szervezet-bazisa //

**Sharo Lu** Szomb. 22 Júl. 2017, 00:51

//Lehet, hogy kissé érthetetlen lesz, igyekszem tisztán fogalmazni, csak az ilyen lélekben történő dolgok olyan... nos hosszúak és fontosak... huh mindegy szóval itt ez a naggggyon hosszú poszt. És... igen tudom milyen a vége de nagyon túl akartam lenni rajta.//

Mi a jó... csillámpóni? A fejem fáj, lassan újra sötétbe borul minden körülöttem. Hogy lehet valaki ennyire... hagyjuk. Annyira... úristen de felcseszi az agyamat! - Rip Lu utolsó gondolatok.

De jó, sikerült megint kiütniük? Ez azért több a soknál. Körbenézek a megszokott, félhomályban ami a lelkemben uralkodik, Vércit keresem. Ekkor valaki a kezemhez ér. Amikor felnézek Vércit látom.
- Én megyek Lulu. - mosolyog rám fölényesen.
Néha úgy érzem gyenge vagyok, még az élethez is gyenge. Semmit sem tudok biztosan, a múltam csupa homály és szakadozott kép a személyiségeim akkori gyors váltakozása miatt. De miért is jut ilyesmi az eszembe? Hiszen nekem pont ebben a pillanatban kellene határozottnak és erősnek lennem. Ám amit érzek az csak fáradtság. Engedném is, hogy Vérci megfogja a karomat ahogyan szokta és egyszerűen száműzzön a testemből de... de nem engedhetem. Megérzem hideg ujjait a karomon, hallom a hangját, ahogyan nyugtatóan suttog valamit. Nem is érdekel mit. A hideg a csontomig hatol, megdermeszt. Mindig ez van... minden egyes alkalommal. Aztán mint egy villámcsapás hasít belém a felismerés hogy - nem engedhetem neki! A tompa zsibbadtság távozik a tagjaimból. Elcseszte ezt, nagyon elcseszte, most miatta vagyok öntudatlan állapotban. Persze a megjegyezhetetlen nevű emberke közreműködése nélkül is valószínűleg összecsuklottam volna. Azért nekem is sok ha elkezdik akupunktúrázni a lábamat. Egy rohadt karddal! Lefejtem magamról a kezét. Arca nyugodtból egy pillanat alatt változik dühössé és bosszússá. Emeli a kezét, hogy lesújtson, de ekkor... csak a semmit éri. Én már... én mér ott sem vagyok. Nincs időm erre, hiszen... azt hiszem éppen magamhoz kellene térnem.

Hideg víz éri az arcomat, mire kissé kábán nyitom fel a szemeimet, majd azonnal vissza is csukom. Mélyet sóhajtok. Szar helyzet. Megint. Vonzom a szerencsétlenséget? Miután az engem felébresztő barom kimegy újra sóhajtok. Persze a mozgolódásból rájövök, hogy valószínűleg valami rohadt hajón vagyok. Magamban elmormolok egy imát, hogy a csávó ne legyen itt - és ekkor elő is lép. Hát ennél jobb nem lehet. Azonnal hányingerem támad, talán az M betűs nevűtől, de az is lehet, hogy a régi tengeribetegségem kezd előjönni. Utálom a vizet. Említettem már? Ha nem most megteszem. Bár az mulattat, hogy a megjegyezhetetlen nevű mindig a teljes nevemen szólít, amint meglátom a kezében Satsut, az arcom az eddiginél is sokkal sötétebb kifejezéssel gyarapodik. Ha lehetne szemmel ölni már megtettem volna. Nem is tudja mennyire fáj szegény Satsunak az hogy a kezében van.
- Tedd le a kardomat te fasz vagy nagyon megjárod! - szűröm fogaim között idegesen.
KOMOLYAN MINDENKI FEL FOG POFOZNI MA? Nyugi Lu. Ha nem lenne megkötve a kezem már fegyver híján kézzel tépném a torkát ennek a rohadt kimondhatatlan nevűnek. Égő arccal, de továbbra is gyilkos tekintettel nézek a férfira. Rohadék. Annyira ki akarom nyírni. Tudom sokszor ócsároltam a nem létező isteneket de ezt kapom érte? Vérci már megölte volna. Ha máshogy nem akkor szavakkal. Ezt a fejfájásomból is meg tudom mondani és a bosszankodó hangulatú csendből amit érzek felőle. A szavaira csak halkan nevetni kezdek. Nem nem értettem te barmomarcú elmagyaráznád még egyszer? Hátha megsüketülök. Amúgy jól elvagyok. Igazából nem nagyon érdekel mi lesz most velem. Innen úgy sem mehetünk azonnal a Lepratanyába ami azt jelenti lesz alkalmam megszökni a hülyegyerektől. Csodás hírek. Azt hittem te néma vagy drágám. Tudod mennyire fáj a kezem? Többet nem fogom meg a kezed az tuti. Boszorka... Csomó idő eltelik, amíg én igyekszem a sarokban valami repedést bámulni és nem a kiabálós csávóra nézni. Ha megtenném mondanék valamit ami valószínűleg nem lenne utána jó hatással... a testi épségemre. Az ajkamba harapok (van mivel!) mikor "megérkezünk". Hova? A két fehér ruhás hóembertől kiráz a hideg. Öhm... ok ebbe a szobába mindenki csak úgy beleteleportál ugye? Csendben hagyok mindent, még csak meg sem szólalok ahogyan a hülye Lu féle szabályzat előírja. A creepy csávók még mindig ijesztőek. Nagyon. Amikor kilépünk a sötét akárhonnan még örülök is a hidegnek, hiszen még sem annyira hideg mint amitől már hányingerem támadna. Valahogy le kell innen lécelnem. De nagyon gyorsan. Nem nézek sem jobbra sem balra, nem is akarok. Tudom mit kapok mindig. Ismerem az összes pillantást, most pedig nincs kedvem hozzájuk. Egyedül a deszka rokonszenves, én is valahogy így nézhetek ki most. A lábamba minden lépésre irtózatos fájdalom nyilall, de nem szólok semmit, arcom mint egy tökéletes maszk. A színészi tehetségem sosem fog elveszni. Fellélegzem amikor végre normális földre ér a lábam. Azonnal be is villan egy lehetőség. Fáj a szívem a kardomért... még mindig annál a rohadtlelkűnél van. Viszont ő nagyon messze van tőlem. Ha megpróbálok megszökni akkor lehet hogy sikerül... lehet hogy elkapnak és akkor nem lesz újabb lehetőségem. Most vagy soha. A vízbe nem nagyon ugranék, személyes okok miatt valószínűleg sokkot kapnék tőle. Tárgyi bizonyítékom van rá, hogy már kétszer is megtörtént. Elfintorodom. A nyomorék gyerek úgy tűnik nem nagyon figyel. Az a baj, hogy... hogy Satsu ott van. Legszívesebben azonnal cselekednék de... Melyik fontosabb? Az elméd épsége vagy az a rohadt kard? Nem tudom. Majd én megmondom. Ha te még egyszer oda mész annak nem lesz vége. Azt hiszem ketten is megvagyunk itt. Vagy akarsz még egy plusz részt? Valakit aki zargat helyettem is? Nem tehetem... Ám ekkor a kezem magától mozdul oldalra rántom a karjaimat, majd ha ezzel nyertem egy kis fordulatot akkor épségben lévő lábammal jól ágyékon rúgom a fogva tartómat. Visszazökkenek a testembe, de nem tétovázom. Meg egyszer gyomorszájon is hogy érezze a törődést. Ahogy ezzel végeztem és sikerül a szorítás enyhülésénél kiszabadítanom a kezeimet egyszerűen elrohanok. Persze céltudatosan. A lábamra alig tudok ugyan ráállni de kizárom a fájdalmat és minden mást. Igyekszem nagyon eltűnni szem elől akár egy facsoport vagy ház (ki tudja talá ott terem egy) igénybevételével. Persze én sem gondolom, hogy ez sikerülni fog, de lehet hogy nyer nekem egy kis időt. Ch... Persze akkor sem hagyom abba a rohanást. A lábamat már nem érzem, de nem érdekel. Annyira nem érdekel. EGY BAROM VAGY VÉRCI. UTÁLLAK! Úgyis utánad jönnek. Itt lesz a kard is. Nyugi van. Akkor miért? Mert megtehetem! Ennek... nincs is semmi értelme...

Ootsutsuki Kaguya Szer. 26 Júl. 2017, 20:38

//Jóvótez. Very Happy

//

Ahogy leléptek a deszkáról, de még csak te, és a férfi, aki a karjaidat fogja értetek partot, elrántod a kezed. A férfi figyelme lankadt, és nyilvánvalóan nem számított erre, így hirtelen erősít a szorításán, ám te mindezek tetejébe még ágyékon is rúgod, amitől, hát, mint minden férfi, térdére esik, és felnyög a fájdalomtól. Ám ez téged nem hat meg, és még gyomorszájon is rúgod. Gyorsaságodnak, és dühödnek köszönhetően, ez a mozdulat annyira gyors volt, hogy a többieknek ideje se volt reagálni, már csak annyit vesznek észre, hogy futni kezdesz. A fájdalmat próbálod kizárni, ami egyelőre sikerül, azonban biztos vagy abban, hogy amint abbahagytad a "sántikálva futást", iszonyatosan fog fájni, sőt, talán még fel is nyílik a sebed (már ha összevarrták, nem igazán volt időd ránézni a kötések alatt).
Ha futás közben hátranézel, láthatod, ahogy Mogami egy kecses szökkenéssel leugrik a deszkáról, majd ő is partot ér, és nem nagyon törődik a térdepelő emberével. Már venné is le a kesztyűit, azonban mielőtt megtenné, végignéz a matrózokon, akik közül egy páran alig tudják visszatartani a nevetésüket. Mogami fogcsikorgatva kiáltja el magát.
- Sharo Lu! Ha most elrohansz, lehet, hogy sikerül megmenekülnöd! De hidd el nekem, vissza fogsz menni Yukigakuréba! Ha nem én viszlek vissza, akkor az oinin, és ők már darabokban! - üvölti utánad.
Az oinin... a vadászninják, akik elveszett, áruló shinobik és kunoichik likvidálására specializálódtak. Ezek szerint Mogami nem közülük való? És miért nem használják sem ő, sem a társai a jégszilánkos trükkjüket, mellyel sikerült száz útonállót eltenniük láb alól? Talán, a helyszín miatt. Talán hallhattál is arról, hogy a Rejtett Köd Falut régebben Vérköd Falunak hívták, és nem is akármiért. Talán bölcs dolog lenne hallgatni rá, és megállni? Hiszen a kardod még náluk van.

Ha megállsz:
Mogami és a társai szép lassan beérnek, még az is összeszedi magát, akit tökön rúgtál. Ezután már Mogami leveszi a kesztyűit, majd beáll mögéd, úgy, hogy a háttérben leskelődő matrózok ne láthassák mit csinál, ám így te sem. Valami hideget érzel a csuklóidon... ami nem olyan, mint a fém, hanem inkább olyan, mint a jég, de teljesen szilárd, és még a kissé meleg időben sem olvad meg. Ha megpróbálod mozgatni a kezeidet, akkor érezheted, hogy a tárgy leginkább egy bilincsre hasonlít.
- Örülök, hogy megjött az eszed. A Víz Országa nem túl barátságos terület, Kirigakure pláne. - jegyzi meg Mogami, és most már személyesen vezet előre, az erdőségek felé.
Ha oldalra nézel, Mogamira, aki társával ellentétben nem mögötted lépked, hanem melletted, de egy pár centivel lemarad tőled, láthatod, hogy az oldalán viseli Satsubatsu-t. Amint beléptek a fák sűrű rengetegébe, három ösvény rajzolódik ki előttetek. Mielőtt Mogami eldönthetné merre tovább, a lábadra néz, mely átvérzett, még a kötésen keresztül is.
- Remek. Felszakadtak a varratok. Tábort kell vernünk... élve kell, hogy visszavigyelek. Ülj le. - parancsol rád Mogami, majd egy közeli fatuskóra mutat.
Amennyiben így teszel, bele is kezd mondandójába, amennyiben nem, egy erőteljes mozdulattal ültet le a fatönkre. Az egyik társa (nem az, akit ágyékon rúgtál, mert az árgus szemekkel bámul téged, amennyire a maszkja mögül meg tudod mondani) orvosi szereket vesz elő a combján lévő egyik zsebből, majd féltérdre áll előtted, és el is kezdi szépen, lassan, letekerni a kötést. Éles fájdalmat érzel, ahogy a géz hozzáér a frissen felnyílt sebhez.
- Na, ki vele. Mi ez a gyűlölet Yukigakure iránt? Nem gondoltam volna, hogy akkor is megpróbálsz megszökni, amikor esélyed sincs rá, de... még is így tettél. Azonban, ennek ellenére az észszerű dolgot tetted, és úgy döntöttél, mégis követsz minket. Szóval, úgy gondoltam meghallgatlak. Ki vele. Mit ártott neked a falud? És igen, tisztában vagyok azzal mi történt veled, de ismerted velem a szemszögedet. - mondja Mogami, majd várni kezd a válaszodra, miközben ellátják a sebedet.
Ha addig nem válaszolsz, akkor csak néma csendben bámul rád, mire végül megunja, és mire befejezték a seb fertőtlenítését, a varrást, és az újrakötözést is, Mogami ismét csak, kissé erőszakosan felsegít, majd indultok tovább, a középső ösvény felé

Ha tovább rohansz:
Elsántikálsz az erdőségekbe. Valamiért, nem próbáltak meg sem megölni, sem hatástalanítani. Ha hátranéztél, láthattad, hogy egy ideig mozdulatlanok voltak. Vajon tényleg azt hitték, hogy megállnál? Vagy az is lehet, hogy... nem, erre egyelőre semmiképpen sem kaphatsz választ. Ha körbenézel, láthatod, hogy amint a fák sűrűjébe érsz, három ösvény rajzolódik ki előtted. A középső egy sötét farengetegbe vezet, a bal oldaliból valamiféle halk neszt hallasz, a jobb oldaliból pedig, ha nagyon hegyezed a füled, vízcsobogást. Talán egy tisztáshoz vezethet?
Gyorsan kell döntened arról, hogy merre indulsz tovább, hiszen biztos, hogy az üldözőid előbb-utóbb tenni fogják a dolgukat, és üldözni fogtak, még ha az előbb szerencsétlenkedtek is. Fájdalom nyillall a lábadba, melyet feltehetőleg egy nappal ezelőtt nyársaltak fel. Úgy néz ki, átvérzett a kötés. Remek, nem csak hogy sietned kell, nem csak, hogy választanod kell egy ösvényt, úgy, se a kardod, se a tőröd nincs nálad, és mivel átkutattak téged, biztos lehetsz abban, hogy semmilyen fegyvered nincs (ha csak nem a fehérneműdbe rejtetted, bár ki tudja, hogy nem-e néztek bele oda is), hanem még a lábad is kezdi felmondani a szolgálatot. Ha a sebed elfertőződik, sokkal nagyobb bajban leszel, mint eddig. De a szakértője vagy a túlélésnek, és annak, hogy egyedül oldd meg a dolgokat. Sikerült megszöknöd, még ha csak egy időre is, előnyben vagy. Hogyan tovább, Sharo Lu? Nincs sok időd dönteni, hiszen már egyre közelebb hallod a sietős lépések, és kiáltások hangjait, utóbbiak gazdája pedig Mogami.

