Életfa

**Djuka Kodomo** Pént. Aug. 12 2016, 23:48

A Madarak országának eldugott és egyszerű emberek által megközelíthetetlen helyen található a Varjak egy másik nemzedéke. Az éles sziklák között a természet tökéletessége mutatkozik meg. A csörgedező patakok által határolt, füves terület közepén hatalmas fa ágaskodik az égig. Kérge sima és megmászhatatlan. Csupán a varjakkal szerződésbe állók juthatnak fel a lombkoronába, ahol az élőlények fészkei épültek. Közülük is a leghatalmasabb, az Öreg Bölcs fészke, mely a lombkorona legtetején foglal helyet.
A Csonttemetővel ellentétben, az Életfa klánja, az élet szépségeit őrzik, s tartják fenn a természet rendjét. Őrzik az életet, nem pedig elveszik. Az öreg bölcs folytonos, tragikus látomásait megelőzve próbálják védelmezni a természetet és óvni az erdőket.
A hely középpontjában álló fa egyike a Föld chakrahálózatának egy főbb pontjának. Mítoszok keringnek csupán a Fa születéséről, mely állítólag az élettel együtt született és nevelkedett a tiszta, spirituális környezetben. A természet chakraja évezredeken át életben tartotta a fát, s míg az otthonra lelt varjak őrzik ezen fákat, még állni is fog.
Az Élet fájának spirituális erejét megismerve a varjak is elsajátították, átformálták, és továbbadták a senjutsu művészetét. Csak az ismerheti meg ezt a titkos és igen csak nehéz ágazatot, ki egyaránt türelmes és kitartó, kinek lelki és testi egyensúlya megtörhetetlen.

**Djuka Kodomo** Kedd Aug. 16 2016, 00:39

Shikakaa

(Előzmény: Hold országa, Djuka birtok)
Kodomo napok óta nem aludt rendesen, sőt...egyáltalán nem volt képes lehunyni szemeit. Fejében ezer és ezer gondolat suhant át folyamatosan, hol bosszúvágyra éhezett, hol pedig a magány első lépcsője rúgta őt hátba néhol, egy biztos, az a Kodomo, aki a küldetés előtt volt, valahol elveszett a szörnyektől hemzsegő szigeten. Egy újfajta, egyszerre megtört, s erős Kodomo állt a helyén. Egy jounin, aki felejteni akart, de nem volt képes. Kit martak az emlékek, mégsem tudták teljesen legyűrni őt. S mikor a jounin úgy érezte, rosszabb már nem is lehetne, a sors egy újabb tréfája köszöntött be, szó szerint.
Egy megtépázott szárnyú törött csőrű, félszemű fehér madár szökkent közelebb, majd valamiféle bugyuta, talán részeges hangnemben kezdte ócsárolni a jounin érzelmeit. A jounin nem tudta eldönteni, hogy a madár akcentusa, vagy épp a beszédstílusa irritálóbb. Kodomoban egyre nagyobb düh kavargott, mikor az idegen tollas kijelentette, leszarja öccse halálát. Az akaratlanul is kiáramló gőzchakra keringeni kezdett a fiú körül, hogy lassan grillcsirkévé süthessék a meggyötört hollót, ám Kodomo elméje még nem sötétült el teljes egészében. Egy fehér holló, mely nem az ő technikáinak végterméke csak is egyetlen dolgot jelenthet. S ahogy az a jounin helyesen megfejtette, a zavaró akcentusú tollas főmuftikról és vén csókákról, fordított idézésről hablatyolt, Kodomo tudta, várják őt vissza, ahogy azt korábban megjósolták. Talán az öreg bölcs jóslata beteljesedni látszott. Talán Kabuto az, akitől óva intette az idős holló. Megeshet, hogy a Kikune által említett kiképzés a kezdetét veszi? Ugyan a hollók segítettek a fiúnak a szigeten, sokkalta inkább hívta segítségül a Csonttemető szárnyasait, mint az Életfa fehér tollasait. Nem kizárt, hogy ennek ellenére is láthatták azt a borzalmat, amire Otogakure vetemedett.
- Mi a neved? S miért pont egy...magadfajtát küldött a Vén bölcs? - tette fel kérdését a jounin, próbálva ezzel kissé szokni a madár irritáló beszédét. Valami azt súgta, ez a tépázott lény nem csupán egy teázásnyi időre érkezett. Miután -név, ha kapok-, miután a szemükben gyönyörű hollólányt is kivesézte, végül a tárgyra tért, s indulásra utasította a fiút.
Kodomo letette csészéjét, s felkelt az asztaltól. Gyors léptei a szobáját célozták, majd mikor beért, levetkőzött, s felöltötte shinobi egyenruháját. A könnyű és díszes pamutruházatra erős vértezet került, melyeknek szíjait erősre húzta a fiú. Miután karjait és lábait is befedték a fémlemezek, Kodomo először a tekercsek felé nyúlt, hogy a hátán lévő reteszeket megtölthesse velük. Majd a falon lógó kardok felé nyúlt, s kezeivel X formában elhelyezték a vértezet lapockarészén található két reteszbe a hüvelyeket. Végül fejpántjára fogott, s lassan felkötötte homlokára.
- Készen állok.- Kodomo a holló mellé állt, majd várta, hogy jelezve a társainak, megidézhessék őt ismét.
Ahol eddig a jounin nappalijának bútorai hevertek, mostanra dús növényzet, s égig érő fák jelentek meg. Kodomo egy erdő közepére került. Miután átjutottak az idézés segítségével a területre, Kodomo leporolta magát némileg, majd fejét az ég felé emelte. Lilás szemei megcsodálták az erdőt.
- Legutóbb zuhanva érkeztem az erdőbe, jobb most a szilárd talajt érezni érkezésem után. - mosolyodott el, majd követni kezdte új társát. S bár még mindig idegein táncolt a szárnyas beszédstílusa, némiképp kizárta magából ezt az érzést, s lelkiekben felkészült, hogy ismét találkozhasson a bölccsel. Mély levegőszívás után, kihúzott és egyenes testtartással sétált, felvéve az erős shinobi álarcát, maga mögé rejtette a bút és a keserűséget. Hisz nem volt oka búslakodni. Ryuu shinobiként él és shinobiként halt meg. Ő volt a legbátrabb mindannyiuk közül. S képes volt életét adni nem egyszer a csapatért. Így Kodomonak ezekből az emlékekből kell építkeznie, ha erősebbé akar válni, s valóban harcolni akar a sötétség erői ellen. Talán a hollók megjelenése, s a hirtelen meghívás jele annak, hogy a sors még tartogat számára néhány ismeretlen ösvényt, mire elérheti sajátjának végét. Talán a sors erős leckéje megedzi a jounint, s hozzátehet mindahhoz, aminek segítségével képes lehet fenntartani a Fényt a világban.

**Hyuuga Shakaku** Vas. Aug. 21 2016, 00:35

[Kódjátszma]

– Ejj már, Tesám... – hullanak le a szószátyár madár szárnyai a talajra reménytelenségében, amint hatalmasra nyíló kerek szemével tekint a shinobira. Ugyan mindössze egy szemmel tudja közölni véleményét (legyen szó bármiről is), mégis jelen pillanatban a lealázó sajnálat az, ami porba tiporhatja a jounint, hiszen nem minden nap tekintenek ilyen (majdhogynem) megalázó tekintettel emberre, főleg nem olyan kaliberűre, mint amilyen főhősünk is. – Hogy a nevemre sem figyelsz... Hát tudom én ám, hogy-is-van-ez-kírem-szípen. Tudod mit? Hívj Ryuunak nyugodtan! – legyint nagyvonalúan a madár, aki egyébként Mamou, köszöni szépen. – Vágom ám én, hogy be kell töltened az űrt, hát itt vagyok én-e, mer'hát miért ne? – Tárja szét szárnyait, mintha ölelésre invitálná Kodomot.

Úgy tűnik viszont, hogy a fiatal férfi egyáltalán nem kíván emocionális transzferbe kezdeni, legalábbis egy madárral nem, ugyanis rögtön a fegyvereihez nyúl. S bár minden más idézés megérti, hogy bárki pengéhez folyamodik, amint Mamouval kell szót váltani, jelen pillanatban mégis maga az irritáló idézés az, aki minden jónak elrontója:

– Nini-nana! Teszed el a szarjaidat! – Horkant fel a madár, s látható rajta, hogy a világ összes megvetésével tekint a fiatal férfi által ragadott pengékre. – Még csak az kellene, hogy a kopasz-gyártotta gagyi konyhakéseiddel szaladgálj a mi nemes vidékünkön, hát nóómális vagy teh?!

§§§

A következő pillanatban viszont a jelenetváltás olyan éles, hogy egy pillanatra úgy tűnik, mintha Mamou feje lágya is benőne – hangsúly: úgy tűnik.

– Mi a francról vakerálsz, hogy „magamfajtát”?! Mit, he?! Gondolkodni luxus, vagy mi? Te vagy a mi kis saját bejáratú kopaszunk, vakerázom én ezt, drága Tesám, de hogy te agyalágyultnak nézd a Főnököt?! Mi a rosseb vagy te...hitetlen?

Úgy tűnik, hogy a madár igencsak rossz néven veszi nem önmagában azt, hogy saját magát éri a sérelem, hanem azt, hogy a feletteseit. Feltehetően szoros lehet a kötelék, ha a szószátyár madár ilyen heves reakcióval illeti a más kárára érkező sértést, még akkor is, ha az nem volt szándékosan elindítva.

– Na kapkodd a pofátlan mancsaidat, mielőtt kicsippantom a gerincedet a helyéről és azzal kezdelek el Ryuu tesánkhoz ostorozni, te féleszű fióka![/ ]

§§§

Az útjuk felfelé vezet ugyan, de nem sokáig, ugyanis hamarosan egy idegen, majdhogynem semmitmondó madár röppen eléjük. – Jelen pillanatban nagyon elfoglalt, így nem tudja fogadni a Fiókát. Később térjetek majd vissza. A fészke azonban elő van készítve – szól az idegen madár először Mamouhoz, majd pedig egy némileg lenéző pillantásra méltatja mindössze az újonnan érkező shinobit: – Az edzésed holnap napnyugtakor kezdődik. Azt javasoljuk, pihend ki magad addig, ugyanis a mestereid... nos... nem fognak kesztyűs karommal bánni veled.

A következő pillanatban viszont már tovább is röppen, válaszra sem várva (vagy talán nem méltóztatik megvárni azt?), így név nélkül marad a fiatal férfi. Azonban a körülmények által mellőzött űrt örömmel tölti be Mamou.

– Na nízzenek oda, a pofátlan hordóját az üzeneteknek, he? Csak azóta ilyen nagy ám a csőre a komának, hogy előléptették, de tutkeráj ám, hogy valami sumákság van ittene! Szerintem még a tesókáit is kilökte a fészekből, úgyhogy vigyázz ezzel a sznobbal!

Az üzenet tartalmát viszont úgy tűnik, hogy Mamou tökéletesen felfogta, noha első pillantásra értelmezési képességeit is vitatni lehetne. A névtelen madár szavainak megfelelően változtat irányt, s halad egy darabig vízszintesen, majd pedig lefelé, pont az eredeti iránnyal ellentétesen.

Itt egy bozótos részhez irányítja kétlábú pajtását: faleveles, szinte bokros ágakból font, egészen kaptár jelleggel bíró fészek az, amivel szemben Kodomo találja magát, melyet mindössze egy virágos-leveles függöny (feltehetően fűzfa vékony ágaiból) választ el a külvilágtól.

Bent egy szintén fűzfából font, tollakkal és apróbb állatok bundájából (feltehetően pocok) felhalmozott ágy, valamint az érdekes szoba természetes fal-alapanyagából kiálló ágak (valószínűleg ruhanemű felakasztására) találhatók, semmi asztal, semmi szék – hiszen a madaraknak ilyenekre semmi szükségük.

– Na Tesám, én itt leválok rólad, de ne ejts könnyeket, Ó Lelkitársam, mert még látni fogsz! A holnapi hepaj után kitúrlak, mint ázott talajból a gilisztát! Na pusszcsiiii~! – A(z őrült) hangja egyre távolodik, amint válaszra sem várva távozik. Vajon ez minden itteni madárra jellemző szokás? Na nem mintha a shinobinak túl sok ideje lenne ezen elmélkednie; a Hold már lassan átadja a helyét a testvérének, ő meg még semmit sem pihent, pedig jelenleg sem a környezet nem megszokott, sem pedig a saját mentalitása. Ilyen körülmények között kifejezetten szükséges legalább meditálni, bár az ideálisabb az alvás volna.

//Elnézést az elírásokért, offon vagyok.

Inuzuka Tsume Vas. Szept. 04 2016, 23:21

// Tanulás céljából egy időre magamhoz ragadom az irányítást. Természetesen a mesélőd a tanulás végeztével visszakap Smile

Így vagy úgy... Na akkor vágjunk bele!//

Kicsi fészket kaptál, de pont férős neked. Kellemesen meleg, kellemesen ölel körül ahogy különleges formája miatt föléd hajol, akár anyuci öleli a szegény, magányos, gyászoló gyermekét. Elég messze van a hatalmas fa központjától, hogy az biztonságos legyen. Neked? Nekik? Nos, ezen talán lesz időd mélázni, hiszen úgy tűnt, másnap estig bőven van időd pihenni. Talán jól is teszed.
Mikor koot-kootolva elröppent újdonsült csirkéd is a dolgára, magadra maradtál a tájjal. Elég szemrevaló társaságnak tűnhetett, a susogó leveleivel, lombok közül leskelődő éggel, a természetes összevisszaságban álló, az éji fényekben enyhén felfénylő világos fatörzsekkel, s azzal a rendíthetetlen nyugalommal, ami valahogy körbe lengte ezt a helyet. A levegő balzsamos, már-már édes, a természet neszei töltik meg.. Szinte kézzel fogható volt az a pozitív természeti jelenlét, ami Fény madarait is jellemezte. Minden élt, nyüzsgött. Mintha e helyen minden pillanat azon igyekezett volna, hogy gyógyítsa a lelket...
Persze egy hely önmagában, kevés ehhez, akkor is, ha ilyen nyersen, romlatlanul áramlik a természeti energia körülötted. De ha úgy akarod, ez talán egy jó lehetőség az elmélkedésre, vagy alvásra, ahogy a borzolt madár javasolta. E helyütt se rémálom, sem más nem kísértheti álmod.
A madarak nem siették el az érkezést. Ha türelemmel várakozol, előtted áll a nap, hogy lekösd magad, mígnem a napkorong ismét a látóhatárt közelíti, s vörösbe, bíborba vonja a láthatárt. Idő van.. Estére ígérték magukat. Mégsem hallod a szárnyak suhogását. Nem látod a fejér tollak felbukkanását.
A nap lassan alább kúszik, s hunyorogva pislognak rád a csillagok. Csak akkor, mikor tán türelmed már a végére ér, úszik be valami sötét forma az ezüstös fények elé, majd jut füledig a finom surrogás, ahogy a levegő áramlik a finom szerkezetű tollak között. A forma lassan lejjebb ereszkedik. Mérete nagyobb, mint a tiéd, s nem kertel, kérges, karmos lábával nyúl feléd, miközben magasan hordott fejéből alig látsz valamit.
-Gyere.- hallod a sürgető hangot valahonnan a feje felől, s ha hagyod hogy megragadjon, a levegőbe emel, hogy kényelmes csapásokkal vágjon neki az éjszakának, s repítsen hosszan, egyre feljebb, mígnem a fától távolodva egy csupasz sziklára nem értek. Nincs más út oda, mint a szárnyak. Se felfelé, se lefelé.
A madár finoman letesz, majd valamivel távolabb leszáll ő is. A csillagfényben látod végre teljes alakját. Nagy. Borzas. Színe inkább koszos szürke, mint fehér, sok fekete tollal cifrázva, ráadásul itt-ott komoly hiányok mutatkoznak tollazatában, mintha kitépték volna... Nem éppen ő lenne az év madara.. De ennél is különösebb a feje. Csőre aránytalanul nagy, ráadásul akár ludakét, fog-szerű kinövések cakkozzák. Begye rendkívül hangsúlyosan dudorodik. Szeme pedig.. nos, kénytelen vagy rájönni, hogy repülésetek bizonyára vakon történt, hiszen szemét kötés takarja, melyen különféle pecsétel sorakoznak.
Talán bámulod. Ő nem bámul vissza. Csak ül némán, s nyitott csőrrel lélegzik. Torkából forró pára kanyarog a csillagok felé.
- Na mi van fióka? Mit néze'? - hallod a halk hangot, de a hatalmas madár meg sem szólal.
-Azt hiszed illik a kicsiknek bámulni? He? - hallod újfent.
-Na de majd megtanulod, hogy kell egy fiókának viselkedni.. ha meg nem, hát kapsz egy repülő leckét lefelé. Gyors lesz és nyomatékos. Igen-igen... - a hatalmas madár fején mozgolódás támadt, és sötét színezetű tollai közül egy apró, fehér gombolyag kezdett előkúszni. Akkora mint egy veréb.
-Na, te ott! Ne nézelődj annyit. Inkább segíts.- a pici, pufók kis madár, fehér varjú a javából, csak a szárnya alját borította fekete toll, nagyméretű zöld levél-batyuval küzdött. Ha segítettél levenni neki a nagy, néma madárról, nos, akkor a pici tüsténkedve bontotta ki.
-Egyél! Úgysem ehettél túl sokat ma. - s hogy mi volt az a gurmé fogás, amit felkínált neked? Valamiféle kenyér, magvakból, rovarokból, pockokból, és még egy gyík is pislogott rád meredt, üveges szemével.

