Zanza

Név: Zanza
Otthon: Az eső országa, Amegakure no sato
Rang: Genin
Kor: 12 életév
Nem: férfi
Elem: Víz
Szint: D


Felszerelések:
- 10m dróthuzal ( 1x 1m és 1x 9m )
- 5 kunai tőr
- 1 Fuuma shuriken
- 1 Tanto
- 2 Ninjato
- 10 Senbon tű
- 1 Légzőkészülék
- 5 Füstbomba
- 1 Elsősegély készlet
- 10 Robbanó jegyzet
- 3 Övtáska
- 2 Üveg Sake
- 1 Hátizsák
- 1 Szerszám szett


Jellem:
Nem szeretem a tömeget, és az öt főnél nagyobb társaságot. Nem szeretek túlzottan barátkozni, ám mégsem utasítok el minden reá kínálkozó lehetőséget. A viharos és az olyan időt kedvelem amikor hátrányban van a látás. "A szemed megcsalhat!"- egyik legfontosabb jelmondatom, inkább szeretek másmódon észlelni mint látni, szemek nélkül érzékelni hogy mi van a közelben. A vízzel mindig is jó volt a kapcsolatom, épp ezért ha valaki távol akar tartani a víztől az gyorsan elvesztheti a rokonszenvemet, amit mellesleg nem olyan könnyű elérni. A barátaimban a végsőkig megbízok, de jobbkedvelem énmagam elintézni az ügyeimet. Idegeneknek semmit sem mutatok lelki világomból, és aki egyszer elárult azt soha többé nem fogadom a bizalmamba.


Kinézet:
A fejpántot inkább rejteni szeretem, de ha nagyon muszáj hordani leginkább a nyakamba akasztom. Fekete hajam lefelé fehéredik, fekete pólót hordok és fehér szegélyű nem túl vastag, inkább csak a kinézet miatt pulóvert. Kezemen ugyancsak fekete kesztyűt használok amit fehér fonál tesz még stílusosabbá, de a nadrágom sötétkék, fehér övvel oldalt megkötve. A shinobi ruházatot nemigen használom, csak a tárolókat viselem. Két övtáskát szorosan egymás mellett 1-2 cm távolságra egymástól hordok baloldalt, és egyet jobb oldalt. Szemem színe szürkéskék, és a lábbeli gyanánt egyszerű de sötét cipő van rajtam. A hátizsákot pedig csak akkor veszem elő ha annyi cuccot viszek egy útra amennyi nem fér el rendezetten az övtáskáimban de azonkívül nemigen alkalmazom.


Eddigi életem:

Egy helyes kis faluban születtem egyészségesen, nem volt semmi probléma velem. Apámat Arda Haritiro néven ismerik, shinobi és 32 éves. Édesanyámnak pedig Yuu Nehiko a neve, ő viszont 30 évesen orvos, de ez a jelenlegi életkoruk. Életem első éveiben csak szórakoztam önfeledten, szinte mindenből játékot csináltam amiből csak lehetett egészen öt éves koromig, amikor is el jött az ideje annak hogy megkomolyodjak egy kicsit és megtudjam hogy milyen is az a világ amibe születtem. Onnantól fogva napi nyolc órát töltöttem tanulással olvasással, de megmaradtam gyereknek. Annyi barátom volt amennyi csak kellett és ha lehetett még a tanulást is közösen végeztük. A falumban jól éltem hiszen mindenem megvolt, lévén hogy nem voltak nagy elvárásaim. Egész erősnek és nagyon gyorsnak- persze nem emberfelettien-születtem így megtanultam én magam megoldani a problémáimat, ennek ellenére a szülői gondviselés rengeteg nehézségtől mentett meg de ritkán szorulok segítségre. Bár érdekelt az ismeretlen mégis komolyabb cél nélkül teltek a hónapok és esztendők, nem voltam tisztában vele hogy mire is születtem ám hamar kiderült: shinobivá kell válnom mert az az én utam! Egy egyszerű piknikkel indultak meg az események az életemben. Úgy történt hogy egyszer hét éves koromban elmentem kirándulni egy folyóhoz. Ritkán léptem ki a közösségből és amúgyis csak hét voltam, épp ezért apám elkísért az útra. Elég meleg lett aznapra, nem volt eső vagy vihar, ezért is választottam ezt a napot a túrára. Csak egy táskát vittem magammal, ami sülthúst és egy konyhakést tárolt. A folyóhoz leérve megfürödtünk egyszer-kétszer benne, de én nem mentem mélyen bele ugyanis még nem tudtam úszni. Minden rendben ment, jól szórakoztam édesapámmal, vizi-csatát is játszottunk. Bárcsak minden héten lenne egy kis napsütés! Szeretem az esőt és a borús időt, de néha nyárias klíma is elkél. Egészen addig játszottam amíg meg nem éheztem. Apám ekkor elment, mondván hogy mindjárt visszajön. Én csak bólintottam rá buzgón, jelezve hogy elvagyok egyedül. Rögtön ki is futottam a vízből hogy befalatozzam a kaját, de nemsokkal aztán hogy elővettem már is hangokat hallottam. Először azt hittem apa máris visszajött, körülnézek de nem látok senkit. Mindegy!- gondoltam, csak mostmár megehessem a húst! Hamar el is pusztítottam, de megint halottam a hangot, csak most sokkal közelebbről és sokkal hörgőbben. Megint körülnézek, de csak egy zöld dombot láttam (ami az előbb még nem volt ott). Talán az csinálta? biztos nem... ez megmozdult! - Alligátor! - ordítottam fel. Hirtelen megdermedtem, és vártam. Valamit tenni kell! De mit tegyek? Az alligátor fenyegetően meredt rám, és nagyon ijseztő volt. Majd újra felhörgött. Pár másodperc alatt zajlott le az esemény: ösztönösen felkaptam a kést amit magammal hoztam és ordítva megrohamoztam az állatot. Ő is hasonlót tervezhetett, kinyitotta a száját hogy harapjon, így kijelölte nekem a gyenge pontját: a szájpadlását! Ösztönszerűen oda támadtam, de az utolsó pillanatban elvesztettem a magabiztosságomat, szememet becsukva felkiáltottam és magam elé döftem. Mennydörgő volt a robaj amit a ragadozó adott ki. Kirázott a hideg amikor meghallottam de nem éreztem hogy a késem húsba fúrt volna, inkább valami erős anyagba. Kinyitottam a szememet és nem értettem amit láttam. Az alligátor fejének felső fele a földön, teste erőtlenül elterült. Csak pislogtam párat, de még mindig nem esett le. Biztos nem én öltem meg... Akkor... mibe szúrtam? Odanézek és a késem egy övtáskában feszeng, mármint a pengéje. És felfogtam végre. Az állat azért halott