**Sharo Lu** Hétf. 31 Júl. 2017, 18:27

//Tökre megvilágosodtam. Ez a hülyegyerek tiszta Elza! *utálja a Frozent*//

Számolhatok én amíg leesik magától a lábad? Nem. Ch. Olyan hangulatromboló vagy. Eddig úgy volt te vagy a kegyetlen és a nyugodt, abbahagyhatnád ezt a cseszegetést. 5...4...3... Fejezd be! 2...1... Figyeld felcseszed az agyamat és olyat teszek amit te sem akarsz. OK? Szóval maradj már KUSSBAN! Hosszú csend. És most... fék. A lábam szinte földbe gyökerezik. Francba. Nem hagyom magam! Vérci rúg egyet-kettőt az épp leesni készülő lábammal, majd elégedetten hümmög. Én eközben csak a szememet forgatom. Elengednéd a lábam? Nyem. Liba. Boszorkány. Vérci engedj már el. Idegesen nézek körbe. Francba. Vagyok annyira ideges, hogy bárkinek aki a közelembe merészkedik lerúgjam a fejét a helyéről. Közben a lábam csak nem mozdul. Pontosan tudom mi történik, annyira nem vagyok hülye. Vérci és a kis játékai. Két lehetőség van. Vagy megunta az életét és elszórakozik, vagy előttem jár valahol gondolkodásban. Rájöttééél~ Azt hittem ismersz... sosem kockáztatnék. Ezt hívják higgadtságnak. Franc. A lelki állapotom (jó tudom nincs lelkem, de a hasonlat érdekében tételezzük fel hogy van) minden pillanatban háromszázhatvan fokos irányváltást végez, így tudatilag sem vagyok a legjobb választás. Persze ez a rohadék tud mindent és figyelembe sem veszi az alkunkat. Ahogy meghallom Hülyegyerek hangját hányingerem támad. Fhuj ide ne gyere te leprás csavargó. Teszek hátra egy lépést. És sikerül is. Ledöbbenek és egy pillanatra megállok. Ez volt a hiba amit elkövettem. Mert újra ledermedek. Most ecsetelném az érzést amikor fognak és kilöknek a saját testedből de nem tudom leírni sehogy sem. Levegőért kapok, de nem tehetek semmit. Vérci nem nevet, nem mond semmi bántót, csendben álldogál ott egészen amíg ide nem érnek a barmok. Majd megérted. De nem fogok órákig magyarázkodni. De az előbb te jöttél el! Gyorsan változik a véleményem. Ezt tőlem örökölted. Éppen kérdeznék is valamit vissza, de ekkor Vérci szép lassan visszahúzódik a biztonságos kis zugába az elmémben. Fogadjunk megeszi az agyamat!
Ahogy a lábamat is elengedi, azonnal megérzem a fájdalmat. Csak a büszkeségemnek és a lelki erőmnek (a maradékának) köszönhető hogy állva maradok. A lábamban az érzés kicsit ahhoz hasonlítható mint amikor először átszúrták a vállamat. Mintha belülről akarna szétrobbanni a hús. Azért szépen kilakkozott körmű ujjaimmal egyszer még bemutatok a leprásnak. Ne kérlek ne szólalj meg, most nem vagyok hajlandó ezt hallgatni. Sőt... rohadtul nem vagyok képes ezt hallgatni! Ahogy megérzem a kezemen azt az akármit sóhajtok. De jó most már nem csak a lábam fog magától leesni. Jobb mintha a fo- Ki ne mondd! Az is ki miatt történt? Ez is? Meg vagyok áldva veled. Állj le Lulu. A hiszti nem vezet sehova. Szerinted ki nem ideges egy ilyen szituációban? Ha? Erre már nem kapok választ, valószínűleg neki is elege lett belőlem. Nem tehetek róla! Évekig kibírtam normálisan, de az ember nehezen kezeli az ilyen "rohamokat" ha 17 éves. Vérci csendesen hallgatja a gondolataimat, nem tesz hozzá semmit sem. Az arcom továbbra is kifejezéstelen, mint mindig amikor erősen gondolkozom valamin. Mi lett volna ha nem megyek a Füstbe? Ha nem hagyom ott az öreget? Ja valószínűleg levágták volna a karomat vagy ilyesmi. Persze ez sem ígér semmi jobbat. Minden lépésre éles fájdalmat érzek a lábamban, de ez nem látszik meg tökéletes maszkomon. Na ezt nem kellett soha tanulnom. Még a lepratanyában is jól jött. Persze Lu akinek hülye neve van, Lu akinek ijesztő a szeme, Lu aki minden orvost kikészít vagy megharap. Annak a Lunak jól jött ez a maszk. Aztán pedig szintén szükségem volt rá. Ha lopsz és rajtakapnak nem lehetsz ideges vagy összeszedetlen. És még most is erre támaszkodok. Úgyis csak ez maradt nekem, hiszen Satsu is annál a baromnál van - állapítom meg amikor a szemem sarkából rásandítok. Ez a dolog pedig nagyon is zavaró a számomra. Az a kard a lelkem része. Az ajkamba harapok (rossz szokás) és a lábamra téved a tekintetem. Legszívesebben csak lekuporodnék valahova és megvárnám, hogy elmúljon a fájdalom, de tudom hogy ez egy: lehetetlen kettő a fájdalom nem múlik el. Soha. Mindig csak eltűnik egy időre, hogy aztán a gyenge pillanataidban térjen vissza és eméssze fel a lelkedet. Arra eszmélek fel, hogy a nemérdekel nevű szólal meg mellettem. Szememet forgatva duzzogva dobom le magam a tönkre. Erősen egy levelet bámulok és igyekszem nem gondolni a lábam állapotára és a "kellemetlen" fájdalomra. Csak akkor törik meg a jég amikor Rohadék a Lepratanyáról kérdez. (amit nem szeretek nem veszem a számra a nevét, azért ez egyértelmű) Halkan kuncogok, majd az ajkamba harapva véget is vetek ennek a tevékenységnek. Arcomon derűsen pimasz kifejezéssel fordulok Leprás felé.
- Figyelj te nagyképű rohadék. Én szívesen lelkiznék veled, de sajnos rohadtul semmi közöd nincs az életemhez.
Váó ez egy kicsit félelmetes volt Vérci. Tudunk ilyet? Ezek szerint... amúgy örülj hogy nem valami eszesek és nem jöttek rá hogy létezem. Azért az ilyesmitől kímélj meg a jövőben. Néha furcsa dolgokat mondasz. Amúgy a rohadt szó nálad nagy favorit? Tudok jobban is, de nem akarom megöletni magunkat. Neked meg ajánlom, hogy egyes számban utalj magadra ezentúl is. Én? Te vagy... De nincs is értelme tovább ezen vitatkoznunk. Továbbra is az arcom elé hulló hajamat vizsgálom. A vége egészen töredezett. És hosszú. Nagyon. Ezaz! A csípőig érő hajkoronámnak sok sok lebukást és sérülést köszönhetek, de sosem vágnám le. Mégis ez cseszte el az egész életemet... de ezért vagyok különlegesebb mint ez a három itt együttvéve.
Igyekszem nagyon gyilkosan nézni Nyomorékra amikor felráncigál. Komolyan? Mi vagy én valami bábu amit az ember ide oda rángat, megrugdossa semmi baja? Nem basszus! A lábam még mindig nagyon fáj, és minden lépést megszenvedek, de már azért egy kicsivel jobban vagyok. És ekkor ugrik be! A táskám! Basszus. Totál lesokkolok, ami az arcomra is kiül. A szemeim olyan hatalmasra kerekednek ki, hogy még a hülyék is észrevennék a sokkomat. Öt naaap~ Öt. Mennyi telt el eddig? Jézusom... ezt nem hiszem el. Eszembe kellett volna jutnia hogy...
... hogy vér nélkül három napom marad hátra amíg önmagam maradok.

Ootsutsuki Kaguya Pént. 04 Aug. 2017, 17:34

//Először is: XDDDDDD, és imádom a posztjaid. Very Happy

Na, csapjunk is bele a közepébe, mert látom cseszel bármit is csinálni, amivel veszélyeztetnéd a karaktered, így megteszem helyetted. ^^ Azaz: kezdődjék a mindf*ck.//

Mivel nem volt túl kielégítő a válaszod Mogami számára, ő a tőle megszokott "nyájasságával" felsegít a fatönkről, melyre leültetett, majd a lakodalmasmenet meg is indul a középső ösvény felé. Igen, a két fehér maszkos fickó a koszorúslányok. Vagy fiúk. Ne legyünk szexisták. Úgy két óráig mentek-mendegéltek, néma csendben, mire rájössz, hogy meghaltál. Az unalomtól. Ha közben meg is szólalsz, a többiek ignorálják, és ügyet sem vetnek rád. Pont olyan, mint gyerekkorodban, még a rosszalló pillantásokat is megkapod. A lábad most már lényegesen kevésbé fáj, mivel kaptál egy kis természetgyógyászati érzéstelenítőt (bár fogalmad sincs, mi volt az, de lehet, hogy csak a gyűlölet és az undor nyomja el a fájdalomérzetedet, vagy az unalom), de ez mindjárt megváltozik, ha még tovább tartjátok ezt a tempót. A tücskök ciripeléséből ítélve már vagy be is esteledett (késő délután volt, mikor megérkeztetek a hajón), vagy csak hamarosan lesz így. Mogami, a díszes társaság élén megáll, majd felsóhajt, miközben körbenéz az erdő végelláthatatlan sűrűjében. Ekkor hirtelen halk neszre lesztek figyelmesek. A két fehérruhás azonnal beáll a jobb és baloldalra, Mogami pedig kardot ránt. A te kardodat, és a nesz irányába tartja.
- Mutasd magad! - kiáltja el magát.
Három, szájkendős ninja jelenik meg előttetek, a környezetükbe olvadó ruhában. Mindhárman magasabbak, és izmosabbak, mint a te fiúkáid, és állig fel vannak fegyverkezve. Az egyikük meg is szólal.
- Mi járatban erre? - kérdezi.
- Kirigakureiek vagytok? - kérdezi Mogami, de a férfiakon nincsen fejpánt, így fogalmad sincs, miért kérdezte, hiszen ha ránézésre te is meg tudod mondani, hogy az új jövevények ninják, akkor bizonyára ő is.
Talán. A férfi, aki az előbb kérdezett, elmosolyodik a szájkendője alatt.
- Nem. És ti?
- Nem. Egy rabot szállítunk... egy rendkívül veszélyes foglyot. - mondja Mogami, miközben megszorítja Satsubatsu markolatát. - Kinek dolgoztok?
Ha a kard üvölteni tudna, valószínűleg most azt tenné. Semmi kecsesség sincs fogva tartód mozdulataiban... stílustalan, aránytalan, és túlságosan markáns. Te sokkal jobban bántál a pengéddel. Alig várod, hogy ismét kezeid közt tarthasd... és az itt jelenlévők vérében fürdethesd. De úgy néz ki, ez még várat magára, hiszen a traccsparti folytatódik.
- Sharo Lu-nak. - hangzik az egyik nemkirigakurei férfi válasza.
Állj. Hogy micsoda? NEKED? Nem is tudtad, hogy Kirigakuréban ismernek, bár furcsán mondták ki a nevedet... mintha az "u"-t a "Lu" végén "ü"-nek ejtették volna, és túlságosan gyors egymásutánban mondták volna ki a három szótagot, mintha egyben mondanák ki a nevedet: "Sárólü". Lehet, hogy csak idióták, bár emlékeznél rá, hogyha felbéreltél volna három félnótást, hogy kiszabadítson, nem de? Vagy... ez is a jobbik feled műve lehet? Vérengzőé?
Mogami harsány, gúnyos nevetésbe kezd a férfi válaszának hallatára.
- Heh, jól van. Értem. A mókának vége. Vezessetek Kirigakuréba. - mondja, miközben készül eltenni a kardját, azonban a vele szemben álló férfi kunai-t ránt, amit Mogami csak épphogy levéd.
- Megmondtam... nem Kirigakurénak dolgozunk, szépfiú. - mondja a fickó, majd egy füstbombát dob a földre.
A másik két társa is úgy tesz, a látásviszonyok pedig egy pillanat alatt egyenlőek lesznek a nullával. Szinte semmit sem látsz magad körül, bár a hangokból ítélve a két melletted álló fehér ruhás fazon is támadásba lendült. Csata hangjait hallod körülötted, te pedig csak állsz ott, mint egy idióta, egy jégbilinccsel a csuklódon, és fogalmad sincs mi történik. Furcsa hangokat hallasz... mintha technikákat használnának. Sok időd sincs gondolkodni, hiszen másodpercekkel később egy jégszilánk landol a lábaid előtt. Vicces lenne, ha a fogvatartóid véletlenül megölnének ebben a füstben... vicces, de ártalmas az egészségedre, így valamit kezdened kell magaddal. Álljunk meg. Füst? Megint? Reméljük, nem botlasz meg és vered be a fejed egy sziklába.