**Djuka Kodomo** Csüt. Okt. 06 2016, 12:59

Kodomo körbetekint az elkövetkezendő idejében, otthonnak hívható, aprócska helyiségben. Az ágakból és növényekből összeállt lakosztály azonban, talán épp a megfelelő most a jounin számára. Rémálmai, lidérces látomásai, talán távol maradnak ettől a helytől. A levegőben szinte képtelenség nem érezni azt a megmagyarázhatatlan erőt, ami körbeveszi a shinobit. Mikor korábban járt itt, már akkor is magával ragadta a különös, boldog érzet. A fájó emlékek ugyan még mindig ostromolják a jounin megtört lelkét, mégsem képesek ezen a helyen ártani a számára. Kodomo ismét úgy érezte, hogy képes megállni a két lábán. S talán, pont ez a hatalmas pofon kellett a sorstól ahhoz, hogy eljuthasson eme közegbe ismét. Talán hosszabb ideig, mint ahogy a jounin azt elképzelte.
Mikor különös társa, elhagyta lakosztályát, Kodomo, lehajtott fejjel, kilépett ajtaján, s körbetekintett. Nem volt álmos, nem érezte fáradtnak magát. A kétségek inspirációvá alakultak, míg fájdalmak helyett akaratot érzett. Talán a hely különleges atmoszférája teszi, talán a közel két hetes időszakból való kilábalás első jelei. Kodomo nem tudhatta, csupán azt, hogy talpa kell állnia, ha nem akarja elszenvedni mérhetetlen vereségét újra. Mamou, bármennyire is különösnek hathatott a számára, igazat beszélt. A gyászolás, a bosszú, nem megoldás. Sokkalta fontosabb, hogy Kodomo talpára álljon, ugyanis a világban Kabuto, csupán egyike azon sötét alakok közül, kik komoly fenyegetést jelenthetnek az emberiségre és a shinobi nemzetekre nézve. Életek tízezrei foroghatnak kockán, ha ezen őrült, pszichopaták szabadon járhatják a világot. A világot meg kell menteni. S ugyan Kodomonak fáj a tudat, hogy a hozzá egyik legközelebb álló személy eltávozott, mégpedig a saját szeme láttára, mégis, nyugtatta a tudat, Ryuu shinobi módjára halt meg. S ő büszke lesz egy életen át az öccsére. S bármennyire is lehetetlennek tűnő dolog, Kodomonak meg kell tanulnia irányítani az érzéseit, s elfogadni a tényt, a háborúk mindig is vérveszteséggel jártak. Nem lehet harc nélkül elkergetni a gonoszt. Talán ő maga lesz a következő, talán egy újabb közeli társa, nem tudni. Azt azonban igen, hogy amíg van remény, addig a jounin, harcolni fog.
A ház elé ülve, lábait összekulcsolva, törökülésben helyezkedett el kényelmesen, majd kezeit összetéve, meditálni kezdett. Orrán át szívta magába a friss természet inspiráló levegőjét, megtisztítva ezzel testét és lelkét. Ki akarta törölni minden fájó emlékét, melyek a sziget óta kísértették őt. Lelkében dúló háborúját lecsillapította, s elveszve, egy akarattal épített álomképben, mély transzba esett.
Talán egy óra telhetett el, vagy egy fél nap, de az is lehet, hogy csupán percek, mikor kinyitotta szemeit. Frissnek és pihentnek, de leginkább, erősnek érezte magát. Felkelt az ágakból és falapokból összeeszkábált földről, majd kinyújtóztatta testének porcikáit. Lilás szemei ekkor pillantották meg a szárnyakat, mely egy nagyobb madár testéből indultak. Kodomot hamar magával ragadta a szárnyas, s a fától odébb, egy nagyobb szikla felé reptette. A jounin belátta, erről a szikláról még shinobiképességei sem képesek lejuttatni talán, de vajon, miért pont ide hozták őt? Azt hitte, a Bölccsel fog találkozni ismételten, aki az Élet fájának lombján fészkel. A jounin érdeklődve várta a fejleményeket, miközben szárnyas társa lassan lehelyezte őt a sziklaszirtre, majd nem messze ő maga is leszállt. Kodomo körbetekintett a tájon, s néhány másodpercre, elveszett abban. Végül egy újabb, eddig ismeretlen hang szólította meg ismét a jounint.
Különös mód a nagy, és tépett szárnyas csőre még csak meg sem rezzent. Kodomo azonban biztos volt abban, hogy az ő irányából érkezik a hang, meg most újra hozzá szólt. A jounin összehúzott szemöldökkel koncentrálva összpontosított a madár fejére, melyen apró mozgás vette kezdetét. A megtépázott madár talán még kócosabbá és borzoltabbá vált, mint eddig, majd egy apró, tenyérnyi méretű, szinte teljesen hófehér tollazatú holló mászott elő.
A madár kérésére a jounin gyorsan közelebb lépett, mikor felmérte a helyzetet, s szemei kiszúrták a levelekből összefont apró táskát, mely a madár oldalán lógott. Kodomo kezeinek óvatos mozdulatával kihámozta a verébméretű lényt a vállpánt fogságából, majd a madár kérésére kinyitotta azt. Kenyér volt benne, melyet a jouninnak szánt az apró testű, viszont igen csak nagy hangerejű, repülő lény. Kodomo kezdte magát egy álomban érezni. Múltkori érkezésekkor sehol sem látta ezen különös hollókat, talán nem véletlen. Azonban lehet, ezen furcsa szárnyasok jelenthetik a megoldást a shinobi számára, hogy megerősödhessen. Ha a Nagy bölcs hívatta, biztos, hogy komoly céljai vannak vele, így túl kell esnie mindazon, amit ezek a madarak tartogatnak számára. Az első ilyen maga a kenyér megemésztése volt. Ugyan Kodomo kezdte éhesnek érezni magát, mikor meglátta a pékárúból kilógó magvak mellett a különböző bogarak csápjait, fejeit és egyéb részüket, nem érzett késztetést az étel elfogyasztására, mégsem volt más választása.
Az első falatok gyomorforgató érzéssel töltötte el, ahogy fogai kettéharapták a bogarak, roppanós részeit, ő mégis tovább emésztette azt, végül lassan, de elfogyasztotta a kenyeret. S csak remélte, nem ez lesz minden nap a főfogás. Azonban ahogy az ételdarabok egyre inkább emésztődtek, úgy érezte, hogy a benne áramló chakra mintha erősödne. S talán, a levegőben érzett közeg is, sokkalta intenzívebb hatással érződne most, mint előtte. Bármit is tervez a tollas népség a jounin számára, Kodomonak ki kell állnia minden egyes próbát, ha valóban meg akar menteni bárkit is.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Okt. 07 2016, 12:21

[Kodomo]

Az ifjú shinobi minden további nélkül konstatálhatja a magvas képződmény erősítő hatását, noha a mechanizmusa, valamint a közvetlen és közvetett okai jelen pillanatban még homályosak maradnak. Ez a tudatlanság viszont nem csökkent a hatásán, noha a bizonytalanság, hogy ugyan mit is evett meg, illetve nem lesz-e rá allergiás, vagy nem adtak neki egy elhúzódóan ható mérget – elvégre eddig igencsak különös természetű tagokkal találkozott, akik aligha adnak okot a teljes és feltétlen bizalomra – igenis valós aggodalom lehet.

A távolból szárnycsattogás hallható; a hangja egyre erősödik, magyarán közeledik valaki. Kodomo az utóbbi időben igencsak rossz szerencsének örvendhetett, s most sincs ez másként: a félszemű félnótás landol némileg ügyetlenül a sziklán.

– Hali Tesám! – Krákogja némileg megfáradtan a madár, majd pedig közelebb hajolva veszi szemügyre a még el nem fogyasztott maradékot. Természetesen némileg oldalra kénytelen dönteni a fejét, hogy még meglévő szemével láthassa, miről is van szó. – Az jó cucc! Beállsz tőle, mint Ryuu tesánknál a halál! A világ legjobb potenciálnövelője... és úgy nízem, igencsak rádfír már!

A méretes madár kócában megbúvó aprócska tag szemét forgatva, valamint hangos horkantással fordul el az érkezőtől – egyértelmű, hogy nem „csípik” egymást.

– Szóval azt akartam mondani, mielőtt ilyen bunkó módon belepofáztak, hogy az edzésedhez szükséges elfogyasztanod. Ha nem vagy teljesen elpazarolt térfogat, akkor érezheted a hatását... Viszont figyelned kell arra, hogy ne fogyassz többet a kelleténél, mert különben tollseprű lesz belőled. Vagy... a Te esetedben bőrtarisznya. Mindegy... Eleinte mi adjuk majd, nehogy elszámold az aprócska, inkompetens agyaddal a porciót, de majd kénytelen leszel megtanulni. Nem pátyolgathatunk örökké, Fióka! – Az aprócska madár hangja ugyan majdhogynem sípoló magasságú, most mégis ágyúszerűen dörren. – Először is próbáld a chakrádat keringetni, végezz el pár alapműveletet, aztán próbáld ki technikával is. De ne robbanj fel, mert nem takarítunk utánad!

Ekkor természetesen a szimpatizáns madár is hozzáteszi a maga mondandóját:

– Az különben is Ryuu tesánk specialitása.

Bárki is mondta, hogy ezek a madarak a bölcsesség és az intelligencia szimbólumai – hazudott.

// Akkor a történet visszaadva ^^ Tsu//

Jiraiya Szer. Okt. 12 2016, 18:46

// Hát konkrétan iszonyat élvezetes volt olvasni ezeket Very Happy

Ugrunk egy kicsit, hogy haladjunk ^^ //

Kodomo tehát elvégezte mindazt, amit ezek ketten mutattak neki, bár bugyuta tollasunk nem éppen volt a segítségére. Vagy talán mégis? Eszetlen károgása mögött megbújhatott némi értelme, aki pedig ért a nyelvén, esetleg ugyanúgy "vágja a szövegét", az felfedezhette szavaiban a segítés vágyát. Ám ennek látszata nincs azok számára, akik a komolysághoz vannak szokva. Kodomo pedig igencsak komoly, rangjának, klánjának és a közelmúlt történéseinek hála. Nem könnyű egy leendő klánvezérként példát mutatni a klánnak, jó vezetőnek lenni, miközben Jouninként meg kell felelni a falunak, miközben egyik testvérét elveszítette.

Az alapműveletek begyakorlása után pedig, a madarak elmondták, hogy miféle technikát kell megtanulnia. A neve: Kage Bunshin no Jutsu // Árnyékklón Technika. Kodomo hallott már róla, többé-kevésbé ismerte is, ám még nem próbálta meg használni.

Azt is megtudta a madaraktól, hogy miképpen is jön létre. Elmondtak neki mindent a Chakra Yin és Yang természetéről, hogy már-már külön elemként lehet rájuk tekinteni. A Yin, amely a chakra materializálódott formáját használja ki és a Yang, ami a chakra "szakrális" inkább Spirituális megjelenését használja ki. A Fizikai megjelenésen értjük például az Elemi technikákat, a tárgy többszöröző technikákat, valamint minden olyan technikát, amivel a Shinobi valamilyen anyagot teremt, hoz létre. A Spirituális megjelenése a chakrának nem más, mint a chakrával való észlelés, a testen belül történő változások, változtatások, a Genjutsuk és minden egyéb olyan technika, ami a használó testén belül jön létre, vagy éppen hatással vannak egy testre. Tömören: Nincs anyagi formájuk.
Kodomo azt is megtudta, hogy a Yang chakrahasználatra a legkézenfekvőbb példa a Konohai Yamanaka klán a Shinten technikáikkal. Ám ami számára fontos, az a Yin és Yang együttes használata. Eddig a Bunshin technikákhoz mindig a chakra Yin része volt többségben, vagyis chakrával anyagot formálva, feltöltötte az anyagot chakrával. - És itt jegyezném meg, hogy természetesen Kodomo azt is megtudta a varjaktól, hogy a chakra a tudat része. A Chakra több, mint egy ujjlenyomat, mint egy DNS, ugyanis a chakra nem csak a személy jellegzetes vonásait, képességeit és hasonlókat tartalmazza, hanem annak egész életét a születésétől a haláláig. Így tehát ha Kodomo chakrája egy élő szervezetben működik, Kodomo jelleme, emlékei és képességei a testben élnek. Ha pedig a chakra uralja a testet, akkor voltaképpen Kodomo újra tudatára ébred. Ekkor beszélünk Klónról - Az anyag voltaképpen egy "báb" amibe chakrát irányítva egy pontba sűrítve, a chakra folyamatosan mozgatja a testet, vagyis a bábot a sűrített chakratömegbe táplált információk szerint. - Kivesézték, hogy a chakra mivel magába foglalja magát a tudatot, így ha a chakra sűrítése közben folyamatosan egy adott információlöketet, egy adott "parancsot" ismételgetünk az agyunkban, akkor a bábban sűrített chakratömegben ez az információ fog dominálni. Az elemi klónoknál is ez történik, egy pontba sűrítik a chakrát, ami így tartalmazza a tudatot, a chakra pedig kap egy irányítható testet - Ezek alapján Kodomo számára érthetővé vált, hogyha Chakrájának 50%-át a testén kívülre koncentrálja egy általa megalkotott vázba, amit a saját külsejére formál, // Nem kötelező! // valamint a testben meghatározott útvonalat szab meg a charkának, kvázi létrehozza a testben a chakrakeringési rendszert, akkor a testbe koncentrált chakra egyenletesen oszlik el, így egy strapabíróbb, "tökéletes" másolat jön létre, ugyanis a rengeteg chakra, amit a testbe sűrített a használó képes arra, hogy saját magát tartsa fent, mindenféle chakra pazarlás nélkül. Egyedül a tökéletes váz és a keringési rendszer felállítása kerül chakrába a használónak.

   Miután pedig a tökéletes váz elkészült, a rengeteg chakra, amit a technikába ölt a használó, fent fogja tartani a testet és így a testben keringő chakra egy ugyanolyan, de mégis "új" tudatot hoz létre. Amikor pedig ez a hatalmas mennyiségű chakra felbomlik, vagyis a Kage Bunshin megszűnik, azaz komolyabb támadás hatására a váz megtörik és a chakrakeringési rendszerben zavar keletkezik, a teljes Klón eltűnik egy pukkanás kíséretében. Ekkor pedig a felsazbaduló chakratömeg, mivel keresi a "párját" a testet amihez tartozik, visszaáramlik a használó testébe! // FONTOS, hogy a Kage Bunshinnál nem tér vissza a használó testébe kilométerekről a chakra. Le van írva a jutsunál, hogy mennyi az a távolság, ahol a chakra visszatalál a gazdatestbe // A hatalmas chakratömeg azonban tapasztalatot és információt hordoz magában, amit a klón átélt, megélt, megtapasztalt, azt mind az eredeti, vagyis a használó is át fogja venni.
   Ami pedig szintén fontos, hogy a Kage Bunshin nem képes chakrát termelni, mert nincsenek sejtjei, amik termelik azt. Egyedül a létrehozásakor belepumpált chakramennyiséget tudja felhasználni. Ebből és az előzőekből következik, hogy a Kage Bunshin létrehozásakor mindig egyenlő részben kell elosztani a chakrát, bár a tapasztalt használók már kevesebb chakrafelhasználással is stabil Kage Bunshint képesek létrehozni. A Klón viszont csak annyi chakrával rendelkezik, amennyit a használó beleölt. A tudása viszont, megegyezik a használó tudásával, a chakra erőssége pedig nem "inflálódik" ugyanolyan erős chakrája lesz a klónnak, mint a szétosztás előtt.
   Ezeket mondták el útravalóul a varjak Kodomonak, majd magára hagyták őt, hogy tanuljon és utasították, hogy a párkányon lévő barlangba ne tegye be a lábát!

