3 - Fejlődés és jutsu tanulás

Go down

3 - Fejlődés és jutsu tanulás Empty 3 - Fejlődés és jutsu tanulás

Témanyitás  Shimura Danzou Pént. Júl. 29 2016, 18:31

Fejlődés és jutsu tanulás


Chakraszint:
Az egyetlen számszerűsített, folyamatos fejlődést kifejező érték a chakraszint, így a jutalmazások mind a chakraszint felé fognak irányulni. A fejlődéshez szükséges chakraszintet a következő módokon érhetitek el:
- Játéktéri Kalandok és küldetések lejátszásával, amik végén a mesélő ajándékoz meg az általa megítélt chakraszinttel. Egyszerre egy (1) játékotok vagy eseményetek futhat a világban.
- Élmények írásával, amik rend szerint egy nagyobb lélegzetvételű írást jelentenek, amik pályázatként működnek, azaz miután bekülditek mi elbíráljuk őket. Az élményekről bővebben az Élmények fórumban a saját alfórumaikban olvashattok.


Az élmény lehet:
- Bővítmény: amiben összefoglaljátok az adott hónapban kijátszott történéseket, naplószerűen, és hozzáadhattok a történtekhez kisebb tanulságokat, egyéb kisebb történéseket, amikkel összekötitek a veletek történteket. A jutalmak itt főleg chakra, illetve pénz lehetnek.
- Küldetés: küldetések során a játékosok feladatokat oldanak meg, amelyek maximum saját szintjüknek megfelelőek, és egyedül is megoldhatóak, számukra egyszerűek (idézések és a játékos általhasználható NJK-k bevonhatók). Ezek a feladatok bármiről szólhatnak a Naruto világának és az ésszerűség törvényeinek megtartásával (az ésszerűség itt nem relatív fogalom) és kifejezetten ajánlottak anyagi és egyéb javak beszerzésére, illetve a képességek gyakorlására, mivel nem életet és karriert veszélyeztető, hanem rutin szintű feladatokról van szó. 
- Kaland: Kalandok során a játékosok olyan élményeket írhatnak le, amelyek nem kapcsolódnak fejlődésükhöz akár ninjai, akár professzionális utakon, azonban valamiféle benyomást, tapasztalatot, élményt jelentenek a karakter számára amiből tanul, megért, megismer, vagy következtetéseket vonhat le, még ha csak annyit is, az élet szép.



Jutsu Tanulás:
A Ninják számára majdhogynem nélkülözhetetlen "kellékek" a Jutsuik vagyis a Technikáik használata. Technikákat a "Jutsuk" topicban találtok és onnan válogathattok, hogy miket szeretnétek elsajátítani, milyen irányba szeretnétek karaktereiteket terelni. Azt, hogy melyik Jutsukat vagytok képesek elsajátítani, meghatározza:
- A Technika Besorolása és a Karakter Szintje (E, D, C, B, A, S) A Jutsuk Besorolása megmutatja az adott technika létrehozásának és használatának nehézségét, a karakter Szintje pedig az adott karakter képzettségét. Értelem szerűen, minél képzettebb a karakter, annál nehezebb technikákat képes elsajátítani. 

- A Technikához Szükséges Chakraszint és a Karakter Chakraszintje (1-Végtelenig) A karakter Chakraszintje a fejlődés értékének és mértékének kifejező eszköze, így a Jutsuknál a Chakraszint azért lett megadva, hogy megadjuk a Jutsu elsajátításához szükséges fejlettségi szintet.


A jutsuk tanulásához két alapvető út vezet:
- Kijátszás: a jutsukhoz szükséges chakraszint meglétével és a tanulás kijátszásával lehet jutsut elsajátítani, azaz egy mesélővel közösen a kialakított, folyó szerepjátékon belül avatódik be a karakter a jutsu rejtelmeibe.
- Tanulás: az Élmények fórumban a saját témátokban, pályázat megírásával, amit később elbírálunk. További szabályokat ott olvashattok.


A mindenkori chakraszintet egyenlegszerűen lehet felhasználni kettő jutsu megtanulására, minden hónapban.
Tehát a játékos 500 chakraszintjéből megtanult 200 chakraértékű jutsu után 300, azaz a megmaradt chakraszint mennyiségéből lehet egy további jutsut tanulni, a következő hónapban pedig az 500 chakraszint újra felhasználható.