**Sharo Lu** Vas. 06 Aug. 2017, 10:12

//Bocsánat a poszt szárazság és rövidsége miatt plusz az esetleges helyesírási hibákért/elírásokért. Telefonról nem könnyű írni >< Ja és: Anyádat sziklák//

Említettem már hogy imádom ha ráncigálnak? Felemelő érzés komolyan amikor majdnem leszakad a lábad, össze vissza rángatnak és közben nem mersz levegőt venni hátha a lepra így terjed. Te beteg vagy. Az vagyok! És ki miatt? Kezdődik... Ne figyelj hallgass végig! Bekavarsz, egy mondatot nem tudok értelmesen végigmondani és percenként sokkosz le valamivel. Hol vannak az egyéni jogaim? És tudod nagyon kezd fájni a lábam. A rohdat életbe Leprával! Én levágnám neked a kezét. Kösz nem. Elhessegetem a suttogó hangot az elmémben és sóhajtok. Ha továbbra is ilyen csend lesz én esküszöm eltűnök aztán majd Vérci megszorongatja az idióták torkát. Ha más nem átharapja mit érdekel engem.
Nagyon de nagyon vontatott az életem ezekben a percekben. Ok volt rosszabb is, főleg amikor csak ücsörögsz egy harc közepén és várod hogy kinyírjanak. De ott legalább nem volt ennyi leprás. Rohadékok! Remékem megdöglik mind a nyomorék falujukkal együtt. Az lenne a megkönnyebbülés! Nem kellene ennyiszer kalapot felvennem amikor sétálgatok. Kellett nekem fehéren hagyni a hajamat! Már rég befesthettem volna. Az élet döntésekből áll... Vannak jók és vannak rosszak. Gondolom magadat a rosszba sorolod. Csend. Basszus. A fejemben duruzsoló hang sértődött érzést hagyva maga után eltűnik a semmibe. Gyáva démon.
Közben visszakapcsolódom a jelenbe. Az erdőben túrázgatunk már egy ideje. Egy kis állat száll a vállamra, valami bogár szerű dög. Rohadt jó! Sőt ennél jobb nem is lehetne! Nem igaz hogy pár napon belül elenyészek még az esti vérszívók is megtámadnak. Tompa nevetést hallok az általam annyiszor használt szó után. A fejem sajogni kezd de tartom magam. A lábam már igazán közel jár ahhoz hogy magától leessen amikor megáll a csipet csapat. Már egy ideje túltettem magam a sokkomon, szépen geldolgoztam magamban ahogyan szoktam és üres tekintettel, bámultam magam elé egész úton. Ám most élénkebben nézek fel. Lepra Satsut szorongatja, mire én nagyon sötéten nézek felé. Rohadék! Az az én kardom! Vérci elégedetlenül morog, de nem veszek róla tudomást. Sokkal érdekesebbek a megjelenő alakok. Ok talán tévedtem. Az mintha fizikai fájdalmat okozna nekemhogy Lepra Satsut szorongatja. Viszont nem kiáltok rá - mint ahogy terveztem mert ekkor dumcsizni kezdenek. Feszült figyelemmel hallgatok, miközben az idegeneket mustrálom. Még több ijesztően kinéző idióta. Kedvem lenne jól fejbe rúgni Leprát, kikarmolni a szemét, eltörni az összes csontját és elvenni tőle a lelkem maradékának egyik részét. Satsut. Undorodva pillantok felé amikor újra megszólal. Minden egyes szavára nagyobb kedvem támad halálra rugdosni. Az érzés szinte elviselhetetlen. Eddig még sosem voltam ilyen helyzetben, hogy nem tudtam végezni valakivel akinek ki akartam tekerni a nyakát egy jó ideje. Felpofozott a leprás kezével. Barom... Azért amikor az ismeretlenek szólalnak meg odafigyelek. A nevemet hallva kicsit meglepődöm, de az érzést arrébb söpörve egy dolog villan át a gondolataimon. Írva látták a nevem. Legalább is szerintem. Apropó név: még egy dolog amiért kinyírom Leprát. Rossz előérzetem támad, Vérci csendben hümmög. Ebböl levonom azt a köbetkeztetést hogy ő sem tud nálam többet. Az idegenek hazudnak. Valahogy érzem hogy valami sokkal fontosabb miatt vannak itt mint a bájcsevej. De hogy én meghalok e a sztoriban azt nem tudom. Szinte könyvekbe illő befejezéssel zárul a beszélgetés.
Még csak megszólalni sem tudok, mert az ismeretlenek ekkor nem túl barátságosan füstbombákkal támadnak ránk. Vagyis inkább a leprásokra. A füst sűrű, nem látok semmit, csak a hallásomra hagyatkozhatok. A torkomban érzem a keserű érzést. Ez a sok egyedül töltött éjre emlékeztet amikor az erdőben húztam meg magam egy kis tűz mellett. Harc zajait hallom, de fogalmam sincs honnan. Mindenfelől hallatszik néhány gyors összeütközés hangja. Összezavarodva de immár nyugodtnak nevezhető elmével nézek körbe. Semmi. Ám ekkor egy jégdarab landol a földön pont előttem. A szívem (igen létezik) gyorsabban kezd dobogni, mintha félig kába fájdalomtól tompa elmémet igyekezné gondolkodásra ösztönözni. Több kevesebb sikerrel. Nem nagyin akarok meghalni. Teljesen egyedül, Vércj kérlelését és suttogását hogy menjek oda figyelmen kívük hagyom és hátrálni kezdek. Megbotolm egy gyökérben. Még szarksztikus gondolatokra sincs időm, végighallgtom Vérci káromkodását és elégedetlen csipogását a fülemben, majd a lábamra nézek. Szerencsétlenkedésem utóhzásaként a sebem őrületesen kezd fájni de ez nem nagyon tántorít el. Mindig is hajlékony voltam, így összebilincselt kezeimet egyszerűen áthúzom magam és a lábaim alatt. Tádá rögtön előre került ez a szar is amit kéznek hívnak. Feltápászkodom, aztán egy körbetekintés után gyors lépésekkel hátra arcot hirdetek. Igyekszem jó messze menni, talán addig amíg el nem vékonyodik füstfelhő. Legyünk okosak és ne ölessük meg magunkat. Vérci tiltakozik, azt mondja nem adhatom fel, de engem nem érdekel. Sokszor belefutottam már ilyen hibákba. Gondolj arra a rohadt pusztára! Azóta is nézd milyen csini hegem van a fejemen. A-a én nem fogok a halálba rohanni. Azt hiszed csak úgy hagyom hogy elszúrd!? Várj csak úgyis elgyengülsz egyszer. De nem ma. Ha sikerül félig bicegve de sértetlenül elég messze jutnom találok egy közel esö fát akkor a törzsnek dölve hallgatózok tovább. A lábam nagyon fáj, de összeszorítom a számat és kizárom az érzést. Satsut vissza akarom kapni de nem rohanhatok oda. Rohad életbe! Mit vétettem hogy ennyire üldöz a szerencse?

Ootsutsuki Kaguya Kedd 15 Aug. 2017, 17:04

//Késésért +5 ch. Bocsánat érte, ég a pofám rendesen. De hát, úgy is fagyos volt itt a hangulat. Very Happy

//

Sikerül messzebb jutnod, és áthúznod a lábadon a jégbilincset, ekkor pedig szemügyre is veheted azt. Ahhoz képest, hogy jégből van, a kezed még nem fagyott le, és különösebb fájdalmat nem érzel. Láttál már ilyen technikát, vagy legalább ehhez hasonlót...?
Tisztes távolságba kerülsz, és mivel egy erdőben vagytok, könnyen találsz egy vastagabb törzsű fát, mely mögé megbújhatsz. Lábadba ismét belenyillall a fájdalom, úgy néz ki, a gyors léptek nem tesznek neked jót. Talán kiszolgáltatva is érzed magad, fegyverek nélkül, összebilincselt kezekkel, az erdő kellős közepén, ráadásul egy számodra idegen országban, miközben a távolban heves csata zajait lehet hallani. A füst nem igazán akar eloszlani, ám ha hunyorítasz, talán már képes is lennél látni valamit. Repkednek a kunai-ok, és furcsa hangokat lehet hallani. Nem is igazán tudod beazonosítani őket, bár egy-egy hevesebb széllökés, vagy random vízcseppek, néha a te irányodba is eljutnak. Na meg egy-egy kósza jégszilánk. Ha túlságosan kihajolsz a rejtekhelyedül választott fa mögül, akár az egyik még az arcodat is felsértheti. És nem is hiányzik neked még egy seb, nem igaz?
Amíg éppen azon gondolkozol, mitévő legyél, valaki hátulról megböki a vállad. Ha hátrafordulsz, az egyik szájkendős fickót látod magad mögött. Szinte föléd magasodik, ahogy teljesen érzelemtelen arckifejezéssel bámul rád, bár kicsit kérdő tekintettel.
- Te ki vagy? - kérdezi.
Bizonyára nem érted ezt a kérdést... hiszen ő ismer téged, nem? Ő mondta, hogy Sharo Lu-nak dolgozik, azaz Neked, még ha hülyén is ejtette ki a neved, de tudod hogy van ez a külföldiekkel. Bár nem vagy benne biztos, hogy ez a fickó volt-e, az aki szóba elegyedett Moga--- úgy értem, Leprával. Bár, most, hogy belegondolsz... mindhárom nagyjából ugyanúgy nézett ki. Szájkendős, kétajtós szekrények, fekete ruhában. A fickónak ekkor feltűnik a bilincs a karodon. A fehér hajadra és a vörös szemeidre ügyet sem vet, ami számodra talán szokatlan is lehet.
- Biztos, hogy nem vagy idevalósi. - állapítja meg, miközben vár a válaszodra.
Még nem bántott. Eddig. De állig fel van fegyverkezve. Kard mindkét oldalán, kunai, és shuriken-tartók az övében, a mellkasán, és a zsebeire is erősítve. Azonban, az érdekes az, hogy hiába van itt ez a fickó... a csata hangjai arrébb, nem hagytak alább. Sőt, talán még hangosabbak, mint eddig. Nem hárman voltak mindkét oldalon? Akkor ha az egyik elment, akkor a yukigakureiknek nyerésre kéne állnia, nem? Ez a fickó biztos, hogy megengedheti magának, hogy veled társalogjon? Ráadásul ilyen nyugodtan?
És miért kérdezett rá arra, ki vagy? Tudnia kéne, nem? A férfi türelmesen várja a válaszod, egyelőre ellenségeskedés jelét nem mutatja. De úgy néz ki, a passzivitásnak itt véget kell vetned, hiába szeretsz megfigyelő lenni, mert jelenlegi állapotodban, ráadásul fegyver nélkül, simán végezheted kunai-ok által lyukasztott trapistasajtként.

Ja, és esés közben beverheted a fejed egy sziklába.

**Sharo Lu** Kedd 15 Aug. 2017, 22:28

//Először is: -.- Másodszor: Annyiszor el akartam már jutni idáig a karakterben. *evil laughter*//

Ok én nem fogok meghalni ha így folytatom tovább. Azt hiszem legalábbis. Ha egyenesen szaladnék vajon mi is történne? Semmi talán. De... arra érdekesebb lenne. NEM! NEM NEM! Soha többet nem fogok hülyén belefutni szituációkba. Sóhajtok. A szívem arra húz, az egész lényem, hiszen ez nem én vagyok, de nekem most a fejemre van szükségem. Rohadt életbe! Miért nem lehetek egyszer nyugisan? Ne röhögtess kérlek. Talán az előéleted miatt. Rohadék. Upsz! Észre sem vetted, és már rohadt-ozol is. Villámként nyilall belém a felismerés. Ilyet csak ő mondana... Idegesen pillantok körbe és elhajolok egy támadó szúnyog elől (hogyan élik ezek túl ilyen ködben az az istenek se tudják nem?). A gondolataim zavarosak, mintha nem is sajátjaim lennének. A fejembe soha nem tapasztalt hirtelenséggel hasít a fádalom. Mi a francot csinálsz? Nyugi van pszicho-kám. Vérci. Mi a franc történik most? És ekkor vesztem el az első érzékemet. Lalalala-la. A kép hirtelen tűnik el a szemem elől. Nem látok semmit. Ezt rühelled ugye? Nem emlékeztet valamire? Haaa? A sok műtét haaa? Előre nyúlok, kiutat keresnék, a sötétségből, de ez reális érzés. Igyekszem arra gondolni, hogy ÉN létezem, hogy Ő nem valódi, a tudatom nem fog eltűnni, ÉN LU vagyok, de ez sem segít. Kacagást hallok. „Tudod hogy a szemedért tesszük kicsim ugye? Hogy normális legyél.” NEM NEM NEM! Mindig is az voltam. Aztán a fa érdes kérge is elenyészik az ujjaim alatt. Hisztérikusan csapok előre, de a semmit érem. Valaki itt épp elveszti a fejét… ja nem. MINDENÉT! Istenek én… Nem létezel! De igen. A fejem mintha nehézzé válna, ahogyan világtalan szemeim lecsukódnak. Kűzdök, de nem tehetek semmit, csak annyit, hogy ellenkezem. Tudod hogy nem győzhetsz. De... majd megérted egyszer hülyécske. Jóéjt Lulu drága! Ismerem ezeket a szavakat, hiszen ugyanazok a szavak amikkel én altattam őt évekig. Nos igen, a leprás éveimben. A kétségbeesés eloszlik, ahogyan a nyugodtság köde beburkolja a tudatomat. Már nem is érdekel. Csak… csak néhány nap mint akkor régen amikor Satsuval jártam a vidéket… Abból sem lett hosszabb idő mint néhány nap… Álmodozz csak.
//A helyzet rendhagyó, így első személybe írok//
Kinyitom a szememet. Az első amit észreveszek a füst. Váó! Sosem láttam még ilyen közelről. Meg akarom érinteni! Oooolyan szép a színe. Ne, nem szabad elragadtatnom magam. Hiszen Lulunak is azért hazudtam… Most azt mondaná: „A te lelkeden szárad” De nincs itt hogy ezt mondja. Túl erős lenne, de így most véghez tudom vinni amit akartam. Ördögi terveimet. Francba a humor elszáll amikor az ember ebbe a rohadt testben van? So uncool. A komoly kifejezés Lulu szokásos álarcával együtt olvad le az arcomról. Most önmagam lehetek. Úgy értem igazából. Hahaha. Ha csak egy kis időre is – súgja valami az elmémben. Szóval ilyen érzés. Épp kilépnék a fedezékemből hogy elkezdjem azt amivel talán megmenthetem ennek a félős baromnak a seggét. Ekkor összerezzenek. Önkéntelen reakció, mégis megrovom magam miatta. Nem vagyok olyan mint ő! Akkor ne is viselkedjek úgy! Szerencsémre minden kis rejtett képességgel rendelkezem amik utolsó „szabadságom” óta talán berozsdásodtak de még elő tudom őket csalogatni. Egy gyilkos gyorsaságával fordulok meg, hogy az ismeretlen szemébe nézhessek. Lulu nem a legalacsonyabb, de nem is egy jó magas leány, így nekem is fel kell néznem a rohadékra. Jejj. Na te mit akarsz tőlem faszagyerek? Haaa? Már így szemre kedvem lenne átvágni a torkát, de a hűvös oldalam visszatart ettől. Yukigakuréba nem mehetünk vissza, akkor én a gyilkos maradok és a rideg valaki mássá válik. Azt nem engedhetem. Az ürge jól meg van pakolva fémmel, de sajnos legnagyobb bánatomra nem a szívében hordja a késeit. Na mi legyen? Vajon kinyírták Leprát? MI? MI? Miért hívtam így? Semmi baj, a dolog gyengül amit Lulun alkalmaztam, de most én vagyok itt. Felemelem az állam és legmegvetőbb pillantásommal nézek az idegen felé. Nem tudtam megállni, így a gyilkos nyert.
- Igen valóban nem vagyok idevalósi te hülyegyerek.
Pontosan tudom mit csinálok. Gyakorlott mozdulattal rúgok az ellenfelem felé. Nagyon erősen ha lehet. És persze a nem sebes lábammal. Lulu az az idióta ha hagyta volna hogy az elejétől én legyek akkor nem kellett volna ezt elszenvednie és nem kellett volna ennyit színészkednem mint az utóbbi percekben. Az sem zavar, ha nem sikerül a támadásom. Ha kell körömmel kaparom ki a gyomrát, hogy végre vérhez jussak… Vagyis Lu jusson. Igen, most mondjátok nyugodtan hogy érdekel mi lesz vele. Hiszen… mindent érte teszek már a legeleje óta. Ha ő nem veszi észre, én akkor is itt leszek, hogy seggbe rúgjam amikor nem tetszik amit csinál.