// Egy terjedelmes, nagyon szép tanulást kérek. 3 Napig tart a Jutsu megtanulása, a három nap alatt folyamatosan dolgozik benned a chakra és nem merülsz ki, ez valószínűleg a kenyér hatása. Nem mondom minimumot, mert szerintem tudod, hogy mennyit kell teljesítened, ettől pedig nem félek ^^ //

**Djuka Kodomo** Kedd Okt. 18 2016, 23:03

Kodomo lassan rágta a kenyér kissé száraz, s bogaraktól hemzsegő szeleteit. Nem értette helyzetét, azt hitte, egy rossz álomban van, s nyugtatta magát, hogy hamarosan fel fog ébredni ebből. Ám nem volt túlságosan sok ideje máson gondolkodni, mivel ahogy csak egy kisebb morzsa is leesett, a madarak hőbörögve kezdték szárnyaikat csapkodni, s pazarlónak nevezni a fiút. Így jouninunknak az utolsó falatig el kellett fogyasztania a nem épp gusztusos kenyeret. Miután az utolsó száraz falat is lecsúszott a torkán, megtörölte a száját, s félt az elkövetkező feladatoktól. Valamint, hogy a bogarak nem fogják az emésztés előtt belakni a gyomrát. Azonban egy újabb eszelős feladat helyett leültették Kodomot, lábait törökülésbe téve, kezeit pedig térdeire fektetve helyezték. Kényelmes helyzet volt, melyben akár órákat is elülhetett volna a jounin. Talán így is lesz.
A fehér madarak elméleti órát kezdtek tartani mindenről, amit a chakra alkotóelemeiről csak tudni lehet. Kodomo maga ugyan rendkívül művelt és képzett a chakrairányítás terén, mégis a madarak beszámolója sokkalta nyersebb mégis tágabb leírást adott mindarról, amelyet a szőke hajú shinobi eddig csak említés céljából hallott. Azt tudta, hogy a chakra, két alkotóelem ötvözéséből keletkezik, s minden embernek a saját személyisége van kódolva a chakrakészletébe. A Yugeton felszabadításánál, valamint a Katon edzéseknél mesterei ügyeltek, hogy a fiú megfelelő képzést kaphasson, nehogy ismeretének hiányában balul süljön el egy erősebb gőztechnika. Tudatosították benne, hogy minden, ami a lelki világát jellemzi, az megtalálható a chakrajában is. Amennyiben elméje nyugodalmas és békés, akkor ereje könnyebben koordinálhatóvá válik, azonban ha lelke háborog, gondolatai pedig nem képesek a koncentrációra, a létrejövő anyag irányíthatatlanná válik. Ezt saját bőrén is megtapasztalta korábban, mikor is a gőz megégette saját testét. Így ügyelnie kellett mindig is belső békéjének fenntartására, nem engedhette, hogy égető chakraja szabad utat nyerhessen.
Ebben az esetben némiképp más volt a helyzet. Csupán a gondolat, hogy egy rossz pillanatában megalkotott chakralénynek ad életet, félelemmel és undorral töltötte meg szívét. Még inkább oda kell figyelnie minden egyes lépésére. A Tábor visszatérésekkor azt hitte, nem akadályozhatja meg őt semmi. Aztán rá kellett ébrednie, a világban oly gonosztevők élnek, kik szintekkel a jounin felett van. Ez a ballépése pedig öccse halálát eredményezte. Még egyszer ilyen hibát nem követhet el. Azonban nem engedheti, hogy pillanatnyi dühe eluralkodjon rajta, mert azzal saját magát is veszélybe sodorhatja akár az edzésen, akár bevetésen. Meg kell őriznie a hidegvérét, legyen szó bármilyen helyzetről. A félelem és a düh nem járható ösvény a számára, így meg kell találnia lelki békéjét, s foggal, körömmel magához láncolni azt. Még egyszer nem hibázhatott.
Miután Kodomo megismerkedett a chakra Yin és Yang részéivel és azok különbségeikről, a madár egy technika nevét említette meg. A Kage Bunshin egy olyasfajta jutsu, melyben a két alkotót egységesen kell megalkotni és formázni. Egy önálló, mégis, a használó chakrajaval feltöltött, így irányított és saját gondolatait átadott hasonmás megalkotásának lépcsőibe kezdtek bele. A tollas kitért a technika megalkotásához szükséges pontokra, előnyökre és hátrányokra egyaránt. Kodomo már hallott korábban ilyesfajta tökéletes másolatokról, azonban mindezidáig nem gondolta volna, hogy ily komoly háttérrel rendelkezik. A bunshin lefelezi a teljes chakraállományt, így két egységes „testté” szakad, ezzel alkotva meg a tökéletes másolatot. Ahogy pedig azt fentebb kivesézték, a beleölt chakra nem csupán a használó jellemét vetíti át, hanem képességeivel együttesen mindent, amivé csak felfödött az elmúlt húsz éve alatt. Chakralenyomatát át kell helyeznie a vázba, majd miután feltöltötte azt, a megfelelő információkkal képes ellátni egy bunshint. Ugyan a varjúklón hasonló elven működött, az leginkább a chakra teremtő feléből táplálkozott, mintsem a szellemi erejéből.
A madarak végül befejezvén a jounin előtt álló feladatot, magára hagyták őt apró társával a sziklaszirt tetején, s várták, hogy Kodomo nekilásson az edzésnek.
Kodomo felkelt a szikla végzetes peremén, miközben érezte, hogy testében a chakraja, eddig sohasem érzékelt formájában kezdett benne kavarogni. Valósággal ki akart törni belőle, vad hullámokban csapkodva a testében. Erősnek érezte magát ismét. Az elmúl hetek igen csak megkeserítették őt, edzésein sem volt képes koncentrálni. Azonban ez az újfajta környezet, s ez a érzés most ismét feltöltötte őt, s reményt nyújtott a számára. Tudta, hogy a fájdalom sohasem fog eltávozni, mégis, ha örök élete alatt gyászolja öccsét, talán sohasem lesz valóban oly örök hőstett, mint az valóban volt. Kodomonak össze kell szedni minden erejét, mert most egy sokkal nagyobb szabású küldetés veszi kezdetét. A Gonosz elleni harc újabb szintre emelkedett, nem hagyhatja, hogy maga alá gyűrhesse a sötétség.
Némi testmozgást és nyújtást követően visszaült a sziklafal szélére, tekintetével végigpásztázott a végtelen erdőségen, figyelve a lombkoronákból kiemelkedő, hatalmas fehér fát, a Bölcs otthonát. Tudta, hogy ha végez az edzéssel, talán ott folytatja majd, azonban ehhez előbb teljesítenie kell feladatát. A szirten ülve visszahelyezkedett abba a pózba, melyet a madarak mutattak neki, s elengedve testét, mély transzba esett. A benne kavarodó chakrat ragadta meg majd mozgatni kezdte. Mindenek előtt tökéletesen szét kellett választania a teljes chakrakészletét. A kenyérnek köszönhetően a chakra oly sodrásba kezdett magától, hogy a fiúnak csupán koncentrálni kellett, s megtartani az egységes áramlást.
Órákon át csak ült, szemeit lehunyva, s forgatta a hirtelen felkavarodó chakrat, míg végül elcsendesíthette magában a vihart, s ismét irányított és rendes tempójába visszaállíthatta. Csupán ekkor kezdett neki a technikához.
Chakraállományának teljes készletét mozgatva, lassan nyitotta meg tenketsu pontjait, s kiáramoltatta egy részét, mely magát a vázat fogja megalkotni. A chakra lassan épült fel, precízen és szakszerűen. Kodomo türelme és kitartása felettébb kiemelkedőnek számított hazájában, mely most is megmutatkozott. Képes volt órákat koncentrálni mielőtt belekezdene az edzésekbe,c ska hogy chakrajának tökéletes irányítását lehetővé tehesse. Ez talán a vérében van, klánjának tagjai igen türelmes és precíz tagokat nemzett az idők során.
A váz így lassan létrejött, melynek egyelőre se eleje se vége nem volt, mégis egy stabil objektum keletkezett a sziklaszirten. Ezután a jounin megpróbálta a tenketsukon az egész chakrakészletét átengedve, megfelezni azt. Chakraja túlságosan is gyorsan tört elő, mely megzavarta őt és ezzel a váz is felbomlott. Kodomo nem kapkodott, hanem újból alkotva a vázat, megismételni a folyamatot. Habár ismer számos, nagy chakrat igénylő technikát, nem kellett korábban ily mértékben koncentrálni és megtartani ennyi chakrat és egy adott objektumba zárni. Ez okozott számára némi nehézséget, ám a tökéletes keringetésnek köszönhetően, nem volt lehetetlen.
Lassan formázódott meg Kodomo mellett egy, egyre inkább a fiúra hajazó forma. A chakramasszából végtagok nőttek ki és formázódtak meg, míg arcának vonásai is kezdtek kirajzolódni. Tincsekbe növő haját fejpánt fogta fel arca elől, a pánton pedig egy szimbólum körvonalazódott ki. Ujjak jelentek meg kezének végén, melyek az egyre kibontakozóbb térdén pihentek meg.
Végül a masszából megalkotott Kodomo lassan, teljesen hasonlított a mellette ülő gazdatestre. Szemei lehunyt állapotban voltak, ahogy neki is, majd hirtelen, mintha mellkasa megmozdult volna. A levegő az orrán át, bejutott szervezetébe, s ezzel az első lélegzetvétel pillanatában felnyitotta szemét.
Különös érzés fogta el, mintha mély álomból kelt volna fel. Sötét volt, mikor kinyitotta először szemeit. Emlékeiben mégis valahogy, fényes délelőttre emlékezett. Emlékezett? Hogyan?
Mikor maga mellé pillantott, egy fiút látott, kiről tudta, hogy ő maga. Ez hülyeség, nem lehet saját maga ott, ha itt van. Felkelt a földről, hagyta a másikat, nem zavarta meg meditálásában.
Kodomo lassan sétálni kezdett, miután kiropogtatta a sok üléstől beállt végtagjait, s izmait, majd mély levegőt szívhasson az erdőség feletti szirt magaslatáról. Szemei körbetekintettek, nem láttak mást, csak a mélységben lévő erdőket, s a mögötte húzódó hegyi ösvényt, mely egy barlang felé vezetett. Kodomo elindult, ám ahogy egyre inkább megközelítette a vájatot, különös érzés fogta el. Egy belső hang, mely a hátrálásra sarkalta a fiút. Valami azt súgta, nem ajánlatos betérnie oda. De miért is nem? A jounin nem tudta a választ, mégis, hitt a megérzéseiben.
- Valahogy le kell jutnom az erdőbe. Lássuk csak, mennyire meredek ez a hegycsúcs.
Mivel a klón maga nem volt tökéletes, így Kodomo érzékei és képességeinek töredékét kaphatta csupán meg a hasonmás. S ezt hamar a saját bőrén tapasztalta. Miután chakrat koncentrált talpába, lassú léptekkel kezdett haladni a meredek szirt falán, majd hirtelen megcsúszott, s sebesen zuhanni kezdett a mélybe. A félelemtől reflexszerűen rántott elő egy kunait, s szúrta a falba, hogy lassíthassa magát, s ismét megtapadhasson a falon. Miután nagy nehezen megállt, másik kezét a falra emelte, megragadva egy kisebb vájatot, majd nagyot fújt. Homlokán izzadságcsepp csordult végig, miközben szemei végigmérték a távolságot közte és a lombkorona között. Sötét volt, így nehezebben tájékozódott, mégis, shinobiképességei lehetővé tették számára a jobb látást és érzékelést, így meg tudta saccolni a leküzdendő távolságot. Néhány méter siklás után a Dinamikku Entorii segítségével nagyot szökkent a sziklafalról, egyenesen a fák közé. Remélte, hogy legalább lelassítják majd őt, mire leérkezik. A fákban azonban megakadt a klón, testét több helyen vastagabb faágak döfték át, majd végül megsemmisítették azt. A szirttől körülbelül kétszáz méterre lehetett az erdő, így a hirtelen kitörő chakra visszaáramlott a jounin testébe, ki hirtelen fellélegezve, kiesett a meditációs állapotából. Derekába fájdalmas érzés fúródik, erősen felsziszeg. Szerencséjére a klón nem volt túlságosan távol ahhoz, hogy elpazarolhassa a chakrajának nagy részét, ám ez még korántsem volt tökéletes. Még számos gyakorlásra van szükség ahhoz, hogy megfeleljen a madarak és saját elvárásainak a jounin.
Kodomo így végzett az első fázissal, képes volt megalkotni egy klón, kinek mozgása és reflexei korántsem tükrözték azonban még a jounin szintjét.
A következő klón napkelte előtt pár perccel látta meg a napvilágot, majd felkelt, s elvégezte ugyanazon műveleteket, melyeket előde is. Némi testmozgatás után precízebben állt hozzá a lejutás feladatához, mint korábban. Elegánsabb megoldáson járt az esze. Talán erre a hegyre valóban csak szárnyakkal lehet fel és lejutni, a madarak talán nem számoltak olyan eshetőségekkel, mint a vízisí.
Kodomo hasonmása, mivel korántsem tökéletes, erejének felét birtokolva sajnos komolyságát és jouninhoz méltó gondolkodásának részét is kapta csupán, így sokkalta merészebb és bevállalósabb volt, mint a gazdája. Még ha ez mélyen belül, némileg rosszul is esett neki. Talpa alá ezúttal suiton chakrat koncentrált, majd a Mizu Kamikiri segítségével, gyors siklásba kezdett a hasonmás, s úgy tűnt, terve beválni látszott. Némi chakraval a szikla oldlaához kötötte magát, míg a suiton segítségével gyors siklásba kezdett. Csupán a felgyorsuló lendülettel nem számolt, mely a leérkezés után és az azt követő úton okozhat problémát. Ahogy okozott is. Ugyan képes volt elkerülni a teljes becsapódást, nem jutott messze, a hihetetlenül felgyorsuló klón egy fába siklott, s kidöntötte azt, majd megszűnt. Kodomo feje ekkor majd szétnyilallt a fájdalomtól. Koncentrálnia kell. Nem szabad, hogy jelleméből egy cseppet is elvesztegethessen, mert ezek az önfejű klónok csak az erejét pazarolják. Meg kell tanulnia tökéletesen alkalmazni a technikát.
…
Délutánra négy újabb klón zuhant a mélybe, mely gondolkodóba ejtette a jounint. Talán valamit valóban rosszul csinál. Talán nem felezi meg chakraját egészében, így nem képes átadni magát teljes mértékben.
Újabb klón állt szembe a napnyugta, narancssárgás égboltja alatt, lilás szemei az utolsó sugarakat vizsgálta, miközben chakrat koncentrált. Majd két kezét maga elé emelve, egy kisebb gömböt hozott létre, s nemes egyszerűséggel, leugrott a szirt tetejéről. A gömb követni kezdte őt, s alig húsz méterre a lombkoronától, kézpecsétet alkotott, mire a gömbből egy nagyobb méretű holló formázódott, s szilárdult meg, majd hatalmas karmaival megragadták a jounin vállát, s ezután nagy szárnyaival suhintva megakadályozta, hogy a jounin becsapódjon a fákba. Lassan tette őt le a lombok tetejére, s csak akkor szűnt meg, mikor Kodomo már stabilan állt a vastagabb ágakon. Néhány szökkenéssel leugrott, majd végre, nagy nehézségek árán, elérte a talajt. Körbetekintett, majd sétálni kezdett. Fel akarta térképezni a közeli erdőt. Mióta itt van, a kis házán kívül a szirten volt csupán. A hely békés és nyugodt aurája melegséggel töltötte el szívét, nem érzett keserűséget és fájdalmat. A felkelő nap sugarai áthatoltan a ritkásabb lombszinten, s beragyogták a talajt. Kodomo hallotta az ébredő természet zajait, minden madár és élőlény hangját. Élvezte a természet dallamát, ezáltal lassan és kényelmes sétába kezdett. Az egyre inkább ébredező természet oly nyugodalmas, oly ártatlannak tűnt a fiú számára. Boldogság járta át a szívét. Talán egy órát sétálhatott, mikor úgy döntött, visszatér a sziklához. Ereje még korántsem oly kiforrott, hogy hosszabb távokon a maga ura lehessen. S a legkisebb problémánál is Kodomo hatalmas mennyiségű chakrat veszíthet el.
Miután elérte a szikla lábát, elgondolkodott, miként jusson fel. Mivel a madarak nem lesznek a segítségére, saját képességeinek tárát kell felhasználnia ahhoz, hogy épségben visszatérhessen. A lejutáshoz használt Mugenkarasu részleges megvalósításához nyúlt ismételten az ifjú Djuka, majd megalkotva egy nagyobb hollót, felrepítette magát maga mellett lebegtetve a gömböt, ezáltal a hollóban kavarodó gőz nem vesztett erejéből. Elérve a sziklaszirt tetejét, egy elegáns mozdulattal érkezett a földre. A szőke hajú jounin ott állt előtte, arcán elégedett mosollyal.
- Hát sikerült.
- Megcsináltuk – mosolyogtak mind a ketten, majd végül a két Kodomo leült egymással szemben a földre. Ha sikerült egy klónt létrehoznia, sikerülhet talán még többet, ehhez azonban ismét a teljes chakrakészletét kell egyenlő részekre osztania. Feloldva a bunshint, újból koncentrált, ám már nem ült le. A szükséges kézpecsétet mutatva, létrehozott maga mellett egyszerre két vázat. Az előző módszer alapján, a még mindig fortyogó chakrakészletét egyszerre megmozgatta, s három részre osztotta. Ebből kettő a testén kívül irányított a vázak felé, s töltötte fel azokat. A két Kodomo hamarosan megformálódott a chakraburokból, az előzőnél valamivel lassabb leforgással ugyan, de végül sikerült külső jegyeire megalkotni a hasonmásokat. A neheze csupán most következett. Tudatát három részre szakítva, össze kellett hangolnia a három test mozgását. Ugyan egyek voltak, mégis, míg chakrajank jelentős része testén kívül van, a másik két hasonmás mozgásához ugyanolyan magas koncentráció szükséges, mint saját mozdulatainak kivitelezéséhez. A három Kodomo leült a földre, majd meditatív állapotba kerülve, megpróbálta a jounin a megosztott koncentrációt kiépíteni. Ugyan mind a három test immáron külön éltet él, mégis, egy közös énjük van, melynek ügyelnie kell a testekre. Ha a fő test meginog, vagy elveszti hitét, az súlyos következményekkel járhat a klónokat tekintve, így mindig is hidegvérrel szabad csupán alkalmaznia a technikát.
…
Az éjszakát ismételten a szabadban töltötte, immáron azonban aludt is. A természeti erők és ez a különleges, boldog atmoszféra lehetővé tette a jounin számára, hogy a szabadban éjszakázzon, míg feltölti készleteit, habár azok különös mód, meglehetősen tele voltak még mindig, majd hajnalban folytathatja az edzését.
Miután kinyitotta szemeit, ismét szürkeségben kelt. A völgy csendes volt, a reggel hírének hozó madarak is az igazak álmát alusszák. Kodomo felkelt, majd egy reggeli edzés keretein belül kiropogtatta a napokban elült testrészeit, s minden ízületét. Miután felfrissült, némi vizet és élelmet vett magához a közeli fákról, majd nekikezdett a gyakorlásnak. Tegnap estig összesen négy váz mozgatását érte el, ám újabb szintek helyett inkább gyakorol most. Kettő a kettő elleni pusztakezes harc lesz a feladatuk a klónoknak. Aki a legtovább fennmarad, az megkapja a másik három chakraját. A klónok kör alakban álltak fel egymással szemben, majd elkezdődött. Egyik ütés a másikat követte, s bár Kodomo maga nem volt épp a fizikális edzések és képességek nagy mestere, képzései és gyakorlóedzései sohasem hanyagolták el fizikumát. A klónok egy kisebb harc után hirtelen egyszerre álltak meg, majd kunait ragadtak, s azzal támadták tovább másik három társukat. Mikor csupán egyetlen maradt életben, hirtelen, egy pukkanás és némi füst keretein belül megszűnt, majd minden fennmaradt chakra visszaszállt a fiúba, ki még mindig erejének csúcsán érezte magát. Úgy érezte, le kell tesztelnie elemi képességeit is a hasonmásokkal, így újabb négy hasonmást kreálva, először kettő egymással szemben felállított, míg a másik kettő és a gazdatest hátrébb állt.
- Katon: Goenka!
- Suiton: Suijinheki! – üvöltötte szinte egyszerre a két klón, majd technikájukat egymásnak lőve, semlegesítették azokat. Ekkor csatlakozott be a másik két klón, s a létrejövő gőz felé kitárva kezüket egyszerre mondták ki a