Jutalmazás


A jutalmazásról:
A jutalmazásban két területet veszünk figyelembe elbíráláskor: a szerepjátékot és az aktivitást. A fő elbírálási pont a szerepjáték marad, ahogyan az eddig is volt, viszont ösztönzésképpen mindenképpen szerepelnie kell az aktivitásnak is az értékelésekben. Mivel az értékelés több szemponttól függ, a két érték befolyásolhatja egymást, tehát egy alacsonyabb érték egy magasabbal párosulva csak átlagos jutalmat eredményez majd (ajánlott, de mesélőtől függő elbírálás 4:1 arány, ahol 4 a játékminőség és 1 az aktivitás).
A játékokra adható chakraszinteket minden játék- és írástípus saját szabályzatában találhatjátok meg.
A jutalmazás továbbá pénzt, illetve a játék célját illető tárgyat, építményt, NJK-t (stb.) jelenthet.

Tehát a játékos nagyon élvezetes, lelkületre, viselkedésre, gondolkodásmenetre, technikára/taktikára kiterjedő játékot vitt végig (25-öt ér a mesélőnek) de az aktivitása nem volt ehhez mérhető, csak heti egyszer, esetleg kétszer írt (10-et ér) akkor a játékos végül a szerepjáték miatt 20 pontot (4:1 arányú elosztás) az aktivitás miatt 2 pontot (4:1 arányú elosztás) kap, összesen 22 chakraszintet fog kapni a bővítményre, vagy a küldetés végén.

Játékminőség - negatív pontok:
- Rossz helyesírás; főleg, ha nem is törekedsz jobbra, természetesen a [...]gráfiás játékosok kivételek.
- Rendszertelenség; sok-sok mindent megértünk, de ha szimplán el szoktál feledkezni egy-egy hétre rólunk, a társaidról, a mesélődről, és főleg nem szólsz, akkor ne várj semmi jót.
- Túlzott rövidség; nem baj ha rövid vagy, de nem lehet egy-egy mondattal reagálni mindenre, nomeg tiszteletlenség is, főleg, ha a játékostárs-mesélő részletezi mindazt, amire reagálhatsz.
- Szerepjáték hiánya; írtál egy előtörténetet, hát próbáld meg átélni az alkotott karaktert.
- Szerepből való kilépés; ne te akard megoldani, ha nem vagy okos, és ne te szólalj fel, ha félénk vagy.
- Időből-korból-dimenzióból való kilépés; ne szólogass be való életre utaló poénokkal, mert lerombolhatod a játékhangulatot.
- Mások postjainak használata; olvasni mások meséit, a társaink gondolatait szabad, sőt ajánlatos, tanulni lehet belőle, de ezeket használni szerepjáték- és örömgyilkolás.

Játékminőség - pozitív pontok:
- Kiváló helyesírás és stílusérzék.
- Rendszeresség.
- Figyelem a társak és a mesélő iránt.
- Mások játékának segítése; ha máson érződik, hogy nem ismeri még a játék természetét, nem nyílik meg könnyen, nem tud mit kezdeni magával, aktívan ad számára lehetőségeket.
- Mesélő segítése; jó előtörténettel, összefoglalással, részletes adatlappal, játékkal párhuzamos kommunikációval, és simulékony játékkal segít a mesélőnek.
- Kreativitás; karakterkoncepciótól, történeten át, egészen a kijátszásig - lehetünk a sokadik Narutók és Sasukék, de a mesélők sokkal jobban örülnek neki, ha egy gondolatoktól és akár saját tapasztalataitoktól életszerű karaktert hoztok eléjük.
- Frappánsság; nem szabad túl rövidnek lenni, de nem is biztos, hogy jó dolog egy litániával a mesélő elé állni minden másnap. Ha tömör tudsz lenni, és nem körmondatozol feleannyi is elég- persze ha így is oldalhosszú, az már nem gond.
- Teljes karakterjáték; az egyoldalú emberek akiknek elég a bosszú egy életre csak egy animében hihetőek, mi ezeket unjuk már. Az érzelmek, a gondolatok sokszínűsége, másokkal való beszélgetés és az örömjáték nekünk is teszik.
- Ninjajáték; használni technikákat és ölni lehet, mert jól néz ki, király leírni, de ha van mögötte átgondolt logika, a csatákban a játékos sakkozik saját és ellensége lehetőségeivel, akkor talán közelebb vagyunk ahhoz, amit ninjának nevezünk.