Ootsutsuki Kaguya Pént. 18 Aug. 2017, 22:33

//Akkor már megölhetem? *.* #szadizmus//

Hirtelen rúgsz az ellenfeled felé, azonban ő meg se rezzen, hiszen nem éppen a herkulesi erődről vagy híres. Ám ez téged nem gátol meg, és szó szerint a gyomrát próbálod kikaparni, melyre ő csak elmosolyodik a szájkendője alatt, és hagyja.
- Értem... vért akarsz? - kérdezi vidám hangon, majd hirtelen eltűnik.
Semmi más nem marad utána, csak egy pár pillanatig gomolygó füst. Talán sosem volt fizikai teste... sőt. Talán ismered is ezt a technikát. Valóban. Ez nem más, mint a Kage Bunshin. Hirtelen, három másik, ugyanolyan kinézetű fickó tűnik fel a színen, és mivel a hátad mögött még mindig a fa van, mely mögül kukucskáltál, gyakorlatilag bekerítenek. Mind egyszerre veszik elő kunai-jukat, és szinkronban szólalnak meg.
- Hát megkapod. - mondják egyszerre.
Először a szokásosnál lassabban rohannak neked. Nem akarnak megölni, nyilván fel akarnak mérni. Sőt, a harmadik, középen álló árnyékklón egy idő után meg is áll, és nem folytatja a támadást, csak a bal oldali és jobb oldali rohan feléd, és éri el a célját, de mindketten a mögötted lévő fára céloznak, nem rád. A középső pedig ekkor megszólal.
- Egyébként emlékeztetsz valakire... nem állsz véletlenül rokonságban Sharo Lu-val? - mondja, elmosolyodva a száját takaró ruhadarab alatt.
Ez valami vicc? Hiszen te vagy az... bár megint furcsán ejtették ki a neved. Sárólü... Sárürü? És, feltűnhetett még valami. A három kétajtós szekrény, akik eredetileg álltak az utatokba, nem hiába néztek ki hasonlóan... hiszen mind ugyanolyanok voltak. Egy és ugyanaz a személy kage bunshinjai. Sőt, lehet, hogy az eredeti személy soha nem is jelent meg a színen, és valahol a távolban ólálkodik. Ami a klónokat illeti, amennyiben sikerül elkerülnöd a támadásukat, a klónok ismét szinkronban szólalnak meg.
- Nem fair ez így, nem igaz?
Ekkor hirtelen egy kar, vagyis inkább egy kézfej repül felétek, mint egy parancsszóra, mely pont a lábaid előtt ér földet. Ez Mogami keze... és benne ott van Satsubatsu, még mindig vasmarokkal szorongatja, hiába választották el a kézfejét a karja többi részétől. Még dől belőle a vér, de nem sokáig, hiszen ez csak a teste egy kisebb darabja. Azonban, miközben a kézfej feléd repült, egy kis adag vér pont az arcodon landolt. Lehet, hogy pont erre volt szükséged? És ott van a pengéd is... a részed. Ismét egészek lehettek. Bár fogalmad sincs mi történik közben a harcban a háttérben, lehet, hogy már nem is érdekel. De talán érdekelt volna, hogyan vágták le az általad Leprának titulált férfiú kezét, ki oly hévvel akart visszajuttatni szülőfaludba. De most van fontosabb dolgod is.
- Lássuk, hogy áll a kezedben fogva tartód pengéje... - mondja a férfi, majd a klónok kis idő elteltével ismét támadásba lendülnek, ezzel egy kis időt hagyva neked a felkészülésre, illetve cselekvésre, vagy akár egy megelőző támadásra is.
Ha nem teszel semmit, a klónok ezúttal jobbról, balról, és szemből indulnak meg feléd, és most már sokkal gyorsabban, sokkal erősebb csapásokkal. Mivel egyenlőre csak fel akarnak mérni, amennyiben magadhoz vetted azt, a pengédre céloznak, nem rád, de ez bizonyára hamarosan változik. Amennyiben nincs nálad a pengéd, a testedre céloznak, és apró vágásokat ejtenek, majd egy kis időre megállnak, időt hagyva neked, utána ismét támadásba lendülnek.

**Sharo Lu** Csüt. 24 Aug. 2017, 22:06

//Amikor eredetileg nem is írni akarsz, de aztán fellépsz Gundanra… Lehet kicsit sok lett o.o //

Basszus Lu miért nem etted meg az Kemuban? Most a tényre, hogy kiskorában én késztettem arra hogy mindent visszaöklendezzen nem gondolok. Fiatalok voltunk még, nekem meg rá kellett vennem arra, hogy eljöjjön Yukigakuréból. Unalmas és rövid életet éltünk volna. És miután annyit segítettem (és ártottam) neki még én vagyok a rossz. Ó persze a szegény mártírja… Komolyan néha annyira elegem tud lenni abból a hisztis kiscsajból. Jaj megölted a szüleimet. Jaj annyira menő a hajam. Jaj olyan szar az élet. Igen? IGEN? A szememet forgatom, arcomra gondterhelt kifejezés ül ki. Nem erre szerződtem. Mivel lelki állapotom nem a legjobb így a viselkedésem is ehhez igazítható. A férfit meg sem lepte a menő rúgásom és a többi, hanem a rohadékja még el is szórakozott rajtam. Kinyírom. Tuti felhasítom azt a rohadt fejét. Ha kell egy ággal.
Viszont amikor egy kis füst kíséretében eltűnik, pontosan olyan döbbent lesz az arcom amilyen Lulué szokott lenni. Mi a franc? Hogy...? Valószínűleg technikát használt, méghozzá a... Nem jut eszembe a rohadék neve. Ez nem vall rám. Összevonom a szemöldökömet. Általában megjegyzem a dolgokat, hogy később felhasználhassam őket Lu és a kívülállók ellen. És ez még sincs meg. Valamilyen Bushin…. ajj de milyen? Mindenesetre jobb ha ezt a problémát félre söpröm egy időre. Most a legfontosabb a helyzetem. Egy szóban mondom ok? Kilátástalan. Nincs fegyverem, a földön heverő ág amivel már egy ideje szemezek nem tűnik jó megoldásnak. Gyerünk Vérci gondolkozz már! Ahogy szoktál, találj ki valamit, ami összejön. Nem olyan egyszerű a helyzet. Hiszen itt vagyunk (vagyok) és nem tudok semmit sem csinálni. Persze nagyon nem szabad elvonatkoztatnom szituációtól, mert akkor bármi meglephet. Egy ideig el is gondolkozom. Azért más itt lenni az igazi testben, mint egy lélekdarabként figyelni és suttogni a fülébe. Ha belegondol az ember, most rengeteg kockázatot vállalok. Mindig ódákat zengek arról, hogy mennyire felelőtlen amit Lu csinál, milyen gyerekes az ahogy gondolkozik, közben pedig alig tudok valamit a testben lévő életről. Ha úgy vesszük nem is ő a bunkó, hanem nagyrészt én de...
Még folytatnám önön énem ócsárlását, de erre már nem marad időm. Ugyanis a pasi bukkan fel. Vagyis három belőle. Én szívesebben látnám harmadokra osztva, de hát az élet nem habos torta. Kifújom az arcomból a hajamat. Fogadjunk, most nekem támadnak – gondolkozom unottan magamban. Jézusom miért ugyanazt csinálják mindig az emberek? Nem, azért de ez olyan gyerekes… Meg igazságtalan. Gyerünk, támadjunk szegény ártatlan gyilkosra rögtön hárman. Istenek mióta is nem kaszaboltam le valakit? Óh persze kb egy vörös hajú fasz elégetése óta. Na, az csodás volt – töprengek szarkasztikusan - úgy imádok Lu után takarítani. Közben tekintetem a támadó(i)mra rebben. Pontosan ott állnak, meg amire számítottam. Most két dolgot állítsunk fel. Vagy nagyon retardált az összes – ami persze meglehet. Vagy nem akarnak még megölni. Azon gondolkozom, hogy közben mi lett Lep… akarom mondani Mogamival és a többi pogány rohadékkal. Ha nem lennék ilyen… helyzetben még el is mennék megnézni.
Mikor a középső klón megszólal, szinte nem is figyelek. Az előző is csak a nemtudjukmilyennevű bushin volt, de vajon itt van e az igazi, a technika használója? Nem valószínű. Legalábbis én magam nem kockáztatnám. Ez azért egy magas szintű technika… ami azt jelenti, hogy nem az én szintemen van az ellenfelem. A gondolataim folyton ide-oda röpködnek, ahogy próbálom kikövetkeztetni mi a legjobb döntés ilyen szerencsétlenségben. Közben azért egy szót elkapok. Aztán a mondatot is. MIFASZ? EMBER MOST FOGLAK KINYÍRNI! Nyugi van. Igyekszem magamat lenyugtatni, semmi jó nem származik abból ha most megőrülök ahogy szoktam. Csak el kell őket intéznem valahogy, aztán megnézni élnek e még a yukigakureiek. Bár sejtem nem. Annyira át akartam vágni Mogamicsa torkát. Na mindegy édes álmok… Halk kiabálást hallok a fejemben. Nem, nem fogom megmondani nekik a magamét. Idegesítő vagy. Maradj már kussban Lu. Ok szóval hol tartottam?
A támadóim éppen nagyon elvannak magukban. Én is. Felmerül a kérdés, hogy ennek nincs is értelme. Én nem fogok harcolni, főleg nem, hogy veszíthetek. A kis hang most néma. Persze ő jobban tudja. Idegesen veszek egy nagy levegőt, majd amikor a csávók újra megszólalnak, rájuk röppen a tekintetem. Egyenként szemügyre veszem őket. Furcsa az biztos. És furcsa, amit mondanak. Erős a késztetés hogy a fejükhöz vágjam a lábamnál heverő botot néhány kedves szóval hogy: Tűnjetek már el rohadt nyomorékok, vagy a halálba rugdoslak titeket a leszakadásban lévő lábammal! – de ezt inkább nem teszem. Felelőtlen lenne. Azóta, hogy beleszaladtam egy sziklába nem nagyon ugrálok. Legalábbis az az érzésem nem kellene. Lehet, hogy csak Lu erős erre vonatkozó érzelmei miatt gondolkozom ilyeneken. Nem Vérci, harcolni fogsz ha rád támadnak. Jobb vagyok, mint ő. És most rajtam múlik az egész, nem azon a kis összetört pszichopatán.
Épp azon agyalok, hogy a botot magamhoz vegyem e, de ekkor egy kellemetlenül kinéző valami esik a lábam elé. Mint valami elcseszett bumeráng. Valamitől pedig a lekicsinylő kifejezés is az arcomra fagy egy pillanatra. Az ajkamba harapok. Milyen ironikus nem? Lulu-t pont ezért átkozták el örök időre, mert egy kis vér fröccsent az arcára. Nem sok jót ígérő, apró mosoly jelenik meg a szám sarkában. A mutató ujjamra veszem, majd gyorsan le is nyalom onnan a kevés folyadékot. Hm. Olyan ismerős. De meglehetősen keserű. Csak nagyon nagyon régen éreztem ezt utoljára, de hányinger most sem maradt el. Yukigakure, mI? Lu most tuti kinyírna. De ahogy elveszem a számtól a kezem már meg is érzem a különbséget. Mélyen beszívom a levegőt miközben az ellenségeimre nézek. Aztán egy gyors pillantást vetek az előttem heverő szerencsétlen végtagra. Igen, ez egy kéz. És a tippem be is vált. Több figyelmet nem is fordítok a vérző húsdarabra, sokkal jobban leköt, amit az ujjai közt látok. A szívem hevesebben kezd verni, szinte emberien örülök. Basszus az ott Satsu! Legszívesebben azonnal érte vetődnék, de két dolog állít meg benne. Egy: a klónok még mindig akármikor rám támadhatnak. Kettő: Mi van ha leprás leszek tőle? – Na jó ezt most felejtsük el. Ez a hülye Lu hatása.
- Nem az ő kardja volt barmok. Hanem az enyém. – mondom rideg és érzelemmentes hangon.
Lu sosem tenne ilyet és ezt én is jól tudom. A kardért nyúlok, néhány másodperccel később már a kezemben tartom. Sokkal könnyebben fogom mint a többi kardot, hiszen a penge elég vékony ahhoz, hogy én is elbírjam a kardot. Lazán magam elé fogom, a kijelentésük után valószínű hogy nekem fognak rohanni. Sóhajtok. Fárasztó az ilyesmi. De a sok panaszkodás ellenére a szemeim csillognak mint egy kisgyereknek aki most kapta vissza a maciját. Tegyük hozzá, hogy igyekszik vért ontani a macival. Utoljára végighúzom három ujjamat a kard lapján. Aztán csak várok. Nem érdemes rájuk támadnom a kis idő alatt amit kapok hiszen azzal csak rontanám az eleve rossz esélyeimet. Amikor támadásba lendülnek, bal kezemmel még igazítok egy kicsit a hajamon, majd összevonom a szemöldökömet. Nos… ez veszélyes lesz. Nem tervezem hogy meghalok, de lehet hogy kiszökött már a gyakorlat a kezemből. A lábam mivel az utóbbi időben jobbnak éreztem, úgy tűnik hátráltatni fog de nem annyira mint kalkuláltam.
Először a bal oldalira összpontosítanék. Ha balról nyakra vágok, azt valószínűleg blokkolja, ám engem ez nem nagyon zavar hiszen utána bal kézzel is megfogva lefelé is vághatok, amit valószínűleg nem tud már annyira védeni. Ez elég fájdalmas lehet, mivel Satsu élét ismerve a szívéig is leszalad. Amennyiben ez nem jön össze balra „táncolok” a Shusinnal és onnan szúrok egyet a klón felsőteste felé. Eközben ha támadnak azt nem tudom védeni, így az esetleges sérülések benne vannak a dologban. A sérülésem fáj és lassít is, de erőt veszek magamon és nem foglalkozom a lábamban burjánzó égő érzéssel. Ha viszont a kis akciózásaim után támadnak azt kivédhetem már egy forgással és a kardommal. Ezután a kiszemeltemmé az válik, amelyik éppen a legközelebb van. Ha támadnak védek, majd szabadon jobbra lépve az előbb említett irányba emelem Satsut, de végül balra rántva bal felől vágok. Ha nem lenne elég akkor még mellkasra szúrhatok. Nem halálos, lehet hogy nem tűnik el egyik klón sem, de nekem most nem is az a lényeg. Hanem az hogy próbáljam megérteni mi is történik itt közben fejben. És ahhoz idő kell. Feltéve hogy sikerült eddig minden akkor már csak egyetlen támadó klón maradt. Igyekszem kikerülni a támadásokat, ám tudom, hogy így gyorsan kifáradhat a testem. Shusint alkalmazva képes lehetek mögé kerülni, ahonnan már egyszerű lenne a dolog. Egy másodperc alatt emelném a kardomat és nyakaznám le a klónt. Persze ehhez az kell, hogy addig ne zavarjanak nagyon és ne dobjanak fejbe mondjuuuk egy kunainak tűnő tárggyal.
Fogalmam sincs, hogy jó e ez így, viszont már rég nem volt az ÉN kezemben a kardom, ahhoz képest egész ügyesen forgatom. Biztos vagyok magamban, legalábbis nagyon szeretnék az lenni. A lábam fáj, bár ez most a legkisebb problémám. Valahogy nem áll össze ez az egész. Hogy kik ezek az emberek és hogyan is szakadt a nyakamba ez az egész egy egyik napról a másikra. Huh Lu valamit nagyon elcsesztél te lány…