- Yugeton: Yugegakure no jutsu – nevét, mire a jounintól a hegy bejáratáig az egész szirt ködbe borult. Kodomo visszaült a szirt szélére, mellette a másik négy klón pedig körbeállta őt, s a szélrózsa minden iránya felé tekintve, lassan mozgatni kezdték a gőzt. Ha valóban tökéletes másolatot akar létrehozni a fiú, akkor a benne lévő vérvonalbeli képességre is fogékonynak kell lenniük. Kodomo talán készen állt arra, hogy a siker hírével üdvözölje a madarakat, amennyiben visszatérnek.

**Hyuuga Shakaku** Pént. Okt. 21 2016, 12:58

[Kodomo]

– Te tesám... – Kezdi a jómadár egyszerre sajnálkozó és egyet nem értő egyszemes sandítással. – Neked a muteranyó sosim mondotta vala, hogy idegenníptű nem fogadunk el tápot?

De természetesen (vagy talán inkább hál' istennek) a palimadár nem szól közbe, de még csak nem is követi az ifjú shinobit, amint megindul az útján, ugyanis mindennemű ellenszenv ellenére tökéletesen tisztában van vele, hogy az ösvény fizikai és spirituális végigjárása csakis a fiatal jouninon múlik.

Viszont tagadhatatlan, hogy a madarak vagy kiváló időérzékkel bírnak, vagy pedig olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy a siker mámorító pillanatát követően röppenjenek be a képbe.

– Na vhééégre, már azt hittem, beleőszülök a várakozásba! – Csipogja a nagydarab madár buksiján ugráló madár, majd pedig egy pillanatra megdermed. Ez talán riadalomra adhat okot egy olyan professzióban, mint a shinobié, de aggodalomra semmi ok, ugyanis a pillanatnyi lefagyás után az apró madárka fejét oldalra biccentve veszi elő legmeggyőzőbb durmoló hangját. Ha a madarak tudnának mosolyogni, ő minden bizonnyal kajánul vigyorogna. – Ééérted; beleőszülnék. – Ha lenne szemöldöke, akkor húzogatná őket felfelé, így viszont csak a szemei nyílnak tágabbra ritmikusan. – BAMM! – A váratlan, akár összerezzenés előidézésére is alkalmas hanghatással egyszerre tárja szét apró, fehéres szárnyait. – Húúú de jó vagyok! Ugye, hogy jó vagyok? – Kérdezi a lábai alatti biztos pontot nyújtó méretes madarat, aki csak némán hümmögve bólint kétszer. Ez már önmagában fémjelzi bölcsességét.

Természetesen a félszemű madár mindeközben hátulról kifigurázva imitálja az apró madár drámai önprezentációját.

Érdekes egy banda.

– Na de ne pazarold az időmet, mert igencsak drága! Pihend ki magad és holnap bele is vágunk a senjutsuba; ugye tudod, mi az? – Noha Kodomora történő ráförmedése nem éppen legitim, a kérdés annál inkább az. Amennyiben a válasz nemleges, úgy egy gyorstalpalót tart, amiben kitér a Chakrahálózatra és ezzel kapcsolatban a ninjuuk, valamint a szent helyek szerepére, a senjutsu chakrára és természetesen a senjutsu elsajátításának veszélyeire, előnyeire is.

Ha a válasz igenlő, mindennemű teketória nélkül ragadja meg a fiatal férfi grabancát a termetes madár, hogy szó szerint visszarepítse őt a múltba, jelen esetben a fészkébe, hogy Kodomo kipihenhesse magát és lelkileg is felkészülhessen a senjutsu edzésére.

**Djuka Kodomo** Hétf. Okt. 24 2016, 01:55

A jounin érezte, a harmadik nap délutánjára kifogyott a mindez idáig végtelennek tűnő energiaforrás a szervezetéből, s szervezete teljesen elfáradt a három napnyi edzéstől. A chakraval telített kenyér véglegesen felszívódott a jouninban, s ez megadta a késztetést, hogy leüljön, s utolsó végső harcát megvívhassa az álmosság ellen.
Újonnan szerzett társai épp ekkor röppentek ismét a képbe, s Kodomo számára korántsem humoros jellegű megszólalásaikkal némiképp, elterelték a fiú figyelmét a fáradtságtól. Emlékeiben ismét felbukkant az öccse, s a pillanat, mikor a szeme láttára robbant fel. Kodomo ökle összeszorult ismét, s némi gőzfoszlány kezdett teste körül lebegni, míg a levegő szó szerint felforrósodott. Dühös volt, ám képes volt uralni a dühét, s ha nem is teljesen, de visszafogni a benne tomboló tüzet. Tudta, madártársai direkt provokálják őt, s próbálják folyamatosan előhozni a jounin legfájdalmasabb emlékképeit. Ugyanezt tette a testvérpáros is, mikor utoljára itt járt.
Az edzésük során a hollók speciálisan létrehozott bunshinokkal edzették és harcoltatták a fiút. A bunshinok különlegessége, hogy a fiú emlékeiből kikeresték a legfájóbb emlékeket okozók arcát, s képességeivel együttesen kivetítették őket egy egy hasonmásra. A hollók egyike a jounin által valaha találkozott legnagyobb ellenfelének, B-nek a hasonmását alkotta meg. Kodomoban rengeteg erő szabadult fel, s meg kellett tanulnia uralkodni azokon, ha véghez akarta vinni a madarak próbáját. Most is ugyanezt akarják elérni. Hogy Kodomo képes legyen uralkodni az érzésein, hogy képes legyen megtartani hidegvérét, még akkor is, amikor a világ összefog ellene. Mikor a gonosz egyszerre zúdítja rá keserű áradatát, még akkor is talpon kell maradnia. Mert ez az ő sorsa.
A fiú úgy tűnt, vesztett a fáradt arckifejezésén, s gondolatai közben egyre inkább kezdett összerándulni, s komor mimikára váltani. Úgy tűnt, kezdett ráeszmélni hibájára, melyet elkövetett a szigeten. Hogy hagyta, hogy az érzései vezessék, amikor Kabutora támadt. Nem mérte fel rendesen a helyzetét, hagyta, hogy érzései és dühe vezérelje őt, s saját kezével akart végezni az Otokageval. Ez számos társa, köztük Ryuu életébe került. Nem véthet ekkora hibát. Még egyszer nem. Azonban azt is tudta, a mostani kiképzése nem csupán lelkileg fejleszti őt. Hanem megtanítja harcolni az Otokage szintjével egyenlő, sötétségbe burkolózott szörnyetegek ellen. Magasabb szintre emelik a fiút, hogy felvehesse a világ védelméért a harcot.
A madarak, leginkább a saját maguk szórakoztatására tervezett játék után újabb kérdéssel fordultak a fiúhoz, mielőtt elbúcsúztak volna tőle. A kérdésre ugyan a fiú tudott volna válaszolni, ám inkább átgondolta, mit is mondhasson. Ugyan az akadémián nem tanították, a város könyvtárát rendszeresen látogató fiú gyakran vette elő a chakra és annak természetéről szóló tekercseket és könyveket. Legfőképp, mikor a genjutsu képzéseit kezdte. Valamint megtudta a Kabutoval megvívott harci beszámolójából, hogy maga az Otokage is szert tett a senjutsu egy magasabb szintjére. Ekkor ismét a könyvtárba ment, hogy utánaolvashasson mindennek. Így szerzett tudást a...
- A természet chakrahálózata, mely hasonlatos az emberi chakrarendszerrel. Ugyanúgy, ahogy bennünk, a természetben is kering a chakra egy tisztább, s nyersebb, erősebb formája. Azok, akik képesek lelkükkel eggyé válni a természettel, kik maguk a háborítatlan természet, azok képesek lehetnek elérni ezt a fajta erőt. Képesek lehetnek a természetből chakrat nyerni, s ezzel felerősíteni saját magukat. Azt tudom, hogy az Otokage a kígyók ninjuu fajával kötött szerződésén keresztül tett szert erre a képességre. A hollók is rendelkeznek efféle természeti erővel?
Kérdése után megvárja, míg a hollók megválaszolják azt, esetleg kiegészítik a hiányos ismereteit, majd végül a legnagyobb széttárva szárnyait felreppent, s erős karmaival megragadta a jounin vállvértezetét, s a magasba emelte. Egyenesen az ágakból készült otthonához vezette a jounint, majd fejet hajtva a madarak előtt levetette páncélzatát, majd meleg fürdőt vett, s egyetlen köntösbe burkolva testét, a ház bejárata elé ült. Lábait maga alá húzva, kezeit comján pihentetve, meditatív állapotba került, s teljesen kikapcsolta agyát. Emlékei között kutatott, hogy felidézhesse ismét a B-vel és Kabutoval megvívott harcának perceit. Sőt, minden eddigi keserű percét felidézte. A geninkori küldetéseit. Az első bevetését a tengerparton, mikor elvesztve a csapatot, társával kellett elfognia a banditákat. A chunnin vizsga nehézségeit, s a végső harcot a cím megszerzéséért. Suki elrablását, s a kontinensen való áthaladás kínkeserves utazását. B-t! A Burakkudat! Az Újhold szigetére való első lépések. A vadállatok. A bennszülöttek. A szörnyetegek! Az otogakurei hadsereg! Kabuto!
Kodomo könnyei végigcsordultak arcán, miközben eddigi ellenfeleit felsorakoztatta maga mellé. Majd eszébe jutott Rikuno, Soroshima, Tomoko, Narahiko, Hiashi, Húgi, Ryuu. A Hyuugak. Mind szövetségesei voltak a fiúnak, akik segítették őt a gonosz elleni harcban. A fiú tudta, hogy a világban van jó és van a jó érdekében akarás is. Nem adhatja fel a harcot. Ryuu a fény színeiben hagyta itt ezt a világot, lelke biztosan boldogságban él valahol. A legkitűnőbb shinobi volt. Bátor és önzetlen. Páratlan és példamutató. Tudta, hogy felnézett bátyjára, ám Kodomo csak most látta be, hogy saját hősei pont ezen személyek. Kikért érdemes harcolni. Kikért meg kell teremteni egy jobb és fényesebb világot.
A nap lassan felkelt, fénye pedig megzavarta a bejárat előtt ülő fiút. Talán aludt, talán csak elmélkedett, egy biztos. Kipihentnek és annál is erősebbnek érzi magát. Az éjszaka képes volt felemlíteni legkeserűbb pillanatait, s lezárni őket. Nem kísérthették immáron rémálmok, csupán tanulságos emlékek, melyek most erőd adhatnak neki. Készen állt az edzésre.

**Hyuuga Shakaku** Szer. Nov. 02 2016, 21:10

[Kodomo]

A reggel mintha csigalassúsággal közeledne az ifjú Djuka életében, vontatottabban, mint bármely más alkalommal. Továbbá különbség az is, hogy a megszokott madárcsicsergés helyett egy egészen új madárhanggal szembesül; a különleges kialakítású fészkén túli zajokból ugyanis egyértelműen megállapítható egy-egy parancsszó, barátságos beszélgetésfoszlány, de még egy-egy pletyka is.

Kodomo már minden bizonnyal felébredt akkor, mikor a fűfüggöny és a fonott „padló” közötti alsó résen az aprócska madár beröppen, mint egy egér az ajtónyíláson.

– Ki az ágyból, Fióka! – A fűfüggönyön túli alak természetesen az aprócska madár hű társa, aki még mindig zokszó nélkül testesíti meg a szikla szerepét. A kismadár kiröppen ott, ahol jött, nyilvánvalóan várva, hogy a közösség legújabb tagja csatlakozzon a különös duóhoz.

A méretes madár – mint ahogyan legutóbb is – megragadja a fészkéből kilépő Kodomót, de ezúttal élesen fölfelé veszik az irányt. A fiatal jouninnak feltűnhet, hogy valójában a Fa méretes törzsét körberepülve haladnak fel, így egy pillanatra betekintést nyerhet a különböző méretű madarak repülési, beszélgetési szokásaiba, habár igencsak röviden.

Az éles röptű útjuk a lombkoronából kiérve végződik, ekkor ugyanis a Fa tetején kialakított tér közepén landolnak. Első pillantásnak tűnik csupán térnek, jobban megvizsgálva ugyanis rádöbbenhet, hogy ez valójában egy kifejezetten méretes fészek, méghozzá a Fa legfelsőbb ágaiból és leveleiből összefonva. Az így kialakított fészek közepén egy kitüremkedés látható, ami szintén csalóka lehet első pillantásra.