Linkek:
Jutsuk
Chakraelmélet
Élmények
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

3 - Fejlődés és jutsu tanulás Empty Re: 3 - Fejlődés és jutsu tanulás

Témanyitás  Shimura Danzou Pént. Júl. 29 2016, 18:42

Szintek és képességek


Szintek:
A szintrendszer is a chakraszinteken alapszik, azonban csak olyan értékeket foglal magába, amik számokba, és mennyiségekbe foglalhatóak: erőnlét, kitartás, reflexek, érzékelés és kontroll, harctéri tapasztalat, helyzetfelmérő képesség.
A szinteket a játékosok chakraszintjük növelésével és technikák tanulásával érhetik el.
A karakterek céljaiktól és körülményeiktől eredően tanulhatnak a szintjüknél magasabb szintű jutsut, azonban ehhez mesélői, vagy staff elbírálás szükséges, ami a játékos általunk megismert teljesítményétől, játékminőségétől, és a választás logikusságától, realitásától (stb.) függ.

E szint
Chakraszint: 50-100
Lehetőségek: E szintű jutsuk tanulása
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik jobbára teljesen átlagosak, esetleg gyengék, érzékelése csak a testileg áldottaknak kiemelkedő, chakrakontrolljuk alap szintű, harctéri tapasztalatuk nincs, vagy bujdoklásra, rémes emlékekre korlátozódik, ők maguk pedig könnyedén átverhetőek.



D szint
Chakraszint: 100-150
Követelmények: az összes E szintű jutsu ismerete
Lehetőségek: D szintű jutsuk tanulása
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik megfelelőek a ninja életre, érzékelésük közvetlen környezetükre hat ki, chakrakontrolljuk hiányos, esetleg megfelelő, harctéri tapasztalatuk leginkább edzésre, nem-ellenséges küzdelmekre korlátozódik, helyzetfelmérő képességük az alapvető trükköket és technikákat már felismeri.


C szint
Chakraszint: 150-300
Követelmények: D szintű jutsuk ismerete
Lehetőségek: C szintű jutsuk tanulása
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik edzettnek számítanak, ritkán kiemelkedőek, érzékelésük - gyakorlástól függően - közeli környezetük teljes lefedésére elég, kontrolljuk egész testükre kihat, harctéri tapasztalatuk általánosan gyengébb ellenfelek elleni, helyzetfelismerésük gyakorlottan fed fel hagyományos trükköket, megfelelő jutsuk esetén.



B szint
Chakraszint: 300-500
Követelmények: C szintű jutsuk ismerete
Lehetőségek: B szintű jutsuk tanulása
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik kiélezettek, valamelyik általában kiemelkedő, érzékelésük - odafigyelést igényelve - nagy, főleg belátott területet képes lefedni, chakrakontrolljuk kiemelkedő, harctéri tapasztalatuk szintjüknek megfelelő, nehéz meglepni, és nehéz átverni őket.



A szint
Chakraszint: 500-800
Követelmények: B szintű jutsuk ismerete
Lehetőségek: A szintű jutsuk tanulása
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik általánosan kiemelkedőek, speciálisan edzett tulajdonságuk, ha van meghatározza küzdelmi stílusukat, érzékelésük nagy környező területet képes lefedni odafigyelés nélkül, odafigyelve tájékozódni is képes lehet általuk, chakrakontrolljuk tökéleteshez közelítő, már lehet specializált, harctéri tapasztalatuk bő körű, a legtöbb szorított helyzetet lefedő, felkészültségüket általában nem lehet kijátszani.


S szint
Chakraszint: 800-1500
Követelmények: A szintű jutsuk ismerete
Lehetőségek: S szintű jutsuk tanulása
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik az emberi korlátokat feszegetik, híresek lehetnek csupán testi képzettségükről, érzékelésük és chakrakontrolljuk természetesen, reflex-szerűen működik, harctéri tapasztalatukban a legmegfelelőbb képzések és helyzetek összes általánosan lefedhető példája jelen van, felkészültek és elemzőek, kijátszásuk, illetve megtévesztésük csak hasonló kaliberű, vagy szokatlanul intelligens és felkészült ellenfélnek sikerül.