Ootsutsuki Kaguya Kedd 29 Aug. 2017, 19:41

//Amikor támadásba lendülnek, bal kezemmel még igazítok egy kicsit a hajamon, majd összevonom a szemöldökömet. - Úúú, micsoda amatőr hiba. ^^ És tudod, én hogyan szoktam "jutalmazni" a hibákat? Hát így://

Úgy néz ki, Vérengző nem tudja a különbséget magabiztosság és arrogancia között. Az ellenfél szándékosan hagyott időt a felkészülésre, ám ő ezalatt nem tett semmit. Azonban abban a pillanatban, ahogy a kage bunshin hármas megindul, ő valamilyen oknál fogva megigazította a haját. A kezével. Harc közben. Ja.
Így, mivel ellenfelei a kardjára céloztak, ő pedig éppen a hajkoronájával volt elfoglalva, az első kunai-csapás megbillentette kezében a pengét, a második már ki is ütötte, a harmadikat pedig épp időben visszahúzták a torka előtt, bár a hajacskájából levágott egy tincset. Ezután a bunshinok eltűnnek, és újabbak lépnek a helyükbe, a fa tetejéről érkezve, Lu pedig ismét fegyvertelen. Az egyik klón egy hatalmas ütést mér Lu állkapcsára balról, míg a másik jobbról, a középen álló gyomorszájon vágja, aminek következtében akarva-akaratlanul is tesz egy-két lépést, hogy ne háttal álljon a tölgyfának, aztán ezt kihasználva a jobb és bal oldali klón a háta mögé shunshinezik, majd egy-egy lábukkal egyszerre talpalják hátba. Ennek következtében Lu előrebillen, és a földre esik.
- Mi az, kislány? Túl gyorsak vagyunk neked? - mondják a klónok szinkronban.
Ezek is előveszik kunaijukat, és egy szempillantás alatt előtted teremnek, majd mindhárman egyszerre csapnának le, hogy végképp kioltsák életed, azonban... egy nem várt dolog történik. Ha a helyzet nem lett volna így is elég megalázó számodra, úgy néz ki Mogami, ismét, még akaratán kívül is, megmenti az életed, hiszen a háttérben folyó csata következtében jégszilánkok találják el a klónokat, és így csak egy marad, aki azonnal hátra is ugrik.
- Hm. Tévedtem. - jegyzi meg, miközben két újabb klón bukkan elő jobbján és balján a semmiből.
Úgy néz ki nagyon ragaszkodik a három az egy ellen felálláshoz.
- Csak külsőben hasonlítasz Sharo Lu-ra... de közöd sincs hozzá. Különös, hiszen a beállásod egy kardforgatóéra emlékeztetett, azonban a tehetséged... csapnivaló. - sérteget az újabb tripla-kombó, ismét csak szinkronban.
Minden valószínűség szerint hergelni akar. Talán azt is tudod, hogy miért. Persze, hogy tudod. Mert unatkozik, és nem akarja, hogy felesleges legyen a színjátéka. Vérengzőnek mihamarabb bele kell rázódnia a dolgokba, és meg kell szoknia Lu testét. Az ellenfelek ismét esélyt hagynak neked, sőt, az iménti dialógusuk alatt is van alkalmad cselekedni. A kardod ismét a földön hever, nem túl távol tőled, de ezúttal a mindenfelé tévelyedő jégszilánkok és egyéb "természeti jelenségek" miatt is aggódnod kell, hisz már nem álltok a tölgyfa közelében, így már előnyöd sincs.
Mi történt veled? Mióta hagyod, hogy mindenki csak a sárba tiporjon? Mióta lettél ilyen gyenge? Mi történt a gyilkológéppel, aki vörösre festette az öt ninja nemzetet? Elmúlt már vajon az az idő? Ily fiatalon kiöregedtél volna? Vagy már egyszerűen csak... nem vagy méltó a nevedre? Kiveszett volna belőled mind az, ami segített idáig túlélni? Akkor talán jobb is, ha meghalsz. Azonban, ha élni vágysz, akkor össze kell szedned magad.
Az ütések így is fájtak, de maximum csak zúzódásokat okoznak, csontot nem törtek, a szerveidet nem rongálták. Ellenfeled erős, de ha az évek alatt valamit megtanultál, akkor az az, hogy bírj ki egy-két ökölcsapást. Itt az ideje megmutatnod, mi másra vagy még képes.
Amennyiben nem támadsz, egy gyors shunshinnal a klónok bekerítenek, és ezúttal a mögötted álló két kunai-t dob feléd, míg a másik kettő jobbról és balról támad. De még mindig nem tudod mire képesek, még csak azt sem, milyen beállítottságúak. Valószínűleg a türelmük is fogytán van, így szinte biztos lehetsz benne, hogy már nem sokáig fognak kóstolgatni.

**Sharo Lu** Csüt. 31 Aug. 2017, 22:20

//Annyira annyira utállak. T-T Most nézd meg szegényt. Hogy elborult tőled… pedig mennyit fáradozott Lu azért hogy ezt kiölje belőle//

Nyaaaaaaa~ Ez az első önkéntelen reakcióm magamban. Őszintén fogalmam sincs mi történik körülöttem, de még a kezemet sem tudom megmozdítani, hogy ellenálljak. Egy pillanat alatt elvesztem Sastut, utána pedig már tudom is hogy most fincsi részek jönnek. Hogy is mondjam… ami éppen történik az a saját hülyeségem miatt történt. Igen. Elismerem. CSAK KUSSOLJ MÁR BE LU! – mondom a fejemben nyavalygó lánynak. Ő is jókor tud bekavarni. Azt hittem több időre ütöttem ki a kórházas emlékeivel, de úgy tűnik nem. Franc. Franc. Franc. Az ütések, amiket kapok persze fájnak, de nem annyira mint a lábam ami a botladozgatás közben feladta magát. Örökre. Rohadt életbe. Semmi baj nem lesz bajom. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. Hiszen ha meg akartak volna ölni már legalább húsz lehetőségük lett volna rá. Aztán valószínűleg hátba rúgnak, mire előre esem.
Szerencsére kézzel tompítok, így egy kis könyök környék beli fájdalomtól eltekintve nem lesz nagyobb bajom. Ne szépítsük. Így nem vertem be az arcomat a poros földbe. A fogaimat gyorsan átszámolnám, de erre nincs időm, sem türelmem most. A kezem remeg, ahogyan a rohadékokat hallgatom. Haha, ennyi. Ennyi. Komolyan? Ez már szánalmas, hogy két kurva klón fog kinyírni. Fel sem nézek, a kezeimet bámulom. Szinte már félelmetes hogy remegnek. Hogy mitől, nincs rá magyarázatom. Én még nem tapasztaltam ilyet ebben a testben. A fejem már zsong a nyomorékok dumájától, nem is érdekel, mi történik körülöttem, amikor is a szemem sarkából furcsa jelenséget veszek észre. A klónok eltűnnek, a megmaradt rohadék meg hátrál egy keveset a támadás elől. Ha a hajam takarásából jól látom, akkor Lepr- Mogami jégszilánkjai miatt történt mindez. Ok, tehát a többi nyomorék még tökre él.
Jobb szememmel, amit nem takar fehér haj, az ellenségre nézek. Persze a kis szünet után azonnal visszaállította a két klónt. Hm. Felmerül a kérdés, hogy miért mindig csak kettő. Jaj nem tökmindegy? – hallok egy hangot. Ami nem Lué, hanem az enyém. Nem nem, nem fogom elveszteni a fejem ahogy szoktam. Nyugi Vérci nyugi. Amikor a klónok újra megszólalnak, nem állok messze attól, hogy felpattanjak (ok ez feltételes mód. nagyon az) és halálra rugdossam mindegyiket. Persze erre most alkalmatlan vagyok idegileg. Meg úgy mindenre. A kezem remegése nem csillapodott. Nagy levegőt veszek. Szememmel Satsut keresem és meg is találom, nem messze tőlem hever. Innen nem érem azonnal el, de akkor is könnyedén. Ám ekkor valami elpattan bennem miközben a klónok tovább jártatják a szájukat. Hogy? Hogy mondták? A remegés alábbhagy, sőt meg is szűnik, az ujjaim a földbe marnak. Érzem, ahogy a homokszemek beragadnak a körmöm alá, de ez sem zavar. Rohadtul nem. Hogy mer engem becsmérelni ez a… ez a…? Ekkor veszem észre a hajamat. Az egyik oldalon egy tincs a felénél véget is ér. MI A… Nem volt nekem elég az a rohadtul ellenszenves Hajas Nő, még ez is? Senki sem érhet a hajamhoz!Shhh!
Valahol a hallgatott mondat felénél kezdek nevetni. Alig hallhatóan. A fejemben az eddigi gondolatmenetek megszűnnek, a fülemben felhangzanak a szokásos sikítások. Amik nem hagynak aludni minket. Túlvilági szemeim a klónokra szegeződnek, és ha lehetne szemmel ölni… óh bár lehetne.
- Basszátok meg. – nevetek.
A kezem önállóan mozdul még mielőtt a klónok befejeznék. A kardomért nyúlok, miután elérem azt térdelésből azonnal állásban termek. A lábam borzasztóan fáj, de már nem nagyon foglalkoztat. A rohadt helyzet sem foglalkoztat. Ha megöletem magam hát rajta, de rohadtul nem érdekel. Szorosan, két kézzel fogom Satsut, az ujjaim el is fehérednek a markolaton. Az arcom elkomorul, immár szokásosan érzéketlenné válik, mint egy maszk. Nem vesztegetem az időmet, hanem egyenesen a klónoknak rohanok.
Ha sikerül eljutnom odáig - és magamat ismerve van annyira szerencsém, hogy egy semmiből előtermett fadarab szúrjon szíven - akkor kardomat lendítve először az jobb oldali klónra csapok le. Amennyiben kivédi szúrással is próbálkozhatok, de nem töltök sok időt nála, amennyiben pedig eltűnik az a legjobb. A mozdulataim gyorsak, ahogyan eszembe jut hogyan kell bizonyos dolgokat tenni a testben. Ezek csak klónok. Az igazival lehet baj, de basszus már ha egyáltalán bejön az amit tenni akarok akkor beszéljünk ezekről. Szóval a lendületet kihasználva a bal oldalit veszem célba. Egy kis chakrát összpontosítok a talpamba, mire a levegőbe szökkenve csapok le rá. Ezután ha minden jól sül el akkor egy maradt. Nem szabad hagynom hogy új klónokat „teremtsen” így azonnal tervezek rátámadni, persze hacsak ő nem támad énrám. Ha rátámadok akkor a kezére célzok elsősorban, ha azt megsebesítettem oldalra táncolva, majd az ellentétes irányba shushinozva vinnék be egy szúrást. És ha kell addig kaszabolom pontos vagy épp pontatlan vágásaimmal ameddig van benne élet. Ja és a rohadt természeti katasztrófák sem érdekelnek. Fejbe talál egy jégszilánk? Akkor meghalok. De most pillanatnyilag nincs más csak hogy kivitelezzem a tervemet.
Persze… valószínűleg megint kikapok. NEM. Maradjunk pozitívak.