– Tehát akkor. Ez a hely kiváltságos és kifejezetten szent. Na meg titkos, hiszen szeretünk titokzatoskodni. Szóval csitt róla, mert különben csattanni fog a csőrünk. – Kezdi az aprócska madár ismételten a társa feje búbjáról. – A mi feladatunk, hogy senjutsut tanítsunk neked, már ha egyáltalán képes vagy tanulni... De majd meglátjuk, hiszen már az elején eldőlnek az ilyenek. Csak aztán te meg nehogy kidőlj itt nekem... A drágalátos barátunk említette, hogy egy fióka kiesett a fészkedből. Talán jobb volna, ha nem osztoznál a sorsán... legalábbis addig nem, amíg meg nem mondtad, hova temetted, mert nálunk van egy olyan szokás, hogy a családtagokat együtt bocsátjuk örök reptükre. Na de mindegy! – A madárka átröppen a furcsa fatalapzatra. – Ez itt a Fa középpontja, itt a legerősebb az energia, amit el kell sajátítanod. Az a finomság, amit kaptál a tanulás előtt, nem csak vendégszeretetünk jele volt, sokkal inkább egy energiabomba. Itt fogod elsajátítani az energia észlelését és kivonását, megforgatását. Itt fogsz meditálni. Ez az utad első állomása. Felkészültél?

Jiraiya Szomb. Nov. 12 2016, 11:12

// Elnézést a tömörségért de eléggé van mint behoznom ^^" //

Miután Kodomo feltette kérdését, elmondta, hogy mi is a Senjutsu, a madarak pontosítottak. Elmondták neki, hogy jól tudja, a Földnek is van "Chakrahálózata" amely sokkal inkább egy energiahálózat, mintsem Chakra. Ahogyan a shinobik testében is termelődik energia, úgy a Földben is. Egy Shinobi Testi és Szellemi energiáinak elegye alkotja a chakrát és a shinobi képességeit. Minél többet edz egy shinobi, minél erősebb lesz, minél gyorsabb, minél több Taijutsu technikát sajátít el, annál több Testi Energiát termel. Ha pedig egy ninja fejleszti a chakrakontrollját, meditál, összpontosít, tanul, ninjutsukat sajátít el és folyamatos figyelmet szentel a chakrájának, átlényegülve érzi annak testére gyakorolt hatását, akkor a Szellemi Energiája lesz egyre több...

Egy jó Shinobi a Testi és Szellemi energiáit is edzi, minkét véglet arányban áll egymással. Hiszen ha valaki nem arányosan edzi ezen képességeit, akkor vagy a Fizikai, vagy pedig a Szellemi energia kerül többségben. Így ez kihat a Ninja stílusára is. // Fizikai Energia többségben --> Lee | Szellemi Energia többségben --> Ino, Shikamaru | Tökéletes Összhang --> Kakashi, Neji, Chouji // Mégpedig azért hat ki rá, mert a Szellemi és Testi energia elegye táplálja a testet, készteti arra sejteket, hogy Chakrát termeljenek. Az így létrejövő chakrának pedig nem csak a természete lesz más, hanem a hatékonysága is. Ha egy személy nem képes a ninjutsura de a testét edzi akkor a chakrája sem lesz teljes mértékben használható Ő általa a Ninjutsura, sokkal inkább a Taijutsura. De ez leginkább az egyén képességeitől függ. // Képlet: Fizikai Energia + Szellemi Energia = Chakra //

Tehát, ez a két energia elegye alkotja meg az egyénekre jellemző típusú, energiájú és minőségű chakrát. A Senjutsu célja, egy erősebb, hatékonyabb és más típusú charka megalkotása amit egy "plusz összetevő" használatával érhetünk el. Ez az összetevő pedig a Természeti Energia, ám erről már csak másnap beszéltek bővebben Kodomonak odafent a fészekben. Most pedig, hogy ott van, elmondták neki, hogy a Természeti Energia bárhonnan kinyerhető. Ott van a fákban, a levegőben, a tárgyakban, bárhol a világon. Ha ezt az energiát képes a Ninja elnyelni, magába szívni, akkor kontroll alatt tartva azt, a testében keveredik mindez a Szellemi és Fizikai energiákkal, így a test sejtjei nem csak magasabb minőségű chakrát fognak termelni, hanem voltaképpen azonnali termelésbe kezdenek. // Képlet: Fizikai Energia + Szellemi Energia + Természeti Energia = Senjutsu Chakra --> A Fizikai és Szellemi Energiák minőségi változásával variálható a létrejövő Chakra| Pl.: van a "Szerzetes" Chakra ahol a Szellemi Energia változik meg, így jön létre a Senzoku no Sai Chakra. A Sötét Chakra esetében is a Szellemi Energia változik meg, tehát más töltetű lesz, így a végtermék a Sötét Chakra. A Gyógyító Chakránál szintén a Szellemi Energia változik meg. A Nyolc Kapunál pedig a Fizikai Energia. // Az így létrejött chakra a Senjutsu Chakra, amely rendkívül erős és intenzív technikákat eredményezhet, kevesebb chakrabefektetés hatására is. Ennek eléréséhez pedig meditálnia kell. Sokkal mélyebbre kell mennie, sokkal jobban el kell mélyülnie az érzéseibe és az észlelésébe. Meg kell tanulnia, hogy hogyan érzékelje a Természeti energiákat, figyeljen! Egyenlőre ennyit mondtak...

// Amit várok: Fele akkora irományt, mint a Kage Bunshin tanulás. Nem sikerült eredményt elérni ebben az irományban, viszont ami történik az az, hogy Kodomo meditálni kezd és próbál figyelni, ám valami miatt nem megy neki. Azt érzi, hogy valami gátat szab annak, hogy mélyebbre és mélyebbre merüljön a tudatában, hogy aztán kiterjeszthesse figyelmét a környezetére. Fél napig próbálkozik, majd pihen végül leszáll az éjszaka, mire megint megpihenne. Érzelmek és érzésekre vagyok kíváncsi, hogy mit gondol Kodomo, mi szab gátat a "nyugalomnak"? Egy Shinobi életében sok feszültség történik, ha egy normális ember nem szabna gátat érzelmeinek a gyilkolás után, már megőrült volna. Ezen kívül sok más dolog is történhet, próbáld meg kibontani a helyzetet az érzelmekre fektetve a hangsúlyt, de a lényeg, hogy Kodomo nem ér el eredményt, nem érzi a Természeti Energiákat.
Az előző tanulásra +8 Chakrát adok. //

**Djuka Kodomo** Csüt. Nov. 17 2016, 00:46

Kodomo törökülésben ült a hatalmas ágakból kirakott fészek szélén, s összpontosított. A madarak által tanult légzési mozdulatok, a megfelelő testtartás, valamint az a jounin számára még mindig megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan érzés, mely az egész helyet körüllengte, megkönnyítette a fiú elméjének kitisztulását. Ugyan első körben azt hitte, hogy csupán egy illúzió csapdájába keveredett, ahonnan menekülnie kell. Újdonsült társai, ezek a felettébb különös szárnyasok bizony komoly belépővel kedveskedtek a fiú számára, s a csípős és néhol érzéketlen humorukat magukkal hozva, csak tovább rontották a fiú lelki békéjét. Ryuu halálán még most sem volt képes túllépni a jounin, annak ellenére, hogy elfogadtatta magával az élet menetét. Bármit is tehetünk, bárhogy is élünk, egyszer mindenki számára eljön az idő, amikor az addigi munkánkat félretéve, elfogadjuk utunkat, s saját sorsunk végére érve, egy másik, szebb világba kerülhetünk. Sajnálatos módon vannak, kiknek a sors rövidebb utat szabnak. Ez azonban nem feltétlenül jelenti, hogy az adott személy ne élt volna példamutatóan, s halt volna meg hősként.
A tegnapi meditálás előhozta a fiúban lidérces álmainak legfőbb alakjait, ám úgy tűnt, ez édeskevés volt ahhoz, hogy kellően átadhassa magát annak, amire az Életfa madarai taníthatják.
A hosszas elemzések, a példákon keresztüli bemutatás számos olyan tényezőre világított rá Kodomo számára, melyekkel, ha tisztában is volt, ezt a precíz, az élet ajándékaként felállított, s az emberek által formálható tökéletes békeállapotot nem láthatta eddig át egészében. Most kezdte csupán megérte, miért is oly fontos mindaz, amit már az akadémia óta tanítottak a számukra. Egyaránt kell testüknek és lelküknek megacélosodnia ahhoz, hogy megtalálhassa az arany középutat. Nem elég, ha szellemi energiái, s az ezáltal megalkotott technikák mestere, ha testi ereje fabatkát sem érnek. A test nélkül pedig, nem lesz képes megtalálnia az egyensúlyt. A hollók magyarázása közben a jounin újabb emlékek között kutakodott, s próbálta magában felidézni minden olyan emlékét, mely hatással volt a mostani életét tekintve. Számos bevetés, harc és nehéz küldetést tudhat maga mögött a jounin, ám mintha eddig észre sem vette azt, hogy ezen történések mind a jelent formálták olyanná, amilyen. A jounin lehunyta szemét, s elmélyedt elméjének legfakóbb emlékeiben. Minden olyan pontja az ösvényének, egyfajta támaszként szolgált a számára, s gyakran okult a múltban elkövetett hibákból, ám mindeddig képtelen volt lezárnia a múltat. Vagy talán éppenséggel, hogy lezárta magában? Oly sok fájó emlék kötődik a múlt eseményeihez, melyeket a fiú nem szívesen mesélt el ezidáig, nemhogy akaratával felevenítse őket. Most mégis ez volt a feladata. Szembe kellett néznie minden fájdalmával, minden keserűségével ahhoz, hogy megerősödhessen, s képes legyen ténylegesen átlépni ezen akadályokat. Az akadályokat, melyek jelenleg nem előtte álltak, hanem az emlékeiben, fallal zárták körbe magukat. le kellett rombolnia ezeket a falakat ahhoz, hogy bátran szembenézhessen a múlttal, s minden olyan eseménnyel, amelyek gátolják őt a jelenlegi edzésében.

Apró füst szállingózott ki a kéményen, mely a tengerpart egy eldugottabb helyére épült. Kodomo és csapata tisztában volt azzal, hogy a házat évekkel ezelőtt elhagyta egykori tulaja, most mégis, az élet jeleit sugározta magából. Miután a geninek megközelítették a házat, a benn tartózkodó banditák kiszúrták őket, s egyből kirontva a házból, a gyerekekre támadtak. Kodomo egykori társa, a klán régi barátja, Tairjuko Rikuno, a lelkes és mindig vidám fiú csapdába esett. A csapat azt hitte, végleg elveszíthetik barátjukat, ha nem cselekednek. Ez volt az első olyan alkalom, amikor a fiú megmentett valakit. Bátorsága, s a szerettei iránti érzelmek hajtották a fiút, melynek a menekülésüket és az életüket köszönhetik. A fiút akadémiai kora óta figyelte a vezetőség, s maga a falu Daimyouja is. Külön órákat tartottak a fiúnak, hogy erősödhessen, h kihasználhassa a benne rejlő titokzatos erőket. Azonban nem csak az idős Namizuo figyelte Kodomo lépéseit. A chunniná válása előtt a menyétek faja saját otthonukba invitálták a fiút, azzal a szándékkal, hogy Kodomoból egy napon valódi hőst nevelhessenek. A világ hősét. Köszönhetően az ő tanításaiknak, s családfőjük rendkívül tanítandó nevelési rendszerének köszönhetően a fiút becsületre, mások védelmezésére, és a világ megóvása érdekében okították. Igen fiatalon vált chunniná a fiú, méghozzá egykori társával, Sukival egyetemben. Suki jelentette Kodomo számára a világot. Gyermeki románcuk ugyan kezdetlegesnek tűnhetett az idősebbek szemében, mégis, oly mértékű szimpátia alakult ki kettejük között, melyet az öregek is irigyeltek. Épp ezért volt a chunnin számára oly fájdalmas és felfoghatatlan érzés, mikor elrabolták mellőle a lányt. A báró, az autó, a rejtvények, s az a több napon át tartó menetelés egy edzettebb shinobinak is komoly erőfeszítésnek bizonyulhatott volna, Kodomo azonban nem érezte határait. Mikor úgy érezte, elvettek tőle mindent, nem számított már, hogy mit veszít. Nem érezte, hogy lenne egyáltalán még vesztenivalója. Ám kitartása és a lány iránti érzései berzerkmódbéli adrenalinnal töltötték el őt, s addig nem állt meg, míg újra nem látta a lányt. A tengerparton állt, s csak nézte, ahogy egy vadidegen ragadja meg a nyakánál fogja Sukit, majd tartja fogva őt. Kodomo tudta, hogy innen már nem hátrálhat meg. Szembe kellett néznie a nála sokkalta képzettebb és magasabb szintű ellenféllel szemben azért, hogy megóvhassa azt, akit szeret. A szőke hajú ifjú pedig képes volt túllépve saját határain, győzelmet aratnia. Ugyan sohasem volt kedvére a vérontás és az erőszak, a háború sajnos nem válogatott sohasem az eszközök terén. Bármit bevetett annak érdekében, hogy embereket ugraszthasson egymás torkának. Kodomo azonban még ekkor is saját lelkiismeretével küzdött heteken át, mire képes volt elfogadnia, hogy ha nem lett volna képes megölni B-t, akkor ő tette volna meg. A getsugakurei shinobi azonban képes volt erre.
A Hold szervezte akcióban már osztagvezetőként indulhatott egy speciálisan összeválogatott csapat élén, mely sikeresen behatolt az ellenség által Tábornak nevezett illegális embercsempészeti telepére, majd képesek voltak felszámolni azt. Sikerült kiszabadítani a fogságba esett falusiakat, kikre Kodomo a saját családjaként tekintett ekkor. A chunnin gyakran műszakozott éjszaka a városban, s járta az utcákat, kutatván a gonoszt, s mentve a jókat, az ártatlanokat. Megszámlálhatatlan rablást, erőszakot és átverést hiúsított meg a chunnin az őrjáratai alatt.
A fiú lassan felnyitotta szemeit, s a magasan járó Nap felé tekintett. Szemeit automatikusan hunyorított, ám kezét nem emelte elé, hanem tűrte, s próbálta megszokni a változást. Egyetlen egy tényező marad örök a világban. Ez pedig a változás. Bármit is adjon az élet, bárhogy döntsön az ember, mindig változásokkal jár. A kérdés csupán az, hogy miként fogja fel és építi be tudásába az ember. Hasznos útmutatásként, vagy kiverhetetlen, szörnyű, keserves szégyenként, melyből úgy érzi, nem képes felkelni.
Kodomot a mai napig efféle érzések ingadozása gyötörte, melyekre csupán most figyelhetett fel elsőként. Kodomot gyakran verte a sors balkeze.
A háború kitörésével a Hold, stratégiailag túlságosan is messze esett szövetségeseinek érdektartományából, s ez az éveken át tartó elszigeteltség megszakadni látszott. Felsőbb utasításokra rendelték ki a város valamennyi shinobiát, és építészét, mérnökét, és egyéb civil szervezetet, hogy meghódíthassa a szomszédos szigetvilágot. A szigetre érve azonban az eddig ismeretlen veszélyekkel és ellenségekkel találta magát szemben. Ott volt Tomoko, ki majdnem a vadállatok vacsorájaként végezte. Ha nem, a perzselő tűz égette volna el testét. Ame, Hiashi, Ryuu, Narahiko, Tomoko, s minden ember, ki a Hold pántját viselte homlokán, az Kodomo családjának számított. A szigetlakók pedig ismét elrabolták tőle a családjukat.
A jounin lehunyt szemei megrezzentek, s összeszorultak.
Emlékezett a patakban csordogáló vérre, mely egészen testvéreihez vezetett. Kodomo mégis kiszabadította őket, s a harcokkal szakítva, diplomatikus úton kezdte el járni a szigetet, egyre több faluban fordult meg, s egyre több helyen lobogott a Hold címere. Végül az egész sziget Getsugakure fennhatósága alá került. A Hold hatalmasabbá vált, mint valaha is a történelem során. Úgy tűnt, az érdemek pedig kellő nyomott hagyott mindenki szívében. Így válhatott a Hold jouninjává a fiú.
Mikor azonban úgy érezte, az élete teljes, s otthona, benne szeretteivel együtt, biztonságban van, a sors ismét lecsapott. Ryuu elrablása, a városban folyó harcok, majd a véget nem érő hajsza. A szörnyetegek, saját társainak árulása vezette őket oda, ahova a jounin álmaiban sem merészkedett volna. S ha ellenségei távol voltak otthonától, saját szövetségese képes volt hátba szúrni az országot, a háború alatt felrúgni az egyességet, a szövetséget, s tőrt döfve belé az árnyékból, majdnem teljesen felmorzsolta a csapatot. Kabuto!
Kodomo szemei alól könnycseppek csurogtak le, miközben légzése egyre mélyebb volt. Megpróbálta magába szívni a tiszta természet illatát, talán a hely spirituális ereje képes az érzésein keresztül megerősíteni őt, ám az emlékek nem múltak el.
A Fehér kígyó árulása, saját családjának kelepcébe juttatása, majd Ryuu halálának, első sorból való megtekintése teljesen megtörte a fiút. Nem lehetett elég gyors ahhoz, hogy időben odaérhessen. Nem lehetett elég erős, hogy felülkerekedhessen az Otokagen. Még ha képes is volt csapdát állítani neki, Kabuto halála csupán átmeneti nyugalmat biztosított. Mikor azonban az Otokage feltámadt, s ereje a többszörösére dagadt, a jounin képtelen volt felismerni a kettejük közti erőkülönbséget. Bosszúvágy kezdte körbehálózni megtört szívét. Mérhetetlen hamar gyúlt benne, s úgy érezte, a fájdalomból táplálkozó erővel képes lehet legyőzni a világ egyik legveszedelmesebb bűnözőjét. Miután sikeresen csapdába ejtette, immáron másodjára ellenfelét, a sikert a kezében érezte. Ám alulbecsülte ellenségét. Ez pedig majdhogynem az egész csapat életébe került. Ott akkor megtanulta, még ha a világ egésze is ellene fordul, még ha úgy érzi, mindenki elárulta őt, akkor sem szabad elveszíteni a józan eszét. Kodomo sohasem hitt a nyers erőben. A taktikák, a trükközések sokkalta inkább passzoltak jelleméhez, mint az értelmetlen harcok. Vér nélkül akarta befejezni minden csatáját. Ám, ahogy azt maga az idő igazolta, ez sem volt épp a tökéletes út. A jouninnak meg kell tanulnia mérlegelni képességein, felismerni a helyzetet, s aszerint válogatni az eszközök terén. Vagy pedig ahogy lehetősége nyílik, elmenekülni, miután mindenki mást biztonságba helyezhetett.
Kodomo ugyan nem látta be, most világosult benne a tudat, mennyi fájdalom is marja őt évek óta, s próbálja valósággal széttépni őt belülről. Ahelyett, hogy szembenézett volna a keserűséggel, falakkal vette magát körbe, hogy ne árthassanak neki ezek az érzések. Ám ahogy a fájdalom nőtt, úgy gyengült a fal is. Most pedig látja, ha csupán elnyomja magában érzéseit, ugyan megakasztani megtudja a fájdalom hullámait, eltűntetni azonban nem. Attól, hogy szemei elől vastag ajtók mögé zárja félelmeit, még azok megmaradnak. S idővel megerősödnek. A jouninnak le kellett bontania ezeket a falakat, hogy valóban átszellemülhessen, s képes legyen magába szívni a természet erejét. Meg kell találnia az egyensúlyt, szembe kell nézni saját gyengeségével. Nem engedheti, hogy a féltés, a félelem és a keserűség beférkőzhessen elméjének mélyébe. Ki kell magából iktatnia minden olyan érzést, mely valaha fájó pontjául szolgált az ösvénynek. Le kell rombolnia az általa felállított falakat, hogy megküzdhessen a félelmeivel. Akkor, csak is akkor válhat azzá, akire a világnak szüksége van. Csak akkor menthet meg mindenkit, ha lelke tökéletes harmóniáját nem lesz képes újból megtörni semmi és senki. Fel kell szabadítania mindent, amit eddig elnyomott magában. Elméjében fel kell nyitni a legmélyebbre zárt emlékeket. S engednie kell, hogy ismét megtörténhessenek az elméjében. Nem szabad félnie, nem szabad hátrálnia. Meg kell találnia az egyensúlyt, a harmóniát, a békét. Ez vezérli őt.