S+ Szint
Chakraszint: 1500+
Követelmények: S szintű Jutsuk ismerete
Lehetőségek: Világhírnév; S szintű technikáik kreatív használata Kombinált Technikák, új Saját Jutsuk kitalálása nélkül, spontán a játéktéren; S szintű technikák zsigeri létrehozása; B és annál alacsonyabb szintű technikák alig, vagy érzékelhetően egyáltalán nem kerülnek chakra % levonásra náluk!  
Tulajdonságok: Erőnlétük, kitartásuk, reflexeik az emberi korlátokat átlépik, híresek egyéb képességeik, tetteik okán. Érzékelésük és chakrakontrolljuk természetesen, reflex-szerűen működik. Harctér tapasztalatukban a legmegfelelőbb képzések és helyzetek összes általánosan felfedhető példáján kívül különleges, szokatlan helyzetekben is kreatívan feltalálják magukat. Felkészültek és jóformán mindent tudnak a chakrakontroll műveleteiről, képesek kikövetkeztetni a technikák működését pusztán a megszerzett információk alapján. Kijátszásuk illetve megtévesztésük csak hasonló kaliberű, vagy szokatlanul intelligens és felkészült ellenfélnek sikerülhet!

A tulajdonságok leírásai, mivel karakterenként változóak lehetnek, és ezt az illető játékbeli céljai és cselekvései döntik el, érzékeltető jellegűek voltak. Az jellemzők megítélése a mesélők mindenkori feladata, ezeket figyelembe véve ők a mesélés során döntenek a karakterek egymás, illetve nem játékos karakterek elleni cselekedetei sikeréről.


Linkek:
Jutsuk
Chakraelmélet
Élmények
Második elem feloldás


A hozzászólást Shimura Danzou összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Júl. 29 2016, 18:58-kor.
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

3 - Fejlődés és jutsu tanulás Empty Rangok és előjogok

Témanyitás  Shimura Danzou Pént. Júl. 29 2016, 18:57

Rangok és előjogok


Rangok:
A rangok, mint a ninja világ legmeghatározóbb erőviszonybeli és szerkezeti jellemzői, amik az előző rendszerekben össze voltak kapcsolva a chakraszinttel, habár tartalmaznak olyan belefoglalt értékeket, amiket a chakraszint nem képes mérni. A rangok jelképeznek képességeket is, éppen ezért a rendszerben megfelelően elhelyezhetőek, azonban ezen túl jelképeznek bizalmat és elvárásokat, illetve ahogy feljebb haladunk, szociális és vezetői képességeket, példásságot, tiszteletet.
Ezen túl, mivel a fórumon is fontos szerepe van az elmondottaknak, a rangok ezen túl nem csak és kizárólag játékon belüli teljesítménytől függenek, hanem jelképezik a Ninja Tanács bizalmát és elvárásait, illetve az elismerést a játékosok felé; a rangokat a staff adományozza a játékosoknak.

Mivel a fórum rangjai valamelyest függetlenek a valós helyzetektől, tehát egy bizonyos erővel, hírnévvel, elismertséggel rendelkező karakter aktuális ninja rendszer-beli rangja nem megegyező az aktuálisan meglevő fórumbeli ranggal, a rangokat és pozíciót lehet és ajánlatos használni, adatlapon jegyezni - például így: Genin (B rang).
A rangokat ti magatok is módosíthatjátok a mini-adatlapotokon, a profilotokban, annak megfelelően, amilyen a ninja világban betöltött helyetek. Ha geninek vagytok, kötelező ezt feltüntetni, de ha már speciálisabb rangjelzésetek van, azt is feltüntethetitek.
A lehetséges ninja rangok:
- Akadémiai tanuló
- Genin
- Chuunin
- Tokubetsu Jounin
- [speciális osztagi rangok]
- Jounin
- Jounin Hancho
- Kage
Speciális ninja rangok:
- Elveszett ninja
- Vándorló ninja
- Szerzetes ninja
A rangok kreatívan használhatóak az elfogadható mértékekig, a mini-adatlapon mindenki magának állíthatja be őket, és az adatlapra is ugyanúgy kell felkerülniük.

E rang (Akadémiai tanuló)
Követelmények:
- Elfogadott előtörténet.
Elvárások:
- Aktivitás (Bővítményírás).


D rang (Genin)
Követelmények:
- Elfogadott előtörténet vagy D szint elérése.
Elvárások:
- Aktivitás (Bővítményírás).


C rang (Chuunin)
Követelmények:
- C szint elérése.
- Chuunin vizsga letétele, vagy chuunin rang kiérdemlése.

Elvárások:
- Fejlődő szerepjáték; legalább alapvető játékminőség.
- Fórumhűség; közepes aktivitás.
- (Bővítményírás).