Ootsutsuki Kaguya Csüt. 07 Szept. 2017, 17:43

//Megint több, mint egy hetet késtem, ejj. Igyekszem gyorsabban reagálni a jövőben. +5 chakra.//

Amint végre elszántad magad, a klónok veszítettek lendületükből. Látták szemedben a gyilkolási vágyat. Látták az elhatározást, a céltudatosságot, a tettrekészséget. Két kézzel fogva kardod (mivel a bilincs csak így engedi) látsz neki mozdulatsorodnak, mely kihasználja akrobatikusságod és gyorsaságod. A klónok még csak nem is próbálnak védekezni, vagy kitérni a csapásaid elől. Ha az arcukat nézed, láthatod, hogy eltűnésük, vagy inkább köddé válásuk előtt, mosolyognak. Az utolsó klón már engedi is, hogy kaszabold, ameddig csak bírod, miközben csak mosolyogva áll előtted, és néz téged. Elemzi a mozdulataidat. Komikus látványt nyújthat, ahogy egy nálad jóval magasabb férfi engedi, hogy egy fiatal lány éppen újra és újra halálos sebeket okozzon neki, rendkívül hosszú kardjával, miközben ő, a kezében egy kunai-val, még a mellkasát is kidülleszti, hogy pontosabban vághass. Kis idő múlva el is tűnik. Még a levegőbe kaszabolsz egyet, mire úrrá lesz rajtad a fáradtság. Megerőltető volt ez a mai nap, nem de...?
Már egyedül vagy. A csata hangjai a háttérben alábbhagytak. De... valami furcsa. Ez az erdő mindig is ennyire ködös volt? Most már szinte semmit sem látni. Árnyékokat látsz a távolban... rengeteget. Ismerős alakok rajzolódnak ki a ködből, az egyik elő is lép. Ugyanaz a férfi, aki az előbb.
- Gyors vagy. - visszhangzik valahonnan. - Tudtam, hogy nem tévedtem... de mutass többet.
Még öt klón lép ki a férfi háta mögül. Nem tudhatod, hogy ez az eredeti-e, vagy szintén egy klón. Sőt, már nem is biztos, hogy ez egy kage bunshin... de nem igazán van időd ezen gondolkozni. Három klón indul meg előre, míg a másik három a ködbe burkolózva ugyan, de valamennyire jobban láthatóan, mint a háttérben levő árnyékok, hátramarad. Ők csak állnak ott és várnak, míg az elülső három kunai-t ránt. Egyet-egyet mindkét kezükbe, és egyet a szájukba is, majd furcsa... görnyedt testtartást vesznek fel.
- Nem hiszem, hogy ebben a helyzetben megfelelően demonstrálhatnám a harcmodorom szépségét... - mondja a három férfi, szinkronban, ráharapva a szájukban levő kunai-k markolatára. - ...de ki tudja, lehet nem is érdemled meg. De egyelőre bizakodó vagyok. Támadj.
A kijelentése után, a három elülső klón (?) finoman közelíteni kezd, és szétszélednek. A hátsó három pedig nagyon lassú, kimért kézjelekbe kezd. Valamire készülnek...
Az eddigiek tisztább képet adhattak neked ellenfeledről, és annak céljairól. Fogalmad sincs, miért halkult el hirtelen a háttérben zajló csata, vagy miért nem repkednek jégszilánkok mindenfelé, de ha jobban belegondolsz, az oka egyértelmű. A kérdés már csak az: mitévő leszel? Most már nem opció megvárni, amíg az ellenfeled támad, mert ki tudja, milyen technikát készítenek éppen elő a háttérben. Mivel nagyon lassú és kimért, talán ki is tudnád olvasni, mi az, és leszűrni a kézjelekből, de... nem, ebből a távolságból nem. A köd túlságosan sűrű... de különös, olyan mintha akkor sűrűsödne, amikor akarna. Vagy mintha minél jobban koncentrálnál rá, annál kevesebbet látnál.
A lábad sajog, a sérüléseid fájnak, az izmaid megfeszültek. Lihegsz. Fáradsz. Rég mozogtál már ennyit, főleg úgy, hogy napok óta alig ettél valamit. Ez biztos, hogy kockázatos lesz... de elő kell hívnod magadból a szörnyeteget, mely talán igaz valód, és azt tenni, amit a legjobban értesz: ölni.

**Katsumi Kawachi** Csüt. 21 Szept. 2017, 13:54

//Itachi- Frontról hazaérve//

6 emberrel néztem farkas szemet és még többen voltak a közelben, mégis megúsztam épp bőrrel. Kevés ninja mondhatja el magáról ezt és vajon hány kirigakurei társam veszett oda egy- egy elleni csatában. Sajnos nem tudom, bár úgysem számít, hiszen, mint ninja tudjuk, hogy bármikor odaveszhetünk egy küldetés során és ezt belénk is nevelik már az akadémia kezdetétől. Mindenki tudta, hogy mi vár itt rá vagy legalábbis sejtette. Tudtuk, hogy sokan fognak meghalni, de a háborúban vannak veszteségek, mi viszont megtettük a saját részünket. Sikerült elfoglalni Kumogakure partjait és talán beljebb is sikereket értünk el. Viszont nincs időm ezen gondolkodni, ugyanis épp csak sikerült meglógnom jó néhány konohai elől és nem biztos, hogy megint szerencsém lenne. A léónnal már nem tudom, hogy mi van, ugyanis ha még fel is oldanám a jutsut már túl messze van, sőt valószínű, hogy lassan magától is feloldódi.
Erőltetett menetben rohanok a tábor felé. Kezdetben nem gondolok arra, hogy ott mi lehet most, de ahogy közeledek egyre inkább mélyül bennem a kétely, hogy talán megtámadták a tábort. Szerencsére épp és sértetlen, minden úgy van, ahogy korábban hátrahagytam. Meglepő viszont, hogy olyan mintha pakolnának, sőt bontják el a tábort és készülődnek. Nem tudom, hogy ez visszavonulás vagy más áll a háttérben, de nem sok időm van gondolkodni, ugyanis egy őrszem ugrik elém és egyből rámförmed, majd közli is a hírt, hogy a falut megtámadták. ~Az otthoniak nem kedvesek számomra, nem is érdekel a sorsuk, viszont a falu sorsa annál inkább. Kirigakuréhez és a mizukagéhoz vagyok hű, nem az emberekhez. Viszont érdekel, hogy vajon ki támadta meg a falut és ki hibázott, hogy ez megtörténhetett. Bár számolni lehetett vele, hiszen Kirigakure teljes hadereje itt van Kumogakure partjainál és a falu szinte védtelen. Pár másodpercig még bambulok, majd összeszedve magamat pakolni kezdek. A fölösleges cuccokat, amik a hajóútra már nem kellenek az idéző jutsum segítségével "hazaküldöm". Mindent elpakolok, amikor valami furcsa dolgot taláolok, három darab ikerpengét, amik ránézésre pont megfelelnek egy korábban elsajátított, de fegyver híján nem használt technikámhoz. Némi chakrát vezetek belé, így az is gyorsan kiderül, hogy mind a három penge villám chakrára érzékeny, így tényleg tökéletes eszköz a Raiton: kaminari shibari // Villám elem: Villám kötés technikához.
Lassan véget ér a pakolás és minden felkerül a hajóra. Nekem is részt kellett vennem a tábor lebontásában. Hosszú út áll még előttünk és ki tudja, hogy időben érünk-e haza vagy már az ellenség vár minket. A hajón sok dolgom nem volt, visszafelé is beosztottak egy szobába, de most kivételesen sikerült gond nélkül elviselnem a szobatársaimat. Már csak pár napnyi hajóútra voltunk Kirigakure partjaitól, amikor viharba kerültünk. Víz országában az efféle tengeri viharok nem ritkák és a hajók fel is vannak készítve ezekre, mégis még némelyik edzettebb jounin és a legénység egy része is megijedt, hiszen ekkora vihar már régen volt. Mindenki részt vett a vihar elleni harcban, de a még jól felkészített hajó sem tudta felvenni a mindennéál erősebb széllel a harcot, így darabokra tört. Nem tudom hányan és hogyan menekültek meg, de valahogy sikerült a partra vergődnöm. Itthon vagyok, már csak azt kell megtudni, hogy vajon a falut már ostromolják vagy még időben érkeztünk.

Uchiha Itachi Vas. 08 Okt. 2017, 16:46

A már megszokott sós tenger szag fogad amikor kinyitod szemed. Igen ez végre az otthon illata. Számodra ez nem egy szag, inkább egy illat ami emlékeket idéz fel. Egy homokos partszakaszon értél földet, alattad pedig a hajó padlózat egyik elem van. Két kereszt léc és három lemez. Ezek a fadarabok mentették meg az életedet. A vak szerencse talán, de te inkább úgy fogod fel, hogy az utad itt még nem ért véget. Megjártad a háborút, nagy cselekedeteket vittél véghez, de vajon lesz aki emlékszik majd rá? A legénység többi tagját nem látok és ha körülnézel, akkor a távolban egy sziklásabb partszakaszra lehetsz figyelmes. Abba az irányba sejted Kirigakurét, de a közvetlen a partra benyúló erdő mögül füst fellegeket látsz felemelkedni. Nem olyan nagyot, mintha egy város égne, de egy pillanatra azért kihagy a szíved. Nem lehetsz biztos benne, hogy milyen messze ért titeket hajótörés, de gyorsan kell találnod valakit, aki fel tud világosítani a kialakult helyzetről. Nyakadba veszed a lábad és el is indulsz arra amerről a füstöt látod. Egy nagyjából fél órás séta után már látod is a sziklás partszakaszt és mire sikerül megkerülnöd a kis erdőrészt, meglátod a füst forrását is. Egy kisebb kunyhó van előtted. Halász laknak tűnik a kis viskó. Kicsit feljebb helyezkedik el a parton, hogy a dagály ne érje el. Hát persze, Kirigakure külvárosában és a tengerparton számtalan kis halász falu vagy viskó van. Emberek hada tartja el ebből magát és a hétvégén a falu főterén elhelyezkedő piacon adja el a hét közben kifogott halakat.
A kis kunyhó mellett pár felállított fán különböző halakat láttál lógni. Így pedig ha már megláttad a portékát a gyomrod meg is kordult. Igen, bizony rég ettél már finom otthoni ételeket. Egy másik kis szárító jellegű kötélen különböző bőrök lógtak. Egyértelmű volt a helyet valamilyen vadászó, halászó életmódot folytató ember lakja. Neked viszont egy jó kis lehetőség volt ez, hogy információkat szerezz és talán még meg is reggelizz, vagy ebédelj.
- Azok a halak nincsenek ingyen fiam... - A hátad mögül szólt a hang, de nem tudod miként került oda a kunyhó feltételezhetően tulajdonosa.
A férfi nagyjából így nézhetett ki: link
Arcát nem láttad, mert szalma kalapja eltakarta, de a hangjából leszűrted az évek tapasztalatát. Kihasználod az ajánlkozó alkalmat, talán még egy ingyen ebéd is ütheti a markot meg egy kevéske hír hazai földről. A férfi minden esetre nagyon titokzatos ebben a szerelésben.

**Sharo Lu** Kedd 10 Okt. 2017, 22:38

//Ejj... Shame on me, ez elég rossz poszt lett és még évezredeket is késtem vele...//

Na jó, ez így nagyon szar - töprengek ahogy meglátom a sűrűsödő ködöt magam körül. A fejem zsong egy kicsit, a gyors váltás után, kirohanásom után újra itt vagyok, kissé nyugodtabban, normálisan. Nos, a lelki állapotom a nulla alatt kullog valahol. Nyugi Vérci – csiripel Lulu tudálékos hangon. A köd kezd egyre sűrűbb lenni, hiába próbálok kivenni bármit is. Ahh! Ugye csak szórakoztok velem? Ettől be fog göndörödni a hajam – hallom az elégedetlen suttogást a fejemben. Szuper, még ő is az agyamra megy. Most fogd meg magadat és húzz el innen. Ezt figyelmen kívül hagyom. Nem lenne sok esélyem. Deee én nem akarok még egy heget. Tudod, milyen sokat törődök a bőrömmel? Ha törődnél vele, akkor valószínűleg más pályát választottál volna agyatlan barom. Emlékeztetnélek, hogy ki akarta ezt. ÉN tökre ártatlan voltam. Ja, persze. Nem veszem be te beteg pszichopata. Nem is vagyoook pszichopata! BASZKI LU KUSSOLJ MÁR BE! Nem véletlenül hal meg mindenki, aki akár egy szót is szól hozzád. Egy nagy csomag szerencsétlenség vagy. Mindig minden szar miattad van. Nézz csak körül. Erre hosszú csend következik. Zavar ez a csend. Főleg, hogy nem csak a fejemben létezik. Jó, egy kicsit hiányzik a szövegelés. Talán túl kemény voltam most vele… de hát ez az igazság, ahol ő jár mindig történik valami, meghal valaki akit nem akart elveszteni. Átkozottak lennénk? Igen, azok vagyunk, már több éve.
- Miért dumálnak mindig ennyit? – morogja Lu unott hangon. Nem veszi figyelembe, hogy itt most én vagyok rossz helyzetben.
- Shh! – szólok rá suttogva – És te miért dumálsz ennyit? Helyedre!
Az ellenfelemnek úgysem tűnik fel semmi, el van foglalva azzal, hogy magát fényezze. Utálom az ilyeneket… Annyira kedvem lenne lerúgni a fejét a helyéről, hogy szinte fizikai a fájdalom, amit a cselekvés hiányában érzek. Persze a valós fizikai fájdalom is jelen van. A lábam ugyanis még mindig nagyon fáj. Ez is azért van, mert míg egyikünknek tini korában önbizalomhiánya lett, a másik pedig túl sokkal is rendelkezik. Magamban azért lehordom Lu-t a közbedumálásért, hogy érezze a törődést. Mikor újra csend lesz és van időm körbetekinteni, akkor kezd el zavarni a helyzet. A kard hirtelen nagyon nehéznek tűnik a kezemben, ahogy azon gondolkozom, mi a francot csináljak? Basszus. Basszus. A fejem egyre jobban fáj. Pedig ez nem Lulu miatt van. Hanem mert már nagyon fáradt vagyok. A sok elnyomásban töltött év sokat alakított az én személyiségemen is. Eredetileg egyszerű volt minden, de most hogy Lu csak hülyeségeken agyal (annyira fárasztó ez az időszak) nekem kell gondolkodnom kettőnk helyett is. És ezért én magam, egy személyiség megosztása is megosztott lettem. És már túl régen volt, hogy Lu engedett önmagamnak lenni. Sóhajtok. Milyen fárasztó az életem. Ahogy ezt a gondolatot végigvezettem, újra az ellenségre nézek. Egyre furább. A bunkó paraszt valami nagyon gyanúsat csinál éppen. Összevonom a szemöldökömet, amikor meglátom, hogy kézjeleket kezd formálni. A-a ez így kurvára nem lesz jó öregem.
- Figyelj, én még elnézném a hülyeségedet, tényleg de… - ám megakadok a mondat közepén.
A szememhez kapok, ami ekkor őrülten fájni kezd. A fülembe suttogó hangok felerősödnek, immár a fejemben hallok őket. A rohadt életbe! A rohadt életbe! A kezem remeg. Közben nem veszem le a tekintetem a nyomorultakról. Annyira nem vagyok még szarul.
Három… - hallom Lulu suttogását.
Kettő…
Egy… Bumm!
És akkor minden vörösbe borul előttem. A kezem, benne a kardommal magától mozdul. Megérzem azt a fáradtságot, amit az erőfeszítések okoztak. Nem mintha érdekelne. Nem mintha bármi érdekelne. Most csak egy dolog lényeges. Az, hogy megöljem ezeket a faszokat itt előttem. Elvesztetted Vérci. – hallom a kislányos hangot a fülemben– Mármint… az eszedet. Örülnöd kellene. A kezem már nem remeg. Mindez a sok szenvedés egy-két pillanatnyinak tűnhet egy külső megfigyelőnek. Nekem… meg kell… ölnöm ezeket az átkozottakat. Oldalra billentem a fejem. Most mi legyen? Naa mi legyen? A hangok némák, Lu jelenlétét érzem ugyan, de ő is mintha meghátrált volna. Na jó, legyen akkor az, hogy kinyírom őket. Ha nem jön össze, max meghalok. De nem fogok. Nem fogok. Alig telik el néhány másodperc, a klónoknak rohanok. Szorosan fogom a kardomat, semmiért nem engedném el. Soha. Ez egy eszelős terv. Ezért van benne az, hogy nem sikerül. Amikor az első kezem ügyébe akadóhoz érek, a levegőben még felugrok, és úgy sújtok le rá. Legalábbis ha minden jól jön össze. Ha ezzel megvagyok, hasonlóan tervezem elintézni a többit is. Nincs valahogy idegem bonyolult mozdulatokba belemenni. Az első hármat nem tartom olyan lényegesnek, így azokat csak kevésbé pontos vágásokkal illetném. Azokat eltüntetve minél hamarabb a kézjelesekhez igyekeznék, akik ugye hátrébb állnak. Vigyázok, hogy a nyakamat ne törjem, ki azért miközben felugrom, majd megpördülve vágok az egyik kézre eső ellenség felé. A bal oldali lehet. Igen, a nyakamra valószínűleg szükségem lesz még – tűnődöm. Ezt elhagyva talán képes vagyok a többihez libbenni és azokat is felszeletelni. Igyekszem minél kevesebb időt egy helyben, vagyis inkább a földön tölteni, hiszen a lábam minden egyes lépésre egyre rosszabb állapotba kerül. A bal oldalitól egyértelműen nem tudok a jobbhoz jutni, így a középső mögé sushinozva sújtanék le. Ha ez is meglenne (szinte lehetetlennek tartom) akkor a jobb oldalit már nem olyan nehéz leszedni. Csak mellé kell ugranom, aztán jobbra húzódni, míg a kardot szupergyorsan bal felé lendíteni, így az már ketté is vágná emberünket ha létező személy lenne. Így minden látható csávó eltűnne. Jó is lenne. De… nem vagyok benne biztos, hogy ez így az összes. Tűnjetek már el a rohadt életbe is! Hol a francban van a delete és a vissza gomb? Haaa? Basszus, annyira de annyira elegem van már. Lulu nem akarsz cserélni?