Mikor könnyes szemeit ismételten kinyitotta, különösen hatott a sötétség. A levegő némiképp lehűlt, a szél is talán felerősödött, s a csillag immáron százaival ragyogtak a magas sötétségben. Kodomo felkelt, majd kinyújtóztatta elgémberedett izmait. Mély levegőt szívott magába, majd lassan kiengedte. Fejpántját meghúzta homlokán, majd határozott tekintetével, a sötét mélységbe meredt. Szemei mintha kerestek volna valamit, ám aligha láthatta ilyen sötétben a lenti életet. Érzékeit kiélesítve összpontosított hallására, s szemeire, miután azok kezdték megszokni a sötétet. Nem volt még képes lerombolnia az összes falat, ám valahol mélyen belül érezte, megtalálta az ösvényt. Az utat, mely rávezetheti őt a végső útra. Az ő shinobi útjára.

Jiraiya Kedd Dec. 13 2016, 14:41

// +8 Chakra az iromány hosszára és minőségére és +10 Chakra a késésemért ^^" //

Órákon át tartó végtelen meditáció, melynek csak Ő maga és elméje szabhat határt. Nem túlzás azt állítani, hogy az Érzelmek Kútjába vetette magát azért, hogy a lelkében dúló vihart le tudja csitítani. Mert akinek a lelkében vihar dúl, az nem hallhatja meg a külső világ békéjének neszét, amely csak a figyelmesek számára válik hallhatóvá. Kinek a lelkében harag és harc dúl, csak nagy áldozatok árán lesz képes arra, hogy a Természet Energiái magáének tudja, az áldozat pedig a józan esze!

Ezt Kodomo nem tudhatta, de önmagától is tudja, hogy kételyeit és sérelmeit félre kell tennie, ám még mindig nem tette fel magának a kérdést, mely által eljöhet a megvilágosulás, a válasz, a tett, a kijelentés, az őszinte mondat, amely szükséges azért, hogy a lelkében dúló vihart lecsitíthassa. De az út meg van... A megoldáshoz vezető őt már meg van, a kérdés csak az, hogy az út elvezeti-e őt a megfelelő ajtóhoz, ami mögött az érzésekkel teli, egyszerű, de mégis jelentős kijelentés áll, melyet csak az képes megtalálni, aki teljesen őszinte önmagával szemben...

Szemei az erdő sötétjébe merednek, miképpen a lenyugvó nap már teljesen eltűnt a hegyek mögött, a felhők pedig sötétkék fénybe borulnak, míg az égbolt éjszaka uralta részén a Hold ezüstös fénye ragyog fel. A háborítatlan természet leghatalmasabb látványa ez, az égbolt, a váltakozó napszak, a határ fény és sötétség között. Ám hiába kész a fiú arra, amire még maga sem tudja, hogy készen áll, az éjszakai sötétség és az elhaló fény, az erdő felmordulása, a feltámadó szél és a Keleten gyülekező viharfelhők hatására szívébe nyugtalanság költözött. Ugyanezt érzik odalent az állatok is.

- Az Éjszaka a Gonosz Birodalma...

Amint felébredt révületi állapotából, mindvégig senkit sem látott ezen a helyen, úgy festett, hogy a kísérői elhagyták őt. Valóban nem látott senkit, most viszont a háta mögül, egy mély, rekedtes, öregedés jeleit hallató elhaló hang szólalt fel. Ahogyan Kodomo hátranéz, meglátja a hang forrását. Egy Varjúnak nem látszó, idős madár, ki valószínűleg nem most éri fénykorát. Sőt, mi több, éppen azért nem látszik varjúnak, mert az öregedés csúnyán elragadta. A mély, rekedtes, elfojtott hangja pedig illik is hozzá.

- Az Éjszakai állatok sincsenek biztonságban... A negatív erők működése ilyenkor a legerősebb... Jobban teszed, ha vigyázol a tollaidra fiú!

Monda, miközben a magaslat peremére sétált és onnan tekintett le. Kodomo tudta, érezte, hogy mit kell tennie, a bölcselkedő lény mellé sétált, aki jól láthatóan egy a lent elterülő alacsonyabban lévő hegyek egyikére nézett. A hegyben volt egy mélyedés, egy Barlang, melyből zöldes és kékes árnyalatú, gyenge fény szivárgott ki.

- Ne tévesszen meg a látszat... A szemed gyönyöre a lelked átka... A Gonosz fényben úszik, hogy magához csalogassa az embereket. De most éppen erre van szükségünk. Kövess...

Mondta, majd levetette magát a magaslat pereméről és széttárva szárnyait siklott lefelé a fénylő barlanghoz. Kodomo sem volt rest, Shinobi módjára ugrott, majd futott végig a sziklás hegygerinceken, miközben folyamatosan szemmel tartotta a fénylő barlangot. Ám az minduntalan, ahogyan a közeledők egyre csak közelebb és közelebb értek hozzá, a fénye fokozatosan tűnt el, amikor pedig a bejárathoz értek, a fény már bentről szűrődött ki, a barlang mélyéről.

- Látod fiú? A Fényhozó csalogat téged... A fény, melyet úgy hiszi követsz, egyre beljebb és beljebb húzza a barlang mélyére, mígnem teljesen el nem nyel... Figyelmeztettelek, elmondtam, hogy a Gonosz Fénye ez, mely minden Emberi szem láttára hívogató, s egyre csak elhaló, egyre távolabbinak tűnő, minél közelebb érsz hozzá. Majd mikor a végső kétségbeesés is eluralkodik rajtad, hogy sohasem érheted el a fényt, a Gonosz eléd tárja a Legnagyobb Félelmedet, melynek leküzdésével a Fény a tiéd lehet. De ne feledd, a félelmed belőled táplálkozik, melynek leküzdéséhez sokszor egy szó is elég, melyben hit és erő lakozik. Ne félj szembenézni magaddal és a saját gyengeségeiddel, különben örökre odabent ragadsz! Több tucat ember veszett már így oda, így a választás csak rajtad áll... Csak akkor lehetsz képes elsajátítani a Senjutsut, hogyha leküzdötted a Legnagyobb félelmedet mely ebben a barlangban lakozik. Akkor elnyered lelked tisztaságát és lelked békéjét, még akkor is, hogyha a felismerés, ami által a megváltást elnyerheted, nem éppen szívednek való... Hogy döntesz Fiú?

Ha Kodomo belép a barlangba

Odabent a kékes, zöldes árnyalatú fény tompasága bosszantja a fiút. Több irány is megnyílik előtte, ám Ő jól tudja, hogy merre kell mennie, így követi a fény elhaló vibrálását... Percekig tesz így, mígnem sietősre nem veszi a tempót. A Shinobik gyorsaságával vág keresztül a járatokon, denevéreket verve fel mély álmukból. Ám ez nem hátráltatja meg, ügyet sem vetve a barlang monotonitására, úgy érzi, hogy egyre csak közelebb és közelebb kerül a fényhez, melynek végén ott várja az, amiért érkezett! Nem csaltak az érzései, hamarosan a szűk barlangjárat egy nagyobb terembe vezeti őt, ahol a fény átszökik a falon és végleg eltűnik... A mögötte lévő járat a pillanat tört része alatt tűnik el, mindenféle hang és morajlás nélkül, egyszerűen, mintha ott sem lett volna. Megpróbálkozhat a Genjutsu Kai-val vagy bármi mással, de a Genjutsu feloldásához szükséges módszerek egyik sem válik be, bár ezt csak akkor fogja tudni, ha meg is próbálja... Azonban a barlang nem borult teljes sötétségbe. A kőbe, mely körbeveszi őt idebent, apró kristályok ágyazódtak, melyek gyenge fényt engednek kiszökni magukból, ez félhomályossá teszi a szürke és önmagában éjsötét barlangot. (100 méteres átmérőjű kör alakú barlang, teljesen zárt a magassága nagyjából 30 méter) Percek múltán is csak az óriási csend, a mérhetetlen magány száll erre a helyre, ám egy óvatlan pillanatban, távol Kodomotól a talaj lángolni kezd, méghozzá Zöldes fényben, a lángokból pedig egy alak emelkedik fel, egy maszkos, félelmetes alak. Talán ismerős a számára?

// Itt most olyan akadályt kapsz, ami ugyan akadály, de segít abban, hogy rájöjj: Kodomonak mit kell tennie ahhoz, hogy legyőzze a legnagyobb félelmét. Hamar rá fogsz jönni, hogy ez nem egyszerű, és azon kell majd gondolkoznod (Ebben segítenek majd a történések menet közben) hogy mi az, amivel le tudod győzni a Félelmed. NEM LESZ KÖNNYŰ és ha KELL akkor hónapokig elhúzódik, mivel a Senjutsu az alapvetően a használója képzettségére építkezik, így kell egy akadály, aminek leküzdésével Kodomo kiérdemleheti a Senjutsut --> Utána meg kell még tanulnod elsajátítani, de az lényegesen könnyebb lesz, tehát vedd úgy, hogy ez a Senjusu elsajátításának azon része, amit ha teljesítesz, biztosan tiéd a Senjutsu //

Ha Kodomo nem lép be a barlangba

A Varjú közönyös marad, Ő megtette amit, meg kellett tennie.

- Talán okosan tetted, amit tettél, de a döntésed azt jelenti, hogy elfutsz a Félelmeid elől. Rengeteg nehézség vár így rád, a halál lehetősége pedig ugyanúgy nem fog elkerülni, ha folytatod a Senjutsu edzést.

Mondta, majd hátat fordított a Fiúnak és elrepült az éjszakába.

// Ha nem mész be a barlangba is meg van a lehetőséged a Senjutsu elsajátítására, ám valószínűleg sosem fogsz rájönni arra, hogy mit kell tenned ahhoz, hogy eloszlasd a félelmeidet és voltaképpen feloldozást nyerj. Meditáció sorozatok alatt próbálkozhatsz, de ha nem éred el a megfelelő eredményt, vagy azt amire a barlangban előbb rájöhetsz, akkor egy részről a Senjutsu gyakorlásoknál nagyobb eséllyel halsz meg, másrészről nem tudod elsajátítani a Senjutsut. De nincs kizárva, hogy magadtól, segítség nélkül rájöjj arra, amire rá kell [Ez amúgy segítség nélkül a való életben se menne igazán] de nem hiszem, hogy ez megtörténik, éppen ezért javasolták a varjak is ezt az utat, mert itt a Félelmeid saját maguk vezethetnek rá arra a megoldásra, amivel eloszlathatod, felé kerekedhetsz. ^^ Dönts! //