mert egy felnőtt áll háttal előttem véres katanaval, nyilván beugrott elém leölte a vadat és a tárolójába döfött a "fegyverem". -Legközelebb ne játsz a tűzzel! - parancsolta meg az apám. - Tudod mi lett volna, ha nem hallom meg a kiáltást?! - még mindig nem fogtam fel egészen a szituációt, de annyit tudtam hogy most dühös, ezért gyermeki módon lesütöttem a szemem. Eme percben jobban féltem tőle, mint akkor az alligátortól. - És szerinted hogy ölted volna meg, azzal a kis levélkéssel?! - hosszú csend következett be. Nem tudtam mit mondjak. De egyszer csak megeredt a nyelvem - Nemtudom apa... én... én csak nem akartam elfutni... - szünetet tartottam - olyan bátor akartam lenni mint te! Te legyőzted apa. Én is le akartam győzni! Csak aztán... - Csak aztán nem merted! Mert kicsi vagy még ehhez! Hét éves vagy fiam! Még ne akarj ilyenekkel birkózni! - felém fordult s mélyen a szemembe nézett -  Rendben, Apa.- Nincs rendben! - pillanatnyi szünetet tartott - Legközelebb hozzám futsz és elmondod mi van, megértetted? - I... iigen apa... - sóhajtott egyet. Nagyon félelmetes ilyenkor, és elfordítottam a fejemet. Jelen pillanatban ahhoz sem volt elég bátorságom hogy ránézzek - Helyes! Most pedig haza megyünk. - lassan bólintottam. Megvárta amíg félénken lassú mozdulatokkal elpakolom a kést és felveszem a táskát. - hmm - elindultunk. Haza úton nem szóltunk egymáshoz, ő a tájat nézte én pedig a földet. Már csak száz méter választott el minket a falutól amikor megtörte a csendet - De azért... értékelem a bátorságodat, csak ne üsd túl nagy fába a fejszédet! - fogalmam sem volt róla hogy most le legyek sújtva vagy örüljek, viszont jól esett az elismerése. Hazaérve édesapám egyből elmesélte a történteket anyámnak, és ő is megszidott, de utána úgy ölelt meg mint ha még most is csecsemő lennék. Viszont mivel a történtek után nem volt mertem több beszélgetésbe elegyedni a szüleimmel ezért a nap további részét egyedül töltöttem a szobámban, azon gondolkodva, miért nem futottam el. Mi nem engedte bennem hogy elmeneküljek? Lefekvés előtt apa elhívott, négyszemközt akart beszélni velem. - Zanza! Amikor ott volt az alligátor előtted mit láttál benne? Vadászt, vagy vadat? - nem értettem a kérdést - Hát nem tudom apa... - elmélkedett valamin - Akkor kérdezem másképp: Gyengébbnek hitted? - Nem apa. Én csak tudtam hogy le kell győznöm. Vagy legalábbis így éreztem. Nem akartam veszíteni. - a válaszom nemigazán ábrándította ki, csak hátradőlt a székében és kifújta magát - Én sem akartam veszíteni amikor rókával találtam szemben magamat. Emlékszel fiam a mesémre? 
- mindketten elmosolyodtunk. Sokszor elmesélte hogyan játszott egy rókával amit kiskorában nagyapa hozott neki. Órákon át tartó viaskodás volt. A boldog emlékre hosszan felnevetett. Majd folytatta - Fiam, erős vagy. De még csak lélekben! Ha le akarod győzni a nagyvadat, vadásszá kell válnod. Az akarsz lenni? Vadász? - felcsillant a szemem - Úgyérted shinobi? - Igen Zanza, shinobi! - Igen apa! - ugráltam örömömben- Jólvan! Ez a beszéd Fiam! De akkor edzened kell. Fel kell készülnöd. Képesnek érzed magad arra hogy tényleg ninja legyél? - Igen apa! - ezt egy mosollyal és hümmögéssel nyugtázta, aztán rám vetette magát bunyót kezdeményezve. Sokat nevettünk rajta, de amint véget ért a küzdelem apa és fia közt elbúcsúztunk egymástól és mentünk is aludni. A következő napon megbeszéltük anyával hogy mi lesz, örült neki hogy shinobi akarok lenni, épp ezért még aznap elkezdtünk készülődni, a ninja akadémia Amegakure városában van ezért költöznünk kell. És nem lesz egyszerű így hát