B rang (Chuunin / Tokubetsu Jounin)
Követelmények:
- B szint elérése.
- Játékbeli eredmények; fejlődés és/vagy specializálódás.

Elvárások:
- Fejlődő szerepjáték; legalább normális játékminőség.
- Fórumhűség; közepes aktivitás.
- (Bővítményírás).


A rang (Jounin)
Követelmények:
- A szint elérése.
- Játékbeli eredmények; átfogó fejlődés, kiemelt fontosságú tett(ek) végrehajtása.

Elvárások:
- Fejlődő szerepjáték; legalább jó játékminőség.
- Fórumhűség; közepes aktivitás.
- (Bővítményírás).


S rang (Jounin / Jounin Hancho / Kage)
Követelmények:
- S szint elérése.
- Játékbeli eredmények; a ninjai fejlődés felső határainak megközelítése, meghatározó pozícióba való emelkedés, történelmi tett végrehajtása.

Elvárások:
- Szerepjáték minőségének fenntartása.
- Fórumhűség; közepes aktivitás.
- (Bővítményírás).


Linkek:
Rang Specializáció
Jutsuk
Chakraelmélet 
Élmények 
Második elem feloldás
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

3 - Fejlődés és jutsu tanulás Empty Re: 3 - Fejlődés és jutsu tanulás

Témanyitás  Shimura Danzou Pént. Júl. 29 2016, 19:05

Taijutsu Fejlődés/Pontrendszer




A Taijutsuról:
Maga a Taijutsu nem csupán a közelharci technikák és fogások, esetleges kombinációkat jelöli, hanem mindenféle dinamikus, spontán közelharcot. Legyen az ökölharc, vagy éppen fegyverek ellen, de nem fegyverrel vívott harc. Így tehát a Taijutsu a Ninja Világ legalapvetőbb ismeretei közé tartozik, aki nem sajátítja el annak alapjait, a harcművészeteket, azok nem lehetnek Geninek. A harcművészetek széles skáláját egyesítették és hasznosították a Ninják, így az Akadémián a következő harcművészetekből jön létre a Taijutsu: Aikido, Kyokusin Karate (Kyokusinkai), Jūjutsu, és Kūdō. De a Taijutsu fogások eltérőek lehetnek Országonként és Ninjafalvanként.
A Taijutsu tehát több, mint egy technika. Az Akadémián ezzel kezdik az oktatást, ugyanis a testi edzések erősítik a szervezetet és sokkal nagyobb harmónia érhető el általa a test és a lélek között. Persze a szellemi edzések is ugyanannyira fontosak, mivel a Szellemi és Fizikai energia együttesen hozza létre a Chakrát. Így ha egy személy már idejében elkezdi ezen fajta edzéseket az Akadémián, akkor képes lehet a Chakra felszabadításra is. A teste megedződik, így a chakra áramlani kezd benne. A Chakra kapcsolatban áll a személy Testi és Szellemi energiáival, ezáltal oda-vissza működve, hatással vannak egymásra. A Chakra képes felerősíteni a testet és a szellemet, míg a test és a szellemi edzés táplálja a chakrát. Ezt nevezzük Chakratermelésnek.
A Ninja Világban a Taijutsu jártasság magába foglalja egy személy Fizikai erejét, Gyorsaságát és állóképességét. Így a Taijutsu tágabb értelemben nem csak egy harcművészet, hanem maga a személy testi állapota. Akinek jó a Taijutsuja, vagy Taijutsuban edzett, az nem feltétlenül képes felülkerekedni a másik személyen egy ökölharc során, mivel nincs meg a technikai tudása, de attól még lehet erős, gyors és lehet nagy az állóképessége. Így a Taijutsu Képzettség nem csak a technikák ismeretében és a közelharci képességekben mérendő.