**Djuka Kodomo** Vas. Dec. 18 2016, 17:48

A jounin határozott testtartással állt a sziklapárkányon, érzékeit az alatta elterülő erdőre összpontosítva. Próbálta hallani a természet zaját, az emberektől távoli életet. Lilás szemei ismételten az immáron csillagoktól ragyogó sötét ég felé tekintettek, végül célpontként a Holdra figyelt. Még mindig lenyűgözte a fehéres fényű hatalmas égitest. Minden egyes alkalommal, mikor az éjszaka urának szegezte tekintetét, érezte otthonának közelségét, s ezzel együtt a biztonságát. A fiú némán állt a szirt tetején, elméjében azonban még mindig ezer és ezer múltbéli cselekmény, párbeszédek, és egyéb emlékek kavarogtak. Vihar közeledett...
A jounin rekedtes hangra lett figyelme,s egyenesen a háta mögül. Tudta jól, hogy ezen a helyen nem eshet bántódása, így félelem nélkül, kényelmesen fordult meg, s vette szemügyre a forrást. Egy újabb holló, vagy talán valamilyen másfajta madár állt mögötte. Ráncos, öreg arcán nyomot hagytak az évtizedek, vagy talán századok történései, koros, mégis tekintélyesnek bizonyuló egyed volt. Kodomo fejet hajtott a holló előtt, megadva a tisztelet a valószínűsíthetően újabb mestere előtt. A fiú meghallgatva az öreg bölcsességét, elgondolkodott, miközben szemei egy alig látható, zöldes fényre lett figyelmes a távolban. A madár, talán csak erre várhatott.
- Nincs Sötétség, Fény nélkül. A fény mindig is ott lesz, ahogy a jó is mindig ott van a rossz mellett. - válaszolt a fiú, vagy talán csak hangosan gondolkodott, majd levetve magát a mélységbe, a fákon és a hegygerincen ugrálva érte el a kiszemelt barlangot. Érzékei hozzászoktak annyira a sötéthez, hogy akadálymentesen áthaladhasson a sziklás völgy oldalán, hogy tarthassa a felette szálló varjú tempóját. Elérvén a barlang bejáratát, a Fény beljebb kúszott. A tollasnak igaza volt. Kodomon átfutott egy hideg érzés, ahogy a fény egyre beljebb haladt a sötét barlangban. Valóban hívja őt. Kodomo megállt, majd meghúzta a fejpántját.
- Nincs más választásom. A világ talán még sohasem volt ennyire veszélyes hely. Szükségem lesz a senjutsura, hogy a sötétség sohase kerekedhessen teljesen felül a fényen. Ha még egy apró forrása is, de mindig kell fénynek lennie a legsötétebb időkben is. Nem engedhetem, hogy a gonosz megvethesse lábát sem a Holdban, sem a kontinensen. - Lilás szemei körül a bőre összerándult, ahogy megfeszített arcizmaival a mélység felé tekintetét, majd mély levegőt véve, elindult a Gonosz barlangjának lejáratán.
Ahogy az idegen fényesség egyre mélyebbre haladt, úgy szedte egyre gyorsabban a lábait Kodomo.
- Nem hagyom, hogy még egyszer legyőzhessen a gonosz. Nem hagyhatom, hogy ártatlanok haljanak meg. A gonosz és a félelem túlságosan is sok ideig uralkodott az emberek szívében. Valakinek meg kell állítania. - gondolatai adrenalinnal töltötték fel a fiút, kiben az erő egyre jobban pezsegni kezdett. Lélegzetvétele egyre csak erősödött, ahogy egyre elszántabbá vált a sötét barlang mélyén. Végül a fény, mely egészen idáig vezette, eltűnt a barlang falában, ami nem sokkal később megszűnt, mintha csak illúzió lett volna.
Hatalmas teremben találta magát a jounin. A barlang falában különleges kövek helyezkedtek el, melyek foszforeszkáló anyagokat bocsátva ki magából, adtak némi megvilágosítást a teremnek. Zöldesen vakító tűz robbant ki szinte a talajból, melytől a jounin védelmi állásba ugrott, s várta, hogy a lángok tovaszálljanak.
Egy maszkos alak állt előtte. habár a jounin nem ismerte őt, valamiért rossz érzése támadt. A sötétség ereje munkálkodott az egész barlangban, s talán úgy tűnt, ez az alak a forrása. Bárki is ez, Kodomo pontosan tudta, mi lesz a dolga. S bármennyire is ellene volt, a legutolsó küldetésén bebizonyosodott, a shinobivilágban nem lehet mindenkit meggyőzni, s lebeszélni sötét útjáról. Sajnálatos módon a világ sokkalta gonoszabb, mint ami a jounin számára ideális lehetne, s amíg ez az állapot dominál, sajnos Kodomonak ölnie kell. Méghozzá tétovázás nélkül. Nem engedheti, hogy kicsússzanak a gonoszok a kezei közül, mert akkor csak még nagyobb pusztításba kezdenek. Határozottnak és higgadtnak kell lennie akkor, amikor mindenki elárulja őt, valamint akkor is, amikor ellenfele épp az életére ront. A Szigeten bebizonyosodott, a gonoszok nem ismerik a határokat az eszközök bevetését illetően. Aljas játékaikkal pedig a világ békéjét fenyegetik. Itt van hát az idő, hogy a Hold jouninja kivegye valódi részét a világ történésében, s megakadályozza bármilyen eszközzel azt, hogy a rossz kinőhesse magát az alvilág mocskából.

Jiraiya Hétf. Dec. 26 2016, 22:50

Milyen is lehet az Alvilág? Talán a gonosz csak az emberek által ismert és látott, az emberiség "alvilágában" található meg? Ott, ahol a rosszabbnál rosszabb emberek fészkelnek? Vagy talán a gonosz igazi értelmében nem is ennyire kézzelfogható?
- Félsz?
Teszi fel az egyértelmű kérdést, majd csend áll be, nem mozdul, nem tesz semmit. A hang egy férfié, melyet a maszk eltompít, felismerhetetlenné tesz. A kérdés nyugodt volt, mégis, tompán visszhangzott a barlang falairól.

// Igen elég sovány, de egyenlőre nem igényel többet a dolog Very Happy

//

**Djuka Kodomo** Kedd Dec. 27 2016, 00:38

Az idegen álarcos nyugodt hangnemben tette fel kérdését, mely egy szempillantás alatt átfutott a jounin agyán. Hogy fél-e? Félt. Félt, hogy megannyi társát és szerettét elveszíti. Félt, hogy a világot nem képes olyanná tenni, amilyennek lennie kell. Félt, hogy a gonosz túlságosan is beférkőzött a tiszta emberek közé, s belülről felmorzsolták a megmaradt reményt. Félt, hogy mindaz, amiért harcolt, a semmibe vész. A jounin félt. Azonban...
Mindezen félelmeit ismét felsorakoztatva maga előtt rá kellett jönnie, hogy mindaddig, amíg emlékeivel saját félelmét táplálja, sohasem lesz lerombolnia a saját falait, s túllépni félelmein. El kell fogadnia, hogy a shinobik sorsa az, hogy saját útjukat járják, s a végzet eljöveteléig azon maradjanak. Rá kellett jönnie, hogy nem menthet meg mindenkit, áldozatok mindig lesznek. Azonban mindazok, akik meghaltak, bátorságból, s nem szégyenből hagyták itt ezt a világot, s jutottak el a Végtelen birodalom határain belülre. Ryuu mindvégig kitartott, ahogyan a többiek is, kik szembenéztek az Otokageval. Nem féltek a haláltól, mert tudták jól, azzal csupán beteljesítik saját útjukat. Ők nem féltek. Most pedig a jouninon a világ szeme, hogy képes e felülkerekedni saját rettegésein, s elfogadva sorsát, újabb szintre emelkedve, magasabb követelményeket teljesítve növelhesse a szebb jövő esélyeit ebben a gonosz világban.
- Már nem - jelentette ki határozottan, majd előre lépett. Nem támadott, nem rántott fegyvert, csupán közelebb lépett az álarcoshoz. Léptei határozottak voltak, lilás tekintetében pedig az akarat lángja égett, miközben az álarcossal vette fel a szemkontaktust.

Jiraiya Kedd Dec. 27 2016, 00:48

Kodomo válaszolt, mégpedig egyértelműen és visszautasíthatatlan határozottsággal. Az előtte álló maszkos azonban felkuncogott, de nem szólalt meg. Hagyta, hogy Kodomo közelebb lépjen, hogy végre láthassa valójában! Ahogyan pedig a fiú közelebb ért, a sötétség úgy kezdett lassan kikúszni a maszkos álarcából és a szemeknek vágott lyukon megteremthették a szemkontaktust... Egy valami viszont furcsa volt... A maszk mögötti ember tekintete nem csak ugyanolyan volt, mint Kodomo elszánt szemei, hanem a formájuk és a színük is teljességében meg egyezett.

- Ha nem félsz, akkor miért vagyok még itt? Ha nem lennének félelmeid, akkor nem lennél ember. Mindenki fél valamitől, ahogyan te is. De a legnagyobb félelmed mégis...

Tárja szét a kezeit, miközben végignéz magán, mintha csak csodálná azt, ami.

- ...Én lennék(?)

A hang furcsa volt, nem volt benne biztos, hogy kérdés e vagy kijelentés...

- Tehát? Félsz?

Kérdi meg újra. A kérdés jogos, hiszen a barlang jelenései a félelmei megtestesítője, ámbár Kodomo úgy gondolja, hogy nem fél. De mi van ha nincs tisztában saját félelmeivel? Mi van, hogyha Ő maga sem ismeri fel azt, hogy igenis fél... A félelemnek ezer s egy fajtája lehet, hiszen a félelem nem egyenlő a gyávasággal. A félelem természetes és örök, még a legbátrabbak szívében is ott van. Lehet, hogy a próba lényege valamennyivel másabb, mint amilyennek az öreg szavaiból hatott? Minden esetre, ha valamit vagy valakit le akarunk győzni, akkor először rá kell ismernünk, rá kell ébrednünk! Ha Kodomo nem ismeri a félelmeit, mely lehetnek akár a legtermészetesebb a legnemesebb dolgokból fakadó érzések is, akkor nem is tudja majd legyőzni! Magába kell néznie és fel kell fednie azt, hogy mi a legnagyobb félelme ahhoz, hogy le tudja győzni!

**Djuka Kodomo** Kedd Jan. 03 2017, 02:26

A jounin csak állt, s figyelte az előtte álló személyt. Miután szavai elhagyták száját, némiképp elgondolkodott, vajon igazat mond e. Ebben az érzésében az álarcos is megerősítette. Ám Kodomo mégis úgy érezte, még sohasem volt ennyire eltökélt. Majd meglátta azokat a lilás szemeket. A fiú megdermedt egy pillanatra. Majd hirtelen, mintha megváltozott volna az arcvonása. Kisimult az eddig ráncosan húzódó homloka, arca szélén pedig mintha megfeszült volna a bőr.
Ismét Ryuu jutott eszébe. Majd Kabuto. A kígyó, ki ott állt előtte, mégsem tett semmit szinte. Hezitált, s rábízta a Kaget az épület lezúduló törmelékeire. Nem akart vért ontani. Sohasem akart. Talán épp itt a hiba. Elvégre shinobi. Kötelessége vért ontani, ha a helyzet azt kívánja. Az ölés tudata oly ösztönöket képes felkelteni az emberben, melyre semmi más nem képes. Érezhette azt a dinamikus adrenalint, amikor a kalózhajó közelített, mikor még chunnin volt. Ha akkor nem robbantja fel a tüzével a hajót, az a rengeteg civil ma nem sétálna a családjával a városban. Az volt az a nap, mikor ezt az érzést a fiú félreértelmezte, s azóta szinte menekült a vérontás elől. Ugyan ennek köszönhetően az illúziótrükkjeit mesteri fokokra emelhette, ezt bizonyította is az Otokageval vívott első csatájuk, mégis. Be kellett látnia végleg, hogy nem bújhat mindig az illúziók árnyéka mögé. Néha oda kell ütni a legnagyobb kártyáit a siker érdekében. Talán nem is az ellenfelének szintje akadályozta meg őt a sikerben, s taszította véres kudarcba az egyszerűnek tűnő küldetésüket. Talán nem is maga az Otokage volt a leghatalmasabb ellensége, már akkor sem...
- Talán a legnagyobb ellenségem? Én magam lennék? - tette fel szinte alig hallhatóan kérdését.
Kodomo ekkor ismét előre lépett, majd egyre csak közeledett az idegen felé. Agyában gondolatok ezrei suhantak végig. Lépteinek tempója ugyan lelassult, mégis határozottabbá vált. Alig egy méterre állt meg az álarcostól, majd száját ismét kinyitotta.
- Talán az aggályaim, a shinobilét alapköveinek elutasítása, a vér elöli menekülésvágy...Ezek az én igazi falaim. - Kodomo arca egyre határozottabbá válik, ahogy gondolatmenetét boncolgatja tovább.
- Mint mondtam, már nem. A félelem nem járható út. Azok, akik a félelemből táplálkozva jutnak erőhöz, sohasem lehetnek már önmaguk. Ám a félelem sem uralkodhat, ha a bátrak jelen vannak. Ahogy a sötétség sem létezhet fény nélkül. Bárhol is jár a gonosz, mindig ott lesz valaki, hogy megállítsa. Ez az én utam. Hogy védelmezzem az emberiséget a sötétségtől. Hogy óvjam azokat, akik szenvednek, kiknek a háború elvette a családjukat, a szeretteiket, árván maradt gyermekeket. Mindenkit, aki ennek a világnak a tagja, s akiknek ebben a csodás világban félniük kell. Nem...nem félek. Már nem. - Kodomo ekkor előre nyúl, s megpróbálja leemelni az idegen arcáról az álarcot.
- A gonosz mindig jelen lesz a világban. De sohasem kerekedhet felül a Fényen. Bárhol is legyen, bújjon a legmélyebb, legsötétebb vermekbe, előbb utóbb úgyis felbukkan, s akkor a bátrak...ismét legyőzhetik őt.

Jiraiya Szer. Feb. 01 2017, 16:58

- ...Én magam lennék?

A maszk az előtte álló arcán megremeg, pontosabban egy pillanatra elhalványul, amint mondandója végéhez ért, majd újra teljes valójában áll ott, Ő pedig nem volt képes kivenni a maszk mögött bújó arcot. Mindazonáltal előtte álló személy hagyta beszélni és közeledni, egészen közel érni, míg végül szinte csak egy karnyújtásnyira nem állt tőle.

Kezét emeli, hogy leemelje a maszkot, ám még mielőtt megérinthette volna, a maszk alóli hang felcsendül, gunyoros kuncogást hallat...

- Bűntudat!

Hangzik a súlyos szó, melynek okán Kodomo keze valóban megáll, nem cselekszik tovább. Vár... Tudja, hogy van még mondandója, ugyanakkor nem érez fenyegetést az előtte álló személy felől.

- Mond csak, Djuka Ryuu mennyit szenvedett, mielőtt meghalt? Milyen kínokat élt át a kígyó börtönében? Őt is megvédted nem igaz? Hiszen kiszabadult...

Ekkor a terem fala mögül kékes, lilás és zöldes fények kezdtek alakot ölteni, majd hangok csendültek fel. Ismerős, vegyes érzelmeket előidéző arcok rémlenek fel a színes mintázatokban, Ryuu térdel a földön, előtte pedig egy csuklyás alak áll.

- "Ha a testvéred valóban szeret téged, akkor megadja magát nekem. Ekkor szabaddá válsz. De ha nem engedelmeskedik, akkor az életeddel fizet."

- "Kabuto-sama. Csakugyan elengedné a két túszt? Hiszen Kodomo soha sem kockáztatná a testvére életét."

- "Megéri elveszíteni ezt a kettőt Ő érte. Szükségem van a képességére és kihasználva a gyengeségét, hogy a szeretet fogságában van, meg is szerzem magamnak!"

- "És, hogyha nem engedelmeskedik?"

- "Kötve hiszem... Az a fiú nemes lélek, ez köti őt gúzsba. De hogyha mégis valamivel próbálkozna, akkor megölöm a másikat ezt itt pedig küld a hajóra!"

- "Értettem, Otokage-sama!"

Ekkor a füstfátyol zavarossá vált és egy újabb jelenet rajzolódik ki Kodomo előtt. Látja magát, ahogyan ott áll a fényűző palota előcsarnokának lépcsőjén, odalent pedig a csuklyás Otokage tartja fogva Tomokot.

- "Ha megadod magad és velem tartasz, akkor minden barátodat elengedem és sértetlenül távozhattok. Ha nem így teszel, akkor van akire halál vár, és van akire még annál is szörnyűbb dolog.."

Mondja a hang, majd a következő pillanatban már azt látni, ahogyan Tomoko kiszabadul és a cselekmények őrületes fordulatot vesznek, majd újra szertefoszlik a füstszerű fénytömeg, ám ezúttal kialszik... Újra tompa sötétség lepi el a barlangot, Kodomo és a maszkos alak mindketten fejüket a jelenés felé fordítva nézték azt, majd miután ennek vége, szinte egyszerre fordítja vissza arcukat a másik felé.

- A többit pedig már tudod... Nos? Hol is bújik meg az a gonosz?

Ha Kodomo ez után megpróbálja levenni a maszkot --> Ahogyan a maszkot éri keze, játszi könnyedséggel emeli le, ám ekkor a maszk alól hirtelen, fekete füst tör elő, ami szinte taszítja, löki el Kodomot. Az előtte álló személy hátra ugrik, az arcát takaró maszk most Kodomo kezében válik köddé, az ellenfele teste körül pedig keringeni kezd az imént észlelt sötét füsttömeg. Eltakarja őt teljesen...

Ha Kodomo nem veszi le a maszkot --> A hang újra felkacag.

- Mond ki a nevem! Lássuk ugyanattól félsz-e most, mint amikor először beléptél ide. MOND KI A NEVEM!

Ordítja tagolva, miközben lilás szemei haragosan csillannak fel.