**Katsumi Kawachi** Vas. 15 Okt. 2017, 20:56

//Itachinak//

A tenger megszokott, sós illata fogad. Élek. Túléltem a tengeri vihart és valahogy partra vergődtem. Emlékeket ébreszt, de gyorsan el is hessegetem a gondolatokat, nincs rájuk szükségem. Haza kell jutnom és ez az egyetlen lehetséges opció. Vagyis már itthon vagyok. Vajon a főszigeten vagy valamelyik mellék szigeten tartózkodok? Ki kell derítenem.Gyorsan felmérem, hogy a hajópadló egy része mentette meg az életem, de mi lesz, ha legközelebb nem lesz ilyen szerencsém. Meg kell tudnom, hogy van-e arra technika, hogy legközelebb ne fordulhasson elő ilyesmi. Tudom, hogy a falum nem véletlenül a Víz országa, hiszen rengeteg víz technika származik innen, bár a neve csakkis részben emiatt ez. Kell lennie egy ilyen technikának. Ahogy körbenézek csak tippelni tudom, hogy merre lehet a falu, hiszen fogalmam sincs mennyire vagyok messze. Ekkor füstöt fedezek fel. Nem túl nagy, talán egy kisebb falu füstölne ennyire, ha égne. Elindulok a füst irányába, fél órát sétálhatok, amikor megérkezek egy halász lakhoz. Nem igazán érdekel a sorsuk, de ahol ház van, ott ember van és ahol ember van, ott étel és információ is van. Jelenleg mind a kettőre szükségem van, így körbenézek és meglátom a füst forrását. Tűz felett néhány hal. Ahogy korábban említettem információ mellett ételre is szükségem van, amit a halak illatára a gyomrom gyorsan jelez is. Ekkor valami veszélyt érzek és a következő pillanatban egy hangot hallok, a ház tulajdonosa lehet, aki a hátam mögül szól. Figyelmetlen lettem volna? Hogyan került ide?
- Ki vagy ember? Mi hír az országban?
Nem vagyok a szavak embere, beszélni nem szeretek és fizetni sem akarok egy halért, de tudni akarom, hogy még van-e remény a falunak vagy tudok-e tenni az ügy és a falu érdekében.

Ootsutsuki Kaguya Vas. 22 Okt. 2017, 11:53

//Sharo Lu - Éééés, megint késtem. +5 ch.//

Végre sikerül előhívnod magadból a szunnyadó szörnyeteget, és eszelős gyilkos módjára rohansz ellenfeleidnek. Kivont karddal, egy ragadozó kecsességével és veszélyességével, végre igazán önmagadnak mondhatod magad. Úgy néz ki, sikerült ismét azzá a gyilkossá avanzsálnod, akitől, ha nagyobb hatalma volna, akár az egész világ félhetne. Igéző haláltáncod sorra kebelezi be ellenfeleid, miközben megnyilvánul életed egy alappillére: azért, hogy te ne veszíthesd el az életet, minél több áldozatot dobsz a Halálnak martalékul. De jelenleg nem gondolsz a téged fenyegető veszélyre, sőt, nemes egyszerűséggel suttba dobod. Elmédet elborítja a vörös köd, csak a vér jellegzetes szagára, és őrjítő, de mégis oly kielégítő zamatára tudsz gondolni, és a csodálatos tájképre, melyet vörös vászonnal festesz le, hogy mindenki gyönyörködhessen benne. Hogy féljenek, csodáljanak téged, hogy megkaphasd azt, ami életedben sosem adathatott meg neked! Mily dicső ez a nap... mikor az igazi Sharo Lu végre ismét kimutatja foga fehérjét, és megmutatja, hogy Yukigakure okkal akarta levadászni a nukeninjét.
Könnyen, talán túl könnyen is végzel az elöl álló három férfivel, és a három háttérben kézjelezővel. Ahogy gyors, könnyed mozdulataid véget értek, és a közeledben nem látsz ellenfelet, melybe tépőfogaidat mélyesztheted, hajadat meglibbenti a szél, ezzel még állatiasabbá varázsolva téged. Varázsolva, ezt mondtam volna? Igen, hiszen, csodálatos látvány az ember, aki levetkőzte a civilizáltság korlátait, és ösztönlényként viselkedik, igaz mivoltát villantja meg, mely nem más, mint egy vérengző fenevad. Ám kardodról mégsem zúdul lefelé a vörös nedű, melyet oly nagy elánnal vártál, ellenfeleid semmivé foszlottak, ahogy lecsaptál rájuk, sőt, valamiféle perverz mosolyt is vélhettél felfedezni arcaikon.
A ködben rejtőző árnyékok némelyike előrébb lép, majd megmutatja magát. Újabb, az előzőhöz rendkívül hasonlító alakok tűnnek fel. A háttérben folyó csata zajából még mindig nem hallasz semmit. Egy mosolygó férfi közelít feléd, akinek a kezeiben egy-egy kunai van, és a szájában ráharap az egyik markolatára.
- Igen... ezt láttam benned, mikor először megpillantottalak. - hallatszik egy hang a semmiből, de tudod, hogy a férfié.
Az egyetlen ember, aki megmutatta magát, feléd rohan. Úgy néz ki, most már nem fogja vissza magát. Kampókként használva a kezében levő kunaiokat, melyek éllel lefelé vannak fordítva, próbálja azokat a szegycsontodba mélyeszteni. Ha sikerül elkerülnöd, pedig a mozdulat nem annyira lomha, mint eddig láthattad tőle, akkor a férfi a fejét állatias módon lendíti meg, mintha egy kígyó felsőteste volna. A szájában levő kunai-val próbál a torkod irányába vágni, miközben görnyedt, furcsa testtartást vesz fel, és végtagjai még annál is furcsább módokon tekerednek. Kígyószerű, ijesztő táncra hasonlító mozdulatsora végén egyet hátraszökken, majd tőled úgy 3-4 méterre kezd körözni előtted.
Amennyiben sikerült elkerülnöd az eddigieket és nem támadsz, a férfi ismét akcióba lendül, majd a jobb karjában levő kunai-t kiegyenesítve egyesen szúr, míg a bal karjában levővel ívesen vág, közben előre dönti a derekát és a szájában levővel is mozdul. Ott próbál sebet ejteni rajtad ahol csak tud. Mozdulatai egyre gyorsabbak, harcmodora szinte kiszámíthatatlan, valamint minden bizonnyal ez is csak egy klón... vagy egy kage bunshin. Legalábbis, egy klón nem lehet képes ennyire bonyolult mozdulatokra, és egy teljes harcstílus lekoppintására. Az ilyeneket általában fejben egy tervvel alkotják meg, tehát, minden lehetséges magyarázat szerint az előtted levő egyén egy Kage Bunshin. Vagy az is lehet, hogy az igazi. De akkor miért nem szólal meg?
Akár hogy is, cselekedned kell, és ismét magadénak tudni igaz mivoltodat: a gyilkost.

//Figyelj oda, hogy a beszédet kivéve bárminemű cselekvés a jövőben csak feltételes módban történjen!//

Uchiha Itachi Hétf. 23 Okt. 2017, 11:35

// Katsumi Kawachi //

Ahogy a férfi felé fordulsz, látod, hogy bizony nem a te korodban van, így sejtésed beigazolódott. Elképzelhető, hogy nem szeretsz beszélni, de a tiszteletet azért illendő lenne megadni az idősebbnek. Ő azonban nem veszi magára a dolgot. Egy darabig figyel téged, aztán elindul visszafelé a kis halászkunyhó felé. Feltehetőleg követed, hiszen érdekel, hogy mi lett a falu sorsa. A férfi egy darabig csendben van, majd amikor megérkeztek, leveszi a kalapját, hátulról feketés, de néhol már őszülő haja van, felakasztja a kalapot és köpenyét egy félreeső fogasra, majd csak odaszól neked.
- Gyere csak be nyugodtan, talán beszéljük meg a részleteket a négy fal között.
A férfi elkezdett ételt készíteni, neked pedig a szádban összefutott a nyál amint megérezted az illatokat. Sokáig csendbe burkolózott, talán azt várta, hogy újabb kérdésekkel bombázd, vagy csak a szavakat kereste. Ennyire rossz lenne a helyzet?
- Hát a történet nem túl hosszú, de ki tudja milyen tűz szövetséges kutyák portyázhatnak még itt a környéken. Szóval amikor a dicső flotta kihajózott, a faluban és a szigeten... - Ebből következtethetsz, hogy a fő szigeten lehetsz... - mindenki úgy gondolta, hogy ez lesz a dicső felemelkedés első pillanata és most megadjuk a kegyelem döfést a ellenséges kutyáknak. Hetek teltek el és érkeztek a biztatóbbnál biztatóbb beszámolók. Ezt onnan tudom, hogy az egész környék erről suttogott és a kirigakurei piacon is sok információhoz juthat az ember. Szóval egyre több sikerről érkezett jelentés éa a meglepetés ereje valóban velünk volt, ahogy azt a Mizukage sama képzelte, gondolom amikor engedélyt adott erre a nagyszabású támadásra. Szóval teltek a hetek és az egész ország hadi lázban égett. Olyanok is a frontra szerettek volna menni, akiknek semmi keresnivalójuk nem lenne ott. Aztán nagyjából egy héttel ezelőtt aggasztó híreket kaptunk. A határőr naszádok egy hatalmas tűz szövetségi flotta érkezését erősítették meg. Tudtuk, hogy a vezetőség mindent egy lapra tett fel, de a nyomorult Hokage ismét túl járt az eszünkön és a hátrányát előnyére fordította. A flotta a tűz szövetségének zászlói alatt érkezett és hamar blokád alá vette Kirigakurét és a fő sziget legfontosabb kikötőit. Gyakorlatilag ellenállás nélkül nyomulhattak egészen a ködig. Pár kisebb halász falu barbát kifosztása és kisebb csatározások után a Mizukage sama belátta, hogy nincs esélyünk így, hogy a seregek számottevő része kumogakure partjainál állomásozik, így gyorsan meghozta a döntést és véget vetve a negyedik shinobi háborúnak, kirigakure partjainál hivatalosan is letettük a fegyvert. Mindenki fáradt és a kezdeti sikerek után, már inkább a negatív érzések járták át az emberek szívét egy ekkora a flotta láttán. Aztán küldtek a seregekért, így kerültél gondolom te is a környékre. Mire a közelbe kerültek a hajók, a mizukage már aláírta a megadásról szóló dokumentumokat. Esélyünk sem volt felvenni ellenük a küzdelmet, pedig biztos vagyok benne, hogy kitartottunk volna addig, amíg a fő sereg meg nem érkezik. Ez azonban már csak egyéni vélemény, megértem a vezetőséget, ők sem akarták tesztelni Danzou türelmét a bijuus incidens után. Hallottad fiam, hogy a bijuuk milyen pusztítást végeztek Kumogakure no satonál?
Érdekes lehet hallani, hogy a saját cselekedeteidről, már most történeteket mesélnek.
- És veled mi történt? Hogy kerül ide hajótörötten, egy katona?

