Civil Karakterekre vonatkozó szabályok

Go down

Civil Karakterekre vonatkozó szabályok Empty Civil Karakterekre vonatkozó szabályok

Témanyitás  Shimura Danzou Szomb. Júl. 23 2016, 14:16

Civil Szabályzat:


Előtörténet:
Az Előtörténet egy olyan iromány, amely a karaktereitek indításának legelső műve. Tulajdonképpen ezzel adtok életet karaktereiteknek úgy, hogy leírjátok a karakteretek kitalált a Naruto és a Naruto Gundan Világával összeegyeztethető Előéletét addig a pontig, ahonnan már a játéktéren akartok vele játszani. Minden esetben a szülei bemutatásától és a karakter megszületésétől kell kezdeni az Előtörténetet és onnantól kezdve a Választott Karaktertípusokra jellemző életet kell élniük.


Civil Előtörténet:
Civilek esetében nagyobb hangsúlyt kell fektetni a Szülők hátterének. (Hol születtek, miből élnek, mennyire tehetősek, milyen társadalmi pozíciót töltenek be) Ezután megírható a születés és a gyermek évek, amiket a gyerekek vagy egy Sima Iskolában töltenek, ahol történelmet és számolást tanulnak, valamint minden egyebet amit egy Általános Iskolában, vagy a szüleiknek segítenek és magántanulók lesznek, vagy egyáltalán nem tanulnak semmit. A Civilek esetében nincs megkötve a játszható életkor, így egészen az első "rangjuk" megszerzéséig írható meg az Előtörténet, de lehet akár az iskoláig is. A Rangok lentebb olvashatóak!

Előtörténetbeli specialitások:
A civil előtörténet ezen elemekből kell, hogy álljon; a változások ki lettek emelve, a többi pont lényegében megegyezik a ninjáéval:

NÉV
ORSZÁG
NEM
KOR
VÉRCSOPORT
KINÉZET
JELLEM
RANG: a leírást lásd lejjebb (az előtörténettől függően E vagy D)
KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG: lehet chakrafogékonyság azonban a karakter valamiért nem tanult ninjának és túlkorosan már nem is kezdenek tanítást, illetve a későbbiekben a tanulással, fejlődéssel járó chakraképességek
FELSZERELÉSEK: a civilek csak a hagyományos fegyvertárból válogathatnak, ninja fegyverek hordása általánosan tilos a világban számukra, illetve egy speciális kérésük lehet, ami olyan fegyverre vonatkozik, ami alapból kezdéskor nem engedélyezett (lásd. Fegyverek topic)
VAGYON: a vagyon, mint a civil karakterek egyik központi tényezője, fontos szerepet kap az életútjukban, éppen ezért a szervezetek szabályzatában feltüntetett vagyonkategóriák alapján választhat egy vagyontárgyat az előtörténetében, amit az elbírálásával együtt megkaphat
ELŐTÖRTÉNET: természetesen az előtörténet az alapvető, civilekre értelmezhető szabályai maradandóak, azonban civileknél lehetséges sokkalta idősebb karaktereket is indítani, mint azt a ninjáknál szokás, illetve mivel a civilek a szakérteleikből, tudásukból élnek meg, nagyobb szakértelemre szert tenni. Mindezekhez - minél idősebb és minél tapasztaltabb a karakter - minél terjedelmesebb, érzelmekre, kapcsolatokra, sikerekre és kudarcokra, tapasztalatokra is vonatkozó történettel lehet jó kezdeményezést tenni.


Adatlap specialitások:
A civil adatlap ezen elemekből áll; a változások ki lettek emelve, a többi pont lényegében megegyezik a ninjáéval:

NÉV
ORSZÁG
NEM
KOR
VÉRCSOPORT
KINÉZET
JELLEM
RANG: 'Megnevezés' (Civil E-S) a leírást lásd lejjebb
KÜLÖNLEGES KÉPESSÉG: lehet chakrafogékonyság azonban a karakter valamiért nem tanult ninjának és túlkorosan már nem is kezdenek tanítást, illetve a későbbiekben a tanulással, fejlődéssel járó chakraképességek
FELSZERELÉS: a karakter felszereléseire a civileknél nagyobb figyelem fordítása ajánlott
VAGYON: a vagyontárgyak megszerzése a legnagyobb kihívás a tanuláson túl, és mivel ez lényegesen elősegíti további fejlődését, biztonságát, teljességét nagy részt jelent a fejlődésében is
AJÁNDÉKOK, JUTALMAK
UTOLSÓ MÓDOSÍTÁS IDŐPONTJA