// Ha Kodomo jó nevet mond ki, akkor a következő körben megtudja ,hogy ki van a maszk alatt. HA nem, akkor majd meglátjuk ^^ Az, hogy milyen érzéseket írsz le a posztodban, milyen következtetéseket, milyen gondolatokat (Ezeket fejtsd ki) megváltoztathatják azt, ami vagy aki a maszk alatt van. Ez azt is jelentheti, hogy Kodomo legnagyobb félelme jelenleg megváltozhat, de az igazi félelmét nem győzi le, de ettől még könnyít a lelkén. Tehát nagyban függ a folytatás attól, hogy miket írsz most le, miket érez Kodomo. //

+5 Ch a késésért ~ Jiraiya

**Djuka Kodomo** Hétf. Feb. 06 2017, 23:03

Kodomo egyre közelebb ért, míg az álarcos úgy tűnt, egy centit sem mozdult el. Miért is mozdulna? Úgy tűnik, pontosan tudja, mi fog következni, kezében tartja az irányítást. De ki lehet ennyire határozott és vakmerő személy? A jounin válaszokat keresett. Épphogy elérte a rejtélyes férfit, s kezét az álarca felé emelte, hogy felfedhesse valódi kilétét ennek a sötét alaknak, mikor az idegen nevetni kezdett.
~Bűntudat?~ -ismétli magában a getsugakurei jounin. Kodomo megállt. Valami nincs rendjén. A hollók csak nem küldték őt egy hideg bérgyilkos karmai közé, mikor olyan képességeket akarnak feltárni, melyhez türelem, kitartás és hidegvér szükségeltetik. Valami más lesz itt. De mi lehet? Kodomo próbálja megérteni saját helyzetét, mégis úgy érzi, zsákutcába fut, forgassa agykerekeit háromszoros erővel, nem képes megfejteni a jelenlegi helyzet rejtvényét. A férfi pedig folytatja. Szavai Ryuut emlegetik, s az ő halálának kérdését. A jouninban ismét képek jelennek meg a mosolygós öccséről, kit oly nagy kínok között veszített el. Az előbb még előre nyúló keze visszaereszkedett, míg másik ökölbe szorult.
A barlang fala kékes-zöldes aurában kezdett el úszni, szellemként suhant végig a verem belsejében, majd mintha formálódni kezdtek volna. Néhány alak sziluettjét vették fel a fények, majd felcsendült egy sajnálatos módon ismerős hang. Kabuto!
Kodomo döbbenten állt a fényjáték előtt, s némán hallgatta végig a párbeszédet. Látta Kabutot, Shirot (remélem ő az), valamint a földön térdelő, szenvedő öccsét, Ryuut. Kodomo közelebb akart lépni, de a teste megtagadta ezt a parancsot, nem mozdult. Mintha a földbe gyökerezett volna a lába. Teljes paralízisbe esett, szó szerint odafagyott. Nem tehetett mást, csak hallgatta a párbeszédet, mely épp róla szólnak, s az ő bemocskolhatatlan önfeláldozásába. Kodomo belül remegett és égett egyszerre. Ahogy a két személy a jouninról diskurált, Kodomo kezdte felismerni a talán legnagyobb, általa elkövetett hibát. Nem volt képes az életét adni Ryuuért. Úgy tűnt, még a kígyó is jobban ismerte a jounint a szavai alapján, a dialógus végén a jounin rádöbbent, hogy ő maga sem ismerte ezt az énjét. Féltette saját magát. Úgy érezte, képes lesz saját erejéből legyőzni Kabutot, s ez az öccse végzetéhez vezetett. Ökle egyre jobban szorult össze, ahogy nyakán is egyre erősebben dudorodott ki egy vastag ér.
- Elég volt. - mondta ki végül, majdhogy nem félbeszakítva a férfit. Dühös volt, forrongott a haragtól. Ám különös mód nem az előtte, fényekből megalkotott Otokage, sem az orvos, akinek a széruma megölte a fiút, váltotta ki ezt a dühöt belőle. Hanem saját maga.
Perzselő gőz kezdett kiszökni tenketsupontjaiból, s egyre inkább kezdték körbevenni a fiút, annak ellenére, hogy a fiú megpróbálta elfojtani magában haragját. Ám nem volt képes kontrollálni erejét. Még sohasem érzett ekkora csalódottságot, s sohasem volt ennyire dühös. Legfőképp magára. A tisztalelkű fiú úgy tűnt, félt feláldozni magát, eme titka pedig napvilágot látott immáron. A felismerés vezetett a jounin haragjának kitöréséhez.
Végül Kodomo uralkodni tudott haragján, s nagy nehézségek árán, de visszaszorította a gőzt, mely némiképp fedetlen arcán a bőrt is megégette, elvégre nem tudta kontrollálni azt. Kezével nem kapott arcához, csupán fogainak szorításából, s könnyező szemeiből lehetett kivenni, igenis fáj számára a sistergő érzés. Ám a csalódás túltett a fájdalmán. Mindkét keze erősen martak szinte a tenyerének húsába a dühtől, de legalább a kiszökő yugeton chakrat képes volt már kontrollálni.
- Djuka Kodomo. Féltél meghalni. Féltél feladni az életed, az esküd, hogy akár a véreddel is, de megvéded azokat, akiket szeretsz. Féltél feláldozni magad. - becsmérli szinte az álarcost, valahol mélyen tudta, a lila szempár, s az első felismerés gerjesztette halványulás arra utalhat, hogy saját maga az, aki gátat szab a számára. A haláltól való félelme. Amiért nem képes társaiért meghalni. Számára a felismerés egyet jelentett a jelenlegi legnagyobb félelemmel. Hogy tudja, nem oly becsületre méltó, mint ahogy eddig hitte.

Jiraiya Kedd Feb. 07 2017, 14:46

A szavaknak ereje van, ahogyan annak az energiának is, amit Kodomo érzelmei gerjesztenek. Chakrája önmagától alakult át legvadabb formájába, érzelmei irtózatos hatással voltak a saját lelkére, a saját elméjére, a saját testére a környezetére és még valami, vagy valaki másra is...

Ahogyan szavak törnek ki Kodomo szájából, célzottan, a másik, előtte álló személyt becsmérelve, a maszk, amely annak arcát takarja, egy szempillantás alatt robban szét, törik csillámló szilánkjaira... Nem érte meglepetésként az arc. Már tudta jól, hogy saját magát látja vissza, a saját önző önmagát, a félelmei megtestesítőjét, a félelmét: Hogy Ő maga az a gonosz, az az önző lélek, akitől másokat, sőt a világot akarja megóvni...

Az előtte álló arcmása megremeg, alig észrevehetően, de megrendült. Az arcán lévő gunyoros mosolyt azonban nem tudta letörölni.

- Én?

Kacag fel.

- Mi EGYEK VAGYUNK!!!

Kiabálja rá nevetve, majd a testéből egy óriási sötét köd törik fel, melynek undorító aurája marja Kodomo bőrét. Valószínűleg Kodomo számára nem okozott volna nehézséget dacolni a gonosz Sötétséggel, ám ekkor a semmiből a két személy között egy vakító erejű fénygömb jelenik meg.

- NEM! TAKARODJ!

Hangzik a most már Démoni hang, amely felbőszüvle törne át a fényen, ám az gátat szabva neki, mintegy pajzs, úgy védi Kodomot. Ez a jelenés pedig egyre csak erősödik, lassan a fényből egy alak rajzolódik ki, azonban arca és teste láthatatlan marad. Fényárban úszik.

A terem másik oldala már teljességében sötétségbe borult, ahol viszont Kodomo áll, ott világosság honol, a megjelenő fehérség teljes gátként szolgál. Az a Démon ott torkaszakadtából üvölt, ereje óriásinak látszik - legalábbis ezen a helyen - mégsem bír a fénnyel, amely lassan a szörnyeteg hangját is megszűri, eltompítja. Csend áll be... Pontosabban egy éles sípoló hang, amelyet a fény áraszt magából, de furcsamód nem bántó a fülnek.

Egy ismerős alak lép elő...

// Még nem te jössz, amint ez a valaki ír, jöhetsz ^^ //

**Djuka Ryuu** Csüt. Feb. 09 2017, 17:11

Egy hang szólított. Egy hang, mely bár nem hangzott el végig engem emlegetett. És én mentem. Mentem a szólítására. Tudtam, hogy baj van. Tudtam, hogyha nem sietek talán késő lesz. És lehet, utána soha többé nem láthatom a hang gazdáját. Azonban sietnem kellett. A sötétség kezd eluralkodni a hangon. Ha nem érek, oda időben soha nem bocsájtom meg magamnak. Még egyszer nem vallhatok kudarcot. Még egyszer nem... és … úgy tűnik épp időben értem oda. Szemeim nem többé különbséget tenni fény és árnyék között. Nem vagyok képes szagokat érezni, vagy tapintani. Igazából fizikai testem sem igazán van elvileg… de mindenhonnan megismerem a bátyám. A bátyám, aki mindennél többet jelentett számomra.
- Üdv Kodo. Rég láttalak. – mosolyodok el.
Érzem, ahogy elszorul a szívem, hogy ismét láthatom Őt. Legszívesebben rávetném magam és átölelném. De én már nem vagyok többé az Ő világának.
- Nagy eséllyel, most össze vagy zavarodva. Hehe… miért is ne lennél, megértenélek, ha így lenne. De nem vagyok se genjutsu és nem… nem őrültél meg. Amennyire én tudom legalábbis nem. – nevetek fel, de könnyes szemmel hamar elhallgatok és csak boldog mosoly marad arcomon – Jó újra téged látni. Gyere ülj le mielőtt még összeesel. – ezzel könnyedén leültem figyelmemet még csak nem is irányítva a fénygömbön kívüli kis Árnynak, hisz nem számított… nem ő hívott, nem ő miatta voltam most itt – És mesélj, mi van veled? – érdeklődök szinte már-már cseverésző hangon.

Nem tudom hogyan kerülhettem ismét ide… nem tudom, meddig lehetek még testvéremmel.. de az biztos, hogy amíg tehetem, ki fogom élvezni minden percét.
- Szeretném tudni mi volt veled mostanság Kodo. Megházasodtál? Gyerekek? Jól megy a sorod? Eh... nézd meg még csak nemrég értem ide és máris mindjárt bőgök, mint egy ovis. Kérlek nézz el nekem. Nem tudom mennyi időm van... kérlek mesélj. Ame és a többiek jólvannak? - faggatom nem is törődve, hogy mennyire össze is lehet most ő most zavarodva.

**Djuka Kodomo** Csüt. Feb. 09 2017, 17:37

Az álarcos idegen idegessé vált. Mintha valami nem stimmelne. Álarca egy szempillantás alatt törik milliónyi apró szilánkra, mintha a név oldozta volna fel. A név, mely bűnös volt egy újabb ember haláláért. Kodomo saját magával nézett immáron teljes mértékben farkasszemet. A széttört álarc alatti fiú gúnyos mosollyal tekintett a jounin felé. Talán ilyen lehet belülről? Talán tényleg ily gonosz nevetéssel üdvözölne mindenkit? Nem, az nem lehet. Ő nem Kodomo. Legalábbis nem egészében. Csak az egyik fele. Most pedig azért van itt, hogy végleg szembenézhessen vele.
A jounin tekintete szigorúvá vált, ahogy összehúzta szemöldökeit, majd összeszorított ökleit elengedve, s maga elé emelte ismét. Nyitott tenyereit az gonosz hasonmásából kitörő sötét füst elé helyezte. A szürkés-lilás aura elérte a jounin kezét és arcát, hullámával egy szempillantás alatt elérte őt, s felmarta bőrét. Kodomo azonban nem mozdult. Elszánt tekintete sugározta, most egyszer s mindenkorra, leszámol a gonosz fertővel, mely elméjébe hatolt. Felkészült a végső összecsapásra jó és rossz között.
De Kodomo nem mozdult. Megzavarta őt valami. Egy apró, mégis jól látható fény, mely a két jounin között bukkant fel, majd hirtelen elárasztotta az egész termet. A jounin elvakult, miközben gonosz énje felé kiállt. Vagy talán nem is neki? Ahogy a jounin kezdi megszokni a vakító fehérséget, két alak sziluettjét veszi ki. Mi van, ha feléjük címezte a hirtelen felbőszült szörnyeteg a szavait? Talán így volt. A jounin némiképp leereszti kezeit, miközben a vakító fehérség egyre nagyobb teret nyer magának, felülkerekedve ismét a sötétség ködén. A démon hangja elnémul, s kiáltását egy éles, mégis, általános háttérzajt generáló sípolás váltja le. A fényességből az egyik sziluett egyre inkább kirajzolódni látszik, ahogy közeledik a fiú felé. Kodomo nem képes mozdulni. Még most sem értette igazán az egészet. Ahogy az alak közeledik, úgy próbál Kodomo lila szempárával ráfókuszálni az idegenre. Szinte egymással szemben állnak már, mikor az ismeretlen kilép a fényből, s felfedi kilétét. A jounin szemei hatalmasra nőttek, szája pedig tátva maradt.
- R...Ryuu? - teszi fel kérdését.
Kodomo némán áll, teljes paralizációba esve az öccse megjelenésétől. Földbe gyökerezett lábai nem engedik mozdulni, csupán kezeit emelte némiképp teste mellé. Végül, néhány másodperc elteltével a jounin erőt vesz magán, s megpróbálja elérni, s megérinteni az előtte álló fiút.
- Ryuu, tényleg te vagy az? Hogyan lehetséges ez? Ryuu!!! - fut elé, s borul rá testévére. Még ha átölelni nem is képes teljes mértékben, kezeinek átfonásával imitálja azt. S ugyan meglepetten érzi az öleléssel közrefogott üres érzetet, a látványa, s a hangja kárpótolja némiképp a fiút.
A térdére ereszkedett jounin talán tíz másodpercen át ölelhette öccsének asztrális testét, mikor fejér hátrébb húzza, hogy könnyben ázó szemeivel ismét rápillanthasson az öccsére.
- Rettentően hiányzol nekünk. Az utánad maradt ürességet képtelen vagyok betömni. Kérlek, bocsáss meg nekem Ryuu. Húgi is majdnem oda lett. Miattam történt mindez. Az én hibámból haltál meg. Az én önző, és szívtelen hibámból. Meg tudsz nekem bocsátani? - Kodomo együtt kezdett el zokogni a fiúval, s újból átölelve őt, magához ragadta a fiút. Még most is képtelen volt elhinni mindazt, amit lát, s remegő ajkaival feltett kérdésére az egész teste mozgásba lendült. Minden porcikája remegni kezdett, várva a választ. Vajon képes megbocsátani neki?

**Djuka Ryuu** Csüt. Feb. 09 2017, 18:10

Hagytam, hogy Kodo ölelése körülzárjon, s bár nem éreztem… nem érezhettem semmit, mégis jól esett ez a gesztus testvéremtől. Tényleg… el sem hiszem még mindig, hogy itt lehetek ismét, itt a fiúval, akit csodáltam és felnéztem. Kár… de tudom, hogy nem maradhatok örökre mellette. Hamarosan el fogok tűnni, hisz már nem tartozok ehhez a világhoz. Érzem, hogy gyengülök. Lassan, de máris érzem. Az erő, ami ide visszahozott, már gyengül, hiába lehettem még nem régiben itt. De nem baj. Mindent megteszek, hogy testvérem gondjait is magammal ragadjam, ha eljön az idő. Mert vannak gondjai. Érzem… és látom is.

- Kodomo. Őszinte leszek veled. Nem. Nem bocsájtok meg. – felelem, bár a helyzethez meglepően egyáltalán nem nyersen – És tudod miért? Mert magadat okolod az egészért. Te címeres vadbarom, már hogy haragudhatnék rád. – teszem testetlen karom a fiú vállára – Sosem okoltalak a halálomért se téged… se senkit. Nem a te hibád, és csitt! Erről nem nyitok vitát. A szíved tele van sötétséggel. Ezt még élő szemek nélkül is látom. Bánkódsz és magadat ostorozod mindenért, ami történt, történik és történni fog. Ne akarj mártír lenni. Nem áll jól neked. – adok egy jelképes tockosféleséget a fejére kissé talán meggyötört arccal - Emeld fel a fejed kérlek… Nézz végig a múltadon… és lépj túl rajta. Én meghaltam. De Ame, Hiashi és a többiek még élnek. És te is élsz! A családnak meg szüksége van a mostani időkben olyanra, akikben bízhatnak. Őszintén nem tudom, mi van a háborúval. Szívesen áltatnálak vele, hogy az égből mindvégig figyeltelek. De ez nem igaz. A halál pillanatától egészen mostanáig talán meg szűntem létezni. Részese lettem a világnak és egyben el is múltam mindörökre. De tudod mit? Én nem bánom. Mert az óta mindenre emlékszem. Tudom ki voltam az amnézia előtt és ki fagyok most… - sóhajtok és komolyan a szemébe nézek – Hamarosan mennem kell. Érzem, hogy gyengülök. Az erő, ami visszahozott egyre inkább fogy. Lassan ismét szétfoszlok, de tudd, hogy bár eltűnök, mindörökre itt leszek veled. Itt… körülötted. A chakrában, a földben, a fában… Eltűnök… de itt maradok. És tudd, hogy szeretlek, mint egy barátot, s mint egy testvért is. Te vagy a példaképem és ezen még a halál sem változtathat. – itt egy kicsit elkomolyodok, és kisiklok az öleléséből, miközben ujjammal fenyegetően intek felé - De ha továbbra is ilyen depis arcot fogsz vágni, esküszöm kísérteni foglak rémálmaidban, és a szart is kiijesztem belőled, ha kell, szóval most bőgd ki magad és felejtsed el azt a baromságot, hogy te vagy a ludas. Ha így teszel. Én is nyugodt szívvel térhetek vissza.
Érzem, ahogy asztrális testem egyre halványul, de végig komoly arccal néztem rá, vártam a válaszát, ám ha végül beadja a derekát elmosolyodok és bólintok.

Ajánlott tartalom

Életfa

Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa

Re: Életfa