felkészültünk a nehézségekre. Mindössze két hónapig tartott az egész, tervezgetés, edzés, pakolás, nehéz de végig kellett harcolni. És sikerült is részemről tengernyi izzadás árán. Amegakure nem rossz hely, nekem legalábbis tetszett. Anyu hadilábon állt néhány dologgal ám az apuval kötött kompromisszumok által helyre rázódtak a dolgok. Megbeszéltük a folytonos edzések menetét, és beszereztük a hozzá szüksége dolgokat. A korosztályba is sikeresen beilleszkedtem, és az akadémián is jól kezdtem. Arda ugyanis minden egyes nap képzett és nem tűrt gyengeséget, ha vívnom kellett hát megtettem így megedződtem annyira hogy helyet bérelhessek magamnak az osztály tíz legjobb diákja között. Ez elég nehezen ment, hiszen az edzéseim hirtelen indultak el, és alig pár hónap állt rendelkezésemre az akadémia előtt, de pont ez vett rá arra hogy keményebben küzdjek mindenkinél. És amikor elkezdődtek az akadémia napjai, nekiláttam a chakra-elméletek tanulmányozásának is. Több tucat könyvet olvastam a szünetekben, hogy jobban megértsem a tanításokat. Az első napom igen motiváló volt, jófejek a tanulók és a tanárok is. A jutsu teknikák ereje, és a Ninja kreativitásának párosa teszi a használót igazi mesterré, illetve ez is kell hozzá. "Minden jutsu akkor ön létre, ha az alkalmazó fel tudja szabadítani a chakráját, és szabadon képes azt elhasználni. Ha ezt valami gátolja annak több oka lehet, de bármi is legyen az, sok esetben a birtokostól függ" - idéztem az egyik kezdőknek írt chakra-elméleti tankönyvből. Ilyenek olvasásával töltöttem azokban az időkben a szabadidőmet persze barátaimmal együtt, azaz csapatommal. Eme közösség öt főből állt, én és négy társam. A legjobb haverjaim ők. Asa Reiko az egyik, egy jó humorú tehetséges diáklány. Sokat segített abban hogy megtanuljam a testhelyettesítő teknikát, de a többieket is átsegítette egy-egy nehézségen. Második tagunk Arono Takeshiri, egy tipikus vicc gyártó kft a srác, olyan poénokat képes bepréselni az aktuális témába ami még holnap újraelmondva is nevetést vált ki az emberből. Habár kétszer nem süti el ugyanazt. Neki a klón teknika volt különösen nehéz. Harmadik a sorban Huroha Ihu. Lány, stréber típusú inkább. Erős elméletben gyenge gyakorlatban, de mi sohasem cikiztük emiatt. Mindenkinek más a személyisége és az övén sincs miért kiakadni. Valamint érdemes még megjegyezni róla hogy kiváló szakács. Hitsuko Zarai zárja a sort negyedik résztvevőként. Igen ő is lány. Ebben a történetben ők foglalják el a többség szerepét. Tehát Hitsuko jött utoljára, méghozzá nem túl magabiztosan. Az első évben behoztak egy felmérő vizsgát amin a Jibaku fuuda kassei-t kellett végrehajtani. Rajta kívül mindenki átment, ő következett utoljára. Percekig bajlódott a robbanó jegyzet aktiválásával de egyszer sem sikerült neki. A tanár már le is fújta a próbát. Csak neki nem jött össze. Szünetben felkerestük és elbeszélgettünk vele egy kicsit. Kiderült hogy nincsennek barátai, visszahúzódó önbizalomhiányban szenvedő személyiség aki küzd, de már-már kezdi tehettségtelennek hinni magát. Pontosan ilyen tag kell nekünk! Akinek segíthetünk, és akinek igazán égető szüksége van rá! Meghívtuk az "osztagunkba" miután részletesebben elmeséltük az egész sztorit. Gondolom mondanom sem kell hogy elfogadta hiszen nagyon le van maradva az átlagos szinttől. Így alakult meg a csapat, és így ötösben gyakoroltunk. Támogattuk egymást mindenben amiben csak kellett. Szinte mindig együtt voltunk és ki hitte volna, de az edzéseken Hitsuko még Reikot is legyőzte- pedig azelőtt ő volt köztünk a legjobb tanuló. 