Fejlődés
A civilek, mint chakratudománnyal nem, vagy csak szakmájukra korlátozottan, rendelkező személyek. Ők a világ társadalma, akik akaratuk szerint élhetnek, a megélhetésért dolgoznak hagyományos munkakörben, persze mindig azon ország törvényei alatt, ahol élnek, vagy éppen tartózkodnak.

A civilek rangjai nem függenek semmilyen követelménytől, azonban ugyanazon elvárások érvényesek rájuk, mint mindenki másra, mivel nekik játékuk határozza meg sikerüket az életben. A civilek számára ezen túl az általuk elért politikai / pénzügyi / szakmabeli / harci / alvilági (stb.) befolyás, hatalom és tudás lesz jellemző akkor, amikor a "rangjaikról" beszélünk:
- Civil E: Polgár / Alkalmazott / Tanonc / Képzetlen, Zöldfülű / Törvényenkívüli
- Civil D: Kerületi képviselő / Csoport-, Üzletvezető / Inas / Fegyverforgató / Bandatag
- Civil C: Városi tanácstag / Kiskereskedő / Szakember / Tapasztalt harcos / Szervezeti tag
- Civil B: Városvezető / Nagykereskedő / Mester / Veterán / Szervezeti beavatott
- Civil A: Tartományvezető / Monopolista / Szakterületi mester / Fegyvermester / Szervezeti vezető
- Civil S: Daimyou / Országos monopolista / Nagymester / Nagymester / Szervezeti főnök
A rangokat mindenki magának alakíthatja ki, és amennyiben a mesélője rábólint az felkerülhet az adatlapra és a mini-adatlapra is. A civilek mini-adatlapja úgy ismerhető fel, hogy náluk a chakraszint érték mindig üres.

Ezek a rangok csak mértékeket érzékeltető, példaadó jellegűek, és saját kereteiken belül mérvadóak, azonban jellegük miatt nagyságrendekben, átfogóságukban különböznek, tehát egy szakmabeli (Civil S) olyan szinten ért a szakterületéhez, mint a világon senki más, vagy csak egy kézen számolható más ember; ki van szolgáltatva másoknak, akár függhet, vagy önként élhet teljesen átlagos ember módján, míg egy hatalommal rendelkező (Civil S) országo(ka)t képes irányítani, vagy befolyásolni, és csettintésre képes ninják hadát zúdítani a célpontjára.


A civilek ranglépéseit, fejlődését a játékukkal érik el; mivel minden rangnak a tudásszinten túl egyféle hatalombeli jellemzője is van, a kijátszott törekvések és sikerek egyértelművé teszik az előrehaladást, így ezt nem szándékozunk számokba tördelni; az ügyes és eszes haladás gyors fejlődésre is ad lehetőséget, és az oldalon igen ritka civilek száma miatt a haladás könnyedsége reméljük megfogja a játszani vágyó játékosok fantáziáját.


Civil karakter Rang fejlődés menete:
Minden civil karakter mely a fent említett rendszer szerint regisztrált és aktívan oldalunk tagja, három hónapra rá egy pályázatban igényelheti a rang fejlődést. A pályázatnak tartalmaznia kell a karakter által elért eredményeket, a fejlődés pontjai kiemelendőek, továbbá egy érvelésre van szükség, hogy az adott karakter miért lenne képes ellátni egy magasabb rang kötelezettségeit. Ekkor egy szintet emelkedik (tanonc- inas), továbbá újabb három hónap aktív játék után( ez annyit tesz hogy rendszeresen mesélővel játszik, illetve fórumunk elég ügyes tagja) ismét egy szép pályázattal ígényelhet a rangemelkedést.


Linkek:
Pályázatok
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.