**Katsumi Kawachi** Hétf. 30 Okt. 2017, 16:31

A háború és az előzmények nagyban megváltoztattak, előtte sem voltam az a szótszátyjárt valaki, de a borzalmak, utolsó szeretteim elvesztése teljesen megváltoztatott, azóta az embert még jobban lenézem, nem tisztelem őket. Egyetlen dolog, vagyis kettő, amire felnézek, hiszen tiszteletet már nem igazán érzek, az az erő. Miért? Mert a gyengét legyőzik, de az erős életben marad és beteljesítheti a célját. Nekem mi a célom? Hogy erőssé váljak és a falu szolgálatába én legyek a tökéletes fegyver, aki nem kérdez, nem kételkedik, csak cselekszik. A küldetés mindenek felett és ha ez azzal jár, hogy el kell árulnom a csapatomat vagy akár saját kezüleg kell végeznem a csapattársammal, megteszem.
A férfi viszont nem foglalkozik a stílusommal, hanem invitál. Követem, mert érdekel, hogy hol vagyok és mi történt a faluval. A házban aztán levetkőzött, nem érdekelt a kinézete, nagyon nem is figyeltem meg, viszont az étel illata még belőlem is kicsalt némi érzelmet, hiszen az éhség nem olyan, amit bárki el tudna nyomni, ugyan 40 napig kibírja bárki étel nélkül, de az ember nem ellensége magának. Nem kérdezek, csak csendben várom a beszámolót. Nem félek, hogy annyira szörnyű lenne a helyzet, hogy gondolkodni keljen rajta, hogy mondja el. Hallgatom, hogy mit mond, bár a pozitív részét ismerem, hiszen én magam is részese voltam és Konoha alattomos ellentámadásáról is hallottam, hiszen még Kumo alatt mondták, hogy azért kell visszavonulnunk. Egyetlen újdonság a hír volt, hogy Kirigakure megadta magát ahelyewtt, hogy kitartott volna. Számítani kellett volna Konoha támadására, hiszen a helyükbe én is azt tettem volna, hogy egy teljesen védtelenül hagyott hátországot támadok az egyértelműen túlerőben lévő fősereg helyett.
- Én is részt vettem a byuuk leszállításában s aktiválásában, de már a pusztítást nem láthattam, hiszen harcba keveredtem néhány konohai senkiházival és tovább kötöttek le, mint kellett volna. Miután pedig visszatértem a táborba szóltak, hogy hazamegyünk. Úton viharva kerültünk, majd hajótörést szenvedve kerültem ide.
A menekülésemről nem ejtek szót, hiszen nem érdekes, túléltem a háborút, így azon hősök közé tartozok, akik tudva, hogy az életükkel is fizethetnek a küldetésért, mégis épen értek haza.

**Sharo Lu** Kedd 28 Nov. 2017, 01:35

//Ejj nagyon sokat késtem vele//

A támadás után megállok ugyan, a kardomat még mindig magam előtt tartom, és csak bámulok az előttem lévő semmibe. A kezem kezd már fáradni, de a világ minden kincséért sem engedném le a fegyvert, azután ami történt az utóbbi percekben. Halkan kifújom a levegőt, ami a tüdőmben ragadt az előző események hevében. A fejem újra hasogatni kezd, ahogy az őrület távozik belőle. A szemem újra a sajátom, rendese látok, nincs semmi agresszió rohamom. Ok Vérci, most nyugodj le. Jobb ha nem kattansz be többet ma. Naaa, pedig én élveztem. – ez már Lu hangja. Persze, ő élvezte. De én annál kevésbé. Minél többször kattanok így be, annál nehezebb visszajönni abból a helyzetből. Az állapotom, szóval az állapotunk olyan akár egy kötéltánc. A kötél az arany középút, még egyik oldalamon az őrület, másikon az érzéketlenség mélységes szakadéka húzódik. Ha egy kicsit is jobban billenek meg az egyik oldal felé, akkor a lábam megcsúszhat én pedig az egyik szakadékba zuhanhatok. Oda, ahonnan nincs menekvés. Soha. A szemeim ide-oda rebbennek, a férfiról a körülöttem lévő környezetre. Ideges vagyok és ezt nem is tagadom. Amikor az egyik alak közeledni kezd felém én automatikusan hátrálni kezdek, a szememet még mindig rajta tartva. Ha rám támad az a rohadék, gyorsan kell lereagálnom, különben megint csúnya vége lesz. Amikor megszólal, csak elhúzom a számat. Hogy kapna görcsöt a lába. Valami megfogalmazhatatlan érzés arra buzdít, hogy odamenjek és lerúgjam a fejét a helyéről, de miután rájövök, hogy ez csak Lu beteg sugallata az elméből, elvetem az ötletet. Maga a szituáció nem tetszik nekem. Mégis miért támadnak rám ezek? Hogy őszinte legyek, szerintem én nem tettem semmi rosszat. Most épp nem. Úgy az elmúlt néhány órában, napban… na jó legyünk őszinték: egy hétben és két napban.
A hirtelen támadásra meglepődöm, de ezzel ellentétben szerencsére nem lep meg. Az első támadás elől elég gyorsan mozogva kitérnék és, habár a pengék megkarcolnák finom fehér bőrömet, nem szereznék ezzel az elkerüléssel sérülést. A következő támadást, ami a torkom ellen irányul, már a karddal hárítanám el. Oldalról kivédhető az ilyen vágás azért. A lábam a hirtelen hátraugrástól újra sajogni kezdett, most már a fájdalom is kezdte elhomályosítani az érzékeimet. Nem hiszem el! Nem adom fel itt, egy kis karcolás miatt. Jobb vagyok mint Lu. Én jobb vagyok… Nem én vagyok a felesleges személyiség, hanem ő. Ő a felesleges, ő az aki félredobható és nem én… ugye?
Még hátrálok néhány lépést, hogy jó messze legyen a támadómtól. Persze annyira nem merek eltávolodni, ki tudja mikor lép elő még egy klón és vágja el a torkomat hátulról. Arra amit később a férfi előttem produkált csak felvontam az egyik szemöldökömet. Ok, hagyjuk a megjegyzéseket, ez valami technika lesz. Vérci én tudom! Dehogy tudod! Engedj, oda én elintézem. Majd mögé szökkenek és átvágom a torkát. Ja ő meg közben levágja a lábad, mi? Lu terveit félre akartam söpörni a sok lehetőség között, de ekkor találtam benne egy érdekes részletet. Ő többet van a testben, tudja, hogy ennek a gyenge kis porhüvelynek, ami alig erősebb egy szélben hajladozó pitypang száránál, mik a gyengeségei. Jobb lenne ha engednék neki? Nem. Megint elszúrná. Miközben eltöprengek nem is figyelek a férfira, aki eközben újra nekiindult hogy megöljön. Szinte már unottan tekintettem rá az első mozdulatot észlelve. Komolyan miért kell nekem ezt csinálnom amikor nem is élvezem? Legalább valami jó szaftos lenne de nem. Nem, ez csak egy újabb rohadt klón. És vér sehol. Így még csak esélyem sincs a maximumot kihozni magamból. Nem tudok bekattanni olyan egyszerűen, most, hogy nem idegesít fel semmi. A kötél közepén állok, a súlypontom egyenletes, nem dől egyik szakadék felé sem túlzottan. Unalmas. Igen, unalmas. Az első szúrás elől még is tudnék térni, de a vágás kivédéséhez már későn emelném a kardomat ezzel együtt. Így csak a kezeimmel vagyok képes védeni magamat a penge elől. Ezután igyekszem védeni sastuval a támadásokat, de már fáradok. Az egyik támadás a kardforgató kezemet is elkapja. Ahogy a fájdalom feltehetőleg a karomba nyilall majd, úgy lökném is el magam több méterre az ellenfelemtől. Ha ez sikerül, nem állok meg. Nem akarok időt hagyni az ürgének, hogy újra rám támadhasson, hiszen túl gyors nekem. A lábam épp csak használható, így a védéseim is sokkal lassabbak. Csak hátrálással nem fogom sokáig húzni. Egy pillanat alatt átgondolom a dolgot.
A lelkemben a kötéltáncos a rideg, jeges szakadék felé kezd el dőlni. A másik oldalról az őrület lángjai egyre magasabbra csapnak, hogy a táncos lássa, ők is itt vannak. Az őrületet kellett volna választania? De az ösztönzés – a vér- erre most nincs meg. A lány a hideg szakadék felé dől, és leesik a kötélről. Már várom is, hogy beleessen én pedig a saját személyiségem törésének másik oldalára kerüljek. Vicces, nem? Lu személyisége törött, de az enyém is majdnem az. Egy trauma és már egy hanggal plusz lenne a kislány fejében. Szegény pára, azt hiszem én is elég boldogság vagyok neki. Miközben a zuhanás érzését várom, észreveszem, hogy… nincs meg. A lány fél kézzel, de kapaszkodik a kötélbe. Harcol. Nem hagyja, hogy megtörjön a személyisége. És akkor jövök rá, hogy nem harmadik személyként vagyok jelen, hanem… Én vagyok az a kötéltáncos. A kötél mély barázdákat vág a kezembe, de nem foglalkozom velük. Nem eshetek le. Nem! Ha az őrültségnek engedek, nem tudom kontrollálni magam, ez viszont… ez rosszabb. Ez a ridegségem az ami miatt Lu tart tőlem. Ijesztő, hogyha milyen komoly tudok lenni ilyenkor. És milyen érzéketlen. Ilyen hangulatomban győztem le az eddigi legtöbb ellenségemet is. Az őrület csak arra jó, ha nálam gyengébbeket mészárolok éjszaka. A Behunyom a szemem. Érzem, hogy ahogy percekkel ezelőtt, most újra kattan valami a fejemben. Naaa Vérci dumáljuk meg nem kell komolykodnod. Vérci, hallgass rám, az őrült oldaladat szeretem, ez nem olyan bejövős. Hahó! Vé-
Neked Vérengző vagyok kölyök. – szól vissza a hang olyan éllel, hogy acélt lehetne vágni vele. Kotródj arrébb a fejemből és figyeld, hogy csinálják az ilyesmit azok akik nem csak suhogtatnak a karddal.
- Na idefigyelj te. Most kinyírlak téged is meg a bandádat is. – mondanám lenéző éllel a hangomban – És. Mind. Meghaltok.
A mondat végét már futás közben mondanám. Balra húzódnék és így futnék egyre közelebb hozzá, egy köríven haladva, majd minden lendülettel előre szúrnék. Ez persze nem kell, hogy sikerüljön, hiszen csak elterelés. Persze hogy az. Azok, akik játszották ezt a játékot, könnyen rájöhetnek mi a tervem ezzel a mozdulattal. Jelre más irányba fussatok – mondták régen Yukigakuréban. Amikor egy fél kört tettem már a tekergős csávó körül, megállnék, hogy aztán a shushinnal a másik oldalon jelenjek meg. A megjelenés persze nem a legmegfelelőbb szó arra, hogy oldalra suhanva mögé értem, de igen költői egy ilyen csodás helyzethez. Amint újra lelassítanék, kardomat az ellenségem hátába szúrnám. Ha követte az előző mozdulatomat akkor felém fordult. Most ugye mögé shushinoztam, így valószínűleg háttal van nekem. Ha az akció közben támadás ér, azt sajnos nem tudom kivédeni. Nem mintha megpróbálnék védeni. A következő fordulattal megint a másik irányba húzódom el, és másfelől szúrok az ellenség felé. Mindig ügyelek, hogy gyors legyek. Legalábbis amennyire ez a nyomorult porhüvely megengedi. Kihozom belőle a maximumot, nem érdekel, ha bármi baja lesz a testnek. Nekem nyernem kell. Milyen folt lenn ez a büszkeségemen? A vágásaim és szúrásaim most feltűnően pontosabbak mint amikor bekattantam. Ez persze érthető, hiszen minden mozdulat előtt tudom már előre, hova fogom összpontosítani a következő támadást.

Jiraiya Pént. 01 Dec. 2017, 16:04

// +15 Chakra és +5 TJP a késésért. //

Hamarosan rájöhet a fiatal, ámbár nem éppen tapasztalatlan Genin, hogy az ételkészítés már véget ért és a kis kunyhóban lógó kondérban főlő lé már nemsokára készen is van. A férfi pedig csak azzal foglalkozik, nem néz a fiúra és nem vág közbe. Hagyja, hogy ő beszéljen, még ha keveset is, majd miután Kawachi befejezte, a férfi szembefordult vele és leült a tűz mellé egy rozoga székbe. Végigsimított haján, majd kezével megtörölte a homlokát és nagyot sóhajtott.

- Ezek szerint megviselt vagy. A frontról visszatért Ninják mind azok voltak. Két frontos vereséget szenvedni nem kellemes, de legalább már vége ennek az egésznek. - Ekkor a kondérra nézett. - Hallevest készítek, ha vársz még pár percet, akkor jut neked is egy tányérral. Nem a modorod miatt, sokkal inkább a tetteid miatt. Bár nem ismerlek, azt mondasz, amit akarsz, de a szemedben látom, hogy igazat mondtál. Elég háború járta embert láttam már... - Fejezte be a férfi. Ha Kawachi megvárja az ételt, akkor tíz perc múlva a férfi ad neki egy tányérral. A tálka fából volt, ahogyan a kanál is. Pálcikát sem Kawachi nem kapott, sem pedig a férfi nem használt, ki a fiúval együtt evett. Miután csendben befejezték az étkezést, a halásznak tűnő alak szólalt meg újra. Úgy tűnik, hogy beszédes. - Mihez kezdesz most?

**Katsumi Kawachi** Szomb. 16 Dec. 2017, 22:06

Gyorsan eljut a tudatomig, hogy az étel már tényleg kész van, mintha csak rám várt volna a halász, amit nem igazán hiszek. Mit keresne itt egy frontról hazatért gennin pont itt és pont most? Vagy ez is az élet játéka? Miután végig mondom amit akarok, a férfi végigsimítja a haját majd leül velem szemben egy, az enyémhez hasonló székre. Tudom, hogy nem beszéltem sokat és a modorom sem tökéletes, de olyan régen voltam emberek között, meg amúgy sem vagyok egy barátkozós típus, hogy ez a legkevésbé sem érdekel. Viszont az ételt elfogadom, hiszen napok óta nem ettem semmit és akármennyire próbálom kiölni magamból az emberi érzéseket, a biológiámat nem erőszakolhatom meg. 10 percet, amíg még a hal fő, ki tudom várni. Mikor megkapom az egyszerű fatálban a levest, próbálom türtőztetni magam, hiszen a leves forró és lassan enni, de mikor pár perc múlva már ehetőre hűl, akkor úgy lapátolom be, mint aki életében nem evett ennél finomabbat, pedig biztos volt már rá példa, de éhes ember nem válogat. Evés után válaszolok csak a kérdésére.
- Visszatérek a faluba és remélem, hogy betartják az ígéretüket és elkezdhetem végre a kiképzésem, hogy oininná válhassak.
Nem tudom mennyire okos ötlet egy ismeretlennek elmondani, hogy minek készülök, de talán a saját falum területén nem fog megtámadni és eléggé képzetlennek is tűnik, bár én magam cáfoltam meg a kinézet és az erő közötti összefüggést a fronton, amikor egyedül végeztem 4 konohaival és sikeresen megmenekültem 6 másik elől.

Ajánlott tartalom

Víz Országának Partjai

Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai

Re: Víz Országának Partjai