                                                          

                                                                             

                                              Asa Reiko                                                     Huroha Ihu                                                                                                                                             

 

                                                              Arono Takeshiri                                                 Hitsuko Zarai





Az ösztönöm vezérelt minden próbán amit elém állítottak, és az ezidáig felhalmozott tudásomat harcba fektetve és erőmmel együtt közös párbaj-affinitássá párosítva táraism oldalán néztem szembe velük. Eme módon zajlottak az akadémián töltött éveim, és meg kell hogy mondjam, visszagondolva igen elégedett vagyok magammal. Megalapítottam egy csapatot, feloldottuk az elemünket és stb. Hát mondjuk ez titokban történt. Vettünk magunknak egy-egy erre a feladatra alkalmas papírt és egy raktárban elrejtőzve hasznosítottuk. Mind az öten ott voltunk és ezzel vívódtunk. És mivel tanári tanácsot nem kértünk, úgy az eddigi tudásunk alapján kellett boldogulnunk. Ami sikerült is kb. két óra leforgása alatt. Az én papírom vizet, Zaraié földet, Ihué is vizet, Aronoé ugyacsak vizet, Asáé pedig Jeget mondott. Meggyűrkőztünk vele és megérte, erre később építhetünk...
Ennyiből állt az a négy esztendő és ilyen sok készülődés után végre a genin vizsga reggelén már nem érzelgős kis kölyök állt lábra személyemben, hanem egy Akadémiai tanuló aki száz százalékosan eltökélt affelé, hogy végre vállvetve küzdő Shinobi legyen. S amikor elkezdődtek a párbajok, tudtam hogy nem szabad irgalmaznom senkinek sem akit ellenem osztanak be akár csapattag akár nem, és így is lett. Azért megizzadtam ugyan a végére, de megérte minden munkám azért hogy megkaphassam a fejpántot amely jelzi, hogy Shinobi vagyok. Sikerült a vizsga megnyertem a mérkőzést, Genin lettem és a szüleim velem örültek azon a napon. A barátaim is örültek saját eredményeik miatt, ők is nyertek. Odahaza ünnepeltünk a családommal, de a párbajomat néző tanárok még a küzdőtéren gratuláltak a meccshez. Elégedetten fogadtam a győzelmet és az új nem túl nagy rangot, de végre ninja vagyok, és felkészültem hogy akár már holnap beosszanak egy csapatba. Persze a barátaimmal tisztában voltunk azzal hogy valószínűleg itt elválnak útjaink, de megígértük egymásnak hogy legalább levélben tartjuk a kapcsolatot de ha lehet találkozókat szervezünk majd. Szomorú mégis boldog volt az a 24 óra... Véget értek az akadémia napjai számomra és végéhez ért a beszámolóm is, mert most értünk el a jelenhez.

Multim: Rabada Genkou

Tetszik, csak nem vagyok admin. Kár, nagyon jó.

Üdv!
Szép terjedelmű iromány, helyesírásihibák vannak, néhol vessző hiba, a fogalmazás néhol érdekes, de összegezve egyáltalán nem beszélünk rossz ET-ről. Ennek ellenére még sem tudok nem megemlíteni egy-két dolgot, amik miatt nem fogadhatom el. 
Na hát akkor jöjjön is az értékelés része:

- Az alapgondolat nem rossz, pluszpont nálam, hogy élnek a szülők. (Mostanság nem divat.)
- A terjedelem is teljesen rendben van.
- Elég sok hibát ejtettél viszont, amiket kérlek javíts.
- A fogalmazásod még csiszolásra szorul, bár ez az én egyéni véleményem.
- Néhol kicsit érdekes a sztori, lehetett volna még boncolgatni az akadémiai éveket, vagy akár magát a genin vizsgát.
- A víz elemről, mivel a feloldását kéred, légy oly kedves írj azért pár sort.
Ezen pontok szerint kérlek javítgass kicsit az ET-n, amint kész küldj egy PM-et és újra megnézem. Biztos vagyok benne, hogy már tiszta szívvel fogadhatom majd el.
Összegezve: Olvasd át még egyszer, az elírások javításának célzatából, valamint az elem feloldásáról pár mondatot írj még. Esetleg a genin vizsgát és az akadémiai éveket bővítheted és akkor nagyobb jutalmazásban részesülhetsz. Amennyiben az elem feloldásáról kérdésed van bátran küldj egy PM-et és átbeszéljük, leírom a menetét akár.

Mint írtam, az ötlet és az ET jó, nagyon örülnék, ha javítanád és elfogadhatnám, mert jó a karakter és jó az elgondolás.
Jó munkát és kitartást! Had fogadhassam el ET-d és léphess te is a Naruto Gundan játékterére mint egy tehetséges, ifjú shinobi! ^^