A Taijutsu Technikákról:
A Taijutsu technikák a Taijutsu fejlettebb használatát jelölik. Miután egy ninja képessé vált arra, hogy felszabadítsa a chakráját, elkezdheti feszegetni a saját emberi korlátait. Maga a Taijutsu egy olyan harcművészeti ág, amire a chakrát nem használó személyek is képesek lehetnek. Ám a Taijutsu technikák használatához elengedhetetlenül szükséges a testen belül keringő Chakra.
Mint ahogy említettük a Taijutsu Technikák az ember fizikai képességeinek korlátait feszegetik a Chakra által. Ezen technikák vagy mozdulatsorok folyamatos ismétléssel és koncentrációval sajátíthatóak el, legyenek bármennyire is nehezek. Az izomcsoportok nehezen irányíthatóak, ezért segítségünkre van egy-egy technika végrehajtása során a chakra. Ugyebár a chakrahálózat a test minden pontjára kihat, így amikor egy ninja folyamatosan edzi a testét és lehetetlennek tűnő mozdulatokat hajt végre sikertelenül újra és újra, a chakra egy idő után érzékeli az izomműködés folyamatát és akárcsak az izomfejlődésnél, önmagától felerősíti és a testen belül segíti a használót. Persze ez eléggé pontatlan megfogalmazás. Nem magát a használót segíti, hanem az adott izomcsoportot tölti fel energiával, amelyik a folyamatos, ismétlődő mozgást végzi. Azáltal, hogy felerősíti az az izomcsoportot, a használó pedig folyamatosan a feladatra, vagyis a Taijutsu technikára koncentrál, végrehajtható a lehetetlennek mondott műveletek is.
A Taijutsu technikák tehát a folyamatos ismétlésen alapulnak és a folyamatos testi edzéseken. Ezen kívül létezik egy másik fajtájuk is, ahol a chakrát a használó akarattal irányítja, úgy erősíti fel az ütéseit, rúgásait, azonban ezek között a taijutsuk között és a ninjutsuk között már nagyon vékony a határvonal. A legismertebb ilyen stílus a Hachimon // Nyolc Kapu.


A Taijutsu Pontrendszer:
Itt az oldalon is szükség van egy rendszerre, ami megmutatja, hogy melyik karakter mennyire fejlett a Taijutsuk terén, mert ugyebár az előző leírásokból kiderül, hogy nem csak a Technikák száma határozza meg egy Taijutsuban jártas személy képességeit, így egy pontrendszert hoztunk létre a Taijutsu Szint mérésére. A pontrendszer három nagyon egyszerű dolgot vesz figyelembe, mégpedig a Karakter:
- elsajátított Taijutsu technikáit
- Élményekben leírt fizikai edzéseit és megterheléseit
- valamint a játéktéren nyújtott fizikai teljesítményeit
A pontokat tehát úgy lehet megszerezni, hogy a karakter Taijutsu technikát tanul, amikhez a Staff pontokat rendel, így látható, hogy egy adott Technika milyen mértékben viszi fel egy játékos Taijutsu pontját, azaz Taijutsu Tapasztalatát. A másik két mód pedig az Élményekben leírt és a Játéktéren Kijátszott fizikai teljesítmények után, Kalandok után kapott Taijutsu pont.
Megjegyzés: Visszamenőleg is be kell vezetni a Pontrendszert, így a játékosok chakraszintre kapják majd meg a pontjaikat. Ezen kívül azon karakterek akik írtak már csak a Taijutsu képességek növelésére élményt, azok linkkel bizonyítva szerezhetnek be újabb pontokat.

Fontos: Egy Taijutsu technikával, vagy egy nehezebb kalanddal is maximum csak +10 Taijutsu Pontot lehet szerezni, persze vannak kivételek. Tehát ez a felső határa az adható pontok számának! Élmények írásával MAXIMUM +5 Pont szerezhető!


A Taijutsu Kreatív Használatáról:
A Pontrendszer csak egy fixált erőkülönbséget mutat meg Játékos és Játékos között, ám ez még nem a győzelemről dönt, ahogyan a Chakraszint nagysága sem! A Taijutsu és más technikák kreatív használata során egy gyengébb Taijutsu használó is felülkerekedhet egy erősebb használó ellen, vagyis egy erősebb, S szintű karakter is veszíthet egy gyengébb, C szintű karakter ellen Taijutsuban. Ezen kívül ugye nem csak a Taijutsu pont az egyetlen mérvadó a képességek felmérésében, egy D szintű, jókor és jól használt technikával, vagy egy eszes eszközhasználattal is bármikor megfordítható lehet egy küzdelem. Éppen ezért senki ne bízza el magát!

Linkek:
Taijutsu
Shimura Danzou
Shimura Danzou
Inaktív

Tartózkodási hely : A sebezhetetlenség küszöbén túl!


Adatlap
Szint: S
Rang: Hokage
Chakraszint: Több, mint elég.

Vissza az elejére Go down

3 - Fejlődés és jutsu tanulás Empty Re: 3 - Fejlődés és jutsu tanulás

Témanyitás  Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.